Arthenior - Romváros és Meredély
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Polgárnegyed (új) Templom (új) Piactér (új) | Romváros és Meredély | Sayqueves Rezidencia (új) Selyemrév (új) |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 109 (2161. - 2179. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása:
2179. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-04-29 11:38:34
Üzenet elküldve: 2025-04-29 11:38:34
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 179
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 179
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Amikor a jégkékek győznek//
*Legyen bármennyire is ügyes, talpraesett és furfangos, egy gyerek akkor is csak gyerek. Szüksége van arra, hogy valaki fogja a kezét, még akkor is, ha a szó szoros értelmében nem Grael lesz az, aki megteszi. Mindemellett pedig tetszik vagy sem, vannak olyan dolgok, melyeket jobb, ha nem mondanak el neki. Ő azért nem, mert nincs hozzá türelme, és nem akar erőltetett magyarázatokat kitalálni azért, hogy az gyerekfejjel is emészthető legyen, Mai pedig azért, hogy megvédje a tudás esetleges következményeitől.
Egy gyerek maradjon is az, játsszon, és élvezze az életet például úgy, hogy egy morcos városőr nyakába ül, és onnan kémleli a horizontot. Sokkalta inkább neki való ez, mintsem arctalanokról elmélkedni, jelentsen is neki bármit.*
- Biztos, hogy nem kékek? *Ugratja még tovább a lányt, főleg azért, hogy végérvényesen elterelje a figyelmét a komolyabb dolgokról. Nem bánja, hogy ezt kell tennie, de azért neki is vannak határai. Azt például képtelen sokáig elviselni, hogy a hajában matasson a lány.*
- Nincs semmi baj, tudom, hogy nem akartál rosszat, de ne csináld! *Halványan talán el is mosolyodik, a következő kérdést pedig a tőle telhető legegyszerűbb módon válaszolja meg.*
- Eddig még sosem, de most igen. Baj? *Felpillant Szikrára, amennyire fel tud, közben pedig haladnak tovább a romos épületek között, melyek lassan eltűnnek, és helyüket átveszik a szebb, lakhatóbb épületek, ahogy a Romváros határán át a Polgárnegyed utcáira lépnek lassan.*
- Inkább mesélj közben. Miért olyan különleges a te rókád és napod? * Igen, pontosan tudja, hogy ő tereli vissza a beszélgetést arra a témára, melyről az előbb még elterelni próbálta az elf leány figyelmét, de ez már más. Most ő kérdez. A rezidencián ő csak egy kerülő választ adott, de nem is az a lényeg, hogy ő adjon válaszokat, hanem az, hogy minél több mindent megtudjon Szikráról, és az ő ködös, furcsa múltjáról, mely úgy tűnik, hogy nem is olyan fényes, mint az a napot ábrázoló szimbólum.*
*Legyen bármennyire is ügyes, talpraesett és furfangos, egy gyerek akkor is csak gyerek. Szüksége van arra, hogy valaki fogja a kezét, még akkor is, ha a szó szoros értelmében nem Grael lesz az, aki megteszi. Mindemellett pedig tetszik vagy sem, vannak olyan dolgok, melyeket jobb, ha nem mondanak el neki. Ő azért nem, mert nincs hozzá türelme, és nem akar erőltetett magyarázatokat kitalálni azért, hogy az gyerekfejjel is emészthető legyen, Mai pedig azért, hogy megvédje a tudás esetleges következményeitől.
Egy gyerek maradjon is az, játsszon, és élvezze az életet például úgy, hogy egy morcos városőr nyakába ül, és onnan kémleli a horizontot. Sokkalta inkább neki való ez, mintsem arctalanokról elmélkedni, jelentsen is neki bármit.*
- Biztos, hogy nem kékek? *Ugratja még tovább a lányt, főleg azért, hogy végérvényesen elterelje a figyelmét a komolyabb dolgokról. Nem bánja, hogy ezt kell tennie, de azért neki is vannak határai. Azt például képtelen sokáig elviselni, hogy a hajában matasson a lány.*
- Nincs semmi baj, tudom, hogy nem akartál rosszat, de ne csináld! *Halványan talán el is mosolyodik, a következő kérdést pedig a tőle telhető legegyszerűbb módon válaszolja meg.*
- Eddig még sosem, de most igen. Baj? *Felpillant Szikrára, amennyire fel tud, közben pedig haladnak tovább a romos épületek között, melyek lassan eltűnnek, és helyüket átveszik a szebb, lakhatóbb épületek, ahogy a Romváros határán át a Polgárnegyed utcáira lépnek lassan.*
- Inkább mesélj közben. Miért olyan különleges a te rókád és napod? * Igen, pontosan tudja, hogy ő tereli vissza a beszélgetést arra a témára, melyről az előbb még elterelni próbálta az elf leány figyelmét, de ez már más. Most ő kérdez. A rezidencián ő csak egy kerülő választ adott, de nem is az a lényeg, hogy ő adjon válaszokat, hanem az, hogy minél több mindent megtudjon Szikráról, és az ő ködös, furcsa múltjáról, mely úgy tűnik, hogy nem is olyan fényes, mint az a napot ábrázoló szimbólum.*
2178. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-04-28 21:38:56
Üzenet elküldve: 2025-04-28 21:38:56
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 304
OOC üzenetek: 21
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 304
OOC üzenetek: 21
Játékstílus: Vakmerő
//Amikor a jégkékek győznek//
*Kezdi nagyon nagyon unni, hogy mindenki jobban tud nála mindent, és senki nem mond neki semmit. Pedig ő akarja, nagyon, de annyira nagyon tudni akarja már végre, hogy azt elmondani nem tudja. De mit lehet tenni, ő csak egy fiatal lányka, akinek hallgatnia kell a felnőtt kétlábúakra. Mert ezt ígérte és ezt választotta. Ezt választotta azzal, hogy nem szökött meg az első adandó alkalommal amikor Mai nem figyelt annyira mint szokott rá első néhány napján a rezidencián. Ezt választotta akkor, amikor elszegődött Graelhez. Ezt választotta akkor, mikor először belépett a város köves utcájára. Minden egyes apró lépése ide vezetett ehhez a ponthoz. Isten igazán, nem tudná megmondani helyes döntés volt. Viszont szíve mélyén tudja, sosem cserélné le Mait és Graelt senkire és semmire.
Ezért is örül meg annyira, hogy Grael a nyakába veszi, általában sosem volt ilyen vele a férfi, korában sosem engedte, hogy vele aludjon, sőt a házában is ritkán marasztalta a "kapcsolatuk" elején. Most pedig nézzék meg őket, majdnem olyanok mint, ahogy Szikra képzelte el magukat, apja és lánya. Ki hitte volna egyszer ide jutnak.*
-De mondom! Pirosak és sárgák, a szalagokat is fújja a szél!
*Bizonygatja, közben pedig előre és hátra dülöngél, hogy jobban lássa is amit szeretne. Ezért is húzza meg talán picit Grael haját, amiért jön is a rászólás. Amitől azonnal el is engedi a férfi haját, persze gyorsan visszaigazítja előtte, mintha hozzá se ért volna.*
-Bocsánat. Nem akartam.
*Mondja szelíden, és így már akkor inkább saját combjaira helyezi kezét, és hagyja, hogy a férfi vaskos marka tartsa őt.*
-Tudom, nem is azért kérdezem.
*Ingatja meg a fejét, mintha képes lenne látni azt a másik, majd folytatja.*
-Hanem mert eddig sosem sétáltunk együtt, csak úgy.
*Annál azért ő okosabb minthogy holmi mellék válasszal le lehessen őt rázni, ahhoz nagyon jó fenyegetés vagy indok kell, hogy valaki képes legyen belé rekeszteni a szót. A tüske nézelődéssel sincsen gondja, főleg mert Graelel sétál ide, és sokszor mondott már neki okosságokat, igaz a tolvajlással kapcsolatban. De ki tudja mi más okosságot rejt még magában Grael, amiről nem tud.*
*Kezdi nagyon nagyon unni, hogy mindenki jobban tud nála mindent, és senki nem mond neki semmit. Pedig ő akarja, nagyon, de annyira nagyon tudni akarja már végre, hogy azt elmondani nem tudja. De mit lehet tenni, ő csak egy fiatal lányka, akinek hallgatnia kell a felnőtt kétlábúakra. Mert ezt ígérte és ezt választotta. Ezt választotta azzal, hogy nem szökött meg az első adandó alkalommal amikor Mai nem figyelt annyira mint szokott rá első néhány napján a rezidencián. Ezt választotta akkor, amikor elszegődött Graelhez. Ezt választotta akkor, mikor először belépett a város köves utcájára. Minden egyes apró lépése ide vezetett ehhez a ponthoz. Isten igazán, nem tudná megmondani helyes döntés volt. Viszont szíve mélyén tudja, sosem cserélné le Mait és Graelt senkire és semmire.
Ezért is örül meg annyira, hogy Grael a nyakába veszi, általában sosem volt ilyen vele a férfi, korában sosem engedte, hogy vele aludjon, sőt a házában is ritkán marasztalta a "kapcsolatuk" elején. Most pedig nézzék meg őket, majdnem olyanok mint, ahogy Szikra képzelte el magukat, apja és lánya. Ki hitte volna egyszer ide jutnak.*
-De mondom! Pirosak és sárgák, a szalagokat is fújja a szél!
*Bizonygatja, közben pedig előre és hátra dülöngél, hogy jobban lássa is amit szeretne. Ezért is húzza meg talán picit Grael haját, amiért jön is a rászólás. Amitől azonnal el is engedi a férfi haját, persze gyorsan visszaigazítja előtte, mintha hozzá se ért volna.*
-Bocsánat. Nem akartam.
*Mondja szelíden, és így már akkor inkább saját combjaira helyezi kezét, és hagyja, hogy a férfi vaskos marka tartsa őt.*
-Tudom, nem is azért kérdezem.
*Ingatja meg a fejét, mintha képes lenne látni azt a másik, majd folytatja.*
-Hanem mert eddig sosem sétáltunk együtt, csak úgy.
*Annál azért ő okosabb minthogy holmi mellék válasszal le lehessen őt rázni, ahhoz nagyon jó fenyegetés vagy indok kell, hogy valaki képes legyen belé rekeszteni a szót. A tüske nézelődéssel sincsen gondja, főleg mert Graelel sétál ide, és sokszor mondott már neki okosságokat, igaz a tolvajlással kapcsolatban. De ki tudja mi más okosságot rejt még magában Grael, amiről nem tud.*
2177. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-04-28 21:20:50
Üzenet elküldve: 2025-04-28 21:20:50
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 179
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 179
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Amikor a jégkékek győznek//
*Jól tudja ő, hogy nem úgy értette a kérdést a lány, hogy mi van az igazi rókával meg a nappal, de így legalább könnyedén rövidre tudta zárni a véget nem érő kérdések hadát, ami akkor érkezett volna, ha használható dolgot mond. Mondhatna, de tényleg túl fáradt most hozzá.
Útjuk a ház folyosóin át, az udvaron és a bejárati kapun keresztül, a rezidenciától távol vezet, ahol már nem szegeződhet rájuk egyetlen jégkék szempár sem, amelyik véletlenül pont akkor, pont azon az ablakon nézett volna ki, ahonnan jól láthatta volna, hogy a zord városőr jól bánik egy kislánnyal. Pedig tagadhatja, ahogy akarja, de valami furcsa érzés lett úrrá rajta, ahogy meglátta, mennyire elszomorodott szegény, mikor nem volt hajlandó megfogni a kezét. Valami olyan, ami belülről azt súgja neki, hogy ne hagyja ezt így.
Eszébe jut hát egy még mindig borzalmas, de kevésbé rossz ötlet, mint a kézfogás, és ahogy ezt kimondja, az elf leány szomorúsága olyan hirtelenséggel tűnik el, ahogy tényleg csak egy szikra képes lángra lobbanni.*
- Igen, itt már jó. *Azért körbenéz, hogy lehetőleg minél kevesebben lássák őket, de szerencsére a romváros ezen részén nem sokan járnak. Felemeli hát a kis testet, és ahogy ígérte, a nyakába ülteti őt. Kapaszkodnia nem is igazán kellene, mert a lábait fogva tartja őt, miközben elindul, de Szikra mégis a haját kezdi el birizgálni, ami rettenetesen idegesíti, de egy ideig még tűri.*
- A vásárig? Nem hiszek neked. Olyan magasan nem is lehetsz. *Persze valóban látni itt-ott a sátrak tetejét a házak között, de azért az túlzás, hogy látni innen az egész vásárt. Illetve egy kis játék is belefér, ha már így együtt sétálgatnak a romos házakkal tűzdelt utcákon.*
- A hajamat viszont engedd el! Ne félj, foglak! Nem kell belém akasztanod a karmaid. *Még ha karmai neki nincsenek is, csak körmei, akkor sem bírja tovább elviselni a kis kezeket a hajában.
Ahogy haladnak, érkezik egy újabb kérdés.*
- Mert miért ne hozhattalak volna? Nem fogunk semmi rosszat csinálni, csak sétálunk. *Ma az egyszerű, kerülő válaszok híve a férfi. Nincs ahhoz elég jó passzban az elméje, hogy gyerek számára is megfelelő magyarázatokkal rukkoljon elő, inkább nem is próbálkozik meg vele.*
- Csak elmegyünk oda, ahol sok tüske van. Azért, mert épp készítenek nekem egy szép nagyot. Kíváncsi vagyok, hogy haladnak vele. Gondoltam érdekes lehet neked. *Azért mégis csak sikerül mondania valamit, ami miatt talán nem egy durcás pofit és két újabb kérdést kap majd viszonzásul.*
*Jól tudja ő, hogy nem úgy értette a kérdést a lány, hogy mi van az igazi rókával meg a nappal, de így legalább könnyedén rövidre tudta zárni a véget nem érő kérdések hadát, ami akkor érkezett volna, ha használható dolgot mond. Mondhatna, de tényleg túl fáradt most hozzá.
Útjuk a ház folyosóin át, az udvaron és a bejárati kapun keresztül, a rezidenciától távol vezet, ahol már nem szegeződhet rájuk egyetlen jégkék szempár sem, amelyik véletlenül pont akkor, pont azon az ablakon nézett volna ki, ahonnan jól láthatta volna, hogy a zord városőr jól bánik egy kislánnyal. Pedig tagadhatja, ahogy akarja, de valami furcsa érzés lett úrrá rajta, ahogy meglátta, mennyire elszomorodott szegény, mikor nem volt hajlandó megfogni a kezét. Valami olyan, ami belülről azt súgja neki, hogy ne hagyja ezt így.
Eszébe jut hát egy még mindig borzalmas, de kevésbé rossz ötlet, mint a kézfogás, és ahogy ezt kimondja, az elf leány szomorúsága olyan hirtelenséggel tűnik el, ahogy tényleg csak egy szikra képes lángra lobbanni.*
- Igen, itt már jó. *Azért körbenéz, hogy lehetőleg minél kevesebben lássák őket, de szerencsére a romváros ezen részén nem sokan járnak. Felemeli hát a kis testet, és ahogy ígérte, a nyakába ülteti őt. Kapaszkodnia nem is igazán kellene, mert a lábait fogva tartja őt, miközben elindul, de Szikra mégis a haját kezdi el birizgálni, ami rettenetesen idegesíti, de egy ideig még tűri.*
- A vásárig? Nem hiszek neked. Olyan magasan nem is lehetsz. *Persze valóban látni itt-ott a sátrak tetejét a házak között, de azért az túlzás, hogy látni innen az egész vásárt. Illetve egy kis játék is belefér, ha már így együtt sétálgatnak a romos házakkal tűzdelt utcákon.*
- A hajamat viszont engedd el! Ne félj, foglak! Nem kell belém akasztanod a karmaid. *Még ha karmai neki nincsenek is, csak körmei, akkor sem bírja tovább elviselni a kis kezeket a hajában.
Ahogy haladnak, érkezik egy újabb kérdés.*
- Mert miért ne hozhattalak volna? Nem fogunk semmi rosszat csinálni, csak sétálunk. *Ma az egyszerű, kerülő válaszok híve a férfi. Nincs ahhoz elég jó passzban az elméje, hogy gyerek számára is megfelelő magyarázatokkal rukkoljon elő, inkább nem is próbálkozik meg vele.*
- Csak elmegyünk oda, ahol sok tüske van. Azért, mert épp készítenek nekem egy szép nagyot. Kíváncsi vagyok, hogy haladnak vele. Gondoltam érdekes lehet neked. *Azért mégis csak sikerül mondania valamit, ami miatt talán nem egy durcás pofit és két újabb kérdést kap majd viszonzásul.*
2176. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-04-28 17:19:48
Üzenet elküldve: 2025-04-28 17:19:48
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 304
OOC üzenetek: 21
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 304
OOC üzenetek: 21
Játékstílus: Vakmerő
//Amikor a jégkékek győznek//
*Valamikor nem kell keresni a megoldást, néha olyan mint a gond. Házhoz jön. Ahogy Mai tette annak idején, ezzel mindkettő hatást okozva. Grael magányos, kényelmes és nyugodt életének akkor lett vége. Mert addig csak fél, sőt negyed szemmel sem kellett Szikrával törődnie, mert szélnek eresztette néhány jó tanáccsal, és hatonta talán ha egyszer látta őt kisebb nagyobb zsákmánnyal.*
-Nem úúúgy! Hanem. Ahj.
*Javítaná ki Graelt, de látja nincs sok értelme, így csak picit száját húzva törődik bele abba, nevelő apja sem fogja őt közelebb vinni őt a megoldáshoz. Legalább is egyelőre nem.*
-De hát. *Kezdene megint bele szokásos habogásába. Majd hamar és határozottan folytatja tovább.* -Jövök!
*Nem kell őt csábítgatni, eleget ült itt egyedül, és amit Mai kért tőle azt megtette, szóval csak nem lesz belőle baj, hogy Graellel sétál egy picit.*
-Rendben. Mehetünk.
*Bólint ismét, ha még nem is olyan lelkesen mint általában, azonban hallgat a szép szóra. Ígéretét amit tett befogja tartani, jó kislány lesz. Ha pedig Grael megbeszélte Maival, akkor pedig végképp nem hiszi ebből baj lesz.
Követi is hát Graelt át a Rezidencia falain, ki az udvaron, és már a kaput is hamar hátrahagyják. Mindeközben a kézfogásra nem kerül sor, és mikor megpillantja a vaskos markot a zsebbe csúszni, el is szontyolodik. Így hát, saját kezét szorongatva lépdel sietve a másik mellett, lógatva az orrát. Meg aztán, ami annak egy lépés, neki legalább kettő. Már majdnem hívta volna magához Derest amikor az udvarra érnek, hogy legalább bele kapaszkodjon, Grael ismét felszólal. Na ekkor tűnik szinte semmivé az a bágyadt szomorú tekintet, és a szikra, amit elvileg a férfi lát benne, hamar lángra is lobban ismét. A zöld szemek örömmel telien csillannak fel, az elengedhetetlen teli szájas mosoly sem maradhat el. Ezidáig még senki nem vette fől őt a nyakába, Deresen próbált egyszer lovagolni, de hát hamar ledobta őt magáról a szőrös barátja, mert hát nem igazán van erre tervezve. A hírnek annyira megörül, hogy szinte fel is pattan egyet léptében.
A következő pár percet, amíg elhagyják a Rezidenciát, Szikra folyamatosan hátra-hátra pislog, mikor kerülnek már annyira távol, hogy ne lássa a ház egyik ablakát se. Amint ez megtörtént, megtorpan Graelre emeli a zöldjeit és megkérdezi.*
-Itt már jó?
*Mutat hátra az árvaház irányába, hogy a férfi is megbizonyosodjon arról, nem akarja átverni őt Szikra.
És amint a férfi a nyakába kapja ő egy biztos fogást keres először. Lábaival igyekszik nem túl szorosan fogni a férfi tarkóját és nyakát, így inkább az apró ujjacskák túrnak bele a férfi hajába, hogy a homloka két szélén kapaszkodjon. Persze nem fogja meghúzni a férfi sörényét, mint valami lovat, az egyenes út lenne ahhoz, hogy ledobja magáról. Hanem gyengéden tartja magát. Viszont a látvány innen a magasból valami elképesztő számára. A perspektíva változás ámulatba ejti, és még ha a látvány nem is annyira pompás, mert hát a romvároson keresztül mennek át, Szikra így is imádja.*
-Grael! majdnem ellátok a vásárig!
*Mutat a selyemrévi ünnepség irányába, ahonnan nemrég tért haza, és ha bár a házak teteje néha néha takarja, a férfi magasságának köszönhetően, a díszes sátrak tetejét, amit a bazárosok állítottak fel, egész könnyen látható a távolban. Viszont a bámészkodás közben egy apró gondolat nem hagyja őt nyugodni, és félve szól oda a férfihoz.*
-Grael, miért hoztál magaddal?
*Bukik egy picit előre, hátha látja a férfi tekintetét.*
*Valamikor nem kell keresni a megoldást, néha olyan mint a gond. Házhoz jön. Ahogy Mai tette annak idején, ezzel mindkettő hatást okozva. Grael magányos, kényelmes és nyugodt életének akkor lett vége. Mert addig csak fél, sőt negyed szemmel sem kellett Szikrával törődnie, mert szélnek eresztette néhány jó tanáccsal, és hatonta talán ha egyszer látta őt kisebb nagyobb zsákmánnyal.*
-Nem úúúgy! Hanem. Ahj.
*Javítaná ki Graelt, de látja nincs sok értelme, így csak picit száját húzva törődik bele abba, nevelő apja sem fogja őt közelebb vinni őt a megoldáshoz. Legalább is egyelőre nem.*
-De hát. *Kezdene megint bele szokásos habogásába. Majd hamar és határozottan folytatja tovább.* -Jövök!
*Nem kell őt csábítgatni, eleget ült itt egyedül, és amit Mai kért tőle azt megtette, szóval csak nem lesz belőle baj, hogy Graellel sétál egy picit.*
-Rendben. Mehetünk.
*Bólint ismét, ha még nem is olyan lelkesen mint általában, azonban hallgat a szép szóra. Ígéretét amit tett befogja tartani, jó kislány lesz. Ha pedig Grael megbeszélte Maival, akkor pedig végképp nem hiszi ebből baj lesz.
Követi is hát Graelt át a Rezidencia falain, ki az udvaron, és már a kaput is hamar hátrahagyják. Mindeközben a kézfogásra nem kerül sor, és mikor megpillantja a vaskos markot a zsebbe csúszni, el is szontyolodik. Így hát, saját kezét szorongatva lépdel sietve a másik mellett, lógatva az orrát. Meg aztán, ami annak egy lépés, neki legalább kettő. Már majdnem hívta volna magához Derest amikor az udvarra érnek, hogy legalább bele kapaszkodjon, Grael ismét felszólal. Na ekkor tűnik szinte semmivé az a bágyadt szomorú tekintet, és a szikra, amit elvileg a férfi lát benne, hamar lángra is lobban ismét. A zöld szemek örömmel telien csillannak fel, az elengedhetetlen teli szájas mosoly sem maradhat el. Ezidáig még senki nem vette fől őt a nyakába, Deresen próbált egyszer lovagolni, de hát hamar ledobta őt magáról a szőrös barátja, mert hát nem igazán van erre tervezve. A hírnek annyira megörül, hogy szinte fel is pattan egyet léptében.
A következő pár percet, amíg elhagyják a Rezidenciát, Szikra folyamatosan hátra-hátra pislog, mikor kerülnek már annyira távol, hogy ne lássa a ház egyik ablakát se. Amint ez megtörtént, megtorpan Graelre emeli a zöldjeit és megkérdezi.*
-Itt már jó?
*Mutat hátra az árvaház irányába, hogy a férfi is megbizonyosodjon arról, nem akarja átverni őt Szikra.
És amint a férfi a nyakába kapja ő egy biztos fogást keres először. Lábaival igyekszik nem túl szorosan fogni a férfi tarkóját és nyakát, így inkább az apró ujjacskák túrnak bele a férfi hajába, hogy a homloka két szélén kapaszkodjon. Persze nem fogja meghúzni a férfi sörényét, mint valami lovat, az egyenes út lenne ahhoz, hogy ledobja magáról. Hanem gyengéden tartja magát. Viszont a látvány innen a magasból valami elképesztő számára. A perspektíva változás ámulatba ejti, és még ha a látvány nem is annyira pompás, mert hát a romvároson keresztül mennek át, Szikra így is imádja.*
-Grael! majdnem ellátok a vásárig!
*Mutat a selyemrévi ünnepség irányába, ahonnan nemrég tért haza, és ha bár a házak teteje néha néha takarja, a férfi magasságának köszönhetően, a díszes sátrak tetejét, amit a bazárosok állítottak fel, egész könnyen látható a távolban. Viszont a bámészkodás közben egy apró gondolat nem hagyja őt nyugodni, és félve szól oda a férfihoz.*
-Grael, miért hoztál magaddal?
*Bukik egy picit előre, hátha látja a férfi tekintetét.*
2175. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-04-28 11:52:07
Üzenet elküldve: 2025-04-28 11:52:07
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 162
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 162
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Az agg gnóm geodéta és az zsenge egészséges emberfi ténykedése//
~ Nagyszerű! ~
* Gondolja magában, mihelyst meghallja a gnóm szavait. Hát nem mit vétett ő az istenek ellen, hogy még a profi munkásoknál is hibátlanabb munkát várnak el tőle? Sajnos nincs mese! Mivel már elvállalta, így el is fogja vállalni!
Másfél méterre elhelyezi a deszkát s kétszer is leméri, oda-vissza, hogy jó helyen van e az egész. Biztos van ennek is valami magyarázata, de, hogy ezt biztos nem fogja megkérdezni, az holt biztos.
Feljebb, lejjebb, jobbra, balra. Próbálja követni a gnóm utasításait, de az elején még az sem biztos, hogy ugyan arról a balról meg jobbról beszélnek, mivel szembe áll vele. Végül csak sikerül kicsit megzabolázni a rudat, bár a kérdés elbizonytalanítja. Hát egy második szempár biztos jobban elmondhatja, hogy egyenes e, mint ő, aki éppen átöleli, hogy még véletlenül se mozduljon meg, hiába van ennek talpa!
Végül csak megbízik benne, hogy nem borul fel s elkezdi a kötelet állítgatni. *
- Ennyi elég? Sok? Na, várjál!
* Mondja, majd feszesít a kötélen, hátha nem is az volt a probléma, hogy rossz helyen van, hanem, hogy középen lejt.
Jobbnak látja nem belegondolni, hogy mégis mennyiszer kell ezt a procedúrát megismételni. Azt ő is tudja, hogy sok, ám ha számban megkapná, hogy oda-vissza mennyi lehet megállna a szíve. *
~ Nagyszerű! ~
* Gondolja magában, mihelyst meghallja a gnóm szavait. Hát nem mit vétett ő az istenek ellen, hogy még a profi munkásoknál is hibátlanabb munkát várnak el tőle? Sajnos nincs mese! Mivel már elvállalta, így el is fogja vállalni!
Másfél méterre elhelyezi a deszkát s kétszer is leméri, oda-vissza, hogy jó helyen van e az egész. Biztos van ennek is valami magyarázata, de, hogy ezt biztos nem fogja megkérdezni, az holt biztos.
Feljebb, lejjebb, jobbra, balra. Próbálja követni a gnóm utasításait, de az elején még az sem biztos, hogy ugyan arról a balról meg jobbról beszélnek, mivel szembe áll vele. Végül csak sikerül kicsit megzabolázni a rudat, bár a kérdés elbizonytalanítja. Hát egy második szempár biztos jobban elmondhatja, hogy egyenes e, mint ő, aki éppen átöleli, hogy még véletlenül se mozduljon meg, hiába van ennek talpa!
Végül csak megbízik benne, hogy nem borul fel s elkezdi a kötelet állítgatni. *
- Ennyi elég? Sok? Na, várjál!
* Mondja, majd feszesít a kötélen, hátha nem is az volt a probléma, hogy rossz helyen van, hanem, hogy középen lejt.
Jobbnak látja nem belegondolni, hogy mégis mennyiszer kell ezt a procedúrát megismételni. Azt ő is tudja, hogy sok, ám ha számban megkapná, hogy oda-vissza mennyi lehet megállna a szíve. *
2174. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-04-25 17:23:29
Üzenet elküldve: 2025-04-25 17:23:29
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 142
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 142
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Baljós kezdetek//
*Könnyebb elmenekülni, mint szembenézni azzal amitől tart. Ezt húgocskája mesterien eltanulta, de, hogy kitől a fene se tudja. Mert édesanyja sosem tűnt annak a személynek aki megfutamodna bármitől. Lánya mégis hasonlóan tesz, sőt most is tenne. Bár megértené, ha tudná. Nem éppen egy főnyeremény. Amerre jár a baj folyton a sarkában lohol, ilyen vagy olyan formában. Biztosan emiatt szakította félbe azt amit mindkettőjük már annyira sóvárgott. És most, hogy megkapták, egyikük sem tudja mit kezdjen ezzel, hogyan tovább? Van egyáltalán értelme? Lazziar egyik kérdéssel sem foglalkozik ami a jövőt firtatná kettőjük felől. Ő csak ki akarja élvezni azt, amit a jelen ad számára. Meglehetősen fura viselkedés, pont egy elftől, akinek annyi ideje van mint vízcsepp az újonnan alkotott Selyemrévi tóban. Vagy minek fogják elnevezni azok a kékvérűek.
A megbántás ezek szerint családi szokás, sőt mi több, hagyomány! Apja szívét a mostoha anyja törte össze, igaz szegény nem tehetett arról, hogy epekedett előző férje után, aki már a túloldalon várt rá. Pedig apja, Eeyr lássa lelkét, szívén viselte a szegény nő és lánya sorsát.
Azóta bátyja talán megfontoltabb lett? Nos, lehetséges, attól függ, hogy nézzük a dolgok fekvését. Biztosan megfontoltabban csal a kártya játékban, és az alkoholt is okosabban issza, hogy a későbbi lerészegedett alakok zsebeit még az alkohol mámorban is képes legyen úgy kifosztani, ne vegyék észre.
Igen, a kettősség ami örökkön örökké belengte és megmutatta, hogy miért nem lehetnek egyek. Ki oltják egymást, és soha nem lesznek se tűz vagy víz. Azonban, nem ez az élet rendje? Két különböző erő, találkozásából valami új születik, valami elképesztő. Az elképzelésben jobban megállja a helyét mint gyakorlatban, már csak az a kérdés megmerik e tenni azt, hogy hátra hagyják sérelmeiket, és afelé a szebb jövő irányába haladnak, ahol képesek megmaradni egymás mellett.
Valóban Lazziar a minden elsöprő önző tűz, amit csak az izgalom és az élvezetek hajhászószála táplál. Viszont, minden őrjöngő vad csikót be kell előbb törni, előbb vagy utóbb. Mert a végén a hentesnél köt ki ha nem viselkedik. Ehhez pedig Rine nyugodtabb és lágyabb viselkedése megfelelő eszköz lenne. Kérdés, megmeri ülni a vad lovat.
Rine kuncogására, ő maga is elmosolyodik, az a félmosoly most végre nem gúnyos, könnyed. Jobb karjával az enyhén eltávolodó leánykát húzza vissza magához gyengéden végigsimítva annak jobb oldalán. Pár másodpercre szeretné még érezni a közelségét. Majd engedi is el, hogy zsebre tett kézzel, enyhén feltartva tekintetét sétáljon.*
-Mit mesélhetnék, ássam mélyebbre a síromat? Kétlem szeretnéd hallani mi történt velem a Sellőben, főleg ezek után.
*Vigyorodik el, na az a félmosoly ismét gúnyosabbnak tűnik, de nem sokáig. Annyira szeretné csak ugratni Rinét, hogy szórakoztassa, mert fülének a másik kuncogása kész muzsika.*
-Majd otthon, egy bor mellett, felejtsd el azt, hogy a Pegazusban éjszakázol. Rendben?
*Fordul oldalra tekintete, amíg a választ megkapja, mert lassan vissza is érnek, a kocsishoz. Rine szavaira, csak bólint. Sunyi módon végignézi a lány idomait, ahogy amaz lehajol a kerékért, majd csak egy nagy sóhaj után lép vissza a szekérhez. Így, hogy most már mindenki együttműködik, sokkal könnyebben visszakerül a kerék a helyére. Hamar búcsút is mondanak a kocsisnak, hagyj menjen a dolgára, eleget állt itt várva a megmentőket.
El is lép a szekértől, egy barátságosabb mosollyal int búcsút a kocsisnak, ilyen is ritkán fordul elő.
Majd visszalépve Rine mellé, megfogja annak oldalát ismét gyengéden, hogy jó irányba terelje az utat mutatva.*
-Gyere, úgy hallottam szép kis mulatságot rittyentett össze a város. Na de kezdjünk veled addig hol voltál eddig?
*Húzza össze szemöldökét kérdően, mintha gyanakvás is kiérezhető lenne a szavában, de inkább csak tudni szeretné nem esett semmi baja az ő virágszálának.*
*Könnyebb elmenekülni, mint szembenézni azzal amitől tart. Ezt húgocskája mesterien eltanulta, de, hogy kitől a fene se tudja. Mert édesanyja sosem tűnt annak a személynek aki megfutamodna bármitől. Lánya mégis hasonlóan tesz, sőt most is tenne. Bár megértené, ha tudná. Nem éppen egy főnyeremény. Amerre jár a baj folyton a sarkában lohol, ilyen vagy olyan formában. Biztosan emiatt szakította félbe azt amit mindkettőjük már annyira sóvárgott. És most, hogy megkapták, egyikük sem tudja mit kezdjen ezzel, hogyan tovább? Van egyáltalán értelme? Lazziar egyik kérdéssel sem foglalkozik ami a jövőt firtatná kettőjük felől. Ő csak ki akarja élvezni azt, amit a jelen ad számára. Meglehetősen fura viselkedés, pont egy elftől, akinek annyi ideje van mint vízcsepp az újonnan alkotott Selyemrévi tóban. Vagy minek fogják elnevezni azok a kékvérűek.
A megbántás ezek szerint családi szokás, sőt mi több, hagyomány! Apja szívét a mostoha anyja törte össze, igaz szegény nem tehetett arról, hogy epekedett előző férje után, aki már a túloldalon várt rá. Pedig apja, Eeyr lássa lelkét, szívén viselte a szegény nő és lánya sorsát.
Azóta bátyja talán megfontoltabb lett? Nos, lehetséges, attól függ, hogy nézzük a dolgok fekvését. Biztosan megfontoltabban csal a kártya játékban, és az alkoholt is okosabban issza, hogy a későbbi lerészegedett alakok zsebeit még az alkohol mámorban is képes legyen úgy kifosztani, ne vegyék észre.
Igen, a kettősség ami örökkön örökké belengte és megmutatta, hogy miért nem lehetnek egyek. Ki oltják egymást, és soha nem lesznek se tűz vagy víz. Azonban, nem ez az élet rendje? Két különböző erő, találkozásából valami új születik, valami elképesztő. Az elképzelésben jobban megállja a helyét mint gyakorlatban, már csak az a kérdés megmerik e tenni azt, hogy hátra hagyják sérelmeiket, és afelé a szebb jövő irányába haladnak, ahol képesek megmaradni egymás mellett.
Valóban Lazziar a minden elsöprő önző tűz, amit csak az izgalom és az élvezetek hajhászószála táplál. Viszont, minden őrjöngő vad csikót be kell előbb törni, előbb vagy utóbb. Mert a végén a hentesnél köt ki ha nem viselkedik. Ehhez pedig Rine nyugodtabb és lágyabb viselkedése megfelelő eszköz lenne. Kérdés, megmeri ülni a vad lovat.
Rine kuncogására, ő maga is elmosolyodik, az a félmosoly most végre nem gúnyos, könnyed. Jobb karjával az enyhén eltávolodó leánykát húzza vissza magához gyengéden végigsimítva annak jobb oldalán. Pár másodpercre szeretné még érezni a közelségét. Majd engedi is el, hogy zsebre tett kézzel, enyhén feltartva tekintetét sétáljon.*
-Mit mesélhetnék, ássam mélyebbre a síromat? Kétlem szeretnéd hallani mi történt velem a Sellőben, főleg ezek után.
*Vigyorodik el, na az a félmosoly ismét gúnyosabbnak tűnik, de nem sokáig. Annyira szeretné csak ugratni Rinét, hogy szórakoztassa, mert fülének a másik kuncogása kész muzsika.*
-Majd otthon, egy bor mellett, felejtsd el azt, hogy a Pegazusban éjszakázol. Rendben?
*Fordul oldalra tekintete, amíg a választ megkapja, mert lassan vissza is érnek, a kocsishoz. Rine szavaira, csak bólint. Sunyi módon végignézi a lány idomait, ahogy amaz lehajol a kerékért, majd csak egy nagy sóhaj után lép vissza a szekérhez. Így, hogy most már mindenki együttműködik, sokkal könnyebben visszakerül a kerék a helyére. Hamar búcsút is mondanak a kocsisnak, hagyj menjen a dolgára, eleget állt itt várva a megmentőket.
El is lép a szekértől, egy barátságosabb mosollyal int búcsút a kocsisnak, ilyen is ritkán fordul elő.
Majd visszalépve Rine mellé, megfogja annak oldalát ismét gyengéden, hogy jó irányba terelje az utat mutatva.*
-Gyere, úgy hallottam szép kis mulatságot rittyentett össze a város. Na de kezdjünk veled addig hol voltál eddig?
*Húzza össze szemöldökét kérdően, mintha gyanakvás is kiérezhető lenne a szavában, de inkább csak tudni szeretné nem esett semmi baja az ő virágszálának.*
2173. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-04-25 08:56:09
Üzenet elküldve: 2025-04-25 08:56:09
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 39
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 39
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Baljós kezdetek//
*A kocsival akar foglalkozni, igen. Most bármivel szívesebben foglalkozni, még akár annak a sártócsának az állagát is inkább vizsgálgatná, minthogy mélyebben merüljön el a csókban. Nem esett jól vagy nem akarja? De éppen ez az, hogy túlságosan is felfűtötte testét és a fürdőházban már felkorbácsolt érzelmei miatt semmit sem akarna ennél jobban. De mi lett a vége annak is? Mi lenne a vége ennek? Ziar bajkeverő. Tivornyázó. Olyan férfi, aki hajszolja az életet, nem törődve a holnappal, csak a most foglalkoztatja. Ez baj lenne? Dehogy. Sőt, valahol irigyli is tőle ezt a szemléletet. Ő maga mulya, még épp csak ízlelgeti, hogy milyen az, amikor úgy lép ki a világba, hogy senki sem fogja a kezét.
Fivére egyszer már megbántotta. Hogy mi húzódhatott a háttérben akkor, ott a fürdőházban nem tudhatja, nem lát bele a másik fejébe. Talán hasonló gondolatok, amik őt is kínozták és tépik most is. Úgy nőttek fel, hogy testvérek, még, ha a vér nem is köti őket össze. Igazából, ha jobban belegondol ez a kisebbik gond az egészben. De újra visszakanyarodik ahhoz a gondolathoz, hogy ők ketten a tűz és a víz. Ha közel kerülnek egymáshoz csak kioltják a másikat és megszűnnek létezni önmagukban. Ziar a mindent felperzselő tűz, maga pedig a nyugodt patak, aki békésen elcsordogál a maga medrében. Hiába vágyik vissza Ziar kezei közé, hogy ismét ajkain csüngjön, nem meri. Úgy érzi, hogy nem szabad. Pedig viszonozta a csókot, mert akarta. Akarná újból, de kétli, hogy helyes lenne. Majdnem biztos abban, hogy nem illik bele Ziar világába teljesen, így nem is akarja visszahúzni fivérét.
Lelkiismeret pedig azt sem engedi, hogy cserben hagyják a kocsist és megvárakoztassák fivére társát, bárki legyen az a törpe. Így, mintha mi sem történt volna indul meg maga után húzva mostoháját.*
- Szóval Wrojth.
*Biccent a név hallatán, ám nyomban meg is torpan ahogy Ziar megfékezi. A kékek azonnal a kéz után pillantanak, ami most éppen a zsebbe nyúlnak mélyen. Amikor a papíros előkerül először csak értetlenül pislog rá, de kinyújtja érte a kezét. Hirtelen továbbra sem tudja mi lehet a papír, mikor végre ujjai közé foghatja, de fivére sértetten csengő megjegyzése hamar világosságot gyújt a fejében. A szégyen és bűnbánat hamar csap le rá. Öklébe szorítja a papírt, majd elnyitja ajkait, hogy valamit mondjon. Kérjen bocsánatot? Kezdjen magyarázkodni? Elment és csak egy rövid üzenetet hagyott, amiben alig magyarázta meg a dolgokat. Ezt hova szépítse, ha lehet egyáltalán? Helyette most itt van és valóban nem terve már szökni. Így inkább csendben maradva préseli össze ajkait, aprót bólint, majd a papírt batyujába süllyesztve fordul vissza, hogy tovább induljon.
Ezek után kell pár pillanat, hogy ismét meg merjen szólalni. Utána is csak az a teljesen átlagos érdeklődés tud kipréselődni belőle. A válaszon meg sem lepődik. Még azon sem csodálkozna, ha most is valami hasonlón ügyködnének. De szerencsére változott már annyit, hogy elfogadja végre, hogy bátyja egyszerűen csak ilyen, így eszébe sem jut ítélkezni.*
- Tömör, rövid és ködös.
*Kuncog fel halkan, ahogy elengedi végre az inget, hogy fivére mellett sétáljon tovább vissza a kocsihoz.*
- De az az érzésem, hogy ebben bujkál bőven izgalmas történet. Izgalmasabb, mint nekem.
*Vigyorodik el szélesebben.
Sétálva már lassabban érnek vissza, mint ahogy futva távolodtak a kocsitól, de hamarosan megpillantja a kocsist, aki gondterhelten vakarja a kobakját, miközben azon tűnődik, hogy egyedül ugyan hogy fogja megoldani a kerék baját. Hát sehogy, mert lassan megérkezik a felmentősereg, ahol már az ügyetlen "koldus" sem vakoskodik, így talán több haszna lesz.*
- Na akkor essünk neki. Ha végeztünk akkor gondolom elő akarod keríteni a barátodat. Addig meg mesélhetnél egy-két kalandot.
*Kutatja fel a pórul járt kereket, majd a köpenytől inkább meg is szabadulva, hanyagul csak a földre dobva hajol a kerékért.*
*A kocsival akar foglalkozni, igen. Most bármivel szívesebben foglalkozni, még akár annak a sártócsának az állagát is inkább vizsgálgatná, minthogy mélyebben merüljön el a csókban. Nem esett jól vagy nem akarja? De éppen ez az, hogy túlságosan is felfűtötte testét és a fürdőházban már felkorbácsolt érzelmei miatt semmit sem akarna ennél jobban. De mi lett a vége annak is? Mi lenne a vége ennek? Ziar bajkeverő. Tivornyázó. Olyan férfi, aki hajszolja az életet, nem törődve a holnappal, csak a most foglalkoztatja. Ez baj lenne? Dehogy. Sőt, valahol irigyli is tőle ezt a szemléletet. Ő maga mulya, még épp csak ízlelgeti, hogy milyen az, amikor úgy lép ki a világba, hogy senki sem fogja a kezét.
Fivére egyszer már megbántotta. Hogy mi húzódhatott a háttérben akkor, ott a fürdőházban nem tudhatja, nem lát bele a másik fejébe. Talán hasonló gondolatok, amik őt is kínozták és tépik most is. Úgy nőttek fel, hogy testvérek, még, ha a vér nem is köti őket össze. Igazából, ha jobban belegondol ez a kisebbik gond az egészben. De újra visszakanyarodik ahhoz a gondolathoz, hogy ők ketten a tűz és a víz. Ha közel kerülnek egymáshoz csak kioltják a másikat és megszűnnek létezni önmagukban. Ziar a mindent felperzselő tűz, maga pedig a nyugodt patak, aki békésen elcsordogál a maga medrében. Hiába vágyik vissza Ziar kezei közé, hogy ismét ajkain csüngjön, nem meri. Úgy érzi, hogy nem szabad. Pedig viszonozta a csókot, mert akarta. Akarná újból, de kétli, hogy helyes lenne. Majdnem biztos abban, hogy nem illik bele Ziar világába teljesen, így nem is akarja visszahúzni fivérét.
Lelkiismeret pedig azt sem engedi, hogy cserben hagyják a kocsist és megvárakoztassák fivére társát, bárki legyen az a törpe. Így, mintha mi sem történt volna indul meg maga után húzva mostoháját.*
- Szóval Wrojth.
*Biccent a név hallatán, ám nyomban meg is torpan ahogy Ziar megfékezi. A kékek azonnal a kéz után pillantanak, ami most éppen a zsebbe nyúlnak mélyen. Amikor a papíros előkerül először csak értetlenül pislog rá, de kinyújtja érte a kezét. Hirtelen továbbra sem tudja mi lehet a papír, mikor végre ujjai közé foghatja, de fivére sértetten csengő megjegyzése hamar világosságot gyújt a fejében. A szégyen és bűnbánat hamar csap le rá. Öklébe szorítja a papírt, majd elnyitja ajkait, hogy valamit mondjon. Kérjen bocsánatot? Kezdjen magyarázkodni? Elment és csak egy rövid üzenetet hagyott, amiben alig magyarázta meg a dolgokat. Ezt hova szépítse, ha lehet egyáltalán? Helyette most itt van és valóban nem terve már szökni. Így inkább csendben maradva préseli össze ajkait, aprót bólint, majd a papírt batyujába süllyesztve fordul vissza, hogy tovább induljon.
Ezek után kell pár pillanat, hogy ismét meg merjen szólalni. Utána is csak az a teljesen átlagos érdeklődés tud kipréselődni belőle. A válaszon meg sem lepődik. Még azon sem csodálkozna, ha most is valami hasonlón ügyködnének. De szerencsére változott már annyit, hogy elfogadja végre, hogy bátyja egyszerűen csak ilyen, így eszébe sem jut ítélkezni.*
- Tömör, rövid és ködös.
*Kuncog fel halkan, ahogy elengedi végre az inget, hogy fivére mellett sétáljon tovább vissza a kocsihoz.*
- De az az érzésem, hogy ebben bujkál bőven izgalmas történet. Izgalmasabb, mint nekem.
*Vigyorodik el szélesebben.
Sétálva már lassabban érnek vissza, mint ahogy futva távolodtak a kocsitól, de hamarosan megpillantja a kocsist, aki gondterhelten vakarja a kobakját, miközben azon tűnődik, hogy egyedül ugyan hogy fogja megoldani a kerék baját. Hát sehogy, mert lassan megérkezik a felmentősereg, ahol már az ügyetlen "koldus" sem vakoskodik, így talán több haszna lesz.*
- Na akkor essünk neki. Ha végeztünk akkor gondolom elő akarod keríteni a barátodat. Addig meg mesélhetnél egy-két kalandot.
*Kutatja fel a pórul járt kereket, majd a köpenytől inkább meg is szabadulva, hanyagul csak a földre dobva hajol a kerékért.*
2172. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-04-24 21:50:29
Üzenet elküldve: 2025-04-24 21:50:29
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 142
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 142
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Baljós kezdetek//
*Szinte érzi ujjai végén a másik bőrének hirtelen növekvő melegét, az puha bőr érintése semmihez sem fogható. A haj puhasága pedig pontosan olyan mint megannyi évvel ezelőtt, csak a fránya hossza lett megcsorbítva, amit ha most még fel sem fogott, de biztosan sajnálni fogja. Szitokszavak pedig azóta is ott bújnak valahol nyelvén, csak egyszerűen megakadtak félúton. Képtelen most arra gondolni, mit érdemel szerinte a Rien. Valahogy biztos visszafogja még kapni azt amit tett vele, de hogyan, és miként még nem tudja. De a bosszúja majd édes lesz és jéghideg.
Ezek mind szép és nagy szavak, de nagy valószínűségeloszlás esze ágában sem lenne bántani már mostoháját, főleg nem ezek után.
Végre hátrahagyva félelmét, a szégyenérzetet és a kételyt ami eddig visszafogta őt attól amit a fürdőben tervezett. Végre elérkezett. A másik ajkának forrósága mézédes íze belengi teljes testét. Persze most is vakon mint általában rohan bele olyasmibe, amivel kapcsolatban fogalma sincsen. Mert szerencséjére, mostohája nem löki el, nem bántja és még örültnek sem nevezi vagy dühös rá, azért mert megmerészelte ezt tenni. Pedig mennyire félt a visszautasítástól, attól, hogy a másik még szemernyi érzelmet sem táplál irányába, pusztán gyűlöletét. Mennyire szerencsésnek mondhatja magát, hogy ebben tévedett.
Megzabolázza őt a másik csókjának íze, szívverése felgyorsulása végett még a levegőt is kapkodja. De a lány nem húzódik el, viszonozza azt, és az a boldogság amit most érez, részegítőbb mint a legerősebb wegtoreni rum amit néhány napja ivott a Sellő pultján.
Viszont túl szép lenne ez a pillanat, ha végre mind a kettőjük átadná magát, azonban Rine hirtelen elereszti ajkait, és hátra hőköl. Szíve már ismét hatalmasat reccsenne, de nem távolodik el messzebb. A kékjei izgatottan pásztázzak az ő topázait. Lazziar arcán pedig a hitetlenkedést valami sokkal ősibb és ösztönösebb arckifejezés látható. Párat pislog mire végre felfogja mit mond a másik, és párat pislogva, ismét az értetlenség ül ki az arcára. Tényleg azzal a rohadt kocsissal akar foglalkozni most mostohája? Viszont képtelen most haragudni, vagy leszidni a másikat a borzalmas ötlet hallatán. Elvégre most tették meg az első lépést közösen, egy olyan úton ami jobbá tehetné a kettőjük állapotát végre.*
-Igen. A szekér.
*Suttogja lágyan, még érthetetlenül, és úgy nézi a másikat, keresi tekintetét, mint akit megbabonáztak. Ami nem is állna messze a valóságtól úgy isten igazán.*
~A barátom?~
*Esik le hirtelen számára a tantusz, ahogy megérzi karján a gyengéd vezetést, és ha bár nehezen kezd el lépni, mert lábai most kissé lecövekeltek, mégis követi a lányt.*
-Wrojth, igen. Vár.
*Ismétli mostohája szavát, ahogy lassan végre feleszmél ebből a bódulatból, mert amíg a másiknak a vére leginkább az arcán ült ki és a fülében. Nos. Ugyebár a férfiak.*
-Várj.
*Torpan meg egy pillanatra, és a zsebébe nyúl. Rászorít az összegyűrt pergamen darabra, kiveszi azt onnan és a másik felé nyújtja azt. Ha pedig a másik kinyújtja tenyerét, beleejti. A topázok ekkor mutatnak némi haragot, de leginkább sértettséget.*
-Soha többé!
*Tán még fenyegetően is hangozhatna a másiknak, de mégis mintha egy könyörgés lenne az irányába. Ha elhiszi a másik ha nem, mélyen szántó sebet okozott az ő szőrös szívén, amit azóta semmilyen tivornya, kurtizánok mennyisége, vagy csetepaté képtelen volt begyógyítani.
Amint a papírgalacsinnal csinál valamit a másik, lassú megfontolt léptekkel halad Rine oldalán. Valahogy képtelennek tűnik a helyzet számára. A régen várt csók, és most úgy kéne tenniük mintha minden rendben lenne? Valahogy nem fér még az ő rendetlen fejébe sem. Meg aztán mit mondhatna? Mégis hogy lenne? Mocskosul, nyomorultan, iszákosan, a bajt keresve mint mindig, arról nem beszélve, ha volt bármennyi kis összegyűlt aranya azt kurvákra költötte. Mégis, hogy mondhatná ezt el a másiknak, főleg ezután?*
-Tudod. Ahogy mindig. Keresem a bajt.
*Húzódik egy cinkos félmosoly a szájára. Hát hazudik, mint mindig. Viszont egy valamit már képtelen hazudni, még saját magának is. Hogy végre boldog, mert itt lehet mellette. Végre, a jó oldalán.*
*Szinte érzi ujjai végén a másik bőrének hirtelen növekvő melegét, az puha bőr érintése semmihez sem fogható. A haj puhasága pedig pontosan olyan mint megannyi évvel ezelőtt, csak a fránya hossza lett megcsorbítva, amit ha most még fel sem fogott, de biztosan sajnálni fogja. Szitokszavak pedig azóta is ott bújnak valahol nyelvén, csak egyszerűen megakadtak félúton. Képtelen most arra gondolni, mit érdemel szerinte a Rien. Valahogy biztos visszafogja még kapni azt amit tett vele, de hogyan, és miként még nem tudja. De a bosszúja majd édes lesz és jéghideg.
Ezek mind szép és nagy szavak, de nagy valószínűségeloszlás esze ágában sem lenne bántani már mostoháját, főleg nem ezek után.
Végre hátrahagyva félelmét, a szégyenérzetet és a kételyt ami eddig visszafogta őt attól amit a fürdőben tervezett. Végre elérkezett. A másik ajkának forrósága mézédes íze belengi teljes testét. Persze most is vakon mint általában rohan bele olyasmibe, amivel kapcsolatban fogalma sincsen. Mert szerencséjére, mostohája nem löki el, nem bántja és még örültnek sem nevezi vagy dühös rá, azért mert megmerészelte ezt tenni. Pedig mennyire félt a visszautasítástól, attól, hogy a másik még szemernyi érzelmet sem táplál irányába, pusztán gyűlöletét. Mennyire szerencsésnek mondhatja magát, hogy ebben tévedett.
Megzabolázza őt a másik csókjának íze, szívverése felgyorsulása végett még a levegőt is kapkodja. De a lány nem húzódik el, viszonozza azt, és az a boldogság amit most érez, részegítőbb mint a legerősebb wegtoreni rum amit néhány napja ivott a Sellő pultján.
Viszont túl szép lenne ez a pillanat, ha végre mind a kettőjük átadná magát, azonban Rine hirtelen elereszti ajkait, és hátra hőköl. Szíve már ismét hatalmasat reccsenne, de nem távolodik el messzebb. A kékjei izgatottan pásztázzak az ő topázait. Lazziar arcán pedig a hitetlenkedést valami sokkal ősibb és ösztönösebb arckifejezés látható. Párat pislog mire végre felfogja mit mond a másik, és párat pislogva, ismét az értetlenség ül ki az arcára. Tényleg azzal a rohadt kocsissal akar foglalkozni most mostohája? Viszont képtelen most haragudni, vagy leszidni a másikat a borzalmas ötlet hallatán. Elvégre most tették meg az első lépést közösen, egy olyan úton ami jobbá tehetné a kettőjük állapotát végre.*
-Igen. A szekér.
*Suttogja lágyan, még érthetetlenül, és úgy nézi a másikat, keresi tekintetét, mint akit megbabonáztak. Ami nem is állna messze a valóságtól úgy isten igazán.*
~A barátom?~
*Esik le hirtelen számára a tantusz, ahogy megérzi karján a gyengéd vezetést, és ha bár nehezen kezd el lépni, mert lábai most kissé lecövekeltek, mégis követi a lányt.*
-Wrojth, igen. Vár.
*Ismétli mostohája szavát, ahogy lassan végre feleszmél ebből a bódulatból, mert amíg a másiknak a vére leginkább az arcán ült ki és a fülében. Nos. Ugyebár a férfiak.*
-Várj.
*Torpan meg egy pillanatra, és a zsebébe nyúl. Rászorít az összegyűrt pergamen darabra, kiveszi azt onnan és a másik felé nyújtja azt. Ha pedig a másik kinyújtja tenyerét, beleejti. A topázok ekkor mutatnak némi haragot, de leginkább sértettséget.*
-Soha többé!
*Tán még fenyegetően is hangozhatna a másiknak, de mégis mintha egy könyörgés lenne az irányába. Ha elhiszi a másik ha nem, mélyen szántó sebet okozott az ő szőrös szívén, amit azóta semmilyen tivornya, kurtizánok mennyisége, vagy csetepaté képtelen volt begyógyítani.
Amint a papírgalacsinnal csinál valamit a másik, lassú megfontolt léptekkel halad Rine oldalán. Valahogy képtelennek tűnik a helyzet számára. A régen várt csók, és most úgy kéne tenniük mintha minden rendben lenne? Valahogy nem fér még az ő rendetlen fejébe sem. Meg aztán mit mondhatna? Mégis hogy lenne? Mocskosul, nyomorultan, iszákosan, a bajt keresve mint mindig, arról nem beszélve, ha volt bármennyi kis összegyűlt aranya azt kurvákra költötte. Mégis, hogy mondhatná ezt el a másiknak, főleg ezután?*
-Tudod. Ahogy mindig. Keresem a bajt.
*Húzódik egy cinkos félmosoly a szájára. Hát hazudik, mint mindig. Viszont egy valamit már képtelen hazudni, még saját magának is. Hogy végre boldog, mert itt lehet mellette. Végre, a jó oldalán.*
2171. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-04-24 21:44:38
Üzenet elküldve: 2025-04-24 21:44:38
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 153
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 153
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Szelíd
//Az agg gnóm geodéta és az zsenge egészséges emberfi ténykedése//
-Bizony, hogy még náluk is.
*Azok amúgy is kutyaütők szoktak lenni. Bezzeg az öreg. Ha akarná bármelyik munkáját elvehetné csak neki fontosabb világmegváltó ötletei szoktak lenni amik elveszik az idejét az ilyen semmiségektől. A másik leméri a távolságot, majd visszakérdez. Amit az öreg nem is ért. Hát úgy ahogy ő csinálta! Igaz nem mondta el, hogy mit csinált, de ezért kellett volna figyelni.*
-A rövidebb zsinórral pont másfél méterre legyen a szakadéktól. Természetesen nem mindegy ha pontos munkát akarunk végezni!
~Micsoda kérdés ez?~
*Morgolódik magában. Aztán előkeresi a következő mérőeszközét a vízmértéket és ráteszi a zsinorra.*
-Jöhet feljebb. Ez sok. Húzd meg rendesen, azt a kötelet legyen feszes! Egyáltalán az a rúd merőlegesen lett letéve?
*Ha sikerül beállítani akkor feljegyzi az eredményt és folytathatják. Szerencsére nem kell ezt gyakran megismételniük. Csak több, mint hússzor.*
-Bizony, hogy még náluk is.
*Azok amúgy is kutyaütők szoktak lenni. Bezzeg az öreg. Ha akarná bármelyik munkáját elvehetné csak neki fontosabb világmegváltó ötletei szoktak lenni amik elveszik az idejét az ilyen semmiségektől. A másik leméri a távolságot, majd visszakérdez. Amit az öreg nem is ért. Hát úgy ahogy ő csinálta! Igaz nem mondta el, hogy mit csinált, de ezért kellett volna figyelni.*
-A rövidebb zsinórral pont másfél méterre legyen a szakadéktól. Természetesen nem mindegy ha pontos munkát akarunk végezni!
~Micsoda kérdés ez?~
*Morgolódik magában. Aztán előkeresi a következő mérőeszközét a vízmértéket és ráteszi a zsinorra.*
-Jöhet feljebb. Ez sok. Húzd meg rendesen, azt a kötelet legyen feszes! Egyáltalán az a rúd merőlegesen lett letéve?
*Ha sikerül beállítani akkor feljegyzi az eredményt és folytathatják. Szerencsére nem kell ezt gyakran megismételniük. Csak több, mint hússzor.*
2170. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-04-24 21:15:26
Üzenet elküldve: 2025-04-24 21:15:26
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 39
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 39
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Baljós kezdetek//
*A fülébe tóduló vér, a levegő utáni kapkodás és szívének heves kalapálása lassan elnyomja a távolból hallatszódó ünnepség zaját, a szélfútta gyerekzsivajt a túloldalról. Szemei előtt is csak a sárgák játszanak, amiből különös mód nem tud haragot kiolvasni. Pedig megannyi eshetőség lejátszódott előtte. A sok szitokszó, amivel bátyja illethetné, akár az, hogy a hajába mar, mint néha gyerekkorukban, bár biztos volt abban is, hogy olyan pofont kap, hogy talán csak a Pegazus kőfala fogja tudni megállítani. De mindez nem történik meg vagy egyszerűen még csak várat magára. A vállát szorító ujjak valamennyire engednek, de azt nem hagyják, hogy ismét szökni próbáljon. Mintha egyáltalán akarna. A lábai is most olyan nehezek, mintha egyszerűen földbe gyökereztek volna.
Mikor a csuklya teljesen lekerül a fejéről zavart sóhajjal pillant el a fiúról egy kis időre. Mikor végre ismét visszanéz rá továbbra sem látja azt a haragot, amit pedig már olyan jól ismer. Most fivére olyan idegennek hat. Az a hitetlenkedő tekintet, az őszinte meglepettség valahol jogos, pusztán csak furcsa a számára. Kiabálást várt. Hogy szidják és átkozzák azért, mert ismét eltűnt a fiú elől és ezt még képes volt súlyosbítani azzal, hogy ismét menekülőre fogta. Nagyot nyel, ahogy a másik keze az arcához ér. Először aprót rezzen, de végül nyugton maradva simul kissé a tenyérbe. Halk sóhajjal hunyja le a szemeit, ahogy az a kéz tovább simít a hajába. Hirtelen a benne uralkodó félelem kezd csitulni, ám szíve továbbra sem kész nyugodni. Szinte már fáj, ahogy amaz mellkasában verdes, akár fogva tartott madár a kalitkában. Egyszerre nyugtatja a másik közelsége, de közben tüzeli a benne bujdosó feszültséget is. Azt a furcsa és mélyre ásott érzést, amit már akkor a fürdőházban is érzett. Amikor ugyan így, ha nem még jobban vágyta mostohája közelségét. Amikor ugyan így érezte a testéből áradó meleget, lassan pedig légvételeit is arcának bőrén. Akkor a várva várt pillanat végül elmaradt, s helyette galád tréfa áldozata lett. Egy olyan tréfáé, ami megerősítette benne azt, hogy nincs maradása a városban. Ám az az érzés, ami akkor gyötörte valahol biztatta most arra, hogy mégis térjen vissza. Hogy mit várt, hogy most mit akar nem tudja. Ám a másik ajkának édes íze, a mohó csók, amit saját ajkain érez most teljes bizonyosságot ad arról, hogy egyet bizonyosan nem akar újból. Csalódni. Hogy ismét a bolondját járassa vele a bátyja. Pedig egyre biztosabban tudja, hogy az első viszontlátás óta erre vágyott. A kezei lassan mozdulnak, először finoman markolnak az ing anyagába, puhán csókol viszont, ám mielőtt teljesen átadná magát a pillanatnak észbe kapva torpan meg. Olyan hirtelen kapja hátra a fejét és rántja el kezeit, mintha csak izzó parázsba nyúlt volna. Zavartan szuszogva nyal végig saját ajkain, amin szinte még mindig érzi a másik csókját. A valóság egy pillanat alatt hasít közéjük. A füle zsongása tisztul, hogy ismét beengedje a távolból szűrődő zajokat. Szíve szerint azonnal vissza is bújna bátyja karjai közé, de hacsak mostohája nem rántja vissza, ő maga nem mozdul. Noha arca vörös pírban úszik, most szemeit mégsem süti le szemérmesen. Újra felkutatja a topáz szemeket, majd egy hosszú sóhaj után végül halványan elmosolyodik.*
- A kocsi. Nem hagyhatjuk csak úgy ott.
*feleli végül, hogy a kínzó csöndet megtörje. Azzal lassan el is lép a fiú mellett, de közben finoman az ingujjára markol és gyengéden húzni kezdi maga után.*
- Meg a barátod is biztos vár már rád.
*Emlékezteti magukat arra is, hogy Lazziart nem csak a kocsis társaságában látta megérkezni. A baleset után így is épp elég mérgesnek tűnt az a törpe. Talán nem kéne fokozni a haragját és a kocsist sem hagyhatják egyedül a kereke vesztett kocsival.*
- Addig meg mesélhetnél, hogy hogy vagy.
*Vált könnyed hangnemre. Kívülről úgy tűnhet, mintha ez olyan egyszerűen menne neki, pedig aztán most megint nagyon nehéznek érzi a szívét.*
*A fülébe tóduló vér, a levegő utáni kapkodás és szívének heves kalapálása lassan elnyomja a távolból hallatszódó ünnepség zaját, a szélfútta gyerekzsivajt a túloldalról. Szemei előtt is csak a sárgák játszanak, amiből különös mód nem tud haragot kiolvasni. Pedig megannyi eshetőség lejátszódott előtte. A sok szitokszó, amivel bátyja illethetné, akár az, hogy a hajába mar, mint néha gyerekkorukban, bár biztos volt abban is, hogy olyan pofont kap, hogy talán csak a Pegazus kőfala fogja tudni megállítani. De mindez nem történik meg vagy egyszerűen még csak várat magára. A vállát szorító ujjak valamennyire engednek, de azt nem hagyják, hogy ismét szökni próbáljon. Mintha egyáltalán akarna. A lábai is most olyan nehezek, mintha egyszerűen földbe gyökereztek volna.
Mikor a csuklya teljesen lekerül a fejéről zavart sóhajjal pillant el a fiúról egy kis időre. Mikor végre ismét visszanéz rá továbbra sem látja azt a haragot, amit pedig már olyan jól ismer. Most fivére olyan idegennek hat. Az a hitetlenkedő tekintet, az őszinte meglepettség valahol jogos, pusztán csak furcsa a számára. Kiabálást várt. Hogy szidják és átkozzák azért, mert ismét eltűnt a fiú elől és ezt még képes volt súlyosbítani azzal, hogy ismét menekülőre fogta. Nagyot nyel, ahogy a másik keze az arcához ér. Először aprót rezzen, de végül nyugton maradva simul kissé a tenyérbe. Halk sóhajjal hunyja le a szemeit, ahogy az a kéz tovább simít a hajába. Hirtelen a benne uralkodó félelem kezd csitulni, ám szíve továbbra sem kész nyugodni. Szinte már fáj, ahogy amaz mellkasában verdes, akár fogva tartott madár a kalitkában. Egyszerre nyugtatja a másik közelsége, de közben tüzeli a benne bujdosó feszültséget is. Azt a furcsa és mélyre ásott érzést, amit már akkor a fürdőházban is érzett. Amikor ugyan így, ha nem még jobban vágyta mostohája közelségét. Amikor ugyan így érezte a testéből áradó meleget, lassan pedig légvételeit is arcának bőrén. Akkor a várva várt pillanat végül elmaradt, s helyette galád tréfa áldozata lett. Egy olyan tréfáé, ami megerősítette benne azt, hogy nincs maradása a városban. Ám az az érzés, ami akkor gyötörte valahol biztatta most arra, hogy mégis térjen vissza. Hogy mit várt, hogy most mit akar nem tudja. Ám a másik ajkának édes íze, a mohó csók, amit saját ajkain érez most teljes bizonyosságot ad arról, hogy egyet bizonyosan nem akar újból. Csalódni. Hogy ismét a bolondját járassa vele a bátyja. Pedig egyre biztosabban tudja, hogy az első viszontlátás óta erre vágyott. A kezei lassan mozdulnak, először finoman markolnak az ing anyagába, puhán csókol viszont, ám mielőtt teljesen átadná magát a pillanatnak észbe kapva torpan meg. Olyan hirtelen kapja hátra a fejét és rántja el kezeit, mintha csak izzó parázsba nyúlt volna. Zavartan szuszogva nyal végig saját ajkain, amin szinte még mindig érzi a másik csókját. A valóság egy pillanat alatt hasít közéjük. A füle zsongása tisztul, hogy ismét beengedje a távolból szűrődő zajokat. Szíve szerint azonnal vissza is bújna bátyja karjai közé, de hacsak mostohája nem rántja vissza, ő maga nem mozdul. Noha arca vörös pírban úszik, most szemeit mégsem süti le szemérmesen. Újra felkutatja a topáz szemeket, majd egy hosszú sóhaj után végül halványan elmosolyodik.*
- A kocsi. Nem hagyhatjuk csak úgy ott.
*feleli végül, hogy a kínzó csöndet megtörje. Azzal lassan el is lép a fiú mellett, de közben finoman az ingujjára markol és gyengéden húzni kezdi maga után.*
- Meg a barátod is biztos vár már rád.
*Emlékezteti magukat arra is, hogy Lazziart nem csak a kocsis társaságában látta megérkezni. A baleset után így is épp elég mérgesnek tűnt az a törpe. Talán nem kéne fokozni a haragját és a kocsist sem hagyhatják egyedül a kereke vesztett kocsival.*
- Addig meg mesélhetnél, hogy hogy vagy.
*Vált könnyed hangnemre. Kívülről úgy tűnhet, mintha ez olyan egyszerűen menne neki, pedig aztán most megint nagyon nehéznek érzi a szívét.*
2169. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-04-24 20:34:26
Üzenet elküldve: 2025-04-24 20:34:26
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 142
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 142
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Baljós kezdetek//
*Ő akár még fogadna is mert volna rá, és lám igaza lett. A romváros megvárja őt, az nem mozdul sehová. De a bajba jutott hálája még lehet el is vitte volna őt messzebbre tőle. Lazziar szerencséjére persze nem így történt.
Számára ez a kötelék ami kettőjük közt kötődött édesapja újra házasodásával inkább volt púp a hátán mint erős kötelék. Mégis, egy magának való párost alkottak ők. Húzták, tépték egymást, mégis mikor bajban voltak, elvitték a másiktól a balhét. Voltak ilyenek, bizony. Szép emlékek amik talán már oly régiek, hogy igazak sem talán. Nem úgy mint a múltkori eltűnése a lánynak, ami azóta is fájó tűzzel ég benne. Egyfajta örökkön izzó parázs, ami lassan égeti őt belülről.
Hányszor elképzelte ezt a pillanatot. Ha újra látja majd a másikat, mit fog tenni. Leordítja a másikat amíg a nyaka meg nem adja magát és az a szép kobak lerepül, vagy szimplán akkor pofon ad neki, hogy a padló adja majd szegénykének a másikat? Lehet megérdemelné, legalább is az ő szemében. Azokban a fáradt, izgatottan csillogó sárga szemekben. Ami most mégis úgy mered a másikra, mint aki a világ egyik csodáját látná. Megfagyva az időben, elképedten és hitetlenkedve. Mert igaz. Nem tudta, hogy Rine az, biztosra nem sejtette és mint mindig fogadott, ha valaki más lett volna, csak szimplán hülyének nézi és otthagyja. De a név igaz gazdája a név hallatán biztosan megtorpan majd, és ez az amire ő fogadott és bevált. A nyereménye pedig a régen nem látott, átkozott, szidott, mégis hőn szeretett mostohája. Ott áll, még ha fájó és remegő lábakkal is, mert hát ki tudja megint honnan érkezett, de ott van, a kezében. Megfogta.
Az erős szorítás enyhül, nem fog ettől szenvedni a lány, de a marok ott marad a vállán, mint egy apró biztosíték ne szaladjon el, mert nincs miért.
Másik keze így szabaddá válva halad lassan felfelé a másik arca felé, ahol a maradék csukját megfogva végre teljesen felfedi mostohája arcát.
Arckifejezése még most is hüledezik, mint egy hitetlen aki most látta istenét a saját kardjába dőlni. Szeme körül az izmok aprókat rángnak, ahogy igyekeznek feldolgozni a látottakat. A haj, a szem az az ártatlan arc. Az a gyönyörű hófehér sápadt bőr, azzal az örökkön izzó pírral. A félőn csillanó szemek.
Kezei végül lassan ereszkednek le, a lány arcához ér gyengéden, mint aki most sem hajlandó elhinni amit lát. Tenyere belső fele lassan húzódik le a lány arcáról amíg annak teljes arca bele nem simul az ő tenyerébe. Egy utolsó gyengéd mozdulattal pedig kicsit hátra csúszva ujjai beletúrnak a másik hajába, míg hüvelyujjával a másik fülén is gyengéden végig simít.
Szája is enyhén tátva marad, sötét árnyalatú ajkai ami leginkább egy kihűlt testre emlékeztet néha, most vörösebben izzanak. Szemei pedig egyre jobban merednek a másikra. Szíve pedig majd kiugrik saját helyéről. Fogalma sincs mit érez, számolni sem tudja. Legyen az harag, megvetés, düh, öröm, szerelem. Képtelen feldolgozni, nemhogy elfogadni vagy gondolkodni rajtuk. Viszont egy valami lebeg a szeme előtt. Az amit akkor félt megtenni a fürdőben, az amivel megpecsélhette volna húga maradását. Mert most nincs körülöttük senki, igaz akkor sem volt, csak a fürdővíz ölelte át mezítelen testüket. Most pedig a hűvös kora tavaszi szél hűti vágytól izzó testüket. De nem számít ez sem, csak egy valami Rine, akit végre megkaparintott.
Egy hirtelen mozdulattal a marok ismét szorításba kezd, de most azért, hogy magához húzza a lány, a kéz ami a másik arcát fogta, szintúgy gyengéden tartja azt amíg lehajol Rinéhez, behunyja szemét, és ha csak a másik meg nem állítja, rúgja a meg őt a családi ereklyénél, akkor bizony elköveti azt amit már rég akart. Ajka végre a másikéra tapad, hosszan, és mohón, mint egy sivatagban eltévedt ember, aki napok után jut vízhez. Fogalma sincs róla mióta várt erre.*
*Ő akár még fogadna is mert volna rá, és lám igaza lett. A romváros megvárja őt, az nem mozdul sehová. De a bajba jutott hálája még lehet el is vitte volna őt messzebbre tőle. Lazziar szerencséjére persze nem így történt.
Számára ez a kötelék ami kettőjük közt kötődött édesapja újra házasodásával inkább volt púp a hátán mint erős kötelék. Mégis, egy magának való párost alkottak ők. Húzták, tépték egymást, mégis mikor bajban voltak, elvitték a másiktól a balhét. Voltak ilyenek, bizony. Szép emlékek amik talán már oly régiek, hogy igazak sem talán. Nem úgy mint a múltkori eltűnése a lánynak, ami azóta is fájó tűzzel ég benne. Egyfajta örökkön izzó parázs, ami lassan égeti őt belülről.
Hányszor elképzelte ezt a pillanatot. Ha újra látja majd a másikat, mit fog tenni. Leordítja a másikat amíg a nyaka meg nem adja magát és az a szép kobak lerepül, vagy szimplán akkor pofon ad neki, hogy a padló adja majd szegénykének a másikat? Lehet megérdemelné, legalább is az ő szemében. Azokban a fáradt, izgatottan csillogó sárga szemekben. Ami most mégis úgy mered a másikra, mint aki a világ egyik csodáját látná. Megfagyva az időben, elképedten és hitetlenkedve. Mert igaz. Nem tudta, hogy Rine az, biztosra nem sejtette és mint mindig fogadott, ha valaki más lett volna, csak szimplán hülyének nézi és otthagyja. De a név igaz gazdája a név hallatán biztosan megtorpan majd, és ez az amire ő fogadott és bevált. A nyereménye pedig a régen nem látott, átkozott, szidott, mégis hőn szeretett mostohája. Ott áll, még ha fájó és remegő lábakkal is, mert hát ki tudja megint honnan érkezett, de ott van, a kezében. Megfogta.
Az erős szorítás enyhül, nem fog ettől szenvedni a lány, de a marok ott marad a vállán, mint egy apró biztosíték ne szaladjon el, mert nincs miért.
Másik keze így szabaddá válva halad lassan felfelé a másik arca felé, ahol a maradék csukját megfogva végre teljesen felfedi mostohája arcát.
Arckifejezése még most is hüledezik, mint egy hitetlen aki most látta istenét a saját kardjába dőlni. Szeme körül az izmok aprókat rángnak, ahogy igyekeznek feldolgozni a látottakat. A haj, a szem az az ártatlan arc. Az a gyönyörű hófehér sápadt bőr, azzal az örökkön izzó pírral. A félőn csillanó szemek.
Kezei végül lassan ereszkednek le, a lány arcához ér gyengéden, mint aki most sem hajlandó elhinni amit lát. Tenyere belső fele lassan húzódik le a lány arcáról amíg annak teljes arca bele nem simul az ő tenyerébe. Egy utolsó gyengéd mozdulattal pedig kicsit hátra csúszva ujjai beletúrnak a másik hajába, míg hüvelyujjával a másik fülén is gyengéden végig simít.
Szája is enyhén tátva marad, sötét árnyalatú ajkai ami leginkább egy kihűlt testre emlékeztet néha, most vörösebben izzanak. Szemei pedig egyre jobban merednek a másikra. Szíve pedig majd kiugrik saját helyéről. Fogalma sincs mit érez, számolni sem tudja. Legyen az harag, megvetés, düh, öröm, szerelem. Képtelen feldolgozni, nemhogy elfogadni vagy gondolkodni rajtuk. Viszont egy valami lebeg a szeme előtt. Az amit akkor félt megtenni a fürdőben, az amivel megpecsélhette volna húga maradását. Mert most nincs körülöttük senki, igaz akkor sem volt, csak a fürdővíz ölelte át mezítelen testüket. Most pedig a hűvös kora tavaszi szél hűti vágytól izzó testüket. De nem számít ez sem, csak egy valami Rine, akit végre megkaparintott.
Egy hirtelen mozdulattal a marok ismét szorításba kezd, de most azért, hogy magához húzza a lány, a kéz ami a másik arcát fogta, szintúgy gyengéden tartja azt amíg lehajol Rinéhez, behunyja szemét, és ha csak a másik meg nem állítja, rúgja a meg őt a családi ereklyénél, akkor bizony elköveti azt amit már rég akart. Ajka végre a másikéra tapad, hosszan, és mohón, mint egy sivatagban eltévedt ember, aki napok után jut vízhez. Fogalma sincs róla mióta várt erre.*
2168. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-04-24 20:10:08
Üzenet elküldve: 2025-04-24 20:10:08
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 39
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 39
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Baljós kezdetek//
*Már abban sem biztos, hogy másnak megállt volna. Hisz valahol a saját dolga sürgetőbbnek bizonyult annál, minthogy valami pórul járt balfék baját vegye a nyakába. De Lazziar mégiscsak a testvére. Mostoha, de ez egy erős szál, ami összeköti őket tetszik neki vagy sem. És tetszik. Ha nem tetszene nem fordult volna oda segíteni.
Mégis menekül, pedig talán nem is kéne. Hallja, ahogy utána szól fivére. A nevén szólítja. Tudja? Persze, hogy tudja. Az álcája szánalmasan silány, az ügyetlenkedése pedig csak olaj volt a tűzre, hogy pillanatok alatt lebukjon. De miért nem hall a fiú hangjában dühöt? Megszeppenten torpan meg egy pillanatra, az a megtorpanás és a másik nála nagyobb léptei bőven elegendők ahhoz, hogy gond nélkül beérje fivére a nyüzüge húgát. Hallja maga is a mulatozás hangját a távolban. Talán még rá is csodálkozna, ha éppen nem azon ügyködne, hogy meglógjon. A levegőt már szaporán kapkodja és a bokája is nyilallni kezd. Ez a szökdösősdi úgy fest, hogy nem az ő asztala. Már szúr a mellkasa és az oldala is. Hát ebbe fog belepusztulni?
Hát az azért még várat magára, ellenben a karján hamarosan megérzi az erős szorítást, ami azonnal megtorpanásra kényszeríti. Mire pedig észbe kapna már farkasszemet nézhet azokkal a sárga pillantásokkal, amiket igyekezett ez idáig inkább elkerülni. Zavartan felnyögve süti le inkább a szemeit, de a sietségben hátrébb csúszott csuklyát nem igazítja vissza arcába. Már felesleges lenne. Először hosszasan és kelletlenül felsóhajt, végül egy zavart mosoly kíséretében sandít fel óvatosan fivérére.*
- Szia Ziar!
*Köszörüli meg a torkát. A zavar, izgatottság, némi félelem és ezek mellett mégis felbukkanó megkönnyebbülés groteszk elegyet alkot most a szívében. Az pedig ettől a sok kusza érzelemtől és nem mellesleg attól, hogy most sietett keresztül Romváros utcáján majd kiugrik a helyéről. Még ahhoz sincs most ereje, hogy ijedtében megfeszítse tagjait, hátha kevésbé fog fájni a pofon, amit kapni fog. Reménykedik inkább abban, hogy bátyja lesz annyira kegyes, hogy most először inkább csak egy jogos fejmosással jutalmazza meg. Mert a maga részéről hiába örül valahol a viszontlátásnak, kötve hiszi, hogy ez viszonzásra lelne. Maga is szeretné inkább azt hinni, hogy igazán és szívből elkerülné mostoháját, akit leginkább gyűlölnie kéne, mint sem ragaszkodni hozzá. De, ha nem így lenne, ha nem akarna mellette lenni, ha nem ragaszkodna hozzá, akkor mégis mi a francért jött vissza megint a városba?*
*Már abban sem biztos, hogy másnak megállt volna. Hisz valahol a saját dolga sürgetőbbnek bizonyult annál, minthogy valami pórul járt balfék baját vegye a nyakába. De Lazziar mégiscsak a testvére. Mostoha, de ez egy erős szál, ami összeköti őket tetszik neki vagy sem. És tetszik. Ha nem tetszene nem fordult volna oda segíteni.
Mégis menekül, pedig talán nem is kéne. Hallja, ahogy utána szól fivére. A nevén szólítja. Tudja? Persze, hogy tudja. Az álcája szánalmasan silány, az ügyetlenkedése pedig csak olaj volt a tűzre, hogy pillanatok alatt lebukjon. De miért nem hall a fiú hangjában dühöt? Megszeppenten torpan meg egy pillanatra, az a megtorpanás és a másik nála nagyobb léptei bőven elegendők ahhoz, hogy gond nélkül beérje fivére a nyüzüge húgát. Hallja maga is a mulatozás hangját a távolban. Talán még rá is csodálkozna, ha éppen nem azon ügyködne, hogy meglógjon. A levegőt már szaporán kapkodja és a bokája is nyilallni kezd. Ez a szökdösősdi úgy fest, hogy nem az ő asztala. Már szúr a mellkasa és az oldala is. Hát ebbe fog belepusztulni?
Hát az azért még várat magára, ellenben a karján hamarosan megérzi az erős szorítást, ami azonnal megtorpanásra kényszeríti. Mire pedig észbe kapna már farkasszemet nézhet azokkal a sárga pillantásokkal, amiket igyekezett ez idáig inkább elkerülni. Zavartan felnyögve süti le inkább a szemeit, de a sietségben hátrébb csúszott csuklyát nem igazítja vissza arcába. Már felesleges lenne. Először hosszasan és kelletlenül felsóhajt, végül egy zavart mosoly kíséretében sandít fel óvatosan fivérére.*
- Szia Ziar!
*Köszörüli meg a torkát. A zavar, izgatottság, némi félelem és ezek mellett mégis felbukkanó megkönnyebbülés groteszk elegyet alkot most a szívében. Az pedig ettől a sok kusza érzelemtől és nem mellesleg attól, hogy most sietett keresztül Romváros utcáján majd kiugrik a helyéről. Még ahhoz sincs most ereje, hogy ijedtében megfeszítse tagjait, hátha kevésbé fog fájni a pofon, amit kapni fog. Reménykedik inkább abban, hogy bátyja lesz annyira kegyes, hogy most először inkább csak egy jogos fejmosással jutalmazza meg. Mert a maga részéről hiába örül valahol a viszontlátásnak, kötve hiszi, hogy ez viszonzásra lelne. Maga is szeretné inkább azt hinni, hogy igazán és szívből elkerülné mostoháját, akit leginkább gyűlölnie kéne, mint sem ragaszkodni hozzá. De, ha nem így lenne, ha nem akarna mellette lenni, ha nem ragaszkodna hozzá, akkor mégis mi a francért jött vissza megint a városba?*
2167. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-04-24 19:36:22
Üzenet elküldve: 2025-04-24 19:36:22
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 142
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 142
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Baljós kezdetek//
*Való igaz, ha csak fülét farkát behúzva eljátssza a süketet, biztosan nem ismeri fel Rinet a sárga szemű. De ugyebár az az örökkön buzgó kedves szíve a másiknak, hogy tán még az utolsó falat kenyeret is odaadná egy arra járó éhezőnek. Az viszi majd őt a sírba abban is biztos a bátyja.
Az talán a sors furcsa fintora, hogy Lazziar is már rég úton lett volna röhögve a törpe oldalán Selyemrévbe, de valami, isten tudja milyen megfontolásból, úgy érezte segítenie kellett a bajba jutott kocsison. Ki tudja, egy más pillanatban lehet kedves húga még büszke is lett volna rá, hogy nem hagyta, majdnem szó szerint a szarban, a dolgos kocsist.
Mivel Rine és Lazziar is szedi a lábát, meglehetősen gyorsan távolodnak a kocsistól egyre jobban a hátra hagyva azt.
Lazziar pedig egyre biztosabb, az a járás, a csípője gyors hullámzása, nem egyszer hagyta így hátra, de akkor általában járt mellé egy pofon is, és a legtöbb még jogos is volt. Egyre biztosabb abban, hogy az akit lát az bizony az ő mostohája. Aki úgy hátra hagyta őt, mint ők azt a szegény kocsist.*
-Állj meg! Rine!
*Szólal fel, de nem dühös, hangjában érezhető egyfajta félelem, ami az izgatottsággal egy furcsa egyveleget alkot. Talán mintha vágyakozó is lenne. Ami nem állna messze az igazságtól.
Távolodnak, és csupán két dolog hallható a kettőjük léptén kívül, a távolban mulató selyemrév ünnepsége, amit a másik oldalán mintha gyerek zsivajt hozna a lassan fűvő szél feléjük. De mit számít ez, a romos házak között a zaj mellett, csak ketten vannak az utcán. Nem úgy mint múltkori találkozásuknál, ahol a tömegben találtak rá egymásra. Vagyis Lazziar talált rá, mert azt a fehér, gyönyörű és hosszú hajkoronát ezer közül is felismerné, akár puszta érintésről is, mert húzta meg annyiszor már gyerek korukban húgát tréfálva.
Lábai nem hagyják cserben, és végül útóléri a másikat, és ha képes rá megragadja annak haragosan lóbált karját és határozottan de szorosan szorít rá, hogy ha sikerül még maga felé is fordítja.
Ha terve sikerül, másik karja követi az elsőt és ekkor már gyengédebben szorulnak rá a hosszúkás ujjak a másik vállára. Nem mélyeszti bele karmait, mintha egy karvaly lenne és megkaparintotta prédáját. Végre úgy ragadja meg, mint egy rég nem látott kedvesét. Arcvonásai szelídek és aggodalmat sugallnak a másik felé.
Csak nézi azokat a burkolt kékeket, mert képtelen elhinni azt amit lát. Mert mennyivel egyszerűbb lenne elhinni azt, hogy ő nem Rine, csak egy szakadt koldus. Mennyivel egyszerűbb lenne az élete. De mégis szíve most ezerszer jobban ver, mint bárminél. Ami nem hozzáfogható semmihez, se egy verekedéshez, át mulatott éjszakához, se egy drága Sellőhöz aki minden vágyát teljesíti. Mert őt akarja, és végre itt van a kezében.*
*Való igaz, ha csak fülét farkát behúzva eljátssza a süketet, biztosan nem ismeri fel Rinet a sárga szemű. De ugyebár az az örökkön buzgó kedves szíve a másiknak, hogy tán még az utolsó falat kenyeret is odaadná egy arra járó éhezőnek. Az viszi majd őt a sírba abban is biztos a bátyja.
Az talán a sors furcsa fintora, hogy Lazziar is már rég úton lett volna röhögve a törpe oldalán Selyemrévbe, de valami, isten tudja milyen megfontolásból, úgy érezte segítenie kellett a bajba jutott kocsison. Ki tudja, egy más pillanatban lehet kedves húga még büszke is lett volna rá, hogy nem hagyta, majdnem szó szerint a szarban, a dolgos kocsist.
Mivel Rine és Lazziar is szedi a lábát, meglehetősen gyorsan távolodnak a kocsistól egyre jobban a hátra hagyva azt.
Lazziar pedig egyre biztosabb, az a járás, a csípője gyors hullámzása, nem egyszer hagyta így hátra, de akkor általában járt mellé egy pofon is, és a legtöbb még jogos is volt. Egyre biztosabb abban, hogy az akit lát az bizony az ő mostohája. Aki úgy hátra hagyta őt, mint ők azt a szegény kocsist.*
-Állj meg! Rine!
*Szólal fel, de nem dühös, hangjában érezhető egyfajta félelem, ami az izgatottsággal egy furcsa egyveleget alkot. Talán mintha vágyakozó is lenne. Ami nem állna messze az igazságtól.
Távolodnak, és csupán két dolog hallható a kettőjük léptén kívül, a távolban mulató selyemrév ünnepsége, amit a másik oldalán mintha gyerek zsivajt hozna a lassan fűvő szél feléjük. De mit számít ez, a romos házak között a zaj mellett, csak ketten vannak az utcán. Nem úgy mint múltkori találkozásuknál, ahol a tömegben találtak rá egymásra. Vagyis Lazziar talált rá, mert azt a fehér, gyönyörű és hosszú hajkoronát ezer közül is felismerné, akár puszta érintésről is, mert húzta meg annyiszor már gyerek korukban húgát tréfálva.
Lábai nem hagyják cserben, és végül útóléri a másikat, és ha képes rá megragadja annak haragosan lóbált karját és határozottan de szorosan szorít rá, hogy ha sikerül még maga felé is fordítja.
Ha terve sikerül, másik karja követi az elsőt és ekkor már gyengédebben szorulnak rá a hosszúkás ujjak a másik vállára. Nem mélyeszti bele karmait, mintha egy karvaly lenne és megkaparintotta prédáját. Végre úgy ragadja meg, mint egy rég nem látott kedvesét. Arcvonásai szelídek és aggodalmat sugallnak a másik felé.
Csak nézi azokat a burkolt kékeket, mert képtelen elhinni azt amit lát. Mert mennyivel egyszerűbb lenne elhinni azt, hogy ő nem Rine, csak egy szakadt koldus. Mennyivel egyszerűbb lenne az élete. De mégis szíve most ezerszer jobban ver, mint bárminél. Ami nem hozzáfogható semmihez, se egy verekedéshez, át mulatott éjszakához, se egy drága Sellőhöz aki minden vágyát teljesíti. Mert őt akarja, és végre itt van a kezében.*
2166. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-04-24 19:09:16
Üzenet elküldve: 2025-04-24 19:09:16
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 39
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 39
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Baljós kezdetek//
*Az álca csak addig hatásos, amíg nem esik ki a szerepéből. Ha most képes lenne belegondolni, meg sem lepődne azon, hogy egy pillanat kellett csak ahhoz, hogy ezt az álcát már csak a rongyos köpeny tartsa meg valamennyire. A sértettsége annyira ösztönből fakadó, minden Rinés velejárójával, hogy fel sem tűnik neki, hogy már hangját sem változtatja úgy el, ahogy kéne, tartása is a görnyedt koldus helyett már a durcás csitrié.
Ő csak segíteni akart. Legalábbis ezzel hitegeti magát. Mert persze, hogy véletlenül sem lehet szó arról, hogy legalább ezt a kis időt mostohája közelében tölthette. Minek is akart volna a közelébe kerülni? Hát most is mi lett a vége? Csak piszkálta. A tuskó. És mégis valahol bujkál benne továbbra is az, hogy akár vissza is mehetne. Lehúzhatná a fejéről a csuklyát, hátha Lazziar nem akarja rögvest megfojtani. És aztán? Aztán ugyan az lenne, mint a fürdőházban? Minél közelebb engedik egymást a végén annál inkább el is taszítják a másikat? Kinek van erre szüksége? Valami kifordult gusztus miatt talán éppen neki? Hisz mégis csak bátyja az egyetlen itt a városban, akit ismer. Akiben valahol megbízik. Bár annyira mégsem, hogy felfedje magát előtte. Még akkor sem, ha egy része igazán szeretné.
Hát éppen ezért inkább puffog és halad tovább. Mindaddig, amíg nem fogja hallani bátyja morgását és a kocsis szitkait.
A terv határozottan ez, reménykedve abban, hogy az ideges mostoha nem szegődik utána, hogy móresre tanítsa azért, mert faképnél hagyta őket.
Szép gondolat és nagy remények, de Lazziar hangját továbbra is elég közelről hallja, ami rögvest ad egy lökést arra, hogy szaporábban szedje a lábait.*
- Hagyjál! Nem segítek. Oldjátok meg!
*Szuszogja, ahogy igyekszik meglógni a fiú elől. Kár, hogy a termete nem egészen ahhoz van kitalálva, hogy a nagyobb léptű elől eliszkoljon. Fürge, de a Romváros kihalt utcáin nem igazán tud belekeveredni a tömegbe. Az pedig igen problémás, hogy bátyja lépteit egyre hangosabban hallja maga mögött.*
*Az álca csak addig hatásos, amíg nem esik ki a szerepéből. Ha most képes lenne belegondolni, meg sem lepődne azon, hogy egy pillanat kellett csak ahhoz, hogy ezt az álcát már csak a rongyos köpeny tartsa meg valamennyire. A sértettsége annyira ösztönből fakadó, minden Rinés velejárójával, hogy fel sem tűnik neki, hogy már hangját sem változtatja úgy el, ahogy kéne, tartása is a görnyedt koldus helyett már a durcás csitrié.
Ő csak segíteni akart. Legalábbis ezzel hitegeti magát. Mert persze, hogy véletlenül sem lehet szó arról, hogy legalább ezt a kis időt mostohája közelében tölthette. Minek is akart volna a közelébe kerülni? Hát most is mi lett a vége? Csak piszkálta. A tuskó. És mégis valahol bujkál benne továbbra is az, hogy akár vissza is mehetne. Lehúzhatná a fejéről a csuklyát, hátha Lazziar nem akarja rögvest megfojtani. És aztán? Aztán ugyan az lenne, mint a fürdőházban? Minél közelebb engedik egymást a végén annál inkább el is taszítják a másikat? Kinek van erre szüksége? Valami kifordult gusztus miatt talán éppen neki? Hisz mégis csak bátyja az egyetlen itt a városban, akit ismer. Akiben valahol megbízik. Bár annyira mégsem, hogy felfedje magát előtte. Még akkor sem, ha egy része igazán szeretné.
Hát éppen ezért inkább puffog és halad tovább. Mindaddig, amíg nem fogja hallani bátyja morgását és a kocsis szitkait.
A terv határozottan ez, reménykedve abban, hogy az ideges mostoha nem szegődik utána, hogy móresre tanítsa azért, mert faképnél hagyta őket.
Szép gondolat és nagy remények, de Lazziar hangját továbbra is elég közelről hallja, ami rögvest ad egy lökést arra, hogy szaporábban szedje a lábait.*
- Hagyjál! Nem segítek. Oldjátok meg!
*Szuszogja, ahogy igyekszik meglógni a fiú elől. Kár, hogy a termete nem egészen ahhoz van kitalálva, hogy a nagyobb léptű elől eliszkoljon. Fürge, de a Romváros kihalt utcáin nem igazán tud belekeveredni a tömegbe. Az pedig igen problémás, hogy bátyja lépteit egyre hangosabban hallja maga mögött.*
2165. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-04-24 18:21:21
Üzenet elküldve: 2025-04-24 18:21:21
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 142
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 142
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Baljós kezdetek//
*Nem csak Rine, de ő is változott, leginkább a rosszabbik irányba, minden egyes apróbb csínytevéssel, tivornyával, kártyázással, és tolvajlással, egyre mélyebbre és mélyebbre ásta magát a bűn csúszós ragadós talajában. Amiből nehezen tud kimászni az aki már nyakig van az egészben.
De hát mi oka lenne innen kimászni? Az apja által mutatott nemesi élet, még ha kényelmes csicsás, egyszerűen nem felel meg neki. Az az izgalom az átmulatós éjszakák és az izgalom, hogy a reggelt sem látja talán, mindig is bolygatta elméjét.
Az álcája óvó takarásában könnyű nagy szájjal visszaszólni, azonban nem a cica vitte el a nyelvét most Lazziernek, szimplán a hang, ami ismét szöget üt a fejébe.*
-De felvágták a nyelved.
*Mondja szemöldökét összehúzva, de most nem fennhangon. Az megmarad későbbre, de egyre gyanúsabban méri fel az alakot.
A próbálkozás végül teljes kudarcba fúl, a kerék a szekér mellet lustán terül el lábaiknál, a kocsis is csak magában szitkozódik, hát, hogy fog szerencsétlen hazakerülni. Na nem mintha az ő problémája lenne, mert az utolsó csepp az ő poharában egy hangos csobbanással érkezik. Ki is kel magából, ahogy mindig is szokott, szidva mindent és mindenkit is, nem törődve azzal kinek a lelkébe tapos bele ezzel. Aminek az eredménye hamar pofán is csapja, és a felismerés is. Az a dacos test tartás, a remegő kezek, és a hang, amit most már lehet a haragtól nem volt képes a másik megtartani magának.*
~Rine?~
*Kerekednek ki a sárga szemek hirtelen, amikor talán ha egy pillanatra is meglátja a kék szemeket a csuklya alól, ahogy ránéz a másik abban a pillanatban mikor visszavág a sértett szavakra.
Csak bambán bámul maga elé, mit nem értve a helyzetből, mert nem képes elhinni azt, hogy mostohája visszaért. Na meg azt, hogy ilyen körülmények között.
A kocsis rázza ki ebből az állapotból, amikor megrázza a vállát, hogy a kerék bizony nem rakja magát vissza a helyére.*
-Majd valaki segít, sok sikert.
*Mondja halkan, elrévedve a távolodó alak irányába. Eltolja a kocsis kezét, aki néhány szítok szóval illeti a távolodó Lazziart. De elengedi a füle mellett. Nem érdekli semmi más, se a terv, se Selyem rév, és főleg nem egy kiakadt szekér kerék. Kezei becsúsznak lassan a zsebébe, az összegyűrt papirosra. Arra amire mostohája a Pegazusban hagyott számára. Azóta sem vált tőle meg, mindig a zsebében volt. Igaz azóta kicsit a szélei már megbomlottak de az írás, az a szép formás írás még kiolvasható.*
-Héj várj!
*Szól az alak felé, mert félelme, hogy ez az alak mégsem a húga még ott van elméjében. Kétségbeesetten szedi lábait a másik után, ki kell derítenie.*
*Nem csak Rine, de ő is változott, leginkább a rosszabbik irányba, minden egyes apróbb csínytevéssel, tivornyával, kártyázással, és tolvajlással, egyre mélyebbre és mélyebbre ásta magát a bűn csúszós ragadós talajában. Amiből nehezen tud kimászni az aki már nyakig van az egészben.
De hát mi oka lenne innen kimászni? Az apja által mutatott nemesi élet, még ha kényelmes csicsás, egyszerűen nem felel meg neki. Az az izgalom az átmulatós éjszakák és az izgalom, hogy a reggelt sem látja talán, mindig is bolygatta elméjét.
Az álcája óvó takarásában könnyű nagy szájjal visszaszólni, azonban nem a cica vitte el a nyelvét most Lazziernek, szimplán a hang, ami ismét szöget üt a fejébe.*
-De felvágták a nyelved.
*Mondja szemöldökét összehúzva, de most nem fennhangon. Az megmarad későbbre, de egyre gyanúsabban méri fel az alakot.
A próbálkozás végül teljes kudarcba fúl, a kerék a szekér mellet lustán terül el lábaiknál, a kocsis is csak magában szitkozódik, hát, hogy fog szerencsétlen hazakerülni. Na nem mintha az ő problémája lenne, mert az utolsó csepp az ő poharában egy hangos csobbanással érkezik. Ki is kel magából, ahogy mindig is szokott, szidva mindent és mindenkit is, nem törődve azzal kinek a lelkébe tapos bele ezzel. Aminek az eredménye hamar pofán is csapja, és a felismerés is. Az a dacos test tartás, a remegő kezek, és a hang, amit most már lehet a haragtól nem volt képes a másik megtartani magának.*
~Rine?~
*Kerekednek ki a sárga szemek hirtelen, amikor talán ha egy pillanatra is meglátja a kék szemeket a csuklya alól, ahogy ránéz a másik abban a pillanatban mikor visszavág a sértett szavakra.
Csak bambán bámul maga elé, mit nem értve a helyzetből, mert nem képes elhinni azt, hogy mostohája visszaért. Na meg azt, hogy ilyen körülmények között.
A kocsis rázza ki ebből az állapotból, amikor megrázza a vállát, hogy a kerék bizony nem rakja magát vissza a helyére.*
-Majd valaki segít, sok sikert.
*Mondja halkan, elrévedve a távolodó alak irányába. Eltolja a kocsis kezét, aki néhány szítok szóval illeti a távolodó Lazziart. De elengedi a füle mellett. Nem érdekli semmi más, se a terv, se Selyem rév, és főleg nem egy kiakadt szekér kerék. Kezei becsúsznak lassan a zsebébe, az összegyűrt papirosra. Arra amire mostohája a Pegazusban hagyott számára. Azóta sem vált tőle meg, mindig a zsebében volt. Igaz azóta kicsit a szélei már megbomlottak de az írás, az a szép formás írás még kiolvasható.*
-Héj várj!
*Szól az alak felé, mert félelme, hogy ez az alak mégsem a húga még ott van elméjében. Kétségbeesetten szedi lábait a másik után, ki kell derítenie.*
2164. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-04-24 17:57:08
Üzenet elküldve: 2025-04-24 17:57:08
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 39
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 39
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Baljós kezdetek//
*Valóban változott valamennyit. Noha Ziar meggyőződésével ellentétben sosem volt az az igazi elkényeztetett hercegnő, de valóban jobban szerette a kényelmet. Ki ne használná ki, ha egyszer adatik rá mód és lehetőség? Mostohaapja házában pedig számára bőven akadt kényelem. Viszont valós bizonyítéka van arra, hogy ez igazán sosem volt az ő világa, hisz végül is maga mögött hagyta az egészet, nem igaz? Persze az is igaz, hogy azt a tivornyázós, bűnkeresős életet sem tudná választani, mint amit bátyja tudhat magáénak. Ők valóban a tűz és víz. A legutolsó közös artheniori kalandjuk után pedig mostohája világossá tette benne, hogy huzamosabb ideig tényleg nem férnek meg egymással. Hát miért akarná ezt lerombolni? Gyorsan segít a kerékkel, azután pedig le is lép szépen.
Sajnos egy valami viszont nem sokat változott. Az a fene nagy makacssága és a sértődése, amit bátyja nem rest benne minduntalan feltüzelni. Ahogy most is azokkal a gúnyolódós megjegyzéseivel.*
- Agyat szerezz magadnak.
*Sziszegi vissza és inkább a francos kerékre összpontosít. Vagyis arra figyelne, ha a fene vitte ruhadarabtól látna. De nem lát, mert az lecsúszik. A kerék pedig ki is pottyan a kezéből. Azt pedig hamarosan követi a szekér csattanása és mostohájának éles káromkodása, amibe a leányzó arca bele is vörösödik. Egyszeriben a szégyentől, hogy ilyen ügyetlen segítség és a sértődött haragtól a fiú szavai után.*
- Igen? *Remeg meg a méregtől a hangja.* Hamarabb?
*Siket koldust kellett volna játszania. Csak szépen elsétált volna ezek mellett és fele ennyi fejfájása nem lenne. Már rég akár a Romváros túlfelén is lehetne, ha nem lenne olyan feleslegesen lelkiismeretes.*
- Akkor húzd is rá, ha olyan ügyes vagy, mert én ezt biztos nem húzom le a fejemről.
*Vágja oda dacosan, majd fel is pattanva fordul sarkon. Hát mit érdekli őt ez az egész? Legyen a bátyja baja a helyzet, amibe kerültek. Majd szépen megvárja a törpe barátocskáját aztán megoldják együtt az egészet. Úgy bizony. Fenét sem érdekli.*
- Még hogy döglött ló...
*Puffogja maga elé, ahogy hátat fordítva indul meg miközben feljebb igazítja a csuklyát az arcából. Így már kit érdekel, ha úgy is csak a háta közepét látják már a kocsi mellől. Ő maga legalább most már látja az utat előre, hogy vére sértetten eltrappolhasson úgy, hogy már egy tócsába se gázoljon bele.*
*Valóban változott valamennyit. Noha Ziar meggyőződésével ellentétben sosem volt az az igazi elkényeztetett hercegnő, de valóban jobban szerette a kényelmet. Ki ne használná ki, ha egyszer adatik rá mód és lehetőség? Mostohaapja házában pedig számára bőven akadt kényelem. Viszont valós bizonyítéka van arra, hogy ez igazán sosem volt az ő világa, hisz végül is maga mögött hagyta az egészet, nem igaz? Persze az is igaz, hogy azt a tivornyázós, bűnkeresős életet sem tudná választani, mint amit bátyja tudhat magáénak. Ők valóban a tűz és víz. A legutolsó közös artheniori kalandjuk után pedig mostohája világossá tette benne, hogy huzamosabb ideig tényleg nem férnek meg egymással. Hát miért akarná ezt lerombolni? Gyorsan segít a kerékkel, azután pedig le is lép szépen.
Sajnos egy valami viszont nem sokat változott. Az a fene nagy makacssága és a sértődése, amit bátyja nem rest benne minduntalan feltüzelni. Ahogy most is azokkal a gúnyolódós megjegyzéseivel.*
- Agyat szerezz magadnak.
*Sziszegi vissza és inkább a francos kerékre összpontosít. Vagyis arra figyelne, ha a fene vitte ruhadarabtól látna. De nem lát, mert az lecsúszik. A kerék pedig ki is pottyan a kezéből. Azt pedig hamarosan követi a szekér csattanása és mostohájának éles káromkodása, amibe a leányzó arca bele is vörösödik. Egyszeriben a szégyentől, hogy ilyen ügyetlen segítség és a sértődött haragtól a fiú szavai után.*
- Igen? *Remeg meg a méregtől a hangja.* Hamarabb?
*Siket koldust kellett volna játszania. Csak szépen elsétált volna ezek mellett és fele ennyi fejfájása nem lenne. Már rég akár a Romváros túlfelén is lehetne, ha nem lenne olyan feleslegesen lelkiismeretes.*
- Akkor húzd is rá, ha olyan ügyes vagy, mert én ezt biztos nem húzom le a fejemről.
*Vágja oda dacosan, majd fel is pattanva fordul sarkon. Hát mit érdekli őt ez az egész? Legyen a bátyja baja a helyzet, amibe kerültek. Majd szépen megvárja a törpe barátocskáját aztán megoldják együtt az egészet. Úgy bizony. Fenét sem érdekli.*
- Még hogy döglött ló...
*Puffogja maga elé, ahogy hátat fordítva indul meg miközben feljebb igazítja a csuklyát az arcából. Így már kit érdekel, ha úgy is csak a háta közepét látják már a kocsi mellől. Ő maga legalább most már látja az utat előre, hogy vére sértetten eltrappolhasson úgy, hogy már egy tócsába se gázoljon bele.*
2163. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-04-24 17:24:12
Üzenet elküldve: 2025-04-24 17:24:12
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 142
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 142
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Baljós kezdetek//
//Erő próba: sikertelen//
//Intelligencia: sikertelen//
//A hozzászólás +16 szavakat tartalmaz//
*Szíve na meg a gyomra is összeszorulna, ha belegondolva vajon milyen munkákat végezhetett drága húgocskája egyes helyeken, főleg, hogy a kemény munka nem állt a kezére tudtával sosem. Persze most is leginkább a harag beszél belőle leginkább. Nehezen ismerné el azt, hogy Rine azóta egy talpraesett kalandor lett, aki akár még vihetné is valamire, ha nem szólítaná el a kalandvágy minden második alkalommal mikor próbálna letelepedni. Nem úgy mint belőle, aki fejében azóta is azon gondolkodik, hogy szerezze meg a Selyemréve költözött nemesektől a félte őrzött vagyonukat. Hiába mindig is ilyenek voltak, ég és föld, fehér és fekete, a két örök ellentét. Ezért sem tudtak sosem békével megférni egymás között, és pont ezért is vonzódnak egymáshoz. Lazziar legalább is biztos, de be, nem vallaná soha, még magának se.*
-Néztél manapság tükörbe? Ha kell akkor azt szerzek neked.
*Húzódik szájára ismét az a gusztustalan ördögi vigyor. Fülét a hirtelen felhangzó szavak mintha kissé megbolygatták volna. A sárga szemek gyanúsan mérik fel a koldust. Nem biztos abban mintha nem hallotta volna már valahol a hangját. A nyakát rá merné tenni viszont.
Még szép, hogy ilyen, leginkább csak ugratni szereti az embereket maga körül, aki meg magára veszi, hát hordja szeretettel, és ha nem áll jól akkor ne panaszkodjon. Ez az ő hitvallása.
A szekér megemelkedik. A kocsissal együtt még tartják tartják, viszont a segítő kezek eléggé ügyetlennek tűnnek. Az az átkozott csuklya amit a másik hord, mégis csak akadálynak bizonyul ezek szerint.
Lábai megremegnek, ahogy tartja a szekeret, viszont a koldus szitkozódása ismét apró szöget üt a fejébe, egyre biztosabban abban, hogy ezt a hangot valahol hallotta, és nem is férfi az illető, hanem valami fehérnép aki annak adja ki magát.
Az izzadt tenyérből bizony kicsúszik a szekér széle és hangos koppanással érkezik amaz a földre. Lazziar pedig hangosan szólal fel, nem csak látszólag nem örül, ennek hangot is ad.*
-Sa'Theret retkes farkát, hát arra hamarabb ráhúzok egy döglött lovat az ég verje meg.
*Villannak dühösen a fáradt sárga szemek a rongyba burkolt alakra.*
-Még egyszer rendben, azt a szart meg húzd le a fejedről.
*Mutat rá fenyegetően, mert ha viszont tényleg nincs igaza, és a gyanúja alaptalan, lehetséges annak tényleg valami betegsége van, azt meg köszöni nem akarja elkapni.
Ismét ráfeszül a szekér oldalára, és ha a másik végre hajlandó végre lehúzni a csuklyát a fejéről akkor végre mind mehet a saját útjára.*
//Erő próba: sikertelen//
//Intelligencia: sikertelen//
//A hozzászólás +16 szavakat tartalmaz//
*Szíve na meg a gyomra is összeszorulna, ha belegondolva vajon milyen munkákat végezhetett drága húgocskája egyes helyeken, főleg, hogy a kemény munka nem állt a kezére tudtával sosem. Persze most is leginkább a harag beszél belőle leginkább. Nehezen ismerné el azt, hogy Rine azóta egy talpraesett kalandor lett, aki akár még vihetné is valamire, ha nem szólítaná el a kalandvágy minden második alkalommal mikor próbálna letelepedni. Nem úgy mint belőle, aki fejében azóta is azon gondolkodik, hogy szerezze meg a Selyemréve költözött nemesektől a félte őrzött vagyonukat. Hiába mindig is ilyenek voltak, ég és föld, fehér és fekete, a két örök ellentét. Ezért sem tudtak sosem békével megférni egymás között, és pont ezért is vonzódnak egymáshoz. Lazziar legalább is biztos, de be, nem vallaná soha, még magának se.*
-Néztél manapság tükörbe? Ha kell akkor azt szerzek neked.
*Húzódik szájára ismét az a gusztustalan ördögi vigyor. Fülét a hirtelen felhangzó szavak mintha kissé megbolygatták volna. A sárga szemek gyanúsan mérik fel a koldust. Nem biztos abban mintha nem hallotta volna már valahol a hangját. A nyakát rá merné tenni viszont.
Még szép, hogy ilyen, leginkább csak ugratni szereti az embereket maga körül, aki meg magára veszi, hát hordja szeretettel, és ha nem áll jól akkor ne panaszkodjon. Ez az ő hitvallása.
A szekér megemelkedik. A kocsissal együtt még tartják tartják, viszont a segítő kezek eléggé ügyetlennek tűnnek. Az az átkozott csuklya amit a másik hord, mégis csak akadálynak bizonyul ezek szerint.
Lábai megremegnek, ahogy tartja a szekeret, viszont a koldus szitkozódása ismét apró szöget üt a fejébe, egyre biztosabban abban, hogy ezt a hangot valahol hallotta, és nem is férfi az illető, hanem valami fehérnép aki annak adja ki magát.
Az izzadt tenyérből bizony kicsúszik a szekér széle és hangos koppanással érkezik amaz a földre. Lazziar pedig hangosan szólal fel, nem csak látszólag nem örül, ennek hangot is ad.*
-Sa'Theret retkes farkát, hát arra hamarabb ráhúzok egy döglött lovat az ég verje meg.
*Villannak dühösen a fáradt sárga szemek a rongyba burkolt alakra.*
-Még egyszer rendben, azt a szart meg húzd le a fejedről.
*Mutat rá fenyegetően, mert ha viszont tényleg nincs igaza, és a gyanúja alaptalan, lehetséges annak tényleg valami betegsége van, azt meg köszöni nem akarja elkapni.
Ismét ráfeszül a szekér oldalára, és ha a másik végre hajlandó végre lehúzni a csuklyát a fejéről akkor végre mind mehet a saját útjára.*
2162. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-04-24 16:53:56
Üzenet elküldve: 2025-04-24 16:53:56
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 39
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 39
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Baljós kezdetek//
*Hogy az isteneknek mennyi köze van ahhoz, hogy még lélegzik az kérdéses. Inkább fogná azokra a bájosan kék szemekre, amivel egy-két szívet meg tudott édesgetni hol ételért, hol szállásért, hol egy fuvarért. Meg persze az erszénye is nagy segítségére volt ebben. Annyi esze meg azért akad, hogy a gyanús és veszélyesnek tűnő helyeket messziről elkerülje. Az idő nagy részében amúgy is egy családnál henyélt, akiktől némi házimunkáért cserébe mindent megkapott, amire szüksége volt. Mennyire szívesen mesélne róluk Lazziarnak. És még csak olyan messzire sem kellett mennie. Csak egy kis utazás a szántókig. A szerencsére tényleg inkább azt fogja, hogy ez idáig még nem bukott le bátyja előtt. Éppen ezért lenne jó minél hamarabb végezni ezzel a kerékkel, hogy eltűnhessen a színről.*
- Ki mondta egyáltalán, hogy koldus vagyok?
*Horkan fel hirtelen, kissé sértetten, de azonnal észbe is kapva préseli össze az ajkait. Hisz koszos göncökbe bújt, amiből ki se látszik. Hát mi lehetne jobb és biztosabb egy koldus álcájánál?*
- Úgy értem szívesen segítek.
*Dünnyögi zavartan, majd gyorsan közelebb is furakszik a kerékkel, minél inkább el tudjon bújni a topáz pillantások elől. Közben azon igyekszik, hogy az újfent érkező kérdés ne hozza ki ismét a béketűrésből. Ez a bátyja. Valaki idejön jószándékból segíteni erre pökhendi pojáca módjára csak piszkálódik. Legszívesebben jól kupán vágná azzal a kerékkel, de inkább csak csendben morranva rándít egyet a vállain válaszul.
Inkább vár, míg megemelkedik a kocsi. Ahogy pedig kapja az utasítást lendületet vesz és tenné is a helyére a kereket, ha a csuklya éppen akkor nem csúszna teljesen a szemei elé, így végül a kerék nem érkezik a helyére. Szitkozódva kap az anyag után, arról meg is feledkezve, hogy a kerék még mindig a kezében van. Így azt leejtve koppan a földön, a koppanásra pedig ijedten kapja fel a fejét és tekintget ki kékjeivel mostohája felé. Majdnem biztos abban, hogy ennek most senki nem örül. A kocsi lepakoltan sem tűnik könnyűnek és most hiába kap gyorsan a kerék után, nem biztos, hogy a kocsis és a bátyja tovább tudják tartani még azt.*
*Hogy az isteneknek mennyi köze van ahhoz, hogy még lélegzik az kérdéses. Inkább fogná azokra a bájosan kék szemekre, amivel egy-két szívet meg tudott édesgetni hol ételért, hol szállásért, hol egy fuvarért. Meg persze az erszénye is nagy segítségére volt ebben. Annyi esze meg azért akad, hogy a gyanús és veszélyesnek tűnő helyeket messziről elkerülje. Az idő nagy részében amúgy is egy családnál henyélt, akiktől némi házimunkáért cserébe mindent megkapott, amire szüksége volt. Mennyire szívesen mesélne róluk Lazziarnak. És még csak olyan messzire sem kellett mennie. Csak egy kis utazás a szántókig. A szerencsére tényleg inkább azt fogja, hogy ez idáig még nem bukott le bátyja előtt. Éppen ezért lenne jó minél hamarabb végezni ezzel a kerékkel, hogy eltűnhessen a színről.*
- Ki mondta egyáltalán, hogy koldus vagyok?
*Horkan fel hirtelen, kissé sértetten, de azonnal észbe is kapva préseli össze az ajkait. Hisz koszos göncökbe bújt, amiből ki se látszik. Hát mi lehetne jobb és biztosabb egy koldus álcájánál?*
- Úgy értem szívesen segítek.
*Dünnyögi zavartan, majd gyorsan közelebb is furakszik a kerékkel, minél inkább el tudjon bújni a topáz pillantások elől. Közben azon igyekszik, hogy az újfent érkező kérdés ne hozza ki ismét a béketűrésből. Ez a bátyja. Valaki idejön jószándékból segíteni erre pökhendi pojáca módjára csak piszkálódik. Legszívesebben jól kupán vágná azzal a kerékkel, de inkább csak csendben morranva rándít egyet a vállain válaszul.
Inkább vár, míg megemelkedik a kocsi. Ahogy pedig kapja az utasítást lendületet vesz és tenné is a helyére a kereket, ha a csuklya éppen akkor nem csúszna teljesen a szemei elé, így végül a kerék nem érkezik a helyére. Szitkozódva kap az anyag után, arról meg is feledkezve, hogy a kerék még mindig a kezében van. Így azt leejtve koppan a földön, a koppanásra pedig ijedten kapja fel a fejét és tekintget ki kékjeivel mostohája felé. Majdnem biztos abban, hogy ennek most senki nem örül. A kocsi lepakoltan sem tűnik könnyűnek és most hiába kap gyorsan a kerék után, nem biztos, hogy a kocsis és a bátyja tovább tudják tartani még azt.*
2161. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-04-24 16:29:05
Üzenet elküldve: 2025-04-24 16:29:05
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 142
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 142
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Baljós kezdetek//
*Abban biztos, hogy a három istenség, úgy vigyázta drágalátos húgocskáját, mintha valami kis hímes tojás lett volna. Elcsámborogni fiatalon, naivan, ezüstkanállal a szájban nem igazán szerencsés dolog. Mégis megtette a lány mindennek ellenére. Aztán csak az a három istenség tudja igazán azóta melyik várost járta be, meg, hogy azokban mit művelhetett. Ezt szerencsének is lehetne nevezni, és mint olyan, az bizony véges. Talán az utolsó csepp szerencse ami még húga poharában található, ami visszatartja Lazziart attól, hogy felismerje azt akit a rongyok óvnak.
Valamelyest felméri a feléjük haladó alakot, vékonyka, nem túl magas, sőt kifejezetten csenevésznek is mondható. A francnak takargatja magát ennyire a már javuló időben. Bár az is lehet valóban valami nyavalyája van, vagy amikor született a kedves bába asszony a pofájára ejtette. Előfordulhat sajnos bárkivel, hogy az anya fájdalmát enyhítő felesből a bábának is jutott.
Mit is számít, hogy néz ki a másik, a lényeg az, hogy ha furán is szól vissza, mint aki berekedt volna, jön és segít a kerékben.*
-Fura egy koldus vagy te hallod, se pénz se pia, tán lázas vagy?
*Szól oda heccelve, száján jól látható felemás mosollyal. Majd hátra tett kézzel leguggol, megfogja a szekér oldalát, ránéz a kocsisra az is készüljön. Végül pedig a koldusnak hitt leányka szavára fordítja rá a tekintetét. Húzza a száját rendesen, mikor meglátja, hogy annak a feje úgy be van csomagolva mintha zsákot húztak volna rá.*
-Aha. Persze, hát látod te úgy mit csinálsz te mulya?
*Szólal fel ingerültebben a rongyos alak irányába, de csak rázza a fejét. Ilyen a szerencséje, hogy az egyedüli alak aki erre jár, és meg is segíti őket valami leprás vagy valami más rossz nyavalyában szenved. Azonban a munkának még közel sincs vége, biccent is a kocsis felé.*
-Egy. Kettő. HÁÁárom! Emeld!
*Majd megfeszítve magát, nyöszörögve kezd emelkedni a kocsi hátulja, le is tekint egy pillanatra, hogy a másik vajon képes e ellátni a feladatot, meg aztán ő sem valami hős, hogy percekig tartsa a nehéz járművet.*
-Gyerünk! Gyerünk! Járjon a kezed.
*Sziszegi ki fogai közül. Enyhén izzadt tenyérrel nem egy kellemes dolog, szekereket emelni, így ki tudja meddig fogják tudni tartani. Ami biztos, határozottan könnyebb így már, hogy a kocsis is emeli vele együtt.*
*Abban biztos, hogy a három istenség, úgy vigyázta drágalátos húgocskáját, mintha valami kis hímes tojás lett volna. Elcsámborogni fiatalon, naivan, ezüstkanállal a szájban nem igazán szerencsés dolog. Mégis megtette a lány mindennek ellenére. Aztán csak az a három istenség tudja igazán azóta melyik várost járta be, meg, hogy azokban mit művelhetett. Ezt szerencsének is lehetne nevezni, és mint olyan, az bizony véges. Talán az utolsó csepp szerencse ami még húga poharában található, ami visszatartja Lazziart attól, hogy felismerje azt akit a rongyok óvnak.
Valamelyest felméri a feléjük haladó alakot, vékonyka, nem túl magas, sőt kifejezetten csenevésznek is mondható. A francnak takargatja magát ennyire a már javuló időben. Bár az is lehet valóban valami nyavalyája van, vagy amikor született a kedves bába asszony a pofájára ejtette. Előfordulhat sajnos bárkivel, hogy az anya fájdalmát enyhítő felesből a bábának is jutott.
Mit is számít, hogy néz ki a másik, a lényeg az, hogy ha furán is szól vissza, mint aki berekedt volna, jön és segít a kerékben.*
-Fura egy koldus vagy te hallod, se pénz se pia, tán lázas vagy?
*Szól oda heccelve, száján jól látható felemás mosollyal. Majd hátra tett kézzel leguggol, megfogja a szekér oldalát, ránéz a kocsisra az is készüljön. Végül pedig a koldusnak hitt leányka szavára fordítja rá a tekintetét. Húzza a száját rendesen, mikor meglátja, hogy annak a feje úgy be van csomagolva mintha zsákot húztak volna rá.*
-Aha. Persze, hát látod te úgy mit csinálsz te mulya?
*Szólal fel ingerültebben a rongyos alak irányába, de csak rázza a fejét. Ilyen a szerencséje, hogy az egyedüli alak aki erre jár, és meg is segíti őket valami leprás vagy valami más rossz nyavalyában szenved. Azonban a munkának még közel sincs vége, biccent is a kocsis felé.*
-Egy. Kettő. HÁÁárom! Emeld!
*Majd megfeszítve magát, nyöszörögve kezd emelkedni a kocsi hátulja, le is tekint egy pillanatra, hogy a másik vajon képes e ellátni a feladatot, meg aztán ő sem valami hős, hogy percekig tartsa a nehéz járművet.*
-Gyerünk! Gyerünk! Járjon a kezed.
*Sziszegi ki fogai közül. Enyhén izzadt tenyérrel nem egy kellemes dolog, szekereket emelni, így ki tudja meddig fogják tudni tartani. Ami biztos, határozottan könnyebb így már, hogy a kocsis is emeli vele együtt.*
2160. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-04-24 08:42:12
Üzenet elküldve: 2025-04-24 08:42:12
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 39
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 39
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Baljós kezdetek//
*Valamely felsőbb hatalom úgy fest, hogy a kezére játszik. Ügyet sem vet rá sem a kocsis, sem pedig Lazziar. Szeme sarkából időnként kikukucskál a csuklya alól. Látja a munkálkodást, látja a gyülekező csomag halmot. Még azt is, hogy ketten nem boldogulnak valami sikeresen. Ám továbbra is szent célkitűzése, hogy ennél közelebb véletlenül se kerüljön a kocsihoz, főleg pedig mostohájához ne. Ami egészen addig igen sikeres mutatványnak tűnik, amíg abba a francos tócsába meg nem érkezik. Nem elég, hogy a nyálkás, barna, büdös, hideg sár felloccsan a nadrágja szárára, hogy lassan átáztassa azt, úgy hallatszik, hogy ezzel bőszen fel is hívta magára a figyelmet. Megtorpan, mint az őz a bozótosban, mikor nem messze neszt hall. Szinte érzi a gerince mentén ismét végigborzongató hideget, ahogy a képzeletbeli vadász rászegezi a fegyverét. Látja maga előtt, ahogy a nyíl hegye megcsillan mielőtt kilövik a zsákmány felé.*
- Franc... franc...
*Nyüsszen halkan. Átfut a fejében, hogy talán az volna az okosabb ötlet, ha most szedné a sátorfáját és olyan gyorsan tovább szaladna, amennyire a csökött kis lábai bírják. De az a fránya lelkiismerete. Az a bolond feje, hogy igyekszik segíteni, ha tud. Ahogy pedig Lazziar felfesti a neki szánt munkát, hát bizony tud segíteni. Egy kereket visszaigazítani a helyére nem nagy kunszt. Csak annyira, hogy ott maradjon addig, amíg a nála erősebb férfiak rendesen a helyére illesztik, hogy tartson is.
Végül nem iramodik meg, hanem visszafordul és leszegett fejjel tesz pár tétova lépést a kocsi irányába. A csuklyát még inkább az arcába igazgatja, hogy csoda még, hogy egyáltalán kilát.*
- Nem kell az arany, sem az ital. De segítek.
*Motyogja kissé elmélyített hangon, ami igencsak ügyetlenre sikeredik. Nem az álcázás mestere, de most talán elegendő, hogy ne buktassa le magát. Ha mégis szóvá tennék, majd azt hazudja, hogy valami súlyosan fertőző kor eszi.
Végül tovább viszik a léptei egészen a megfáradt kerékig, lehajolva veszi az ujjai közé, majd a kocsi mellé állva guggol le, hogy, ha a férfiak megemelik újfent, akkor a helyére tudja tenni.*
- Részemről emelhetitek.
*Dünnyögi kelletlenül, de a francos csuklyától alig látja, hogy hová is kell pontosan tenni. Talán a munka lefoglalja mostoháját annyira, a kocsi pedig takar annyit, hogy nem lesz baj abból, hogy ha a kicsit feljebb igazgatja arcából az anyagot. Épp csak annyit, hogy megfelelően kiláthasson a kerék helyére.*
*Valamely felsőbb hatalom úgy fest, hogy a kezére játszik. Ügyet sem vet rá sem a kocsis, sem pedig Lazziar. Szeme sarkából időnként kikukucskál a csuklya alól. Látja a munkálkodást, látja a gyülekező csomag halmot. Még azt is, hogy ketten nem boldogulnak valami sikeresen. Ám továbbra is szent célkitűzése, hogy ennél közelebb véletlenül se kerüljön a kocsihoz, főleg pedig mostohájához ne. Ami egészen addig igen sikeres mutatványnak tűnik, amíg abba a francos tócsába meg nem érkezik. Nem elég, hogy a nyálkás, barna, büdös, hideg sár felloccsan a nadrágja szárára, hogy lassan átáztassa azt, úgy hallatszik, hogy ezzel bőszen fel is hívta magára a figyelmet. Megtorpan, mint az őz a bozótosban, mikor nem messze neszt hall. Szinte érzi a gerince mentén ismét végigborzongató hideget, ahogy a képzeletbeli vadász rászegezi a fegyverét. Látja maga előtt, ahogy a nyíl hegye megcsillan mielőtt kilövik a zsákmány felé.*
- Franc... franc...
*Nyüsszen halkan. Átfut a fejében, hogy talán az volna az okosabb ötlet, ha most szedné a sátorfáját és olyan gyorsan tovább szaladna, amennyire a csökött kis lábai bírják. De az a fránya lelkiismerete. Az a bolond feje, hogy igyekszik segíteni, ha tud. Ahogy pedig Lazziar felfesti a neki szánt munkát, hát bizony tud segíteni. Egy kereket visszaigazítani a helyére nem nagy kunszt. Csak annyira, hogy ott maradjon addig, amíg a nála erősebb férfiak rendesen a helyére illesztik, hogy tartson is.
Végül nem iramodik meg, hanem visszafordul és leszegett fejjel tesz pár tétova lépést a kocsi irányába. A csuklyát még inkább az arcába igazgatja, hogy csoda még, hogy egyáltalán kilát.*
- Nem kell az arany, sem az ital. De segítek.
*Motyogja kissé elmélyített hangon, ami igencsak ügyetlenre sikeredik. Nem az álcázás mestere, de most talán elegendő, hogy ne buktassa le magát. Ha mégis szóvá tennék, majd azt hazudja, hogy valami súlyosan fertőző kor eszi.
Végül tovább viszik a léptei egészen a megfáradt kerékig, lehajolva veszi az ujjai közé, majd a kocsi mellé állva guggol le, hogy, ha a férfiak megemelik újfent, akkor a helyére tudja tenni.*
- Részemről emelhetitek.
*Dünnyögi kelletlenül, de a francos csuklyától alig látja, hogy hová is kell pontosan tenni. Talán a munka lefoglalja mostoháját annyira, a kocsi pedig takar annyit, hogy nem lesz baj abból, hogy ha a kicsit feljebb igazgatja arcából az anyagot. Épp csak annyit, hogy megfelelően kiláthasson a kerék helyére.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2160-2179