//Chaterya Eliath figyelmébe//
*Egy férfi lép be a fogadóba, tetőtől-talpig vizesen. Léptei helyén lábnyomnyi víztócsák jelennek meg, felmosva a fogadó padlóját. Csakúgy, mint csizmájából, nadrágjából is folyik a tiszta víz. Vagy nem is olyan tiszta? A bőröltözet szálai közt megbúvó porszemek most tisztulnak ki a ruhadarabból. Minden egyes vízcsepp megannyi porszemet sodor magával. Ha ez nem lenne elég, a hatalmas, vállon cipelt batyuból is csurog a víz. Ennek ellenére, az ajtó nyílásakor tisztán látni, hogy odakint nem esik. Csupán ez az egy ember az, ki bővelkedik a város vízkészletének egy részében. Azt azonban hamar lerázza magáról, méghozzá a-módon, hogy néhány lépéssel beljebb ledobja vállán cipelt terhét, majd jó alaposan megrázza magát. Amint végez a művelettel, egyik kezével még végigsimít csupasz, tetovált mellkasán, lecsapva onnan a még fent maradt vízcseppeket, másikkal pedig hajába túr, egyetlen mozdulattal helyre igazítva a tincseket.*
- A fenébe... Miért volt olyan csúszós a kő? Most tiszta víz vagyok...
*A visszafogott mérgelődés is megvolt. Most már nincs más hátra, mint nyújtózni egy nagyot, visszakapni a földről a zörgő batyut és beljebb menni, széles vigyorral. Mosolya hamar eltűnik. Rögtön azután, hogy egy-egy modortalan vízcsepp elhagyja nedves hajtincsei végét és szemtelenül végiggurulnak hátán. A batyu ismét a földön csattan nagy hanggal. A köpenyből, mellyel összefogta cókmókját, nagy áradatban indult meg kifelé a víz. A férfi azonban mit sem törődik ezzel. Csak odamegy az egyik asztalhoz, pontosabban az annál ülő hölgyhöz és elmosolyodik, fejét vakarva.*
- Elnézést, kisasszony, tudna adni egy törölközőt?
*Kérdése teljesen ártatlan. Hozzá egy enyhe, kisfiús ábrázat társul, mi azonban nem úgy tűnik, hogy meglágyítaná a nőszemély szívét, ki most igencsak dühös ábrázatot vág, összefröcskölt ruhája miatt. Keze szó nélkül lendül is, hogy nagy csattanással fejeződjön be, de a lendület csak tovább viszi, a célzott arc híján. A lovag ugyanis hátrébb húzta fejét, hogy elkerülje a kíméletlen becsapódást. Azonnal hátrál is egy lépést. Kezét maga elé emeli, tekintete pedig parancsolóvá válik.*
- Állj! Rossz nőszemély, ott marad! Ül! - *parancsol rá, aztán jobbjával hajába túr és sóhajt* - Hát nem volt senki aki megtanítson viselkedni, te szegény?
*Kérdése közben fejét rázza. Mikor látja az egyre inkább vörösödő arcot, batyuját vállára kapja és hátrál még egy lépést a pult felé.*
- Ott marad! Nem kell aggódni, nem bántalak! - *próbálja nyugtatni, mindaddig, amíg a pulthoz nem ér, hogy ott helyet foglaljon egy széken, maga mellé dobva holmiját, néhány percen belül sokadszorra.*