//Pacsirták//
*Furcsa, nagyon furcsa ez a helyzet kettejük között, legalábbis Merlana számára egész biztosan, mert amellett, hogy tényleg senki nem szerette még őt egy kicsit sem, ilyen mély, az érzéseiről szóló beszélgetésben sem volt még része.
Fel is ül, mert ezt a témát már nem tudja úgy hallgatni, hogy közben gondolatai máshol járnak a masszírozás nyújtotta kényeztetés közben. Az idilli percek hibátlanságába talán csak az rondíthat bele, ahogy a férfi megsimogatja a fejét, mert emlékeztetheti arra, hogy mennyire ráférne már az a fürdés szegény lányra, hogy ne csak kócos ne legyen, de ne is a zsírtól összeragadt csimbókokban lógjanak hosszú, barna fürtjei.*
- Tudom, hogy mennyire jót akarsz nekem, és, hogy én is úgy érezzek, ahogy te, de ne haragudj, ez most nem jön át.
*Ha volt is olyan, aki mosolygott miatta, ő nem látta. Saját magát megmosolyogtatni? Olyat lehet egyáltalán? Talán csak szégyenből. Nem sikerül hát meggyőzni őket a példákkal, de a következő mondatok egyikéből egyetlen szó viszont megragadja a figyelmét.*
- Szeretsz? *kérdez vissza kételkedve, de nem teszi hozzá azokat az indokokat, amiket várni lehetne tőle, mint például a „nem is ismersz” vagy a „miért, hisz nem is adtam rá okot”. Csak hallgat, mélyen hallgat és közben tincsei közül kikukucskálva figyeli Zeekx-et, ahogy ő tovább beszél.*
- Börtönben én is voltam. *Ennyit tud csak reagálni hirtelen, de mikor jobban átgondolja a hallottakat, tekintete még hitetlenebbé válik. Azok alapján, amit Zeekx most mondott neki, legalább annyi rosszat átélt, mint ő maga, és valahogy mégis boldog maradt. Merlana egyszerűen nem érti, hogy csinálja ezt a szőke papocska.*
- Olyan vagy, mint egy élő angyal. Más nem lehet képes arra, amire te. Hogy lehet az, hogy választanod kellett a halál és a száműzetés között, de te mégis ilyen vidám tudtál maradni? Nekem ez nem megy, bármennyire is hiszed úgy, hogy könnyű. Nem is fog menni soha. *Hangja egyre halkabb, ahogy lemondóan sóhajt, majd lecsusszan az ágyról, és visszaül a székre lassacskán felvéve a korábbi pózt.*
- Fejezd be a rajzot, aztán menjünk végre fürödni!
*Amíg újra mozdulatlanul pózol a széken, van ideje részletesebben átgondolni az előbb hallott szavakat. Ennek köszönhetően szemei szomorúság és öröm furcsa egyvelegét tükrözik, miközben a lány próbálja visszatartani a könnyeit. Nagyon jól esik neki a biztatás, de őszintén fél tőle, hogy ettől függetlenül ő soha nem lehet igazán boldog.*