//A fény útján járva//
*Alenia szavai természetesen bölcsek. Esze ágában sincs vitatkozni vele, sem szóban, sem gesztusokban, de még gondolatban sem.*
- Nem csak a lelkem mélyén tudom, hogy irracionális félelem. *mondja valószínűsíthetően komoly arccal, ugyanakkor mosolyogva is, és ez a mosoly most kissé elnéző saját magával.*
- Éppen attól félelem, hogy tudom, hogy butaság, és mégsem tudok szabadulni tőle.
*Azt nem tudja ugyan, hogy Alenia azt szeretné, hogy győzze le ezt a félelmét, csak sejti, de igazság szerint maga is úgy gondolja, hogy egy holdnyúl boldog és büszke birtokosaként nincsen szüksége lóra, főleg, hogy varázshátasa körülbelül éppen egy lónak a sebességére képes. És hát milyen más hátas illene hozzá jobban, ha nem pont egy ilyen nyuszi, ami gyerekkorának a meséire a holdon élő nyulakról ugyanúgy emlékezteti, mint saját plüssnyulaira, akiktől nem fog megválni soha, hiába tudja, hogy sokan lennének, akik nem értenék az irántuk érzett szeretetét és hozzájuk való ragaszkodását, vagy egyenesen ki is nevetnék érte.
Bárhogy is, szerencsére a lovászfiú tényleg kedves, kicsit sajnálja is őt, mert gyanítja, hogy kedvessége Alenia szépségének is szól, nem csak annak, hogy szépen kérte őt, hogy segítsen. Márpedig mennek tovább, nem nagyon van ideje gyönyörködni szegénynek, az megmarad neki, ha éppen ahhoz van kedve. Persze elsőre éppen elég baj úgy ügyeskedni Holdpihét be a ketrecbe, aztán pedig utóbbinak és a kosarának úgy találni helyet, hogy ne legyen számára túl kényelmetlen. Még egyszer a hátizsákját is megigazítja, ellenőrzi, hogy minden, amit vett és plüssnyulai megvannak-e, aztán pedig elindulnak. Nem bánja, ha egyelőre csak lassan, mert akár riadalmat is kelthetne a piacon egy első ránézésre óriási nyúl, ami még gyorsan is halad.*
- Köszönöm szépen! *köszöni aztán meg boldog mosollyal, amikor Nia azt mondja neki, hogy aranyos a nyula.* De, ami azt illeti, te és Harmat is úgy néztek ki, mintha egymásnak teremtettek volna benneteket. Amúgy pedig, ő nem tud ledobni. Teljesen az irányításom alatt áll, mármint olyan értelemben, hogy arra megy és olyan sebességgel, ahogyan én akarom. Persze van sebesség, amit nem haladhat meg, az pedig nagyjából éppen akkora, mint amekkorával egy ló vágtatni tud, ha nagyon siet. Ha megvakarom a füle tövét eltűnik, ameddig nem idézem őt meg újra. Hogy van-e személyisége, vagy lelke, az jó kérdés, szinte filozófiai. Nem állok vele telepatikus kapcsolatban, nem beszél hozzám sem szavakkal, sem gondolatokkal, de ettől még lehet személyisége, és remélem van is neki, és szeret velem lenni. Mert én nagyon élvezem a rajta való utazást, szeretném, ha ez kölcsönös lenne.
*Szokása szerint most is igyekszik részletesen válaszolni, azt mindenesetre némi meglepetéssel veszi tudomásul, hogy nem a főtér felé mennek, hanem majdnem pont az ellenkező irányba, mégsem teszi szóvá, mert eszébe idézi, hogy Alenia mindig is ebben a városban élt. Nyilván pontosan tudja, hogy miért és merre megy, és nem is kell túl sokáig követnie őt, hogy maga is megértse miért azt az irányt vették, amerre elindultak végül. Kicsit talán kerülő, de végül is ugyanoda fognak jutni, így pedig legalább nem kell még egyszer átvágniuk a városnak azon a részén amerről jöttek.
Ettől ugyan a tisztás amerre tartanak még érdekes választás kissé, de egyrészt már nem érzi ugyanazt, mint amit akkor érzett, amikor először tértek vissza ide szembenézni a múlttal, másrészt pedig jó érzés lesz kicsit újra fák között lenni egy kicsit.
Amikor pedig legutóbb itt jártak annak is jó vége lett végül, mert talán az itteni beszélgetés volt az, amellyel igazán elkezdődött az új életük. A tegnapi nap után pedig talán akkor sem félne itt, hogyha nem lennének immár mindkettőjük birtokában erős varázslatok. Mert hát Alenia jól mondta, Eeyr velük van.*
- Én is pont így vagyok ezzel. Nem félek itt. És, ha úgy vesszük, az új életünk, a mostani, valahol talán pont itt kezdődött el, amikor először jöttünk vissza ide ketten.
*Miközben igyekszik jó mélyen magába szívni a tisztás számára kellemes illatát, persze ő is fél, de tényleg nem a helytől, ahogyan mondta, pusztán az Intathal való találkozástól, mint Alenia, de az megkönnyebbüléssel tölti el, hogy legalább nem lassú sétával kell majd Szarvasligetbe menniük és egész úton azon tépelődni, hogy ott majd vajon mi lesz.*
- Gondolom nem lehet ezt igazán szavakkal leírni, de milyen érzés volt, amikor megérintett az istennő? Biztosan csodálatos. *mondja, mert szeretné inkább erre emlékeztetni Niát, hogy ebből meríthessen erőt. Ezen kívül pedig természetesen tényleg kíváncsi*
- És a legjobb, hogy a fájdalomtól meg lettél kímélve. Furcsa belegondolni, hogyha tényleg egy napig tartott volna ameddig visszanő a karod, a folyamat még most is tartana, és lehet még most is fájna. Ehhez képest szerencsére már úton vagyunk és minden a legnagyobb rendben. *mosolyog, noha tudja jól, hogy a „minden a legnagyobb rendben” kifejezés legkevesebb enyhe túlzás jelen helyzetükben, de hát, ha onnan nézi az egészet, hogy mennyi mindenen vannak már túl külön-külön és együtt is, talán felesleges egy Intathal való beszélgetéstől rettegniük. A dokinak szörnyen rossz a természete sokszor, de mégsem egy szörnyeteg, bármilyen csúnyán viselkedett is Aleniával. És hát, szereti őt. Ha pedig szereti, talán hajlandó lesz legalább rá hallgatni, ha már Niának önmagában nem sikerülne őt meggyőzni jó szándékáról, ebben mindenképpen reménykedik.*
- Jó ötlet volt erre jönni. *teszi még hozzá.* Kellemesebb itt, mint a házak között lenne.