//Második szál//
//Tűz volna?//
*Újra megjelenik a szája sarkában az a cinkos mosolygás, mikor a leköszönt kapitány a Báró üzletéről, kiváltképp, amikor a Kalmárlak felforgatásáról beszél. Mintha úgy érezné a szavakból, hogy az előre elkönyvelhető eredmény ellenére azért nagy kedve lett volna elrendelni a dolgot. Csak úgy, a miheztartás végett. Nem is csodálkozik rajta. A két férfi személyisége és elvei olyannyira különböző karakterűek, hogy óhatatlanul surlódás a vége. Amikor viszont Caldorcor Wegtorenből való távozásának okai és körülményei kerülnek terítékre, Yezának már ügyesebben kell lavíroznia. Niyssbéli húgocskáihoz mérten kevéssé bánik mesterien a vonásaival, de most igyekszik tökéletes, selytelmes mosoly mögé bújni, akár a legjobb hamiskártyások. Fogalma sincs, miért lett forró a talaj a Báró lába alatt odahaza (ha egyáltalán ilyesmiről volt szó), de ilyetén tájékozatlanságáról a kissé beszédesebbé oldódó bajnoknak nem kell tudnia. Ez kényes, ám fontos információ a vörös számára, elvégre az ő ügye szempontjából sem mellékes. Az a helyzet, hogy sokkal, de sokkal kevesebbet tud nemes pártfogójáról, mint szeretne. Sajnos nem volt abban a helyzetben, hogy válogasson a lehetőségek közül.
A kis közjátékkal sikerül némileg megzavarnia, kizökkentenie a férfit. A figyelem és az érdeklődés terelgetésében fontos szerepük van az ilyen apróságoknak, ha konkrét hasznukat ott és akkor nem is feltétlenül látja az ember. A távolság egész elhanyagolhatóra csípése is Yeza malmára hajtja a vizet. Direkt ügyeskedett így, de a szinte magához édesgetett érintés mégis borzongást futtat végig a bőrén. Nem az idegenkedő fajtát, hanem a olyat, mint amikor az ember tenyerét egy kíváncsiságból közel jött irbisz szimatolja. A nyakára forduló ujjak finom szorítása csak erősíti ezt az érzést, és Yeza nem is próbálja titkolni. Érződik a lélegzetén, a vére szaporább lüktetésén, de a vonásai nyugodtak, sőt, ugyanolyan kacérak maradnak.*
- Veszítettél *mondja szemtelen nyíltsággal* - ha úgy nézzük. *Yeza nem próbál elhúzódni, inkább tovább lopja a távolságot. A keze megtámaszkodik a férfi combján. Vakmerő, az biztos, de nem ostoba. A mozdulat tulajdonképpen biztosíték. Ha a férfi rá is szorítana a torkára, így akadályozná a másik keze mozdulatát, míg ő kényelmesen hozzáférne a késéhez. Nem gondolja, hogy szükség lenne ilyesmire, de egyrészt jobb biztosra menni, másrészt pedig az ember nehezen vetkőzi le a berögződéseket.* - Nem skandáltam a neved *súgja, csaknem a másik ajkaira.* - Ahogy más sem. Akkor még. A Wegtoreni Nagy Aréna nem az ölésről szól. Más, mint a déli küzdővermek. A népnek cirkusz kell. Hüxia tudta ezt. Imádták őt *villan a barnákban néhány dacos szikrácska.* - Te pedig önkényesen döntöttél felette. *Ha Denjaar akkor életben hagyja az amazont és egy későbbi alkalommal újból le tudja győzni, az a győzelem már hőssé emeli a "szerencsés mészáros" címe helyett, aki elvette a lelátókat megtöltőktől a népszerű üdvöskéjüket.*
- Sokáig tartott, míg kiköszörülted ezt a csorbát, Láng Fattya. De megtanultad a leckét és bajnokká lettél.
*Pillantása a férfiét kutatja.*
- Kár, hogy nem találkoztunk korábban. Biztos jól mutatott rajtad az artheniori városőrség kapitányi egyenruhája.