//Kis kitérő//
*Mint mindig, most is érdekesnek találja, hogy vannak szokások itt a városban, amelyek köszönőviszonyban sincsenek az otthoniakkal, és vannak, amelyek úgy tűnik fajköziek és egyben határok nélküliek. Ilyen például úgy látszik a koccintás is, amely törzsében is dívott, igaz jelentősebb alkalmakhoz, vagy éppen nagy, ünnepélyes fogadalmakhoz és ígéretekhez tartogatták, nem csak úgy, de hát, ha már itt van, akkor miért ne, nem zárkózik tőle el.*
- Szóval Annef. Vagy Wé? Vagy ragaszkodsz a teljes nevedhez? *kérdi ez után olyan arccal, mintha ez nagyon fontos lenne, és ő annak is tartja, hiszen náluk otthon minden név mesél valamit annak viselőjéről.*
- Bár gondolom igen. *jegyzi meg aztán, amikor kicsit megkésve rájön, hogy az ember nyilván nem véletlenül mondta azt a nevet, amit mondott.*
- Lehetőségek. Ahogy vesszük *ért egyet félig-meddig ezek után, újfent elcsodálkozva azon, hogy van kedve idegenekkel beszélgetni. Elpuhulás lenne, vagy éppen életképességének bizonyítéka, mint alkalmazkodás a megváltozott körülményekhez, maga sem tudja, de ettől még a tény az tény marad. Ahogyan az is, hogy szomszédaival és munkaadóival nem nagyon szokott, és nem is érez hozzá kedvet. Tökéletesen kielégíti az, hogy békén hagyják, őket pedig úgy néz ki az, hogyha ő is őket. Az is igaz viszont, hogy velük nem szokott együtt piálni soha. Márpedig, mint azt tapasztalta, ilyenkor valahogy könnyebben és nagyobb kedvvel állnak össze mondatokká a szavak.*
- Amikor idejöttem, magam sem tudtam, hogy mit várjak. De kíváncsi voltam. Itt aztán tetszik is, meg nem is, de már nem mennék haza. *mondja, és egy pillanatra majdnem kiürült korsójának mélyére bámul, mintha a sör színéből merítene ki újabb szavakat és gondolatokat.
Azt persze nem köti a másik lány orrára, hogy akkor sem mehetne haza, ha akarna. Ki tudja, hogy mit csinálnának vele. Semmiben sem biztos, de, hogy a végeredmény nagyon fájna, és sokkal inkább a testének, mint a lelkének, abban azért teljesen az. Meg ugyan talán nem ölnék, de azért erre sem vehet éppenséggel mérget.
Szabályok és szokásjog ide, vagy oda, indulatos egy törzs az övé, ahogyan apja is az, és nyilván a banya sem köszönné meg neki, hogy mielőtt elszökött otthonról, még a csonttőrét is ellopta tőle.*
- A törzsemmel elég sokat vándoroltunk. Itt meg minden olyan közel van mindenhez, ahová megyek. Vadászni sincs mire, meg miért. Mindig van kaja. Főleg, amióta vannak tyúkjaim is. Szinte nincs is kedvem kitekerni a nyakukat, pedig kis teljesen frissen sült hús jól esne néha, a tojást meg már elkezdtem unni.
*Leissza kevés maradék sörének felét, és közben azon gondolkodik, hogy sokat beszélt-e magához képest, vagy nem. Aztán arra jut, hogy végül is teljesen mindegy. Miért ne lenne az?*
- Azt mondod, itt élsz. Akkor mindig is így éltél? Nem unalmas néha? Nem akarsz elmenni innen csak úgy valahová máshová? *kérdi, és ugyan nem mondja ki, de onnan jut eszébe maga a kérdés, hogy Annefinwé nem lehet sokkal idősebb nála. Ő pedig bár máshogy és máshol élt, beleunt, és pontosan azért van most itt, hogy megtapasztalja azt, hogy milyen lehet máshol az élet. Hogy odahaza ő volt az egyetlen, aki hasonlóképpen gondolkodott, azt elfogadta. Arra viszont kíváncsi, hogy Zeexwen kívük itt Artheniorban beleakadhat-e olyasvalakibe, aki inkább hasonlít rá, mint törzsének tagjaira.
Sok előítéletet levetkőzött már sok esetben tapasztalatainak köszönhetően, sokszor pedig úgy, hogy azt még maga sem fogta fel. Ennek köszönhető minden bizonnyal, hogy egyáltalán nem zárja ki a lehetőségét annak, hogy ő és a másik ifjú nőstény minden különbözőségük ellenére akár még hasonlíthatnak is egymásra.*