Arthenior - Romváros és Meredély
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Polgárnegyed (új) Templom (új) Piactér (új) | Romváros és Meredély | Sayqueves Rezidencia (új) Selyemrév (új) |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 90 (1781. - 1790. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása:
1790. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-11-07 06:47:24
Üzenet elküldve: 2025-11-07 06:47:24
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 724
OOC üzenetek: 484
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 724
OOC üzenetek: 484
Játékstílus: Megfontolt
//Hullanézőbe//
* Éppen a kövei keresgélésének a végén tart, amikor a városőr megszólítja. Kicsit meg is lepődik a vörös. Gyanakodva fordul a hang irányába, de az némiképpen megnyugtató, hogy egy városőr az aki megzavarja.*
- Igen. Én vagyok az.* Feleli végül neki. A férfi egy erszényt nyom a kezébe. Ez lepi csak meg igazán a gyógyító lányt.*
- Jelentkeztek a rokonok?* Kérdez vissza a lány hangjában csalódottság és egyéb érzelmek halhatóak.*
- Semmi baj. Köszönöm, hogy felkeresett.* Biccent neki és hagyja távozni. A férfi ideges volt, de ezt természetesnek találja egy ilyen helyzetben. Ellenben az erszény nehezebb, mint amire emlékezett és ez kicsit elgondolkodtatja. Az öreg Telbor nem tűnt nagylelkű embernek. Miért is fáradt volna azzal, hogy többet adjon neki vissza, amikor ő mondta a saját szavaival, hogy tagad bármit. A lány átszámolja az érméket és valóban több van, mint amit adott. Ez azért felettébb érdekes. Ami még megint érdekes a lány számára, hogy lehet az, hogy azok a rokonok később értek az őrséghez, mint ő. Ennek utána fog járni még akkor is, ha sokat nem tehet a dolgok ellen. Este kimegy majd a temetőbe és figyelni fog, feltéve, aztán lehet potyára teszi, de akkor is meg kell tennie.*
* Éppen a kövei keresgélésének a végén tart, amikor a városőr megszólítja. Kicsit meg is lepődik a vörös. Gyanakodva fordul a hang irányába, de az némiképpen megnyugtató, hogy egy városőr az aki megzavarja.*
- Igen. Én vagyok az.* Feleli végül neki. A férfi egy erszényt nyom a kezébe. Ez lepi csak meg igazán a gyógyító lányt.*
- Jelentkeztek a rokonok?* Kérdez vissza a lány hangjában csalódottság és egyéb érzelmek halhatóak.*
- Semmi baj. Köszönöm, hogy felkeresett.* Biccent neki és hagyja távozni. A férfi ideges volt, de ezt természetesnek találja egy ilyen helyzetben. Ellenben az erszény nehezebb, mint amire emlékezett és ez kicsit elgondolkodtatja. Az öreg Telbor nem tűnt nagylelkű embernek. Miért is fáradt volna azzal, hogy többet adjon neki vissza, amikor ő mondta a saját szavaival, hogy tagad bármit. A lány átszámolja az érméket és valóban több van, mint amit adott. Ez azért felettébb érdekes. Ami még megint érdekes a lány számára, hogy lehet az, hogy azok a rokonok később értek az őrséghez, mint ő. Ennek utána fog járni még akkor is, ha sokat nem tehet a dolgok ellen. Este kimegy majd a temetőbe és figyelni fog, feltéve, aztán lehet potyára teszi, de akkor is meg kell tennie.*
1789. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-11-06 17:44:21
Üzenet elküldve: 2025-11-06 17:44:21
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 49
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 49
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
//Hullanézőbe//
*A közelben, egy omladozott boltív mögül egy városőr lép elő. Nem fiatal, nem is különösebben impozáns férfi, arca napégette, bajsza gyér, mozdulatai kissé merevek, mint aki nem szívesen jár ilyen helyeken. Előbb csak nézi Nimerilt, egy darabig némán, szemmel láthatóan nem tudva, pontosan mit is lát vagy keres. Aztán közelebb sétál, megáll tőle néhány lépésre, és kissé zavartan megköszörüli a torkát.*
- Nimeril?
*Ha a lány bólint, az őr idegesen körbepillant, mintha attól tartana, valaki követi. Aztán közelebb lép, és köpenye alól egy kis, gondosan megkötött erszényt húz elő. A mozdulat óvatos, mintha valami tiltott dolog történne. A hangja alig hallható, suttogásba csúszik.*
- Az őrmester küldi.
*Egy pillanatra még habozik, aztán a lány tenyerébe helyezi a nehéz, érmékkel teli erszényt. Ha a lány átszámolja, az erszény pontosan 300 érmét tartalmaz.*
- Azt üzeni, sajnálja… de jelentkeztek a rokonok, a dolog ügyében. Így nem adhatja át magának.
*Egy rövid szünetet tart, szeme idegesen jár a környező romok között. Aztán, még az eddiginél is halkabban folytatja.*
- Azonban a következő akasztásnál… nyugodtan nézzen be hozzá.
*Nem vár választ. Sarkon fordul, köpenye suhint egyet a levegőben, és pár pillanat múlva már csak a távolban kopogó léptek és a páncélja halk csörgése emlékeztet rá, hogy ott volt egyáltalán.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.11.06 17:45:06
*A közelben, egy omladozott boltív mögül egy városőr lép elő. Nem fiatal, nem is különösebben impozáns férfi, arca napégette, bajsza gyér, mozdulatai kissé merevek, mint aki nem szívesen jár ilyen helyeken. Előbb csak nézi Nimerilt, egy darabig némán, szemmel láthatóan nem tudva, pontosan mit is lát vagy keres. Aztán közelebb sétál, megáll tőle néhány lépésre, és kissé zavartan megköszörüli a torkát.*
- Nimeril?
*Ha a lány bólint, az őr idegesen körbepillant, mintha attól tartana, valaki követi. Aztán közelebb lép, és köpenye alól egy kis, gondosan megkötött erszényt húz elő. A mozdulat óvatos, mintha valami tiltott dolog történne. A hangja alig hallható, suttogásba csúszik.*
- Az őrmester küldi.
*Egy pillanatra még habozik, aztán a lány tenyerébe helyezi a nehéz, érmékkel teli erszényt. Ha a lány átszámolja, az erszény pontosan 300 érmét tartalmaz.*
- Azt üzeni, sajnálja… de jelentkeztek a rokonok, a dolog ügyében. Így nem adhatja át magának.
*Egy rövid szünetet tart, szeme idegesen jár a környező romok között. Aztán, még az eddiginél is halkabban folytatja.*
- Azonban a következő akasztásnál… nyugodtan nézzen be hozzá.
*Nem vár választ. Sarkon fordul, köpenye suhint egyet a levegőben, és pár pillanat múlva már csak a távolban kopogó léptek és a páncélja halk csörgése emlékeztet rá, hogy ott volt egyáltalán.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.11.06 17:45:06
1788. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-11-04 18:33:23
Üzenet elküldve: 2025-11-04 18:33:23
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 472
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 472
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A hűség záloga – de mekkora?//
//Zárás//
*Cilia mintha mindennapos lenne már számára, kezeli a helyzetet. Kedvesen beszél az öreg koldussal, aki hasonló kedvességgel felel. Mintha már régóta ismernék egymást. Valóban pár hata már látogatja őt a lány. Hol jobban hol rosszabbul van szegény. Az idős kor inkább a legnagyobb gond amivel a koldusnak küzdenie kell. És Cilia ezt tudja, és jól álcázza még. Legalább is a beteg előtt. Mintha ez csak egy megfázás lenne. De a remegő kezek, ami már a fejen is néha néha megfigyelhető sokkalta súlyosabb állapotot sejtet. Amivel a tudásának megfelelően egyelőre nem tud mit kezdeni. Bármennyire is szeretne.
A vizsgálat végül abba marad és Graelnek is épp jókor fogy el a türelme. Ennél többet Cilia nem is igazán tud tenni a Vandelért.*
- Rendben, mára meg is volnánk akkor. Vigyázzon magára Vandel bácsi.
*Még egy bátorító mosoly a búcsúzkodás előtt, és egy kedves ölelés is. Egy fájdalmas mégis boldog mosoly húzódik az öreg úr arcára, ahogy viszont öleli a lányt.*
- Te is vigyázz magadra Cilia. Köszönöm szépen.
*Mondja rekedtes hangon a koldus. Majd Graelre emeli a tekintetét.*
- Viszlát fiam! Vigyázzon rá, egy igazi sajtkukac.
*Rázza meg fejét ami akár rosszallóan is tűnhetne, ha nem lenne a szakáll mögött meghúzódó mosoly.
Szikra Grael mellé lép, és bólint egyet. Jelezve ezzel indulhatnak is.
Kilépve a szedett vetett viskóból, Cilia becsukja az ajtót maguk mögött és felvéve a férfival a tempót haladhatnak is az eltervezett útjukra.
Grael lehet észreveszi, vagy tán már a saját gondolatai vakítják el a férfit. De Cilia arca gondterhelt. Amin a férfi "de" válasza nem igazán segít. Sőt. Kissé mélyebbre taszajtja a lányt.
Cilia nem válaszol hosszan, hiába is tudna rá. Mert tudja miért marad itt inkább Vandel bácsi a végét várva. Mintsem próbálkozzon a kaszárnyában az ottani ispotályban. Megjárta már. A templomot is. Kezelték amivel tudták majd útjára engedték, a semmibe. Biztos kéz híján pedig nem igazán tud mit dolgozni szerencsétlen. Szikra pedig nem akarja most győzködni Graelt. Egy fájdalmas sóhaj után csak röviden válaszol.*
- Tudom.
*Mit is mondhatna. Látni lassan, ahogy a betege egyre rosszabb és rosszabb állapotban van. Hiába is próbál bármit tenni érte. Felemészti őt. Amit nem hagyhat. De ettől még fáj.*
- Menjünk.
*Feleli ismét röviden, és igyekszik megtartani a férfival a lépést a piactérig.*
//A hűség záloga – de mekkora?//
//Zárás//
*Cilia mintha mindennapos lenne már számára, kezeli a helyzetet. Kedvesen beszél az öreg koldussal, aki hasonló kedvességgel felel. Mintha már régóta ismernék egymást. Valóban pár hata már látogatja őt a lány. Hol jobban hol rosszabbul van szegény. Az idős kor inkább a legnagyobb gond amivel a koldusnak küzdenie kell. És Cilia ezt tudja, és jól álcázza még. Legalább is a beteg előtt. Mintha ez csak egy megfázás lenne. De a remegő kezek, ami már a fejen is néha néha megfigyelhető sokkalta súlyosabb állapotot sejtet. Amivel a tudásának megfelelően egyelőre nem tud mit kezdeni. Bármennyire is szeretne.
A vizsgálat végül abba marad és Graelnek is épp jókor fogy el a türelme. Ennél többet Cilia nem is igazán tud tenni a Vandelért.*
- Rendben, mára meg is volnánk akkor. Vigyázzon magára Vandel bácsi.
*Még egy bátorító mosoly a búcsúzkodás előtt, és egy kedves ölelés is. Egy fájdalmas mégis boldog mosoly húzódik az öreg úr arcára, ahogy viszont öleli a lányt.*
- Te is vigyázz magadra Cilia. Köszönöm szépen.
*Mondja rekedtes hangon a koldus. Majd Graelre emeli a tekintetét.*
- Viszlát fiam! Vigyázzon rá, egy igazi sajtkukac.
*Rázza meg fejét ami akár rosszallóan is tűnhetne, ha nem lenne a szakáll mögött meghúzódó mosoly.
Szikra Grael mellé lép, és bólint egyet. Jelezve ezzel indulhatnak is.
Kilépve a szedett vetett viskóból, Cilia becsukja az ajtót maguk mögött és felvéve a férfival a tempót haladhatnak is az eltervezett útjukra.
Grael lehet észreveszi, vagy tán már a saját gondolatai vakítják el a férfit. De Cilia arca gondterhelt. Amin a férfi "de" válasza nem igazán segít. Sőt. Kissé mélyebbre taszajtja a lányt.
Cilia nem válaszol hosszan, hiába is tudna rá. Mert tudja miért marad itt inkább Vandel bácsi a végét várva. Mintsem próbálkozzon a kaszárnyában az ottani ispotályban. Megjárta már. A templomot is. Kezelték amivel tudták majd útjára engedték, a semmibe. Biztos kéz híján pedig nem igazán tud mit dolgozni szerencsétlen. Szikra pedig nem akarja most győzködni Graelt. Egy fájdalmas sóhaj után csak röviden válaszol.*
- Tudom.
*Mit is mondhatna. Látni lassan, ahogy a betege egyre rosszabb és rosszabb állapotban van. Hiába is próbál bármit tenni érte. Felemészti őt. Amit nem hagyhat. De ettől még fáj.*
- Menjünk.
*Feleli ismét röviden, és igyekszik megtartani a férfival a lépést a piactérig.*
1787. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-11-04 06:35:46
Üzenet elküldve: 2025-11-04 06:35:46
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 265
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 265
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A hűség záloga – de mekkora?//
*Ha Cilia azt hiszi, hogy a férfi hajlandó volna bármit elviselni tőle, amit nem akar, téved. Előbb fordítana hátat és hagyná magára annál, minthogy az első toppantást követő, hevesebb reakció lelket ölthetne körülöttük. Legalábbis ő így gondolja. Egyetlen személy van, aki megérdemelné a figyelmét akkor is, ha az neki fáj, az pedig a kishúga, Loyenara. Ha az a Nezanthea nevű lány legalább egy pár perccel többet maradt volna vele a kaszárnyánál, ha csak eggyel több kérdést feltehetett volna neki Naráról…
A gondolatmenetet elfojtja magában, és inkább csendben, a lány szavait válaszra sem méltatva követi őt Romváros mélyére. Nem, mint társ, nem, mint barát, hanem csak, mint egy városőr, aki azért van itt, hogy fenntartsa a rendet és biztonságban tudja a kis szőkét. Annak a bizonyos Vandel bácsinak az otthonába is csak azért lép be, hogy megbizonyosodjon arról, jelent-e fenyegetést az öreg, persze hamar kiderül, hogy a beteges, vékony, gyenge férfivel talán még bármelyik kölyök is el tudna bánni.
Az ajtót maga mögött becsukja, hogy a hideg legalább ne süvítsen be rajta annyira, majd megáll ott a fal mellett, nekidől, és onnan hallgatja a beszélgetést, amibe nem kíván beleszólni, csupán akkor hallatja morgó hangját, mikor köszönnek neki.*
- Üdv. *Amíg Cilia az öregúrral törődik, Grael újra a gondolataiba mélyed, épp azt próbálja feldolgozni, hogy mi az, amit most valójában lát maga előtt. Önzetlen segítségnyújtás, de miért itt? Miért titokban? Nem kérdez semmit, csupán megvárja, amíg Cilia ellátja a bácsit és megtesz mindent, amiért eljött ide. Végül mégis ő szólal meg türelmetlenül.*
- Menjünk, Szikra! *Fel sem tűnik neki, hogy a becenevén szólítja a lányt, de ha nem tartóztatják fel, akkor kinyitja a hangosan nyikorgó ajtót, hátrapillant a lányra, hogy kövesse, majd még utoljára megszólal.*
- Viszlát! *Szól a búcsú Vandel bácsinak, majd reményei szerint Ciliával együtt maguk mögött hagyhatják a viskót.*
- Szép dolog, hogy segíteni akarsz. *Mondja aztán már odakint a lánynak, bármikor is jutnak el odáig, hogy indulhassanak, de már a hangsúlyából érezni, hogy a mondandóját hamarosan követi egy „de”.*
- De ennek nem ez a módja. A bácsi itt meg fog halni. Szólnod kellett volna a városőrségnek, hogy beteg, legyengült embert találtál és segítsenek rajta. Elszállítják majd egy ispotályba, ahol ellátják. *Azt már nem teszi hozzá, hogy miután segítettek rajta, amennyit tudtak, valószínűleg újra az utcára száműznék, de minden apró fényt követi az árnyék, sosem lesz minden makulátlanul jó.*
- Menjünk végre a piacra! *Mondja végül türelmetlenül. Most, hogy megvan a megoldás, végre túl akar lenni ezen a gyűrű mizérián.*
//A hűség záloga – de mekkora?//
*Ha Cilia azt hiszi, hogy a férfi hajlandó volna bármit elviselni tőle, amit nem akar, téved. Előbb fordítana hátat és hagyná magára annál, minthogy az első toppantást követő, hevesebb reakció lelket ölthetne körülöttük. Legalábbis ő így gondolja. Egyetlen személy van, aki megérdemelné a figyelmét akkor is, ha az neki fáj, az pedig a kishúga, Loyenara. Ha az a Nezanthea nevű lány legalább egy pár perccel többet maradt volna vele a kaszárnyánál, ha csak eggyel több kérdést feltehetett volna neki Naráról…
A gondolatmenetet elfojtja magában, és inkább csendben, a lány szavait válaszra sem méltatva követi őt Romváros mélyére. Nem, mint társ, nem, mint barát, hanem csak, mint egy városőr, aki azért van itt, hogy fenntartsa a rendet és biztonságban tudja a kis szőkét. Annak a bizonyos Vandel bácsinak az otthonába is csak azért lép be, hogy megbizonyosodjon arról, jelent-e fenyegetést az öreg, persze hamar kiderül, hogy a beteges, vékony, gyenge férfivel talán még bármelyik kölyök is el tudna bánni.
Az ajtót maga mögött becsukja, hogy a hideg legalább ne süvítsen be rajta annyira, majd megáll ott a fal mellett, nekidől, és onnan hallgatja a beszélgetést, amibe nem kíván beleszólni, csupán akkor hallatja morgó hangját, mikor köszönnek neki.*
- Üdv. *Amíg Cilia az öregúrral törődik, Grael újra a gondolataiba mélyed, épp azt próbálja feldolgozni, hogy mi az, amit most valójában lát maga előtt. Önzetlen segítségnyújtás, de miért itt? Miért titokban? Nem kérdez semmit, csupán megvárja, amíg Cilia ellátja a bácsit és megtesz mindent, amiért eljött ide. Végül mégis ő szólal meg türelmetlenül.*
- Menjünk, Szikra! *Fel sem tűnik neki, hogy a becenevén szólítja a lányt, de ha nem tartóztatják fel, akkor kinyitja a hangosan nyikorgó ajtót, hátrapillant a lányra, hogy kövesse, majd még utoljára megszólal.*
- Viszlát! *Szól a búcsú Vandel bácsinak, majd reményei szerint Ciliával együtt maguk mögött hagyhatják a viskót.*
- Szép dolog, hogy segíteni akarsz. *Mondja aztán már odakint a lánynak, bármikor is jutnak el odáig, hogy indulhassanak, de már a hangsúlyából érezni, hogy a mondandóját hamarosan követi egy „de”.*
- De ennek nem ez a módja. A bácsi itt meg fog halni. Szólnod kellett volna a városőrségnek, hogy beteg, legyengült embert találtál és segítsenek rajta. Elszállítják majd egy ispotályba, ahol ellátják. *Azt már nem teszi hozzá, hogy miután segítettek rajta, amennyit tudtak, valószínűleg újra az utcára száműznék, de minden apró fényt követi az árnyék, sosem lesz minden makulátlanul jó.*
- Menjünk végre a piacra! *Mondja végül türelmetlenül. Most, hogy megvan a megoldás, végre túl akar lenni ezen a gyűrű mizérián.*
1786. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-11-02 11:42:09
Üzenet elküldve: 2025-11-02 11:42:09
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 472
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 472
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A hűség záloga – de mekkora?//
*Éjjelente sokszor forgatja ujjai közt, a szépen gravírozott gyűrűt. Elgondolkodva azon min is ment keresztül rövidke élete alatt. Mit tanult, milyen hibákat vétett. De legfőképpen, a hogyan tovább gondolkodtatja el mindig. A szökkenő róka a mezei harmatkával a szájában családja címer állata volt, ez a gyűrűn is jól látható. Mindig is gondolkodott rajta miért is pont egy róka. Tán ravaszsága miatt? Lehet. Édesapja furfangos egy kereskedő és erdőjáró volt, ami az egész családjára elmondható volt. Vajon merre lehet a családfa többi ága? Egyszer tán majd erre is választ kap. De ez nem az a nap lesz.
Bizony, az istenek néha többször terelgetik a halandók útját mint az ők valaha el is tudnák képzelni. Apró, alig látható mozdulatokkal. Egy nesz, vagy egy másik kis préda ami elterelhette Ciliát veszélyeztető ragadozókat még amikor az erdőben járt. A hangos és morcos vaddisznó család ami folyton folyvást elkergette őt egyik odúról a másikra, míg végül a városba nem kényszerült. És végül Grael maga. Aki rátalált a vadóc kislányra. Majd ennyi idő elteltével már gyűrűt keres annak a nőnek akit a lány hozott a házába. Mind egy nyaka tekert véletlen volna? Higgyen mindenki azt amit szeretne. Cilia azonban sejti a választ, és biztos benne Eeyr van a dolgok mögött.*
- Többször kellene látogatnod.
*Feleli egy apró vállrántással. Bár lehetséges ha akkor látogatja meg Grael őt amíg még helyre tette magában a múlt történéseit, hevesebben reagált volna az előbbinél. Ott nem csak dühös toppantásokat kellett volna elviselnie.
Az ő arcáról az elégedett mosoly nem lankad egészen addig amíg Anviel néni szóba nem kerül. Ott egy pillanatra elgondolkodik Cilia. Mintha csak megfogta volna és ellene fordította volna szavait. Ám a lány hamar összeszedi magát, a mosoly is visszakerül, hogy egy halovány huncutsággal vegyülve válaszoljon.*
- A jó tetteket nem kell világgá kürtölni.
*Jegyzi meg egy kínos rövidke nevetéssel. De már mutatja is az utat. És Grael örömére bizony nem kell messzire menni. Egy rövid séta az utca végéig ahol megálltak. Azon be is fordul, pár lépés és egy házak közti sikátorba fordul be Cilia. A romos házak takarásában mélyebbre haladva pedig egy félig leomlott ház épp részéhez fordul. Annak összetákolt fa ajtaján pedig kopogni kezd.*
- Vandel bácsi! Itthon van?
*Szól kedvesen a lányka, és nem is kell sokat várni a válaszra. Betegen hangzó köhögésekkel vegyülve hallható is.*
- Cilia, drága lányom gyere csak.
*Köhög ismét fel az apóka bentről. Pusztán a motoszkálás hallható még. Vandel bácsi szeretné beengedi a lány de mire amaz feltudna kászálódni a szedett vetett ágyából addigra Cilia már be is nyit. Nyitva hagyja az ajtót, hogy friss levegő jöjjön be az elhagyatottnak tűnő szoba részbe. Grael eldöntheti, hogy belép a lánnyal vagy kint megvárja. Halvány fény szűrődik be egykor konyhaként funkcionáló szobába. Pár méter hosszú és széles csupán a hely. A sarokban már látható is Vandel bácsi. Ahogy lassan ül fel a fekvőhelyéről. A szoba másik felében a tűzrakóhelyben lustán ropog a tűz. A szoba közepén lévő asztalon kívül nincs más bútora szerencsétlennek. Azon is pár tálka és fa kupa található amit talán itt, vagy más romok között találhatott a bácsi. Illetve üres üvegcsék. Talán az egyedüli értékek a házban.*
- Hogy tetszik lenni? A köhögés hallom nem akar elmúlni.
*Mosolyog kedvesen Cilia a szakállas formára. Aki szakadt öreg ruházat látható és semmi más.*
- Nem nem sajnos. Ugye nem egyedül csatangolsz erre felé? Deres veled van?
*Kérdezi rekedtes hangon az öreg. De ha Grael eddigre belép meglepetten néz fel a magas városőrre.*
- Szép napot neked is fiam!
*Köszönti kedvesen az öreg Graelt ha belépett.*
- Most más kísért el Vandel bácsi. De hagyj vizsgáljam meg.
*Feleli ismét Cilia és az öreg úrhoz lép. Megnézi szemét, a torkát sőt még mellkasára is helyezi hosszú fülét, hogy a légzését hallgassa meg.*
- Hmm értem.
*Gondolkodik el Cilia miután megállapítja a betege állapotát. A légzése már javul, a köhögés pedig inkább hallatszódik a torokból mintsem a tüdőből. Amit ő jó jelnek vél felfedezni.
El is lép az öregtől, hogy az üres üvegeket amik azon láthatóak voltak eltegye a táskából. Mintha mindig is az övéi lettek volna. És azok is. Ezekben tárolta a vándorebédeket és az egyéb főzeteket, amiket már elhozott neki.*
- Ezt a főzetet napjában háromszor tessék inni. És hoztam még néhány vándorebédet is.
*Majd le is teszi ezeket az asztalra. Néhány üvegcse a barnás lével benne. Egy nagyobb pedig átlátszó tisztább, ami a sárkányfog főzete.
A kezébe is adhatta volna a bácsinak, de ő tudja jól, hogy az nem lenne most jó ötlet.
A szakállas koldus keze ugyanis jól láthatóak remegnek és az ízületei is göcsörtösek.*
- Az istenek fizessék meg a jóságodat. De mondtam már, ne pazarolj egy szerencsétlen flótásra ennyi erőt. Neked játszanod kellene még a többi gyerekkel.
*Cilia csak kedvesen mosolyog az öregre.*
- De valakinek kell.
*Feleli röviden, majd vissza lépve az öreghez az apró kezek a megfogják a másikét remegő kezeit. Hogy azt is megvizsgálja. Azt viszont rosszalló pillantásokkal méri csupán a lány.*
- Áh, ócskaságok. A sok munka tehette ezt velük.
*Feleli fájdalmas nevetéssel az öreg, néhány köhintéssel együtt.*
- Lehet, de nem tetszik nekem. Az üvegekből azért még tud inni?
*Kérdezi aggódóan a lány.*
- Persze azokból még tudok.
*Feleli az öreg. Majd amennyire tudja csak kedvesen megcirógatja a lány arcát.*
//A hűség záloga – de mekkora?//
*Éjjelente sokszor forgatja ujjai közt, a szépen gravírozott gyűrűt. Elgondolkodva azon min is ment keresztül rövidke élete alatt. Mit tanult, milyen hibákat vétett. De legfőképpen, a hogyan tovább gondolkodtatja el mindig. A szökkenő róka a mezei harmatkával a szájában családja címer állata volt, ez a gyűrűn is jól látható. Mindig is gondolkodott rajta miért is pont egy róka. Tán ravaszsága miatt? Lehet. Édesapja furfangos egy kereskedő és erdőjáró volt, ami az egész családjára elmondható volt. Vajon merre lehet a családfa többi ága? Egyszer tán majd erre is választ kap. De ez nem az a nap lesz.
Bizony, az istenek néha többször terelgetik a halandók útját mint az ők valaha el is tudnák képzelni. Apró, alig látható mozdulatokkal. Egy nesz, vagy egy másik kis préda ami elterelhette Ciliát veszélyeztető ragadozókat még amikor az erdőben járt. A hangos és morcos vaddisznó család ami folyton folyvást elkergette őt egyik odúról a másikra, míg végül a városba nem kényszerült. És végül Grael maga. Aki rátalált a vadóc kislányra. Majd ennyi idő elteltével már gyűrűt keres annak a nőnek akit a lány hozott a házába. Mind egy nyaka tekert véletlen volna? Higgyen mindenki azt amit szeretne. Cilia azonban sejti a választ, és biztos benne Eeyr van a dolgok mögött.*
- Többször kellene látogatnod.
*Feleli egy apró vállrántással. Bár lehetséges ha akkor látogatja meg Grael őt amíg még helyre tette magában a múlt történéseit, hevesebben reagált volna az előbbinél. Ott nem csak dühös toppantásokat kellett volna elviselnie.
Az ő arcáról az elégedett mosoly nem lankad egészen addig amíg Anviel néni szóba nem kerül. Ott egy pillanatra elgondolkodik Cilia. Mintha csak megfogta volna és ellene fordította volna szavait. Ám a lány hamar összeszedi magát, a mosoly is visszakerül, hogy egy halovány huncutsággal vegyülve válaszoljon.*
- A jó tetteket nem kell világgá kürtölni.
*Jegyzi meg egy kínos rövidke nevetéssel. De már mutatja is az utat. És Grael örömére bizony nem kell messzire menni. Egy rövid séta az utca végéig ahol megálltak. Azon be is fordul, pár lépés és egy házak közti sikátorba fordul be Cilia. A romos házak takarásában mélyebbre haladva pedig egy félig leomlott ház épp részéhez fordul. Annak összetákolt fa ajtaján pedig kopogni kezd.*
- Vandel bácsi! Itthon van?
*Szól kedvesen a lányka, és nem is kell sokat várni a válaszra. Betegen hangzó köhögésekkel vegyülve hallható is.*
- Cilia, drága lányom gyere csak.
*Köhög ismét fel az apóka bentről. Pusztán a motoszkálás hallható még. Vandel bácsi szeretné beengedi a lány de mire amaz feltudna kászálódni a szedett vetett ágyából addigra Cilia már be is nyit. Nyitva hagyja az ajtót, hogy friss levegő jöjjön be az elhagyatottnak tűnő szoba részbe. Grael eldöntheti, hogy belép a lánnyal vagy kint megvárja. Halvány fény szűrődik be egykor konyhaként funkcionáló szobába. Pár méter hosszú és széles csupán a hely. A sarokban már látható is Vandel bácsi. Ahogy lassan ül fel a fekvőhelyéről. A szoba másik felében a tűzrakóhelyben lustán ropog a tűz. A szoba közepén lévő asztalon kívül nincs más bútora szerencsétlennek. Azon is pár tálka és fa kupa található amit talán itt, vagy más romok között találhatott a bácsi. Illetve üres üvegcsék. Talán az egyedüli értékek a házban.*
- Hogy tetszik lenni? A köhögés hallom nem akar elmúlni.
*Mosolyog kedvesen Cilia a szakállas formára. Aki szakadt öreg ruházat látható és semmi más.*
- Nem nem sajnos. Ugye nem egyedül csatangolsz erre felé? Deres veled van?
*Kérdezi rekedtes hangon az öreg. De ha Grael eddigre belép meglepetten néz fel a magas városőrre.*
- Szép napot neked is fiam!
*Köszönti kedvesen az öreg Graelt ha belépett.*
- Most más kísért el Vandel bácsi. De hagyj vizsgáljam meg.
*Feleli ismét Cilia és az öreg úrhoz lép. Megnézi szemét, a torkát sőt még mellkasára is helyezi hosszú fülét, hogy a légzését hallgassa meg.*
- Hmm értem.
*Gondolkodik el Cilia miután megállapítja a betege állapotát. A légzése már javul, a köhögés pedig inkább hallatszódik a torokból mintsem a tüdőből. Amit ő jó jelnek vél felfedezni.
El is lép az öregtől, hogy az üres üvegeket amik azon láthatóak voltak eltegye a táskából. Mintha mindig is az övéi lettek volna. És azok is. Ezekben tárolta a vándorebédeket és az egyéb főzeteket, amiket már elhozott neki.*
- Ezt a főzetet napjában háromszor tessék inni. És hoztam még néhány vándorebédet is.
*Majd le is teszi ezeket az asztalra. Néhány üvegcse a barnás lével benne. Egy nagyobb pedig átlátszó tisztább, ami a sárkányfog főzete.
A kezébe is adhatta volna a bácsinak, de ő tudja jól, hogy az nem lenne most jó ötlet.
A szakállas koldus keze ugyanis jól láthatóak remegnek és az ízületei is göcsörtösek.*
- Az istenek fizessék meg a jóságodat. De mondtam már, ne pazarolj egy szerencsétlen flótásra ennyi erőt. Neked játszanod kellene még a többi gyerekkel.
*Cilia csak kedvesen mosolyog az öregre.*
- De valakinek kell.
*Feleli röviden, majd vissza lépve az öreghez az apró kezek a megfogják a másikét remegő kezeit. Hogy azt is megvizsgálja. Azt viszont rosszalló pillantásokkal méri csupán a lány.*
- Áh, ócskaságok. A sok munka tehette ezt velük.
*Feleli fájdalmas nevetéssel az öreg, néhány köhintéssel együtt.*
- Lehet, de nem tetszik nekem. Az üvegekből azért még tud inni?
*Kérdezi aggódóan a lány.*
- Persze azokból még tudok.
*Feleli az öreg. Majd amennyire tudja csak kedvesen megcirógatja a lány arcát.*
1785. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-11-02 09:20:19
Üzenet elküldve: 2025-11-02 09:20:19
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 265
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 265
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A hűség záloga – de mekkora?//
*Őszinte, meglepett de kíváncsi tekintettel veszi szemügyre a gyűrűt, amit a kis elf elővesz. Nem gondolta volna, hogy a problémájának ilyen egyszerű megoldása lesz, de ennek most nagyon tud örülni. Nem kell tervet kitalálnia Cilia számára, hogy miképp osonjon be a rezidenciára, találja meg Mai szobájának kulcsát és hozza ki belőle az ékszereit úgy, hogy senki, főleg Anviel ne vegye őt észre. Talán csak egy apró véletlen, hogy a szőkénél lévő gyűrűt Mai egyszer már felpróbálta, és talán az is véletlen, hogy a lány elmondása szerint tökéletesen illeszkedett az ujjára, de neki most pont erre van szüksége. No lám, tán az istenek mégis hasznosak tudnak lenni néha, és tudják abba az irányba terelni a történéseket, amelybe kell.*
- Lehetnének máskor is ilyen remek híreid, Cilia. *Meglepettségét és örömét is palástolja, próbál hidegen, tárgyilagosan válaszolni a megtudott tényekre, de aztán a nemtetszése mégis hamar kiül az arcára, amikor a kis elf újabb feltételeket szab. Sóhajt egy nagyot, forgatja a szemeit, de már nem akar vitatkozni tovább.*
- Jó, legyen. Amúgy is mondtam, hogy a Romváros nem neked való hely egyedül, de ha van veled egy városőr, nem lehet bajod. És gondolom Anvielnek akkor nem mondunk egy szót se. Vagy ilyenkor is fontos a te jóságod és igazságod? *Elmosolyodik gonoszan, majd, ha mindeközben Cilia elindul valamerre, akkor készségesen követi. Reméli, hogy hamar letudják a lány dolgát, aztán mehetnek a piactérre Threbuchey úrhoz.*
//A hűség záloga – de mekkora?//
*Őszinte, meglepett de kíváncsi tekintettel veszi szemügyre a gyűrűt, amit a kis elf elővesz. Nem gondolta volna, hogy a problémájának ilyen egyszerű megoldása lesz, de ennek most nagyon tud örülni. Nem kell tervet kitalálnia Cilia számára, hogy miképp osonjon be a rezidenciára, találja meg Mai szobájának kulcsát és hozza ki belőle az ékszereit úgy, hogy senki, főleg Anviel ne vegye őt észre. Talán csak egy apró véletlen, hogy a szőkénél lévő gyűrűt Mai egyszer már felpróbálta, és talán az is véletlen, hogy a lány elmondása szerint tökéletesen illeszkedett az ujjára, de neki most pont erre van szüksége. No lám, tán az istenek mégis hasznosak tudnak lenni néha, és tudják abba az irányba terelni a történéseket, amelybe kell.*
- Lehetnének máskor is ilyen remek híreid, Cilia. *Meglepettségét és örömét is palástolja, próbál hidegen, tárgyilagosan válaszolni a megtudott tényekre, de aztán a nemtetszése mégis hamar kiül az arcára, amikor a kis elf újabb feltételeket szab. Sóhajt egy nagyot, forgatja a szemeit, de már nem akar vitatkozni tovább.*
- Jó, legyen. Amúgy is mondtam, hogy a Romváros nem neked való hely egyedül, de ha van veled egy városőr, nem lehet bajod. És gondolom Anvielnek akkor nem mondunk egy szót se. Vagy ilyenkor is fontos a te jóságod és igazságod? *Elmosolyodik gonoszan, majd, ha mindeközben Cilia elindul valamerre, akkor készségesen követi. Reméli, hogy hamar letudják a lány dolgát, aztán mehetnek a piactérre Threbuchey úrhoz.*
1784. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-10-31 22:52:27
Üzenet elküldve: 2025-10-31 22:52:27
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 472
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 472
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A hűség záloga – de mekkora?//
*Nappal és éj. Helyes és helytelen. Jó és a rossz. Örök és végtelen ellentétek. Amik sosem létezhetnek egymás nélkül. Különben elvesztenék értelmüket.
Tetszik Graelnek vagy sem. Egy ilyen igazságtalan világba kellenek az olyanok mint Cilia. Azért, hogy a sok rosszat amit azok okoznak akik gondolkodás nélkül áttaposnak másokon, helyrehozzák. Felsegítség a gyengéket, hogy azok folytathassák életüket.
Ez az apró gesztus amit most Grael felé mutatott. Reméli csupán Cilia, hogy a férfi emlékezni fog rá. Arra, hogy az őszinteség, a jóság is tud annyira kifizetődő lenni. Mint a cselszövés, a hazugság. Hogy nem gyengeség bízni azokban, akik fontosak számunkra. Hanem erő lelhető az ilyen kapcsolatokban. Amik értelmet adnak a mindennapoknak. Tán nem késő megtanulni ezt Graelnak sem. Aki talán elfelejtette, vagy tán sosem érezhette az ilyen kapcsolatok melegét.
És bár most is érzi, hogy ölese most sem nyerte el a másik tetszését. Nem fogja feladni, hogy megtanítsa erre. Meg aztán, a hajkócolást is inkább úgy fogja fel. Grael csak így mutatja ki azt, hogy bizony a szívéhez nőtt ez az apró elf leányka.
Ott áll végül, az apró gyűrűt ujjai között tartva mutatja azt a rátornyosuló férfinak. Majd ismét ujjai közé zárja azt. Egy pillanatra elmerengve a kedves és legalább annyira fájó emlékeken, hogy aztán újra a nyakláncára fűzze azt vissza.*
- Édesanyám gyűrűje. Mharassi találta meg a téren. Legalább is azt állította amikor egy városőr visszahozta őt az árvaházba. Mai húzta ki őt a pácból, és a gyűrűt is vissza tudta kérni az őrtől. Amíg beszélgettek az ujjára húzta, és ráillett.
*Meséli annyira röviden amennyire tudja. Ismerve a férfit, tudja nem szereti a felesleges csacsogást. Így nem is untatja a részletekkel. Igazából lehet így is többet beszélt mintsem azt Grael kedveli.*
- Az, hogy elkísérsz oda ahova menni akartam. Majd pedig utána elmehetünk a piactérre.
*Húzza fel cinkosan a tekintetét a férfira. Így legalább nem panaszkodhat arra, hogy kíséret nélkül járja az általa már egészen jól ismert romváros utcáit. És bár valóban itt bármikor leselkedhet rá veszély. Ismeri már az utcáit annyira, hogy bármikor bárkit lerázzon néhány sarok lefutása után. Legyen az egy tolvaj, vagy épp egy városőr.*
//A hűség záloga – de mekkora?//
*Nappal és éj. Helyes és helytelen. Jó és a rossz. Örök és végtelen ellentétek. Amik sosem létezhetnek egymás nélkül. Különben elvesztenék értelmüket.
Tetszik Graelnek vagy sem. Egy ilyen igazságtalan világba kellenek az olyanok mint Cilia. Azért, hogy a sok rosszat amit azok okoznak akik gondolkodás nélkül áttaposnak másokon, helyrehozzák. Felsegítség a gyengéket, hogy azok folytathassák életüket.
Ez az apró gesztus amit most Grael felé mutatott. Reméli csupán Cilia, hogy a férfi emlékezni fog rá. Arra, hogy az őszinteség, a jóság is tud annyira kifizetődő lenni. Mint a cselszövés, a hazugság. Hogy nem gyengeség bízni azokban, akik fontosak számunkra. Hanem erő lelhető az ilyen kapcsolatokban. Amik értelmet adnak a mindennapoknak. Tán nem késő megtanulni ezt Graelnak sem. Aki talán elfelejtette, vagy tán sosem érezhette az ilyen kapcsolatok melegét.
És bár most is érzi, hogy ölese most sem nyerte el a másik tetszését. Nem fogja feladni, hogy megtanítsa erre. Meg aztán, a hajkócolást is inkább úgy fogja fel. Grael csak így mutatja ki azt, hogy bizony a szívéhez nőtt ez az apró elf leányka.
Ott áll végül, az apró gyűrűt ujjai között tartva mutatja azt a rátornyosuló férfinak. Majd ismét ujjai közé zárja azt. Egy pillanatra elmerengve a kedves és legalább annyira fájó emlékeken, hogy aztán újra a nyakláncára fűzze azt vissza.*
- Édesanyám gyűrűje. Mharassi találta meg a téren. Legalább is azt állította amikor egy városőr visszahozta őt az árvaházba. Mai húzta ki őt a pácból, és a gyűrűt is vissza tudta kérni az őrtől. Amíg beszélgettek az ujjára húzta, és ráillett.
*Meséli annyira röviden amennyire tudja. Ismerve a férfit, tudja nem szereti a felesleges csacsogást. Így nem is untatja a részletekkel. Igazából lehet így is többet beszélt mintsem azt Grael kedveli.*
- Az, hogy elkísérsz oda ahova menni akartam. Majd pedig utána elmehetünk a piactérre.
*Húzza fel cinkosan a tekintetét a férfira. Így legalább nem panaszkodhat arra, hogy kíséret nélkül járja az általa már egészen jól ismert romváros utcáit. És bár valóban itt bármikor leselkedhet rá veszély. Ismeri már az utcáit annyira, hogy bármikor bárkit lerázzon néhány sarok lefutása után. Legyen az egy tolvaj, vagy épp egy városőr.*
1783. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-10-31 22:22:22
Üzenet elküldve: 2025-10-31 22:22:22
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 265
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 265
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A hűség záloga – de mekkora?//
*Halk morgás hagyja el a száját, ahogy próbálja elengedni a füle mellett az újabb hangzatos bölcsességet, csak épp nem tudja. Ilyenkor nem biztos benne, hogy az emlékezés Cilia előnyére vált. Nehezebben formálható és sokkalta több erőfeszítést igényel az is, hogy ki lehessen veri a fejéből valamiféle abszurd dolgot, mint például ez a humbug a jóságról.
Mindenesetre ő őszinte marad, és nem játszmázik. Elmondja, hogy ismeretségük elején lelkiismeretfurdalás nélkül hagyta volna a sorsára a lányt, ha arra került volna a sor, hogy el kell őt engednie. Nem gondolta volna, hogy pont ezzel a mondattal ér el áttörést, de végül is úgy tűnik, hogy akkor is ezek a szavak érnek el olyan hatást a kis elfnél, hogy megtörjön az a fene nagy ellenállása végre.
A kacagását hallja, majd hirtelen már ott találja a szőkét, egészen, sőt, túl közel is magához. Nem viszonozza, szinte ledermed, de végül, mielőtt lehámozná magáról a kis kezeket, egy fejsimogatásnyi és hajösszekócolásnyi gesztust azért megenged magának. Figyeli aztán, ahogy Cilia hátralép, majd a ruhája alól egy medált húz elő, de ami érdekesebb, hogy előkerül egy gyűrű is, amit először nem tud hová tenni. Igen, gyűrűt akar venni Mainak, de mi köze ehhez annak, ami a lánynál van?*
- Miért nem kell? Milyen gyűrű az? *Megfordul a fejében, hogy Maié, és Cilia ellopta tőle, de valahogy nem tűnik hihetőnek most ez a történet. A pimasz mosolyból azonban látszik, hogy a lány valamiben sántikál, csak még húzza az időt. Grael csípőre teszi a kezeit és kérdően néz le rá.*
- Na mondd, mi a terved?
//A hűség záloga – de mekkora?//
*Halk morgás hagyja el a száját, ahogy próbálja elengedni a füle mellett az újabb hangzatos bölcsességet, csak épp nem tudja. Ilyenkor nem biztos benne, hogy az emlékezés Cilia előnyére vált. Nehezebben formálható és sokkalta több erőfeszítést igényel az is, hogy ki lehessen veri a fejéből valamiféle abszurd dolgot, mint például ez a humbug a jóságról.
Mindenesetre ő őszinte marad, és nem játszmázik. Elmondja, hogy ismeretségük elején lelkiismeretfurdalás nélkül hagyta volna a sorsára a lányt, ha arra került volna a sor, hogy el kell őt engednie. Nem gondolta volna, hogy pont ezzel a mondattal ér el áttörést, de végül is úgy tűnik, hogy akkor is ezek a szavak érnek el olyan hatást a kis elfnél, hogy megtörjön az a fene nagy ellenállása végre.
A kacagását hallja, majd hirtelen már ott találja a szőkét, egészen, sőt, túl közel is magához. Nem viszonozza, szinte ledermed, de végül, mielőtt lehámozná magáról a kis kezeket, egy fejsimogatásnyi és hajösszekócolásnyi gesztust azért megenged magának. Figyeli aztán, ahogy Cilia hátralép, majd a ruhája alól egy medált húz elő, de ami érdekesebb, hogy előkerül egy gyűrű is, amit először nem tud hová tenni. Igen, gyűrűt akar venni Mainak, de mi köze ehhez annak, ami a lánynál van?*
- Miért nem kell? Milyen gyűrű az? *Megfordul a fejében, hogy Maié, és Cilia ellopta tőle, de valahogy nem tűnik hihetőnek most ez a történet. A pimasz mosolyból azonban látszik, hogy a lány valamiben sántikál, csak még húzza az időt. Grael csípőre teszi a kezeit és kérdően néz le rá.*
- Na mondd, mi a terved?
1782. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-10-29 08:29:51
Üzenet elküldve: 2025-10-29 08:29:51
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 472
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 472
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A hűség záloga – de mekkora?//
*Csak sejti, mit tart magában vissza a félelmet sugárzó Grael. Azok a szemek, a kiállás. Bármelyik ember gerincén végig szánthat a hideg a puszta látványától. Ám Cilia egy picit más. Azokban a rideg barnákban, lát valamit. Valamit ami mélyen megbújik. Ami csak arra vár, hogy valaki a melegével és törődésével előhozza azt. És tán idővel és elég megbocsátással elő is fog jönni.
Lehajtja a fejét a férfi válaszára, és lassan megrázza a súlyos kobakját.*
- Lehet, de attól még bízhatunk abban. És tehetek érte. Egy apró láng is elég, hogy bevilágítsa a legsötétebb szobát.
*Mosolyodik el, ahogy eszébe jut édesanyja egyik mondása. Akkoriban sokat gondolkozott rajta. Sőt meg is próbálta a legsötétebb éjszakán. Ám ennek mélyebb jelentése van, amit csupán csak most kezdett megérteni.
Majd jön az apró hidegzuhany. Ami tán még rosszul is eshetne és valamelyest esik is. A tudat, hogy akkoriban a tömlöc martalékává válhatott volna nem esik jól neki. Ám ezzel Grael bizonyított számára. Hogy nem vezeti az orránál fogva. Őszinte vele. És eltökélt. Nem akarja kihasználni őt pusztán azért, hogy megoldja a gyűrű problémát, hogy aztán menjen a dolgára. Elvégre már rég faképnél hagyhatta volna az első kirohanásánál is. De mégis itt van. Itt áll előtte morcosan, tán morcosabban mint valaha láthatta.
A válasz hallatán egy pillanatra rebben csak meg a szeme. De csak lesújtóan mosolyodik el rajta. Nem is számíthatott volna másra.
Az apró lábak végül lassan mozdulnak újból. Grael irányába. Egészen közel áll meg a férfihoz. Fejét hátra szegi, hogy felnézzen rá mert így talán csak gyomra magasságáig ér fel. És csak egy pimasz, mégis kedves mosoly húzódik arcára amikor ismét szóra nyitja ajkait.*
- Akkor már megtetted volna egyedül.
*Ölti ki a nyelvét egy halk kacagással egyetemben. És nem is rest azonnal átkarolni a rámagasodó férfit már ha ezek után még hagyja. Az ölelés inkább neki szükséges mintsem a másiknak. Hogy elengedje azt a haragot amit iránta érzett. Hogy elkezdje a megbocsátás felé vezető utat. Esélyt kell adnia Graelnak arra, hogy azt amit tett jóvá tegye. De ha esélyt sem ad neki erre, hogy lehetne rá képes.
Biztos benne az ölelést hamar megszakítja majd a marcona férfi. Így nem fűz hozzá sok reményt, hogy elmerülhetne ebben. Hátra is tesz egy lépést, majd nyakánál a ruhájába nyúlt a medáljának láncáért. Amit elő is húz láthatóvá téve baglyos medálját és édesanyja gyűrűjét. A kapcsot kibontva lefűzi róla a gyűrűt és felmutatja a férfinak.*
- És az árvaházba sem kell mennünk.
*A pimasz mosoly már sokkal lágyabb és melegséget áraszt. Édesanyja emléke dereng most szeme előtt. Hogy még a síron túl is képes az ittlévők gondját oltani apró módon lányán keresztül. Még ha az egy bajba jutott férfi a lánykérés előtt.*
//A hűség záloga – de mekkora?//
*Csak sejti, mit tart magában vissza a félelmet sugárzó Grael. Azok a szemek, a kiállás. Bármelyik ember gerincén végig szánthat a hideg a puszta látványától. Ám Cilia egy picit más. Azokban a rideg barnákban, lát valamit. Valamit ami mélyen megbújik. Ami csak arra vár, hogy valaki a melegével és törődésével előhozza azt. És tán idővel és elég megbocsátással elő is fog jönni.
Lehajtja a fejét a férfi válaszára, és lassan megrázza a súlyos kobakját.*
- Lehet, de attól még bízhatunk abban. És tehetek érte. Egy apró láng is elég, hogy bevilágítsa a legsötétebb szobát.
*Mosolyodik el, ahogy eszébe jut édesanyja egyik mondása. Akkoriban sokat gondolkozott rajta. Sőt meg is próbálta a legsötétebb éjszakán. Ám ennek mélyebb jelentése van, amit csupán csak most kezdett megérteni.
Majd jön az apró hidegzuhany. Ami tán még rosszul is eshetne és valamelyest esik is. A tudat, hogy akkoriban a tömlöc martalékává válhatott volna nem esik jól neki. Ám ezzel Grael bizonyított számára. Hogy nem vezeti az orránál fogva. Őszinte vele. És eltökélt. Nem akarja kihasználni őt pusztán azért, hogy megoldja a gyűrű problémát, hogy aztán menjen a dolgára. Elvégre már rég faképnél hagyhatta volna az első kirohanásánál is. De mégis itt van. Itt áll előtte morcosan, tán morcosabban mint valaha láthatta.
A válasz hallatán egy pillanatra rebben csak meg a szeme. De csak lesújtóan mosolyodik el rajta. Nem is számíthatott volna másra.
Az apró lábak végül lassan mozdulnak újból. Grael irányába. Egészen közel áll meg a férfihoz. Fejét hátra szegi, hogy felnézzen rá mert így talán csak gyomra magasságáig ér fel. És csak egy pimasz, mégis kedves mosoly húzódik arcára amikor ismét szóra nyitja ajkait.*
- Akkor már megtetted volna egyedül.
*Ölti ki a nyelvét egy halk kacagással egyetemben. És nem is rest azonnal átkarolni a rámagasodó férfit már ha ezek után még hagyja. Az ölelés inkább neki szükséges mintsem a másiknak. Hogy elengedje azt a haragot amit iránta érzett. Hogy elkezdje a megbocsátás felé vezető utat. Esélyt kell adnia Graelnak arra, hogy azt amit tett jóvá tegye. De ha esélyt sem ad neki erre, hogy lehetne rá képes.
Biztos benne az ölelést hamar megszakítja majd a marcona férfi. Így nem fűz hozzá sok reményt, hogy elmerülhetne ebben. Hátra is tesz egy lépést, majd nyakánál a ruhájába nyúlt a medáljának láncáért. Amit elő is húz láthatóvá téve baglyos medálját és édesanyja gyűrűjét. A kapcsot kibontva lefűzi róla a gyűrűt és felmutatja a férfinak.*
- És az árvaházba sem kell mennünk.
*A pimasz mosoly már sokkal lágyabb és melegséget áraszt. Édesanyja emléke dereng most szeme előtt. Hogy még a síron túl is képes az ittlévők gondját oltani apró módon lányán keresztül. Még ha az egy bajba jutott férfi a lánykérés előtt.*
1781. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-10-29 07:11:29
Üzenet elküldve: 2025-10-29 07:11:29
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 265
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 265
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A hűség záloga – de mekkora?//
*Valahol szerencséje van az elf lánynak. Ha a régi, néhány évvel ezelőtti Graellel társalogna, lehet, hogy már úgy járt volna, ahogy Loyenara akkoriban. Drága húga az ilyen pimasz viselkedésért már két pofont is kapott volna, hogy észrevegye, vele szemben nem engedheti ezt meg magának, de a férfi már nem ugyanaz az ember, aki akkor volt. A múlt hibáiból és a magányból annyit megtanult, hogy most a pofon előtt elszámolt tízig, és ez a rövidke idő elég volt arra, hogy az agresszió helyett csak egy hosszú kioktatás következzen.*
- Nem. *Válaszolja végül röviden a szövegelése után elhangzó, első kérdésre.* Az, ha a valóságot látod. Soha, semmi sem lesz igazságos, hiába olvasod ezt bármilyen tankönyvben. *Kezeit zsebre dugja, és gyalogol tovább, mást már nem akar mondani. Elfogytak a szavai, és úgy érzi, hogy bőven eleget beszélt ahhoz, hogy Cilia megérthesse, amit mond, ha két puffogás között szán arra is időt, hogy átgondolja, amit mondott neki.
Kisvártatva újra a nevét hallja, majd egy újabb kérdést kap, melyre hanyagul sandít a lányra. Hosszú másodpercekig nem válaszol, majd végül felsóhajt.*
- Nem segítettem volna. *Hangzik a hideg, őszinte válasz. Se több, se kevesebb, csupán a kegyetlen tény, de azt sem teszi hozzá, hogy ma már mást válaszolna és talán tenne is, ha valóban a kaszárnyában kötnének ki. Nem is kell ezt hangoztatnia, szavak nélkül is tudják mind a ketten, hogy így vagy úgy, de most már nem csak két idegen ők egymásnak, hanem annál sokkal többek.
A jó és a rossz még mindig nem olyan, mint a fehér és a fekete, ezt próbálta az előbb is megértetni Ciliával, de fogalma sincs róla, hogy ez mennyire sikerült. Végül egy újabbat sóhajt, mikor ismét a lány hangját hallja. Megáll.*
- Utoljára mondom el, nem azért jöttem el hozzád, hogy bármit számonkérhess rajtam. Ha segíteni akarsz nekem abban, hogy Mainak örömet szerezzek, akkor fogd be végre és menjünk, ha nem, akkor szintén hallgass el és hagyd, hogy csináljam egyedül! *Szavai már nem feltétlenül kedvesek, ebből is látszik, hogy fogy az igencsak véges türelme. Hiába egy más Graelmhor már ő, a vér akkor sem válik vízzé.*
//A hűség záloga – de mekkora?//
*Valahol szerencséje van az elf lánynak. Ha a régi, néhány évvel ezelőtti Graellel társalogna, lehet, hogy már úgy járt volna, ahogy Loyenara akkoriban. Drága húga az ilyen pimasz viselkedésért már két pofont is kapott volna, hogy észrevegye, vele szemben nem engedheti ezt meg magának, de a férfi már nem ugyanaz az ember, aki akkor volt. A múlt hibáiból és a magányból annyit megtanult, hogy most a pofon előtt elszámolt tízig, és ez a rövidke idő elég volt arra, hogy az agresszió helyett csak egy hosszú kioktatás következzen.*
- Nem. *Válaszolja végül röviden a szövegelése után elhangzó, első kérdésre.* Az, ha a valóságot látod. Soha, semmi sem lesz igazságos, hiába olvasod ezt bármilyen tankönyvben. *Kezeit zsebre dugja, és gyalogol tovább, mást már nem akar mondani. Elfogytak a szavai, és úgy érzi, hogy bőven eleget beszélt ahhoz, hogy Cilia megérthesse, amit mond, ha két puffogás között szán arra is időt, hogy átgondolja, amit mondott neki.
Kisvártatva újra a nevét hallja, majd egy újabb kérdést kap, melyre hanyagul sandít a lányra. Hosszú másodpercekig nem válaszol, majd végül felsóhajt.*
- Nem segítettem volna. *Hangzik a hideg, őszinte válasz. Se több, se kevesebb, csupán a kegyetlen tény, de azt sem teszi hozzá, hogy ma már mást válaszolna és talán tenne is, ha valóban a kaszárnyában kötnének ki. Nem is kell ezt hangoztatnia, szavak nélkül is tudják mind a ketten, hogy így vagy úgy, de most már nem csak két idegen ők egymásnak, hanem annál sokkal többek.
A jó és a rossz még mindig nem olyan, mint a fehér és a fekete, ezt próbálta az előbb is megértetni Ciliával, de fogalma sincs róla, hogy ez mennyire sikerült. Végül egy újabbat sóhajt, mikor ismét a lány hangját hallja. Megáll.*
- Utoljára mondom el, nem azért jöttem el hozzád, hogy bármit számonkérhess rajtam. Ha segíteni akarsz nekem abban, hogy Mainak örömet szerezzek, akkor fogd be végre és menjünk, ha nem, akkor szintén hallgass el és hagyd, hogy csináljam egyedül! *Szavai már nem feltétlenül kedvesek, ebből is látszik, hogy fogy az igencsak véges türelme. Hiába egy más Graelmhor már ő, a vér akkor sem válik vízzé.*
1780. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-10-28 20:13:23
Üzenet elküldve: 2025-10-28 20:13:23
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 472
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 472
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A hűség záloga – de mekkora?//
*Bármennyire is szeretné lépteit a férfiéval egy ritmusra hozni. A méretkülönbségek ezt nem igazán hagyják. De ettől függetlenül nem fog úgy tenni mintha ő akarná tartani a másikkal a lépést. Ő ráérősen lép. Egyik lábát teszi szépen a másik után. Grael már elkönyveltnek hiszi a döntését. Tán azért is jön ki kissé a sodrából. Nem szokott ennyit beszélni. Csak akkor ha valami nagyot el szeretne magyarázni, vagy ha okít. De akkor nagyon. És most az történik.
Annyira már ismeri, hogy számított erre. Azért is mosolyog elégedetten, sőt sandán a lány. És ahogy a férfi tette csak néhány perccel ezelőtt. Most ő nem válaszol ezekre a kérdésekre. Nem, hogy egyre. De egyikre sem.
Csupán hallgatja, sőt mintha egy lágy dallamot is dúdolna pimaszul mellé csak, hogy elnyomja a férfi csacsogását. Mert most azt teszi. Amikor végre pedig csend lesz. Szikra megáll és egy nagyot sóhajt.*
- Csak az tesz felnőtté, ha az igazságtalanságot látod, a fájdalmat, a rosszat?
*A lány arca teljesen elkomorul. Ténylegesen letöri az a tény amit a férfi mond. Mert attól függetlenül, hogy ki akarja őt okítani. Tudja, hogy igaza van. Tudja, hogy a város telis-tele van igazságtalansággal. Épp az egyik ilyenhez akart ellátogatni, hogy egy kissé enyhítse a fájdalmát. És már nem is járnak tőle amúgy messze. Vandel bácsi kis zuga az egyik romosházban található.
A zöldek most nem vádlón tekintenek vissza az elforduló férfira. Mert szíve mélyén ő sem haragszik úgy a férfira. De bántja, hogy amit tette vele, amire nevelte bajt hozott a fejére. Aminek akár súlyos következménye lehet. Amit talán Mai sem tud csak úgy a szőnyeg alá seperni okos és elbűvölő szavaival.
A zöldek ismét szelíden, de mégis választ várva tekintenek vissza a másikra.*
- Grael. Ha elkaptak volna, segítettél volna nekem? Vagy hagytad volna a láncosokat, hogy elvigyenek? Nem most, akkor amikor megismertél, még Mai előtt.
*Ecsetelhetné, hogy nem azért fáj neki ami történt, ahogy történt. Hanem mert ez megringatta a férfiben a bizalmát. Mostanra már elmélyült a kapcsolatuk annyira, hogy tudja mi erre a válasza. Hiszen nem rég vallotta be a férfi maga is. Ha vele megy nem eshet bántódása. Cilia fájdalma inkább abból ered, hogy akiben megbízott hagyta, hogy rosszat tegyen. Ahelyett, hogy az érdekeit nézte volna és a jót a tegye. Az árvaházzal akár, hogy levegye a terhét a válláról, hogy a jót tanulhassa ismételten. Ahelyett, hogy a bőrét viszi a vásárra a napi betevőért, és egy kis adag aranyért a férfinak.*
- Segítek, de előbb tudni akarom. Hogy az a Grael aki látta bennem a szikrát nem használ ki. Se Mait. Se engem.
*Megáll, akár egy idős tölgy nem mozdul. Pusztán keze remeg meg egyszer egyszer. Harag, indulat vagy tán félelem? Nem igazán tudni. De látszik rajta, hogy ezt a választ a férfi nem kerülheti el. Mert túl sokat jelent számára.*
//A hűség záloga – de mekkora?//
*Bármennyire is szeretné lépteit a férfiéval egy ritmusra hozni. A méretkülönbségek ezt nem igazán hagyják. De ettől függetlenül nem fog úgy tenni mintha ő akarná tartani a másikkal a lépést. Ő ráérősen lép. Egyik lábát teszi szépen a másik után. Grael már elkönyveltnek hiszi a döntését. Tán azért is jön ki kissé a sodrából. Nem szokott ennyit beszélni. Csak akkor ha valami nagyot el szeretne magyarázni, vagy ha okít. De akkor nagyon. És most az történik.
Annyira már ismeri, hogy számított erre. Azért is mosolyog elégedetten, sőt sandán a lány. És ahogy a férfi tette csak néhány perccel ezelőtt. Most ő nem válaszol ezekre a kérdésekre. Nem, hogy egyre. De egyikre sem.
Csupán hallgatja, sőt mintha egy lágy dallamot is dúdolna pimaszul mellé csak, hogy elnyomja a férfi csacsogását. Mert most azt teszi. Amikor végre pedig csend lesz. Szikra megáll és egy nagyot sóhajt.*
- Csak az tesz felnőtté, ha az igazságtalanságot látod, a fájdalmat, a rosszat?
*A lány arca teljesen elkomorul. Ténylegesen letöri az a tény amit a férfi mond. Mert attól függetlenül, hogy ki akarja őt okítani. Tudja, hogy igaza van. Tudja, hogy a város telis-tele van igazságtalansággal. Épp az egyik ilyenhez akart ellátogatni, hogy egy kissé enyhítse a fájdalmát. És már nem is járnak tőle amúgy messze. Vandel bácsi kis zuga az egyik romosházban található.
A zöldek most nem vádlón tekintenek vissza az elforduló férfira. Mert szíve mélyén ő sem haragszik úgy a férfira. De bántja, hogy amit tette vele, amire nevelte bajt hozott a fejére. Aminek akár súlyos következménye lehet. Amit talán Mai sem tud csak úgy a szőnyeg alá seperni okos és elbűvölő szavaival.
A zöldek ismét szelíden, de mégis választ várva tekintenek vissza a másikra.*
- Grael. Ha elkaptak volna, segítettél volna nekem? Vagy hagytad volna a láncosokat, hogy elvigyenek? Nem most, akkor amikor megismertél, még Mai előtt.
*Ecsetelhetné, hogy nem azért fáj neki ami történt, ahogy történt. Hanem mert ez megringatta a férfiben a bizalmát. Mostanra már elmélyült a kapcsolatuk annyira, hogy tudja mi erre a válasza. Hiszen nem rég vallotta be a férfi maga is. Ha vele megy nem eshet bántódása. Cilia fájdalma inkább abból ered, hogy akiben megbízott hagyta, hogy rosszat tegyen. Ahelyett, hogy az érdekeit nézte volna és a jót a tegye. Az árvaházzal akár, hogy levegye a terhét a válláról, hogy a jót tanulhassa ismételten. Ahelyett, hogy a bőrét viszi a vásárra a napi betevőért, és egy kis adag aranyért a férfinak.*
- Segítek, de előbb tudni akarom. Hogy az a Grael aki látta bennem a szikrát nem használ ki. Se Mait. Se engem.
*Megáll, akár egy idős tölgy nem mozdul. Pusztán keze remeg meg egyszer egyszer. Harag, indulat vagy tán félelem? Nem igazán tudni. De látszik rajta, hogy ezt a választ a férfi nem kerülheti el. Mert túl sokat jelent számára.*
1779. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-10-27 17:39:56
Üzenet elküldve: 2025-10-27 17:39:56
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 265
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 265
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A hűség záloga – de mekkora?//
*Egyenletes léptekkel halad arra, amerre a lány, ha a Kaszárnya a célja, akkor oda. Persze, neki esze ágában sincs valójában odamenni, de ha Cilia tönkre akarja tenni a saját életét, ami végre jóra fordult, akkor tegye. Tévedett. Az értelem, ami az arcán látszik, egy tévedés. Nem valóság, csak néhány jól hangzó humbug, melyeket pont azok képesek így benyelni és szentírásként értelmezni, akik még túl éretlenek és naivak az élethez. Pont úgy, ahogy az igazságot is. Erre akkor jön rá, mikor szinte szó szerint hallja vissza azt, amit bizonyára egy Eeyrről szóló mesekönyvben olvasott a lány. Meg is torpan, mikor meghallja, majd lemondóan sóhajt.*
- Hallom, azt szépen bemagoltad, amit a tankönyv ír, de ettől még nem leszel felnőtt. Felnőtt majd akkor leszel, ha megérted, hogy minden csak addig bűn, míg valakinek érdeke, hogy az legyen. Csak addig bűn, míg valaki nem teszi egy kacifántos, érthetetlen magyarázattal a világ legnagyobb igazságává azért, mert hatalmában áll felülírni a törvényt. Ha majd felteszed magadnak a kérdést, hogy miért baj az, hogy elvettél egy keveset attól, akinek rengeteg van azért, hogy valami neked is jusson, és hogy miért téged akarnak büntetni, miközben mások szinte ingyen kapnak kúriákat itt a romokon túl, hogy a Meredély túloldaláról, a márványpadlós erkélyükről figyelhessék, ahogy a rájuk omló tető alatt mások megfagynak vagy belehalnak a betegségeikbe, akkor majd felnőtté válsz. Ha nem vakon követed majd a hatalom mondvacsinált igazságait, hanem megkérdőjelezel mindent és szembe mersz szállni az egész világgal a saját magad igazáért, akkor leszel felnőtt. Mondd, miért velem veszekszel, mikor én nem tartalak bűnösnek? Miért rám haragszol, aki úgy, ahogy, de segített neked? Miért nem azt a kérdést teszed fel, hogy kinek a hibája, hogy addig jutottál, hogy rá kelljen szorulnod az én hamis kedvességemre? Ha majd ezekre a kérdésekre megtalálod a választ, akkor leszel felnőtt. *Nem szokása ennyit beszélni, nem is tudja honnan és miért ömlik belőle a szó, de talán valahol, még ha nem is vallja be, mégis csak a szívén viseli a kis szőke sorsát. Mindenesetre, miután elhallgat, még hosszú másodpercekig figyeli rideg tekintettel a zöld szempárt, aztán morog egyet, végül maga elé pillant.*
- Utoljára kérdezem meg, akarsz nekem segíteni vagy sem? Ha nem, akkor ne húzzuk egymás idejét. *Nem várja meg a választ, már előtte tovább indul. Hogy Cilia merre menne, azt nem tudja, de ő az árvaház felé veszi az irányt.*
//A hűség záloga – de mekkora?//
*Egyenletes léptekkel halad arra, amerre a lány, ha a Kaszárnya a célja, akkor oda. Persze, neki esze ágában sincs valójában odamenni, de ha Cilia tönkre akarja tenni a saját életét, ami végre jóra fordult, akkor tegye. Tévedett. Az értelem, ami az arcán látszik, egy tévedés. Nem valóság, csak néhány jól hangzó humbug, melyeket pont azok képesek így benyelni és szentírásként értelmezni, akik még túl éretlenek és naivak az élethez. Pont úgy, ahogy az igazságot is. Erre akkor jön rá, mikor szinte szó szerint hallja vissza azt, amit bizonyára egy Eeyrről szóló mesekönyvben olvasott a lány. Meg is torpan, mikor meghallja, majd lemondóan sóhajt.*
- Hallom, azt szépen bemagoltad, amit a tankönyv ír, de ettől még nem leszel felnőtt. Felnőtt majd akkor leszel, ha megérted, hogy minden csak addig bűn, míg valakinek érdeke, hogy az legyen. Csak addig bűn, míg valaki nem teszi egy kacifántos, érthetetlen magyarázattal a világ legnagyobb igazságává azért, mert hatalmában áll felülírni a törvényt. Ha majd felteszed magadnak a kérdést, hogy miért baj az, hogy elvettél egy keveset attól, akinek rengeteg van azért, hogy valami neked is jusson, és hogy miért téged akarnak büntetni, miközben mások szinte ingyen kapnak kúriákat itt a romokon túl, hogy a Meredély túloldaláról, a márványpadlós erkélyükről figyelhessék, ahogy a rájuk omló tető alatt mások megfagynak vagy belehalnak a betegségeikbe, akkor majd felnőtté válsz. Ha nem vakon követed majd a hatalom mondvacsinált igazságait, hanem megkérdőjelezel mindent és szembe mersz szállni az egész világgal a saját magad igazáért, akkor leszel felnőtt. Mondd, miért velem veszekszel, mikor én nem tartalak bűnösnek? Miért rám haragszol, aki úgy, ahogy, de segített neked? Miért nem azt a kérdést teszed fel, hogy kinek a hibája, hogy addig jutottál, hogy rá kelljen szorulnod az én hamis kedvességemre? Ha majd ezekre a kérdésekre megtalálod a választ, akkor leszel felnőtt. *Nem szokása ennyit beszélni, nem is tudja honnan és miért ömlik belőle a szó, de talán valahol, még ha nem is vallja be, mégis csak a szívén viseli a kis szőke sorsát. Mindenesetre, miután elhallgat, még hosszú másodpercekig figyeli rideg tekintettel a zöld szempárt, aztán morog egyet, végül maga elé pillant.*
- Utoljára kérdezem meg, akarsz nekem segíteni vagy sem? Ha nem, akkor ne húzzuk egymás idejét. *Nem várja meg a választ, már előtte tovább indul. Hogy Cilia merre menne, azt nem tudja, de ő az árvaház felé veszi az irányt.*
1778. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-10-26 12:41:11
Üzenet elküldve: 2025-10-26 12:41:11
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 472
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 472
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A hűség záloga – de mekkora?//
*Számára is furcsa, hogy a világot már több értelemmel mintsem gyermeki lélekkel látja. Valamelyest fájdalmas, de mindennel eljön a maga ideje. Az övé is.
Kismacska vagy sem. A dühöt jogosan érzi a férfi irányába. De nem tölti el őt élvezettel. Az pedig különösen nem, hogy Grael fittyet hány arra, hogy ő válaszokat akar. Biztosra szeretne menni, hogy a férfinak tényleg az a terve ami az ő fejében megformálódott. Mert annak jelen helyzetben cseppet sem örülne. Most, hogy emlékszik milyen körmönfont alak is Grael. Mennyit képes hazudni. Nem tudná elképzelni őt Mai mellett. Nem akarja! Egy álnok, manipulatív és hazug embernek nincs keresnie valója az Ő Maija körül.
Miért is figyelne Graelra. Amikor a legtöbb szava eddig is csak mézes madzag volt. Ámítás. Hogy az orránál fogva vezesse. Nem akarja ezt megengedni neki még egyszer.
Azok a szép szavak is amik akkor oly jól estek neki. Most keserű szájízt hagynak hátra. Azok is csak hazugságok voltak? Hogy közel tartsa magához amikor ismét kiakarja használni?
Nem is az fáj neki a legjobban, hogy Grael ügyességét akkor kihasználta, vagy hogy megvezette. De az, hogy nem lát a férfiban semmilyen megbánást. Hogy jogosnak sőt még az ő érdekének tartja azt amit tett vele.
Ha egy apró szikrát látna benne, ami arra hajazna, hogy a jobb útra akar lépni. Hogy nem ártani vagy kihasználni akarja őt. Sőt akár Mait! Akkor segítene neki. De így? Mi más tehetne ha nem azt, hogy magával rántja az igazságszolgáltatás vak kezébe.*
- Miért kellene? Valaki azt mondta nekem, hogy már szeretnek. Mi félni valóm van.
*Vonja meg a vállát. Reméli ez az apró tűszúrás emlékeztetni fogja Grael egyik apró hazugságára. Amikor búcsúajándékát hozta el neki. Amikor közölte nem fog neki többet lopni.
Nem is áll meg. De lassú kimért léptekkel halad új célja felé. Pontosabban egy kis kitérővel. Vandel bácsit még megakarja látogatni.
Grael is végül beéri. Cilia pedig fennhagyja játékát. Igyekszik nem megtörni. Vajon meddig lesz képes kitartani?.*
- Sose bánts másokat feleslegesen. Néha viszont meg kell menteni az embereket önmaguk szűklátásától, ekkor a szeretet vezérelje utadat.
*Ismétli el szóról szóra egyik tanát kedves istennőjének. Nem az a célja ártson bárkinek is. Bár nincs teljesen tisztában mi lesz vele ha a kaszárnyába kerül. Az sem mi lesz Graellel. De ha ezt kell megtennie ahhoz, hogy a férfi végre észbe kapjon. Nos meg kell tennie.*
//A hűség záloga – de mekkora?//
*Számára is furcsa, hogy a világot már több értelemmel mintsem gyermeki lélekkel látja. Valamelyest fájdalmas, de mindennel eljön a maga ideje. Az övé is.
Kismacska vagy sem. A dühöt jogosan érzi a férfi irányába. De nem tölti el őt élvezettel. Az pedig különösen nem, hogy Grael fittyet hány arra, hogy ő válaszokat akar. Biztosra szeretne menni, hogy a férfinak tényleg az a terve ami az ő fejében megformálódott. Mert annak jelen helyzetben cseppet sem örülne. Most, hogy emlékszik milyen körmönfont alak is Grael. Mennyit képes hazudni. Nem tudná elképzelni őt Mai mellett. Nem akarja! Egy álnok, manipulatív és hazug embernek nincs keresnie valója az Ő Maija körül.
Miért is figyelne Graelra. Amikor a legtöbb szava eddig is csak mézes madzag volt. Ámítás. Hogy az orránál fogva vezesse. Nem akarja ezt megengedni neki még egyszer.
Azok a szép szavak is amik akkor oly jól estek neki. Most keserű szájízt hagynak hátra. Azok is csak hazugságok voltak? Hogy közel tartsa magához amikor ismét kiakarja használni?
Nem is az fáj neki a legjobban, hogy Grael ügyességét akkor kihasználta, vagy hogy megvezette. De az, hogy nem lát a férfiban semmilyen megbánást. Hogy jogosnak sőt még az ő érdekének tartja azt amit tett vele.
Ha egy apró szikrát látna benne, ami arra hajazna, hogy a jobb útra akar lépni. Hogy nem ártani vagy kihasználni akarja őt. Sőt akár Mait! Akkor segítene neki. De így? Mi más tehetne ha nem azt, hogy magával rántja az igazságszolgáltatás vak kezébe.*
- Miért kellene? Valaki azt mondta nekem, hogy már szeretnek. Mi félni valóm van.
*Vonja meg a vállát. Reméli ez az apró tűszúrás emlékeztetni fogja Grael egyik apró hazugságára. Amikor búcsúajándékát hozta el neki. Amikor közölte nem fog neki többet lopni.
Nem is áll meg. De lassú kimért léptekkel halad új célja felé. Pontosabban egy kis kitérővel. Vandel bácsit még megakarja látogatni.
Grael is végül beéri. Cilia pedig fennhagyja játékát. Igyekszik nem megtörni. Vajon meddig lesz képes kitartani?.*
- Sose bánts másokat feleslegesen. Néha viszont meg kell menteni az embereket önmaguk szűklátásától, ekkor a szeretet vezérelje utadat.
*Ismétli el szóról szóra egyik tanát kedves istennőjének. Nem az a célja ártson bárkinek is. Bár nincs teljesen tisztában mi lesz vele ha a kaszárnyába kerül. Az sem mi lesz Graellel. De ha ezt kell megtennie ahhoz, hogy a férfi végre észbe kapjon. Nos meg kell tennie.*
1777. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-10-25 22:40:20
Üzenet elküldve: 2025-10-25 22:40:20
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 28
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 28
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Segítő kéz//
* Bár nem tudja, pontosan merre tartanak, de bízik Aleniában, így akkor sem fog gyanút, amikor romvárosba érnek. Neki ismerős környék ez, ha valakinek félnivalója van itt, az az elf. Ám ő mágia segítségével meggyőződött róla, hogy Atkirának nincsenek hátsó szándékai, úgyhogy a nap végén mindketten nyugodtan haladhatnak át a nem épp jóhíréről híres Romvároson. *
– Nos, igen… Volt szerencsém megtapasztalni a városi lét nehézségeit. * Megint csak egész biztos benne, hogy a nő elképzelni se tudja, milyen gyerekkora volt Atkirának. Habár jobban belegondolva, a lázadás napjai mégiscsak mély nyomot hagyhattak benne. Senki sem mentesülhet örökké a szenvedéstől. Az elf nő szóvá is teszi ezt, mire a férfi is elhallgat egy kis ideig. Ebben a pillanatban megérti, hogy van, aminek az elvesztését ő az, aki nem tudja felfogni. Együttérzően sóhajt fel. Ha közelebbi kapcsolatban lenne a nővel, és egynél több keze lenne, most bizonyára megveregetné a vállát, ám ennek hiányában csak megy tovább. Úgy hallja, hogy Alenia se akar sokat elidőzni ezen a környéken, így kár is lenne lassítani a tempón, ahogy a múltat siratni se érdemes már. Előre hát a jövőbe, Selyemrévbe! *
– Én, mint komornyik… * Fakad ki belőle a szó halkan. Nehéz lesz megszoknia ezt az életmódot, hiszen eleddig a nemesi házak közelébe se engedték, arról pedig nem is álmodott, hogy egyszer épp ő lesz az, aki eldönti, ki jöhet be, és ki marad kint. Ám, ha már így megfogta Eeyr lábát, nem fog visszakozni. Kíváncsi rá, hogy mit hoz a jövő. Alenia szavait nem érti félre. Teljesít ő bármilyen feladatot szívesen. A beszélgetés még kedvére is való, hogyha ezért még fizet is neki a nő, tényleg nem lehet panasza. Szinte már túl jól hangzik ez az egész. Nem tudja, mivel érdemelte ki. Ezen el is gondolkodik, majd újra a nő felé fordul, amikor megállnak Selyemrév határánál. *
– Természetesen. * Bólint az előbbiekre. Szívesen gondját viseli a lónak, ha ez is a feladatai közé tartozik mától. Annyira csak nem lehet nehéz. Majd benéz a Pegazus fogadó istállójába, hogy ellessen néhány trükköt az ottani lovászoktól. *
– Csak egy dolgot nem értek… Miért épp én? Persze nem azért kérdem, mert vissza akarnék lépni, épp ellenkezőleg! Csak tudod… Tudja… Hiszen biztosan akad nálam alkalmasabb is ezekre a feladatokra, nem? * Oldalra néz, a csonkra, ami a keze helyén van. *
* Bár nem tudja, pontosan merre tartanak, de bízik Aleniában, így akkor sem fog gyanút, amikor romvárosba érnek. Neki ismerős környék ez, ha valakinek félnivalója van itt, az az elf. Ám ő mágia segítségével meggyőződött róla, hogy Atkirának nincsenek hátsó szándékai, úgyhogy a nap végén mindketten nyugodtan haladhatnak át a nem épp jóhíréről híres Romvároson. *
– Nos, igen… Volt szerencsém megtapasztalni a városi lét nehézségeit. * Megint csak egész biztos benne, hogy a nő elképzelni se tudja, milyen gyerekkora volt Atkirának. Habár jobban belegondolva, a lázadás napjai mégiscsak mély nyomot hagyhattak benne. Senki sem mentesülhet örökké a szenvedéstől. Az elf nő szóvá is teszi ezt, mire a férfi is elhallgat egy kis ideig. Ebben a pillanatban megérti, hogy van, aminek az elvesztését ő az, aki nem tudja felfogni. Együttérzően sóhajt fel. Ha közelebbi kapcsolatban lenne a nővel, és egynél több keze lenne, most bizonyára megveregetné a vállát, ám ennek hiányában csak megy tovább. Úgy hallja, hogy Alenia se akar sokat elidőzni ezen a környéken, így kár is lenne lassítani a tempón, ahogy a múltat siratni se érdemes már. Előre hát a jövőbe, Selyemrévbe! *
– Én, mint komornyik… * Fakad ki belőle a szó halkan. Nehéz lesz megszoknia ezt az életmódot, hiszen eleddig a nemesi házak közelébe se engedték, arról pedig nem is álmodott, hogy egyszer épp ő lesz az, aki eldönti, ki jöhet be, és ki marad kint. Ám, ha már így megfogta Eeyr lábát, nem fog visszakozni. Kíváncsi rá, hogy mit hoz a jövő. Alenia szavait nem érti félre. Teljesít ő bármilyen feladatot szívesen. A beszélgetés még kedvére is való, hogyha ezért még fizet is neki a nő, tényleg nem lehet panasza. Szinte már túl jól hangzik ez az egész. Nem tudja, mivel érdemelte ki. Ezen el is gondolkodik, majd újra a nő felé fordul, amikor megállnak Selyemrév határánál. *
– Természetesen. * Bólint az előbbiekre. Szívesen gondját viseli a lónak, ha ez is a feladatai közé tartozik mától. Annyira csak nem lehet nehéz. Majd benéz a Pegazus fogadó istállójába, hogy ellessen néhány trükköt az ottani lovászoktól. *
– Csak egy dolgot nem értek… Miért épp én? Persze nem azért kérdem, mert vissza akarnék lépni, épp ellenkezőleg! Csak tudod… Tudja… Hiszen biztosan akad nálam alkalmasabb is ezekre a feladatokra, nem? * Oldalra néz, a csonkra, ami a keze helyén van. *
1776. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-10-25 20:44:26
Üzenet elküldve: 2025-10-25 20:44:26
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 484
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 484
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Segítő kéz//
*Van oka rá, hogy reménytelinek tűnjön, és hogy miért, egyszer talán Atkira is megtudhatja, de még nem jött el az ideje. A férfi nem is sejtheti, hogy a sorsukban sokkal több a hasonlóság, mint azt gondolná, és ha hajlandó ugyanazon az úton járni, az igaz hit útján, melyre az elf is rálépett egykoron, akkor az ő története is érhet még a jelenénél sokkal boldogabb véget.
Ami a fajtájára és származására jellemző viselkedést illeti, az is az istennőnek köszönhető, hogy Aleniából, mintha hiányozna az a pökhendiség, melyet újdonsült ismerőse úgy keres. Nem akar olyan lenni, mint a többi elf, olyan pedig főleg nem, mint azok a nemesek, akik miatt a lázadás valójában kitört. Hogy ehhez az elhatározáshoz tudja-e tartani magát otthonának négy fala közt is, majd kiderül, amikor épp valamilyen okból kifolyólag nem lesz elégedett Atkira munkájával, de egyelőre kétségtelenül csak a szép és jó oldalát mutatja.
Mindenesetre az első feladatát meg is kapja a férfi, Alenia Harmat nevű, hófehér lovát kell elvezetnie s egyúttal hazakísérnie őt a nemeskisasszony selyemrévi otthonáig. Nem egy nehéz munka, biztosan meg tudja oldani. Amint a kantár Atkira kezébe kerül, szépen, lassan megindulhatnak Arthenior új gazdagnegyede felé, s közben megvitathatják a fontos dolgokat is, mint például, hogy mihez is ért az úr.*
- Ugyan, néha a hétköznapokat is nehéz túlélni, szóval ez a képesség bármikor hasznos lehet. *Néz mosolyogva Atkira szemeibe, majd újra előre.*
- Erdőmélye? Rengeteg történetet olvastam róla és arról, hogy mennyi veszély leselkedik ott a kalandorokra. Minden elismerésem, hogy járt ott, és mégis épségben tért vissza. *Mondja szavait őszintén, hisz még Eeyr támogatásával sem sokaknak sikerült élve hazakeverednie az erdő legmélyéről, legalábbis a könyvek ezt írják. A látképet közben hamar felváltják az egykori nemesi negyed romos épületei, melyek emlékeztetik az utókort a lázadás szörnyűségeire. Nem Atkira mondandója miatt, sokkal inkább a fájó emlékek miatt válik csendesebbé a lány, ami úgy látszik, fel is tűnik útitársának.*
- Nem, egyáltalán nem untat, Atkira úr. Csak még mindig felzaklat, amikor ezt a környéket látom. *Nyugtatja meg a másikat, már ha attól meg lehet nyugodni, amit mondott. Közben fejben már próbálja összerakni, hogy az elhangzott képességek alapján (a kártyázást kivéve) mire tudja használni a férfit.*
- Nos, ha a számokat ismeri, és a vendégeket is szereti, ahogy mondja, akkor azt hiszem, jó komornyik válhat Önből. Bár, sok vendéget nem várok, úgyhogy az első időszakban szerintem csak arra fogom kérni, hogy legyen az én társaságom, hogy ne legyek magányos, és ha megkérem valami egyszerű feladatra, azt végezze el nekem. Cserébe adok szállást és ételt, pénzt is, ha arra van szüksége. *Nem veszi észre, hogy a szavai talán kissé félreérthetőek is lehetnek, az ő ártatlansága nem is engedi, hogy rosszra gondoljon.*
- Esetleg gondját viselhetné Harmatnak is. Úgy látom, kedveli Önt. *Jegyzi meg, a ló pedig egyetértve nyerít, mikor egy pillanatra megállnak a Csonthíd előtt, melynek túloldalán már Selyemrév várja őket.*
*Van oka rá, hogy reménytelinek tűnjön, és hogy miért, egyszer talán Atkira is megtudhatja, de még nem jött el az ideje. A férfi nem is sejtheti, hogy a sorsukban sokkal több a hasonlóság, mint azt gondolná, és ha hajlandó ugyanazon az úton járni, az igaz hit útján, melyre az elf is rálépett egykoron, akkor az ő története is érhet még a jelenénél sokkal boldogabb véget.
Ami a fajtájára és származására jellemző viselkedést illeti, az is az istennőnek köszönhető, hogy Aleniából, mintha hiányozna az a pökhendiség, melyet újdonsült ismerőse úgy keres. Nem akar olyan lenni, mint a többi elf, olyan pedig főleg nem, mint azok a nemesek, akik miatt a lázadás valójában kitört. Hogy ehhez az elhatározáshoz tudja-e tartani magát otthonának négy fala közt is, majd kiderül, amikor épp valamilyen okból kifolyólag nem lesz elégedett Atkira munkájával, de egyelőre kétségtelenül csak a szép és jó oldalát mutatja.
Mindenesetre az első feladatát meg is kapja a férfi, Alenia Harmat nevű, hófehér lovát kell elvezetnie s egyúttal hazakísérnie őt a nemeskisasszony selyemrévi otthonáig. Nem egy nehéz munka, biztosan meg tudja oldani. Amint a kantár Atkira kezébe kerül, szépen, lassan megindulhatnak Arthenior új gazdagnegyede felé, s közben megvitathatják a fontos dolgokat is, mint például, hogy mihez is ért az úr.*
- Ugyan, néha a hétköznapokat is nehéz túlélni, szóval ez a képesség bármikor hasznos lehet. *Néz mosolyogva Atkira szemeibe, majd újra előre.*
- Erdőmélye? Rengeteg történetet olvastam róla és arról, hogy mennyi veszély leselkedik ott a kalandorokra. Minden elismerésem, hogy járt ott, és mégis épségben tért vissza. *Mondja szavait őszintén, hisz még Eeyr támogatásával sem sokaknak sikerült élve hazakeverednie az erdő legmélyéről, legalábbis a könyvek ezt írják. A látképet közben hamar felváltják az egykori nemesi negyed romos épületei, melyek emlékeztetik az utókort a lázadás szörnyűségeire. Nem Atkira mondandója miatt, sokkal inkább a fájó emlékek miatt válik csendesebbé a lány, ami úgy látszik, fel is tűnik útitársának.*
- Nem, egyáltalán nem untat, Atkira úr. Csak még mindig felzaklat, amikor ezt a környéket látom. *Nyugtatja meg a másikat, már ha attól meg lehet nyugodni, amit mondott. Közben fejben már próbálja összerakni, hogy az elhangzott képességek alapján (a kártyázást kivéve) mire tudja használni a férfit.*
- Nos, ha a számokat ismeri, és a vendégeket is szereti, ahogy mondja, akkor azt hiszem, jó komornyik válhat Önből. Bár, sok vendéget nem várok, úgyhogy az első időszakban szerintem csak arra fogom kérni, hogy legyen az én társaságom, hogy ne legyek magányos, és ha megkérem valami egyszerű feladatra, azt végezze el nekem. Cserébe adok szállást és ételt, pénzt is, ha arra van szüksége. *Nem veszi észre, hogy a szavai talán kissé félreérthetőek is lehetnek, az ő ártatlansága nem is engedi, hogy rosszra gondoljon.*
- Esetleg gondját viselhetné Harmatnak is. Úgy látom, kedveli Önt. *Jegyzi meg, a ló pedig egyetértve nyerít, mikor egy pillanatra megállnak a Csonthíd előtt, melynek túloldalán már Selyemrév várja őket.*
1775. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-10-25 20:08:53
Üzenet elküldve: 2025-10-25 20:08:53
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 265
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 265
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A hűség záloga – de mekkora?//
*Cilia egyetlen dologban valóban rengeteget fejlődött. Abban, hogy miképp tud a városőr idegein táncolni, akinek a türelme egyre fogytán van. A zöld szemekben a megszokott naivitás és tudatlanság helyett most valódi értelem csillog, s mellette dac, végtelen dac, mintha most az egész világnak meg akarná mutatni a lány, hogy vele senki sem packázhat. Kár, hogy egy kismacska, ha fúj, attól nem ijesztő lesz, hanem csak aranyosabb.
Sem a hangosan felcsattanó követelőzésre nem válaszol, sem pedig az egyébként jogos érvekre, melyek elhangzanak a fiatal lány szájából. Tudna mit mondani, például azt, hogy a düh és a harag nem megoldás semmire. Ő már csak tudja, hisz pontosan így veszítette el ő is azt, akit a legjobban szeretett ezen a velejéig rohadt világon, de hiába is mondaná most ezt el, a lány szinte nem is figyel rá, csak a saját igazát hajtja. Kár, hogy nem jön rá arra, hogy hiába a felismerés, az továbbra sem fog megoldani az égvilágon semmit.
Úgy tűnik, hogy legalább a mostani kis szökésével sikerült csapdába csalnia az elfet, egy pillanatra ismét nem a haragot, hanem a meglepettséget látja az arcán, de aztán kezdődik minden előlről. A férfi nem ijed meg a visszavágástól, csak lemondóan csóválja a fejét.*
- Jól van, akkor menjünk oda! *Céloz a kaszárnyára.* Látom, már a láncosoktól sem félsz. *Ha Cilia közben nem csak imitál, hanem rendesen meg is indul valamerre, akkor követi őt. Nem blöfföl. Ha a szőke szembe akar nézni a sorsával, ám legyen. Persze, azért jobban örülne neki, ha nem ez lenne a történet vége.*
- Csak tudod mit nem értek? Hogy miért jobb neked az, ha mindketten bűnhődünk, mintha egyikünk sem? Eeyr ennyire azt akarja, hogy szenvedj? Nem túl kegyes isten akkor. *Eddig sem volt kétsége afelől, hogy a fény istennőjében is megvan a maga kegyetlensége, de, hogy valakiben ilyen erősen égjen miatta az igazságérzet, hogy tönkre akarja tenni miatta a saját életét, az már több a soknál. Reméli, hogy Ciliának még időben megjön az esze.*
//A hűség záloga – de mekkora?//
*Cilia egyetlen dologban valóban rengeteget fejlődött. Abban, hogy miképp tud a városőr idegein táncolni, akinek a türelme egyre fogytán van. A zöld szemekben a megszokott naivitás és tudatlanság helyett most valódi értelem csillog, s mellette dac, végtelen dac, mintha most az egész világnak meg akarná mutatni a lány, hogy vele senki sem packázhat. Kár, hogy egy kismacska, ha fúj, attól nem ijesztő lesz, hanem csak aranyosabb.
Sem a hangosan felcsattanó követelőzésre nem válaszol, sem pedig az egyébként jogos érvekre, melyek elhangzanak a fiatal lány szájából. Tudna mit mondani, például azt, hogy a düh és a harag nem megoldás semmire. Ő már csak tudja, hisz pontosan így veszítette el ő is azt, akit a legjobban szeretett ezen a velejéig rohadt világon, de hiába is mondaná most ezt el, a lány szinte nem is figyel rá, csak a saját igazát hajtja. Kár, hogy nem jön rá arra, hogy hiába a felismerés, az továbbra sem fog megoldani az égvilágon semmit.
Úgy tűnik, hogy legalább a mostani kis szökésével sikerült csapdába csalnia az elfet, egy pillanatra ismét nem a haragot, hanem a meglepettséget látja az arcán, de aztán kezdődik minden előlről. A férfi nem ijed meg a visszavágástól, csak lemondóan csóválja a fejét.*
- Jól van, akkor menjünk oda! *Céloz a kaszárnyára.* Látom, már a láncosoktól sem félsz. *Ha Cilia közben nem csak imitál, hanem rendesen meg is indul valamerre, akkor követi őt. Nem blöfföl. Ha a szőke szembe akar nézni a sorsával, ám legyen. Persze, azért jobban örülne neki, ha nem ez lenne a történet vége.*
- Csak tudod mit nem értek? Hogy miért jobb neked az, ha mindketten bűnhődünk, mintha egyikünk sem? Eeyr ennyire azt akarja, hogy szenvedj? Nem túl kegyes isten akkor. *Eddig sem volt kétsége afelől, hogy a fény istennőjében is megvan a maga kegyetlensége, de, hogy valakiben ilyen erősen égjen miatta az igazságérzet, hogy tönkre akarja tenni miatta a saját életét, az már több a soknál. Reméli, hogy Ciliának még időben megjön az esze.*
1774. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-10-25 14:44:23
Üzenet elküldve: 2025-10-25 14:44:23
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 472
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 472
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A hűség záloga – de mekkora?//
*Néha őt is szórakoztatta azt, amikor Grael türtőztette magát, mielőtt elzavarta volna a házból. Valahol ez az adok kapok egy örök valója kapcsolatuknak. Szálaik összefonódtak akármennyire is szeretné azt hátra hagyni. De sajnos ami történt megtörtént. Igaz akkor is volt választása. Vagy az inkább egy illúzió volt? Egy manipulatív terv. Amit Grael annyira szeret. Milyen választás az egy éhező gyermeknek, hogy éhezel, vagy pedig nem? Az nem választás, hanem kényszer. És őt igazából ebbe helyezte őt bele. Elhúzva a mézes madzagot az orra előtt, és utána még azt meri mondani, hogy ez az ő hibája ami történt. Két kezet mos. Ám sajnos Grael helyzetét nézve, Cilia már kevésbé naiv, mint akkoriban.*
- Ne térj el! Ez nem egy olyan ajándék!
*Csattan fel a hangja, de a férfi szájából akarja hallani a választ. Ne nézze őt annak a naiv gyereknek ami volt.*
- Te is dönthettél volna úgy, hogy elhozol az árvaházba. De nem úgy tettél!
*Vágja le haragosan karjait egy toppantás együtt. Az "sárga" karikáknak ugyanis kétoldala van. Grael is dönthetett volna úgy, hogy a helyes dolgot teszi. Ám nem tette azt. Neki szórakoztatóbb volt vásárra vinni az lány bőrét. Lehet túl ügyesen tette azt amit. Elvégre azt az arany mennyiséget egy egyszerű tolvaj is megirigyelhette volna.*
- Hogy mi?
*Jön rá a felismerés, hogy ismételten bajba kerülhet Anvielnél, bár neki még megtudná magyarázni, hogy nem szórakozásból szökött el. Hanem mert segíteni szeretne. Ám a felismerés egy pillanatra zökkenti ki csupán haragjából. Ugyanis, ezt a játékot ő is játszhatja a másikkal.
Egy hasonló gúnyos mosoly húzódik az ő arcára is. Most mintha a férfi tükörbe nézhetne.*
- Menj csak. Én pedig ellátogatok a kaszárnyába, és feladom magam. Elmesélhetem miért is tettem azt amit.
*Ő nem áll meg választ várva, lassan fordul el és lábát lassan emeli. Mintha megindulna. Kíváncsi vajon melyikük fogja végre feladni kártyáikat. A blöff adott mindkettőjüknél.*
//A hűség záloga – de mekkora?//
*Néha őt is szórakoztatta azt, amikor Grael türtőztette magát, mielőtt elzavarta volna a házból. Valahol ez az adok kapok egy örök valója kapcsolatuknak. Szálaik összefonódtak akármennyire is szeretné azt hátra hagyni. De sajnos ami történt megtörtént. Igaz akkor is volt választása. Vagy az inkább egy illúzió volt? Egy manipulatív terv. Amit Grael annyira szeret. Milyen választás az egy éhező gyermeknek, hogy éhezel, vagy pedig nem? Az nem választás, hanem kényszer. És őt igazából ebbe helyezte őt bele. Elhúzva a mézes madzagot az orra előtt, és utána még azt meri mondani, hogy ez az ő hibája ami történt. Két kezet mos. Ám sajnos Grael helyzetét nézve, Cilia már kevésbé naiv, mint akkoriban.*
- Ne térj el! Ez nem egy olyan ajándék!
*Csattan fel a hangja, de a férfi szájából akarja hallani a választ. Ne nézze őt annak a naiv gyereknek ami volt.*
- Te is dönthettél volna úgy, hogy elhozol az árvaházba. De nem úgy tettél!
*Vágja le haragosan karjait egy toppantás együtt. Az "sárga" karikáknak ugyanis kétoldala van. Grael is dönthetett volna úgy, hogy a helyes dolgot teszi. Ám nem tette azt. Neki szórakoztatóbb volt vásárra vinni az lány bőrét. Lehet túl ügyesen tette azt amit. Elvégre azt az arany mennyiséget egy egyszerű tolvaj is megirigyelhette volna.*
- Hogy mi?
*Jön rá a felismerés, hogy ismételten bajba kerülhet Anvielnél, bár neki még megtudná magyarázni, hogy nem szórakozásból szökött el. Hanem mert segíteni szeretne. Ám a felismerés egy pillanatra zökkenti ki csupán haragjából. Ugyanis, ezt a játékot ő is játszhatja a másikkal.
Egy hasonló gúnyos mosoly húzódik az ő arcára is. Most mintha a férfi tükörbe nézhetne.*
- Menj csak. Én pedig ellátogatok a kaszárnyába, és feladom magam. Elmesélhetem miért is tettem azt amit.
*Ő nem áll meg választ várva, lassan fordul el és lábát lassan emeli. Mintha megindulna. Kíváncsi vajon melyikük fogja végre feladni kártyáikat. A blöff adott mindkettőjüknél.*
1773. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-10-25 14:22:20
Üzenet elküldve: 2025-10-25 14:22:20
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 265
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 265
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A hűség záloga – de mekkora?//
*Az istenek bocsássanak meg neki, de be kell vallania, hogy kifejezetten szórakoztatja őt a lány duzzogása. El tudna vele játszani hosszú órákig, ha egyébként nem tartaná felesleges erőfeszítésnek azt, hogy az érzéseivel játsszon. Valójában nem érdekli, hogy mit gondol róla Cilia, bűnösnek sem érzi magát egy olyan dolog miatt, amire bármikor mondhatott volna nemet. Akkor annyira kellett neki az étel, hogy élt a lehetőséggel. Az, hogy a törvény büntetni akarja, ahogy egy rászoruló kölyök ételt szerzett magának, az a törvényhozókat minősíti, nem őt.
Előáll aztán a tervével, hogy megajándékozza Mait egy gyűrűvel, s úgy tűnik, hogy ezzel már sikerül felkeltenie a kis szőke érdeklődését, mintha még az a morcos tekintet is eltűnne egy pillanatra az arcáról.*
- De mondom. Szomorú vagyok, amiért megint elment, és ami azt illeti, a te nevelőnőd, Anviel tanácsolta, hogy egy gyűrűnek talán örülne, mert… Mai szereti az ékszereket. Csak hát, ahogy mondtam, nem tudom a méretét. *Két tenyerét egy halk csattanással fűzi egymásba maga előtt, ahogy jobban kifejti a történetet. Valahol azt várta, hogy az elf ezek után azonnal segíteni akar majd neki, de úgy tűnik tévedett, mert csak újabb szemrehányó kérdéseket vág a fejéhez.*
- Nem gondolom, kérdezem. A döntés a tiéd, ahogy akkor is a tiéd volt. Nem emlékszel? Elmondtam neked, hol találsz, te pedig felkerestél. Nem volt muszáj. Ha nem akarsz segíteni, hát nem fogsz, és majd nem mondhatom azt Mainak, hogy te is segédkeztél az ajándékához. *Ránt vállat, miközben próbál úgy tenni, mintha Cilia segítsége csak egy lehetőség volna a sok közül, nem pedig a legjobb ötlete a megoldásra, aki eszébe jutott.*
- Legfeljebb visszamegyek egyedül az árvaházba, megkérem Anvielt, hogy segítsen, de tudod, mi jutott még eszembe? Mit fogok mondani neki, ha megkérdezi tőlem, hogy láttam-e Ciliát? Azt mondjam, hogy nem, fogalmam sincs, merre járhat, vagy azt, hogy már megint elszökött és épp Romvárosban kóricál? *Összefűzi karjait a mellkasa előtt, és kissé oldalra billentett fejjel teszi fel a kérdését.*
//A hűség záloga – de mekkora?//
*Az istenek bocsássanak meg neki, de be kell vallania, hogy kifejezetten szórakoztatja őt a lány duzzogása. El tudna vele játszani hosszú órákig, ha egyébként nem tartaná felesleges erőfeszítésnek azt, hogy az érzéseivel játsszon. Valójában nem érdekli, hogy mit gondol róla Cilia, bűnösnek sem érzi magát egy olyan dolog miatt, amire bármikor mondhatott volna nemet. Akkor annyira kellett neki az étel, hogy élt a lehetőséggel. Az, hogy a törvény büntetni akarja, ahogy egy rászoruló kölyök ételt szerzett magának, az a törvényhozókat minősíti, nem őt.
Előáll aztán a tervével, hogy megajándékozza Mait egy gyűrűvel, s úgy tűnik, hogy ezzel már sikerül felkeltenie a kis szőke érdeklődését, mintha még az a morcos tekintet is eltűnne egy pillanatra az arcáról.*
- De mondom. Szomorú vagyok, amiért megint elment, és ami azt illeti, a te nevelőnőd, Anviel tanácsolta, hogy egy gyűrűnek talán örülne, mert… Mai szereti az ékszereket. Csak hát, ahogy mondtam, nem tudom a méretét. *Két tenyerét egy halk csattanással fűzi egymásba maga előtt, ahogy jobban kifejti a történetet. Valahol azt várta, hogy az elf ezek után azonnal segíteni akar majd neki, de úgy tűnik tévedett, mert csak újabb szemrehányó kérdéseket vág a fejéhez.*
- Nem gondolom, kérdezem. A döntés a tiéd, ahogy akkor is a tiéd volt. Nem emlékszel? Elmondtam neked, hol találsz, te pedig felkerestél. Nem volt muszáj. Ha nem akarsz segíteni, hát nem fogsz, és majd nem mondhatom azt Mainak, hogy te is segédkeztél az ajándékához. *Ránt vállat, miközben próbál úgy tenni, mintha Cilia segítsége csak egy lehetőség volna a sok közül, nem pedig a legjobb ötlete a megoldásra, aki eszébe jutott.*
- Legfeljebb visszamegyek egyedül az árvaházba, megkérem Anvielt, hogy segítsen, de tudod, mi jutott még eszembe? Mit fogok mondani neki, ha megkérdezi tőlem, hogy láttam-e Ciliát? Azt mondjam, hogy nem, fogalmam sincs, merre járhat, vagy azt, hogy már megint elszökött és épp Romvárosban kóricál? *Összefűzi karjait a mellkasa előtt, és kissé oldalra billentett fejjel teszi fel a kérdését.*
1772. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-10-25 13:52:42
Üzenet elküldve: 2025-10-25 13:52:42
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 472
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 472
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A hűség záloga – de mekkora?//
*Ehhez mindig is mesterien értett. Pedig sosem akarattal tette ezt Cilia. Pusztán egy gondtalan kis utcakölyök volt. Aki dúdolt, énekelt vagy épp csak az ujjával dobolt az asztalon. Már ha beengedte őt a házába egyszer egyszer. Nem hiába volt berendezve az a kis elhagyatott pince annak idején.
Bár ennyivel le lehetne ezt zárni, hogy hátat fordít a férfinak mindörökre. Ám a helyzete sokkalta csavarosabb mintsem az annak látszik. Mai és Grael a háttérben már eléggé összefűzték sorsuk szálait. Aminek pont ő volt az okozója. Amennyire örült annak hajdanán. Most belegondolva rettenetesen bánja. De azt is csak azért, ahogy a helyzet kihozta. A körözés amit kiadtak ellene, megkeserítette számára volt "nevelő" apja képét. A kihasználtság érzete, a folytonos hazugság és orránál fogva vezetés. Rátette a pontot az i-re.
Az apró "bók" amit átitat Grael gúnyossága, csak még haragosabbá teszi Ciliát. A vékony szemöldökök haragosabbra húzódnak vissza. Apró ujjai pedig saját karjára szorítanak rá, ahogy próbálja haragját visszafojtani. Ennek másik apró jele, hogy talpa fel és le toppantgat továbbra is, ahogy várja a másik lassú válaszát. Türelmetlen, ez kétségtelen. Nem azért várja a másik válaszát, mert annyira jól esne neki a válasz. Tudni akarja mire készülhet ez a galád férfi. Hogy ha majd Mai visszatér, figyelmeztethesse őt.
Grael válasza azonban meglepi. Egy gyűrű? A haragos szemöldök egyike felszökik meglepetten. El is gondolkodtatja. Ajándékba csak úgy gyűrűt nem szokás adni. Ennyit már ő is tud. Egy csokor virág, esetleg egy nyakék, vagy akár egy ruha is. De nem gyűrű. A felismerés hamar kiül az arcára. A harag egy pillanatra teljesen el is tűnik. De, hogy egy sokkalta ijedtebb ráismerés üljön ki rá.*
- Neem! Ugye nem mondod?
*Rázza meg hitetlenkedve a fejét, hozzászegezve a válaszát a férfinak. Mert jelenleg cseppet sem érdekli, ha vele tart mi történne vele. Mert esze ágában sincs egy lépést sem az oldalán tölteni. Sőt legszívesebben tán az arcába is nevetne, hogy oldja meg maga. Sőt! Törjön be maga Mai szobájába, ha kiakarja deríteni nevelője ujjának méretét.*
- Meg aztán. Miből gondolod, hogy segítenék neked? Azok után amire rávettél?
*Arcára vissza is ül a harag, ahogy egy újabb kérdést is a férfinak szegez.*
//A hűség záloga – de mekkora?//
*Ehhez mindig is mesterien értett. Pedig sosem akarattal tette ezt Cilia. Pusztán egy gondtalan kis utcakölyök volt. Aki dúdolt, énekelt vagy épp csak az ujjával dobolt az asztalon. Már ha beengedte őt a házába egyszer egyszer. Nem hiába volt berendezve az a kis elhagyatott pince annak idején.
Bár ennyivel le lehetne ezt zárni, hogy hátat fordít a férfinak mindörökre. Ám a helyzete sokkalta csavarosabb mintsem az annak látszik. Mai és Grael a háttérben már eléggé összefűzték sorsuk szálait. Aminek pont ő volt az okozója. Amennyire örült annak hajdanán. Most belegondolva rettenetesen bánja. De azt is csak azért, ahogy a helyzet kihozta. A körözés amit kiadtak ellene, megkeserítette számára volt "nevelő" apja képét. A kihasználtság érzete, a folytonos hazugság és orránál fogva vezetés. Rátette a pontot az i-re.
Az apró "bók" amit átitat Grael gúnyossága, csak még haragosabbá teszi Ciliát. A vékony szemöldökök haragosabbra húzódnak vissza. Apró ujjai pedig saját karjára szorítanak rá, ahogy próbálja haragját visszafojtani. Ennek másik apró jele, hogy talpa fel és le toppantgat továbbra is, ahogy várja a másik lassú válaszát. Türelmetlen, ez kétségtelen. Nem azért várja a másik válaszát, mert annyira jól esne neki a válasz. Tudni akarja mire készülhet ez a galád férfi. Hogy ha majd Mai visszatér, figyelmeztethesse őt.
Grael válasza azonban meglepi. Egy gyűrű? A haragos szemöldök egyike felszökik meglepetten. El is gondolkodtatja. Ajándékba csak úgy gyűrűt nem szokás adni. Ennyit már ő is tud. Egy csokor virág, esetleg egy nyakék, vagy akár egy ruha is. De nem gyűrű. A felismerés hamar kiül az arcára. A harag egy pillanatra teljesen el is tűnik. De, hogy egy sokkalta ijedtebb ráismerés üljön ki rá.*
- Neem! Ugye nem mondod?
*Rázza meg hitetlenkedve a fejét, hozzászegezve a válaszát a férfinak. Mert jelenleg cseppet sem érdekli, ha vele tart mi történne vele. Mert esze ágában sincs egy lépést sem az oldalán tölteni. Sőt legszívesebben tán az arcába is nevetne, hogy oldja meg maga. Sőt! Törjön be maga Mai szobájába, ha kiakarja deríteni nevelője ujjának méretét.*
- Meg aztán. Miből gondolod, hogy segítenék neked? Azok után amire rávettél?
*Arcára vissza is ül a harag, ahogy egy újabb kérdést is a férfinak szegez.*
1771. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-10-24 15:44:02
Üzenet elküldve: 2025-10-24 15:44:02
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 265
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 265
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A hűség záloga – de mekkora?//
*Nem kellett hozzá néhány másodpercnél több, hogy idegesíteni kezdje a lány viselkedése, de egyelőre még nem uralkodik el rajta az agresszív énje, csupán tehetetlenül tárja szét a karjait, mintha csak azt jelezné velük, hogy akkor így járt.*
- Ha elfogyott, hát elfogyott. ~Jobban is járok...~ *A történetük itt véget is érhetne. A kis szőke felőle aztán világgá is toppantgathatna dühében, nem érdekelné, ahogy az sem, hogy a hivatására fogadott esküje alapján most azonnal a kaszárnyába kellene vinni a lányt. Nyilván nem teszi meg, nem fűzi hozzá semmilyen érdek, sőt, inkább addig jó neki, míg az elf szabad. Erős a késztetés, hogy lezárja a múltat és elengedje őt, de egy valami, illetve valaki nem engedi: Mai.
A fél-elf nevét használja arra, hogy végül megállásra kényszerítse Ciliát, és úgy tűnik, hogy ez be is válik. A zöld szemek hegyes lándzsaként merednek rá, de valahogy nem tudja komolyan venni őket, hisz ő már látta mennyire tud félni szegény lány, és mennyire elesett és gyámoltalan tud lenni, ha kicsúszik lábai alól a talaj.*
- Jól áll neked, ahogy puffogsz. Már majdnem olyan vagy, mint ő. *Vigyorodik el gúnyosan, ahogy elhangzik a kérdés Cilia szájából. Mielőtt érdemi választ adna, újra a távolba pillant, majd barnái újra megkeresik a duzzogó kis arcot.*
- Akarok neki venni egy ajándékot. Egy nagyon szép gyűrűt, ha jól tudom, szereti őket. Azonban akadt egy gondom, egy egészen nagy gondom. Nem tudom, mekkora gyűrűt hord Mai. Arra gondoltam, hogy ha szeretnéd őt boldognak látni, segíthetnél ezt kideríteni, merthogy biztos vagyok benne, hogy te tudod, hol tartja az ékszereit. Meg kellene szerezni egyet, szigorúan csak kölcsönbe, és elvinni a piactérre mintának. Akár még el is jöhetnél velem. Ne aggódj, amíg velem vagy, senki nem bánthatna téged! *Észre sem veszi, hogy mit mondott az utolsó mondatával valójában, végig csak arra koncentrál, hogy valahogy meggyőzze a kis elfet arról, hogy segítsen neki, anélkül, hogy véletlenül is elhintené, hogy azt a gyűrűt többnek szánja egy egyszerű ajándéknál.*
//A hűség záloga – de mekkora?//
*Nem kellett hozzá néhány másodpercnél több, hogy idegesíteni kezdje a lány viselkedése, de egyelőre még nem uralkodik el rajta az agresszív énje, csupán tehetetlenül tárja szét a karjait, mintha csak azt jelezné velük, hogy akkor így járt.*
- Ha elfogyott, hát elfogyott. ~Jobban is járok...~ *A történetük itt véget is érhetne. A kis szőke felőle aztán világgá is toppantgathatna dühében, nem érdekelné, ahogy az sem, hogy a hivatására fogadott esküje alapján most azonnal a kaszárnyába kellene vinni a lányt. Nyilván nem teszi meg, nem fűzi hozzá semmilyen érdek, sőt, inkább addig jó neki, míg az elf szabad. Erős a késztetés, hogy lezárja a múltat és elengedje őt, de egy valami, illetve valaki nem engedi: Mai.
A fél-elf nevét használja arra, hogy végül megállásra kényszerítse Ciliát, és úgy tűnik, hogy ez be is válik. A zöld szemek hegyes lándzsaként merednek rá, de valahogy nem tudja komolyan venni őket, hisz ő már látta mennyire tud félni szegény lány, és mennyire elesett és gyámoltalan tud lenni, ha kicsúszik lábai alól a talaj.*
- Jól áll neked, ahogy puffogsz. Már majdnem olyan vagy, mint ő. *Vigyorodik el gúnyosan, ahogy elhangzik a kérdés Cilia szájából. Mielőtt érdemi választ adna, újra a távolba pillant, majd barnái újra megkeresik a duzzogó kis arcot.*
- Akarok neki venni egy ajándékot. Egy nagyon szép gyűrűt, ha jól tudom, szereti őket. Azonban akadt egy gondom, egy egészen nagy gondom. Nem tudom, mekkora gyűrűt hord Mai. Arra gondoltam, hogy ha szeretnéd őt boldognak látni, segíthetnél ezt kideríteni, merthogy biztos vagyok benne, hogy te tudod, hol tartja az ékszereit. Meg kellene szerezni egyet, szigorúan csak kölcsönbe, és elvinni a piactérre mintának. Akár még el is jöhetnél velem. Ne aggódj, amíg velem vagy, senki nem bánthatna téged! *Észre sem veszi, hogy mit mondott az utolsó mondatával valójában, végig csak arra koncentrál, hogy valahogy meggyőzze a kis elfet arról, hogy segítsen neki, anélkül, hogy véletlenül is elhintené, hogy azt a gyűrűt többnek szánja egy egyszerű ajándéknál.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1771-1790