//Rocha Burcqar//
*Az igazat megvallva a férfinak legalább annyira szórakoztató elméjének egy poros zugában felkutatni ezeket a történeteket, mint a lánynak lehet azt hallgatni, elvégre jó ideje már annak, hogy valakivel megoszthatta őket. Arról nem is beszélve, hogy utólag már ő is teljesen más fényben látja mindegyiket. Alig emlékszik a túlélőtúrájuk bosszúságaira, de az imént elmesélt események, vagy az általuk felfedezett különleges barlang különleges lakóinak képe élénken él benne. Maga az életveszély is oly' távolinak tűnik, mintha egy délutáni piknikről lenne szó a tisztáson, nem pedig egy számukra teljesen ismeretlen sziget ezer halálos csapdájáról.*
- Igazán?
*Vonja fel a szemöldökét, amikor amikor Rocha az asztalra csap. A férfi ugyanis nem egyszer megtapasztalta már a múltban, hogy miféle remek ötletei támadnak az embernek egy sör és egy pálinka után, partnerének sejtelmes somolygása pedig - fene tudja miért - nem segít kételyeinek eloszlatásában.
Végül persze legnagyobb megkönnyebbülésére kiderül, hogy semmi ilyesmiről nincs szó, a lánynak pedig bizony nem kell őt nyaggatnia, elfogadja a neki nyújtott kezet, s megkockáztatva, hogy a fogadó úri közönsége kitünteti őket füttykoncertjükkel, követi is Rochát.
Kiérve a kellemesen felmelegedett beltérről újfent arcon csapja a hideg levegő, s átkozza magát, amiért köpenyét fennhagyta a szobájában. Nem tart ez azonban sokáig, a Holdudvar a múltban is számtalanszor varázsolta el pillanatok alatt gyönyörével, és most sincs ez másként, arcán széles mosollyal foglal helyet partnere mellett a padon.*
- Annak ellenére, hogy azt mondtam ezt még édesanyámtól kaptam, egyelőre nem találkoztam olyan vándorral, akiket ne babonázna meg ugyanúgy a tiszta, fényes égbolt, mint engem.
*Mondja szórakozottan, de kissé idegennek érzi hangját a csendben, amiben még a fogadó zsibongása is enyhe háttérzajjá szelídült.*
- Sokszor csak elhevertünk a tűz mellett és meséket mondtunk egymásnak. Emberek, akik soha életükben nem találkoztak egymással, csak pár napra összeterelte őket a sors az úton, mégis erősebb testvériség köt minket össze, semhogy azt el tudnám magyarázni. *Sóhajt.* Bocsáss meg, nem tudom miért beszélek erről, hiszen aligha szorul magyarázatra, hogy mit takar a vándorélet.
*Nevet. Bizony van, hogy csak eszébe jutnak dolgok, amiket nem szeretne magának megtartani. Rocha bocsánatkérő arckifejezésének láttán kissé furcsálló tekintetet vág.*
- Tudod, nekem ez legalább annyira lételemem, mint az általad sokat emlegetett izgalom. Szeretek-e úton lenni? Őrültségeket csinálni? Olyan névtelen utakat járni éjszaka, melyekről sokan nappal is csak suttogni mernek? Felfedezni, hogy vajon mit jelölhet a térképen a halálfej? *Kuncog.* Hogyne. De mit érne mindez, ha nem lenne egy hely, amit legalább hellyel-közzel otthonomnak nevezhetek, ahol letelepedhetek, feltöltődhetek, ahova visszatérhetek megpihenni? Ha hiszed, ha nem, egy idő után igencsak tele tud lenni az ember hócipője azzal, hogy minden sarkon ráleselkedik a halál. Főleg, ha már jó néhányszor belenéztek egymás szemébe. *Elmosolyodik.* A nyugalom, a biztonság, a napi rutin, de főleg a semmittevés méltatlanul alábecsült dolgok. Na meg abban is kételkedem, hogy csak ennyire futná tőled.
*Vigyorog vissza a Rochára, ahogy az vállára hajtja a fejét. Kezét szórakozottan végigfuttatja az ezüstszín tincseken, majd lazán átkarolja a lányt.*
- Na tessék, még alig ismer, és máris elkezdene kihasználni!
*Mondja hangjában tettetett felháborodással, aztán csak könnyeden elmosolyodik, kissé hátradől és tekintetét a fénylő csillagokra tapasztja.*
- Szívesen állok rendelkezésedre, de ne feledd, hogy lehetnek nagyon más elképzeléseink arról, mit takar a jó munka.
*Mosolyodik el a kissé hétköznapi téma hallatán, na meg persze azért, mert kissé idegennek érződik számára a hangulathoz.*
- Persze csupa fül vagyok, ha valóban most szeretnéd kifejteni.