//Nyílt//
– Én csak aztat tudom, hogy a városi népek furcsák. De tán igazad van, nem kén' csak azér' lekaszabó'ni azokat a hangyákokat, mer' útban vannak… Meg aztán nincsenek is útban. * Rendkívül koncentrál, hiszen hosszan és összetetten beszél, így sokat kell gondolkodnia, hogy értelmesre sikerüljön mondandója. Ez külsőleg is láthatóvá válik, hiszen hosszú sötét szakállát birizgálja, homlokát pedig összeráncolja. Vaskos szemöldökei mélyre süllyednek, homlokán pedig megjelennek a bölcsesség redői. Aztán így folytatja: * – No, de nem is föltétlenül kell bántani azokat a hangyákokat, elég ha megnézzük őket – oszt' legközelebb mán többet tudunk róluk. Bezony mondom, van egy esmerősöm, kit rendkívülien érdekelnek a hangyákok. * Ezt már csak úgy hozzáteszi. Egyébként Aniss ötlete sem kizárható, elvégre Morwon sem nagyon ért az alkímiához, szóval még az is lehet, hogy így készülnek a varázsfőzetek. Viszont az sem kizárt, hogy inkább a vajákosok mérgei azok, amikhez hangyaláb és denevérszárny kell. Ez persze lehet, hogy csak egy közönséges feltételezés. *
– No, tán' igazat szólsz. Van egy pár varázslós esmerősöm is, majdan tőlük is megkérdezem, kő-é hangyaláb a főzetükhöz. * Elsőként Taitosra gondol, hiszen ő a – korához képest – legbölcsebb szerzet, akit Lanawin-szerte ismer. S bár Taitos nem kotyvasztásairól híres (hanem inkább varázslatairól és különös házikedvencéről - Ragronról, a wargról), de neki már biztosan vannak alkimista barátai is. Meg aztán ott vannak a Thargok, akik pedig inkább fejszéikről és erődjükről híresültek el, de közöttük is voltak, akik értettek a varázsitalokhoz. Lehetne még bővíteni a listát, a lényeg, hogy Morwonnak vannak jó ismerősei, akikhez fordulhatna ez ügyben – csak éppen egyik se a városban él, hanem ki tudja merre, s ki tudja, élnek-e még egyáltalán? Abból kell tehát kiindulniuk, amit tudnak – ami nem sok.
A zsoldoslányról kiderül, hogy fáradt. Ezt mondjuk Morwon korábban is sejthette volna, de volt olyan balfék, hogy egy frissen érkező emberlányt talált meg, hogy kalandra invitálja. Most viszont már nem fogja itt hagyni, ezért újból megvonja vállait és így felel: *
– Legyen hát úgy! Pihend ki magad, hónap hajnalba' meg indulunk hangyákokra vadászni. Vagy inkább arra, amit találunk! * Megköszörüli torkát, mert eszébe jut egy kihagyott részlet, ezt gyorsan bele is szövi a tervbe. * – Előtte még körbemutatom majdan a várost! De aztán még dél előtt el kő indulnunk az erdőbe fele! * Jelenti ki szigorúan, mintha nem lehetne meggyőzni, vagy akár teljesen lebeszélni erről a kalandról – legalábbis időlegesen.
A lány játékos kérdésére felvonja szemöldökét. Nem szokta meg, hogy kalandortársai ilyen hebrencsek legyenek. Talán csak túl sok időt töltött az északról jött Thargokkal, akik mindent véresen komolyan vesznek. Vagy az is lehet, hogy ő az, aki túlságosan tárgyilagos az élet apró dolgaival kapcsolatban. Meg az is lehet, hogy ez amolyan óriás-dolog. *
– Hmm… Tán' majdan eljő az idő. * Viszont egyelőre nem érzi szükségét annak, hogy társát is cipelje, hiszen van elég felszerelése amúgy is. Nem, mintha nem bírná el, hiszen Morwon erejéről – ahogy mondani szokták – folyón innen és folyón túl is ódákat zengenek. Viszont részben épp emiatt nem árt óvatosnak lennie, hiszen még az sem kizárt, hogy a lányt valójában nem is a hangyák érdeklik, hanem Morwon pénze – vagy rosszabb esetben az élete! Mindez persze nem ilyen tisztán, csak egy elmosódó gondolatfoszlány képében szalad végig az óriás fején. Ahhoz viszont épp elég, hogy ne kapva kapjon az alkalmon. *
– Az óriások nem azér' vannak, hogy a nyakukba ugorjanak – ha így vóna, akkor tán' olyan alacsonyak vónánk, mint a törpék! Akkó' viszont nem vónánk óriások, s tán' nem is lenne többé a dógunk, hogy a nyakunkba ugorjanak, s tán' akkó' nem is törpék vónánk. * Magyarázza, a végére ő is elveszítve a fonalat, de már csak azért is végig mondja, hogy érzékeltesse ellenvetését Aniss ötletével kapcsolatban. *