// Fibienne és Ziál //
*Mikor a kislány a cukorkáról beszél, kell néhány másodperc amíg leesik Lazelitnek; a piacon vett finomságról van szó, amit Ziállal megkóstoltatott.*
-Öhm, nos... *néz jelentőségteljesen, nevetését visszatartva Ziálra.*-...igen. *pillant vissza halkan kuncogva Fibienne-re.*
-Igen, én adtam, de nem azért mert én vagyok a cukros bácsi. *tréfálkozik, majd feláll Fibiennetől, mert már így is sokan bámulják, hogy ott guggol a pult előtt. *
- Hát még én, hogy örülök, Fibienne hercegnő! *hajol meg Lazelit színpadiasan Fibvienne előtt, egészen hasonlóan mókásan, ahogy valaha Ziálnak tette. Odasétálnak az otthagyott, még üres asztalhoz, és elfoglalják a székeket. Lazelit magában mosolyogva nézi, hogy a kislány mennyivel kisebbnek hat náluk az asztalnál. Mint egy aprócska tündér. Bár még nem találkozott tündérrel, de hasonlónak képzelte őket mindig is. Kivéve a kislány ruháját. Látszik rajta, hogy szegény sorsú családból származik. Gondolatban máris elhatározza magában, hogyha a kislány Ziállal marad, vesz neki pár szép ruhát.*
- Nos, mit kértek enni? Fizetem a vacsorát. Hölgyeim? *néz rájuk ünnepélyesen, hol Ziálra hol Fibiennere.*
- Egy finom csirkesült, esetleg őzraguleves?
*A fogadós máris odalép hozzájuk, és várja a rendelésüket. Nem kerüli el Lazelit figyelmét az idilli kép, és Ziál kuncogása sem. A döbbent fogadóst látva aztán kitör belőle a nevetés. Úgy festenek itt, mint egy szedett vetett, roppantul különös család. az Pedig, hogy a fogadós mit gondolhat a hirtelen gyarapodásról, csak a jó ég tudja.*