//Amallie T Leser//
*Úgy néz ki a nő felől megnyugodhat, mert ha a testvérét jött figyelmeztetni, akárhogy is váltak el, vagy akármikor, nem ártani akar neki. Egy kis fenntartása, azért maradt különösen mivel a nő aki előtte ül egy kissé érzéketlennek hat. Mira ilyen szempontból inkább emlékeztette egy szerető testvérre. Mynácska egyik csábítása úgy tűnik rossz helyen talált, ami Amalliet illeti. Ami őt magát illeti mosolyogva fogadja a bosszú tervet.*
~Te is az enyémet én is a tiédet? Díjazom a női bosszút. Nekem is lenne mit viszonozni, ha már itt tartunk.~
*Még egyszer végig vizsgálja a nőt tekintete, már amennyi látszik belőle. Jó alkalom lenne, hogy maga mögött hagyja az emlékeket. Nem tartozik Mynának és ő úgy tűnik még gyorsabban tovább lépett, így miért ne alapon fogja fel.*
-Nem kell sokat keresgélned, bevallom én vagyok az egyik. Nem tudom ugyan szép dolog lenne e, hogy alig váltunk el egymástól, én máris mással kezdjek, biztosan nem örülne a dolognak.
*Tesz még rá egy lapáttal a bűnbánó arcra, ami ezt a mondatot kíséri. Igazság szerint a saját keserű gondolatai ezek, de ha már van alkalma miért ne használja ki feltéve, ha ezt a nő komolyan gondolja.*
-Vannak kétségeim biztos lesz mit hallgatnom tőle, ha ennyire nem vagytok jóban. Nem tudom megéri, e ez a dolog. Komolyan gondolod, hogy így akarsz rajta bosszút állni? Én talán nyerek vele most nem tagadom, de ha a fülébe jut nem biztos, hogy megúszom a dolgot.
*Kicsit, azért furdalja, hogy visszaemlékszik, azokra a zöld könnyes szemekre a folyónál, de aztán eszébe jut az is, ahogy vigyorog Anor mellett és azok a nagyon hangoztatott kétségek el is múlnak.*
-Ha tényleg komolyan gondolod... én támogatom a bosszúd.
*Húzódik teli vigyorra most már a szája, jókor van megint jó helyen és jól jár ez kétségtelen, ha a nő komolyan elszánja magát.*