//Második szál//
//A nem olyan régmúlt hajnala//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
*Jól fogalmazza meg Rocha, ez a fajta színdarab tényleg nem húzható rá egyikük személyiségére sem. Talán ez is a sors egy fintora, hogy pont így alakultak a dolgok, s a legkevésbé arra születettek lehetnek a tündérmese részesei.*
- Lesz legközelebb?
*Kérdez vissza fátyolos szemekkel, s enyhén lagymatag hangon, mert igen csak kezd megszakadni a kapcsolata a körülötte lévő világgal. Egyedül az arany szempárba képes kapaszkodni, a látványa mindig visszarántja a valóságba.
S az még valamilyen trükkös úton neki is eljut a tudatáig, hogy ezt az estét egyszer még nagyon bánni fogja. Nem csak Rocha fenyegetésének fájdalmas beteljesülése miatt, hanem hogy engedett olyan érzéseknek, amelyek leküzdésére és látszólagos eltüntetésére hosszú évek munkája ment rá. Most pedig ezeket az évtizedeket mintha egyszerűen kukába hajította volna.
Mikor megérzi a nő ajkait az övén, az elfogyasztott szesz által okozott mámoron kívül egy másfajta révület is úrrá lesz rajta, de csak az első pillanatokban, utána mintha kikapcsolt volna minden érzékszerve, csak Rochát érzi, talán valóban meg is szűnt körülötte a világ. Az általa mindig oly nagyon megvetett ösztönei veszik át teste felett az irányítást, hevesen reagálva a félvér érintésére, s egyre mélyülő csókjára. Karja a nő derekára csúszik, igyekezve minél közelebb húzni magához, s tartani, mintha soha többé nem akarná elengedni.
Nem siet sehova, így hosszan kiélvezi a másik ízét, hasonló hévvel vissza-visszaharapva Rocha egyre szenvedélyesebb kezdeményezéseire. A pillanat hevében legszívesebben letépné a nő ruháit, s ő is igyekezne minél hamarabb megszabadulni izzó testét fedő, mind kényelmetlenebbé váló ruhadaraboktól, de azért annyi esze még maradt, hogy nem egy nyilvános helyen csinál ilyet. De nem bírja megállni, hogy ne gondoljon folyton arra, mennyire akarja a karjaiba simuló nőt, s most saját vágyai csillapításán kívül kivételesen arra is erős késztetést érez, hogy Rochának is a lehető legnagyobb örömet okozza.
A csók, legyen akármilyen édes és szenvedélyes, pedig sajnos nem tarthat örökké, így Aldo kénytelen elszakítani ajkait, s hátrébb húzódni, hogy belenézhessen azokba a szemekbe.*
- Talán el kéne indulni... Hazafelé...
*Formázza meg nagy gonddal a szavakat, mert nehezére esik jelen állapotában a tiszta beszéd. Azonban igazából semmi kedve élőhalottként végigbotorkálni Arthenior utcáin, de muszáj volt valamit mondania, hogy megszakítsa a forró pillanatot, mielőtt túlságosan elszalad vele a ló.*
- De itt is maradhatunk...
*Vetít elő egy másik, számára sokkal kecsegtetőbb alternatívát, hiszen itt csak egy lépcsőn kell sikeresen túljutni, hogy ágyba dőlhessen aztán az ember. A választást viszont a nőre bízza, ő készségesen haza is kíséri, ha úgy adódik, de akár egy éjszakára fizet is egy közeli szobát, igazán nem rokkan bele ennyi plusz kiadásba. Majd valahogy csak elhebegi valamelyik alkalmazottnak, mit akar.*