//Második szál//
-Én ráérek. És egészen jól átlátom a bonyolult dolgokat.
*Aztán kapcsol, hogy lényegében bizonyára ez kedves elutasítás volt Aleimord részéről és arra utalt, hogy nem szándékozik beszélni róla, pláne esetlegesen egy idegen előtt! Még akkor is, ha az az idegen egy nagyra becsült polgára Lanawinnak.*
-Elnézést kérek a modortalanságomért, nem akartam tolakodó lenni. *iszik egy kortyot a borból. Még azt sem mondhatná, hogy az ital beszélt belőle. Szeretné jó tanácsokkal ellátni az elfet, de van egy határ, amit nem szeretne átlépni.*
-Az enyémek mérnököt akartak belőlem faragni. Noha az eszem megvolt hozzá, és a hajlam is, de lusta voltam hozzá. Engem valahogy... más érdekelt. Valami... más érdekelt. *mondja úgy, hogy láthatóan elmerül emlékei tengerében.* -A mágia engem is rabul ejtett. Mindig éreztem, hogy fogékony vagyok rá. Nehéz elmagyarázni, de egyszerűen tudtam, hogy menne. Voltak apró jelek, bizsergések, rezdülések, érzékelések. Végül annyira belelovaltam magam a dologba, hogy elkezdtem a nagybátyámat követni és őt figyeltem. Aki egyébként nagy széltoló hírében állt, amiben volt is valami igazság! *mondja nevetve, és újabbat kortyol az italából.* -De a mágiához értett! Tudott varázsolni, de a szüleimnek ez valami földöntúli boszorkányságnak számított. Tudja... ők tudósfélék voltak, a tudományban hittek. Ironikus, mert a mágia a tiszta tudomány volt régebben, hosszú időkön keresztül, mégsem tudtak azonosulni vele. A mai napig azt gyanítom, hogy féltékenységből.
*Aleimord a végén érdekes konklúzióra jut, amit a hóhajú nem hagy szó nélkül.*
-Nos, én úgy vélem, hogy a mágia nem minden esetben a legjobb önvédelem. Mert ugye ott a hibafaktor, amit ki lehet küszöbölni ugyan rengeteg tanulás árán, de teljesen nem tüntethető el. Így, ha ön kizárólag erre akar alapozni, akkor nagyon hosszú út áll még előtte, amihez végtelen türelem és kitartás szükségeltetik.
*Hacsak nincs egy jó mester, jelen esetben Worenth, aki a tanításaival rövidíthet ezen.*