//Egy nem várt viszontlátás//
*Kétségek mardossák, ahogy akkor, úgy most is. Azóta folyamatosan. Hogyne fájt volna az árulás, de a bizonytalanság még rosszabb volt. Épp mikor már meggyőzte volna magát arról, hogy minden csak egy kegyetlen játék része lett volna, hogy lezárhassa és továbblépjen, valami mindig visszarántotta, hogy nem így van. Részben remény, részben talán naiv bizonyosság vonta kétségbe a károgó hang igazát, néha teljesen az őrület szélére sodorva a lányt. Ha teljesen egyedül marad, ha nem lett volna mivel foglalkoznia, talán megtört volna.
Ott a folyóparton, a sokk hatása alatt, és fenyegetés, amit népe fejére hozhatott volna, elég löketet adott neki ahhoz, hogy a hullámok közé vesse magát. Amiatt is mennyiszer gúnyolódott rajta a károgó hang. De végül túlélte, a hímnek hála. Persze ez is csak utólag tudta a kusza képbe illeszteni, hol érvként, hol ellenérvként. De a túlélési ösztön utána életbe lépett, lassacskán, és a holtponton túljutva arra fókuszált, hogy valahogy boldoguljon az ismeretlen és kíméletlen erdőn túli világban. Persze miután megvette a kölyköt, a helyzet sokat javult, hiszen ideje nagyját a mini vadász nevelése és kiképzése foglalta le.
Aztán persze eljutott a Vaskorsóba is, ahol Kharasshi halálhírét keltették. De akkor sem azt érezte, amit a károgó hang remélt. Nem érzett megkönnyebbülést, csupán a félelem enyhült. Félelem, hogy mit tenne, ha újra látná a hímet. Ha az élete múlt volna rajta se tudta volna megjósolni saját tetteit, márpedig könnyen előfordulhatott volna, hogy az élete múlott volna rajta. A károgó hang biztos arra buzdította volna, hogy lője szíven azt a nyomorultat, de ha rá is lőtt volna, abban biztos lett volna, hogy megölni nem lett volna képes, és nem a képességeik közti különbségek miatt.
És tessék, hiába tudta, hogy még megtörténhet, mert a mélységi életben maradt, épp az északra indulása előtti utolsó napon, vagy esetleg utolsó óráiban botlott bele ismét. Nem tervezett, nem gondolkozott, csak elindult a némán gubbasztó hím felé. Miért? Ugyan azért, amiért a károgó hang nem tudott diadalmaskodni. Hiába eszi a fene most is, hogy meddig akar vak és ostoba maradni, miért akarja, hogy még egyszer átverje a hím, mert meg fogja tenni - mégis úgy döntött megbízik benne még egyszer. A mélységi pedig úgy tűnik, ennek minden egyes pillanatát ki akarja élvezni.*
- Megmutattad minden oldalad, és hidd el, épp elégszer éreztetted, hogy nem lesz könnyű melletted. A miérteket ne kérdezd, de azt kár lenne tagadni, valami hozzád kötött. És mielőtt kiforgatnád a szavaim, nem az éjszakák. *Szegi fel kicsit dacosan az állát.* Az elvarázsolt, ostoba felem adni akar neked még egy esélyt. Ha ezt eljátszod, már láthattad, mi lesz a vége.