Arthenior - Pegazus fogadó
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 301 (6001. - 6020. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
6020. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-26 09:54:23
Üzenet elküldve: 2025-06-26 09:54:23
Rang: Játékos
IC üzenetek: 269
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 269
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Egy kis segítség//
- Kell a fenének. Rendet bárki képes tartani. Nézd a kikötőt. Az ottani vezetőség banditákból áll és senki nem lázadozgat, mint itt annak idején.
* Direkt kihagyja, hogy aki ellenkezik, azt valószínűleg többet nem is látják, de ez az ára a békének egyes helyeken. Akinek nem tetszik, az költözzön el, bármennyire is nehéz, ha eddig szar a helyzet, akkor csak várhat javulásra.
Nagyon örül annak, hogy ilyen jót mulat a kis szaros, az ő nevén. Eddig még senkit nem hallott a nevével viccelődni. Talán mert féltek tőle? De az is lehet, hogy csak nem jutott eszükbe hasonló. A gyermeki képzelőerő határtalan. *
~ Neked sincs valami férfias neved. A szaros jobban illik az arcodhoz. ~
* Gondolja magában, de nem ad hangot a lelki szavainak. Közben látszik a törpön is, hogy nincs a helyzet magaslatán. Mondata utolsó szavait mintha meg sem hallotta volna és most hülyét is csinált magából. *
- Felejtsd el.
* Zárja is le ennyiben az egészet. Talán az álmosság és éhség kombinálása elég ahhoz, hogy már képzelődjön, vagy pont, hogy kihagyjon a füle néhány mondat után. A hirtelen sugdolózásra megemelkedik hatalmas szemöldöke. *
- Be sem engednek?
* Visszhangzik el a törp szájából a mondat, majd nevet eget röviden. *
- Na, azt szeretném látni. Gyere ne maradj le.
* Szól és amint beértek kivárja a fiú mellett az átmeneti ámulását. A törp számára ismerős érzelmeket vél felfedezni az ifjú arcán. Valami hasonlóban volt része, mikor először lépet fogadóba és virította saját aranyait. *
- Puszlika? Legyen
* Hamarosan le is lesz adva a rendelés. A Puliszkát hamar kihozzák (6arany)
és mellé még két Szelet kenyeret (4 aranyért). Az italról sem feledkezik meg, Választása egy pohár Kakaóra esik (8 arany) . Zavarja az uram megszólítás. Talán úrnak néz ki? Főleg mikor betört valakinek a lakásába? Na, ugye. *
- Hagyjuk ezt. Nem vagyok úr. Engem az utca nevelt, semmi közöm az urakhoz. De ha ennyire kíváncsi vagy van itt egy szobám. Itt töltöm az éjszakáimat, amíg a városban tartózkodom.
//Egy kis segítség//
- Kell a fenének. Rendet bárki képes tartani. Nézd a kikötőt. Az ottani vezetőség banditákból áll és senki nem lázadozgat, mint itt annak idején.
* Direkt kihagyja, hogy aki ellenkezik, azt valószínűleg többet nem is látják, de ez az ára a békének egyes helyeken. Akinek nem tetszik, az költözzön el, bármennyire is nehéz, ha eddig szar a helyzet, akkor csak várhat javulásra.
Nagyon örül annak, hogy ilyen jót mulat a kis szaros, az ő nevén. Eddig még senkit nem hallott a nevével viccelődni. Talán mert féltek tőle? De az is lehet, hogy csak nem jutott eszükbe hasonló. A gyermeki képzelőerő határtalan. *
~ Neked sincs valami férfias neved. A szaros jobban illik az arcodhoz. ~
* Gondolja magában, de nem ad hangot a lelki szavainak. Közben látszik a törpön is, hogy nincs a helyzet magaslatán. Mondata utolsó szavait mintha meg sem hallotta volna és most hülyét is csinált magából. *
- Felejtsd el.
* Zárja is le ennyiben az egészet. Talán az álmosság és éhség kombinálása elég ahhoz, hogy már képzelődjön, vagy pont, hogy kihagyjon a füle néhány mondat után. A hirtelen sugdolózásra megemelkedik hatalmas szemöldöke. *
- Be sem engednek?
* Visszhangzik el a törp szájából a mondat, majd nevet eget röviden. *
- Na, azt szeretném látni. Gyere ne maradj le.
* Szól és amint beértek kivárja a fiú mellett az átmeneti ámulását. A törp számára ismerős érzelmeket vél felfedezni az ifjú arcán. Valami hasonlóban volt része, mikor először lépet fogadóba és virította saját aranyait. *
- Puszlika? Legyen
* Hamarosan le is lesz adva a rendelés. A Puliszkát hamar kihozzák (6arany)
és mellé még két Szelet kenyeret (4 aranyért). Az italról sem feledkezik meg, Választása egy pohár Kakaóra esik (8 arany) . Zavarja az uram megszólítás. Talán úrnak néz ki? Főleg mikor betört valakinek a lakásába? Na, ugye. *- Hagyjuk ezt. Nem vagyok úr. Engem az utca nevelt, semmi közöm az urakhoz. De ha ennyire kíváncsi vagy van itt egy szobám. Itt töltöm az éjszakáimat, amíg a városban tartózkodom.
6019. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-25 19:31:10
Üzenet elküldve: 2025-06-25 19:31:10
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 717
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 717
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
//Hamiskás dallamok//
*Csak nehogy ledobja magáról az a ló. Mind tudjuk, hogy magasról magasat is lehet esni, de még mennyire magasat… Tény, hogy nem fog sokáig sírni Lazziar hiánya miatt, bár az egyik legfontosabb ügyfelét azért sajnálni fogja, ehhez kétség sem fér. Hacsak nem sikerül megoldania, hogy továbbra is az ügyfele maradjon, csak máshogy…*
- Elviheted, ha akarod, de akkor ennyi volt a mesedélután. *Mondja, mikor a férfi az asztalra tett, aranyakkal teli zsákkal kezd játszadozni, ám ez Merlanát egy cseppet sem ijeszti meg. Nem Lazziar háromszáz aranya fogja megváltoztatni az életét, akkor sem, ha az övé lesz és akkor sem, ha végül visszaveszi tőle.*
- Ne faggatózz! Adtam én neked valaha is rossz tanácsot? Ha azt mondom, hogy csak engem kell keresned, ha bájitalokra van szükséged, akkor az így is van. Tudom jól, hogy azért engem kerestél fel, mert hiszel a szavaimnak. Egyébként is, azt ígértem, hogy választ fogok adni a kérdéseidre, azt nem, hogy azok a válaszok tetszeni is fognak. *Most legszívesebben megint egy hosszú, szenvedélyes csókkal illetné az elfet, de helyette csak odalépked elé, és kényelmetlenül közel állva hozzám határozottan néz fel a sárga szemekbe.*
- Ha nem tetszik az ajánlatom, keress alkimistát magadnak! *Mosolyra húzódnak vörösre festett ajkai. Tudja, hogy a város legjobb bájitalkeverője áll mögötte, nála jobbat úgysem találhat még Lazziar sem.
Az említett lány létezését megjegyezte, de tovább nem kérdezősködik, a másik joggal hiheti, hogy sikerült kimentenie magát az újabb elszólás után.
A kissé elharapódzott hangulat miatt szívesen kiterelné az ajtaján a férfit, aztán rá is csukná az ajtót, de úgy tűnik, hogy még nem szabadul tőle. Újabb kérdést kap, melyre nem válaszol rögtön, nem is tud.*
- Hallottam… katonák beszélgetését, amikor kiűzték őket Sárvárosból, de hogy mi lett velük, azt nem tudo. Nem is akarom tudni. Csak annyi biztos, hogy nem mindegyiküket sikerült elfogniuk vagy megölniük. A nemeseket illetően, akik meg tudták váltani maguknak a rangot, már előtte is biztos bevételi forrásokkal rendelkeztek. Harcosok, furfangos kereskedők, mind-mind tettek azért, hogy a vagyonuk gyakorlatilag önmagától gyarapodjon. Megéri nekik dolgozni, ha adhatok egy tippet. *Teszi hozzá az utolsó mondatot sejtelmesen, hisz ő is pontosan ezt teszi. Neki már megérte, de még mennyire, bár tény, hogy neki megvan az az előnye is, hogy szép, bájos és a szemeivel is ellenállhatatlanul tud nézni bárkire.*
*Csak nehogy ledobja magáról az a ló. Mind tudjuk, hogy magasról magasat is lehet esni, de még mennyire magasat… Tény, hogy nem fog sokáig sírni Lazziar hiánya miatt, bár az egyik legfontosabb ügyfelét azért sajnálni fogja, ehhez kétség sem fér. Hacsak nem sikerül megoldania, hogy továbbra is az ügyfele maradjon, csak máshogy…*
- Elviheted, ha akarod, de akkor ennyi volt a mesedélután. *Mondja, mikor a férfi az asztalra tett, aranyakkal teli zsákkal kezd játszadozni, ám ez Merlanát egy cseppet sem ijeszti meg. Nem Lazziar háromszáz aranya fogja megváltoztatni az életét, akkor sem, ha az övé lesz és akkor sem, ha végül visszaveszi tőle.*
- Ne faggatózz! Adtam én neked valaha is rossz tanácsot? Ha azt mondom, hogy csak engem kell keresned, ha bájitalokra van szükséged, akkor az így is van. Tudom jól, hogy azért engem kerestél fel, mert hiszel a szavaimnak. Egyébként is, azt ígértem, hogy választ fogok adni a kérdéseidre, azt nem, hogy azok a válaszok tetszeni is fognak. *Most legszívesebben megint egy hosszú, szenvedélyes csókkal illetné az elfet, de helyette csak odalépked elé, és kényelmetlenül közel állva hozzám határozottan néz fel a sárga szemekbe.*
- Ha nem tetszik az ajánlatom, keress alkimistát magadnak! *Mosolyra húzódnak vörösre festett ajkai. Tudja, hogy a város legjobb bájitalkeverője áll mögötte, nála jobbat úgysem találhat még Lazziar sem.
Az említett lány létezését megjegyezte, de tovább nem kérdezősködik, a másik joggal hiheti, hogy sikerült kimentenie magát az újabb elszólás után.
A kissé elharapódzott hangulat miatt szívesen kiterelné az ajtaján a férfit, aztán rá is csukná az ajtót, de úgy tűnik, hogy még nem szabadul tőle. Újabb kérdést kap, melyre nem válaszol rögtön, nem is tud.*
- Hallottam… katonák beszélgetését, amikor kiűzték őket Sárvárosból, de hogy mi lett velük, azt nem tudo. Nem is akarom tudni. Csak annyi biztos, hogy nem mindegyiküket sikerült elfogniuk vagy megölniük. A nemeseket illetően, akik meg tudták váltani maguknak a rangot, már előtte is biztos bevételi forrásokkal rendelkeztek. Harcosok, furfangos kereskedők, mind-mind tettek azért, hogy a vagyonuk gyakorlatilag önmagától gyarapodjon. Megéri nekik dolgozni, ha adhatok egy tippet. *Teszi hozzá az utolsó mondatot sejtelmesen, hisz ő is pontosan ezt teszi. Neki már megérte, de még mennyire, bár tény, hogy neki megvan az az előnye is, hogy szép, bájos és a szemeivel is ellenállhatatlanul tud nézni bárkire.*
6018. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-25 18:35:42
Üzenet elküldve: 2025-06-25 18:35:42
Rang: Játékos
IC üzenetek: 77
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 77
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Egy kis segítség//
- Igaz, néha azért jól jönnek. *Von vállat, mert amikor lázadás, meg ilyesmi van, akkor nem baj, ha az alap rendet fenntartják. De persze ő nyilvánvalóan nem szereti igazán őket, főleg nem az öklüket a gyomrában, nem egyszer fordult már elő ilyen baleset. De néhány tarkón vágásban is volt már része, egyszer vágyik arra, hogy ő legyen a jobbik végén. De csak addig kívánná úgyis, amíg megtudná, hogy milyen büntetés járna egy ilyenért. Szerencséjére nincs ezzel tisztában. Kihozzák a sodrából, de kap egy nevet. Kuncogni kezd rajta.*
- Milyen név ez te? Te vagy a sapkákon a rojt? *Nos igen, gyermek még, akkor is, ha kicsit idősebb, de bármilyen vicces dolgon simán tud kacarászni.*
- Wrojth, oké, megjegyeztem. *Kacarászása elmúlófélben, vigyora azonban csak lassan halványodik, majd újra kiújul, mikor meggyőzi a másikat, hogy jár neki némi étel életmentésért. Még az sem nagyon zavarja, hogy rossz irányba mennek, de úgy tűnik a törpét sem. Wrojth mögött megy a főtér irányába, és még mindig a néven szórakozik magában. ~Wrojth a törpe, aki megfojt! Vörös szakállán gúsba kötve áll egy rojt! Nem láttál még soha ilyen tébolyt!~ Ilyen és hasonló rímekkel szórakoztatja magát, már majdnem bárd magasságokba képzelve költészetét. Nem érti, hogy miért kérdez vissza a törpe uraság, tán nem hiszi, hogy háza lesz egyszer?*
- Mit nem értesz, Wrojth? Mondom, majd ha lesz házam. *Ingatja meg a fejét és fürkészi a másik szemeiben az értelmet, ahogy a törpe az övéiben, de ő úgy gondolja, hogy az előbb is ezt mondta. Sokáig ez a zavar sem tart, mert megérkeznek a főtérre, egyenesen a Pegazus felé indul a lopott holmiktól időközben megszabaduló törpe mellett.*
- Oda be sem engednek. *Szaporázza meg a lépteit, és súg Wrojth fülébe, nem zavartava magát, hogy milyen közel megy a másikhoz. Zavartsága kiül az arcára és vegyes félelemmel tekint a hatalmas faajtóra. Végül lehajtja a fejét, és az előtte menő törpe lábára koncentrálva lép be a fogadóba. Szinte várja, hogy mikor penderítik ki, hiszen megcsapja orrát mindenféle illat, és a legtöbbjük ezeknek olyan jó, amit életében nem érzett.*
- Áóó! *Néz körbe, amikor eltelik 10 szívdobbanás és még nem kötöttek belé. Közben azt is látja, hogy Wrojth itt törzsvendég lehet, és nem azért, mert levágták volna a lábait, hanem mert azonnal kap egy pofa sört, miközben ő helyet foglal. Igazi uralkodónak, gazdagnak érzi most magát, még egy étlapot is kap. Szerencse, hogy tud olvasni, azt még nagyon kölyökkorában beleverték, habár azért nem fog menni olyan gyorsan, mire végigolvassa az egészet. Végül sikerül neki választani, vigyorogva néz fel a törpére.*
- Egy puliszkát kérek kenyérrel! És valamit inni! *Nem mert bort kérni, pedig szívesen kipróbálná egyébként. Talán nem lesz olyan drága, amit kért és akkor ez egy tökéletes nap lesz.*
- Amúgy neked van hol laknod törp uram? *Kérdezi, amíg várja az ételeket.*
//Egy kis segítség//
- Igaz, néha azért jól jönnek. *Von vállat, mert amikor lázadás, meg ilyesmi van, akkor nem baj, ha az alap rendet fenntartják. De persze ő nyilvánvalóan nem szereti igazán őket, főleg nem az öklüket a gyomrában, nem egyszer fordult már elő ilyen baleset. De néhány tarkón vágásban is volt már része, egyszer vágyik arra, hogy ő legyen a jobbik végén. De csak addig kívánná úgyis, amíg megtudná, hogy milyen büntetés járna egy ilyenért. Szerencséjére nincs ezzel tisztában. Kihozzák a sodrából, de kap egy nevet. Kuncogni kezd rajta.*
- Milyen név ez te? Te vagy a sapkákon a rojt? *Nos igen, gyermek még, akkor is, ha kicsit idősebb, de bármilyen vicces dolgon simán tud kacarászni.*
- Wrojth, oké, megjegyeztem. *Kacarászása elmúlófélben, vigyora azonban csak lassan halványodik, majd újra kiújul, mikor meggyőzi a másikat, hogy jár neki némi étel életmentésért. Még az sem nagyon zavarja, hogy rossz irányba mennek, de úgy tűnik a törpét sem. Wrojth mögött megy a főtér irányába, és még mindig a néven szórakozik magában. ~Wrojth a törpe, aki megfojt! Vörös szakállán gúsba kötve áll egy rojt! Nem láttál még soha ilyen tébolyt!~ Ilyen és hasonló rímekkel szórakoztatja magát, már majdnem bárd magasságokba képzelve költészetét. Nem érti, hogy miért kérdez vissza a törpe uraság, tán nem hiszi, hogy háza lesz egyszer?*
- Mit nem értesz, Wrojth? Mondom, majd ha lesz házam. *Ingatja meg a fejét és fürkészi a másik szemeiben az értelmet, ahogy a törpe az övéiben, de ő úgy gondolja, hogy az előbb is ezt mondta. Sokáig ez a zavar sem tart, mert megérkeznek a főtérre, egyenesen a Pegazus felé indul a lopott holmiktól időközben megszabaduló törpe mellett.*
- Oda be sem engednek. *Szaporázza meg a lépteit, és súg Wrojth fülébe, nem zavartava magát, hogy milyen közel megy a másikhoz. Zavartsága kiül az arcára és vegyes félelemmel tekint a hatalmas faajtóra. Végül lehajtja a fejét, és az előtte menő törpe lábára koncentrálva lép be a fogadóba. Szinte várja, hogy mikor penderítik ki, hiszen megcsapja orrát mindenféle illat, és a legtöbbjük ezeknek olyan jó, amit életében nem érzett.*
- Áóó! *Néz körbe, amikor eltelik 10 szívdobbanás és még nem kötöttek belé. Közben azt is látja, hogy Wrojth itt törzsvendég lehet, és nem azért, mert levágták volna a lábait, hanem mert azonnal kap egy pofa sört, miközben ő helyet foglal. Igazi uralkodónak, gazdagnak érzi most magát, még egy étlapot is kap. Szerencse, hogy tud olvasni, azt még nagyon kölyökkorában beleverték, habár azért nem fog menni olyan gyorsan, mire végigolvassa az egészet. Végül sikerül neki választani, vigyorogva néz fel a törpére.*
- Egy puliszkát kérek kenyérrel! És valamit inni! *Nem mert bort kérni, pedig szívesen kipróbálná egyébként. Talán nem lesz olyan drága, amit kért és akkor ez egy tökéletes nap lesz.*
- Amúgy neked van hol laknod törp uram? *Kérdezi, amíg várja az ételeket.*
6017. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-25 17:04:02
Üzenet elküldve: 2025-06-25 17:04:02
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Füst és liliom//
*Amikor a kilincs aláhullik a kezében, az ajtó engedve mozdul, s Norennar befordul a szobába. A tálcát óvatosan, de határozottan tartja, már kiismerte az egyensúlyát, nem remeg benne a mozdulat. A fénysáv, amely a spaletták résein szűrődik be, szelíden siklik végig a vállán, majd a fémperemen megtörik. És akkor meghallja azt a hangot. A megszólalás játékos, könnyed, az él benne, amit tegnap még a tenyerében érzett.
Megtorpan.
A szemöldöke felvándorol, mint aki egyszerre két kérdést is feltesz a világnak. Aztán, talán most először igazán, enged a kísértésnek. Oldalra billenti a fejét, és úgy, ahogy tegnap még csak a levegőbe szimatolt, most valóban megszagolja magát. A könyökhajlathoz, a gallér alá, finoman, diszkréten, mintha bárki más is jelen lenne, akiért szégyenkeznie kellene.
Valamit tényleg érez. Nem erőset, nem bántót, inkább csak... meghatározottat. A testekből kioldódó, alvásban érlelt illatok meleg keverékét, és mögötte a tegnap este nyomait, a nő bőrének virágos édessége, az izzadság sója, a lepedőbe gyűrődött hajnali emlékek. Hogy ez elért egészen az ágyig, az őt is meglepi. Szinte tiszteli ezt az illatot, de a második kritika már túl sok ahhoz, hogy szó nélkül hagyja.*
- Ma már te vagy a második, aki a szagomat kritizálja és még csak reggel van. *Jegyzi meg, miközben féloldalt pillant a nőre.* - Ha ez így megy tovább, indulás előtt lemegyek a fürdőházba.
*A hangja enyhén ironikus, de nincs benne sértettség. A vigyor ott ül a szája szélén, és amikor a nő csókja az arcát éri, egy rövid pillanat erejéig behunyja a szemét. Nem azért, mert ez a gesztus szokatlan lenne. Hanem mert jó. Megszokni való. Leteszi a tálcát az asztalkára, ami ugyan nyikkan egyet a súly alatt, de nem inog meg. Onnan felveszi a saját adagját: tányér, kenyér, a víz egyik pohara.
Leül. Helyet talál magának a szoba egyik kevésbé gyűrött szélén, s anélkül, hogy különösebb érdeklődést mutatna, nekilát az evésnek. Nem vár csodát. Nem is kap. A tojás túl száraz, a só valahol félúton elfelejtődött, és a kenyér... nos, nem friss. Talán tegnapi. Talán előtte való napi. És ez most pontosan az, amire számított. Falatokat rág, nem kapkod, de nincs élvezet a mozdulataiban. Inkább csak a test kényszere ez, nem a gyomor öröme.*
~Ezért aztán biztos nem viszem vissza az edényeket…~
*A kérdés, ami a reggel további menetét firtatja, nem lepi meg. A hang mögött már ott van az ébredt energia, nem az a tompa, reggeli nyúlás, hanem a döntések előtt álló ember ébredező gondolata. Norennar oldalra pillant. Épp azzal a kenyérrel küzd, amit már harmadik alkalommal forgat a szájában. Aztán lenyeli. A falat keményen csúszik le, mintha alkudozna az útért.
A nőre néz. Pontosabban: a tekintetét követi. Az a ruhadarab, amihez a pillantás tapad, ismerős. És a gondolat is, ami mögötte rejtőzik. Nem nehéz kihámozni. Egy pillanatra elidőzik a látványon, a fehér selyem, gyűrötten, de még mindig méltóságteljesen pihen a padlón, mint egy emlékeztető a tegnapra.*
- Én azok miatt jobban aggódnék. *Szólal meg végül, miközben fejével a nő cipői felé bök, s közben leteszi a kezében lévő kenyér darabot.* - A ruhád legrosszabb esetben összekoszolódik, vagy elszakad. Viszont, ha kimegy a bokád, akkor cipelhetlek a hátamon.
*Nem kérdésként mondja. Inkább tényként, amit nem áll szándékában vitatni. Közben a kezével újabb darabot tör a kenyérből, de most nem kapkod. A gondolata ott marad a nő cipőjénél. Az a pár lépés, amit tegnap megtett benne, emlékezetes volt, a hangja, ahogy koppant, a lépés ritmusa. De most más jellegű útra készülnek, és bármennyire is tetszett neki az a cipő az este fényeiben, most már nem illik bele a reggeli tervekbe.
A tükörben megpillantja saját arcát. Nem borotválkozott. Az éjjel nyomai ott ülnek a tekintete mögött, és valami nyugodt, mély rétegben még mindig ott él a vágy utórezgése. De nincs benne sürgetés. Most inkább figyel. Lassan kortyol a vízből. A szoba csendes. Az ágy lepedője már nem feszült, hanem puha. A levegő már nem fülledt, hanem élhető. És a nő még mindig ott van. Nem az ajtón túl. Nem egy illatban vagy egy sóhajban. Hanem itt.
A kenyér utolsó darabja kicsit megtöri a reggel komolytalanságát, mert egészen nehéz leharapni. Norennar ráfeszül, morogva küzd vele egy sort, aztán elrágja. Ezt követően lerakja a tányért maga mellé, megtörli a kezét a nadrágja szárában, nem különösebben udvariasan, és tekintetével visszatér Theához.
Nem mondja ki, hogy készen áll. Nincs benne nagy indulati fordulat. Csak figyel. És vár. Mert most már nem siet.*
*Amikor a kilincs aláhullik a kezében, az ajtó engedve mozdul, s Norennar befordul a szobába. A tálcát óvatosan, de határozottan tartja, már kiismerte az egyensúlyát, nem remeg benne a mozdulat. A fénysáv, amely a spaletták résein szűrődik be, szelíden siklik végig a vállán, majd a fémperemen megtörik. És akkor meghallja azt a hangot. A megszólalás játékos, könnyed, az él benne, amit tegnap még a tenyerében érzett.
Megtorpan.
A szemöldöke felvándorol, mint aki egyszerre két kérdést is feltesz a világnak. Aztán, talán most először igazán, enged a kísértésnek. Oldalra billenti a fejét, és úgy, ahogy tegnap még csak a levegőbe szimatolt, most valóban megszagolja magát. A könyökhajlathoz, a gallér alá, finoman, diszkréten, mintha bárki más is jelen lenne, akiért szégyenkeznie kellene.
Valamit tényleg érez. Nem erőset, nem bántót, inkább csak... meghatározottat. A testekből kioldódó, alvásban érlelt illatok meleg keverékét, és mögötte a tegnap este nyomait, a nő bőrének virágos édessége, az izzadság sója, a lepedőbe gyűrődött hajnali emlékek. Hogy ez elért egészen az ágyig, az őt is meglepi. Szinte tiszteli ezt az illatot, de a második kritika már túl sok ahhoz, hogy szó nélkül hagyja.*
- Ma már te vagy a második, aki a szagomat kritizálja és még csak reggel van. *Jegyzi meg, miközben féloldalt pillant a nőre.* - Ha ez így megy tovább, indulás előtt lemegyek a fürdőházba.
*A hangja enyhén ironikus, de nincs benne sértettség. A vigyor ott ül a szája szélén, és amikor a nő csókja az arcát éri, egy rövid pillanat erejéig behunyja a szemét. Nem azért, mert ez a gesztus szokatlan lenne. Hanem mert jó. Megszokni való. Leteszi a tálcát az asztalkára, ami ugyan nyikkan egyet a súly alatt, de nem inog meg. Onnan felveszi a saját adagját: tányér, kenyér, a víz egyik pohara.
Leül. Helyet talál magának a szoba egyik kevésbé gyűrött szélén, s anélkül, hogy különösebb érdeklődést mutatna, nekilát az evésnek. Nem vár csodát. Nem is kap. A tojás túl száraz, a só valahol félúton elfelejtődött, és a kenyér... nos, nem friss. Talán tegnapi. Talán előtte való napi. És ez most pontosan az, amire számított. Falatokat rág, nem kapkod, de nincs élvezet a mozdulataiban. Inkább csak a test kényszere ez, nem a gyomor öröme.*
~Ezért aztán biztos nem viszem vissza az edényeket…~
*A kérdés, ami a reggel további menetét firtatja, nem lepi meg. A hang mögött már ott van az ébredt energia, nem az a tompa, reggeli nyúlás, hanem a döntések előtt álló ember ébredező gondolata. Norennar oldalra pillant. Épp azzal a kenyérrel küzd, amit már harmadik alkalommal forgat a szájában. Aztán lenyeli. A falat keményen csúszik le, mintha alkudozna az útért.
A nőre néz. Pontosabban: a tekintetét követi. Az a ruhadarab, amihez a pillantás tapad, ismerős. És a gondolat is, ami mögötte rejtőzik. Nem nehéz kihámozni. Egy pillanatra elidőzik a látványon, a fehér selyem, gyűrötten, de még mindig méltóságteljesen pihen a padlón, mint egy emlékeztető a tegnapra.*
- Én azok miatt jobban aggódnék. *Szólal meg végül, miközben fejével a nő cipői felé bök, s közben leteszi a kezében lévő kenyér darabot.* - A ruhád legrosszabb esetben összekoszolódik, vagy elszakad. Viszont, ha kimegy a bokád, akkor cipelhetlek a hátamon.
*Nem kérdésként mondja. Inkább tényként, amit nem áll szándékában vitatni. Közben a kezével újabb darabot tör a kenyérből, de most nem kapkod. A gondolata ott marad a nő cipőjénél. Az a pár lépés, amit tegnap megtett benne, emlékezetes volt, a hangja, ahogy koppant, a lépés ritmusa. De most más jellegű útra készülnek, és bármennyire is tetszett neki az a cipő az este fényeiben, most már nem illik bele a reggeli tervekbe.
A tükörben megpillantja saját arcát. Nem borotválkozott. Az éjjel nyomai ott ülnek a tekintete mögött, és valami nyugodt, mély rétegben még mindig ott él a vágy utórezgése. De nincs benne sürgetés. Most inkább figyel. Lassan kortyol a vízből. A szoba csendes. Az ágy lepedője már nem feszült, hanem puha. A levegő már nem fülledt, hanem élhető. És a nő még mindig ott van. Nem az ajtón túl. Nem egy illatban vagy egy sóhajban. Hanem itt.
A kenyér utolsó darabja kicsit megtöri a reggel komolytalanságát, mert egészen nehéz leharapni. Norennar ráfeszül, morogva küzd vele egy sort, aztán elrágja. Ezt követően lerakja a tányért maga mellé, megtörli a kezét a nadrágja szárában, nem különösebben udvariasan, és tekintetével visszatér Theához.
Nem mondja ki, hogy készen áll. Nincs benne nagy indulati fordulat. Csak figyel. És vár. Mert most már nem siet.*
6016. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-25 15:13:35
Üzenet elküldve: 2025-06-25 15:13:35
Rang: Játékos
IC üzenetek: 269
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 269
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Egy kis segítség//
* Igazán érdekes választ kap a kis kölyöktől. Bár az utolsó hirtelen kibillenti a koncentrálásból, de hamar visszanyeri a figyelmét. *
- Helyes, nagyon helyes. Az őrök amúgy sem a hozzánk hasonlók védelméért vannak, hanem az öltönyös balfácánokért.
* Kezdi megkedvelni a gyereket. Talán még be is vezetné az alvilági dolgokba, de tudja, hogy onnan nincs visszaút. Nem szívesen rángatna bele egy fiatalkorút a saját szarjába, ha egy mód van rá. Az már más kérdés lenne, hogy ha ő is szeretné, de erre nem fog rákérdezni. *
- Rendben szaro… Luurien. Engem hívj csak Wrojthnak.
* Csak viccelt a patkánnyal, de úgy tűnik nem idegen eledel a fiú számára sem. Ha a helyzet megkívánja a túlélést, akkor minden másodlagossá válik. Ezt törp jól tudja, de ha Luurien nem is, az érzést legalább ismeri. *
- Pontosan tudom, hogy merre van romváros. Voltam már ott. Mi azonban valami jobb helyre fogunk menni.
* Az elején kicsit agresszívabban válaszol, azonban a végére már teljesen lenyugszik. A zsákot, amiben a maradék szajré található beledobja az egyik kukába, majd otthagyja. Nincs szüksége rá és nem is szeretne azzal bajlódni. Közben kis segítője is kérdezget, de ezzel a kérdéssel felkeltette a törp figyelmét. *
- A házad ajtaját szeretnéd megerősíteni?
* Visszhangozza a hallott mondatot, közben fejben az iménti állítása mellé helyezi, miszerint nincs hol laknia. Hát ennyire hülyének nézné a törpöt? Vagy talán csak egy röpke nyelvbotlás lenne? *
- Ahhoz képest, hogy nincs otthonod megszeretnéd erősíteni az ajtódat?
* A kérdés közben a kölyök szemeit fürkészi. Kíváncsi, hogy képes e szemkontaktust tartani úgy, ha rajta kapták valamin. Elvégre ha képes a szemébe hazudni, akkor valóban nagy segítsége lehetne a közeljövőben s kitudja, lehet lefizetheti a gyereket egy egész grillcsirkével.
Amint elérik a pegazust, kinyitja az ajtót és belép rajta, majd leül az egyik félreeső helyre. Még mielőtt leülne, int a pultos irányába. Aki azonnal hoz is neki egy Ullamar sört 13 arany fejében. A fiú kezébe meg odaadja az étlapot. *
- Remélem nem vagy válogatós. A titoktartásodért választhatsz a menüről.
* Mondja magabiztosan és halkan, nehogy valaki más is meghallja. *
//Egy kis segítség//
* Igazán érdekes választ kap a kis kölyöktől. Bár az utolsó hirtelen kibillenti a koncentrálásból, de hamar visszanyeri a figyelmét. *
- Helyes, nagyon helyes. Az őrök amúgy sem a hozzánk hasonlók védelméért vannak, hanem az öltönyös balfácánokért.
* Kezdi megkedvelni a gyereket. Talán még be is vezetné az alvilági dolgokba, de tudja, hogy onnan nincs visszaút. Nem szívesen rángatna bele egy fiatalkorút a saját szarjába, ha egy mód van rá. Az már más kérdés lenne, hogy ha ő is szeretné, de erre nem fog rákérdezni. *
- Rendben szaro… Luurien. Engem hívj csak Wrojthnak.
* Csak viccelt a patkánnyal, de úgy tűnik nem idegen eledel a fiú számára sem. Ha a helyzet megkívánja a túlélést, akkor minden másodlagossá válik. Ezt törp jól tudja, de ha Luurien nem is, az érzést legalább ismeri. *
- Pontosan tudom, hogy merre van romváros. Voltam már ott. Mi azonban valami jobb helyre fogunk menni.
* Az elején kicsit agresszívabban válaszol, azonban a végére már teljesen lenyugszik. A zsákot, amiben a maradék szajré található beledobja az egyik kukába, majd otthagyja. Nincs szüksége rá és nem is szeretne azzal bajlódni. Közben kis segítője is kérdezget, de ezzel a kérdéssel felkeltette a törp figyelmét. *
- A házad ajtaját szeretnéd megerősíteni?
* Visszhangozza a hallott mondatot, közben fejben az iménti állítása mellé helyezi, miszerint nincs hol laknia. Hát ennyire hülyének nézné a törpöt? Vagy talán csak egy röpke nyelvbotlás lenne? *
- Ahhoz képest, hogy nincs otthonod megszeretnéd erősíteni az ajtódat?
* A kérdés közben a kölyök szemeit fürkészi. Kíváncsi, hogy képes e szemkontaktust tartani úgy, ha rajta kapták valamin. Elvégre ha képes a szemébe hazudni, akkor valóban nagy segítsége lehetne a közeljövőben s kitudja, lehet lefizetheti a gyereket egy egész grillcsirkével.
Amint elérik a pegazust, kinyitja az ajtót és belép rajta, majd leül az egyik félreeső helyre. Még mielőtt leülne, int a pultos irányába. Aki azonnal hoz is neki egy Ullamar sört 13 arany fejében.
A fiú kezébe meg odaadja az étlapot. *- Remélem nem vagy válogatós. A titoktartásodért választhatsz a menüről.
* Mondja magabiztosan és halkan, nehogy valaki más is meghallja. *
6015. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-25 14:18:57
Üzenet elküldve: 2025-06-25 14:18:57
Rang: Játékos
IC üzenetek: 175
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 175
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A szépség és a tolvaj//
*Folyton folyvást, kihozza belőle ezt a furcsa érzést. És főleg most, hogy nincs hova menekülnie, nem igazán tudja mit kezdjen vele. Most már bánja, hogy akkor nem hallgatott édesanyjára, aki próbálta ösztökélni, hogy menjen el azokra a vásárokra, vagy ünnepségekre. De ő nem. Az a könyv amit éppen olvasott sokkalta érdekesebb volt. Amúgy is, a férfiak ijesztőek, már ha udvarlásról van szó. Sosem értékelte túl magát, és tapasztalat nélkül nem szeretne senkit sem untatni az ő által izgalmasnak tartott filozófiai kérdésekről, vagy a mágia titokzatos működéséről. Ők amúgy is tudják mit akarnak, amit ő nem igazán tud, hogy képes lenne rá. Főleg elnézve a másikat, annak más fajú származása miatt. Még gerincén is végigfut a libabőr.
Szerencséjére a férfi legalább a vacsora idejéig megkegyelmez neki a neki szánt szép szavakkal, bár az a furcsa mosoly a nagy hallgatásnál rettentően gyanús neki. Viszont nem róhatja fel, mert mondhatni a tenyerén hordozzák most jelenleg. Panaszkodni így hát nem mer.
Addig is viszont ki tudja élvezni a gyümölcsöket, és azok lédús édes zamatát. Néha csukott szemmel hangos elégedett hümmögéssel adja tudtára a világnak, hogy bizony ezek rettentően finomak. Jó ízűen falatozik, és azzal sem kell foglalkoznia, hogy mennyire meleg az étel. Amúgy is a mostani néha tikkasztó melegben, kifejezetten jól esik neki a pince hidegben tartott gyümölcsök hűsítő érzete. Néha még szemét is becsukja egy egy falatnál. Teljesen megfeledkezve magáról. Falni azért nem fal, de jó ízűen falatozik.*
- Bizony, isteniek voltak. Ezért is imádom a szüreti időket. Főleg gyümölcs szezonban. Tudja a falumban sok mindent növesztünk és hatalmas gyümölcsfa ligetek vannak a környékünkön.
*Tekintete elréved a messzeségbe, ahogy a nosztalgia hullámai elsodorják. Arcán egy lágy mosollyal gondol a régi időkre.*
- Emlékszem gyerekként beosontunk éjszaka és megdézsmáltunk egy teljes körte fát. A magasabb ágakhoz engem dobtak fel, hogy feljebb reppenjek csak úgy tudtuk elérni a nap érlelte darabokat.
*Kuncog fel, ahogy beugrik neki két régi barátjának képe, ahogy alatta gubbasztottak, az ő jelére várva. Utána meg az érzet, ahogy a levegő alácsap a szárnyai alá, az valami más, amit ő maga sem tudna elmagyarázni.*
- Mármint, hogy. Önnel?
*Éri villámcsapásként a kérdés. Sanda szemmel mer csak a másikéba nézni.*
~ Nimo használd az eszed! Csak ma ismerted meg! De hát átkísért az ingoványon, és a vacsorádat is fizette. De nem én kértem meg rá!. ~
*A belső vita szinte látszik rajta is, ahogy bíbelődik magában. Végül csak orra alatt motyogva válaszol.*
- Köszönöm uram, de talán legközelebb.
*Alig meri elutasítani a férfit, de legalább megtette. Máskor, már valami idétlen indokot kitalálva hét felé szaladt volna el.*
*Folyton folyvást, kihozza belőle ezt a furcsa érzést. És főleg most, hogy nincs hova menekülnie, nem igazán tudja mit kezdjen vele. Most már bánja, hogy akkor nem hallgatott édesanyjára, aki próbálta ösztökélni, hogy menjen el azokra a vásárokra, vagy ünnepségekre. De ő nem. Az a könyv amit éppen olvasott sokkalta érdekesebb volt. Amúgy is, a férfiak ijesztőek, már ha udvarlásról van szó. Sosem értékelte túl magát, és tapasztalat nélkül nem szeretne senkit sem untatni az ő által izgalmasnak tartott filozófiai kérdésekről, vagy a mágia titokzatos működéséről. Ők amúgy is tudják mit akarnak, amit ő nem igazán tud, hogy képes lenne rá. Főleg elnézve a másikat, annak más fajú származása miatt. Még gerincén is végigfut a libabőr.
Szerencséjére a férfi legalább a vacsora idejéig megkegyelmez neki a neki szánt szép szavakkal, bár az a furcsa mosoly a nagy hallgatásnál rettentően gyanús neki. Viszont nem róhatja fel, mert mondhatni a tenyerén hordozzák most jelenleg. Panaszkodni így hát nem mer.
Addig is viszont ki tudja élvezni a gyümölcsöket, és azok lédús édes zamatát. Néha csukott szemmel hangos elégedett hümmögéssel adja tudtára a világnak, hogy bizony ezek rettentően finomak. Jó ízűen falatozik, és azzal sem kell foglalkoznia, hogy mennyire meleg az étel. Amúgy is a mostani néha tikkasztó melegben, kifejezetten jól esik neki a pince hidegben tartott gyümölcsök hűsítő érzete. Néha még szemét is becsukja egy egy falatnál. Teljesen megfeledkezve magáról. Falni azért nem fal, de jó ízűen falatozik.*
- Bizony, isteniek voltak. Ezért is imádom a szüreti időket. Főleg gyümölcs szezonban. Tudja a falumban sok mindent növesztünk és hatalmas gyümölcsfa ligetek vannak a környékünkön.
*Tekintete elréved a messzeségbe, ahogy a nosztalgia hullámai elsodorják. Arcán egy lágy mosollyal gondol a régi időkre.*
- Emlékszem gyerekként beosontunk éjszaka és megdézsmáltunk egy teljes körte fát. A magasabb ágakhoz engem dobtak fel, hogy feljebb reppenjek csak úgy tudtuk elérni a nap érlelte darabokat.
*Kuncog fel, ahogy beugrik neki két régi barátjának képe, ahogy alatta gubbasztottak, az ő jelére várva. Utána meg az érzet, ahogy a levegő alácsap a szárnyai alá, az valami más, amit ő maga sem tudna elmagyarázni.*
- Mármint, hogy. Önnel?
*Éri villámcsapásként a kérdés. Sanda szemmel mer csak a másikéba nézni.*
~ Nimo használd az eszed! Csak ma ismerted meg! De hát átkísért az ingoványon, és a vacsorádat is fizette. De nem én kértem meg rá!. ~
*A belső vita szinte látszik rajta is, ahogy bíbelődik magában. Végül csak orra alatt motyogva válaszol.*
- Köszönöm uram, de talán legközelebb.
*Alig meri elutasítani a férfit, de legalább megtette. Máskor, már valami idétlen indokot kitalálva hét felé szaladt volna el.*
6014. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-25 11:10:32
Üzenet elküldve: 2025-06-25 11:10:32
Rang: Játékos
IC üzenetek: 150
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 150
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Megfontolt
//Szemtől szemben… vagy majdnem//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
//Nyílt//
*Nem is tervezi, hogy válaszoljon bármit is ennek a kis nyomorultnak. Ettől függetlenül az emlegetett tizenöt évvel ezelőtt még minden páros szerve megvolt neki. Így nem valószínű, hogy ő erőszakolta volna meg a fiú anyját, meg hát szokása se volt az ilyesmi. Aranya akkortájt volt bőven. A kurvák úgy dongták körül, mint méhek a mézescsuprot. Kevesebb macerával jár fizetni egy nőért, mint kínlódni vele, hogy szétfeszítsen két combot.*
- Na ide figyelj te kis patkány. Nem érdekel, hogy kitől, milyen sérelem ért. Még egyszer elmondom neked, úgyhogy húzd ki a faszt a füledből. Takarodj az utamból, mert a beleidet a padlóról kell majd összekaparnod.* A rumosban már rég a fiút szabdalná, de elvileg egy civilizáltabb hely. Itt úriemberként viselkedik, legalábbis egyelőre, de a türelme fogy.*
- Rántsd elő a kardod, ha mered, vagy takarodj, mert nem érek rá egész nap.* Le akarná ezt tudni mihamarabb, aztán legurítani valami jó italt, de kétli, hogy itt rumot fog kapni. Be kell érnie majd valami városi itallal. Ez is Merlana hibája, hát nem hihetettlen. Talán majd lehúzza még ezért a kis afférért is pár arannyal.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
//Nyílt//
*Nem is tervezi, hogy válaszoljon bármit is ennek a kis nyomorultnak. Ettől függetlenül az emlegetett tizenöt évvel ezelőtt még minden páros szerve megvolt neki. Így nem valószínű, hogy ő erőszakolta volna meg a fiú anyját, meg hát szokása se volt az ilyesmi. Aranya akkortájt volt bőven. A kurvák úgy dongták körül, mint méhek a mézescsuprot. Kevesebb macerával jár fizetni egy nőért, mint kínlódni vele, hogy szétfeszítsen két combot.*
- Na ide figyelj te kis patkány. Nem érdekel, hogy kitől, milyen sérelem ért. Még egyszer elmondom neked, úgyhogy húzd ki a faszt a füledből. Takarodj az utamból, mert a beleidet a padlóról kell majd összekaparnod.* A rumosban már rég a fiút szabdalná, de elvileg egy civilizáltabb hely. Itt úriemberként viselkedik, legalábbis egyelőre, de a türelme fogy.*
- Rántsd elő a kardod, ha mered, vagy takarodj, mert nem érek rá egész nap.* Le akarná ezt tudni mihamarabb, aztán legurítani valami jó italt, de kétli, hogy itt rumot fog kapni. Be kell érnie majd valami városi itallal. Ez is Merlana hibája, hát nem hihetettlen. Talán majd lehúzza még ezért a kis afférért is pár arannyal.*
6013. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-25 09:15:47
Üzenet elküldve: 2025-06-25 09:15:47
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//A szépség és a tolvaj//
*Megint sikerül zavarba hoznia Annimont. A lány vörös arcocskája büszkeséggel tölti meg amúgy is hatalmas önbizalmát. Nem fair játszma ez az egész, a lány kevés tapasztalata nem vetekedhet Mehrydyccel. Vajon egyáltalán lehet ebből a félénk tündérből egyszer olyan személy, aki másokat hoz zavarba flörtölésével? Majd ez idővel kiderül. Hamar megérkeznek a vacsorájukkal. Még meleg étele látványától gyomra halkan kordul egyet. A fogadó alapzaja miatt Annimon nem hallhatja, még ő sem hallotta csak érezte, hogy a gyomra is várja már a vacsorát. Megköszöni a kiszolgált Annimon után ő is.*
-Neked is jó étvágyat.
*Óvatosan kezd neki vacsorájának. Még gőzölög, szóval jogosan feltételezi, hogy forró lehet. Az első harapásánál ez a feltételezése hamar beigazolódik, de mivel számított rá, ezért nem égeti meg a száját. Annimon ajánlatára kérdőn néz fel. Csak mosolyog a lányra. Hirtelen egy újabb ötlet bukkant fel elméjében, hogy hogyan tudná zavarba hozni a lányt, de inkább hagyja. Lehet még később be tudja vetni, ha meg nem azzal sincs baj. Nem kell mindig szegényt lányt zavarba hoznia.*
-Köszönöm szépen, de nem kérek.
*Válaszolja kedvesen. A vacsora közben nem akar beszélgetni, hagyja hogy csendben fogyasszák el vacsorájukat. A jól megtömött gyomor és a hosszú gyalogút rendesen kifárasztotta. Jóllakottan dől hátra székében.*
-Ez nagyon finom volt. Remélem Annimon kisasszonynak is ízlett.
*Nem tudja, hogy a tündérek mit esznek, vagy éppen Annimon min nőtt fel, de abban biztos, hogy neki az a gyümölcstál még fél fogára sem lett volna elég.*
-Amennyiben végzett hagy vegyek ki neked egy szobát. Hacsak nem akarja egy ismerős mellett tölteni az éjszakát.
*Mosolyog cinkosul a lányra.*
*Megint sikerül zavarba hoznia Annimont. A lány vörös arcocskája büszkeséggel tölti meg amúgy is hatalmas önbizalmát. Nem fair játszma ez az egész, a lány kevés tapasztalata nem vetekedhet Mehrydyccel. Vajon egyáltalán lehet ebből a félénk tündérből egyszer olyan személy, aki másokat hoz zavarba flörtölésével? Majd ez idővel kiderül. Hamar megérkeznek a vacsorájukkal. Még meleg étele látványától gyomra halkan kordul egyet. A fogadó alapzaja miatt Annimon nem hallhatja, még ő sem hallotta csak érezte, hogy a gyomra is várja már a vacsorát. Megköszöni a kiszolgált Annimon után ő is.*
-Neked is jó étvágyat.
*Óvatosan kezd neki vacsorájának. Még gőzölög, szóval jogosan feltételezi, hogy forró lehet. Az első harapásánál ez a feltételezése hamar beigazolódik, de mivel számított rá, ezért nem égeti meg a száját. Annimon ajánlatára kérdőn néz fel. Csak mosolyog a lányra. Hirtelen egy újabb ötlet bukkant fel elméjében, hogy hogyan tudná zavarba hozni a lányt, de inkább hagyja. Lehet még később be tudja vetni, ha meg nem azzal sincs baj. Nem kell mindig szegényt lányt zavarba hoznia.*
-Köszönöm szépen, de nem kérek.
*Válaszolja kedvesen. A vacsora közben nem akar beszélgetni, hagyja hogy csendben fogyasszák el vacsorájukat. A jól megtömött gyomor és a hosszú gyalogút rendesen kifárasztotta. Jóllakottan dől hátra székében.*
-Ez nagyon finom volt. Remélem Annimon kisasszonynak is ízlett.
*Nem tudja, hogy a tündérek mit esznek, vagy éppen Annimon min nőtt fel, de abban biztos, hogy neki az a gyümölcstál még fél fogára sem lett volna elég.*
-Amennyiben végzett hagy vegyek ki neked egy szobát. Hacsak nem akarja egy ismerős mellett tölteni az éjszakát.
*Mosolyog cinkosul a lányra.*
6012. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-24 23:38:26
Üzenet elküldve: 2025-06-24 23:38:26
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Füst és liliom//
*Legszívesebben nevetve odavetné, hogy mekkora bohóc a férfi, mikor a megjegyzését követően a levegőbe szimatol. De csak egy alig felbukkanó, fáradt vigyorra futja már csak. Megtölti az orrát az, amit most illatnak koránt sem lehet nevezni. A fülledt együttlét alatt a bőrén legördülő izzadtság cseppjei szinte nyomtalanul elmosták a liliom illatát. A férfit körbe lengő füst illatát is elnyomja most a sóvárgás elmúlta után maradó markáns aroma. Szerencsére sosem volt az, akire a kényeskedés jellemző lett volna, de valószínűleg most akkor sem bánná, hogy ezek a szagok megmaradnak a szoba négy fala között. Hisz az apró érintésen kívül még ez az, ami biztosítékot nyújt arról, hogy ez mind valóságos. Hisz az álmok kellemesek, hacsak nem valami rémvilágba költözik az ember elalvás után. Egy kellemes álomban pedig az izzadtság nem sós, hanem édes, ahogy az állott szag is olyan, mint egy tál frissen felvágott gyümölcs. Legalábbis az ő álmaiban ezt így képzelné el. Az pedig megnyugtató, hogy ez most határozottan nincs így. Mégis úgy kapaszkodik a férfi kezébe, mintha továbbra sem merne teljes bizonyosságot venni arról, hogy ez mind most valóban megtörtént. Fáradt és gyenge ujjai ellenére határozottan és rendíthetetlenül. Először nem is meri álomra hajtani a fejét, de a szemhéjai egyre nehezülnek el, mintha apró manók kapaszkodnának meg minden egyes szempillán. A megenyhült test fáradtsága pedig győz az elme akarata felett, hogy végre csak aludhasson. Békésen, zavartalanul. Évek óta először pedig az éjszaka álmok nélkül múlik el. De most nincs is szükség arra, hogy egy kitalált világba meneküljön, ha minden, amire vágyott most ugyan azzal a békével szuszog mellette.*
//Másnap reggel//
*A ruhák suhogása, az ajtó halk nyikordulása nem zavarja meg a békéjét. Ahogyan az várható volt, egy porcikáját sem hajlandó megmozdítani a férfi előtt. Lustán nyúlik végig a lepedőn. Az első meleg sugarak simogatása sem tudja kirázni ebből az áldott nyugalomból. Bár amikor a férfi óvatosan kihúzza karját a feje alól, azt kíséri egy kelletlen szusszanás, de az egész abbamarad azzal, hogy ismét a hasára gördülve nyúlik végig, az ágyat szinte teljesen elfoglalva.
A kezei óvatosan simítanak ki oldalra, először a lassan hűlő lepedőt tapintja meg, míg végül az ujjak nem ütköznek semmibe, csak a levegőt markolják meg.
A szemei akkor pattannak ki, de a teste még mindig várat magára. Először a padlóra pillant, ahol egyedül csak a fehér selyem nyugszik már. Azután tovább siklik a tál felé, ami mellett gyűrötten hever a rongy, végül pedig a fejét kissé feljebb emelve az asztalka következik, amin ott a kancsó és a két pohár mellette. A szíve az elején kellemetlenül heves tempóban kezdett verdesni a mellkasában, de hirtelen most nyugszik, még a mosoly is az arcára költözik. Szusszanva dörzsöl a szemeire, még fektében nyújtózik egyet, majd kezein megtámaszkodva először feltérdel, azután pedig kifordul az ágy szélére. Talpa lassan ér a padlóhoz, tenyerei combjai mellett támaszkodnak tovább. Érzi a bőre alatt a gyűrött lepedő durva anyagát. Felrémlik benne az enyhülést hozó éjszaka. Az érintések, a csókok, Norennar maga. A mosolya pedig szélesebbé válik, ahogy az ajtó nyílik, megjelenik először a tálca, majd az azt cipelő férfi is.*
- A reggellel együtt megérkezett a legfinomabb illatú lovam is.
*Pillant mögé, egyenesen az ajtóra. Mozdulni pedig már csak akkor mozdul, amikor az becsukódik mögötte. A mozdulatai még mindig nem azok a ringó, ruganyos lépések, de az összeölelkezést kísérő fáradtságnak már nyoma sincs. Már könnyedebben perdül mellé és lábujjhegyre állva nyom egy leheletnyi csókot az arcára.*
- De csak azért, mert körbe lengi a rántotta illata.
*Súgja komiszul a bőrére, miközben kezei már le is csapnak az egyik tálcán pihenő tányérra. Azt magához ragadja, ahogyan a vizet is, a kenyereket egyelőre nem piszkálja. Nem kérdezi meg, hogy esetlegesen a tálcán mi lehet kié, hisz az este pontosan megbeszéltek minden részletet. Az megdobogtatja a szívét, hogy a férfi hiba nélkül emlékezett mindenre. Azzal vissza is fordul az ágy felé, amin elhelyezkedve pakolja az ölébe a tányért. Addig viszont nem kezd neki, amíg Norennar nem helyezkedik el maga is. Noha a gyomra már korog, de remekül gyakorolja a türelmet. Egy darabig minden bizonnyal, amiről már az éjszaka folyamán úgy is bizonyosságot tett.*
- Akkor reggeli után indulunk? Át kéne öltöznöm, nem?
*Pillant közben eltűnődve a selyem felé. Igaz, hogy mutatós egy darab, de nem biztos, hogy a legkényelmesebb és praktikusabb választás a sétájukhoz.*
*Legszívesebben nevetve odavetné, hogy mekkora bohóc a férfi, mikor a megjegyzését követően a levegőbe szimatol. De csak egy alig felbukkanó, fáradt vigyorra futja már csak. Megtölti az orrát az, amit most illatnak koránt sem lehet nevezni. A fülledt együttlét alatt a bőrén legördülő izzadtság cseppjei szinte nyomtalanul elmosták a liliom illatát. A férfit körbe lengő füst illatát is elnyomja most a sóvárgás elmúlta után maradó markáns aroma. Szerencsére sosem volt az, akire a kényeskedés jellemző lett volna, de valószínűleg most akkor sem bánná, hogy ezek a szagok megmaradnak a szoba négy fala között. Hisz az apró érintésen kívül még ez az, ami biztosítékot nyújt arról, hogy ez mind valóságos. Hisz az álmok kellemesek, hacsak nem valami rémvilágba költözik az ember elalvás után. Egy kellemes álomban pedig az izzadtság nem sós, hanem édes, ahogy az állott szag is olyan, mint egy tál frissen felvágott gyümölcs. Legalábbis az ő álmaiban ezt így képzelné el. Az pedig megnyugtató, hogy ez most határozottan nincs így. Mégis úgy kapaszkodik a férfi kezébe, mintha továbbra sem merne teljes bizonyosságot venni arról, hogy ez mind most valóban megtörtént. Fáradt és gyenge ujjai ellenére határozottan és rendíthetetlenül. Először nem is meri álomra hajtani a fejét, de a szemhéjai egyre nehezülnek el, mintha apró manók kapaszkodnának meg minden egyes szempillán. A megenyhült test fáradtsága pedig győz az elme akarata felett, hogy végre csak aludhasson. Békésen, zavartalanul. Évek óta először pedig az éjszaka álmok nélkül múlik el. De most nincs is szükség arra, hogy egy kitalált világba meneküljön, ha minden, amire vágyott most ugyan azzal a békével szuszog mellette.*
//Másnap reggel//
*A ruhák suhogása, az ajtó halk nyikordulása nem zavarja meg a békéjét. Ahogyan az várható volt, egy porcikáját sem hajlandó megmozdítani a férfi előtt. Lustán nyúlik végig a lepedőn. Az első meleg sugarak simogatása sem tudja kirázni ebből az áldott nyugalomból. Bár amikor a férfi óvatosan kihúzza karját a feje alól, azt kíséri egy kelletlen szusszanás, de az egész abbamarad azzal, hogy ismét a hasára gördülve nyúlik végig, az ágyat szinte teljesen elfoglalva.
A kezei óvatosan simítanak ki oldalra, először a lassan hűlő lepedőt tapintja meg, míg végül az ujjak nem ütköznek semmibe, csak a levegőt markolják meg.
A szemei akkor pattannak ki, de a teste még mindig várat magára. Először a padlóra pillant, ahol egyedül csak a fehér selyem nyugszik már. Azután tovább siklik a tál felé, ami mellett gyűrötten hever a rongy, végül pedig a fejét kissé feljebb emelve az asztalka következik, amin ott a kancsó és a két pohár mellette. A szíve az elején kellemetlenül heves tempóban kezdett verdesni a mellkasában, de hirtelen most nyugszik, még a mosoly is az arcára költözik. Szusszanva dörzsöl a szemeire, még fektében nyújtózik egyet, majd kezein megtámaszkodva először feltérdel, azután pedig kifordul az ágy szélére. Talpa lassan ér a padlóhoz, tenyerei combjai mellett támaszkodnak tovább. Érzi a bőre alatt a gyűrött lepedő durva anyagát. Felrémlik benne az enyhülést hozó éjszaka. Az érintések, a csókok, Norennar maga. A mosolya pedig szélesebbé válik, ahogy az ajtó nyílik, megjelenik először a tálca, majd az azt cipelő férfi is.*
- A reggellel együtt megérkezett a legfinomabb illatú lovam is.
*Pillant mögé, egyenesen az ajtóra. Mozdulni pedig már csak akkor mozdul, amikor az becsukódik mögötte. A mozdulatai még mindig nem azok a ringó, ruganyos lépések, de az összeölelkezést kísérő fáradtságnak már nyoma sincs. Már könnyedebben perdül mellé és lábujjhegyre állva nyom egy leheletnyi csókot az arcára.*
- De csak azért, mert körbe lengi a rántotta illata.
*Súgja komiszul a bőrére, miközben kezei már le is csapnak az egyik tálcán pihenő tányérra. Azt magához ragadja, ahogyan a vizet is, a kenyereket egyelőre nem piszkálja. Nem kérdezi meg, hogy esetlegesen a tálcán mi lehet kié, hisz az este pontosan megbeszéltek minden részletet. Az megdobogtatja a szívét, hogy a férfi hiba nélkül emlékezett mindenre. Azzal vissza is fordul az ágy felé, amin elhelyezkedve pakolja az ölébe a tányért. Addig viszont nem kezd neki, amíg Norennar nem helyezkedik el maga is. Noha a gyomra már korog, de remekül gyakorolja a türelmet. Egy darabig minden bizonnyal, amiről már az éjszaka folyamán úgy is bizonyosságot tett.*
- Akkor reggeli után indulunk? Át kéne öltöznöm, nem?
*Pillant közben eltűnődve a selyem felé. Igaz, hogy mutatós egy darab, de nem biztos, hogy a legkényelmesebb és praktikusabb választás a sétájukhoz.*
6011. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-24 22:15:27
Üzenet elküldve: 2025-06-24 22:15:27
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
- Az jó, mert én se.
*Jegyzi meg vigyorogva a plafon felé, mintha az árkádos repedések között valami bölcs választ keresett volna idáig, de most hirtelen elvesztették minden jelentőségüket. A következő pillanatban már nem is figyeli tovább őket. Tekintete lassan a nő felé fordul, és ott is marad.
Nem kapkodja el. Nem kell. Valahogy minden mozdulat lelassul ebben a csendben, ami már nem kínos, nem kételyekkel teli, hanem egyszerűen csak... jólesik. A közeledő alakot figyeli: ahogy a nő nehézkesen, de céltudatosan indul el az ágy felé, ahogy a fáradtság most minden mozdulatán keresztül beszél, és mégis, az a valami, ami Thea. Az ott van. Nem sikkad el attól, hogy nem ring a csípője, nem csillan a szemében a játékos fény. Most valahogy még erősebben van jelen, így csupaszon. Ruhák nélkül. Maszkok nélkül. És talán éppen ezért érinti meg. Mélyebben, mint gondolná. Mert ez nem az a pillanat, amit elfúj a hajnal vagy elriaszt egy félrenézett gesztus.
Amikor Thea az ágyra ereszkedik, Norennar kissé oldalra billenti a fejét. Az a fajta mozdulat ez, amikor valaki valamit ízlel, nem szájjal, hanem belül. Mintha az emberi esendőségnek lenne egy illata, amit most éppen ő is megérez. És el is mosolyodik ettől, egészen puhán, őszintén. Nem kell, hogy a nő lássa. Az a mosoly nem a szemeknek szól. Inkább a légzésnek, annak a halk, megtörhetetlen jelenlétnek, amit most ketten osztanak meg ebben a félhomályban.
A megjegyzésre, hogy valószínűleg ő sem épp virágillatú, Norennar egy árnyalatnyival jobban kihúzza magát, aztán finoman, szinte észrevétlenül szimatol a levegőbe. Nem hivalkodó, inkább olyan, mint amikor az ember egy ismerős illat nyomát keresi. És igen, ott van még. Halványan, mint a már megszáradt virág illata egy zsebben felejtett kendőn: az édeskés, gyümölcsös liliom szelíd maradéka, amit már elkezdett elfedni valami más. Valami testibb. De mégis… még mindig ott bujkál. És tetszik neki, hogy ez így van. Ismét felé fordítja arcát, és melegen mosolyodik el, minden szó nélkül.
A mozdulat, ahogy a nő ujjai hozzáérnek a kézfejéhez, apró, de szándékos. Norennar még nem mozdul. Csak azután, hogy megbizonyosodik róla: nem tévedés. Nem álom. Akkor szabad kezét, azt, amelyiken nem támaszkodik, lassan, mintha félne megsérteni vele bármit, végig vezeti a nő oldalán. Ujja a bordák ívét követi, a csípő szélét, a comb külső vonalát. Egy csendes sóhaj kíséri, ami valahol a mellkasából jön fel, de nem törik meg a hanggá. Csak a pillanat telítődik tőle.
Aztán a nő újra megszólal, álmosan, fáradt humorral, és Norennar szemhéja lustán lejjebb billen, mintha a szavak melege elnehezítené tekintetét.*
- Szerintem ez a veszély nem fenyeget.
*Mondja szárazon, de egy csipet mosoly mégis bekúszik a hangja alá. Nem kérkedés. Inkább egy józan felismerés, amit már nem akar palástolni. A rántotta említésére aztán kissé megemelkedik a szemöldöke, de nem vitatkozik.*
- Nos, ha mégis megtörténne, akkor én is.
*Feleli, mintha ezzel pecsétet tenne valami nagyon is emberi egyezségre. Nem arról van szó, hogy elhiszi, hogy lesz ilyen. Csak... ha lenne, akkor ez lenne benne a legfontosabb rész. Az, hogy együtt történik.
A nő csendes kuncogása már inkább egy álom kapujában megtett kis lépés, mint valódi nevetés. És mire a hangja elhal, Norennar már pontosan tudja, hogy elaludt. A légzése mélyebb lesz, egyenletes, a teste pedig egyre nehezebben simul a lepedőbe. Norennar csak ekkor hajol közelebb, és lágy, szinte súlytalan csókot lehel a hajába. Mintha ezzel hitelesítené az egész estét. A füstöt, a liliomot, a sóhajokat.
Ezután a hátára fordul. A mennyezet repedései ismét előkerülnek, de már nem keres bennük válaszokat. Elgondolkodik ugyan azon, hogy újra meggyújtja a pipáját, de aztán nem nyúl érte. Nincs mit hozzátennie ehhez az estéhez. Már nem kell füst. Most nem. Helyette a nő felé fordul, közelebb húzódik, nem tolakodóan, inkább úgy, mint aki biztos pontot keres. A karját óvatosan átfonja a nő derekán, és hagyja, hogy a csend és meleg lassan őt is elringassa.*
//Másnap reggel//
*A hajnal csak lassan kúszik be a zsalugáter résein. Fakó, derengő fény, ami inkább hasonlít valami halvány emlékre, mint nappali világosságra. Norennar szeme előbb nyílik ki, mint ahogy maga is tudatosítaná az ébredést. Pár pillanatig mozdulatlanul fekszik, figyeli a nő arcát. A bőrét, amit a haj reggeli kuszasága csak még valódibbá tesz. A csók most az arcára érkezik – alig érintés, csak egy röpke jelenlét, mielőtt lassan és nagy gonddal kiszabadítja a karját a nő feje alól.
Finoman hajol fölé. Egy csók az arcra, szinte súlytalan, mégis valahogy ünnepélyes, mintha nem pusztán búcsú lenne, hanem megerősítés is, hogy ez itt valóban megtörtént. Ezután lassan, óvatosan kezdi kiszabadítani alóla a karját. Minden mozdulatában ott a szándék: semmit sem elrontani, semmit sem elsietni. Úgy húzza ki a kezét, mintha egy vékony selyemfonalat bontana le egy alvó lepkéről, féltve, nehogy elriassza.
Közben szeme akaratlanul is megakad a nő testén. A spaletta résein át beszökő hajnali fény most kezd éledezni, még nem éles, inkább sápadt aranypor, ami megül a vállak ívén, a kulcscsonton, a bordák finom redőiben. Nem harsány, nem hivalkodó – inkább olyan, mint egy régi festmény ecsetvonása. Meztelen bőre ezen a fényen át nem csupán valóságosabbnak tűnik, hanem szinte szentségszerűnek. Ahogy a takaró redőzete kissé lecsúszva hagyja megmutatni a test ívét, Norennarban valami ismerős borzongás fut végig. Nem a vágy az, az már jóllakottan pihen benne. Inkább egyfajta mély, lassú csodálat.
Nem nyúl hozzá. Nem zavarja meg. Csak nézi. Egy pillanatig, talán kettőig. Amíg a fény nem változik, a csend nem moccan. Amíg a varázslat még mozdulatlan. A nő mélyen és egyenletesen szuszog tovább. Norennar pedig, mielőtt végleg felkelne, egy apró sóhajt enged ki magából. Nem fáradt, nem elégedetlen. Csak teli. Olyan, akinek van mit őriznie most már.
Végül hangtalanul kel fel. Meztelen talpa nesztelenül simul a padlódeszkára, s már nyúl is a ruháiért. A nadrágot és inget gyors mozdulatokkal, de gondosan húzza magára. A csizmák megadással nyekkennek a sarokban, ahogy belelép. Aztán elindul kifelé. Az ajtót finoman húzza be maga mögött, csak amennyire kell, se több, se kevesebb.
Odakint rögtön nyújtózik egyet. Karjai a feje fölé nyúlnak, hátából halk roppanás sorozat indul lefelé, majd egy valamivel hangosabb reccsenés zárja le a mozdulatot.*
- Hhh...
*Sóhajt fel halkan, és csak ezután indul meg lefelé a lépcsőn, át a kihalt folyosón, míg végül a közös térbe nem ér.
Odabent a fogadós már talpon van, kezében rongy, poharak előtt gőzölgő víztál, és az a különös, hajnali hangulat, amikor még senki nem beszél túl hangosan, de a világ már nem teljesen alszik.*
- Úgy érzem, megint jó estéd volt.
*Jegyzi meg a férfi, amint felnéz a munkájából. A hangja nem vádol, de nem is kíván diskurálni. Csak egy kis pimasz egyenlet a levegőben, amire nem lehet nem válaszolni.*
- Az.
*Bólint Norennar szárazon, de a szeme már elárulja, hogy nem sértődik meg a célozgatáson.*
- Mármint szó szerint érzem. *Teszi hozzá a fogadós, aztán kis szünet után, szinte tanári türelemmel:* - Nem ártana fürdened.
*Norennar csak egy pillanatig állja a pillantását, aztán megemeli az egyik szemöldökét. Az arca azt súgja: „Lehet, hogy igazad van. De ezt ne mondd el senkinek.”
Érzi is, hogy a levegő körülötte sűrűbb, mint kellene. Nem kellemetlen, de… határozottan nem friss. Egy pillanatra meginog, majdnem megszagolja saját vállát, de inkább csak megforgatja a vállát, és halkan felsóhajt, jelezve: elfogadta az ítéletet.
Végül mindketten elvigyorodnak. A fogadós lecsapja a rongyot a pult szélére, és megtörli a kezét.*
- Na, mit kérsz?
- Két rántottát. Négy kenyérrel. Meg két pohár vizet *Sorolja Norennar, miközben előhúzza az erszényét.*
- Akkor az... két Rántotta, az 14 arany, a négy Szelet kenyér az meg 8 arany... *Morogja maga elé a fogadós, és fejben számol.* Plusz a két pohár Víz, legyen 4 arany.
*Azzal a tenyerét nyújtja. Norennar szó nélkül számolja le az aranyakat. A mozdulatai gyakorlottak, nem siet, de nem is húzza a fogadós idejét a kelleténél tovább. Tudja, mit akar, és most ez a két rántotta, meg a kenyér, meg az a fránya víz, ez fontosabb, mint bármilyen reggeli eszmefuttatás.*
- Visszahozod a tányérokat? *Kérdezi a fogadós, miközben átnyújtja neki a tálcára rakott reggelit.*
- Ha felejtem el…
*Feleli Norennar, de a hangjában már van valami játékos melegség. A fogadós csak legyint, már vissza is fordul a poharaihoz.
Norennar két tányérral, a kenyérrel és két vízzel indul vissza az emeletre. Nem siet, de lépései céltudatosak. A tálca enyhén megbillen, ahogy a könyöke megfeszül az egyik foknál, de egyensúlyban tartja. Ismeri már a lépcső minden recsegését. A folyosó csendes, ajtók mögött szuszogó vendégek, odabent még sötét, fülledt álomvilág uralkodik.
A kulcslyukhoz nem hajol. Tudja, mit talál odabent. Az ajtót halkan kinyitja, csak egy ujjnyira tolja beljebb, majd a csípőjével löki tovább, hogy ne kelljen a könyökeit emelnie. A reggeli fény már egy kicsit bátrabb, beszalad a padló rései közé, de nem bántó.
Norennar belép. Az ajtót becsukja maga mögött. A kezében a reggeli. Az arcán még mindig az a tompa, reggeli félmosoly. A szobában pedig ott van valami, ami miatt megéri visszajönni. Illat, testmeleg, és az a gyűrött lepedő, ami most a legbiztosabb hazai föld.*
*Jegyzi meg vigyorogva a plafon felé, mintha az árkádos repedések között valami bölcs választ keresett volna idáig, de most hirtelen elvesztették minden jelentőségüket. A következő pillanatban már nem is figyeli tovább őket. Tekintete lassan a nő felé fordul, és ott is marad.
Nem kapkodja el. Nem kell. Valahogy minden mozdulat lelassul ebben a csendben, ami már nem kínos, nem kételyekkel teli, hanem egyszerűen csak... jólesik. A közeledő alakot figyeli: ahogy a nő nehézkesen, de céltudatosan indul el az ágy felé, ahogy a fáradtság most minden mozdulatán keresztül beszél, és mégis, az a valami, ami Thea. Az ott van. Nem sikkad el attól, hogy nem ring a csípője, nem csillan a szemében a játékos fény. Most valahogy még erősebben van jelen, így csupaszon. Ruhák nélkül. Maszkok nélkül. És talán éppen ezért érinti meg. Mélyebben, mint gondolná. Mert ez nem az a pillanat, amit elfúj a hajnal vagy elriaszt egy félrenézett gesztus.
Amikor Thea az ágyra ereszkedik, Norennar kissé oldalra billenti a fejét. Az a fajta mozdulat ez, amikor valaki valamit ízlel, nem szájjal, hanem belül. Mintha az emberi esendőségnek lenne egy illata, amit most éppen ő is megérez. És el is mosolyodik ettől, egészen puhán, őszintén. Nem kell, hogy a nő lássa. Az a mosoly nem a szemeknek szól. Inkább a légzésnek, annak a halk, megtörhetetlen jelenlétnek, amit most ketten osztanak meg ebben a félhomályban.
A megjegyzésre, hogy valószínűleg ő sem épp virágillatú, Norennar egy árnyalatnyival jobban kihúzza magát, aztán finoman, szinte észrevétlenül szimatol a levegőbe. Nem hivalkodó, inkább olyan, mint amikor az ember egy ismerős illat nyomát keresi. És igen, ott van még. Halványan, mint a már megszáradt virág illata egy zsebben felejtett kendőn: az édeskés, gyümölcsös liliom szelíd maradéka, amit már elkezdett elfedni valami más. Valami testibb. De mégis… még mindig ott bujkál. És tetszik neki, hogy ez így van. Ismét felé fordítja arcát, és melegen mosolyodik el, minden szó nélkül.
A mozdulat, ahogy a nő ujjai hozzáérnek a kézfejéhez, apró, de szándékos. Norennar még nem mozdul. Csak azután, hogy megbizonyosodik róla: nem tévedés. Nem álom. Akkor szabad kezét, azt, amelyiken nem támaszkodik, lassan, mintha félne megsérteni vele bármit, végig vezeti a nő oldalán. Ujja a bordák ívét követi, a csípő szélét, a comb külső vonalát. Egy csendes sóhaj kíséri, ami valahol a mellkasából jön fel, de nem törik meg a hanggá. Csak a pillanat telítődik tőle.
Aztán a nő újra megszólal, álmosan, fáradt humorral, és Norennar szemhéja lustán lejjebb billen, mintha a szavak melege elnehezítené tekintetét.*
- Szerintem ez a veszély nem fenyeget.
*Mondja szárazon, de egy csipet mosoly mégis bekúszik a hangja alá. Nem kérkedés. Inkább egy józan felismerés, amit már nem akar palástolni. A rántotta említésére aztán kissé megemelkedik a szemöldöke, de nem vitatkozik.*
- Nos, ha mégis megtörténne, akkor én is.
*Feleli, mintha ezzel pecsétet tenne valami nagyon is emberi egyezségre. Nem arról van szó, hogy elhiszi, hogy lesz ilyen. Csak... ha lenne, akkor ez lenne benne a legfontosabb rész. Az, hogy együtt történik.
A nő csendes kuncogása már inkább egy álom kapujában megtett kis lépés, mint valódi nevetés. És mire a hangja elhal, Norennar már pontosan tudja, hogy elaludt. A légzése mélyebb lesz, egyenletes, a teste pedig egyre nehezebben simul a lepedőbe. Norennar csak ekkor hajol közelebb, és lágy, szinte súlytalan csókot lehel a hajába. Mintha ezzel hitelesítené az egész estét. A füstöt, a liliomot, a sóhajokat.
Ezután a hátára fordul. A mennyezet repedései ismét előkerülnek, de már nem keres bennük válaszokat. Elgondolkodik ugyan azon, hogy újra meggyújtja a pipáját, de aztán nem nyúl érte. Nincs mit hozzátennie ehhez az estéhez. Már nem kell füst. Most nem. Helyette a nő felé fordul, közelebb húzódik, nem tolakodóan, inkább úgy, mint aki biztos pontot keres. A karját óvatosan átfonja a nő derekán, és hagyja, hogy a csend és meleg lassan őt is elringassa.*
//Másnap reggel//
*A hajnal csak lassan kúszik be a zsalugáter résein. Fakó, derengő fény, ami inkább hasonlít valami halvány emlékre, mint nappali világosságra. Norennar szeme előbb nyílik ki, mint ahogy maga is tudatosítaná az ébredést. Pár pillanatig mozdulatlanul fekszik, figyeli a nő arcát. A bőrét, amit a haj reggeli kuszasága csak még valódibbá tesz. A csók most az arcára érkezik – alig érintés, csak egy röpke jelenlét, mielőtt lassan és nagy gonddal kiszabadítja a karját a nő feje alól.
Finoman hajol fölé. Egy csók az arcra, szinte súlytalan, mégis valahogy ünnepélyes, mintha nem pusztán búcsú lenne, hanem megerősítés is, hogy ez itt valóban megtörtént. Ezután lassan, óvatosan kezdi kiszabadítani alóla a karját. Minden mozdulatában ott a szándék: semmit sem elrontani, semmit sem elsietni. Úgy húzza ki a kezét, mintha egy vékony selyemfonalat bontana le egy alvó lepkéről, féltve, nehogy elriassza.
Közben szeme akaratlanul is megakad a nő testén. A spaletta résein át beszökő hajnali fény most kezd éledezni, még nem éles, inkább sápadt aranypor, ami megül a vállak ívén, a kulcscsonton, a bordák finom redőiben. Nem harsány, nem hivalkodó – inkább olyan, mint egy régi festmény ecsetvonása. Meztelen bőre ezen a fényen át nem csupán valóságosabbnak tűnik, hanem szinte szentségszerűnek. Ahogy a takaró redőzete kissé lecsúszva hagyja megmutatni a test ívét, Norennarban valami ismerős borzongás fut végig. Nem a vágy az, az már jóllakottan pihen benne. Inkább egyfajta mély, lassú csodálat.
Nem nyúl hozzá. Nem zavarja meg. Csak nézi. Egy pillanatig, talán kettőig. Amíg a fény nem változik, a csend nem moccan. Amíg a varázslat még mozdulatlan. A nő mélyen és egyenletesen szuszog tovább. Norennar pedig, mielőtt végleg felkelne, egy apró sóhajt enged ki magából. Nem fáradt, nem elégedetlen. Csak teli. Olyan, akinek van mit őriznie most már.
Végül hangtalanul kel fel. Meztelen talpa nesztelenül simul a padlódeszkára, s már nyúl is a ruháiért. A nadrágot és inget gyors mozdulatokkal, de gondosan húzza magára. A csizmák megadással nyekkennek a sarokban, ahogy belelép. Aztán elindul kifelé. Az ajtót finoman húzza be maga mögött, csak amennyire kell, se több, se kevesebb.
Odakint rögtön nyújtózik egyet. Karjai a feje fölé nyúlnak, hátából halk roppanás sorozat indul lefelé, majd egy valamivel hangosabb reccsenés zárja le a mozdulatot.*
- Hhh...
*Sóhajt fel halkan, és csak ezután indul meg lefelé a lépcsőn, át a kihalt folyosón, míg végül a közös térbe nem ér.
Odabent a fogadós már talpon van, kezében rongy, poharak előtt gőzölgő víztál, és az a különös, hajnali hangulat, amikor még senki nem beszél túl hangosan, de a világ már nem teljesen alszik.*
- Úgy érzem, megint jó estéd volt.
*Jegyzi meg a férfi, amint felnéz a munkájából. A hangja nem vádol, de nem is kíván diskurálni. Csak egy kis pimasz egyenlet a levegőben, amire nem lehet nem válaszolni.*
- Az.
*Bólint Norennar szárazon, de a szeme már elárulja, hogy nem sértődik meg a célozgatáson.*
- Mármint szó szerint érzem. *Teszi hozzá a fogadós, aztán kis szünet után, szinte tanári türelemmel:* - Nem ártana fürdened.
*Norennar csak egy pillanatig állja a pillantását, aztán megemeli az egyik szemöldökét. Az arca azt súgja: „Lehet, hogy igazad van. De ezt ne mondd el senkinek.”
Érzi is, hogy a levegő körülötte sűrűbb, mint kellene. Nem kellemetlen, de… határozottan nem friss. Egy pillanatra meginog, majdnem megszagolja saját vállát, de inkább csak megforgatja a vállát, és halkan felsóhajt, jelezve: elfogadta az ítéletet.
Végül mindketten elvigyorodnak. A fogadós lecsapja a rongyot a pult szélére, és megtörli a kezét.*
- Na, mit kérsz?
- Két rántottát. Négy kenyérrel. Meg két pohár vizet *Sorolja Norennar, miközben előhúzza az erszényét.*
- Akkor az... két Rántotta, az 14 arany,
a négy Szelet kenyér az meg 8 arany... *Morogja maga elé a fogadós, és fejben számol.* Plusz a két pohár Víz, legyen 4 arany. *Azzal a tenyerét nyújtja. Norennar szó nélkül számolja le az aranyakat. A mozdulatai gyakorlottak, nem siet, de nem is húzza a fogadós idejét a kelleténél tovább. Tudja, mit akar, és most ez a két rántotta, meg a kenyér, meg az a fránya víz, ez fontosabb, mint bármilyen reggeli eszmefuttatás.*
- Visszahozod a tányérokat? *Kérdezi a fogadós, miközben átnyújtja neki a tálcára rakott reggelit.*
- Ha felejtem el…
*Feleli Norennar, de a hangjában már van valami játékos melegség. A fogadós csak legyint, már vissza is fordul a poharaihoz.
Norennar két tányérral, a kenyérrel és két vízzel indul vissza az emeletre. Nem siet, de lépései céltudatosak. A tálca enyhén megbillen, ahogy a könyöke megfeszül az egyik foknál, de egyensúlyban tartja. Ismeri már a lépcső minden recsegését. A folyosó csendes, ajtók mögött szuszogó vendégek, odabent még sötét, fülledt álomvilág uralkodik.
A kulcslyukhoz nem hajol. Tudja, mit talál odabent. Az ajtót halkan kinyitja, csak egy ujjnyira tolja beljebb, majd a csípőjével löki tovább, hogy ne kelljen a könyökeit emelnie. A reggeli fény már egy kicsit bátrabb, beszalad a padló rései közé, de nem bántó.
Norennar belép. Az ajtót becsukja maga mögött. A kezében a reggeli. Az arcán még mindig az a tompa, reggeli félmosoly. A szobában pedig ott van valami, ami miatt megéri visszajönni. Illat, testmeleg, és az a gyűrött lepedő, ami most a legbiztosabb hazai föld.*
6010. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-24 21:00:08
Üzenet elküldve: 2025-06-24 21:00:08
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Füst és liliom//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Ha a férfi gondolatai olyan könnyedén tova suhantak, hát ő majd tesz arról, hogy az még vendégeskedjen egy pár pillanatig. Úgy tesz, mint aki mélyen eltűnődik, megrágja magában a hallottakat, közben egyik keze lassan kúszik fel saját bőrén, át a domborulatokon.*
- Talán akkor azért volt olyan nagy a csend odakint. Valami ficsúr biztos a nyálát törölgette a szája széléről.
*Egy kissé tán gonoszabb vigyor fut át az arcán, többet pedig nem is fűz már hozzá. Ez is éppen elég ahhoz, hogy beérjen, talán még a pirosló gyümölcsét is leszakíthatja. Még ha az nem érkezik másban, csak egy elfojtott, halk, morranásban.
A válaszra még kár is lenne várni, mert az lassan készülődik, akár a kisasszonyok bál előtt. A nő most kiélvezi az előbb már összepiszkolt víz jótékony hűvösét, ha már azt nem tudja, hogy megfelelően letisztítsa magát. De, ahogy mondani szokták, a semminél azért ez is több. Átdörzsöli a nyakát, karjait, combjait, de a végén inkább egy hosszú sóhajjal hagyja is a fenébe. Amennyire hirtelen szükségét érezte, annyira felfrissült, arról nem is beszélve, hogy nincs ellenére, hogy a levegő fülledt nehézségét csak fokozza a testek egymásba gabalyodása után maradt illat. A liliom és füst egyvelegét most elnyomja ez, de azon illatok egymásra találása beragadt az emlékeibe, egyelőre pedig jó helyen vannak ott. Persze nem fél most attól, hogy az őrjítő sóvárgás az éjszaka folyamán újra rátörne, de mindig jobb megtartani a biztonságot.
Hallja háta mögül a lassú talpra állást és átérzi annak nehézségeit, küzdelmét. Amikor pedig a férfi a látómezöjébe ér szeme sarkából minden mozdulatát követi. A szíve ismét erősebbet dobban, de az most nem a vágytól van hajtva, egyszerűen csak az édes történések hatása, a felszínen ragadt kellemesebb emlékeké. Csupán csak annak köszönhető, hogy a férfi itt van vele, a valóságban, újra. Norennar megingására mozdul maga is, csak a kezével, de amint tudatosul benne, hogy a férfi talpon marad a kezét vissza is húzza. Mintha valahol még tartana attól, hogy egy óvatlan érintés és újra a lepedőt akarná meggyűrni. Pedig most semmi másra nem vágyik, minthogy az ágyba zuhanjon és hagyja, hogy a férfi oldalán köszönjön rá a reggel. Az éveken át kínzó éhsége, a nyughatatlan vágy végre megcsitult benne, mint a jóllakott vad, aki végre egy sikeres vadászaton van túl.*
- Pedig a fürdőbe én most le nem megyek.
*Nyögi elkínzottan, ahogy a rongyot egyszerűen a tál mellé ejti. Valóban felesleges már bármit is kezdeni vele. Nem lesz tőle sem tisztább, sem pedig illatosabb. Így sarkon fordul és a férfi példáját követve az ágy felé indul. A ruganyos járás, a ringó csípő most sehol sincs. Minden mozdulata nehéz és fáradt, de ez az a jól eső fáradtság, amiből gyakran kivenné a részét. Ésszel persze, hogy a végére ne hasonlítsanak egy napon kiszárított gilisztára. A hasonlatot most csak magában mosolyogja meg. Amíg az ágyba nem ér még egy egyszerű kis szájhúzásra sem érez magában elég erőt. Valami láthatatlan erő húzza lefelé, aminek kis híja csak, hogy nem engedelmeskedik. De tenyerei és térdei alatt hamar megérzi a durva anyagot, feljebb mászik egy kicsit, amíg a feje a párna fölé ér, ott viszont egyszerűen elengedi magát. Egy jóleső nyögés kíséri, ahogy az ágyra zuhan, tagjait pedig egyszerűen csak kinyújtva pihenteti a lassan átmelegedő lepedőn.*
- Valószínűleg én is. De még mindig jobb, mint egy disznó.
*A szemeit lehunyva vigyorodik el fáradtan, miközben egyik kezét lassan a férfi közelébe csúsztatja. Csak az ujjhegyeivel érinti a kézfejét, de már ennyi is elég ahhoz, hogy lehunyt szemekkel ne rettegjen attól, hogy, ha legközelebb feltekint a sárgákkal, akkor a férfi ugyan úgy kiszökik, mint a füst az ablakon.*
- Ha előbb ébredek meg nálad... *Nem valószínű.* találd ki, hogy mit akarsz reggelire. A kritikust olyannyira lenyűgözted, hogy hajlandó azt az ágyban felszolgálni neked.
*Dünnyögi rekedtesen, de mosolygós hangon, ahogy az ujjai végül finoman ráfognak a férfi kezére. A biztos pontra. Ami a gyötrelmes valóságot édessé varázsolta.*
- Én rántottát kérek. Kenyérrel.
*Kuncog fel a végére, de hamarosan már csak az egyenletes, békés szuszogás érkezik a nő felől, amit felfog a párna egyik gyűrődése.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Ha a férfi gondolatai olyan könnyedén tova suhantak, hát ő majd tesz arról, hogy az még vendégeskedjen egy pár pillanatig. Úgy tesz, mint aki mélyen eltűnődik, megrágja magában a hallottakat, közben egyik keze lassan kúszik fel saját bőrén, át a domborulatokon.*
- Talán akkor azért volt olyan nagy a csend odakint. Valami ficsúr biztos a nyálát törölgette a szája széléről.
*Egy kissé tán gonoszabb vigyor fut át az arcán, többet pedig nem is fűz már hozzá. Ez is éppen elég ahhoz, hogy beérjen, talán még a pirosló gyümölcsét is leszakíthatja. Még ha az nem érkezik másban, csak egy elfojtott, halk, morranásban.
A válaszra még kár is lenne várni, mert az lassan készülődik, akár a kisasszonyok bál előtt. A nő most kiélvezi az előbb már összepiszkolt víz jótékony hűvösét, ha már azt nem tudja, hogy megfelelően letisztítsa magát. De, ahogy mondani szokták, a semminél azért ez is több. Átdörzsöli a nyakát, karjait, combjait, de a végén inkább egy hosszú sóhajjal hagyja is a fenébe. Amennyire hirtelen szükségét érezte, annyira felfrissült, arról nem is beszélve, hogy nincs ellenére, hogy a levegő fülledt nehézségét csak fokozza a testek egymásba gabalyodása után maradt illat. A liliom és füst egyvelegét most elnyomja ez, de azon illatok egymásra találása beragadt az emlékeibe, egyelőre pedig jó helyen vannak ott. Persze nem fél most attól, hogy az őrjítő sóvárgás az éjszaka folyamán újra rátörne, de mindig jobb megtartani a biztonságot.
Hallja háta mögül a lassú talpra állást és átérzi annak nehézségeit, küzdelmét. Amikor pedig a férfi a látómezöjébe ér szeme sarkából minden mozdulatát követi. A szíve ismét erősebbet dobban, de az most nem a vágytól van hajtva, egyszerűen csak az édes történések hatása, a felszínen ragadt kellemesebb emlékeké. Csupán csak annak köszönhető, hogy a férfi itt van vele, a valóságban, újra. Norennar megingására mozdul maga is, csak a kezével, de amint tudatosul benne, hogy a férfi talpon marad a kezét vissza is húzza. Mintha valahol még tartana attól, hogy egy óvatlan érintés és újra a lepedőt akarná meggyűrni. Pedig most semmi másra nem vágyik, minthogy az ágyba zuhanjon és hagyja, hogy a férfi oldalán köszönjön rá a reggel. Az éveken át kínzó éhsége, a nyughatatlan vágy végre megcsitult benne, mint a jóllakott vad, aki végre egy sikeres vadászaton van túl.*
- Pedig a fürdőbe én most le nem megyek.
*Nyögi elkínzottan, ahogy a rongyot egyszerűen a tál mellé ejti. Valóban felesleges már bármit is kezdeni vele. Nem lesz tőle sem tisztább, sem pedig illatosabb. Így sarkon fordul és a férfi példáját követve az ágy felé indul. A ruganyos járás, a ringó csípő most sehol sincs. Minden mozdulata nehéz és fáradt, de ez az a jól eső fáradtság, amiből gyakran kivenné a részét. Ésszel persze, hogy a végére ne hasonlítsanak egy napon kiszárított gilisztára. A hasonlatot most csak magában mosolyogja meg. Amíg az ágyba nem ér még egy egyszerű kis szájhúzásra sem érez magában elég erőt. Valami láthatatlan erő húzza lefelé, aminek kis híja csak, hogy nem engedelmeskedik. De tenyerei és térdei alatt hamar megérzi a durva anyagot, feljebb mászik egy kicsit, amíg a feje a párna fölé ér, ott viszont egyszerűen elengedi magát. Egy jóleső nyögés kíséri, ahogy az ágyra zuhan, tagjait pedig egyszerűen csak kinyújtva pihenteti a lassan átmelegedő lepedőn.*
- Valószínűleg én is. De még mindig jobb, mint egy disznó.
*A szemeit lehunyva vigyorodik el fáradtan, miközben egyik kezét lassan a férfi közelébe csúsztatja. Csak az ujjhegyeivel érinti a kézfejét, de már ennyi is elég ahhoz, hogy lehunyt szemekkel ne rettegjen attól, hogy, ha legközelebb feltekint a sárgákkal, akkor a férfi ugyan úgy kiszökik, mint a füst az ablakon.*
- Ha előbb ébredek meg nálad... *Nem valószínű.* találd ki, hogy mit akarsz reggelire. A kritikust olyannyira lenyűgözted, hogy hajlandó azt az ágyban felszolgálni neked.
*Dünnyögi rekedtesen, de mosolygós hangon, ahogy az ujjai végül finoman ráfognak a férfi kezére. A biztos pontra. Ami a gyötrelmes valóságot édessé varázsolta.*
- Én rántottát kérek. Kenyérrel.
*Kuncog fel a végére, de hamarosan már csak az egyenletes, békés szuszogás érkezik a nő felől, amit felfog a párna egyik gyűrődése.*
6009. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-24 19:38:12
Üzenet elküldve: 2025-06-24 19:38:12
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Füst és liliom//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Norennar továbbra is a padlón hever, egyik karját a homlokán pihentetve, mintha ezzel védekezne valami láthatatlan fény ellen, ami kizárólag az ő szemeit bántaná. A levegőt már nem kapkodja, de még nem is szedi egyenletesen, inkább úgy lélegzik, mint akinek a tüdeje csak most tanulja újra, hogyan kell békésen működni. A mellkasa minden ki- és belégzésnél lassan süllyed, majd emelkedik, s miközben az ablak nyitottságára ráeszmél, szemei sarkából már rég figyelik a másik mozgását.
Elégedetten hunyorít. Olyan mosoly kúszik az arcára, amit csak nagyon ritkán enged meg magának, az a fajta, ami túl széles, túl őszinte, s szinte már önmaga paródiája. Nem nevet, de a vigyorában ott bujkál valami megelégedett káröröm: a nő léptein, a remegő térdeken, azon, ahogy a test próbálja visszanyerni uralmát önmaga felett. Egy darabig csak nézi, ahogy eltipeg az asztalig, az izzadt bőr hűlésre vágyik, a mozdulatokban még mindig ott a kéj nyoma, mint valami lassan múló kábulat.
A férfi felé sandít, miközben elhalad fölötte, Norennar pillantása felpattan rá. Nem is tudná nem követni. A nő hangja pajkosan cseng vissza a falakról, s mire a lábát átlendíti felette, Norennar már válaszol is, gúnyos kis rándulással a hangjában.*
- Igaz. Meg hát amúgy is te álltál elöl.
*A mondat végén egy pillanatra ugyan megbicsaklik a gondolatai közt egy halk, szinte szorongó észrevétel, hogy voltaképp nem örül neki, ha valaki más is megláthatta a nőt ilyen állapotban. De nem fűzi tovább. Nem most. A gondolat, mint a füst, elillan, még mielőtt formát ölthetne.
A nő már a tál víznél matat, s a következő szavak egyenesen a vállainak szólnak, nem a szemének. Norennar csak fekszik, de mikor meghallja a következő megszólalást, játékosan elkerekednek a szemei. Felnéz, hátra dönti a fejét, hogy ismét lássa őt, ezúttal fejjel lefelé, de a mosolya nem lankad.*
- Valóban te lennél? S mi lenne a kritikus kritikája?
*Nem várja meg a választ. Érzi, hogy a légzése kezd egyenletesebbé válni, s az izmai bár még lágyan zsongnak a megfeszüléstől, már nem tiltakoznak a mozdulat gondolatától. Egyik térdét talpra húzza, kicsit nyújtózik, majd szinte egyetlen lendülettel feltérdel. Innen már nem sok választja el attól, hogy újra talpon legyen. A mozdulat kissé darabos, de nem zavarja, inkább csak a komótos visszatérés gesztusa ez. A kis asztalhoz lép, jobb híján felkapja az egyik kupát, s felhajtja a benne maradt bort.
Ahogy a folyadék végig marja a torkát, az első reakciója nem az enyhülés, inkább megbánás. Nem tudja eldönteni, hogy a gyors mozdulat vagy az alkohol teszi, de a feje enyhén beleszédül. Egy pillanatra megkapaszkodik az asztal szélében, ujjaival ráfeszül a fa élére, s egy mélyebb lélegzetvétellel próbálja magát újra a valóság talaján tartani.
Aztán lassan, szinte figyelmeztetés nélkül megint hátrapillant. A válla fölött néz vissza, hosszan, csendesen. A pillantása már nem simogat és nem is tart számot, csak időzik. Mintha valamit ellenőrizne, amit nem szavak, csak jelenlét bizonyíthat. A víz csobbanása, a rongy súrlódása a bőrön, a neszek a szobából most úgy zengenek, mint egy ünnepi utójáték lassan lecsengő hangjai.
Csendesen lép vissza az ágyhoz, és úgy ül le a szélére, mintha még mindig nem lenne teljesen biztos benne, hogy itt van. De nem néz el. Nem veszi le róla a szemét. Az a néhány lépés, amit megtett, mintha csak azért lett volna, hogy újra közelebb kerüljön hozzá, ha nem is fizikailag, akkor valamiféle csendes belső megerősítés okán.
Ott ül, csendben. Egy ideig csak figyeli, minden szavát, minden rezdülését, mintha tanulná őt újra, türelmesen, gondosan. Aztán egy apró sóhaj kúszik ki belőle. Nem nehéz, nem fáradt, inkább valami lassú belátás hangja. Félrebiccenti a fejét, és halk, szinte komolytalan hangon megszólal.*
- Nem hiszem, hogy az a tál víz megment minket, ami a tisztaságot illeti...
*Szavai után egy halovány, fáradt, de őszinte mosoly jelenik meg a szája sarkában. Olyan mosoly, ami mögött már nem vágy lapul, nem játék, nem kétértelműség – csak az a fajta közelség, amit nem lehet újra színlelni, ha egyszer tényleg megtörtént. Ha egyszer tényleg megadták egymásnak.
Aztán lassan hátrébb nyúl, tenyereivel megtámasztja magát az ágy szélén. A mozdulat nem sietős, inkább olyan, mint amikor az ember csak hagyja, hogy a teste még utólag is visszhangozza az iménti percek zaját. Lassan veszi le a nőről tekintetét, mintha most először engedné el őt az este során – nem örökre, csak egy lélegzetnyi időre. Fejét enyhén hátra dönti, és a mennyezetet kezdi bámulni. A szája sarka még mindig őrzi a mosoly emlékét, de a tekintete már máshol jár. Végül halkan, minden pátosz nélkül szólal meg.*
- Valószínűleg bűzlök, mint egy ló.
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Norennar továbbra is a padlón hever, egyik karját a homlokán pihentetve, mintha ezzel védekezne valami láthatatlan fény ellen, ami kizárólag az ő szemeit bántaná. A levegőt már nem kapkodja, de még nem is szedi egyenletesen, inkább úgy lélegzik, mint akinek a tüdeje csak most tanulja újra, hogyan kell békésen működni. A mellkasa minden ki- és belégzésnél lassan süllyed, majd emelkedik, s miközben az ablak nyitottságára ráeszmél, szemei sarkából már rég figyelik a másik mozgását.
Elégedetten hunyorít. Olyan mosoly kúszik az arcára, amit csak nagyon ritkán enged meg magának, az a fajta, ami túl széles, túl őszinte, s szinte már önmaga paródiája. Nem nevet, de a vigyorában ott bujkál valami megelégedett káröröm: a nő léptein, a remegő térdeken, azon, ahogy a test próbálja visszanyerni uralmát önmaga felett. Egy darabig csak nézi, ahogy eltipeg az asztalig, az izzadt bőr hűlésre vágyik, a mozdulatokban még mindig ott a kéj nyoma, mint valami lassan múló kábulat.
A férfi felé sandít, miközben elhalad fölötte, Norennar pillantása felpattan rá. Nem is tudná nem követni. A nő hangja pajkosan cseng vissza a falakról, s mire a lábát átlendíti felette, Norennar már válaszol is, gúnyos kis rándulással a hangjában.*
- Igaz. Meg hát amúgy is te álltál elöl.
*A mondat végén egy pillanatra ugyan megbicsaklik a gondolatai közt egy halk, szinte szorongó észrevétel, hogy voltaképp nem örül neki, ha valaki más is megláthatta a nőt ilyen állapotban. De nem fűzi tovább. Nem most. A gondolat, mint a füst, elillan, még mielőtt formát ölthetne.
A nő már a tál víznél matat, s a következő szavak egyenesen a vállainak szólnak, nem a szemének. Norennar csak fekszik, de mikor meghallja a következő megszólalást, játékosan elkerekednek a szemei. Felnéz, hátra dönti a fejét, hogy ismét lássa őt, ezúttal fejjel lefelé, de a mosolya nem lankad.*
- Valóban te lennél? S mi lenne a kritikus kritikája?
*Nem várja meg a választ. Érzi, hogy a légzése kezd egyenletesebbé válni, s az izmai bár még lágyan zsongnak a megfeszüléstől, már nem tiltakoznak a mozdulat gondolatától. Egyik térdét talpra húzza, kicsit nyújtózik, majd szinte egyetlen lendülettel feltérdel. Innen már nem sok választja el attól, hogy újra talpon legyen. A mozdulat kissé darabos, de nem zavarja, inkább csak a komótos visszatérés gesztusa ez. A kis asztalhoz lép, jobb híján felkapja az egyik kupát, s felhajtja a benne maradt bort.
Ahogy a folyadék végig marja a torkát, az első reakciója nem az enyhülés, inkább megbánás. Nem tudja eldönteni, hogy a gyors mozdulat vagy az alkohol teszi, de a feje enyhén beleszédül. Egy pillanatra megkapaszkodik az asztal szélében, ujjaival ráfeszül a fa élére, s egy mélyebb lélegzetvétellel próbálja magát újra a valóság talaján tartani.
Aztán lassan, szinte figyelmeztetés nélkül megint hátrapillant. A válla fölött néz vissza, hosszan, csendesen. A pillantása már nem simogat és nem is tart számot, csak időzik. Mintha valamit ellenőrizne, amit nem szavak, csak jelenlét bizonyíthat. A víz csobbanása, a rongy súrlódása a bőrön, a neszek a szobából most úgy zengenek, mint egy ünnepi utójáték lassan lecsengő hangjai.
Csendesen lép vissza az ágyhoz, és úgy ül le a szélére, mintha még mindig nem lenne teljesen biztos benne, hogy itt van. De nem néz el. Nem veszi le róla a szemét. Az a néhány lépés, amit megtett, mintha csak azért lett volna, hogy újra közelebb kerüljön hozzá, ha nem is fizikailag, akkor valamiféle csendes belső megerősítés okán.
Ott ül, csendben. Egy ideig csak figyeli, minden szavát, minden rezdülését, mintha tanulná őt újra, türelmesen, gondosan. Aztán egy apró sóhaj kúszik ki belőle. Nem nehéz, nem fáradt, inkább valami lassú belátás hangja. Félrebiccenti a fejét, és halk, szinte komolytalan hangon megszólal.*
- Nem hiszem, hogy az a tál víz megment minket, ami a tisztaságot illeti...
*Szavai után egy halovány, fáradt, de őszinte mosoly jelenik meg a szája sarkában. Olyan mosoly, ami mögött már nem vágy lapul, nem játék, nem kétértelműség – csak az a fajta közelség, amit nem lehet újra színlelni, ha egyszer tényleg megtörtént. Ha egyszer tényleg megadták egymásnak.
Aztán lassan hátrébb nyúl, tenyereivel megtámasztja magát az ágy szélén. A mozdulat nem sietős, inkább olyan, mint amikor az ember csak hagyja, hogy a teste még utólag is visszhangozza az iménti percek zaját. Lassan veszi le a nőről tekintetét, mintha most először engedné el őt az este során – nem örökre, csak egy lélegzetnyi időre. Fejét enyhén hátra dönti, és a mennyezetet kezdi bámulni. A szája sarka még mindig őrzi a mosoly emlékét, de a tekintete már máshol jár. Végül halkan, minden pátosz nélkül szólal meg.*
- Valószínűleg bűzlök, mint egy ló.
6008. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-24 18:40:32
Üzenet elküldve: 2025-06-24 18:40:32
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Füst és liliom//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Érzi a testét elöntő forróságot, az utána érkező nyers mozdulatokat. Amit már csak a vágy és az ösztön hajt. A teste engedelmesen hajlik meg előtte, addig a pontig, mikor már csak az utolsó feszülés kell, hogy a gyönyör szárnyat bontson a legvégén. A mozgás lassul, végül elmúlik, a valóság pedig apránként újra utat talál magának. Az izmok feszülése enged, a szobát elhagyják a kéjtől izzó nyögések, hogy helyükre a szapora levegővételek jöjjenek. Érzi, ahogy a férfi egy apró csókot követve lassan, óvatosan elhagyja. Fülében a vér dübörgése is halkul, újra érzi az ablakon át beszűrődő levegő hűvösét. Ez mind hosszú pillanatok műve, amíg beérik. Lassan előre dől, hogy ismét a párkányon találjon támaszt, de tovább még nem mozdul. A tüdeje szinte ég, ahogy szaporán igyekszik a levegőt szedni, de annak alig akad hely. A szemeit lassan nyitja ki, egy futó pillantást küldve csak az alattuk elnyúló utca felé. Azután pedig óvatosan eltolja magát az ablaktól, és még mindig remegő lábakkal tesz pár tétova lépést mielőtt megfordulna. Óvatosan és hangtalanul, mintha attól félne, hogy egy hirtelenebb, meggondolatlanabb mozdulattól akár a város is felriadhat. Ugyan ezekkel a lassú mozdulatokkal kezd ereszkedni lefelé, ott tenyereivel már tartva magát, ahol megérzi a fal hűvösét. Amint szebbik fele a padlót éri már megkönnyebbült sóhaj szalad ki ajkai közül, s akár egy rongybaba, egyszerűen elengedi magát és a kellemesen hűs falnak támasztja a hátát.
A mellkasa még mindig szaporán süllyed és emelkedik, de a légzése hallhatóan és számára érezhetően is kezd visszatérni az egyenleteshez. Az arcára telepedő elégedett mosolytól viszont képtelen szabadulni. Sőt, mi több, az csak szélesebb vigyorrá alakul, ahogy meghallja a férfi csendbe törő szavait. Hogy melyikőjük lepődik meg rajta jobban az kérdéses, bár kettejük arcából talán Norennaré az érdem. A nő inkább jót szórakozik rajta, amit nem rest egy halk nevetéssel azonnal a másik tudtára adni.*
- Vigyázz a szádra, mert valakik a végén kiszappanozza.
*Húzza össze komiszul a szemeit, de a pajkosság már kifut ennyivel. Érzi a fáradtságot a tagjain, azt, hogy az is erőfeszítésbe kerül, hogy egyáltalán elvigyorodjon rajta.
Mégis készül mozdulni, aminek első próbája egy kelletlen nyögésbe fullad. De azután csak ráparancsol megfáradt tagjaira és ugyan azzal a komótossággal kezdi magát összeszedni a padlóról, mint amivel odakerült. Sajnos a fáradtságnál valamivel csábítóbb az a tál víz, ami már frissnek semmiképp sem nevezhető, de a semminél mégiscsak több. A fürdőház lenne a legjobb választás, de még az előbb emlegetett isten sem tudná most rávenni arra, hogy akár csak egy lépcsőfokot is megtegyen a cél érdekében. Eleinte csak a padlón csoszogó lábakkal indul meg az asztal felé, végül a járása kicsit összeszedi magát, így, ha könnyedén nem is, de már egész életképesen lép át egyszerűen a padlón elnyúlt férfi fölött. A megjegyzés akkor éri, mikor épp leteszi a lábát annak túloldalán. A szemöldökei kissé összeszaladnak miközben hátrapillant rá a válla fölött.*
- Na és, ha igen? Mindenki csinál ilyet. Vagy csinálta. Vagy egyszer fogja.
*Vonja meg a vállait egyszerűen, majd tovább indítja lépteit az asztal felé. Kár volt ez a kis pihenő, mert lábai most ismét kissé megremegnek, de kitartóan halad a kitűzött cél irányába.*
- Tán attól félsz, hogy valaki becsmérelni fogja a munkád?
*Veszi kézbe a rongyot, amit a vízbe merít. Most nem néz hátra, de a hangjából tisztán kivehető, hogy nem csak ajkaira szökött újból egy gonosz kis mosoly, hanem hangja is újból játékos pimaszsággal csendül.*
- Ne aggódj kedvesem, itt most én vagyok a legnagyobb kritikusod. Amúgy is legfeljebb csak a tücskök figyeltek odalent.
*A vigyor mosollyá szelídül, majd finoman újból nekikezd annak, amin ma egyszer már túlesett. Akkor is ez a béke ölelte körbe, de most teste már egy szemernyit sem követelőzik tovább. Csodálja, hogy a hűvös víz, amint hozzá ér felforrósodott bőréhez nem párolog el azonnal.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Érzi a testét elöntő forróságot, az utána érkező nyers mozdulatokat. Amit már csak a vágy és az ösztön hajt. A teste engedelmesen hajlik meg előtte, addig a pontig, mikor már csak az utolsó feszülés kell, hogy a gyönyör szárnyat bontson a legvégén. A mozgás lassul, végül elmúlik, a valóság pedig apránként újra utat talál magának. Az izmok feszülése enged, a szobát elhagyják a kéjtől izzó nyögések, hogy helyükre a szapora levegővételek jöjjenek. Érzi, ahogy a férfi egy apró csókot követve lassan, óvatosan elhagyja. Fülében a vér dübörgése is halkul, újra érzi az ablakon át beszűrődő levegő hűvösét. Ez mind hosszú pillanatok műve, amíg beérik. Lassan előre dől, hogy ismét a párkányon találjon támaszt, de tovább még nem mozdul. A tüdeje szinte ég, ahogy szaporán igyekszik a levegőt szedni, de annak alig akad hely. A szemeit lassan nyitja ki, egy futó pillantást küldve csak az alattuk elnyúló utca felé. Azután pedig óvatosan eltolja magát az ablaktól, és még mindig remegő lábakkal tesz pár tétova lépést mielőtt megfordulna. Óvatosan és hangtalanul, mintha attól félne, hogy egy hirtelenebb, meggondolatlanabb mozdulattól akár a város is felriadhat. Ugyan ezekkel a lassú mozdulatokkal kezd ereszkedni lefelé, ott tenyereivel már tartva magát, ahol megérzi a fal hűvösét. Amint szebbik fele a padlót éri már megkönnyebbült sóhaj szalad ki ajkai közül, s akár egy rongybaba, egyszerűen elengedi magát és a kellemesen hűs falnak támasztja a hátát.
A mellkasa még mindig szaporán süllyed és emelkedik, de a légzése hallhatóan és számára érezhetően is kezd visszatérni az egyenleteshez. Az arcára telepedő elégedett mosolytól viszont képtelen szabadulni. Sőt, mi több, az csak szélesebb vigyorrá alakul, ahogy meghallja a férfi csendbe törő szavait. Hogy melyikőjük lepődik meg rajta jobban az kérdéses, bár kettejük arcából talán Norennaré az érdem. A nő inkább jót szórakozik rajta, amit nem rest egy halk nevetéssel azonnal a másik tudtára adni.*
- Vigyázz a szádra, mert valakik a végén kiszappanozza.
*Húzza össze komiszul a szemeit, de a pajkosság már kifut ennyivel. Érzi a fáradtságot a tagjain, azt, hogy az is erőfeszítésbe kerül, hogy egyáltalán elvigyorodjon rajta.
Mégis készül mozdulni, aminek első próbája egy kelletlen nyögésbe fullad. De azután csak ráparancsol megfáradt tagjaira és ugyan azzal a komótossággal kezdi magát összeszedni a padlóról, mint amivel odakerült. Sajnos a fáradtságnál valamivel csábítóbb az a tál víz, ami már frissnek semmiképp sem nevezhető, de a semminél mégiscsak több. A fürdőház lenne a legjobb választás, de még az előbb emlegetett isten sem tudná most rávenni arra, hogy akár csak egy lépcsőfokot is megtegyen a cél érdekében. Eleinte csak a padlón csoszogó lábakkal indul meg az asztal felé, végül a járása kicsit összeszedi magát, így, ha könnyedén nem is, de már egész életképesen lép át egyszerűen a padlón elnyúlt férfi fölött. A megjegyzés akkor éri, mikor épp leteszi a lábát annak túloldalán. A szemöldökei kissé összeszaladnak miközben hátrapillant rá a válla fölött.*
- Na és, ha igen? Mindenki csinál ilyet. Vagy csinálta. Vagy egyszer fogja.
*Vonja meg a vállait egyszerűen, majd tovább indítja lépteit az asztal felé. Kár volt ez a kis pihenő, mert lábai most ismét kissé megremegnek, de kitartóan halad a kitűzött cél irányába.*
- Tán attól félsz, hogy valaki becsmérelni fogja a munkád?
*Veszi kézbe a rongyot, amit a vízbe merít. Most nem néz hátra, de a hangjából tisztán kivehető, hogy nem csak ajkaira szökött újból egy gonosz kis mosoly, hanem hangja is újból játékos pimaszsággal csendül.*
- Ne aggódj kedvesem, itt most én vagyok a legnagyobb kritikusod. Amúgy is legfeljebb csak a tücskök figyeltek odalent.
*A vigyor mosollyá szelídül, majd finoman újból nekikezd annak, amin ma egyszer már túlesett. Akkor is ez a béke ölelte körbe, de most teste már egy szemernyit sem követelőzik tovább. Csodálja, hogy a hűvös víz, amint hozzá ér felforrósodott bőréhez nem párolog el azonnal.*
6007. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-24 17:40:49
Üzenet elküldve: 2025-06-24 17:40:49
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Füst és liliom//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A testük még együtt mozog, utolsó ívbe feszülő lüktetéssel. Norennar nem siet. Nem azért, mert ne csapna már át rajta a tűz, ne hajtaná végig a vére a gerincétől egészen a tarkójáig, hanem mert érzi, hogy ez már nem az a fajta vágy, amit kontrollálni kell, hanem az, amit ki kell élni. Minden mozdulatában ott a lezárás előtti utolsó ígéret. Csípője még dolgozik, de a lendület lassan már nem kérdés, hanem állítás. Nincs benne finomkodás, de nincs benne kegyetlenség sem. Csak a testek nyers beszéde: feszülés, mélyre húzás, újra és újra. A derekánál a tenyerével tartja, mint egy vadállat, ami nem akar már mást, csak az utolsó, ösztönös mozdulatokat, a befejezést, ami valójában sosem vég, hanem visszatérés.
És amikor eléri a tetőpontot, az nem olyan, mint egy vihar. Nem robban, nem ordít. Inkább olyasmi, mint egy árnyék, ami hangtalanul vonja be a világot. Egy mély, teljes testi válasz, ami pillanatokra megszüntet minden gondolatot. Csípője még utoljára megfeszül, mozdul még kettőt, hármat, majd végül megáll. Egy elfojtott, mélyről jövő nyögés szakad fel belőle. Nem hangos, de nehéz, mintha a torkából a mellkasán át az egész testébe gyűrűzne. A légzése nehéz, egyenetlen. Homloka nedves, bordái kitágulnak minden lélegzetvételnél, mintha még nem találná a levegő útját. Nem mond semmit. Csak ott van. Nem tartja többé a nőt, nem markol, nem birtokol. Most már csak ölel.
Lassan, engedve a gravitációnak, még egy csókot hint a nő vállára, majd kihúzódik belőle. Egyik karjával még a derekán tartja, a másikkal a párkányba kapaszkodik, hogy megtalálja az egyensúlyt. Végül elengedi. Két lépést hátrál, mezítelen lábfeje hangtalanul simul a deszkákra, majd leereszkedik. Előbb csak ül. Deréktól felfelé még előre görnyed, könyökét térdére támasztja, a mellkasa még mindig emelkedik. Aztán hagyja, hogy a teste teljes súllyal hátra dőljön, lapockái puhán csattannak a padlón. Egyik alkarját a homlokára teszi, részben, hogy eltakarja a szemét, részben, hogy egy árnyalatnyit hűtse az izzadt bőrt.
Hosszú, nyújtott pillanatok következnek. Nem a csendé, hanem a lélegzetvételé. A fülében még dobban a vér, a mellkasából ki-kiszökik egy utórezgő zihálás. A szoba hűvöse csak most kezdi megérinteni a bőrét, ahogy a benti tűz lassan alábbhagy. És ekkor, amikor már kezdene végre visszatérni a normális légzéshez, hirtelen felsejlik előtte a nyitott ablak képe. A derékszögben tárva hagyott keret, a külső sötétség, ami elnyúlik odakint és a gondolat, hogy az utca alattuk van. Hogy hang, mozgás, minden kiszűrődhetett.*
- Teysus punnyadt pöcsére!
*Bukik ki belőle, félhangosan. Azonnal megáll. A saját hangjától. A szavak ízétől. A szemöldökei összébb vonódnak, majd kissé oldalra dönti a fejét, az alkarja még mindig a homlokán. Úgy fekszik ott, mint egy elfáradt vad, amit már nem érdekel a lesben álló ragadozó, csak hagyja, hadd vegye el a szél, ami maradt.*
- Mi a…? *Morogja, aztán már csak halkan folytatja.* - Ez meg honnan jött?
*És valóban. Mintha nem is az ő szája mondta volna ki. Mintha valami másik ember, egy másik helyről, másik életből rakta volna bele. A gondolatai végig szántanak néhány régi estét. Egy sötét sarok a Pegazusban. Egy öblös hangú, részeg zsoldos, aki a borát túlfűtött dühvel köpködte mindenre, ami szent. Talán tőle. Félfüllel, évekkel ezelőttről.*
- Remélem, nem látott meg senki
*Teszi hozzá, már inkább magának. És mégsem mozdul. Csak fekszik ott. A padló most jólesően hideg a bőrének, mint a hajnali harmat, amikor az embert már nem a vér hajtja, hanem a béke súlya húzza vissza. A szeme lecsukódik. A szája sarkában ott marad egy apró, alig látható félmosoly, amit talán már nem is ő irányít. Csak jön. Mint a füst a pipából. Mint a csend, ha elég sokáig nem szól senki.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A testük még együtt mozog, utolsó ívbe feszülő lüktetéssel. Norennar nem siet. Nem azért, mert ne csapna már át rajta a tűz, ne hajtaná végig a vére a gerincétől egészen a tarkójáig, hanem mert érzi, hogy ez már nem az a fajta vágy, amit kontrollálni kell, hanem az, amit ki kell élni. Minden mozdulatában ott a lezárás előtti utolsó ígéret. Csípője még dolgozik, de a lendület lassan már nem kérdés, hanem állítás. Nincs benne finomkodás, de nincs benne kegyetlenség sem. Csak a testek nyers beszéde: feszülés, mélyre húzás, újra és újra. A derekánál a tenyerével tartja, mint egy vadállat, ami nem akar már mást, csak az utolsó, ösztönös mozdulatokat, a befejezést, ami valójában sosem vég, hanem visszatérés.
És amikor eléri a tetőpontot, az nem olyan, mint egy vihar. Nem robban, nem ordít. Inkább olyasmi, mint egy árnyék, ami hangtalanul vonja be a világot. Egy mély, teljes testi válasz, ami pillanatokra megszüntet minden gondolatot. Csípője még utoljára megfeszül, mozdul még kettőt, hármat, majd végül megáll. Egy elfojtott, mélyről jövő nyögés szakad fel belőle. Nem hangos, de nehéz, mintha a torkából a mellkasán át az egész testébe gyűrűzne. A légzése nehéz, egyenetlen. Homloka nedves, bordái kitágulnak minden lélegzetvételnél, mintha még nem találná a levegő útját. Nem mond semmit. Csak ott van. Nem tartja többé a nőt, nem markol, nem birtokol. Most már csak ölel.
Lassan, engedve a gravitációnak, még egy csókot hint a nő vállára, majd kihúzódik belőle. Egyik karjával még a derekán tartja, a másikkal a párkányba kapaszkodik, hogy megtalálja az egyensúlyt. Végül elengedi. Két lépést hátrál, mezítelen lábfeje hangtalanul simul a deszkákra, majd leereszkedik. Előbb csak ül. Deréktól felfelé még előre görnyed, könyökét térdére támasztja, a mellkasa még mindig emelkedik. Aztán hagyja, hogy a teste teljes súllyal hátra dőljön, lapockái puhán csattannak a padlón. Egyik alkarját a homlokára teszi, részben, hogy eltakarja a szemét, részben, hogy egy árnyalatnyit hűtse az izzadt bőrt.
Hosszú, nyújtott pillanatok következnek. Nem a csendé, hanem a lélegzetvételé. A fülében még dobban a vér, a mellkasából ki-kiszökik egy utórezgő zihálás. A szoba hűvöse csak most kezdi megérinteni a bőrét, ahogy a benti tűz lassan alábbhagy. És ekkor, amikor már kezdene végre visszatérni a normális légzéshez, hirtelen felsejlik előtte a nyitott ablak képe. A derékszögben tárva hagyott keret, a külső sötétség, ami elnyúlik odakint és a gondolat, hogy az utca alattuk van. Hogy hang, mozgás, minden kiszűrődhetett.*
- Teysus punnyadt pöcsére!
*Bukik ki belőle, félhangosan. Azonnal megáll. A saját hangjától. A szavak ízétől. A szemöldökei összébb vonódnak, majd kissé oldalra dönti a fejét, az alkarja még mindig a homlokán. Úgy fekszik ott, mint egy elfáradt vad, amit már nem érdekel a lesben álló ragadozó, csak hagyja, hadd vegye el a szél, ami maradt.*
- Mi a…? *Morogja, aztán már csak halkan folytatja.* - Ez meg honnan jött?
*És valóban. Mintha nem is az ő szája mondta volna ki. Mintha valami másik ember, egy másik helyről, másik életből rakta volna bele. A gondolatai végig szántanak néhány régi estét. Egy sötét sarok a Pegazusban. Egy öblös hangú, részeg zsoldos, aki a borát túlfűtött dühvel köpködte mindenre, ami szent. Talán tőle. Félfüllel, évekkel ezelőttről.*
- Remélem, nem látott meg senki
*Teszi hozzá, már inkább magának. És mégsem mozdul. Csak fekszik ott. A padló most jólesően hideg a bőrének, mint a hajnali harmat, amikor az embert már nem a vér hajtja, hanem a béke súlya húzza vissza. A szeme lecsukódik. A szája sarkában ott marad egy apró, alig látható félmosoly, amit talán már nem is ő irányít. Csak jön. Mint a füst a pipából. Mint a csend, ha elég sokáig nem szól senki.*
6006. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-24 15:38:08
Üzenet elküldve: 2025-06-24 15:38:08
Rang: Játékos
IC üzenetek: 269
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 269
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Szemtől szemben… vagy majdnem//
//Messziről//
//Nyílt//
* Végül csak jól tudta. A kis szaros szájából valamiért elhiszi, pedig nem kéne. Húzta már a rövidebbet, csak mert félre ismert valakit, gondolta soha többet nem lesz ilyen, és lám tévedett. Azért nem veszi készpénznek amint mond, csak elraktározza a fejében, mint lehetséges információ, ami később még jól is jöhet. *
- Láttam láttam. De kétlem, hogy az esete lennék.
* Válaszolja röviden az embernek. Nem ismerné be, de Lazziar jobban néz ki, mint ő, így nem csodálkozik, hogy körbe veszik a nők, ám ez mégis felettébb irritáló számára. A következő kérdésre megemeli szemöldökét, majd lassan kuncogni kezd. Miért is ne keverné a szart, amíg amaz meleg. Elégedetten arccal hátradől mielőtt válaszolna. *
- Még szép. Ha annak a semmirekellő elfnek sikerült, akkor neked gyerekjáték lesz.
* Barátiasan megveregeti a férfi hátát. Ha biztatás kell, akkor azt tőle megkapja. Elvégre, ha beég a férfi, akkor egy jót fog rajta nevetni, ám ha sikerül, akkor megköszönheti a biztatás. Ő mindenhogy győztesen jön ki ebből.
Közben megtud néhány dolgot a bandájáról. Konkrét neveket nem hall, csak egyet. Nem ismerős, valószínűleg valami árnyékból tevékenykedő lehet. Köpni tudna az ehhez hasonló gyáváktól.
Már kortyolna egyet sőréből, mikor megüti a fülét a kanál esése. Kíváncsian fordul Agin felé, aki mintha megdermedt volna. Kezével az arca előtt kezd mutogatni mielőtt megszólalna. *
- Élsz még?
~ Ennyire csak nem szar a leves. ~
* Gondolja magában, majd mikor az asztalra csap elemeli a sőrét az asztalról. *
- Hé! Vigyázz már hülyegyerek.
* Ám mintha szellem lenne, rá se hederít a férfi. Már mondana valamit a maradéknak az asztaluknál, amikor megüti a fülét a férfi mondata? *
- Mit kérdezett ez?
* Abban a pillanatban fordul is meg. Hátha rosszul hallotta, ám reménykedik a másik lehetőségben. A férfiról ide megmondja, hogy a tengeren nevelkedett, nem pont a felszerelése miatt, inkább a viselkedése miatt. Annak szavai valami olyasmit ébresztenek fel a törpben, amit már azóta nem érzett, hogy kikötött. *
- Talán mégis élvezni fogom az ittlétem. Búj az asztal alá, ha történne valami.
* Mondja fiatalabbik lánynak. *
//Messziről//
//Nyílt//
* Végül csak jól tudta. A kis szaros szájából valamiért elhiszi, pedig nem kéne. Húzta már a rövidebbet, csak mert félre ismert valakit, gondolta soha többet nem lesz ilyen, és lám tévedett. Azért nem veszi készpénznek amint mond, csak elraktározza a fejében, mint lehetséges információ, ami később még jól is jöhet. *
- Láttam láttam. De kétlem, hogy az esete lennék.
* Válaszolja röviden az embernek. Nem ismerné be, de Lazziar jobban néz ki, mint ő, így nem csodálkozik, hogy körbe veszik a nők, ám ez mégis felettébb irritáló számára. A következő kérdésre megemeli szemöldökét, majd lassan kuncogni kezd. Miért is ne keverné a szart, amíg amaz meleg. Elégedetten arccal hátradől mielőtt válaszolna. *
- Még szép. Ha annak a semmirekellő elfnek sikerült, akkor neked gyerekjáték lesz.
* Barátiasan megveregeti a férfi hátát. Ha biztatás kell, akkor azt tőle megkapja. Elvégre, ha beég a férfi, akkor egy jót fog rajta nevetni, ám ha sikerül, akkor megköszönheti a biztatás. Ő mindenhogy győztesen jön ki ebből.
Közben megtud néhány dolgot a bandájáról. Konkrét neveket nem hall, csak egyet. Nem ismerős, valószínűleg valami árnyékból tevékenykedő lehet. Köpni tudna az ehhez hasonló gyáváktól.
Már kortyolna egyet sőréből, mikor megüti a fülét a kanál esése. Kíváncsian fordul Agin felé, aki mintha megdermedt volna. Kezével az arca előtt kezd mutogatni mielőtt megszólalna. *
- Élsz még?
~ Ennyire csak nem szar a leves. ~
* Gondolja magában, majd mikor az asztalra csap elemeli a sőrét az asztalról. *
- Hé! Vigyázz már hülyegyerek.
* Ám mintha szellem lenne, rá se hederít a férfi. Már mondana valamit a maradéknak az asztaluknál, amikor megüti a fülét a férfi mondata? *
- Mit kérdezett ez?
* Abban a pillanatban fordul is meg. Hátha rosszul hallotta, ám reménykedik a másik lehetőségben. A férfiról ide megmondja, hogy a tengeren nevelkedett, nem pont a felszerelése miatt, inkább a viselkedése miatt. Annak szavai valami olyasmit ébresztenek fel a törpben, amit már azóta nem érzett, hogy kikötött. *
- Talán mégis élvezni fogom az ittlétem. Búj az asztal alá, ha történne valami.
* Mondja fiatalabbik lánynak. *
6005. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-24 14:43:26
Üzenet elküldve: 2025-06-24 14:43:26
Rang: Játékos
IC üzenetek: 263
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 263
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Szemtől szemben… vagy majdnem//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
* A kalóztól nem kap egyértelmű választ, így Agin egyelőre nem tudja bizonyítani a bűnösségét. Viszont azt is túlzás lenne mondani, hogy tetszik neki a válasz. Most már abbahagyja az udvariaskodást. *
- Nem megyek sehova, te kutyabaszó!
* Kezét továbbra is a kardja markolatán pihenteti. Észreveszi, hogy a másik is ugyanígy tesz. Felméri az esélyeit. Ha harcba keverednének, akkor a kalóz valószínűleg a kampóját is bevetné. Ügyelnie kell vele. Még soha nem harcolt egy kampóskezűvel, viszont el tudja képzelni, hogy nem kellemes, ha azt az ember bőrébe szúrják. De a furcsa fegyver, és a férfi torz kinézete sem elég ahhoz, hogy inába szálljon a bátorsága. Most nem, amikor oly közel van célja beteljesítéséhez.
Kezd elfogyni a türelme. *
- Válaszolj a kérdésemre! Úgy tizennégy éve megerőszakoltál és megöltél egy nőt. Azt hitted, hogy büntetlenül megúszhatod, de most rábasztál. Így volt, te rohadék?
* A fenébe is, miért nem tudja biztosan? Akkor már rég kardot rántott volna. Megfordul a fejében, hogy hagyja a fenébe az egész kérdezősdit, és megöli a félszeműt. Ugyan nem tudhatja, hogy ő-e az, akit keres, de ha minden félszeművel végez, akivel találkozik, akkor előbb-utóbb biztos, hogy a bűnöst is elkapná. A jelenleg előtte álló férfi halála pedig egy remek kezdet lenne ehhez. *
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
* A kalóztól nem kap egyértelmű választ, így Agin egyelőre nem tudja bizonyítani a bűnösségét. Viszont azt is túlzás lenne mondani, hogy tetszik neki a válasz. Most már abbahagyja az udvariaskodást. *
- Nem megyek sehova, te kutyabaszó!
* Kezét továbbra is a kardja markolatán pihenteti. Észreveszi, hogy a másik is ugyanígy tesz. Felméri az esélyeit. Ha harcba keverednének, akkor a kalóz valószínűleg a kampóját is bevetné. Ügyelnie kell vele. Még soha nem harcolt egy kampóskezűvel, viszont el tudja képzelni, hogy nem kellemes, ha azt az ember bőrébe szúrják. De a furcsa fegyver, és a férfi torz kinézete sem elég ahhoz, hogy inába szálljon a bátorsága. Most nem, amikor oly közel van célja beteljesítéséhez.
Kezd elfogyni a türelme. *
- Válaszolj a kérdésemre! Úgy tizennégy éve megerőszakoltál és megöltél egy nőt. Azt hitted, hogy büntetlenül megúszhatod, de most rábasztál. Így volt, te rohadék?
* A fenébe is, miért nem tudja biztosan? Akkor már rég kardot rántott volna. Megfordul a fejében, hogy hagyja a fenébe az egész kérdezősdit, és megöli a félszeműt. Ugyan nem tudhatja, hogy ő-e az, akit keres, de ha minden félszeművel végez, akivel találkozik, akkor előbb-utóbb biztos, hogy a bűnöst is elkapná. A jelenleg előtte álló férfi halála pedig egy remek kezdet lenne ehhez. *
6004. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-24 13:34:52
Üzenet elküldve: 2025-06-24 13:34:52
Rang: Játékos
IC üzenetek: 175
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 175
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A szépség és a tolvaj//
*Illedelmességre intette édesanyja, ezt pedig azóta is tartja. Kedvesen bánik mindenkivel aki szép szóval illeti őt. Ez náluk így szokás. A kis különcködésével, a könyvbújással és társaság kerülésével azonban anyja nem tudott mit kezdeni. Ráhagyta.
Szabadkozása süket fülekre talált. Így csalódottan nézi, ahogy a rendelést felvevő fogadós hátat fordítva távozik is. Szemével követi az illetőt, majd tekintete összefut a férfival.*
~ Megint úgy néz. Jaj nekem. ~
*Arca ismét izzik mint a tűzben felejtett piszka vas. Már maga is elképesztőnek tartja a helyzetet. Mintha lázas lenne. Ki tudja lehet tényleg az? Vagy csak neki van jelenleg melege. Ezen a bók ismételten nem segít. Fogalma sincs mit kellene ilyenkor válaszolnia. Egy megszeppent mosoly húzódik arcára zavarában. Majd összeszedve kusza gondolatait így felel.*
- Köszönöm, bár biztos vagyok benne másnak is ezt mondaná.
*Legyint egyet kecsesen. Szinte meg is lepődik, hogy egész jól kezelte ezt, és most végre nem könyörgött, hogy hagyja abba a bókolást.
A fogadós a rendeléssel hamar vissza is érkezik. Mondjuk nem sok dolga lehetett az övével.
Az asztalon díszeleg a szerény vacsorája. Ő pedig csillogó szemekkel méri fel a lédús és bizonyára mézédes gyümölcsöket. Dinnye szeletek, cseresznye, és rengeteg bogyós gyümölcs ami mostanság terem az erdei bokrokon. Rá is csodálkozik, hogy mennyire igényesen lett megtálalva, egy igazi tehetség lehet a konyhában. El kell azonban ismernie, a férfi vacsorája is íncsiklandó, de azt két napig tudná enni.*
- Köszönjük szépen! Jó étvágyat.
*Válaszol csilingelő hangján a kopasz uraságnak és Mherydycnek utána. Nem is rest neki látni a szép tálnak rögvest. Kis keze az első szem cseresznyéért nyúl, hogy elroppantsa óvatosan fogai között, majd a magot, száját eltakarva köpi tenyerébe. Utána pedig a tányér szélén hagyja. Elégedetten, mosolyogva ízlelgeti a lédús gyümölcs ízét nyelvén. Hamar nyúlna a dinnye után is, de megakad keze, és a tányér szélet megfogva enyhén a férfi felé tolja.*
- Gyümölcsöt?
*Mosolyog kedvesen de továbbra is zavarban van.*
*Illedelmességre intette édesanyja, ezt pedig azóta is tartja. Kedvesen bánik mindenkivel aki szép szóval illeti őt. Ez náluk így szokás. A kis különcködésével, a könyvbújással és társaság kerülésével azonban anyja nem tudott mit kezdeni. Ráhagyta.
Szabadkozása süket fülekre talált. Így csalódottan nézi, ahogy a rendelést felvevő fogadós hátat fordítva távozik is. Szemével követi az illetőt, majd tekintete összefut a férfival.*
~ Megint úgy néz. Jaj nekem. ~
*Arca ismét izzik mint a tűzben felejtett piszka vas. Már maga is elképesztőnek tartja a helyzetet. Mintha lázas lenne. Ki tudja lehet tényleg az? Vagy csak neki van jelenleg melege. Ezen a bók ismételten nem segít. Fogalma sincs mit kellene ilyenkor válaszolnia. Egy megszeppent mosoly húzódik arcára zavarában. Majd összeszedve kusza gondolatait így felel.*
- Köszönöm, bár biztos vagyok benne másnak is ezt mondaná.
*Legyint egyet kecsesen. Szinte meg is lepődik, hogy egész jól kezelte ezt, és most végre nem könyörgött, hogy hagyja abba a bókolást.
A fogadós a rendeléssel hamar vissza is érkezik. Mondjuk nem sok dolga lehetett az övével.
Az asztalon díszeleg a szerény vacsorája. Ő pedig csillogó szemekkel méri fel a lédús és bizonyára mézédes gyümölcsöket. Dinnye szeletek, cseresznye, és rengeteg bogyós gyümölcs ami mostanság terem az erdei bokrokon. Rá is csodálkozik, hogy mennyire igényesen lett megtálalva, egy igazi tehetség lehet a konyhában. El kell azonban ismernie, a férfi vacsorája is íncsiklandó, de azt két napig tudná enni.*
- Köszönjük szépen! Jó étvágyat.
*Válaszol csilingelő hangján a kopasz uraságnak és Mherydycnek utána. Nem is rest neki látni a szép tálnak rögvest. Kis keze az első szem cseresznyéért nyúl, hogy elroppantsa óvatosan fogai között, majd a magot, száját eltakarva köpi tenyerébe. Utána pedig a tányér szélén hagyja. Elégedetten, mosolyogva ízlelgeti a lédús gyümölcs ízét nyelvén. Hamar nyúlna a dinnye után is, de megakad keze, és a tányér szélet megfogva enyhén a férfi felé tolja.*
- Gyümölcsöt?
*Mosolyog kedvesen de továbbra is zavarban van.*
6003. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-24 11:17:12
Üzenet elküldve: 2025-06-24 11:17:12
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Füst és liliom//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Amikor a férfi végre mozdul, a teste a nő hátának feszül, a meztelen bőrük között alig egy lélegzetnyi a távolság. Az ablakból beszűrődő hideg szinte elfelejtett emlék már. Odabent minden meleg, minden feszült és eleven. A nő tenyere hátra simít a combra, az ujjaival a bőrbe kapaszkodik, teste kissé előredől, csípője hátra billen, épp annyira, hogy helyet adjon neki, hogy a hátát érő meleg bőr érintésétől még ne szakadjon el.
Ahogy lassan mélyebbre hatol a mozdulat nem hirtelen, inkább óvatos és kiszámított, mintha pontosan tudná, hogy a nő mennyit bír, mennyit is akar egyszerre. A ajkai között egy halk, remegő hang szakad fel, miközben hátulról megtölti őt a férfi forró jelenléte.
Combjai enyhén remegnek, a gerincében forróság gyűlik, és az ágyéka körül szétterülő feszülés egyre nehezebben viselhető. Ahogy a férfi egyre gyorsabban mozog, a ritmus most már nemcsak csípőből jön, az egész teste együtt dolgozik.
Ahogy Norennar előre dönti, tenyerei előre támaszkodnak a párkányra, ujjai fehéredésig feszülnek a fa élére, miközben combjai ösztönösen szétnyílnak, csípője kissé hátra billen. Minden porcikájával érzi, ahogy egyre mélyebben tölti ki őt, a testében létrejövő feszülés olyan intenzív, hogy nem tudja eldönteni, meg akar szökni előle, vagy még többet akar belőle.
Amikor az ujjai a csípőjébe kapaszkodnak, egy pillanatra úgy érzi, mintha maga lenne a tengerpart, amit a hullám először csak csókol, majd egyre határozottabban ostromol. A testek játéka nem egyszerű összetalálkozás. Lágyan induló tánc, majd egyre gyorsuló, ösztöntől vezérelt birtoklás, mint mikor két sodródó jégtábla egymásnak préselődik. Minden mozdulat már csak arra ösztönzi érzékeit, hogy ne gondolkodjon, csak tapasztaljon, érezzen.
A domborulatain végig simító tenyér, a gerincén végig kúszó, forró lehelet egyre szűkebben tekerednek köré, akár egy kígyó mikor köré fonja magát zsákmányának, nem erőből, hanem súlyból, lassan, de végzetesen.
Amikor a férfi kicsit hátrébb húzódik, és két kézzel megragadja a csípőjét, a mozdulatai még keményebbé válnak. A bőre piros foltokban ég ott, ahol a szorítás éri, de nem fáj, csak még inkább valóssá teszi őt. Testük minden egyes találkozása lökésként terjed végig a hasán, az ölében, a gerinc tövénél. Minden feszülés, minden súrlódás, minden belé hatoló mozdulat most jólesik, nyers és közvetlen, elvárásoktól mentes. Megtörténik, mert akarják, mert hosszú ideje vágynak rá.
A lökésekre a csípője alig észrevehetően visszafeszül, mintha saját testének ellenmozdulatával mélyebbre akarná engedni azt, ami már így is minden rétegét eléri. Néha egy-egy halk nyögés bukik ki belőle, épp csak annyi, amennyi utat talál magának a torkán át, de már nem tudja visszatartani. A légzése egyre szaggatottabb, apró zihálásokkal töri meg a csendet, és minden egyes beléhatolásnál egy újabb, reflexszerű remegés fut végig rajta. Ölében az érzés egyre intenzívebb, nem csak kitöltöttség, hanem feszülő húzás, lüktető igény, ami minden újabb mozdulattal csak mélyül. A levegő kiszakad belőle, a hangja tiszta és őszinte, már nem sóhaj, hanem belső földrengés. A nő teste ösztönösen válaszol mindenre. Megemelkedik, befeszül, rászorít, enged, újra megfeszül. Egyik keze hátranyúl, végig simít a férfi combján, mintha ezzel is csak ösztönözné: még. Érzi, ahogy birtokba veszik a testét, de ölének önző feszülése is kisajátít.
A csúcspont közeledik, nem hegyként, hanem villámként, hirtelen és kiszámíthatatlanul.
A világ egy pillanatra megszűnik. Nincs több gondolat, nincs fény, sem hang, csak egy éles, mindent elmosó ragyogás. Mint mikor a vihar után egyetlen vakító villám szántja fel az eget, aztán csak a csend marad.
A lüktetés lassan enged, de a mozgás még folytatódik, mélyebbre tolva az élvezet határvonalait. Thea bőre nedves, a combjai reszketnek, de a teste engedelmesen befogadja az utolsó percek akaratos erejét. Aztán minden lassul. A mozdulatok elnehezülnek, a súly a hátára ereszkedik, és csak a zihálásuk marad, egymásba fonódva.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Amikor a férfi végre mozdul, a teste a nő hátának feszül, a meztelen bőrük között alig egy lélegzetnyi a távolság. Az ablakból beszűrődő hideg szinte elfelejtett emlék már. Odabent minden meleg, minden feszült és eleven. A nő tenyere hátra simít a combra, az ujjaival a bőrbe kapaszkodik, teste kissé előredől, csípője hátra billen, épp annyira, hogy helyet adjon neki, hogy a hátát érő meleg bőr érintésétől még ne szakadjon el.
Ahogy lassan mélyebbre hatol a mozdulat nem hirtelen, inkább óvatos és kiszámított, mintha pontosan tudná, hogy a nő mennyit bír, mennyit is akar egyszerre. A ajkai között egy halk, remegő hang szakad fel, miközben hátulról megtölti őt a férfi forró jelenléte.
Combjai enyhén remegnek, a gerincében forróság gyűlik, és az ágyéka körül szétterülő feszülés egyre nehezebben viselhető. Ahogy a férfi egyre gyorsabban mozog, a ritmus most már nemcsak csípőből jön, az egész teste együtt dolgozik.
Ahogy Norennar előre dönti, tenyerei előre támaszkodnak a párkányra, ujjai fehéredésig feszülnek a fa élére, miközben combjai ösztönösen szétnyílnak, csípője kissé hátra billen. Minden porcikájával érzi, ahogy egyre mélyebben tölti ki őt, a testében létrejövő feszülés olyan intenzív, hogy nem tudja eldönteni, meg akar szökni előle, vagy még többet akar belőle.
Amikor az ujjai a csípőjébe kapaszkodnak, egy pillanatra úgy érzi, mintha maga lenne a tengerpart, amit a hullám először csak csókol, majd egyre határozottabban ostromol. A testek játéka nem egyszerű összetalálkozás. Lágyan induló tánc, majd egyre gyorsuló, ösztöntől vezérelt birtoklás, mint mikor két sodródó jégtábla egymásnak préselődik. Minden mozdulat már csak arra ösztönzi érzékeit, hogy ne gondolkodjon, csak tapasztaljon, érezzen.
A domborulatain végig simító tenyér, a gerincén végig kúszó, forró lehelet egyre szűkebben tekerednek köré, akár egy kígyó mikor köré fonja magát zsákmányának, nem erőből, hanem súlyból, lassan, de végzetesen.
Amikor a férfi kicsit hátrébb húzódik, és két kézzel megragadja a csípőjét, a mozdulatai még keményebbé válnak. A bőre piros foltokban ég ott, ahol a szorítás éri, de nem fáj, csak még inkább valóssá teszi őt. Testük minden egyes találkozása lökésként terjed végig a hasán, az ölében, a gerinc tövénél. Minden feszülés, minden súrlódás, minden belé hatoló mozdulat most jólesik, nyers és közvetlen, elvárásoktól mentes. Megtörténik, mert akarják, mert hosszú ideje vágynak rá.
A lökésekre a csípője alig észrevehetően visszafeszül, mintha saját testének ellenmozdulatával mélyebbre akarná engedni azt, ami már így is minden rétegét eléri. Néha egy-egy halk nyögés bukik ki belőle, épp csak annyi, amennyi utat talál magának a torkán át, de már nem tudja visszatartani. A légzése egyre szaggatottabb, apró zihálásokkal töri meg a csendet, és minden egyes beléhatolásnál egy újabb, reflexszerű remegés fut végig rajta. Ölében az érzés egyre intenzívebb, nem csak kitöltöttség, hanem feszülő húzás, lüktető igény, ami minden újabb mozdulattal csak mélyül. A levegő kiszakad belőle, a hangja tiszta és őszinte, már nem sóhaj, hanem belső földrengés. A nő teste ösztönösen válaszol mindenre. Megemelkedik, befeszül, rászorít, enged, újra megfeszül. Egyik keze hátranyúl, végig simít a férfi combján, mintha ezzel is csak ösztönözné: még. Érzi, ahogy birtokba veszik a testét, de ölének önző feszülése is kisajátít.
A csúcspont közeledik, nem hegyként, hanem villámként, hirtelen és kiszámíthatatlanul.
A világ egy pillanatra megszűnik. Nincs több gondolat, nincs fény, sem hang, csak egy éles, mindent elmosó ragyogás. Mint mikor a vihar után egyetlen vakító villám szántja fel az eget, aztán csak a csend marad.
A lüktetés lassan enged, de a mozgás még folytatódik, mélyebbre tolva az élvezet határvonalait. Thea bőre nedves, a combjai reszketnek, de a teste engedelmesen befogadja az utolsó percek akaratos erejét. Aztán minden lassul. A mozdulatok elnehezülnek, a súly a hátára ereszkedik, és csak a zihálásuk marad, egymásba fonódva.*
6002. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-24 11:09:28
Üzenet elküldve: 2025-06-24 11:09:28
Rang: Játékos
IC üzenetek: 150
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 150
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Megfontolt
//Szemtől szemben… vagy majdnem//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
* Elégedetten sétál le a lépcsőn, vagyis inkább mondhatni elégedetten, mert ez csak egy kis vigaszpénz nem több. Megérni már megérte, hogy lejött, de ez töredéke annak, amit ígértek neki. Mindegy, most van és a vantól nem kell félni. Már fordulna is a söntés irányába, amikor megtörténik a dolog. Az asztalra csapásra ösztönösen odapillant, nem tulajdonít neki nagyobb figyelmet, mint amennyit érdemel az ilyesmi. Aztán a kölyök felszívja magát és elállja az útját. Még mindig elég feldúlt a kalóz, hiszen ott aszalódott kint a lányra várva, ráadásul csak vizet ivott. Ez már több, mint felháborító. Nem csoda, ha ingerlékeny, főleg, ha mindenki előtt olyan dolgokat vágnak a fejéhez, ami már önmagában is megérne egy kibelezést. Kicsit azért meglepi az ilyesmi, mert ez elvileg nem a rumos, ahol még fogadásokat is rendeznek, a valaki beleáll a másikba.*
- Téged foglak megerőszakolni, ha nem takarodsz el az utamból.* Félszemű, de nem féleszű. A rutin meg az évek megtanították vele, hogy ilyenkor már komolyan a fegyver markolaton kell pihentetni egytelen kezét. Ha ráront a másik, akkor bizony ő készen fog állni, de nem csak a kardot, hanem a kampót is felhasználja. Még rendesen örül is egy kicsit, mert nagyon viszket már a keze. Merlana megremegése jól esett neki, de ő csak egy gyenge kis nő volt. Ennek viszont élvezettel szétrúghatná a seggét.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
* Elégedetten sétál le a lépcsőn, vagyis inkább mondhatni elégedetten, mert ez csak egy kis vigaszpénz nem több. Megérni már megérte, hogy lejött, de ez töredéke annak, amit ígértek neki. Mindegy, most van és a vantól nem kell félni. Már fordulna is a söntés irányába, amikor megtörténik a dolog. Az asztalra csapásra ösztönösen odapillant, nem tulajdonít neki nagyobb figyelmet, mint amennyit érdemel az ilyesmi. Aztán a kölyök felszívja magát és elállja az útját. Még mindig elég feldúlt a kalóz, hiszen ott aszalódott kint a lányra várva, ráadásul csak vizet ivott. Ez már több, mint felháborító. Nem csoda, ha ingerlékeny, főleg, ha mindenki előtt olyan dolgokat vágnak a fejéhez, ami már önmagában is megérne egy kibelezést. Kicsit azért meglepi az ilyesmi, mert ez elvileg nem a rumos, ahol még fogadásokat is rendeznek, a valaki beleáll a másikba.*
- Téged foglak megerőszakolni, ha nem takarodsz el az utamból.* Félszemű, de nem féleszű. A rutin meg az évek megtanították vele, hogy ilyenkor már komolyan a fegyver markolaton kell pihentetni egytelen kezét. Ha ráront a másik, akkor bizony ő készen fog állni, de nem csak a kardot, hanem a kampót is felhasználja. Még rendesen örül is egy kicsit, mert nagyon viszket már a keze. Merlana megremegése jól esett neki, de ő csak egy gyenge kis nő volt. Ennek viszont élvezettel szétrúghatná a seggét.*
6001. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-24 09:39:37
Üzenet elküldve: 2025-06-24 09:39:37
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//A szépség és a tolvaj//
*A lány ellenkezésén csak mosolyog. Ha a helyében lenne, simán kihasználná a helyzetet. Persze nem lehet mindenki egyforma, épp ez a szép az életben. A fogadós hamar visszatér felvenni a rendelésüket. A lánynak rendel egy Gyümölcstálat, 5 aranyért. Magának rendel egy tál Főtt ételt, 12 aranyért. Italoknak rendel a lánynak egy pohár Vizet, amiért 2 aranyat fizet. Magának egy korsó Mézsört rendel, 14 aranyért. A fogadós bólint, lejegyzi a mondottakat és elveszi a fizetséget, majd tovább áll. Újra kettesben maradtak a lánnyal. Rákönyököl az asztalra, állát a tenyerébe helyezi és már zavaróan Annimont bámulja. Nem tágra nyílt szemekkel, hanem mint egy vágyakozó kisfiú vagy kiskutya.*
-Még egy ilyen hosszú út után is gyönyörű vagy.
*Mondja elkápráztatva.*
*A lány ellenkezésén csak mosolyog. Ha a helyében lenne, simán kihasználná a helyzetet. Persze nem lehet mindenki egyforma, épp ez a szép az életben. A fogadós hamar visszatér felvenni a rendelésüket. A lánynak rendel egy Gyümölcstálat, 5 aranyért.
Magának rendel egy tál Főtt ételt, 12 aranyért. Italoknak rendel a lánynak egy pohár Vizet, amiért 2 aranyat fizet. Magának egy korsó Mézsört rendel, 14 aranyért. A fogadós bólint, lejegyzi a mondottakat és elveszi a fizetséget, majd tovább áll. Újra kettesben maradtak a lánnyal. Rákönyököl az asztalra, állát a tenyerébe helyezi és már zavaróan Annimont bámulja. Nem tágra nyílt szemekkel, hanem mint egy vágyakozó kisfiú vagy kiskutya.*-Még egy ilyen hosszú út után is gyönyörű vagy.
*Mondja elkápráztatva.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5561-5580 , 5581-5600 , 5601-5620 , 5621-5640 , 5641-5660 , 5661-5680 , 5681-5700 , 5701-5720 , 5721-5740 , 5741-5760 , 5761-5780 , 5781-5800 , 5801-5820 , 5821-5840 , 5841-5860 , 5861-5880 , 5881-5900 , 5901-5920 , 5921-5940 , 5941-5960 , 5961-5980 , 5981-6000 , 6001-6020 , 6021-6040 , 6041-6060 , 6061-6080 , 6081-6100 , 6101-6120 , 6121-6140 , 6141-6160 , 6161-6180 , 6181-6200 , 6201-6220 , 6221-6240 , 6241-6260 , 6261-6280 , 6281-6300 , 6301-6320 , 6321-6340 , 6341-6360 , 6361-6380 , 6381-6400 , 6401-6420 , 6421-6440 , 6441-6460 , 6461-6480 , 6481-6500 , 6501-6520 , 6521-6540 , 6541-6560 , 6561-6580 , 6581-6600 , 6601-6620 , 6621-6640 , 6641-6660 , 6661-6680 , 6681-6700 , 6701-6720 , 6721-6740 , 6741-6760 , 6761-6780 , 6781-6800 , 6801-6820 , 6821-6840 , 6841-6860 , 6861-6880 , 6881-6900 , 6901-6920 , 6921-6940 , 6941-6960 , 6961-6980 , 6981-7000 , 7001-7020 , 7021-7040 , 7041-7060 , 7061-7080 , 7081-7100 , 7101-7120 , 7121-7140 , 7141-7160 , 7161-7180 , 7181-7200 , 7201-7220 , 7221-7240 , 7241-7260 , 7261-7280 , 7281-7300 , 7301-7320 , 7321-7340 , 7341-7360 , 7361-7380 , 7381-7400 , 7401-7420 , 7417-7436