Arthenior - Pegazus fogadó
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 335 (6681. - 6700. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
6700. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-09-06 13:29:51
Üzenet elküldve: 2025-09-06 13:29:51
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Második szál//
//Borgőzös gondolatok//
*Sóhajai elmélyülnek, amikor a férfi szavai forrón, mégis fenyegető éllel kúsznak a fülébe. De nem érez ki belőle többet, mint amennyit most elhomályosult elméje enged neki. Csak a vágy és a szenvedély szökik át a szavakon keresztül. Nem sejti a hímben megbújó belső árnyak marásait, nem látja a vívódást, nem érzékel semmi baljósat, ami a férfi mozdulatain át szűrődhetne hozzá. Egyedül csak őt érzi, ahogy egészében kitölti, a forró bőrt, a csókokat. Mit sem sejt arról, hogy meggondolatlanul táncol valami veszélyes szakadék szélén. Ujjai végigszántanak Khaelith hátán, erősen kapaszkodva belé, mintha attól tartana, hogy vége szakad, ha elengedi. Sóhajai egyre hangosabbá válnak, ha akarná sem tudná megfékezni őket. Minden érintés, minden csók egyre közelebb és közelebb löki a határai széléhez. A férfi hangja körbe öleli a gondolatait, a nő pedig csak annyit érzékel belőle, hogy ez a hím nem engedi el, hanem magával viszi oda, ahol már nincs visszaút. És ő nem akarja sem megállítani, sem megérteni, csak átadni magát teljesen annak, amit ad neki. Lába a hím derekára fonódik, teste mohón simul hozzá, egyetlen sóhajjal adva a tudtára, hogy nem akar több szót, több kérdést csak a beteljesülést. Szemei lázasan keresik a smaragdzöld tekintetet, és mikor megtalálják, egyértelműen üzennek, hogy most már nem ő irányít, most Khaelith hajtja és sodorja magával, ő pedig kész végigmenni ezen az úton. A vágy olyan erővel tombol benne, hogy minden apró érintéstől szinte remeg, minden rezdülésével sürgeti a férfit, hogy ne álljon meg, ne lassítson. Hajtsa át a határon, teljesen, könyörtelenül, amíg minden mást el nem veszít, hogy végül csak ő maradjon és a láng, ami felemészti. Minden légvétele kapkodó, ahogy minden idegszála feszülten várja a pillanatot. Mikor végre teljesen magáévá teszi minden tartása szétolvad a férfi karjaiban.*
- Khaelith...
*Sóhaj helyett már kéjes hangja tölti meg a levegőt, körmei mélyen belemarnak a hátába, arcát a nyakába temeti. A beteljesülés végigsöpör egész testén. Csípője megfeszül a férfi mozdulataira. Amikor pedig szemei újra a zöldekhez találnak, már nincs bennük semmi más, csak a teljes megadás és elégedettség.*
//Borgőzös gondolatok//
*Sóhajai elmélyülnek, amikor a férfi szavai forrón, mégis fenyegető éllel kúsznak a fülébe. De nem érez ki belőle többet, mint amennyit most elhomályosult elméje enged neki. Csak a vágy és a szenvedély szökik át a szavakon keresztül. Nem sejti a hímben megbújó belső árnyak marásait, nem látja a vívódást, nem érzékel semmi baljósat, ami a férfi mozdulatain át szűrődhetne hozzá. Egyedül csak őt érzi, ahogy egészében kitölti, a forró bőrt, a csókokat. Mit sem sejt arról, hogy meggondolatlanul táncol valami veszélyes szakadék szélén. Ujjai végigszántanak Khaelith hátán, erősen kapaszkodva belé, mintha attól tartana, hogy vége szakad, ha elengedi. Sóhajai egyre hangosabbá válnak, ha akarná sem tudná megfékezni őket. Minden érintés, minden csók egyre közelebb és közelebb löki a határai széléhez. A férfi hangja körbe öleli a gondolatait, a nő pedig csak annyit érzékel belőle, hogy ez a hím nem engedi el, hanem magával viszi oda, ahol már nincs visszaút. És ő nem akarja sem megállítani, sem megérteni, csak átadni magát teljesen annak, amit ad neki. Lába a hím derekára fonódik, teste mohón simul hozzá, egyetlen sóhajjal adva a tudtára, hogy nem akar több szót, több kérdést csak a beteljesülést. Szemei lázasan keresik a smaragdzöld tekintetet, és mikor megtalálják, egyértelműen üzennek, hogy most már nem ő irányít, most Khaelith hajtja és sodorja magával, ő pedig kész végigmenni ezen az úton. A vágy olyan erővel tombol benne, hogy minden apró érintéstől szinte remeg, minden rezdülésével sürgeti a férfit, hogy ne álljon meg, ne lassítson. Hajtsa át a határon, teljesen, könyörtelenül, amíg minden mást el nem veszít, hogy végül csak ő maradjon és a láng, ami felemészti. Minden légvétele kapkodó, ahogy minden idegszála feszülten várja a pillanatot. Mikor végre teljesen magáévá teszi minden tartása szétolvad a férfi karjaiban.*
- Khaelith...
*Sóhaj helyett már kéjes hangja tölti meg a levegőt, körmei mélyen belemarnak a hátába, arcát a nyakába temeti. A beteljesülés végigsöpör egész testén. Csípője megfeszül a férfi mozdulataira. Amikor pedig szemei újra a zöldekhez találnak, már nincs bennük semmi más, csak a teljes megadás és elégedettség.*
6699. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-09-06 09:08:39
Üzenet elküldve: 2025-09-06 09:08:39
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 42
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 42
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Borgőzös gondolatok//
* Lassan, kimért erővel mozdul, minden érintése és csókja a beteljesedés felé sodorja a pillanatot. A nő teste simul hozzá, sóhajai olajként táplálják a férfiban lobbanó tüzet. Mégis, miközben a vágy egyre inkább magával ragadja, a mélyből sötét hangok szivárognak elő, élesek és mérgezőek, mint a kígyók marása.*
~Most! Most végezd ki! Mikor legnyitottabb, mikor védtelen a karodban. Szorítsd meg a nyakát, fojtsd belé a sóhaját! Vérét vedd, és lásd, ahogy a vágy és a halál eggyé olvad benne. Vedd el, ami nem a tiéd, és birtokold örökre! ~
* Morajlik egy mélyről jövő, torzult zúgás a férfi elméjében A suttogások egymásra torlódnak, ostromolják az elméjét, míg karjai körbefonják a nőt. Kifelé minden mozdulat gyengéd és mohó egyszerre, ajkai forrón falják a nő csókjait. De belül minden egyes érintés éles pengeél, amelyen egyensúlyoznia kell. Smaragdzöld szemei ugyanúgy lobognak, de mélyükben egy pillanatra villan az őrület árnyéka. Ujjai a nő hajába marva szorítanak, mintha egyszerre kapaszkodna belé és készülne elragadni tőle mindent.
De nem enged. A hangok marják, szaggatják, kínozzák.*
~ Öld meg! Öld meg most!~
* Sziszegik a hangok a fejében, miközben ő egyre mélyebbre süllyed a nő csókjában, ízében, bőrének illatában. Menekül. Minden sóhaj, minden rezdülés egy apró győzelem az árnyak felett, mégis tudja ha meginog, ha egyetlen lélegzetnyi időre enged, akkor a vágy beteljesülése vérrel és halállal zárulna. Ezért kapaszkodik, ezért húzza közelebb, ezért fedi be a nő testét csókokkal. Nem csak a vágy, hanem önmaga megmentése érdekében is.
A külvilág ebből semmit nem láthat. A nő csak a férfit érezheti. Az éhes ajkakat, a szorító karokat, a forró, mindent betöltő jelenlétet. Nem tudja, hogy a hím minden pillanatban egy szakadék szélén egyensúlyozik, ahol a gyönyör és a halál ugyanazzal a dallal hívja őt. Egyik oldalról a beteljesülés, másikról a pusztítás. És a férfi mindkettőt magában hordozza, miközben tovább kóstolja, birtokolja, elnyeli a nőt. Az árnyak egyre erősebben ostromolják, de a hím arca hidegen fegyelmezett marad. Nem mutatja a belső háborút, ajkai a nő bőrét érintik, hangja mély, mintha nem lenne benne semmi feszültség.*
-Tudod, mennyire törékeny vagy? Egyetlen mozdulat, és minden másképp lenne. * Suttogja, miközben végigsimít a nő nyakán, majd lejjebb a vállára. Ajkai lassan a kulcscsontját ízlelik, minden csókban ott a birtoklás vágya. Tekintete egyszerre gyönyörködik és fenyeget, de szavai mézesen folynak.*
-Mégis engedsz nekem. És én elfogadom. Nem kérdezek, nem alkuszom. Csak elveszem, ami az enyém lehet. *Ujjai határozottan tartják, szorítása erőt sugároz, de nem fájdalmat. Mozdulataiban ott bujkál valami baljós többlet, amit a nő talán nem ért, csak megérezhet. Közben csendesen folytatja.*
-Nem tudod, milyen édes, mikor így adod magad. Ez a pillanat sokkal többet ér minden szónál.
*Zöld szemei mélyen a nőébe fúródnak, mintha ki sem akarná engedni tekintetét a markából. A belső árnyak ordítanak, de ő kívülről mindebből semmit nem enged látszani csak a vágy, a birtoklás és a nyugtalanító nyugalom marad a nő számára.*
//Borgőzös gondolatok//
* Lassan, kimért erővel mozdul, minden érintése és csókja a beteljesedés felé sodorja a pillanatot. A nő teste simul hozzá, sóhajai olajként táplálják a férfiban lobbanó tüzet. Mégis, miközben a vágy egyre inkább magával ragadja, a mélyből sötét hangok szivárognak elő, élesek és mérgezőek, mint a kígyók marása.*
~Most! Most végezd ki! Mikor legnyitottabb, mikor védtelen a karodban. Szorítsd meg a nyakát, fojtsd belé a sóhaját! Vérét vedd, és lásd, ahogy a vágy és a halál eggyé olvad benne. Vedd el, ami nem a tiéd, és birtokold örökre! ~
* Morajlik egy mélyről jövő, torzult zúgás a férfi elméjében A suttogások egymásra torlódnak, ostromolják az elméjét, míg karjai körbefonják a nőt. Kifelé minden mozdulat gyengéd és mohó egyszerre, ajkai forrón falják a nő csókjait. De belül minden egyes érintés éles pengeél, amelyen egyensúlyoznia kell. Smaragdzöld szemei ugyanúgy lobognak, de mélyükben egy pillanatra villan az őrület árnyéka. Ujjai a nő hajába marva szorítanak, mintha egyszerre kapaszkodna belé és készülne elragadni tőle mindent.
De nem enged. A hangok marják, szaggatják, kínozzák.*
~ Öld meg! Öld meg most!~
* Sziszegik a hangok a fejében, miközben ő egyre mélyebbre süllyed a nő csókjában, ízében, bőrének illatában. Menekül. Minden sóhaj, minden rezdülés egy apró győzelem az árnyak felett, mégis tudja ha meginog, ha egyetlen lélegzetnyi időre enged, akkor a vágy beteljesülése vérrel és halállal zárulna. Ezért kapaszkodik, ezért húzza közelebb, ezért fedi be a nő testét csókokkal. Nem csak a vágy, hanem önmaga megmentése érdekében is.
A külvilág ebből semmit nem láthat. A nő csak a férfit érezheti. Az éhes ajkakat, a szorító karokat, a forró, mindent betöltő jelenlétet. Nem tudja, hogy a hím minden pillanatban egy szakadék szélén egyensúlyozik, ahol a gyönyör és a halál ugyanazzal a dallal hívja őt. Egyik oldalról a beteljesülés, másikról a pusztítás. És a férfi mindkettőt magában hordozza, miközben tovább kóstolja, birtokolja, elnyeli a nőt. Az árnyak egyre erősebben ostromolják, de a hím arca hidegen fegyelmezett marad. Nem mutatja a belső háborút, ajkai a nő bőrét érintik, hangja mély, mintha nem lenne benne semmi feszültség.*
-Tudod, mennyire törékeny vagy? Egyetlen mozdulat, és minden másképp lenne. * Suttogja, miközben végigsimít a nő nyakán, majd lejjebb a vállára. Ajkai lassan a kulcscsontját ízlelik, minden csókban ott a birtoklás vágya. Tekintete egyszerre gyönyörködik és fenyeget, de szavai mézesen folynak.*
-Mégis engedsz nekem. És én elfogadom. Nem kérdezek, nem alkuszom. Csak elveszem, ami az enyém lehet. *Ujjai határozottan tartják, szorítása erőt sugároz, de nem fájdalmat. Mozdulataiban ott bujkál valami baljós többlet, amit a nő talán nem ért, csak megérezhet. Közben csendesen folytatja.*
-Nem tudod, milyen édes, mikor így adod magad. Ez a pillanat sokkal többet ér minden szónál.
*Zöld szemei mélyen a nőébe fúródnak, mintha ki sem akarná engedni tekintetét a markából. A belső árnyak ordítanak, de ő kívülről mindebből semmit nem enged látszani csak a vágy, a birtoklás és a nyugtalanító nyugalom marad a nő számára.*
6698. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-09-06 05:24:37
Üzenet elküldve: 2025-09-06 05:24:37
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Második szál//
//Borgőzös gondolatok//
*A férfi szavaira megtorpan egy pillanatra. A sárga szemek újból az arcát fürkészik, miközben ismét rátelepedik a megbánás, a veszély, a tartás súlya. Egy pillanatra végül lehunyja a szemeit, mintha még egy utolsó eséllyel latolgatná a visszavonulást, amíg nem merül el teljesen az ösztön hajszolta vágyban. Egyszerű mozdulat lenne visszahúzódni, visszabújni a selyembe és maga mögött hagyni a szobát. Talán még bölcsebb is lenne, ha így tenne. De mikor a sárgák újból a zöldekbe kapaszkodnak, a pillantásában félelem nélküli határozottság villan meg.*
- Talán egy estére én is lehetek meggondolatlan.
*Válaszolja halkan, de a szavaiban nincs utalás arra, hogy bármitől is megrettenne vagy éppen bánni akarná. Most el akar merülni mélyen és talán könnyelműen minden érintésben és csókban. Csak annyit akar, hogy a világ egy kis időre szűküljön le erre a kis szobára, ahol csak ő van és a férfi, ahol a levegő a kéjes sóhajoktól sűrű, az egymásban szított vágytól forró és nehéz. Nem akar gondolkodni, aggódni azon, hogy mit hoz a holnap, hogy veszélyes játékot űz-e. Ahogy ujjai érintik a forró bőrt, ajkai ízlelik a másikét csak az a gondolat lebeg benne, hogy nem akarja, hogy a magány ismét rátelepedjen. Ez az érzés pedig egyre inkább táplálja benne a mohó vágyat és a türelmetlenséget. A mellkasa szaporán emelkedik, minden levegővétel forró, kéjes sóhajként szakad fel belőle. A férfi minden egyes érintése csak tovább szítja benne a tüzet, amitől úgy érzi, hogy ha nem teljesül be, akkor szétszakítja belülről. Már nem tud és nem is akar visszavonulni.*
- Talán nem is érdekel, hogy veszélyes-e. De még megállhatsz.
*Mormogja vágytól sóvárgó hangon a férfi bőrére, ahogy újabb csókokat lehel rá. Ujjai közben tovább fedezik fel az izmok ívét, a bőr forróságát, szítja tovább a férfiban a tüzet, mindezzel jelezve azt, hogy most már nem ő lesz az, aki megálljt parancsol maguknak, nem ő fog visszakozni. A döntést a férfi kezébe adja, mert ő már képtelen arra, hogy nemet mondjon. Az apró harapás, a combjaira simuló kezek, ahogy a férfi könnyedén emeli fel a padlóról, mind csak olaj az így is benne tomboló tűzre. Lábai a derekára fonódnak teljesen hozzá szorítva magát, hogy egy lélegzetvételnyi távolság se maradjon közöttük. Testének minden rezdülésével biztos jelét adja, hogy nem akar könyörületet, sem pedig önuralmat. Csak azt akarja, hogy a férfi teljesen elnyelje anélkül, hogy visszafogná magát.
Az ágy halk nyikkanása, a lepedő anyaga a bőre alatt és a hím súlya a testén végül teljesen kizárja a külvilágot.*
- Ne fogd vissza magad.
*Szemeiben vad elszántság villan, miközben tekintetét a zöldekbe fúrja. Ebben a pillanatban felkínálja mindenét, a testét, a vágyát, a pillanatnyi uralmat. Vágytól elhomályosult szemeivel a férfira néz és ott már nincs félelem, nincs tartás, sem pedig játék. Csak a vad láng, ami az egész testét uralja. Kezei végigjárják a mellkasát, a hasát, majd egyre lejjebb siklanak, lassú, szándékosan ingerlő mozdulatokkal. Nem rejti el a szándékát, hogy hergelni akarja, érezni, ahogy minden önuralmát elveszíti miatta. Akarja az utolsó mozdulatot, a teste szorosan simul, csípője ösztönösen keresi a férfit. Szíve zaklatott ütemben ver, sóhajai kéjesek, türelmetlenek és minden idegszála szinte kiáltva követeli, hogy teljesen akarja őt, most, azonnal és mindenestül.*
//Borgőzös gondolatok//
*A férfi szavaira megtorpan egy pillanatra. A sárga szemek újból az arcát fürkészik, miközben ismét rátelepedik a megbánás, a veszély, a tartás súlya. Egy pillanatra végül lehunyja a szemeit, mintha még egy utolsó eséllyel latolgatná a visszavonulást, amíg nem merül el teljesen az ösztön hajszolta vágyban. Egyszerű mozdulat lenne visszahúzódni, visszabújni a selyembe és maga mögött hagyni a szobát. Talán még bölcsebb is lenne, ha így tenne. De mikor a sárgák újból a zöldekbe kapaszkodnak, a pillantásában félelem nélküli határozottság villan meg.*
- Talán egy estére én is lehetek meggondolatlan.
*Válaszolja halkan, de a szavaiban nincs utalás arra, hogy bármitől is megrettenne vagy éppen bánni akarná. Most el akar merülni mélyen és talán könnyelműen minden érintésben és csókban. Csak annyit akar, hogy a világ egy kis időre szűküljön le erre a kis szobára, ahol csak ő van és a férfi, ahol a levegő a kéjes sóhajoktól sűrű, az egymásban szított vágytól forró és nehéz. Nem akar gondolkodni, aggódni azon, hogy mit hoz a holnap, hogy veszélyes játékot űz-e. Ahogy ujjai érintik a forró bőrt, ajkai ízlelik a másikét csak az a gondolat lebeg benne, hogy nem akarja, hogy a magány ismét rátelepedjen. Ez az érzés pedig egyre inkább táplálja benne a mohó vágyat és a türelmetlenséget. A mellkasa szaporán emelkedik, minden levegővétel forró, kéjes sóhajként szakad fel belőle. A férfi minden egyes érintése csak tovább szítja benne a tüzet, amitől úgy érzi, hogy ha nem teljesül be, akkor szétszakítja belülről. Már nem tud és nem is akar visszavonulni.*
- Talán nem is érdekel, hogy veszélyes-e. De még megállhatsz.
*Mormogja vágytól sóvárgó hangon a férfi bőrére, ahogy újabb csókokat lehel rá. Ujjai közben tovább fedezik fel az izmok ívét, a bőr forróságát, szítja tovább a férfiban a tüzet, mindezzel jelezve azt, hogy most már nem ő lesz az, aki megálljt parancsol maguknak, nem ő fog visszakozni. A döntést a férfi kezébe adja, mert ő már képtelen arra, hogy nemet mondjon. Az apró harapás, a combjaira simuló kezek, ahogy a férfi könnyedén emeli fel a padlóról, mind csak olaj az így is benne tomboló tűzre. Lábai a derekára fonódnak teljesen hozzá szorítva magát, hogy egy lélegzetvételnyi távolság se maradjon közöttük. Testének minden rezdülésével biztos jelét adja, hogy nem akar könyörületet, sem pedig önuralmat. Csak azt akarja, hogy a férfi teljesen elnyelje anélkül, hogy visszafogná magát.
Az ágy halk nyikkanása, a lepedő anyaga a bőre alatt és a hím súlya a testén végül teljesen kizárja a külvilágot.*
- Ne fogd vissza magad.
*Szemeiben vad elszántság villan, miközben tekintetét a zöldekbe fúrja. Ebben a pillanatban felkínálja mindenét, a testét, a vágyát, a pillanatnyi uralmat. Vágytól elhomályosult szemeivel a férfira néz és ott már nincs félelem, nincs tartás, sem pedig játék. Csak a vad láng, ami az egész testét uralja. Kezei végigjárják a mellkasát, a hasát, majd egyre lejjebb siklanak, lassú, szándékosan ingerlő mozdulatokkal. Nem rejti el a szándékát, hogy hergelni akarja, érezni, ahogy minden önuralmát elveszíti miatta. Akarja az utolsó mozdulatot, a teste szorosan simul, csípője ösztönösen keresi a férfit. Szíve zaklatott ütemben ver, sóhajai kéjesek, türelmetlenek és minden idegszála szinte kiáltva követeli, hogy teljesen akarja őt, most, azonnal és mindenestül.*
6697. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-09-04 21:24:22
Üzenet elküldve: 2025-09-04 21:24:22
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 364
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 364
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//A polgárnegyed fantomja//
* Nem érzi, hogy jelenléte zavart kéne okozzon. Legalábbis neki nem az az első gondolata, hogy sokan önként és feleslegesen húzódna az őrökhöz közel, inkább az ellentéte. Visszapillant, aki úgy fest magára hagyta a sérültet. Nem hibáztatja. Alapból sem egy szép látvány, de most kapott még hideget meleget. Nem szól hozzá, ha elmegy, elmegy. A félvér viszont figyeli az őröket, kíváncsi, hogy mit fognak tenni az úgy érdekében. Egy ilyen lény csak veszélyt jelent, márpedig a veszély ellen a bérkard a megoldás, minő véletlen, hogy pont itt van az orruk előtt egy, aki nem mellesleg bizonyítottan a város oldalán áll, de főként a pénzük mellett. Amint elhangzik az a bizonyos jelentés, visszapillant az őrökhöz. *
- Én tanácsoltam neki a jelentést. Bár az elején nem hittem a meséjének, most kiderült, hogy mégis igazat mondott.
* Magyarázza az őrnek, hogy tisztában van, mind a múltbéli eseményekkel, mind a jelennel is. *
- Ami azt illeti láttam, igaz, csak félig, de a személyleírást megerősítem. Épp a szobámba érkeztem, amikor a nő az egyik ajtónál lézengett, ám mikor kiléptem kiáltásra lettem figyelmes. Ekkor elsétált mellettem a nő, én pedig a beléptem a szobába, ahol vérfoltot találtam a földön. Az ablak nyitva volt, mikor kinéztem, akkor pillantottam meg. A nő valószínűleg erősebb volt és kidobta az ablakon. Bizonyára, hogy elvarrja a szálakat.
* Miután elmondta a maga verzióját kivárja az őrök válaszát. Bizonyára nem fogják azonnal hajtóvadászatra küldeni, azonban hamarosan arra is sor fog kerülni. Ha kérdeznék, hogy ki ő, akkor bemutatkozik. Bár kétli, hogy erre sor kerülne, vagy arra, hogy ismernék a nevét. *
* Nem érzi, hogy jelenléte zavart kéne okozzon. Legalábbis neki nem az az első gondolata, hogy sokan önként és feleslegesen húzódna az őrökhöz közel, inkább az ellentéte. Visszapillant, aki úgy fest magára hagyta a sérültet. Nem hibáztatja. Alapból sem egy szép látvány, de most kapott még hideget meleget. Nem szól hozzá, ha elmegy, elmegy. A félvér viszont figyeli az őröket, kíváncsi, hogy mit fognak tenni az úgy érdekében. Egy ilyen lény csak veszélyt jelent, márpedig a veszély ellen a bérkard a megoldás, minő véletlen, hogy pont itt van az orruk előtt egy, aki nem mellesleg bizonyítottan a város oldalán áll, de főként a pénzük mellett. Amint elhangzik az a bizonyos jelentés, visszapillant az őrökhöz. *
- Én tanácsoltam neki a jelentést. Bár az elején nem hittem a meséjének, most kiderült, hogy mégis igazat mondott.
* Magyarázza az őrnek, hogy tisztában van, mind a múltbéli eseményekkel, mind a jelennel is. *
- Ami azt illeti láttam, igaz, csak félig, de a személyleírást megerősítem. Épp a szobámba érkeztem, amikor a nő az egyik ajtónál lézengett, ám mikor kiléptem kiáltásra lettem figyelmes. Ekkor elsétált mellettem a nő, én pedig a beléptem a szobába, ahol vérfoltot találtam a földön. Az ablak nyitva volt, mikor kinéztem, akkor pillantottam meg. A nő valószínűleg erősebb volt és kidobta az ablakon. Bizonyára, hogy elvarrja a szálakat.
* Miután elmondta a maga verzióját kivárja az őrök válaszát. Bizonyára nem fogják azonnal hajtóvadászatra küldeni, azonban hamarosan arra is sor fog kerülni. Ha kérdeznék, hogy ki ő, akkor bemutatkozik. Bár kétli, hogy erre sor kerülne, vagy arra, hogy ismernék a nevét. *
6696. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-09-04 21:16:42
Üzenet elküldve: 2025-09-04 21:16:42
Rang: Játékos
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
//A polgárnegyed fantomja//
-Igen, pontosan.
*Feleli még, bár ugyan a körözési listát még nem volt ideje alaposabban szemügyre vennie, túlságosan lefoglalta a gyógyulása, és hogy rendezze magában a dolgokat. De ha valóban igaz, amit a többiek meséltek, nem csodálná, hogy már az őrség is tud róla.*
-Azt, hogy pontosan mi, sajnos nem. Csak ennyit amennyit elmondtam önöknek, örülök hogy itt vannak, uraim. Csak így tovább!
*Kedvesen mosolyog rájuk, s ha nem tartóztatják még más kérdésekkel, vagy nem akarnak tőle mást, akkor a maga részéről távozna is a fogadóból. Elvégre sok dolga van még, a sérültet ellátta legjobb tudása szerint, biztosan túléli az éjszakát, és még az őrségnek is jelentést tett, az ő lelkiismerete tisztább aligha lehetne. Persze ez a Norgen azért zavarja kicsit, de a templomban, illetve a könyvtárban megpróbál utánanézi majd, hátha talál valami mesét hasonló lényekről, akik emberek is de démonok is. Bizonyára fog találni valamit, de nem akar elhamarkodottan cselekedni, ezúttal nem.*
-Igen, pontosan.
*Feleli még, bár ugyan a körözési listát még nem volt ideje alaposabban szemügyre vennie, túlságosan lefoglalta a gyógyulása, és hogy rendezze magában a dolgokat. De ha valóban igaz, amit a többiek meséltek, nem csodálná, hogy már az őrség is tud róla.*
-Azt, hogy pontosan mi, sajnos nem. Csak ennyit amennyit elmondtam önöknek, örülök hogy itt vannak, uraim. Csak így tovább!
*Kedvesen mosolyog rájuk, s ha nem tartóztatják még más kérdésekkel, vagy nem akarnak tőle mást, akkor a maga részéről távozna is a fogadóból. Elvégre sok dolga van még, a sérültet ellátta legjobb tudása szerint, biztosan túléli az éjszakát, és még az őrségnek is jelentést tett, az ő lelkiismerete tisztább aligha lehetne. Persze ez a Norgen azért zavarja kicsit, de a templomban, illetve a könyvtárban megpróbál utánanézi majd, hátha talál valami mesét hasonló lényekről, akik emberek is de démonok is. Bizonyára fog találni valamit, de nem akar elhamarkodottan cselekedni, ezúttal nem.*
6695. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-09-04 18:23:44
Üzenet elküldve: 2025-09-04 18:23:44
Rang: Játékos
IC üzenetek: 46
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 46
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Új élethez új munka is dukál//
*Boldogan nyugtázza, hogy Dayaneernek nincs kifogása az újabb korsó sör ellen. Jól esik neki az érzés, amikor valaki kedvére tesz. Nem véletlen, hogy beszippantotta a szakmája – nevezzük így: szakma. A figyelmesség margójára: félresiklott nevelése megtanította neki, hogy akkor élsz túl, ha mindent megfigyelsz, és mindenkihez igazodni tudsz.
Állja a kíváncsi pillantásokat, sőt, viszonozza is. Nem kerüli el figyelmét, hogy a nő kifejezetten semmitmondó választ ad, ami kicsúszik a félvér ujjai közül. Egyedül a „kikötő” szó az, amibe bele tud kapaszkodni. Igyekszik pillanatnyi borzongását megtartani magának – kisebb-nagyobb sikerrel. Szája sarka biztosan megrándul a nemrég hátrahagyott hely említésére.
Komótosan belekortyol a borába, hogy időt nyerjen a válaszhoz. Aztán leteszi a poharat az asztalra, igyekezvén pontosan ugyanoda helyezni, ahol korábban már valami más foltot hagyott a fa felületén. Mindezt figyelemmel kíséri, mintha komoly feladat lenne, majd újra a zöld tekintetbe fúrja a sajátját. Furcsa kíváncsiság ébred benne, pedig soha többé hallani sem akart a rohadt halszagú kócerájról.*
– Jóformán bármivel… ez sok mindent lefed. Talán egyszer bennem is lát majd valami hasznot – bár azt hiszem, az ilyen üzletek kétoldalúak. Nem igaz?
*Halvány, kissé megfáradt mosollyal zárja a mondatot. Úgy dönt, nem reagál a kikötői fogadó említésére, nem érdekli melyik lebujról van szó. Rövid csend telepszik közéjük, amíg a nő ízesen kortyol a sörébe, s újra megszívja pipáját. A fél-elf elméjén egy csodáló gondolat suhan át:*
~ Ő aztán biztosan élvezi az életet. ~
*Semmi szorongást, semmi álcát nem érez rajta. A nő ügyes játékos módjára nem ad ki magáról sokat, de a kisugárzása arról árulkodik, hogy nincs szüksége arra, hogy bármit is leplezzen. Legalábbis lényéből. Ez Lauban egyszerre kelt felszabadító érzést és irigységet. Aztán újra elhangzik a kulcsszó: Kikötő. A jégkék tekintet megmerevedik, a daliás tartás megfeszül, tüdeje pedig bent tartja a levegőt egy kínzóan hosszú pillanatra.*
– Eredetileg nem. De nemrégiben költöztem el onnan.
*Velős válasz – képtelen ennél többet mondani. Ha a régmúltról beszélne, vigasztalhatatlan szomorúság felhője telepedne rá; ha a közelmúltról, düh árasztaná el minden pórusát. Már így is küzd az érzelmeivel, de végül sikerül lenyelnie őket egy újabb korty borral együtt. Aztán meghallja a külsejére szórt bókot. Egy pillanat alatt ismerős, puha, hívogató helyre érkezik meg a lelke. Testtartása ellágyul, s az este folyamán először játékos mosoly ül ajkaira, amely a jégkék szempár ridegségét is felolvasztja. Fel sem tűnik neki, hogy a nő valójában a szomorúságát emelte ki – a vészharangok csöndben maradnak.*
– Maga túl kedves… *mondja huncut mosollyal, miközben mutatóujjával játékosan simogatja a pohár talpát. Tekintetével ismét Dayaneerét keresi.* Ha így néz rám, még elhiszem, hogy van bennem valami, amiért érdemes volt megszólítania.
*Apró, pajkos nevetés szökik ki belőle, mintha a bókot akarná viszonozni. Valójában így is van – még nem találkozott hasonlóan lehengerlő teremtéssel, mint Dayaneer. Bár testileg nem vonzódik hozzá, gyermeki, rajongó áhítat tölti el tőle.*
– És ha valóban látott már… akkor remélem, emlékezetes voltam.
*Szavai saját fülének is nevetségesen csengenek, s rögtön elönti a szégyenérzet. Mégis lágyan hagyják el száját, tekintete pedig szomjasan kapaszkodik a nő zöld szemeibe. Inkább visszaflörtöl, mint, hogy kitárulkozzon. Dayaneer rejtélyes megjegyzését is hagyja a levegőben lebegni. Így is körbetáncolják azt a tényt, amit mindketten tudnak: Lau mocskos kis titka már nem titok. A fél-elf csak szeretné ezt hinni, bár a sokat sejtető megjegyzésekből kezd gyanakodni, hogy tényleg találkoztak már, esetleg olyan környezetben…*
~ Neem, arra emlékeznék… ~
*Ujjai tétován játszanak a pohár nyelén: nem tudja, hogy újra szájához emelje-e, vagy inkább kapaszkodjon belé még egy kicsit. Egy pillanatra lesüti a szemét, majd újra a nőre néz.*
– Launridan Dorralei. *Egészíti ki rövid biccentéssel a másik mondatát.* Annyi kikötőt látott már…
*Hangja csendesen csúszik ki, inkább állít, mint kérdez. Kissé szomorkásan folytatja, miközben azt választja, hogy kapaszkodik még egy rövid ideig poharába, melynek talpán egyre lendületesebb köröket ír le ujjával.*
– Én csak egyet.
*Arca árulkodó grimaszba torzul egy pillanatra, amikor ismét kimondja a gyűlölt szót. Aztán halkabb, de annál személyesebb kérdés szakad fel belőle:*
– De van egy dolog, amire kíváncsi lennék… volt olyan hely, ahol tényleg otthon érezte magát?
*Szavai után halk sóhaj tör fel belőle, mintha azt is szégyellné, hogy túl személyeset kérdezett. Nem érzi, hogy magyaráznia kéne a kérdést. A nő biztosan érti, hogy mire gondol. Gyorsan belekortyol a borba, majd amikor leteszi a poharat, alig látható mosollyal néz beszélgetőpartnerére.*
– Én valahogy… még mindig keresem ezt az érzést.
*Boldogan nyugtázza, hogy Dayaneernek nincs kifogása az újabb korsó sör ellen. Jól esik neki az érzés, amikor valaki kedvére tesz. Nem véletlen, hogy beszippantotta a szakmája – nevezzük így: szakma. A figyelmesség margójára: félresiklott nevelése megtanította neki, hogy akkor élsz túl, ha mindent megfigyelsz, és mindenkihez igazodni tudsz.
Állja a kíváncsi pillantásokat, sőt, viszonozza is. Nem kerüli el figyelmét, hogy a nő kifejezetten semmitmondó választ ad, ami kicsúszik a félvér ujjai közül. Egyedül a „kikötő” szó az, amibe bele tud kapaszkodni. Igyekszik pillanatnyi borzongását megtartani magának – kisebb-nagyobb sikerrel. Szája sarka biztosan megrándul a nemrég hátrahagyott hely említésére.
Komótosan belekortyol a borába, hogy időt nyerjen a válaszhoz. Aztán leteszi a poharat az asztalra, igyekezvén pontosan ugyanoda helyezni, ahol korábban már valami más foltot hagyott a fa felületén. Mindezt figyelemmel kíséri, mintha komoly feladat lenne, majd újra a zöld tekintetbe fúrja a sajátját. Furcsa kíváncsiság ébred benne, pedig soha többé hallani sem akart a rohadt halszagú kócerájról.*
– Jóformán bármivel… ez sok mindent lefed. Talán egyszer bennem is lát majd valami hasznot – bár azt hiszem, az ilyen üzletek kétoldalúak. Nem igaz?
*Halvány, kissé megfáradt mosollyal zárja a mondatot. Úgy dönt, nem reagál a kikötői fogadó említésére, nem érdekli melyik lebujról van szó. Rövid csend telepszik közéjük, amíg a nő ízesen kortyol a sörébe, s újra megszívja pipáját. A fél-elf elméjén egy csodáló gondolat suhan át:*
~ Ő aztán biztosan élvezi az életet. ~
*Semmi szorongást, semmi álcát nem érez rajta. A nő ügyes játékos módjára nem ad ki magáról sokat, de a kisugárzása arról árulkodik, hogy nincs szüksége arra, hogy bármit is leplezzen. Legalábbis lényéből. Ez Lauban egyszerre kelt felszabadító érzést és irigységet. Aztán újra elhangzik a kulcsszó: Kikötő. A jégkék tekintet megmerevedik, a daliás tartás megfeszül, tüdeje pedig bent tartja a levegőt egy kínzóan hosszú pillanatra.*
– Eredetileg nem. De nemrégiben költöztem el onnan.
*Velős válasz – képtelen ennél többet mondani. Ha a régmúltról beszélne, vigasztalhatatlan szomorúság felhője telepedne rá; ha a közelmúltról, düh árasztaná el minden pórusát. Már így is küzd az érzelmeivel, de végül sikerül lenyelnie őket egy újabb korty borral együtt. Aztán meghallja a külsejére szórt bókot. Egy pillanat alatt ismerős, puha, hívogató helyre érkezik meg a lelke. Testtartása ellágyul, s az este folyamán először játékos mosoly ül ajkaira, amely a jégkék szempár ridegségét is felolvasztja. Fel sem tűnik neki, hogy a nő valójában a szomorúságát emelte ki – a vészharangok csöndben maradnak.*
– Maga túl kedves… *mondja huncut mosollyal, miközben mutatóujjával játékosan simogatja a pohár talpát. Tekintetével ismét Dayaneerét keresi.* Ha így néz rám, még elhiszem, hogy van bennem valami, amiért érdemes volt megszólítania.
*Apró, pajkos nevetés szökik ki belőle, mintha a bókot akarná viszonozni. Valójában így is van – még nem találkozott hasonlóan lehengerlő teremtéssel, mint Dayaneer. Bár testileg nem vonzódik hozzá, gyermeki, rajongó áhítat tölti el tőle.*
– És ha valóban látott már… akkor remélem, emlékezetes voltam.
*Szavai saját fülének is nevetségesen csengenek, s rögtön elönti a szégyenérzet. Mégis lágyan hagyják el száját, tekintete pedig szomjasan kapaszkodik a nő zöld szemeibe. Inkább visszaflörtöl, mint, hogy kitárulkozzon. Dayaneer rejtélyes megjegyzését is hagyja a levegőben lebegni. Így is körbetáncolják azt a tényt, amit mindketten tudnak: Lau mocskos kis titka már nem titok. A fél-elf csak szeretné ezt hinni, bár a sokat sejtető megjegyzésekből kezd gyanakodni, hogy tényleg találkoztak már, esetleg olyan környezetben…*
~ Neem, arra emlékeznék… ~
*Ujjai tétován játszanak a pohár nyelén: nem tudja, hogy újra szájához emelje-e, vagy inkább kapaszkodjon belé még egy kicsit. Egy pillanatra lesüti a szemét, majd újra a nőre néz.*
– Launridan Dorralei. *Egészíti ki rövid biccentéssel a másik mondatát.* Annyi kikötőt látott már…
*Hangja csendesen csúszik ki, inkább állít, mint kérdez. Kissé szomorkásan folytatja, miközben azt választja, hogy kapaszkodik még egy rövid ideig poharába, melynek talpán egyre lendületesebb köröket ír le ujjával.*
– Én csak egyet.
*Arca árulkodó grimaszba torzul egy pillanatra, amikor ismét kimondja a gyűlölt szót. Aztán halkabb, de annál személyesebb kérdés szakad fel belőle:*
– De van egy dolog, amire kíváncsi lennék… volt olyan hely, ahol tényleg otthon érezte magát?
*Szavai után halk sóhaj tör fel belőle, mintha azt is szégyellné, hogy túl személyeset kérdezett. Nem érzi, hogy magyaráznia kéne a kérdést. A nő biztosan érti, hogy mire gondol. Gyorsan belekortyol a borba, majd amikor leteszi a poharat, alig látható mosollyal néz beszélgetőpartnerére.*
– Én valahogy… még mindig keresem ezt az érzést.
6694. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-09-03 16:38:39
Üzenet elküldve: 2025-09-03 16:38:39
Rang: Játékos
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
//A csapkodó hal//
* A vállveregetés alighanem a legbizarrabb része az estének. Drameiloten egy pillanatra elmosolyodik, ahogy arra gondol, pacsizhattak is volna egyet. Alig hogy erre gondol, Amaziana már emeli is a kezét. Drameiloten sóhajt, de nem mozdul. Nem pacsizik. *
- Magányra, egy jó könyvre, és alvásra. Vacsorára is, azt hiszem. * Feleli a kérdésre, de ő nem mozdul még a vízből. Pedig érzi már, hogy kezd kihűlni. Üresnek érzi magát, és szívtelennek. Nem akar fájdalmat okozni a szolgálónak, de mindketten tudták, hogy ez nem egy kapcsolat, ez másról szól. Érzelemmentes, egyszerűen a testi élvezetekről és igényekről szól. Még csak nem is barátok, ahhoz sem ismerik egymást eléggé. *
- A szoba kivétele jó ötlet. Nyugodtan szólj, hogy írják az én nevemre. * Válaszol a szolgálónak, továbbra is kerülve a pillantását, a vízben ülve. Keserű dolog a magány. Ha a nő él a lehetőséggel, akkor Drameiloten 30 aranyat fizet ki később a kétSzobara.
Valószínűleg vacsorázni is fog, de egyelőre nem akarja követni fajtársát, meg akarja adni neki a lehetőséget, hogy távozzon. Az öltözőben mindent megtalál, amit lerakott, még a zárható részből is visszakaphatja ami az övé. Ha egyedül marad, akkor később egy újra felmelegített fürdőben köt ki, egyedül, élvezve a vizet. Megpróbálja lemosni magáról a mocskot, a tisztátlanságot, bár tudja, hogy nem fog sikerrel járni. *
* A vállveregetés alighanem a legbizarrabb része az estének. Drameiloten egy pillanatra elmosolyodik, ahogy arra gondol, pacsizhattak is volna egyet. Alig hogy erre gondol, Amaziana már emeli is a kezét. Drameiloten sóhajt, de nem mozdul. Nem pacsizik. *
- Magányra, egy jó könyvre, és alvásra. Vacsorára is, azt hiszem. * Feleli a kérdésre, de ő nem mozdul még a vízből. Pedig érzi már, hogy kezd kihűlni. Üresnek érzi magát, és szívtelennek. Nem akar fájdalmat okozni a szolgálónak, de mindketten tudták, hogy ez nem egy kapcsolat, ez másról szól. Érzelemmentes, egyszerűen a testi élvezetekről és igényekről szól. Még csak nem is barátok, ahhoz sem ismerik egymást eléggé. *
- A szoba kivétele jó ötlet. Nyugodtan szólj, hogy írják az én nevemre. * Válaszol a szolgálónak, továbbra is kerülve a pillantását, a vízben ülve. Keserű dolog a magány. Ha a nő él a lehetőséggel, akkor Drameiloten 30 aranyat fizet ki később a kétSzobara.
Valószínűleg vacsorázni is fog, de egyelőre nem akarja követni fajtársát, meg akarja adni neki a lehetőséget, hogy távozzon. Az öltözőben mindent megtalál, amit lerakott, még a zárható részből is visszakaphatja ami az övé. Ha egyedül marad, akkor később egy újra felmelegített fürdőben köt ki, egyedül, élvezve a vizet. Megpróbálja lemosni magáról a mocskot, a tisztátlanságot, bár tudja, hogy nem fog sikerrel járni. *
6693. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-09-03 03:11:06
Üzenet elküldve: 2025-09-03 03:11:06
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 42
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 42
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Borgőzös gondolatok//
*Az árnyak lassan simulnak a szoba sarkába, ahogy a csendet megtöri a nő szelíd, de céltudatos közeledése. Mozdulatlanul áll, smaragdzöld tekintete élesen villan, amikor érzi az első érintést. A nő kezei magabiztosan siklanak végig az oldalán, a mellkasán, majd lejjebb, finoman, mégis követelőn, miközben ajkai veszélyesen közel kerülnek a bőréhez. Egy röpke, alig hallható sóhaj szakad fel belőle, de nem engedi, hogy a teste teljesen elárulja a belül tomboló lángot. Inkább lassan hátrahajtja a fejét, szinte kihívó mozdulattal, és hagyja, hogy a nő minden pillanatban egyre mélyebbre húzza őt ebbe a veszélyesen édes játékba. *
-Tudod, hogy a tűzzel játszol! * Morranja rekedten, hangjában egyszerre ott a figyelmeztetés és az élvezet. Az ujjak felfedező tánca egyre merészebb, a nő csókjai pedig türelmetlenebbül keresik fel a mellkasát, majd a hasának ívét. A férfi izmai finoman megfeszülnek, ahogy minden idegszála érzékeli a finom, szándékos érintéseket. Nem állítja meg, nem ad parancsot. Ezúttal nem akarja uralni a pillanatot, inkább hagyja, hogy a nő játéka lassan szítsa benne a tüzet. A hím ajkai lassú, veszélyesen elégedett mosolyra húzódnak, miközben zöld szemei mélyen a nő pillantásába fúródnak. Érzi, ahogy a vágy, mint egy vad, lassan ébredő fenevad, feszíti belülről, de most élvezi ezt a lassú kínzást, élvezi, ahogy a nő minden apró mozdulata egyre közelebb lökik a határhoz. Ujjai finoman a nő hajába siklanak, egy pillanatra magához húzva, hogy ajkaik összeérjenek egy hosszú, ízlelő csókban, mielőtt elengedné, hogy a játék folytatódjon. Tekintete egyszerre parancsoló és kérlelő. Minden érintésével azt sugallja, hogy ne hagyja abba. A hím teste minden apró ingerre válaszol, finoman megfeszülő izmok, mélyebb lélegzetek, halk, elfojtott sóhajok jelzik, mennyire élvezi a nő figyelmét. Mégis visszatart, nem engedi, hogy a vágy teljesen eluralkodjon rajta inkább hergeli őt, minden pillantásával, minden megfeszülő mozdulatával, hogy a nő érezze a hatalom most az övé, de a játék kimenetele továbbra is az ő kezében van.*
-Nem tudod, mennyire veszélyes ez. * Suttogja, ajkai alig érintik a nő fülét, majd meg is próbálja harapni. Most nincs más, csak ők ketten. És a nő, akinek bőre alatt lüktető élet és vágy hívja őt egyre mélyebbre. Kezei gyengéden siklanak a derekára, majd a combjaira, ujjai a puha bőrt simítják, miközben ajkai visszavándorolnak és mellkasán időznek, forrón, vágytól fűtve.
Nyelve lassan végigsimít a szívverés ritmusán, ahogy ajkai lejjebb vándorolnak, felfedezve a nő testének minden apró ívét, mintha minden érintéssel jegyezni akarná, hogy ez a pillanat csak az övék. A nő sóhajai, a teste apró, ösztönös rezdülései olaj a tűzre, amitől Khaelith mozdulatai még türelmetlenebbé, mégis gyengéden követelővé válnak. Megemeli a nőt a combjainál fogva, könnyed erővel, ami nem hagy kétséget afelől, milyen feszültség izzik benne, majd lassan, kontrollált mozdulattal fekteti az ágy puha felületére. Az ágy alig nyög fel alattuk, miközben fölé hajol. Tekintete mély, sötétzöld, mint a mohás erdők mélye, benne vágy és egy halk, kimondatlan ígéret vibrál. Most minden figyelme, minden érintése csak az övé. Ajkai ismét a nő testére találnak, először a mellkasát, majd a hasát ízlelik, minden mozdulatában ott a lassú, érzéki felfedezés. Nem siet, nem rohan, most már tudja, hogy minden pillanat, minden lélegzet számít. És ő meg akarja adni neki az időt, hogy érezze, mennyire birtokolja, és mennyire ő maga is birtokolt ebben az édes, forró játszmában.
Kezei finoman siklanak végig a nő oldalán, combjain, apró, lassú köröket rajzolva a bőrére, míg ajkai újra és újra megízlelik a bőréből áradó édes illatot. Lassan halad, minden érintése egy kimondatlan vallomás: most nincs harc, nincs játék, csak a vágy, ami mindkettőjüket összeköti.
Lassan, szinte kínzó gyengédséggel kóstolja végig a nő minden ívét, mintha soha nem akarná elengedni ezt a pillanatot. A légzése egyre szaporább, szíve gyorsabban ver, de a mozdulatai még mindig fegyelmezettek, mint egy vadászé, aki pontosan tudja, mikor kell lecsapnia. De most nem zsákmányt hajszol. Most csak érezni akarja őt, teljesen, maradéktalanul. Ahogy ajkai lassan visszatalálnak a nő mellkasához, a férfi szíve megnyugszik egy pillanatra. Nincs több küzdelem, nincs több fal. Csak ő és a nő, akinek teste és lelke egyaránt engedi, hogy ebben a vad, mégis gyengéd táncban teljesen egymásba vesszenek.*
//Borgőzös gondolatok//
*Az árnyak lassan simulnak a szoba sarkába, ahogy a csendet megtöri a nő szelíd, de céltudatos közeledése. Mozdulatlanul áll, smaragdzöld tekintete élesen villan, amikor érzi az első érintést. A nő kezei magabiztosan siklanak végig az oldalán, a mellkasán, majd lejjebb, finoman, mégis követelőn, miközben ajkai veszélyesen közel kerülnek a bőréhez. Egy röpke, alig hallható sóhaj szakad fel belőle, de nem engedi, hogy a teste teljesen elárulja a belül tomboló lángot. Inkább lassan hátrahajtja a fejét, szinte kihívó mozdulattal, és hagyja, hogy a nő minden pillanatban egyre mélyebbre húzza őt ebbe a veszélyesen édes játékba. *
-Tudod, hogy a tűzzel játszol! * Morranja rekedten, hangjában egyszerre ott a figyelmeztetés és az élvezet. Az ujjak felfedező tánca egyre merészebb, a nő csókjai pedig türelmetlenebbül keresik fel a mellkasát, majd a hasának ívét. A férfi izmai finoman megfeszülnek, ahogy minden idegszála érzékeli a finom, szándékos érintéseket. Nem állítja meg, nem ad parancsot. Ezúttal nem akarja uralni a pillanatot, inkább hagyja, hogy a nő játéka lassan szítsa benne a tüzet. A hím ajkai lassú, veszélyesen elégedett mosolyra húzódnak, miközben zöld szemei mélyen a nő pillantásába fúródnak. Érzi, ahogy a vágy, mint egy vad, lassan ébredő fenevad, feszíti belülről, de most élvezi ezt a lassú kínzást, élvezi, ahogy a nő minden apró mozdulata egyre közelebb lökik a határhoz. Ujjai finoman a nő hajába siklanak, egy pillanatra magához húzva, hogy ajkaik összeérjenek egy hosszú, ízlelő csókban, mielőtt elengedné, hogy a játék folytatódjon. Tekintete egyszerre parancsoló és kérlelő. Minden érintésével azt sugallja, hogy ne hagyja abba. A hím teste minden apró ingerre válaszol, finoman megfeszülő izmok, mélyebb lélegzetek, halk, elfojtott sóhajok jelzik, mennyire élvezi a nő figyelmét. Mégis visszatart, nem engedi, hogy a vágy teljesen eluralkodjon rajta inkább hergeli őt, minden pillantásával, minden megfeszülő mozdulatával, hogy a nő érezze a hatalom most az övé, de a játék kimenetele továbbra is az ő kezében van.*
-Nem tudod, mennyire veszélyes ez. * Suttogja, ajkai alig érintik a nő fülét, majd meg is próbálja harapni. Most nincs más, csak ők ketten. És a nő, akinek bőre alatt lüktető élet és vágy hívja őt egyre mélyebbre. Kezei gyengéden siklanak a derekára, majd a combjaira, ujjai a puha bőrt simítják, miközben ajkai visszavándorolnak és mellkasán időznek, forrón, vágytól fűtve.
Nyelve lassan végigsimít a szívverés ritmusán, ahogy ajkai lejjebb vándorolnak, felfedezve a nő testének minden apró ívét, mintha minden érintéssel jegyezni akarná, hogy ez a pillanat csak az övék. A nő sóhajai, a teste apró, ösztönös rezdülései olaj a tűzre, amitől Khaelith mozdulatai még türelmetlenebbé, mégis gyengéden követelővé válnak. Megemeli a nőt a combjainál fogva, könnyed erővel, ami nem hagy kétséget afelől, milyen feszültség izzik benne, majd lassan, kontrollált mozdulattal fekteti az ágy puha felületére. Az ágy alig nyög fel alattuk, miközben fölé hajol. Tekintete mély, sötétzöld, mint a mohás erdők mélye, benne vágy és egy halk, kimondatlan ígéret vibrál. Most minden figyelme, minden érintése csak az övé. Ajkai ismét a nő testére találnak, először a mellkasát, majd a hasát ízlelik, minden mozdulatában ott a lassú, érzéki felfedezés. Nem siet, nem rohan, most már tudja, hogy minden pillanat, minden lélegzet számít. És ő meg akarja adni neki az időt, hogy érezze, mennyire birtokolja, és mennyire ő maga is birtokolt ebben az édes, forró játszmában.
Kezei finoman siklanak végig a nő oldalán, combjain, apró, lassú köröket rajzolva a bőrére, míg ajkai újra és újra megízlelik a bőréből áradó édes illatot. Lassan halad, minden érintése egy kimondatlan vallomás: most nincs harc, nincs játék, csak a vágy, ami mindkettőjüket összeköti.
Lassan, szinte kínzó gyengédséggel kóstolja végig a nő minden ívét, mintha soha nem akarná elengedni ezt a pillanatot. A légzése egyre szaporább, szíve gyorsabban ver, de a mozdulatai még mindig fegyelmezettek, mint egy vadászé, aki pontosan tudja, mikor kell lecsapnia. De most nem zsákmányt hajszol. Most csak érezni akarja őt, teljesen, maradéktalanul. Ahogy ajkai lassan visszatalálnak a nő mellkasához, a férfi szíve megnyugszik egy pillanatra. Nincs több küzdelem, nincs több fal. Csak ő és a nő, akinek teste és lelke egyaránt engedi, hogy ebben a vad, mégis gyengéd táncban teljesen egymásba vesszenek.*
6692. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-09-02 22:08:19
Üzenet elküldve: 2025-09-02 22:08:19
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Második szál//
//Borgőzös gondolatok//
*Szemei mohón követik a férfi kezének útját, ahogy az lassan, mégis határozottan oldja le róla a ruhát. A puha selyem gyengéden siklik végig a bőrén, hogy az hanyagul simuljon a padlóra, amiből végül egyszerűen csak kilép. Most már nincs semmi, ami elválasztaná attól, hogy teljesen önmaga legyen előtte, csupasz, vágyakozó, készen állva arra, hogy a testük ösztöneit kövesse. A teste aprót feszül, mikor érzi a nyakát és kulcscsontját érő forró csókokat. Az érzés ismerős és mégis idegen, ami csak még jobban előhívja belőle testének türelmetlenségét. Szaporább levegővételei töltik be a fogadó szobáját és ahogy a zöld szemekben meglátja a megadást, valami vad elégedettség villan benne. Ez az, amit akart, hogy ne álljon ellen, hogy ne rejtőzzön a hím is vastag falak mögé. Ujjai mohón siklanak a férfi hajába, szinte belemarnak, miközben a másik kezével erősen a vállába kapaszkodik, hogy közelebb húzza magához.*
- Végre...
*Szakad ki belőle kéjes suttogással, miközben ajkai újból a férfi bőrét keresik fel. A szavai nyers elégedettséggel csendülnek, ahogy végre megkapja azt a lángot, amit annyira követelt belőle. Nem kell több kérdés, nem kell több óvatos érintés, most már csak a benne tomboló vágy diktál. Kezei minden anyagot, minden újabb akadályt eltűntetnek a hímről, hogy ujjai alatt már maga is csak a pőre bőr forróságát érezze. A kimondatlan kérdésre a teste felel helyette, ugyanúgy szavak nélkül, csak érintéseken át. Ujjai lassan felfedezik az oldalát, végigsimítanak a hasán, a bordáin, egészen addig, amíg keze eléri azt a pontot, ahol a vágy legmélyebb jelei rejtőznek. Egy pillanatra megáll, hogy szemei újra felkeressék a smaragd tekintetet, mintha maga is engedélyre várna. De tudja, hogy ha túl sok időt enged maguknak, akkor talán újra megtorpannak, és ennek az egésznek egyszeriben vége szakad. Így végül nem vár választ, sem megerősítést. Az ujjak körbefognak és gyengéd, lassú mozdulatokkal szítják tovább a hímben rejlő tüzet.*
- Most nincs több önuralom. Csak te és én.
*Sóhajtja halkan, ami után ajkai éhesen találják meg újra a férfi száját, de csókjai már nem kérlelők, hanem követelők. Amikor a férfi közelebb húzza engedelmesen bújik, amíg nem marad már közöttük több akadály. Szemei nyíltan kutatják a férfi tekintetét, kihívást és engedést egyaránt sugallva, hogy érezze, a nő már teljesen átadta magát, minden tartást és félelmét félretéve. Szabad keze sem áll meg, felfedezi a férfi testét, végigsimít a karján, mellkasán, ujjaival követve az izmok ívét, mintha minden érintéssel birtokolni akarná, amit most egyszerűen elvehet.*
- Érezd, hogy most mindenem a tiéd. Használd.
*Miközben kimondja a szavakat teste teljesen a férfiéhoz simul, minden mozdulata, minden sóhaja és érintése nyíltan felkínálja magát, miközben fokozatosan és tudatosan hergeli tovább a hím vágyát, hogy az önuralom minden utolsó morzsáját oda söpörjék a padlóra, a selyem és a bőrvért mellé.*
//Borgőzös gondolatok//
*Szemei mohón követik a férfi kezének útját, ahogy az lassan, mégis határozottan oldja le róla a ruhát. A puha selyem gyengéden siklik végig a bőrén, hogy az hanyagul simuljon a padlóra, amiből végül egyszerűen csak kilép. Most már nincs semmi, ami elválasztaná attól, hogy teljesen önmaga legyen előtte, csupasz, vágyakozó, készen állva arra, hogy a testük ösztöneit kövesse. A teste aprót feszül, mikor érzi a nyakát és kulcscsontját érő forró csókokat. Az érzés ismerős és mégis idegen, ami csak még jobban előhívja belőle testének türelmetlenségét. Szaporább levegővételei töltik be a fogadó szobáját és ahogy a zöld szemekben meglátja a megadást, valami vad elégedettség villan benne. Ez az, amit akart, hogy ne álljon ellen, hogy ne rejtőzzön a hím is vastag falak mögé. Ujjai mohón siklanak a férfi hajába, szinte belemarnak, miközben a másik kezével erősen a vállába kapaszkodik, hogy közelebb húzza magához.*
- Végre...
*Szakad ki belőle kéjes suttogással, miközben ajkai újból a férfi bőrét keresik fel. A szavai nyers elégedettséggel csendülnek, ahogy végre megkapja azt a lángot, amit annyira követelt belőle. Nem kell több kérdés, nem kell több óvatos érintés, most már csak a benne tomboló vágy diktál. Kezei minden anyagot, minden újabb akadályt eltűntetnek a hímről, hogy ujjai alatt már maga is csak a pőre bőr forróságát érezze. A kimondatlan kérdésre a teste felel helyette, ugyanúgy szavak nélkül, csak érintéseken át. Ujjai lassan felfedezik az oldalát, végigsimítanak a hasán, a bordáin, egészen addig, amíg keze eléri azt a pontot, ahol a vágy legmélyebb jelei rejtőznek. Egy pillanatra megáll, hogy szemei újra felkeressék a smaragd tekintetet, mintha maga is engedélyre várna. De tudja, hogy ha túl sok időt enged maguknak, akkor talán újra megtorpannak, és ennek az egésznek egyszeriben vége szakad. Így végül nem vár választ, sem megerősítést. Az ujjak körbefognak és gyengéd, lassú mozdulatokkal szítják tovább a hímben rejlő tüzet.*
- Most nincs több önuralom. Csak te és én.
*Sóhajtja halkan, ami után ajkai éhesen találják meg újra a férfi száját, de csókjai már nem kérlelők, hanem követelők. Amikor a férfi közelebb húzza engedelmesen bújik, amíg nem marad már közöttük több akadály. Szemei nyíltan kutatják a férfi tekintetét, kihívást és engedést egyaránt sugallva, hogy érezze, a nő már teljesen átadta magát, minden tartást és félelmét félretéve. Szabad keze sem áll meg, felfedezi a férfi testét, végigsimít a karján, mellkasán, ujjaival követve az izmok ívét, mintha minden érintéssel birtokolni akarná, amit most egyszerűen elvehet.*
- Érezd, hogy most mindenem a tiéd. Használd.
*Miközben kimondja a szavakat teste teljesen a férfiéhoz simul, minden mozdulata, minden sóhaja és érintése nyíltan felkínálja magát, miközben fokozatosan és tudatosan hergeli tovább a hím vágyát, hogy az önuralom minden utolsó morzsáját oda söpörjék a padlóra, a selyem és a bőrvért mellé.*
6691. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-09-02 20:44:40
Üzenet elküldve: 2025-09-02 20:44:40
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 42
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 42
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Borgőzös gondolatok//
*Egy pillanatig mozdulatlanul áll, ahogy a nő ajkai újra megtalálják az övéit, forrón, követelőzőn. A levegő feszülten rezeg köztük, a vágy sűrű, nehéz, szinte tapintható. Zöld szemeiben viharfelhők kavarognak, de már nincs bennük félelem, csak az éhes felismerés. Nincs értelme tovább küzdenie. Nem ma. Nem vele szemben.
Egyetlen lépés, és a köztük lévő tér megszűnik. Karja erősen, de nem durván fonódik a nő derekára. Magához húzza mintha attól tartana, hogy ha elengedi, elillan ez a pillanat. Ajkai éhesen, mélyen felelnek a csókra, a kezdeti önuralom utolsó morzsái is elégnek benne, ahogy a nő közelsége lángra lobbantja a gondolatait. A világ megszűnik, csak az érintések, a forró lehelet és a szívverésük vad üteme marad. Ujjai lassan a nő derekáról felfelé siklanak, követik a test ívét, majd megállnak a ruhájánál. Nem kér engedélyt, a mozdulatai egyre határozottabbá válnak. Lassan, szinte kegyetlen türelemmel kezdi oldani a ruhát tartó csatokat és szalagokat. Nem tépi, nem siet, minden mozdulatában ott a vágy és a kínzó önfegyelem, mintha ízlelgetni akarná ezt a pillanatot, mielőtt teljesen elveszíti magát. Ajkai a nő nyakára vándorolnak, forrón, vágytól remegve. Érintése nem kényszerít, inkább kérlel, de a benne tomboló éhség árnyéka ott vibrál minden csókjában. Szabad keze a nő vállán időzik, majd lassan végigsiklik a karján, ujjai a csuklóig követik a vonalat, mintha minden érintéssel emlékezetébe akarná vésni, hogy ez valóság. A felsőréteg lassan enged, ahogy kioldja az utolsó szalagot is, a szövet puhán simul a padlóra. A hím zöldjei találkoznak a nő tekintetével. Most nincs bennük az a jeges távolság, ami mindig ott ült. Most csak a vágy, a megadás és valami mély, kimondatlan ígéret. A nő suttogása, a teste melege, a szemeiben lobogó tűz mind azt üzenik: engedje el a félelmeit, a kötelezettségeit, az ígéreteit. És ő megadja magát. Nem gondolkodik azon, milyen lesz a holnap, nem mérlegel veszélyt, rangot, következményt. Most csak az számít, hogy itt van, hogy érzi a nőstény szívverését a sajátjával egy ütemben, hogy a világ minden zaját elnémítja ez a pillanat. Ujjai óvatosan a csípőjére siklanak, finoman, mégis birtokló mozdulattal húzzák közelebb, amíg a testük szinte teljesen összeér. Ajkai ismét az övéihez találnak, ezúttal türelmetlenebbül, mintha minden levegőben ott vibrálna a parancs, ma nem lesz több fal, nem lesz több visszafogás. A mozdulatai gyorsabbá válnak, de sosem erőszakosak. Minden pillanatban ott a csendes kérdés, hogy engedi-e tovább. És amikor érzi a nő halk, beleegyező rezdülését, a maradék visszafogottság is elég. Most már nem gondol a rangokra, a ház nevére, a bűnökre, amik a vállát nyomják. Nem ő az elnémító, nem a Vyrrethis második hímje. Csak egy hím, aki elveszett a nőstény érintésében. Aki végre hagyja, hogy az ösztön vezesse, és aki minden idegszálával érzi nincs más, csak ők ketten, ebben a mindent felemésztő lángban. Lassan, forrón csúsztatja ajkait a nyak vonaláról lefelé, meg-megállva a kulcscsontnál, hogy újra ízlelhesse a bőre melegét. A szíve hevesen dobban, miközben ajkai elérik a dekoltázs vonalát. Minden csók lassú, mégis éhes, mintha egyszerre akarná birtokolni és imádni. A nő illata körüllengi, édes és fűszeres, mint az érett gyümölcs egy nyári éjszakán. Minden lélegzetvételnél mélyebben szívja magába, a nyelvén ott marad a gyümölcsös jegy, ami szinte őrületbe kergeti. Ajkai lassan siklanak tovább, puhán, mégis követelőzőn, és a férfi érzi, ahogy a vágy szinte elárasztja, minden gondolatot kiűzve a fejéből. Mély, rekedt sóhaj szakad fel belőle, miközben ujjai gyengéden simítják végig a nő oldalát, a bőre forrón reagál minden érintésére. A világ összeszűkül erre az egyetlen pillanatra, a testek közötti perzselő közelségre, és arra az édes, őrjítő ízre, ami csak őhozzá tartozik.*
//Borgőzös gondolatok//
*Egy pillanatig mozdulatlanul áll, ahogy a nő ajkai újra megtalálják az övéit, forrón, követelőzőn. A levegő feszülten rezeg köztük, a vágy sűrű, nehéz, szinte tapintható. Zöld szemeiben viharfelhők kavarognak, de már nincs bennük félelem, csak az éhes felismerés. Nincs értelme tovább küzdenie. Nem ma. Nem vele szemben.
Egyetlen lépés, és a köztük lévő tér megszűnik. Karja erősen, de nem durván fonódik a nő derekára. Magához húzza mintha attól tartana, hogy ha elengedi, elillan ez a pillanat. Ajkai éhesen, mélyen felelnek a csókra, a kezdeti önuralom utolsó morzsái is elégnek benne, ahogy a nő közelsége lángra lobbantja a gondolatait. A világ megszűnik, csak az érintések, a forró lehelet és a szívverésük vad üteme marad. Ujjai lassan a nő derekáról felfelé siklanak, követik a test ívét, majd megállnak a ruhájánál. Nem kér engedélyt, a mozdulatai egyre határozottabbá válnak. Lassan, szinte kegyetlen türelemmel kezdi oldani a ruhát tartó csatokat és szalagokat. Nem tépi, nem siet, minden mozdulatában ott a vágy és a kínzó önfegyelem, mintha ízlelgetni akarná ezt a pillanatot, mielőtt teljesen elveszíti magát. Ajkai a nő nyakára vándorolnak, forrón, vágytól remegve. Érintése nem kényszerít, inkább kérlel, de a benne tomboló éhség árnyéka ott vibrál minden csókjában. Szabad keze a nő vállán időzik, majd lassan végigsiklik a karján, ujjai a csuklóig követik a vonalat, mintha minden érintéssel emlékezetébe akarná vésni, hogy ez valóság. A felsőréteg lassan enged, ahogy kioldja az utolsó szalagot is, a szövet puhán simul a padlóra. A hím zöldjei találkoznak a nő tekintetével. Most nincs bennük az a jeges távolság, ami mindig ott ült. Most csak a vágy, a megadás és valami mély, kimondatlan ígéret. A nő suttogása, a teste melege, a szemeiben lobogó tűz mind azt üzenik: engedje el a félelmeit, a kötelezettségeit, az ígéreteit. És ő megadja magát. Nem gondolkodik azon, milyen lesz a holnap, nem mérlegel veszélyt, rangot, következményt. Most csak az számít, hogy itt van, hogy érzi a nőstény szívverését a sajátjával egy ütemben, hogy a világ minden zaját elnémítja ez a pillanat. Ujjai óvatosan a csípőjére siklanak, finoman, mégis birtokló mozdulattal húzzák közelebb, amíg a testük szinte teljesen összeér. Ajkai ismét az övéihez találnak, ezúttal türelmetlenebbül, mintha minden levegőben ott vibrálna a parancs, ma nem lesz több fal, nem lesz több visszafogás. A mozdulatai gyorsabbá válnak, de sosem erőszakosak. Minden pillanatban ott a csendes kérdés, hogy engedi-e tovább. És amikor érzi a nő halk, beleegyező rezdülését, a maradék visszafogottság is elég. Most már nem gondol a rangokra, a ház nevére, a bűnökre, amik a vállát nyomják. Nem ő az elnémító, nem a Vyrrethis második hímje. Csak egy hím, aki elveszett a nőstény érintésében. Aki végre hagyja, hogy az ösztön vezesse, és aki minden idegszálával érzi nincs más, csak ők ketten, ebben a mindent felemésztő lángban. Lassan, forrón csúsztatja ajkait a nyak vonaláról lefelé, meg-megállva a kulcscsontnál, hogy újra ízlelhesse a bőre melegét. A szíve hevesen dobban, miközben ajkai elérik a dekoltázs vonalát. Minden csók lassú, mégis éhes, mintha egyszerre akarná birtokolni és imádni. A nő illata körüllengi, édes és fűszeres, mint az érett gyümölcs egy nyári éjszakán. Minden lélegzetvételnél mélyebben szívja magába, a nyelvén ott marad a gyümölcsös jegy, ami szinte őrületbe kergeti. Ajkai lassan siklanak tovább, puhán, mégis követelőzőn, és a férfi érzi, ahogy a vágy szinte elárasztja, minden gondolatot kiűzve a fejéből. Mély, rekedt sóhaj szakad fel belőle, miközben ujjai gyengéden simítják végig a nő oldalát, a bőre forrón reagál minden érintésére. A világ összeszűkül erre az egyetlen pillanatra, a testek közötti perzselő közelségre, és arra az édes, őrjítő ízre, ami csak őhozzá tartozik.*
6690. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-09-02 18:44:07
Üzenet elküldve: 2025-09-02 18:44:07
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Második szál//
//Borgőzös gondolatok//
*Ajkai forrón, éhesen felelnek a csókra. Amint érzi a férfi tétova engedelmességét, ujjai az arcáról tovább kúsznak a tarkójára, majd a hajába fúródnak, és határozottan húzzák közelebb. A csók mélyül, már nem kér, nem vár engedélyt, egyszerűen elveszi, amit akar. Ajkai éhesek, a levegőt szaporán szívja magába, minden mozdulatában ott vibrál az a türelmetlen vágy, amely most végre utat tör magának. A csókból végül lassan elhúzódik, de nem távolodik el. A csókok gyengéden érik az arcát, majd puhán haladnak a nyak vonalán, miközben kiszökik belőle a vágytól izzó suttogás.*
- Nem érdekel, mi vagy. Nem érdekel, mit tettél. Most csak az számít, hogy itt vagy.
*Rangok és nevek csak akkor érdekelték, amikor az érdekei azt követelték, amikor szüksége volt rá ahhoz, hogy feljebb kapaszkodjon. De itt most nem szól semmi továbbjutásról vagy érdekről, itt most az ösztön, a vágy dominál. Norennarban sem a nevet látja, hanem a férfit mögötte. Lecsupaszítva minden rangtól és előnytől. Most itt sem érdekli a Vyrrethis ház, csak az, hogy akarják és ő is akar. A kezei lassan a férfi vállára, majd mellkasára siklanak, szinte érzi az izmok feszülését a bőrvért alatt, végül a szíjakat kutatják, mintha meg akarnák szabadítani őt minden korláttól. Nem menekül, nem védekezik, most irányít. A testének minden rezdülése tudatosan simul a férfihoz, közelebb és közelebb, míg már szinte nem marad köztük tér. Mozdulataiban nincs ígéret, nincs gyengédség, csak a nyers vágy, amely égetően követeli a beteljesülést. Ahogy a fegyveröv koppan a padlón szemei újra felkeresik a zöldeket, nem kérdés vibrál bennük, hanem kihívás.*
- Nem kérek semmit Khaelith, nem is várok el semmit.
*A sárgákban lobogó tűz igyekszik felszítani a férfi minden visszafojtott indulatát. Most nem az a nő áll előtte, akit óvni vagy távol tartani kellene, hanem az, aki meg akarja mutatni, milyen az, amikor a félelem és az önuralom helyett a vágy uralkodik, amikor semminek sincs jelentősége. Csak két zaklatott elme és megfáradt test akar némi önző békét egymásban megtalálni. Ajkai újra forrón találnak a férfira, most már követelőzőbben, mint az imént. Minden csókjában ott vibrál a türelmetlenség, a sürgetés, hogy a határok végre omoljanak le teljesen. Ujjai nem állnak meg a bőrvért utolsó csatjainál, mohón keresik a következő akadályt, mintha minden réteget el akarna tépni, ami elválasztja őt attól, hogy valóban érezze a férfit. Mozdulatai gyorsak, mégis tudatosak, nem gyengédséget akar, hanem lángot, olyat, ami eléget mindent, ami az útjában van. A teste szorosan simul a férfihoz, szinte belepréseli magát, a lélegzete kapkodó, zihálása egyre mélyebb, ahogy ösztönei veszik át a vezetést. Szemeiben tűz lobog, mikor elhúzódik egy pillanatra, suttogása rekedt, hangja kissé remegő, mégis éles, mint egy parancs.*
- Ne fogd vissza magad. Ma nincs más, nincsenek nevek, házak, múlt, csak ez.
*Ujjai végig simítanak a vállakon, a mellkason, az érintések nyomát pedig gyengéd, de forrón vágyó csókokkal zárja le. Nem ad teret a tétovázásnak. Most még irányít, de nem önzőn, mert minden mozdulatában ott van a felajánlás, hogy csak annyit vesz el a férfiból, amennyit felajánl saját magából. A férfi testének melege, az izmok feszülése, a lélegzetének forrósága mind-mind olaj a tűzre. Nem gondolkodik többé, nem méri fel, mit jelenthet a holnap. Ez az este nem a kötelességről vagy hűségről szól. Ez az este a szabadjára engedett ösztöné, a vad, nyers vágyé, amely minden porcikájából kirobban, és amelyhez most teljesen odaadja magát, félelmek, kötelékek falak és ígéretek nélkül.*
//Borgőzös gondolatok//
*Ajkai forrón, éhesen felelnek a csókra. Amint érzi a férfi tétova engedelmességét, ujjai az arcáról tovább kúsznak a tarkójára, majd a hajába fúródnak, és határozottan húzzák közelebb. A csók mélyül, már nem kér, nem vár engedélyt, egyszerűen elveszi, amit akar. Ajkai éhesek, a levegőt szaporán szívja magába, minden mozdulatában ott vibrál az a türelmetlen vágy, amely most végre utat tör magának. A csókból végül lassan elhúzódik, de nem távolodik el. A csókok gyengéden érik az arcát, majd puhán haladnak a nyak vonalán, miközben kiszökik belőle a vágytól izzó suttogás.*
- Nem érdekel, mi vagy. Nem érdekel, mit tettél. Most csak az számít, hogy itt vagy.
*Rangok és nevek csak akkor érdekelték, amikor az érdekei azt követelték, amikor szüksége volt rá ahhoz, hogy feljebb kapaszkodjon. De itt most nem szól semmi továbbjutásról vagy érdekről, itt most az ösztön, a vágy dominál. Norennarban sem a nevet látja, hanem a férfit mögötte. Lecsupaszítva minden rangtól és előnytől. Most itt sem érdekli a Vyrrethis ház, csak az, hogy akarják és ő is akar. A kezei lassan a férfi vállára, majd mellkasára siklanak, szinte érzi az izmok feszülését a bőrvért alatt, végül a szíjakat kutatják, mintha meg akarnák szabadítani őt minden korláttól. Nem menekül, nem védekezik, most irányít. A testének minden rezdülése tudatosan simul a férfihoz, közelebb és közelebb, míg már szinte nem marad köztük tér. Mozdulataiban nincs ígéret, nincs gyengédség, csak a nyers vágy, amely égetően követeli a beteljesülést. Ahogy a fegyveröv koppan a padlón szemei újra felkeresik a zöldeket, nem kérdés vibrál bennük, hanem kihívás.*
- Nem kérek semmit Khaelith, nem is várok el semmit.
*A sárgákban lobogó tűz igyekszik felszítani a férfi minden visszafojtott indulatát. Most nem az a nő áll előtte, akit óvni vagy távol tartani kellene, hanem az, aki meg akarja mutatni, milyen az, amikor a félelem és az önuralom helyett a vágy uralkodik, amikor semminek sincs jelentősége. Csak két zaklatott elme és megfáradt test akar némi önző békét egymásban megtalálni. Ajkai újra forrón találnak a férfira, most már követelőzőbben, mint az imént. Minden csókjában ott vibrál a türelmetlenség, a sürgetés, hogy a határok végre omoljanak le teljesen. Ujjai nem állnak meg a bőrvért utolsó csatjainál, mohón keresik a következő akadályt, mintha minden réteget el akarna tépni, ami elválasztja őt attól, hogy valóban érezze a férfit. Mozdulatai gyorsak, mégis tudatosak, nem gyengédséget akar, hanem lángot, olyat, ami eléget mindent, ami az útjában van. A teste szorosan simul a férfihoz, szinte belepréseli magát, a lélegzete kapkodó, zihálása egyre mélyebb, ahogy ösztönei veszik át a vezetést. Szemeiben tűz lobog, mikor elhúzódik egy pillanatra, suttogása rekedt, hangja kissé remegő, mégis éles, mint egy parancs.*
- Ne fogd vissza magad. Ma nincs más, nincsenek nevek, házak, múlt, csak ez.
*Ujjai végig simítanak a vállakon, a mellkason, az érintések nyomát pedig gyengéd, de forrón vágyó csókokkal zárja le. Nem ad teret a tétovázásnak. Most még irányít, de nem önzőn, mert minden mozdulatában ott van a felajánlás, hogy csak annyit vesz el a férfiból, amennyit felajánl saját magából. A férfi testének melege, az izmok feszülése, a lélegzetének forrósága mind-mind olaj a tűzre. Nem gondolkodik többé, nem méri fel, mit jelenthet a holnap. Ez az este nem a kötelességről vagy hűségről szól. Ez az este a szabadjára engedett ösztöné, a vad, nyers vágyé, amely minden porcikájából kirobban, és amelyhez most teljesen odaadja magát, félelmek, kötelékek falak és ígéretek nélkül.*
6689. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-09-02 17:47:22
Üzenet elküldve: 2025-09-02 17:47:22
Rang: Játékos
IC üzenetek: 175
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 175
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Olvasókör//
*El tudja képzelni, hogy a fájdalmon kívül még az emlékek terhe is nyomja a férfi vállát. A trauma ami ezt okozhatta tán örökre beleégett a férfi lelkébe, nem csak az arcbőrébe. A legjobbakat csak kívánni tudja neki. Mert tudja milyen sekélyesek tudnak lenni az emberek. A szerencsétlen férfinak nem lesz egyszerű dolga ha megakarja majd találni a helyét a világban. Abban reménykedhet csak a kis tündér, hogy kedvessége egy kis fényt hozott a másik életébe, ezzel is a jobbik irányba terelve.
A férfi kedves szavai enyhe pírt okoznak Nimo arcán, szégyenlősen még el is fordítja a fejét. Nem is tud mit mondani hirtelen. Ám amikor a Venthel közli, hogy fáradt, hirtelen visszafordítja a fejét, hogy figyelmét ismét neki szentelje.*
- Persze megértem. Áh ne törődj vele, szerintem majd később visszatérek. Lehet itt sincs.
*Kezd legyezni kezével. Ideje egyelőre mint a tenger, amíg Nixomia kitalálja majd a tényleges munkamenetelét a kúrián.
Amint a férfi elkezd szedelőzködni, Annimon is összecsuklya könyvét, visszanyomja a dugót a tinta tartóba, persze miután lecsöpögtette a maradék tintát a tollból. Hogy ezeket szépen visszahelyezze kis táskájába. Addigra már Venthel is jó pár lépésre kerül tőle, annak ismételt édes kérdése csal mosolyt arcára.*
- Selyemrévben, Nixomia úrnőnél keress. De majd még látogatlak itt.
*Int vissza kedvesen a férfinak. Majd ő maga is útnak indul. Tán máskor majd találkozik Cagonnal, hogy megbeszélje vele az eladások részleteit.*
//Olvasókör//
*El tudja képzelni, hogy a fájdalmon kívül még az emlékek terhe is nyomja a férfi vállát. A trauma ami ezt okozhatta tán örökre beleégett a férfi lelkébe, nem csak az arcbőrébe. A legjobbakat csak kívánni tudja neki. Mert tudja milyen sekélyesek tudnak lenni az emberek. A szerencsétlen férfinak nem lesz egyszerű dolga ha megakarja majd találni a helyét a világban. Abban reménykedhet csak a kis tündér, hogy kedvessége egy kis fényt hozott a másik életébe, ezzel is a jobbik irányba terelve.
A férfi kedves szavai enyhe pírt okoznak Nimo arcán, szégyenlősen még el is fordítja a fejét. Nem is tud mit mondani hirtelen. Ám amikor a Venthel közli, hogy fáradt, hirtelen visszafordítja a fejét, hogy figyelmét ismét neki szentelje.*
- Persze megértem. Áh ne törődj vele, szerintem majd később visszatérek. Lehet itt sincs.
*Kezd legyezni kezével. Ideje egyelőre mint a tenger, amíg Nixomia kitalálja majd a tényleges munkamenetelét a kúrián.
Amint a férfi elkezd szedelőzködni, Annimon is összecsuklya könyvét, visszanyomja a dugót a tinta tartóba, persze miután lecsöpögtette a maradék tintát a tollból. Hogy ezeket szépen visszahelyezze kis táskájába. Addigra már Venthel is jó pár lépésre kerül tőle, annak ismételt édes kérdése csal mosolyt arcára.*
- Selyemrévben, Nixomia úrnőnél keress. De majd még látogatlak itt.
*Int vissza kedvesen a férfinak. Majd ő maga is útnak indul. Tán máskor majd találkozik Cagonnal, hogy megbeszélje vele az eladások részleteit.*
6688. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-09-02 15:29:21
Üzenet elküldve: 2025-09-02 15:29:21
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 42
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 42
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Borgőzös gondolatok//
*Mozdulatlanul áll az ajtóban, tekintete beleakad a sárga szemekbe, és a világ újra elcsendesül körülötte. Minden gondolat, minden érv, ami idáig tartotta, most lassan elhal benne, mintha a nő érintése kiszívná belőle az önuralmat. Ahogy ujjai a bőrvért hidegén felkúsznak, a feszültség végigfut az izmain, de nem hátrál, nem állítja meg. Mélyen beszívja a levegőt, a gyümölcsös illat most közelebb húzza, mint bármilyen ígéret. Szíve hevesen dobban, de léptei hangtalanok, ahogy lassan beljebb lép, közelebb hozzá. Zöld szemei a nő arcát kutatják, mintha választ keresnének arra, amit sosem mert kimondani. A pillanat törékeny, feszültséggel teli. Ujjai lassan felemelkednek, megállnak a nő csuklóján, majd óvatosan a derekához siklanak, mintha engedélyt kérnének. Ott áll előtte, lélegzete súlyos, szemeiben a vágy és a belső küzdelem nyers fénye ég. Egy pillanatra elengedi minden falát, minden maszkját, amit oly régóta visel. A szavak mélyről törnek fel, érdesek, mégis remeg bennük valami törékeny őszinteség.*
-Khaelith Vyrrethis vagyok. A Vyrrethis ház második hímje, és első számú elnémítója. Az, aki a ház akaratát végrehajtja, aki árnyékként mozog, és akihez a halál úgy ragad, mint a második bőr. *Zöld szemei egy pillanatra lehunyódnak, mintha szégyellné mindazt, amit kimondott. Lassan lép közelebb, ujjai gyengéden siklanak a nő derekán, de most nincs bennük parancs, csak kérés. Amikor újra megszólal, a hangja halk, megtört, mégis őszinte.*
-Mindaz, ami vagyok, mindaz amit tettem. Sötétebb annál, mint amit bárki elbírna. De most. * Közelebb hajol, lélegzete a nő ajkait érinti.* -Most nem tudok ellened küzdeni. Nem is akarok. *Lassan, engedelmesen hajol a nőhöz, mintha ezzel mondana le mindenről, amit a fegyelme, a rangja, a hírneve parancsolt eddig. Ezúttal nem a vadász irányít hanem a férfi, aki végre megadja magát.*
-Nem kell téged megvédeni. De magamtól távol tudlak tartani. * Fegyveröve a földre hullik, így adja meg a végső döfést a benne uralkodó küzdelemnek. Egy pillanatra megáll, mintha engedélyt kérne, zöld szemei mélyen a sárgákba kapaszkodnak, keresve a választ, ami ott vibrál köztük. Amikor nem érkezik tiltás, ujjai szorosabban záródnak köré, és magához húzza. A világ körülöttük eltűnik. Nincsenek falak, nincsen múlt, csak a vágy, ami újra és újra perzselő hullámként fut végig rajta. Közelebb hajol, annyira, hogy a lélegzetük összeér, majd ajkai forrón, éhesen találnak rá a nő ajkaira. A csók mély és hosszú, benne a vágy, a küzdelem, a feladás. Keze a nő derekáról lassan a hátára siklik, ujjai erősen kapaszkodnak, mintha attól tartana, hogy a pillanat szertefoszlik. Minden mozdulatában ott a feszültség, az a szenvedély, amit eddig próbált elfojtani, de most utat tör magának, megállíthatatlanul.*
//Borgőzös gondolatok//
*Mozdulatlanul áll az ajtóban, tekintete beleakad a sárga szemekbe, és a világ újra elcsendesül körülötte. Minden gondolat, minden érv, ami idáig tartotta, most lassan elhal benne, mintha a nő érintése kiszívná belőle az önuralmat. Ahogy ujjai a bőrvért hidegén felkúsznak, a feszültség végigfut az izmain, de nem hátrál, nem állítja meg. Mélyen beszívja a levegőt, a gyümölcsös illat most közelebb húzza, mint bármilyen ígéret. Szíve hevesen dobban, de léptei hangtalanok, ahogy lassan beljebb lép, közelebb hozzá. Zöld szemei a nő arcát kutatják, mintha választ keresnének arra, amit sosem mert kimondani. A pillanat törékeny, feszültséggel teli. Ujjai lassan felemelkednek, megállnak a nő csuklóján, majd óvatosan a derekához siklanak, mintha engedélyt kérnének. Ott áll előtte, lélegzete súlyos, szemeiben a vágy és a belső küzdelem nyers fénye ég. Egy pillanatra elengedi minden falát, minden maszkját, amit oly régóta visel. A szavak mélyről törnek fel, érdesek, mégis remeg bennük valami törékeny őszinteség.*
-Khaelith Vyrrethis vagyok. A Vyrrethis ház második hímje, és első számú elnémítója. Az, aki a ház akaratát végrehajtja, aki árnyékként mozog, és akihez a halál úgy ragad, mint a második bőr. *Zöld szemei egy pillanatra lehunyódnak, mintha szégyellné mindazt, amit kimondott. Lassan lép közelebb, ujjai gyengéden siklanak a nő derekán, de most nincs bennük parancs, csak kérés. Amikor újra megszólal, a hangja halk, megtört, mégis őszinte.*
-Mindaz, ami vagyok, mindaz amit tettem. Sötétebb annál, mint amit bárki elbírna. De most. * Közelebb hajol, lélegzete a nő ajkait érinti.* -Most nem tudok ellened küzdeni. Nem is akarok. *Lassan, engedelmesen hajol a nőhöz, mintha ezzel mondana le mindenről, amit a fegyelme, a rangja, a hírneve parancsolt eddig. Ezúttal nem a vadász irányít hanem a férfi, aki végre megadja magát.*
-Nem kell téged megvédeni. De magamtól távol tudlak tartani. * Fegyveröve a földre hullik, így adja meg a végső döfést a benne uralkodó küzdelemnek. Egy pillanatra megáll, mintha engedélyt kérne, zöld szemei mélyen a sárgákba kapaszkodnak, keresve a választ, ami ott vibrál köztük. Amikor nem érkezik tiltás, ujjai szorosabban záródnak köré, és magához húzza. A világ körülöttük eltűnik. Nincsenek falak, nincsen múlt, csak a vágy, ami újra és újra perzselő hullámként fut végig rajta. Közelebb hajol, annyira, hogy a lélegzetük összeér, majd ajkai forrón, éhesen találnak rá a nő ajkaira. A csók mély és hosszú, benne a vágy, a küzdelem, a feladás. Keze a nő derekáról lassan a hátára siklik, ujjai erősen kapaszkodnak, mintha attól tartana, hogy a pillanat szertefoszlik. Minden mozdulatában ott a feszültség, az a szenvedély, amit eddig próbált elfojtani, de most utat tör magának, megállíthatatlanul.*
6687. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-09-02 12:18:55
Üzenet elküldve: 2025-09-02 12:18:55
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 104
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 104
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//A polgárnegyed fantomja//
//Három nappal később//
*A lábadozás egy fájdalmas dolog, bár a rejtélyes mágus jóvoltából ez Venthelnek sokkal könnyebben vehető akadály, mint amit ez egy átlagos embernek jelentene. A lábára rá tud állni, s még ha bicegve is jár, azon kívül, hogy mozgása kicsit szaggatottan hat, nem befolyásolja túlságosan. Rengeteg katona szerzett már hasonló sebet, s tudta folytatni szolgálatait, a sántítással már nagyobb baj van. Valószínűleg a hirtelen összeforrasztásban valami nem úgy ért össze, ahogy össze kellett volna neki érnie, és ez okozza ezt a problémát. Nagyobb baja van arcával. Eddig sem volt egy kellemes látvány, de amióta meglátta, mivé lett, már a tükörbe sem tud rendesen nézni. Minden arcmosás, minden nüánsznyi visszaverődés az ablakokban emlékezteti arra a szörnye, ami ezzé tette és arra a szörnyre, amivé ő lett.
Még aznap reggel önmagába roskadt. Talán segített volna, ha Ettvallder, a rejtélyes mágus, vagy a másik ismeretlen alak köszönti őt reggel, de az is lehet, hogy semmit nem vetett volna a latba. Egyedül Annimon, a tündér volt képes kicsit kizökkenteni letargikus fázisából, s jelenleg, ahogy éppen cókmókját pakolja a szobában szintén oda-odapillant a falapra, amire krétával vésték együtt fel a betűket. Az olvasással is jól halad, egyszerű szavakat már ki tud olvasni, ámbár még gyakran puskáznia kell erről a kis táblázatról.
Lebattyog a lépcsőn. Csuklyáját a fejébe húzza, igyekszik úgy igazgatni, hogy sérült arca ne látszódjon, s úgy megy a pulthoz. Kifizeti a Szobát amiben lábadozott. Kereken 60 arany. . Amint ezzel megvan, a Kaszárnyát veszi célba, hogy véglegesítse vallomását. S hogy azután? Nem tudja.*
//Három nappal később//
*A lábadozás egy fájdalmas dolog, bár a rejtélyes mágus jóvoltából ez Venthelnek sokkal könnyebben vehető akadály, mint amit ez egy átlagos embernek jelentene. A lábára rá tud állni, s még ha bicegve is jár, azon kívül, hogy mozgása kicsit szaggatottan hat, nem befolyásolja túlságosan. Rengeteg katona szerzett már hasonló sebet, s tudta folytatni szolgálatait, a sántítással már nagyobb baj van. Valószínűleg a hirtelen összeforrasztásban valami nem úgy ért össze, ahogy össze kellett volna neki érnie, és ez okozza ezt a problémát. Nagyobb baja van arcával. Eddig sem volt egy kellemes látvány, de amióta meglátta, mivé lett, már a tükörbe sem tud rendesen nézni. Minden arcmosás, minden nüánsznyi visszaverődés az ablakokban emlékezteti arra a szörnye, ami ezzé tette és arra a szörnyre, amivé ő lett.
Még aznap reggel önmagába roskadt. Talán segített volna, ha Ettvallder, a rejtélyes mágus, vagy a másik ismeretlen alak köszönti őt reggel, de az is lehet, hogy semmit nem vetett volna a latba. Egyedül Annimon, a tündér volt képes kicsit kizökkenteni letargikus fázisából, s jelenleg, ahogy éppen cókmókját pakolja a szobában szintén oda-odapillant a falapra, amire krétával vésték együtt fel a betűket. Az olvasással is jól halad, egyszerű szavakat már ki tud olvasni, ámbár még gyakran puskáznia kell erről a kis táblázatról.
Lebattyog a lépcsőn. Csuklyáját a fejébe húzza, igyekszik úgy igazgatni, hogy sérült arca ne látszódjon, s úgy megy a pulthoz. Kifizeti a Szobát amiben lábadozott. Kereken 60 arany.
. Amint ezzel megvan, a Kaszárnyát veszi célba, hogy véglegesítse vallomását. S hogy azután? Nem tudja.*
6686. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-09-02 11:27:38
Üzenet elküldve: 2025-09-02 11:27:38
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 104
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 104
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Olvasókör//
*Kellemetlen dolog újra átélni egy ilyen friss emléket, még ha csak szóban is. Szinte sajog szemgödre, arca és lába pusztán arra, hogy szóba kerül az esemény.
Hogy figyelmét elterelje, olvasgatja, pontosabban nézegeti a frissen felírt betűket és a hozzá tartozó piktogramokat, talán már a gy-ig el is tud fejben jutni így, frissen. Hogy ez a memóriájában mennyire marad meg hosszútávon, az már más tészta, természetesen rengeteget kell gyakorolnia hozzá. Tervben van, hogy vegyen vagy kölcsönvegyen egy könyvet valahonnan, és az ottani betűket összevetve a fadarabra írottakkal, a szimbólumok segítségével kiolvassa a betűket. Kis célok. Először csak egy szót szeretne helyesen elolvasni, majd egy mondatot. Talán gyakorlással egy egész oldalt is, neadjeeyr egy teljes könyvet is, ha elég időt tölt a dohos papírlapok társaságában.
Hálásan tekint fel a tündérre.*
- Te vagy rá az élő példa, hogy nem haltak ki. *Elereszt egy mosolyt arca szebbik felével, a horror még mindig a kendő mögött rejtőzködik.*
- Viszont megfáradtam, még lábadozom. Téged se szeretnélek feltartani, hiszen mondtad, hogy keresel valakit. Menj nyugodtan, én is lefekszem.
*Biccent egyet Annimon felé, majd ha ő nem akarja megakadályozni, feltápászkodik a helyéről, és lassan visszabiceg a szobájába.*
- Még találkozunk! *Int.* - S hol talállak meg majd, ha szükségem lesz Arthenior legjobb tanárjára?
//Olvasókör//
*Kellemetlen dolog újra átélni egy ilyen friss emléket, még ha csak szóban is. Szinte sajog szemgödre, arca és lába pusztán arra, hogy szóba kerül az esemény.
Hogy figyelmét elterelje, olvasgatja, pontosabban nézegeti a frissen felírt betűket és a hozzá tartozó piktogramokat, talán már a gy-ig el is tud fejben jutni így, frissen. Hogy ez a memóriájában mennyire marad meg hosszútávon, az már más tészta, természetesen rengeteget kell gyakorolnia hozzá. Tervben van, hogy vegyen vagy kölcsönvegyen egy könyvet valahonnan, és az ottani betűket összevetve a fadarabra írottakkal, a szimbólumok segítségével kiolvassa a betűket. Kis célok. Először csak egy szót szeretne helyesen elolvasni, majd egy mondatot. Talán gyakorlással egy egész oldalt is, neadjeeyr egy teljes könyvet is, ha elég időt tölt a dohos papírlapok társaságában.
Hálásan tekint fel a tündérre.*
- Te vagy rá az élő példa, hogy nem haltak ki. *Elereszt egy mosolyt arca szebbik felével, a horror még mindig a kendő mögött rejtőzködik.*
- Viszont megfáradtam, még lábadozom. Téged se szeretnélek feltartani, hiszen mondtad, hogy keresel valakit. Menj nyugodtan, én is lefekszem.
*Biccent egyet Annimon felé, majd ha ő nem akarja megakadályozni, feltápászkodik a helyéről, és lassan visszabiceg a szobájába.*
- Még találkozunk! *Int.* - S hol talállak meg majd, ha szükségem lesz Arthenior legjobb tanárjára?
6685. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-09-02 09:07:41
Üzenet elküldve: 2025-09-02 09:07:41
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Második szál//
//Borgőzös gondolatok//
*Újra egy szoba, újra négy fal, amelyek csendben, hidegen figyelik minden mozdulatát. Céltalanul lépked körbe, füleiben még cseng minden szó, amit a hím mondott mielőtt otthagyta az asztalt. Végigsimít a bútorokon, megáll az ágy mellett, szemével végigjárja a kis mosdótálat, a vizes kancsót, majd lassan az asztalhoz lép, ahol leteszi a bort. Egyelőre nem nyúl hozzá, csak áll, mintha időt akarna adni magának, hogy újra lélegezzen a levegőben, amely itt az üresség ellenére is sűrű és fojtogató. Ujjai gyengéden simítanak az asztal lapjára, tekintete pedig az ágyra siklik, majd az ablakra, a padlóra, hogy mindennek végén ismét a vizestálon állapodjon meg. Emlékeket idéz fel minden, ami körül veszi. Egy viszontlátás, ami után ismét elönti a hiány. Halk sóhajjal hunyja le a szemeit, keze pedig megindul a borospohár felé, de mielőtt érinthetné, az ajtó halk hangjára megtorpan. A lélegzete egy pillanatra elakad, az izmai megfeszülnek, de még nem pillant hátra. Szemei újból felnyílnak, miközben visszahúzza a kezét. Csak egy lassú, óvatos mozdulat, ahogy hátrapillant a válla felett és a sárga szemei keresni kezdik a zöldeket. Mintha a tekintetük egymás után kutatna a félhomályban és próbálná kibogozni a másik érzéseit. Nem szól semmit, még nem lép előre. Csak áll a szoba csendjében, a sárga szemekkel a zöldekbe kapaszkodva. Nem igyekszik megfejteni a férfit, nem próbál rájönni a titkokra. Valóban közel akar engedni, de korlátok, láncok, ígéretek nélkül. Egyszerűen csak érezni akar, élni és ezt megosztani valakivel, akinek talán épp annyira van szüksége egy cseppnyi békére, mint amennyire neki is. De, ha a hím jobbnak látja az egyedüllétet, ő nem akar erőszakosan kiharcolni semmit. És mégis, annak ellenére, hogy a hím óva intette, most itt áll előtte, élt egy felkínált lehetőséggel. Végül lassan mozdult, csak pár lépéssel közelebb, amíg a távolság annyira csökken, hogy ujjainak vége már eléri a férfit. Először csak a bőrvértjét érinti, apró, szinte bizonytalan érintéssel, mintha mérlegelné, merre haladjon, és meddig kockáztathat. Apránként, óvatosan haladnak fel ujjai a karján keresztül, a vállán át. Nem kapkod, minden rezdülésre odafigyel és ha megállítják, hát megáll. A bőrvért hidegségén az ő keze meleget hagy maga után. Az ujjak végül lassan simítanak át a nyak vonalán az álláig, hogy végül óvatosan fogja tenyerébe az arcát. Minden mozdulat vággyal teli, mégis tartja a határt, nem erőltet. Kivár, közben sugallja, hogy ha a hím közelíteni akar, hát tegye. Ha inkább menne, hát arra is ott a lehetőség.*
//Borgőzös gondolatok//
*Újra egy szoba, újra négy fal, amelyek csendben, hidegen figyelik minden mozdulatát. Céltalanul lépked körbe, füleiben még cseng minden szó, amit a hím mondott mielőtt otthagyta az asztalt. Végigsimít a bútorokon, megáll az ágy mellett, szemével végigjárja a kis mosdótálat, a vizes kancsót, majd lassan az asztalhoz lép, ahol leteszi a bort. Egyelőre nem nyúl hozzá, csak áll, mintha időt akarna adni magának, hogy újra lélegezzen a levegőben, amely itt az üresség ellenére is sűrű és fojtogató. Ujjai gyengéden simítanak az asztal lapjára, tekintete pedig az ágyra siklik, majd az ablakra, a padlóra, hogy mindennek végén ismét a vizestálon állapodjon meg. Emlékeket idéz fel minden, ami körül veszi. Egy viszontlátás, ami után ismét elönti a hiány. Halk sóhajjal hunyja le a szemeit, keze pedig megindul a borospohár felé, de mielőtt érinthetné, az ajtó halk hangjára megtorpan. A lélegzete egy pillanatra elakad, az izmai megfeszülnek, de még nem pillant hátra. Szemei újból felnyílnak, miközben visszahúzza a kezét. Csak egy lassú, óvatos mozdulat, ahogy hátrapillant a válla felett és a sárga szemei keresni kezdik a zöldeket. Mintha a tekintetük egymás után kutatna a félhomályban és próbálná kibogozni a másik érzéseit. Nem szól semmit, még nem lép előre. Csak áll a szoba csendjében, a sárga szemekkel a zöldekbe kapaszkodva. Nem igyekszik megfejteni a férfit, nem próbál rájönni a titkokra. Valóban közel akar engedni, de korlátok, láncok, ígéretek nélkül. Egyszerűen csak érezni akar, élni és ezt megosztani valakivel, akinek talán épp annyira van szüksége egy cseppnyi békére, mint amennyire neki is. De, ha a hím jobbnak látja az egyedüllétet, ő nem akar erőszakosan kiharcolni semmit. És mégis, annak ellenére, hogy a hím óva intette, most itt áll előtte, élt egy felkínált lehetőséggel. Végül lassan mozdult, csak pár lépéssel közelebb, amíg a távolság annyira csökken, hogy ujjainak vége már eléri a férfit. Először csak a bőrvértjét érinti, apró, szinte bizonytalan érintéssel, mintha mérlegelné, merre haladjon, és meddig kockáztathat. Apránként, óvatosan haladnak fel ujjai a karján keresztül, a vállán át. Nem kapkod, minden rezdülésre odafigyel és ha megállítják, hát megáll. A bőrvért hidegségén az ő keze meleget hagy maga után. Az ujjak végül lassan simítanak át a nyak vonalán az álláig, hogy végül óvatosan fogja tenyerébe az arcát. Minden mozdulat vággyal teli, mégis tartja a határt, nem erőltet. Kivár, közben sugallja, hogy ha a hím közelíteni akar, hát tegye. Ha inkább menne, hát arra is ott a lehetőség.*
6684. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-09-02 08:26:37
Üzenet elküldve: 2025-09-02 08:26:37
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 42
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 42
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Borgőzös gondolatok//
–Ez nem a féltés! *Szólal meg végül rekedten, szinte suttogva.*
–Azt hiszed, azért akarom távol tartani magam tőled, mert gyengének látlak? Nem. *Élesen beszívja a levegőt, öklei megfeszülnek az asztalon.*
–Mert tudom, mi vagyok. Tudom mit teszek. És mit hoz magával az, ha közel engedsz egy ilyet mint én. Látod Wh'li kre'tan elemmiire! Ezért ültem egyedül.
*Khaelith némán ül az asztalnál, miközben a nő lépteinek halk recsegése eltűnik a lépcsőfordulóban. Smaragdzöld szemei a pohár vörös színében tükröződnek, de nem lát mást, csak a saját tükörképét üres, feszült, és fájdalmasan őszinte. Ujjai megfeszülnek a korsó peremén, mintha az üvegen keresztül próbálná megfojtani azt, ami belülről marcangolja.Nem kéne utána mennie. Nem kéne. De a mellkasa minden lüktetése az ellenkezőjét üvölti. Az önuralma, amelyhez eddig annyiszor nyúlt, most alig tartja vissza. Tudja, hogy ő maga a veszély, a fájdalom, a pusztulás, amit soha nem képes magáról lemosni. És tudja, hogy közel lenni hozzá azt jelenti, hogy előbb vagy utóbb eléri a sötétsége azt is, akit óvni próbál. Nem tudja, hogy a másik hím mitől védi a nőstényt, de Khaelith saját magától próbálja. Amikor eszébe jut a csók melege, az ujjainak reszketése, a nő illata, az a röpke pillanat, amikor minden fal leomlott. A gondosan épített elhatározás repedni kezd benne. Az árnyék, amelyet maga köré húzott, lassan enged a vágy perzselő súlyának. Szinte hangtalanul morran maga elé, ahogy végre feláll az asztaltól.* ~Har'luth l'oloth! Jhal Usstan tlun l'oloth~ *Ott marad a korsó félig tele, de a hím már nem érzi a bor ízét, nem hallja a kocsma zsivaját. Léptei nehezek, mint a láncok, amelyekhez magát kötötte, de minden egyes mozdulatával a lépcső felé közeledik. Nem ígér semmit. Nem tudja, mi vár rá odafent. Béke vagy újabb törmelék, vágy vagy pusztulás. Azt tudja, hogy nem hagyhatja, hogy a csend ismét mindent elnyeljen. Mert ha most hagyja elmenni, ha most engedi, hogy a magány legyen a válasz, akkor a saját falai temetik maga alá. Résnyire nyitott ajtó előtt áll, és tétován a kilincset bámulja. Mintha egy kés lenne. Az ajtó pedig egy célpont. A bor veszélyes játék. Olyan dolgokat hoz a felszínre, amire jó eséllyel sose derülne fény. Tekintete megtörik, de nem fordul el.Minden mozdulatában ott a küzdelem. Az a vágy, ami minden józan gondolatát felégeti, és az a félelem, ami a múltjából maradt rá, mintha béklyóként húzná vissza újra és újra. A résnyire nyitott ajtón túl gyenge fény szűrődik ki, vele együtt az a gyümölcsös illat, amelyet még odalent is érzett, amikor elengedte őt. Ujjai megfeszülnek a kilincsen, a mellkasa ütemtelenül emelkedik, ahogy belül küzd önmagával. Egyetlen hangtalan mozdulat, és a rés kitárul annyira, hogy beléphessen. Léptei hangtalanok, mint a vadászé, minden mozdulat precíz, fegyelmezett, mégis feszültséggel terhes. Az ajtó nesztelenül csukódik mögötte, elzárva a külvilág zaját. A szoba csendje sűrű, vibráló, és benne ott áll ő, egyetlen pillanatra megállva, smaragdzöld szemeivel a nő alakjába kapaszkodva, mintha a levegő is megszűnne köztük mozogni.*
//Borgőzös gondolatok//
–Ez nem a féltés! *Szólal meg végül rekedten, szinte suttogva.*
–Azt hiszed, azért akarom távol tartani magam tőled, mert gyengének látlak? Nem. *Élesen beszívja a levegőt, öklei megfeszülnek az asztalon.*
–Mert tudom, mi vagyok. Tudom mit teszek. És mit hoz magával az, ha közel engedsz egy ilyet mint én. Látod Wh'li kre'tan elemmiire! Ezért ültem egyedül.
*Khaelith némán ül az asztalnál, miközben a nő lépteinek halk recsegése eltűnik a lépcsőfordulóban. Smaragdzöld szemei a pohár vörös színében tükröződnek, de nem lát mást, csak a saját tükörképét üres, feszült, és fájdalmasan őszinte. Ujjai megfeszülnek a korsó peremén, mintha az üvegen keresztül próbálná megfojtani azt, ami belülről marcangolja.Nem kéne utána mennie. Nem kéne. De a mellkasa minden lüktetése az ellenkezőjét üvölti. Az önuralma, amelyhez eddig annyiszor nyúlt, most alig tartja vissza. Tudja, hogy ő maga a veszély, a fájdalom, a pusztulás, amit soha nem képes magáról lemosni. És tudja, hogy közel lenni hozzá azt jelenti, hogy előbb vagy utóbb eléri a sötétsége azt is, akit óvni próbál. Nem tudja, hogy a másik hím mitől védi a nőstényt, de Khaelith saját magától próbálja. Amikor eszébe jut a csók melege, az ujjainak reszketése, a nő illata, az a röpke pillanat, amikor minden fal leomlott. A gondosan épített elhatározás repedni kezd benne. Az árnyék, amelyet maga köré húzott, lassan enged a vágy perzselő súlyának. Szinte hangtalanul morran maga elé, ahogy végre feláll az asztaltól.* ~Har'luth l'oloth! Jhal Usstan tlun l'oloth~ *Ott marad a korsó félig tele, de a hím már nem érzi a bor ízét, nem hallja a kocsma zsivaját. Léptei nehezek, mint a láncok, amelyekhez magát kötötte, de minden egyes mozdulatával a lépcső felé közeledik. Nem ígér semmit. Nem tudja, mi vár rá odafent. Béke vagy újabb törmelék, vágy vagy pusztulás. Azt tudja, hogy nem hagyhatja, hogy a csend ismét mindent elnyeljen. Mert ha most hagyja elmenni, ha most engedi, hogy a magány legyen a válasz, akkor a saját falai temetik maga alá. Résnyire nyitott ajtó előtt áll, és tétován a kilincset bámulja. Mintha egy kés lenne. Az ajtó pedig egy célpont. A bor veszélyes játék. Olyan dolgokat hoz a felszínre, amire jó eséllyel sose derülne fény. Tekintete megtörik, de nem fordul el.Minden mozdulatában ott a küzdelem. Az a vágy, ami minden józan gondolatát felégeti, és az a félelem, ami a múltjából maradt rá, mintha béklyóként húzná vissza újra és újra. A résnyire nyitott ajtón túl gyenge fény szűrődik ki, vele együtt az a gyümölcsös illat, amelyet még odalent is érzett, amikor elengedte őt. Ujjai megfeszülnek a kilincsen, a mellkasa ütemtelenül emelkedik, ahogy belül küzd önmagával. Egyetlen hangtalan mozdulat, és a rés kitárul annyira, hogy beléphessen. Léptei hangtalanok, mint a vadászé, minden mozdulat precíz, fegyelmezett, mégis feszültséggel terhes. Az ajtó nesztelenül csukódik mögötte, elzárva a külvilág zaját. A szoba csendje sűrű, vibráló, és benne ott áll ő, egyetlen pillanatra megállva, smaragdzöld szemeivel a nő alakjába kapaszkodva, mintha a levegő is megszűnne köztük mozogni.*
6683. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-09-02 04:50:18
Üzenet elküldve: 2025-09-02 04:50:18
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Második szál//
//Borgőzös gondolatok//
*A csók első pillanataiban minden fala leomlik. Forrón, vágytól fűtve tapad az ajkaira, mintha a világ egészében megszűnne körülöttük. Nincs fogadó, nincs múlt, nincs jövő, csak a férfi és az a tiltott kísértés, amely úgy kapja el, mint a tűz, amely végig siklik a száraz avaron. Minden érzéke beleszédül, a bőrét perzseli a másik érintése, a mellkasa hevesen emelkedik, és egyetlen sóhajjal minden eddigi önuralma szertefoszlik. Aztán ahogy a férfi szavai előtörnek, mintha jéghideg víz ömlene a tarkójára. A vágy, amely néhány pillanattal korábban szárnyra kapott, úgy hullik darabokra benne, mint egy tükör, amelyet kíméletlenül a földre hajítanak. Szinte hallja a belső csengést, a recsegést, ahogy a szilánkok szétterülnek a lábai alatt. Értetlenül nézi a másikat. A szorításból kisikló kezét nem tartja vissza, nem könyörög, nem kapaszkodik utána. Csak ott marad, és az asztalon hagyott kezének ujjai a hideggé vált levegőbe markolnak, mintha kapaszkodót keresnének.*
- Nem ismersz.
*A hangja halk, de minden szó éllel szalad ki belőle. A szemeiből a vágy nem veszik ki teljesen, de a sárgákban most megül a csalódottság és az a harag, amit kedvese távozása óta érez önmaga iránt.*
- Miből gondolod, hogy nekem szükségem van a féltésedre?
*A szíve még mindig vadul dobog, de most nem a vágytól, hanem a csalódás súlyától. A férfi szavai túlságosan is emlékeztetik Norennarra, a gondoskodására, a féltésére, akivel összeköti valami mély, csendes kötelék. Ő is óvja, figyel rá, sosem engedné, hogy baja essen. És akármilyen biztonságot akar neki adni, éppen ez szüli közéjük azt a falat, ami miatt most sem lehetnek együtt. Most pedig ugyanazt a falat érzi itt is, csak más szavakkal, más erőszakkal húzva fel. Mintha minden férfi abban a hitben élne, hogy őt meg kell védeni, akár attól is, amit maga választana. Lehet, hogy gyenge, de nem tartja magát elesettnek. Lehet, hogy szükséges az óvás, de nem kell olyan áron, hogy vele együtt minden mást is elvegyenek tőle. Mi értelme a biztonságnak, ha azt a hatok minden napján egyedül élvezi egy romos viskó zárt ajtaja mögött?
A fogadó zsivaja riasztó gyorsasággal és élességgel tör rá a pillanatnyi békéjéből, amit élvezhetett egy rövid ideig. A gyomra megfordul az érzéstől és nem akar tovább itt ülni benne. Lassan feláll a székről, mozdulatai kimértek, de valami megtörik bennük. Nem szólal meg többet, csak elindul a pulthoz. Az asztaltól minden lépése olyan, mintha egy lánc kúszna fel lassan a bokáin, szorítva, szinte marva a húsát. Léptei nehézzé válnak és érzi, hogy a fáradtság egyre inkább felülkerekedik rajta. Ez a fáradtság nem a tagjaiból indul, nem a testét kínozza, ez mélyebben ül meg, a lelkében fojtogat.
16 aranyat csúsztat a fogadós elé, hogy a nap hátralevő részére kivegyen egy Szobát, mert most nem akar a hideg, üres falak közé visszatérni. Ahogy a kulcsot megkapja még 11 aranyat fizet egy újabb pohár Borért is, amit, ha megkap, a kulccsal együtt markol fel a pultról. Túl sok most benne a zaj, a zűrzavar, amit el kell fojtania. De mielőtt az emeletre indulna, még egyszer hátrapillant. Tekintetében nincs harag, inkább egyfajta neheztelő szomorúság és valami, ami nyitva marad. Egy ajtó, amit még nem csap be, csak résnyire nyitva hagy. Egy lehetőség, hogy ha a férfi valóban akarná, még utána mehetne. De most először inkább a bor társaságát választja, mint két férfi falakból épített "védelmét". A biztonság és a veszély között áll és őszintén nem tudja, hogy most már melyik felé mozdulna szívesebben. Azt tudja, hogy az állandó magány tépi és kínozza. Vajon mi lehet a jobb? Biztonságban lenni, ahol az egyedüllét kergeti lassan az őrületbe, vagy néha megízlelni a veszélyt úgy, hogy legalább akkor nem hagyják magára? A sárga szemek még utoljára a hímre villannak. Noha az arc most mosolytalan, de a lélektükrökben még ott harcol a vágy, ami elhaló hangon suttogja, hogy ha meri, ha akarja, akkor kövesse. Ha így tesz, talán mindketten feláldozzák a józan észt, de lesz egy helyük, csak kettőjüknek, ahol nem számít többé veszély, félelem, múlt vagy bűn, csak a kísértés, a vágy, és annak ígérete, hogy végre beteljesülhet. Ha nem, akkor marad a magány és a bor, a falak között újra felépített csend. A nő már nem dönt, nem választ és nem is erőltet. Most először tényleg nem. Most is, amikor végre döntött, amikor belesimult a kísértésbe és hagyta, hogy újból lerombolják a gondosan maga köré húzott falakat, annyi maradt, hogy most ismét egyedül ül a törmelékek között. Ezt pedig megelégelve a választás terhét a férfira hagyja. Nem ígéretet ad, sem magának, sem pedig a hímnek, csupán csak egy lehetőséget, amelyhez nem kötelező nyúlni. A lépcső recsegve nyeli el a lépteit, s vele együtt tűnik el a fehér ruha halk susogása és a gyümölcsös illat, amely eddig körül ölelte a teret.*
//Borgőzös gondolatok//
*A csók első pillanataiban minden fala leomlik. Forrón, vágytól fűtve tapad az ajkaira, mintha a világ egészében megszűnne körülöttük. Nincs fogadó, nincs múlt, nincs jövő, csak a férfi és az a tiltott kísértés, amely úgy kapja el, mint a tűz, amely végig siklik a száraz avaron. Minden érzéke beleszédül, a bőrét perzseli a másik érintése, a mellkasa hevesen emelkedik, és egyetlen sóhajjal minden eddigi önuralma szertefoszlik. Aztán ahogy a férfi szavai előtörnek, mintha jéghideg víz ömlene a tarkójára. A vágy, amely néhány pillanattal korábban szárnyra kapott, úgy hullik darabokra benne, mint egy tükör, amelyet kíméletlenül a földre hajítanak. Szinte hallja a belső csengést, a recsegést, ahogy a szilánkok szétterülnek a lábai alatt. Értetlenül nézi a másikat. A szorításból kisikló kezét nem tartja vissza, nem könyörög, nem kapaszkodik utána. Csak ott marad, és az asztalon hagyott kezének ujjai a hideggé vált levegőbe markolnak, mintha kapaszkodót keresnének.*
- Nem ismersz.
*A hangja halk, de minden szó éllel szalad ki belőle. A szemeiből a vágy nem veszik ki teljesen, de a sárgákban most megül a csalódottság és az a harag, amit kedvese távozása óta érez önmaga iránt.*
- Miből gondolod, hogy nekem szükségem van a féltésedre?
*A szíve még mindig vadul dobog, de most nem a vágytól, hanem a csalódás súlyától. A férfi szavai túlságosan is emlékeztetik Norennarra, a gondoskodására, a féltésére, akivel összeköti valami mély, csendes kötelék. Ő is óvja, figyel rá, sosem engedné, hogy baja essen. És akármilyen biztonságot akar neki adni, éppen ez szüli közéjük azt a falat, ami miatt most sem lehetnek együtt. Most pedig ugyanazt a falat érzi itt is, csak más szavakkal, más erőszakkal húzva fel. Mintha minden férfi abban a hitben élne, hogy őt meg kell védeni, akár attól is, amit maga választana. Lehet, hogy gyenge, de nem tartja magát elesettnek. Lehet, hogy szükséges az óvás, de nem kell olyan áron, hogy vele együtt minden mást is elvegyenek tőle. Mi értelme a biztonságnak, ha azt a hatok minden napján egyedül élvezi egy romos viskó zárt ajtaja mögött?
A fogadó zsivaja riasztó gyorsasággal és élességgel tör rá a pillanatnyi békéjéből, amit élvezhetett egy rövid ideig. A gyomra megfordul az érzéstől és nem akar tovább itt ülni benne. Lassan feláll a székről, mozdulatai kimértek, de valami megtörik bennük. Nem szólal meg többet, csak elindul a pulthoz. Az asztaltól minden lépése olyan, mintha egy lánc kúszna fel lassan a bokáin, szorítva, szinte marva a húsát. Léptei nehézzé válnak és érzi, hogy a fáradtság egyre inkább felülkerekedik rajta. Ez a fáradtság nem a tagjaiból indul, nem a testét kínozza, ez mélyebben ül meg, a lelkében fojtogat.
16 aranyat csúsztat a fogadós elé, hogy a nap hátralevő részére kivegyen egy Szobát,
mert most nem akar a hideg, üres falak közé visszatérni. Ahogy a kulcsot megkapja még 11 aranyat fizet egy újabb pohár Borért is, amit, ha megkap, a kulccsal együtt markol fel a pultról. Túl sok most benne a zaj, a zűrzavar, amit el kell fojtania. De mielőtt az emeletre indulna, még egyszer hátrapillant. Tekintetében nincs harag, inkább egyfajta neheztelő szomorúság és valami, ami nyitva marad. Egy ajtó, amit még nem csap be, csak résnyire nyitva hagy. Egy lehetőség, hogy ha a férfi valóban akarná, még utána mehetne. De most először inkább a bor társaságát választja, mint két férfi falakból épített "védelmét". A biztonság és a veszély között áll és őszintén nem tudja, hogy most már melyik felé mozdulna szívesebben. Azt tudja, hogy az állandó magány tépi és kínozza. Vajon mi lehet a jobb? Biztonságban lenni, ahol az egyedüllét kergeti lassan az őrületbe, vagy néha megízlelni a veszélyt úgy, hogy legalább akkor nem hagyják magára? A sárga szemek még utoljára a hímre villannak. Noha az arc most mosolytalan, de a lélektükrökben még ott harcol a vágy, ami elhaló hangon suttogja, hogy ha meri, ha akarja, akkor kövesse. Ha így tesz, talán mindketten feláldozzák a józan észt, de lesz egy helyük, csak kettőjüknek, ahol nem számít többé veszély, félelem, múlt vagy bűn, csak a kísértés, a vágy, és annak ígérete, hogy végre beteljesülhet. Ha nem, akkor marad a magány és a bor, a falak között újra felépített csend. A nő már nem dönt, nem választ és nem is erőltet. Most először tényleg nem. Most is, amikor végre döntött, amikor belesimult a kísértésbe és hagyta, hogy újból lerombolják a gondosan maga köré húzott falakat, annyi maradt, hogy most ismét egyedül ül a törmelékek között. Ezt pedig megelégelve a választás terhét a férfira hagyja. Nem ígéretet ad, sem magának, sem pedig a hímnek, csupán csak egy lehetőséget, amelyhez nem kötelező nyúlni. A lépcső recsegve nyeli el a lépteit, s vele együtt tűnik el a fehér ruha halk susogása és a gyümölcsös illat, amely eddig körül ölelte a teret.*
6682. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-09-01 21:45:26
Üzenet elküldve: 2025-09-01 21:45:26
Rang: Játékos
IC üzenetek: 101
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 101
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//A csapkodó hal//
*Hidegrázás. Kihülő víz. Egy szerető kínos ölelése. Ha egyszer szerettek már nagyon, tudod milyen amikor az érdeklődés bizony nincs ott. A nő egy néma, sokat szóló fél-fájdalmas mosolyt villant a másikra, majd lemászik öléből. Aztán megveregeti a vállát, és leül jóval arrébb a dézsában. Erősen gondolkodik, míg végül eszébe nem jut valami*
- Akarsz valami furcsát csinálni? Adj egy pacsit! *A nő felemeli a tenyerét és vár a gyerekes, általában kisfiúk között játszott baráti mozdulatra. Ha nem akarják kínossá tenni a dolgokat az a legjobb, ha kínossá teszik mással. Aztán, ha a férfin is látszik, hogy már menne, ő is szedelőzködni kezd kifelé*
-Ha egy barátod lennék, mit mondanál mire van most szükséged? *Az intelligencia része az empátia. Amaziana pedig látszólag képes ellágyulni ahányszor tényleg szükségét látja rá. Még akkor is, ha mindeközben saját fájdalmát elnyomja. A fenébe, most megint hiányzik neki a vőlegénye! De legalább a szex jó volt. Valószínűleg a fizetés is az lesz. Hátranéz a másikra mikor meztelen teste köré gyűri a befelé is használt anyagot. Próbálja elképzelni vajon mire is vágyhat ez a furcsa fickó. Kit akar maga mellé? Jobb ezen nem gondolkodni, ez azon ritka dolgok egyike lesz, amin jobb nem gondolkodni* Azt hiszem egy külön szobát szeretnék, ha nem utazunk rögtön tovább. Illendőbb is lenne. Amúgy is szeretek egyedül aludni *Utolsó kijelentése égből szedett hazugság. Semmit sem szeretett jobban, mint amikor ölelték álmában, de ma... Ma egy párna társasága elég lesz. Több, mint elég. Kedves és hajlandó. Talán, ha tényleg eljutnak egyszer a Rezidenciára, majd megpróbálja lerajzolni egykori szerelme képét és azt a rajzot ráerősíti saját párnájára. Akkor mindig lesz kit ölelnie. Főnöke most meghúzta kettejük között a határokat, amivel lehet hatalmas hibát vétett, hiszen igencsak hasonlóak. Lehetett volna közöttük nagyobb szikra is. Most viszont biztosan egymás gyógyító ölelése nélkül maradnak, a jövő egy hosszabb kis szeletéig legalábbis. Többnyire magukban gyászolhatják tovább elveszett románcaikat. Hacsak pont nem majd ez a csendes megértés hozza egynap egymáshoz őket közelebb. Az, hogy nem erőltették, nem futottak bele. Persze a testiségbe igen, de az más. Azzal, csak csináltak most egy kicsi fejfájást*
*Hidegrázás. Kihülő víz. Egy szerető kínos ölelése. Ha egyszer szerettek már nagyon, tudod milyen amikor az érdeklődés bizony nincs ott. A nő egy néma, sokat szóló fél-fájdalmas mosolyt villant a másikra, majd lemászik öléből. Aztán megveregeti a vállát, és leül jóval arrébb a dézsában. Erősen gondolkodik, míg végül eszébe nem jut valami*
- Akarsz valami furcsát csinálni? Adj egy pacsit! *A nő felemeli a tenyerét és vár a gyerekes, általában kisfiúk között játszott baráti mozdulatra. Ha nem akarják kínossá tenni a dolgokat az a legjobb, ha kínossá teszik mással. Aztán, ha a férfin is látszik, hogy már menne, ő is szedelőzködni kezd kifelé*
-Ha egy barátod lennék, mit mondanál mire van most szükséged? *Az intelligencia része az empátia. Amaziana pedig látszólag képes ellágyulni ahányszor tényleg szükségét látja rá. Még akkor is, ha mindeközben saját fájdalmát elnyomja. A fenébe, most megint hiányzik neki a vőlegénye! De legalább a szex jó volt. Valószínűleg a fizetés is az lesz. Hátranéz a másikra mikor meztelen teste köré gyűri a befelé is használt anyagot. Próbálja elképzelni vajon mire is vágyhat ez a furcsa fickó. Kit akar maga mellé? Jobb ezen nem gondolkodni, ez azon ritka dolgok egyike lesz, amin jobb nem gondolkodni* Azt hiszem egy külön szobát szeretnék, ha nem utazunk rögtön tovább. Illendőbb is lenne. Amúgy is szeretek egyedül aludni *Utolsó kijelentése égből szedett hazugság. Semmit sem szeretett jobban, mint amikor ölelték álmában, de ma... Ma egy párna társasága elég lesz. Több, mint elég. Kedves és hajlandó. Talán, ha tényleg eljutnak egyszer a Rezidenciára, majd megpróbálja lerajzolni egykori szerelme képét és azt a rajzot ráerősíti saját párnájára. Akkor mindig lesz kit ölelnie. Főnöke most meghúzta kettejük között a határokat, amivel lehet hatalmas hibát vétett, hiszen igencsak hasonlóak. Lehetett volna közöttük nagyobb szikra is. Most viszont biztosan egymás gyógyító ölelése nélkül maradnak, a jövő egy hosszabb kis szeletéig legalábbis. Többnyire magukban gyászolhatják tovább elveszett románcaikat. Hacsak pont nem majd ez a csendes megértés hozza egynap egymáshoz őket közelebb. Az, hogy nem erőltették, nem futottak bele. Persze a testiségbe igen, de az más. Azzal, csak csináltak most egy kicsi fejfájást*
6681. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-09-01 20:34:38
Üzenet elküldve: 2025-09-01 20:34:38
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 42
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 42
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Borgőzös gondolatok//
* A férfi küzd. Először csak egy véletlen érintésnek tűnik, mintha a mozdulat nem lenne szándékos, de amikor az ujjai összefonódnak az övével, már nincs visszaút. A bőre meleg, puha, és a férfi érzi, ahogy a saját szíve gyorsabban ver.
Nem akarta ezt. Nem akarta engedni, hogy közel kerüljön hozzá tudja, hová vezet ez. A kötődés gyengeség, veszély, sebezhetőség. És mégis, ahogy a nő ujjai finoman megszorítják az övét, minden tiltakozás megtörik benne. A levegő köztük feszült, súlyos. *
- Ha préda lennél már nem itt lennél. De te élvezed ezt. Akár csak én.
*Egy pillanatra becsukja a szemét. Ha találkozik a tekintetük, tudja, hogy elbukik. Mégis, a keze nem enged. Minden izmában ott a feszültség, a harc önmaga ellen, de a vágy lassan, könyörtelenül kúszik fel a falain, és nem hagy helyet a menekülésnek. Szorítja a nő kezét, mintha ezzel tartaná távol, pedig tudja, hogy épp ellenkezőleg egyre közelebb húzza magához. Érzi hogy a nő veszélyes vizekre evez, így pattanásig feszül a köztük lévő helyzet.*
~ CSAPDA! ÖLD MEG AZONNAL! MIRE VÁRSZ? CSAK KIHASZNÁL, ÉS MEGÖL!~
* Tombol benne a nőstény iránt érzett vágy, a sajátos menekülési ösztön, és a mélységből előtörő gyilkos hajlam. Pánik lesz rajta úrrá. Nem tudja mit tegyen. Olyan tesz ami ellent mond minden eddigi életének. A férfi bezárja a köztük lévő leheletnyi rést. Egyetlen pillanat, és a világ elnémul körülöttük. A kocsma zaja elhal, a poharak csörgése, a halk zene mind távolinak tűnik. Csak ők ketten maradnak. Lassan hajol közelebb. Minden mozdulat óvatos, mintha félne, hogy a varázs egyetlen szóra szertefoszlik. A levegő köztük forró, sűrű, és amikor ajkai végül a nő ajkához érnek, a csend megtörik. A csók először tétova, puha, de a következő pillanatban mélyebb, vadabb, és hosszabb lesz. A férfi másik keze a nő arcát érintené meg. Finoman tart, mintha egyszerre óvná és követelné őt. Időérzék megszűnik. Minden más jelentéktelenné válik, csak a forró érintés, a lassan elmélyülő vágy marad. A férfi mély lélegzetet vesz, ahogy magába szívja a nőstény gyümölcsös illatát. És amikor végül elválnak, a férfi zihálva szívja be a levegőt, de nem engedi el. A homlokát az övének támasztja, mintha így próbálná megőrizni a pillanatot, ami már most fájdalmasan múlandónak tűnik.*
-Nem kéne itt ülnöd velem. Ezt nem szabad. Én nem vagyok jó. Amit tettem azok a dolgok. Nem múlnak el. Vér tapad a kezemhez, árnyék minden lépésem mögött. Te veszélyben vagy itt.
* Teljesen átváltott. Úgy tűnik a hím nem büszke a múltjára. Keze lassan elhúzódik a nő arcától, majd az összefonódott kéz is próbál szabadulni. Halkan, szinte suttogva mondja. * Nem akarom hogy sötétség elnyeljen téged is.
//Borgőzös gondolatok//
* A férfi küzd. Először csak egy véletlen érintésnek tűnik, mintha a mozdulat nem lenne szándékos, de amikor az ujjai összefonódnak az övével, már nincs visszaút. A bőre meleg, puha, és a férfi érzi, ahogy a saját szíve gyorsabban ver.
Nem akarta ezt. Nem akarta engedni, hogy közel kerüljön hozzá tudja, hová vezet ez. A kötődés gyengeség, veszély, sebezhetőség. És mégis, ahogy a nő ujjai finoman megszorítják az övét, minden tiltakozás megtörik benne. A levegő köztük feszült, súlyos. *
- Ha préda lennél már nem itt lennél. De te élvezed ezt. Akár csak én.
*Egy pillanatra becsukja a szemét. Ha találkozik a tekintetük, tudja, hogy elbukik. Mégis, a keze nem enged. Minden izmában ott a feszültség, a harc önmaga ellen, de a vágy lassan, könyörtelenül kúszik fel a falain, és nem hagy helyet a menekülésnek. Szorítja a nő kezét, mintha ezzel tartaná távol, pedig tudja, hogy épp ellenkezőleg egyre közelebb húzza magához. Érzi hogy a nő veszélyes vizekre evez, így pattanásig feszül a köztük lévő helyzet.*
~ CSAPDA! ÖLD MEG AZONNAL! MIRE VÁRSZ? CSAK KIHASZNÁL, ÉS MEGÖL!~
* Tombol benne a nőstény iránt érzett vágy, a sajátos menekülési ösztön, és a mélységből előtörő gyilkos hajlam. Pánik lesz rajta úrrá. Nem tudja mit tegyen. Olyan tesz ami ellent mond minden eddigi életének. A férfi bezárja a köztük lévő leheletnyi rést. Egyetlen pillanat, és a világ elnémul körülöttük. A kocsma zaja elhal, a poharak csörgése, a halk zene mind távolinak tűnik. Csak ők ketten maradnak. Lassan hajol közelebb. Minden mozdulat óvatos, mintha félne, hogy a varázs egyetlen szóra szertefoszlik. A levegő köztük forró, sűrű, és amikor ajkai végül a nő ajkához érnek, a csend megtörik. A csók először tétova, puha, de a következő pillanatban mélyebb, vadabb, és hosszabb lesz. A férfi másik keze a nő arcát érintené meg. Finoman tart, mintha egyszerre óvná és követelné őt. Időérzék megszűnik. Minden más jelentéktelenné válik, csak a forró érintés, a lassan elmélyülő vágy marad. A férfi mély lélegzetet vesz, ahogy magába szívja a nőstény gyümölcsös illatát. És amikor végül elválnak, a férfi zihálva szívja be a levegőt, de nem engedi el. A homlokát az övének támasztja, mintha így próbálná megőrizni a pillanatot, ami már most fájdalmasan múlandónak tűnik.*
-Nem kéne itt ülnöd velem. Ezt nem szabad. Én nem vagyok jó. Amit tettem azok a dolgok. Nem múlnak el. Vér tapad a kezemhez, árnyék minden lépésem mögött. Te veszélyben vagy itt.
* Teljesen átváltott. Úgy tűnik a hím nem büszke a múltjára. Keze lassan elhúzódik a nő arcától, majd az összefonódott kéz is próbál szabadulni. Halkan, szinte suttogva mondja. * Nem akarom hogy sötétség elnyeljen téged is.
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5561-5580 , 5581-5600 , 5601-5620 , 5621-5640 , 5641-5660 , 5661-5680 , 5681-5700 , 5701-5720 , 5721-5740 , 5741-5760 , 5761-5780 , 5781-5800 , 5801-5820 , 5821-5840 , 5841-5860 , 5861-5880 , 5881-5900 , 5901-5920 , 5921-5940 , 5941-5960 , 5961-5980 , 5981-6000 , 6001-6020 , 6021-6040 , 6041-6060 , 6061-6080 , 6081-6100 , 6101-6120 , 6121-6140 , 6141-6160 , 6161-6180 , 6181-6200 , 6201-6220 , 6221-6240 , 6241-6260 , 6261-6280 , 6281-6300 , 6301-6320 , 6321-6340 , 6341-6360 , 6361-6380 , 6381-6400 , 6401-6420 , 6421-6440 , 6441-6460 , 6461-6480 , 6481-6500 , 6501-6520 , 6521-6540 , 6541-6560 , 6561-6580 , 6581-6600 , 6601-6620 , 6621-6640 , 6641-6660 , 6661-6680 , 6681-6700 , 6701-6720 , 6721-6740 , 6741-6760 , 6761-6780 , 6781-6800 , 6801-6820 , 6821-6840 , 6841-6860 , 6861-6880 , 6881-6900 , 6901-6920 , 6921-6940 , 6941-6960 , 6961-6980 , 6981-7000 , 7001-7020 , 7021-7040 , 7041-7060 , 7061-7080 , 7081-7100 , 7101-7120 , 7121-7140 , 7141-7160 , 7161-7180 , 7181-7200 , 7201-7220 , 7221-7240 , 7241-7260 , 7261-7280 , 7281-7300 , 7301-7320 , 7321-7340 , 7341-7360 , 7361-7380 , 7381-7400 , 7401-7420 , 7417-7436