//Várt váratlan//
*Még lehetne hálás is a dokinak, hogy nem megy mélyebbre. De bármennyit is ivott, Mai talán el tudja dönteni, hogy kire bízhat dolgokat, vagy kire nem. Ha nem jól tenné, akkor pedig majd tanul abból is, még ha keserű is lenne a tudat. Azt pedig már a hosszúéletű is tudhatja, hogy egy-egy olyan ballépés, ami a félvér lány kárát okozza, az vonhat magával egy kis bájos megtorlást. Nem érdemes belekezdeni, egyikük részéről sem efféle kísérletezésbe, de nincs is rá szükség talán, túl értékes pillanatokat veszthetnének vele.
A holdudvar tényleg csodaszép. Mai szereti a szépet, legyen az táj, egy szőke elf, vagy a drága ruhája. Az sem baj, ha valami szépen fénylik, vagy csillog. Kilépve a kertbe mindet kapja egyszerre, nem tud betelni a látvánnyal. A könyveit még ebben a fényben sem biztos, hogy tudta volna esténként bújni, nem volt miért kiülni. Pusztán pedig arra, hogy elveszve gyönyörködjön valamiben, elpazarolt időnek tűnt volna. Most nem az és meg is kell engednie, egy-egy ilyen napot.
Intath keze csúszik a csípőjére, majd fordítja meg, egyáltalán nem bánja, hogy a zöldeket kell figyelnie a két hold helyett. Még szebben is megvilágítja azokat. Abban is biztos, hogy ő maga sem lehet rossz látvány ilyen helyszínen, de a kérés meglepi és el is mosolyodik. Finom keze lassan kúszik fel a férfi felsőtestén, majd hozzápréseli magát egészen, aztán egy csókot lehel annak nyakára, még mielőtt a fülébe búgna bele.*
- Nem, nem tudok. Szörnyen tehetségtelen vagyok benne.
*Szélesedik a vigyor, de hamar fordul meg, hogy bebizonyítsa. Egy kis ital mikre nem képes. Ez olyasmi, amit biztosan nem tenne meg, ha csak nem kényszerítik. Minden egyes bál örök fájó lenyomatot hagyott a lelkén, bár nem is voltak benne meghitt pillanatok, meg olyan mozdulatok sem, amit a félelf lány a csípője ringásával az elf ölére lejt. Közben a másik kezét vonná maga elé, hogy végigsimíthasson a tőle kapott ruha igencsak ráolvadó anyagán, az ujjai vezetésével, azután fordulna csak meg, hogy újra a férfi nyaka mögött kulcsolhassa össze ujjait, el sem engedve a zöldeket, kissé még mozgásban maradva, mintha ehhez ő is kellene.*
- Mit szeretnél még látni belőlem?