// Fejvadászok //
*Bár tudja, hogy e fogadó székeit bármi föld népségeinek, így az ő méretére és kényelmére is eltervezték, nem mer még jobban hátra dőlni, mert félő hogy lezuhan ülőalkalmatosságával együtt; márpedig ahhoz, hogy kényelmesen elszunyókáljon, ennél lazább pozíciót kell találnia. E dilemma miatt próbál mozdulatlanná meredni csukott szemekkel, miközben fél füllel hallgatja a szokásosnál jobban becsiccsentett asztaltársát. Nagyjából már elengedte a kényszert, hogy verbálisan ura legyen a témáknak, amiknek tartalma ugyanannyira fontos néha az orknak, mint amennyire nem. Rendben, lehet hogy az alkohol miatt, vagy alapból is, de tisztán látja, illetve hallja hogy nem kell sokat az elf asszonyságot unszolni az "elterelésnek" mondható munkák végzésére, jól csinálja. Csak ne őt boncolgatná most. Résnyire nyitott szemekkel még a kezében lévő üvegre is sandít, mennyit ivott. Eleget.
Egy rövid szituáció-feldolgozási-szünet után úgy ítéli meg, hogy ne adjon fegyvert az orvgyilkos kezébe, vagyis ne szólaljon még meg; ki tudja, lehet hogy ha nem törődik vele elég ideig, eltűnik, mint egy kísérlet. Vagy leissza magát az asztalról, mert ahogy tapasztalja, továbbra is fogy az üveg tartalma.
Mindenesetre a szakirányos bókok egész' kellemesen simogatják az ork egóját, így lemond arról az ötletről, hogy Syndra irányába köpjön határmeghúzásként. Talán jobb ez mindkettőjüknek.*
- Amink volt, azt kihasználtuk. Semmi több a minimumnál. *Felel őszintén. Létszám, környezet, és az éjszaka leple. Nem garantált fölények ezek, és elronthatatlanok sem; az egymáson botladozás ugyanolyan kedvezetlen kondíciók lettek volna, minta egyedül menne. De hogy egy teli kocsmában és harcgyűrűből a tömeg középpontjait valahogy vonja ki a forgalomból, és a saját irháját ne hagyja ott? Nem, az orvgyilkosok nélkül ezt meg se próbálta volna, és még velük se volt se könnyű, se tökéletes. Még így is majdnem ott hagyta a fogát.
Szerencséjére több lépést is kezd hallani a lépcsők felől, így megsejti, kik is azok. Pislogóit kitárva komoran végigméri a többieket, köztük Lillyent egy pillanatnyival több ideig.*
- Akkor megvagyunk. *Bólint egyet egyszerű megállapítása végett, és lassan feláll sokadjára is székéből.* - Ne vesztegessük az időt. mielőtt még ránk sötétedik, el kéne érnünk a kaszárnyát.