//Vothug//
Figyelmesen hallgatja a hosszabb beszámolót. Az, hogy az ork úgy tűnik bizalmába avatja, végképp meggyőzi róla, hogy valószínűleg embernek nézi. Kicsit kezdi is zavarni a helyzet, mert tudja, hogy nem akar ártani neki, de mégis szükséges megtévesztenie. Néha bólogat egyet, jeléül, hogy figyel, aztán ő is aggódó pillantást vet a székre, amikor az megreccsen az ork szokatlanul nagy méretei miatt. Egy kis csík kezd megjelenni a két szeme között, ahogy szemöldökét megint összevonja az elfeket ért megjegyzések hatására.*
~Ez annyira nem igaz... nem vagyunk ilyenek! Tiszteljük az életet, minden életet és nálunk a közösségben sosem volt kivégzés, nem, hogy naponta! Tévedésben van... ~
*Nem szakítja félbe, pedig nagyon akaródzik, de mégis figyel tovább leküzdve a késztetést. Az utolsó kérdésre felvonja a szemöldökét és kicsit zavarba is jön tőle. Mivel most már tudja, hogy az orkoknál a hazugság főben járó bűn nem akarja tetézni egy újabbal. Az eddigiekre jó mentsége van, de azért mégsem lenne jó érzés. Törni kezdi a fejét valami kitérő válaszon, de saját csapdájából nehezen talál kiutat, így csak egy kis szünet után ad választ vonakodva.*
-Nemtudom, mit válaszolhatnék erre... mivel nincs itt, nem tudom megkérdezni tőle, mit szólna hozzá. De egy másik kérdésben talán én is tudok segíteni neked. Jól ismertem hosszú életűeket, ahogyan te nevezted őket és a néped tévedésben van velük kapcsolatban. Nem igaz, hogy nem tisztelik az életet. Éppen, hogy nagyon tisztelik és nincs náluk kivégzés sem egyáltalán. Előbb száműzik soraikból, vagy közösségükből, aki vét ellene, mint sem, hogy kioltsák népük tagjának életét. Talán önvédelemből, vagy mások védelmében... előfordul. De téved aki azt állítja, hogy nem tiszteljük az élet minden formáját, még a növényekre és állatokra is vigyáz, aki elfnek születik. Legalábbis én így tanultam és így láttam.* észre sem veszi, hogy heves védőbeszéde közben egyszer elbotlott a nyelve.* Körbe pillant, hogy mi a helyzet a nézősereggel, de megnyugodva állapítja meg, hogy mindenki a saját asztalával van elfoglalva és legfeljebb futó pillantásokkal kísérik immár az asztalukat. A fogadó zajos ő pedig nem beszélt hangosan, így nagy az esélye, hogy mondandójára csak Vothug figyelt, ezért megnyugodva folytatja.*
-Csak, azért mondtam, hogy ne legyél tévedésben. Nem jó, ha az előítéleteink rabjai vagyunk. Apám gyakran mondta ezt és, ahogy beszélgetünk egyre inkább az az érzésem, hogy igaza volt.
*Kicsit szomorúvá válik a szeme. Apja bölcsebb volt, mint sok éveket tanult mester, sokat veszített és a veszteség érzése, megint feltámad a lelkében*