* A beszélgetés pedig szépen folyik tovább, ám Grauk hangja mintha megélénkülne. Szavai, törődése pedig jólesnek a lánykának, ám mindez nem is olyan egyszerű.*
- Ha megengeded a probléma gyökere sokkal inkább a gyökerek hollétében van. Szagra és tapintásra így is sok növényt meg tudok különböztetni. A gond, sokkal inkább a természetben pontosabban a fellelésben van. *Fújja ki a levegőt felfelé, oly módon, hogy az meglebegteti az arcát keretező tincseket, egy röpke pillanatra felfedve a homlokán csücsülő anyajegyet. S már folytatja is immár mosolyogva.*
- Az a baj, hogy túl könnyű csalánba, vagy szömörcébe, meg egyéb szúrós kórókba botlani, mint ehető gazokba. Annyira jó szaglásom meg azért nincs, hogy annak alapján megtaláljam a sok zöld között azt, ami nekem kell. * Tárja szét kezeit. * - De köszönöm, szívesen ismerkedem újabb növényekkel vagy bármivel, persze csak ha mindez tényleg nincs terhedre. * Biccent aprót, mintegy nyomatékosítva szavait. Eztán jön a tűz kérdése.*
- A tűzzel sincs gond, meggyújtom, táplálom, eloltom ha kell... * Sok hétköznapi dologgal nincs gondja, megoldja, ha kicsit körülményesebben is mint mások. Ezt pedig olykor valóban nehéz lehet elhinni.* - De biztos tudod milyen könnyű lepörkölni egy-két hajtincset, vagy ha egy kis parázs kiszökik, máris megvan a gond. De jól gondolod, az akarat sokat számít. *Mosolyodik el sokat sejtetően, ahogy időről időre minden bizonnyal rendtársai is szoktak. Ebben szinte biztos.*
- Talán mert, sokan a világtól elvonulva élnek, és elsősorban a lelki tökéletesedét keresik, a megvilágosodást, más kérdés, hogy ki milyen utat jár be, mire megtalálja.* Billenti meg fejét oldalvást. Majd a továbbiakra lelkesen bólint.*
- Igen. * Majd a továbbiakat hallva lelkesen csillannak szemei.* - Igen? Igazán? Orkot még sosem láttam!* Nyúlna máris arra, majd észbe kap, s visszarántja kezét.* - De igazán nem szeretnék tolakodni * Süti le tekintetét, ami az ő esetében egész arcának lehajtásával jár. S inkább csak ujjaival dobol néhányat az asztalon. Majd ismét az orkra sandít .*
- Igazán szabad? * Néz nagy kerek szemekkel a másik arcára, illetve annak vélt irányába.
Valamivel később pedig már a tea illatát élvezi, mikor hangosan kivágódik az ajtó, csak hogy ezúttal nem azaz ajtó nyílik, amin ő bejött, s talán ezért is szentel ennek több figyelmet, mint a másik ajtó újbóli nyílásainak, olyannyira, hogy még arcát is arra fordítja egy pillanatra. Szóval arra is van egy ajtó. Jegyzi fel gondolatban az újabb tapasztalatot, mit egy másik különös motívum követ. Ahogy elsuhan mögötte valaki, mintha ismerős illat tódulna orrába...
Azt mondják, a pontos képeket, látványokat felejtjük el legelőször, s tudatunk az illatokat raktározza legtovább, azaz egy ismerős illat nagyon könnyen idéz fel bennünk olyan emlékeket is, melyeket már elfedettnek hittünk. Nem tudhatja így van-e, de az ő emlékei sosem épültek a látottakra. Sokkal inkább illatokhoz, hangokhoz, érzetekhez kötődtek. Itt és most pedig a mögötte elhaladó alak lótusz illata, édesanyja alakját idézi meg a lánykában. Az pedig nem lehet, hogy ő itt legyen. Pillanatok telnek el, mire arcát ismét az orkra emeli, akkor is egy lassabb darabosabb mozdulattal, s ábrándos mosollyal.*
- Különös...* Rázza meg még fejét, mintha ezzel az illatot is száműzni próbálná... Figyelmét inkább partnerének, és a leves kérdésének szenteli, mit sem törődve azzal, hogy valóban különös páros lehetnek ők ketten ránézésre, de az ilyen látvány alapú dolgokba ritkán van módja belegondolni. Nem úgy mint a levesekbe!*
- Nekem azokkal sincs gondom, de azt hiszem megértem, hogy más véleményen vagy.* Derül ismét kedélyesen. Különösen érzékelve a másik borzongását. *
- Képzelem, neked ez kész horror lehet! *Emeli meg jobbjának mutatóujját egy pillanatra. Majd a felhorkanást hallva egy pillanatra összerezzen, hirtelen nem tudja, mi rosszat tett, ám hallva a dolgot hamar kisimulnak vonásai is. Tény és való a lovag úr érvelése tényszerű, s nem igazán tud belekötni, s nem is akar, ahogyan akadékoskodni sem.*
- Nem bánom, de csak most az egyszer. * Jegyzi meg komoly arccal. * - Elvégre engem sem engedtek volna el otthonról, ha nem tudnék gondoskodni magamról. * Magyarázza.* - Azért persze köszönöm, ígérem, nem fogok visszaélni a dologgal. * Mosolyodik el ismét. S úgy határoz, jobb, ha felkészíti a másikat, még mielőtt kihozzák az ételt.*
- Őhm, jobb lesz, ha előre szólok, olykor hajlamos vagyok kézzel is belemászni az ételekbe és nem mindig sikerül a legesztétikusabban a mutatvány... * Mosolyog némileg kényszeredetten.* - Előre is elnézésed kérem. * Fűzi még a dologhoz, majd mikor kihozzák a levest, óvatosan kitapogatja a kanalat, meg a tányért, s ez utóbbi melegségi fokából következtet tartalma forróságára. Úgy ítéli, jobb, ha kevergeti még egy kicsit, a kanállal, legalább az állagával is ismerkedik. Eddigre minden bizonnyal, Grauk előtt is ott vár az étel, hát nincs is más hátra, mint:*
- Jó étvágyat! Az illata mennyei, ha az íze csak fel ilyen jó! * Lelkendezik, s nekiláthatnak falatozni. Óvatosan merít a kanállal, s meg is fújja, nehogy leforrázza nyelvét. Remélhetőleg a Grauk sem bánja, hogy a leves halk szürcsölése közben, lévén a leves melegen jó, nem csacsog össze-vissza, csak nyugton élvezi az ételt.*