// Lovagi torna //
*Hallgatja a férfi kissé oktató szavait. Érti, hogy miről beszél, és van egy sejtése is arról, hogy miről beszél. De még sosem találkozott rá váró késekkel az utcán, így elképzelni sem tudja, hogy milyen lehet az. Persze, esze van, felméri, hogy Lim szavai mögött valós veszély rejtőzik, és nem csak ostoba, üresen kongó szavak.
Ettől még nem akarja, hogy megint megbéklyózzák. Hisz ha Lim vele tart, valaki mindig felügyelni fogja a lépteit, nem flörtölhet kedvére ezzel-azzal, amazzal, nem huncutkodhat a mesterével – hiszen ő már érett nő, hát nem lehet pajkos! -, és főleg, egy csörgő lovagi páncél nyilván elijeszti azokat a jóképű, sármos katonatiszteket is!
Lim nem azaz ember, aki romantikus és izgalmas kalandokat tudna nyújtani neki, erről meggyőződött az elmúlt este alatt.
Az arcát érő kézre halványan elmosolyodik, óvatosan simul bele a kardforgatástól durva tenyérbe. Nem túl feltűnően, nem túl kihívóan, de azért érezhetően. Arcbőre lágy, finom az érintése, csontjairól még nem mállott le a hús, kissé talán furcsa is lehet a rideg fém után valami élőt, valami mozgót éreznie a férfi ujjainak. Lélegzetét lassan engedi ki, hogy az megsimítsa a férfi tenyerét, ahogy elhúzza arcát. Csak a hecc kedvéért.
A férfi távozós játékát igazán nem tudja hová tenni. Fél szemöldökét felhúzza, arcán kissé zavart a mosoly, tekintete pajkos, viszont a kérdés ott motoszkál szemében:*
~ Te teljesen megbuggyantál, Lim? ~
- Nekem nincs lovam! - *csattan hangja a férfi hátának, ahogy az ajtó becsukódik mögötte.
Nem is érti az egészet. Rendben, hogy Lim egy régi barát. Rendben, hogy beleegyezett, hogy elkísérje. De mi ez az egész felhajtás a dolog körül?
Mintha a férfi már eldöntötte volna, hogy vele jön, csak őt akarná ugyan erre a belátásra bírni.
Kirázza a fejéből a gondolatot. Lim eljön vele, megkeresik a mesterét, utána pedig vissza fog fordulni úgyis az unalomtól. Sosem bír sokáig egy helyben üldögélni, türelemmel.
Aztán pedig minden szép lesz és minden a régi lesz. Szabad lesz, és nem fogja az otthon egy darabkája fojtogatni minden cselekedeténél, ami esetleg nem tetszene a Papának.
Sóhajtva most már nem túl lelkesen lapátolja be a puliszkát, szinte gépiesen nyelve. Gurgulázva öblíti le némi hideg vízzel, majd vizet, kancsót, üres tányért és a poharakat is visszaviszi a pultra, és felmegy a szobájába táskájáért és tekercseiért. A kulcsot leadja a fogadósnak, és még egy utolsót rendez vonásain, és haján.
Arcára azonban újból a varázslatos mosoly költözik, ahogy kilép a főtérre. Reméli, hogy Limnek elég volt ennyi idő, hogy előkészítse a lovát az útra.
Az mondjuk kérdéses, hogy ő miként fog utazni. Remélhetőleg a lovag nem kíván lovagolni is mellette, amíg ő kétlábon rohan utána…
Kellene egy teleport varázslat…*