Arthenior - Pegazus fogadó
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 360 (7181. - 7200. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
7200. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2026-01-29 22:59:48
Üzenet elküldve: 2026-01-29 22:59:48
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 147
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 147
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Az ismerős idegen//
*Alymeidha általában roppant megfontolt teremtés. Aki gőgös hosszúéltűek között nevelkedik fattyú létére, az hamar megtanulja, hogy minden lépését és szavát mérlegelnie kell. Az, akinek már a születését is személyes sértésnek tekintik az elfek, nem engedheti meg magának, hogy figyelmet vonjon magára, vagy könnyen sebezhetővé váljon. Minden nyílt hevesség, szájalás kíméletlen következményekkel jár, a meggondolatlanság nem marad megtorlatlanul - talán nem is csoda, hogy első, sorsától megszabadult útja során rögvest a Kikötő züllésébe vetette magát. Igaz, ami igaz, elsőre talán egy leheletnyit mélyebbre merült a romlásban, mint ahogy tervezte, ezért feltétlenül a pocsék minőségű lőrét teszi felelőssé. Na meg a tengerész alávaló trükkjét, hogy a szobájában maradhasson.*
- Akkor most bizonyára otthonosabban érezné magát, nem igaz? *szemtelen kérdése ártatlan érdeklődés felhangjával csendül, miközben csészéjét emelve teácskájába kortyol. Sajnos már kihűlt, így nem melegíti olyan jól, de megfogadja magában, hogy nem rendel bort. A kikötői társaságában az már a legutóbb sem sült el túl jól.
Sejthette volna, hogy ez az álnok gazember nem hagyja büntetlenül, hogy a nyelvét élezze rajta, emlékei szerint már korábban sem tűrte csendben. De meg kell hagyni, igencsak piszokra sikerülnek azok a visszavágások.*
- Tudja hol sóhajtottam én a maga nevét? *halkan kérdez a szürke pillantásokat kutatva* - Legfeljebb a túlszaladó képzeletében, Kedvesem. *nem a légyott tényét igyekszik tagadni, de abban szinte egészen biztos, hogy nagyon szigorúan véve ez nem történt meg. Felesleges szőrszálhasogatás? Minden bizonnyal. Hagyja, hogy elorozzák a kacsót az illedelmesnek hazudott gesztusra, talán el is mosolyodna az érintésre, ha nem követnék oly gyorsan a szurkáló szavak. Határozottan, de semmiképp sem dacos hévvel szabadítja ki ujjait a fogásból.*
- A modora mit sem változott *nem hagyja magát morcosnak mutatkozni, de azért finoman ráncolja a homlokát. Ujjai közé fogja a csészét és leheletnyit hátrébb húzódik a korábbi közelségéből*
- Nem kell azért aggódnia, akad kérőm *olyan őszintének tűnik, lehetetlen volna füllentésen érni. Egy hangyányit sem érdekli egyébként, hogy nincs eljegyezve vagy bekötve a feje, de így, a férfi szájából most az egész valahogy bosszantja. Kezébe veszi inkább újra csészéjét és sietve más irányba tereli a témát.*
- És mi szél hozta valójában a városba kedves...? *ugyan már kezd derengeni neki a név, ezek után meghagyja a lehetőséget, hogy a szemtelen kikötői mutatkozzon be ismét. Jóformán semmit sem tud a fickóról vagy arról, hogy mikkel foglalatoskodhat valaki ott délen, így egészen őszintén, mezei egyszerűséggel mindeddig jólöltözött kalóznak képzelte őt. Feltételezése mostanra egészen ingatagnak bizonyul.*
*Alymeidha általában roppant megfontolt teremtés. Aki gőgös hosszúéltűek között nevelkedik fattyú létére, az hamar megtanulja, hogy minden lépését és szavát mérlegelnie kell. Az, akinek már a születését is személyes sértésnek tekintik az elfek, nem engedheti meg magának, hogy figyelmet vonjon magára, vagy könnyen sebezhetővé váljon. Minden nyílt hevesség, szájalás kíméletlen következményekkel jár, a meggondolatlanság nem marad megtorlatlanul - talán nem is csoda, hogy első, sorsától megszabadult útja során rögvest a Kikötő züllésébe vetette magát. Igaz, ami igaz, elsőre talán egy leheletnyit mélyebbre merült a romlásban, mint ahogy tervezte, ezért feltétlenül a pocsék minőségű lőrét teszi felelőssé. Na meg a tengerész alávaló trükkjét, hogy a szobájában maradhasson.*
- Akkor most bizonyára otthonosabban érezné magát, nem igaz? *szemtelen kérdése ártatlan érdeklődés felhangjával csendül, miközben csészéjét emelve teácskájába kortyol. Sajnos már kihűlt, így nem melegíti olyan jól, de megfogadja magában, hogy nem rendel bort. A kikötői társaságában az már a legutóbb sem sült el túl jól.
Sejthette volna, hogy ez az álnok gazember nem hagyja büntetlenül, hogy a nyelvét élezze rajta, emlékei szerint már korábban sem tűrte csendben. De meg kell hagyni, igencsak piszokra sikerülnek azok a visszavágások.*
- Tudja hol sóhajtottam én a maga nevét? *halkan kérdez a szürke pillantásokat kutatva* - Legfeljebb a túlszaladó képzeletében, Kedvesem. *nem a légyott tényét igyekszik tagadni, de abban szinte egészen biztos, hogy nagyon szigorúan véve ez nem történt meg. Felesleges szőrszálhasogatás? Minden bizonnyal. Hagyja, hogy elorozzák a kacsót az illedelmesnek hazudott gesztusra, talán el is mosolyodna az érintésre, ha nem követnék oly gyorsan a szurkáló szavak. Határozottan, de semmiképp sem dacos hévvel szabadítja ki ujjait a fogásból.*
- A modora mit sem változott *nem hagyja magát morcosnak mutatkozni, de azért finoman ráncolja a homlokát. Ujjai közé fogja a csészét és leheletnyit hátrébb húzódik a korábbi közelségéből*
- Nem kell azért aggódnia, akad kérőm *olyan őszintének tűnik, lehetetlen volna füllentésen érni. Egy hangyányit sem érdekli egyébként, hogy nincs eljegyezve vagy bekötve a feje, de így, a férfi szájából most az egész valahogy bosszantja. Kezébe veszi inkább újra csészéjét és sietve más irányba tereli a témát.*
- És mi szél hozta valójában a városba kedves...? *ugyan már kezd derengeni neki a név, ezek után meghagyja a lehetőséget, hogy a szemtelen kikötői mutatkozzon be ismét. Jóformán semmit sem tud a fickóról vagy arról, hogy mikkel foglalatoskodhat valaki ott délen, így egészen őszintén, mezei egyszerűséggel mindeddig jólöltözött kalóznak képzelte őt. Feltételezése mostanra egészen ingatagnak bizonyul.*
7199. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2026-01-29 18:53:02
Üzenet elküldve: 2026-01-29 18:53:02
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A törpe legyen velünk//
*Nos igen, törpénknek sikerül elérnie, hogy a lányt jobban érdekelje a története a ruhájára tapadt, fekete szöszöknél. Leina figyelme teljes mértékben Wertusé, mert bizony érdekli, hogy miért is volna olyan galád nép az elfeké. A költői kérdésre csupán bólint, mikor a mesemondó láthatóan újra felveszi a fonalat, ő pedig csak hallgat, de figyel. A történet egyetlen pontján sem szól közbe, nem kérdez, nem ítélkezik, nem mond egy szót sem. Mikor véget ér, akkor dől csak hátra, hosszú másodpercekig gondolataiba révedve, míg végül barnáit újra ősz hajú asztaltársaságára emeli.*
- Hát, kezdjük ott, hogy halvány fogalmam sincs, mi az az Avalu-izé és kicsoda Wylnu-akárki istennő. Sosem hallottam még egyikről sem. *Természetesen az utóbbi fogta meg leginkább a kíváncsiságát, mert a három elhíresült istenség neve mellett soha nem hallott még egy negyedikről, bár ennek oka talán abban keresendő, hogy életében eddig még nem is váltott szót törpével úgy igazán.*
- Az elfekről egyébként nincs semmilyen véleményem, ugyanannyira zavarnak, mint bármelyik más élőlény. Amíg nem túl hangosak, addig el tudom viselni őket. De nem értem. Ha csak az a Szent láng vagy micsoda, nem valami értékes ereklyéje a te Wylnu istennődnek, akkor ez az egész történet nekem inkább csak egy üzletnek hangzik. Ti megismerhettétek az italt, az elfek pedig megtanulhatták a kovácsolást, illetve kaptak érte aranyat. Nem lehet, hogy ez az egész csak fel van nagyítva, hogy jobb mese legyen belőle? *Ezzel el is árulja, hogy teljes mértékben nem hisz Wertus históriájának igazságában.
Mindeközben a szolgálólány is ráér végre velük foglalkozni, gyorsan rendel is magának egy... meleg Kakaót. 7 aranyat kell fizetnie érte,
, de nem érezné helyesnek, ha a törpe meséje után piát kérne.*
- Te mit kérsz? *Fordul Wertus felé, hogy rendelhessen, ha akar, persze fizetni nem tervez helyette. A szakállas akár rendel, akár nem, mikor újra kettesben maradnak, támad egy ötlete.*
- Te is értesz a kovácsoláshoz? Láttál már ilyet? *Teszi fel a kérdéseit, és az asztalra teszi tokostul a wegtoreni mesterkardját, mi eddig a székének támasztva pihent maga mellett. Kíváncsi, hogy mit szól hozzá a másik, ki annyira galádnak tartja az elfeket, amiért elvették tőlük e mesterséget.*
//A törpe legyen velünk//
*Nos igen, törpénknek sikerül elérnie, hogy a lányt jobban érdekelje a története a ruhájára tapadt, fekete szöszöknél. Leina figyelme teljes mértékben Wertusé, mert bizony érdekli, hogy miért is volna olyan galád nép az elfeké. A költői kérdésre csupán bólint, mikor a mesemondó láthatóan újra felveszi a fonalat, ő pedig csak hallgat, de figyel. A történet egyetlen pontján sem szól közbe, nem kérdez, nem ítélkezik, nem mond egy szót sem. Mikor véget ér, akkor dől csak hátra, hosszú másodpercekig gondolataiba révedve, míg végül barnáit újra ősz hajú asztaltársaságára emeli.*
- Hát, kezdjük ott, hogy halvány fogalmam sincs, mi az az Avalu-izé és kicsoda Wylnu-akárki istennő. Sosem hallottam még egyikről sem. *Természetesen az utóbbi fogta meg leginkább a kíváncsiságát, mert a három elhíresült istenség neve mellett soha nem hallott még egy negyedikről, bár ennek oka talán abban keresendő, hogy életében eddig még nem is váltott szót törpével úgy igazán.*
- Az elfekről egyébként nincs semmilyen véleményem, ugyanannyira zavarnak, mint bármelyik más élőlény. Amíg nem túl hangosak, addig el tudom viselni őket. De nem értem. Ha csak az a Szent láng vagy micsoda, nem valami értékes ereklyéje a te Wylnu istennődnek, akkor ez az egész történet nekem inkább csak egy üzletnek hangzik. Ti megismerhettétek az italt, az elfek pedig megtanulhatták a kovácsolást, illetve kaptak érte aranyat. Nem lehet, hogy ez az egész csak fel van nagyítva, hogy jobb mese legyen belőle? *Ezzel el is árulja, hogy teljes mértékben nem hisz Wertus históriájának igazságában.
Mindeközben a szolgálólány is ráér végre velük foglalkozni, gyorsan rendel is magának egy... meleg Kakaót. 7 aranyat kell fizetnie érte,
, de nem érezné helyesnek, ha a törpe meséje után piát kérne.*- Te mit kérsz? *Fordul Wertus felé, hogy rendelhessen, ha akar, persze fizetni nem tervez helyette. A szakállas akár rendel, akár nem, mikor újra kettesben maradnak, támad egy ötlete.*
- Te is értesz a kovácsoláshoz? Láttál már ilyet? *Teszi fel a kérdéseit, és az asztalra teszi tokostul a wegtoreni mesterkardját, mi eddig a székének támasztva pihent maga mellett. Kíváncsi, hogy mit szól hozzá a másik, ki annyira galádnak tartja az elfeket, amiért elvették tőlük e mesterséget.*
7198. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2026-01-29 17:55:30
Üzenet elküldve: 2026-01-29 17:55:30
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 185
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 185
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Az ismerős idegen//
*Pont olyan pimasz, mint amilyenre emlékezett. Olyan rég történt, mintha egy másik életben lett volna. Kicsivel később pedig felfordult az élete. És ez így nagyon finom fogalom rá.
Nolen valóban nem emlékszik a lány nevére. Pedig nevekben egészen jó. Tulajdonképpen abban nem biztos, hogy egyáltalán megjegyezte. A vér akkor épp valahol egészen máshol járt a testében, s ez nem épp az emlékezetre összpontosítja a fókuszt. Emlékszik viszont a sóhaja finom, pihegő hangjára, a csillogásra a szemében, mikor mélyen kortyolta a levegőt, és emlékszik a bőre illatára, keble fehér selymére. Meg a bősz fejfájásra a nehéz bor miatt, ami másnapra kibomlott a koponyája belsejében.*
- A Kikötő *húzza el a száját.* - A Kikötő már nem úriembereknek való hely. *Úgy sóhajtja ezt a fanyar megállapítást, mintha valaha is igaz lett volna a Kikötőre, hogy úriemberségből jelesre vizsgáztak volna. Vagy legalább elégségesre.
~...de ha akadna, sem tudnának versengeni...~ súgja a bizalmaskodón közel hajló rózsás ajak, s a Velasco'rra férfiúi büszkesége máris hájjal kenegetve érzi magát. Az önelégült szerető a lelke mélyén kecsegtetve duruzsolja a folytatást: a sármjával? A kivételes képességeivel?
~A mi?!~ Csak egy pillanatra villan a viharszín szempár. De tulajdonképpen el kell ismerje, ügyes volt a fricska. Az elmúlt időben még élesebbre fente hát a nyelvét a kicsike. De ha így, akkor így. Egy kikötőit nem lehet csak úgy legyűrni aljasságban. Még akkor sem, hogy csak játékos évődés.*
- Azt mondja, Hercegnő? *Tűnődőn ráncolja a homlokát, s már fordítja is az egyik széket, hogy önkényesen helyet foglaljon.* - Kegyed nagy tudója az áraknak, ha ilyen bizonyossággal mondja. *Átvált ő is a szépelgő, úri fogalmazásra, melyet úgy kíván meg ez az alabástrom felség, mint alacsony födém a meghajlást.* - Viszont egy régi ismerősnek, aki oly édesen sóhajtja a nevem, mint Ön, szépséges hölgy, mindig jár a baráti kedvezmény. *Ha hagyják, elkéri a kis kacsót egy méltó üdvözlésre. De a kézcsók után Nolen csak félrebiccenti a fejét, s érdeklődve morzsolja meg finoman a bársonybőrű ujjacskákat.*
- Hmmm. Ahogy látom, még mindig nem kelt el, Hercegnő. *Együttérző sóhaj szökik ki a tüdejéből.* - Túl válogatósak a lihanechi uracskák? És ugye a Kikötőben se járt sikerrel. *Kicsit megszívja a fogát, de azért felölt egy álszenten biztató mosolyt.* - Ne essék kétségbe. Ha Artheniorban és Wegtorenben is elhullik reménye kérők terén, még mindig ott van Pirtianes.
*Pont olyan pimasz, mint amilyenre emlékezett. Olyan rég történt, mintha egy másik életben lett volna. Kicsivel később pedig felfordult az élete. És ez így nagyon finom fogalom rá.
Nolen valóban nem emlékszik a lány nevére. Pedig nevekben egészen jó. Tulajdonképpen abban nem biztos, hogy egyáltalán megjegyezte. A vér akkor épp valahol egészen máshol járt a testében, s ez nem épp az emlékezetre összpontosítja a fókuszt. Emlékszik viszont a sóhaja finom, pihegő hangjára, a csillogásra a szemében, mikor mélyen kortyolta a levegőt, és emlékszik a bőre illatára, keble fehér selymére. Meg a bősz fejfájásra a nehéz bor miatt, ami másnapra kibomlott a koponyája belsejében.*
- A Kikötő *húzza el a száját.* - A Kikötő már nem úriembereknek való hely. *Úgy sóhajtja ezt a fanyar megállapítást, mintha valaha is igaz lett volna a Kikötőre, hogy úriemberségből jelesre vizsgáztak volna. Vagy legalább elégségesre.
~...de ha akadna, sem tudnának versengeni...~ súgja a bizalmaskodón közel hajló rózsás ajak, s a Velasco'rra férfiúi büszkesége máris hájjal kenegetve érzi magát. Az önelégült szerető a lelke mélyén kecsegtetve duruzsolja a folytatást: a sármjával? A kivételes képességeivel?
~A mi?!~ Csak egy pillanatra villan a viharszín szempár. De tulajdonképpen el kell ismerje, ügyes volt a fricska. Az elmúlt időben még élesebbre fente hát a nyelvét a kicsike. De ha így, akkor így. Egy kikötőit nem lehet csak úgy legyűrni aljasságban. Még akkor sem, hogy csak játékos évődés.*
- Azt mondja, Hercegnő? *Tűnődőn ráncolja a homlokát, s már fordítja is az egyik széket, hogy önkényesen helyet foglaljon.* - Kegyed nagy tudója az áraknak, ha ilyen bizonyossággal mondja. *Átvált ő is a szépelgő, úri fogalmazásra, melyet úgy kíván meg ez az alabástrom felség, mint alacsony födém a meghajlást.* - Viszont egy régi ismerősnek, aki oly édesen sóhajtja a nevem, mint Ön, szépséges hölgy, mindig jár a baráti kedvezmény. *Ha hagyják, elkéri a kis kacsót egy méltó üdvözlésre. De a kézcsók után Nolen csak félrebiccenti a fejét, s érdeklődve morzsolja meg finoman a bársonybőrű ujjacskákat.*
- Hmmm. Ahogy látom, még mindig nem kelt el, Hercegnő. *Együttérző sóhaj szökik ki a tüdejéből.* - Túl válogatósak a lihanechi uracskák? És ugye a Kikötőben se járt sikerrel. *Kicsit megszívja a fogát, de azért felölt egy álszenten biztató mosolyt.* - Ne essék kétségbe. Ha Artheniorban és Wegtorenben is elhullik reménye kérők terén, még mindig ott van Pirtianes.
7197. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2026-01-28 22:18:30
Üzenet elküldve: 2026-01-28 22:18:30
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 139
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 139
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A törpe legyen velünk//
* Miközben a törpe beszélni kezd, Leina még azzal van elfoglalva, hogy a fehér blúzáról lecsipkedje a szöszöket. Emiatt tűnt úgy az öregnek, hogy a leányt nem nagyon érdekli a történet. Kisvártatva azonban, úgy tűnik tévedett. A barna szempár rászegeződik, amint belekezd a mesélésbe. Mikor pedig félbeszakítja, a leány türelmetlenül követeli a folytatást. Ezen Wertus meg is lepődik, szemöldökei felszaladnak, majd torkát megköszörülve folytatja.*
- Na szóval, hol is tartottam? Tehát egy átkozott napon elf kereskedők jöttek Avaluryddába, akik hoztak magukkal mindenféle fűszeres borokat, söröket és persze égetett szeszt is. Az enyéim szívesen fogadták őket, érdekesnek tartották ezeket az új ízű italokat, melytől széles jó kedvük kerekedett. De azok a mocskok megszagolták az aranyunkat és el akarták lopni a tudásunkat, ezért attól a naptól fogva a kereskedőik csak jöttek és jöttek. Gondolhatod, hogy a népem rászokott az italra. A rabjává vált, nem tudott meglenni nélküle, reggel már arra kelt a törpe, hogy csak egy pohárkával, hadd ihasson. Na, ez a fattyú nép, persze ezt tudta, így folyamatosan emelték az árat, mígnem egy szép napon beállított egy nagyobb csoport közülük, hogy ők a kovácsmesterséget akarják kitanulni. Persze nem voltak hülyék, így bőséggel hoztak magukkal italt viszonzásul. Hosszas vita után a főtanács belement a dologba, beengedték őket! És akkor kezdődtek a bajok! Mert ugyan kívülről szépek voltak és a beszédük nyájas, de belül rohadt mind, egytől egyig! Mindenünkre fájt a foguk. Az aranyra, a tudásra, a városra, de még a Wylnurana istennő által adományozott Szent lángra is! Tudták jól, hogy míg egységben a törpék nincs esélyük megszerezni mindezt, ezért elkezdték egymás ellen uszítani a népemet…
Na de a bukás az már egy másik történet, azzal már tényleg nem untatnálak! És mit szólsz a hallottakhoz? Te különben milyen véleménnyel vagy ezekről a hegyes fülű kígyókról?
* Most jut csak eszébe, hogy beszél itt a azokról a mocskos elfekről a lánynak, az meg lehet, hogy rajong értük.* ~Ej, ezt jó lett volna előbb megkérdezni, csak utána mesélni. Na mindegy.~ * Gondolja, miközben jobb kezével megvakarja a feje búbját és kérdőn néz a lányra.*
A hozzászólás írója (Wertus Askander) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.01.28 22:20:02
//A törpe legyen velünk//
* Miközben a törpe beszélni kezd, Leina még azzal van elfoglalva, hogy a fehér blúzáról lecsipkedje a szöszöket. Emiatt tűnt úgy az öregnek, hogy a leányt nem nagyon érdekli a történet. Kisvártatva azonban, úgy tűnik tévedett. A barna szempár rászegeződik, amint belekezd a mesélésbe. Mikor pedig félbeszakítja, a leány türelmetlenül követeli a folytatást. Ezen Wertus meg is lepődik, szemöldökei felszaladnak, majd torkát megköszörülve folytatja.*
- Na szóval, hol is tartottam? Tehát egy átkozott napon elf kereskedők jöttek Avaluryddába, akik hoztak magukkal mindenféle fűszeres borokat, söröket és persze égetett szeszt is. Az enyéim szívesen fogadták őket, érdekesnek tartották ezeket az új ízű italokat, melytől széles jó kedvük kerekedett. De azok a mocskok megszagolták az aranyunkat és el akarták lopni a tudásunkat, ezért attól a naptól fogva a kereskedőik csak jöttek és jöttek. Gondolhatod, hogy a népem rászokott az italra. A rabjává vált, nem tudott meglenni nélküle, reggel már arra kelt a törpe, hogy csak egy pohárkával, hadd ihasson. Na, ez a fattyú nép, persze ezt tudta, így folyamatosan emelték az árat, mígnem egy szép napon beállított egy nagyobb csoport közülük, hogy ők a kovácsmesterséget akarják kitanulni. Persze nem voltak hülyék, így bőséggel hoztak magukkal italt viszonzásul. Hosszas vita után a főtanács belement a dologba, beengedték őket! És akkor kezdődtek a bajok! Mert ugyan kívülről szépek voltak és a beszédük nyájas, de belül rohadt mind, egytől egyig! Mindenünkre fájt a foguk. Az aranyra, a tudásra, a városra, de még a Wylnurana istennő által adományozott Szent lángra is! Tudták jól, hogy míg egységben a törpék nincs esélyük megszerezni mindezt, ezért elkezdték egymás ellen uszítani a népemet…
Na de a bukás az már egy másik történet, azzal már tényleg nem untatnálak! És mit szólsz a hallottakhoz? Te különben milyen véleménnyel vagy ezekről a hegyes fülű kígyókról?
* Most jut csak eszébe, hogy beszél itt a azokról a mocskos elfekről a lánynak, az meg lehet, hogy rajong értük.* ~Ej, ezt jó lett volna előbb megkérdezni, csak utána mesélni. Na mindegy.~ * Gondolja, miközben jobb kezével megvakarja a feje búbját és kérdőn néz a lányra.*
A hozzászólás írója (Wertus Askander) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.01.28 22:20:02
7196. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2026-01-28 19:48:44
Üzenet elküldve: 2026-01-28 19:48:44
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A törpe legyen velünk//
*Bár kérdés nem érkezik rá, enélkül is úgy tűnik, mintha Leina egészen kényes volna az öltözékére, hisz miután leült az asztalhoz, még a kabátja belsejéből rá került, apró, fekete szöszöket is elkezdi leszedegetni a felsője fehér ujjáról, miközben persze figyel Wertusra is, még ha úgy is látszik, mintha a kis szöszmöszök jobban lekötnék, mint az, amit a törpe mesélni kezd neki. Mondjuk, ami a ruhát illeti, Wertus sem szégyenkezhet. Kérdezni ő sem kérdez, de azért néhány meglepett pislogást megejt a szakállas felé, látva az arannyal díszített, sötét öltözetét. Talán tényleg igaz a mese, hogy a törpék tele vannak arannyal és mindet maguknak bányászták.*
- Mondd csak! *Noszogatja Wertust, mikor már az elején unalmasnak titulálja a történetét, s hozzá biztatásképp még feketére festett ajkai is egy apró mosolyra húzódnak. Az első ténymegállapításokra bólogat, azt el tudja képzelni, hogy a hegyek belsejében nincsen sör. Szintúgy egyetért a gazdagsággal is, elég csak a maga előtt ülő példára tekintenie. A történet aztán érzésre hamar sötétebb tónusra vált, ahogy az elfek, mint gonoszok jelennek meg a históriában.*
- Mmhmm… *Csupán ennyit tud egyelőre reagálni, de mindez egyáltalán nem jelenti, hogy unatkozik, sőt, most lett csak igazán kíváncsi. Egyáltalán nem alszik, barnái érdeklődve pislognak társaságára.*
- Ne félts engem! Az alvásba még egyszer sem haltam bele. Inkább mondd tovább! Utálom, ha a legizgalmasabb résznél hagyják félbe a mesét. Szóval, mit kell gondolnom? Mi történt a részeg törpékkel az elfek között? *Wertus feltételezése téves, nem ismeri a történetet, de akarja ismerni, nagyon is, már csak azért is, mert valami sokkal mélyebb dolgot sejt a szavak mögött, mintsem annak legendáját, hogy miképp is váltak iszákos néppé a törpék.*
//A törpe legyen velünk//
*Bár kérdés nem érkezik rá, enélkül is úgy tűnik, mintha Leina egészen kényes volna az öltözékére, hisz miután leült az asztalhoz, még a kabátja belsejéből rá került, apró, fekete szöszöket is elkezdi leszedegetni a felsője fehér ujjáról, miközben persze figyel Wertusra is, még ha úgy is látszik, mintha a kis szöszmöszök jobban lekötnék, mint az, amit a törpe mesélni kezd neki. Mondjuk, ami a ruhát illeti, Wertus sem szégyenkezhet. Kérdezni ő sem kérdez, de azért néhány meglepett pislogást megejt a szakállas felé, látva az arannyal díszített, sötét öltözetét. Talán tényleg igaz a mese, hogy a törpék tele vannak arannyal és mindet maguknak bányászták.*
- Mondd csak! *Noszogatja Wertust, mikor már az elején unalmasnak titulálja a történetét, s hozzá biztatásképp még feketére festett ajkai is egy apró mosolyra húzódnak. Az első ténymegállapításokra bólogat, azt el tudja képzelni, hogy a hegyek belsejében nincsen sör. Szintúgy egyetért a gazdagsággal is, elég csak a maga előtt ülő példára tekintenie. A történet aztán érzésre hamar sötétebb tónusra vált, ahogy az elfek, mint gonoszok jelennek meg a históriában.*
- Mmhmm… *Csupán ennyit tud egyelőre reagálni, de mindez egyáltalán nem jelenti, hogy unatkozik, sőt, most lett csak igazán kíváncsi. Egyáltalán nem alszik, barnái érdeklődve pislognak társaságára.*
- Ne félts engem! Az alvásba még egyszer sem haltam bele. Inkább mondd tovább! Utálom, ha a legizgalmasabb résznél hagyják félbe a mesét. Szóval, mit kell gondolnom? Mi történt a részeg törpékkel az elfek között? *Wertus feltételezése téves, nem ismeri a történetet, de akarja ismerni, nagyon is, már csak azért is, mert valami sokkal mélyebb dolgot sejt a szavak mögött, mintsem annak legendáját, hogy miképp is váltak iszákos néppé a törpék.*
7195. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2026-01-27 22:41:20
Üzenet elküldve: 2026-01-27 22:41:20
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 147
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 147
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Az ismerős idegen//
*Ugyan nem emeli fel pillantásait az italáról, hosszú mutatóujjával unottan körözget a csésze peremén, a közeledő alak mozgásának árnyait azért érzékeli. Meg kell hagyni, nem hitte volna, hogy a röpke összenézésüknek bármiféle jelentőséget tulajdonít a férfi, de magában mosolyogva fogadja az érdeklődést, s ezt a bosszantó magabiztosság sem törli le az arcáról. Szürke tekintetét egy aprócska, hitetlenkedőnek hallható sóhaj kíséretében szegezi a kikötőire, s rezzenéstelenül fogadja a már-már ripacskodó bájolgást. Igaz, a viharszín pillantások látványosan kalandoznak el a vonásokon eközben, jó így józanul, hideg fejjel is megszemlélni néha, kivel is gyűrte az ember össze a lepedőt korábban. Nem mondhatni, hogy rutinos ebben a műfajban, de hallott már olyat, hogy akad, aki elszégyelli magát a korábbi választása miatt. A félvért első pillantásra nem környékezi a gondolat, noha bizonyosan közrejátszik, törékeny kinézete ellenére igencsak távol áll tőle a pironkodás.
Alymeidha nem igazán változott legutóbbi találkozásuk óta. Hamvasszőke fürtjei talán hosszabbra nyúltak, öltözéke rendezettebb, s annak az elveszettségnek és bizonytalanságnak nyoma sincs, mely akkor a Kikötőbe tévedve környékezte, de nem mondhatni, hogy rá se lehetne ismerni. Rá lehet, olyannyira, hogy végül a fickónak is sikerül.
Az az ismerős hangon csendülő "hercegnő" kapkodva felidéz benne némi fülledt képet a kricsmi szegényes szobájának félhomályában, de a felismerés hamar keserédes mosollyá válik. Az a szélhámos szoknyapecér nem emlékszik a nevére! Hát persze, hogy nem! Fel is háborodna, de tekintve, hogy az istenekre nem jut eszébe elsőre neki sem ennek a széltolónak a neve, nos, nem volna teljesen tisztességes.*
- Dolgozol? *kérdez vissza némi szelíd illetődöttséggel, közben pedig kénytelen megállapítani, ez a közvetlen hangvétel mennyire nem áll a nyelvére. A gomboló ujjra pillant és leheletnyi pimaszsággal emelkedik szemöldöke*
- Nocsak, így elfogytak volna a kuncsaftok a Kikötőben? *hangjában aggodalom csendül* - Igaz, a városban nem nagyon van mostanság konkurencia.
*Mint aki valóban számba veti az esetlegesen felmerülő lehetőségeket, úgy dörzsöl egy keveset elgondolkodva állán, aztán az asztal felett bizalmaskodva közelebb hajolva folytatja*
- De ha akadna sem tudnának versengeni az áraival *halkan beszél, világos arcocskája igencsak azt a benyomást kelti, hogy komolyan beszél, de bízik benne, hogy tudja a kikötői, mire utalgat. Legalább is Aly a gombolkozást is már egyértelmű jelnek vette* - Már ha persze nem emelt sokat a díjszabásain.
*Megmosolyogva saját szellemességét kortyol a langyos teába, kíváncsian kutatva az ismerős tekintetet*
*Ugyan nem emeli fel pillantásait az italáról, hosszú mutatóujjával unottan körözget a csésze peremén, a közeledő alak mozgásának árnyait azért érzékeli. Meg kell hagyni, nem hitte volna, hogy a röpke összenézésüknek bármiféle jelentőséget tulajdonít a férfi, de magában mosolyogva fogadja az érdeklődést, s ezt a bosszantó magabiztosság sem törli le az arcáról. Szürke tekintetét egy aprócska, hitetlenkedőnek hallható sóhaj kíséretében szegezi a kikötőire, s rezzenéstelenül fogadja a már-már ripacskodó bájolgást. Igaz, a viharszín pillantások látványosan kalandoznak el a vonásokon eközben, jó így józanul, hideg fejjel is megszemlélni néha, kivel is gyűrte az ember össze a lepedőt korábban. Nem mondhatni, hogy rutinos ebben a műfajban, de hallott már olyat, hogy akad, aki elszégyelli magát a korábbi választása miatt. A félvért első pillantásra nem környékezi a gondolat, noha bizonyosan közrejátszik, törékeny kinézete ellenére igencsak távol áll tőle a pironkodás.
Alymeidha nem igazán változott legutóbbi találkozásuk óta. Hamvasszőke fürtjei talán hosszabbra nyúltak, öltözéke rendezettebb, s annak az elveszettségnek és bizonytalanságnak nyoma sincs, mely akkor a Kikötőbe tévedve környékezte, de nem mondhatni, hogy rá se lehetne ismerni. Rá lehet, olyannyira, hogy végül a fickónak is sikerül.
Az az ismerős hangon csendülő "hercegnő" kapkodva felidéz benne némi fülledt képet a kricsmi szegényes szobájának félhomályában, de a felismerés hamar keserédes mosollyá válik. Az a szélhámos szoknyapecér nem emlékszik a nevére! Hát persze, hogy nem! Fel is háborodna, de tekintve, hogy az istenekre nem jut eszébe elsőre neki sem ennek a széltolónak a neve, nos, nem volna teljesen tisztességes.*
- Dolgozol? *kérdez vissza némi szelíd illetődöttséggel, közben pedig kénytelen megállapítani, ez a közvetlen hangvétel mennyire nem áll a nyelvére. A gomboló ujjra pillant és leheletnyi pimaszsággal emelkedik szemöldöke*
- Nocsak, így elfogytak volna a kuncsaftok a Kikötőben? *hangjában aggodalom csendül* - Igaz, a városban nem nagyon van mostanság konkurencia.
*Mint aki valóban számba veti az esetlegesen felmerülő lehetőségeket, úgy dörzsöl egy keveset elgondolkodva állán, aztán az asztal felett bizalmaskodva közelebb hajolva folytatja*
- De ha akadna sem tudnának versengeni az áraival *halkan beszél, világos arcocskája igencsak azt a benyomást kelti, hogy komolyan beszél, de bízik benne, hogy tudja a kikötői, mire utalgat. Legalább is Aly a gombolkozást is már egyértelmű jelnek vette* - Már ha persze nem emelt sokat a díjszabásain.
*Megmosolyogva saját szellemességét kortyol a langyos teába, kíváncsian kutatva az ismerős tekintetet*
7194. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2026-01-27 22:16:39
Üzenet elküldve: 2026-01-27 22:16:39
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 139
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 139
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A törpe legyen velünk//
* Az öreg nem túl jó a történetek elmesélésében, sokkal jobban szereti, ha ő hallgat és a másik beszél. Így gyorsan megbánja a felajánlását. Szerencsére még van ideje összeszedni a gondolatait, hisz Leinának nincs melege, sőt fázik. Hát igen, nem törpe az biztos, hisz a törpék bírják a legjobban a hideget (is). Szótlanul ballagnak a Pegazus felé. Mikor odaérnek a lány magabiztosan lép be. Nem először jár itt, annyi szent. A kérdést úgy tűnik nem is a törpének szánta, vagy nem is kérdés volt, mert a választ meg sem várva indul meg az általa kiszemelt asztal felé. Miután ledobja kabátját Wertus számára nyilvánvalóvá válik, hogy miért is fázott annyira. Bizony egy vékony blúz, meg egy széllelbélelt kabát nem éppen megfelelő öltözet télvíz idején. Szívesen tenne megjegyzést erre is, meg a fehér színre is, de nem teszi. Ő is hasonlóképpen cselekszik, leteszi szürke köpenyét, mely alatt gazdagon díszített, aranyszálakkal kivarrt fekete ruha látható. Ezek után gondolataiból a feketeség kérdése zökkenti ki.*
- Jaj, igen, már teljesen meg is feledkeztem róla. De nem túl érdekes történet, meg aztán lehet, hogy hallottad is. Szóval, ha megunnád, nyugodtan szólj!
Szóval, hol is kezdjem? Az ugyebár köztudott, hogy népem nem veti meg az italt. De nem volt ám ez mindig így! Mert ha jobban meggondoljuk, mélyen a hegyek gyomrában, ugyan miből főztek volna sört, vagy miből készítettek volna bort? Dolgos nép volt a törpe. A maga idejében népem volt e világon a leggazdagabb. Egy másik nép fiai sem készítettek olyan fegyvereket, mint a mi népünk. Ennek hamar híre is ment. Az elfek, pedig, azok a hitvány kutyák, megirigyelték népemtől a tudást és a gazdagságot. Küldöttséget menesztettek a törpék királyához, kereskedni akartak velünk. De semmijük sem volt, amit ajánlani tudtak volna az aranyunkért és kovácsaink munkájáért cserébe. Így esett a dolog, hogy az az alja nép megízeltette népemmel az italt. Abban viszont mesterek voltak! A züllésben! Gondolhatod, hogy…
* Ekkor felnéz a lányra, hogy vajon nem alszik-e? Majd zavartan igazítja félre ősz haját a szeméből.*
- Érdekel? Folytassam? Ha nem érdekel nyugodtan vágj közbe! Nem venném a szívemre, ha elbóbiskolnál és lefejelnéd az asztalt. Még valami púp nőne azon a csinos kobakodon!
//A törpe legyen velünk//
* Az öreg nem túl jó a történetek elmesélésében, sokkal jobban szereti, ha ő hallgat és a másik beszél. Így gyorsan megbánja a felajánlását. Szerencsére még van ideje összeszedni a gondolatait, hisz Leinának nincs melege, sőt fázik. Hát igen, nem törpe az biztos, hisz a törpék bírják a legjobban a hideget (is). Szótlanul ballagnak a Pegazus felé. Mikor odaérnek a lány magabiztosan lép be. Nem először jár itt, annyi szent. A kérdést úgy tűnik nem is a törpének szánta, vagy nem is kérdés volt, mert a választ meg sem várva indul meg az általa kiszemelt asztal felé. Miután ledobja kabátját Wertus számára nyilvánvalóvá válik, hogy miért is fázott annyira. Bizony egy vékony blúz, meg egy széllelbélelt kabát nem éppen megfelelő öltözet télvíz idején. Szívesen tenne megjegyzést erre is, meg a fehér színre is, de nem teszi. Ő is hasonlóképpen cselekszik, leteszi szürke köpenyét, mely alatt gazdagon díszített, aranyszálakkal kivarrt fekete ruha látható. Ezek után gondolataiból a feketeség kérdése zökkenti ki.*
- Jaj, igen, már teljesen meg is feledkeztem róla. De nem túl érdekes történet, meg aztán lehet, hogy hallottad is. Szóval, ha megunnád, nyugodtan szólj!
Szóval, hol is kezdjem? Az ugyebár köztudott, hogy népem nem veti meg az italt. De nem volt ám ez mindig így! Mert ha jobban meggondoljuk, mélyen a hegyek gyomrában, ugyan miből főztek volna sört, vagy miből készítettek volna bort? Dolgos nép volt a törpe. A maga idejében népem volt e világon a leggazdagabb. Egy másik nép fiai sem készítettek olyan fegyvereket, mint a mi népünk. Ennek hamar híre is ment. Az elfek, pedig, azok a hitvány kutyák, megirigyelték népemtől a tudást és a gazdagságot. Küldöttséget menesztettek a törpék királyához, kereskedni akartak velünk. De semmijük sem volt, amit ajánlani tudtak volna az aranyunkért és kovácsaink munkájáért cserébe. Így esett a dolog, hogy az az alja nép megízeltette népemmel az italt. Abban viszont mesterek voltak! A züllésben! Gondolhatod, hogy…
* Ekkor felnéz a lányra, hogy vajon nem alszik-e? Majd zavartan igazítja félre ősz haját a szeméből.*
- Érdekel? Folytassam? Ha nem érdekel nyugodtan vágj közbe! Nem venném a szívemre, ha elbóbiskolnál és lefejelnéd az asztalt. Még valami púp nőne azon a csinos kobakodon!
7193. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2026-01-27 17:40:14
Üzenet elküldve: 2026-01-27 17:40:14
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A törpe legyen velünk//
*Wertus bizonyára nem tudja még, hogy a feketeség idegeivel játszani veszélyesebb, mintha azzal szórakozna, hogy mennyire tudja közel nyújtani a kezét a tűzhöz anélkül, hogy megégne. Ebben az esetben nem egy kicsapó lángcsóvától kell félnie, hanem valami egészen mástól, rosszabbtól. Egyelőre azonban Nori, illetve Leina jól viseli a törpe társaságát, olyannyira, hogy már egy kocsmába is elígérkezett vele.*
- Kellően árt? Olyat bármikor adok én is, de azt nem ígérem, hogy nem halsz bele… *Vág bele Wertus szavaiba már az elején, de míg eltűnődik rajta, hogy milyen mérgeket is képes kotyvasztani, ami eleget árt, de nem öl, addig neki van lehetősége kifejteni, hogy ő egyébként nem feltétlenül olyan, mint a többi törpe, legalábbis ami az iszákosságot illeti.*
- Elmondhatod, csak előbb most már tényleg menjünk be valahová, mielőtt megfagyok! *Mondja kissé valóban vacogó ajkakkal. A részeges törpék története még várhat, míg a főtéren keresztül vágva benyit a Pegazus Fogadó ajtaján. Rögtön körbenéz a jelenlévőkön, felméri a terepet. Csak a szokásos, egy tucat részeg balfék, van köztük törpe és gnóm is, egy maca épp a sarokban fűzi a fiatal harcos legényt és hasonlók, a felszolgálólány pedig épp megússza, hogy ne lökjék ki a kezéből a tálcát. Ez utóbbi jelenetet még egy kicsit meg is mosolyogja.*
- Ott jó lesz? *Biccent az egyik fal melletti, szabad asztal felé, és meg sem várva Wertus válaszát indul el oda, hogy helyet foglaljon. Az asztalhoz érve megszabadul kabátjától, amit az egyik szék támlájára terít, felfedve ezzel azt az apró részletet, hogy nem is olyan sötét ő, mint amilyennek eddig látta őt a törpe, már ami a ruházatát illeti. Fekete szoknyájához, felül viselt bőrfűzője alatt ugyanis egy hosszú ujjú, egészen finom anyagú, hófehér blúzt visel. Igaz, ebben inkább néz ki egy átlagos polgári család lázadó lányának, akit köteleztek rá, hogy az ünneplőruháját viselje, mintsem kalandornak vagy harcosnak, de tény, nem is említette magáról, hogy ezek egyike volna.*
- Na! Miért részegesek a törpék? *Teszi fel érdeklődve a kérdést, míg helyet foglal. Lesz idejük beszélgetni, mert nem úgy néz ki, hogy a felszolgálólány egyhamar velük akar foglalkozni, a pulthoz odamenni pedig egyszerűen csak lusta.*
//A törpe legyen velünk//
*Wertus bizonyára nem tudja még, hogy a feketeség idegeivel játszani veszélyesebb, mintha azzal szórakozna, hogy mennyire tudja közel nyújtani a kezét a tűzhöz anélkül, hogy megégne. Ebben az esetben nem egy kicsapó lángcsóvától kell félnie, hanem valami egészen mástól, rosszabbtól. Egyelőre azonban Nori, illetve Leina jól viseli a törpe társaságát, olyannyira, hogy már egy kocsmába is elígérkezett vele.*
- Kellően árt? Olyat bármikor adok én is, de azt nem ígérem, hogy nem halsz bele… *Vág bele Wertus szavaiba már az elején, de míg eltűnődik rajta, hogy milyen mérgeket is képes kotyvasztani, ami eleget árt, de nem öl, addig neki van lehetősége kifejteni, hogy ő egyébként nem feltétlenül olyan, mint a többi törpe, legalábbis ami az iszákosságot illeti.*
- Elmondhatod, csak előbb most már tényleg menjünk be valahová, mielőtt megfagyok! *Mondja kissé valóban vacogó ajkakkal. A részeges törpék története még várhat, míg a főtéren keresztül vágva benyit a Pegazus Fogadó ajtaján. Rögtön körbenéz a jelenlévőkön, felméri a terepet. Csak a szokásos, egy tucat részeg balfék, van köztük törpe és gnóm is, egy maca épp a sarokban fűzi a fiatal harcos legényt és hasonlók, a felszolgálólány pedig épp megússza, hogy ne lökjék ki a kezéből a tálcát. Ez utóbbi jelenetet még egy kicsit meg is mosolyogja.*
- Ott jó lesz? *Biccent az egyik fal melletti, szabad asztal felé, és meg sem várva Wertus válaszát indul el oda, hogy helyet foglaljon. Az asztalhoz érve megszabadul kabátjától, amit az egyik szék támlájára terít, felfedve ezzel azt az apró részletet, hogy nem is olyan sötét ő, mint amilyennek eddig látta őt a törpe, már ami a ruházatát illeti. Fekete szoknyájához, felül viselt bőrfűzője alatt ugyanis egy hosszú ujjú, egészen finom anyagú, hófehér blúzt visel. Igaz, ebben inkább néz ki egy átlagos polgári család lázadó lányának, akit köteleztek rá, hogy az ünneplőruháját viselje, mintsem kalandornak vagy harcosnak, de tény, nem is említette magáról, hogy ezek egyike volna.*
- Na! Miért részegesek a törpék? *Teszi fel érdeklődve a kérdést, míg helyet foglal. Lesz idejük beszélgetni, mert nem úgy néz ki, hogy a felszolgálólány egyhamar velük akar foglalkozni, a pulthoz odamenni pedig egyszerűen csak lusta.*
7192. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2026-01-27 06:45:57
Üzenet elküldve: 2026-01-27 06:45:57
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 185
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 185
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
// Egyszer volt Artheniorban lóvásár //
*Míg Nolen a dokumentációval pepecsel, az öregnek van ideje kényelmesen belapátolni az őzragut. S míg Pmirsh átolvassa és akkurátusan leszámolja a kapott aranyakat, a Velasco'rra is a tányérja aljára ér.*
- Természetesen, Pmirshorn uram *mondja a koccintásra.* - Anélkül paktumot nem is lehet komolyan venni az ég alatt. *Ábrázatán ebben komoly egyetértés mutatkozik az öreggel. Tiszteli a szokástörvényt, és nem is megy ellene, ha nincs rá különösebb oka, de azért a saját értékrendjében nem ragaszkodik hozzá foggal-körömmel. Az üzletfél jó szájíze viszont ennyit mindig megér.*
- Jámbor szerencsénkre, ami e tető alatt szerencsésen összetalálkozott *mondja a köszöntőt, koccint, s ahogy a Kikötőben illik, fenékig üríti a poharát.*
- Mindig öröm ilyet hallani *dalolja baritonján a jó üzletkötés elégedett visszhangját.* - Biztosan összefutunk még, bátya. *Leülne még az öreggel diskurálni, de egyelőre úgy dönt, most nem merül mélyebbre a hosszúéletű történeteiben. Valahogy bizsergeti a tarkóját az érzés, hogy figyelik. Meg aztán most nem is feltétlenül érez kitartást hozzá, hogy kipelyvázza a históriáit. Kicsit nyomja a fejét az ital. Talán változik az idő is, és az a pecsétes papírral megtámogatott rémmese se tesz a kisimult adomázás irányába.
Tiszteletteljes biccentéssel köszön hát el az öregtől, és maradék sörével a pult felé veszi az irányt.*
//Az ismerős idegen//
*Csak nem múlik az az érzés, de hiába futtatta már végig lopva a tekintetét a vendégeken, nem sikerült kiszúrnia, ha figyeli is valaki. A hirdetmények szemezgetésébe merül hát, és olykor-olykor kemény fintor feszül meg, s old ki lassan a képén, amikor megfeledkezik róla, hogy abba a sörbe már nem kéne beleinni. De ha már ott van a keze ügyében, a szokás hatalma önkéntelenül dolgozik ugyebár.
~Körözési lista.~
~Selyemrév, aranyköpenyesek.~
~Nyilvános akasztás a Kaszárnyában.~
~Sziritáni fosztogatás~
~Állítólagos halálból visszatértek, akik aztán újra meghaltak, de nem mind. Jutalom az információkért.~
~Körözési lista.~
~Felhívás a bűnözés felszámolására.~
~Négyezer aranyon osztott nemesi cím, hozzácsapott kúriával... Bárkinek!~ Ennél a papirosnál azért megáll és a többi fölé veszi, hogy a hevenyészett átfutás után rendesen átolvashassa. Őszinte csalódás ül ki az arcára, amikor a részletekből kiderül, hogy bizony ezt az alkalmat már elszalasztotta. Pedig lett volna annak valami perverz bája, ha...
Körbepillant. Most már tényleg harapja a tarkóját annak a furcsa érzésnek a bizsergése. És akkor megakad rajta a szeme. Biztos benne, hogy már az imént is végigszaladt a szőkeségen a pillantása, de átsiklott rajta: az a nő a kályha mellett!
Visszafordul a papírkupachoz, az átpörgetetteket alulra rakja.
~"Büszkén jelenthetjük be, hogy a Wegtoren Aranya Kereskedőház és Arthenior tanácsának együttműködésének hála újra megnyílik Artheniorban a kovácsműhely!" Atyaég, milyen régiek ezek?~
Visszatolja a pult sarkába a hirdetmények kupacát, és a söröskorsóját felnyalábolva egy lenyűgözően gördülékeny mozdulattal csusszan ki a magasított székek közül, hogy határozott léptekkel közelítse meg a vizslató pillantás gazdáját.*
- Látom, tetszik valami az elbűvölő hölgynek *rántja meg jobb szemöldökét. Az önelégült magabiztosság félmosollyá terpeszkedik a Velasco'rra képén.* - Nem láttalak még erre. A Tóvárosból jöttél? Talán társaságot keresel? *Baljával mintegy pazar pozőr, túrja végig barnás tincseit. Ahogy hátrasimítja a haját, kicsit közelebb is hajol, s mintha csak ekkor vágná homlokon a felismerés.*
- Hercegnő? *kerekedik el a szeme, aztán némi zavart mutatva, magyarázkodni kezd.* - Nahát, észre sem vettelek. Tudod én épp... *ingatja a fejét, aztán egy pimasz mosollyal lejjebb nyitja az ingét egy gombbal* - dolgozom.
*Míg Nolen a dokumentációval pepecsel, az öregnek van ideje kényelmesen belapátolni az őzragut. S míg Pmirsh átolvassa és akkurátusan leszámolja a kapott aranyakat, a Velasco'rra is a tányérja aljára ér.*
- Természetesen, Pmirshorn uram *mondja a koccintásra.* - Anélkül paktumot nem is lehet komolyan venni az ég alatt. *Ábrázatán ebben komoly egyetértés mutatkozik az öreggel. Tiszteli a szokástörvényt, és nem is megy ellene, ha nincs rá különösebb oka, de azért a saját értékrendjében nem ragaszkodik hozzá foggal-körömmel. Az üzletfél jó szájíze viszont ennyit mindig megér.*
- Jámbor szerencsénkre, ami e tető alatt szerencsésen összetalálkozott *mondja a köszöntőt, koccint, s ahogy a Kikötőben illik, fenékig üríti a poharát.*
- Mindig öröm ilyet hallani *dalolja baritonján a jó üzletkötés elégedett visszhangját.* - Biztosan összefutunk még, bátya. *Leülne még az öreggel diskurálni, de egyelőre úgy dönt, most nem merül mélyebbre a hosszúéletű történeteiben. Valahogy bizsergeti a tarkóját az érzés, hogy figyelik. Meg aztán most nem is feltétlenül érez kitartást hozzá, hogy kipelyvázza a históriáit. Kicsit nyomja a fejét az ital. Talán változik az idő is, és az a pecsétes papírral megtámogatott rémmese se tesz a kisimult adomázás irányába.
Tiszteletteljes biccentéssel köszön hát el az öregtől, és maradék sörével a pult felé veszi az irányt.*
//Az ismerős idegen//
*Csak nem múlik az az érzés, de hiába futtatta már végig lopva a tekintetét a vendégeken, nem sikerült kiszúrnia, ha figyeli is valaki. A hirdetmények szemezgetésébe merül hát, és olykor-olykor kemény fintor feszül meg, s old ki lassan a képén, amikor megfeledkezik róla, hogy abba a sörbe már nem kéne beleinni. De ha már ott van a keze ügyében, a szokás hatalma önkéntelenül dolgozik ugyebár.
~Körözési lista.~
~Selyemrév, aranyköpenyesek.~
~Nyilvános akasztás a Kaszárnyában.~
~Sziritáni fosztogatás~
~Állítólagos halálból visszatértek, akik aztán újra meghaltak, de nem mind. Jutalom az információkért.~
~Körözési lista.~
~Felhívás a bűnözés felszámolására.~
~Négyezer aranyon osztott nemesi cím, hozzácsapott kúriával... Bárkinek!~ Ennél a papirosnál azért megáll és a többi fölé veszi, hogy a hevenyészett átfutás után rendesen átolvashassa. Őszinte csalódás ül ki az arcára, amikor a részletekből kiderül, hogy bizony ezt az alkalmat már elszalasztotta. Pedig lett volna annak valami perverz bája, ha...
Körbepillant. Most már tényleg harapja a tarkóját annak a furcsa érzésnek a bizsergése. És akkor megakad rajta a szeme. Biztos benne, hogy már az imént is végigszaladt a szőkeségen a pillantása, de átsiklott rajta: az a nő a kályha mellett!
Visszafordul a papírkupachoz, az átpörgetetteket alulra rakja.
~"Büszkén jelenthetjük be, hogy a Wegtoren Aranya Kereskedőház és Arthenior tanácsának együttműködésének hála újra megnyílik Artheniorban a kovácsműhely!" Atyaég, milyen régiek ezek?~
Visszatolja a pult sarkába a hirdetmények kupacát, és a söröskorsóját felnyalábolva egy lenyűgözően gördülékeny mozdulattal csusszan ki a magasított székek közül, hogy határozott léptekkel közelítse meg a vizslató pillantás gazdáját.*
- Látom, tetszik valami az elbűvölő hölgynek *rántja meg jobb szemöldökét. Az önelégült magabiztosság félmosollyá terpeszkedik a Velasco'rra képén.* - Nem láttalak még erre. A Tóvárosból jöttél? Talán társaságot keresel? *Baljával mintegy pazar pozőr, túrja végig barnás tincseit. Ahogy hátrasimítja a haját, kicsit közelebb is hajol, s mintha csak ekkor vágná homlokon a felismerés.*
- Hercegnő? *kerekedik el a szeme, aztán némi zavart mutatva, magyarázkodni kezd.* - Nahát, észre sem vettelek. Tudod én épp... *ingatja a fejét, aztán egy pimasz mosollyal lejjebb nyitja az ingét egy gombbal* - dolgozom.
7191. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2026-01-26 12:57:39
Üzenet elküldve: 2026-01-26 12:57:39
ÚJ
![>Pmirsh Pmirshorn [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/12740_1756324897_elf_ferfi.jpg)
Rang: Játékos
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
// Egyszer volt Artheniorban lóvásár //
* Végül nem kis meglepetésére a fiatalember nem köti tovább az ebet a karóhoz, hanem befelé int. Odabent aztán minden olyan gördülékenyen megy, mint ahogy Pmirsh torkán lecsusszan az őzragu. Nem nagyétkű az öreg, ezért a második adagot már visszautasítja, ellenben a borból szívesen tölt magának, és Nolenarnak is. *
– Azért csak koccintani kell az ületre is. * Magyarázza, és ha a fiatalember nem ellenkezik, akkor egy koccintás után hamarosan újabb pohár bor csusszan le a torkukon. A pénzt megszámolja, hiszen a közelmúltban igen rossz tapasztalatai voltak az ilyenekkel kapcsolatban – de mindent jónak lát, ezért el is dugja biztos helyre, azaz a zsebébe, egy kis zsákba. Ideje volt már feltölteni a tartalékát. *
– Hm? * A fiatalember javaslatára elgondolkodik, de végül megvonja vállát és így szól. *
– Amiatt ne aggódj, fiam! Meg tudom védeni magamat, ha kell! Elbántam az orkokkal is! * Persze egy alattomos tolvaj más jellegű fenyegetés, mint egy pusztai ork, de az öreg jobban bízik jó szerencséjében, mint bárki másban. Jobb, ha kéznél van az a pénz. *
– Nos, akkor köszönöm. Öröm volt üzletelni! Aztán, ha még akarna történeteket hallani a régmúltból, keressen bátran! Itt általában megtalál. * Felnevet, és kezét nyújtja a másiknak. *
* Végül nem kis meglepetésére a fiatalember nem köti tovább az ebet a karóhoz, hanem befelé int. Odabent aztán minden olyan gördülékenyen megy, mint ahogy Pmirsh torkán lecsusszan az őzragu. Nem nagyétkű az öreg, ezért a második adagot már visszautasítja, ellenben a borból szívesen tölt magának, és Nolenarnak is. *
– Azért csak koccintani kell az ületre is. * Magyarázza, és ha a fiatalember nem ellenkezik, akkor egy koccintás után hamarosan újabb pohár bor csusszan le a torkukon. A pénzt megszámolja, hiszen a közelmúltban igen rossz tapasztalatai voltak az ilyenekkel kapcsolatban – de mindent jónak lát, ezért el is dugja biztos helyre, azaz a zsebébe, egy kis zsákba. Ideje volt már feltölteni a tartalékát. *
– Hm? * A fiatalember javaslatára elgondolkodik, de végül megvonja vállát és így szól. *
– Amiatt ne aggódj, fiam! Meg tudom védeni magamat, ha kell! Elbántam az orkokkal is! * Persze egy alattomos tolvaj más jellegű fenyegetés, mint egy pusztai ork, de az öreg jobban bízik jó szerencséjében, mint bárki másban. Jobb, ha kéznél van az a pénz. *
– Nos, akkor köszönöm. Öröm volt üzletelni! Aztán, ha még akarna történeteket hallani a régmúltból, keressen bátran! Itt általában megtalál. * Felnevet, és kezét nyújtja a másiknak. *
7190. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2026-01-26 11:53:51
Üzenet elküldve: 2026-01-26 11:53:51
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 147
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 147
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Az ismerős idegen//
*A csésze köré font ujjai lassacskán melegedni látszanak. A forró ital gőze vékony fátyolként kavarog előtte, ráérősen fújva bele próbálja ihatóra hűteni. Gondolatai egyre csak akörül járnak, hogy itt lenne az ideje újra vadászatra indulnia. A félretett pénzecskéje nem tart örökké, legutóbb a nyulakért nem adtak valami sokat, jó volna valami nagyobb vad után néznie. A téli vadászat cudar egy foglalatosság, a hidegben senkinek sem fűlik a foga hozzá, hogy napokig az erdőt járja, de azért megvan a maga bája. A szűz hóban könnyű például nyomokra lelni, ilyen kellemes szélcsendben pedig hosszú ideig megmaradnak.
Az ajtó nyikordulása, s a kintről érkező fagyos fuvallat zavarja meg tanakodásában. Nem kapja ugyan látványos kíváncsisággal a fejét a hangok irányába, csak mikor az érkezők egy nem is oly távoli asztalhoz lépnek, akkor nézi meg magának őket a szürke tekintet. Az egyik alak azonnal meg is ragadja a figyelmét. Túlságosan is. Aly tekintete végigfut a jó kiállású alakon, a szőkésbarna, kissé hullámos hajon, az ékszereken, a finom anyagú ingen. Van benne valami bosszantóan ismerős. A felismerés azonban nem áll össze rögtön, csak egy makacs érzés marad utána, mintha egy név a nyelve hegyén rekedt volna. Szorgosan kutatva elméjében kortyol a forró teába, miközben észrevétlenül figyel.
Ahogy egy pillanatra a férfi jobban felé fordítja az arcát, hirtelenjében sikerül a vonásokat elhelyeznie egy felderengő jelenetben. Látja maga előtt a pimaszul méregető borostás arcot a kikötői kocsma füstjében. Érzi a tajtékpipából felszálló édeskés illatot, hallja a disznó nótákat daloló részeg matrózok karcos hangját. Emlékei között kutatva sokáig elidőzik a fickón, így szinte elkerülhetetlen, hogy pillantásaik óvatlanul összetalálkozzanak. Egyetlen feszült pillanat csupán, rózsaszín ajka halvány mosolyra húzódik, aztán máris újra a csészét fürkészi. A viharszín tekintetet látva már egészen biztos benne, hogy ez az a tengerész abból a késdobálóból.*
A hozzászólás írója (Alymeidha Rosaeryth) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.01.26 11:55:54
*A csésze köré font ujjai lassacskán melegedni látszanak. A forró ital gőze vékony fátyolként kavarog előtte, ráérősen fújva bele próbálja ihatóra hűteni. Gondolatai egyre csak akörül járnak, hogy itt lenne az ideje újra vadászatra indulnia. A félretett pénzecskéje nem tart örökké, legutóbb a nyulakért nem adtak valami sokat, jó volna valami nagyobb vad után néznie. A téli vadászat cudar egy foglalatosság, a hidegben senkinek sem fűlik a foga hozzá, hogy napokig az erdőt járja, de azért megvan a maga bája. A szűz hóban könnyű például nyomokra lelni, ilyen kellemes szélcsendben pedig hosszú ideig megmaradnak.
Az ajtó nyikordulása, s a kintről érkező fagyos fuvallat zavarja meg tanakodásában. Nem kapja ugyan látványos kíváncsisággal a fejét a hangok irányába, csak mikor az érkezők egy nem is oly távoli asztalhoz lépnek, akkor nézi meg magának őket a szürke tekintet. Az egyik alak azonnal meg is ragadja a figyelmét. Túlságosan is. Aly tekintete végigfut a jó kiállású alakon, a szőkésbarna, kissé hullámos hajon, az ékszereken, a finom anyagú ingen. Van benne valami bosszantóan ismerős. A felismerés azonban nem áll össze rögtön, csak egy makacs érzés marad utána, mintha egy név a nyelve hegyén rekedt volna. Szorgosan kutatva elméjében kortyol a forró teába, miközben észrevétlenül figyel.
Ahogy egy pillanatra a férfi jobban felé fordítja az arcát, hirtelenjében sikerül a vonásokat elhelyeznie egy felderengő jelenetben. Látja maga előtt a pimaszul méregető borostás arcot a kikötői kocsma füstjében. Érzi a tajtékpipából felszálló édeskés illatot, hallja a disznó nótákat daloló részeg matrózok karcos hangját. Emlékei között kutatva sokáig elidőzik a fickón, így szinte elkerülhetetlen, hogy pillantásaik óvatlanul összetalálkozzanak. Egyetlen feszült pillanat csupán, rózsaszín ajka halvány mosolyra húzódik, aztán máris újra a csészét fürkészi. A viharszín tekintetet látva már egészen biztos benne, hogy ez az a tengerész abból a késdobálóból.*
A hozzászólás írója (Alymeidha Rosaeryth) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.01.26 11:55:54
7189. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2026-01-25 21:02:54
Üzenet elküldve: 2026-01-25 21:02:54
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 185
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 185
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
// Egyszer volt Artheniorban lóvásár //
*Őszintén, nem fűz hozzá nagy reményeket, hogy bármi iratot tud mutatni az öreg. Igen, és jön is a nagy keresgélés. Nolen szinte sajnálja a hosszúéletűt. Most, ahogy a zsebeit túrja, olyan elesettnek tűnik, de le a kalappal előtte, az a reménykedés egész hiteles a kortól megfakult tekintetben.
~Csak mondd ki, hogy nincs róla írás, és essünk túl rajta.~
Végül az öreg csak előrángat valamit a zsebein tett második vagy harmadik körös kutakodás hozományaként. Ha Nolennek tippelnie kéne, azt mondaná, hogy egy darab zsírpapír, amibe pár hattal ezelőtt elcsomagolták neki a maradékot.
Hajtogatás, rázogatás...
~Lista a piócás embertől a kótyagos emlékezetre való főzethez.~
Simogatás, lapogatás...
~A Városi Őrség Körözési listája. ... Vajon még mindig a Patkányokkal kezdődik? Mintha nem tudnák pontosan, hol találják őket. Hány éve is, hogy Arthenior magára hagyta a Kikötőt? Sok. Igaz, korábban se mentek vele sokra.~
~A NŸpsos rágja meg!~
A Velasco'rra képe hirtelen elnyúlik, mikor felfogja, mit lát. Viszont villámgyorsan kapcsol, és a legbrilliánsabb színészi játékát beleadva igyekszik úgy tenni, mintha az arcára szaladó torzulás csak annak lenne betudható, hogy a sok gyűrődés miatt csak nehezen bogarászható ki a szöveg. Meg is köszörüli mindjárt a torkát, és hűvös profizmussal biccent.*
- Remek! *mondja, s már int is a fogadóajtó felé, hogy akkor ezzel a kötelező körök nagy részét le is tudták. Odabent csak biccent az asztal felé.*
- Lásson neki, bátya nyugodtan. Én addig szerzek a fogadóstól papírt meg pennát, s megírom az átruházást.
*Szép, szakszerű iratot fogalmaz a ló jegyeivel, a sütés helyével, dátummal, aláírással Pmirsh Pmirshorn pedig hamarosan 600 arannyal lesz gazdagabb.
Ha közben esetleg a végére érne a ragujának és csúszna még, Nolen nagyvonalúan lemond róla a javára.*
- Hanem, Pmirshorn uram *néz komolyan az öreg vizenyős szemébe.* - Ha rám hallgat, letétbe teszi a nagy részét itt Bogozus fogadós uramnál. Nem jó ennyi pénzzel egyedül mászkálni még nappal se. Itt meg... holnap is finom lesz az őzragu.
*Nem akarja tovább feltartani az öreget, mint kéne. Főleg, hogy az ő fejében is úgy forgolódnak a gondolatok, mint a sivatagi kerengő napszektások. Ha a ló tényleg a város ajándéka volt, akkor lehet, hogy a képtelen történet valamely szeglete mégis csak a valóságtól ázik.
Túl soká volt távol. Mintha évtizedek suhantak volna el. Neki is lát a pultra halmozott Hírverőket átbogarászni. Ki tudja, miről maradt még le.*
*Őszintén, nem fűz hozzá nagy reményeket, hogy bármi iratot tud mutatni az öreg. Igen, és jön is a nagy keresgélés. Nolen szinte sajnálja a hosszúéletűt. Most, ahogy a zsebeit túrja, olyan elesettnek tűnik, de le a kalappal előtte, az a reménykedés egész hiteles a kortól megfakult tekintetben.
~Csak mondd ki, hogy nincs róla írás, és essünk túl rajta.~
Végül az öreg csak előrángat valamit a zsebein tett második vagy harmadik körös kutakodás hozományaként. Ha Nolennek tippelnie kéne, azt mondaná, hogy egy darab zsírpapír, amibe pár hattal ezelőtt elcsomagolták neki a maradékot.
Hajtogatás, rázogatás...
~Lista a piócás embertől a kótyagos emlékezetre való főzethez.~
Simogatás, lapogatás...
~A Városi Őrség Körözési listája. ... Vajon még mindig a Patkányokkal kezdődik? Mintha nem tudnák pontosan, hol találják őket. Hány éve is, hogy Arthenior magára hagyta a Kikötőt? Sok. Igaz, korábban se mentek vele sokra.~
~A NŸpsos rágja meg!~
A Velasco'rra képe hirtelen elnyúlik, mikor felfogja, mit lát. Viszont villámgyorsan kapcsol, és a legbrilliánsabb színészi játékát beleadva igyekszik úgy tenni, mintha az arcára szaladó torzulás csak annak lenne betudható, hogy a sok gyűrődés miatt csak nehezen bogarászható ki a szöveg. Meg is köszörüli mindjárt a torkát, és hűvös profizmussal biccent.*
- Remek! *mondja, s már int is a fogadóajtó felé, hogy akkor ezzel a kötelező körök nagy részét le is tudták. Odabent csak biccent az asztal felé.*
- Lásson neki, bátya nyugodtan. Én addig szerzek a fogadóstól papírt meg pennát, s megírom az átruházást.
*Szép, szakszerű iratot fogalmaz a ló jegyeivel, a sütés helyével, dátummal, aláírással Pmirsh Pmirshorn pedig hamarosan 600 arannyal lesz gazdagabb.
Ha közben esetleg a végére érne a ragujának és csúszna még, Nolen nagyvonalúan lemond róla a javára.*
- Hanem, Pmirshorn uram *néz komolyan az öreg vizenyős szemébe.* - Ha rám hallgat, letétbe teszi a nagy részét itt Bogozus fogadós uramnál. Nem jó ennyi pénzzel egyedül mászkálni még nappal se. Itt meg... holnap is finom lesz az őzragu.
*Nem akarja tovább feltartani az öreget, mint kéne. Főleg, hogy az ő fejében is úgy forgolódnak a gondolatok, mint a sivatagi kerengő napszektások. Ha a ló tényleg a város ajándéka volt, akkor lehet, hogy a képtelen történet valamely szeglete mégis csak a valóságtól ázik.
Túl soká volt távol. Mintha évtizedek suhantak volna el. Neki is lát a pultra halmozott Hírverőket átbogarászni. Ki tudja, miről maradt még le.*
7188. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2026-01-25 16:21:05
Üzenet elküldve: 2026-01-25 16:21:05
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 147
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 147
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
*A városban járva már nem roppan kellemes ismerősséggel a hó a csizmája alatt. Az utcán már bőven latyakosra taposták, szürke olvadéka sárral keveredve csillog az utcakövek között. Néhányszor az épület előtt földhöz veri lábbelije sarkát, hogy lehetőleg minél kevesebb mocskos vigyen be, fél füllel közben hall némi beszélgetés az istálló felől. Különösebben nem törődve vele nyomja le a kilincset és lép be végre a Pegazus ajtaján. A fogadó kellemes melege egy pillanat alatt öleli körül, s minden egyes mozdulattal érzi, ahogy hideg tagjai felengednek, fagytól pirosodott arcába lassan visszatér az élet.
Hangja csendes, amikor a pulthoz érve 4 aranyért Teát kér , nehézkesen húzza most udvarias mosolyra arcát.
Ahogy a kályha közelében helyet talál, előbb leveszi a csuklyás prémkabátot, gondosan összehajtva teríti az egyik szék támlájára, aztán az íját is lecsatolja a válláról és a tegezzel együtt a fal mellé támasztja. Ruháját maga alá simítva foglal helyet végül, tenyerét a forró ital köré fonja, hogy hűlt kezét felmelegítse. Kivételesen nem nézelődik a vendégek között, csak elmerülve gondolataiba, csendesen kortyolgatja italát.*
Hangja csendes, amikor a pulthoz érve 4 aranyért Teát kér
, nehézkesen húzza most udvarias mosolyra arcát.Ahogy a kályha közelében helyet talál, előbb leveszi a csuklyás prémkabátot, gondosan összehajtva teríti az egyik szék támlájára, aztán az íját is lecsatolja a válláról és a tegezzel együtt a fal mellé támasztja. Ruháját maga alá simítva foglal helyet végül, tenyerét a forró ital köré fonja, hogy hűlt kezét felmelegítse. Kivételesen nem nézelődik a vendégek között, csak elmerülve gondolataiba, csendesen kortyolgatja italát.*
7187. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2026-01-25 11:48:26
Üzenet elküldve: 2026-01-25 11:48:26
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
// Egyszer volt Artheniorban lóvásár //
* Csodálattal figyeli, ahogy a fiatalember bánik a lovával. Látja, hogy jó kezekben lesz nála. Pmirsh amúgy se sok hasznát vette a jószágnak, mióta megkapta. A legnagyobb haszna épp most lesz, amikor eladja. *
– Persze-persze, úgy adom, ahogy van, mindennel együtt. * Sok rosszat el lehet mondani az artheniori bürokratákról, de legalább a városért tett szolgálatért járó ajándék bőséges volt, nem pepecseltek a részletekkel – ő is nyereggel, kantárral együtt kapta Jámbort, így is adja tovább. Amúgy is, mit kezdene a lószerszámmal ló nélkül?
A következő kérdésre összeráncolja homlokát, egy darabig gondolkodik, de azután eszébe jut valami. *
– Ó! Igen-igen, itt lesz az! * Hosszasan keresgél ruhája zsebeiben, végül csak megtalálja, amit keresett. Egy összegyűrt, összehajtott, kutya szájából kitépett, kétszer elveszített, majd újra megtalált, föld alá elásott, borral átitatott papírost húz elő. Persze a valóságban az események láncolata kevésbé lírikus, de valóban sokat látott már az artheniori pecséttel ellátott papiros. Amennyire tudja, kiegyenesíti, és két szélét kezeivel fogva megmutatja Nolennarnak. Ha ért az ilyesmihez, megállapíthatja, hogy a pecsét minden kétséget kizáróan eredeti. *
– Na, tehát… Mindent rendeben talál, fiam? * Mosolyodik el az öreg. Szívesen letudná már az üzletet, és iszogatna tovább bent a melegben. Meg enné az őzraguját. *
* Csodálattal figyeli, ahogy a fiatalember bánik a lovával. Látja, hogy jó kezekben lesz nála. Pmirsh amúgy se sok hasznát vette a jószágnak, mióta megkapta. A legnagyobb haszna épp most lesz, amikor eladja. *
– Persze-persze, úgy adom, ahogy van, mindennel együtt. * Sok rosszat el lehet mondani az artheniori bürokratákról, de legalább a városért tett szolgálatért járó ajándék bőséges volt, nem pepecseltek a részletekkel – ő is nyereggel, kantárral együtt kapta Jámbort, így is adja tovább. Amúgy is, mit kezdene a lószerszámmal ló nélkül?
A következő kérdésre összeráncolja homlokát, egy darabig gondolkodik, de azután eszébe jut valami. *
– Ó! Igen-igen, itt lesz az! * Hosszasan keresgél ruhája zsebeiben, végül csak megtalálja, amit keresett. Egy összegyűrt, összehajtott, kutya szájából kitépett, kétszer elveszített, majd újra megtalált, föld alá elásott, borral átitatott papírost húz elő. Persze a valóságban az események láncolata kevésbé lírikus, de valóban sokat látott már az artheniori pecséttel ellátott papiros. Amennyire tudja, kiegyenesíti, és két szélét kezeivel fogva megmutatja Nolennarnak. Ha ért az ilyesmihez, megállapíthatja, hogy a pecsét minden kétséget kizáróan eredeti. *
– Na, tehát… Mindent rendeben talál, fiam? * Mosolyodik el az öreg. Szívesen letudná már az üzletet, és iszogatna tovább bent a melegben. Meg enné az őzraguját. *
7186. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2026-01-25 09:25:00
Üzenet elküldve: 2026-01-25 09:25:00
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Egyenes út a pohár aljára//
*Nem volt a tervében, hogy a mai napon mást is belehúzzon abba az ürességbe, amiben maga is sínylődik egy ideje. A bűntudat azonban elmarad, mert ahogyan Salwar viselkedik, ahogy képes magában elfojtani mindent, ahogy kifelé nem mutat semmit abból, ami nyomasztja, hisz a levest ugyan úgy kanalazza, ahogyan azt a nő is teszi... Nos a mélységi nőstény nem érzékel szinte semmit a férfi belső vívódásából. Noha a levegő fojtóbb, nehezebbnek érződik, de ezt mind betudja annak, ami éppen benne zajlik le. Talán egyedül annyiban tud most magára neheztelni, hogy nem tud elég érdekes és vidám társaságot nyújtani. És ennek tudja be azt is, hogy a vidám dal utáni mosolyt egy ideje már nem látja Salwar arcán.
Hallgatja a férfi szavait, csendben és türelemmel, miközben figyeli, ahogy a kanál újra és újra a levesbe merül azzal az egykedvű mozdulattal, ahogy ő is kavargatja a saját ételét. Ismerős neki ez a fajta álca, amikor a test teszi a dolgát, de a kéz gazdája fejben valahol sokkal messzebb jár. Halkan felsóhajtva pillant a saját maradékára. Nem maradt benne sok kanálnyi adag, de egyelőre a gyomra ennyire volt befogadó képes. Mielőtt pedig bármit is szólna a kanalat leteszi, a poharáért nyúl és aprót kortyol a megmelegedett borból. A pálinka okozta zsongás nem tisztult ki a fejéből, csak mérséklődött egy kicsit, így nem árt meg, ha pár újabb korttyal egy kicsit felfrissíti elméjében a kellemes szédülés érzését, a gyenge tompaságét, amibe ma minden áron el akar merülni. Végül pedig, miután az ajkairól lenyalja a maradék cseppeket, a sárgás íriszek ismét a férfira szegeződnek.*
- A hazugság néha tényleg az egyetlen dolog, ami mozgásban tart. Nem szép, nem nemes, de legalább működik.
*Bólint aprót, azzal felkel az asztal mellől, hogy fajtársának saját dalára vigye táncba a férfit. A dalt illető megjegyzésre csak elmosolyodik és aprót von a vállain.*
- Talán nem is kell, hogy minden mindig olyan boldog legyen.
*Ahogy megérzi Salwar ujjait a tenyerében, finoman ráfog és elindul a fogadó magányosabb, hűvösebb része felé. Ahol nem zavarnak senkit és nekik sincs útban egyetlen vendég sem, ott megáll és szembefordul a férfival. A kezét tovább fogja, míg a másik finoman simít fel a vállaira. Ahogy pedig a dal elkezdődik lassan, aprókat lépeget az ütemére. Hallgatja és nem szól közbe. Nem húzódik el, amikor Salwar hozzá simul, csupán csak a vállán pihenő keze csúszik odébb, hogy a fejét a helyére hajtsa és lehunyja a szemeit. A dal minden sora lassan ülepedik benne, miközben belesimul a férfi közelségébe. Noha eleinte tudatosan figyel arra, hogy ne gondoljon túl sokat erre a meghittségre. Úgy áll hozzá, mint egy egyszerű tánchoz, egy pillanathoz, amit csupán csak meg kell élni. De végül Salwar közelsége és a dal felőrli benne ezt az elhatározását. A férfi hangja csendes, mégis olyan, mintha betöltené azt a kis teret ahol most elbújtak a fogadó népe elől. Ebben a közelségben szinte érzi, ahogy a dallam rezgése átszűrődik a mellkasán. A léptei nem mindig pontosak, de valahogy mégis összhangba kerül a dallal. Egy pillanatra pedig elkezdi zavarni, hogy most mennyire természetesnek hat ez az egész. Salwar jelenléte, a közelség, az a biztos pont, amit most a teste jelent, miközben a hangja olyan dolgokról mesél, amit szinte teljesen átérez, de ő maga talán sosem merne kimondani. A hangja teljesen átjárja, s mikor a dal a végéhez ér úgy érzi, hogy a fogadó üresebb részének hűvöse azonnal köré fonódik és nyomban valami hiányérzetet szül. Egy hosszú, halk sóhajjal tér vissza a jelenbe, de még nem húzódik hátra a férfitól. Csupán csak fejét emeli fel a válláról, hogy bele tudjon pillanatani a szürke szemekbe. Nem igyekszik kiolvasni belőlük semmit, csak vár egy pillanatot, hogy a dal minden sora teljesen a helyére kerüljön. Végül újból elmosolyodik, a vállán pihenő kéz pedig finoman simít át Salwar arcára.*
- Gyönyörű dal. Köszönöm, hogy megosztottad velem.
*Simít finoman a bőrére hüvelykujjával, majd lassan visszahúzza a kezét miközben elhátrál egy lépéssel. De vár még pár pillanatot, mielőtt teljesen visszaűzné magát abba a valóságba, amit otthagytak a fogadó asztalánál, a levesestálak körül. Nem pillant még oda, hogy megérkezett-e a sült. Csak kiélvezi a benne előbújó újfajta érzést, amit most kiváltott belőle Salwar és a dal. A hálát.*
*Nem volt a tervében, hogy a mai napon mást is belehúzzon abba az ürességbe, amiben maga is sínylődik egy ideje. A bűntudat azonban elmarad, mert ahogyan Salwar viselkedik, ahogy képes magában elfojtani mindent, ahogy kifelé nem mutat semmit abból, ami nyomasztja, hisz a levest ugyan úgy kanalazza, ahogyan azt a nő is teszi... Nos a mélységi nőstény nem érzékel szinte semmit a férfi belső vívódásából. Noha a levegő fojtóbb, nehezebbnek érződik, de ezt mind betudja annak, ami éppen benne zajlik le. Talán egyedül annyiban tud most magára neheztelni, hogy nem tud elég érdekes és vidám társaságot nyújtani. És ennek tudja be azt is, hogy a vidám dal utáni mosolyt egy ideje már nem látja Salwar arcán.
Hallgatja a férfi szavait, csendben és türelemmel, miközben figyeli, ahogy a kanál újra és újra a levesbe merül azzal az egykedvű mozdulattal, ahogy ő is kavargatja a saját ételét. Ismerős neki ez a fajta álca, amikor a test teszi a dolgát, de a kéz gazdája fejben valahol sokkal messzebb jár. Halkan felsóhajtva pillant a saját maradékára. Nem maradt benne sok kanálnyi adag, de egyelőre a gyomra ennyire volt befogadó képes. Mielőtt pedig bármit is szólna a kanalat leteszi, a poharáért nyúl és aprót kortyol a megmelegedett borból. A pálinka okozta zsongás nem tisztult ki a fejéből, csak mérséklődött egy kicsit, így nem árt meg, ha pár újabb korttyal egy kicsit felfrissíti elméjében a kellemes szédülés érzését, a gyenge tompaságét, amibe ma minden áron el akar merülni. Végül pedig, miután az ajkairól lenyalja a maradék cseppeket, a sárgás íriszek ismét a férfira szegeződnek.*
- A hazugság néha tényleg az egyetlen dolog, ami mozgásban tart. Nem szép, nem nemes, de legalább működik.
*Bólint aprót, azzal felkel az asztal mellől, hogy fajtársának saját dalára vigye táncba a férfit. A dalt illető megjegyzésre csak elmosolyodik és aprót von a vállain.*
- Talán nem is kell, hogy minden mindig olyan boldog legyen.
*Ahogy megérzi Salwar ujjait a tenyerében, finoman ráfog és elindul a fogadó magányosabb, hűvösebb része felé. Ahol nem zavarnak senkit és nekik sincs útban egyetlen vendég sem, ott megáll és szembefordul a férfival. A kezét tovább fogja, míg a másik finoman simít fel a vállaira. Ahogy pedig a dal elkezdődik lassan, aprókat lépeget az ütemére. Hallgatja és nem szól közbe. Nem húzódik el, amikor Salwar hozzá simul, csupán csak a vállán pihenő keze csúszik odébb, hogy a fejét a helyére hajtsa és lehunyja a szemeit. A dal minden sora lassan ülepedik benne, miközben belesimul a férfi közelségébe. Noha eleinte tudatosan figyel arra, hogy ne gondoljon túl sokat erre a meghittségre. Úgy áll hozzá, mint egy egyszerű tánchoz, egy pillanathoz, amit csupán csak meg kell élni. De végül Salwar közelsége és a dal felőrli benne ezt az elhatározását. A férfi hangja csendes, mégis olyan, mintha betöltené azt a kis teret ahol most elbújtak a fogadó népe elől. Ebben a közelségben szinte érzi, ahogy a dallam rezgése átszűrődik a mellkasán. A léptei nem mindig pontosak, de valahogy mégis összhangba kerül a dallal. Egy pillanatra pedig elkezdi zavarni, hogy most mennyire természetesnek hat ez az egész. Salwar jelenléte, a közelség, az a biztos pont, amit most a teste jelent, miközben a hangja olyan dolgokról mesél, amit szinte teljesen átérez, de ő maga talán sosem merne kimondani. A hangja teljesen átjárja, s mikor a dal a végéhez ér úgy érzi, hogy a fogadó üresebb részének hűvöse azonnal köré fonódik és nyomban valami hiányérzetet szül. Egy hosszú, halk sóhajjal tér vissza a jelenbe, de még nem húzódik hátra a férfitól. Csupán csak fejét emeli fel a válláról, hogy bele tudjon pillanatani a szürke szemekbe. Nem igyekszik kiolvasni belőlük semmit, csak vár egy pillanatot, hogy a dal minden sora teljesen a helyére kerüljön. Végül újból elmosolyodik, a vállán pihenő kéz pedig finoman simít át Salwar arcára.*
- Gyönyörű dal. Köszönöm, hogy megosztottad velem.
*Simít finoman a bőrére hüvelykujjával, majd lassan visszahúzza a kezét miközben elhátrál egy lépéssel. De vár még pár pillanatot, mielőtt teljesen visszaűzné magát abba a valóságba, amit otthagytak a fogadó asztalánál, a levesestálak körül. Nem pillant még oda, hogy megérkezett-e a sült. Csak kiélvezi a benne előbújó újfajta érzést, amit most kiváltott belőle Salwar és a dal. A hálát.*
7185. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2026-01-24 08:49:46
Üzenet elküldve: 2026-01-24 08:49:46
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A nap lement, s felkelt újra//
*Ő is szeretné tudni, hol verik az aranyérméket. Az istenek oldozzák fel bűne alól, de akaratlanul is eszébe jut, hogy ha tudná, hol van ez a hely, milyen sok aranyat tudna onnan ellopni. Még szerencse, hogy Yvon ma éjszaka sem tanult meg olvasni a gondolataiban. Remélhetőleg.*
- Még sosem láttam szárnyas lovat. Mármint igazit. Biztosan olyan különlegesek lehetnek, mint az óriások, csak ők nem hegyekké, hanem madarakká tudnak változni. *Állítja fel a legújabbat saját kis elméletei közül a világ működését illetően. Sajnos, neki nem mesélt senki gyerekeknek szóló történeteket, talán ezért is ilyen lelkes, hogy magának találhatja ki őket az alapján, mit hall, lát vagy tapasztal a világról.*
- Akkor akarok még munkát! *Szól közbe, miközben Yvon még beszél, nem törődve azzal, hogy ez illetlenség. Habár a kérdést hallva Borda bácsiról kissé elbizonytalanodik. Nem szerette azt a munkát. Túl ijesztő volt és nehéz.*
- Ő betegeket gyógyított, abban segítettem neki, de nagyon furcsa volt. Nem tudtam eldönteni, hogy hasznos vagyok-e neki, vagy nem. Volt, akinek azt mondta, hogy le kell vágni a lábait. Nekem is mondta, hogy ez történhet, ha túl sokáig lesz rajtam a hideg bilincs. *Utolsó szavait már csak motyogja. Borda bácsi kedves volt a maga módján, ám ezek az elszólásai vezethettek mégis oda, hogy inkább menekülni akart előle Yvon oldalán.*
- Akkor az én szüleim nem dolgoztak sokat. *Állapítja meg aztán Yvon magyarázatából, majd hálásan, megnyugodva bólint egy aprót arra, hogy nem kell tovább aggódnia az étel miatt, Yvon megoldja.
A teát most ő sem hagyja a bögrében, megissza mindet, s lassan már ő is indulásra kész, ám előtte még elgondolkozik rajta, hogy maradt-e kérdése.*
- Azt hiszem egy igen. Ha pénzt azért adnak, mert megcsinálunk valamit, akkor te miért adtál nekem? Nem dolgoztam neked semmit. *Pislog kissé értetlenül, miközben a következő kérdésre ismételten csak bólint, és fel is áll az asztaltól. Az ő kérdését megbeszélhetik aközben is, hogy elindulnak arra a bizonyos tisztásra, amire egyre inkább kíváncsi.*
*Ő is szeretné tudni, hol verik az aranyérméket. Az istenek oldozzák fel bűne alól, de akaratlanul is eszébe jut, hogy ha tudná, hol van ez a hely, milyen sok aranyat tudna onnan ellopni. Még szerencse, hogy Yvon ma éjszaka sem tanult meg olvasni a gondolataiban. Remélhetőleg.*
- Még sosem láttam szárnyas lovat. Mármint igazit. Biztosan olyan különlegesek lehetnek, mint az óriások, csak ők nem hegyekké, hanem madarakká tudnak változni. *Állítja fel a legújabbat saját kis elméletei közül a világ működését illetően. Sajnos, neki nem mesélt senki gyerekeknek szóló történeteket, talán ezért is ilyen lelkes, hogy magának találhatja ki őket az alapján, mit hall, lát vagy tapasztal a világról.*
- Akkor akarok még munkát! *Szól közbe, miközben Yvon még beszél, nem törődve azzal, hogy ez illetlenség. Habár a kérdést hallva Borda bácsiról kissé elbizonytalanodik. Nem szerette azt a munkát. Túl ijesztő volt és nehéz.*
- Ő betegeket gyógyított, abban segítettem neki, de nagyon furcsa volt. Nem tudtam eldönteni, hogy hasznos vagyok-e neki, vagy nem. Volt, akinek azt mondta, hogy le kell vágni a lábait. Nekem is mondta, hogy ez történhet, ha túl sokáig lesz rajtam a hideg bilincs. *Utolsó szavait már csak motyogja. Borda bácsi kedves volt a maga módján, ám ezek az elszólásai vezethettek mégis oda, hogy inkább menekülni akart előle Yvon oldalán.*
- Akkor az én szüleim nem dolgoztak sokat. *Állapítja meg aztán Yvon magyarázatából, majd hálásan, megnyugodva bólint egy aprót arra, hogy nem kell tovább aggódnia az étel miatt, Yvon megoldja.
A teát most ő sem hagyja a bögrében, megissza mindet, s lassan már ő is indulásra kész, ám előtte még elgondolkozik rajta, hogy maradt-e kérdése.*
- Azt hiszem egy igen. Ha pénzt azért adnak, mert megcsinálunk valamit, akkor te miért adtál nekem? Nem dolgoztam neked semmit. *Pislog kissé értetlenül, miközben a következő kérdésre ismételten csak bólint, és fel is áll az asztaltól. Az ő kérdését megbeszélhetik aközben is, hogy elindulnak arra a bizonyos tisztásra, amire egyre inkább kíváncsi.*
7184. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2026-01-23 16:46:35
Üzenet elküldve: 2026-01-23 16:46:35
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 130
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 130
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//A nap lement, s felkelt újra//
* Nem sajnálja Maavietól a pénzt, ha így lenne nem hozta volna el idáig, hogy a kovácsnál leszedessék a láncait. Persze azért örülne, ha őt nem lopná meg a lány, ellenben korábbi segítőjével, de már nem is gondol ilyesmire. Legalábbis most nem. *
– Igen… Úgy valahogy. Nem tudom, hol verik az aranyérméket, de ha majd egyszer találkozok valakivel, aki tudja, megkérdezem róla, hátha azt is tudja, hogy miért épp szárnyas ló van rajta. * Erre mondjuk ő is kíváncsi lenne. Nem is tudja, hogy az összes érmén az van-e, mert őszintén szólva, maga is elég ritkán nézegeti az aranyait. Már csak megszokásból tudja, hogy melyik mennyit ér. Meg, mert rá van írva. Maavie elmondása alapján ő is tudja, hogy a tízes az egy tízes, úgyhogy nem hiszi, hogy ezek után gond lehet belőle. Persze, a számok ismerete nem egyenlő a számolni tudással, de feltételezi a lányról, hogy el tud számolni legalább addig, ahány ujja van a kezén… vagy lábán. Lehet, hogy épp ezért adott neki pont húsz aranyat az este.
A Borda bácsit illető kérdésre megint eszébe jutnak azok, amiket korábban mondott neki a lány. Kissé elkomorodik az arca emiatt, de aztán válaszol. *
– Igen… akkor ez munka. * Bólint egyet, majd egy kis gyanakvással a hangjában kérdez ő is egyet. *
– És mit segítettél ennek a Borda bácsinak? * Azért reméli, hogy nem abban segített valami vénembernek, amire elsőre gondolt. Akárhogy is, a lány többi kérdésére megint bólint. *
– Így van, így csinálja mindenki… Vagyis majdnem mindenki. Vannak nemesek, akiknek a szüleik már annyit dolgoztak, hogy nekik egy percet se kell. ~ Vagy annyit loptak… ~ De az étel miatt ne aggódj. Van még pénzem, jut bőven elég kettőnknek. * Ezt így is gondolja. Hogy meddig tud kettejük helyett fizetni mindenhol, az már más kérdés. De nem véletlenül Rëtkarakh a neve, találni fog megoldást a későbbiekben is. Egy nap saját hajója és legénysége lesz, akkor nem egy, hanem egy tucatnyi éhes szájat kell majd betömnie.
Lassan, de biztosan megissza teáját, majd tapsol egyet az asztal felett. *
– Van még kérdésed a pénzzel kapcsolatban..? Ha nem, akkor mehetünk a tisztásra? * Igenlő válasz esetén a kirakott pénzeket visszasepri a zsákocskába, ahonnan kiszórta őket, majd ruhája alá rejti azt, és már indulhatnak is. De persze nem rohan annyira, megvárja, amíg Maavie is végez a reggelijével és a teájával. *
* Nem sajnálja Maavietól a pénzt, ha így lenne nem hozta volna el idáig, hogy a kovácsnál leszedessék a láncait. Persze azért örülne, ha őt nem lopná meg a lány, ellenben korábbi segítőjével, de már nem is gondol ilyesmire. Legalábbis most nem. *
– Igen… Úgy valahogy. Nem tudom, hol verik az aranyérméket, de ha majd egyszer találkozok valakivel, aki tudja, megkérdezem róla, hátha azt is tudja, hogy miért épp szárnyas ló van rajta. * Erre mondjuk ő is kíváncsi lenne. Nem is tudja, hogy az összes érmén az van-e, mert őszintén szólva, maga is elég ritkán nézegeti az aranyait. Már csak megszokásból tudja, hogy melyik mennyit ér. Meg, mert rá van írva. Maavie elmondása alapján ő is tudja, hogy a tízes az egy tízes, úgyhogy nem hiszi, hogy ezek után gond lehet belőle. Persze, a számok ismerete nem egyenlő a számolni tudással, de feltételezi a lányról, hogy el tud számolni legalább addig, ahány ujja van a kezén… vagy lábán. Lehet, hogy épp ezért adott neki pont húsz aranyat az este.
A Borda bácsit illető kérdésre megint eszébe jutnak azok, amiket korábban mondott neki a lány. Kissé elkomorodik az arca emiatt, de aztán válaszol. *
– Igen… akkor ez munka. * Bólint egyet, majd egy kis gyanakvással a hangjában kérdez ő is egyet. *
– És mit segítettél ennek a Borda bácsinak? * Azért reméli, hogy nem abban segített valami vénembernek, amire elsőre gondolt. Akárhogy is, a lány többi kérdésére megint bólint. *
– Így van, így csinálja mindenki… Vagyis majdnem mindenki. Vannak nemesek, akiknek a szüleik már annyit dolgoztak, hogy nekik egy percet se kell. ~ Vagy annyit loptak… ~ De az étel miatt ne aggódj. Van még pénzem, jut bőven elég kettőnknek. * Ezt így is gondolja. Hogy meddig tud kettejük helyett fizetni mindenhol, az már más kérdés. De nem véletlenül Rëtkarakh a neve, találni fog megoldást a későbbiekben is. Egy nap saját hajója és legénysége lesz, akkor nem egy, hanem egy tucatnyi éhes szájat kell majd betömnie.
Lassan, de biztosan megissza teáját, majd tapsol egyet az asztal felett. *
– Van még kérdésed a pénzzel kapcsolatban..? Ha nem, akkor mehetünk a tisztásra? * Igenlő válasz esetén a kirakott pénzeket visszasepri a zsákocskába, ahonnan kiszórta őket, majd ruhája alá rejti azt, és már indulhatnak is. De persze nem rohan annyira, megvárja, amíg Maavie is végez a reggelijével és a teájával. *
7183. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2026-01-23 12:33:50
Üzenet elküldve: 2026-01-23 12:33:50
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A nap lement, s felkelt újra//
- Igen, megvan. De volt még teám. *Mondja el végül csak az egyik magyarázatot arra, hogy miért nem vásárolt semmit a kapott pénzből. Ha kell, akkor elő is kotorja a húsz aranyat érő érméket a zsebeiből, de ha Yvon nem kéri meg rá, akkor inkább kotorászás nélkül folytatja a reggelit. A rántotta hamar elfogy, így már ő is a teát iszogatja, mikor a fiú elkezd neki az érmékről mesélni. Ugyan nem kérte rá Yvont, de mégis örül neki, érdeklődve, kíváncsian figyel hát minden szavára.*
- Ó, hogy többféle van! *Eddig fel sem tűnt neki. Illetve, hogy nem mind ugyanakkora, az igen, de azt hitte, hogy az csak véletlen. A különböző ábrákról sem tudott, hisz nem sokszor volt pénz a kezében, és akkor is, legtöbbször csak a legkisebb értékűekből néhány, arra pedig nem is gondolt, hogy van olyan, amelyik többet ér a másiknál.
Ahogy a tíz aranyas, és a legkisebb, egy aranyat érő érme közti különbségeket vizsgálják, pont az jut először az eszébe, amin Yvon is eltűnődik, hogy miért érhet a szárnyas ló többet a fánál, amikor fából több van? Talán pont ezért.*
- Mert a szárnyas ló ritkább. *Vonja is le bólogatva a magyarázatból adódó következtetését, de ami a számokat illeti, azokkal valóban hadilábon áll.*
- Láttam már… őket. Az tíz. *Pislog kissé butácskán, a szárnyas lovas érmén lévő számra mutatva. Hazudni nem hazudott. Látott már számokat, tudta is róluk mindig, hogy azok számok, és a legtöbbnek már a nevét is ismeri, még ha sokszor keveri is őket írásban, de arról fogalma sincs, hogy melyik ér többet vagy épp kevesebbet, az összeadásról és kivonásról már nem is beszélve.*
- Yvon, amikor a Kikötőben segítettem egy öreg gnómnak, Borda bácsinak, akkor mogorván, de adott pénzt. Ez munka? Ha megcsinálok valakinek valamit, akkor adnak érte pénzt? Én is dolgozhatok, és akkor ehetek majd minden nap? *Teszi fel az egyszerű kis kérdéseit, de a válasz ezekre neki talán a világot is jelentheti. Egy új, szebb világot.*
- Igen, megvan. De volt még teám. *Mondja el végül csak az egyik magyarázatot arra, hogy miért nem vásárolt semmit a kapott pénzből. Ha kell, akkor elő is kotorja a húsz aranyat érő érméket a zsebeiből, de ha Yvon nem kéri meg rá, akkor inkább kotorászás nélkül folytatja a reggelit. A rántotta hamar elfogy, így már ő is a teát iszogatja, mikor a fiú elkezd neki az érmékről mesélni. Ugyan nem kérte rá Yvont, de mégis örül neki, érdeklődve, kíváncsian figyel hát minden szavára.*
- Ó, hogy többféle van! *Eddig fel sem tűnt neki. Illetve, hogy nem mind ugyanakkora, az igen, de azt hitte, hogy az csak véletlen. A különböző ábrákról sem tudott, hisz nem sokszor volt pénz a kezében, és akkor is, legtöbbször csak a legkisebb értékűekből néhány, arra pedig nem is gondolt, hogy van olyan, amelyik többet ér a másiknál.
Ahogy a tíz aranyas, és a legkisebb, egy aranyat érő érme közti különbségeket vizsgálják, pont az jut először az eszébe, amin Yvon is eltűnődik, hogy miért érhet a szárnyas ló többet a fánál, amikor fából több van? Talán pont ezért.*
- Mert a szárnyas ló ritkább. *Vonja is le bólogatva a magyarázatból adódó következtetését, de ami a számokat illeti, azokkal valóban hadilábon áll.*
- Láttam már… őket. Az tíz. *Pislog kissé butácskán, a szárnyas lovas érmén lévő számra mutatva. Hazudni nem hazudott. Látott már számokat, tudta is róluk mindig, hogy azok számok, és a legtöbbnek már a nevét is ismeri, még ha sokszor keveri is őket írásban, de arról fogalma sincs, hogy melyik ér többet vagy épp kevesebbet, az összeadásról és kivonásról már nem is beszélve.*
- Yvon, amikor a Kikötőben segítettem egy öreg gnómnak, Borda bácsinak, akkor mogorván, de adott pénzt. Ez munka? Ha megcsinálok valakinek valamit, akkor adnak érte pénzt? Én is dolgozhatok, és akkor ehetek majd minden nap? *Teszi fel az egyszerű kis kérdéseit, de a válasz ezekre neki talán a világot is jelentheti. Egy új, szebb világot.*
7182. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2026-01-23 11:42:56
Üzenet elküldve: 2026-01-23 11:42:56
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 130
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 130
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//A nap lement, s felkelt újra//
* Ezúttal nem kell sokat várni a reggelire, mivel a tojásrántotta hamar elkészül. Perceken belül már ehetnek is, de persze nem néma csendben. Rengeteg megbeszélnivalójuk van, például hogy honnan van Yvonnak pénze. A kérdésre először persze értetlenül néz, talán épp ennek köszönhetően ad bővebb magyarázatot a lány. Így már világos, és különösebb túlmagyarázás nélkül válaszol. *
– Megdolgoztam a pénzért. * Yvon fiatal még, de már tényleg egész sokat dolgozott élete során. Korábban apjának segített be, aztán miután őt elvesztette, apja barátjának a műhelyében dolgozott, mivel tartozott neki. Gyakorlatilag ott nőtt fel, és ez közrejátszhat abban, hogy azóta is gyűlöli a munkát. Persze olykor-olykor kénytelen pénzt keresni, így például az alatt a néhány nap alatt is dolgozott, amíg a Kikötőben volt. De már hatról hatra egyre kevésbé fűlik hozzá a foga. Inkább ő akar dolgoztatni másokat, hiszen azzal sokkal több pénzt lehet keresni. *
– De adtam neked pénzt este. Megvan még? * Emeli kérdőn szemöldökét a lányra. Mert hogyha amaz meg se reggelizett, és a pénzt is elhagyta, akkor máskor nem biztos, hogy adni fog neki egy garast is. Szavai elhangzása után elgondolkodik, és eszébe jut, hogy talán Maavie nem is egészen érti, hogy működik a pénz, hiszen ki fogságban nőtt fel vagy legalábbis ott töltötte élete jelentős részét. Eszébe jut egy remek ötlet, de előbb a reggelivel akar végezni. Hamarosan meg is eszi. Ma reggel már nem olyan éhes, mint tegnap este, így tányérját sem tisztítja úgy el.
Belekortyol a teába, majd félretolja a tányérját és néhány aranyat szór az asztalra. Elkezdi őket méret szerint szétválogatni, a hasonlóakat egymásra halmozza, majd belekezd a pénzügyi oktatásba. *
– Ezek itt egy aranyat érnek. * Mutatja hozzá. *
– Ezek meg annyit, amennyi rájuk van írva. Nézd, például a tíz aranyas érmén egy pegazus van. Innen is lehet tudni, hogy az többet ér, mint az egy aranyasak, amiken pedig egy fa van csak. * Kicsit elgondolkodik, és rájön, hogy ez mégsem biztosan a legjobb magyarázat. Neki, aki régóta használja a különböző kinézetű aranyakat, egyértelmű, hogy a pegazus többet ér, mint a fa. Maavienak egy talán nem annyira egyértelmű. *
– A számokat ismered? * Kezd bele más megközelítéssel, mert ha a válasz igen, akkor sokkal könnyebb lesz a magyarázat. Abban se biztos, hogy a pénz működése nem világos a lánynak, talán csak… Őszintén, bármit el tud képzelni róla. Még az is lehet, hogy fél megválni a pénztől, amit kapott, mert azt gondolja, hogy Yvon majd visszakéri. Persze ilyen esze ágában sincs a férfinak. *
* Ezúttal nem kell sokat várni a reggelire, mivel a tojásrántotta hamar elkészül. Perceken belül már ehetnek is, de persze nem néma csendben. Rengeteg megbeszélnivalójuk van, például hogy honnan van Yvonnak pénze. A kérdésre először persze értetlenül néz, talán épp ennek köszönhetően ad bővebb magyarázatot a lány. Így már világos, és különösebb túlmagyarázás nélkül válaszol. *
– Megdolgoztam a pénzért. * Yvon fiatal még, de már tényleg egész sokat dolgozott élete során. Korábban apjának segített be, aztán miután őt elvesztette, apja barátjának a műhelyében dolgozott, mivel tartozott neki. Gyakorlatilag ott nőtt fel, és ez közrejátszhat abban, hogy azóta is gyűlöli a munkát. Persze olykor-olykor kénytelen pénzt keresni, így például az alatt a néhány nap alatt is dolgozott, amíg a Kikötőben volt. De már hatról hatra egyre kevésbé fűlik hozzá a foga. Inkább ő akar dolgoztatni másokat, hiszen azzal sokkal több pénzt lehet keresni. *
– De adtam neked pénzt este. Megvan még? * Emeli kérdőn szemöldökét a lányra. Mert hogyha amaz meg se reggelizett, és a pénzt is elhagyta, akkor máskor nem biztos, hogy adni fog neki egy garast is. Szavai elhangzása után elgondolkodik, és eszébe jut, hogy talán Maavie nem is egészen érti, hogy működik a pénz, hiszen ki fogságban nőtt fel vagy legalábbis ott töltötte élete jelentős részét. Eszébe jut egy remek ötlet, de előbb a reggelivel akar végezni. Hamarosan meg is eszi. Ma reggel már nem olyan éhes, mint tegnap este, így tányérját sem tisztítja úgy el.
Belekortyol a teába, majd félretolja a tányérját és néhány aranyat szór az asztalra. Elkezdi őket méret szerint szétválogatni, a hasonlóakat egymásra halmozza, majd belekezd a pénzügyi oktatásba. *
– Ezek itt egy aranyat érnek. * Mutatja hozzá. *
– Ezek meg annyit, amennyi rájuk van írva. Nézd, például a tíz aranyas érmén egy pegazus van. Innen is lehet tudni, hogy az többet ér, mint az egy aranyasak, amiken pedig egy fa van csak. * Kicsit elgondolkodik, és rájön, hogy ez mégsem biztosan a legjobb magyarázat. Neki, aki régóta használja a különböző kinézetű aranyakat, egyértelmű, hogy a pegazus többet ér, mint a fa. Maavienak egy talán nem annyira egyértelmű. *
– A számokat ismered? * Kezd bele más megközelítéssel, mert ha a válasz igen, akkor sokkal könnyebb lesz a magyarázat. Abban se biztos, hogy a pénz működése nem világos a lánynak, talán csak… Őszintén, bármit el tud képzelni róla. Még az is lehet, hogy fél megválni a pénztől, amit kapott, mert azt gondolja, hogy Yvon majd visszakéri. Persze ilyen esze ágában sincs a férfinak. *
7181. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2026-01-23 09:27:37
Üzenet elküldve: 2026-01-23 09:27:37
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A nap lement, s felkelt újra//
*Ha szebb nem is lett tegnap éjszaka óta, de tisztább igen. Meg ugyan nem fésülködött, de tincsei legalább már nem ragadnak össze a kosztól, és az arca sincs piszokfoltokkal kipingálva, na meg az ócska ruhái is valamivel tisztábbnak tűnhetnek.
Mikor meglátja Yvont, lelkesen üdvözli, de csak addig, míg rá nem jön, hogy ezzel nem csak az ő figyelmét, hanem azét a kevés vendégét is felhívja magára, akik már ilyen korán a fogadót választották.*
- Még n…! Nem. *Pislog nagyokat, mert mire ki tudja mondani ezt a két rövidke szót, Yvon már a pult előtt intézkedik. Pedig még magyarázatot is tudott volna adni, kettőt is. Volt még teája reggelire, hisz megtartotta a tegnapit, illetve félt is odamenni a pulthoz, mert nem akart itt is úgy járni, mint a másik fogadóban, hogy a kis aranyérméivel a kezében, reménykedve kér valamit, amire aztán azt a választ kapja, hogy ennyi nem elég rá, és kotródjon onnan. Persze, ma is Yvon a megmentője, kinek hála ismét friss étel és ital kerül az asztalra.*
- Ezt hogy csinálod? *Nem a fiú mondandójára reagál, hanem egy furcsa kérdést motyog, miközben értetlenül pislog kékjeivel. Yvon talán elsőre nem is értheti, hogy mire gondol, de némi tétovázást követően Maavie kifejti, mire gondolt.*
- Minden reggel el tudod intézni, hogy legyen ételünk. Ez varázslat? Vagy csoda. Biztosan csodát csinálsz, igaz? Honnan van rá mindig aranyad? *Míg a választ hallgatja, már ha kap, jóízűen kezd falatozni. Miután nem volt olyan rég, tegnap este, hogy főzeléket evett, így még emlékszik az ízére, ezért meg tudja állapítani magában, hogy a rántotta finomabb, mint a főzelék, de persze nem volna ellenére az sem, ha legközelebb megint főzeléket kapna.*
- A tisztásra! Érdekel. *Vágja rá aztán a kapott kérdésre a választ. Fél a kovácstól, fél attól, hogy mi fog történni, ha meg kell mutatnia a bilincseit, ezért igyekszik minél jobban elodázni azt a találkozót.*
*Ha szebb nem is lett tegnap éjszaka óta, de tisztább igen. Meg ugyan nem fésülködött, de tincsei legalább már nem ragadnak össze a kosztól, és az arca sincs piszokfoltokkal kipingálva, na meg az ócska ruhái is valamivel tisztábbnak tűnhetnek.
Mikor meglátja Yvont, lelkesen üdvözli, de csak addig, míg rá nem jön, hogy ezzel nem csak az ő figyelmét, hanem azét a kevés vendégét is felhívja magára, akik már ilyen korán a fogadót választották.*
- Még n…! Nem. *Pislog nagyokat, mert mire ki tudja mondani ezt a két rövidke szót, Yvon már a pult előtt intézkedik. Pedig még magyarázatot is tudott volna adni, kettőt is. Volt még teája reggelire, hisz megtartotta a tegnapit, illetve félt is odamenni a pulthoz, mert nem akart itt is úgy járni, mint a másik fogadóban, hogy a kis aranyérméivel a kezében, reménykedve kér valamit, amire aztán azt a választ kapja, hogy ennyi nem elég rá, és kotródjon onnan. Persze, ma is Yvon a megmentője, kinek hála ismét friss étel és ital kerül az asztalra.*
- Ezt hogy csinálod? *Nem a fiú mondandójára reagál, hanem egy furcsa kérdést motyog, miközben értetlenül pislog kékjeivel. Yvon talán elsőre nem is értheti, hogy mire gondol, de némi tétovázást követően Maavie kifejti, mire gondolt.*
- Minden reggel el tudod intézni, hogy legyen ételünk. Ez varázslat? Vagy csoda. Biztosan csodát csinálsz, igaz? Honnan van rá mindig aranyad? *Míg a választ hallgatja, már ha kap, jóízűen kezd falatozni. Miután nem volt olyan rég, tegnap este, hogy főzeléket evett, így még emlékszik az ízére, ezért meg tudja állapítani magában, hogy a rántotta finomabb, mint a főzelék, de persze nem volna ellenére az sem, ha legközelebb megint főzeléket kapna.*
- A tisztásra! Érdekel. *Vágja rá aztán a kapott kérdésre a választ. Fél a kovácstól, fél attól, hogy mi fog történni, ha meg kell mutatnia a bilincseit, ezért igyekszik minél jobban elodázni azt a találkozót.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5561-5580 , 5581-5600 , 5601-5620 , 5621-5640 , 5641-5660 , 5661-5680 , 5681-5700 , 5701-5720 , 5721-5740 , 5741-5760 , 5761-5780 , 5781-5800 , 5801-5820 , 5821-5840 , 5841-5860 , 5861-5880 , 5881-5900 , 5901-5920 , 5921-5940 , 5941-5960 , 5961-5980 , 5981-6000 , 6001-6020 , 6021-6040 , 6041-6060 , 6061-6080 , 6081-6100 , 6101-6120 , 6121-6140 , 6141-6160 , 6161-6180 , 6181-6200 , 6201-6220 , 6221-6240 , 6241-6260 , 6261-6280 , 6281-6300 , 6301-6320 , 6321-6340 , 6341-6360 , 6361-6380 , 6381-6400 , 6401-6420 , 6421-6440 , 6441-6460 , 6461-6480 , 6481-6500 , 6501-6520 , 6521-6540 , 6541-6560 , 6561-6580 , 6581-6600 , 6601-6620 , 6621-6640 , 6641-6660 , 6661-6680 , 6681-6700 , 6701-6720 , 6721-6740 , 6741-6760 , 6761-6780 , 6781-6800 , 6801-6820 , 6821-6840 , 6841-6860 , 6861-6880 , 6881-6900 , 6901-6920 , 6921-6940 , 6941-6960 , 6961-6980 , 6981-7000 , 7001-7020 , 7021-7040 , 7041-7060 , 7061-7080 , 7081-7100 , 7101-7120 , 7121-7140 , 7141-7160 , 7161-7180 , 7181-7200 , 7201-7220 , 7221-7240 , 7241-7260 , 7261-7280 , 7281-7300 , 7301-7320 , 7321-7340 , 7341-7360 , 7361-7380 , 7375-7394