//Életművészek//
-Tudjátok ezeket a meséket, a nem is olyan túl buta óriásokról hallottam már, de az az igazság hogy ez nem csak mese. Ha korábban kérdezitek letagadom talán, de úgy hiszem hogy vagyunk már olyanban. *Halkabbra veszi a hangját, és közelebb hajol hozzájuk.* Én már találkoztam egy ilyennel. El sem akartam hinni. Nagyon fura volt, hogy úgy mondjam.
*Ez talán nem fejezi ki az érzést amit igazából akkor érzett, amikor vele beszélt, de nem tudja jobban megfogalmazni.*
-Viszont ez a hely az már más kérdés, Arl. Hallottam már meg annyi vándort akik ezt keresték, de a régi öregek azt mondják, hogy nincs senki fia, aki megtalálhatná azt a helyet úgy, hogy vissza is térjen élve.
*Látszik Salkrymon, hogy teljesen komolyan veszi az idősek intelmeit, hisz jóformán lassacskán ő maga is az lesz.*
-Viszont... Van egy ötletem. Van valami, amit mindig is meg akartam nézni. Tengerészektől hallottam, romos kocsmákban ugyan, de sokan ugyanazt mesélték. Hogyha kiállsz éjszaka a mólóra a tengereknél, netán be is merészkedsz egy kicsit, hallani lehet a csodás, csalogató énekét a Szhyllának. Gondoljatok csak bele. Abból milyen történeteket mesélhetnénk. Talán téged is megihletne, Arl.
*Azzal visszadől a székébe, és vállat von.*
-De persze, többség dönt. Mint mondtam, szívesen követlek benneteket egy darabig.
*Széles, barátságos mosolyt vet mindkettejükre.*