//Nolie Piwerd, Mordach Harders//
*Nolie-nak még lehetősége sincs eldönteni, hogy városnézésre adja-e a fejét vagy sem, ugyanis a fogadós le rak eléjük két kulcsot, amiket Mordach pénzelt. Pontosabban a szobákat, amikbe utat nyitnak.*
~ Milyen rendes tőle! Végül is, ott is menedékre lelhetek az énekelni próbáló urak fülsértő hangjai elől, és talán – a mai nap folyamán először – ki is pihenhetem magam. ~
- Ne haragudj, *szólítja meg Nolie-t ismételten*, azt hiszem a városnézést mégiscsak későbbre kéne halasztanunk. Az igazat bevallva, már a tisztást is pihenés céljából akartam meglátogatni, és talán nem is volna szerencsés, ha mindjárt az első itt töltött estémen belefutnánk egy városi bandába. Remélem nem gond! *Ha Nolie is elindul vele, akkor felbattyog a lépcsőn, és lassan de biztosan kinyitja a négyes szoba ajtaját. Kellemes álmokat kíván a társának, majd bezárja maga mögött az ajtót.
A mosdótálból mer egy kis vizet, és megmossa az arcát, mielőtt a tükör elé lépne. A vízcseppek ütemtelenül csöpögnek le a szempilláiról, ezüstös szemei pedig kissé már vöröslenek a fáradtságtól. Az egyik kisszekrényből kiveszi a törölközőket, és egy kis rongyot. Az utóbbit beáztatja, majd lemossa vele a zöldes folyadékot tartalmazó üvegcsét, a bepiszkolódott rongyot pedig a széken hagyja, ezzel jelezvén, hogy szennyes. Leveszi az egybe részes ruháját, és a nagy szekrényben akasztja fel az egyik fogasra. Egy törölközőt a vizes tál előtt terít ki, egy másikat pedig belemártja a tiszta nedűbe. Nem meg különösebben a nap folyamán, ezért teste nagy részét csak gyorsan átsikálja – intim részeit alaposabban –, de a háta miatt mindig tovább kell időznie, mint másoknak. A legkisebb piszok is kellemetlen fertőzéssé fajulhat, ami gyötrelmes kezeléseket von maga után. Ezek az infekciók nem járnak elviselhetetlen fájdalommal – noha némelyikük akár halálos is lehet –, de hihetetlenül kellemetlen őket kordában tartani, ugyanis az ember egymaga nehezen tudja helyénvalóan leápolni a hátát. A szárnyak ottléte csak tovább nehezíti ezt a mutatványt. Szerencsére rég volt már, hogy ilyennel kelljen gyötrődnie. A langyos vizet magába szívja a törölköző, Iriana pedig szép lassan borogató mozdulatokat végez vele a sebein. Ez csak akkor jár intenzívebb fájdalommal, amikor nyílt bőrrészhez ér. Ilyenkor az éles, csípő fájdalomtól befeszülnek az izmai, és agya elkövet mindent, hogy reflexszerűen elrántassa a lány kezét, de az kénytelen továbbhaladni. Remegő kezekkel bár, de végez az egész felülettel, és az ágyára támaszkodva próbál pihenni egy kicsit. Két keze az ágyon, a lábai pedig a tál előtt. Mély lélegzetek után kiegyenesedik, és megtörli az időközben verejtékedző homlokát. Ismét beáztatja a törölközőt, és a szárnyait is megtörölgeti. Ilyenkor szerencsére nem érez semmit, ráadásul le is pereg az áttetsző, fehér erekkel bevont kinövésről a folyadék, ezért így még szárítani sem kell. A teste többi részéről azonban nem, ezért az odakészített harmadik törölközővel felitat minden nedvességet a bőréről, ami a hátához érve ismét kellemetlen impulzusokkal társul, de mostanra már sokkal elviselhetőbbek lettek. Ezt a három törölközőt is a székre helyei, összehajtogatva, majd meztelenül az ágyba fekszik. Próbálja összegezni a mapi napot, de akárhányszor belekezd a belső monológjába, elálmosodik, és elfelejti hol tart, ezért újból kell kezdenie.
- Ugyan, hagyjad már! *szólal közbe egy ismerős hang* A templomban sem kéretted magad sokáig, nehogy már ebben a pihe-puha ágyikóban kelljen kikönyörögni, hogy elaludj!
- Ami azt illeti, egész kényelmetlen ez az ágy, de ezt neked tudnod kéne, mert te is én vagyok.
- Kérlek, nekem sosem lennének ilyen csúnya szárnyaim!
- Ez nem volt szép! Legalább légy kedves hozzám! Nem ez lenne a belső hangok dolga?
- Én nem tudom, csak egy belső hang vagyok. *neveti el magát* Minden bizonnyal az érdekesebbik énedé, amelyik képes elaludni a templom padsorai között, mint valami lázadó.
- Elképesztően álmos voltam, és különben is, te beszéltél rá!
- Tudom, azért mondom, hogy én érdekesebb vagyok!
- De--
- Ne törd magad, mindjárt elalszol. Három… kettő… egy…
//Másnap reggel//
*A Nap olyan erősen süti a hétalvó szemeit, hogy kénytelen felkelni és a kezeit az ablak felé tartani. Pár percig még vegetál, de aztán kimászik az ágyból, rendbe rakja azt, és felveszi a szekrényben fellógatott ruháját. A tükör előtt szomorúan konstatálja, hogy ezen a reggelen sem kelt kisimult arccal, ráadásul a bal arcfélteke egészen felforrósodott a naptól, ami a fehér bőrén nagyon meglátszik. Alapos szekrényátkutatások után talál egy gyógynövényes krémet, és egy fésűt. A krémmel bekeni az arcát és az ujjait, a fésűvel pedig megpróbálja rendbe szedni a rakoncátlan hajtincseit.*
- Volt már rosszabb *nyugtázza magának*
*Még mielőtt elhagyná a szobáját, letérdel az ágya elé, összeteszi a kezeit, és imádkozni kezd. Nem mormol magában semmilyen igét, csak a tiszteletét fejezi ki. Öt perc után lebaktat a lépcsőn, leteszi a kulcsát a fogadós elé, és azonnal kiszúrja magának Mordachot, aki jóízűen falatozik az egyik asztalnál. Jobb karja mintha mechanizálva lenne, de alaposabban megnézve észreveszi, hogy csak magára csatolt valamit. Odasétál az asztalához, és kissé körülményesen bár, de ismét felveszi az esti térdelve ülő pozitúráját.
- Jó étvágyat *mondja még kicsit rekedtes hangon*, és köszönet a szobáért! Remélem, jobban van már a sebe, de a biztonság kedvéért jobb lenne, ha szakavatott szemeket is a közelébe engedne. Biztosan van valahol egy orvos! *Egy kis reggeli mélázás után alaposabban is megfigyeli, amit a férfi falatozik, és lágyan rázni kezdi a fejét*
- Nagyon zsíros. Legalább egyen hozzá egy kis kenyeret, hogy ne készítse ki teljesen a gyomrát. Ön sem szeretné, ha megint a tisztáson találná magát tehetetlenül hanyatt terülve, csak mert ledöntötte a hasa a lábáról! *némi gondolkodás után kiegészíti a mondottakat* Az esetleges üldözőit is nehezebben tudná lerázni, ha esetleg felbukkannának. *A lány érzéstelen arccal akasztja össze a végtelenbe vesző szempárját a férfi, látszólag örökösen izzó íriszével*
~ Sehol sem látom Nolie-t ~ *Ha a következő tíz percben nem érkezik meg Nolie, akkor Iriana felsétál a szobájához, és halkan bekopog, hogy leinvitálja*