*Darthon érzi a megelőlegezett bizalomfélét. Udvariasan végighallgatja a lány mondandóját, aztán sötétzöld szemét élénk csillogással felruházva válaszol.*
-Elfogadom-e a tényt? Mi ezen az elfogadhatatlan? *kérdezi pajkos hangon.*
-Igen. Körbenézhetnénk, de nem éjnek éjvadján. Nem mintha bármitől is tartanék, és - megbocsáss a találgtásért - te sem tűnsz félénknek, de egy gyors alvás még elkélne nekem is, meg ahogy rád nézek, neked is. Nem szenvedhetem a tetőt a fejem felett. Hosszú életem során többnyire csillagokkal háltam, és ezt most sem másítanám meg. Kifekszem a térre, ott nyugtot találhatok erre az éjre.
*Csendes mosollyal az ajkán végghallgatja a nő énekét, és néma csodálattal adózik a fajnak, amely ily rövid idő alatt tökéletessé tud tenni szinte bármit. A röhögő ember nagy lendülettel kivonul, és Arda megkérdezi őt: 'Kedves, avagy kedvtelen ismerős?' Darthon visszafordul, és nyugodt hangon annyit mond:*
- Nem ismerős. De amilyen lendülettel távozott, ha nem is kedvtelen, de kedvetlen lehet.*teszi hozzá eltűnődve.*
*Amint a lány az erszényéért nyúl, siet leszögezni, hogy enged a női nemnek, és nem fogja erőszakkal kifizetni az italt, de ő már semmit sem kér. A kedvetlen alak visszatántorog a fogadóba, majd elszédül, és majdnem beleesik az óriás kutya gazdájának ölébe. Aztán némi szinte öntudatlan manőverezés után mégis inkább a széket választja. Minden emberi rajta, de a kisugárzása más. Valahogy nem természetes. Dehát nem lehet törpe, hisz túl magas. Az orkok zöld bőrét sem könnyű eltüntetni. Elfnek viszont...Dehát az lehetetlen. Ilyen öreg élő elfről századokra visszamenőleg nem tudott."Hagyjuk a fenébe!" gondolja, majd feláll, és könnyű csókot legyint a lány kézfejére. Fejébe húzza a csuklyát, és közben szinte örül - már amennyire tud - hogy a nőnek ízlik a tea."Én nem bírnám meginni azt a förtelmet. Kesernyés, meleg és gyomorforgató. De ha ő szereti...hát miért ne ihatná?"*
-Akkor hát...holnap reggel a kútnál. Keress meg, de ha szobaszámot mondasz, én is eljöhetek érted.