*A lovag először is leszögezi, hogy találkozni akar az elf barátjával, amire Irdoril bólint egyet. Üzlettársa okos elf, ha Irdoril ragadja magához a szót, és pár gyors mondattal felvezeti az állítólagos történetet úgy, hogy Artennek ne keltsen feltűnést, a másik elf bizonyára meg fogja érteni a szituációt, és bele fog menni a játékba. *
- Ne aggódj, a rend, és a közjó védése még nem veszett ki teljesen a városból. Sőt.
*Irdoril hátradől, majd elgondolkozva kibámul az ablakokon, miközben Arten tovább beszél. Odakint már a sötétség uralkodik, ki tudja, vajon az árnyak messzire nyúló védelme alatt milyen szörnyűségek történhetnek. És vajon mennyi, mennyi lehetőség rejtőzik odaát, miközben ő maga próbál rávenni egy lovagot, hogy segítsen neki ellopni egy nemesember családi ereklyéjét. Közvetetten, de akkor is. Ki merné állítani, hogy a Sorsnak nincs humorérzéke?
A lovag további kérdései már alaposan beindítják az agytekervényeit. Van bennük logika, és kikerülni se lehet nagyon őket. Eltöpreng a kérdéseken, majd gyorsan válaszol.*
- A hatóságokra semmiképp se bízom, ugyanis biztos vagyok benne, hogy az ismerősömtől számíthatok egy kis jutalomra. Ilyesmit semmiképp se utasítanék el, mindig jól jön a pénz. Ezt...hát, többé kevésbé láthattad is.
*vigyorog az elf, majd továbbfolytatja.*
- Az erdőjárót pedig már próbáltam. És be is vált. Nem is a rejtekhelyükhöz vezető útra kell nekem egy társ, nekem egy olyan társ kell, aki ott, helyben lesz a segítségemre. Nem hinném, hogy ezek a haramiák olyan készségesen odaadnák a gyűrűt, márpedig egy kis segítség sosem árthat. Kettőjükkel még én is könnyedén elbánnék, de ki tudja, el tudom képzelni, hogy többen vannak.