Nincs játékban - Grombar kastély
Karaktered neve: ---       Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó       Pénzed: --- arany     
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!


Üdvözlünk!

Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.

Vissza a főoldalra!
Nincs "nagyobb" helyszínGrombar kastélyNincs "kisebb" helyszín
<< Előző oldal - Mostani oldal: 63 (1241. - 1258. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása:

1258. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2019-12-24 00:08:50
 ÚJ
><b style='color:#c03010'>Mesélő (Meia)</b> avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Mesélő
IC üzenetek: 100
OOC üzenetek: 7

Játékstílus: Szelíd

//A Grombar kastély gyertyái - Novellapályázat//
//A hozzászólás 16+ jelentet tartalmazhat!//

Darenn Soreyl (#9411)
Grombar kastély gyertyái.

Az egykori csatatér csöndjét csak egy zihálás töri meg.
A színhely leírja hogy a harcot mi dönti el.
Semmi. Mindkét oldal számára az volt a véggyőzelem,
Ha megfogta a halált, és táncot járt ő vele.
Ezen testek között zihál a lány.
Innen van a húszon szinte gyermek tán,
Mégis úgy mozdítja meg a felnőtt holttesteket,
Mint szél az elhullott leveleket,
Egy őszközepi napon. Ilyenkor hősi halált halni érdekes alkalom.
Már özvegyi fátyolban búcsúztatta szerelmét,
Mikor az elvesztette eszét, És ide jött a veszedelembe.
A lány csinos arca mintha tükör lenne,
Minden megvizsgált arc halotti maszkját felöti, egy időre,
És hagyja hogy az arcokra halt érzés elöntse.
A zihálás tompa puffanásokkal elvegyülget, ahogy szeretőjét keresi a gyermeközvegy.
Az egyiknek karja, a másiknak szeme nincsen. Neki pedig türelme.: Egyik sem... Nem az enyém egyik sem.
Gondolja magában, ahogy kétségbe esetten áll,
A hősiesség hiábavaló tömegsírjának derekán. Szemei az ismerős páncélokon keres ismerős jeleket,
De mindent eltorzít az egyre barnuló vér, és kegyelet.
Hirtelen térdre veti magát és eszét vesztve fordítja az ég felé a porrba hultakat.
A varjak már neki láttak a lakomának, ahogy csak az urak mulatnak.
Úgy gyűri magát a holtak alá,
Mint hajók alá a hullám akár,
Hogy hajókat borítson, és nyeljen el.
Még egyet maga felé fordít, hogy ne így menjen el. Az arc sáros, és hideg. Akár egy szobor kemény, és kidolgozott.
-Ő az.
Mondja magában anyai szeretettel, mintha gyermekét találta volna aki lepkét fogdozott.
A fejet felemeli, és térdeit alá csúsztatja.
Az ő arcát is átéli,rajta nem múlhatna.
Valahogy a többi elesettel ellentétben az ábrázata nem balga.
Nem rondította el a vég félelme. Süket, vak, fáradt, és zord mosoly ül rajta.
A kislány kedves arcán, még mintha kellemes is lenne az összhatás.
Simogattja a jól ismert sötét barna fürtöket, és közben lágy hangon dalt dudorász*
-Az árnyékból fény tör elő
Két karommal őt ölelő
Fekete nekem már a kendő
Tetemre hív majd az eső.

A fénynek csak az árny a jó
Ajkaival a csókot adó
Szeretőm süllyedt hajó
Tetemre hív majd a hó.

Táncol az árnyak a fény
Ajkaiddal hogyha kérsz
Örülök hogy még mindig élsz
Tetemre hív majd a fény

Az árny, a fény nem egy világ.
Karjaimmal vigyázok rád,
Rád, hogy ne tévesszed el az irányt.
Tetemre hív majd a virág.

*Hangja nem, csak szeme sír, és az is csak örömében.
A testetlen fej legurul jobbra. Ami eddig ott hevert az ölében.
A lányt eszét vesztve rázza a nevetés.
Hideg fuvallat súrolja a vállát, erre néz.
Szerelme áll mögötte és tőrt szúr a szívébe.
Csak akkor ébred fel mikor az utolsókat leheli.
Saját kezében tőre, és szerelme hever előtte.
Se csatatér, se hőstett se özvegyi fátyol, csak egy hütlen férj, egy idegen nő, és egy ágy.

Három halott egy éjszakán.

Hathúros Strat (#11517)
A Grombar kastély gyertyái

Egy fáradt vándor baktatott az úton. Éjszaka volt, különösen sötét. Az a fajta sötét, ami nem természetes. Amiben az embernek rossz érzése támad. Az a fajta sötét, amitől félünk, amitől kiráz minket a hideg, a levegő is sűrűbb. Épp csak egy pillanatra látott egy kósza szempárt az éjszakában, pont annyira, hogy mire odanézett a férfi, már nem volt ott. De meg mert volna esküdni, hogy látott valamit...
-Csak az agyam játszik velem. Térj észhez. Ez csak a fáradtság!
Nyugtatta magát, hisz jóllehet már három napja is, hogy gyalogol a semmiben, hátha talál valamit. Bármit. A szörnyű éjszakán egy apró fényt pillantott meg a szeme sarkából, melynek roppantul megörült.
-A fény embereket jelent!
Így reménykedve indult el a fény felé. Megérzései helyesek voltak, hisz lábai hamar egy kitaposottabb ösvényre érték, mely csak közelebb vitt a különös fényforráshoz. Egy gyertya volt az, éppen a harmadik emeletén lévő egyik szoba ablakában égett. Furcsállta, hogy hogy nem hallott még erről a helyről, hisz nézelődve hamar rájött, hogy egy hatalmas kastély ajtajában áll éppen. Pusztán a sötétség hideg ölelése rejtette el előle. De az a gyertya... Azt biztosan valaki meggyújtotta. Így hát nagy levegőt vett, sóhajtott és bekopogott. A kopogtató sűlyos, tiszta fém volt, szépen díszített, valami szarvas lény lehetett, legalábbis érzésre úgy tűnt neki. Három nagy koppanás. Megtörte az éjszaka egyhangú csendjét. Bezengte az egész kastélyt. Csak egy percet várt, majd még egyet és még egyet. Semmi válasz. Sem őrjöngő hangok, sem mozgás zaja. Csak a síri csend. Nem szívesen ment volna be csak úgy, de nagyon fázott már, és ételt sem mostanában látott, így küszködve ugyan, de benyitotta a hatalmas ajtót. Nyikorogva, keservesen nyílt ki előtte, nem volt bezárva.
-Nagyon furcsa. Miért van ez nyitva?
A természetes kíváncsiságánál és félelménél, hogy talán épp most tört be egy kastélyba erősebb volt a korzó gyomra, és az élni akarás vágya. Egy cégért látott lógni, amin csak egy szó állt: Grombar. Talán egy név. Ki tudja. Óvatosan lépdelt bent, a lépcső egészen szemben volt az ajtóval, körben minden poros és halott. A kandallók beszőtték a szorgos pókok, a képek a falon rothadásnak indultak már, s a padló nyikorgása szinte belefúrta magát a füleibe. Nem különben a lépcső korhadt, roskadozó fokainak hangja, mely egyre csak mélyítette azt a hátborzongató érzést, mely órák óta rabságban tartotta elméjét. Ahogy a lépcső harmadik fokára lépett, az ajtó kísérteties módon becsukódott egy halk, tompa koppanással karöltve.
-Biztos csak a huzat. Igen. Hehe. Hisz mi más lenne?
Próbálta nyugtatni magát, de mindhiába. Egész a harmadik emeletig ment, hisz már úgyis mindegy volt, ha már eddig eljött. Oda ment, ahol a gyertyát látni vélte kintről. És ott volt. Ott égett magányosan. A szoba is olyan halott volt, mint a ház többi része.
-Akkor mégis ki a franc gyújtotta meg??
Épphogy erre gondolt, mintha hangos kaparászást hallott volna az ablakon. Ijedten és lassan fordította oda fejét, de semmit sem látott. A hang nem szűnt meg. Egyre csak erősödött, mikor rájött, hogy nem az ablak irányából hallja, hanem a falon lévő tükörből.
-Ez nem... Nem lehet!
Minden erejét összeszedve lépett a poros tükörhöz, melyből mintha valaki a körmével akarna kijönni, olyan hangokat hallott. Nagy sóhajtással nézett bele és... Semmi. Semmit nem látott, csak magát, és az árnyékot, amit a gyertya fénye vetett rá. De valami nem stimmelt. Két árnyékot látott, de csak egy fény volt a szobában. Rémülettől telve nézett maga mögé, majd vissza a tükörbe, amiben már nem volt egyedül. Mintha állt volna mögötte valaki. Egy három méter magas, vékony karú és lábú alak. Az arca torz volt, a végtagjai pedig aránytalanul hosszúak. Egy fülsüketítő kiáltást hallott, ahogy a hosszú karok körbefonták, s a férfi üvöltött volna, de már nem tudott, csak némán tátotta száját, majd sötétség. Ismét az úton sétált, amerről jött. Emlékei ködösek voltak, mintha meg sem történt volna semmi. Mintha eddig is csak sétált volna az úton. Az út mellett egy élettel teli kocsmát látott még, hangos zene, fények és finom étel illata szállt. Szinte berohant, el sem akarta hinni. Hamar kért is legalább hármat a legerősebb italból, melyeket fel is hajtotta örömében. Az egész hely nagyon kedves és meleg volt. Szinte el is felejtette a korábbiakat.
-Talán csak egy rossz álom volt. Képzelgés...
Ahogy ezen gondolkozott, az egyik poharat leejtette, és hangos csattanással eltört a padlón. A kocsma előtt ekkor haladt el két férfi, őr félék, fáklyával.
-Hallottad?
-Persze. Nem vagyok süket.
-Különös. Ez a kocsma vagy 30 éve üres. Állítólag, amikor az éjszaka olyan sötét, hogy az orrodig se látsz, és valami különös érzés borzongat, hallani itt hangokat. Suttogó hangokat. Azt mondják itt tanyáznak a szellemek, és azt suttogják: Ha látod éjszaka a fényeket, NE KÖVESD A GROMBAR KASTÉLY GYERTYÁIT.
Itt elkiáltja magát, majd kacagva továbbsétálnak az úton, hátrahagyva a roskadozó, bedeszkázott ablakú romházat.


1257. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2019-11-30 21:53:41
 ÚJ
><b style='color:#c03010'>Mesélő (Meia)</b> avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Mesélő
IC üzenetek: 100
OOC üzenetek: 7

Játékstílus: Szelíd

//A Grombar kastély gyertyái - Novellapályázat//
//A hozzászólás 16+ jelentet tartalmazhat!//

YIlanda Hyths (#11282):
A Grombar kastély gyertyái

*Becsuktam az ablakot, az ódon kastély folyosóján sejtelmesen visszhangot vert a fa keret segélykérő nyöszörgése. Kattant a zár. Az első napom volt, a Grombar kastély sokat látott, dohos falai között. Perchipel, a komornyik, aki még mindig őrzi eme sokat megélt, lepusztult kőhalmot, utolsó túlélőjével, az asszonnyal, akibe már csak minden másnap jár a lélek, na meg hozzá a pap, ki tudja melyik lesz az utolsó éjszaka. De a hűség örök, a férfi szemeiből minden kiolvasható volt, mikor az ő megkopott fényű úrnőjéről beszélt, a szívem is majdnem belesajdult.
Másnap reggel magához hivatott minket az asszony, hogy valami fontos dolgot közöljön maradék bástyáival, akiket még a táblán tudhatott, a lepusztulás elleni játszmában. Szerette a kastélyt és a pompát, de maradék vagyona vajmi kevés volt mindkettő fenntartásához.*
-Mit ácsorogtok még itt? Dologra! *Adta ki az utasítást, a legtisztább két mondat volt ez mind közül. Beszélt valami tiszteletadásról, meg gyertyákról és, hogy a kastélynak fényben kell úsznia, ebből nem enged. Hát mentünk és megnéztük. Perchipel arcán egyértelműen látszott az eredmény, alig félládányi volt belőle, kevesellte. Homlokán a ráncok, mint hegyvonulatok követték egymást, de tekintete ugyan olyan ellentmondást nem tűrő volt, még a régi idők szolgálatkész zászlóhordozóinak díszpéldánya, akik, ha kell kézen állva szolgálják fel a délutáni teát, majd miután lábuk vad koppanással a földet éri, még leporolják magukat, hogy a megjelenésük kifogástalan mivoltát hirdethessék.
Kopogtak. A férfi nyugalomra intett, ez nem tartozik a dolgaim közé, ez az ő saját privilégiuma, fogadni a vendéget, ahogy azt egy módos nemesi család birtokán szokás. Bár a kastély és a sok lezárt szoba, amelyek letakart halmait már eluralták a por és feledés együttes seregei, arra engedtek következtetni, hogy ritka madár errefelé a vendég. Közben a konyhába parancsolt, rám se nézve, talán így jobb neki, hogy arctalan bábunak tekint csupán, egy szolgálónak, aki biztosítja számára, hogy magasabb rangúnak érezhesse magát.
Beérve a konyhára, ahogy az aznapi koszt még bágyadtan lengedező melege és zamata bevette magát az orromba, megütötte a fülemet valami csilingelő hang. Talán gyerek. Egy, de nem is, mintha két pár fasarkú cipő beszélgetett volna a rideg márványpadlón.*
-Talán, eltévedtek. *Nem messze ugyanis egy nagyobb falu terült el, a dombocska alján, tele olyan hangulatos skarlátszín cserepes viskókkal. De az öreg hirtelen befordult az ajtón és kiparancsolt a hálómba.
Az éjszaka eltelt, de alig jött álom a szememre. A szoba falai, mintha árasztották volna magukból a rideg valóságot, fojtogatva azt a néhány lángocskát, amelyek még tartották magukat, de komoly előretörésre már esélyük sem volt. Szemeimmel a gyerekek nyomait, füleimmel pedig a csilingelő hangokat kerestem, de hiába, aznap nem kerültek már elő. Mikor az öreget kérdeztem, csak rávágta, hogy már kora reggel útnak indultak, és menjek a dolgomra. Így telt a következő néhány nap is. Perchipel azonban kifejezetten sokat ügyködött a kertben.*
-Avart éget, nem gondoltam volna, hogy a kerthez húz a szíve. *Mosolyodtam el békésen a gondolattól. Az új hajnal derekán, kopogás riasztotta el a zord álom könyörtelen hírhozóját a fejemből. Ő volt az. Öltözzek, de azonnal. Nem volt, mit tenni, a munka nagyon jól jött és nem volt igazán megterhelő, így tűrtem.
Belépve a nagyterembe több száz gyertya haloványan pislákoló fénye gyűlt a szemembe.*
-De hogyan, hiszen nem is jártunk a faluban? *De csak egy intéssel elnémított, mert érkezett ő, az asszony, aki botjával támolyogva, de szemeiben ifjonti csillogással, mélyzöld ünnepi viseletben sétált a gyertyarengeteg közepére. Ekkor csapott meg az a furcsa szag, ami már környékezte az orrom egy ideje, de csak az úrnő szavai lebbentették fel a fátylat.*
-Perchipel! Faggyúgyertya, a kedvencem. *Recsegte meggyötört hangján.* -Mint régen. *Én pedig ekkor már alig kaptam levegőt, fojtogatott a tudat, a kétségek és az árnyak, amelyek fátyolként ereszkedtek az elmémre. Kirohantam. Az odakint hamuvá vált falevelek között kotorásztam, míg a kezembe nem akadt valami. Nem mertem megnézni. Egy apró cipő. Akkor már biztos volt, itt többet nem maradok! Felpattantam és visszasiettem, de az ajtóban utamat állta a jó komornyik.*
-Teaidő! Induljunk, a konyhába kérem. *Rideg tekintetével jelölve ki az utat, kezével pedig parancsolóan intett. A hatalmas gombóc, amely a torkomban ekkor dobogott alig engedte felkúszni a hangot, így megköszörültem a torkom, hogy a bátorság még megmaradt szilánkjait magamhoz vegyem.*
-Elfogyott a tüzelő, menjen csak előre, azonnal jövök. *Mondtam határozottan és miután a kaput könyörület nélkül a helyére csukta, mindkét lábam megindult, többé nem akartam érezni azt a szagot, nem akartam látni azt az átkozott kastély. A felszálló köd homálya takarta el a cipőm nyomát, hogy igaz volt-e valóban? Nem tudom, de azóta, minden este a szám azért eped még, bárcsak reggelre az ódon falak maguk alá temetnék, a múlt ama két itt rekedt szellemét…*


Nythrim Traderra sen'Sylvistryl (#11719)
A Grombar kastély gyertyái

Grombar. G, mint a galóca, mely álnokul megmérgez életed utolsó vacsorája mellett. R, akár a rühes kutya, amely az éjszaka folyamán felvonyít, jeges leheletet hagyva a rideg, sötét, őszi éjszakában. Sorolhatnánk a betűkhöz társított, együgyű babonákat, melyet a nép reszketve költött a parasztházak tűzhelyeinél kuporogva, akár valami jó rémtörténetet, de a tények ennél is izgalmasabbak, melyek a család gyertyáiról szólnak.
A "gyertyákat" egy nő szülte, egyszerű, ifjú, eladósorba került nemes. Jómódban és boldogságban élt, s apja egy jóravaló férjet szánt neki, név szerint a legidősebb Grombar fiút, Vlachuellet. Már az esküvő előtt is találkozgattak, az ifjú édes szavakkal és kedves ajándékokkal illette a fehérnép legszebbik kincsét, aki úgy vélte, élete legszebb évei fognak bársonyosan leperegni a férfi ölében. Ez egészen így is volt a lakodalomig. De tévedett. A nászéjszakán várni szeretett volna, félt teste feltárulkozásától, de férje gyereket akart. Porontyot, melyhez asszonya csak egy eszköz, kiből a kisded csak úgy másszék ki a vadállatias szagokkal megtöltött veremből, akár egy rég elfeledett, bosszús halott a romlott, síri földből. A nő nem akarta, de a férfi igen, s a férfi tett is. Tett, méghozzá erőszakkal. Többször is. Asszonya sírva ellenkezett, többször megverte ura a színfalak takarásában, a harmónia elszállt, s csupán a gyűlölet lángja maradt a szerelem tüze helyett. Igen, magát és urát gyűlölte: magát, mert vak volt és urát, amiket tett. Szégyenben mutatkozott mások előtt és ezt a szégyent csak tetőzte az, mikor megtudta: terhes. Sírt és rimánkodott magában minden istenhez, hogy "szerelmük pecsétje" vesszen el méhében, vagy juthasson olyan szerhez, mely ebben őt segíti, de az undokok nem hallgatták meg - vagy elfordultak tőle. Ahogy a külvilág, kifejezetten az ő urának öröme gyarapodott, elméje úgy kezdett bomlani, akár a többnapos pestises aszott hullája. Sötétség borult rá, mikor meglátta növekvő hasát és gyűlölte, mi benne szívta el az erőt az anyai hústól. Lassan közeledett a nap, melyen talán a csillagok is vérvörösre festették az eget, az ebek vonyítottak, macskák bagzottak az úton. Kilenc varjú károgott a kastély tornya alatt, hol az anya szülni készült. A bábaasszony törülközőért ment, mikor az egykor oly' ártatlan lányka őrületében tervet is ellett a gyermek előtt. Minden megmaradt erejét összegyűjtve, bezárta az ajtót és várt. Várta, hogy a varangyos kibújjék belőle, várta a sötétbe borító fényt. Villámot az éjben. Nem kellett sokáig türelmesnek lennie, hamar kibújt a szörnyszülött, gyűlöletének töktermése, révén, hogy alávaló férfi volt... az első. Mert ugyan a sors három utóddal verte, s a kínok végezetével úgy döntött, kezébe veszi saját fonalát, méghozzá a párnával és a dunnával. A nő kint verte a korhadt fenyőt, szálkával, véressé kopott kezekkel nem törődve, míg az anya próbálta elvenni gyermekeitől a levegőt, szépen lassan, egyenként, ahogyan a hajnali ködben is sorjában tűnnek el az emberek. Mire a kastély ura is megérkezett, szolgáival oldalán, a három test hidegen feküdt egymás mellett, romlott tenanyjuk remegő kezekkel zokogott felettük, művét megértve, s amint férjére tekintett, félve a büntetéstől, azt megelőzvén kivetette magát a toronyból. Hamar földet ért, akárcsak egy sütőtök lett volna. A gyádzban maradt apa, pár és családfő csak meredt maga elé, tehetetlenül. Sosem ismert csecsemőit, közös műveiket ölelgette, mintha ő lenne a bűnös. Ki tudja. Talán. Eztán a gyászát szokatlanabb módon fejezte ki, mint talán bárki emberfia, valaha. Anyjuk mállott testét a kastélyba hozatta és kovácsot hívatott, aki annak ezüsttükreiből, gyertyatartót öntött. Négy kis ág, négy hosszú szárnak. Aztán a gyertyák jöttek: a kanóc az anya hosszú, vérrel festett, szőke fürtjeiből lett, s úgy tartja a legenda, minden gyermek egy-egy ujjperce van elrejtve a kiöntött művek belsejében. Hosszú gyertyák lettek, oly' hosszúak, mint amilyennek tűntek a gyászoló férfi napjai ezután. Az addig színes, vidám kastélyt elhanyagolták. Oldalát növény futotta be, a család allatai szétszéledtek, kopár kertjének gondozatlan fáin csak néha huhog egy magányos bagoly, mintha mindig azt mondaná: "Ez a te bűnöd!". A megkeseredett nemes állítólag egész nap csak a kastély étkezőjében ül, s a bíbor abroszos asztal közepén álló gyertyákat nézegeti, várja, mikor égnek le. Csak állítólag, mert a hideg évszak, nyirkos vérrel festett eseménye óta senki előtt nem mutatkozott. Talán csak a gyertyák oldalán lepergő viasz ismeri a teljes igazságot róla: hogy mi volt és mi is valójában. Az a viasz, ami talán felfedi a kisdedek ujjperceit a kanócra tekerve, melyek a Grombar kastély ködlepte, vörössel festett históriáját mesélik el annak, ki vevő egy libabőrös regére, egy pusztulásba szállt család sötét alkonyáról.


Intath Aldeis (#4931):
A Grombar kastély gyertyái

Mikor egy nő férje elutazik a munkája miatt és ő egyedül marad egy nagy üres vidéki kastélyban mindentől távol, az nem jó. Hirtelen minden szoba még sokkal nagyobbnak tűnik és az éjszakák is barátságtalanabbak lesznek. De ez más volt. Igyekeztem a lányommal vagy a házimunkával törődni. A kis Elisa idén lett öt éves. Szerencsére nem nehéz természet. Persze az elalvás nem könnyű, de mivel eljátszik magában szerencsére magára hagyhatom. Én takaríthatok, moshatok, főzhetek. Viszont egyik nap odajött hozzám egyik kezében a kis rongybabáját szorongatva. Megrángatta a szoknyám szélét, rám nézett a nagy zöld szemeivel és azt mondta. "Az a bácsi furcsákat mondott." Bácsi? Milyen bácsi? Vadul dobogó szívvel mentünk ki az udvarra, de nem volt ott senki. Csak némi gyertyaviasz a földön Elisa kedvenc fájának a tövében. Mikor megkérdeztem, hogy miket mondott az a bácsi csak lesütötte a szemét és nem akart válaszolni. Nem akartam erőltetni. Láttam rajta, hogy mindjárt sír. Aznap nem engedtem már ki. Azt, hazudtam a hűvös idő miatt. Egész nap ez járt az eszemben. Mikor vacsoráztunk Elisa rá is kérdezett."Anya! A bácsi rossz ember? Bántani fog?" Természetesen, azt mondtam neki, hogy nem bánthat minket. Nem kell félnie. Mosolyogtam pedig a mellkasomba már befészkelte magát az a rossz érzés. Fürdetés közben azért sikerült felvidítanom Elisát. Az elalvás ugyan olyan nehézkes volt mint mindig. Sokszor el kellett olvasnom a kedvenc meséjét a hős lovagról, aki kiszabadítja a hercegnőt a gonosz mélységiek barlangjából. Szereti ezt a történetet. Főleg mikor a lovag a varázsgyertyával keresi a szerelmét és végül megtalálja. Mikor végre elaludt én is elindultam lefeküdni. A padló nyikorgása és a kezemben lévő gyertya fényén túli sötétség megrémített. Mikor ágyba bújtam, nyakig be is takaróztam. A férjem párnáját magamhoz öleltem és próbáltam elaludni. Hallottam saját légzésemet, az egyre erősödő kinti szél hangját és hogy ablak alatt egy bagoly huhogott. Majd kis lábakat ahogy szaladtak a deszkákon. Egyből kipattantam az ágyból és az ajtóhoz siettem. Elisa rohant be a rongybabájával a kezében és reszketve bújt hozzám."Anya! Megint beszélt hozzám a bácsi. Ott volt az ablakomnál." Ezt hallva éreztem ahogy elönt a hideg veríték. Itt van a háznál, a lányom ablakánál. Hirtelen megdördült az ég, majd esőcseppek kezdtek kopogni a cserepeken és az ablakpárkányon. Elisa-val kézen fogva mentünk ki a konyhába. Éreztem a kis kezén, hogy tiszta veríték az is. Kést vettem magamhoz és visszaosontunk a szobámba. Őt lefektettem, de én fent maradtam. Az eső csak reggelre állt el. Az ablakot kinyitottam és néztem ki rajta. Nem mozdult semmi. Éreztem ahogy a hideg bekúszik a köntösöm alá és lassan csontig hatol. Összébb húztam. Néztem a napfelkeltét és az ágyamban alvó Elisa-t. Emlékszem, hogy miután megszületett akkor is ott feküdt. Milyen kicsi is volt. Én és a férjem vigyáztuk akkor az álmát. Hiányzott. Miután Elisa felébredt kimentünk a konyhába. Egy rántottát csináltam neki. Mindketten fáradtak voltunk. Este átgondoltam a dolgot. Ott a házban még így is nagyobb biztonságban vagyunk mintha elindulnánk a városba. Egyedül mennénk az úton. Át az erdőn. Elisa nem mozdult mellőlem. Egész nap mindenhova követett. Nem mentünk ki a házból még a jószágokhoz se. Épp felmostam miután leültem kicsit a konyhában, néztem a babájával játszó Elisa-t és hirtelen elszundítottam. Ismerik milyen ez mikor csak úgy elragad és álom nélkül csak alszik az ember. Hirtelen riadtam fel. Egyből Elisa-t kerestem, de csak a babáját találtam. Elkezdtem szólongatni, de nem válaszolt. Szinte eszemet vesztve kerestem. Az udvarra vezető hátsó ajtó kilincsén vért találtam. Még nedves volt. Vadul kalapáló szívvel nyitottam ki és ahogy lenéztem gyertyaviaszt láttam a lábam előtt. És vért. Hosszú csík vezetett hátra. Valami furcsa tompasággal az agyamban követtem. A ruháim alá kúszó hideggel most nem törődtem csak mentem előre. Ott annál a fánál ahol Elisa mindig játszott láttam meg valamit a földön. A ruháit. Vér nem vezetett tovább. Ahogy megnéztem láttam ahogy szét voltak tépve és viaszszag áradt belőlük. A gyomrom felfordult és öklendezve elkezdtem hányni. Kiment belőlem minden erő és elterültem ott a földön. A viasz és a hányásszag facsarta az orrom, de nem érdekelt. Csak néztem magam elé és fogtam a lányom ruháit. Lépteket hallottam a sárban. Nem néztem oda. Egy nedves csizmatalp a földre nyomta a fejem. Nem tudtam ellenkezni, de már nem érdekelt. Az a szag megbénított. Éreztem ahogy hátracsavarják a karom és valami fájdalmat. A meleg könnyeim végigcsurogtak az arcomon. Majd otthagyott. Kis idő múlva ismét tocsogó hangokat hallottam. Visszajött volna? A nevem hallottam a férjem hangján. Hozzám rohant, letérdelt mellém és a vérző karomra nézve megkérdezte. "Édesem? Mi történt?"Nem tudtam mit mondani. Ismét eleredtek a könnyeim."Elisa."A férjem elsápadt. Egy darabig hallgatott majd kiszáradt torokkal, rekedtes hangon megszólalt."De drágám, Elisa, a már évekkel ezelőtt meghalt."

A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.11.30 21:56:16


1256. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2016-09-24 18:22:50
 ÚJ
><b style='color:#c03010'>Mesélő (Daidalos)</b> avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Mesélő
IC üzenetek: 667
OOC üzenetek: 189

Játékstílus: Szelíd

//Sa'argathot ébredése//
//Grombar kastély//

*Két sötét lélek munkája folyik már jó ideje. Talán órák, talán egy nap is eltelt már. Ilyen ez a köd és az időtlenség. Mégis, mikor a szikár alak kilépdel méretes gyűrüjével a halottak sorai közé bizony, bizony nagy figyelmet von magára. Az üres szemgödrök felé, Mesterük irányába fordulnak, dacára minden rendező kéznek, és követik, ahogy elhalad.*
-Árnybábos, Botos!
Vegyétek az irányt a Kikötő felé!
*Adja ki a rövid parancsot.*
-Haljon meg mindenki az úton, állítsátok őket a sor végére. A tudat nélküliek tudják a dolgukat. Ne maradjatok le tőlük!
Ott találkozunk.
*Áll szikáran, majd szemében a kék fény kihuny, és a Mester összeesik, csupán egy kupac csontot, egy adag port hagyva maga után. Semmi többet.*


1255. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2016-09-18 16:34:40
 ÚJ
>Gorden Eleffeul avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 34
OOC üzenetek: 4

Játékstílus: Vakmerő

//Sa'argathot ébredése//
//Grombar kastély//
*Fejet hajt a mesternek mielőtt kilépne a felszínre. Ruhájából kitép egy kisebb darabot és beköti vérző kezét. Megtapogatja a szigony jelet majd tekintete a két pálcára esik.*
- Vért fakaszt. *nézi a koponyásat.* Elrohaszt. *vizsgálgatja a másikat.* Lesz alkalmam kipróbálni őket. *mondja magának és elindul a dolgára. Megpróbálja az élőholtak terelgetését, persze csak óvatosan. Nem nagyon ismeri a természetüket. Ha nem jár sikerrel akkor a szellem segítségét kéri a moslékok elhelyezésében. Valahogy úgy kéne őket leállítani, hogy lefedjék a vár területét, így őrizve azt.
Gorden még emlékszik amikor hasonló játékot játszott egy másik erdei remetével. Abban is hasonló volt a feladat.
Ha ezzel megvan akkor elmegy megkeresni új fegyvereinek első áldozatát. Messzire nem megy, a településeket elkerüli. Egy kóbor kereskedő megteszi.
Körülbelül ezek a tervei, ám mindenekelőtt körülnéz a vár környékén fegyverek után, mivel a nyálbombák jó nagy részészen kéne valami harcra alkalmas eszköz.*


1254. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2016-09-15 20:50:38
 ÚJ
><b style='color:#c03010'>Mesélő (Daidalos)</b> avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Mesélő
IC üzenetek: 667
OOC üzenetek: 189

Játékstílus: Szelíd

//Sa'argathot ébredése//
//A mester//

*A Démon kajánul vigyorog, ahogy látja az egész vasvillás jelenetet.*
-Jó szolga leszel.
*Dünnyögi, ahogyan a fájdalomtól nyilván lüktet a világ Gorden szeme előtt. Ebben a kissé gyenge, világforgató állapotban, ahogy a táncoló tüzekben közelít felé a Mester talán nem is érzi, azt a perzselő fájdalmat, mely nyaka oldalába is belehasít. Ugyanis Sa'argathot egy három ággal rendelkezi szigony jelet maszatol véréből Gorden nyakára, mely mély-bíbor színben ül meg ott, és lemosni onnan nem lehet innentől.*
-Jó.
*Szemléli meg alkotását, és méltóságteljesen felegyenesedik.*
-Akkor most fogd ezt.
*Hajítja oda a koponyás botot Gordennek.*
-Ez vért fakaszt megzavarva az rusnya élők elméjét.
*Aztán a másikat is dobná, de aztán meggondolja magát, nyilván mert igen korhadó darabról van szó.*
-Ez meg elrothasztja sebeiket. Elhatalmasodik rajtuk a magasztos kínt hozó fertő.
*Adja tudtára, majd visszasétál oda, ahol beléptükkor tartózkodott. Egy íróasztal mögé ül le, és csontos ujjait összeilleszti.*
-Hamarosan célba érnek törekvéseim.
*Kezd a mesébe, immár a szellemre is nézve.*
-Ez valószínűleg irigységet vált majd ki, ami jó. De megpróbálnak majd megint oktalanul ellenállni nekem.
*Kacagni kezd.*
-Pedig előbb-utóbb mindannyian meghalnak. Szépen lassan. Időnk pedig, mint a tenger. Ostobák.
*Köpi az utolsó szót, majd szellem szolgájához fordul.*
-Árnybábos. Segíteni fogsz nekem és Fortelinnek. Amíg más parancsot nem kapsz védened kell a kastélyt vele.
*Emeli görbe ujját Gordenre, akinek szemére most már a fájdalmat palástoló jótékony köd ereszkedik. Gyakorolnia kell még ezeket a vagdosós dolgokat, ha igazán "feketén" akar élni.*
-Most menjetek, a romok közé tereljétek be azokat az akarat nélkülieket, ellenőrizzétek a fegyvereiket, nincsenek sokan.
*Picit rápillant még a párosra.*
-Aztán öljetek meg minden erre tévedt lényt, legyen az madár, vagy óriás!
*Itt elkattan valami, üvölteni kezd.*
Halált akarok látni, PUSZTULÁST!
*Lecsillapodva folytatja.*
-Menjetek.
*Tartja előre gyűrűs ujját, remélhetőleg mindketten összeszedik magukat annyira, hogy lábukon távozzanak.*


1253. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2016-09-13 20:07:08
 ÚJ
>Gorden Eleffeul avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 34
OOC üzenetek: 4

Játékstílus: Vakmerő

//Sa'argathot ébredése//
//A mester//
*A mester szavait féltérdre ereszkedve, lehajtott fejjel hallgatja.*
- Rendben van. Ha csak ez kell. *von vállat majd bal tenyerét képpel fölfelé a padlóra helyezi, leemeli szürke vasvilláját a hátáról és... semmi rákészülés nélkül átdöfi a tenyerét. Jobb kezével megmarkolja a csuklóját és úgy nyújtja a nagyúrnak.*
- Itt van! Vedd el Mester! *mondja, hangja kicsit remeg a a fájdalomtól mégis szilárd. Ha pedig a mesterrel befejezték a szóváltást, és Gorden esetleg megkapja a pálcákat, elindul Árnybábos után. Már ha a szellem elindul. Elvégre vele együtt van feladata. Nem bírja az ürgét de el kell viselnie.*

A hozzászólás írója (Gorden Eleffeul) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2016.09.13 20:07:26


1252. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2016-09-13 18:39:33
 ÚJ
><b style='color:#c03010'>Mesélő (Daidalos)</b> avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Mesélő
IC üzenetek: 667
OOC üzenetek: 189

Játékstílus: Szelíd

//Sa'argathot ébredése//
//A mester//

*Sa'argathot teljes valójában kuporog a sötétben. Ahogy belépnek még szemeinek lángja sem látszik. Csupán a szellem szavai után lobban lángra a kék páros.*
-Áhh, Árnybábos.
*Köszönti a szellemet ropogó koponyák hangján.*
-Nem késlekedtél, helyes.
*Szól pár elismerő szót, majd egyből a jövevény irányába fordul.*
-Önérzet, becsvágy...
*Szippant egyet.*
-És megvetés is néhol.
*Sorol picit közeledve, amit ugyebár csak a világító lángpár közeledéséből lehet kikövetkeztetni.*
-Jól döntöttél.
*Kezdi a legelején.*
-Azonban hatalmamat ez a tested nem tudja befogadni. És bizonyítanod kell, hogy méltó vagy rá.
*Picit hümmög.*
-Ám legyen... Támogatnod kell Árnybábost, a kastély védelmében!
*Dönt kis szünet után.*
-Ha úgy látom érdemesen végzed feladatodat, és hasznos lehetsz nekem. Akkor bevezetést nyújtok neked ezekbe a praktikákba.
*Zárja sorait, majd hirtelen fénykört gyújt, mely Letrionnak annyira nem új, azonban Gordent igazán meglepheti. A férfi egy csontos, de aránylag egyben lévő hulla. Feje sima, szemgödreiben pedig az eddig is táncoló tüzek égnek. Tartása egyenes, tekintélyt parancsol.*
-Addig is.
*Int kezével, és talán végig nála volt, talán nem, két botot, vagy inkább pálcát emel fel.*
-Ezekkel bizonyíthatod azt, hogy tudod rendjén használni a hatalmat szolgálatomban.
*Vigyorodik el.*
-Ha szeretnéd őket elvenni
*Pörgeti meg markában karmos kezével a patkány koponyás és a göcsörtös, mohás pálcát.*
-akkor viszont paktumot kell kötnöd velem.
Ehhez szükség lesz.
*Megnyalja ajkát, sóhajt.*
-A véredre.
*Néz egyértelműen, várva, hogy valahol kibuggyanjon az a vörös nedv.*


1251. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2016-09-08 18:58:29
 ÚJ
>Gorden Eleffeul avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 34
OOC üzenetek: 4

Játékstílus: Vakmerő

//Sa'argathot ébredése//
//A mester//
*A mester nem sokáig élvezheti, hogy Árnybábosnak csak a fejét látja, mert nyílik az ajtó és belép rajta az elf. Nem kellett sokat erőlködnie, csak egy nagyobb taszításra volt az ajtónak szüksége. Végül is bent van.*
- Üdvözletem! *térdel le a nagyúr előtt.* Szeretném támogatni a harcát. *mondja, majd egy kis mosoly jelenik meg az elf arcán. Persze ezt Sa'argathot nem láthatja Gorden maszkja miatt.* És persze vannak önös érdekeim, amihez az ön segítsége kell. *egyenesedik ki.* Szeretnék hatalmat! A hold és föld varázslatokat akarom kitanulni! *ecseteli terveit.* Majd ezt az ügyünk hasznára fordítom. *hajlik meg az elf, hogy aztán az utolsó szót fejjel a földet nézve ejthesse ki.* Kérlek taníts Mester!


1250. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2016-09-07 22:55:19
 ÚJ
>Letrion Wandar [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 204
OOC üzenetek: 153

Játékstílus: Vakmerő

//Sa'argathot ébredése//
//Gorden//

*Elácsorognak ők, amennyire a szellemet zavarja, akár az eső is szakadhatna. Egy részről ott van, hogy az alak biztosan nem értette ama kérést. Másrészről viszont, milyen dolog lenne már még egyszer elmondani. Így a csendet csak néha a kavicsok koppanása az elf homlokán zavarják fel.
Nem is annyira a kényelmetlenség, mint inkább az unalom vezeti rá végül egy sóhajra, mely szerint bár nem biztos, hogy lenne épp jobb dolga, de még az is mozgalmasabb lenne, mint az aktuális. Így az elf csak kap egy gondolatbeli „unalmas” cédulát a homlokára, egy nyomatékosabb kavicskoppanás mellett. Ezután, egye fene, megindulnak.*
- Nem számít? Valóban. Hamahosan máh neked sem fog. *Miután a gonosz oldal sem csak abból áll, hogy átállunk, és jippijájé, gonoszok vagyunk, és rettegjen a világ, hanem vannak mellékhatásai. De erre nem tér ki, majd kapja a dolgot az elf, ha már volt oly elszánt, hogy eljöjjön ide feláldozni a létezését az Egyetlen Igaz Ügynek, amiben valahol azért bölcsesség is lakozik, még ha ezt a világért sem közölné vele.*
- Nem Sahgathot, hanem Sahgathot! *Korrigálja.* És ez nem akcentus, hanem ahisztokhata kicsengés. *Ül ki egy arrogáns mosoly az arcára. Valahol mélyen belül sejti, hogy új hangképzési módjából adódóan már elhagyhatná ezt a szokását, de erről még saját magától sem akar hallani. Ehhez mindenáron ragaszkodik, még akkor is, ha a mestere nevét is elrontja, valahányszor kimondja. Közben lemennek/lelebegnek egy lépcsőn is, és egy poros ajtó előtt állnak meg. Valahol út közben egyébként a homlok- és idegkoptatás elmaradt.*
- Csak utánad, nohmális!
*Mutat unottan az ajtóra. A feladat adott; ki kell nyitnia. Ha ezt teljesítette, újabb lépcső, és újabb ajtó, egy díszesebb; ezt talán már mondania sem kell. Tudta szerint egyik sincs kulcsra zárva, bár idő, és tér egyaránt hagyott nyomot rajta, így egy kis erőfeszítés is kellhet hozzá. Semmi olyan, amit élő, vagy halott ember, vagy elf fia ne tudna leküzdeni. Kivéve persze szellemünket. Ha eme küldetésekkel megbirkózott, a hős megkaphatja, amire vágyott. Gonoszunk óvatosan, és félve behajol, lassan szivárogva be, mint egy pipa füstje, érezhetően feszültebb most.*
- Mesteeh! Pahancsáha, fhiss, élő húst hoztam! Önszántából szehetne csatlakozni.
*Mondja, majd idegesen vár a válaszra.*


1249. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2016-09-06 16:14:12
 ÚJ
>Gorden Eleffeul avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 34
OOC üzenetek: 4

Játékstílus: Vakmerő

//Sa'argathot ébredése//
//Árnybábos//
*Gorden sóhajtva veszi tudomásul, hogy a szellem nem akar érteni a szép szóból. Mintha valami túlvilági szesztől lennek egy kicsit hóbortos kedvében. Mindegy, az elf követi a fickót.*
- Nem szükségem tudnod, hogy ki vagyok. Majd a mesterednek elmondom ha kérdi. *válaszol mogorván. Nincs túl jó hangulatában. Kicsit bánja, hogy egy szellemmel van dolga és nem valami rothadó döggel. Azt legalább szétkaphatná. Ez van. Ameddig nem dob akkorát a vezetője, hogy azzal Gorden a túlvilágra kerüljön addig nem érdekli. Nem célja szellemként szolgálnia az Artheniorra támadó erőket.*
- Mit mondtál? Ki is a mestered? Valami Sárhgatót? Az akcentusod miatt nem értettem.

A hozzászólás írója (Gorden Eleffeul) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2016.09.06 16:15:57


1248. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2016-09-04 21:05:03
 ÚJ
>Letrion Wandar [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 204
OOC üzenetek: 153

Játékstílus: Vakmerő

//Sa'argathot ébredése//
//Gorden//

- Hehehe... He?
*Nincs szerencséje. Vagy pont kifogta eddig az összes félelmet nem ismerő élőt, vagy mindenki átment rettenthetetlenbe. Vagy a szellemes ijesztgetősdi már kiment a divatból, és mindenki ráunt, lehet előbb meg kellet volna kérdezni erről egy másik szellemet. Nem mintha látott volna akár egyet is. Persze azt se látta, hogy a fickó áll-e vagy fekszik, úgy tűnik, a köd nem csak az előnyére tud válni. De akármelyik sértődött szellem sem adná fel, pláne Wandar, vagyis Árnybábos, mind közül a legönérzetesebb. Megindítja felé magát, de nem csak magát, így a már épp felegyenesedő elf a harmadik kaviccsal találja magát szemközt először; célzás szerint egyenesen a homlokába. Ha a szemén találná el, nos, au. Ha meg mellé lőne, hát a másik két kavics is lassacskán visszatér. Persze értelme csak akkor van, ha az elf érez fájdalmat; ha nem, hát hősünk újfent felsült.*
- Nohhmálisabb, azt mondod? *Mondja színlelt „normalitással”.* Hát akkoh mutasd az ahcod, nohmális. Elvégha ha valakihez vendégségbe megyünk, fejen nem mahadhat fedő, vagy nem ezt csinálják a nohmálisak? *Mondja egyre fokozottabb élccel, s bár nem valószínű, hogy az oroszlánszívűt ez meghatja, de csak akkor folytatja, ha a „kérésnek” eleget tett. A folytatás pedig: Egy második kavics az immáron felfedett, rejtélyes arcba, közelről. Azután pedig egy sunyi mosollyal folytatja:*
- Szóval, Sa'ahgathot Mesteht kehesed, nohmális? Kövess csak, ehhe van! Tudtad, hogy a mesteh nem csak élve, de holtan is báhkit a szolgálatába fogad? Nem válogat bizony, mindenkinek megadja a lehetőséget, akinek lehet. *Fecsegi, persze tudja, hogy a mester talán a feltámasztott holtjaival híresült el a leginkább, így mintha csak egy fölösleges adatot közölne.*
- És mondd csak, nohmális, miféle névcímkével láttak el átkos életadóid?
*Hogy jó irányba mennek-e a mesterhez, nos, a bőrruhásnak bíznia kell barátságos, és szellemes szellemünkben. Bár nagyon nem panaszkodhat, hiszen valamerre a kastély irányába mennek, és csak néha megy az arcába egy-egy kavics, persze szellemünk többnyire a legártatlanabb arccal tesz úgy, mintha a kis kavicsoknak saját akaratuk lenne, és ő nem is tehet azok neveletlen viselkedéséről – de persze nem is zavarja a kis butusok játéka. De persze csak, ha ama fejfedők lekerültek még időben. Ha pedig ezt is benézte, és valójában nincs, és soha nem is volt se maszk, se semmi más a fején, akkor egy újabb kínos jelenet következik.*


1247. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2016-09-01 20:33:12
 ÚJ
>Gorden Eleffeul avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 34
OOC üzenetek: 4

Játékstílus: Vakmerő

//Sa'argathot ébredése//
//Árnybábos//
*Nos a szellem Gordennel elég rosszul jár mint a játéka céltáblája. Ugyanis az elf éppen fekszik, így Árnybábos a hátát macerásan találja el, maximum a hasát meg fejét, de azt is nehezen. Ráadásul a hosszúéletű nem egy ijedős fajta. A próbálgatásokra is csak hümmögve felel.*
- Remélem vannak a seregben nálad normálisabb katonák. Mert téged még egy olyan rothadó bűzbomba is leköröz az értelmesség futóversenyén. *mondja, remélve, hogy szavai hallatán a fickó abbahagyja hülyéskedést, ugyanis Gorden feltápászkodik a földről immáron tiszta célponttá téve magát.*
- A sereghez jöttem csatlakozni. Vigyél el kérlek a parancsnokodhoz! *fordul a kísértethez.*


1246. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2016-09-01 12:02:58
 ÚJ
>Letrion Wandar [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 204
OOC üzenetek: 153

Játékstílus: Vakmerő

//Sa'argathot ébredése//
//Gorden//

*Elszórakázik még egy kicsit új játékszerével. Ámde hamar megunja, hogy csak magában lebegteti erre-arra őket, próbálgatja a sebességét. Gyerekkorában is imádott kavicsokkal dobálózni, macskákat, szomszédgyereket, vagy épp az ablakát. Aztán meg futni mint a szél... De mikor is volt ez? Gyerekkor, hogy is nézett ki? Fene tudja. Nem is különösebben érdekli. Ámde ez a gyerekes hajlam újra felébred benne. Fellebeg a kriptából, és körülnéz. Vajon hogy reagálnának a zombik egy sortűzre? De... Nem biztos, hogy a mester díjazná, a haragját pedig nem meri kivívni. Egy élő kéne ide. De a legközelebbi falu odébb van, és ott is a nagyja már a városba migrált. Lát a ködből épp kialakulni egy zombit, ami olyannyira különösen ép, hogy megfogja gonoszunk átlátszón derengő, színtelen tekintetét. Na de... Hát ez egy élő! Nahát, miféle ünnepnap ez a mai, vagy netán hullócsillag repült el a feje fölött, miközben morfondírozott? Nem teketóriázik ezen sokat, egyből megkörnyékezi. No, nem rohanja le szemből, az nem elég... Szellemes. Megindul inkább ívesen, távot tartva körbe körülötte, hogy mögé kerüljön.*
- Huhohahahaháhháháháhháá!
*Hallatja huhogó hahotázását, hangosból halasztva el. Láncot ugyan nem tud csörgetni, csak simán huhogni meg nem óhajt, mert az milyen gagyi lenne már, ám ez a gúnyos nevetés egyértelműen ijesztő szándékú. Az elf szeme legjobb esetben is egy alaktalan alakot pillanthat meg egy pillanatra, ugyanis hiába az éles szem, ha gonoszunk egész lényege pont olyan, mint a köd, amiben vannak.*
- Láátlaak!
*Mondja vékony hangon, és elképzeli, hogy az alak most mennyire meg lehet rendülve. De nem csak ijesztgeti ám a férfit, elvégre ő gonosz, és ugyan az volt a parancsa, hogy állítson át pár embert, a módját teljességgel rábízta. Pláne, hogy ha meghal, az sem változtat semmin. Szóval, elküld felé egy kavicsot, méghozzá pontosan oda céloz, ahova az nem kívánja: a háta közepére. Persze ha elfordult, akkor a mellkasát találja el, szegényke. De küldi utána hamar a másodikat is, egyenesen a térdhajlatába, hátha sikerül lerogyasztani. Ha térdkalácson találja, az is kiválthatja ugyanezt, plusz egy kicsit jobban fog fájni. Meg több kárt okoz. Ejnye. Hisz a célzási képességében, de még ha mindkettő mellé ment volna, akkor is van még egy kavicsa, plusz a már elküldött kis kavicsok is sietnek vissza a gazdájukhoz hamar.*


1245. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2016-08-30 11:17:43
 ÚJ
>Gorden Eleffeul avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 34
OOC üzenetek: 4

Játékstílus: Vakmerő

//Sa'argathot ébredése//
//Árnybábos//
*Már egy jó ideje barangol a kastélyt övező sűrű ködben, egyedül az ösztöneire támaszkodva. Eddig ellenállásba nem ütközött, hullákkal sem találkozott még. Remélhetőleg ez így is marad. Egy belső hang azt súgja neki, álljon meg és várjon.*
~Talán beválhat. Valószínűleg már tudják, hogy itt vagyok.~ *gondolja s azzal le is ül a földre. Ez a környék, ez a hangulat talán másoknak nyugtalanító lehet, de Gorden inkább pont az ellentétét érzi ennek.
Lassan elterül a földön a ködbe bámulva. Ha nem lenne most ilyen kicsi a látótávolság talán a csillagokat nézné az égen bár már azt sem tudja nappal van-e vagy éjjel.*


1244. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2016-08-29 19:39:52
 ÚJ
>Letrion Wandar [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 204
OOC üzenetek: 153

Játékstílus: Vakmerő

//Sa'argathot ébredése//
//Árnybábos//

*Semmi. Sehol, senki. A kislány nem jött vele, a tündérkét nem találja. Még a zombik se törődnek vele. Vajon valamit nem értett? Vagy átrázták? Felébresztették volna a halálból egy csíny kedvéért? Már épp nekigyürkőzne, hogy így vagy úgy, de márpedig megcsinálja ő egyedül is a küldetést, amikor a nagyúr őt szólítja. Nem érti ugyan a hirtelen fordulatot, de nem is azért fizetik (értsd: tartják életben) hogy átlássa a dolgokat, hanem hogy tegye a dolgát, hát csak vállat rándít, és:*
- Igenis, Nagyúh!
*Mondja, és ellebeg egyenesen a kripta felé. Bárhol is legyen az... Elkeresgéli a dolgot, hiszen ha a kastély alatt van, akkor a bejárata sem lehet messze. Nekiindul lefele, és még lejjebb, amíg egy gyönyörű helyre érkezik, ami éppoly otthonos, mint álmában volt. És egy idő rágta, de zavaróan ép kis köcsögöt talál, amiben ha minden igaz, kavicsok vannak. De kivenni őket, azt ugye nem tudná. Így csak tekintetével keresi benne a kavicsokat, s talán láthatja is őket, ahogy azok várakozó némaságba burkolózva ülnek. Mindahányan emlékeztetik egy bizonyos régi barátjára, egy kavicsra, ami egy bizonyos helyről származott, méghozzá Amon... Amonnan. Ruadhjon meg, ha emlékszik rá, honnan. Nem is fontos, hiszen az már a múlté, ezek pedig talán még inkább megértik őt. Ki is próbálja, a Mester instrukciói szerint rájuk koncentrál, és megpróbálja kiterjeszteni akaratát rájuk. Ha igaz, amit a mester mondott, a kövek engedelmesen kilebegnek most az edényből, ami így már nem tölt be több funkciót. Így, ha idáig minden sínen van, vagy levegőben, akkor első dolgaként kimozdítja oldalra a kavicsokat, és onnan felgyorsítja, egyenesen neki a kis köcsögnek, s ha terve beválik, ezzel el is pusztítja azt.*


1243. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2016-08-28 19:04:18
 ÚJ
><b style='color:#c03010'>Mesélő (Daidalos)</b> avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Mesélő
IC üzenetek: 667
OOC üzenetek: 189

Játékstílus: Szelíd

//Sa'argathot ébredése//
//Letrion//

*Kiérve a holtakkal való próbálkozás sajnos minden módon eredménytelenül zárul, a holtak egy pillanatra felfigyelnek, de a pillanat céltalanul morgó hőzöngésbe fordul, és máris marakodva torokhang koncertet adnak.*
~Árnybábos!~
*Szól a kedves hang. A Mester az.*
~Te más feladatot kapsz. Meg kell találnod a Surrogó Kavicsokat.~
*Kezdi azonnal a lényegre térve.*
~Személyesen nekem fogsz segíteni velük. Hagyj ott mindenkit, és irány a kripta a kastély alatt, ott van egy köcsögben a három kavics. Kezdj el rájuk koncentrálni, és megérzed hogyan tudod átvenni felettük a HATALMAT!~
*Itt egy asztrális hahotázás következik.*
~Aztán... egy feladatod lesz. Amíg nem rendellek vissza ide járd a környéket, és hozz nekem szolgákat, aki akarja, aki nem... nem számít. Értetted?!~
*Zárja sorait kiadva a parancsot a szellemnek.*


1242. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2016-08-25 14:01:58
 ÚJ
>Letrion Wandar [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 204
OOC üzenetek: 153

Játékstílus: Vakmerő

//Sa'argathot ébredése//
//Halotti beszéd//

*Úgy történik, közelebb lebeg, ezt is a lehető legszellemesebben teszi. A mester a homlokára teszi a kezét, és küldi az energiát. Ő meg nem érez semmit, csak elhiszi, hogy van. Majd ezt a rövid ezotévés jelenetet megismétli Gigin, aki talán tisztább csakrával, és nyitottabb harmadik szemmel rendelkezik, mely által érzékelni is tudja az átáradó hatalmat. Az új neve hallatán egy irigy pillantást vet a gyerekre, ám nem szól. Ő sokkal menőbb nevet kapott!
Ezután küldetést kapnak, ami közben tányérméretű kerek szemmel lesi a szárnyas trükköt.*
- Kehtész. *Viszhangozza, ahogy igyekszik megjegyezni minden adatot a dologról, mert a gyerekből nem nézi ki, hogy megjegyezné.*
- Igen is, nagyúh! Nem fogunk kudah...
*Szakítja félbe a mondatát egy lökés, ami az ajtó felé tessékeli, hogy ne pofázzon, hanem ideje cselekedni. Továbbá a lábáról is ledönti, és a szoba túlsó feléig csúszik tőle, ott a fal megállítja, eléggé lehetetlennek tűnő helyzetben. Ámde habteste immár probléma nélkül, és méltóságteljesen emelkedik újra „talpra”, majd büszkén körbepillant, hogy hátha kap dicséretet, hogy milyen ügyes lett a dologban, ám hamar találkozik a sötét nagyúr lesújtó pillantásával, és egyszerre behúzott nyakkal iszkol kifelé a pincehelységből. Elsőként megy fel, mivel úgy gondolja, most ő a rangidős, és ennél fogva a vezetője a „csapatnak.” Jut eszébe, csapat: Elméletileg valamilyen szinten most irányíthat akarat nélkül létező zombikat. Így kiérve körülnéz, keres egy csoport hullát, és magához inti őket.*
- Gyehtek! *A mester azt mondta, hogy meg kell adni a célpontot nekik, és rámutatni. De ha a célpont kilométerekkel odébb van... Mindenesetre ha az intés működik az jó, ha nem akkor az irányra mutat:* Ehhe!
*Ha sehogy sem tud szót érteni velük, hát hagyja a fenébe. Ha meg sikerül, akkor örül neki, mert igazából csak így tud érdemlegesen tenni bármit is a feladat sikeréért. Körülnéz továbbá, hátha talál egy szótlan tündért. Ugyanis nem tudni, hogy az elindult-e már, ha meg elkerülnék egymást, nos... végül is ugyanoda tartanak, egy ponton biztosan ütköznének. Mindenesetre belekezd a hangos ásítozás szerű szólongatásba:*
-Tündéhkee! Bújj elő nekünk. Azt mondták, elvitte a cica a nyelved. Hát mutasd magad, meht dolgunk akadt!
*Mondja, hogy vagy ez, vagy maga az érdekesség (merthogy ő most egyértelműen kuriózum) hogy egy szellemet láthat „élőben”, odavonzza őt. Ha nem válaszol senki, hát megindul, vagy totálegyedül, vagy Gigivel, vagy vele és egy zombicsapattal, vagy mindemellett még egy tündérrel is.*


1241. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2016-08-16 20:58:06
 ÚJ
><b style='color:#c03010'>Mesélő (Daidalos)</b> avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Mesélő
IC üzenetek: 667
OOC üzenetek: 189

Játékstílus: Szelíd

//Sa’argathot ébredése//
//Halotti beszéd//

*Az istenség végül Gigi álmában is eloszlik, így újra visszakerülhet a valóságba, ahol az égő szemű és olyan mélyen tisztelt "apja" beszél már a szellemmel.*
-Jól van szellem!
*Feleli a dörgedelmesen magasságos hang.*
-Gyere közelebb!
*Adja ki a parancsot, majd az éteri homlokra illeszti kezét, picit behunyja szemét, és morog egy keveset. Torokhangon, ahogyan a felhergelt kutya morog prédájára, majd végül visszaveszi kezét. Letrion ugyan nem érez semmit, de bíznia kell a Mester szavaiban.*
-Most te jössz!
*Veti szemét a lányra. Igazából direkt hideg hangnemet választ, hogy alattvalója tudja, attól még, hogy az ő vérét itta nem lett semmivel különcebb egy eszköznél.*
-Fortelin már majdnem mindent elmondott. Azt kihagyta, hogy meg tudod találni az élőket. Ugyanis meg érzed az élő vér szagát. Tizenöt lépésről, bőrön, bármin át. Csak szimatolj.
*Tanítja a kislányt a gonoszok leggonoszabbika.*
-És te is kérhetsz valamit.
*Ajánl fel tehát leendő hű szolgájának egy kis kezdeti erőt.*
-Választhatsz. A vérmérsékletet, vagy az akaratot szeretnéd-e irányítani, mint álmodban?
*Picit pihenteti hideg szemeit a kislányon, majd megvárja a választ, és tesz egy hasonló szertartást, mint Letrionnál, azzal a kivétellel, hogy Gigi érezni is fog valamit. De itt jön egy kis szünet. Ünnepélyes.*
-A te neved sem méltó hozzád.
*Közli szárazon, szinte flegmán a démon.*
-Mától a Vörös Gyermek leszel.
*Jelenti ki, és végezetül csendre inti őket egy elegáns kézfeltartással. Noha semmi szükség nincs rá, ez amolyan protokolláris dolog.*
-Most pedig feladatot kaptok. Ki kell pucolnotok azokat az idegesítő tündéreket.
*Csinál magának szárnyakat, meg két rothadó fogat villant elő, mintha egy nyúl lenne. Picit kifigurázza a lényeket.*
-A játszóteremről...
*Vándorol szeme a szellemről a vérevőre, hiszen előbbi jobb eséllyel veszi komolyan komoly szavait is.*
-Ehhez van egy kedves ismerősöm. Egy polip alakú szigeten lakik délkeletre a Kikötőtől. Egy bige elcsavarta a fejét. Ilyen élők dolga... Mondtam már neki, hogy feltámasztom, de nem... mindig csak beszél nekem idegen szavakkal a reggeli felemelkedésről, meg ilyenek.
*Pattan fel dühöngve asztaláról.*
-Szóval Kertésznek hívják. Elküldtem már érte egy kis tündérkét.
*Gesztikulál megint úgy, mint az előbb.*
-Amíg aludtatok, úgyhogy őt kell megkeresnetek. Kis locsi-fecsi volt, úgyhogy kivágtam a nyelvét, meg betettem neki egy követ a mellkasába. Finom volt a vére.
*Kacsint a kislányra.*
-Na indulás szolgák!
*Bődül ismét, ahogy a bomlott elme otthonosságából hirtelen vált át a Démon Nagyúréra, és int nekik, hogy menjenek. A fények kihunynak, ő pedig csak újabbat üvölt.*
-Ha nem jártok sikerrel...
*Nem tudja elképzelni ugyan egy szellem, hogy mit tartogathat neki még ennél is "bevégzettebb" állapotként a jövő, de Sa'argathot úgy néz ki tud erről, így utolsó szavai kifejezetten fenyegetőek, úgy, ahogy a hirtelen lökés is, ami az ajtó irányába gördíti őket.*
-IGYEKEZZETEK!


1240. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2016-08-14 22:57:39
 ÚJ
>Letrion Wandar [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 204
OOC üzenetek: 153

Játékstílus: Vakmerő

//Sa’argathot ébredése//
//Halotti beszéd//
//Árnybábos ébredése//

*A magához térés... Mint a feltámadása volt. Csak persze jóval gyorsabb ütemben. Önkéntelenül a mellette lévő nyíl felé nyúl, persze üres levegőként markolászva azt. Meg a felállás, fura módon, most sikerül. Mintha már természetes lenne a számára ez a létforma. A nyíl mellette, a mester szemben, oldalt pedig a kislány még mindig rohamot kapott epilepsziásként fetreng és vonaglik, ami mosolyt csal az arcára. Valószínű ő is ugyanolyan felemelő pusztításról, és halálról álmodozhat... Közben a mester egy kérdést szegez neki. Számára egyértelmű a válasz! Hiszen milyen magasztos választás a mágia mindenható tudománya, amellyel talán mindarra képes lesz, amit most álmában vitt véghez, talán még többre is!*
- Az akahatlanok feletti ihányítást választom!
*Mondja kétkedés nélkül. És ezzel eldöntetett. Ugráltathatja a zombikat. Jó lesz. Közben kap egy új nevet.*
- Áhnybábos! *Visszhangozza, mintha csak ízlelgetné. Életében lehet nem tetszett volna neki. Egykét sör után talán még nevetségesen is hangzott volna. De az egy másik világ volt, másik létezés, amire már úgysem emlékszik, és a szellemlét eddigi életérzése alapján pedig tökéletesen passzol is. Ha pedig nem elég félelmetes egyeseknek, majd ő maga fogja azzá tenni. És akkor nem lesz az a tudatmódosító dózis, ami nevetésre sarkallná őket, ha meghallják ezt a nevet!*
- Nagyszehű név, nagyszehű ehő. Igyekszem hászolgálni!
*Hajt fejet. Ezután is csak várja a fejleményeket.*


1239. hozzászólás ezen a helyszínen: Grombar kastély
Üzenet elküldve: 2016-08-14 20:32:03
 ÚJ
><b style='color:#c03010'>Mesélő (Daidalos)</b> avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Mesélő
IC üzenetek: 667
OOC üzenetek: 189

Játékstílus: Szelíd

//Sa’argathot ébredése//
//Kriegsen//

*Még az egész drámai távozós történet előtt Sa'argathot észreveszi Kriegsen zavart tekintetét.*
-A frontra akarsz menni netán?
*Kezd bele a dolgokba.*
-Vagy mire számítottál? A háborút már megnyertem, de ha gondolod, akkor statisztálhatsz benne.
*Közli az amúgy nagyképű mondandóját olyan hidegen, szárazon, és természetesen, hogy szinte tényleg hihetően hangzanak.*
-Ha meg nem, akkor mi olyan nehéz?
*Picit szünetet tart.*
-Fogod magad, elhajózol a szigetre. Neve nincs, csak alakja, meg az élők valami tűzhányó néven is ismerik, aztán odamész, megkeresed azt a boszit, aki odaláncolja a barátomat, felcsinálod, megölöd, vagy elfogatod. aztán elhozod a csalódott Kertészt ide. Mi nem világos?
*Mindezt olyan negédes mosollyal adja elő, mintha valami anyák napi verset szavalna. Már ha van anyja. Az még milyen ronda lehet.*

*Végül a ló keresése. Nos... a paci... hát... szóval az agyatlan holtak elég hamar "megtérítették". Néhol kilóg a bordája, de a szeme vörösen izzik. Az összhatás drámai, a nyihogása még inkább. De egy fix, most má boldogan barátkozik a furcsa lényekkel, akik csak hörögve húzódnak el a tündér elől is, aki így felpattanhat a nyeregbe. Ott észre is veheti, hogy a sebesség meg a puhaság némileg megcsappant, nyilván a strapabíró képesség javára. Na meg az abrak sem kérdés innentől. Irány tehát a Kikötő, ahogyan a Mester is parancsolta.*


1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1239-1258