//Kései turné.//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*A leányzó nagylelkű felajánlását hallva hősünk szemei bár alig láthatóan, de felcsillannak.*
- Ki tudja? – *Vonja meg vállát.* - Mindenesetre a világért sem utasítanám vissza a meghívást. Az ily botor tettek ütköznének az elveimmel.
*Pimasz vigyora még szélesebbre kanyarodik, majd tesz egy bátor vagy épp ostoba kísérletet kupája kiürítésére, mindeközben őszintén remélve, hogy ezen tette katalizálja majd azon reakciót, amely őt a végtermék, azaz az ingyen ital felé elvezeti. A kísérlet bizony sikerrel zárul, legalábbis ami a sör elfogyasztását illeti. Hiába a több éves tapasztalat, valamint a májának szánt megannyi erőpróba, Norhelt tudja jól, hogy az elfogyasztott alkoholmennyiség, valamint az ez alatt eltelt idő függvénye nagyon is várt komplikációk felé konvergál. Természetesen hősünk az enyhén spiccestől épp csak egy leheletnyivel rosszabb állapotba kerül, mégis tudva mennyire fiatal is még az éjszaka, a tapasztalataiból fakadó megérzése már most egy görbe este képét vázolja lelki szemei elé. Ennek pedig felettébb örül, ugyanis előre láthatóan méltó módon ünnepelheti meg első napját a városban. Ebből kifolyólag a másnapban már nem sok ünnepelni való marad, azonban emiatt ráér később aggódni.*
- Hmm…
*Tekintve, hogy gátlásai rozoga sárvárának az alkohol kőhajítókkal esett neki, így drága asztaltársa felettébb cinikusra sikerült mondadóját követően, felső ajkát az alsó alá gyűri, szemeit pedig épp csak résnyire zárja, miközben jobb ujjbegyei elvesznek rövidre vágott hollófekete szakállában, ezzel mintegy a külvilág tudtára adva merülését a fejében keringő gondolatok zavaros hullámai közé. Visszatérvén sajna villámként sújt le rá a szomorú felismerés.*
- Hát egy darabig kénytelen leszek itt lébecolni. Nehéz a zsoldos élet ráadásul, ha az ember ügyesen végzi a feladatát, előbb-utóbb elfogynak a megbízások.
*Tény, ezen állításában akad némi igazság, s a munka hiánya is nagyban közrejátszott abban, hogy mielőbb könnyes búcsút vegyen Lihanechtől, az igazi kezdőrúgást leginkább a megcsalt szeretők, valamint a morcos uzsorások adták meg számára.
A kellemetlen alakok felidézése keserű szájízt hagy maga után, épp emiatt nem átall elereszteni egy fájdalmas sóhajt.
Kérdését feltéve, a helyzet igencsak úgy fest bölcsebb döntés lett volna részéről élvezni a csendet, ahelyett, hogy utat enged ostoba kíváncsiságának, ugyanis az elragadó barnaság arcán elterülő baljós vigyor egyértelmű jele annak, hogy sikeresen felhergelte az alvó sárkányt. Na nem mintha egy óriási, szárnyas, tűzokádó hüllő haragja akárcsak egy kicsit is megközelítené egy nőét. Ahogy a lány szemeivel kitartóan próbálja átdöfni hősünk, az nyakát behúzva, saját sárgás íriszeit arra használja, hogy mielőbb menekülési útvonalat találjon, ha helyzet úgy hozná. Természetesen amint észleli önnön méltatlanságát egyből büszkén kihúzza magát ültő helyében, hogy legalább bátorsága látszatát képes legyen megteremteni.*
- Füzike?
*Ízlelgeti a szót. Határozottan ismerősnek cseng az ő szájából, azonban egészen biztos abban, hogy nem adna ilyen ostoba becenevet senkinek, hacsak…*
- Ó jaj… Megint a pálinkába oltott ördögvigyor…
*Morogja halkan az orra alatt, azonban hiába a fogadó nyüzsgése, valószínűleg még a szomszéd asztalnál ülők hallójáratait is eléri mondandója. Ha az előbbi nem is, az azt követő határozottan, ugyanis azt jóval harsányabb hangnemben adja elő.*
- Basszanak meg egy balta dolgosabbik végével! Te voltál, aki az ágyhoz kötözött aztán ott hagyott.
*Ezzel együtt tenyerét az asztalra csapva a lány fölébe magasodik. Ezúttal az ő tekintete az, ami valóságos villámokat szór, s szemmel láthatóan majd felrobban a dühtől. Hacsak a lány nem lép valamit ez ellen hamar rájöhet, hogy felesleges is lenne, ugyanis a férfi szándékosan kidomborított mellkasa pillanatok alatt rázkódni kezd, s alig pár másodperc leforgása alatt jóízű kacaj tör fel belőle.*
- Az aztán a fergeteges történet.