//Nyári forgatag//
//Tökkelütött egy társaság//
//Ivóverseny-nézőként//
*Nagyon kevésen múlik, hogy nem az asztalon nyögdécselő Nerilil lesz a második látványossága a fogadónak, bár talán még benne is van annyi önmérséklet, hogy a lépcsőig elvigye, de csak azért, hogy az addig felgyülemlett indulatokat is egy hullámként döntse rá. Aztán visszatér a valóságba és úgy dönt, nem adja meg a kalóztársaknak azt a szívességet, hogy évekig cukkolják Nerililt egy ballépése miatt. És, nem mintha nem lenne képes kivárni azt az időt, amíg Nadék végre kiütik magukat. Persze, minden pillanatban egyre hevesebben ver a szíve és ezen a műsor sem segít. A kérdésre elmosolyodik. De nem a megszokott kedvességével, hanem mint aki éppen a vadat figyeli, amit elejt. De nem válaszol, nem fog védekezni. Amikor az orrára koppintanak, csak utána harap, persze nem kapja el a gyengéd ujjakat és még annyira sincs szándékában felsérteni, csak... Nem bír magával. Inkább az asztali jelenettel hűti le magát, eredménytelenül, viszont az új vendégnek sikerül legalább annyi időre elterelnie Zaranir gondolatait az eddigi eseményekről, hogy lecsillapodjon kissé. Rá is férne, lassan jobban izzad, mintha a napon feküdne. És bizonyára kevésbé is marnák a tűző sugarai, mint itt. *
-Én is örülök, hogy újra találkozunk.
*Igazából nem bánja az ittlétét, nem annyira ismeretlen a másik, vagy csak ő jegyezte meg, valamilyen okból a arcát. Még a Rumosban lehetett, emlékszik egy száguldó halrúdra, a hisztikirálynőt már akkor felhúzta valamivel, persze természetesen nem az ő hibájából és nem akart velük tartani tovább. Jaja, valami hasonló lehetett.*
-Szeretnél valamit enni, inni?
*Ez már lassan kegyetlenség, ahogy ő itt éhezik, miközben ők ketten ilyen mohón falatoznak. Ráadásul neki jobban fáj, mert tudja, hogy miből marad ki, és sajnálja. Mindkettő szerencséjét. Persze, hogy irigy. Már rég megbánta, amikor visszakozott. És persze azt is, mert tudja, hogy kinek játszotta át a lányt. Bele fog őrülni, szép lassan elveszti minden maradék eszét, ahogy a gondolat kínozza. Ki akarja marni Nad kezeiből, hogy az övé lehessen. És csak az övé. Ameddig újra fel nem kel a nap.*
-Fenntartunk szobát azoknak, akik kiesnek, összesen négyet. Dyntit fel kéne vinni.
*Komor hangon szól, nehezére is esik. Ki tudja, mit követne el, ha ő cipelné fel, így reméli, hogy nem sérti meg Enrakot, amikor rá tukmálja a feladatot, de neki most nem alkalmas. Egyszer reméli, hogy ezért kiengesztelheti, de most ő vágyik megnyugovásra.*