Arthenior - Pegazus fogadó
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 359 (7161. - 7180. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
7180. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2026-01-23 05:39:10
Üzenet elküldve: 2026-01-23 05:39:10
Rang: Játékos
IC üzenetek: 185
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 185
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
// Egyszer volt Artheniorban lóvásár //
*Az öreg szavaira önkéntelen mosoly kúszik a képére. Az egyszerű népek kikezdhetetlen logikája, amit az ügyek tetejére dobnak, mint egy pallót. S kétségtelen, az a palló elbírja a tények súlyát, még ha rugózva próbára is teszi az ember. Egy lónak bizony alapvetően az lenne a funkciója, hogy a hátára üljenek, terhet pakoljanak rá, eljuttassa egyik helyről a másikra, amit kell, s ha lehet, mindezt gyorsan és a lehető legkevesebb nyűggel. Mindez tökéletes vezérfonal lenne, ha csak férfiemberek élnének a világon. Mindamellett, hogy sok fejfájás kiillanna a létből, s a dolgok egyszeriben megdöbbentően egyszerűek lennének, egy igen szomorú és színtelen világ lenne az. A funkció mellett így a külcsín is markánsan kikönyökli az értéket a legtöbb portéka esetén. Ezért hát az a pettyesség kicsit se lényegtelen, de nyilván nem csak azért, amit végül a Velasco'rra is felhoz érvként: hogy kérdésessé teszi a hátas vérvonalának tisztaságát.
Az már elég nyilvánvaló, hogy ők ketten másképp tekintenek erre az üzletre. Az öreg egy jó lovat akar elbugázni, Nolenar viszont ennyi aranyért telivért vásárol, ami egy jóval másabb ügylet.
Megkerüli a jószágot. Viharszín szeme végigvonul az állat nyakán. Félrehajtja a hamuszürke sörényt is. Végigsimít rajta. Ha fel van szerszámozva, akkor meglazítja a szíjat és felhajtja a nyeregtakarót is, hogy alatta is megvizsgálja. Végül meg is találja, amit keres. Nem olyan feltűnő a jel, mert az egyedi mintázat eléggé elrejti. Nyereghelyen sütötték a lovat, nem a nyakára került a billog, ami igazolja, amit az öreg állít. Tiszta vérvonal, méghozzá Arthenior valamelyik ősvérű, pecsétes méneséből.*
- A pettyek ellenére *ismétli el a telivér nemes arcába mosolyogva, és kicsit meg is cirógatja az üstökét. ~A lábad alá gyűröd, a legcudarabb kikötői szelet is, nem igaz, Jámbor?~
A Velasco'rra leoldja a hurkot és kivezeti a lovat az állásból.
Ha csak kötőfékben ácsorog a hátas, akkor különösen, de ha fel van nyergelve, kantározva, akkor is van még egy apróság, amire nem felejt el kitérni*
- Szerszám is jár hozzá? *kérdi, de inkább csak mellékesen. Figyelme Jámbor mozgására fókuszál. Nem látszik rajta sántaság vagy kaszálás. Szépen rakja a lábát. Magasra szedi, szinte peckesen kihúzza magát, ahogy ezekre a nemes fajtákra jellemző. Felcsapja a fejét, mint egy hercegecske. Az orrlyukai kitágulnak, s Nolenre figyel feketén csillogó, élénk bogárszeme.
A kikötői nem ül fel rá. Ennyiből úgy tűnik, hogy jól tanított jószág. Nem rángatja a fejét, nem húzódozik, riadozik, de amikor kicsit megcsettintgeti neki a nyelvét, még arra is reagál mindjárt. Szépen ügetésbe is ugrana, ha nem fogná vissza.*
- Hiszek neked, bátya. Ha pettyes is, telivér, semmi kétség *bólint.* - Hanem... *fordítja vissza az istállóajtóból a mént, hogy visszaléptesse az állásba* - pont emiatt... *Megpaskolja Jámbor nyakát a mustra végeztével, s immár az öreghez fordul.* - Van esetleg valami írás róla, hogy honnan szerezted Pmirshorn uram? Ez egy igen drága jószág, és én sem akarnék bajba kerülni miatta, ha érted *vakarja meg a tarkóját, de nem szeretné, ha úgy érződne, az öreget esetleg valami simlisséggel vádolná.* - Mindig vannak akadékoskodók. *Megrántja a vállát, jelezvén, hogy mi a véleménye a bürokráciáról.
Az öreg történetére azért nem építene várat, de ha valóban a várostól kapta a lovat, azok a tintanyalók biztos nem papiros nélkül intézték.*
*Az öreg szavaira önkéntelen mosoly kúszik a képére. Az egyszerű népek kikezdhetetlen logikája, amit az ügyek tetejére dobnak, mint egy pallót. S kétségtelen, az a palló elbírja a tények súlyát, még ha rugózva próbára is teszi az ember. Egy lónak bizony alapvetően az lenne a funkciója, hogy a hátára üljenek, terhet pakoljanak rá, eljuttassa egyik helyről a másikra, amit kell, s ha lehet, mindezt gyorsan és a lehető legkevesebb nyűggel. Mindez tökéletes vezérfonal lenne, ha csak férfiemberek élnének a világon. Mindamellett, hogy sok fejfájás kiillanna a létből, s a dolgok egyszeriben megdöbbentően egyszerűek lennének, egy igen szomorú és színtelen világ lenne az. A funkció mellett így a külcsín is markánsan kikönyökli az értéket a legtöbb portéka esetén. Ezért hát az a pettyesség kicsit se lényegtelen, de nyilván nem csak azért, amit végül a Velasco'rra is felhoz érvként: hogy kérdésessé teszi a hátas vérvonalának tisztaságát.
Az már elég nyilvánvaló, hogy ők ketten másképp tekintenek erre az üzletre. Az öreg egy jó lovat akar elbugázni, Nolenar viszont ennyi aranyért telivért vásárol, ami egy jóval másabb ügylet.
Megkerüli a jószágot. Viharszín szeme végigvonul az állat nyakán. Félrehajtja a hamuszürke sörényt is. Végigsimít rajta. Ha fel van szerszámozva, akkor meglazítja a szíjat és felhajtja a nyeregtakarót is, hogy alatta is megvizsgálja. Végül meg is találja, amit keres. Nem olyan feltűnő a jel, mert az egyedi mintázat eléggé elrejti. Nyereghelyen sütötték a lovat, nem a nyakára került a billog, ami igazolja, amit az öreg állít. Tiszta vérvonal, méghozzá Arthenior valamelyik ősvérű, pecsétes méneséből.*
- A pettyek ellenére *ismétli el a telivér nemes arcába mosolyogva, és kicsit meg is cirógatja az üstökét. ~A lábad alá gyűröd, a legcudarabb kikötői szelet is, nem igaz, Jámbor?~
A Velasco'rra leoldja a hurkot és kivezeti a lovat az állásból.
Ha csak kötőfékben ácsorog a hátas, akkor különösen, de ha fel van nyergelve, kantározva, akkor is van még egy apróság, amire nem felejt el kitérni*
- Szerszám is jár hozzá? *kérdi, de inkább csak mellékesen. Figyelme Jámbor mozgására fókuszál. Nem látszik rajta sántaság vagy kaszálás. Szépen rakja a lábát. Magasra szedi, szinte peckesen kihúzza magát, ahogy ezekre a nemes fajtákra jellemző. Felcsapja a fejét, mint egy hercegecske. Az orrlyukai kitágulnak, s Nolenre figyel feketén csillogó, élénk bogárszeme.
A kikötői nem ül fel rá. Ennyiből úgy tűnik, hogy jól tanított jószág. Nem rángatja a fejét, nem húzódozik, riadozik, de amikor kicsit megcsettintgeti neki a nyelvét, még arra is reagál mindjárt. Szépen ügetésbe is ugrana, ha nem fogná vissza.*
- Hiszek neked, bátya. Ha pettyes is, telivér, semmi kétség *bólint.* - Hanem... *fordítja vissza az istállóajtóból a mént, hogy visszaléptesse az állásba* - pont emiatt... *Megpaskolja Jámbor nyakát a mustra végeztével, s immár az öreghez fordul.* - Van esetleg valami írás róla, hogy honnan szerezted Pmirshorn uram? Ez egy igen drága jószág, és én sem akarnék bajba kerülni miatta, ha érted *vakarja meg a tarkóját, de nem szeretné, ha úgy érződne, az öreget esetleg valami simlisséggel vádolná.* - Mindig vannak akadékoskodók. *Megrántja a vállát, jelezvén, hogy mi a véleménye a bürokráciáról.
Az öreg történetére azért nem építene várat, de ha valóban a várostól kapta a lovat, azok a tintanyalók biztos nem papiros nélkül intézték.*
7179. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2026-01-22 16:55:49
Üzenet elküldve: 2026-01-22 16:55:49
![>Pmirsh Pmirshorn [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/12740_1756324897_elf_ferfi.jpg)
Rang: Játékos
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
// Egyszer volt Artheniorban lóvásár //
* Ha Pmirsh tudná, miket gondolt Nolennar az ő Jámboráról, hogy holmi kivénhedt igásló, meg hogy olyan öreg, mint gazdája, nos, lehet, hogy nem olyan szívesen adná el neki ezek után. Ám a félreértést még időben kiküszöbölik, és ezért nem kerül sor sértődésre. Habár ahogy várható volt, a fiatalember megpróbál üzletelni.
Pmirsh felvonja szemöldökét. Neki azt mondták, artheniori telivért kapott, és társai se mondták, hogy valami hibádzik. Lehet azért, mert ők se értenek jobban a lovakhoz, mint Pmirsh, de az is lehet, hogy azért, mert a lovával a világon minden rendben van. Ő utóbbira tippel, persze elismeri, hogy talán elfogult. *
– Hát… Pettyes. * Állapítja meg ő is. *
– De probléma az? Nem nézni kell, hanem ülni rajta! * Az ellenérv logikus, és szerinte rendkívül hatásos is. *
– Egész biztosan az. * Bólint magabiztosan, de persze koránt sem olyan biztos a dologban. *
– Kérdezze csak meg a lovászmestertől! A városőrök is ilyeneken lovagolnak. * Ebben megint csak nem biztos, de abban igen, hogy neki valami ilyesmit mondtak. Nem hagyja magát becsapni, de persze mivel nem nagy szakértője a hátasoknak, megjelenik gondolatai között a lehetősége annak is, hogy talán épp Nolennar látja jól, és Jámbor nem is olyan tisztavérű jószág, ahogyan azt gondolná. *
– De miért nem próbálja ki? Jámbor, akár a neve. Vigye csak el körre, és győződjön meg róla személyesen, hogy a pettyek ellenére süvít, akár a szél! * Lehet, hogy Nolennar csak erre várt, hogy meglóghasson a lóval, de az igazat megvallva az öreg már akkor is jól járt, hiszen odabent várja egy jó üveg bor és egy tányér leves is. Két tányér leves! *
* Ha Pmirsh tudná, miket gondolt Nolennar az ő Jámboráról, hogy holmi kivénhedt igásló, meg hogy olyan öreg, mint gazdája, nos, lehet, hogy nem olyan szívesen adná el neki ezek után. Ám a félreértést még időben kiküszöbölik, és ezért nem kerül sor sértődésre. Habár ahogy várható volt, a fiatalember megpróbál üzletelni.
Pmirsh felvonja szemöldökét. Neki azt mondták, artheniori telivért kapott, és társai se mondták, hogy valami hibádzik. Lehet azért, mert ők se értenek jobban a lovakhoz, mint Pmirsh, de az is lehet, hogy azért, mert a lovával a világon minden rendben van. Ő utóbbira tippel, persze elismeri, hogy talán elfogult. *
– Hát… Pettyes. * Állapítja meg ő is. *
– De probléma az? Nem nézni kell, hanem ülni rajta! * Az ellenérv logikus, és szerinte rendkívül hatásos is. *
– Egész biztosan az. * Bólint magabiztosan, de persze koránt sem olyan biztos a dologban. *
– Kérdezze csak meg a lovászmestertől! A városőrök is ilyeneken lovagolnak. * Ebben megint csak nem biztos, de abban igen, hogy neki valami ilyesmit mondtak. Nem hagyja magát becsapni, de persze mivel nem nagy szakértője a hátasoknak, megjelenik gondolatai között a lehetősége annak is, hogy talán épp Nolennar látja jól, és Jámbor nem is olyan tisztavérű jószág, ahogyan azt gondolná. *
– De miért nem próbálja ki? Jámbor, akár a neve. Vigye csak el körre, és győződjön meg róla személyesen, hogy a pettyek ellenére süvít, akár a szél! * Lehet, hogy Nolennar csak erre várt, hogy meglóghasson a lóval, de az igazat megvallva az öreg már akkor is jól járt, hiszen odabent várja egy jó üveg bor és egy tányér leves is. Két tányér leves! *
7178. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2026-01-22 05:59:08
Üzenet elküldve: 2026-01-22 05:59:08
Rang: Játékos
IC üzenetek: 185
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 185
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
// Egyszer volt Artheniorban lóvásár //
- Akkor legyen két tányér Őzragu leves *mondja, és egy diszkrét is kupacban oda is tornyozza a 14 érmét.*
- Azonnal jövünk. *Biccent egyet, majd követi az öreget, hogy megejtsék azt a szemrevételezést.
Kint az istállóban előre engedi az aggastyánt. Nincsenek nagy elvárásai, de amikor meglátja a csontos, leharcolt gebét, azért csak kiszökik egy fojtott sóhaj Nolen tüdejéből. Nem szűkölködik, és most kifejezetten nagyvonalú kedvében van, de ezért a fogatlan kólikavirágért nincs az az úri hóbort, hogy ennyi pénzt kiadjon! Ahhoz viszont nem nagyon van kedve, hogy ezt a kellemetlen kört megfussa az öreggel. ~Atyaég, szegény pára, jó ha a reggelt megéri.~ A kedélyes mosolygást egyre kevésbé tudja őszinte régióban tartani a képén, ahogy közelebb érnek a kikopott szőrű, nyomorult állathoz, amelyik úgy néz ki, mint amit még a fogadó építésekor kötöttek ki ide, aztán úgy felejtették. Futásban kétesélyes, de korban valószínűleg versenybe szállhat a gazdájával. S mintha megérezné a szurkálódó gondolatot, a ló hátrasunyja a fülét és átterhel a másik lábára egy lapos kis pukkantás kíséretében.
Aztán az öreg oldalra lép és büszkén pózol be a hátasa mellé. Ami... egy teljesen másik ló, mint amit Nolenar eddig nézett.*
- Ja, hogy ez! *köszörüli meg a torkát, és sietve átkapja méricskélő pillantását az adásvétel valódi tárgyára.* - Hát hű *bólint elismerően. Meg kell hagyni, nem semmi jószág.* - De... ez... Pettyes *mondja a tarkóját vakarva.* - Bátya, én nem rosszból, de... az artheniori telivérek egyszínűek. *Ami tény és való. Nolen végigsimítja a deres csődört. Felemeli az ínyét, szemrevételezi a fejformáját.* - Biztos, hogy tisztavérű? *kérdi, aztán a mén mellé fordul, és a mellső száron megpaskolva felkéri a lábát. Adja is szépen. A patája is rendben van. Nem repedt, nem savós. Formára is szép, szabályos. A hátvonala nincs beesve, a fara is jól izmolt, gömbölyű. Büszke, szilaj csődör, és majd' szétposszannak a golyói a telivérség tagadhatatlanságában. Nolen kupeckedett eleget a Kikötőben. Itt vakuljon meg, ha ez a ló valami mezei vérvonal tavaszból fogant csikaja. Sosem látott még pettyeset. Páratlan fedezőmén lehet, ha a jegyeit át tudja örökíteni. Akár jóval többet is megérne a hatszáz aranynál, de ha odaad a vén piásnak egy ilyen summát, a nagylelkűsége valószínűleg rövid úton húggyá és hányássá alakul át, meg egy hamiskártyás vagy egy zsebes szerencsenapjává.
Hátrébb lép pár lépést, és távolabbról kezdi el méricskélni a lovat.*
- Hát, bátya... Nem is tudom. *Végigsercinti a szakállát a jobbjával, és hümmögve ingatja a fejét.* - Pettyes.
*Nolen jó kupec, de balszerencséjére jó ember is. Kirágná a lelkiismeretét, ha átverné az öreget. Inkább csak azért akadékoskodik, hogy hagyjon magának időt, míg kitalál valamit arra, hogy mindenki jól járjon.*
- Akkor legyen két tányér Őzragu leves *mondja, és egy diszkrét is kupacban oda is tornyozza a 14 érmét.*
- Azonnal jövünk. *Biccent egyet, majd követi az öreget, hogy megejtsék azt a szemrevételezést.Kint az istállóban előre engedi az aggastyánt. Nincsenek nagy elvárásai, de amikor meglátja a csontos, leharcolt gebét, azért csak kiszökik egy fojtott sóhaj Nolen tüdejéből. Nem szűkölködik, és most kifejezetten nagyvonalú kedvében van, de ezért a fogatlan kólikavirágért nincs az az úri hóbort, hogy ennyi pénzt kiadjon! Ahhoz viszont nem nagyon van kedve, hogy ezt a kellemetlen kört megfussa az öreggel. ~Atyaég, szegény pára, jó ha a reggelt megéri.~ A kedélyes mosolygást egyre kevésbé tudja őszinte régióban tartani a képén, ahogy közelebb érnek a kikopott szőrű, nyomorult állathoz, amelyik úgy néz ki, mint amit még a fogadó építésekor kötöttek ki ide, aztán úgy felejtették. Futásban kétesélyes, de korban valószínűleg versenybe szállhat a gazdájával. S mintha megérezné a szurkálódó gondolatot, a ló hátrasunyja a fülét és átterhel a másik lábára egy lapos kis pukkantás kíséretében.
Aztán az öreg oldalra lép és büszkén pózol be a hátasa mellé. Ami... egy teljesen másik ló, mint amit Nolenar eddig nézett.*
- Ja, hogy ez! *köszörüli meg a torkát, és sietve átkapja méricskélő pillantását az adásvétel valódi tárgyára.* - Hát hű *bólint elismerően. Meg kell hagyni, nem semmi jószág.* - De... ez... Pettyes *mondja a tarkóját vakarva.* - Bátya, én nem rosszból, de... az artheniori telivérek egyszínűek. *Ami tény és való. Nolen végigsimítja a deres csődört. Felemeli az ínyét, szemrevételezi a fejformáját.* - Biztos, hogy tisztavérű? *kérdi, aztán a mén mellé fordul, és a mellső száron megpaskolva felkéri a lábát. Adja is szépen. A patája is rendben van. Nem repedt, nem savós. Formára is szép, szabályos. A hátvonala nincs beesve, a fara is jól izmolt, gömbölyű. Büszke, szilaj csődör, és majd' szétposszannak a golyói a telivérség tagadhatatlanságában. Nolen kupeckedett eleget a Kikötőben. Itt vakuljon meg, ha ez a ló valami mezei vérvonal tavaszból fogant csikaja. Sosem látott még pettyeset. Páratlan fedezőmén lehet, ha a jegyeit át tudja örökíteni. Akár jóval többet is megérne a hatszáz aranynál, de ha odaad a vén piásnak egy ilyen summát, a nagylelkűsége valószínűleg rövid úton húggyá és hányássá alakul át, meg egy hamiskártyás vagy egy zsebes szerencsenapjává.
Hátrébb lép pár lépést, és távolabbról kezdi el méricskélni a lovat.*
- Hát, bátya... Nem is tudom. *Végigsercinti a szakállát a jobbjával, és hümmögve ingatja a fejét.* - Pettyes.
*Nolen jó kupec, de balszerencséjére jó ember is. Kirágná a lelkiismeretét, ha átverné az öreget. Inkább csak azért akadékoskodik, hogy hagyjon magának időt, míg kitalál valamit arra, hogy mindenki jól járjon.*
7177. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2026-01-21 21:20:34
Üzenet elküldve: 2026-01-21 21:20:34
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 130
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 130
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//A nap lement, s felkelt újra//
* Arra ébred, hogy valaki lenyomja szobájának a kilincsét. Első gondolata, hogy valami gyerek szórakozhat vele, mivel aztán semmit nem hall. Nagyot ásít, és felül az ágyában. Kinézve megtapasztalja a kinti világosságot. Az ablakon át beszűrődő hideg elveszi kedvét a mai naptól, legszívesebben visszafeküdne aludni, de eszébe jut Maavie és a neki tett ígérete. Megint ásít, és rövid ücsörgés után összerakja, hogy talán a lány próbált meg benyitni hozzá. Ezek szerint már ébren van. Ezt azonban csak egy módon tudhatja meg. Gyorsan magára kapja ruháit, felcsatolja övét, és tőrét, és már siet is le a lépcsőn. Nem olyan lelkesen, mintha odalent forró teával és villás reggelivel várnák, de kíváncsi, hogy ott találja-e a lányt. Ha nem, akkor majdnem biztos benne, hogy visszafeküdne még az ágyba egy darabig.
Azonban ahogy leér, nehéz lenne nem kiszúrni a vidám leányzót, aki integetve köszönti. Ma még szebbnek látja, bár nem tudná megmondani, hogy miért. Egy apró mosoly jelenik meg az arcán. Odasétál Maavie asztalához, de még nem ül le. *
– Jó reggelt. *Megdörzsöli a szemét, és a lány előtti asztalra néz. Ott csak egy bögre teát lát, így jogosan merül fel benne a kérdés, amit hangosan ki is mond. *
– Nem ettél még? * Ezen bizony azon nyomban változtatni kell. A választ meg sem várva fordul a pult felé és kér maguknak 6 aranyért két Rántottát és két csésze Teát 4 aranyért. Aprópénz ez neki, amiért hálás is korábbi önmagának, hogy annyit dolgozott. Igaz, pénzének nagy részét elvesztette, miközben a Hét Varjúban turbékolt a kocsmárosnővel, de már szinte nem is emlékszik arra az estére, így nem fáj neki. Ma mással turbékol, és ami azt illeti, Maavie társaságát jobban is élvezi. *
– Reggelizzünk, aztán induljunk is. Nem tudom, hánykor nyit a kovács, de ne várjuk meg a legnagyobb forgalmat. Ha minden jól megy, a nap végére már egy bilincs se lesz rajtad. * Ezt a kelleténél talán hangosabban mondja ki, amit hamar meg is bán, de nem tűnik úgy, hogy bárkit érdekelnék Maavie láncai. Noha a rabszolgaság tiltott Artheniorban, Yvon a legkevésbé sem tűnik ádáz rabszolgatartónak. Legalábbis szeretné magáról ezt gondolni. Bizonyára a kovács is megértő lesz, és legfeljebb pár száz aranyért örökre leszedi Maavie béklyóit. Bár a férfi nem tudja, hogyan fogja ezt megvalósítani a kovácsmester, de majdcsak kitalál valamit. Persze csak akkor megy bele bármibe is, ha biztonságosnak látja. Az kéne már csak, hogy a vasak leszedése közben eltörjön Maavie valamelyik végtagja!
Hamarosan elkészül a reggelijük, ekkor ül csak le a lánnyal szemben és rögtön neki is lát a maga adagjának. Ekkor jut csak eszébe a tisztás, amiről este beszélt neki. *
– Persze előbb útba ejthetjük a tisztást is. Hova szeretnél előbb menni? * Eddig végig ő vezetett, de ezúttal az végre egy kis döntési lehetőséget a lány kezébe is, hadd szokja a szabadságát. Yvonnak egész mindegy, hogy melyiket ejtik útba előbb. *
* Arra ébred, hogy valaki lenyomja szobájának a kilincsét. Első gondolata, hogy valami gyerek szórakozhat vele, mivel aztán semmit nem hall. Nagyot ásít, és felül az ágyában. Kinézve megtapasztalja a kinti világosságot. Az ablakon át beszűrődő hideg elveszi kedvét a mai naptól, legszívesebben visszafeküdne aludni, de eszébe jut Maavie és a neki tett ígérete. Megint ásít, és rövid ücsörgés után összerakja, hogy talán a lány próbált meg benyitni hozzá. Ezek szerint már ébren van. Ezt azonban csak egy módon tudhatja meg. Gyorsan magára kapja ruháit, felcsatolja övét, és tőrét, és már siet is le a lépcsőn. Nem olyan lelkesen, mintha odalent forró teával és villás reggelivel várnák, de kíváncsi, hogy ott találja-e a lányt. Ha nem, akkor majdnem biztos benne, hogy visszafeküdne még az ágyba egy darabig.
Azonban ahogy leér, nehéz lenne nem kiszúrni a vidám leányzót, aki integetve köszönti. Ma még szebbnek látja, bár nem tudná megmondani, hogy miért. Egy apró mosoly jelenik meg az arcán. Odasétál Maavie asztalához, de még nem ül le. *
– Jó reggelt. *Megdörzsöli a szemét, és a lány előtti asztalra néz. Ott csak egy bögre teát lát, így jogosan merül fel benne a kérdés, amit hangosan ki is mond. *
– Nem ettél még? * Ezen bizony azon nyomban változtatni kell. A választ meg sem várva fordul a pult felé és kér maguknak 6 aranyért két Rántottát és
két csésze Teát 4 aranyért. Aprópénz ez neki, amiért hálás is korábbi önmagának, hogy annyit dolgozott. Igaz, pénzének nagy részét elvesztette, miközben a Hét Varjúban turbékolt a kocsmárosnővel, de már szinte nem is emlékszik arra az estére, így nem fáj neki. Ma mással turbékol, és ami azt illeti, Maavie társaságát jobban is élvezi. *– Reggelizzünk, aztán induljunk is. Nem tudom, hánykor nyit a kovács, de ne várjuk meg a legnagyobb forgalmat. Ha minden jól megy, a nap végére már egy bilincs se lesz rajtad. * Ezt a kelleténél talán hangosabban mondja ki, amit hamar meg is bán, de nem tűnik úgy, hogy bárkit érdekelnék Maavie láncai. Noha a rabszolgaság tiltott Artheniorban, Yvon a legkevésbé sem tűnik ádáz rabszolgatartónak. Legalábbis szeretné magáról ezt gondolni. Bizonyára a kovács is megértő lesz, és legfeljebb pár száz aranyért örökre leszedi Maavie béklyóit. Bár a férfi nem tudja, hogyan fogja ezt megvalósítani a kovácsmester, de majdcsak kitalál valamit. Persze csak akkor megy bele bármibe is, ha biztonságosnak látja. Az kéne már csak, hogy a vasak leszedése közben eltörjön Maavie valamelyik végtagja!
Hamarosan elkészül a reggelijük, ekkor ül csak le a lánnyal szemben és rögtön neki is lát a maga adagjának. Ekkor jut csak eszébe a tisztás, amiről este beszélt neki. *
– Persze előbb útba ejthetjük a tisztást is. Hova szeretnél előbb menni? * Eddig végig ő vezetett, de ezúttal az végre egy kis döntési lehetőséget a lány kezébe is, hadd szokja a szabadságát. Yvonnak egész mindegy, hogy melyiket ejtik útba előbb. *
7176. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2026-01-21 18:59:38
Üzenet elküldve: 2026-01-21 18:59:38
Rang: Játékos
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A nap lement, s felkelt újra//
*Szívesen beszélgetne még, hisz Yvon társaságában már eljutott odáig, hogy nem akar mindenáron még az ő szemében is csupán egy fekete gombócnak tűnni, ami nem is tud beszélni. Kár, hogy ehhez ma már túl fáradt, de a legnagyobb baj mégis inkább az, hogy az alváshoz vezető út egy lépcsőn vezet felfelé, de hamar elhatározza, hogy még ez sem állhat az útjába. Volt már rosszabb, és ha kell, megmássza ő a legnagyobb óriáshegyet is, még akkor is, ha az közben életre kel, ha a tetejére érve ma is puha ágyban találja majd magát. Hősiesen küzdi fel magát társa nyomában az emeletre, kezében a fél bögrényi teával, amire úgy vigyáz, mint szépnek nevezett kék szemeinek fényére.
A szobájába kíváncsian lépked be, nagyokat pislog, arcára pedig őszinte mosoly költözik.*
- Hisz ez még a tegnapinál is jobb! *Ujjong hangosan, majd csillogó szemekkel hátra is pillant Yvonra.* Van, van! *Válaszolja meg a kérdést is lelkesen, de azért kissé megszeppen, mikor rájön, hogy hamarosan magára marad.*
- Neked is… jó éjszakát! *Azt már megtanulta, hogy alvás előtt ezt kell mondani, habár eddig nem sokszor volt mellette senki, akinek mondhatta volna. Már csukná be az ajtaját, amikor Yvon újra megszólal.*
- Hüm? Ó, umm… De hát nem is dolgoztam érte semmit. *A kikötőben, nem is olyan régen még azt tanulta az öreg gnómtól, Borda bácsitól, hogy csak úgy senkinek nem jár pénz, éppen ezért nem is érti, hogy mivel érdemelte ki az aranyakat, de minden bizonnyal erre ma már nem is kap választ.*
- Köszönöm… *Suttogja végül, majd magára zárja a szobája ajtaját. Bármennyire is fáradtnak érzi magát, nem megy rögtön aludni, hanem megpróbálja lecsutakolni magáról a több napnyi, ha nem hatnyi rászáradt koszt, miközben hamar rájön, hogy a hajából a legnehezebb kikaparni a porszemeket és a ragacsot.*
- Auu! *Nyöszörög, mikor véletlenül úgy meghúzza magának, hogy az fáj. Elszerencsétlenkedik egy ideig a mosdással, ám itt még nem ér véget a munka. Ócska, szakadt, ütött-kopott ruháiból, már ha lehet azokat még egyáltalán ruhának nevezni, is megpróbálja kisikálni a koszt, majd végül ki is teríti őket két szék támlájára, reménykedve abban, hogy reggelre majd megszáradnak. Ezek után viszont már tényleg várja az ágy. Először az Yvontól kapott takaróba bugyolálja be magát rendesen, és úgy mászik be a pihe-puha ágyikóba a takaró alá, elfújja a gyertyát, majd hamar el is nyomja az álom.
Sokáig nem tud aludni, kócosan, álmosan pislogva ébred. Körülnéz, és hamar megnyugszik, mert tudja, hogy biztonságban van. A ruhái még kissé nyirkosak ugyan, de felveszi őket, hisz nincs más. Eszébe jut, amit Yvon este mondott neki, hogy a kapott pénzből vehetne magának reggelit. Tehát odalent fogja majd őt keresni, ami azt jelenti, hogy egyedül kell lemennie. A kis asztal felé pillant, ahol ott van még a mostanra már teljesen kihűlt, maradék teája. Gondol egyet, a kezébe veszi a bögrét, majd kilép a szobából. Lenyomja Yvon szobája ajtajának kilincsét, ám ekkor azt még zárva találja. Lefelé indul hát, de odalent sem találja társát, így leül az egyik asztalhoz, ahonnan jól láthatja a lépcsőket, és a teát kezdi iszogatni. Venni nem vesz semmit, hiába van pénze. Az nem arra való, hogy azonnal elköltse, hanem majd csak akkor, ha tényleg szüksége van rá. Most még van teája, az egyelőre bőven elég.
Mikor megpillantja a lefelé igyekvő Yvont, megörül neki, és integetni kezd, de csak addig, míg köpenye ujja fel nem csúszik a karján, láthatóvá téve ezzel a bilincsét. Ekkor gyorsan leteszi a kezét, és igyekszik minél előbb elbújtatni a vaskarikát, de a fiúnak eddigre már lehetett alkalma észrevenni őt.*
*Szívesen beszélgetne még, hisz Yvon társaságában már eljutott odáig, hogy nem akar mindenáron még az ő szemében is csupán egy fekete gombócnak tűnni, ami nem is tud beszélni. Kár, hogy ehhez ma már túl fáradt, de a legnagyobb baj mégis inkább az, hogy az alváshoz vezető út egy lépcsőn vezet felfelé, de hamar elhatározza, hogy még ez sem állhat az útjába. Volt már rosszabb, és ha kell, megmássza ő a legnagyobb óriáshegyet is, még akkor is, ha az közben életre kel, ha a tetejére érve ma is puha ágyban találja majd magát. Hősiesen küzdi fel magát társa nyomában az emeletre, kezében a fél bögrényi teával, amire úgy vigyáz, mint szépnek nevezett kék szemeinek fényére.
A szobájába kíváncsian lépked be, nagyokat pislog, arcára pedig őszinte mosoly költözik.*
- Hisz ez még a tegnapinál is jobb! *Ujjong hangosan, majd csillogó szemekkel hátra is pillant Yvonra.* Van, van! *Válaszolja meg a kérdést is lelkesen, de azért kissé megszeppen, mikor rájön, hogy hamarosan magára marad.*
- Neked is… jó éjszakát! *Azt már megtanulta, hogy alvás előtt ezt kell mondani, habár eddig nem sokszor volt mellette senki, akinek mondhatta volna. Már csukná be az ajtaját, amikor Yvon újra megszólal.*
- Hüm? Ó, umm… De hát nem is dolgoztam érte semmit. *A kikötőben, nem is olyan régen még azt tanulta az öreg gnómtól, Borda bácsitól, hogy csak úgy senkinek nem jár pénz, éppen ezért nem is érti, hogy mivel érdemelte ki az aranyakat, de minden bizonnyal erre ma már nem is kap választ.*
- Köszönöm… *Suttogja végül, majd magára zárja a szobája ajtaját. Bármennyire is fáradtnak érzi magát, nem megy rögtön aludni, hanem megpróbálja lecsutakolni magáról a több napnyi, ha nem hatnyi rászáradt koszt, miközben hamar rájön, hogy a hajából a legnehezebb kikaparni a porszemeket és a ragacsot.*
- Auu! *Nyöszörög, mikor véletlenül úgy meghúzza magának, hogy az fáj. Elszerencsétlenkedik egy ideig a mosdással, ám itt még nem ér véget a munka. Ócska, szakadt, ütött-kopott ruháiból, már ha lehet azokat még egyáltalán ruhának nevezni, is megpróbálja kisikálni a koszt, majd végül ki is teríti őket két szék támlájára, reménykedve abban, hogy reggelre majd megszáradnak. Ezek után viszont már tényleg várja az ágy. Először az Yvontól kapott takaróba bugyolálja be magát rendesen, és úgy mászik be a pihe-puha ágyikóba a takaró alá, elfújja a gyertyát, majd hamar el is nyomja az álom.
Sokáig nem tud aludni, kócosan, álmosan pislogva ébred. Körülnéz, és hamar megnyugszik, mert tudja, hogy biztonságban van. A ruhái még kissé nyirkosak ugyan, de felveszi őket, hisz nincs más. Eszébe jut, amit Yvon este mondott neki, hogy a kapott pénzből vehetne magának reggelit. Tehát odalent fogja majd őt keresni, ami azt jelenti, hogy egyedül kell lemennie. A kis asztal felé pillant, ahol ott van még a mostanra már teljesen kihűlt, maradék teája. Gondol egyet, a kezébe veszi a bögrét, majd kilép a szobából. Lenyomja Yvon szobája ajtajának kilincsét, ám ekkor azt még zárva találja. Lefelé indul hát, de odalent sem találja társát, így leül az egyik asztalhoz, ahonnan jól láthatja a lépcsőket, és a teát kezdi iszogatni. Venni nem vesz semmit, hiába van pénze. Az nem arra való, hogy azonnal elköltse, hanem majd csak akkor, ha tényleg szüksége van rá. Most még van teája, az egyelőre bőven elég.
Mikor megpillantja a lefelé igyekvő Yvont, megörül neki, és integetni kezd, de csak addig, míg köpenye ujja fel nem csúszik a karján, láthatóvá téve ezzel a bilincsét. Ekkor gyorsan leteszi a kezét, és igyekszik minél előbb elbújtatni a vaskarikát, de a fiúnak eddigre már lehetett alkalma észrevenni őt.*
7175. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2026-01-21 16:50:37
Üzenet elküldve: 2026-01-21 16:50:37
Rang: Játékos
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
// Egyszer volt Artheniorban lóvásár //
* Vannak történetek, amiket egyetlen szóval el lehet rontani. Pmirsh történetét a kutya említése rontja el. Ugyan nem tudja meg, hogy a másik emiatt kezd kételkedni az elhangzottakban, de érzi, mintha a másik oldalról is némi bizalmatlanság lenne úrrá a beszélgetésen. Legalábbis amikor tölteni akarna, a másik megállítja.
Pmirsh megáll a mozdulatban, a meglepettség rövid ideig arcára fagy, de aztán túlteszi magát a dolgon. Teljesen érhető, hogy a férfi szeretné megcsodálni a lovat. *
– Ó, igen, már szinte meg is feledkeztem róla, hogy miért vagyunk itt. * Mentegetőzik, és eltolja székét, hogy felálljon, és a kijárat felé induljon. Nincs itt semmiféle trükk, a lova ép és egészséges, és odakint, az istállóban várakozik. Legalábbis nagyon reméli, hogy így van, mert ha nem, akkor a lótolvajok túljártak az eszén. Már épp indulna kifelé, amikor a fiatalember még egy szóra visszatartja. Az öreg pislog egy párat, mert nem hitte volna, hogy ilyen jó dolga lesz. De nem fogja visszautasítani az ajánlatot, hiszen mint az imént kiderült, alig néhány aranya van már csak. Mivel sok időt tölt a Pegazusban, már szinte kívülről tudja az étlapot. *
– Egy tányér őzragu levest kérek. Köszönöm, fiam! ~ Talán mégis vannak még fiatalok, akik tudják, mi az a tisztelet! ~ * Ezután el is indul az ajtó felé, de még mielőtt kinyitná azt, megvárja, míg Nolenar végez a rendeléssel. Odakint hideg szél fúj, nem olyan, ami akkor volt, mikor a pusztában jártak. Már egy ideje érezte a csontjaiban, hogy közeleg a hideg idő, de meglepően hamar ért ide. Sebaj, csak az istállóig mennek. Ha Nolenar követi őt, büszkén lép az artheniori telivérhez. *
– Ő volna az a jószág. Jámbor névre hallgat. Arthenior legjobbjai közül való. * Nem különösebben ért a lovakhoz, így nem is mond sokat róla. A szavak helyett árulkodjanak a tettek! Ha Nolenar nála jobban ért a paripákhoz, láthatja, hogy Jámbor valóban egy tisztességes vétel lenne ennyi pénzért. Fiatal, ereje teljében lévő ló, nincs semmi szemmel látható hibája. A fogyasztása megfelelő, pontosan egy ló erejével bír, patái jól bírják a téli és nyári utakat is. Az öreg Nolennar felé fordul. *
– Mit mondasz, fiam? Megéri az árát?
* Vannak történetek, amiket egyetlen szóval el lehet rontani. Pmirsh történetét a kutya említése rontja el. Ugyan nem tudja meg, hogy a másik emiatt kezd kételkedni az elhangzottakban, de érzi, mintha a másik oldalról is némi bizalmatlanság lenne úrrá a beszélgetésen. Legalábbis amikor tölteni akarna, a másik megállítja.
Pmirsh megáll a mozdulatban, a meglepettség rövid ideig arcára fagy, de aztán túlteszi magát a dolgon. Teljesen érhető, hogy a férfi szeretné megcsodálni a lovat. *
– Ó, igen, már szinte meg is feledkeztem róla, hogy miért vagyunk itt. * Mentegetőzik, és eltolja székét, hogy felálljon, és a kijárat felé induljon. Nincs itt semmiféle trükk, a lova ép és egészséges, és odakint, az istállóban várakozik. Legalábbis nagyon reméli, hogy így van, mert ha nem, akkor a lótolvajok túljártak az eszén. Már épp indulna kifelé, amikor a fiatalember még egy szóra visszatartja. Az öreg pislog egy párat, mert nem hitte volna, hogy ilyen jó dolga lesz. De nem fogja visszautasítani az ajánlatot, hiszen mint az imént kiderült, alig néhány aranya van már csak. Mivel sok időt tölt a Pegazusban, már szinte kívülről tudja az étlapot. *
– Egy tányér őzragu levest kérek. Köszönöm, fiam! ~ Talán mégis vannak még fiatalok, akik tudják, mi az a tisztelet! ~ * Ezután el is indul az ajtó felé, de még mielőtt kinyitná azt, megvárja, míg Nolenar végez a rendeléssel. Odakint hideg szél fúj, nem olyan, ami akkor volt, mikor a pusztában jártak. Már egy ideje érezte a csontjaiban, hogy közeleg a hideg idő, de meglepően hamar ért ide. Sebaj, csak az istállóig mennek. Ha Nolenar követi őt, büszkén lép az artheniori telivérhez. *
– Ő volna az a jószág. Jámbor névre hallgat. Arthenior legjobbjai közül való. * Nem különösebben ért a lovakhoz, így nem is mond sokat róla. A szavak helyett árulkodjanak a tettek! Ha Nolenar nála jobban ért a paripákhoz, láthatja, hogy Jámbor valóban egy tisztességes vétel lenne ennyi pénzért. Fiatal, ereje teljében lévő ló, nincs semmi szemmel látható hibája. A fogyasztása megfelelő, pontosan egy ló erejével bír, patái jól bírják a téli és nyári utakat is. Az öreg Nolennar felé fordul. *
– Mit mondasz, fiam? Megéri az árát?
7174. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2026-01-21 10:30:23
Üzenet elküldve: 2026-01-21 10:30:23
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 130
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 130
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Naplemente//
* Jó látni, hogy milyen jóízűen eszi vacsoráját a lány. Mint egy kismacska, akit most talált az út szélén. Azért Yvont se kell félteni; habár ő nem nyalja ki olyan szépen a tányért, de a kenyérdarabokkal sikerül felitatnia a főzelék nagyját.
A fogvatartók állítólagos kedvességére pár pillanat erejéig még a lányra mereszti a maga sötétbarna szemeit, kissé laposan néz rá, de aztán rájön, hogy ha fizetnének neki, se akarna most többet hallani a rabszolgahajcsár barmokról.
Mindketten realizálják, hogy mennyire fáradtak, és elindulnak az emeletre. A Rumos Rókalyuk után ez sem lesz nagy ördöngösség, mindössze annyi a különbség, hogy ezúttal az első emeletet célozzák meg. Arra se szól semmit, hogy Maavie magával viszi a teáját. Nem tulajdonít neki nagy jelentőséget, a kocsmáros majd rászól, ha akar. Ez valószínűleg nem történik meg, így feljutnak a szálláshelyre. Két kulcs van nála, az egyik a lány szobáját nyitja, a másik az övét, amely ezúttal szemben van vele. Ha nyitva hagynák az ajtajukat és leülnének az ágyaikra, akár beszélgethetnének is elalvás előtt; bár volt ma elég idejük beszélgetni, így Yvon inkább arra szavaz, hogy aludjanak, és holnap tegyék a dolgukat. *
– A te szobádban is van mosdótál? * Kérdez rá a biztonság kedvéért, de szinte biztos a válaszban. A Pegazus nem egy úri szállás, de azért az ilyen és ehhez hasonló részletekre mindig odafigyelnek, ezért is olyan népszerű egy fogadó már emberöltők óta. *
– Nos, akkor… Jó éjszakát. Reggel odalent találkozunk? * Megvakarja tarkóját, mert eszébe jutott még valami. *
– Várj csak! Ha előbb ébren lennél, mint én, ebből vehetsz magadnak valami reggelit. A többit tartsd meg! * Azzal átad a lánynak, azaz Maavie Svila kisasszonynak 20 aranyat. Ha nincs más, akkor ezután be is csukja ajtaját, sőt ezúttal kulcsra is zárja azt. Ő is megmossa arcát, hónalját, leveszi cipőjét, leteszi tőrét az asztalra, és bebújik a pihe-puha ágyba. Akár egy marék szalma is lehetne, akkor is így vélekedne róla. Oldalra fekszik, és próbál elaludni. Hiányérzete van. Háta fázik. Inkább a hátára fordul. Akkor meg az az oldala érződik olyan üresnek. Így forgolódik még egy darabig, mígnem elnyomja az álom. Talán még utána is forgolódik, de arra már nem emlékszik.
Mélyen alszik, és ha senki vagy semmi nem zavarja meg a nyugalmát, kora délelőtt nyílnak csak fel a szemei. Persze nem tudja, mennyi lehet az idő, de odakint már világos van. Tegnap ilyenkor már rég úton voltak. Nyújtózik, megropogtatja a nyakát, felöltözik és leindul a fogadó-részlegbe… *
* Jó látni, hogy milyen jóízűen eszi vacsoráját a lány. Mint egy kismacska, akit most talált az út szélén. Azért Yvont se kell félteni; habár ő nem nyalja ki olyan szépen a tányért, de a kenyérdarabokkal sikerül felitatnia a főzelék nagyját.
A fogvatartók állítólagos kedvességére pár pillanat erejéig még a lányra mereszti a maga sötétbarna szemeit, kissé laposan néz rá, de aztán rájön, hogy ha fizetnének neki, se akarna most többet hallani a rabszolgahajcsár barmokról.
Mindketten realizálják, hogy mennyire fáradtak, és elindulnak az emeletre. A Rumos Rókalyuk után ez sem lesz nagy ördöngösség, mindössze annyi a különbség, hogy ezúttal az első emeletet célozzák meg. Arra se szól semmit, hogy Maavie magával viszi a teáját. Nem tulajdonít neki nagy jelentőséget, a kocsmáros majd rászól, ha akar. Ez valószínűleg nem történik meg, így feljutnak a szálláshelyre. Két kulcs van nála, az egyik a lány szobáját nyitja, a másik az övét, amely ezúttal szemben van vele. Ha nyitva hagynák az ajtajukat és leülnének az ágyaikra, akár beszélgethetnének is elalvás előtt; bár volt ma elég idejük beszélgetni, így Yvon inkább arra szavaz, hogy aludjanak, és holnap tegyék a dolgukat. *
– A te szobádban is van mosdótál? * Kérdez rá a biztonság kedvéért, de szinte biztos a válaszban. A Pegazus nem egy úri szállás, de azért az ilyen és ehhez hasonló részletekre mindig odafigyelnek, ezért is olyan népszerű egy fogadó már emberöltők óta. *
– Nos, akkor… Jó éjszakát. Reggel odalent találkozunk? * Megvakarja tarkóját, mert eszébe jutott még valami. *
– Várj csak! Ha előbb ébren lennél, mint én, ebből vehetsz magadnak valami reggelit. A többit tartsd meg! * Azzal átad a lánynak, azaz Maavie Svila kisasszonynak 20 aranyat.
Ha nincs más, akkor ezután be is csukja ajtaját, sőt ezúttal kulcsra is zárja azt. Ő is megmossa arcát, hónalját, leveszi cipőjét, leteszi tőrét az asztalra, és bebújik a pihe-puha ágyba. Akár egy marék szalma is lehetne, akkor is így vélekedne róla. Oldalra fekszik, és próbál elaludni. Hiányérzete van. Háta fázik. Inkább a hátára fordul. Akkor meg az az oldala érződik olyan üresnek. Így forgolódik még egy darabig, mígnem elnyomja az álom. Talán még utána is forgolódik, de arra már nem emlékszik. Mélyen alszik, és ha senki vagy semmi nem zavarja meg a nyugalmát, kora délelőtt nyílnak csak fel a szemei. Persze nem tudja, mennyi lehet az idő, de odakint már világos van. Tegnap ilyenkor már rég úton voltak. Nyújtózik, megropogtatja a nyakát, felöltözik és leindul a fogadó-részlegbe… *
7173. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2026-01-21 05:40:16
Üzenet elküldve: 2026-01-21 05:40:16
Rang: Játékos
IC üzenetek: 185
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 185
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
// Egyszer volt Artheniorban lóvásár //
*A kikötőit mindig is könnyen magukkal ragadták a történetek. A mesék és elbeszélések világa szinte körbefolyja néhány pillanat alatt.
Nolenar, az idősebb fivére szerint, az ilyesmiben egy érzelgős kis nyápic. Persze Morn egyáltalán nem ezt a kifejezést használta.
De ő a kortól (és italtól) reszelős szavak nyomán szinte érzi a szelet az arcán, az embermagas fűtenger illatát, ahogy a végtelenbe terülve hullámzik, míg a látóhatáron a lemenő nap olvadt rezébe nem vész. A véres, harcban megtépázott kis csapat tüdejéből egyként zihál a reménytelenség. És akkor az ifjú, délceg nemes kiválik közülük, hogy áldozatával mentse a többit. Strat úrfi, aki az életét leoldotta a társaiért, mint egy koloncot, ellovagolt a Pusztába... egy _kutyán_.
A jóhiszemű beleélés csónakja koppan egyet, ahogy a történet sodrása megakasztja ezen a képen. Aztán a kellemes ringatózásban félálomba merült józan logikája lassan feltápászkodik eme csónak aljából, és megdörzsöli a halántékát. Mert bizony a fenéken csikorogva karistolnak végig a kavicsok, s az egész mese labilis homokpadra fut. ~Kutyán.~ A hihetőség megfeneklik ezen a ponton, és zátonnyá állnak össze a részletek: egy iszákos aggastyán, akinek az öregapja sárkányokkal harcolt, egy kocsmában összeverődött társasággal elindult, hogy valami kürtszó... és egy tucat orkot legyőzve felderítettek a Pusztában egy titokzatos erődöt, ahol halomba hordott tetemeket égettek... ~Ó, Nolen!~ Nevethetnékje támad, de szorult belé annyi respektus a hajlott kor iránt, hogy uralkodjon a vonásain.*
- A kutyára! *emeli ő is a korsót egy szelíd mosollyal, de mielőtt újabb kört töltene az öreg, tapintatosan megállítja az üvegre fogó kezet.*
- Ha már jószágok... *mondja.* - Nézzük meg azt a telivért, aztán, ha úgy van, megírjuk a papírt, kifizetem, és ha elfogadja, egy jó vacsora mellett meg is ünnepelhetjük a pompás üzletet.
*Vacsorára mindenképp meghívja az öreget, mert annyi minden után, ami az elmúlt időkben megrágta és kiköpte, ez az önzetlen jótett egy megkopott, habókos aggastyán iránt, az ő lelkének is jót tesz. Az üzlethez ezen a ponton már nem fűz nagy reményeket. Nem lepődne meg, ha egy göthös kecskét mutatnának be neki, vagy kiderülne, hogy egyáltalán nem is létezik az a hátas.* - Addig a fogadós úr gondjaira bízhatjuk az italunkat. *S ha már ott vannak, a rendelést is leadhatják, hogy ne kelljen majd sokat várni az ételre.*
- Mit enne, Pmirshorn uram?
*A kikötőit mindig is könnyen magukkal ragadták a történetek. A mesék és elbeszélések világa szinte körbefolyja néhány pillanat alatt.
Nolenar, az idősebb fivére szerint, az ilyesmiben egy érzelgős kis nyápic. Persze Morn egyáltalán nem ezt a kifejezést használta.
De ő a kortól (és italtól) reszelős szavak nyomán szinte érzi a szelet az arcán, az embermagas fűtenger illatát, ahogy a végtelenbe terülve hullámzik, míg a látóhatáron a lemenő nap olvadt rezébe nem vész. A véres, harcban megtépázott kis csapat tüdejéből egyként zihál a reménytelenség. És akkor az ifjú, délceg nemes kiválik közülük, hogy áldozatával mentse a többit. Strat úrfi, aki az életét leoldotta a társaiért, mint egy koloncot, ellovagolt a Pusztába... egy _kutyán_.
A jóhiszemű beleélés csónakja koppan egyet, ahogy a történet sodrása megakasztja ezen a képen. Aztán a kellemes ringatózásban félálomba merült józan logikája lassan feltápászkodik eme csónak aljából, és megdörzsöli a halántékát. Mert bizony a fenéken csikorogva karistolnak végig a kavicsok, s az egész mese labilis homokpadra fut. ~Kutyán.~ A hihetőség megfeneklik ezen a ponton, és zátonnyá állnak össze a részletek: egy iszákos aggastyán, akinek az öregapja sárkányokkal harcolt, egy kocsmában összeverődött társasággal elindult, hogy valami kürtszó... és egy tucat orkot legyőzve felderítettek a Pusztában egy titokzatos erődöt, ahol halomba hordott tetemeket égettek... ~Ó, Nolen!~ Nevethetnékje támad, de szorult belé annyi respektus a hajlott kor iránt, hogy uralkodjon a vonásain.*
- A kutyára! *emeli ő is a korsót egy szelíd mosollyal, de mielőtt újabb kört töltene az öreg, tapintatosan megállítja az üvegre fogó kezet.*
- Ha már jószágok... *mondja.* - Nézzük meg azt a telivért, aztán, ha úgy van, megírjuk a papírt, kifizetem, és ha elfogadja, egy jó vacsora mellett meg is ünnepelhetjük a pompás üzletet.
*Vacsorára mindenképp meghívja az öreget, mert annyi minden után, ami az elmúlt időkben megrágta és kiköpte, ez az önzetlen jótett egy megkopott, habókos aggastyán iránt, az ő lelkének is jót tesz. Az üzlethez ezen a ponton már nem fűz nagy reményeket. Nem lepődne meg, ha egy göthös kecskét mutatnának be neki, vagy kiderülne, hogy egyáltalán nem is létezik az a hátas.* - Addig a fogadós úr gondjaira bízhatjuk az italunkat. *S ha már ott vannak, a rendelést is leadhatják, hogy ne kelljen majd sokat várni az ételre.*
- Mit enne, Pmirshorn uram?
7172. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2026-01-20 18:38:00
Üzenet elküldve: 2026-01-20 18:38:00
Rang: Játékos
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Naplemente//
*Maavie nem válogatós. Nem csak éhesen, sehogyan sem, hisz még soha, egyetlenegyszer sem fordult elő olyan alkalom, hogy választhatott volna két étel közül, de nem csak étel esetében volt ez így, hanem minden mással is. Nem dönthette el azt sem, hogy milyen ruhát viseljen, sem azt, hogy hol aludjon, de még azt sem, hogy hogyan álljon, mikor épp láncok korlátozták a szabad mozgásában. Ezért van az, hogy más talán lefitymálná a főzeléket, a gazdag kisasszonyok akár még egyenesen a disznók mosléka közé is öntenék, de ő nem. Ő rendkívül hálás, hogy jutott neki ilyen, s ezt be is bizonyítja azzal, hogy olyan tisztára nyalja még a tányér szélét is -szó szerint-, hogy azt elmosogatni sem biztos, hogy érdemes lesz. Arra mondjuk nem gondol, hogy talán nem illik ezt csinálni, de hát na.
Ami a Fürdőházat illeti, Yvon bizony téved. Egyáltalán nem kifogásként említette meg a bilincseit, hanem problémaként, hisz azok hiába eredeti funkciójukat elveszítve, csupán muszájból vannak rajta, még mindig képesek béklyóként működni, mert még így, láncok nélkül is a vaskarikák azok, mik megakadályozzák, hogy a Fürdőházba mehessen.*
- Mindet szeretném látni, Yvon! Mindet! *Lelkesedik aztán a megannyi helyről szóló felsorolást hallva, de végül a teste jelzi, hogy ő most valójában holtfáradt, csak ne legyen annyira lelkes.*
- De majd csak… holnap. *Ásít egy nagyot, majd tovább iszogatja a teát. Igyekszik mindezt lassan tenni, hogy ne fogyjon el túl hamar, mert nem tudhatja, hogy mikor kap majd legközelebb másikat. Azon is eltűnődik, hogy talán meg sem kellene innia az egészet, hogy maradjon későbbre is.
Yvon megállapítására felpillant a bögréről, ártatlanul pislog a gyönyörűnek titulált, világoskék szemeivel.*
- Azért nem mindig. Volt, amikor kedvesek voltak, és levették a láncaimat. Ezért is tudtam megszökni. *Meséli úgy, mintha komolyan is gondolná, hogy a kedvesség ott kezdődik, hogy nem tartják láncra verve, csak bezárva egy hideg, nyirkos szobába.*
- Akkor… megmutatod, hol tudok megmosakodni? Nem baj, ha hideg lesz a víz. *Mondja, és hacsak Yvon nem marasztalja valamiért, akkor fel is áll az asztaltól, kezében a fél pohár teával, amit úgy döntött, hogy tényleg magával fog vinni, és majd később megissza.*
*Maavie nem válogatós. Nem csak éhesen, sehogyan sem, hisz még soha, egyetlenegyszer sem fordult elő olyan alkalom, hogy választhatott volna két étel közül, de nem csak étel esetében volt ez így, hanem minden mással is. Nem dönthette el azt sem, hogy milyen ruhát viseljen, sem azt, hogy hol aludjon, de még azt sem, hogy hogyan álljon, mikor épp láncok korlátozták a szabad mozgásában. Ezért van az, hogy más talán lefitymálná a főzeléket, a gazdag kisasszonyok akár még egyenesen a disznók mosléka közé is öntenék, de ő nem. Ő rendkívül hálás, hogy jutott neki ilyen, s ezt be is bizonyítja azzal, hogy olyan tisztára nyalja még a tányér szélét is -szó szerint-, hogy azt elmosogatni sem biztos, hogy érdemes lesz. Arra mondjuk nem gondol, hogy talán nem illik ezt csinálni, de hát na.
Ami a Fürdőházat illeti, Yvon bizony téved. Egyáltalán nem kifogásként említette meg a bilincseit, hanem problémaként, hisz azok hiába eredeti funkciójukat elveszítve, csupán muszájból vannak rajta, még mindig képesek béklyóként működni, mert még így, láncok nélkül is a vaskarikák azok, mik megakadályozzák, hogy a Fürdőházba mehessen.*
- Mindet szeretném látni, Yvon! Mindet! *Lelkesedik aztán a megannyi helyről szóló felsorolást hallva, de végül a teste jelzi, hogy ő most valójában holtfáradt, csak ne legyen annyira lelkes.*
- De majd csak… holnap. *Ásít egy nagyot, majd tovább iszogatja a teát. Igyekszik mindezt lassan tenni, hogy ne fogyjon el túl hamar, mert nem tudhatja, hogy mikor kap majd legközelebb másikat. Azon is eltűnődik, hogy talán meg sem kellene innia az egészet, hogy maradjon későbbre is.
Yvon megállapítására felpillant a bögréről, ártatlanul pislog a gyönyörűnek titulált, világoskék szemeivel.*
- Azért nem mindig. Volt, amikor kedvesek voltak, és levették a láncaimat. Ezért is tudtam megszökni. *Meséli úgy, mintha komolyan is gondolná, hogy a kedvesség ott kezdődik, hogy nem tartják láncra verve, csak bezárva egy hideg, nyirkos szobába.*
- Akkor… megmutatod, hol tudok megmosakodni? Nem baj, ha hideg lesz a víz. *Mondja, és hacsak Yvon nem marasztalja valamiért, akkor fel is áll az asztaltól, kezében a fél pohár teával, amit úgy döntött, hogy tényleg magával fog vinni, és majd később megissza.*
7171. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2026-01-20 13:33:58
Üzenet elküldve: 2026-01-20 13:33:58
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 4
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 4
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
*Az ajtó felett lógó táblát nézi, az arra felvésett betűket, amik neki semmit se mondanak. Épp annyira lehet odaírva az, hogy „Malomház”, mint az, hogy „Korcsma a Rühös Fekete Macskához címezve”. Mégis úgy sejti, hogy odabent nem molnárlegényt s lisztet lel majd. Az ablakon-ajtón kihallatszódó zajok, s azok kiket ide betérni és távozni látott, elég jól súgják neki ezt.
Járt már a Szántóvégi ivóban és oda sem félt belépni, így hát a Rühös Fekete Macska ajtaját is épp úgy nyitja ki maga előtt, mint odahaza tenné. Persze a különbséget azonnal meglátja, hogy mivel másabb a kis falu söntése, mint ezé a nagy városé. De ha már kinyitotta az ajtót, akkor be is lép rajta; hiába nem pár lócát lát egy asztal mellett, hanem rengetegsok széket meg egy kazal asztalt. Másodjára megnézve persze nem végtelen-nagynak látja a helyet, hanem azért kisebbnek, és asztalból meg székből sincs annyi mint csillag az égen, de azért több, jóval több, mint amit a 'végi ivóban látott. Mintha ezen a helyen akarnának tartani egy menyegzőt, úgy van beállítva minden!
Becsukja az ajtót s ellép mellőle. A pult felé lépked, mert azt legalább biztosan felismeri, az nem sokkal másabb, mint odahaza. Mondjuk még a füst- és hagymaszag is nagyon hasonló. Meg a meleg. Megbámulja nagy kályhát, és arra gondol, hogy de jó lehet mellé ülni és ott felmelegedni. Eddig észre sem vette, hogy odakint mennyire fázott.*
- Szép estét! *-köszön a pult mögött állónak ahogy odaér, mintha egész életében ezt tette volna. Épp csak az nem látszik, hogy a pult mögött mennyire szorítja batyuja száját baljával.-* Hát itt enni is lehet?
*A csapos -vagy legalábbis úgy hiszi, hogy az lehet- egy pillanatig úgy néz rá, mintha lila színű egeret látna. De ez nem tart sokáig.*
- Persze, kisasszony! Tessék, az étlap. *-mondja, és elé is tol valami papirost, amin mindenféle írások vannak.
Ránéz, mintha értene belőle bármit is, de a Rühös Fekete Macska feliraton kívül nem ismer fel mást – ezt is csak azért, mert emlékszik rá, hogy ugyanez volt felírva odakint is a táblára. Nem nyúl az étlapért, felnéz róla a csaposra.*
- Hát én ennék. *-mondja, mintha egyértelmű lenne, hogy mit akar. Hirtelen eszébe jut, hogy talán itt mégsem az. Hiszen mi van, ha egy karaj zsíros kenyeret akarnának elé tenni? Most nem is kíván ilyet!-* Meleget. Valami.. meleget.
*A csapos végre megérti, hogy nem fog azok közül rendelni amit olyan szépen felírt arra a papirosára, mert azt elveszi előle.*
- Jól van, kisasszony. Mindjárt hozok valami meleget. *-ígéri, s el is indul valamerre. Úgy sejti, a konyhába megy. Hálát érez a csapos felé.
Ott marad a pultnál, fejét forgatva nézelődik, új neki most minden, mint a kisborjúnak. Mire a csapos visszaér, már megnézte magának még a függönyöket is. Piros függöny! Hát ki akaszt ki ilyet?!*
- Tessék, kisasszony. *-mondja a csapos, és elé rak egy tálban valamit, ami ugyan meleg ételnek néz ki, de azon túl nem soknak. Hát ő maga még a disznó elé se öntene ilyet. Sehol nem lát benne egy darabka répát vagy gyökeret, esetleg egy kis krumplit, vagy más tisztességes zöldséget. Ez csak valami olyasmi pocsékság így szemre, amit a pöcébe ürít az ember, ha elcsapja a gyomrát.*
- Köszönöm! *-mondja azért, és megpróbál mosolyt erőltetni magára. Pedig leginkább kissé sírhatnékja van.*
- Babfőzelék. *-mondja a csapos. Talán lát valamit az arcán abból amit gondol.-* 9 aranyat kérek érte.
*Majdnem lenyeli a nyelvét ezt hallva, de benyúl a tarsolyába, és leszámolja a pénzeket. Kilenc arany! Hát mi ez az alak, fosztogató?! És még azt mondja, hogy babfőzelék! BABFŐZELÉK! Ez!! A saját fakanalával verne oda a szakács lába szárának.*
- Köszönöm. *-mondja ismét ahogy maga elé húzza jobbjával a tálat.-* Odaű'hetek?
*Fejével a kályha felé int, van ott szabad szék és annyi hely, hogy letegye holmiját. A csapos csak mosolyogva bólogat, és már a következő vendég felé fordul, mintha maga itt se állna. Tenyerére ügyeskedi a tányért, majd a kiszemelt helyhez iszkol, mielőtt más tenné azt előtte.
Hátsóját szinte feltörte a bak az úton, így nem esik jól leülnie a kemény székbe, de a hátát jólesőn melegíti a kályha, és annak a pattogása egészen otthonos most neki. Eszébe jut, hogy a házukban most nem ég a tűz, nincs ki megrakja. Nincs ott senki se. Megrántja a hajfonatát, és úgy bámul a tányérjába, mintha látna benne valamit. Pedig abban nincs más, mint a gőzölgő babfőzelék. Talán a zsíros kenyérrel mégis csak jobban járt volna. Felveszi a kanalat, megállja hogy ne dörgölje meg azt a szoknyája szélében, és belemeríti azt az ételbe. A megbánás és a szomorúság úgy tölti meg egyszerre, mint a kútból mert víz a kantát.*
Járt már a Szántóvégi ivóban és oda sem félt belépni, így hát a Rühös Fekete Macska ajtaját is épp úgy nyitja ki maga előtt, mint odahaza tenné. Persze a különbséget azonnal meglátja, hogy mivel másabb a kis falu söntése, mint ezé a nagy városé. De ha már kinyitotta az ajtót, akkor be is lép rajta; hiába nem pár lócát lát egy asztal mellett, hanem rengetegsok széket meg egy kazal asztalt. Másodjára megnézve persze nem végtelen-nagynak látja a helyet, hanem azért kisebbnek, és asztalból meg székből sincs annyi mint csillag az égen, de azért több, jóval több, mint amit a 'végi ivóban látott. Mintha ezen a helyen akarnának tartani egy menyegzőt, úgy van beállítva minden!
Becsukja az ajtót s ellép mellőle. A pult felé lépked, mert azt legalább biztosan felismeri, az nem sokkal másabb, mint odahaza. Mondjuk még a füst- és hagymaszag is nagyon hasonló. Meg a meleg. Megbámulja nagy kályhát, és arra gondol, hogy de jó lehet mellé ülni és ott felmelegedni. Eddig észre sem vette, hogy odakint mennyire fázott.*
- Szép estét! *-köszön a pult mögött állónak ahogy odaér, mintha egész életében ezt tette volna. Épp csak az nem látszik, hogy a pult mögött mennyire szorítja batyuja száját baljával.-* Hát itt enni is lehet?
*A csapos -vagy legalábbis úgy hiszi, hogy az lehet- egy pillanatig úgy néz rá, mintha lila színű egeret látna. De ez nem tart sokáig.*
- Persze, kisasszony! Tessék, az étlap. *-mondja, és elé is tol valami papirost, amin mindenféle írások vannak.
Ránéz, mintha értene belőle bármit is, de a Rühös Fekete Macska feliraton kívül nem ismer fel mást – ezt is csak azért, mert emlékszik rá, hogy ugyanez volt felírva odakint is a táblára. Nem nyúl az étlapért, felnéz róla a csaposra.*
- Hát én ennék. *-mondja, mintha egyértelmű lenne, hogy mit akar. Hirtelen eszébe jut, hogy talán itt mégsem az. Hiszen mi van, ha egy karaj zsíros kenyeret akarnának elé tenni? Most nem is kíván ilyet!-* Meleget. Valami.. meleget.
*A csapos végre megérti, hogy nem fog azok közül rendelni amit olyan szépen felírt arra a papirosára, mert azt elveszi előle.*
- Jól van, kisasszony. Mindjárt hozok valami meleget. *-ígéri, s el is indul valamerre. Úgy sejti, a konyhába megy. Hálát érez a csapos felé.
Ott marad a pultnál, fejét forgatva nézelődik, új neki most minden, mint a kisborjúnak. Mire a csapos visszaér, már megnézte magának még a függönyöket is. Piros függöny! Hát ki akaszt ki ilyet?!*
- Tessék, kisasszony. *-mondja a csapos, és elé rak egy tálban valamit, ami ugyan meleg ételnek néz ki, de azon túl nem soknak. Hát ő maga még a disznó elé se öntene ilyet. Sehol nem lát benne egy darabka répát vagy gyökeret, esetleg egy kis krumplit, vagy más tisztességes zöldséget. Ez csak valami olyasmi pocsékság így szemre, amit a pöcébe ürít az ember, ha elcsapja a gyomrát.*
- Köszönöm! *-mondja azért, és megpróbál mosolyt erőltetni magára. Pedig leginkább kissé sírhatnékja van.*
- Babfőzelék. *-mondja a csapos. Talán lát valamit az arcán abból amit gondol.-* 9 aranyat kérek érte.
*Majdnem lenyeli a nyelvét ezt hallva, de benyúl a tarsolyába, és leszámolja a pénzeket. Kilenc arany! Hát mi ez az alak, fosztogató?! És még azt mondja, hogy babfőzelék! BABFŐZELÉK! Ez!! A saját fakanalával verne oda a szakács lába szárának.*
- Köszönöm. *-mondja ismét ahogy maga elé húzza jobbjával a tálat.-* Odaű'hetek?
*Fejével a kályha felé int, van ott szabad szék és annyi hely, hogy letegye holmiját. A csapos csak mosolyogva bólogat, és már a következő vendég felé fordul, mintha maga itt se állna. Tenyerére ügyeskedi a tányért, majd a kiszemelt helyhez iszkol, mielőtt más tenné azt előtte.
Hátsóját szinte feltörte a bak az úton, így nem esik jól leülnie a kemény székbe, de a hátát jólesőn melegíti a kályha, és annak a pattogása egészen otthonos most neki. Eszébe jut, hogy a házukban most nem ég a tűz, nincs ki megrakja. Nincs ott senki se. Megrántja a hajfonatát, és úgy bámul a tányérjába, mintha látna benne valamit. Pedig abban nincs más, mint a gőzölgő babfőzelék. Talán a zsíros kenyérrel mégis csak jobban járt volna. Felveszi a kanalat, megállja hogy ne dörgölje meg azt a szoknyája szélében, és belemeríti azt az ételbe. A megbánás és a szomorúság úgy tölti meg egyszerre, mint a kútból mert víz a kantát.*
7170. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2026-01-19 23:33:43
Üzenet elküldve: 2026-01-19 23:33:43
Rang: Játékos
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
// Egyszer volt Artheniorban lóvásár //
– Az már igaz… * Bólint a fiatal szavaira, és egy darabig eltűnődik, hogy miért olyan ismerős neki ez a félidegen, de nem tudja megmondani.
~ Mindenesetre a szava járása egyedi, ezt meg kell hagyni. ~ Morfondírozik magában, miközben a fiatalember szavait hallgatja, aztán meg csak rövid ideig néznek maguk elé, hallgatnak. Aztán amikor újra megszólal a legény, örömet csal az öreg arcára. Ámde hamar el is múlik az az öröm, amikor eszébe jut, hogy az előbb még lovat akart tőle venni. Egy kissé gyanakodni kezd a másikra. Nem akarja visszautasítani az italt, mert azért mégiscsak megdolgozott érte a történetével, meg azzal, hogy elmesélte azt, de nem is akarja hagyni, hogy a másik leitassa, aztán elmenjen a lovával. Átlát ő a szitán! Nemrég egy zsák követ kellett visszautasítani egy magát nemesnek valló uraságtól, fel van ő készülve minden eshetőségre. Mondhatni, nem mai bárány. *
– No, látom, jut itt sajt is a kenyérre! * Jegyzi meg térfásan, de tényleg elgondolkodik, hogy mit akarhat tőle egy ilyen gazdag férfi. De mit van mit tenni, egyelőre nincs miért aggódnia, hiszen ezelőtt csak egy-két pohárral ivott. És abban egész biztos, hogy akármennyit ivott is már, nem fogja sokkal olcsóbban árulni a lovát. Na jó, talán egy kicsit még engedhet az árából.
A pillanat örömét vagy épp szomorúságát azonban kár lenne gyanakvással megfertőzni, így amikor Nolenar poharát emeli, ő is így tesz. *
– Strat úrfira. * Ismétli el, aztán megissza borát. Így van, az egészet egyszerre. *
– Ááh. * Elégedetten sóhajt utána, és leteszi a poharát. *
– Mármint Strat úrfinak? * Kérdez vissza, mert a kérdésfeltevésből akár rá is vonatkozhat a kérdés, de a tündérre is. Ám mindkettőre hasonlóan unalmas választ tudna csak adni. *
– Nem tudok róla. Egy kutyája volt, azon lovagolt el a pusztába. Remélem, a kutya megúszta. * Ismét tart egy kis szünetet. *
~ Tényleg, vajon mi Strat úrfi kutyájával, miután a gazdája feláldozta magát? ~
– Szabad? * Bök az üveg borra, és ha Nolenar megengedi, újra tölt magának. Igény esetén a másiknak is. *
– Nem mintha el akarnám venni Strat úrfitól a dicsőséget, de így jobban belegondolva, a kutyája is fontos szereplő volt a történetben. Hogy is hívta azt az ebet..? * Próbál visszaemlékezni, de emlékezete már olyan ködös, mint az ingovány télen. Hamar fel is adja. *
– Mindegy, szóval igyunk most Strat úrfi kutyájára is! ~ Akármi is lett a sorsa, miután gazdáját felfalták a wargok. Argh! Kegyetlen az élet. ~
– Az már igaz… * Bólint a fiatal szavaira, és egy darabig eltűnődik, hogy miért olyan ismerős neki ez a félidegen, de nem tudja megmondani.
~ Mindenesetre a szava járása egyedi, ezt meg kell hagyni. ~ Morfondírozik magában, miközben a fiatalember szavait hallgatja, aztán meg csak rövid ideig néznek maguk elé, hallgatnak. Aztán amikor újra megszólal a legény, örömet csal az öreg arcára. Ámde hamar el is múlik az az öröm, amikor eszébe jut, hogy az előbb még lovat akart tőle venni. Egy kissé gyanakodni kezd a másikra. Nem akarja visszautasítani az italt, mert azért mégiscsak megdolgozott érte a történetével, meg azzal, hogy elmesélte azt, de nem is akarja hagyni, hogy a másik leitassa, aztán elmenjen a lovával. Átlát ő a szitán! Nemrég egy zsák követ kellett visszautasítani egy magát nemesnek valló uraságtól, fel van ő készülve minden eshetőségre. Mondhatni, nem mai bárány. *
– No, látom, jut itt sajt is a kenyérre! * Jegyzi meg térfásan, de tényleg elgondolkodik, hogy mit akarhat tőle egy ilyen gazdag férfi. De mit van mit tenni, egyelőre nincs miért aggódnia, hiszen ezelőtt csak egy-két pohárral ivott. És abban egész biztos, hogy akármennyit ivott is már, nem fogja sokkal olcsóbban árulni a lovát. Na jó, talán egy kicsit még engedhet az árából.
A pillanat örömét vagy épp szomorúságát azonban kár lenne gyanakvással megfertőzni, így amikor Nolenar poharát emeli, ő is így tesz. *
– Strat úrfira. * Ismétli el, aztán megissza borát. Így van, az egészet egyszerre. *
– Ááh. * Elégedetten sóhajt utána, és leteszi a poharát. *
– Mármint Strat úrfinak? * Kérdez vissza, mert a kérdésfeltevésből akár rá is vonatkozhat a kérdés, de a tündérre is. Ám mindkettőre hasonlóan unalmas választ tudna csak adni. *
– Nem tudok róla. Egy kutyája volt, azon lovagolt el a pusztába. Remélem, a kutya megúszta. * Ismét tart egy kis szünetet. *
~ Tényleg, vajon mi Strat úrfi kutyájával, miután a gazdája feláldozta magát? ~
– Szabad? * Bök az üveg borra, és ha Nolenar megengedi, újra tölt magának. Igény esetén a másiknak is. *
– Nem mintha el akarnám venni Strat úrfitól a dicsőséget, de így jobban belegondolva, a kutyája is fontos szereplő volt a történetben. Hogy is hívta azt az ebet..? * Próbál visszaemlékezni, de emlékezete már olyan ködös, mint az ingovány télen. Hamar fel is adja. *
– Mindegy, szóval igyunk most Strat úrfi kutyájára is! ~ Akármi is lett a sorsa, miután gazdáját felfalták a wargok. Argh! Kegyetlen az élet. ~
7169. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2026-01-19 21:55:05
Üzenet elküldve: 2026-01-19 21:55:05
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 934
OOC üzenetek: 287
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 934
OOC üzenetek: 287
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Varjúlakoma//
*Sejtései beigazolódni látszanak, és Shorenai érdeklődését kellőképpen felcsigázzák családját érintő rossz szóbeszédek. Az elf bizony csalódott lett volna, ha nem éri el a várt hatást, de nem csupán a kitüntetett figyelem érdekében eredt meg ennyire nyelve. A férfit láthatóan meg sem lepik ezek az arcátlan szóbeszédek, így az elf már majdnem teljesen biztos abban, hogy hasonlóan sötét titkok lapulnak az idegen mosola mögött.*
- Nem hibáztatom őket érte, egyéb szórakozásuk sincs, bár hasznos elfoglaltságuk éppenséggel volna.
*Megbocsátóan legyint egyet, mint egy gyermek apró csínytevésén.*
- Nem mellesleg jómagam is remekül mulatok ezeken.
*Az idegen megállapítását könnyedén kerüli ki, mintha csupán megfeledkezett volna arról, hogy hevesen ellenkezzen. Már csupán a legszükségesebb módon óhajtja az ártatlanság látszatát fenntartani, de komolyabb erőfeszítéseket legfeljebb akkor tesz ezért, ha éppen érdeke származik a szegény, védtelen kisasszony szerepéből.*
- Ó ugyan ugyan, ne féltsen engem! Igazán jól tudok méltósággal veszíteni.
*Cinkos mosolya és kacsintása természetesen mást sejtet, de talán ezúttal nem venné annyira a szívére, ha mégis kikapna. Shorenai olyan hirtelen varázsolja elő a kártyákat, mintha egész életében erre a ajánlatra várt volna. Relael arcán meg is jelenik egy meglepettséggel vegyes elismerés, s amíg a férfi beszél, kapva kap az alkalmon, hogy ismételten benedvesítse ajkait.
Kérkedhetne is akár azzal, hogy mennyire remek megfigyelő, melynek következtében magabiztosan rájött asztaltársasága gyengéjére, ám magát sem tudná ezzel becsapni. Nemes egyszerűséggel ráhibázott, ami csupán fokozza elégedettségét.*
- Hüm, mégis melyik volna az?
*Kérdezi elnyújtva magánhangzóit, miközben a számára kiosztott lapokat maga elé emelve látszólag rendkívül elmélyülten tanulmányozza őket. Úgy tesz, mint akinek komolyan fontolóra kell vennie következő lépését, vagy esetleges nyerési esélyeit, de a kártyák közül egy óvatlan pillanatra kíváncsian felpillant. Nem csak a lapokból igyekszik olvasni, bár az azokra festett ábrákkal sokkal könnyebb dolga akad, mint Shorenai arcával.*
- Akadhatna.
*Sóhajtja. Réveteg pillantása az asztalra kalandozik, majd vissza a kártyákra. Nem gondolja véletlennek, hogy megannyi pletyka közül ez keltette fel érdeklődését Shorenainak.
Hosszúra nyújtott szünete után nem érkezik folytatás, ezzel pedig a levegőben hagyja a férfi felvetését. Természetesen az elf válaszának hiánya is egyfajta válasz, már csak az a kérdéses, hogy az üres részeket mivel színezi ki hallgatósága.
A további lábjegyzetekhez nem fűz hozzá semmit, csupán némaságba burkolózik. Arcán mindenféle érzelmek és reakciók megjelennek, ezek a színpadias gesztusok viszont nem hordoznak magukban komolyabb jelentést, de persze Shorenai örömmel csemegézhet Relael felhúzott szemöldökeinek, vagy kiszélesedő mosolyának jelentőségén.
Titokztatoskodásának az elé tárt történetek vetnek véget. Macskához hasonlóan villannak meg zöldjei ahogy megpillantja prédáját, ám a vér fantomízét a lehetséges hazugság édeskéd ígérete cseppenti nyelve hegyére. Az ajánlat kecsegtető, s aligha lenne képes ellenállni neki, ahhoz már túlzottan kíváncsi. Persze bátorítja az a tény is, hogy meglehetősen jó osztáshoz volt szerencséje. Elvégez egy gyors kockázatelemzést, hogy vajon Shorenai mekkora eséllyel nyerheti meg ezt a kört, végül el is hessenti kedvező számításait. Végsősoron nincs jelentősége, elvégre szeret veszélyesen élni.*
- Legyen! Tetszenek a tétek, tartom.
*Még kivárja a férfi beleegyezését, mielőtt elégedetten fordítja fel lapjait, és tolja középre őket. Öntelt mosolyát akkor sem lehetne levakarni szép arcáról, ha most söpörnék le őt a játéktérről, de erre igen csekélyke esélyt lát, ha számításai valóban igazak voltak. Utóbbi sem lepné meg feltétlenül, mert mindig untatták tanárai által leadott száraz anyagok, ennek okán nem is remekel az akadémiai műveltségekben, különösen nem a matematikában. Erre persze mindig frappánsan azt felelte, hogy őt bizony nem az eszéért kell szeressék.*
//Varjúlakoma//
*Sejtései beigazolódni látszanak, és Shorenai érdeklődését kellőképpen felcsigázzák családját érintő rossz szóbeszédek. Az elf bizony csalódott lett volna, ha nem éri el a várt hatást, de nem csupán a kitüntetett figyelem érdekében eredt meg ennyire nyelve. A férfit láthatóan meg sem lepik ezek az arcátlan szóbeszédek, így az elf már majdnem teljesen biztos abban, hogy hasonlóan sötét titkok lapulnak az idegen mosola mögött.*
- Nem hibáztatom őket érte, egyéb szórakozásuk sincs, bár hasznos elfoglaltságuk éppenséggel volna.
*Megbocsátóan legyint egyet, mint egy gyermek apró csínytevésén.*
- Nem mellesleg jómagam is remekül mulatok ezeken.
*Az idegen megállapítását könnyedén kerüli ki, mintha csupán megfeledkezett volna arról, hogy hevesen ellenkezzen. Már csupán a legszükségesebb módon óhajtja az ártatlanság látszatát fenntartani, de komolyabb erőfeszítéseket legfeljebb akkor tesz ezért, ha éppen érdeke származik a szegény, védtelen kisasszony szerepéből.*
- Ó ugyan ugyan, ne féltsen engem! Igazán jól tudok méltósággal veszíteni.
*Cinkos mosolya és kacsintása természetesen mást sejtet, de talán ezúttal nem venné annyira a szívére, ha mégis kikapna. Shorenai olyan hirtelen varázsolja elő a kártyákat, mintha egész életében erre a ajánlatra várt volna. Relael arcán meg is jelenik egy meglepettséggel vegyes elismerés, s amíg a férfi beszél, kapva kap az alkalmon, hogy ismételten benedvesítse ajkait.
Kérkedhetne is akár azzal, hogy mennyire remek megfigyelő, melynek következtében magabiztosan rájött asztaltársasága gyengéjére, ám magát sem tudná ezzel becsapni. Nemes egyszerűséggel ráhibázott, ami csupán fokozza elégedettségét.*
- Hüm, mégis melyik volna az?
*Kérdezi elnyújtva magánhangzóit, miközben a számára kiosztott lapokat maga elé emelve látszólag rendkívül elmélyülten tanulmányozza őket. Úgy tesz, mint akinek komolyan fontolóra kell vennie következő lépését, vagy esetleges nyerési esélyeit, de a kártyák közül egy óvatlan pillanatra kíváncsian felpillant. Nem csak a lapokból igyekszik olvasni, bár az azokra festett ábrákkal sokkal könnyebb dolga akad, mint Shorenai arcával.*
- Akadhatna.
*Sóhajtja. Réveteg pillantása az asztalra kalandozik, majd vissza a kártyákra. Nem gondolja véletlennek, hogy megannyi pletyka közül ez keltette fel érdeklődését Shorenainak.
Hosszúra nyújtott szünete után nem érkezik folytatás, ezzel pedig a levegőben hagyja a férfi felvetését. Természetesen az elf válaszának hiánya is egyfajta válasz, már csak az a kérdéses, hogy az üres részeket mivel színezi ki hallgatósága.
A további lábjegyzetekhez nem fűz hozzá semmit, csupán némaságba burkolózik. Arcán mindenféle érzelmek és reakciók megjelennek, ezek a színpadias gesztusok viszont nem hordoznak magukban komolyabb jelentést, de persze Shorenai örömmel csemegézhet Relael felhúzott szemöldökeinek, vagy kiszélesedő mosolyának jelentőségén.
Titokztatoskodásának az elé tárt történetek vetnek véget. Macskához hasonlóan villannak meg zöldjei ahogy megpillantja prédáját, ám a vér fantomízét a lehetséges hazugság édeskéd ígérete cseppenti nyelve hegyére. Az ajánlat kecsegtető, s aligha lenne képes ellenállni neki, ahhoz már túlzottan kíváncsi. Persze bátorítja az a tény is, hogy meglehetősen jó osztáshoz volt szerencséje. Elvégez egy gyors kockázatelemzést, hogy vajon Shorenai mekkora eséllyel nyerheti meg ezt a kört, végül el is hessenti kedvező számításait. Végsősoron nincs jelentősége, elvégre szeret veszélyesen élni.*
- Legyen! Tetszenek a tétek, tartom.
*Még kivárja a férfi beleegyezését, mielőtt elégedetten fordítja fel lapjait, és tolja középre őket. Öntelt mosolyát akkor sem lehetne levakarni szép arcáról, ha most söpörnék le őt a játéktérről, de erre igen csekélyke esélyt lát, ha számításai valóban igazak voltak. Utóbbi sem lepné meg feltétlenül, mert mindig untatták tanárai által leadott száraz anyagok, ennek okán nem is remekel az akadémiai műveltségekben, különösen nem a matematikában. Erre persze mindig frappánsan azt felelte, hogy őt bizony nem az eszéért kell szeressék.*
7168. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2026-01-19 21:30:14
Üzenet elküldve: 2026-01-19 21:30:14
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 130
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 130
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Naplemente//
* Maavie nem válogatós. Legalábbis ilyen éhesen biztos nem. Ez remek hír. Falják hát a jól kiérdemelt vacsorájukat, közben beszélgetnek. Egyedül a nap hőse, Sárkány nem eszik velük, de biztos ő is talált magának valamit odakint. *
– Tényleg, majdnem el is felejtettem a bilincseket. * Bólint a lány meglátására, és egészen biztos benne, hogy valójában csak kifogásokat keres, hogy ne kelljen mezítelenül mutatkoznia akár előtte, akár a város népei előtt. Ezen magában mosolyog is egyet, de nem vitatná tovább a dolgot, ha aztán nem Maavie egészíteni ki mondandóját. *
– Hm? * Ám az egész biztos nem mindig elég biztos. Yvon tévedett. Felcsillan a szeme, na persze nem valami bűnös gondolatok miatt, ó dehogy. A lány vele tervez fürdőbe menni a bilincsek leszedése után! Ez azt jelenti, hogy nem akarja őt elhagyni! Neki is kell pár pillanat, mire ezt tudatosítja magában, de aztán széles mosollyal bólint. *
– Ezer örömmel! Rengeteg érdekes dolog van a városban… * Eszik egy falatot. *
– Kezdve a könyvtárral, a piacon át a tisztásig. * Megint kanalaz egyet a főzelékéből. *
– A tisztás a város különlegessége, biztosan tetszene neked. Ha gondolod, reggel még a kovács előtt megmutathatom neked. Ott van tőle egy köpésre. * Úgy belefeledkezik az ötletek sorolásába, hogy egy percre meg is feledkezik önmagáról. Arról, hogy neki a Kikötőben van dolga. Illetve perpillanat nincs, de ott akar dolgot magának. A városban nincs senkije és semmije. Illetve de, sőt, sokkal több mindene van Artheniorban, mint a Kikötőben, de talán éppen ezért akar mégis oda menni. Legyint magában. Egy pár nap idehaza talán belefér. Aztán, hogy utána mi lesz, az majd kiderül.
A lány megjegyzésére sóhajt egyet. Ő is épp befejezte a vacsoráját, és teájáért nyúl. *
– Nem bántak jól veled, te lány. * Rosszallóan megrázza a fejét. *
– De ezentúl másképp lesz. Nagyon másképp. * Ismét beleiszik a teába, majd egy nagyot ásít. Gyorsan besötétedett, de még nem járhat későre. De hát ki annak a megmondója, hogy mikor kell lefeküdni? Yvon szerint lassan itt az ideje, de még nem áll fel az asztaltól, hátha a lány mondani akar még valamit. *
* Maavie nem válogatós. Legalábbis ilyen éhesen biztos nem. Ez remek hír. Falják hát a jól kiérdemelt vacsorájukat, közben beszélgetnek. Egyedül a nap hőse, Sárkány nem eszik velük, de biztos ő is talált magának valamit odakint. *
– Tényleg, majdnem el is felejtettem a bilincseket. * Bólint a lány meglátására, és egészen biztos benne, hogy valójában csak kifogásokat keres, hogy ne kelljen mezítelenül mutatkoznia akár előtte, akár a város népei előtt. Ezen magában mosolyog is egyet, de nem vitatná tovább a dolgot, ha aztán nem Maavie egészíteni ki mondandóját. *
– Hm? * Ám az egész biztos nem mindig elég biztos. Yvon tévedett. Felcsillan a szeme, na persze nem valami bűnös gondolatok miatt, ó dehogy. A lány vele tervez fürdőbe menni a bilincsek leszedése után! Ez azt jelenti, hogy nem akarja őt elhagyni! Neki is kell pár pillanat, mire ezt tudatosítja magában, de aztán széles mosollyal bólint. *
– Ezer örömmel! Rengeteg érdekes dolog van a városban… * Eszik egy falatot. *
– Kezdve a könyvtárral, a piacon át a tisztásig. * Megint kanalaz egyet a főzelékéből. *
– A tisztás a város különlegessége, biztosan tetszene neked. Ha gondolod, reggel még a kovács előtt megmutathatom neked. Ott van tőle egy köpésre. * Úgy belefeledkezik az ötletek sorolásába, hogy egy percre meg is feledkezik önmagáról. Arról, hogy neki a Kikötőben van dolga. Illetve perpillanat nincs, de ott akar dolgot magának. A városban nincs senkije és semmije. Illetve de, sőt, sokkal több mindene van Artheniorban, mint a Kikötőben, de talán éppen ezért akar mégis oda menni. Legyint magában. Egy pár nap idehaza talán belefér. Aztán, hogy utána mi lesz, az majd kiderül.
A lány megjegyzésére sóhajt egyet. Ő is épp befejezte a vacsoráját, és teájáért nyúl. *
– Nem bántak jól veled, te lány. * Rosszallóan megrázza a fejét. *
– De ezentúl másképp lesz. Nagyon másképp. * Ismét beleiszik a teába, majd egy nagyot ásít. Gyorsan besötétedett, de még nem járhat későre. De hát ki annak a megmondója, hogy mikor kell lefeküdni? Yvon szerint lassan itt az ideje, de még nem áll fel az asztaltól, hátha a lány mondani akar még valamit. *
7167. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2026-01-18 17:09:51
Üzenet elküldve: 2026-01-18 17:09:51
Rang: Játékos
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Naplemente//
*Ha van, amit a nyugodt pillanatoknál jobban szeretne élvezni, az pont a vacsora, ezért egy kicsit sem bánja, hogy az étel megérkezte okán maradnak abba a bókok és a társalgásuk, mert hiába szép kékek a szemei, a gyomra attól még korogni fog, ha üres, de most már nem lesz az. Ami a főzeléket illeti, más fiatal talán fintorogna az állaga vagy a színe miatt, de nem ő. Jóízűen esik neki a tányér ételnek, és azt sem kell kétszer mondani neki, hogy kenyeret is egyen hozzá.*
- Én mindent eszek mindennel, amit adsz. *Mondja boldogan, de ő inkább marad a kanálnál, még ha ügyetlenül is bánik vele, a letört kenyérfalatkákat pedig minden egyes kanál főzelék után eszi meg. Neki így jó. A teához egyelőre nem nyúl, csak az ételt kanalazza serényen és egyre gyorsabban, amint, hála a kandalló melegének és persze Yvonnak, aki idehozta, már nem is fázik annyira, sőt, egyáltalán.
Közben eszébe jut a fürdés kérdése is, mire társa két alternatívát is ajánl, ám az utóbbira Maavie hevesen kezdi csóválni a fejét.*
- A fürdőház nem jó. Nem akarok emberek közé menni. Ott nem tudnám eltakarni a bilincseimet sem. *Vágja rá azonnal, rémülten erre a lehetőségre. Miután Yvon nem visel láncokat, valószínűleg eszébe sem jutott, hogy azokat nem volna bölcs dolog a lánynak ruha nélkül mutogatni magán.*
- De… majd, ha már nem lesznek rajtam, megmutathatnád, milyen ott… *Teszi hozzá félénken, mert valójában rettentően kíváncsi mindenre, az egész világra, így a fürdőházra is, csupán a lehetősége kevés, főleg, míg egy szökött rabnak vagy bűnözőnek is nézheti bárki, aki kiszúrja a béklyóit.
A tányérja közben hamar kiürül, és a kenyér is elfogy. Maavie jóllakottan dől hátra a székében, kezébe veszi a meleg bögrét a teával, ami bár mostanra már nem túl forró, mégis hangosan szürcsölgetve kezdi iszogatni.*
- Olyan rég volt már, hogy két nap egymás után ettem… *Újságolja közben csak úgy, mintha ez normális volna.*
*Ha van, amit a nyugodt pillanatoknál jobban szeretne élvezni, az pont a vacsora, ezért egy kicsit sem bánja, hogy az étel megérkezte okán maradnak abba a bókok és a társalgásuk, mert hiába szép kékek a szemei, a gyomra attól még korogni fog, ha üres, de most már nem lesz az. Ami a főzeléket illeti, más fiatal talán fintorogna az állaga vagy a színe miatt, de nem ő. Jóízűen esik neki a tányér ételnek, és azt sem kell kétszer mondani neki, hogy kenyeret is egyen hozzá.*
- Én mindent eszek mindennel, amit adsz. *Mondja boldogan, de ő inkább marad a kanálnál, még ha ügyetlenül is bánik vele, a letört kenyérfalatkákat pedig minden egyes kanál főzelék után eszi meg. Neki így jó. A teához egyelőre nem nyúl, csak az ételt kanalazza serényen és egyre gyorsabban, amint, hála a kandalló melegének és persze Yvonnak, aki idehozta, már nem is fázik annyira, sőt, egyáltalán.
Közben eszébe jut a fürdés kérdése is, mire társa két alternatívát is ajánl, ám az utóbbira Maavie hevesen kezdi csóválni a fejét.*
- A fürdőház nem jó. Nem akarok emberek közé menni. Ott nem tudnám eltakarni a bilincseimet sem. *Vágja rá azonnal, rémülten erre a lehetőségre. Miután Yvon nem visel láncokat, valószínűleg eszébe sem jutott, hogy azokat nem volna bölcs dolog a lánynak ruha nélkül mutogatni magán.*
- De… majd, ha már nem lesznek rajtam, megmutathatnád, milyen ott… *Teszi hozzá félénken, mert valójában rettentően kíváncsi mindenre, az egész világra, így a fürdőházra is, csupán a lehetősége kevés, főleg, míg egy szökött rabnak vagy bűnözőnek is nézheti bárki, aki kiszúrja a béklyóit.
A tányérja közben hamar kiürül, és a kenyér is elfogy. Maavie jóllakottan dől hátra a székében, kezébe veszi a meleg bögrét a teával, ami bár mostanra már nem túl forró, mégis hangosan szürcsölgetve kezdi iszogatni.*
- Olyan rég volt már, hogy két nap egymás után ettem… *Újságolja közben csak úgy, mintha ez normális volna.*
7166. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2026-01-18 16:54:20
Üzenet elküldve: 2026-01-18 16:54:20
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 130
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 130
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Naplemente//
* A lány figyelmeztetése ellenére nem másítja meg az ígéretét. Be fogja tartani, nem lesz semmi baj, és ha mégis, akkor majd kitalál valamit. Jobb később bocsánatot kérni, mint most feladni, meg sem próbálni. A tervet azonban elfogadja Maavie, így hivatalosan is Yvonra hárul a feladat, hogy megmutassa, mennyire meggyőző is tud lenni. Ám azt majd holnap! A mai nap már nem akar senki meggyőzni semmiről, épp elég volt az összes eddigi.
Mondana még sok szép bókot Maavienek, de későbbre is tartalékolni kell a legjobbakból, na meg aztán nem is kell elsietni az ilyet, a végén még azt hinné, hogy nem is gondolja komolyan. Elmosolyodik annak reakcióján, de azután nem sokáig élvezheti a nyugodt pillanatokat, mert elkészül a vacsorájuk. Már talpon is van, és néhány másodperccel később leteszi a vacsorájukat az asztalra. Két csésze tea, két adag babfőzelék és egy-egy nagy szelet kenyér. Maaviet nem látta még rendes ételt enni, úgyhogy az egy kis magyarázatot hozzá, a biztonság kedvéért. *
– A kenyeret a főzelékhez kell enni. Nézd csak, így a legfinomabb. * Mondja, miközben megfogja a kenyerét, tör belőle egy darabot, és kanálként használva beletunkolja a főzelékbe. Persze Maavie eheti kanállal is vagy felőle akár kézzel-lábbal is, de ő a maga részéről marad a falusi módszernél, amitől véleménye szerint a kenyér és a főzelék is sokkalta finomabb lesz. Meg aztán iszik hozzá teát is, bár az még forró, így csak szürcsöli egyelőre. Aki nem tudja, hogy Yvon most tette meg a Kikötő-Arthenior távot, azt hihetné, hogy a férfi még sosem evett főtt ételt, mivel olyan jóízűen eszi a babfőzeléket, mintha az valami királyi étek lenne.
Persze a lány kérdéséről sem feledkezik meg teljesen. A finom vacsora úgy elterelte a figyelmét, hogy majdnem meg is feledkezett arról. Kis késéssel, de válaszol. *
– Úgy rémlik, van fent mosdótál. * Vonja meg a vállát, és eszik tovább. Aztán kicsivel később eszébe jut, hogy Maavie talán rendes fürdőre gondolt. Lenyeli a falatot, ami a szájában van, aztán hozzáteszi. *
– De van fürdőház is. Régen ingyenes volt, talán most is az. Ha nem zavar, hogy többtucat emberrel együtt kell együtt fürdened. * Teszi hozzá, egy aprócska gonosz vigyorral az arcán, még mielőtt nagyon beleélné magát a lány. Aztán ki tudja, lehet, hogy a látszat ellenére Yvon lesz kettejük közül a szégyellősebb. *
* A lány figyelmeztetése ellenére nem másítja meg az ígéretét. Be fogja tartani, nem lesz semmi baj, és ha mégis, akkor majd kitalál valamit. Jobb később bocsánatot kérni, mint most feladni, meg sem próbálni. A tervet azonban elfogadja Maavie, így hivatalosan is Yvonra hárul a feladat, hogy megmutassa, mennyire meggyőző is tud lenni. Ám azt majd holnap! A mai nap már nem akar senki meggyőzni semmiről, épp elég volt az összes eddigi.
Mondana még sok szép bókot Maavienek, de későbbre is tartalékolni kell a legjobbakból, na meg aztán nem is kell elsietni az ilyet, a végén még azt hinné, hogy nem is gondolja komolyan. Elmosolyodik annak reakcióján, de azután nem sokáig élvezheti a nyugodt pillanatokat, mert elkészül a vacsorájuk. Már talpon is van, és néhány másodperccel később leteszi a vacsorájukat az asztalra. Két csésze tea, két adag babfőzelék és egy-egy nagy szelet kenyér. Maaviet nem látta még rendes ételt enni, úgyhogy az egy kis magyarázatot hozzá, a biztonság kedvéért. *
– A kenyeret a főzelékhez kell enni. Nézd csak, így a legfinomabb. * Mondja, miközben megfogja a kenyerét, tör belőle egy darabot, és kanálként használva beletunkolja a főzelékbe. Persze Maavie eheti kanállal is vagy felőle akár kézzel-lábbal is, de ő a maga részéről marad a falusi módszernél, amitől véleménye szerint a kenyér és a főzelék is sokkalta finomabb lesz. Meg aztán iszik hozzá teát is, bár az még forró, így csak szürcsöli egyelőre. Aki nem tudja, hogy Yvon most tette meg a Kikötő-Arthenior távot, azt hihetné, hogy a férfi még sosem evett főtt ételt, mivel olyan jóízűen eszi a babfőzeléket, mintha az valami királyi étek lenne.
Persze a lány kérdéséről sem feledkezik meg teljesen. A finom vacsora úgy elterelte a figyelmét, hogy majdnem meg is feledkezett arról. Kis késéssel, de válaszol. *
– Úgy rémlik, van fent mosdótál. * Vonja meg a vállát, és eszik tovább. Aztán kicsivel később eszébe jut, hogy Maavie talán rendes fürdőre gondolt. Lenyeli a falatot, ami a szájában van, aztán hozzáteszi. *
– De van fürdőház is. Régen ingyenes volt, talán most is az. Ha nem zavar, hogy többtucat emberrel együtt kell együtt fürdened. * Teszi hozzá, egy aprócska gonosz vigyorral az arcán, még mielőtt nagyon beleélné magát a lány. Aztán ki tudja, lehet, hogy a látszat ellenére Yvon lesz kettejük közül a szégyellősebb. *
7165. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2026-01-18 13:58:37
Üzenet elküldve: 2026-01-18 13:58:37
Rang: Játékos
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Naplemente//
*Tény és való, hogy a kócos kis feketéből nehéz örömöt kicsalni, de a mai sikerük, és legfőképp az, hogy újra meleg kandalló mellett ücsöröghet őszinte mosolyt csal az arcára. Nem úgy, mint a ködös gondolatok, melyek, ha eluralkodtak volna rajta, Yvon már bottal üthetné a nyomát. Nem így történt, talán a fiú legnagyobb örömére még itt van, és miután sikerült egy adag bátorságot is gyűjtenie, azt is elmondja, mi nyomja a lelkét.*
- Csak olyat ígérj, ami úgy is lesz! *A lopás-nem lopás kérdésének emléke még mindig frissen él benne, és az abból levont konklúzió is, hogy ne akarjanak olyasmit kérni egymástól, amit végül egyikük sem tud majd betartani. Yvon ötletére azonban megenyhül, aprót bólint.*
- Talán tényleg jobb úgy… Jó. *Egyezik bele, hogy a fiú legyen a szószóló akkor is, amikor a láncairól kell majd regélni annak, aki esetleg le tudja róla venni őket, s most már kezdi azt is elhinni, hogy mellette nem is kerülhet majd bajba.
Kicsit oldalra dől, hogy ő is a pult irányába nézzen, mikor Yvon a még nem érkező vacsorájuk után nézelődik. Miután tudatosul bennük, hogy még várniuk kell, újra csend ül kettejük közé, nincs mit mondaniuk egymásnak, legalábbis addig, míg Yvon újra meg nem szólal.*
- Hüm? Igen? Köszönöm… Ezt még… senki sem mondta. *Eddig ennél csak ridegebb bókokat kapott, mint a tolvaj kutya, mocskos ingyenélő, koldus ribanc és hasonlók, úgyhogy ez a kedves verzió kifejezetten jól esik neki.*
- Szerinted lehet itt mosakodni is? Nem is biztos, hogy lejön már rólam a kosz. *Elvörösödik szégyenében, mert a túlzás majdhogynem talán igaz is. Fogalma sincs már, mikor volt lehetősége utoljára fürdeni, hisz ilyen hidegben az sem volt megoldás, hogy a tengerben mártózzon meg, mert akkor azon nyomban halálra fagyhatott volna.*
*Tény és való, hogy a kócos kis feketéből nehéz örömöt kicsalni, de a mai sikerük, és legfőképp az, hogy újra meleg kandalló mellett ücsöröghet őszinte mosolyt csal az arcára. Nem úgy, mint a ködös gondolatok, melyek, ha eluralkodtak volna rajta, Yvon már bottal üthetné a nyomát. Nem így történt, talán a fiú legnagyobb örömére még itt van, és miután sikerült egy adag bátorságot is gyűjtenie, azt is elmondja, mi nyomja a lelkét.*
- Csak olyat ígérj, ami úgy is lesz! *A lopás-nem lopás kérdésének emléke még mindig frissen él benne, és az abból levont konklúzió is, hogy ne akarjanak olyasmit kérni egymástól, amit végül egyikük sem tud majd betartani. Yvon ötletére azonban megenyhül, aprót bólint.*
- Talán tényleg jobb úgy… Jó. *Egyezik bele, hogy a fiú legyen a szószóló akkor is, amikor a láncairól kell majd regélni annak, aki esetleg le tudja róla venni őket, s most már kezdi azt is elhinni, hogy mellette nem is kerülhet majd bajba.
Kicsit oldalra dől, hogy ő is a pult irányába nézzen, mikor Yvon a még nem érkező vacsorájuk után nézelődik. Miután tudatosul bennük, hogy még várniuk kell, újra csend ül kettejük közé, nincs mit mondaniuk egymásnak, legalábbis addig, míg Yvon újra meg nem szólal.*
- Hüm? Igen? Köszönöm… Ezt még… senki sem mondta. *Eddig ennél csak ridegebb bókokat kapott, mint a tolvaj kutya, mocskos ingyenélő, koldus ribanc és hasonlók, úgyhogy ez a kedves verzió kifejezetten jól esik neki.*
- Szerinted lehet itt mosakodni is? Nem is biztos, hogy lejön már rólam a kosz. *Elvörösödik szégyenében, mert a túlzás majdhogynem talán igaz is. Fogalma sincs már, mikor volt lehetősége utoljára fürdeni, hisz ilyen hidegben az sem volt megoldás, hogy a tengerben mártózzon meg, mert akkor azon nyomban halálra fagyhatott volna.*
7164. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2026-01-17 18:46:12
Üzenet elküldve: 2026-01-17 18:46:12
Rang: Játékos
IC üzenetek: 185
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 185
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
// Egyszer volt Artheniorban lóvásár //
*Nolen nézi a ráncos, májfoltos arcot, az évek élethosszá gyűrődő domborzatát. A tompa, gondolatokban bukdácsoló tekintet vizenyős fényét. ~Egy hata? Vagy négy hóval ezelőtt? Három éve?~ Elmereng, vajon milyen élet lehetett, amire ez a romlandó anyag ily méltatlanul ráfonnyadt. Emberi mércével nehéz felfogni, hogy egy ilyen koros elf mi mindent élhetett meg. Talán a nagy erdőségek még meg se voltak, amikor született. Ahol most öles fák nyújtóznak tíz ember magasba. Nolen kevesebbet tud Lanawin történelméről, mint szeretne, de Quill már sorolná az eseményeket, melyek akkortájt alakították a négy város sorsát. Legalábbis, az öccsét ismerve, biztosra merné venni.*
- Nincsenek olyanok, hogy unalmas részletek *mondja. A hangja hozzácsendesedik az alázathoz, melyet az aggastyán mögött meggyűlt élettapasztalat kelt benne. Nem ismeri őt. Az is lehet súlyos vétkek is húzzák azt az öreg lelket, melyet az időrágta test magába zár. De Nolen a Kikötőben nőtt fel. Ott kevesen élnek meg szép kort. Aki meg igen, az kemény mint az uszadékfa, amit a nap és a sós víz szikkaszt. Elvásik rajta a legjobb fűrész acélfoga is.* - Egy lány hajának illata. A billegő utcakő hangja a ház előtt, ahol felnőtt az ember... *A viharszín szemek egy kicsit elmerengenek. Percnyi élet az övé Pmirsh Pmirshornéhoz képest, de ilyenkor úgy érzi, így is alig bírja el a reá pakolt terheit. Pont emiatt nem akart visszajönni emiatt. Mert azok a terhek mázsás súlyként húzzák le az emlékezés mocsarában. Ezért is kapcsol későn az öreg italrendelése és a hibádzó aranyak kapcsán.*
- Ne tréfáljon velem *ráncolja össze a homlokát, aztán visszakunkorodik az arcára az a kicsit csibész, de lélekig hatóan nyílt mosolygás.* - Itt beszéltetem, hogy kiszárad, mint tarka géb a csónak alján, az a legkevesebb, hogy én hívom meg!
*Visszaigazgatja a hosszúéletű elé a kitett aranyakat. A 13 érme visszakerülhet a jó Pmirsh Pmirshorn erszényébe.*
- Csapos! A jobbikból! Kérjük az egész üveggel, ha lenne oly jó.
*A Velasco'rra határozottan mutat a felső polc irányába. Borból Arthenior legrégibb fogadójában is van olyan, ami palackozva, leviaszolva vár egy jelesebb alkalomra. 70 arany borsos ár, de az öreg bizalmához talán megtérülő befektetés.*
- Sokan nem értik, hogy a szabadság mit jelent. Aki meg érti, az nem élhet másképp vagy a lét kieszi a csillogást a szeméből *bólint. Épp egy tengerész ne tudná? Igaz, Nolen szárazföldi patkány az apjához meg az idősebb fivéréhez képest, de még így is elfacsarja a szívét a végtelen horizont látványa.*
- Hathúros Strat úrfira *emeli az italát szomorkás tiszteletadásra.* - A szél vigye tovább nevét, ahová mi már nem követhetjük ez árnyékvilágon.
*Iszik, s balját néhány pillanatra az öreg vállára teszi. Látszik rajta, hogy mondana valamit, de az is, hogy pontosan tudja, a veszteségen való osztozásnak nincs együttérzőbb megmutatkozása, mint a csend.*
- Volt családja? Rokonai?
*Nolen nézi a ráncos, májfoltos arcot, az évek élethosszá gyűrődő domborzatát. A tompa, gondolatokban bukdácsoló tekintet vizenyős fényét. ~Egy hata? Vagy négy hóval ezelőtt? Három éve?~ Elmereng, vajon milyen élet lehetett, amire ez a romlandó anyag ily méltatlanul ráfonnyadt. Emberi mércével nehéz felfogni, hogy egy ilyen koros elf mi mindent élhetett meg. Talán a nagy erdőségek még meg se voltak, amikor született. Ahol most öles fák nyújtóznak tíz ember magasba. Nolen kevesebbet tud Lanawin történelméről, mint szeretne, de Quill már sorolná az eseményeket, melyek akkortájt alakították a négy város sorsát. Legalábbis, az öccsét ismerve, biztosra merné venni.*
- Nincsenek olyanok, hogy unalmas részletek *mondja. A hangja hozzácsendesedik az alázathoz, melyet az aggastyán mögött meggyűlt élettapasztalat kelt benne. Nem ismeri őt. Az is lehet súlyos vétkek is húzzák azt az öreg lelket, melyet az időrágta test magába zár. De Nolen a Kikötőben nőtt fel. Ott kevesen élnek meg szép kort. Aki meg igen, az kemény mint az uszadékfa, amit a nap és a sós víz szikkaszt. Elvásik rajta a legjobb fűrész acélfoga is.* - Egy lány hajának illata. A billegő utcakő hangja a ház előtt, ahol felnőtt az ember... *A viharszín szemek egy kicsit elmerengenek. Percnyi élet az övé Pmirsh Pmirshornéhoz képest, de ilyenkor úgy érzi, így is alig bírja el a reá pakolt terheit. Pont emiatt nem akart visszajönni emiatt. Mert azok a terhek mázsás súlyként húzzák le az emlékezés mocsarában. Ezért is kapcsol későn az öreg italrendelése és a hibádzó aranyak kapcsán.*
- Ne tréfáljon velem *ráncolja össze a homlokát, aztán visszakunkorodik az arcára az a kicsit csibész, de lélekig hatóan nyílt mosolygás.* - Itt beszéltetem, hogy kiszárad, mint tarka géb a csónak alján, az a legkevesebb, hogy én hívom meg!
*Visszaigazgatja a hosszúéletű elé a kitett aranyakat. A 13 érme visszakerülhet a jó Pmirsh Pmirshorn erszényébe.
*- Csapos! A jobbikból! Kérjük az egész üveggel, ha lenne oly jó.
*A Velasco'rra határozottan mutat a felső polc irányába. Borból Arthenior legrégibb fogadójában is van olyan, ami palackozva, leviaszolva vár egy jelesebb alkalomra. 70 arany borsos ár, de az öreg bizalmához talán megtérülő befektetés.
*- Sokan nem értik, hogy a szabadság mit jelent. Aki meg érti, az nem élhet másképp vagy a lét kieszi a csillogást a szeméből *bólint. Épp egy tengerész ne tudná? Igaz, Nolen szárazföldi patkány az apjához meg az idősebb fivéréhez képest, de még így is elfacsarja a szívét a végtelen horizont látványa.*
- Hathúros Strat úrfira *emeli az italát szomorkás tiszteletadásra.* - A szél vigye tovább nevét, ahová mi már nem követhetjük ez árnyékvilágon.
*Iszik, s balját néhány pillanatra az öreg vállára teszi. Látszik rajta, hogy mondana valamit, de az is, hogy pontosan tudja, a veszteségen való osztozásnak nincs együttérzőbb megmutatkozása, mint a csend.*
- Volt családja? Rokonai?
7163. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2026-01-17 17:44:26
Üzenet elküldve: 2026-01-17 17:44:26
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 130
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 130
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Naplemente//
* A fogadó melegénél csak annak örül jobban, hogy Maavie is örül végre. Nehéz volt elérni, de egynapi lovaglás után végre sikerült! Mikor visszatér az asztalukhoz, a lány még mindig ott van. Így belegondolva butaság is volt azt gondolni, hogy nem lesz ott, hiszen csak nem hagyná itt a meleg kandallót. Már csak azt kéne kitalálnia, hogyan szereljen magára is egy kicsi kandallót, hogy őt se hagyja el soha. Persze ez a gondolat még nagyobb butaság, mint az előző. Épp levetetni akarja Maavieról a láncokat, nem újakat aggatni rá. A lány kérdésére hümmög egyet, és megvakarja állát. Nem tudja, mi lesz, de ezt mondhatja így ki. Meg kell mondania, hogy mit szeretne, hogy legyen, illetve mi az, ami reális, aztán a továbbiakban foggal-körömmel ragaszkodni ahhoz, hogy tényleg úgy történjen minden, ahogyan azt eltervezte. * ~ Ez most a dolgom, azt hiszem. ~
– Nem fognak újra bezárni, ezt megígérem. Ami meg a kovácsot illeti… Lehet, hogy egyszerűbb, ha én beszélek vele. Értek a kereskedők nyelvén… ~ Vagyis a pénz nyelvén. ~ * Kicsit elhallgat, gondolkodik, hogy mondjon-e még valamit, de arra jut, hogy minél kevesebbet ígér, annál könnyebb lesz tartania magát hozzá. *
– De emiatt nem kell aggódnod. Holnap tiszta fejjel, kipihenve sokkal könnyebb lesz kitalálni a dolgokat. Most inkább élvezzük ki a jól megérdemelt jutalmunkat! * Összedörzsöli tenyerét, és hátranéz, hogy készen van-e már a vacsorájuk, de úgy látszik, még várni kell rá egy kicsit. Úgyhogy visszafordul a lányhoz, és jó egy percig elmerengve néz maga elé. *
– Egyébként szépek a szemeid. * Bök ki végre egy finom bókot. *
– Komolyan. Mint a tiszta kék ég!
* A fogadó melegénél csak annak örül jobban, hogy Maavie is örül végre. Nehéz volt elérni, de egynapi lovaglás után végre sikerült! Mikor visszatér az asztalukhoz, a lány még mindig ott van. Így belegondolva butaság is volt azt gondolni, hogy nem lesz ott, hiszen csak nem hagyná itt a meleg kandallót. Már csak azt kéne kitalálnia, hogyan szereljen magára is egy kicsi kandallót, hogy őt se hagyja el soha. Persze ez a gondolat még nagyobb butaság, mint az előző. Épp levetetni akarja Maavieról a láncokat, nem újakat aggatni rá. A lány kérdésére hümmög egyet, és megvakarja állát. Nem tudja, mi lesz, de ezt mondhatja így ki. Meg kell mondania, hogy mit szeretne, hogy legyen, illetve mi az, ami reális, aztán a továbbiakban foggal-körömmel ragaszkodni ahhoz, hogy tényleg úgy történjen minden, ahogyan azt eltervezte. * ~ Ez most a dolgom, azt hiszem. ~
– Nem fognak újra bezárni, ezt megígérem. Ami meg a kovácsot illeti… Lehet, hogy egyszerűbb, ha én beszélek vele. Értek a kereskedők nyelvén… ~ Vagyis a pénz nyelvén. ~ * Kicsit elhallgat, gondolkodik, hogy mondjon-e még valamit, de arra jut, hogy minél kevesebbet ígér, annál könnyebb lesz tartania magát hozzá. *
– De emiatt nem kell aggódnod. Holnap tiszta fejjel, kipihenve sokkal könnyebb lesz kitalálni a dolgokat. Most inkább élvezzük ki a jól megérdemelt jutalmunkat! * Összedörzsöli tenyerét, és hátranéz, hogy készen van-e már a vacsorájuk, de úgy látszik, még várni kell rá egy kicsit. Úgyhogy visszafordul a lányhoz, és jó egy percig elmerengve néz maga elé. *
– Egyébként szépek a szemeid. * Bök ki végre egy finom bókot. *
– Komolyan. Mint a tiszta kék ég!
7162. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2026-01-17 17:00:40
Üzenet elküldve: 2026-01-17 17:00:40
Rang: Játékos
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Naplemente//
*Szerencsére semmi komoly baja nem történt az eséstől, csak meglepte, hogy mennyire nem érzi a lábfejét a hideg miatt, és miután órák óta nem állt a lábain, nem számított rá, hogy azok nem is fogják hirtelen megtartani. Picikét szipog csupán, majd Yvon segítségével elbotorkál a fogadó bejáratáig, ahová be is lép az ő igazi lovagja előtt.*
- Ó! *Megörül a finom melegnek, ami odabentről árad, és legszívesebben futna is a kandallóhoz, de arra képtelen, így csak szépen, lassan közelíti azt meg, majd le is ül az egyik asztalhoz, és türelmesen vár, míg Yvon a kocsmárossal beszél. Emlékszik, hogy egyszer már majdnem bejött ide, mikor úgy nézett ki, hogy valaki rátalált, aki majd megváltoztathatja az életét, de akkor, egy óvatlan pillanatban inába szállt a bátorsága, és pont úgy, ahogy attól mostani jótevője is tart, egyszerűen csak eltűnt. Azt sem tagadhatja, legalábbis maga előtt semmiképp, hogy most is eljátszadozik hasonló gondolattal, de mégis küzd saját magával. Nem teheti meg azt, hogy féljen a változástól, attól, hogy megismerjék a problémáját és esetleg segítsenek is rajta, még ha ennek az is lesz a vége, hogy egyszer majd szembe kell néznie a bűneivel olyanok előtt, akik tényleg az igazság oldalán állnak, és nem csak kínozni akarják őt. Nem megy hát sehová, ilyen fáradtan biztosan nem, így Yvon ugyanott, az asztalnál találhatja meg Maaviet.*
- Köszönöm. *Pislog kékjeivel a másikra, majd a kérdésre elhúzza a száját.* Rosszul, de a meleg és az étel majd segít. *A suttogó hangokat nem érti tisztán, így néhány pillanatnyi kellemetlen csend uralkodik el rajtuk, de aztán a lány meg is töri azt.*
- Yvon, mi lesz velem? A kovács is meg fogja kérdezni, miért vagyok megbilincselve. El kell majd mondanom az igazat? Mit fognak akkor velem csinálni? Nem akarom, hogy újra bezárjanak, Yvon… *Valójában nem is a fáradtság miatt érzi magát rosszul, hanem emiatt, aminek most sikerül is végül hangot adnia. Fél az elítéléstől, és éppen emiatt fél segítséget is kérni. Ezért nem akarja, hogy mások tudják, mennyire szenved, mert fél attól, hogy az oly nehezen megszerzett szabadságát újra elveszítheti.*
*Szerencsére semmi komoly baja nem történt az eséstől, csak meglepte, hogy mennyire nem érzi a lábfejét a hideg miatt, és miután órák óta nem állt a lábain, nem számított rá, hogy azok nem is fogják hirtelen megtartani. Picikét szipog csupán, majd Yvon segítségével elbotorkál a fogadó bejáratáig, ahová be is lép az ő igazi lovagja előtt.*
- Ó! *Megörül a finom melegnek, ami odabentről árad, és legszívesebben futna is a kandallóhoz, de arra képtelen, így csak szépen, lassan közelíti azt meg, majd le is ül az egyik asztalhoz, és türelmesen vár, míg Yvon a kocsmárossal beszél. Emlékszik, hogy egyszer már majdnem bejött ide, mikor úgy nézett ki, hogy valaki rátalált, aki majd megváltoztathatja az életét, de akkor, egy óvatlan pillanatban inába szállt a bátorsága, és pont úgy, ahogy attól mostani jótevője is tart, egyszerűen csak eltűnt. Azt sem tagadhatja, legalábbis maga előtt semmiképp, hogy most is eljátszadozik hasonló gondolattal, de mégis küzd saját magával. Nem teheti meg azt, hogy féljen a változástól, attól, hogy megismerjék a problémáját és esetleg segítsenek is rajta, még ha ennek az is lesz a vége, hogy egyszer majd szembe kell néznie a bűneivel olyanok előtt, akik tényleg az igazság oldalán állnak, és nem csak kínozni akarják őt. Nem megy hát sehová, ilyen fáradtan biztosan nem, így Yvon ugyanott, az asztalnál találhatja meg Maaviet.*
- Köszönöm. *Pislog kékjeivel a másikra, majd a kérdésre elhúzza a száját.* Rosszul, de a meleg és az étel majd segít. *A suttogó hangokat nem érti tisztán, így néhány pillanatnyi kellemetlen csend uralkodik el rajtuk, de aztán a lány meg is töri azt.*
- Yvon, mi lesz velem? A kovács is meg fogja kérdezni, miért vagyok megbilincselve. El kell majd mondanom az igazat? Mit fognak akkor velem csinálni? Nem akarom, hogy újra bezárjanak, Yvon… *Valójában nem is a fáradtság miatt érzi magát rosszul, hanem emiatt, aminek most sikerül is végül hangot adnia. Fél az elítéléstől, és éppen emiatt fél segítséget is kérni. Ezért nem akarja, hogy mások tudják, mennyire szenved, mert fél attól, hogy az oly nehezen megszerzett szabadságát újra elveszítheti.*
7161. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2026-01-17 11:45:36
Üzenet elküldve: 2026-01-17 11:45:36
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 130
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 130
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Naplemente//
* Nem teljesen világos neki, hogy merre járt ezelőtt a lány, és merre nem. A várost ismeri, a kikötőt nem, de mégis amott talált rá. Hogy keveredhetett akkor oda? Ezek szerint nem a tengeren hozták Wegtorenből. Azonban Yvon még ahhoz is túl fáradt, hogy komolyabban elgondolkozzon ezeken, nem hogy kérdezősködni kezdjen.
Sárkány elrendezése után az istállóban Maavie a földre kerül. Ő is az utolsókat rúgja. Még szerencse, hogy ott van Yvon, és felsegíti a földről. Közben válaszol a feltett kérdésre. *
– Úgy van. Jó meleg kandalló van odabent, és finom ételek, italok. Meg persze puha ágyak is! Na, gyere! * Nem sietteti őt, épp ellenkezőleg. Hacsak a lány nem ellenkezik nagyon, még azután is mellette marad, és ha szükségesnek látja, még át is karolja a válla alatt, hogy segítsen neki megtenni ezt az igen rövid távot az istállótól a fogadó bejáratáig. Persze, ha úgy látja, hogy Maavie tud jönni a maga lábán is, akkor csak mellette marad, és nem karolja át. A sötétben nem látja, hogy csak megbotlott vagy ki is ment a bokája, de reméli, hogy nem súlyos.
Belépve megcsapja arcát a meleg, na meg persze az alkohol- és izzadtságszag jellegzetes keveréke. Ám az egész napos lovaglás után csak a meleget érzi. Tesz egy lépést befelé, az ajtót megtartja a lánynak, majd ha ő is bejött, becsukja utána. Mint egy igazi lovag! A bent lévők nem sokat törődnek a két ágrólszakadt fiatallal; ennek Yvon rendkívül örül. Már csak az kéne, hogy valamelyik régi munkatársa vagy ivócimborája felismerje, és kérdezgetni vagy itatni kezdje az életről. Nem akar most mást, mint megpihenni és csillapítani éhségét. *
– Gyere, üljünk le valahol. * Terelgeti a lányt egy a lehetőségekhez mérten kandallóhoz közeli asztalhoz; noha persze a legjobb helyek már foglaltak. Maga pedig ezután a kocsmároshoz megy és kezdi is felsorolását. *
– Két csésze 4 aranyas, forró Teát kérünk, két adag 10 aranyas Babfőzeléket, amellé még két Szelet kenyeret 2 aranyért. Illetve két Szobát éjszakára. Tessék, itt a 16 arany. * Persze mind a harminckét aranyat kifizeti a rendelésért, aztán megy is vissza Maaviehez. Reméli, hogy ott találja, ahol hagyta. Bár hová is menne ilyen fáradtan? Azért Yvon még néha aggódik, hogy a lány egyszer csak felszívódik. Az út során is néha hátra kellett néznie, hogy megvan-e még, ha épp nem érezte a lány fejét a hátán vagy kezeit a derekán. Ám most, hogy megérkeztek a városba, van egy olyan érzése, hogy rá innentől már talán nincs is szüksége, és az első adandó alkalommal lelép. Ha így lenne, tök feleslegesen tette volna meg a mai embert próbáló utat a Kikötőből a városig. *
– Kértem enni, inni, meg szobát is. Hogy érzed magad? * Próbálja elütni az időt egy kis könnyed csevegéssel, nem gondol sokat mögé. Ha már idáig kibírták, mit számít az a pár perc, amíg elkészül a vacsorájuk? *
– El se hiszem, hogy megcsináltuk… * Suttogja maga elé, mint aki most úszta keresztül a Lihanech-tavat. Neki ez a táv is nagy kihívás volt, még lóháton is. Ezt nem mondta korábban Maavienek, de még sosem utazott ennyi kilométert egyhuzamban. *
* Nem teljesen világos neki, hogy merre járt ezelőtt a lány, és merre nem. A várost ismeri, a kikötőt nem, de mégis amott talált rá. Hogy keveredhetett akkor oda? Ezek szerint nem a tengeren hozták Wegtorenből. Azonban Yvon még ahhoz is túl fáradt, hogy komolyabban elgondolkozzon ezeken, nem hogy kérdezősködni kezdjen.
Sárkány elrendezése után az istállóban Maavie a földre kerül. Ő is az utolsókat rúgja. Még szerencse, hogy ott van Yvon, és felsegíti a földről. Közben válaszol a feltett kérdésre. *
– Úgy van. Jó meleg kandalló van odabent, és finom ételek, italok. Meg persze puha ágyak is! Na, gyere! * Nem sietteti őt, épp ellenkezőleg. Hacsak a lány nem ellenkezik nagyon, még azután is mellette marad, és ha szükségesnek látja, még át is karolja a válla alatt, hogy segítsen neki megtenni ezt az igen rövid távot az istállótól a fogadó bejáratáig. Persze, ha úgy látja, hogy Maavie tud jönni a maga lábán is, akkor csak mellette marad, és nem karolja át. A sötétben nem látja, hogy csak megbotlott vagy ki is ment a bokája, de reméli, hogy nem súlyos.
Belépve megcsapja arcát a meleg, na meg persze az alkohol- és izzadtságszag jellegzetes keveréke. Ám az egész napos lovaglás után csak a meleget érzi. Tesz egy lépést befelé, az ajtót megtartja a lánynak, majd ha ő is bejött, becsukja utána. Mint egy igazi lovag! A bent lévők nem sokat törődnek a két ágrólszakadt fiatallal; ennek Yvon rendkívül örül. Már csak az kéne, hogy valamelyik régi munkatársa vagy ivócimborája felismerje, és kérdezgetni vagy itatni kezdje az életről. Nem akar most mást, mint megpihenni és csillapítani éhségét. *
– Gyere, üljünk le valahol. * Terelgeti a lányt egy a lehetőségekhez mérten kandallóhoz közeli asztalhoz; noha persze a legjobb helyek már foglaltak. Maga pedig ezután a kocsmároshoz megy és kezdi is felsorolását. *
– Két csésze 4 aranyas, forró Teát kérünk,
két adag 10 aranyas Babfőzeléket, amellé még két Szelet kenyeret 2 aranyért. Illetve két Szobát éjszakára. Tessék, itt a 16 arany. * Persze mind a harminckét aranyat kifizeti a rendelésért, aztán megy is vissza Maaviehez. Reméli, hogy ott találja, ahol hagyta. Bár hová is menne ilyen fáradtan? Azért Yvon még néha aggódik, hogy a lány egyszer csak felszívódik. Az út során is néha hátra kellett néznie, hogy megvan-e még, ha épp nem érezte a lány fejét a hátán vagy kezeit a derekán. Ám most, hogy megérkeztek a városba, van egy olyan érzése, hogy rá innentől már talán nincs is szüksége, és az első adandó alkalommal lelép. Ha így lenne, tök feleslegesen tette volna meg a mai embert próbáló utat a Kikötőből a városig. *– Kértem enni, inni, meg szobát is. Hogy érzed magad? * Próbálja elütni az időt egy kis könnyed csevegéssel, nem gondol sokat mögé. Ha már idáig kibírták, mit számít az a pár perc, amíg elkészül a vacsorájuk? *
– El se hiszem, hogy megcsináltuk… * Suttogja maga elé, mint aki most úszta keresztül a Lihanech-tavat. Neki ez a táv is nagy kihívás volt, még lóháton is. Ezt nem mondta korábban Maavienek, de még sosem utazott ennyi kilométert egyhuzamban. *
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5561-5580 , 5581-5600 , 5601-5620 , 5621-5640 , 5641-5660 , 5661-5680 , 5681-5700 , 5701-5720 , 5721-5740 , 5741-5760 , 5761-5780 , 5781-5800 , 5801-5820 , 5821-5840 , 5841-5860 , 5861-5880 , 5881-5900 , 5901-5920 , 5921-5940 , 5941-5960 , 5961-5980 , 5981-6000 , 6001-6020 , 6021-6040 , 6041-6060 , 6061-6080 , 6081-6100 , 6101-6120 , 6121-6140 , 6141-6160 , 6161-6180 , 6181-6200 , 6201-6220 , 6221-6240 , 6241-6260 , 6261-6280 , 6281-6300 , 6301-6320 , 6321-6340 , 6341-6360 , 6361-6380 , 6381-6400 , 6401-6420 , 6421-6440 , 6441-6460 , 6461-6480 , 6481-6500 , 6501-6520 , 6521-6540 , 6541-6560 , 6561-6580 , 6581-6600 , 6601-6620 , 6621-6640 , 6641-6660 , 6661-6680 , 6681-6700 , 6701-6720 , 6721-6740 , 6741-6760 , 6761-6780 , 6781-6800 , 6801-6820 , 6821-6840 , 6841-6860 , 6861-6880 , 6881-6900 , 6901-6920 , 6921-6940 , 6941-6960 , 6961-6980 , 6981-7000 , 7001-7020 , 7021-7040 , 7041-7060 , 7061-7080 , 7081-7100 , 7101-7120 , 7121-7140 , 7141-7160 , 7161-7180 , 7181-7200 , 7201-7220 , 7221-7240 , 7241-7260 , 7261-7280 , 7281-7300 , 7301-7320 , 7321-7340 , 7341-7360 , 7361-7380 , 7375-7394