//Második szál//
//A nem olyan régmúlt hajnala//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
- Engem meg egyszer te fogsz az őrületbe kergetni.
*Szalad ki a száján két sóhajtás közt a következő mondta, jelezvén, hogy Aldo, bár most egészen másfajta mámor köti le, azért még mindig nem szabadult teljesen az alkohol hatása alól.
A nőből felszakadó kéjes nyögések még inkább tettre sarkallják a férfit, bár már maga is egyre szaporábban kapkod levegőért, de ezért még bírja, megedződött már az ilyen csatákban. S ahogy érzi, Rocha sem lehet egy szűz életű nő, mert be kell ismernie magának, hogy a félvér azért elég jó az ágyban, feltehetően volt alkalma csiszolni eme tudását. Ha Aldo egy hétköznapi szerelmes férfi lenne, ez a tény lehet kicsit felzaklatná, s talán még enyhe, maró féltékenységet is érezne, de az ő felfogása nagyban különbözik a normálisakétól. Már kezdi valahol mélyen sejteni, még ha oly nagyon próbálja is tagadni, hogy Rocha iránti fellángolása nem lesz egy hamar elmúló dolog. Ennek ellenére mégsem érdekli, előtte hogyan, kivel, mennyi dolga lehetett a nőnek, hiszen nagyon jól tudja magáról, hogy ő sem szent, még mostanában is sokszor menekült érzéketlen, egy éjszakás kalandokba, hogy testi vágyainak eleget tegyen. Ez viszont több, mint puszta biológiai közösülés, ha az lenne, már rég lehengeredett volna róla, s nem éppen a nyakát csókolgatná egyre nagyobb odaadással, nem simogatná, karmolná tüzesen Rocha lapockáit, s nem ügyködne minden erejével azon, hogy ezek a pillanatok a lehető legtovább tartsanak, vissza-visszalassítva a folyton felgyorsuló tempót.
De azért hosszan elhúzni sem jó ezt a szép, közös táncot, mert idővel elveszti izgalmas fényét, egyszerű mutatvánnyá sorvadva, így Aldo igyekszik megtalálni a megfelelő pillanatokat, csókokat, s sebességet, hogy a beteljesüléshez vezető út a lehető legfényesebb, legkielégítőbb legyen, egy egészen más univerzumba repítve mindkettőjüket.
Mert már érzi, hogy bizony közeledik ez a pillanat, s rajtuk múlik, mennyire másszák meg előtte csúcsot.
Szinte beleborzong a hátán végigszántó körmök keltette kellemesen ható, csípő, égő érzésre, s talán még fel is szisszen rá, de lehet hogy csak egy ártatlan sóhaj hagyta el tüdejét.
Két tenyere közé fogja a számára oly gyönyörűnek, s jelen állapotában még kívánatosabbnak tartott arcot, hogy csókokkal halmozza el, nem csak száját, hanem szinte minden szegletét álltól homlokig, tőle szokatlan gyengédséggel és törődéssel. Végighúzza ujjait a vállakon, majd a karon, hogy végül Rocha tenyerét megtalálva összekulcsolhassa kezeiket, hogy a gyönyör pillanatában ily módon is össze legyenek kötve.*