Arthenior - Romváros és Meredély
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Polgárnegyed (új) Templom (új) Piactér (új) | Romváros és Meredély | Sayqueves Rezidencia (új) Selyemrév (új) |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 97 (1921. - 1928. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása:
1928. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-02-04 15:20:01
Üzenet elküldve: 2026-02-04 15:20:01
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 244
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 244
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
* Miután elvégezte dolgát a piacon, visszaindul Selyemrévbe, ehhez pedig a romvároson keresztül vezet az útja. Nem sokat tervez itt időzni, csak azon egyszerű oknál fogva van ma itt, mert ha nem sétálna át ezeken az utcákon, akkor nem tudna hazamenni se. Pedig haza akar menni. Elege van az emberekből, vágyik már egy kis magányra. Ezt ugyan a szolgálók miatt otthon se fogja teljes egészében élvezni, de legalább majd bezárkózik a szobájába. Megy hát a sáros utcákon. *
1927. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-01-31 02:12:19
Üzenet elküldve: 2026-01-31 02:12:19
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Dwirinthalen-kúria//
*Hunyorogva pillant ki az függönyrésen. Napvilág. Hatok óta itt vannak, ezt azonban sosem fogja teljesen megszokni. Hamar be is húzza hát a bíborszín drapériát, félhomályba öltöztetve ezzel a helyiséget.
Hála hű szolgájának, szobája immáron elfogadható állapotnak örvend. A törött bútorokat kivitette, a koszt és mocskot eltüntette. A meglepő mód érintetlen, baldachinos ágyat még Pirtianesben is megirigyelnék. A szépen faragott tölgyfa, na meg a matrac valahogy átvészelte a pór pusztítását.
Álmatagon pillant a csukott ajtó irányába, miközben hátat fordít az széles ablakoknak. Újfent felriadt. Mindig ugyanaz az álom... A dögledező pók, A Mélyköd-Ív alá felhúzott sötételfek... S ahogy az ő nyakába kerül a hurok...
Felsóhajt, majd az aprócska íróasztal felé veszi az irányt. Sötét, félig áttetsző hálóinge úgy úszik mögötte, mintha csak bőre része lenne az is. Megragadja a széktámlát, majd kihúzza a bútort és helyet foglal. Hószín, kiengedett haját válla mögé simítja, majd tintába mártja a pennát. A gyertya majdhogynem csonkig égett már, így annak lángjával meggyújt egy másikat is. Elmélázva szemléli, ahogy a faggyú lassan könnyezni kezd, csak eztán tér vissza eredeti elfoglaltságához.
Körmölni kezd. Számos levelet meg kell írnia. Cikornyás, határozott betűket kanyarít a pergamenre. Addig nem vesz kézhez újat, míg meg nem győződött róla, hogy a tinta megfelelően beleivódott a lapba.
Az asztalka végében elhelyezett tükörbe pillant. Ugyanaz a sötételf tekint vissza rá, aki eddig. Ugyanaz a szürkéslila írisz bámul vissza lelkébe. Lassan kúszik az elégedett mosoly ábrázatára. Lám, még mindig ő az. Töretlen és rendíthetetlen.
Feláll ültéből, majd komótosan, kimért mozdulatokkal kezd neki az öltözködésnek. Könnyeden dobja le magáról a hálóinget, s hagyja, hogy a finom selyem legördüljön combjain. Ismét a tükörbe pillant. Méltatlan fegyver egy nőstény külleme, de az itt töltött idő alatt hamar megtanulta, hogy a felszín világában más szabályok diktálnak. Tartsák magukat bármennyire is szokásaikhoz és törvényeikhez, helyezkedésük megköveteli, hogy alkalmazkodjanak. Legalábbis egyelőre.
Pőrén ül vissza a tükör elé, hogy a hátára omló tincseket ízléses fonatba rendezze. Tudja, nincs a házban olyan, ki merné zavarni. Ez a gondolat pedig ismét halovány mosolyt költöztet arcára.
Végül a vaskos ruhásszekrényhez lép, hogy annak mélyéről ujjai kitapinthassák a nekik tetsző ruhakölteményt. Egy fekete, aranyhímzéses darabon állapodik meg választása. Hamar felölti, hogy aztán türelemmel igazgassa el magán a finom selyemanyagot.
Cipőjébe bújik, majd szélesre tárja az ajtót. Nem gondolja, hogy bárkit szobáján kívül talál fényes nappal. Talán jól is van ez így. Magányában óhajt a Sötét Anya elé járulni.
Tartása egyenes, lépései kimértek, ahogy azt neve elvárja. Pillantása lapos és átható, de nincs most, kivel összeakaszkodjon.
A lépcső felé veszi az irányt. Kezeit gondosan összekulcsolja maga előtt, ahogy a megrepedt szobortestet célozza a szebb időket megélt helyiség végében. Bárki is szentségtelenítette meg az oltárt, kétségtelen, hogy lakolni fog érte. A Sötét Anya bosszúja mindenkit utolér.
Letérdel, lehunyja szemeit, majd homlokát a hideg padlónak érinti.*
-Sötét Anya, légy kegyes. *Rebegi. Ősi nyelvükön szól, imája pedig hosszú.
"Vhorossi Dwirinthalen úrnő". Talán keveset mond e név Artheniorban. Mégis, ha csak rövid ideig is, de képes volt felkorbácsolni a Föld Városának nyugodt, hűvös, számító világát. Talán messzebbre is jutott volna. A suttogások azonban az ő fülébe is eljutottak. Ha nem szökik időben, talán most ott lógna a Mélyköd-Ív alatt, mementóként szolgálva a rendet felrúgni vágyóknak. A családjuk élére törőknek. Vhorossi Dwirinthalen úrnő. Az Alkony Ezüstmatrónája. A Sohanemvolt.
Lassan emeli fel ismét pillantását, egyenesen a Sötét Matróna ásító tekintetébe. Megremegnek ajkai, a szürke szempárban pedig féktelen harag és eltökéltség ül. Természetesen nem az imádott Sötét Anya vált ki belőle dühöt. Azokra irányul, kik megfosztották őt jogos jussától és otthonától.*
-Köszönöm útmutatásod, Mindenek Anyja. Tudom, mit kell tennem. *Lassan emelkedik fel, s mire felegyenesedik, arcán már nyoma sincs a korábbi érzelmeknek. Visszatér rá az álarc, a hűvös megközelíthetetlenség. Egészen addig lent marad az oltárhoz suttogva, míg le nem száll az éj.*
*Hunyorogva pillant ki az függönyrésen. Napvilág. Hatok óta itt vannak, ezt azonban sosem fogja teljesen megszokni. Hamar be is húzza hát a bíborszín drapériát, félhomályba öltöztetve ezzel a helyiséget.
Hála hű szolgájának, szobája immáron elfogadható állapotnak örvend. A törött bútorokat kivitette, a koszt és mocskot eltüntette. A meglepő mód érintetlen, baldachinos ágyat még Pirtianesben is megirigyelnék. A szépen faragott tölgyfa, na meg a matrac valahogy átvészelte a pór pusztítását.
Álmatagon pillant a csukott ajtó irányába, miközben hátat fordít az széles ablakoknak. Újfent felriadt. Mindig ugyanaz az álom... A dögledező pók, A Mélyköd-Ív alá felhúzott sötételfek... S ahogy az ő nyakába kerül a hurok...
Felsóhajt, majd az aprócska íróasztal felé veszi az irányt. Sötét, félig áttetsző hálóinge úgy úszik mögötte, mintha csak bőre része lenne az is. Megragadja a széktámlát, majd kihúzza a bútort és helyet foglal. Hószín, kiengedett haját válla mögé simítja, majd tintába mártja a pennát. A gyertya majdhogynem csonkig égett már, így annak lángjával meggyújt egy másikat is. Elmélázva szemléli, ahogy a faggyú lassan könnyezni kezd, csak eztán tér vissza eredeti elfoglaltságához.
Körmölni kezd. Számos levelet meg kell írnia. Cikornyás, határozott betűket kanyarít a pergamenre. Addig nem vesz kézhez újat, míg meg nem győződött róla, hogy a tinta megfelelően beleivódott a lapba.
Az asztalka végében elhelyezett tükörbe pillant. Ugyanaz a sötételf tekint vissza rá, aki eddig. Ugyanaz a szürkéslila írisz bámul vissza lelkébe. Lassan kúszik az elégedett mosoly ábrázatára. Lám, még mindig ő az. Töretlen és rendíthetetlen.
Feláll ültéből, majd komótosan, kimért mozdulatokkal kezd neki az öltözködésnek. Könnyeden dobja le magáról a hálóinget, s hagyja, hogy a finom selyem legördüljön combjain. Ismét a tükörbe pillant. Méltatlan fegyver egy nőstény külleme, de az itt töltött idő alatt hamar megtanulta, hogy a felszín világában más szabályok diktálnak. Tartsák magukat bármennyire is szokásaikhoz és törvényeikhez, helyezkedésük megköveteli, hogy alkalmazkodjanak. Legalábbis egyelőre.
Pőrén ül vissza a tükör elé, hogy a hátára omló tincseket ízléses fonatba rendezze. Tudja, nincs a házban olyan, ki merné zavarni. Ez a gondolat pedig ismét halovány mosolyt költöztet arcára.
Végül a vaskos ruhásszekrényhez lép, hogy annak mélyéről ujjai kitapinthassák a nekik tetsző ruhakölteményt. Egy fekete, aranyhímzéses darabon állapodik meg választása. Hamar felölti, hogy aztán türelemmel igazgassa el magán a finom selyemanyagot.
Cipőjébe bújik, majd szélesre tárja az ajtót. Nem gondolja, hogy bárkit szobáján kívül talál fényes nappal. Talán jól is van ez így. Magányában óhajt a Sötét Anya elé járulni.
Tartása egyenes, lépései kimértek, ahogy azt neve elvárja. Pillantása lapos és átható, de nincs most, kivel összeakaszkodjon.
A lépcső felé veszi az irányt. Kezeit gondosan összekulcsolja maga előtt, ahogy a megrepedt szobortestet célozza a szebb időket megélt helyiség végében. Bárki is szentségtelenítette meg az oltárt, kétségtelen, hogy lakolni fog érte. A Sötét Anya bosszúja mindenkit utolér.
Letérdel, lehunyja szemeit, majd homlokát a hideg padlónak érinti.*
-Sötét Anya, légy kegyes. *Rebegi. Ősi nyelvükön szól, imája pedig hosszú.
"Vhorossi Dwirinthalen úrnő". Talán keveset mond e név Artheniorban. Mégis, ha csak rövid ideig is, de képes volt felkorbácsolni a Föld Városának nyugodt, hűvös, számító világát. Talán messzebbre is jutott volna. A suttogások azonban az ő fülébe is eljutottak. Ha nem szökik időben, talán most ott lógna a Mélyköd-Ív alatt, mementóként szolgálva a rendet felrúgni vágyóknak. A családjuk élére törőknek. Vhorossi Dwirinthalen úrnő. Az Alkony Ezüstmatrónája. A Sohanemvolt.
Lassan emeli fel ismét pillantását, egyenesen a Sötét Matróna ásító tekintetébe. Megremegnek ajkai, a szürke szempárban pedig féktelen harag és eltökéltség ül. Természetesen nem az imádott Sötét Anya vált ki belőle dühöt. Azokra irányul, kik megfosztották őt jogos jussától és otthonától.*
-Köszönöm útmutatásod, Mindenek Anyja. Tudom, mit kell tennem. *Lassan emelkedik fel, s mire felegyenesedik, arcán már nyoma sincs a korábbi érzelmeknek. Visszatér rá az álarc, a hűvös megközelíthetetlenség. Egészen addig lent marad az oltárhoz suttogva, míg le nem száll az éj.*
1926. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-01-25 23:59:32
Üzenet elküldve: 2026-01-25 23:59:32
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 92
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 92
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A törpe legyen velünk//
* A lányt most már valóban érdekli, hogy mit mond a törpe. Szélsebesen kap annak utolsó mondatai után, nehogy oly gyorsan tovaillanjon ez a gondolat, mint ahogyan jött. Az öreg örül Leina érdeklődésének. De éppen ezért a válaszán is jobban elgondolkodik. Nem szeretné elveszteni a barna szempár figyelmét. Tesz pár lépést, mielőtt válaszolna, majd sóhajt egy nagyot és így szól:*
- Látom már, hogy mi ketten nem is különbözünk annyira, mint azt elsőre gondoltam! Bizony, amit említettem, a kétféle törpe, ez emberre is igaz. Van aki elégedett a kispolgári életével, a kiszámítható holnappal. Az ilyen nem kockáztat és büszke magára, bármily csekélységet is cselekszik. De jaj neki, ha vihar jön, mert összeroppan!
És vagyunk mi a vihar fiai és leányai. Nekünk a napok és a hatok szürkén peregnek gyors egymásutánban. Mi nem vagyunk megelégedve a hétköznapok apró örömeivel. Sokkal többet akarunk, azt, hogy jöjjön el a vihar, tövestül forgassa ki a hétköznapok szürke fáit, hogy helyükön valami új növekedjen!
* Ekkor hirtelen megáll a mondandójával. A lányra pillant, szürke szemei azt vizslatják, vajon egyet ért-e az vele? Érdekli-e még, amit mond, vagy megint nagyon elkalandozott?
Tart egy pillanatnyi szünetet, bólint, majd folytatja:*
- Igen! Elmondom neked, hogy miről szól az én viharom! De én is szívesen hallgatnám a tiédet. Ígérem, nem foglak kioktatni semmi miatt!
//A törpe legyen velünk//
* A lányt most már valóban érdekli, hogy mit mond a törpe. Szélsebesen kap annak utolsó mondatai után, nehogy oly gyorsan tovaillanjon ez a gondolat, mint ahogyan jött. Az öreg örül Leina érdeklődésének. De éppen ezért a válaszán is jobban elgondolkodik. Nem szeretné elveszteni a barna szempár figyelmét. Tesz pár lépést, mielőtt válaszolna, majd sóhajt egy nagyot és így szól:*
- Látom már, hogy mi ketten nem is különbözünk annyira, mint azt elsőre gondoltam! Bizony, amit említettem, a kétféle törpe, ez emberre is igaz. Van aki elégedett a kispolgári életével, a kiszámítható holnappal. Az ilyen nem kockáztat és büszke magára, bármily csekélységet is cselekszik. De jaj neki, ha vihar jön, mert összeroppan!
És vagyunk mi a vihar fiai és leányai. Nekünk a napok és a hatok szürkén peregnek gyors egymásutánban. Mi nem vagyunk megelégedve a hétköznapok apró örömeivel. Sokkal többet akarunk, azt, hogy jöjjön el a vihar, tövestül forgassa ki a hétköznapok szürke fáit, hogy helyükön valami új növekedjen!
* Ekkor hirtelen megáll a mondandójával. A lányra pillant, szürke szemei azt vizslatják, vajon egyet ért-e az vele? Érdekli-e még, amit mond, vagy megint nagyon elkalandozott?
Tart egy pillanatnyi szünetet, bólint, majd folytatja:*
- Igen! Elmondom neked, hogy miről szól az én viharom! De én is szívesen hallgatnám a tiédet. Ígérem, nem foglak kioktatni semmi miatt!
1925. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-01-25 23:12:26
Üzenet elküldve: 2026-01-25 23:12:26
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1152
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1152
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A törpe legyen velünk//
*Nem várt dicséretet a nevére, rendesen meg is lepődik rajta, ami azon nyomban ki is ül az arcára.*
- Szeretem, mert ez az enyém. *Ebben a válaszban sokkal több minden és sokkalta nagyobb mélység rejlik, mint amit társasága megérthet belőle anélkül, hogy jobban megismerné őt, de a részletek nem változtatnak mondandója lényegén: szereti ezt a nevet.
A romos házak közt vezető utcákon sétálva beszélgetésük végül eljut egy olyan pontig, amikor már képtelen tovább hallgatni a törpe gagyarászását arról, amit ő akkor sem érthetne meg, ha belegebedne. Hamar hangot is ad nem tetszésének, és igyekszik inkább másfelé terelni a témát, de Wertus nem tágít.*
- Van értelme elmondanom neked őket, ha ahelyett, hogy megpróbálnál megérteni, csak a fényről hadoválsz, meg arról, hogy mit csinálok rosszul? Ha majd tényleg figyelsz is rám, talán elmondom. *Válaszolja barátságtalanul, ám addig is, míg képes lesz megnyílni, ha erre sor kerül egyáltalán, azt szeretné, ha a törpe mesélne magáról. A visszakérdezésre csupán bólint, majd kíváncsian hallgatja, hogy mégis miféle lehet az a kétféle törpe, mi említésre kerül. Nem tudni mi változott, mégis, Wertus következő szavai olyanok, mintha megtalálta volna a feketeséggel közös nyelvet. A barna szempár érdeklődve csillan fel, mindjárt érdekesebbnek is találja a szakállast.*
- Nem csak a nyárit, az összes vihart szeretem. Engem megnyugtat. Az, amiről beszélsz, a fülledt meleg, amikor látszólag semmi sem történik, olyannyira nyugtalanító, hogy úgy érzem, majd szétrobbanok. Mindent megváltoztatni vagy elpusztulni… nos, igen, sokszor én is azon töprengek, hogy vajon melyik volna a jobb? Miről szól a te viharod, Wertus? Elmeséled? *Kérdezi most már őszinte kíváncsisággal. Talán félreismerte a törpét, és több lakozik a lelke mélyén annál, mit mutatni próbál magából.*
//A törpe legyen velünk//
*Nem várt dicséretet a nevére, rendesen meg is lepődik rajta, ami azon nyomban ki is ül az arcára.*
- Szeretem, mert ez az enyém. *Ebben a válaszban sokkal több minden és sokkalta nagyobb mélység rejlik, mint amit társasága megérthet belőle anélkül, hogy jobban megismerné őt, de a részletek nem változtatnak mondandója lényegén: szereti ezt a nevet.
A romos házak közt vezető utcákon sétálva beszélgetésük végül eljut egy olyan pontig, amikor már képtelen tovább hallgatni a törpe gagyarászását arról, amit ő akkor sem érthetne meg, ha belegebedne. Hamar hangot is ad nem tetszésének, és igyekszik inkább másfelé terelni a témát, de Wertus nem tágít.*
- Van értelme elmondanom neked őket, ha ahelyett, hogy megpróbálnál megérteni, csak a fényről hadoválsz, meg arról, hogy mit csinálok rosszul? Ha majd tényleg figyelsz is rám, talán elmondom. *Válaszolja barátságtalanul, ám addig is, míg képes lesz megnyílni, ha erre sor kerül egyáltalán, azt szeretné, ha a törpe mesélne magáról. A visszakérdezésre csupán bólint, majd kíváncsian hallgatja, hogy mégis miféle lehet az a kétféle törpe, mi említésre kerül. Nem tudni mi változott, mégis, Wertus következő szavai olyanok, mintha megtalálta volna a feketeséggel közös nyelvet. A barna szempár érdeklődve csillan fel, mindjárt érdekesebbnek is találja a szakállast.*
- Nem csak a nyárit, az összes vihart szeretem. Engem megnyugtat. Az, amiről beszélsz, a fülledt meleg, amikor látszólag semmi sem történik, olyannyira nyugtalanító, hogy úgy érzem, majd szétrobbanok. Mindent megváltoztatni vagy elpusztulni… nos, igen, sokszor én is azon töprengek, hogy vajon melyik volna a jobb? Miről szól a te viharod, Wertus? Elmeséled? *Kérdezi most már őszinte kíváncsisággal. Talán félreismerte a törpét, és több lakozik a lelke mélyén annál, mit mutatni próbál magából.*
1924. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-01-25 22:18:41
Üzenet elküldve: 2026-01-25 22:18:41
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 92
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 92
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A törpe legyen velünk//
* Bemutatkozását kis vártatava viszonozza a leányzó. Igaz nem árulja el a teljes nevét, de az talán szükségtelen is lenne. Ha majd szétválnak útjaik, valószínűleg soha többé nem fognak újra találkozni ebben az árnyékvilágban, ezért talán úgy gondolta, hogy nem terheli a törpét nevek megjegyzésével.*
- Leina? Szép név. Te szereted?
* A törpét valóban érdekli, hogy hópihe szereti-e, ha Leinának szólítják. Ahogy tovább mennek Wertus előadást tart a lánynak a sötétséggel kapcsolatos gondolatairól. De ez végképp nincs ínyére a kisasszonynak. Az öreg figyeli a lány rezdüléseit és bizony az ökölbe szorított kéz nem jó jel. A lány válaszából megérti, hogy miért ilyen feszült. Nem ő választotta a sötétséget, hanem a sötétség választotta őt. A lány szavait hallva a törpe ábrázata egyre komorabb lesz. Sajnálja, hogy egy szemrevaló, fiatal teremtésnek ilyen belső vívódásai vannak. De, ha annak nem kell a segítsége, úgy nem tehet érte semmit.*
- Szívesen meghallgatnám a gondolataidat. De ha nem akarsz erről beszélni az a te dolgod!
* Ezzel lezártnak tekinti a témát, hacsak a lány nem hozza fel újra.*
- Meséljek? Nem vagyok túl érdekes figura. Kétféle törpe létezik. Van amelyik a leghétköznapibb dolgot is úgy adja elő egy sör mellett, mintha azon múlott volna a világ sorsa. Van amelyik meg. Nos, olyan mint én.
* Ekkor elfelejti az iménti komorságát és felnevet. Megáll egy pillanatra és a lányra néz.*
- Te szereted a nyári vihart? Szereted érezni a fülledt levegőben, hogy valami készül? Valami, ami lehet, hogy elsöpör és megváltoztat mindent?
* Mielőtt a lány válaszolhatna, a törpe hátratett kézzel, komótosan indul tovább.*
- Eddigi életem olyan volt, mint a csendes nyári éj. De már közel a vihar, mely lehet, hogy elpusztít, de mindent megváltoztat az egyszer biztos!
//A törpe legyen velünk//
* Bemutatkozását kis vártatava viszonozza a leányzó. Igaz nem árulja el a teljes nevét, de az talán szükségtelen is lenne. Ha majd szétválnak útjaik, valószínűleg soha többé nem fognak újra találkozni ebben az árnyékvilágban, ezért talán úgy gondolta, hogy nem terheli a törpét nevek megjegyzésével.*
- Leina? Szép név. Te szereted?
* A törpét valóban érdekli, hogy hópihe szereti-e, ha Leinának szólítják. Ahogy tovább mennek Wertus előadást tart a lánynak a sötétséggel kapcsolatos gondolatairól. De ez végképp nincs ínyére a kisasszonynak. Az öreg figyeli a lány rezdüléseit és bizony az ökölbe szorított kéz nem jó jel. A lány válaszából megérti, hogy miért ilyen feszült. Nem ő választotta a sötétséget, hanem a sötétség választotta őt. A lány szavait hallva a törpe ábrázata egyre komorabb lesz. Sajnálja, hogy egy szemrevaló, fiatal teremtésnek ilyen belső vívódásai vannak. De, ha annak nem kell a segítsége, úgy nem tehet érte semmit.*
- Szívesen meghallgatnám a gondolataidat. De ha nem akarsz erről beszélni az a te dolgod!
* Ezzel lezártnak tekinti a témát, hacsak a lány nem hozza fel újra.*
- Meséljek? Nem vagyok túl érdekes figura. Kétféle törpe létezik. Van amelyik a leghétköznapibb dolgot is úgy adja elő egy sör mellett, mintha azon múlott volna a világ sorsa. Van amelyik meg. Nos, olyan mint én.
* Ekkor elfelejti az iménti komorságát és felnevet. Megáll egy pillanatra és a lányra néz.*
- Te szereted a nyári vihart? Szereted érezni a fülledt levegőben, hogy valami készül? Valami, ami lehet, hogy elsöpör és megváltoztat mindent?
* Mielőtt a lány válaszolhatna, a törpe hátratett kézzel, komótosan indul tovább.*
- Eddigi életem olyan volt, mint a csendes nyári éj. De már közel a vihar, mely lehet, hogy elpusztít, de mindent megváltoztat az egyszer biztos!
1923. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-01-25 17:39:53
Üzenet elküldve: 2026-01-25 17:39:53
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1152
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1152
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A törpe legyen velünk//
- Azt! *Tartja magát a kijelentéséhez, függetlenül a törpe nagyzolására. Sokszor becsülték már alá, és egytől-egyig mind meglepődtek. Nem lesz ez másképp egy nagyszájú szakállas esetében sem.
A törpe bemutatkozása ezután kifejezetten színpadiasra sikerül, barnái úgy pislognak, mintha hirtelen egy rögtönzött színházi előadás kellős közepébe csöppent volna. Mondjuk érti, hogy miért van erre szükség, már a nevekre. A folyamatos hópihézés kezd az agyára menni, legalább annyira, mint mikor állandóan hercegnőnek nevezték, miközben két társával felboncoltak egy embert az egykori Szegénynegyedben. Azt sem tudná már megmondani, hogy az merre volt…*
- Leina. *Neki nem futja látványos bemutatkozóra, csupán odavakkantja a nevét a másiknak.
Bármerre is indulnak ezután, szó nélkül Wertusszal tart, mert abban teljesen igaza van, hogy ha itt maradnak, soha nem jut haza.
Válaszolni azonban hiba volt neki, mert amaz tovább csűri-csavarja a témát, ami képes egyre inkább megbolygatni azt az egyébként is zavart elméjét.*
- Magammal, Wertus! Magammal harcolok *sziszegi ismét.* Olyan gondolatokkal, amik az enyémek, de mégsem azok. Egy kibaszott zaj az egész, ami az őrületbe kerget. Folyamatosan szól, hangos és soha nem hallgat el. *Kezeit ökölbe szorítja, izmai megfeszülnek. Még egy szó a fényről vagy erről az egészről, és támadni fog. Megtenné, ha nem volna másvilági segítsége, mi képes a legnehezebb pillanatokban is megvédeni tudatát a teljes összeomlástól. Mikor már épp rosszul döntene, azt érzi, hogy valami átöleli. A sötétségből kinyúló karok azok, melyek nyugalmat és csendet biztosítanak neki odabent. Nagy levegőt vesz, kifújja, majd valamivel összeszedettebben pillant újra a törpére.*
- Az a véleményem, hogy nem akarok erről beszélni. Amikor kijövök sétálni, akkor pont az a lényeg, hogy ne ilyen gondolatok járjanak a fejemben. Lehetne, hogy nem emlékeztetsz rá? Ha tényleg jót akarsz nekem, akkor inkább üljünk le egy kocsmában, és mesélj nekem! A törpék kalandos népség, nem? Biztosan ismersz néhány érdekes történetet. *Már annyira nem is akar hazamenni, már ha Wertus valójában olyan érdekes társaságnak bizonyul majd, melyben titkon reménykedik.*
//A törpe legyen velünk//
- Azt! *Tartja magát a kijelentéséhez, függetlenül a törpe nagyzolására. Sokszor becsülték már alá, és egytől-egyig mind meglepődtek. Nem lesz ez másképp egy nagyszájú szakállas esetében sem.
A törpe bemutatkozása ezután kifejezetten színpadiasra sikerül, barnái úgy pislognak, mintha hirtelen egy rögtönzött színházi előadás kellős közepébe csöppent volna. Mondjuk érti, hogy miért van erre szükség, már a nevekre. A folyamatos hópihézés kezd az agyára menni, legalább annyira, mint mikor állandóan hercegnőnek nevezték, miközben két társával felboncoltak egy embert az egykori Szegénynegyedben. Azt sem tudná már megmondani, hogy az merre volt…*
- Leina. *Neki nem futja látványos bemutatkozóra, csupán odavakkantja a nevét a másiknak.
Bármerre is indulnak ezután, szó nélkül Wertusszal tart, mert abban teljesen igaza van, hogy ha itt maradnak, soha nem jut haza.
Válaszolni azonban hiba volt neki, mert amaz tovább csűri-csavarja a témát, ami képes egyre inkább megbolygatni azt az egyébként is zavart elméjét.*
- Magammal, Wertus! Magammal harcolok *sziszegi ismét.* Olyan gondolatokkal, amik az enyémek, de mégsem azok. Egy kibaszott zaj az egész, ami az őrületbe kerget. Folyamatosan szól, hangos és soha nem hallgat el. *Kezeit ökölbe szorítja, izmai megfeszülnek. Még egy szó a fényről vagy erről az egészről, és támadni fog. Megtenné, ha nem volna másvilági segítsége, mi képes a legnehezebb pillanatokban is megvédeni tudatát a teljes összeomlástól. Mikor már épp rosszul döntene, azt érzi, hogy valami átöleli. A sötétségből kinyúló karok azok, melyek nyugalmat és csendet biztosítanak neki odabent. Nagy levegőt vesz, kifújja, majd valamivel összeszedettebben pillant újra a törpére.*
- Az a véleményem, hogy nem akarok erről beszélni. Amikor kijövök sétálni, akkor pont az a lényeg, hogy ne ilyen gondolatok járjanak a fejemben. Lehetne, hogy nem emlékeztetsz rá? Ha tényleg jót akarsz nekem, akkor inkább üljünk le egy kocsmában, és mesélj nekem! A törpék kalandos népség, nem? Biztosan ismersz néhány érdekes történetet. *Már annyira nem is akar hazamenni, már ha Wertus valójában olyan érdekes társaságnak bizonyul majd, melyben titkon reménykedik.*
1922. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-01-25 17:05:18
Üzenet elküldve: 2026-01-25 17:05:18
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 419
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 419
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Utánad//
*Amikor a nő karjait összefonva maga előtt áll, Norennar számára a levegő megváltozik. Nem a hely, nem a víz, hanem a pillanat miatt. A feszültség, amit eddig magában hordott, most mintha kifelé keresne utat, és akaratlanul is a nőre vetül. A vállai kissé megfeszülnek, az állkapcsa összeér, miközben a tekintete Theán marad. A nyugodt pillantás, amely végül visszatalál hozzá, kizökkenti. Nem azt látja benne, amire készült. A feszültség helyét előbb meglepettség, majd értetlenség veszi át.
Figyeli, ahogy a nő lassan leengedi a karjait. Ahogy a mozdulat megszakítja az eddigi tartást, mintha valóban nem lenne már szükség rá. Norennar nem szól, nem mozdul, csak követi a másikat a tekintetével, amikor az visszasétál a kőperemhez és újra leül mellé. A nő kezei a combjai mellett támaszkodnak meg, ujjai a nedves kő felszínén időznek. Norennar pillantása ösztönösen követi ezt a mozdulatot, majd a nő tekintetével együtt áll meg a fodrozódó vízen. Így hallgatja végig. Az arca rezzenéstelen marad, lélektükrei sem árulnak el többet annál, amit szándékosan enged.
Amikor a nő keze elemelkedik a kőről és rásimul az övére, Norennar nem húzódik el. A meleg érintés lassan terjed szét benne, egy kellemes enyhe borzongás kíséretében. A fejét óvatosan fordítja felé, és amikor a tekintetük találkozik, a nő mosolya eléri. A szája szélén ekkor jelenik meg az a halvány, keserédes mosoly, amely nem akar több lenni annál, ami. Amikor a nő egy utolsót szorít a kezén, Norennar ujjai ösztönösen záródnának, de a mozdulat elkésik. A kéz visszakerül a nő ölébe.
Norennar még egy pillanatig némán nézi őt, ugyanazzal a kifejezéstelen tekintettel, amivel eleddig a fodrozódó hullámokat nézte. Aztán egy újabb sóhajt présel ki ajkai közt, és se szó, se beszéd, közelebb csusszan. Nem nagy mozdulat, csak annyi, hogy a kettejük közt húzódó távolság fizikailag is megszűnjön. A karja gyengéden fonódik a nő köré, ujjai végigsimítanak a vállán, tapintása biztos, de óvatos. Ha a másik nem ellenkezik, magához húzza, majd oldalról gyengéd csókot lehel a kócos tincsek közé.*
- Tudod… *Szólal meg végül halkan, szinte a nő fülébe búgva a szavakat.* - Mindig attól féltem, hogy egyszer majd kevés leszek neked. Vagy hogy előbb-utóbb elfáradsz ebben a folyamatos bizonytalanságban.
*A kezen enyhén megszorul a nő vállán. Bizonytalan mozdulat. Mintha épp erőt merítene valamihez.*
- De az alapján, amit mondtál… azt hiszem, ennél erősebb a kettőnk közti kötelék.
*Norennar kissé hátrébb húzza a fejét, hogy tisztán rálásson a nő arcára. Hosszasan nézi, nem kapkodva. A pillanat nem kíván sietséget. Cserébe viszont ami ez után jön elárulja mihez is kellett az erő.*
- Szeretlek.
*Mondja ki végül a súlyos szót, melynek erejétől eleddig úgy tartott akár Sa'Tereth démonai tömjénfüsttől (már, ha igazak a templomi legendák). Talán először hangzik el ez kettejük közt így önmagában. Ennyire őszintén. Ennyire tisztán. Legalábbis hősünk részéről biztosan. Szabad kezével a nő arca felé nyúl, s ha nem ütközik ellenállásba, tenyerével gyengéden végig simít azon.*
//Utánad//
*Amikor a nő karjait összefonva maga előtt áll, Norennar számára a levegő megváltozik. Nem a hely, nem a víz, hanem a pillanat miatt. A feszültség, amit eddig magában hordott, most mintha kifelé keresne utat, és akaratlanul is a nőre vetül. A vállai kissé megfeszülnek, az állkapcsa összeér, miközben a tekintete Theán marad. A nyugodt pillantás, amely végül visszatalál hozzá, kizökkenti. Nem azt látja benne, amire készült. A feszültség helyét előbb meglepettség, majd értetlenség veszi át.
Figyeli, ahogy a nő lassan leengedi a karjait. Ahogy a mozdulat megszakítja az eddigi tartást, mintha valóban nem lenne már szükség rá. Norennar nem szól, nem mozdul, csak követi a másikat a tekintetével, amikor az visszasétál a kőperemhez és újra leül mellé. A nő kezei a combjai mellett támaszkodnak meg, ujjai a nedves kő felszínén időznek. Norennar pillantása ösztönösen követi ezt a mozdulatot, majd a nő tekintetével együtt áll meg a fodrozódó vízen. Így hallgatja végig. Az arca rezzenéstelen marad, lélektükrei sem árulnak el többet annál, amit szándékosan enged.
Amikor a nő keze elemelkedik a kőről és rásimul az övére, Norennar nem húzódik el. A meleg érintés lassan terjed szét benne, egy kellemes enyhe borzongás kíséretében. A fejét óvatosan fordítja felé, és amikor a tekintetük találkozik, a nő mosolya eléri. A szája szélén ekkor jelenik meg az a halvány, keserédes mosoly, amely nem akar több lenni annál, ami. Amikor a nő egy utolsót szorít a kezén, Norennar ujjai ösztönösen záródnának, de a mozdulat elkésik. A kéz visszakerül a nő ölébe.
Norennar még egy pillanatig némán nézi őt, ugyanazzal a kifejezéstelen tekintettel, amivel eleddig a fodrozódó hullámokat nézte. Aztán egy újabb sóhajt présel ki ajkai közt, és se szó, se beszéd, közelebb csusszan. Nem nagy mozdulat, csak annyi, hogy a kettejük közt húzódó távolság fizikailag is megszűnjön. A karja gyengéden fonódik a nő köré, ujjai végigsimítanak a vállán, tapintása biztos, de óvatos. Ha a másik nem ellenkezik, magához húzza, majd oldalról gyengéd csókot lehel a kócos tincsek közé.*
- Tudod… *Szólal meg végül halkan, szinte a nő fülébe búgva a szavakat.* - Mindig attól féltem, hogy egyszer majd kevés leszek neked. Vagy hogy előbb-utóbb elfáradsz ebben a folyamatos bizonytalanságban.
*A kezen enyhén megszorul a nő vállán. Bizonytalan mozdulat. Mintha épp erőt merítene valamihez.*
- De az alapján, amit mondtál… azt hiszem, ennél erősebb a kettőnk közti kötelék.
*Norennar kissé hátrébb húzza a fejét, hogy tisztán rálásson a nő arcára. Hosszasan nézi, nem kapkodva. A pillanat nem kíván sietséget. Cserébe viszont ami ez után jön elárulja mihez is kellett az erő.*
- Szeretlek.
*Mondja ki végül a súlyos szót, melynek erejétől eleddig úgy tartott akár Sa'Tereth démonai tömjénfüsttől (már, ha igazak a templomi legendák). Talán először hangzik el ez kettejük közt így önmagában. Ennyire őszintén. Ennyire tisztán. Legalábbis hősünk részéről biztosan. Szabad kezével a nő arca felé nyúl, s ha nem ütközik ellenállásba, tenyerével gyengéden végig simít azon.*
1921. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-01-25 15:04:13
Üzenet elküldve: 2026-01-25 15:04:13
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Második szál//
//Utánad//
*Nem mozdul meg, amíg a férfit hallgatja. Nem is szól közbe és az arcára sem ül ki semmiféle érzelem, amiből neheztelést, megkönnyebbülést vagy akár megértést lehetne kiolvasni. A szavak lassan ostromolják, azután mindegyik szépen egymás után kerül a helyére. Azzal együtt pedig az is, ami pár napja a szívét nyomja. De nem vág közbe, hogy ezt azonnal megossza, a beszámoló végén pedig nem komorodik el, de nem is fordulnak ajkai mosolyra. A szemeit lehunyva, hosszan sóhajt fel, mintha fáradtságos munka lett volna, amíg Norennar minden egyes szavát a megfelelő helyre pakolta magában. Karjait összefonja maga előtt, ujjai a köpeny szélén gyűrögetik az anyagot. Hosszú szívdobbanásnyi időbe telik, mire végül újra a férfira pillant. A tekintete nyugodt. Nincs benne harag, ahogyan számonkérés sem, csupán csak megértés, megvilágosodás. Olyan az egész, mint amikor az ember végre kimondja magában azt, amit eddig csak kerülgetett. A felismerés nem fájdalommal jár, hanem csendes rendrakással. És végre ráébred, hogy nem történt itt semmi, ami ne lett volna eleve benne kettejük történetében. Lassan leengedi a karjait, mintha eddig valami ellen védekezett volna, amire már nincs szükség. De még mindig nem válaszol, csak csendesen visszasétál a kő elé, majd újból Norennar mellé ül. Kezeivel a combjai mellett, a hideg kő tetején támaszkodik, ujjai még pár pillanatig a nedves felületet simítják, amíg összerendez magában minden kavargó gondolatot. Amint pedig azok a helyükre kerülnek, végre az ajkai is szóra nyílnak.*
- Nem érzem úgy, hogy bármiféle baj lennél a számomra.
*Szólal meg halkan, miközben a sárga szemek a víz felszínén ringatózó, apró hullámokat fürkészik.*
- Csak olyan vagy, mint amilyen mindig is voltál. Olyan, akibe beleszerettem már akkor a kúriában.
*Mire kimondja, a szemei már az arcára siklanak. Lassan pillant végig a hószín tincseken, a szakállon, hogy azután visszatérjen a jeges szemekhez.*
- Ezalatt a pár nap alatt azt megtanultam, hogy a szerelem nem egyszerű. Így nehéz meghatározni, hogy, amit érzünk az valóban az-e. Akár egymás iránt, akár egy másik nő vagy férfi iránt.
*Valahol meglepi, hogy mennyire nincs benne harag. Sem féltékenység. Sem az a szúró fájdalom, amit egykor elkerülhetetlennek hitt. Hisz vele ellentétben Norennarnak úgy fest mélyebb kalandja volt. Vagy talán eddig nem merte magának sem bevallani, hogy hogyan volt képes valójában érezni egy másik férfi iránt. Hogy nem csak egy valakihez tud húzni a szíve, hanem máshoz is képes és akar is ragaszkodni. Nem gyengébben, csak máshogy. Fene sem tudja.*
- Nem ijeszt meg és nem is dühít, hogy mást is tudsz szeretni. Hiszen, ahogy a mai este megmutatja én sem tudok úgy élni, hogy csak te létezz a számomra. De abban biztos vagyok, hogy ez egy szemernyit sem vesz el abból, ami kettőnk között van.
*A tekintete biztos, ahogy a férfi arcát figyeli. Keze lassan emelkedik el a kőről, hogy átsimítson Norennar kézfejére. Finoman az ujjai közé fogja a férfi kezét, majd gyengéden rászorít, hogy ezzel csalja ki belőle, hogy ő is rápillantson. Ha pedig Norennar így tesz, akkor nem haraggal találja szemben magát, hanem egy meleg és kedves mosollyal.*
- Mindig te vagy az, akihez visszatér a szívem. Akkor is, ha elkalandozik. Akkor is, ha máshol keres levegőt.
*Most végre megkönnyebbülten sóhajt fel. A vállai enyhén ereszkednek, mintha eddig tartott volna bennük valami feszültség.*
- Te fontos vagy nekem. Nem feltételekkel. Nem kizárólagosan. Hanem úgy igazán. Addig pedig nem is kezdek aggódni, amíg te is visszatérsz hozzám.
*Szorít finoman a kezére, majd visszahúzza a sajátját az ölébe. Nem mond többet. Nem is lenne mit. A szavak most már csak zavarnák azt a törékeny egyensúlyt, ami végre a helyére került benne. Hagyja, hogy a csend visszakússzon közéjük, de ez a csend már nem nehéz. Nem feszít, nem kér számon, nem követel. Egyszerűen csak van. Ahogy ott ül mellette, és a víz halk mozgását figyeli, lassan tudatosul benne, mennyi energiát emésztett fel az elmúlt napokban az aggódás. A fel nem tett kérdések. A lehetséges válaszok százféle kimenetele. Most, hogy mindez mögötte van, szinte nevetségesnek tűnik az a makacs hit, hogy ez csak fájdalommal végződhet. Rá kell jönnie, hogy végig attól tartott, amit most a legegyszerűbb természetességgel elfogad. Hogy kettejük kapcsolata sosem volt és sosem lesz könnyen besorolható. Nem szabályokra épül, nem ígéretekre, nem arra, amit mások elvárnának tőlük. És mégis, talán épp ezért olyan erős. Mert nem tartja össze sem félelem, sem birtoklás. Csak az, hogy újra és újra egymást választják. Egy óvatos, szinte észrevétlen mosoly jelenik meg az ajkán. Nem Norennarnak szól, nem is a pillanatnak, ez most inkább önmagának. Annak a felismerésnek, hogy napokig cipelt egy terhet, amit most egyetlen beszélgetés lesepert a vállairól. Nem volt nagy dráma, hibáztatás, tányértörés. Csak két mélységi, akik végre kimondták azt, amit eddig csak kerülgettek. Lassan kifújja a levegőt. A mellkasa könnyebb. A gondolatai nem cikáznak tovább, nem keresnek újabb "mi lett volna, ha" kérdéseket. Elég ennyi. Elég az, hogy itt vannak, egymás mellett, és nem kell többé találgatnia, hol áll a férfi szívében. És talán először érzi azt igazán, hogy nem kell kapaszkodnia. Mert amit elveszíthetne, az nem az, ami köztük van.*
//Utánad//
*Nem mozdul meg, amíg a férfit hallgatja. Nem is szól közbe és az arcára sem ül ki semmiféle érzelem, amiből neheztelést, megkönnyebbülést vagy akár megértést lehetne kiolvasni. A szavak lassan ostromolják, azután mindegyik szépen egymás után kerül a helyére. Azzal együtt pedig az is, ami pár napja a szívét nyomja. De nem vág közbe, hogy ezt azonnal megossza, a beszámoló végén pedig nem komorodik el, de nem is fordulnak ajkai mosolyra. A szemeit lehunyva, hosszan sóhajt fel, mintha fáradtságos munka lett volna, amíg Norennar minden egyes szavát a megfelelő helyre pakolta magában. Karjait összefonja maga előtt, ujjai a köpeny szélén gyűrögetik az anyagot. Hosszú szívdobbanásnyi időbe telik, mire végül újra a férfira pillant. A tekintete nyugodt. Nincs benne harag, ahogyan számonkérés sem, csupán csak megértés, megvilágosodás. Olyan az egész, mint amikor az ember végre kimondja magában azt, amit eddig csak kerülgetett. A felismerés nem fájdalommal jár, hanem csendes rendrakással. És végre ráébred, hogy nem történt itt semmi, ami ne lett volna eleve benne kettejük történetében. Lassan leengedi a karjait, mintha eddig valami ellen védekezett volna, amire már nincs szükség. De még mindig nem válaszol, csak csendesen visszasétál a kő elé, majd újból Norennar mellé ül. Kezeivel a combjai mellett, a hideg kő tetején támaszkodik, ujjai még pár pillanatig a nedves felületet simítják, amíg összerendez magában minden kavargó gondolatot. Amint pedig azok a helyükre kerülnek, végre az ajkai is szóra nyílnak.*
- Nem érzem úgy, hogy bármiféle baj lennél a számomra.
*Szólal meg halkan, miközben a sárga szemek a víz felszínén ringatózó, apró hullámokat fürkészik.*
- Csak olyan vagy, mint amilyen mindig is voltál. Olyan, akibe beleszerettem már akkor a kúriában.
*Mire kimondja, a szemei már az arcára siklanak. Lassan pillant végig a hószín tincseken, a szakállon, hogy azután visszatérjen a jeges szemekhez.*
- Ezalatt a pár nap alatt azt megtanultam, hogy a szerelem nem egyszerű. Így nehéz meghatározni, hogy, amit érzünk az valóban az-e. Akár egymás iránt, akár egy másik nő vagy férfi iránt.
*Valahol meglepi, hogy mennyire nincs benne harag. Sem féltékenység. Sem az a szúró fájdalom, amit egykor elkerülhetetlennek hitt. Hisz vele ellentétben Norennarnak úgy fest mélyebb kalandja volt. Vagy talán eddig nem merte magának sem bevallani, hogy hogyan volt képes valójában érezni egy másik férfi iránt. Hogy nem csak egy valakihez tud húzni a szíve, hanem máshoz is képes és akar is ragaszkodni. Nem gyengébben, csak máshogy. Fene sem tudja.*
- Nem ijeszt meg és nem is dühít, hogy mást is tudsz szeretni. Hiszen, ahogy a mai este megmutatja én sem tudok úgy élni, hogy csak te létezz a számomra. De abban biztos vagyok, hogy ez egy szemernyit sem vesz el abból, ami kettőnk között van.
*A tekintete biztos, ahogy a férfi arcát figyeli. Keze lassan emelkedik el a kőről, hogy átsimítson Norennar kézfejére. Finoman az ujjai közé fogja a férfi kezét, majd gyengéden rászorít, hogy ezzel csalja ki belőle, hogy ő is rápillantson. Ha pedig Norennar így tesz, akkor nem haraggal találja szemben magát, hanem egy meleg és kedves mosollyal.*
- Mindig te vagy az, akihez visszatér a szívem. Akkor is, ha elkalandozik. Akkor is, ha máshol keres levegőt.
*Most végre megkönnyebbülten sóhajt fel. A vállai enyhén ereszkednek, mintha eddig tartott volna bennük valami feszültség.*
- Te fontos vagy nekem. Nem feltételekkel. Nem kizárólagosan. Hanem úgy igazán. Addig pedig nem is kezdek aggódni, amíg te is visszatérsz hozzám.
*Szorít finoman a kezére, majd visszahúzza a sajátját az ölébe. Nem mond többet. Nem is lenne mit. A szavak most már csak zavarnák azt a törékeny egyensúlyt, ami végre a helyére került benne. Hagyja, hogy a csend visszakússzon közéjük, de ez a csend már nem nehéz. Nem feszít, nem kér számon, nem követel. Egyszerűen csak van. Ahogy ott ül mellette, és a víz halk mozgását figyeli, lassan tudatosul benne, mennyi energiát emésztett fel az elmúlt napokban az aggódás. A fel nem tett kérdések. A lehetséges válaszok százféle kimenetele. Most, hogy mindez mögötte van, szinte nevetségesnek tűnik az a makacs hit, hogy ez csak fájdalommal végződhet. Rá kell jönnie, hogy végig attól tartott, amit most a legegyszerűbb természetességgel elfogad. Hogy kettejük kapcsolata sosem volt és sosem lesz könnyen besorolható. Nem szabályokra épül, nem ígéretekre, nem arra, amit mások elvárnának tőlük. És mégis, talán épp ezért olyan erős. Mert nem tartja össze sem félelem, sem birtoklás. Csak az, hogy újra és újra egymást választják. Egy óvatos, szinte észrevétlen mosoly jelenik meg az ajkán. Nem Norennarnak szól, nem is a pillanatnak, ez most inkább önmagának. Annak a felismerésnek, hogy napokig cipelt egy terhet, amit most egyetlen beszélgetés lesepert a vállairól. Nem volt nagy dráma, hibáztatás, tányértörés. Csak két mélységi, akik végre kimondták azt, amit eddig csak kerülgettek. Lassan kifújja a levegőt. A mellkasa könnyebb. A gondolatai nem cikáznak tovább, nem keresnek újabb "mi lett volna, ha" kérdéseket. Elég ennyi. Elég az, hogy itt vannak, egymás mellett, és nem kell többé találgatnia, hol áll a férfi szívében. És talán először érzi azt igazán, hogy nem kell kapaszkodnia. Mert amit elveszíthetne, az nem az, ami köztük van.*
1920. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-01-25 14:41:03
Üzenet elküldve: 2026-01-25 14:41:03
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 92
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 92
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A törpe legyen velünk//
* Mikor a feketeség azt állítja, hogy bármikor lenyomná a törpét, Wertus csak nevet egyet és hanyagul legyint a baljával.*
- Hát persze, persze hópihe! Hát hogyne! Lenyomnál, azt mondod? Nekem a bal lábamon a kisujjamon a köröm nehezebb, mint te egészben, páncélostól, ruhástól.
Különben jut eszembe! Bocsáss meg, hogy eddig be sem mutatkoztam, de annyira meglepett, hogy megszólítottál! Teljesen elfeledkeztem a jó modorról. A nevem Wertus Askander! Szolgálatodra!
* Mikor bemutatkozik ökölbe szorított jobb kezét a szívére helyezi és fejét mélyen előre hajtja. Ezek után kormoska arról érdeklődik, hogy mi módon fogja őt elkísérni az öreg.*
- Úgy foglak elkísérni, hogy ahelyett, hogy álldogálnánk egy helyben elindulunk valamerre. Mivel gondolom hiába fogunk itt várni a házad nem fog eljönni érted!
* Az öreg elmosolyodik a szakálla alatt. Megint roppant frappáns választ adott egy együgyű kérdésre! Elindulnak hát. Úgy látszik a leány követi őt, ezzel némán elismerve, hogy a törpe igazat szólt az imént. Ahhoz képest, hogy hópihe nem akar válaszolni, elég sok mindent mond. Az ősz törpe figyelmesen hallgatja, nem vág közbe. Csak akkor kapja fel a fejét, mikor a leány belerúg egy kavicsba, ami az út kövein csörömpölve, játékosan ugrándozik messze tőlük. Wertus érzi, hogy valamire rátapintott ezzel a témával, ezért addig üti a vasat, amíg forró.*
- Attól félsz, hogy olyat cselekedsz, amit nem akarsz? Csak olyat tudsz cselekedni, amit akarsz, hisz a tested ura a gondolat! Hogy a gondolataiddal küzdesz és olyanokat gondolsz, amikről tudod, hogy helytelen? Na az már más. Hisz gondolatból fakad a cselekedet. Ha ezt felismered már megtetted az első lépést. Le kell menned a sötétbe, de nem azért, hogy ott elbújj, hanem azért, hogy fényt vigyél, így a gonoszság és az amit nem akarsz menekülni fog! Így győzhetsz csak! Ha magadat legyőzöd, legyőzted a legnagyobb ellenséget. Mi a véleményed?
* Miközben beszél tempóját kormoska tempójához igazítja, hogy az mellé kerüljön, így fél szemét rajta tudja tartani. A reakcióit kémleli. Vajon mit érezhet, most a lány?*
//A törpe legyen velünk//
* Mikor a feketeség azt állítja, hogy bármikor lenyomná a törpét, Wertus csak nevet egyet és hanyagul legyint a baljával.*
- Hát persze, persze hópihe! Hát hogyne! Lenyomnál, azt mondod? Nekem a bal lábamon a kisujjamon a köröm nehezebb, mint te egészben, páncélostól, ruhástól.
Különben jut eszembe! Bocsáss meg, hogy eddig be sem mutatkoztam, de annyira meglepett, hogy megszólítottál! Teljesen elfeledkeztem a jó modorról. A nevem Wertus Askander! Szolgálatodra!
* Mikor bemutatkozik ökölbe szorított jobb kezét a szívére helyezi és fejét mélyen előre hajtja. Ezek után kormoska arról érdeklődik, hogy mi módon fogja őt elkísérni az öreg.*
- Úgy foglak elkísérni, hogy ahelyett, hogy álldogálnánk egy helyben elindulunk valamerre. Mivel gondolom hiába fogunk itt várni a házad nem fog eljönni érted!
* Az öreg elmosolyodik a szakálla alatt. Megint roppant frappáns választ adott egy együgyű kérdésre! Elindulnak hát. Úgy látszik a leány követi őt, ezzel némán elismerve, hogy a törpe igazat szólt az imént. Ahhoz képest, hogy hópihe nem akar válaszolni, elég sok mindent mond. Az ősz törpe figyelmesen hallgatja, nem vág közbe. Csak akkor kapja fel a fejét, mikor a leány belerúg egy kavicsba, ami az út kövein csörömpölve, játékosan ugrándozik messze tőlük. Wertus érzi, hogy valamire rátapintott ezzel a témával, ezért addig üti a vasat, amíg forró.*
- Attól félsz, hogy olyat cselekedsz, amit nem akarsz? Csak olyat tudsz cselekedni, amit akarsz, hisz a tested ura a gondolat! Hogy a gondolataiddal küzdesz és olyanokat gondolsz, amikről tudod, hogy helytelen? Na az már más. Hisz gondolatból fakad a cselekedet. Ha ezt felismered már megtetted az első lépést. Le kell menned a sötétbe, de nem azért, hogy ott elbújj, hanem azért, hogy fényt vigyél, így a gonoszság és az amit nem akarsz menekülni fog! Így győzhetsz csak! Ha magadat legyőzöd, legyőzted a legnagyobb ellenséget. Mi a véleményed?
* Miközben beszél tempóját kormoska tempójához igazítja, hogy az mellé kerüljön, így fél szemét rajta tudja tartani. A reakcióit kémleli. Vajon mit érezhet, most a lány?*
1919. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-01-25 11:05:30
Üzenet elküldve: 2026-01-25 11:05:30
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1152
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1152
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A törpe legyen velünk//
- Hát ez aztán remek. *Mondja szemeit forgatva, mert hiába bizonygatja a törpe, hogy miatta nem jutnak egyről a kettőre, ha nem is tudja a választ a kérdésére, akkor vele sem mennek túl sokra. Mindezt újabb értetlen pislogás követi, mikor meghallja a felajánlott segítséget, és főleg annak az okát.*
- Ezt meg miből gondolod, törpe? Csak mert szoknyában vagyok? Bármikor lenyomnálak. *Nagy szavak ezek, hisz köztudott, hogy a törpék híresek az erejükről, de aki ismeri a feketeséget, az tudhatja, hogy őt sem szabad alábecsülni, hátat fordítani neki meg főleg. Szerencse, hogy a szakállas uraság egyelőre ezt nem is teszi.*
- Amúgy meg, hogy akarsz elkísérni úgy, hogy te sem tudod, merre van? *Erre aztán már csak vállat ránt, neki mindegy. Minden jobb, mint itt toporogni a romos épületek között, és egyébként is, hiába töri a fejét, egyelőre nem jutnak eszébe az emlékek, pedig azért arról kevesen szoktak megfeledkezni, hogy hol van az otthonuk.
A sötétség témáját sem engedi el a másik, pedig talán jobban tenné. Szavai egyre jobban felzaklatják a lányt, már csak azért is, mert legbelül tudja, hogy igazat beszél a törpe, de ő ezt az igazat nem akarja hallani. Bizonytalanul lépked hát utána, mikor megindulnak, s közben sziszegve szólal meg újra.*
- Nem akarok válaszolni. Azt akarom, hogy fogd be! Fogalmad sincs róla, hogy miket beszélsz. Én pont attól félek, hogy valami olyat cselekszem, amit nem akarok. Ami pedig belül rossz, azon nem segít semmi. Ha eljutsz idáig, akkor már örülsz, ha a sötét miatt nem látod azt, amitől rettegsz, hisz elmenekülni úgysem tudsz előle. Magad elől nem tudsz… *Maga elé bámulva suttogja az utolsó mondatot, közben pedig bele is rúg egy kavicsba, ami jó messzire is repül.*
//A törpe legyen velünk//
- Hát ez aztán remek. *Mondja szemeit forgatva, mert hiába bizonygatja a törpe, hogy miatta nem jutnak egyről a kettőre, ha nem is tudja a választ a kérdésére, akkor vele sem mennek túl sokra. Mindezt újabb értetlen pislogás követi, mikor meghallja a felajánlott segítséget, és főleg annak az okát.*
- Ezt meg miből gondolod, törpe? Csak mert szoknyában vagyok? Bármikor lenyomnálak. *Nagy szavak ezek, hisz köztudott, hogy a törpék híresek az erejükről, de aki ismeri a feketeséget, az tudhatja, hogy őt sem szabad alábecsülni, hátat fordítani neki meg főleg. Szerencse, hogy a szakállas uraság egyelőre ezt nem is teszi.*
- Amúgy meg, hogy akarsz elkísérni úgy, hogy te sem tudod, merre van? *Erre aztán már csak vállat ránt, neki mindegy. Minden jobb, mint itt toporogni a romos épületek között, és egyébként is, hiába töri a fejét, egyelőre nem jutnak eszébe az emlékek, pedig azért arról kevesen szoktak megfeledkezni, hogy hol van az otthonuk.
A sötétség témáját sem engedi el a másik, pedig talán jobban tenné. Szavai egyre jobban felzaklatják a lányt, már csak azért is, mert legbelül tudja, hogy igazat beszél a törpe, de ő ezt az igazat nem akarja hallani. Bizonytalanul lépked hát utána, mikor megindulnak, s közben sziszegve szólal meg újra.*
- Nem akarok válaszolni. Azt akarom, hogy fogd be! Fogalmad sincs róla, hogy miket beszélsz. Én pont attól félek, hogy valami olyat cselekszem, amit nem akarok. Ami pedig belül rossz, azon nem segít semmi. Ha eljutsz idáig, akkor már örülsz, ha a sötét miatt nem látod azt, amitől rettegsz, hisz elmenekülni úgysem tudsz előle. Magad elől nem tudsz… *Maga elé bámulva suttogja az utolsó mondatot, közben pedig bele is rúg egy kavicsba, ami jó messzire is repül.*
1918. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-01-24 22:28:06
Üzenet elküldve: 2026-01-24 22:28:06
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 92
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 92
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A törpe legyen velünk//
* Úgy látszik az éj hercegnője végre összeszedi a gondolatait és szavait értelmes mondatokká fűzve Wertus tudtára adja, hogy hova is szeretne kilyukadni. Kissé, mintha paprikás kedvében lenne, legalábbis csípőre tett kezei erről árulkodnak. Az öreg teljesen megérti a leány indulatát, a helyében ő is dühös lenne magára, ha csak harmadjára bírná kinyögni, hogy mit is akar tulajdonképpen. A törpe, miközben a lányt hallgatja még mindig a szakállát simogatja, de mikor az befejezi, kezeit széttárja, majd biccent egyet a fejével és így szól:*
- Na látod hópihe, megy ez! Hát miért nem ezzel kezdted, hogy te a Polgárnegyedbe tartasz? Ha előbb kinyögöd, hogy hova szeretnél menni, már nem itt tartanánk! Mert, már rég elmondtam volna, hogy fogalmam sincs, hogy az merre van!
* Ekkor balját leereszti, jobbjával, pedig hátrahúzza a csuklyáját, mert már egészen belemelegszik a sok beszédbe, pedig nincs épp kellemes idő.*
- De tudod mit! Hogy lásd kivel van dolgod elkísérlek, nehogy valami bajod essen ezen a rossz környéken, mert nekem olyan lánynak tűnsz, aki az első tavaszi fuvallattól elolvad.
* Abból hogy a lány a szemöldökeit emelgeti, mikor a törpe a sötétségről beszél, nyilvánvaló, hogy meglepi az a bölcsesség, mely a szavakból árad. Bár úgy tűnik, hogy okoskodni próbál, de hiába. Egy törpe ellen esélye sincs. Wertus válasza nem késik soká.*
- Ember? Bizony, már hallom szavaidból, hogy ember vagy. Botor beszéd ez! Csak ember gondolkodhat így. Ha egyáltalán nem túlzás szavaid alapján gondolkodást feltételezni! Elfedni, ami rossz és a helyére szépet képzelni? Bizony mondom neked, mi más ez, ha nem félelem? Félelem attól, hogy felismerjük a bajt és a rosszat. Félelem attól, hogy cselekedni kell! Ez olyan, mint amikor valaki fürdés helyett, csak illatos olajjal keni be magát és mivel nem bűzlik, azt hiszi, hogy tiszta. Kit akarunk becsapni? Magunkat? Higgy nekem! Fény kell, hogy megvilágítsa saját hibáinkat és a világ hibáit. És nem azzal kell először foglalkozni, ami kívül rossz, hanem azzal, ami belül. És ez a nehezebb, hidd el.
* Mindezt egy szuszra mondja el, így amikor végez, sóhajt egy nagyot, majd így folytatja:*
- Na jól van hópihe, nem bánom elkísérlek. Gyere, szállingózz utánam! Majd út közben válaszolsz, ha tudsz.
*Ezzel elindul arra, amerről a leány érkezett.*
//A törpe legyen velünk//
* Úgy látszik az éj hercegnője végre összeszedi a gondolatait és szavait értelmes mondatokká fűzve Wertus tudtára adja, hogy hova is szeretne kilyukadni. Kissé, mintha paprikás kedvében lenne, legalábbis csípőre tett kezei erről árulkodnak. Az öreg teljesen megérti a leány indulatát, a helyében ő is dühös lenne magára, ha csak harmadjára bírná kinyögni, hogy mit is akar tulajdonképpen. A törpe, miközben a lányt hallgatja még mindig a szakállát simogatja, de mikor az befejezi, kezeit széttárja, majd biccent egyet a fejével és így szól:*
- Na látod hópihe, megy ez! Hát miért nem ezzel kezdted, hogy te a Polgárnegyedbe tartasz? Ha előbb kinyögöd, hogy hova szeretnél menni, már nem itt tartanánk! Mert, már rég elmondtam volna, hogy fogalmam sincs, hogy az merre van!
* Ekkor balját leereszti, jobbjával, pedig hátrahúzza a csuklyáját, mert már egészen belemelegszik a sok beszédbe, pedig nincs épp kellemes idő.*
- De tudod mit! Hogy lásd kivel van dolgod elkísérlek, nehogy valami bajod essen ezen a rossz környéken, mert nekem olyan lánynak tűnsz, aki az első tavaszi fuvallattól elolvad.
* Abból hogy a lány a szemöldökeit emelgeti, mikor a törpe a sötétségről beszél, nyilvánvaló, hogy meglepi az a bölcsesség, mely a szavakból árad. Bár úgy tűnik, hogy okoskodni próbál, de hiába. Egy törpe ellen esélye sincs. Wertus válasza nem késik soká.*
- Ember? Bizony, már hallom szavaidból, hogy ember vagy. Botor beszéd ez! Csak ember gondolkodhat így. Ha egyáltalán nem túlzás szavaid alapján gondolkodást feltételezni! Elfedni, ami rossz és a helyére szépet képzelni? Bizony mondom neked, mi más ez, ha nem félelem? Félelem attól, hogy felismerjük a bajt és a rosszat. Félelem attól, hogy cselekedni kell! Ez olyan, mint amikor valaki fürdés helyett, csak illatos olajjal keni be magát és mivel nem bűzlik, azt hiszi, hogy tiszta. Kit akarunk becsapni? Magunkat? Higgy nekem! Fény kell, hogy megvilágítsa saját hibáinkat és a világ hibáit. És nem azzal kell először foglalkozni, ami kívül rossz, hanem azzal, ami belül. És ez a nehezebb, hidd el.
* Mindezt egy szuszra mondja el, így amikor végez, sóhajt egy nagyot, majd így folytatja:*
- Na jól van hópihe, nem bánom elkísérlek. Gyere, szállingózz utánam! Majd út közben válaszolsz, ha tudsz.
*Ezzel elindul arra, amerről a leány érkezett.*
1917. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-01-24 09:04:31
Üzenet elküldve: 2026-01-24 09:04:31
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1152
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1152
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A törpe legyen velünk//
*A felemelt mutatóujj egy pillanatra beléfojtja a szót a lányba, hirtelen még levegőt venni is elfelejt, ahogy a mozdulat kizökkenti az egyébként nem is létező gondolatmenetéből. Mikor az öreg visszakérdez, duzzogva teszi csípőre a kezeit, no nem csak a kérdés miatt, hanem azért, mert még mindig nem kapott normális választ a saját kérdéseire.*
- Hát mert eddig csak sétáltam céltalanul, de most már haza akarok menni. Mi olyan bonyolult ebben? A haza meg otthon van. A lakásomban, ott a Polgárnegyedben, ami… van valamerre. Azt nem tudom, hogy merre. Vagyis de, tudom, csak most nem. *Nagyon reméli, hogy ennyi magyarázat most már elég lesz a törpének. Soha nem beszélt még egy árva szót sem a faj nemes képviselőivel, de úgy tűnik, nem valami okosak. Még azt sem tudják megmondani, hogy merre kell menni valahova.
A sötétséget illetően egy mélyebb eszmecserébe bonyolódnak végül. Úgy tűnik, egészen más véleményük van a fogalomról, Nori pedig most is furcsállóan, már-már lenézően emeli meg a szemöldökeit.*
- Ez a lényege. A sötét eltakarja azt, ami rossz. Nem látod azt, amitől félsz, de elképzelheted a világnak azt a részét, ami szerinted szép lehet. *Mondja, de a törpe szájából elhangzó, utolsó megállapításra dühösen szisszen fel. A baj az, hogy túlságosan magáénak érzi az állítást, és már készülne is fel rá, hogy megfenyegesse a szakállast, de az újra közbeszól. Hiába csak a kérdésre válaszolt, akkor is mindig közbeszól.*
- Mi? Franc tudja, mik voltak a felmenőim, de az a nyomorult apám ott fekszik a temetőben, meg lehet tőle kérdezni. Nemrégiben én is ki akartam ásni, és faggatni, nem erről, hanem másról, de már nem akarom. És nem vagyok törpe, ember vagyok. *Nem tudta, hogy a törpék szerint mindenki törpe, de akkor már megérte a mai séta, mert most már tudja.*
//A törpe legyen velünk//
*A felemelt mutatóujj egy pillanatra beléfojtja a szót a lányba, hirtelen még levegőt venni is elfelejt, ahogy a mozdulat kizökkenti az egyébként nem is létező gondolatmenetéből. Mikor az öreg visszakérdez, duzzogva teszi csípőre a kezeit, no nem csak a kérdés miatt, hanem azért, mert még mindig nem kapott normális választ a saját kérdéseire.*
- Hát mert eddig csak sétáltam céltalanul, de most már haza akarok menni. Mi olyan bonyolult ebben? A haza meg otthon van. A lakásomban, ott a Polgárnegyedben, ami… van valamerre. Azt nem tudom, hogy merre. Vagyis de, tudom, csak most nem. *Nagyon reméli, hogy ennyi magyarázat most már elég lesz a törpének. Soha nem beszélt még egy árva szót sem a faj nemes képviselőivel, de úgy tűnik, nem valami okosak. Még azt sem tudják megmondani, hogy merre kell menni valahova.
A sötétséget illetően egy mélyebb eszmecserébe bonyolódnak végül. Úgy tűnik, egészen más véleményük van a fogalomról, Nori pedig most is furcsállóan, már-már lenézően emeli meg a szemöldökeit.*
- Ez a lényege. A sötét eltakarja azt, ami rossz. Nem látod azt, amitől félsz, de elképzelheted a világnak azt a részét, ami szerinted szép lehet. *Mondja, de a törpe szájából elhangzó, utolsó megállapításra dühösen szisszen fel. A baj az, hogy túlságosan magáénak érzi az állítást, és már készülne is fel rá, hogy megfenyegesse a szakállast, de az újra közbeszól. Hiába csak a kérdésre válaszolt, akkor is mindig közbeszól.*
- Mi? Franc tudja, mik voltak a felmenőim, de az a nyomorult apám ott fekszik a temetőben, meg lehet tőle kérdezni. Nemrégiben én is ki akartam ásni, és faggatni, nem erről, hanem másról, de már nem akarom. És nem vagyok törpe, ember vagyok. *Nem tudta, hogy a törpék szerint mindenki törpe, de akkor már megérte a mai séta, mert most már tudja.*
1916. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-01-23 23:39:33
Üzenet elküldve: 2026-01-23 23:39:33
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 92
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 92
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A törpe legyen velünk//
* Egyre furább ez a leányzó, nem elég, hogy feketébb, mint a legdolgosabb kéményseprő, de még össze vissza is beszél. Sőt, mi több, még azt is letagadni merészeli, ami nyilvánvaló, tudniillik, hogy törpe. Persze lehet, hogy nem tiszta vérű, de akkor is! Az öreg kibontja ölbe tett karjait, felemeli jobb mutatóujját, majd megszólal.*
- Figyelek ám! Egyszer azt mondtad, hogy haza akarsz menni, másszor meg hogy csak sétáltál céltalanul. Akkor most hányadán állunk? Különben is, honnét a nehézséges kovácsüllőből tudjam, hogy neked hol a haza? Tehát erre is csak azt tudom mondani, mint az előbb. Amíg nem mondod meg, hogy hová akarsz menni nehezen tudok segíteni.
* A lánynak hatalmas szerencséje van, hogy egy ilyen tudós törpébe botlott bele. Most aztán megnézhetné magát, ha valami hülye embert kérdezett volna. Az bizonyára fele ilyen válaszokat sem adott volna néki! De amikor az a sötétségről értekezik a törpénk is elgondolkodik. No persze nem sokáig, csak épp addig, míg jobb kezét leereszti, baljával, pedig a szakállát kezdi birizgálni.*
- Sötétség, sötétség. Hogyan láttam volna igazi sötétséget, mikor tudvalevő, hogy az igazi sötétségben nem is látni semmit. Szóval, ha a te igazi sötétségedet néztem volna, akkor a nagy semmit néztem volna. Persze abban sok minden rejtve lehet. De éppen ezért a sötétség bizony csak a gyáváknak való, akik nem merik vállalni a tetteiket!
* Ezek után amaz a nem létező asszonyáról kérdezget.*
- Ami nincs azt nem tudom elveszteni. De te törpe vagy nem? De a felmenőid között bizonnyal akad egy-kettő!
//A törpe legyen velünk//
* Egyre furább ez a leányzó, nem elég, hogy feketébb, mint a legdolgosabb kéményseprő, de még össze vissza is beszél. Sőt, mi több, még azt is letagadni merészeli, ami nyilvánvaló, tudniillik, hogy törpe. Persze lehet, hogy nem tiszta vérű, de akkor is! Az öreg kibontja ölbe tett karjait, felemeli jobb mutatóujját, majd megszólal.*
- Figyelek ám! Egyszer azt mondtad, hogy haza akarsz menni, másszor meg hogy csak sétáltál céltalanul. Akkor most hányadán állunk? Különben is, honnét a nehézséges kovácsüllőből tudjam, hogy neked hol a haza? Tehát erre is csak azt tudom mondani, mint az előbb. Amíg nem mondod meg, hogy hová akarsz menni nehezen tudok segíteni.
* A lánynak hatalmas szerencséje van, hogy egy ilyen tudós törpébe botlott bele. Most aztán megnézhetné magát, ha valami hülye embert kérdezett volna. Az bizonyára fele ilyen válaszokat sem adott volna néki! De amikor az a sötétségről értekezik a törpénk is elgondolkodik. No persze nem sokáig, csak épp addig, míg jobb kezét leereszti, baljával, pedig a szakállát kezdi birizgálni.*
- Sötétség, sötétség. Hogyan láttam volna igazi sötétséget, mikor tudvalevő, hogy az igazi sötétségben nem is látni semmit. Szóval, ha a te igazi sötétségedet néztem volna, akkor a nagy semmit néztem volna. Persze abban sok minden rejtve lehet. De éppen ezért a sötétség bizony csak a gyáváknak való, akik nem merik vállalni a tetteiket!
* Ezek után amaz a nem létező asszonyáról kérdezget.*
- Ami nincs azt nem tudom elveszteni. De te törpe vagy nem? De a felmenőid között bizonnyal akad egy-kettő!
1915. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-01-23 23:00:24
Üzenet elküldve: 2026-01-23 23:00:24
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1152
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1152
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A törpe legyen velünk//
*Sötét árnyékként közelíti meg a törpét, miután jobb ötlet jelenleg nem jut az eszébe. Noha valójában nem is teljesen fekete a lány, mert a fekete szoknyához, harisnyához, bakancsához hófehér blúzt visel, rajta bőrből készült, fekete derékfűzővel, ám ezt a másik a szintén sötét színű kabátja alatt egyelőre nem láthatja, mégis, a hópihe becenév, ha nem is találó, de nem teljesen alaptalan. Mondjuk neki attól még nem tetszik.
A törpéhez intézett kérdése átgondolatlan, minden konkrétumot mellőz, így nem érhetné meglepetésként, hogy a kapott válasz is hasonlóan semmitmondó, de mégis kelletlenül húzza félre feketére festett ajkait.*
- Haza akarok menni, hova máshova akarnék? Amúgy meg azt tudom, hogy ez Arthenior, nem erre voltam kíváncsi. *Teszi karba a kezeit türelmetlenül, ám valódi válasz helyett egy kérdést kap, amit még csak nem is ért.*
- Milyen törpe leányzó? Én csak sétáltam, de eltévedtem. Azt hiszem. Majdnem. Valami ilyesmi… *Egymás után pakolgatja a szavakat, mondatkezdeményeket, de látszólag minden összeszedettséget mellőzve, mindeközben egészen zavartan toporog egy helyben, de azért azt nem tudja megállni, hogy ha valaki sötét bugyrokat emleget, ahhoz ne szóljon hozzá.*
- Ha ezt a helyet olyan rossznak hiszed, akkor nem láttál még igazi sötétséget. Még hogy legsötétebb… pff. *A fejét csóválja, mert szerinte a legsötétebb dolog a közelben, az ő maga.*
- Szóval, milyen törpe lány? Elvesztetted a feleséged? *Elképzelhetőnek tartja, hogy így van. Ha neki sikerült elvesznie ebben a romlabirintusban, akkor könnyedén előfordulhatott mással is…*
//A törpe legyen velünk//
*Sötét árnyékként közelíti meg a törpét, miután jobb ötlet jelenleg nem jut az eszébe. Noha valójában nem is teljesen fekete a lány, mert a fekete szoknyához, harisnyához, bakancsához hófehér blúzt visel, rajta bőrből készült, fekete derékfűzővel, ám ezt a másik a szintén sötét színű kabátja alatt egyelőre nem láthatja, mégis, a hópihe becenév, ha nem is találó, de nem teljesen alaptalan. Mondjuk neki attól még nem tetszik.
A törpéhez intézett kérdése átgondolatlan, minden konkrétumot mellőz, így nem érhetné meglepetésként, hogy a kapott válasz is hasonlóan semmitmondó, de mégis kelletlenül húzza félre feketére festett ajkait.*
- Haza akarok menni, hova máshova akarnék? Amúgy meg azt tudom, hogy ez Arthenior, nem erre voltam kíváncsi. *Teszi karba a kezeit türelmetlenül, ám valódi válasz helyett egy kérdést kap, amit még csak nem is ért.*
- Milyen törpe leányzó? Én csak sétáltam, de eltévedtem. Azt hiszem. Majdnem. Valami ilyesmi… *Egymás után pakolgatja a szavakat, mondatkezdeményeket, de látszólag minden összeszedettséget mellőzve, mindeközben egészen zavartan toporog egy helyben, de azért azt nem tudja megállni, hogy ha valaki sötét bugyrokat emleget, ahhoz ne szóljon hozzá.*
- Ha ezt a helyet olyan rossznak hiszed, akkor nem láttál még igazi sötétséget. Még hogy legsötétebb… pff. *A fejét csóválja, mert szerinte a legsötétebb dolog a közelben, az ő maga.*
- Szóval, milyen törpe lány? Elvesztetted a feleséged? *Elképzelhetőnek tartja, hogy így van. Ha neki sikerült elvesznie ebben a romlabirintusban, akkor könnyedén előfordulhatott mással is…*
1914. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-01-23 16:05:57
Üzenet elküldve: 2026-01-23 16:05:57
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 59
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 59
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Családban marad//
* Alenia nemcsak maga a tökéletesség, de még szerény is. Gondolhatta volna, hogy tagadni fogja isteni származását. Nem okolja emiatt, biztosan jó oka van rá. Meg persze az is lehetséges, hogy igazat mond, és nem is Eeyr küldötte – ez esetben még annál is tökéletesebb, mert isteni küldetés nélkül is rátalált Eeyr útjára. Atkira nem tud betelni a gondolattal, hogy mostantól élete végéig őt szolgálhatja, de persze még nem vesztette el egészében a realitásérzetét, így gondolatait többnyire megtartja magának. *
– Igen, neki is… * Bólint, bár Drameiloten iránt már nem annyira lelkes. Nem tudja, mi történhetett kettejük között, de úgy sejti, hogy a férfi valamivel megbánthatta úrnőjét. Hiszen mielőtt elment átöltözni, még úgy volt, hogy a kaszárnyába mennek együtt, aztán egy perc múlva már hazafelé tartottak – Drameiloten nélkül. A Csonthídon már gyorsabban kell szednie a lábait, hogy ne maradjon le. Nincs sok energiája az elmúlt napok hányattatott körülményei miatt, de persze emiatt se mer szólni. Szó nélkül vezeti tovább Harmatot. Az állatnak láthatóan nincs ellenére a gyorsabb tempó. *
– Egy… Történetet. * Suttogja maga elé, és mivel nagyon kíváncsi arra a történetre, több szót inkább nem is fecsérel hazáig. Ott aztán, hacsak ezúttal nincs más kérése az úrnőnek, ugyanúgy hátravezeti Harmatot, mint legutóbb – habár ma friss ellátmányt nem ad neki, mert úgy látja, még van neki . Meg amúgy is, siet befelé, hogy meghallgassa Alenia történetét. *
* Alenia nemcsak maga a tökéletesség, de még szerény is. Gondolhatta volna, hogy tagadni fogja isteni származását. Nem okolja emiatt, biztosan jó oka van rá. Meg persze az is lehetséges, hogy igazat mond, és nem is Eeyr küldötte – ez esetben még annál is tökéletesebb, mert isteni küldetés nélkül is rátalált Eeyr útjára. Atkira nem tud betelni a gondolattal, hogy mostantól élete végéig őt szolgálhatja, de persze még nem vesztette el egészében a realitásérzetét, így gondolatait többnyire megtartja magának. *
– Igen, neki is… * Bólint, bár Drameiloten iránt már nem annyira lelkes. Nem tudja, mi történhetett kettejük között, de úgy sejti, hogy a férfi valamivel megbánthatta úrnőjét. Hiszen mielőtt elment átöltözni, még úgy volt, hogy a kaszárnyába mennek együtt, aztán egy perc múlva már hazafelé tartottak – Drameiloten nélkül. A Csonthídon már gyorsabban kell szednie a lábait, hogy ne maradjon le. Nincs sok energiája az elmúlt napok hányattatott körülményei miatt, de persze emiatt se mer szólni. Szó nélkül vezeti tovább Harmatot. Az állatnak láthatóan nincs ellenére a gyorsabb tempó. *
– Egy… Történetet. * Suttogja maga elé, és mivel nagyon kíváncsi arra a történetre, több szót inkább nem is fecsérel hazáig. Ott aztán, hacsak ezúttal nincs más kérése az úrnőnek, ugyanúgy hátravezeti Harmatot, mint legutóbb – habár ma friss ellátmányt nem ad neki, mert úgy látja, még van neki . Meg amúgy is, siet befelé, hogy meghallgassa Alenia történetét. *
1913. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-01-23 13:46:00
Üzenet elküldve: 2026-01-23 13:46:00
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 92
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 92
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A törpe legyen velünk//
* Mióta szétváltak útjai Gubaccsal két nap telt el. Azóta nem látta a kelekótyát, sem a fogadóban, sem máshol, úgy eltűnt, mint akit a föld nyelt el. Az ősz törpe úgy dönt, hogy ezt a napot Arthenior felfedezésének szenteli. Megnézi magának, hogy ugyan miféle városuk lehet az embereknek? Bizony épp ilyesmire számított! Mert hamarosan romos házak és háznak alig nevezhető tákolmányok közé keveredik, melyeket szűk sikátorok és kanyargós utcácskák szabdalnak keresztül-kasul.* ~ Emberek, ugyan. De mi mást is vártam tőlük? ~ *Gondolataiba mélyedve bizony ő maga sem veszi észre, hogy már nem tudja honnét jött, vagy hogy merre tart.
Ekkor a semmiből felbukkan egy fekete hajú, fekete ruházatú és nemkülönben feketére mázolt szájú emberlány, akit termete miatt ő persze egy magas növésű törpének néz. A sok fekete mellett arcának bőre szinte hófehérnek tűnik, ez meg is ihleti Wertust. Legnagyobb meglepetésére a leányzó meg is szólítja őt! Persze a bölcs törpe tudja a választ, így nem habozik felelni:*
- Hogyne hópihém! Artheniorban vagy és arra kell menned amerre dolgod van! De mivel én nem tudom merre van dolgod, így sajnos nem tudok néked irányt mutatni. De mondd csak egy ilyen szemrevaló törpe leányzó mi a búbánatot keres az emberek városának legsötétebb bugyraiban?
* Az adott válaszával tökéletesen elégedett, még a nagytanács bölcsei sem válaszoltak volna különben! Karjait ölbe fonva, szemeit ráncolva kérdőn néz a lányra. Persze azt már nem teszi hozzá, hogy ruházata okán nagyon is ide illik...*
A hozzászólás írója (Wertus Askander) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.01.23 13:47:44
//A törpe legyen velünk//
* Mióta szétváltak útjai Gubaccsal két nap telt el. Azóta nem látta a kelekótyát, sem a fogadóban, sem máshol, úgy eltűnt, mint akit a föld nyelt el. Az ősz törpe úgy dönt, hogy ezt a napot Arthenior felfedezésének szenteli. Megnézi magának, hogy ugyan miféle városuk lehet az embereknek? Bizony épp ilyesmire számított! Mert hamarosan romos házak és háznak alig nevezhető tákolmányok közé keveredik, melyeket szűk sikátorok és kanyargós utcácskák szabdalnak keresztül-kasul.* ~ Emberek, ugyan. De mi mást is vártam tőlük? ~ *Gondolataiba mélyedve bizony ő maga sem veszi észre, hogy már nem tudja honnét jött, vagy hogy merre tart.
Ekkor a semmiből felbukkan egy fekete hajú, fekete ruházatú és nemkülönben feketére mázolt szájú emberlány, akit termete miatt ő persze egy magas növésű törpének néz. A sok fekete mellett arcának bőre szinte hófehérnek tűnik, ez meg is ihleti Wertust. Legnagyobb meglepetésére a leányzó meg is szólítja őt! Persze a bölcs törpe tudja a választ, így nem habozik felelni:*
- Hogyne hópihém! Artheniorban vagy és arra kell menned amerre dolgod van! De mivel én nem tudom merre van dolgod, így sajnos nem tudok néked irányt mutatni. De mondd csak egy ilyen szemrevaló törpe leányzó mi a búbánatot keres az emberek városának legsötétebb bugyraiban?
* Az adott válaszával tökéletesen elégedett, még a nagytanács bölcsei sem válaszoltak volna különben! Karjait ölbe fonva, szemeit ráncolva kérdőn néz a lányra. Persze azt már nem teszi hozzá, hogy ruházata okán nagyon is ide illik...*
A hozzászólás írója (Wertus Askander) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.01.23 13:47:44
1912. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-01-23 11:01:18
Üzenet elküldve: 2026-01-23 11:01:18
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1152
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1152
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A törpe legyen velünk//
*A mai is egy olyan nap, mikor megelégelte a bezártságot a négy fal közé, ezért sétára indult, csak úgy, minden egyéb ok és cél nélkül. Ezeket a barangolásokat általában sötétedés utánra szokta időzíteni, de most kora délután került rá sor, mikor a nap épphogy elhagyta delelőjét. Járt a főtéren, majd körbesétálta a Polgárnegyedet, aztán itt, Romvárosban kötött ki. Annyira nem is figyelte, merre jár, hisz ismeri már a várost. Általában. Van az úgy, hogy elméjében, mi olyan végtelen labirintusként képzelhető el leginkább, amely tele van lépcsőkkel, de azok közül sok a semmibe vezet, vagy olyan ajtókhoz, mik nem is tartoznak épülethez, csak a levegőben állnak, egyszer csak kattan valami, és az ismert hirtelen ismeretlenné válik. Így eszmél rá arra is, hogy már rég nem tudja, melyik utcában jár épp, de azt sem, hogy merre van az, amerre tartani akart.*
- Hümm… *Túr bele hollószín tincsei közé, kissé összekócolva az otthoni tükrében oly szépen kifésült haját, szemei pedig valamiféle kétségbeesettséget mutatva pislognak.
Elindul hát valamerre, fene se tudja, hogy merre, és addig kóvályog, míg meg nem lát valakit vagyis valamit. Egy törpét. Sokáig nem gondolkodik rajta, egyszerűen csak odalépked hozzá és megszólítja.*
- Hé! Te, meg tudod nekem mondani, hogy hol vagyok és merre kell mennem? *Teszi fel a kérdést, minek talán csak a saját fejében van értelme. Vagy ott se.*
//A törpe legyen velünk//
*A mai is egy olyan nap, mikor megelégelte a bezártságot a négy fal közé, ezért sétára indult, csak úgy, minden egyéb ok és cél nélkül. Ezeket a barangolásokat általában sötétedés utánra szokta időzíteni, de most kora délután került rá sor, mikor a nap épphogy elhagyta delelőjét. Járt a főtéren, majd körbesétálta a Polgárnegyedet, aztán itt, Romvárosban kötött ki. Annyira nem is figyelte, merre jár, hisz ismeri már a várost. Általában. Van az úgy, hogy elméjében, mi olyan végtelen labirintusként képzelhető el leginkább, amely tele van lépcsőkkel, de azok közül sok a semmibe vezet, vagy olyan ajtókhoz, mik nem is tartoznak épülethez, csak a levegőben állnak, egyszer csak kattan valami, és az ismert hirtelen ismeretlenné válik. Így eszmél rá arra is, hogy már rég nem tudja, melyik utcában jár épp, de azt sem, hogy merre van az, amerre tartani akart.*
- Hümm… *Túr bele hollószín tincsei közé, kissé összekócolva az otthoni tükrében oly szépen kifésült haját, szemei pedig valamiféle kétségbeesettséget mutatva pislognak.
Elindul hát valamerre, fene se tudja, hogy merre, és addig kóvályog, míg meg nem lát valakit vagyis valamit. Egy törpét. Sokáig nem gondolkodik rajta, egyszerűen csak odalépked hozzá és megszólítja.*
- Hé! Te, meg tudod nekem mondani, hogy hol vagyok és merre kell mennem? *Teszi fel a kérdést, minek talán csak a saját fejében van értelme. Vagy ott se.*
1911. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-01-22 22:26:11
Üzenet elküldve: 2026-01-22 22:26:11
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 534
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 534
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Családban marad//
*Azzal talán jobban jár a (most még) félkarú komornyikja, ha nem az őszinte gondolatai alapján vall színt a szakértelméről, mert akkor bizony már ketten lesznek a házban, akik semmihez sem értenek jóformán. Illetve, ez nem teljesen igaz, mert Alenia elméletben sok mindenben jártas, csupán a gyakorlat okoz olykor kisebb-nagyobb problémát.
Amiket mond most Atkirának, azok őszinte gondolatok a sok közül, melyeket akkor még nem akart megosztani vele, mikor először vitte őt selyemrévi otthonába, de azok után, hogy Eeyr szólt hozzá, már ő is úgy érzi, megérdemli, hogy tudja, mi is hajtja őt legbelül afelé, hogy segítsen a szerencsétlen sorsú férfin.*
- Nem csak nekem, Drameilotennek is. Soha ne feledd el azokat, akik segítettek rajtad! Egyiküket sem. Rendben? *Szigorú elvárás ez a részéről, de koránt sem teljesíthetetlen. Elméletben, de a gyakorlat néha nehezebb… ugye. A saját kárán tanul az elf, nem igaz?*
- Hm? *Pillant kíváncsian újra Atkirára a kérdése hallatán, majd mikor ki is fejti, hogy mit szeretne tudni, elmosolyodik.*
- Nem, nem hiszem, hogy ő küldött volna engem. Ugyanolyan nemeslányként születtem, mint bármelyikünk, csupán úgy éreztem, hogy az istennő jóságának kell szentelnem az életem. Abban viszont biztos vagyok, hogy ő segített hozzá ahhoz, hogy még mindig itt lehessek közöttetek. *Mondja el véleményét kedvesen, sokkalta nyitottabban, mint ahogy korábban viselkedett Atkirával.*
- Siessünk haza! Otthon elmesélek neked egy történetet. *Mondja, majd a Csonthídon már sietve lépked át, hogy Romvárost minél hamarabb maguk mögött hagyhassák, és élvezhessék Selyemrév biztonságos utcáit.*
*Azzal talán jobban jár a (most még) félkarú komornyikja, ha nem az őszinte gondolatai alapján vall színt a szakértelméről, mert akkor bizony már ketten lesznek a házban, akik semmihez sem értenek jóformán. Illetve, ez nem teljesen igaz, mert Alenia elméletben sok mindenben jártas, csupán a gyakorlat okoz olykor kisebb-nagyobb problémát.
Amiket mond most Atkirának, azok őszinte gondolatok a sok közül, melyeket akkor még nem akart megosztani vele, mikor először vitte őt selyemrévi otthonába, de azok után, hogy Eeyr szólt hozzá, már ő is úgy érzi, megérdemli, hogy tudja, mi is hajtja őt legbelül afelé, hogy segítsen a szerencsétlen sorsú férfin.*
- Nem csak nekem, Drameilotennek is. Soha ne feledd el azokat, akik segítettek rajtad! Egyiküket sem. Rendben? *Szigorú elvárás ez a részéről, de koránt sem teljesíthetetlen. Elméletben, de a gyakorlat néha nehezebb… ugye. A saját kárán tanul az elf, nem igaz?*
- Hm? *Pillant kíváncsian újra Atkirára a kérdése hallatán, majd mikor ki is fejti, hogy mit szeretne tudni, elmosolyodik.*
- Nem, nem hiszem, hogy ő küldött volna engem. Ugyanolyan nemeslányként születtem, mint bármelyikünk, csupán úgy éreztem, hogy az istennő jóságának kell szentelnem az életem. Abban viszont biztos vagyok, hogy ő segített hozzá ahhoz, hogy még mindig itt lehessek közöttetek. *Mondja el véleményét kedvesen, sokkalta nyitottabban, mint ahogy korábban viselkedett Atkirával.*
- Siessünk haza! Otthon elmesélek neked egy történetet. *Mondja, majd a Csonthídon már sietve lépked át, hogy Romvárost minél hamarabb maguk mögött hagyhassák, és élvezhessék Selyemrév biztonságos utcáit.*
1910. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-01-22 14:57:02
Üzenet elküldve: 2026-01-22 14:57:02
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 59
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 59
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Családban marad//
* Bár Atkira többek közt a kandallókhoz se ért igazán, hiszen neki még sosem volt olyanja, de nem lehet hatalmas ördöngösség. Ami meg a favágást illeti, ha visszanő a másik keze, másra se lesz gondja, minthogy fát vágjon és hasonló dolgokat végezzen, amiket eddig fél kézzel nem tudott megtenni. Örömteli folyamat lesz ezután egy kenyér felszelése vagy egy cipő befűzése is!
Alenia szavaira először megkönnyebbül, ám ahogy a nő egyre bizalmasabb gondolatokat oszt meg vele, és kis híján könnye is kicsordul, na ott már nem a megkönnyebbülés, hanem az aggodalom lesz úrrá rajta. Úrnője nem tűnik boldognak. És ismertségük óta talán most először egy „emberibb” oldalát mutatja Atkira felé. Nem kell sokáig gondolkodnia, hogy kimondja, amit gondol. *
– Én szeretnék úrnőm mellett maradni. Maga nélkül holnap talán már nem is élnék! Hálával tartozom… Illetve ezért is… * Néz a csonkjára, amin most nem látszik a ragyogás, mivel a kapott ruha ujja takarja bőrét. *
– De úrnőm! Hogy lehetséges az, amit a templomban tett? Mármint… Mindez. Hogyan tud beszélni az istenekkel? Úrnőm, magát Eeyr küldte a földre, igaz? * Erről már korábban meggyőződött, és valószínűleg az se fogja megmásítani véleményét, ha Alenia tagadja. Egyetlen halandó se lehet ennyire tökéletes, mint az ő úrnője, hacsak nem maga a fény istennője ajándékozta meg szépséggel és jósággal. *
* Bár Atkira többek közt a kandallókhoz se ért igazán, hiszen neki még sosem volt olyanja, de nem lehet hatalmas ördöngösség. Ami meg a favágást illeti, ha visszanő a másik keze, másra se lesz gondja, minthogy fát vágjon és hasonló dolgokat végezzen, amiket eddig fél kézzel nem tudott megtenni. Örömteli folyamat lesz ezután egy kenyér felszelése vagy egy cipő befűzése is!
Alenia szavaira először megkönnyebbül, ám ahogy a nő egyre bizalmasabb gondolatokat oszt meg vele, és kis híján könnye is kicsordul, na ott már nem a megkönnyebbülés, hanem az aggodalom lesz úrrá rajta. Úrnője nem tűnik boldognak. És ismertségük óta talán most először egy „emberibb” oldalát mutatja Atkira felé. Nem kell sokáig gondolkodnia, hogy kimondja, amit gondol. *
– Én szeretnék úrnőm mellett maradni. Maga nélkül holnap talán már nem is élnék! Hálával tartozom… Illetve ezért is… * Néz a csonkjára, amin most nem látszik a ragyogás, mivel a kapott ruha ujja takarja bőrét. *
– De úrnőm! Hogy lehetséges az, amit a templomban tett? Mármint… Mindez. Hogyan tud beszélni az istenekkel? Úrnőm, magát Eeyr küldte a földre, igaz? * Erről már korábban meggyőződött, és valószínűleg az se fogja megmásítani véleményét, ha Alenia tagadja. Egyetlen halandó se lehet ennyire tökéletes, mint az ő úrnője, hacsak nem maga a fény istennője ajándékozta meg szépséggel és jósággal. *
1909. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-01-21 17:22:58
Üzenet elküldve: 2026-01-21 17:22:58
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 534
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 534
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Családban marad//
*Nagyon nincs az ínyére újra átvágni az egykori Gazdagnegyed romjain. Nyomasztó érzés itt minden egyes lépés, főleg azok után, hogy meggondolatlansága egy olyan útra sodorta, melyről talán már soha nem térhet vissza. Míg Atkira Harmatot vezetgeti csendben, ő is hangtalanul lépked a Csonthíd irányába. Haza. Igen, haza, a kihűlt, sötét, üresen kongó, hatalmas házba, ahol talán a szellemek éreznék magukat a legjobban. Nagyon reméli, hogy Atkira ért a kandallókhoz, és ha Eeyr ajándéka végre megérkezik hozzá, akkor fát is tud majd eleget vágni ahhoz, hogy ne fázzanak. Azonban a legjobban arra vágyik, hogy a férfi a társasága legyen. Nem úgy, mint nőnek, és nem is úgy, mint nemesnek. Hanem úgy, mint egy elf lánynak, aki magányosnak érzi magát. Beszélgetni szeretne, mosolyogni, nevetni, de attól fél, hogy erre most nem biztos, hogy képes lesz.
Szolgálója megtöri a csendet, ő pedig kíváncsian emeli rá a tekintetét, miközben próbálja leplezni a szomorúságát, de nagyon rosszul csinálja. Könnyektől csillogó szemei mindent elárulnak. A kérdést hallva megcsóválja a fejét, és mindezek ellenére egy halvány mosoly húzódik ajkaira.*
- Semmi baj, Atkira. Sosem haragudtam rád. Csupán szomorú voltam, amiért azt hittem, nem akarod elfogadni a segítségem, pedig én mindvégig tudtam… tudnom kellett volna, hogy a Teysustól kapott jel igaz volt. Én csak azt szeretném, ha többé nem hagynál magamra. Maradj mellettem, Atkira, és cserébe megígérem, hogy jó sorsod lesz nálam. Elfelejthetsz mindent, a múltat, a szörnyűségeket, amiket átéltél, azt, hogy bántottak. Új életed lehet. Csak maradj velem! *Kérése őszintébb nem is lehetne. Mióta visszatért a halálból, merthogy mások azt hitték, már nem is él, eddig sehol máshol, talán csak Luninari mellett érezte magát igazán otthon, boldogságban. Azt hitte, hogy Drameiloten felbukkanásával minden megváltozhat majd, de nem így lett. Nem ugyanazt gondolják az istennőről, és úgy tűnik, ez az akadály ledönthetetlen kettejük közt. Nagyot sóhajt, és próbálja elfogadni a sorsát, de koránt sem biztos benne, hogy sikerülni fog…*
*Nagyon nincs az ínyére újra átvágni az egykori Gazdagnegyed romjain. Nyomasztó érzés itt minden egyes lépés, főleg azok után, hogy meggondolatlansága egy olyan útra sodorta, melyről talán már soha nem térhet vissza. Míg Atkira Harmatot vezetgeti csendben, ő is hangtalanul lépked a Csonthíd irányába. Haza. Igen, haza, a kihűlt, sötét, üresen kongó, hatalmas házba, ahol talán a szellemek éreznék magukat a legjobban. Nagyon reméli, hogy Atkira ért a kandallókhoz, és ha Eeyr ajándéka végre megérkezik hozzá, akkor fát is tud majd eleget vágni ahhoz, hogy ne fázzanak. Azonban a legjobban arra vágyik, hogy a férfi a társasága legyen. Nem úgy, mint nőnek, és nem is úgy, mint nemesnek. Hanem úgy, mint egy elf lánynak, aki magányosnak érzi magát. Beszélgetni szeretne, mosolyogni, nevetni, de attól fél, hogy erre most nem biztos, hogy képes lesz.
Szolgálója megtöri a csendet, ő pedig kíváncsian emeli rá a tekintetét, miközben próbálja leplezni a szomorúságát, de nagyon rosszul csinálja. Könnyektől csillogó szemei mindent elárulnak. A kérdést hallva megcsóválja a fejét, és mindezek ellenére egy halvány mosoly húzódik ajkaira.*
- Semmi baj, Atkira. Sosem haragudtam rád. Csupán szomorú voltam, amiért azt hittem, nem akarod elfogadni a segítségem, pedig én mindvégig tudtam… tudnom kellett volna, hogy a Teysustól kapott jel igaz volt. Én csak azt szeretném, ha többé nem hagynál magamra. Maradj mellettem, Atkira, és cserébe megígérem, hogy jó sorsod lesz nálam. Elfelejthetsz mindent, a múltat, a szörnyűségeket, amiket átéltél, azt, hogy bántottak. Új életed lehet. Csak maradj velem! *Kérése őszintébb nem is lehetne. Mióta visszatért a halálból, merthogy mások azt hitték, már nem is él, eddig sehol máshol, talán csak Luninari mellett érezte magát igazán otthon, boldogságban. Azt hitte, hogy Drameiloten felbukkanásával minden megváltozhat majd, de nem így lett. Nem ugyanazt gondolják az istennőről, és úgy tűnik, ez az akadály ledönthetetlen kettejük közt. Nagyot sóhajt, és próbálja elfogadni a sorsát, de koránt sem biztos benne, hogy sikerülni fog…*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1909-1928