Arthenior - Pegazus fogadó
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 309 (6161. - 6180. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
6180. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-07-19 19:42:00
Üzenet elküldve: 2025-07-19 19:42:00
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 26
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 26
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
*Kisvártatva csak a fogadóba ér. A délután halvány fénye már szükségessé tette a gyertyák gyújtását. A lemenő nap halvány fénye és a gyertyák lobogó lángja nyújt egy olyan kellemes és meleg hangulatot, amelyet gyerekként érzett utoljára a szülői házban. A pulthoz gyalogol és a szokásosat rendeli.
Rendel magának 13 aranyért egy tál Főtt ételt.
Amíg a vacsorájára vár beszélgetésbe elegyedik a fogadóssal.*
-Hallottál valamit a kürtszóról. Még egy érdekes és vicces pletykát is örömmel hallgathatok.
*A fogadós valószínűleg mindenkivel jóban van, ebből Yalathanir sem marad ki. Közvetlen és jókedvű fickónak ismeri. Ez a kérdése viszont nem csal mosolyt a férfi szájára. Éppen ellenkezőleg. Mintha aggodalmat vélne felfedezni. Itt tudja megy, hogy nem is olyan régen indult el egy kisebb csapat utána nézni a dolgoknak.
Ő éppen egy jó szaftos történetre vágyott, de ez is egy hasznos információ.*
Rendel magának 13 aranyért egy tál Főtt ételt.
Amíg a vacsorájára vár beszélgetésbe elegyedik a fogadóssal.*-Hallottál valamit a kürtszóról. Még egy érdekes és vicces pletykát is örömmel hallgathatok.
*A fogadós valószínűleg mindenkivel jóban van, ebből Yalathanir sem marad ki. Közvetlen és jókedvű fickónak ismeri. Ez a kérdése viszont nem csal mosolyt a férfi szájára. Éppen ellenkezőleg. Mintha aggodalmat vélne felfedezni. Itt tudja megy, hogy nem is olyan régen indult el egy kisebb csapat utána nézni a dolgoknak.
Ő éppen egy jó szaftos történetre vágyott, de ez is egy hasznos információ.*
6179. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-07-19 16:39:18
Üzenet elküldve: 2025-07-19 16:39:18
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 79
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 79
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Bizalom//
*Norhelt nem mozdul, amikor a nő keze az övére siklik. Csak egy apró, reflexszerű remegés fut át rajta, valahol a gerince aljánál. Nem néz le, csak tudja. Érzi. Ijesztően közel van a tőrhöz. Elég közel ahhoz, hogy egy határozott mozdulattal kiszabadítsa, s aztán kibelezze őt, mint egy istenekverte ünnepi kacsát. De próbál bízni. Ravikhyn vad, igen. De nem ostoba. Legalábbis nem ennyire. Nappal van, a fogadó félig tele, és még ha a legtöbben nem is avatkoznának közbe, azért akadna, aki nem nézné jó szemmel a nyilvános belsőség-eltávolítást.
Úgyhogy marad. Behúzott nyakkal, a kezei még mindig félig emelve, mint aki egy szép, közepesen drága vázát próbál egyensúlyban tartani. És hallgatja. Tűri. Nyeli. A szavai, mint a régóta érlelt ecet: keserűek, szúrósak és ragacsosan odatapadnak a füléhez. Csak pislog, néha próbálna megszólalni, de az ajkai csak mintha a gondolatot követnék, hang nem jön ki rajtuk. Egészen addig, amíg… Amíg az a mondat el nem hangzik. „…az egyetlen kis dolog a pöcsöd…” A szemei elkerekednek. A levegő bent ragad a tüdejében. Először talán még fel sem fogja, aztán hirtelen, minden másodperc, amit Ravik a közelében töltött, semmissé válik. A félelem? Mintha valaki elvágta volna. A homloka kisimul, a vállai kihúzódnak, egyenes lesz a tartása, sőt, fölé magasodik a nőnek, mint valami sértett gőg, akit meggyanúsítottak a legszentségesebb dolgokban.*
- HOGY KICSI?!
*A hangja végigzúg a helyiségen. Egy kanál megáll a levegőben, valaki felköhög egy korty bort. Még a kandallóban is halkan roppan valami.*
- S még te nevezed ringyónak azt a két keményen dolgozó leányt?!
*Már-már teátrálisan tárja szét a karját, a tekintetében pedig ott a vihar. Nem Ravik miatt. Nem a hűtlenségek, nem a csónakból való menekülés, nem a tőr közelsége zavarja igazán. Vannak dolgok, amiket elvisel. Ha hazugnak nevezik. Ha megkérdőjelezik a hősiességét, vagy azt, hogy mennyire forgat jól kardot. Még azt is, ha valaki szemrehányást tesz neki, mert megivott egy teljes hordó sört és rányitotta az ajtót egy papra, aki épp könnyített magán.
De hogy azt terjesszék, hogy a férfiassága… hogy a becses dárdája… hogy az nem több, mint egy kurta fadarab?
Na, azt nem.
Az önérzet utolsó bástyája ez. És Ravik úgy látszik most ezt döntötte le. Norhelt áll, kihúzva, a szeme szikrázik. Még akkor is, mikor a nő mozdul.
A keze újra emelkedik. Ezúttal az egyik a mellkasa elé, a másik óvatosan lejjebb. A védekezés kettéoszlik: arc és ágyék között. Nem lenne jó most sem egy pofon, sem egy térdrúgás. Csak épp Ravik a pipájáért nyúl, nem a késekhez vagy testrészekhez. Norhelt csak akkor vesz levegőt, amikor már a nő szája között füst szűrődik ki. Egy pillanatra megkönnyebbül. Nagyon kis pillanatra.
A férfiak említését hallva, Norhelt egyik szemöldöke a másik felé kúszik. Nagy nehezen visszanyel egy hangos horkantást, majd csak annyit dörmög maga elé, de úgy, hogy még a legközelebbi asztalnál ülők is hallják.*
- El tudom képzelni…
*S beza eljut a közeli asztalokhoz is. Az egyik öreg legény felkuncog. A másik csak bólint, mintha egyetértene. Norhelt erre még egy horkantást visszanyel.
A kezek aztán újra mozdulnak. Norhelt reflexből hátrálna, de most már nincs hová. A pult szélét éri a háta. A lába meg merev, mint a jégcsap. Ravik keze végigsiklik a mellkasán. Nem üt. Nem karmol. Csak megy végig. Szinte lassan. Hideg az érintés, de mégis… mintha valami forróság indulna el belőle.
Norhelt lenéz. A szemöldöke magasra szalad. A tarkóján végigfut egy bizsergés. Aztán a gyomrán is. Aztán lejjebb. Aztán még lejjebb.*
~Eeyr kebleire!~
*Még csak magában. De érzi. Érzi, ahogy a kevés vér, ami eddig a fejében próbált életben tartani némi észt, most szép lassan enged a gravitációnak, és a nadrágja felé veszi az irányt.*
~Nem létezik, hogy még ilyenkor is.~
*Az élet kegyetlen, az ösztön meg még inkább.*
~Ez most komoly?~
*Kérdi magában, miközben a nő még ott áll előtte, az ujjai visszahúzódnak. Norhelt pislog, megrázza a fejét, és igyekszik nem lefelé nézni.
A végső sziszegés után, mikor Ravik eltávolodik, végre kifújja a levegőt. Az ajkai között távozik az a nyomás, amit percek óta tartogatott. A vállai is süllyednek, nem sokkal, de annyira igen, hogy érezni lehessen: kicsit visszatért a lelkébe valami békeféle.
A nő elmosolyodik. Az az a fajta mosoly, amit élő ember nem szeretne egy nő arcán se látni, de leginkább tán senkién se. És közben hátramutat. Az asztal felé. A kabát, a kiömlött pálinka… Kiömlött pálinka?!*
~Inkább a szemed folyt volna ki!~
*Norhelt újra előveszi azt az idétlen vigyort, amitől néha még a tükör is elfordul.*
- Rendben, kedves, máris viszem az italokat.
*Biccent, mint egy szolgalelkű inas, aki épp most kapott új esélyt az életre. Azután megfordul. A tarkóján még ott feszül az érzés, hogy bármelyik pillanatban repülhet valami. De legalább még él. Bár tekintete a fogadós helyett, nagyon hamar a kijáratra téved.*
*Norhelt nem mozdul, amikor a nő keze az övére siklik. Csak egy apró, reflexszerű remegés fut át rajta, valahol a gerince aljánál. Nem néz le, csak tudja. Érzi. Ijesztően közel van a tőrhöz. Elég közel ahhoz, hogy egy határozott mozdulattal kiszabadítsa, s aztán kibelezze őt, mint egy istenekverte ünnepi kacsát. De próbál bízni. Ravikhyn vad, igen. De nem ostoba. Legalábbis nem ennyire. Nappal van, a fogadó félig tele, és még ha a legtöbben nem is avatkoznának közbe, azért akadna, aki nem nézné jó szemmel a nyilvános belsőség-eltávolítást.
Úgyhogy marad. Behúzott nyakkal, a kezei még mindig félig emelve, mint aki egy szép, közepesen drága vázát próbál egyensúlyban tartani. És hallgatja. Tűri. Nyeli. A szavai, mint a régóta érlelt ecet: keserűek, szúrósak és ragacsosan odatapadnak a füléhez. Csak pislog, néha próbálna megszólalni, de az ajkai csak mintha a gondolatot követnék, hang nem jön ki rajtuk. Egészen addig, amíg… Amíg az a mondat el nem hangzik. „…az egyetlen kis dolog a pöcsöd…” A szemei elkerekednek. A levegő bent ragad a tüdejében. Először talán még fel sem fogja, aztán hirtelen, minden másodperc, amit Ravik a közelében töltött, semmissé válik. A félelem? Mintha valaki elvágta volna. A homloka kisimul, a vállai kihúzódnak, egyenes lesz a tartása, sőt, fölé magasodik a nőnek, mint valami sértett gőg, akit meggyanúsítottak a legszentségesebb dolgokban.*
- HOGY KICSI?!
*A hangja végigzúg a helyiségen. Egy kanál megáll a levegőben, valaki felköhög egy korty bort. Még a kandallóban is halkan roppan valami.*
- S még te nevezed ringyónak azt a két keményen dolgozó leányt?!
*Már-már teátrálisan tárja szét a karját, a tekintetében pedig ott a vihar. Nem Ravik miatt. Nem a hűtlenségek, nem a csónakból való menekülés, nem a tőr közelsége zavarja igazán. Vannak dolgok, amiket elvisel. Ha hazugnak nevezik. Ha megkérdőjelezik a hősiességét, vagy azt, hogy mennyire forgat jól kardot. Még azt is, ha valaki szemrehányást tesz neki, mert megivott egy teljes hordó sört és rányitotta az ajtót egy papra, aki épp könnyített magán.
De hogy azt terjesszék, hogy a férfiassága… hogy a becses dárdája… hogy az nem több, mint egy kurta fadarab?
Na, azt nem.
Az önérzet utolsó bástyája ez. És Ravik úgy látszik most ezt döntötte le. Norhelt áll, kihúzva, a szeme szikrázik. Még akkor is, mikor a nő mozdul.
A keze újra emelkedik. Ezúttal az egyik a mellkasa elé, a másik óvatosan lejjebb. A védekezés kettéoszlik: arc és ágyék között. Nem lenne jó most sem egy pofon, sem egy térdrúgás. Csak épp Ravik a pipájáért nyúl, nem a késekhez vagy testrészekhez. Norhelt csak akkor vesz levegőt, amikor már a nő szája között füst szűrődik ki. Egy pillanatra megkönnyebbül. Nagyon kis pillanatra.
A férfiak említését hallva, Norhelt egyik szemöldöke a másik felé kúszik. Nagy nehezen visszanyel egy hangos horkantást, majd csak annyit dörmög maga elé, de úgy, hogy még a legközelebbi asztalnál ülők is hallják.*
- El tudom képzelni…
*S beza eljut a közeli asztalokhoz is. Az egyik öreg legény felkuncog. A másik csak bólint, mintha egyetértene. Norhelt erre még egy horkantást visszanyel.
A kezek aztán újra mozdulnak. Norhelt reflexből hátrálna, de most már nincs hová. A pult szélét éri a háta. A lába meg merev, mint a jégcsap. Ravik keze végigsiklik a mellkasán. Nem üt. Nem karmol. Csak megy végig. Szinte lassan. Hideg az érintés, de mégis… mintha valami forróság indulna el belőle.
Norhelt lenéz. A szemöldöke magasra szalad. A tarkóján végigfut egy bizsergés. Aztán a gyomrán is. Aztán lejjebb. Aztán még lejjebb.*
~Eeyr kebleire!~
*Még csak magában. De érzi. Érzi, ahogy a kevés vér, ami eddig a fejében próbált életben tartani némi észt, most szép lassan enged a gravitációnak, és a nadrágja felé veszi az irányt.*
~Nem létezik, hogy még ilyenkor is.~
*Az élet kegyetlen, az ösztön meg még inkább.*
~Ez most komoly?~
*Kérdi magában, miközben a nő még ott áll előtte, az ujjai visszahúzódnak. Norhelt pislog, megrázza a fejét, és igyekszik nem lefelé nézni.
A végső sziszegés után, mikor Ravik eltávolodik, végre kifújja a levegőt. Az ajkai között távozik az a nyomás, amit percek óta tartogatott. A vállai is süllyednek, nem sokkal, de annyira igen, hogy érezni lehessen: kicsit visszatért a lelkébe valami békeféle.
A nő elmosolyodik. Az az a fajta mosoly, amit élő ember nem szeretne egy nő arcán se látni, de leginkább tán senkién se. És közben hátramutat. Az asztal felé. A kabát, a kiömlött pálinka… Kiömlött pálinka?!*
~Inkább a szemed folyt volna ki!~
*Norhelt újra előveszi azt az idétlen vigyort, amitől néha még a tükör is elfordul.*
- Rendben, kedves, máris viszem az italokat.
*Biccent, mint egy szolgalelkű inas, aki épp most kapott új esélyt az életre. Azután megfordul. A tarkóján még ott feszül az érzés, hogy bármelyik pillanatban repülhet valami. De legalább még él. Bár tekintete a fogadós helyett, nagyon hamar a kijáratra téved.*
6178. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-07-18 17:54:16
Üzenet elküldve: 2025-07-18 17:54:16
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Bizalom//
*A fogadó zaja lassan elül, vagy csak az ő vére tombol a füleiben olyan hanggal, hogy elnyomjon minden mást. Lépései tompán döngenek a padlón, mint a végítélet üteme, miközben egyenesen a kis nyomoronc felé tart. Nem a kapkodás embere, így ezt sem sieti el, hiszen most következik az a jól megérdemelt pillanat, amire oly sokáig várt. A vendégek nem merik az útját keresztezni, akik a pultnál állnak is inkább hátrébb lépnek és lapítanak. És ott áll ő, mintha belekövült volna a pultba. Az a bárgyú vigyor, rohadtul reméli, hogy csak egy ügyes álca, hogy az ivópajtások ne szúrják ki hamar, hogy be van rezelve. Ahogy közelebb ér látja a próbálkozást, hogy egyenesnek tűnjön, figyeli a feszes vállakat, a feltartott kezet, amin keresztül ugyan úgy az arcára szegeződnek a pengeéles pillantások. Hiába a vigyor, a lesütött szemek elégedettséggel töltik el. Bár azért az megpörgeti a gyomrát, ahogy a nevét hallja a férfi szájából.*
- Hogy mi? Szerinted mi hozott egy fogadóba? A sör és a pálinka.
*A szavak szinte természetesnek hatnak, akár lehetne csevegő is, ha nem lenne olyan éle, mint a kikötői halászok késének. Bizonyára képes lenne kedélyesebben is viselkedni, ha nem éppen azt fontolgatná, hogy továbbra is a korsóval simogassa meg az arcát vagy egy szék segítségével verje bele a padlóba.
Hátrál, ő pedig halad tovább türelmesen utána. Szája ragadozó vigyorba húzódik, amikor a férfi háta a pultnak ütődik. Jobb keze az övére siklik, nem a tőrért, de épp annyira közel hozzá, hogy Norhelt elbizonytalanodjon. A léptei végül elhalnak, ahogy megáll előtte. Jobb keze még mindig az övön pihen, de balja hirtelen megindul, de csak a pultnak támaszkodik vele, közvetlenül súrolva a férfi oldalát, miközben közelebb hajol.*
- Zabos?
*Rándul meg a szeme, miközben a pipa szárára harap. Ha nem sajnálná ennyire, akkor a fa most biztos roppant volna a fogai között. De most nyugodtnak tűnik. Túl nyugodtnak. Pedig aztán belül tombol, de már így is a kelleténél több szempár szegeződik rájuk. A feltűnés pedig sosem volt a szíve csücske. Ha a Rumosban lennének nem kizárt, hogy a térde már célt ért volna az ágyékában, de most egyelőre nem mozdul tovább. Még.*
- A világ összes porlepte, erkölcstelen kuplerájában kereshettelek volna, de nem kerestelek. De látod a sorsnak jobb humorérzéke van, mint nekem.
*A pulton pihenő kezének ujjai ismét ökölbe szorulnak. Egy pillanatra elhallgat, mintha épp visszanyelne valamit. Egy ordítást, talán egy egykori vágyat, amit mostanra inkább felpofozna, mintsem magához ölelne.*
- Azt hitted sosem látlak viszont azok után, hogy a saját hajómon vakartalak le két kikötői ringyóról, te meg egyszerűen a vízbe ugorva szeleltél el?
*Mordul fel, mire ökölbe szorított ujjai rá is csapnak a pult tetejére.*
- Ebben az incidensben az egyetlen kis dolog a pöcsöd, amit remélem lemart a sós víz a part felé menet.
*Jobbja elszakad az övtől, a tőrt sem bolygatja meg, ami akár nagy megkönnyebbülés is lehetne a férfi számára. Csak a pipát veszi ki a szájából és inkább biztonságban a pultra helyezi. Az, hogy zabos, az túl enyhe kifejezés arra a viharra, ami benne dúl.*
- Tudod te hány férfi kellett ahhoz, hogy elfelejtselek? Ráment a hajóm is.
*Túloz. Persze, hogy túloz. No, nem a férfiakkal, hanem a hajóval. Mert azt valóban elveszítette, de ezen kellemetlen kis mellékszálhoz nem sok köze volt a férfinak. De hagy higgye csak, hogy a bűnlajstrom, ami megtorlásra vár, hosszabb, mint azt Norhelt gondolná. És minél több a bűn, ugye a büntetés is úgy sokszorozódik.*
- Meg egy valag pia. Egek, annyi másnapot...
*Nyögi az emlék hatására vagy inkább a hiányzó emlékek és kiesett idő miatt. Az övről felszabadult keze megindul egészen a férfi mellkasához, de nem üt. Ujjai leheletfinoman végigsiklanak a mellkason, át egészen a hasig, nem simogatva, nem bántva, csak jelezve, hogy tökéletesen jól tudja, hogy hova kell ütni. De azt is tudja, hogy most elég kínzó a puszta jelenléte is, így élvetegen tartja fenn a közelséget.*
- Te vagy a leghülyébb görény, ha azt hiszed, hogy egy-két sörrel ezt meg fogod úszni.
*Sziszegi úgy, hogy szinte csak a férfi hallja, meg azok, akik a legközelebb állva nyújtogatják a nyakukat, hogy semmiről se maradjanak le. Ekkor viszont baljával ellöki magát a férfi közeléből és tesz egy határozott lépést hátra. A pipát visszaragadja magához, újra ajkai közé veszi és mélyet szív belőle. A dohány épp nem aludt ki, de szerencsére még felizzik, ugyan azzal a parázzsal, ami most a nő szemeiben is izzik, vagy talán inkább már tűzként tombol.*
- De legyen. Próbáljuk meg. Beszélgessünk egy jót, mint a régi szép időkben.
*Mosolyodik el szélesen és felettébb riasztóan, miközben hátramutat az asztal felé, ahol vöröslik a kabátja, visszavárja a kiömlött pálinka és a sör, ami már valószínűleg langyos huggyá vált idő közben.*
*A fogadó zaja lassan elül, vagy csak az ő vére tombol a füleiben olyan hanggal, hogy elnyomjon minden mást. Lépései tompán döngenek a padlón, mint a végítélet üteme, miközben egyenesen a kis nyomoronc felé tart. Nem a kapkodás embere, így ezt sem sieti el, hiszen most következik az a jól megérdemelt pillanat, amire oly sokáig várt. A vendégek nem merik az útját keresztezni, akik a pultnál állnak is inkább hátrébb lépnek és lapítanak. És ott áll ő, mintha belekövült volna a pultba. Az a bárgyú vigyor, rohadtul reméli, hogy csak egy ügyes álca, hogy az ivópajtások ne szúrják ki hamar, hogy be van rezelve. Ahogy közelebb ér látja a próbálkozást, hogy egyenesnek tűnjön, figyeli a feszes vállakat, a feltartott kezet, amin keresztül ugyan úgy az arcára szegeződnek a pengeéles pillantások. Hiába a vigyor, a lesütött szemek elégedettséggel töltik el. Bár azért az megpörgeti a gyomrát, ahogy a nevét hallja a férfi szájából.*
- Hogy mi? Szerinted mi hozott egy fogadóba? A sör és a pálinka.
*A szavak szinte természetesnek hatnak, akár lehetne csevegő is, ha nem lenne olyan éle, mint a kikötői halászok késének. Bizonyára képes lenne kedélyesebben is viselkedni, ha nem éppen azt fontolgatná, hogy továbbra is a korsóval simogassa meg az arcát vagy egy szék segítségével verje bele a padlóba.
Hátrál, ő pedig halad tovább türelmesen utána. Szája ragadozó vigyorba húzódik, amikor a férfi háta a pultnak ütődik. Jobb keze az övére siklik, nem a tőrért, de épp annyira közel hozzá, hogy Norhelt elbizonytalanodjon. A léptei végül elhalnak, ahogy megáll előtte. Jobb keze még mindig az övön pihen, de balja hirtelen megindul, de csak a pultnak támaszkodik vele, közvetlenül súrolva a férfi oldalát, miközben közelebb hajol.*
- Zabos?
*Rándul meg a szeme, miközben a pipa szárára harap. Ha nem sajnálná ennyire, akkor a fa most biztos roppant volna a fogai között. De most nyugodtnak tűnik. Túl nyugodtnak. Pedig aztán belül tombol, de már így is a kelleténél több szempár szegeződik rájuk. A feltűnés pedig sosem volt a szíve csücske. Ha a Rumosban lennének nem kizárt, hogy a térde már célt ért volna az ágyékában, de most egyelőre nem mozdul tovább. Még.*
- A világ összes porlepte, erkölcstelen kuplerájában kereshettelek volna, de nem kerestelek. De látod a sorsnak jobb humorérzéke van, mint nekem.
*A pulton pihenő kezének ujjai ismét ökölbe szorulnak. Egy pillanatra elhallgat, mintha épp visszanyelne valamit. Egy ordítást, talán egy egykori vágyat, amit mostanra inkább felpofozna, mintsem magához ölelne.*
- Azt hitted sosem látlak viszont azok után, hogy a saját hajómon vakartalak le két kikötői ringyóról, te meg egyszerűen a vízbe ugorva szeleltél el?
*Mordul fel, mire ökölbe szorított ujjai rá is csapnak a pult tetejére.*
- Ebben az incidensben az egyetlen kis dolog a pöcsöd, amit remélem lemart a sós víz a part felé menet.
*Jobbja elszakad az övtől, a tőrt sem bolygatja meg, ami akár nagy megkönnyebbülés is lehetne a férfi számára. Csak a pipát veszi ki a szájából és inkább biztonságban a pultra helyezi. Az, hogy zabos, az túl enyhe kifejezés arra a viharra, ami benne dúl.*
- Tudod te hány férfi kellett ahhoz, hogy elfelejtselek? Ráment a hajóm is.
*Túloz. Persze, hogy túloz. No, nem a férfiakkal, hanem a hajóval. Mert azt valóban elveszítette, de ezen kellemetlen kis mellékszálhoz nem sok köze volt a férfinak. De hagy higgye csak, hogy a bűnlajstrom, ami megtorlásra vár, hosszabb, mint azt Norhelt gondolná. És minél több a bűn, ugye a büntetés is úgy sokszorozódik.*
- Meg egy valag pia. Egek, annyi másnapot...
*Nyögi az emlék hatására vagy inkább a hiányzó emlékek és kiesett idő miatt. Az övről felszabadult keze megindul egészen a férfi mellkasához, de nem üt. Ujjai leheletfinoman végigsiklanak a mellkason, át egészen a hasig, nem simogatva, nem bántva, csak jelezve, hogy tökéletesen jól tudja, hogy hova kell ütni. De azt is tudja, hogy most elég kínzó a puszta jelenléte is, így élvetegen tartja fenn a közelséget.*
- Te vagy a leghülyébb görény, ha azt hiszed, hogy egy-két sörrel ezt meg fogod úszni.
*Sziszegi úgy, hogy szinte csak a férfi hallja, meg azok, akik a legközelebb állva nyújtogatják a nyakukat, hogy semmiről se maradjanak le. Ekkor viszont baljával ellöki magát a férfi közeléből és tesz egy határozott lépést hátra. A pipát visszaragadja magához, újra ajkai közé veszi és mélyet szív belőle. A dohány épp nem aludt ki, de szerencsére még felizzik, ugyan azzal a parázzsal, ami most a nő szemeiben is izzik, vagy talán inkább már tűzként tombol.*
- De legyen. Próbáljuk meg. Beszélgessünk egy jót, mint a régi szép időkben.
*Mosolyodik el szélesen és felettébb riasztóan, miközben hátramutat az asztal felé, ahol vöröslik a kabátja, visszavárja a kiömlött pálinka és a sör, ami már valószínűleg langyos huggyá vált idő közben.*
6177. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-07-18 16:25:13
Üzenet elküldve: 2025-07-18 16:25:13
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 79
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 79
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Bizalom//
*Norhelt úgy áll ott, mint akit végérvényesen és nyilvánosan lelepleztek. A kürtszóra emlékeztető böfögés még mindig visszhangzik a fülében, s ha nem is biztos benne, őszintén úgy érzi, Lihanech kegytemplomainak mozaikablakai is megremeghettek tőle. Egy másik napon, egy másik világban büszkén verné a mellét, s talán még fogadásokat is kötne rá, hogy meddig hallatszott. De most nem. Most csak a csendet érzi maga körül, és a feszültséget, ami valahogy azonnal az ő hátába húzódik.
A tekintetek égnek a tarkóján. Néhányan már nevetnek. Mások összehúzott szemöldökkel pislognak rá, mintha keresnék, vajon ez az alak tényleg megérte-e a levegőt, amit elfogyasztott. Norhelt egy kényszeredett, görbe vigyort erőltet az arcára, amitől nem lesz kevésbé részeges, de talán egy fokkal kevésbé veszélyesnek tűnik. Biccent is, mintha ez az egész valami előre megfontolt tréfa lett volna. A szeme sarkából azonban a vörösre pillant, és ez a fél másodperc is bőven elég. A szemkontaktus megtörténik. A levegő kiszorul a mellkasából. A gyomra görcsbe rándul.
Visszafordul. Az ajtót célozza meg, mint egyetlen lehetséges menekülőutat. A pulttól az ajtóig nincs több hat lépésnél. Már lendülne is, amikor a meghallja a csizmák első koppanásait a padlódeszkán. Nem a sajátját. De határozottan egy rohadt ismerős párosét. Azt, amelyik mostanában mintha az álmaiban is ott kopogott volna. Szabályos, határozott, megállíthatatlan.
Megáll. A válla egy pillanatra megrándul, mintha a teste ösztönösen össze akarna húzódni. De nem mozdul tovább. Végigfut rajta a gondolat, hogy mit látnának most azok, akik valaha is együtt ittak vele. Abban nem biztos, hogy kinek mit hazudo… mesélt a hőstetteiről, mindenesetre abban biztos, hogy elég rossz képet vetne történeteire, ha most egy átkozott fehérnép miatt kapná a nyakába lábait és meg sem állna nagyjából soha többé. Még akkor is, ha a vak is látja, hogy az az istenverte fehérnép még a háborgó tengernél is vadabb.*
~Főleg az ágyban.~
*Nagyot sóhajt. A válla kiegyenesedik. A gerince tiltakozik, de kihúzza magát. Nem menekül. Nem most. Nem így. Megfordul. A fenevad már félúton jár. A tekintet, amely a közeledésével egyre tisztábban kirajzolódik, nem hagy teret kétségeknek. A nő nem épp egy kedélyes csevej reményében közelít felé. Nem is baráti koccintásra készül, hacsak nem hősünk koponyáját szeretné pohárnak használni. És Norhelt tudja ezt. Mégis, próbálja állni azt az ádáz szempárt, de csak egy másodpercig sikerül. A pupillái remegnek, a szája sarka megrándul. A vigyora széles, de görcsös, mint akinek a nevetés egyfajta öngyógyítási kísérlet. A szemét lesüti.*
- Á, kedves, gyönyörű Ravikhyn. Hát mégis mi hozott téged ebbe a csodás létesítménybe?
*A hangja éneklő, túlságosan vidám. Egy átkozottul gyenge próbálkozás. Mint valakié, aki tudja, hogy menthetetlenül lebukott, de még reménykedik benne, hogy megúszhatja egy tökönrúgás nélkül a dolgot. Jobban belegondolva ez nem is egy hasonlat, sokkal inkább a valóság. A nő azonban közeledik. Norhelt reflexből emeli fel a kezeit, tenyérrel előre, önvédelmi szándékkal bár maga sem tudja miben reménykedik. Mikor Ravik túl közel ér, hátrál. Egy, két lépés, míg végül háta a pult szélének koppan. A mozdulat megrezegteti a söröskorsót, amiből már csak pár csepp maradt. Norhelt egy pillanatra rápillant, majd vissza Ravikra.*
- Még mindig zabos vagy amiatt a kis incidens miatt, kedvesem? Mi lenne ha fátylat borítanánk rá és meginnánk egy jó sört? Tudod mit? Legyen kettő!
*A szavak könnyednek tűnnek, de a hangja már mélyebb. Mintha tudná, hogy ezzel a kérdéssel csak ront a helyzeten, mégis kimondja, hátha pont ettől válik az egész komolytalanná. Hátha a nő nevet egyet. Hátha egyszer, csak egyszer, valami csoda történik. A körülöttük lévő asztaloknál ülők feszülten figyelnek. Egyesek kíváncsian, mások látványosan kerülnek mindenféle kontaktust. Egyikük kortyol egyet a korsójából, mintha az ital megvédené attól, amit itt kialakulni látszik.
Norhelt keze még mindig fent, arcmagasságban lebeg. Nem mintha ez megállítaná Ravikot, ha ütni akar, de legalább annyi időt nyerhet, hogy ne arccal csússzon le a padlóra. A szíve gyorsan ver. A térde szinte remeg. De még mindig mosolyog. Valami bolondos dac feszül benne. Nem mutathatja ki, hogy megrémült. Nem most, mikor már úgyis mindenki őt nézi.*
*Norhelt úgy áll ott, mint akit végérvényesen és nyilvánosan lelepleztek. A kürtszóra emlékeztető böfögés még mindig visszhangzik a fülében, s ha nem is biztos benne, őszintén úgy érzi, Lihanech kegytemplomainak mozaikablakai is megremeghettek tőle. Egy másik napon, egy másik világban büszkén verné a mellét, s talán még fogadásokat is kötne rá, hogy meddig hallatszott. De most nem. Most csak a csendet érzi maga körül, és a feszültséget, ami valahogy azonnal az ő hátába húzódik.
A tekintetek égnek a tarkóján. Néhányan már nevetnek. Mások összehúzott szemöldökkel pislognak rá, mintha keresnék, vajon ez az alak tényleg megérte-e a levegőt, amit elfogyasztott. Norhelt egy kényszeredett, görbe vigyort erőltet az arcára, amitől nem lesz kevésbé részeges, de talán egy fokkal kevésbé veszélyesnek tűnik. Biccent is, mintha ez az egész valami előre megfontolt tréfa lett volna. A szeme sarkából azonban a vörösre pillant, és ez a fél másodperc is bőven elég. A szemkontaktus megtörténik. A levegő kiszorul a mellkasából. A gyomra görcsbe rándul.
Visszafordul. Az ajtót célozza meg, mint egyetlen lehetséges menekülőutat. A pulttól az ajtóig nincs több hat lépésnél. Már lendülne is, amikor a meghallja a csizmák első koppanásait a padlódeszkán. Nem a sajátját. De határozottan egy rohadt ismerős párosét. Azt, amelyik mostanában mintha az álmaiban is ott kopogott volna. Szabályos, határozott, megállíthatatlan.
Megáll. A válla egy pillanatra megrándul, mintha a teste ösztönösen össze akarna húzódni. De nem mozdul tovább. Végigfut rajta a gondolat, hogy mit látnának most azok, akik valaha is együtt ittak vele. Abban nem biztos, hogy kinek mit hazudo… mesélt a hőstetteiről, mindenesetre abban biztos, hogy elég rossz képet vetne történeteire, ha most egy átkozott fehérnép miatt kapná a nyakába lábait és meg sem állna nagyjából soha többé. Még akkor is, ha a vak is látja, hogy az az istenverte fehérnép még a háborgó tengernél is vadabb.*
~Főleg az ágyban.~
*Nagyot sóhajt. A válla kiegyenesedik. A gerince tiltakozik, de kihúzza magát. Nem menekül. Nem most. Nem így. Megfordul. A fenevad már félúton jár. A tekintet, amely a közeledésével egyre tisztábban kirajzolódik, nem hagy teret kétségeknek. A nő nem épp egy kedélyes csevej reményében közelít felé. Nem is baráti koccintásra készül, hacsak nem hősünk koponyáját szeretné pohárnak használni. És Norhelt tudja ezt. Mégis, próbálja állni azt az ádáz szempárt, de csak egy másodpercig sikerül. A pupillái remegnek, a szája sarka megrándul. A vigyora széles, de görcsös, mint akinek a nevetés egyfajta öngyógyítási kísérlet. A szemét lesüti.*
- Á, kedves, gyönyörű Ravikhyn. Hát mégis mi hozott téged ebbe a csodás létesítménybe?
*A hangja éneklő, túlságosan vidám. Egy átkozottul gyenge próbálkozás. Mint valakié, aki tudja, hogy menthetetlenül lebukott, de még reménykedik benne, hogy megúszhatja egy tökönrúgás nélkül a dolgot. Jobban belegondolva ez nem is egy hasonlat, sokkal inkább a valóság. A nő azonban közeledik. Norhelt reflexből emeli fel a kezeit, tenyérrel előre, önvédelmi szándékkal bár maga sem tudja miben reménykedik. Mikor Ravik túl közel ér, hátrál. Egy, két lépés, míg végül háta a pult szélének koppan. A mozdulat megrezegteti a söröskorsót, amiből már csak pár csepp maradt. Norhelt egy pillanatra rápillant, majd vissza Ravikra.*
- Még mindig zabos vagy amiatt a kis incidens miatt, kedvesem? Mi lenne ha fátylat borítanánk rá és meginnánk egy jó sört? Tudod mit? Legyen kettő!
*A szavak könnyednek tűnnek, de a hangja már mélyebb. Mintha tudná, hogy ezzel a kérdéssel csak ront a helyzeten, mégis kimondja, hátha pont ettől válik az egész komolytalanná. Hátha a nő nevet egyet. Hátha egyszer, csak egyszer, valami csoda történik. A körülöttük lévő asztaloknál ülők feszülten figyelnek. Egyesek kíváncsian, mások látványosan kerülnek mindenféle kontaktust. Egyikük kortyol egyet a korsójából, mintha az ital megvédené attól, amit itt kialakulni látszik.
Norhelt keze még mindig fent, arcmagasságban lebeg. Nem mintha ez megállítaná Ravikot, ha ütni akar, de legalább annyi időt nyerhet, hogy ne arccal csússzon le a padlóra. A szíve gyorsan ver. A térde szinte remeg. De még mindig mosolyog. Valami bolondos dac feszül benne. Nem mutathatja ki, hogy megrémült. Nem most, mikor már úgyis mindenki őt nézi.*
6176. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-07-18 13:03:32
Üzenet elküldve: 2025-07-18 13:03:32
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Bizalom//
*Még mindig nem leli ittlétének teljesen világos célját, de az érzés, hogy valami bűzlik, egyre nyomasztóbban ül meg a tarkóján. A pipa tömése közben egy leheletnyi időre ismét visszatekint a pult mögött serénykedő férfira, de amaz már nem keresi a nő tekintetét. Képzelődött. Ezt teszi ez a nyomorult város vele. De csak megrándítja a vállát, ami után a pipa szára ismét a fogai közt végzi, az eligazgatott dohány pedig újra izzani kezd. Az első füstgomolyagot azonnal kiengedi ajkai között, de a második már tovább bent marad, s szinte szertartásos lassúsággal ereszti ki orrán keresztül. Mintha ezzel készülne megszabadulni mindentől, ami most ott fortyog benne. Már nem érdekli a zsivaj, sem a megszokotthoz mérten túl nagy rendezettség, sem az, hogy a Pegazus ajtaja ismét nyílik, majd dörrenve csukódik. Másik keze az egyik apró pohárra fog, hogy annak tartalma végig égesse az utat, amit a sör már előkészített neki. Jóleső borzongás hasít végig a bőrén, befúrva magát az erekbe, hogy azon keresztül jussanak a fejébe, elbódítva azt, inkább, minthogy teljesen józanul ücsörögjön a nyomorult városi levegőn. Mintha a dohány és az alkohol máris elkeveredett volna a vérében, oly mámort okozva, hogy ebből a megbékélt állapotból már semmi sem ránthatja vissza.
Gondolja ezt ő naivan. Ekkor meghallja azt a förtelmes, öblös böfögést. Nem afféle szolid, utóvacsorás kis pöffentés. Ez olyan, amitől megáll a levegő, amitől egy kecskepásztor is keresztet vetne, amitől az egész rohadt Pegazus megtorpan egy szívdobbanásra.
A nő félrebiccenti a fejét, mint egy macska, amelyik épp kiszagolta az egeret. A teste nem mozdul, de szemei lassan kúsznak a hang irányába. Nem egyszerre lesz ismerős neki a látvány, hanem szépen apránként, hogy az érzés kínzóbb legyen, a gyomra pedig fokozatosan zsugorodjon apró kavics méretűre. Ott van, teljes valójában. Azzal a nyomorult, kis sunyi ábrázatával. Érzi ahogy a nyugodtság egy pillanat alatt illan el belőle, ujjai pedig ökölbe feszülnek a kis pohár körül. Az első késztetés azt diktálja, hogy nyomban felálljon, megragadja a korsót és addig verje a fejébe, amíg az apró szálkák sokaságával nem távozik a tarkóján keresztül. De hátha téved. Reméli, hogy téved. Így előrébb dől, hogy jobban szemügyre vegye. A vörös lobonc követi a mozdulatot és libben a fej után, ami mögül a beszűkült smaragd szemek tetőtől-talpig mérik végig. A vörös szalag tűnik ki először, majd a hollószín haj, amit az összetart. A tartás, a kopott, fekete ruházat. Szinte érzi az ujjai alatt a prémet, mikor még ő markolt abba megannyiszor, ha a kényszer úgy hozta, hogy túlságosan nekivetkőzni sem akartak egy kis élvezetért.*
- Minden kurva kínzó viszketésére, akit valaha megérintett. Hát épp ide fújta a penészes szél ezt a nyomorultat?
*Szűri ki a fogai között, ahogy az ökle megindul és csattan az asztal tetején. Az egyik pohár és a tenyerének nagy szerencséjére az érkezés nem olyan durva, hogy a pohár megreccsenjen az ujjak szorításában, a másik pohár, amiben még ott csillog a pálinka és erszénye szerencsétlenségére viszont ahhoz éppen elég, hogy amaz felbukjon az asztalon, és a pálinka szétterüljön rajta. Ezért ráér, hogy később fájjon a feje. A böfögés hangja még visszhangzik a mennyezet alatt, de már nem a hangon csapódik le a haragja, hanem annak tulajdonosán, akit már egyszer megpróbált elfelejteni. Feltápászkodik, a szék kínkeservesen nyikordul alatta, ahogy azt hátrébb tolja a lábaival. Azután megindul lassan, de céltudatosan, akár egy éjsötét felhő, aki készen áll arra, hogy az egész terményt letarolja a magával hozott viharral. A csizmák talpa hangosan dobban a padlón. Minden koppanásnak világos az üzenete. Kop-kop-kop... Kop... kop... kop. Meg-dög-lesz. De meg ám. Ha Norhelt eddig menekülni akart, akkor talán kurvára csipkednie kéne magát. Szinte pislogni is elfelejt, akár egy ragadozó, aki le sem veszi tekintetét a prédáról, nehogy szem elől tévessze. A pipából kipöfékelt füst baljósan kering bele a levegőbe, mintha csak az lenne a célja, hogy a férfi nyaka köré tekeredve szorítsa ki belőle az utolsó szuszt is. Jobbjával felsimít az arcán éktelenkedő hegre, újra felrémlik benne az az égető, csípő fájdalom. Nem mondaná, hogy nem játszik el a gondolattal, hogy lesimít a derékövbe tűzött tőrére, hogy azt kirántva nézze meg, hogy javult-e valamennyit a célzása, de amekkora mázlija volt eddig ennek a tahónak, biztosan elhibázná. De ez a mázli eddig tartott, mert csak talált valami célt ezalatt a röpke idő alatt. A vele együtt suhanó sötét aura bebiztosíthatja a férfit. Igen, itt van Artheniorban.*
*Még mindig nem leli ittlétének teljesen világos célját, de az érzés, hogy valami bűzlik, egyre nyomasztóbban ül meg a tarkóján. A pipa tömése közben egy leheletnyi időre ismét visszatekint a pult mögött serénykedő férfira, de amaz már nem keresi a nő tekintetét. Képzelődött. Ezt teszi ez a nyomorult város vele. De csak megrándítja a vállát, ami után a pipa szára ismét a fogai közt végzi, az eligazgatott dohány pedig újra izzani kezd. Az első füstgomolyagot azonnal kiengedi ajkai között, de a második már tovább bent marad, s szinte szertartásos lassúsággal ereszti ki orrán keresztül. Mintha ezzel készülne megszabadulni mindentől, ami most ott fortyog benne. Már nem érdekli a zsivaj, sem a megszokotthoz mérten túl nagy rendezettség, sem az, hogy a Pegazus ajtaja ismét nyílik, majd dörrenve csukódik. Másik keze az egyik apró pohárra fog, hogy annak tartalma végig égesse az utat, amit a sör már előkészített neki. Jóleső borzongás hasít végig a bőrén, befúrva magát az erekbe, hogy azon keresztül jussanak a fejébe, elbódítva azt, inkább, minthogy teljesen józanul ücsörögjön a nyomorult városi levegőn. Mintha a dohány és az alkohol máris elkeveredett volna a vérében, oly mámort okozva, hogy ebből a megbékélt állapotból már semmi sem ránthatja vissza.
Gondolja ezt ő naivan. Ekkor meghallja azt a förtelmes, öblös böfögést. Nem afféle szolid, utóvacsorás kis pöffentés. Ez olyan, amitől megáll a levegő, amitől egy kecskepásztor is keresztet vetne, amitől az egész rohadt Pegazus megtorpan egy szívdobbanásra.
A nő félrebiccenti a fejét, mint egy macska, amelyik épp kiszagolta az egeret. A teste nem mozdul, de szemei lassan kúsznak a hang irányába. Nem egyszerre lesz ismerős neki a látvány, hanem szépen apránként, hogy az érzés kínzóbb legyen, a gyomra pedig fokozatosan zsugorodjon apró kavics méretűre. Ott van, teljes valójában. Azzal a nyomorult, kis sunyi ábrázatával. Érzi ahogy a nyugodtság egy pillanat alatt illan el belőle, ujjai pedig ökölbe feszülnek a kis pohár körül. Az első késztetés azt diktálja, hogy nyomban felálljon, megragadja a korsót és addig verje a fejébe, amíg az apró szálkák sokaságával nem távozik a tarkóján keresztül. De hátha téved. Reméli, hogy téved. Így előrébb dől, hogy jobban szemügyre vegye. A vörös lobonc követi a mozdulatot és libben a fej után, ami mögül a beszűkült smaragd szemek tetőtől-talpig mérik végig. A vörös szalag tűnik ki először, majd a hollószín haj, amit az összetart. A tartás, a kopott, fekete ruházat. Szinte érzi az ujjai alatt a prémet, mikor még ő markolt abba megannyiszor, ha a kényszer úgy hozta, hogy túlságosan nekivetkőzni sem akartak egy kis élvezetért.*
- Minden kurva kínzó viszketésére, akit valaha megérintett. Hát épp ide fújta a penészes szél ezt a nyomorultat?
*Szűri ki a fogai között, ahogy az ökle megindul és csattan az asztal tetején. Az egyik pohár és a tenyerének nagy szerencséjére az érkezés nem olyan durva, hogy a pohár megreccsenjen az ujjak szorításában, a másik pohár, amiben még ott csillog a pálinka és erszénye szerencsétlenségére viszont ahhoz éppen elég, hogy amaz felbukjon az asztalon, és a pálinka szétterüljön rajta. Ezért ráér, hogy később fájjon a feje. A böfögés hangja még visszhangzik a mennyezet alatt, de már nem a hangon csapódik le a haragja, hanem annak tulajdonosán, akit már egyszer megpróbált elfelejteni. Feltápászkodik, a szék kínkeservesen nyikordul alatta, ahogy azt hátrébb tolja a lábaival. Azután megindul lassan, de céltudatosan, akár egy éjsötét felhő, aki készen áll arra, hogy az egész terményt letarolja a magával hozott viharral. A csizmák talpa hangosan dobban a padlón. Minden koppanásnak világos az üzenete. Kop-kop-kop... Kop... kop... kop. Meg-dög-lesz. De meg ám. Ha Norhelt eddig menekülni akart, akkor talán kurvára csipkednie kéne magát. Szinte pislogni is elfelejt, akár egy ragadozó, aki le sem veszi tekintetét a prédáról, nehogy szem elől tévessze. A pipából kipöfékelt füst baljósan kering bele a levegőbe, mintha csak az lenne a célja, hogy a férfi nyaka köré tekeredve szorítsa ki belőle az utolsó szuszt is. Jobbjával felsimít az arcán éktelenkedő hegre, újra felrémlik benne az az égető, csípő fájdalom. Nem mondaná, hogy nem játszik el a gondolattal, hogy lesimít a derékövbe tűzött tőrére, hogy azt kirántva nézze meg, hogy javult-e valamennyit a célzása, de amekkora mázlija volt eddig ennek a tahónak, biztosan elhibázná. De ez a mázli eddig tartott, mert csak talált valami célt ezalatt a röpke idő alatt. A vele együtt suhanó sötét aura bebiztosíthatja a férfit. Igen, itt van Artheniorban.*
6175. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-07-18 11:10:31
Üzenet elküldve: 2025-07-18 11:10:31
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 79
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 79
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Bizalom//
*Norhelt széles vigyorral nyit be a Pegazus fogadóba, mintha egy csatát nyert volna, vagy legalábbis nem bukott volna el látványosan. A vaskos faajtó nyikorogva enged neki utat, majd puffanva csapódik vissza mögötte. A férfi vállai kissé megrázkódnak a hidegről, de a mozdulat inkább a jókedv része. Megigazítja a köpenyét, majd célirányosan elindul a pult felé, ahová jó néhány ismerős lépés vezette már az elmúlt évek során.
Az odavezető út rövid, de mire félúton jár, már kezd motoszkálni benne valami. A fogadó belseje nem más, mint amit megszokott: füst, gyenge gyertyafény, sötétre lakkozott fa, zsivaj és sörszag. Mégis... most van benne valami más. A háttérzaj tompább, a levegő mintha megült volna a padlón. Nem dohos, nem fojtogató, csak egyszerűen... nehéz. A tarkóján pedig valami furcsa nyomás telepszik meg, mintha egy láthatatlan kéz ujjai lassan, módszeresen meg akarnák hajlítani a gerincét. Elhessegeti a gondolatot. Másnap. Túl sok volt a mézsör tegnap.*
- Itt az ideje orvosolni.
*Morogja félhangosan, miközben rátenyerel a pultra. Egy kisvártatva előkerülő pultosnak biccent, aztán már mondja is:*
- Egy kupa mézsört. Meg... sült kolbászt kérek. Két szelet kenyérrel. De friss legyen ám!
*A hangja fesztelen, még enyhén rekedtes is. Mielőtt az ital és az étel elkészülne, Norhelt körbefordul, és jókedvűen próbál beleszőni magát a fogadó társalgásába. Egy-egy vendégre bájosan rámosolyog, ismeretlenekhez szól oda, mintha régi cimborák volnának. Egy ifjú kereskedőhöz hajol oda, valami olyasmit dünnyög, hogy „egy történet, csak egy jó történet, cserébe állod az italom”, de a válasz egy zavart nevetés és egy hárító kézmozdulat. Egy vándorhoz is próbál szerencsét, de az is csak a korsójába temetkezik.*
- Cudar világ
*Morogja, majd egy hosszas sóhajt kíséretében a saját erszényébe nyúl. 15 aranyat a Mézsörért,, újabb 15-öt a Sült kolbászért, és még 4-et a két Szelet kenyérre . A hangulatából azonban nem enged. Cseppet sem fáj neki a kiadás, legalábbis úgy tesz, mintha nem fájna.
Ekkor azonban valami változik. A tarkójára nehezedő érzés újra felerősödik, ezúttal élesebben, hidegebben. Olyan, mintha a bőre alatt megfeszülne valami. Nem fájdalmas, de egyértelmű. Egy figyelés. Egy jelenlét. Nem a tekintet, amit az ember a pult túlsó végéből érez, hanem valami mélyebb, alig felfoghatóbb.
Norhelt mereven ül. A sör már előtte habzik, de nem nyúl hozzá. Valami a háta mögött... valaki. A keze lassan mozdul, mintha véletlenszerűen nyúlna a korsóért, de közben a szeme a perifériát pásztázza. Aztán egy gyors, szinte reflexszerű pillantással hátra néz.
Megfagy a levegő.
A fogadó távolabbi sarkában, a sötétebb részen, ahol a gyertyák csak reszkető, halvány fényt vetnek, egy alak ül. Vállára omló vörös tincsek, sápadt bőr, s a szeme... az a fajta, amit az ember nem felejt el, ha egyszer már látta. Pláne akkor, ha már érezte a csizmája orrát a lábai közt.
Norhelt azonnal visszafordítja a fejét. Mozdulatában nincs erő, csak sürgetés. A korsóért nyúl, iszik, nagyot, majd leteszi. A kolbász megérkezik, a kenyérrel együtt. De a lendület, a kedv, minden, amit percekkel ezelőtt még hozott magával, most szétfoszlik, mint füst a szélben. A vállai megroggyanva húzódnak össze, fejét kissé lehajtja. A pultot bámulja, mintha az lenne a világ legérdekesebb faragása.*
- Teysus punnyadt pöcsére, hát ebben a porfészekben sincs nyugtom a Vörös ördögtől?!
*S hát a kérdést hősünk jogosnak érzi, hisz épp azért nem utazott még el a kikötőbe, könnyűvérű lányok és kiváló kalandok reményében, mert tudja jól, hogy ez az ördögi fehérnép ott ólálkodik. Pontosabban ólálkodott.*
~Eeyr csöcseire, hát mi a francot keres ez Artheniorban?~
*Normál esetben még tán örülne is a nő felbukkanásának. Hisz egykoron szerette. Vagy legalábbis jól érezte magát mellette. Azonban hát hősünknek kénytelen volt könnyes búcsút venni a nőtől, amikor az rajtakapta két szajhával a saját hajóján. Biza könnyes volt a búcsú. A kurva sós víz szinte kimarta a szemeit, mire visszaúszott a partra.
A hideg rázza Norheltet az emlékektől, meg annak gondolatától, hogy ezek könnyedén megismétlődhetnek, ha a nő kiszúrja.
Gyorsan kell végeznie. Megfogja a kolbászt, beleharap. A hús még forró, de nem törődik vele. A kenyérre csak később kerül sor, amikor a szájában már nem marad érzés. A sört gyorsan követi a második korty, aztán a harmadik, majd a maradékot egy húzással tünteti el.
Miközben rág, csak annyit gondol: ne fordulj meg, ne nézz hátra, csak egyél, aztán tűnj el innen.
A vállai lassan már nem is görnyednek, hanem zsugorodnak. A lábfejeinél már ott a készültség, a távozásra való ösztön. A gerincében valami reszket. Nem a félelem. Inkább az ösztön. Az a fajta, amit csak az tanul meg, aki túl sokáig volt túl sok rossz helyen.
Az utolsó falat kenyér szárazan csúszik le. A pultot kicsit megveregeti, mintha hálás lenne érte, hogy megtartotta. A korsó üres. A tányér is. Már indulna is, mikor azonban különös érzés indul meg benne. A gyomrából egészen a nyelőcsövön át.*
~Ó jaj.~
*Mire ez a gondolat megfogan benne az érzés távozik is a száján keresztül, egy oly hangos böfögés formájában, amit a nemrégiben kürtölő idióta vadbarom is megirigyelne. Minden bizonnyal költői túlzás a részéről, azonba úgy véli, hogy még az őket megtréfáló pusztai nomádok is hallhatták a méltó választ a kürt hívó szavára.*
*Norhelt széles vigyorral nyit be a Pegazus fogadóba, mintha egy csatát nyert volna, vagy legalábbis nem bukott volna el látványosan. A vaskos faajtó nyikorogva enged neki utat, majd puffanva csapódik vissza mögötte. A férfi vállai kissé megrázkódnak a hidegről, de a mozdulat inkább a jókedv része. Megigazítja a köpenyét, majd célirányosan elindul a pult felé, ahová jó néhány ismerős lépés vezette már az elmúlt évek során.
Az odavezető út rövid, de mire félúton jár, már kezd motoszkálni benne valami. A fogadó belseje nem más, mint amit megszokott: füst, gyenge gyertyafény, sötétre lakkozott fa, zsivaj és sörszag. Mégis... most van benne valami más. A háttérzaj tompább, a levegő mintha megült volna a padlón. Nem dohos, nem fojtogató, csak egyszerűen... nehéz. A tarkóján pedig valami furcsa nyomás telepszik meg, mintha egy láthatatlan kéz ujjai lassan, módszeresen meg akarnák hajlítani a gerincét. Elhessegeti a gondolatot. Másnap. Túl sok volt a mézsör tegnap.*
- Itt az ideje orvosolni.
*Morogja félhangosan, miközben rátenyerel a pultra. Egy kisvártatva előkerülő pultosnak biccent, aztán már mondja is:*
- Egy kupa mézsört. Meg... sült kolbászt kérek. Két szelet kenyérrel. De friss legyen ám!
*A hangja fesztelen, még enyhén rekedtes is. Mielőtt az ital és az étel elkészülne, Norhelt körbefordul, és jókedvűen próbál beleszőni magát a fogadó társalgásába. Egy-egy vendégre bájosan rámosolyog, ismeretlenekhez szól oda, mintha régi cimborák volnának. Egy ifjú kereskedőhöz hajol oda, valami olyasmit dünnyög, hogy „egy történet, csak egy jó történet, cserébe állod az italom”, de a válasz egy zavart nevetés és egy hárító kézmozdulat. Egy vándorhoz is próbál szerencsét, de az is csak a korsójába temetkezik.*
- Cudar világ
*Morogja, majd egy hosszas sóhajt kíséretében a saját erszényébe nyúl. 15 aranyat a Mézsörért,
, újabb 15-öt a Sült kolbászért, és még 4-et a két Szelet kenyérre . A hangulatából azonban nem enged. Cseppet sem fáj neki a kiadás, legalábbis úgy tesz, mintha nem fájna.Ekkor azonban valami változik. A tarkójára nehezedő érzés újra felerősödik, ezúttal élesebben, hidegebben. Olyan, mintha a bőre alatt megfeszülne valami. Nem fájdalmas, de egyértelmű. Egy figyelés. Egy jelenlét. Nem a tekintet, amit az ember a pult túlsó végéből érez, hanem valami mélyebb, alig felfoghatóbb.
Norhelt mereven ül. A sör már előtte habzik, de nem nyúl hozzá. Valami a háta mögött... valaki. A keze lassan mozdul, mintha véletlenszerűen nyúlna a korsóért, de közben a szeme a perifériát pásztázza. Aztán egy gyors, szinte reflexszerű pillantással hátra néz.
Megfagy a levegő.
A fogadó távolabbi sarkában, a sötétebb részen, ahol a gyertyák csak reszkető, halvány fényt vetnek, egy alak ül. Vállára omló vörös tincsek, sápadt bőr, s a szeme... az a fajta, amit az ember nem felejt el, ha egyszer már látta. Pláne akkor, ha már érezte a csizmája orrát a lábai közt.
Norhelt azonnal visszafordítja a fejét. Mozdulatában nincs erő, csak sürgetés. A korsóért nyúl, iszik, nagyot, majd leteszi. A kolbász megérkezik, a kenyérrel együtt. De a lendület, a kedv, minden, amit percekkel ezelőtt még hozott magával, most szétfoszlik, mint füst a szélben. A vállai megroggyanva húzódnak össze, fejét kissé lehajtja. A pultot bámulja, mintha az lenne a világ legérdekesebb faragása.*
- Teysus punnyadt pöcsére, hát ebben a porfészekben sincs nyugtom a Vörös ördögtől?!
*S hát a kérdést hősünk jogosnak érzi, hisz épp azért nem utazott még el a kikötőbe, könnyűvérű lányok és kiváló kalandok reményében, mert tudja jól, hogy ez az ördögi fehérnép ott ólálkodik. Pontosabban ólálkodott.*
~Eeyr csöcseire, hát mi a francot keres ez Artheniorban?~
*Normál esetben még tán örülne is a nő felbukkanásának. Hisz egykoron szerette. Vagy legalábbis jól érezte magát mellette. Azonban hát hősünknek kénytelen volt könnyes búcsút venni a nőtől, amikor az rajtakapta két szajhával a saját hajóján. Biza könnyes volt a búcsú. A kurva sós víz szinte kimarta a szemeit, mire visszaúszott a partra.
A hideg rázza Norheltet az emlékektől, meg annak gondolatától, hogy ezek könnyedén megismétlődhetnek, ha a nő kiszúrja.
Gyorsan kell végeznie. Megfogja a kolbászt, beleharap. A hús még forró, de nem törődik vele. A kenyérre csak később kerül sor, amikor a szájában már nem marad érzés. A sört gyorsan követi a második korty, aztán a harmadik, majd a maradékot egy húzással tünteti el.
Miközben rág, csak annyit gondol: ne fordulj meg, ne nézz hátra, csak egyél, aztán tűnj el innen.
A vállai lassan már nem is görnyednek, hanem zsugorodnak. A lábfejeinél már ott a készültség, a távozásra való ösztön. A gerincében valami reszket. Nem a félelem. Inkább az ösztön. Az a fajta, amit csak az tanul meg, aki túl sokáig volt túl sok rossz helyen.
Az utolsó falat kenyér szárazan csúszik le. A pultot kicsit megveregeti, mintha hálás lenne érte, hogy megtartotta. A korsó üres. A tányér is. Már indulna is, mikor azonban különös érzés indul meg benne. A gyomrából egészen a nyelőcsövön át.*
~Ó jaj.~
*Mire ez a gondolat megfogan benne az érzés távozik is a száján keresztül, egy oly hangos böfögés formájában, amit a nemrégiben kürtölő idióta vadbarom is megirigyelne. Minden bizonnyal költői túlzás a részéről, azonba úgy véli, hogy még az őket megtréfáló pusztai nomádok is hallhatták a méltó választ a kürt hívó szavára.*
6174. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-07-18 09:33:38
Üzenet elküldve: 2025-07-18 09:33:38
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
*A zaj fokozatosan kopik ki mögüle, mintha egy szétcseszett dugót próbálna visszanyomni a fülébe, de az még mindig enged be valami ordibálást. A piacot végre maga mögött hagyta, de az ingerültség ott fortyog benne. Hiába a pipa füstje, ami körbe lengi, hiába az otthonos illat, ami máskor megnyugtatja. Kirángatta saját magát a megszokott, jól ismert közegből, idegen látvány és szagok közé, ismeretlen terepre. Úgy érzi, hogy csak kering, mint madárszar a levegőben, ahelyett, hogy céltudatos irányt vennének a léptei. De csak nem olyan rohadt bonyolult fellelni valami csehót, ahol az asztal alá ihatja magát. Ahogy egyre beljebb keveredik a házak közé, már nem bűzlik annyira minden, csak úgy félig. A szél belekap a kabátjába, és mintha röhögne rajta. Mintha Thalénia ezzel büntetné, hogy egy időre maga mögött hagyta a végtelen vizeket. Óvja őt, de azért szórakozik rajta és a szenvedésén. Olyan ez az egész, mint mikor kihúzzák a fogat, de a gyökér benne marad. Az érzés ugyan úgy kínzó, csak máshogy fáj. Már épp újra morogni kezdene valami cinikusat az orra alatt, mikor megpillantja. Ott van végre, egy vaskos, öreg épület, mintha magából a város gyomrából nőtt volna ki. Az ajtó fölött lóg egy nyüves fenyőtábla, a fogadó nevével, a felirat meg úgy mered rá, mint valami rossz tréfa. Mintha a lovat lefelejtették volna, csak a lóhúgy maradt.*
- Több, mint a semmi.
*Morogja az orra alatt, majd egy pillanatra megáll. Ujjai közé fogja a pipa szárát, amiből bakancsa talpán kiütögeti az izzó dohányt. Fáj a szíve a pocsékolásért, de ráér füstölögni majd odabent a sör mellett. Rátapos a parázsló dohányra, hogy eloltsa azt, a pipa pedig visszakerül a zsebébe, majd belöki maga előtt a vaskilincses ajtót. Már első pillantásra látja a különbséget, ez nem olyan, mint a Rumos. A berendezés ép, a benti zaj nem hoz magával ízes káromkodást, sem ütés csattanását követő fájdalmas ordítást. Elhúzza a száját, de közben beljebb furakszik, egészen a pultig. Ott fújtat egyet, mint egy túlpakolt málhás szamár. A pultos eddig a poharakat, korsókat törölgette, de amint a tekintetük összetalálkozik félreteszi addigi dolgát későbbre és a nő elé áll, aki azonnal felpillant annak arcába. Mire kimondaná, mit kér, már érzi. Az a pillantás. A túl hosszan tartó. A túl mélyről jövő. Az a fajta, amitől az ember ösztönösen elgondolkodik azon, hogy talán neki is tartozik és most rohadtul rossz helyre tévedt. De nem, ezek a pillantások mások. Nem is az a háglak-a-szememmel nézés, hanem az, amikor az ember úgy érzi már látta valahol, de halvány fingja sincs arról, hogy az hol történhetett. Pedig aztán még biztos a büdös életben nem került a fogadós szeme elé. Kelletlen grimaszba rándul az arca, halkan mordul is egyet, de végül egy nagy levegővel benntartja azokat a kéretlen gondolatokat, ami fejben már szaftos szavakká formálódtak. Visszanyeli mind, de az szálkaként megakad lefelé menet, így most feszíti a torkát. A keze rándul a kabát zsebe felé, de végül az ujjak egyelőre ökölbe hajlítva pihennek tovább a pult tetején.*
- Egy Ullamar sört. *Adja meg a tömör rendelést, közben a kéz ismét a zseb felé mozdul, de a pipa helyett az erszény kerül elő belőle, amiből leszámolja a 9 aranyat.*
*De a dolog itt még nem befejezett, mert mellé ér még 28 arany, amiért cserébe még érkezik két pohár Pálinka is. Ahogy a poharak megérkeznek az egyik keze a korsó fülére markol, a másikkal pedig összefogja a két poharat. Nem hálálkodik, egyszerűen csak sarkon fordul és igyekszik megtalálni a lehető legeldugottabb asztalt. A sarokban, ahol a háta mögött csak a fal van, véletlenül sem vendég. A kilátás meg mehet a picsába, amúgy is, ha jól csinálja a dolgát, akkor hamarosan nemhogy az ablakon nem fog kilátni, de a fejéből sem. Lepakolja a poharakat, a korsót, mellé érkezik a pipa, és a belevaló. Utána a kabátját veti le, amiről leporolja a várost, majd a szék támlájára kanyarítja. A dolga pedig ezzel bevégzett, már csak annyi maradt, hogy leüljön és a sör ízében elmerüljön. Hát ujjai ismét a korsó fülét markolják meg, a keserű, habzó ital pedig nagy kortyokban távozik a gyomrába, a képzeletbeli szálkát is mosva magával. Egy pont a dögvész marcangolta bolond javára, mert tényleg nem olyan szar ez. Ahogy a korsó alja ismét koppan az asztalon, ujjai újfent a pipa szára köré fognak, majd a kis dobozkából egy másik adag dohányt felcsípve, értő gondoskodással tömi meg azt. A mozdulattól nem száll még el belőle a méreg, de arcának vonásai azért valamelyest lágyulni látszanak.*
- Több, mint a semmi.
*Morogja az orra alatt, majd egy pillanatra megáll. Ujjai közé fogja a pipa szárát, amiből bakancsa talpán kiütögeti az izzó dohányt. Fáj a szíve a pocsékolásért, de ráér füstölögni majd odabent a sör mellett. Rátapos a parázsló dohányra, hogy eloltsa azt, a pipa pedig visszakerül a zsebébe, majd belöki maga előtt a vaskilincses ajtót. Már első pillantásra látja a különbséget, ez nem olyan, mint a Rumos. A berendezés ép, a benti zaj nem hoz magával ízes káromkodást, sem ütés csattanását követő fájdalmas ordítást. Elhúzza a száját, de közben beljebb furakszik, egészen a pultig. Ott fújtat egyet, mint egy túlpakolt málhás szamár. A pultos eddig a poharakat, korsókat törölgette, de amint a tekintetük összetalálkozik félreteszi addigi dolgát későbbre és a nő elé áll, aki azonnal felpillant annak arcába. Mire kimondaná, mit kér, már érzi. Az a pillantás. A túl hosszan tartó. A túl mélyről jövő. Az a fajta, amitől az ember ösztönösen elgondolkodik azon, hogy talán neki is tartozik és most rohadtul rossz helyre tévedt. De nem, ezek a pillantások mások. Nem is az a háglak-a-szememmel nézés, hanem az, amikor az ember úgy érzi már látta valahol, de halvány fingja sincs arról, hogy az hol történhetett. Pedig aztán még biztos a büdös életben nem került a fogadós szeme elé. Kelletlen grimaszba rándul az arca, halkan mordul is egyet, de végül egy nagy levegővel benntartja azokat a kéretlen gondolatokat, ami fejben már szaftos szavakká formálódtak. Visszanyeli mind, de az szálkaként megakad lefelé menet, így most feszíti a torkát. A keze rándul a kabát zsebe felé, de végül az ujjak egyelőre ökölbe hajlítva pihennek tovább a pult tetején.*
- Egy Ullamar sört. *Adja meg a tömör rendelést, közben a kéz ismét a zseb felé mozdul, de a pipa helyett az erszény kerül elő belőle, amiből leszámolja a 9 aranyat.*
*De a dolog itt még nem befejezett, mert mellé ér még 28 arany, amiért cserébe még érkezik két pohár Pálinka is.
Ahogy a poharak megérkeznek az egyik keze a korsó fülére markol, a másikkal pedig összefogja a két poharat. Nem hálálkodik, egyszerűen csak sarkon fordul és igyekszik megtalálni a lehető legeldugottabb asztalt. A sarokban, ahol a háta mögött csak a fal van, véletlenül sem vendég. A kilátás meg mehet a picsába, amúgy is, ha jól csinálja a dolgát, akkor hamarosan nemhogy az ablakon nem fog kilátni, de a fejéből sem. Lepakolja a poharakat, a korsót, mellé érkezik a pipa, és a belevaló. Utána a kabátját veti le, amiről leporolja a várost, majd a szék támlájára kanyarítja. A dolga pedig ezzel bevégzett, már csak annyi maradt, hogy leüljön és a sör ízében elmerüljön. Hát ujjai ismét a korsó fülét markolják meg, a keserű, habzó ital pedig nagy kortyokban távozik a gyomrába, a képzeletbeli szálkát is mosva magával. Egy pont a dögvész marcangolta bolond javára, mert tényleg nem olyan szar ez. Ahogy a korsó alja ismét koppan az asztalon, ujjai újfent a pipa szára köré fognak, majd a kis dobozkából egy másik adag dohányt felcsípve, értő gondoskodással tömi meg azt. A mozdulattól nem száll még el belőle a méreg, de arcának vonásai azért valamelyest lágyulni látszanak.*
6173. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-07-17 18:24:40
Üzenet elküldve: 2025-07-17 18:24:40
ÚJ
![>Pmirsh Pmirshorn [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/12740_1756324897_elf_ferfi.jpg)
Rang: Játékos
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A kürt hívó szava//
* Megbeszélik hát, hogy az erdőszéli tisztáson találkoznak, s ahol találkoznak az az erdőszéli tisztás lesz. Hogy a szerzetesi tudásából mennyire emlékszik, arra maga sem tudja pontosan a választ, de majd az útjuk során kiderül. Remélhetőleg az alkohol nem építette még le teljesen az elméjét. Mielőtt még megindulna a menet, csapatuk egyik tagja lép oda hozzá és ajándékot nyom a kezébe. *
– Ez igazán kedves, Strat úrfi. * Találkozásuk óta talán most először hallatszik némi derű a hangjában. A mitugrász tündér most már egyértelműen felvívta magát a kedvencei közé. Pmirsh nem ellenkezne, ha mások is megpróbálnának megküzdeni a szimpátiájáért, de azt a keveset is örömmel fogadja, amit a tündértől kapott. *
– Köszönöm.
* Mivel aztán mindenki elindul a piactér felé, ő se tesz másképp, noha neki nincs arra pénze, hogy mindenféle felszereléseket vagy akár ételeket vásároljon az útra. Meglehet, ha lenne sem arra költene, hanem inkább maradna még néhány kupa borra a fogadóban. De mivel már ahhoz is kevés, ami nála van, így nincs jobb ötlete, mint elindulni a tisztás felé, ott majd bevárja a fiatalokat. *
* Megbeszélik hát, hogy az erdőszéli tisztáson találkoznak, s ahol találkoznak az az erdőszéli tisztás lesz. Hogy a szerzetesi tudásából mennyire emlékszik, arra maga sem tudja pontosan a választ, de majd az útjuk során kiderül. Remélhetőleg az alkohol nem építette még le teljesen az elméjét. Mielőtt még megindulna a menet, csapatuk egyik tagja lép oda hozzá és ajándékot nyom a kezébe. *
– Ez igazán kedves, Strat úrfi. * Találkozásuk óta talán most először hallatszik némi derű a hangjában. A mitugrász tündér most már egyértelműen felvívta magát a kedvencei közé. Pmirsh nem ellenkezne, ha mások is megpróbálnának megküzdeni a szimpátiájáért, de azt a keveset is örömmel fogadja, amit a tündértől kapott. *
– Köszönöm.
* Mivel aztán mindenki elindul a piactér felé, ő se tesz másképp, noha neki nincs arra pénze, hogy mindenféle felszereléseket vagy akár ételeket vásároljon az útra. Meglehet, ha lenne sem arra költene, hanem inkább maradna még néhány kupa borra a fogadóban. De mivel már ahhoz is kevés, ami nála van, így nincs jobb ötlete, mint elindulni a tisztás felé, ott majd bevárja a fiatalokat. *
6172. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-07-17 17:14:36
Üzenet elküldve: 2025-07-17 17:14:36
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//A kürt hívó szava//
*Norennar a könyökeit a pultra támasztja, ujjai most is összefonódnak maga előtt. Jelenleg nem siet sehová, helyette csendben figyeli a többiek szavait s apróbb, sokatmondó mozdulatait. Enna kacagását a füle ugyan épp csak elcsípi. Még akár hihetné is azt, hogy mindössze képzelődik, de a mozdulatai beszédesek. A teáscsésze mögött elrejtett mosoly, a gyors mozdulat, ahogy talpra szökken, ezek mind felettébb árulkodóak. Ő csak oldalra fordítja a fejét, és mikor a lány azt mondja, hogy „akkor hát, mire várunk?”, nem válaszol semmit. Mindössze egy pillanatra megemelkedik egyik a szemöldöke, aztán visszafordul, mintha mi sem történt volna.
Micarthara bólintását szinte észrevétlenül viszonozza. Szinte jelentéktelen és rövid mozdulat ez csupán. Az a fajta gesztus, amit két gyakorlottabb harcos vált, amikor semmi szükség felesleges szócséplésre. A nő visszafordul, és már indul is Enna után, de Norennar egy pillanatra még követi a tekintetével.*
~Ígéretes.~
*Jegyzi meg magában, azonban a gondolat ennyiben is marad, ugyanis az öreg szavai elérik őt. Pmirsh nem kéri ki magának a tréfát, sőt kedélyesen válaszol. Hősünk felé fordul, végigméri az aggastyánt még egyszer, ezúttal azonban nem a ruháit, nem a szagát vizslatja. A szavait mérlegeli.*
- Akkor számítok a szerzetesek bölcsességére az út során.
*Nem irónia ez, és nem udvariaskodás. Tényleg számít rá. Az öreg szavai mögött fegyelem van, olyan, amire érdemes odafigyelni. Norennar nem tudja pontosan, mit várhat Pmirshtől, de érzi, ha a férfi valóban szerzetesek közt nevelkedett, akkor nem fog meginogni az első nehézségnél. És ez most a legtöbb, amit kívánni lehet.
Strat közben kérdez. Nem erőszakosan, de céltudatosan. Norennar hallja a mondatot, és bólint is rá, mielőtt bárki más megszólalna.*
- A tisztás felől kiváló lesz. Nem szeretném, hogy bárki a lápban ragadjon már az első nap.
*Nem mond többet, és nem magyarázkodik. Egy pillanatra hátradől, tekintete végig pásztázza a fogadó belső terét. A füst már kevésbé sűrű, mint korábban, a kandallóban kisebb lett a láng, de még mindig ad egy kis meleget. Az asztalok körül elcsendesedett minden, mintha már senki sem akarna zavarni egy ilyen hirtelen összeverődött csapatot. Egyik-másik vendég talán el is hiszi, hogy valami fontos ügyben járnak. Mások csak várják, hogy végre elhagyják a helyiséget.
Norennar lassan felegyenesedik. Majd a vállára igazítja fekete köpenyét.*
- Akkor hát találkozunk a tisztáson. Aki komolyan gondolja, legyen ott.
*Csuklyáját arcába húzza, majd megindul a kijárat irányába. Norennar kilöki a vaskos ajtót. Lassan elindul a piactér felé vezető úton, egyedül vagy, ha netalántán csatlakozna hozzá valaki akkor többedmagával. Nem rohan, pláne, hogy ki nem állhatja, sőt egyenesen irtózik jelenlegi úti céljától, de mindenesetre nem is tétovázik.*
*Norennar a könyökeit a pultra támasztja, ujjai most is összefonódnak maga előtt. Jelenleg nem siet sehová, helyette csendben figyeli a többiek szavait s apróbb, sokatmondó mozdulatait. Enna kacagását a füle ugyan épp csak elcsípi. Még akár hihetné is azt, hogy mindössze képzelődik, de a mozdulatai beszédesek. A teáscsésze mögött elrejtett mosoly, a gyors mozdulat, ahogy talpra szökken, ezek mind felettébb árulkodóak. Ő csak oldalra fordítja a fejét, és mikor a lány azt mondja, hogy „akkor hát, mire várunk?”, nem válaszol semmit. Mindössze egy pillanatra megemelkedik egyik a szemöldöke, aztán visszafordul, mintha mi sem történt volna.
Micarthara bólintását szinte észrevétlenül viszonozza. Szinte jelentéktelen és rövid mozdulat ez csupán. Az a fajta gesztus, amit két gyakorlottabb harcos vált, amikor semmi szükség felesleges szócséplésre. A nő visszafordul, és már indul is Enna után, de Norennar egy pillanatra még követi a tekintetével.*
~Ígéretes.~
*Jegyzi meg magában, azonban a gondolat ennyiben is marad, ugyanis az öreg szavai elérik őt. Pmirsh nem kéri ki magának a tréfát, sőt kedélyesen válaszol. Hősünk felé fordul, végigméri az aggastyánt még egyszer, ezúttal azonban nem a ruháit, nem a szagát vizslatja. A szavait mérlegeli.*
- Akkor számítok a szerzetesek bölcsességére az út során.
*Nem irónia ez, és nem udvariaskodás. Tényleg számít rá. Az öreg szavai mögött fegyelem van, olyan, amire érdemes odafigyelni. Norennar nem tudja pontosan, mit várhat Pmirshtől, de érzi, ha a férfi valóban szerzetesek közt nevelkedett, akkor nem fog meginogni az első nehézségnél. És ez most a legtöbb, amit kívánni lehet.
Strat közben kérdez. Nem erőszakosan, de céltudatosan. Norennar hallja a mondatot, és bólint is rá, mielőtt bárki más megszólalna.*
- A tisztás felől kiváló lesz. Nem szeretném, hogy bárki a lápban ragadjon már az első nap.
*Nem mond többet, és nem magyarázkodik. Egy pillanatra hátradől, tekintete végig pásztázza a fogadó belső terét. A füst már kevésbé sűrű, mint korábban, a kandallóban kisebb lett a láng, de még mindig ad egy kis meleget. Az asztalok körül elcsendesedett minden, mintha már senki sem akarna zavarni egy ilyen hirtelen összeverődött csapatot. Egyik-másik vendég talán el is hiszi, hogy valami fontos ügyben járnak. Mások csak várják, hogy végre elhagyják a helyiséget.
Norennar lassan felegyenesedik. Majd a vállára igazítja fekete köpenyét.*
- Akkor hát találkozunk a tisztáson. Aki komolyan gondolja, legyen ott.
*Csuklyáját arcába húzza, majd megindul a kijárat irányába. Norennar kilöki a vaskos ajtót. Lassan elindul a piactér felé vezető úton, egyedül vagy, ha netalántán csatlakozna hozzá valaki akkor többedmagával. Nem rohan, pláne, hogy ki nem állhatja, sőt egyenesen irtózik jelenlegi úti céljától, de mindenesetre nem is tétovázik.*
6171. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-07-17 14:20:40
Üzenet elküldve: 2025-07-17 14:20:40
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 617
OOC üzenetek: 156
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 617
OOC üzenetek: 156
Játékstílus: Vakmerő
//Öreg barát nem vén barát//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
- Ó, elnézést! Igaz is . Nem akartam megsérteni kegyed.
*Színpadiadasan meghajol, hová is tette a józan eszét? Hiszen akármennyire is ismeri Naesala jellemét, azért mégiscsak egy nőről van szó. Persze sosem nézte meg ilyen szemmel a másikat, vagy csak nagyon ritkán. Jobban belegondolva valóban szép szál teremtés, de ezzel a gondolattal nem igazán mer kacérkodni. Talán egy másik életben.*
-Te találkoztál már valaha rendes öreg elffel? Mármint tényleg öreggel. Én még soha nem láttam egyet sem, pedig láttam már egyet és mást. Vagy szép törpét mondjuk.
*Habár az elso kérdést komolyan gondolta, kénytelen feldöcögni saját viccén. Azonban ez hamar abbamarad.*
-A múlandóság gyönyöre, nem igaz? Így van igazi értéke a dolgoknak, ha tudjuk hogy egyszer véget ér, és a homokóra bizony kegyetlenül pereg. Nos, persze egyeseknek kicsit gyorsabban.
*Csak egy pillanatra hallgat el, majd kicsit elszégyelli magát.*
-Bocs, azt hiszem túl sokat ittam, túl sokat beszélek. Előtörnek az ifjonti verses tanaim.
*Hanem úgy látszik jól tippelt Naesala terveit illetlen.*
-Úgy látszik jól tippeltem.
*Mondja is neki.*
-Nestar? Ismerős neve van, nem írt valamit a könyvtárban is ? Valami alkimista tanok, vagy bájitalok vagy valami ilyesmi.
*Akkor futott bele, mikor a mágiaágakról, meg a varázstudományokról pallérozta elméjét.*
-Sosem jártam még Wegtorenben, de azt mondják izgalmas egy hely, a kultúra nagyon más, mint itt. Biztos jó kis kaland lesz.
*Jót mosolyog azon, hogy igazából nem beszélték meg, hogy mikor is jön el az a bizonyos idő.*
-De legalább itt adnak sört, rosszabb helyen is várhatnál nap mint nap, nem ? Képzeld el ha dolgoznod kellene közben!
*Az, hogy Garsin igencsak fogékony a mágikus tanok iránt őt magát is meglepte, de valahogy látta benne, hogy szinte tapadni rog rá a tudás, amint készen áll majd.*
-Remélem igen, és ő lesz a következő nagy, hírneves mágus. Bárcsak többet segíthettem volna neki, mióta árván, mocskosan kihoztuk abból a pöcegödörből, akárcsak mintha a saját lányom lenne. Basszameg.
*Nagyot sóhajt, tényleg sokat ihatott, hogy ilyenek jönnek elő belőle.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
- Ó, elnézést! Igaz is . Nem akartam megsérteni kegyed.
*Színpadiadasan meghajol, hová is tette a józan eszét? Hiszen akármennyire is ismeri Naesala jellemét, azért mégiscsak egy nőről van szó. Persze sosem nézte meg ilyen szemmel a másikat, vagy csak nagyon ritkán. Jobban belegondolva valóban szép szál teremtés, de ezzel a gondolattal nem igazán mer kacérkodni. Talán egy másik életben.*
-Te találkoztál már valaha rendes öreg elffel? Mármint tényleg öreggel. Én még soha nem láttam egyet sem, pedig láttam már egyet és mást. Vagy szép törpét mondjuk.
*Habár az elso kérdést komolyan gondolta, kénytelen feldöcögni saját viccén. Azonban ez hamar abbamarad.*
-A múlandóság gyönyöre, nem igaz? Így van igazi értéke a dolgoknak, ha tudjuk hogy egyszer véget ér, és a homokóra bizony kegyetlenül pereg. Nos, persze egyeseknek kicsit gyorsabban.
*Csak egy pillanatra hallgat el, majd kicsit elszégyelli magát.*
-Bocs, azt hiszem túl sokat ittam, túl sokat beszélek. Előtörnek az ifjonti verses tanaim.
*Hanem úgy látszik jól tippelt Naesala terveit illetlen.*
-Úgy látszik jól tippeltem.
*Mondja is neki.*
-Nestar? Ismerős neve van, nem írt valamit a könyvtárban is ? Valami alkimista tanok, vagy bájitalok vagy valami ilyesmi.
*Akkor futott bele, mikor a mágiaágakról, meg a varázstudományokról pallérozta elméjét.*
-Sosem jártam még Wegtorenben, de azt mondják izgalmas egy hely, a kultúra nagyon más, mint itt. Biztos jó kis kaland lesz.
*Jót mosolyog azon, hogy igazából nem beszélték meg, hogy mikor is jön el az a bizonyos idő.*
-De legalább itt adnak sört, rosszabb helyen is várhatnál nap mint nap, nem ? Képzeld el ha dolgoznod kellene közben!
*Az, hogy Garsin igencsak fogékony a mágikus tanok iránt őt magát is meglepte, de valahogy látta benne, hogy szinte tapadni rog rá a tudás, amint készen áll majd.*
-Remélem igen, és ő lesz a következő nagy, hírneves mágus. Bárcsak többet segíthettem volna neki, mióta árván, mocskosan kihoztuk abból a pöcegödörből, akárcsak mintha a saját lányom lenne. Basszameg.
*Nagyot sóhajt, tényleg sokat ihatott, hogy ilyenek jönnek elő belőle.*
6170. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-07-17 12:01:58
Üzenet elküldve: 2025-07-17 12:01:58
ÚJ
![>Hathúros Strat [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/11495_1556715870_tunder_ferfi.jpg)
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 282
OOC üzenetek: 81
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 282
OOC üzenetek: 81
Játékstílus: Vakmerő
//A kürt hívó szava//
*Úgy néz ki, hogy Stratnak sikerült felkavarnia az állóvizet, jóllehet csak egy aprócska kavics kellett hozzá, hogy az egyébként is ott rejlő feszültség kitörjön. A sötételf hölgy is hozzászól a társalgáshoz, s olybá tűnik hogy a tündér megpengette a szükséges húrokat. Egész díszes társaság gyűlik össze a kürtszó apropóján, ami őt egyáltalán nem zavarja. Teljesen érthető, ha mindenki izgatott mikor valami nagy esemény előszele száll a levegőben, megérezni az ilyesmit, és abban is teljesen biztos, hogy megannyi krónika várja majd, hogy egy arra érdemes megírja őket.*
-Örvendek, Norennar.
*Nem sértődik meg, hogy amaz nem fogadja el a kezét, nem elsőbálozó már, majd kialakul az a bizonyos viszony. A többiek máris valamiféle vezért látnak a férfiban, a tündér pedig úgy tesz mintha ő is így volna ezzel. Amíg a céljaik egyeznek, neki nem okoz gondot hogy nem neki kell összefogni a koloncokat, no meg amíg Norennar ott van vele, addig jó eséllyel nem neki kell majd állni a pofonokat ha arra kerülne a sor, mert azt bizony utálja.*
-Egyetértek.
*Feleli, s közben az öreget is megnézni magának. ~Ritkán látni tényleg öreg elfeket, biztos megvan már vagy hány éves. Mennyi mindent láthatott vajon?~ Egyébként nyilván facsarja az orrát a bűz, és nem ígérkezik valami kellemes útitársnak, de mit van mit tenni? Volt már úgy, hogy Strat sem nézett ki jobban, sőt. Ezért nem is veti meg nagyon a másikat.*
-Enna.
*Biccent neki is kedves mosollyal, a fél-elf lányka, nem tudja hová tenni, kicsit idegesítőnek találja egyelőre, de lehet hogy csak emiatt a roppant furcsa helyzet miatt. ~Majd kialakul ez is idővel.~*
-Micarthara.
*Üdvözli őt is, a hallgatag, marcona kinézetű sötét-elfet. Azt sem bánná, ha ő fedezné a hátsóját Norennar helyett, sőt talán még jobban is örülne neki. Remélhetőleg az egyikük mindig ott lesz vele, ha baj lenne.*
-Akkor hát a piacra, jól jöhet némi kötel meg élelmiszer, igen. Gondolom a tisztás felől, a szántókon megyünk igaz? Semmi kedvem betévedni az ingoványosba ha nem muszáj.
*Szerinte így egyértelmű, de ha már van egy "vezérük", akkor inkább megkérdezi hogy teljes legyen az egyetértés. Így a biztos.*
-Nekem megvan a felszerelésem, de találkozzunk a tisztáson, ha megfelel az irány. Rendben?
~Nagyon kíváncsi leszek erre a kis csapatra, hogy mi fog kisülni belőle. Mókás lesz, érzem előre.~
*Még mielőtt azonban mindenki elhagyná a fogadót, egy adagSült szalonnát kér 9 aranyért, meg egy kis Sült kolbászt 12-ért, hozzá pedig jópár Szelet kenyeret 6 aranyért. aztán az egészet becsomagoltatja, majd megkötteti egy zsinórral.*
-Hé öreg.
*Azzal pedig odaadja neki az ételt.*
-Egy kis előleg, nehogy hosszú legyen az út korgó gyomorral.
*Reméli sikerül begyűjtenie némi szimpátia pontot Pmirsh-től, úgy látja ha bár nincs fénykorában, még így is jól meg tudná védeni Stratot ha bajba kerülne, de legalábbis időd nyerni neki amíg elmenekül.*
*Úgy néz ki, hogy Stratnak sikerült felkavarnia az állóvizet, jóllehet csak egy aprócska kavics kellett hozzá, hogy az egyébként is ott rejlő feszültség kitörjön. A sötételf hölgy is hozzászól a társalgáshoz, s olybá tűnik hogy a tündér megpengette a szükséges húrokat. Egész díszes társaság gyűlik össze a kürtszó apropóján, ami őt egyáltalán nem zavarja. Teljesen érthető, ha mindenki izgatott mikor valami nagy esemény előszele száll a levegőben, megérezni az ilyesmit, és abban is teljesen biztos, hogy megannyi krónika várja majd, hogy egy arra érdemes megírja őket.*
-Örvendek, Norennar.
*Nem sértődik meg, hogy amaz nem fogadja el a kezét, nem elsőbálozó már, majd kialakul az a bizonyos viszony. A többiek máris valamiféle vezért látnak a férfiban, a tündér pedig úgy tesz mintha ő is így volna ezzel. Amíg a céljaik egyeznek, neki nem okoz gondot hogy nem neki kell összefogni a koloncokat, no meg amíg Norennar ott van vele, addig jó eséllyel nem neki kell majd állni a pofonokat ha arra kerülne a sor, mert azt bizony utálja.*
-Egyetértek.
*Feleli, s közben az öreget is megnézni magának. ~Ritkán látni tényleg öreg elfeket, biztos megvan már vagy hány éves. Mennyi mindent láthatott vajon?~ Egyébként nyilván facsarja az orrát a bűz, és nem ígérkezik valami kellemes útitársnak, de mit van mit tenni? Volt már úgy, hogy Strat sem nézett ki jobban, sőt. Ezért nem is veti meg nagyon a másikat.*
-Enna.
*Biccent neki is kedves mosollyal, a fél-elf lányka, nem tudja hová tenni, kicsit idegesítőnek találja egyelőre, de lehet hogy csak emiatt a roppant furcsa helyzet miatt. ~Majd kialakul ez is idővel.~*
-Micarthara.
*Üdvözli őt is, a hallgatag, marcona kinézetű sötét-elfet. Azt sem bánná, ha ő fedezné a hátsóját Norennar helyett, sőt talán még jobban is örülne neki. Remélhetőleg az egyikük mindig ott lesz vele, ha baj lenne.*
-Akkor hát a piacra, jól jöhet némi kötel meg élelmiszer, igen. Gondolom a tisztás felől, a szántókon megyünk igaz? Semmi kedvem betévedni az ingoványosba ha nem muszáj.
*Szerinte így egyértelmű, de ha már van egy "vezérük", akkor inkább megkérdezi hogy teljes legyen az egyetértés. Így a biztos.*
-Nekem megvan a felszerelésem, de találkozzunk a tisztáson, ha megfelel az irány. Rendben?
~Nagyon kíváncsi leszek erre a kis csapatra, hogy mi fog kisülni belőle. Mókás lesz, érzem előre.~
*Még mielőtt azonban mindenki elhagyná a fogadót, egy adagSült szalonnát kér 9 aranyért,
meg egy kis Sült kolbászt 12-ért, hozzá pedig jópár Szelet kenyeret 6 aranyért. aztán az egészet becsomagoltatja, majd megkötteti egy zsinórral.*-Hé öreg.
*Azzal pedig odaadja neki az ételt.*
-Egy kis előleg, nehogy hosszú legyen az út korgó gyomorral.
*Reméli sikerül begyűjtenie némi szimpátia pontot Pmirsh-től, úgy látja ha bár nincs fénykorában, még így is jól meg tudná védeni Stratot ha bajba kerülne, de legalábbis időd nyerni neki amíg elmenekül.*
6169. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-07-17 11:20:19
Üzenet elküldve: 2025-07-17 11:20:19
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A kürt hívó szava//
* Csatlakozását nem éri sokkal több negatív visszhang, mint amennyi pozitív. Úgyhogy marad. Úgy veszi észre, hogy a többiek sem ismerik még egymást, így egyáltalán nem érzi magát kívülállónak. Csapatuk hallgatólagos beleegyezéssel megválasztott vezére, ez a Norennar megfontolt sötételfnek tűnik, meg fogja próbálni tisztelni és követni az utasításait. Már, amennyiben a jövőben is ilyen kimért és logikus marad. Semmi kedve nem lenne egy olyan ügyért meghalni, aminek nem látja értelmét.
Enna udvarias mosolyára ő is biccent. *
– Hölgyem. * Nem kápráztatják már el a nők egy mosollyal, de kivár, és a lehetőséget meghagyja neki, hogy bizonyítsa rátermettségét a küldetésre. Időközben Norennar belekezd az indulás előtti ösztönző beszédbe. Pont annyira ösztönző, amennyire eltántorító lehet azoknak, akik nem alkalmasak egy efféle küldetésre. A neki intézett gúnyolódáson jót mosolyog és védekezően, de továbbra is nyugodt, monoton hangon válaszol. Ő is csak tényeket közöl. *
– Nem kell félniük, nem eszem sokat. Szerzetesek között nőttem fel. Nem a nagy dumás, hittérítő fajták közt, hanem a hagyományos, csendesebb, visszahúzódó, nyugalmat kereső fajták között. Egyébként a nevem Pmirsh.
* Miután mindenki bemutatkozott és megbeszélték a fontosabb dolgokat, a fél-elf nő pattan fel először, hogy induljanak. A lelkesedése megvan, az hamar világossá válik. *
– Remélhetőleg a nyilait is ilyen lelkesen fogja az ellenfelei homlokába lőni. Feltéve, hogy találunk egyáltalán bármit a füves pusztán. ~ És remélem, nem én leszek az ellensége. ~ * Ő személy szerint azzal is meg lenne elégedve, ha csak sétálnának egyet, aztán mikor visszaérnek, éljenezné őket az egész város, amiért nem történt semmi baj. Ha kapnának egy-egy hordóval a Harsogó Borászat legjobbjaiból, az már csak hab lenne a tortán.
~ Egyébként is, mi ez a hatalmas felhajtás a kürtszó miatt? Néhány éve az addig tagadott létezésű istenek táncot jártak a felhők között, azt' még annak se volt ekkora visszhangja! ~
Persze továbbra is van benne egy kis kíváncsiság ezzel kapcsolatban, különben nem lenne most itt ebben a társaságban. Merthogy nem is a maradék két résztvevő vonzotta ide, az biztos: egy mitugrász tündér és egy mélységi nő. Azok még rosszabbak a szemében, mint a mélységi férfiak. A sebhelyes arcú nőről is megvan a véleménye, ellenben az oldalán lévő buzogány és kard meggyőzi arról, hogy megtartsa magának.
Ő is követi a többieket a kijárat felé. Egy szót se akar hallani arról, hogy ne bírná a tempót. *
* Csatlakozását nem éri sokkal több negatív visszhang, mint amennyi pozitív. Úgyhogy marad. Úgy veszi észre, hogy a többiek sem ismerik még egymást, így egyáltalán nem érzi magát kívülállónak. Csapatuk hallgatólagos beleegyezéssel megválasztott vezére, ez a Norennar megfontolt sötételfnek tűnik, meg fogja próbálni tisztelni és követni az utasításait. Már, amennyiben a jövőben is ilyen kimért és logikus marad. Semmi kedve nem lenne egy olyan ügyért meghalni, aminek nem látja értelmét.
Enna udvarias mosolyára ő is biccent. *
– Hölgyem. * Nem kápráztatják már el a nők egy mosollyal, de kivár, és a lehetőséget meghagyja neki, hogy bizonyítsa rátermettségét a küldetésre. Időközben Norennar belekezd az indulás előtti ösztönző beszédbe. Pont annyira ösztönző, amennyire eltántorító lehet azoknak, akik nem alkalmasak egy efféle küldetésre. A neki intézett gúnyolódáson jót mosolyog és védekezően, de továbbra is nyugodt, monoton hangon válaszol. Ő is csak tényeket közöl. *
– Nem kell félniük, nem eszem sokat. Szerzetesek között nőttem fel. Nem a nagy dumás, hittérítő fajták közt, hanem a hagyományos, csendesebb, visszahúzódó, nyugalmat kereső fajták között. Egyébként a nevem Pmirsh.
* Miután mindenki bemutatkozott és megbeszélték a fontosabb dolgokat, a fél-elf nő pattan fel először, hogy induljanak. A lelkesedése megvan, az hamar világossá válik. *
– Remélhetőleg a nyilait is ilyen lelkesen fogja az ellenfelei homlokába lőni. Feltéve, hogy találunk egyáltalán bármit a füves pusztán. ~ És remélem, nem én leszek az ellensége. ~ * Ő személy szerint azzal is meg lenne elégedve, ha csak sétálnának egyet, aztán mikor visszaérnek, éljenezné őket az egész város, amiért nem történt semmi baj. Ha kapnának egy-egy hordóval a Harsogó Borászat legjobbjaiból, az már csak hab lenne a tortán.
~ Egyébként is, mi ez a hatalmas felhajtás a kürtszó miatt? Néhány éve az addig tagadott létezésű istenek táncot jártak a felhők között, azt' még annak se volt ekkora visszhangja! ~
Persze továbbra is van benne egy kis kíváncsiság ezzel kapcsolatban, különben nem lenne most itt ebben a társaságban. Merthogy nem is a maradék két résztvevő vonzotta ide, az biztos: egy mitugrász tündér és egy mélységi nő. Azok még rosszabbak a szemében, mint a mélységi férfiak. A sebhelyes arcú nőről is megvan a véleménye, ellenben az oldalán lévő buzogány és kard meggyőzi arról, hogy megtartsa magának.
Ő is követi a többieket a kijárat felé. Egy szót se akar hallani arról, hogy ne bírná a tempót. *
6168. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-07-17 10:28:07
Üzenet elküldve: 2025-07-17 10:28:07
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Új utakon//
*Vannak belső világok, amikről sosem fog talán tudni. Nem ismeri az elfet, de a hatalmat nem volt nehéz kiszimatolni, s rá sem cáfol gondolataira. Megannyi hasonlóságot fedezne fel magukkal szembeni gondolatok között, de ettől még Nelira nem vágyik nagynak lenni. Legalábbis az uralkodás távol áll tőle. De az uralkodók elismerése olyan elismerés, ami ér is valamit. Azt sokkal inkább kívánja, hiszen akiktől mindig is akarta, sosem kapta meg, akik pedig elismerték, azok nem ütik meg a szintet.*
- Érdekesnek tűntél anélkül is, hogy ebből bármit is lássak.
*Már akkor, amikor kiszúrta őt, amíg a pultnál ácsorgott, pedig még csak megérzései voltak. Bár a hosszúéletű kisugárzása aligha hagyott kételyt e téren. Szavai nem tűnnek bóknak, csupán megállapítás.
Denjaarra vetül a smaragd szempár. Wegtoren. Oda lenne esélye utazni, csakhogy semmi nem történik, ami azt mutatná, hogy ez a közeljövőben megtörténhet. *
- Alattomos. Annyi biztos. *Bólint egyet. Az. De őt ez nem túlzottan érdekli. Az sokkal inkább, amilyen apró változások végbe mennek Relael arcán, amit még mindig kedvtelve fürkészik.*
- Épp ezért költséges. Nem csak erőt, vagy éles elmét lehet adni vele, hanem mindezeket elvenni is. *Kissé megvonja a vállát.* - A férfiak talán jobb szeretik a kardot, de akad közöttük. *Kissé rosszallón biggyeszti az ajkát. Persze nem tudja elfeledni az arcot, aki miatt ő maga is ezt az utat választotta. Jobb szerette volna nővel elintéztetni azt, ami úgy lehet a népnek nem elég „férfias”. A finom érintés feledteti el csak vele a megindult gondolatait. Állja a tekintetet, s egyre érdeklődőbb. *
- Volna kedvem Veled tartani. Nem nagyobb ismeretlen terep számomra, mint Wegtoren, ahová invitáltak, csakhogy az üres ígéretnek tűnik. Viszont volna itt valami… Van egy fiatal fiú. Meg van a magához való esze, kellően tökös, de nem bírná hosszútávon nélkülem. *Vagy inkább Nelira Rív nélkül* - Sosincs útban. Nem szívesen hagynám magára. *Persze már sokan emlegették az árvaházat, de az utolsó lenne, ahová be akarná dugni. Viszont Nelira vére most kezdett el pezsegni, egy ilyen lehetőség hallatán.*
- Volna hely a számára is? Még haszna is lehetne. *Persze a válaszon az talán nem is múlik, hogy ő maga menne-e, de a továbbiakat úgy célszerű megbeszélni, hogy ennek tudatában van.*
*Vannak belső világok, amikről sosem fog talán tudni. Nem ismeri az elfet, de a hatalmat nem volt nehéz kiszimatolni, s rá sem cáfol gondolataira. Megannyi hasonlóságot fedezne fel magukkal szembeni gondolatok között, de ettől még Nelira nem vágyik nagynak lenni. Legalábbis az uralkodás távol áll tőle. De az uralkodók elismerése olyan elismerés, ami ér is valamit. Azt sokkal inkább kívánja, hiszen akiktől mindig is akarta, sosem kapta meg, akik pedig elismerték, azok nem ütik meg a szintet.*
- Érdekesnek tűntél anélkül is, hogy ebből bármit is lássak.
*Már akkor, amikor kiszúrta őt, amíg a pultnál ácsorgott, pedig még csak megérzései voltak. Bár a hosszúéletű kisugárzása aligha hagyott kételyt e téren. Szavai nem tűnnek bóknak, csupán megállapítás.
Denjaarra vetül a smaragd szempár. Wegtoren. Oda lenne esélye utazni, csakhogy semmi nem történik, ami azt mutatná, hogy ez a közeljövőben megtörténhet. *
- Alattomos. Annyi biztos. *Bólint egyet. Az. De őt ez nem túlzottan érdekli. Az sokkal inkább, amilyen apró változások végbe mennek Relael arcán, amit még mindig kedvtelve fürkészik.*
- Épp ezért költséges. Nem csak erőt, vagy éles elmét lehet adni vele, hanem mindezeket elvenni is. *Kissé megvonja a vállát.* - A férfiak talán jobb szeretik a kardot, de akad közöttük. *Kissé rosszallón biggyeszti az ajkát. Persze nem tudja elfeledni az arcot, aki miatt ő maga is ezt az utat választotta. Jobb szerette volna nővel elintéztetni azt, ami úgy lehet a népnek nem elég „férfias”. A finom érintés feledteti el csak vele a megindult gondolatait. Állja a tekintetet, s egyre érdeklődőbb. *
- Volna kedvem Veled tartani. Nem nagyobb ismeretlen terep számomra, mint Wegtoren, ahová invitáltak, csakhogy az üres ígéretnek tűnik. Viszont volna itt valami… Van egy fiatal fiú. Meg van a magához való esze, kellően tökös, de nem bírná hosszútávon nélkülem. *Vagy inkább Nelira Rív nélkül* - Sosincs útban. Nem szívesen hagynám magára. *Persze már sokan emlegették az árvaházat, de az utolsó lenne, ahová be akarná dugni. Viszont Nelira vére most kezdett el pezsegni, egy ilyen lehetőség hallatán.*
- Volna hely a számára is? Még haszna is lehetne. *Persze a válaszon az talán nem is múlik, hogy ő maga menne-e, de a továbbiakat úgy célszerű megbeszélni, hogy ennek tudatában van.*
6167. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-07-16 21:57:22
Üzenet elküldve: 2025-07-16 21:57:22
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 946
OOC üzenetek: 287
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 946
OOC üzenetek: 287
Játékstílus: Vakmerő
//Új utakon, majd el//
*Nelira megállapítására röviden, halkan felnevet, hogy testének rázkódásával ne zavarja meg a kényelmesen elnyúlt Denjaart.*
- Így is mondhatjuk.
*Nem hessenti el tettetet szerénységgel az ékkő jelzőt, magában viszont jót somolyog a hasonlaton. Ha ő ékkő, akkor bizonyosan az a fajta, mely látványos de értéktelen, akár a citrin, számtalan kikötői pedig első ránézésre egy kavics, mely meseszép ásványt rejt magában. Ezen elmereng röviden, majd arra a megállapításra jut, hogy ez is csupán a világ igazságtalanságát és kegyetlenségét igazolja.*
- Hogyne! A hatalom szórakoztató. Már csak a gondolata is mulatságos, hogy csettintek és valaki ugrik. Vagy érdekesebbnek tűnök amiatt, hogy engedelmeskednek nekem mások.
*Szívesen mereng a hatalom gondolatán, s azon is örömmel tűnődik el, hogy ő miként viszonyul hozzá. Időről időre változik kapcsolata titulusával.*
- Nem is tudtam, hogy Wegtoren az erkölcsök városa.
*Jegyzi meg a tőle megszokott élcelődő módon, de valamelyest enyhít szavai élén negédességével, elvégre nem kettesben vannak Krultosszal.*
- Egyébként is mit érnek az elvei egy halottnak?
*Szívesen rejtené pajkos mosolyát pohara mögé, ám azt készségesen átadta Denjaarnak, így védtelen a kíváncsi szemek előtt.*
- Áh, igen az alkímia igen költséges időtöltés.
*Felsejlik benne annak az emléke, amikor több száz arannyal segítette Intath alkimista törekvéseit azért cserébe, hogy most úgy bánjon vele, mint a kutyájával. Harag aprócska jelei mutatkoznak meg arcán, miközben Denjaar finom cirógatásával igyekszik megnyugtatgatni magát. Ha képes lenne most pihenni, akkor lehet mellé telepedne, hogy az illatán élvezve elnyomhassa őt is az álom.*
- Nahát, akad erre főzet?
*A leány láthatóan felkelti kíváncsiságát, de az elf visszafogja hangját, hogy szívének kedves szeretője békésen pihenhessen.*
- Eddig úgy hittem ilyen mágiára csak nő volna képes.
*Röviden felnevet megjegyzésén, s szórakozottan kisimít egy szőke tincset Nelira arcából a füle mögé.*
- Igen értékes tudás az, amivel rendelkezel.
*Fürkész pillantása lustán pihen meg Nelira íriszeit kutatva.*
- Szívesen igénybe venném a kreativitásoddal együtt. A Kikötőben igen nagy keletje van az okos megoldásoknak.
*Nelira megállapítására röviden, halkan felnevet, hogy testének rázkódásával ne zavarja meg a kényelmesen elnyúlt Denjaart.*
- Így is mondhatjuk.
*Nem hessenti el tettetet szerénységgel az ékkő jelzőt, magában viszont jót somolyog a hasonlaton. Ha ő ékkő, akkor bizonyosan az a fajta, mely látványos de értéktelen, akár a citrin, számtalan kikötői pedig első ránézésre egy kavics, mely meseszép ásványt rejt magában. Ezen elmereng röviden, majd arra a megállapításra jut, hogy ez is csupán a világ igazságtalanságát és kegyetlenségét igazolja.*
- Hogyne! A hatalom szórakoztató. Már csak a gondolata is mulatságos, hogy csettintek és valaki ugrik. Vagy érdekesebbnek tűnök amiatt, hogy engedelmeskednek nekem mások.
*Szívesen mereng a hatalom gondolatán, s azon is örömmel tűnődik el, hogy ő miként viszonyul hozzá. Időről időre változik kapcsolata titulusával.*
- Nem is tudtam, hogy Wegtoren az erkölcsök városa.
*Jegyzi meg a tőle megszokott élcelődő módon, de valamelyest enyhít szavai élén negédességével, elvégre nem kettesben vannak Krultosszal.*
- Egyébként is mit érnek az elvei egy halottnak?
*Szívesen rejtené pajkos mosolyát pohara mögé, ám azt készségesen átadta Denjaarnak, így védtelen a kíváncsi szemek előtt.*
- Áh, igen az alkímia igen költséges időtöltés.
*Felsejlik benne annak az emléke, amikor több száz arannyal segítette Intath alkimista törekvéseit azért cserébe, hogy most úgy bánjon vele, mint a kutyájával. Harag aprócska jelei mutatkoznak meg arcán, miközben Denjaar finom cirógatásával igyekszik megnyugtatgatni magát. Ha képes lenne most pihenni, akkor lehet mellé telepedne, hogy az illatán élvezve elnyomhassa őt is az álom.*
- Nahát, akad erre főzet?
*A leány láthatóan felkelti kíváncsiságát, de az elf visszafogja hangját, hogy szívének kedves szeretője békésen pihenhessen.*
- Eddig úgy hittem ilyen mágiára csak nő volna képes.
*Röviden felnevet megjegyzésén, s szórakozottan kisimít egy szőke tincset Nelira arcából a füle mögé.*
- Igen értékes tudás az, amivel rendelkezel.
*Fürkész pillantása lustán pihen meg Nelira íriszeit kutatva.*
- Szívesen igénybe venném a kreativitásoddal együtt. A Kikötőben igen nagy keletje van az okos megoldásoknak.
6166. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-07-16 21:02:36
Üzenet elküldve: 2025-07-16 21:02:36
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 565
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 565
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
//Öreg barát nem vén barát//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Elgondolkozva a hallottakon próbál visszaemlékezni a csatlakozására a Városi Őrséghez. A törpe! Hát persze! A jó öreg zsémbes Bögre volt, akivel először találkozott, bár ha jobban belegondol, nem ő volt az, aki felvette ide, hanem az öreg Ric hadnagy. Nem volt egyszerű ember, s őszintén túl nagy hálát nem érez irányába tekintve, hogy minden bizonnyal ő árulta el később Ziana hadnagyot és mindannyiukat. Szívesen megosztaná Bredockal, hogy véleménye szerint valójában semmivel sem tartozik Krultosnak, elvégre neki volt szüksége képzett katonára, de feleslegesnek találja efféle morális vitába keveredni. Ha ő hálát érez, ki ő, hogy megfossza ettől?
Az öregség dolgára kedélyesen horkant egyet.*
- Idősebb *javítja ki a szemtelen szóhasználatot, elvégre még legalább száz évre van a vénségtől, melybe belegondolni is furcsa* - Hidd el nekem Bredoc, sok hosszúéltű irigyli azt a kurta emberi életet.
*No persze nem a felfuvalkodott lichanechi elfek, azok jóval magasabb rendűnek képzelik magukat, amiért az Őrzők - vagy újabban Eeyr - oly hosszú élettel áldotta meg őket. Ettől érzik magukat kiválasztottnak, többen úgy vélekednek, fontos céljuk van Lanawinen, hordozni az ősi tudásokat és bölcsességeket, emiatt nem hagyják őket az istenek oly hamar veszni hagyni. Naesala ezt mindig is ostobaságnak tartotta. Azok a hosszúfülűek, akik pedig sok időt töltenek más népek társaságában, bizony a legkevésbé sem szokták élvezni az elnyújtott létet. Ugyan ki leli örömét abban, hogy öregedni látja a barátait?
Iszik egy nagy nyelet sört, de a savanykás íztől akaratlanul is átszalad egy halvány fintor a képén.*
- Pont egy karavánt fogok kísérni a hegyen túlra *mosolyodik el a korsó mögött, mielőtt visszatenné a pultra* - Ismered Nestar Erefizt? Elég híres alkimista. Ő kért meg, hogy kísérjem a csapatát Wegtorenbe.
*Erre akár büszke is lehetne, de egyelőre a bizonytalanság visszatartja*
- Bár egy ideje nem jelentkezett, úgy beszéltük meg ideüzen a Pegazusba, ha itt az idő *kissé gondterhesen felsóhajt* - Az mondjuk igaz, hogy nem beszéltük meg mennyi idő, mire készen állnak.
*Az viszont, hogy hallhat egy keveset Garsinról, valamelyest megnyugtatja. Noha a gyerekekkel nem jön ki könnyen, tisztességes kölyök volt meg kell hagyni és nem volt neki büdös a munka. Kíváncsi vajon mennyit nőhetett már azóta, bizonyára kész felnőtt hölgy.*
- Mágus? Nocsak, nem is gondolná az ember. *Nem sokra tartja a varázslást mívelőket, de az ember nem választhatja meg, miben tehetséges.*
- Délre ment hókuszpókuszokat tanulni?
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Elgondolkozva a hallottakon próbál visszaemlékezni a csatlakozására a Városi Őrséghez. A törpe! Hát persze! A jó öreg zsémbes Bögre volt, akivel először találkozott, bár ha jobban belegondol, nem ő volt az, aki felvette ide, hanem az öreg Ric hadnagy. Nem volt egyszerű ember, s őszintén túl nagy hálát nem érez irányába tekintve, hogy minden bizonnyal ő árulta el később Ziana hadnagyot és mindannyiukat. Szívesen megosztaná Bredockal, hogy véleménye szerint valójában semmivel sem tartozik Krultosnak, elvégre neki volt szüksége képzett katonára, de feleslegesnek találja efféle morális vitába keveredni. Ha ő hálát érez, ki ő, hogy megfossza ettől?
Az öregség dolgára kedélyesen horkant egyet.*
- Idősebb *javítja ki a szemtelen szóhasználatot, elvégre még legalább száz évre van a vénségtől, melybe belegondolni is furcsa* - Hidd el nekem Bredoc, sok hosszúéltű irigyli azt a kurta emberi életet.
*No persze nem a felfuvalkodott lichanechi elfek, azok jóval magasabb rendűnek képzelik magukat, amiért az Őrzők - vagy újabban Eeyr - oly hosszú élettel áldotta meg őket. Ettől érzik magukat kiválasztottnak, többen úgy vélekednek, fontos céljuk van Lanawinen, hordozni az ősi tudásokat és bölcsességeket, emiatt nem hagyják őket az istenek oly hamar veszni hagyni. Naesala ezt mindig is ostobaságnak tartotta. Azok a hosszúfülűek, akik pedig sok időt töltenek más népek társaságában, bizony a legkevésbé sem szokták élvezni az elnyújtott létet. Ugyan ki leli örömét abban, hogy öregedni látja a barátait?
Iszik egy nagy nyelet sört, de a savanykás íztől akaratlanul is átszalad egy halvány fintor a képén.*
- Pont egy karavánt fogok kísérni a hegyen túlra *mosolyodik el a korsó mögött, mielőtt visszatenné a pultra* - Ismered Nestar Erefizt? Elég híres alkimista. Ő kért meg, hogy kísérjem a csapatát Wegtorenbe.
*Erre akár büszke is lehetne, de egyelőre a bizonytalanság visszatartja*
- Bár egy ideje nem jelentkezett, úgy beszéltük meg ideüzen a Pegazusba, ha itt az idő *kissé gondterhesen felsóhajt* - Az mondjuk igaz, hogy nem beszéltük meg mennyi idő, mire készen állnak.
*Az viszont, hogy hallhat egy keveset Garsinról, valamelyest megnyugtatja. Noha a gyerekekkel nem jön ki könnyen, tisztességes kölyök volt meg kell hagyni és nem volt neki büdös a munka. Kíváncsi vajon mennyit nőhetett már azóta, bizonyára kész felnőtt hölgy.*
- Mágus? Nocsak, nem is gondolná az ember. *Nem sokra tartja a varázslást mívelőket, de az ember nem választhatja meg, miben tehetséges.*
- Délre ment hókuszpókuszokat tanulni?
6165. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-07-16 19:19:41
Üzenet elküldve: 2025-07-16 19:19:41
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 93
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 93
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A kürt hívó szava//
//Nyílt//
*Norennar cinikus válaszára gúnyos mosolyt ölt az arcára és nyomban vissza válaszol.*
-A ti beszélgetésetekhez képest? Mindenféleképpen.
*Rövid, kicsit gyerekes is, de igaz. A mélységi és annak nő társa sok információval nem szolgáltatott. Meg mással sem. Legalább ha valami szaftos flörtölést hallott volna. Ehelyett a félvér próbálkozásait kellett hallgatnia, hogy hogyan próbálja szóra bírni ó a mélységi férfit. Ehhez képest Strat megjelenése teljes felüdülés. A válasz után a társaságot figyeli. Enna furcsa benyomást keltett, jó értelemben. A vidám hölgy mosolygós integetésére csak egy zavaros intéssel tud válaszolni.
Ki lesz az aki következőleg megszólal? A hang meglepő irányból jön. Odafordul, hogy lássa a ki a gazdája. Előbb a savanyú szagot fogja fel, mintsem a látványt. Felhúzza orrát, aztán kezével eltakarja reakcióját. Nem akarja megsérteni az öreget. Aki különben furcsa szerzet. Felhúzott szemöldökkel néz végig Pmirshen. Érdekes egy elf, mert a fülek azt is elárulják. Fegyvert nem lát nála, ahogy védő öltözetet sem, bár az még lehet a ruhája alatt. Gyanakvó pillantással figyeli Micarthara az öreget. Nem bizalmatlanság, inkább egy olyan nézés, amely megpróbálja megfejteni, hogy pontosan ki is ez a Pmirshen. Sokra mondjuk nem jut vele, de aggályait fenntartja. Hosszabb ideig időzik el az öregen, ami még neki is feltűnhet, de Norennar hangja az ami kizökkenti ebből a lelkekig fúró kutakodó nézésből. Figyelmesen hallgatja a fajtársát.
~Nem egy szószátyár alak.~
Gyorsan a lényegre tér, röviden, tömören. Ezt tudja értékelni. A bemutatkozást ő sem hagyja ki.*
-Micarthara.
*Mondja röviden a társaságnak. Bólintással nyugtázza Norennar szavait, javaslatait. Visszafordul a pulthoz és lehúzza az utolsó kortyot az italából és ő is a kijárat felé veszi az irányt, Enna mellett.*
//Nyílt//
*Norennar cinikus válaszára gúnyos mosolyt ölt az arcára és nyomban vissza válaszol.*
-A ti beszélgetésetekhez képest? Mindenféleképpen.
*Rövid, kicsit gyerekes is, de igaz. A mélységi és annak nő társa sok információval nem szolgáltatott. Meg mással sem. Legalább ha valami szaftos flörtölést hallott volna. Ehelyett a félvér próbálkozásait kellett hallgatnia, hogy hogyan próbálja szóra bírni ó a mélységi férfit. Ehhez képest Strat megjelenése teljes felüdülés. A válasz után a társaságot figyeli. Enna furcsa benyomást keltett, jó értelemben. A vidám hölgy mosolygós integetésére csak egy zavaros intéssel tud válaszolni.
Ki lesz az aki következőleg megszólal? A hang meglepő irányból jön. Odafordul, hogy lássa a ki a gazdája. Előbb a savanyú szagot fogja fel, mintsem a látványt. Felhúzza orrát, aztán kezével eltakarja reakcióját. Nem akarja megsérteni az öreget. Aki különben furcsa szerzet. Felhúzott szemöldökkel néz végig Pmirshen. Érdekes egy elf, mert a fülek azt is elárulják. Fegyvert nem lát nála, ahogy védő öltözetet sem, bár az még lehet a ruhája alatt. Gyanakvó pillantással figyeli Micarthara az öreget. Nem bizalmatlanság, inkább egy olyan nézés, amely megpróbálja megfejteni, hogy pontosan ki is ez a Pmirshen. Sokra mondjuk nem jut vele, de aggályait fenntartja. Hosszabb ideig időzik el az öregen, ami még neki is feltűnhet, de Norennar hangja az ami kizökkenti ebből a lelkekig fúró kutakodó nézésből. Figyelmesen hallgatja a fajtársát.
~Nem egy szószátyár alak.~
Gyorsan a lényegre tér, röviden, tömören. Ezt tudja értékelni. A bemutatkozást ő sem hagyja ki.*
-Micarthara.
*Mondja röviden a társaságnak. Bólintással nyugtázza Norennar szavait, javaslatait. Visszafordul a pulthoz és lehúzza az utolsó kortyot az italából és ő is a kijárat felé veszi az irányt, Enna mellett.*
6164. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-07-16 19:08:00
Üzenet elküldve: 2025-07-16 19:08:00
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Megfontolt
//A kürt hívó szava//
//Nyílt//
*Ahogy szép lassan, türelmesen töri fel Norennar csöndjét, odalép hozzájuk egy tündér. Színes-díszes, pompás, és minden értelemben kirívó. Valami művészlélek lehet. Hathúrosnak nevezi magát, szóval talán valami zenészforma - ezt nemsoká a férfi meg is erősíti. ~ Na, majd ez elhúzza a nótáját annak a kürtölőnek. ~ derül jót magában a lány. Ettől több hasznát nem tudja, miben vehetnék Stratnak egy felderítés során. Aztán ki tudja, lehet, akad néhány trükk a tarsolyában. Mondjuk egyelőre ő sem tud többet, mint itt bárki más.*
- Enna.
*Int felé lazán a félvér. A további hősködésnek nem akar táptalajt teremteni. Viszont ha már idetelepedett más is, elfordul a pulttól, és úgy issza lassan hűlő teáját. Így már könnyen szemmel tarthatja a fogadó népét.
Mély hang furakszik be közéjük, így végre szemügyre veheti azt a személyt is, akire Nor olyan sűrűn tekintgetett. Nini. Még egy mélységi. Ráadásul nőstény. Csak aztán éjszaka nehogy hangos "tapsolásra" keljenek mindannyian. Micarthara is kap egy kedves integetést Ennától.
Ezek után még egy büdös öregember is odatolja a képét hozzájuk. ~ Na, te meg melyik kő alól másztál elő? ~ mosolyog rá udvariasan Enna. Neki egy felesleges kenyérmorzsája sincs, hogy a hajléktalanokat etesse, de egye fene. Minden segítség jól jön. Az is lehet, hogy egy kivénhedt hős áll épp előttük, aki még sokat segíthet nekik tapasztalatával. Majd meglátja, mit tehet Pmirsh vacsorája ügyében.
Unalmas, lassú kocsmázásnak ígérkezett az egész, egy különös kürtszóról társalogva - és mi lett belőle? Mintha Enna áttörte volna a gátat, és hirtelen mindenki kiszagolta volna: itt bizony valami készülődik. A fogadó levegőjét mintha valami felvillanyozó töltené meg, valami izgatott várakozás.
Te jó ég. Micsoda díszes kompánia. A fél-elf végignéz a kis csapaton, és alig tudja megállni, hogy nevessen. A legjobb, amit ki tud hozni a helyzetből, hogy hangos kacagását egy teleszájas mosolyra cseréli, amit teáscsészéje mögé rejt. Közben igyekszik nem megfulladni saját visszafojtott jókedvétől. Mindehhez társul még Nor megfontolt, szinte komikusan komoly bemutatkozása és "eligazítása", és Enna már végképp arra kényszerül, hogy inkább gyorsan megigya a teáját, mielőtt mindenki számára nyilvánvalóvá válna, milyen tréfásnak találja a helyzetet. Mily dicső lovagok lesznek ők. És ott áll előttük Nor, akire a csapat úgy néz, mintha az égből szállt volna alá. Tényleg olyan, mint egy kocsmai viccben.
Ugyan nem ismeri el Norennart vezetőnek (a maga részéről inkább tekinti laza szövetségüket közös kirándulásnak), azt elismeri, hogy a többiek úgy tekintenek rá. És abban bizony egyet kell értsen botcsinálta vezetőjükkel, hogy egy ilyen útra nem ártana némiképp felszerelkezni.*
- Akkor hát, mire várunk? Nyomás, nyomás, induljunk.
*Lelkesedése csak úgy árad belőle, ahogy felpattan. Az immár üres teáscsészét leteszi a pultra, a fogadós felé küld még egy hálás pillantást, aztán a maga részéről már készen is áll, sőt, be van sózva. Megigazítja a hátán a hátizsákot, és elindul a bejárat felé, ahol megvár mindenkit, hogy együtt folytathassák tovább útjukat, feltehetően a piacra.*
//Nyílt//
*Ahogy szép lassan, türelmesen töri fel Norennar csöndjét, odalép hozzájuk egy tündér. Színes-díszes, pompás, és minden értelemben kirívó. Valami művészlélek lehet. Hathúrosnak nevezi magát, szóval talán valami zenészforma - ezt nemsoká a férfi meg is erősíti. ~ Na, majd ez elhúzza a nótáját annak a kürtölőnek. ~ derül jót magában a lány. Ettől több hasznát nem tudja, miben vehetnék Stratnak egy felderítés során. Aztán ki tudja, lehet, akad néhány trükk a tarsolyában. Mondjuk egyelőre ő sem tud többet, mint itt bárki más.*
- Enna.
*Int felé lazán a félvér. A további hősködésnek nem akar táptalajt teremteni. Viszont ha már idetelepedett más is, elfordul a pulttól, és úgy issza lassan hűlő teáját. Így már könnyen szemmel tarthatja a fogadó népét.
Mély hang furakszik be közéjük, így végre szemügyre veheti azt a személyt is, akire Nor olyan sűrűn tekintgetett. Nini. Még egy mélységi. Ráadásul nőstény. Csak aztán éjszaka nehogy hangos "tapsolásra" keljenek mindannyian. Micarthara is kap egy kedves integetést Ennától.
Ezek után még egy büdös öregember is odatolja a képét hozzájuk. ~ Na, te meg melyik kő alól másztál elő? ~ mosolyog rá udvariasan Enna. Neki egy felesleges kenyérmorzsája sincs, hogy a hajléktalanokat etesse, de egye fene. Minden segítség jól jön. Az is lehet, hogy egy kivénhedt hős áll épp előttük, aki még sokat segíthet nekik tapasztalatával. Majd meglátja, mit tehet Pmirsh vacsorája ügyében.
Unalmas, lassú kocsmázásnak ígérkezett az egész, egy különös kürtszóról társalogva - és mi lett belőle? Mintha Enna áttörte volna a gátat, és hirtelen mindenki kiszagolta volna: itt bizony valami készülődik. A fogadó levegőjét mintha valami felvillanyozó töltené meg, valami izgatott várakozás.
Te jó ég. Micsoda díszes kompánia. A fél-elf végignéz a kis csapaton, és alig tudja megállni, hogy nevessen. A legjobb, amit ki tud hozni a helyzetből, hogy hangos kacagását egy teleszájas mosolyra cseréli, amit teáscsészéje mögé rejt. Közben igyekszik nem megfulladni saját visszafojtott jókedvétől. Mindehhez társul még Nor megfontolt, szinte komikusan komoly bemutatkozása és "eligazítása", és Enna már végképp arra kényszerül, hogy inkább gyorsan megigya a teáját, mielőtt mindenki számára nyilvánvalóvá válna, milyen tréfásnak találja a helyzetet. Mily dicső lovagok lesznek ők. És ott áll előttük Nor, akire a csapat úgy néz, mintha az égből szállt volna alá. Tényleg olyan, mint egy kocsmai viccben.
Ugyan nem ismeri el Norennart vezetőnek (a maga részéről inkább tekinti laza szövetségüket közös kirándulásnak), azt elismeri, hogy a többiek úgy tekintenek rá. És abban bizony egyet kell értsen botcsinálta vezetőjükkel, hogy egy ilyen útra nem ártana némiképp felszerelkezni.*
- Akkor hát, mire várunk? Nyomás, nyomás, induljunk.
*Lelkesedése csak úgy árad belőle, ahogy felpattan. Az immár üres teáscsészét leteszi a pultra, a fogadós felé küld még egy hálás pillantást, aztán a maga részéről már készen is áll, sőt, be van sózva. Megigazítja a hátán a hátizsákot, és elindul a bejárat felé, ahol megvár mindenkit, hogy együtt folytathassák tovább útjukat, feltehetően a piacra.*
6163. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-07-16 18:21:24
Üzenet elküldve: 2025-07-16 18:21:24
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//A kürt hívó szava//
//Nyílt//
*Norennar csendben ül, kezeit a pulton pihenteti, tekintete a félig már kihűlt teáscsészén időzik. A lány kérdésére nem válaszol rögtön. Csak nézi a felszálló illatot, mintha annak fodraiban keresné a gondolatot, amit kimondhatna. Aztán aprót bólint. Semmi teátrális nincs benne, csak egy halk, visszafogott mozdulat. Igen, úgy gondolja. Nem jót.
A mellette ülő félvér közben lassan kortyol a teából, és valamit mond is, de Norennar már nem tudja igazán felfogni, mit. Egy új hang csattan mögötte, meglepően élénken, és olyan hirtelen töri meg a Pegazus fásult nyugalmát, mintha egy hideg vödör vízzel öntenék nyakon az embert. A sötételf enyhén oldalra biccenti a fejét, egyik szemöldöke feljebb szalad, a szemei pedig már hátrapillantanak, még ha a fejét nem is fordítja rögtön.
Hathúros Strat. A név ismerősen cseng számára. Egyszer-kétszer már hallott róla, talán valaki emlegette egy régi tábortűz mellett, vagy egy másik fogadóban, ahol az asztalok közt a zene hangja keveredett a részeg kurjantásokkal. Személyesen találkozni azonban sosem volt alkalma a tündérrel, na nem mintha erre igénye lett volna a múltban, vagy akár a jelenben is.
Norennar szeme elszakad Ennalinaéról, most már egyenesen a tündért figyeli, szótlanul, talán csak a fejében formálódik a válasz, amit mondani készülne. Sőt a szája is eljut odáig, hogy megformázza az első szavakat, azonban saját hangja helyett egy másik csendül fel, ezzel jól félbeszakítva hősünket. Mélyebb, tompább, bár a maga módján kellemes. A másik mélységi szólal meg.*
- Végre elég érdekes lett a beszélgetés, hogy hozzászólj, igaz?
*Jegyzi meg Norennar, finom cinizmussal a hangjában, miközben a kérdés erejéig egy halovány félmosoly villan a férfi szája szélén.
Vállait kissé megemeli, mintha a levegő súlya is nehezedne rá. Egy pillanatra szinte maga elé hallja azt a belső, dörmögő hangot, ami elégedetlenül morog benne. Nem így tervezte. Csupán némi információ reményében tért be ide, erre három idegen áll körülötte, mintha máris valamiféle vezetőt látnának benne. Pedig semmit sem tud róluk, és ők sem róla… mégis, úgy néznek rá, mintha várnának tőle valamit. Egy döntést, egy irányt, bármit.
Mély levegőt vesz, majd lassan, hosszan fújja ki. Aztán megfordul a széken, hátát a pultnak dönti. Könyökeit felteszi a simára kopott fára, ujjai összefonódnak előtte, ahogy kissé előrehajol. Nem néz senkire különösebben, csak maga elé, mintha azt a néhány másodpercnyi csöndet próbálná megtartani, mielőtt ismét rá nehezedne a társaság figyelme.
És jól teszi, hogy nem szólal meg rögtön. Egy újabb alak jelenik meg az asztal mellett. A köpeny bíborszínű, de már csak halványan mutatja egykori díszét. A haj hosszú, kócos, az arcbőrön hegek és árkok keresztezik egymást, mint valami régi, sosem befejezett térkép. Az alak bűzt hoz magával, fanyar és sűrű szagot, amit a kandalló melege sem tud egészen elnyelni. Norennar nem szól semmit, csak végignéz rajta.
A sötételf végül csak bólint. A társaságra néz, egyenként végig, mintha most először venné őket igazán szemügyre. A fél-elf lány – élénk, figyelmes tekintetű, valami játékosság is bujkál benne. A tündér – határozott fellépése meglepő, de nem hat kellemetlenül. A páncélos nő – határozott jelenség, fegyelmezett, és láthatóan nem kezdő. Az idősebb férfi – különös figura, de valami a jelenlétében azt sugallja, nem most kezdte az efféle dolgokat.*
- Örülök, hogy nem csak engem aggaszt ez az eset.
*A hangja rekedtes, a mondat egyszerű. Nem próbálja irányítani a társaságot, csak kijelenti, amit érez. A szája sarkában egy féloldalas, fanyar mosoly jelenik meg.*
- A nevem Norennar... Örvendek.
*A záró szó szárazabban hangzik, mint az illem diktálná. Nem ingerült, csak egyszerű, tárgyilagos. Nem azért, mert ne érdekelné a társaság, csupán mert ritkán fűzi a szavakat üdvözlésbe. Tekintete közben végigsiklik a társaságon, majd egy pillanatra a kandalló lobogó fényébe réved, mielőtt visszatérne a jelenlévőkhöz.*
- Még el sem dőlt, hogy útnak indulnánk... Viszont, ha már ennyien összeverődtünk, azt hiszem, nincs is mit latolgatni.
*Az ujjai lassan a tarkójára vándorolnak, a nyakát megvakarja, mint aki próbálja eldönteni, mekkora bajba keveredett, még mielőtt igazán megtörtént volna. A hangja azonban nem panaszos inkább csak a tőle elvárható módon száraz s nem túl sokatmondó.*
- Az egyetlen nyomunk a pusztába vezet, s nem tudni, hány napig fogunk ott kóborolni. Gondolom, felesleges említenem, hogy nem egy nyugodt kis kiruccanás lesz. Szükségünk lesz készletekre.
*Itt egy fél pillanatra elhallgat, aztán a tekintetét Pmirshre emeli.*
- Pláne ha az öreg kenyérben méri a zsoldját.
*Ezen a ponton hanglejtésében felfedezhető már némi egészséges gúny, cserébe rosszindulatnak nyoma sincs. Talán épp ezzel próbálja elkerülni, hogy a helyzet túlságosan komolynak tűnjön vagy épp reménytelennek tűnjön. Végül csak hátradől, a vállai kicsit meglazulnak, a szeme ide-oda jár a társaság tagjai között.
Vár. Vajon ki szólal meg először? És főként: hányan maradnak meg ebben a körben?*
//Nyílt//
*Norennar csendben ül, kezeit a pulton pihenteti, tekintete a félig már kihűlt teáscsészén időzik. A lány kérdésére nem válaszol rögtön. Csak nézi a felszálló illatot, mintha annak fodraiban keresné a gondolatot, amit kimondhatna. Aztán aprót bólint. Semmi teátrális nincs benne, csak egy halk, visszafogott mozdulat. Igen, úgy gondolja. Nem jót.
A mellette ülő félvér közben lassan kortyol a teából, és valamit mond is, de Norennar már nem tudja igazán felfogni, mit. Egy új hang csattan mögötte, meglepően élénken, és olyan hirtelen töri meg a Pegazus fásult nyugalmát, mintha egy hideg vödör vízzel öntenék nyakon az embert. A sötételf enyhén oldalra biccenti a fejét, egyik szemöldöke feljebb szalad, a szemei pedig már hátrapillantanak, még ha a fejét nem is fordítja rögtön.
Hathúros Strat. A név ismerősen cseng számára. Egyszer-kétszer már hallott róla, talán valaki emlegette egy régi tábortűz mellett, vagy egy másik fogadóban, ahol az asztalok közt a zene hangja keveredett a részeg kurjantásokkal. Személyesen találkozni azonban sosem volt alkalma a tündérrel, na nem mintha erre igénye lett volna a múltban, vagy akár a jelenben is.
Norennar szeme elszakad Ennalinaéról, most már egyenesen a tündért figyeli, szótlanul, talán csak a fejében formálódik a válasz, amit mondani készülne. Sőt a szája is eljut odáig, hogy megformázza az első szavakat, azonban saját hangja helyett egy másik csendül fel, ezzel jól félbeszakítva hősünket. Mélyebb, tompább, bár a maga módján kellemes. A másik mélységi szólal meg.*
- Végre elég érdekes lett a beszélgetés, hogy hozzászólj, igaz?
*Jegyzi meg Norennar, finom cinizmussal a hangjában, miközben a kérdés erejéig egy halovány félmosoly villan a férfi szája szélén.
Vállait kissé megemeli, mintha a levegő súlya is nehezedne rá. Egy pillanatra szinte maga elé hallja azt a belső, dörmögő hangot, ami elégedetlenül morog benne. Nem így tervezte. Csupán némi információ reményében tért be ide, erre három idegen áll körülötte, mintha máris valamiféle vezetőt látnának benne. Pedig semmit sem tud róluk, és ők sem róla… mégis, úgy néznek rá, mintha várnának tőle valamit. Egy döntést, egy irányt, bármit.
Mély levegőt vesz, majd lassan, hosszan fújja ki. Aztán megfordul a széken, hátát a pultnak dönti. Könyökeit felteszi a simára kopott fára, ujjai összefonódnak előtte, ahogy kissé előrehajol. Nem néz senkire különösebben, csak maga elé, mintha azt a néhány másodpercnyi csöndet próbálná megtartani, mielőtt ismét rá nehezedne a társaság figyelme.
És jól teszi, hogy nem szólal meg rögtön. Egy újabb alak jelenik meg az asztal mellett. A köpeny bíborszínű, de már csak halványan mutatja egykori díszét. A haj hosszú, kócos, az arcbőrön hegek és árkok keresztezik egymást, mint valami régi, sosem befejezett térkép. Az alak bűzt hoz magával, fanyar és sűrű szagot, amit a kandalló melege sem tud egészen elnyelni. Norennar nem szól semmit, csak végignéz rajta.
A sötételf végül csak bólint. A társaságra néz, egyenként végig, mintha most először venné őket igazán szemügyre. A fél-elf lány – élénk, figyelmes tekintetű, valami játékosság is bujkál benne. A tündér – határozott fellépése meglepő, de nem hat kellemetlenül. A páncélos nő – határozott jelenség, fegyelmezett, és láthatóan nem kezdő. Az idősebb férfi – különös figura, de valami a jelenlétében azt sugallja, nem most kezdte az efféle dolgokat.*
- Örülök, hogy nem csak engem aggaszt ez az eset.
*A hangja rekedtes, a mondat egyszerű. Nem próbálja irányítani a társaságot, csak kijelenti, amit érez. A szája sarkában egy féloldalas, fanyar mosoly jelenik meg.*
- A nevem Norennar... Örvendek.
*A záró szó szárazabban hangzik, mint az illem diktálná. Nem ingerült, csak egyszerű, tárgyilagos. Nem azért, mert ne érdekelné a társaság, csupán mert ritkán fűzi a szavakat üdvözlésbe. Tekintete közben végigsiklik a társaságon, majd egy pillanatra a kandalló lobogó fényébe réved, mielőtt visszatérne a jelenlévőkhöz.*
- Még el sem dőlt, hogy útnak indulnánk... Viszont, ha már ennyien összeverődtünk, azt hiszem, nincs is mit latolgatni.
*Az ujjai lassan a tarkójára vándorolnak, a nyakát megvakarja, mint aki próbálja eldönteni, mekkora bajba keveredett, még mielőtt igazán megtörtént volna. A hangja azonban nem panaszos inkább csak a tőle elvárható módon száraz s nem túl sokatmondó.*
- Az egyetlen nyomunk a pusztába vezet, s nem tudni, hány napig fogunk ott kóborolni. Gondolom, felesleges említenem, hogy nem egy nyugodt kis kiruccanás lesz. Szükségünk lesz készletekre.
*Itt egy fél pillanatra elhallgat, aztán a tekintetét Pmirshre emeli.*
- Pláne ha az öreg kenyérben méri a zsoldját.
*Ezen a ponton hanglejtésében felfedezhető már némi egészséges gúny, cserébe rosszindulatnak nyoma sincs. Talán épp ezzel próbálja elkerülni, hogy a helyzet túlságosan komolynak tűnjön vagy épp reménytelennek tűnjön. Végül csak hátradől, a vállai kicsit meglazulnak, a szeme ide-oda jár a társaság tagjai között.
Vár. Vajon ki szólal meg először? És főként: hányan maradnak meg ebben a körben?*
6162. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-07-16 13:54:52
Üzenet elküldve: 2025-07-16 13:54:52
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A kürt hívó szava//
//Nyílt//
* Az egyik asztalnál ül és szokásos módon egy 11 aranyas kupa Bort iszik. Még nem ivott olyan sokat, hogy megártson, habár az igazat megvallva, az idejét se tudja már, mikor volt egészen józan. Egy idő után már egész mindegy. Neki már eljött ez az idő. A népek mostanság egy kürtszóról beszélnek. Ő is hallotta. Egy kicsit még kíváncsi is rá, hogy mi lehetett, de eddig még nem jutott el oda, hogy bárkitől megkérdezze, mi ez az egész. Pmirsh Pmirshorn magának való figura, ritkán kezd beszélgetésekbe. Hanem most, ahogy ott ül a szokásos helyén a Pegazus fogadóban és a borát issza, feltűnik neki, hogy egy egész szép kis társaság gyűlt össze és bár nem szánt szándékkal hallgatja ki őket, mégis meghallja a beszélgetésük részleteit. Noha sokkal egyszerűbb lenne kivárni, amíg elmúlik az érdeklődése és folytatni az ivászatot, amíg bírja a szervezete, most valami mégis ráveszi, hogy odalépjen hozzájuk. Érzelemmentes hangon, monoton tempóban beszél. *
– Estét. Úgy hallottam, ti is többet akartok megtudni erről a… jelenségről. * Tart egy kis szünetet, hogy benedvesítse ajkait a pohár borral, amit természetesen a kezében tart. *
– Ha kell egy tapasztalt zsoldos segítsége, lám itt vagyok. * Tárja szét karjait. Még végig se mondja belépőjét, máris azt érzi, hogy nevetségesen fest. Valószínűleg így is van, de nem érdekli túlzottan. Mármint nem jobban, mint az év többi napján, márpedig akkor is ugyanígy szokott festeni. *
– Természetesen megértem, ha a kalandjuk kis költségvetésű… Nem ragaszkodom a zsoldomhoz, csak annyit kérek, hogy az ételüket osszák meg velem is, ha van. * Kupáját a társaság felé emeli és lehörpinti a maradék bort. Szinte biztos benne, hogy nem nyerte el a többiek tetszését, kiváltképp azért, mert a társaság két tagja is a sötételfek közül való. Ő azonban most egész magasról tesz rá, hogy kik ezek, talán még egy orkot is el tudni viselni, ha az el tudna mondani két mondatot anélkül, hogy valakibe beleállítaná a baltáját. A másik két tagról nem tudja még, mit gondoljon: egy tündér, aki ránézésre csak a zenéléshez ért – talán látta is már párszor fellépni itt, de lehet, keveri valakivel –, és egy csinos, fiatal nő. Ha máshoz nem is ért, legalább ott van ez. *
//Nyílt//
* Az egyik asztalnál ül és szokásos módon egy 11 aranyas kupa Bort iszik.
Még nem ivott olyan sokat, hogy megártson, habár az igazat megvallva, az idejét se tudja már, mikor volt egészen józan. Egy idő után már egész mindegy. Neki már eljött ez az idő. A népek mostanság egy kürtszóról beszélnek. Ő is hallotta. Egy kicsit még kíváncsi is rá, hogy mi lehetett, de eddig még nem jutott el oda, hogy bárkitől megkérdezze, mi ez az egész. Pmirsh Pmirshorn magának való figura, ritkán kezd beszélgetésekbe. Hanem most, ahogy ott ül a szokásos helyén a Pegazus fogadóban és a borát issza, feltűnik neki, hogy egy egész szép kis társaság gyűlt össze és bár nem szánt szándékkal hallgatja ki őket, mégis meghallja a beszélgetésük részleteit. Noha sokkal egyszerűbb lenne kivárni, amíg elmúlik az érdeklődése és folytatni az ivászatot, amíg bírja a szervezete, most valami mégis ráveszi, hogy odalépjen hozzájuk. Érzelemmentes hangon, monoton tempóban beszél. *– Estét. Úgy hallottam, ti is többet akartok megtudni erről a… jelenségről. * Tart egy kis szünetet, hogy benedvesítse ajkait a pohár borral, amit természetesen a kezében tart. *
– Ha kell egy tapasztalt zsoldos segítsége, lám itt vagyok. * Tárja szét karjait. Még végig se mondja belépőjét, máris azt érzi, hogy nevetségesen fest. Valószínűleg így is van, de nem érdekli túlzottan. Mármint nem jobban, mint az év többi napján, márpedig akkor is ugyanígy szokott festeni. *
– Természetesen megértem, ha a kalandjuk kis költségvetésű… Nem ragaszkodom a zsoldomhoz, csak annyit kérek, hogy az ételüket osszák meg velem is, ha van. * Kupáját a társaság felé emeli és lehörpinti a maradék bort. Szinte biztos benne, hogy nem nyerte el a többiek tetszését, kiváltképp azért, mert a társaság két tagja is a sötételfek közül való. Ő azonban most egész magasról tesz rá, hogy kik ezek, talán még egy orkot is el tudni viselni, ha az el tudna mondani két mondatot anélkül, hogy valakibe beleállítaná a baltáját. A másik két tagról nem tudja még, mit gondoljon: egy tündér, aki ránézésre csak a zenéléshez ért – talán látta is már párszor fellépni itt, de lehet, keveri valakivel –, és egy csinos, fiatal nő. Ha máshoz nem is ért, legalább ott van ez. *
6161. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-07-16 12:25:31
Üzenet elküldve: 2025-07-16 12:25:31
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 276
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 276
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A tőr törvénye//
//Zárás//
*Hena azért távol áll a tehetős megnevezéstől, persze tervei voltak, hogy gyorsan meggazdagodjon, de ahhoz nem voltak a társával felkészülve. Mit is gondoltak akkor? Persze a hozzá szükséges ital még a táskájában van, ami így bármikor jó szolgálatot tehet.
A csatamágus említésére érdeklődve húzza fel a szemöldökét. Végig gondolva eddigi cselekedeteit tényleg abba az irányba tart. A jövőbeni lehetőségei egyre szélesebb skálán mozognak.*
-Azokból a régi szép időkből, mi? Hát egy ilyen kaland biztos sok jó barátságot szült.
*Ő neki még nem adatot meg egy ilyen kaland, de nem is bánja. Nagy segítségére nem is lenne senkinek. Talán csalinak elmenne, de meghalni még nem akar.
Lassan mind a ketten végeznek az ebéddel, amely útjaik elválásához vezet. Kicsit keserédes búcsúra számít. Még csak két napja ismeri a férfit és mégis rengeteg dolgot tett már érte. Megmentette egy tolvajtól utána meg még tanította is.
Megtörli száját és rátér a búcsúra.*
-Nagyon szépen köszönöm a segítségedet. Sokat tanultam tőled, ami majd a jövőben sokat fog segíteni.
*Feláll a székről és holmijait is összeszedi.*
-Vigyázz magadra. Majd még látjuk egymást.
*Biztos benne, hogy Ettvallder vigyázni fog magánra. Az hogy találkoznak is, már egy másik kérdés. Lehet a sors még egy útra csalja őket.*
//A tőr törvénye//
//Zárás//
*Hena azért távol áll a tehetős megnevezéstől, persze tervei voltak, hogy gyorsan meggazdagodjon, de ahhoz nem voltak a társával felkészülve. Mit is gondoltak akkor? Persze a hozzá szükséges ital még a táskájában van, ami így bármikor jó szolgálatot tehet.
A csatamágus említésére érdeklődve húzza fel a szemöldökét. Végig gondolva eddigi cselekedeteit tényleg abba az irányba tart. A jövőbeni lehetőségei egyre szélesebb skálán mozognak.*
-Azokból a régi szép időkből, mi? Hát egy ilyen kaland biztos sok jó barátságot szült.
*Ő neki még nem adatot meg egy ilyen kaland, de nem is bánja. Nagy segítségére nem is lenne senkinek. Talán csalinak elmenne, de meghalni még nem akar.
Lassan mind a ketten végeznek az ebéddel, amely útjaik elválásához vezet. Kicsit keserédes búcsúra számít. Még csak két napja ismeri a férfit és mégis rengeteg dolgot tett már érte. Megmentette egy tolvajtól utána meg még tanította is.
Megtörli száját és rátér a búcsúra.*
-Nagyon szépen köszönöm a segítségedet. Sokat tanultam tőled, ami majd a jövőben sokat fog segíteni.
*Feláll a székről és holmijait is összeszedi.*
-Vigyázz magadra. Majd még látjuk egymást.
*Biztos benne, hogy Ettvallder vigyázni fog magánra. Az hogy találkoznak is, már egy másik kérdés. Lehet a sors még egy útra csalja őket.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5561-5580 , 5581-5600 , 5601-5620 , 5621-5640 , 5641-5660 , 5661-5680 , 5681-5700 , 5701-5720 , 5721-5740 , 5741-5760 , 5761-5780 , 5781-5800 , 5801-5820 , 5821-5840 , 5841-5860 , 5861-5880 , 5881-5900 , 5901-5920 , 5921-5940 , 5941-5960 , 5961-5980 , 5981-6000 , 6001-6020 , 6021-6040 , 6041-6060 , 6061-6080 , 6081-6100 , 6101-6120 , 6121-6140 , 6141-6160 , 6161-6180 , 6181-6200 , 6201-6220 , 6221-6240 , 6241-6260 , 6261-6280 , 6281-6300 , 6301-6320 , 6321-6340 , 6341-6360 , 6361-6380 , 6381-6400 , 6401-6420 , 6421-6440 , 6441-6460 , 6461-6480 , 6481-6500 , 6501-6520 , 6521-6540 , 6541-6560 , 6561-6580 , 6581-6600 , 6601-6620 , 6621-6640 , 6641-6660 , 6661-6680 , 6681-6700 , 6701-6720 , 6721-6740 , 6741-6760 , 6761-6780 , 6781-6800 , 6801-6820 , 6821-6840 , 6841-6860 , 6861-6880 , 6881-6900 , 6901-6920 , 6921-6940 , 6941-6960 , 6961-6980 , 6981-7000 , 7001-7020 , 7021-7040 , 7041-7060 , 7061-7080 , 7081-7100 , 7101-7120 , 7121-7140 , 7141-7160 , 7161-7180 , 7181-7200 , 7201-7220 , 7221-7240 , 7241-7260 , 7261-7280 , 7281-7300 , 7301-7320 , 7321-7340 , 7341-7360 , 7361-7380 , 7381-7400 , 7401-7420 , 7417-7436