//Második szál//
//Gyakorlás//
//Aktív képesség használat – Vérszomj//
*Mykael azzal a sokak számára jól ismert fájdalommal küzd, amit akkor érzünk, ha por, pici homok megy a szemhéj alá, amit ki kell pislogni, ki kell könnyezni, ki kell forgatni, vagy leginkább mindezt egyszerre. Jó, ha ezt az ember nyugodt körülmények között teheti meg, mert ritkán védtelenebb annál az ember, mint amikor minden ösztöne arra ösztökéli, hogy hagyjon fel minden egyébbel és oldjon meg egy kellemetlen problémát.
Ettvallder ezután kegyetlen támadássorozatot indít ellene. De folyamatosan csak egy irányból támad, szemből. Mykaelnek elég tartania a pajzsát, folyamatosan hátrálnia és arra ügyelnie, hogy ne egyenes vonalban hátráljon, mert akkor előbb-utóbb falhoz szorulna. Védekezni sokkal kevesebb energiát emészt fel, mint újra és újra csapásra emelni egy fegyvert.
A félvérnek most tényleg megvolt az esélye a győzelemre, de ahhoz kellene valami váratlan is. Erős csapásai, bár alaposan lefárasztják Mykaelt, de mind háríthatóak. Csak egyszer próbálta volna elkaszálni a lábát, vagy valóban kitérni oldalra és onnan lesújtani, azzal jó eséllyel sikert ért volna el. Amikor Mykael a sok egymást követő, szemből jövő támadást már szinte ösztönösen, gépiesen hárítja, egyetlen ritmustalan mozdulat is megtenné. Főleg, mert a fiatal zsoldos a roham miatt már nem is tud visszatámadni.
Végül azonban a támadássorozat abbamarad. Valahol menetközben a koszt is sikerült kikönnyezni a szeméből, de még nem lát tisztán a jobb szemével. Lihegve hátrál még egy-két lépést, és amikor bal szemmel megállapítja, hogy Ettvallder nem támadja tovább, akkor féltérdre ereszkedik és hagyja a pajzsos kezét elernyedni, megtámasztani a földön. A jobbja veszettül sajog, az ócska gyakorlópajzs nem nyelte el olyan hatékonyan az ütéseket, mint a sajátja tette volna. A megerőltetéstől zsibbad a jobb alkarja. A baljában fogott rövidkardot meg most lefele a félvérhez hasolóan a homokba szúrja és úgy támaszkodik rá.
Liheg ő is, ahogy Ettvallder, és láthatóan nincs kedve támadni. Nagy sokára, amikor már valamennyire kiszuszogta magát, így szól.*
- Elég kemény... támadás volt ez... asszem' nekem ennyi elég.
*most már nem vigyorog, később pedig majd végig kell gondolnia, hogy bölcs dolog volt-e hergelni Ettvalldert. Tény, hogy emiatt támadta folyton szemből, amit végső soron tudott hárítani. De a karjában még napokig érezni fogja a következményét ennek.*