Arthenior - Pegazus fogadó
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 323 (6441. - 6460. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
6460. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-08-14 19:56:45
Üzenet elküldve: 2025-08-14 19:56:45
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 472
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 472
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Alissäna//
-Nem hiszem, hogy haragos lesz. Hisz mit tehettél volna? *Tényleg nem érti. Elvégre a kisasszony sem várhatott el sokkal többet ettől a "küldetéstől".
Miközben Alissänát simítja a ruhát keresztül, azon morfondírozik, hogyha ezt a kéjvágyat egy haton át kell magában tartani, minden bizonnyal felrobban. Az elfecske közelsége sajátosan megbabonázza minden alkalommal. Csak óvatosan, egy pillanat erejéig érinti kerek melle szélét, csak úgy saját maga kedvére.*
-Az meg miféle gyűrű? *Fókuszálja be az aranygyűrűt Alissäna ujján.*
-Szép. *Bizonyára valamelyik kuncsaftjától kapta a lány. Nem fűz hozzá egyéb gondolatot, azon kívül, hogy értékesek, nincs különösebb szentimentális gondolata az ékszerekkel kapcsolatban. A nyakláncot is azért vette a pillangónak, mert tudta, hogy értékes.*
-Szívesen megmutatom, melyik szoba az. *Ül fel az ágyban látható lelkesedéssel.*
-Most szeretnél menni? *Beharapja ajkait. Egyrészt kíváncsi, vajon mi történik odabenn, másrészt szívesen eltöltene még időt Alissäna társaságában. Bár tisztában van vele, hogy a lány aligha fogja megvárakoztatni Relaelt.*
-Nehogy turbékolás közben nyissunk rájuk. *Visszhangozza merengve. Természetesen nem teszi hozzá, hogy ő titkon pont ebben reménykedett. Amennyiben Alissäna úgy dönt, hogy indulni szeretne, minden további nélkül mutatja neki az utat.*
-Nem hiszem, hogy haragos lesz. Hisz mit tehettél volna? *Tényleg nem érti. Elvégre a kisasszony sem várhatott el sokkal többet ettől a "küldetéstől".
Miközben Alissänát simítja a ruhát keresztül, azon morfondírozik, hogyha ezt a kéjvágyat egy haton át kell magában tartani, minden bizonnyal felrobban. Az elfecske közelsége sajátosan megbabonázza minden alkalommal. Csak óvatosan, egy pillanat erejéig érinti kerek melle szélét, csak úgy saját maga kedvére.*
-Az meg miféle gyűrű? *Fókuszálja be az aranygyűrűt Alissäna ujján.*
-Szép. *Bizonyára valamelyik kuncsaftjától kapta a lány. Nem fűz hozzá egyéb gondolatot, azon kívül, hogy értékesek, nincs különösebb szentimentális gondolata az ékszerekkel kapcsolatban. A nyakláncot is azért vette a pillangónak, mert tudta, hogy értékes.*
-Szívesen megmutatom, melyik szoba az. *Ül fel az ágyban látható lelkesedéssel.*
-Most szeretnél menni? *Beharapja ajkait. Egyrészt kíváncsi, vajon mi történik odabenn, másrészt szívesen eltöltene még időt Alissäna társaságában. Bár tisztában van vele, hogy a lány aligha fogja megvárakoztatni Relaelt.*
-Nehogy turbékolás közben nyissunk rájuk. *Visszhangozza merengve. Természetesen nem teszi hozzá, hogy ő titkon pont ebben reménykedett. Amennyiben Alissäna úgy dönt, hogy indulni szeretne, minden további nélkül mutatja neki az utat.*
6459. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-08-14 19:29:11
Üzenet elküldve: 2025-08-14 19:29:11
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 297
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 297
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Haldrian//
- Ki.
*Feleli egy biccentéssel együtt. Nem tudna racionális okot adni arra, miért zaklatja fel ez a tény valamelyest, elvégre elfként rengeteg halálhoz volt szerencséje, s hozzá is szokott közel két emberöltő alatt. Talán kicsit bántja, hogy tényleg igyekezett, mégsem tehetett nagyon semmit, és talán egyszerűbb lenne úgy, hogyha nem is próbálkozott volna.*
- Muszáj leszek, de semmi kedvem hozzá. Meg tartok tőle, hogy a Kisasszony haragja rajtam csattan majd.
*Felsóhajt. Talán túlzás emiatt aggódnia, de Relael kiszámíthatatlan, és nem teljesen elrugaszkodott ilyesmit feltételezni róla.
A simításnak örül, olyannyira, hogy szemhéjait lehunyva élvezi a gyengéd érintést. Furcsa módon mindig megnyugszik Haldrian társaságában, pedig nem egy izomkolosszus, aki képes lenne megóvni őt bármiféle veszélytől. Könnyen lehet, hogy ezért is olyan felszabadult mellette.*
- Ez tény.
*Jellemzően törekszik a másik félt is megérteni, ebben az esetben egyszerűen nem fér a fejébe Agin motivációja, hiába magyarázta el számára a fiú. A kis kurtizán egyszerűen csak ostobaságnak tartja az egészet, egy hirtelen felindulásból elkövetett hatalmas hibának. A gyűrűnek mindenesetre örül, melyet el is kezd piszkálni ujján.*
- Neeem.
*Feleli nagysokára. Megint nagyot sóhajt.*
- Szólok neki én, de annak örülnék, ha megmutatnád melyik szobánál van. Milyen hangulatban volt amúgy legutóbb? Áh mondjuk említetted Denjaart, akkor biztos kielégült.
*Kuncog.*
- Csak aztán nehogy pont a turbékolás közben nyissunk be.
- Ki.
*Feleli egy biccentéssel együtt. Nem tudna racionális okot adni arra, miért zaklatja fel ez a tény valamelyest, elvégre elfként rengeteg halálhoz volt szerencséje, s hozzá is szokott közel két emberöltő alatt. Talán kicsit bántja, hogy tényleg igyekezett, mégsem tehetett nagyon semmit, és talán egyszerűbb lenne úgy, hogyha nem is próbálkozott volna.*
- Muszáj leszek, de semmi kedvem hozzá. Meg tartok tőle, hogy a Kisasszony haragja rajtam csattan majd.
*Felsóhajt. Talán túlzás emiatt aggódnia, de Relael kiszámíthatatlan, és nem teljesen elrugaszkodott ilyesmit feltételezni róla.
A simításnak örül, olyannyira, hogy szemhéjait lehunyva élvezi a gyengéd érintést. Furcsa módon mindig megnyugszik Haldrian társaságában, pedig nem egy izomkolosszus, aki képes lenne megóvni őt bármiféle veszélytől. Könnyen lehet, hogy ezért is olyan felszabadult mellette.*
- Ez tény.
*Jellemzően törekszik a másik félt is megérteni, ebben az esetben egyszerűen nem fér a fejébe Agin motivációja, hiába magyarázta el számára a fiú. A kis kurtizán egyszerűen csak ostobaságnak tartja az egészet, egy hirtelen felindulásból elkövetett hatalmas hibának. A gyűrűnek mindenesetre örül, melyet el is kezd piszkálni ujján.*
- Neeem.
*Feleli nagysokára. Megint nagyot sóhajt.*
- Szólok neki én, de annak örülnék, ha megmutatnád melyik szobánál van. Milyen hangulatban volt amúgy legutóbb? Áh mondjuk említetted Denjaart, akkor biztos kielégült.
*Kuncog.*
- Csak aztán nehogy pont a turbékolás közben nyissunk be.
6458. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-08-14 18:43:42
Üzenet elküldve: 2025-08-14 18:43:42
Rang: Játékos
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Bizalom//
*Nem kapja be azonnal a horgot, de a bordélyház hallatán a szeme enyhén összeszűkül. A száján lassan, szinte lustán jelenik meg egy mosoly, ami élesebb, mintsem derűs.*
- Azokon a helyeken értékelik a gyors távozást, nem? Talán ezért érzed magad itt, főleg mellettem ilyen idegenül, hm?
*Szúr vissza, hangja könnyed, de a mondat végén ott marad az a csípős él, ami szinte kitapinthatóvá teszi a levegőt. Tovább lépne az asztaltól, hogy lezárja a párbajt, amikor Norhelt következő mondata a tegnap éjjelről azonnal megakasztja. A gyomra egy pillanatra megfeszül, mintha valaki belülről hirtelen markolt volna rá. Nem látványosan, csak az ajka szorul össze egy leheletnyit, de belül érzi, hogy az ereiben a vér hirtelen gyorsabban kezd lüktetni és forrni. Az emlékek nem rohannak rá teljes erővel, inkább csak suttognak a bőre alá. A kezek, a pillantások, a csókok, a test melege, az ismerősen pontos mozdulatok, ami miatt a lélegzete egyszer-egyszer kihagyott. Egy rövid, kimért pillantással végig méri Norheltet, majd elé sétálva a székének támlájára támaszkodik, kicsit előrehajolva, hogy a tekintetük találkozzon.*
- Akkor jó lesz, ha duplán iszol.
*Szólal meg végül, a hangja hűvös, bár belül még mindig ott izzik az a bosszantó és bántóan szúrós melegség.*
- Ki tudja, ma este is szükség lesz-e arra a híres... kitartásodra.
*Nem árulja el, mire gondol. Jobb is így. A kíváncsiság és a büszkeség furcsa egyvelege dolgozik benne, de kifelé csak annyit enged, amennyi visszaadja a helyzet fölötti uralmat. Egy pillanatra elnéz az ablak felé. A város moraja tompán beszűrődik, és ahogy hallgatja, egyre idegenebbnek érzi. Túl sok zaj, túl kevés levegő. A kikötő nyers, sós illata most vonzóbbnak tűnik bármilyen piaci forgatagnál. Visszafordul Norhelt felé, és most a mosolyában már ott van valami, ami nem pusztán szórakozott, inkább izgatott.*
- Azt hiszem...
*Egyenesedik ki végül, azzal pedig hátrál is egy lépést.*
- A mai lesz a napja, hogy visszautazom. Szóval jól gondold meg, ha tényleg jönni akarsz.
*Sétál át az ágyhoz, majd lehuppanva rá keresztbe pakolja a lábait, azzal pedig hanyatt is dől és a mennyezetet bámulja, mintha máris a hazaútról készült térképet keresné a repedésekben. A kezeit kényelmesen pihenteti meg a hasán, majd egy rövid tűnődés után elhúzza a száját.*
- De talán holnapig még várhatok.
*Azzal a férfi felé sandít. Tegnapig még egészen kényelmesen el tudta volna kínozni a férfit. Ó, de mennyi ötlete volt rá. A java hosszú, lassú és élvezettel teli. Persze nem a férfi számára. Akadt azért köztük olyan is, ami ugyan gyorsan bevégezhető, de cserébe annál jobban fáj. Erre tessék, ma reggel már úgy ébred, hogy eszében sincs kárt tenni a fajankóban.*
*Nem kapja be azonnal a horgot, de a bordélyház hallatán a szeme enyhén összeszűkül. A száján lassan, szinte lustán jelenik meg egy mosoly, ami élesebb, mintsem derűs.*
- Azokon a helyeken értékelik a gyors távozást, nem? Talán ezért érzed magad itt, főleg mellettem ilyen idegenül, hm?
*Szúr vissza, hangja könnyed, de a mondat végén ott marad az a csípős él, ami szinte kitapinthatóvá teszi a levegőt. Tovább lépne az asztaltól, hogy lezárja a párbajt, amikor Norhelt következő mondata a tegnap éjjelről azonnal megakasztja. A gyomra egy pillanatra megfeszül, mintha valaki belülről hirtelen markolt volna rá. Nem látványosan, csak az ajka szorul össze egy leheletnyit, de belül érzi, hogy az ereiben a vér hirtelen gyorsabban kezd lüktetni és forrni. Az emlékek nem rohannak rá teljes erővel, inkább csak suttognak a bőre alá. A kezek, a pillantások, a csókok, a test melege, az ismerősen pontos mozdulatok, ami miatt a lélegzete egyszer-egyszer kihagyott. Egy rövid, kimért pillantással végig méri Norheltet, majd elé sétálva a székének támlájára támaszkodik, kicsit előrehajolva, hogy a tekintetük találkozzon.*
- Akkor jó lesz, ha duplán iszol.
*Szólal meg végül, a hangja hűvös, bár belül még mindig ott izzik az a bosszantó és bántóan szúrós melegség.*
- Ki tudja, ma este is szükség lesz-e arra a híres... kitartásodra.
*Nem árulja el, mire gondol. Jobb is így. A kíváncsiság és a büszkeség furcsa egyvelege dolgozik benne, de kifelé csak annyit enged, amennyi visszaadja a helyzet fölötti uralmat. Egy pillanatra elnéz az ablak felé. A város moraja tompán beszűrődik, és ahogy hallgatja, egyre idegenebbnek érzi. Túl sok zaj, túl kevés levegő. A kikötő nyers, sós illata most vonzóbbnak tűnik bármilyen piaci forgatagnál. Visszafordul Norhelt felé, és most a mosolyában már ott van valami, ami nem pusztán szórakozott, inkább izgatott.*
- Azt hiszem...
*Egyenesedik ki végül, azzal pedig hátrál is egy lépést.*
- A mai lesz a napja, hogy visszautazom. Szóval jól gondold meg, ha tényleg jönni akarsz.
*Sétál át az ágyhoz, majd lehuppanva rá keresztbe pakolja a lábait, azzal pedig hanyatt is dől és a mennyezetet bámulja, mintha máris a hazaútról készült térképet keresné a repedésekben. A kezeit kényelmesen pihenteti meg a hasán, majd egy rövid tűnődés után elhúzza a száját.*
- De talán holnapig még várhatok.
*Azzal a férfi felé sandít. Tegnapig még egészen kényelmesen el tudta volna kínozni a férfit. Ó, de mennyi ötlete volt rá. A java hosszú, lassú és élvezettel teli. Persze nem a férfi számára. Akadt azért köztük olyan is, ami ugyan gyorsan bevégezhető, de cserébe annál jobban fáj. Erre tessék, ma reggel már úgy ébred, hogy eszében sincs kárt tenni a fajankóban.*
6457. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-08-14 18:41:57
Üzenet elküldve: 2025-08-14 18:41:57
Rang: Játékos
IC üzenetek: 84
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 84
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Különös este//
-Én magam sem mondhattam volna bölcsebben! *Játékosan rázza meg mutatóujját Dayaneer előtt, majd joviálisan felkacag.*
-Jól meg kell válogatni, melyik wegtoreniben bízik meg az ember. Például kegyedben! *Közben nem rest magához venni 3 aranyért cserébe egy Gyümölcstálat.*
-Bizonyára a megnyerő külső megbízható üzletfelet is takar! Nem igaz? *Arcába töm egy almadarabot, s jó alaposan megrágja, míg a wegtorenin járatja pillantását.*
-Ó, ha tudná, mennyire! Mondják, a hölgyeket nem lehet kiismerni. Én nem osztom e nézetet. *Itt van mindjárt Dayaneer. Elcsípi a fintort, az ódzkodó, de nem elutasító habitust. Neki ennyi elég. A legkevésbé sem bánja a dolgot. Neki aztán édes mindegy, hogy aranyért, portékáért, netalán valamiféle számításból állnak szóba vele a fehérnépek. Amellett pedig valóban felkeltette a kufár érdeklődését a távoli földről érkezett kereskedő kínálta üzleti lehetőség.*
-Be kell valljam, nemigen! Egészen mostanáig nem kereskedtem külhoni holmikkal. De most úgy áll a helyzet, hogy megtehetem. Úgyhogy ha kegyed birtokába jut bármi különlegesség... *Közelebb hajol a pult felett.*
-A jó Ipsioninál mindig gazdát lel majd. *Elmosolyodik. Eközben szeme sarkából természetesen kiszúrja az új jövevényt. Rövid ideig meg is állapodik rajta tekintete. Egy törékeny elf, kirívóan kihívó öltözékben... Meglepő vendég a Pegazus fogadóban.*
-Szanté! Szanité! *Ismétli a köszöntést. Ő maga is a pulthoz veri a söröskorsót, jó adag habot löttyentve ki, mielőtt ajkához emelné az italt.*
-Azt nem mondta még, mi szél hozta szeretett városunkban. A jó borok? A kitűnő lovak? Netalán a méltán híres férfitársaság? *Száját gondosan takarva kézfejével megenged egy visszafogott kuncogást.*
-Én magam sem mondhattam volna bölcsebben! *Játékosan rázza meg mutatóujját Dayaneer előtt, majd joviálisan felkacag.*
-Jól meg kell válogatni, melyik wegtoreniben bízik meg az ember. Például kegyedben! *Közben nem rest magához venni 3 aranyért cserébe egy Gyümölcstálat.*
-Bizonyára a megnyerő külső megbízható üzletfelet is takar! Nem igaz? *Arcába töm egy almadarabot, s jó alaposan megrágja, míg a wegtorenin járatja pillantását.*
-Ó, ha tudná, mennyire! Mondják, a hölgyeket nem lehet kiismerni. Én nem osztom e nézetet. *Itt van mindjárt Dayaneer. Elcsípi a fintort, az ódzkodó, de nem elutasító habitust. Neki ennyi elég. A legkevésbé sem bánja a dolgot. Neki aztán édes mindegy, hogy aranyért, portékáért, netalán valamiféle számításból állnak szóba vele a fehérnépek. Amellett pedig valóban felkeltette a kufár érdeklődését a távoli földről érkezett kereskedő kínálta üzleti lehetőség.*
-Be kell valljam, nemigen! Egészen mostanáig nem kereskedtem külhoni holmikkal. De most úgy áll a helyzet, hogy megtehetem. Úgyhogy ha kegyed birtokába jut bármi különlegesség... *Közelebb hajol a pult felett.*
-A jó Ipsioninál mindig gazdát lel majd. *Elmosolyodik. Eközben szeme sarkából természetesen kiszúrja az új jövevényt. Rövid ideig meg is állapodik rajta tekintete. Egy törékeny elf, kirívóan kihívó öltözékben... Meglepő vendég a Pegazus fogadóban.*
-Szanté! Szanité! *Ismétli a köszöntést. Ő maga is a pulthoz veri a söröskorsót, jó adag habot löttyentve ki, mielőtt ajkához emelné az italt.*
-Azt nem mondta még, mi szél hozta szeretett városunkban. A jó borok? A kitűnő lovak? Netalán a méltán híres férfitársaság? *Száját gondosan takarva kézfejével megenged egy visszafogott kuncogást.*
6456. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-08-14 18:39:58
Üzenet elküldve: 2025-08-14 18:39:58
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 98
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 98
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
//Nincs ki mind a négy szárnyunk//
* ~ Szóval egy furcsa alak... hát, ez nagyon biztató. ~ jelenik meg Rya orra mellett egy apró ránc, helytelenítésének jeleként. Nem elég, hogy magát távol kell tartania a különös szerzetektől, de ezek szerint még Kijii is vonzza az ilyen karaktereket. Milyen világ ez, ahol még a tündérek sincsenek biztonságban?
Azért csak nyugodtan cirógatja tovább a szőke tincseket, míg tart az ölelés és a mese. Néha Dänkijinkilinkilinkilinkij ficereg egy kissé, de ez cseppet sem zavarja őt, inkább csak mindig úgy helyezkedik, hogy ne akadályozzák annyira egymást. A közelben állomásozó erdőmélyi sárkánylégy lassan kezd féltékennyé válni, már amennyire ez nála lehetséges.*
- Naaa?
*Kérdezi fajtársához hasonló hanglejtéssel, mint aki "ráharapott a csalira". Részegség ide vagy oda, tényleg érdekli, mi lehetett az a fene nagy hőstett. A "szigorúan titkos" jelző is azt sugallja neki, ez bizony túlzás lesz, de azért a hatásszünetnél ismét ad egy kis visszajelzést.*
- Na!
*Még a testével is ad egy kis lendületet a szónak, hogy jelezze, ő aztán nagyon kíváncsi. Végre valahára Kijii bele is kezd. Tényleg úgy hangzik az egész, mint valami népmese, nagy gonosz orkokkal, és dicső győzelemmel. ~ De hiszen már nincs is Sárváros. ~ hitetlenkedik magában tovább a tündér. Attól még előfordulhat, hogy valami hasonló dolog valóban megtörtént, csak kiszínezésre került előadás közben. A megtépázott fülcimpa mindenképpen erről árulkodik. Erről hallva Rya egy pillanatra közelebb vonja magához társát, úgy vigasztalja.*
- Jaj, úgy sajnálom, hogy baja esett a fülednek!
*Mondja szomorúan, közben pedig figyel rá, hogy simogatás közben nehogy az érintett testrészhez érjen, ezzel még jobban felhívva a figyelmet a másik hiányosságára. Nem akarja tovább rontani a kedvét.*
- De jól elbántatok azzal az orkkal, ha csak ennyi bajod esett!
*Teszi hozzá, hogy valami pozitív és biztató is elhangozzék.
Majd a mézsörre terelődik a szó, ettől pedig jól érzékelhető mocorgás kezdődik Rya karjai között. Lazít az ölelésen, és hagyja, hogy Kijii saját kedve szerint távozzon. Elvégre a szabad mozgásnál egy élőlény számára sincs fontosabb. Vagyis talán a víz, és az étel - de mindenesetre a legfontosabbak között van ez is. Mosolyogva bólint a lelkes megállapítások hallatán, de nem tesz hozzá semmi egyebet. Kíváncsian várja a reakciót.
Bizony végül a megjegyzésekből nem tűnik túlságosan úgy számára, mintha az ital elnyerte volna a lány tetszését.*
- Háh. *Nevet fel röviden.* Nem ízlik, mi?
*Szája enyhén nyitva, ahogy ajkain ottmarad a nevetés. Nem rosszindulatú, csak jót derül azon, hogy próbálja palástolni társa az igazságot. Bizonyára udvariasságból teszi. Az igazat megvallva, Rya nem sokat ad az udvariasságra. Szerinte a természetes reakciónál és az igazságnál nem kell több. De mióta ennyi időt tölt a városban, megtapasztalta, mennyit jelent a népeknek ez a botor szabályrendszer, amit illemnek neveznek. Próbálja ő is tartani magát hozzá, hiszen ha itt ez a természetes, akkor jobb, ha elsajátítja; viszont érzi, ez a hozzáállás sosem lesz teljesen sajátja.
Egyáltalán nem sértődik meg, ha rossz megjegyzést tesznek az ízlésére. Inkább magához veszi a korsót, és ő is kortyol egyet a sörből. Arckifejezése még mindig igen vidám.
A bemutatkozásra bólint egyet, ebben a bólintásban pedig részt vesznek a vállai, és még egy kicsit a dereka is. Köszöntéskor mindig megadja a kellő tiszteletet. Ezt már az erdőben is megtanulta. Az viszont biztos, hogy ilyen szavakat egyáltalán nem hallott az erdőben.*
- Kilin?
*Kérdez vissza bizonytalanul, mivel mintha ezt hallotta volna a legtöbbször. Még néhányszor biztos meg kell hallgatnia a nevet, hogy megjegyezze. Addig valami rövidebbel kell beérniük mindkettejüknek. A tisztázást még megvárja, aztán rajta a sor.*
- Vanellarya vagyok, és kocsmázni jöttem. *Hangzik a válasz, olyan magától értetődően, mint még soha semmi.* Szólíthatsz Ryának.
*Emeli meg a korsót Kijii felé, és iszik az ismertségre. Igazából nem egy alkoholista alkat, de egy-két sört meg szokott tudni inni. Több-kevesebb sikerrel.
Ha tudná, a másik épp azon töpreng, szeretne-e tudni valamit a külsejéről, bizonyára elnézést kérne a vélt kellemetlenségért, amit okoz ezzel. Nem szeretne mások terhére lenni. Általában tündérek esetén úgyis csak egyetlen dolog szokta érdekelni őt: hogy van-e szárnyuk. Ugyan ebben nem lehet biztos, de mintha öleléskor nem érzett volna semmit Kijii hátán, illetve sem zizzenést nem hallott, sem apró légáramlatokat nem érzett, amit szárnyak okozhattak volna - tehát valószínűleg nincs szárnya. A többi dolog nem olyan érdekes. Tudja róla, hogy puha öleléseket osztogat, az is információ. A tulajdonságai majd úgyis csak később kerülnek napvilágra.
Nem bánja, hogy nem folytatódik a bújás, elvégre eleve a másik kezdeményezte. Így viszont visszatér a vállára az erdőmélyi sárkánylégy - továbbra is az idegen tündérrel átellenben. Rya szórakozottan simít végig az állat fején. Lassan kezdi megérezni a sört.*
- Tudod, mi kéne?
*Támad egy gondolata, amit részben szinte biztosan az alkohol inspirált. Az ilyesfajta váratlan felismeréseket bizony gyakran az ital okozza.*
- Egy kos!
*Jelenti ki, mintha egy ezer éves problémára találta volna meg a választ.*
- Mondd csak, milyen terveid vannak egyébként? Szeretnél még egy keveset inni?
* ~ Szóval egy furcsa alak... hát, ez nagyon biztató. ~ jelenik meg Rya orra mellett egy apró ránc, helytelenítésének jeleként. Nem elég, hogy magát távol kell tartania a különös szerzetektől, de ezek szerint még Kijii is vonzza az ilyen karaktereket. Milyen világ ez, ahol még a tündérek sincsenek biztonságban?
Azért csak nyugodtan cirógatja tovább a szőke tincseket, míg tart az ölelés és a mese. Néha Dänkijinkilinkilinkilinkij ficereg egy kissé, de ez cseppet sem zavarja őt, inkább csak mindig úgy helyezkedik, hogy ne akadályozzák annyira egymást. A közelben állomásozó erdőmélyi sárkánylégy lassan kezd féltékennyé válni, már amennyire ez nála lehetséges.*
- Naaa?
*Kérdezi fajtársához hasonló hanglejtéssel, mint aki "ráharapott a csalira". Részegség ide vagy oda, tényleg érdekli, mi lehetett az a fene nagy hőstett. A "szigorúan titkos" jelző is azt sugallja neki, ez bizony túlzás lesz, de azért a hatásszünetnél ismét ad egy kis visszajelzést.*
- Na!
*Még a testével is ad egy kis lendületet a szónak, hogy jelezze, ő aztán nagyon kíváncsi. Végre valahára Kijii bele is kezd. Tényleg úgy hangzik az egész, mint valami népmese, nagy gonosz orkokkal, és dicső győzelemmel. ~ De hiszen már nincs is Sárváros. ~ hitetlenkedik magában tovább a tündér. Attól még előfordulhat, hogy valami hasonló dolog valóban megtörtént, csak kiszínezésre került előadás közben. A megtépázott fülcimpa mindenképpen erről árulkodik. Erről hallva Rya egy pillanatra közelebb vonja magához társát, úgy vigasztalja.*
- Jaj, úgy sajnálom, hogy baja esett a fülednek!
*Mondja szomorúan, közben pedig figyel rá, hogy simogatás közben nehogy az érintett testrészhez érjen, ezzel még jobban felhívva a figyelmet a másik hiányosságára. Nem akarja tovább rontani a kedvét.*
- De jól elbántatok azzal az orkkal, ha csak ennyi bajod esett!
*Teszi hozzá, hogy valami pozitív és biztató is elhangozzék.
Majd a mézsörre terelődik a szó, ettől pedig jól érzékelhető mocorgás kezdődik Rya karjai között. Lazít az ölelésen, és hagyja, hogy Kijii saját kedve szerint távozzon. Elvégre a szabad mozgásnál egy élőlény számára sincs fontosabb. Vagyis talán a víz, és az étel - de mindenesetre a legfontosabbak között van ez is. Mosolyogva bólint a lelkes megállapítások hallatán, de nem tesz hozzá semmi egyebet. Kíváncsian várja a reakciót.
Bizony végül a megjegyzésekből nem tűnik túlságosan úgy számára, mintha az ital elnyerte volna a lány tetszését.*
- Háh. *Nevet fel röviden.* Nem ízlik, mi?
*Szája enyhén nyitva, ahogy ajkain ottmarad a nevetés. Nem rosszindulatú, csak jót derül azon, hogy próbálja palástolni társa az igazságot. Bizonyára udvariasságból teszi. Az igazat megvallva, Rya nem sokat ad az udvariasságra. Szerinte a természetes reakciónál és az igazságnál nem kell több. De mióta ennyi időt tölt a városban, megtapasztalta, mennyit jelent a népeknek ez a botor szabályrendszer, amit illemnek neveznek. Próbálja ő is tartani magát hozzá, hiszen ha itt ez a természetes, akkor jobb, ha elsajátítja; viszont érzi, ez a hozzáállás sosem lesz teljesen sajátja.
Egyáltalán nem sértődik meg, ha rossz megjegyzést tesznek az ízlésére. Inkább magához veszi a korsót, és ő is kortyol egyet a sörből. Arckifejezése még mindig igen vidám.
A bemutatkozásra bólint egyet, ebben a bólintásban pedig részt vesznek a vállai, és még egy kicsit a dereka is. Köszöntéskor mindig megadja a kellő tiszteletet. Ezt már az erdőben is megtanulta. Az viszont biztos, hogy ilyen szavakat egyáltalán nem hallott az erdőben.*
- Kilin?
*Kérdez vissza bizonytalanul, mivel mintha ezt hallotta volna a legtöbbször. Még néhányszor biztos meg kell hallgatnia a nevet, hogy megjegyezze. Addig valami rövidebbel kell beérniük mindkettejüknek. A tisztázást még megvárja, aztán rajta a sor.*
- Vanellarya vagyok, és kocsmázni jöttem. *Hangzik a válasz, olyan magától értetődően, mint még soha semmi.* Szólíthatsz Ryának.
*Emeli meg a korsót Kijii felé, és iszik az ismertségre. Igazából nem egy alkoholista alkat, de egy-két sört meg szokott tudni inni. Több-kevesebb sikerrel.
Ha tudná, a másik épp azon töpreng, szeretne-e tudni valamit a külsejéről, bizonyára elnézést kérne a vélt kellemetlenségért, amit okoz ezzel. Nem szeretne mások terhére lenni. Általában tündérek esetén úgyis csak egyetlen dolog szokta érdekelni őt: hogy van-e szárnyuk. Ugyan ebben nem lehet biztos, de mintha öleléskor nem érzett volna semmit Kijii hátán, illetve sem zizzenést nem hallott, sem apró légáramlatokat nem érzett, amit szárnyak okozhattak volna - tehát valószínűleg nincs szárnya. A többi dolog nem olyan érdekes. Tudja róla, hogy puha öleléseket osztogat, az is információ. A tulajdonságai majd úgyis csak később kerülnek napvilágra.
Nem bánja, hogy nem folytatódik a bújás, elvégre eleve a másik kezdeményezte. Így viszont visszatér a vállára az erdőmélyi sárkánylégy - továbbra is az idegen tündérrel átellenben. Rya szórakozottan simít végig az állat fején. Lassan kezdi megérezni a sört.*
- Tudod, mi kéne?
*Támad egy gondolata, amit részben szinte biztosan az alkohol inspirált. Az ilyesfajta váratlan felismeréseket bizony gyakran az ital okozza.*
- Egy kos!
*Jelenti ki, mintha egy ezer éves problémára találta volna meg a választ.*
- Mondd csak, milyen terveid vannak egyébként? Szeretnél még egy keveset inni?
6455. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-08-14 18:03:53
Üzenet elküldve: 2025-08-14 18:03:53
Rang: Játékos
IC üzenetek: 14
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 14
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Keimuthya//
„Nem tudom, meddig maradok.” *Ez a mondat olyan, amit már sokszor hallott, sok szájból, sok helyzetben. Saját maga is mondta már nem egyszer. Aztán volt, amikor a „meddig” pár napot jelölt, volt, amikor néhány hatot, és volt, amikor a holdak több ciklusát is. Még nem tudja, hogy Keimuthya részéről ez mennyi idő lesz, hiszen ez nem kicsi város. Még az sem kizárt, hogy közösen elköltött ebédjük után soha többet nem látja a lányt. De az is lehet, hogy végignézi ahogy a vállán ringó tegezzel eltávolodik a városból kivezető úton. Sosem lehet tudni.
Gondolatban apró biccentéssel nyugtázza a lány döntését azzal kapcsolatban, hogy az melyik széket választja sajátjául. Ha idegen helyen lenne, maga is így döntött volna. De most a környéken egy lélek sincs, aki miatt ne ülne le nyugodtan háttal az ajtónak. Az asztal központi elhelyezkedése viszont tetszik neki. „Ha középen vagy, bármelyik irányba szabadon mozoghatsz.” Már nem is emlékszik, hogy mikor tanulta ezt a leckét, vagy hogy kitől. Kabátját a Keimuthya székével szembenire rakja le, ezzel nem túl elegánsan megakadályozva azt is, hogy bárki más leüljön az asztalukhoz. Elfogadja a felkínált lehetőséget, hogy az íjászlánynak oldalra eső székhez üljön, hiszen így tudja betartani azt az ígéretét, hogy fél szemét a lány lerakott fegyverein tartja.*
- Köszönöm! Neked is. *-egyszerű szavak. Valahogy mégis otthonosnak érződnek. Nem mintha nagyon tudná, hogy mi számít otthonosnak, vagy mi nem. Míg az első kanál ételt a szájába veszi, eltűnődik azon, hogy mikor kezdett szentimentális lenni.
Pár falatnyi csönd után Keimuthya kérdez tőle, és ettől szemzugaiban megint megjelennek a derű árkai.*
- Egész jól ismerem. *-válaszolja, és kanalát leengedi a tányérba-* Éppen ezért tudom, hogy megbízható híreket nagyon nehéz szerezni. Pletykát? Azt többet hallhatsz.
*Széke alá húzza a lábait, pedig legszívesebben kényelmesen elnyújtaná őket. De nem akarja összerúgni a lány csizmáját.*
- Általánosságban a Piactéren sok világi dolgot lehet hallani, de azokat fenntartással kell kezelni. A Polgárnegyedben érdemes érdeklődni, ha egy konkrét személyt keresel. A Romvárosban.. nos, ott akkor kérdezősködj, ha bajt akarsz okozni, vagy te magad vagy bajban. *-arcáról nehéz leolvasni, hogy mennyire mondta ez utóbbit komolyan.-* Milyen híreket keresel?
„Nem tudom, meddig maradok.” *Ez a mondat olyan, amit már sokszor hallott, sok szájból, sok helyzetben. Saját maga is mondta már nem egyszer. Aztán volt, amikor a „meddig” pár napot jelölt, volt, amikor néhány hatot, és volt, amikor a holdak több ciklusát is. Még nem tudja, hogy Keimuthya részéről ez mennyi idő lesz, hiszen ez nem kicsi város. Még az sem kizárt, hogy közösen elköltött ebédjük után soha többet nem látja a lányt. De az is lehet, hogy végignézi ahogy a vállán ringó tegezzel eltávolodik a városból kivezető úton. Sosem lehet tudni.
Gondolatban apró biccentéssel nyugtázza a lány döntését azzal kapcsolatban, hogy az melyik széket választja sajátjául. Ha idegen helyen lenne, maga is így döntött volna. De most a környéken egy lélek sincs, aki miatt ne ülne le nyugodtan háttal az ajtónak. Az asztal központi elhelyezkedése viszont tetszik neki. „Ha középen vagy, bármelyik irányba szabadon mozoghatsz.” Már nem is emlékszik, hogy mikor tanulta ezt a leckét, vagy hogy kitől. Kabátját a Keimuthya székével szembenire rakja le, ezzel nem túl elegánsan megakadályozva azt is, hogy bárki más leüljön az asztalukhoz. Elfogadja a felkínált lehetőséget, hogy az íjászlánynak oldalra eső székhez üljön, hiszen így tudja betartani azt az ígéretét, hogy fél szemét a lány lerakott fegyverein tartja.*
- Köszönöm! Neked is. *-egyszerű szavak. Valahogy mégis otthonosnak érződnek. Nem mintha nagyon tudná, hogy mi számít otthonosnak, vagy mi nem. Míg az első kanál ételt a szájába veszi, eltűnődik azon, hogy mikor kezdett szentimentális lenni.
Pár falatnyi csönd után Keimuthya kérdez tőle, és ettől szemzugaiban megint megjelennek a derű árkai.*
- Egész jól ismerem. *-válaszolja, és kanalát leengedi a tányérba-* Éppen ezért tudom, hogy megbízható híreket nagyon nehéz szerezni. Pletykát? Azt többet hallhatsz.
*Széke alá húzza a lábait, pedig legszívesebben kényelmesen elnyújtaná őket. De nem akarja összerúgni a lány csizmáját.*
- Általánosságban a Piactéren sok világi dolgot lehet hallani, de azokat fenntartással kell kezelni. A Polgárnegyedben érdemes érdeklődni, ha egy konkrét személyt keresel. A Romvárosban.. nos, ott akkor kérdezősködj, ha bajt akarsz okozni, vagy te magad vagy bajban. *-arcáról nehéz leolvasni, hogy mennyire mondta ez utóbbit komolyan.-* Milyen híreket keresel?
6454. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-08-14 17:35:54
Üzenet elküldve: 2025-08-14 17:35:54
Rang: Játékos
IC üzenetek: 79
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 79
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Bizalom//
*Norhelt először csak könyökre támaszkodva figyeli a nőt, ahogy az a madárral bíbelődik. A szemöldöke enyhén megemelkedik, mert Ravik mozdulatai olyan lassúak és kimértek, mintha egy kocsmai késelés előtt valaki még gondosan elrendezné az asztalon a poharakat. A kíváncsiság aztán lassan feszültségbe fordul, mikor látja, hogy ez a fajta csendes precizitás általában nála egy dolgot jelent: valami olyat mondott vagy tett, amiért most nagyon hamar kapni fog. Nyel egyet, még a nyaka is megfeszül, ahogy követi a mozdulatot, amikor a nő visszafordul hozzá.
A szavai meg is érkeznek, és ahogy a mondandó végén még egy kis magyarázat is jön, Norhelt érzi, hogy a nyelve szinte magától mozdulna, de most lenyeli a választ. Nem siet, inkább lassan dől hátra, a keze a szék karfájára simul, ujjai dobolni kezdenek rajta. Felhúzza az egyik szemöldökét, közben a szája sarkában ott bujkál az a fajta sunyi mosoly, ami több bajt hozott rá az életben, mint jó döntés. Nem tűnik bocsánatkérésnek, inkább annak a csöndes kihívásnak, amit az ember akkor vet oda a másiknak, ha érzi, hogy most jobb a száját befogni, de nem akarja elrejteni, hogy mit gondol.
A tekintete a nőn marad, figyeli, ahogy lassan az asztalhoz lép és ott megtámaszkodik. Norhelt jól ismeri ezt a tempót, ez nem az a fajta nyugalom, ami békét jelent, hanem az, ami előtte van valaminek. Egy pillanatra a szeme a ketrec felé siklik, majd vissza Ravikra, mintha a madár sorsán töprengene, de az arcán egy rezdülés sem árulja el, mire jutott. Csak nyel egyet, mélyen, mintha ezzel próbálná lejjebb tolni a torkában azt a gyanút, hogy ma reggel rossz oldalon kelt fel az ágyból, konkrétan és átvitt értelemben is.
A levegő közöttük nem lesz hidegebb, de sűrűbb, mint amikor vihar előtt hirtelen eláll a szél. A férfi lassan engedi hátra a testét, a széket két lábra billenti, és a mozdulat közben nem veszi le a szemét a nőről. Lassan végigméri, nem tolakodóan, inkább úgy, mintha tényleg azt próbálná kitalálni, melyiküknek van elege jobban ebből a városból. A szája egy pillanatra megmozdul, mintha lenyelné az első reakcióját, majd a csendben felbukkan a következő gondolat, az a fajta, amit nem érdemes magában tartani, mert úgyis ki fog jönni. A sunyi mosoly lassan visszakúszik az arcára, és miközben a széket visszaengedi négy lábra, megszólal.*
- Én is... fájóan kevés itt a bordélyház.
*Mondja pimasz félmosollyal, aztán oldalra sandít, hogy elkapja a reakcióját. A következő célzás a bokájára már másmilyen mosolyt csal az arcára, az a tipikus, kihívást érző vigyor. A szék lába koppan a padlón, Norhelt előrehajol, könyökét az asztalra támasztja.*
- Tegnap éjjel se volt panasz se a kitartásomra, se a fájdalomtűrésemre. *A mondat után kis szünetet hagy, hogy a hatás elérje a célt.* - De ne aggódj, a biztonság kedvéért benyakalok még párat indulás előtt, hogy biztosan ne fájjon semmim... legfeljebb a fejem.
A hozzászólás írója (Norhelt Dravhen) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.08.14 17:45:26
*Norhelt először csak könyökre támaszkodva figyeli a nőt, ahogy az a madárral bíbelődik. A szemöldöke enyhén megemelkedik, mert Ravik mozdulatai olyan lassúak és kimértek, mintha egy kocsmai késelés előtt valaki még gondosan elrendezné az asztalon a poharakat. A kíváncsiság aztán lassan feszültségbe fordul, mikor látja, hogy ez a fajta csendes precizitás általában nála egy dolgot jelent: valami olyat mondott vagy tett, amiért most nagyon hamar kapni fog. Nyel egyet, még a nyaka is megfeszül, ahogy követi a mozdulatot, amikor a nő visszafordul hozzá.
A szavai meg is érkeznek, és ahogy a mondandó végén még egy kis magyarázat is jön, Norhelt érzi, hogy a nyelve szinte magától mozdulna, de most lenyeli a választ. Nem siet, inkább lassan dől hátra, a keze a szék karfájára simul, ujjai dobolni kezdenek rajta. Felhúzza az egyik szemöldökét, közben a szája sarkában ott bujkál az a fajta sunyi mosoly, ami több bajt hozott rá az életben, mint jó döntés. Nem tűnik bocsánatkérésnek, inkább annak a csöndes kihívásnak, amit az ember akkor vet oda a másiknak, ha érzi, hogy most jobb a száját befogni, de nem akarja elrejteni, hogy mit gondol.
A tekintete a nőn marad, figyeli, ahogy lassan az asztalhoz lép és ott megtámaszkodik. Norhelt jól ismeri ezt a tempót, ez nem az a fajta nyugalom, ami békét jelent, hanem az, ami előtte van valaminek. Egy pillanatra a szeme a ketrec felé siklik, majd vissza Ravikra, mintha a madár sorsán töprengene, de az arcán egy rezdülés sem árulja el, mire jutott. Csak nyel egyet, mélyen, mintha ezzel próbálná lejjebb tolni a torkában azt a gyanút, hogy ma reggel rossz oldalon kelt fel az ágyból, konkrétan és átvitt értelemben is.
A levegő közöttük nem lesz hidegebb, de sűrűbb, mint amikor vihar előtt hirtelen eláll a szél. A férfi lassan engedi hátra a testét, a széket két lábra billenti, és a mozdulat közben nem veszi le a szemét a nőről. Lassan végigméri, nem tolakodóan, inkább úgy, mintha tényleg azt próbálná kitalálni, melyiküknek van elege jobban ebből a városból. A szája egy pillanatra megmozdul, mintha lenyelné az első reakcióját, majd a csendben felbukkan a következő gondolat, az a fajta, amit nem érdemes magában tartani, mert úgyis ki fog jönni. A sunyi mosoly lassan visszakúszik az arcára, és miközben a széket visszaengedi négy lábra, megszólal.*
- Én is... fájóan kevés itt a bordélyház.
*Mondja pimasz félmosollyal, aztán oldalra sandít, hogy elkapja a reakcióját. A következő célzás a bokájára már másmilyen mosolyt csal az arcára, az a tipikus, kihívást érző vigyor. A szék lába koppan a padlón, Norhelt előrehajol, könyökét az asztalra támasztja.*
- Tegnap éjjel se volt panasz se a kitartásomra, se a fájdalomtűrésemre. *A mondat után kis szünetet hagy, hogy a hatás elérje a célt.* - De ne aggódj, a biztonság kedvéért benyakalok még párat indulás előtt, hogy biztosan ne fájjon semmim... legfeljebb a fejem.
A hozzászólás írója (Norhelt Dravhen) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.08.14 17:45:26
6453. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-08-14 16:49:17
Üzenet elküldve: 2025-08-14 16:49:17
Rang: Játékos
IC üzenetek: 14
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 14
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Tullus//
*Megrendeli az ételt, de néhány pillanatot várni kell rá, így aprót biccent is a férfi szavaira.*
-Nem tudom meddig maradok.
*Csak egy megjegyzés, egy tény közlése semmi több. Tényleg nem tudja. Át fogja nézni a várost, ez a terv. Aztán az eredménytől függ majd, hogy hogyan tovább. Persze, annyira biztosan marad, hogy jó néhány dolgot megtudjon a városról, az itt élők szokásairól, meg hasonlók. De most nem gondol erre.
Kissé elmosolyodik a számára szokatlan gesztuson, ahogy a férfi meghajtja magát, de örömmel fogadja el a feléje nyújtott kezet. ~Tullus.~ Ismétli el önmagában a nevet. Ekkor tolják elé a rendelt ételt, így most már mind a ketten tányérral a kezükben indulnak meg az asztalok irányába. Sokan vannak, de egy asztal még szabad, majdnem a helyiség közepén. Nem sok választási lehetőség van, így hát arra veszi az irányt, és bár nem tapasztalat vezérli, vagy éppen az apai tanítás, sokkal inkább íjjának helyzete indítja arra, hogy megkerülve az asztalt egy olyan széket válasszon, amelyről ráláthat az ajtóra, és az ajtó melletti fegyvertartóra. Természetesen sejti a férfi sem szívesen ülne le háttal az ajtónak, így kicsit igazít a szék állásán, hogy a mellette közvetlenül álló készséget Tullus elfoglalhassa, ha akarja.*
-Jó étvágyat.
*Mondja végül, miután leül és belekanalaz saját levesébe. Néhány kanál után a másikra pillant.*
-Mennyire ismered a várost? Hol lehet itt megbízható híreket szerezni?
*Megrendeli az ételt, de néhány pillanatot várni kell rá, így aprót biccent is a férfi szavaira.*
-Nem tudom meddig maradok.
*Csak egy megjegyzés, egy tény közlése semmi több. Tényleg nem tudja. Át fogja nézni a várost, ez a terv. Aztán az eredménytől függ majd, hogy hogyan tovább. Persze, annyira biztosan marad, hogy jó néhány dolgot megtudjon a városról, az itt élők szokásairól, meg hasonlók. De most nem gondol erre.
Kissé elmosolyodik a számára szokatlan gesztuson, ahogy a férfi meghajtja magát, de örömmel fogadja el a feléje nyújtott kezet. ~Tullus.~ Ismétli el önmagában a nevet. Ekkor tolják elé a rendelt ételt, így most már mind a ketten tányérral a kezükben indulnak meg az asztalok irányába. Sokan vannak, de egy asztal még szabad, majdnem a helyiség közepén. Nem sok választási lehetőség van, így hát arra veszi az irányt, és bár nem tapasztalat vezérli, vagy éppen az apai tanítás, sokkal inkább íjjának helyzete indítja arra, hogy megkerülve az asztalt egy olyan széket válasszon, amelyről ráláthat az ajtóra, és az ajtó melletti fegyvertartóra. Természetesen sejti a férfi sem szívesen ülne le háttal az ajtónak, így kicsit igazít a szék állásán, hogy a mellette közvetlenül álló készséget Tullus elfoglalhassa, ha akarja.*
-Jó étvágyat.
*Mondja végül, miután leül és belekanalaz saját levesébe. Néhány kanál után a másikra pillant.*
-Mennyire ismered a várost? Hol lehet itt megbízható híreket szerezni?
6452. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-08-14 16:01:42
Üzenet elküldve: 2025-08-14 16:01:42
Rang: Játékos
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Bizalom//
*A megjegyzést hiába kíséri az a félmosoly, a vörös szemei lassan összeszűkülve pillantanak a férfira. Nem válaszol azonnal. Nem azért, mert nem lenne mit mondania. Ó, lenne bőven, hanem mert előbb a madarat kell biztonságba helyezni. Komótosan kinyújtja a karját, tenyerével finoman megfogja a papagájt, és visszaemeli a ketrecbe. Az ajtót is gondosan becsukja, majd egy határozott mozdulattal rögzíti a reteszt. Nem Norheltet félti. A madarat félti attól, hogy a férfi hirtelen támadt paranoiájában egyszerűen kettévágja. Megáll egy pillanatra a ketrec mellett, ujjai röviden megpihennek a hideg rácson. Csak ezután fordul a férfi felé. Mozdulata lassú, kimért, mint amikor valaki előre tudja, hogy mindjárt bele fog állni a másikba pár pengeéles mondattal. A szeme nem villog dühösen, annál rosszabb, nyugodt, szinte már veszélyesen nyugodt.*
- Kurvára nem vagy vicces, Norhelt.
*Mondja halkan, de minden szó pontosan igyekszik célba érni.*
- És mielőtt még beindulna az a "csak poén volt" szövegelés, elmondom, hogy a poén az, amin én is röhögök. Ez meg nem az.
*A hangja egy pillanatra sem emelkedik meg, mégis érezni benne az élt. Nincs kedve vitát nyitni, nem itt és nem most. A másnapos reggel mellé nincs elég alkohol a vérében, hogy Norhelt gyenge próbálkozásait elviselje. Az elmúlt napban is egyre jobban nyomja a mellkasát ez a város. A szűk utcák, az idegen tekintetek, a zaj, amit nem lehet kikerülni, mind azt súgja neki, hogy ideje lenne már visszatérni oda, ahol a levegőnek van sós íze, és a kötelek nyikorgása jelenti a reggeli köszöntőt. A ketrec mellől lassan odasétál az asztalhoz, fél kézzel megtámaszkodik rajta, és közben végig méri a férfit. A bokájára siklik a pillantása, mintha mérlegelné, hogy egyáltalán bírná-e az utat vissza a kikötőbe.*
- Kezdem unni ezt a várost.
*Jegyzi meg végül, mintha csak magának mondaná, de a hangjában ott van a célzás.*
- Lehet, hogy ideje lenne visszamenni a kikötőbe.
*Nem kerüli ki a lényeget. Most Norhelthez beszél, a tekintete egyenesen a férfiéba fúródik.*
- Ha velem jössz, remélem, a bokád már nem olyan gyenge, mint egy rothadó nádfedél. Mert nem foglak félúttól cipelni, mint egy kibaszott menyasszonyt.
*A szavai után nem mozdul, csak figyeli a reakciót, mintha már előre tudná, hogy a férfi védekezni fog vagy visszavágni. De Ravik most pont olyan hangulatban van, hogy mindkettőre van válasza.*
*A megjegyzést hiába kíséri az a félmosoly, a vörös szemei lassan összeszűkülve pillantanak a férfira. Nem válaszol azonnal. Nem azért, mert nem lenne mit mondania. Ó, lenne bőven, hanem mert előbb a madarat kell biztonságba helyezni. Komótosan kinyújtja a karját, tenyerével finoman megfogja a papagájt, és visszaemeli a ketrecbe. Az ajtót is gondosan becsukja, majd egy határozott mozdulattal rögzíti a reteszt. Nem Norheltet félti. A madarat félti attól, hogy a férfi hirtelen támadt paranoiájában egyszerűen kettévágja. Megáll egy pillanatra a ketrec mellett, ujjai röviden megpihennek a hideg rácson. Csak ezután fordul a férfi felé. Mozdulata lassú, kimért, mint amikor valaki előre tudja, hogy mindjárt bele fog állni a másikba pár pengeéles mondattal. A szeme nem villog dühösen, annál rosszabb, nyugodt, szinte már veszélyesen nyugodt.*
- Kurvára nem vagy vicces, Norhelt.
*Mondja halkan, de minden szó pontosan igyekszik célba érni.*
- És mielőtt még beindulna az a "csak poén volt" szövegelés, elmondom, hogy a poén az, amin én is röhögök. Ez meg nem az.
*A hangja egy pillanatra sem emelkedik meg, mégis érezni benne az élt. Nincs kedve vitát nyitni, nem itt és nem most. A másnapos reggel mellé nincs elég alkohol a vérében, hogy Norhelt gyenge próbálkozásait elviselje. Az elmúlt napban is egyre jobban nyomja a mellkasát ez a város. A szűk utcák, az idegen tekintetek, a zaj, amit nem lehet kikerülni, mind azt súgja neki, hogy ideje lenne már visszatérni oda, ahol a levegőnek van sós íze, és a kötelek nyikorgása jelenti a reggeli köszöntőt. A ketrec mellől lassan odasétál az asztalhoz, fél kézzel megtámaszkodik rajta, és közben végig méri a férfit. A bokájára siklik a pillantása, mintha mérlegelné, hogy egyáltalán bírná-e az utat vissza a kikötőbe.*
- Kezdem unni ezt a várost.
*Jegyzi meg végül, mintha csak magának mondaná, de a hangjában ott van a célzás.*
- Lehet, hogy ideje lenne visszamenni a kikötőbe.
*Nem kerüli ki a lényeget. Most Norhelthez beszél, a tekintete egyenesen a férfiéba fúródik.*
- Ha velem jössz, remélem, a bokád már nem olyan gyenge, mint egy rothadó nádfedél. Mert nem foglak félúttól cipelni, mint egy kibaszott menyasszonyt.
*A szavai után nem mozdul, csak figyeli a reakciót, mintha már előre tudná, hogy a férfi védekezni fog vagy visszavágni. De Ravik most pont olyan hangulatban van, hogy mindkettőre van válasza.*
6451. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-08-14 15:39:44
Üzenet elküldve: 2025-08-14 15:39:44
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 472
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 472
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Alissäna//
*Az elf jó eséllyel gondolhatná, hogy valóban valami arcpirító helyzetben találja a fél-elfet, de ezúttal nincs így. Fogadalmát ugyanis tartja, s bár ez a két nap egy örökkévalóságnak tűnik, még kitart.
Leginkább az ágyon fekszik és a plafont bámulja. Már csak azért is, mert attól fél, hogy ha túl sok időt tölt a fogadótérben, még nyakon csípi valaki. Természetesen meggondolatlan ígérete következtében most még inkább képzelete túsza. Épp legutóbbi együttlétüket idézi fel fejében, mikor Alissäna benyit.
Felhúzza magát az ágyban, s hátát a falnak vetve követi szemével a feldúltnak tűnő pillangót.*
-Szóval kivégzik. Gondolom. *Nem botránkozik meg a dolgon. A Kikötőben a feléért is felkötik az embert annak, amit a vörös kobakú Agin tett.*
-És most mi lesz? Szólsz Relaelnek? Elvégre az ő embere. *Az oldalára fordul, hogy onnan szemlélje az elfet. Sajnálja, hogy ennyire feldúlt, mert nagyon is szívesen felajánlkozna.*
-Meg ezért is küldetett érted. *Fűzi még hozzá az egyértelműt. Gyöngéden végigsimít a lány hasfalán.*
-Amúgy meg, magának köszönheti. *Dohogja, miközben hátratűri sötét tincseit. Valójában nem sok dolga volt a férfiúval, de az épp elég volt. Már az is fogcsikorgató élmény volt, mikor Alissänának vallott gyakorlatilag szerelmet.*
-A kisasszony nem fog örülni. Szeretnéd, ha... Én szólnék? *Persze önfeláldozóan hangozhat, de valójában kíváncsi, mit csinál odabenn az elf. Sokat ígérő volt a korábbi látvány. A rossz hír dolga miatt meg nem fáj különösebben a feje, elvégre hasznos szerepben tetszeleghet.*
*Az elf jó eséllyel gondolhatná, hogy valóban valami arcpirító helyzetben találja a fél-elfet, de ezúttal nincs így. Fogadalmát ugyanis tartja, s bár ez a két nap egy örökkévalóságnak tűnik, még kitart.
Leginkább az ágyon fekszik és a plafont bámulja. Már csak azért is, mert attól fél, hogy ha túl sok időt tölt a fogadótérben, még nyakon csípi valaki. Természetesen meggondolatlan ígérete következtében most még inkább képzelete túsza. Épp legutóbbi együttlétüket idézi fel fejében, mikor Alissäna benyit.
Felhúzza magát az ágyban, s hátát a falnak vetve követi szemével a feldúltnak tűnő pillangót.*
-Szóval kivégzik. Gondolom. *Nem botránkozik meg a dolgon. A Kikötőben a feléért is felkötik az embert annak, amit a vörös kobakú Agin tett.*
-És most mi lesz? Szólsz Relaelnek? Elvégre az ő embere. *Az oldalára fordul, hogy onnan szemlélje az elfet. Sajnálja, hogy ennyire feldúlt, mert nagyon is szívesen felajánlkozna.*
-Meg ezért is küldetett érted. *Fűzi még hozzá az egyértelműt. Gyöngéden végigsimít a lány hasfalán.*
-Amúgy meg, magának köszönheti. *Dohogja, miközben hátratűri sötét tincseit. Valójában nem sok dolga volt a férfiúval, de az épp elég volt. Már az is fogcsikorgató élmény volt, mikor Alissänának vallott gyakorlatilag szerelmet.*
-A kisasszony nem fog örülni. Szeretnéd, ha... Én szólnék? *Persze önfeláldozóan hangozhat, de valójában kíváncsi, mit csinál odabenn az elf. Sokat ígérő volt a korábbi látvány. A rossz hír dolga miatt meg nem fáj különösebben a feje, elvégre hasznos szerepben tetszeleghet.*
6450. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-08-14 12:34:30
Üzenet elküldve: 2025-08-14 12:34:30
Rang: Játékos
IC üzenetek: 85
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 85
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Árnyak a napvilágban//
*Nem kell sokat várnia arra hogy beengedjék a szobába, és ő még annyira sem akarja megvárakoztatni Vhorossi Úrnőt. Miután becsukja maga mögött az ajtót meg is áll, és engedi vállára csúszni a lópokrócot. Ujjai egy pillanatra erősebben markolnak az anyagra ahogy észleli, hogy Úrnője nincs egyedül. Lehajtja fejét, és az Úrnők felé fordul. Csupán a csizmaorrukat látja, azt is leginkább csak bal szemével. Már várja a kérdést, de a gyomrában ülő hideg ólomgolyó talán csak még nehezebb lesz attól, hogy ténylegesen hallja is.*
- Megtaláltam, Úrnőm. *-hangjában nincs büszkeség vagy elégedettség. Kapott egy utasítást, ő pedig teljesítette azt. Mit várjon érte, jutalmat? Zavartan pislog, tekintete egy pillanatra Vhorossi Úrnő lábszáráig emelkedik, majd újra rátapad a csizmaorrára.-* Úrnőm..?
*Még élénken él benne a reggeli verés emléke. Nem is szívesen önállósul most azzal, hogy tovább beszél, hiszen nem akarja félbeszakítani egyik nőstény mondanivalóját sem. De mindazt amit megtudott, azt fontosnak érzi. És ha belegondol, hogy egészen pontosan mit is kérdezett tőle most Vhorossi Úrnő, akkor az Úrnő talán nem haragszik majd meg, ha ismét megszólal.*
- A kúria.. *-nyel egyet, ajkai felsajdulnak. Nincs értelme húzni az időt, vagy kertelni.-* Úrnőm, a kúriát meggyalázták a felszíniek! Régi fényét a porba taposták, falait összemocskolták.. A Pókasszony szobrát is ledöntötték!
*Szinte biztos abban, hogy valamelyik Úrnő a hírek hallatán rajta akarja majd levezetni a jogos dühét. Abban is biztos, hogy további szavai csak tovább fokozzák majd ezt.*
- A kúriát viszont még ilyen állapotában is magának igényli valaki, aki azt állítja magáról, hogy Zerith Dwirinthalennek hívják. Úrnőm, bocsássa meg nekem, de nem volt módom megbizonyosodni arról, hogy igazat szól-e. Az, amit elmondott, illeszkedik ahhoz, amiről tudom, hogy igaz. Viszont a viselkedése és a szavai inkább illettek egy felszínihez. És, Úrnőm..
*Mélyre szívja a levegőt. Várja, hogy mikor tör ki a vihar a szobában, amit két sötét felhő fog majd táplálni.*
- A szemem láttára környékezte meg egy mélységi nőstény ezt a Zerith Dwirinthalen Urat. A nőstény Quehani de'Shruga néven mutatta be magát. Úrnőm, attól ahogy a nőstény viselkedett, nekem olyan érzésem volt, mintha az lenne a célja, hogy a kúria matriarchája váljon belőle!
*Kifújja a maradék levegőt, elhallgat. Arcának tarka foltjai alatt arcbőre szinte sápadt.*
*Nem kell sokat várnia arra hogy beengedjék a szobába, és ő még annyira sem akarja megvárakoztatni Vhorossi Úrnőt. Miután becsukja maga mögött az ajtót meg is áll, és engedi vállára csúszni a lópokrócot. Ujjai egy pillanatra erősebben markolnak az anyagra ahogy észleli, hogy Úrnője nincs egyedül. Lehajtja fejét, és az Úrnők felé fordul. Csupán a csizmaorrukat látja, azt is leginkább csak bal szemével. Már várja a kérdést, de a gyomrában ülő hideg ólomgolyó talán csak még nehezebb lesz attól, hogy ténylegesen hallja is.*
- Megtaláltam, Úrnőm. *-hangjában nincs büszkeség vagy elégedettség. Kapott egy utasítást, ő pedig teljesítette azt. Mit várjon érte, jutalmat? Zavartan pislog, tekintete egy pillanatra Vhorossi Úrnő lábszáráig emelkedik, majd újra rátapad a csizmaorrára.-* Úrnőm..?
*Még élénken él benne a reggeli verés emléke. Nem is szívesen önállósul most azzal, hogy tovább beszél, hiszen nem akarja félbeszakítani egyik nőstény mondanivalóját sem. De mindazt amit megtudott, azt fontosnak érzi. És ha belegondol, hogy egészen pontosan mit is kérdezett tőle most Vhorossi Úrnő, akkor az Úrnő talán nem haragszik majd meg, ha ismét megszólal.*
- A kúria.. *-nyel egyet, ajkai felsajdulnak. Nincs értelme húzni az időt, vagy kertelni.-* Úrnőm, a kúriát meggyalázták a felszíniek! Régi fényét a porba taposták, falait összemocskolták.. A Pókasszony szobrát is ledöntötték!
*Szinte biztos abban, hogy valamelyik Úrnő a hírek hallatán rajta akarja majd levezetni a jogos dühét. Abban is biztos, hogy további szavai csak tovább fokozzák majd ezt.*
- A kúriát viszont még ilyen állapotában is magának igényli valaki, aki azt állítja magáról, hogy Zerith Dwirinthalennek hívják. Úrnőm, bocsássa meg nekem, de nem volt módom megbizonyosodni arról, hogy igazat szól-e. Az, amit elmondott, illeszkedik ahhoz, amiről tudom, hogy igaz. Viszont a viselkedése és a szavai inkább illettek egy felszínihez. És, Úrnőm..
*Mélyre szívja a levegőt. Várja, hogy mikor tör ki a vihar a szobában, amit két sötét felhő fog majd táplálni.*
- A szemem láttára környékezte meg egy mélységi nőstény ezt a Zerith Dwirinthalen Urat. A nőstény Quehani de'Shruga néven mutatta be magát. Úrnőm, attól ahogy a nőstény viselkedett, nekem olyan érzésem volt, mintha az lenne a célja, hogy a kúria matriarchája váljon belőle!
*Kifújja a maradék levegőt, elhallgat. Arcának tarka foltjai alatt arcbőre szinte sápadt.*
6449. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-08-14 12:26:07
Üzenet elküldve: 2025-08-14 12:26:07
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 201
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 201
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Nincs ki mind a négy szárnyunk//
* Egészen belekényelmesedik ebbe a helyzetbe. Mintha csak az édesanyja cirógatná aranyszőke tincseit. Habár Vanellaryát inkább a nem létező nővérének képzelné, de nem fogja most elereszteni őt, csak hogy jobban megvizsgálhassa a ráncait. A lényeg, hogy teljesen otthonosan érzi magát a másik ölelésében.
A felajánlott ital a pulton marad, mivel se a másik tündérlány, se ő nem kéri. Dänkijinkilinkilinkilinkij nem ivott még jobbat, viszont rosszabbat sem. A kérdésre vállát megvonva válaszol. *
– Nem mondta senki. Eddig még csak sört ittam, de megkínált az a furcsa alak. * Elnéz a múmia felé Vanellarya válla felett. Roth még mindig az asztallal támasztja fejét, mozdulatlanul. Talán meg kéne nézniük, hogy nincs-e semmi baja. De rögvest el is felejti ezt a gondolatát, mikor szóba kerülnek kalandozásai.
Rendkívül örül Vanellarya következő kérdésének. Már alig várta, hogy valaki megkérdezze tőle, mitől mentette meg Artheniort. Tulajdonképpen azért is jött a kocsmába, hogy a rendkívüli kalandjáról meséljen bárkinek, akivel csak találkozik. Ehhez az ital csak eszköz. *
– Hááát… * Kezd bele sejtelmesen, mintha szándékosan húzná az időt, hogy feszültséget keltsen. *
– Nem tudom, mesélhetek-e róla, mert szigorúan titkos akció volt, amit a városi őrség szervezett. * Pár másodpercet vár, hátha a lány elkezd neki könyörögni, hogy csak azért is mesélje el a történetét. Akár így történik, akár nem, Dänkijinkilinkilinkilinkij aztán bele is csap a közepébe. *
– Sárvárosban volt egy gonosz ork, aki az egész alvilágot a markában tartotta. Én, és még néhány társam kinyomoztuk, és fáradtságos, de dicsőséges győzelemmel legyőztük. És megmentettük Sárvárost. Illetve egész Artheniort, azt hiszem. Egy fülcimpa kis ár ezért a dicsőségért. * Nagyon büszkén meséli, csak a végén halkul el kicsit a hangja, amikor megemlíti a kaland során szerzett sérülését. Nem, mintha arra nem lenne büszke – hiszen ez élete első harci sérülése; de most, hogy már megvan, jobban örülne, ha inkább egy esztétikusabb vágást szerzett volna a szeme alá. Így sosem fog tudni fülbevalót hordani. Persze még mindig jobb, mintha valamelyik ujját vesztette volna el.
Amennyiben a másik nem dönt másképp, eddig a pontig végig szorosan hozzábújik, úgy beszélgetnek. Ellenben a mézsör hallatán felkapja a fejét. *
– A méz finom. Méhek szorgos munkájával készül és édes, mint… Mint a méz! * Hangzik el rendkívül színvonalas megállapítása. A sör ellenben keserű, többnyire olyan növényekből készül, amiknek Dänkijinkilinkilinkilinkij még sosem jegyezte meg a nevét, nemhogy az elkészítési módját. És nem finom. Viszont a mézsör, na az! Bizonyára. Alighogy a másik felajánlja, már nyúl is a korsóért és gondolkodás nélkül beleiszik a mézsörbe. Úgy képzeli, olyan íze lesz, mint a szörpnek – ha már mézből készült, legyen is finom, nem? Lelkesedése a kóstoló első pillanatában alábbhagy. A sör mégiscsak sör ízű, még ha van is némi édeskés aromája. *
– Eww. * Fintorog, de nem akar faragatlan lenni, így lenyeli azt a keveset, ami már a szájában van. *
– Nagyon… Érdekes. * A méz és a sör különös kombinációja talán sokaknak bejön, de nem neki. Ő még mindig inkább a sört érzi rajta. Hogy fog így beilleszkedni a "nagyokhoz"? Hiszen még Vanellarya is azt issza, pedig ő tündér – csakúgy, mint Dänkijinkilinkilinkilinkij. Kicsit eltávolodik a másiktól, hogy jobban szemügyre vegye. Most tűnik fel neki, hogy a másik folyton csukva tartja a szemét. Egyelőre nem mond rá semmit, bár idővel kezdi pedzegetni, hogy miért. Az ölelkezés ideje alatt többnyire ő is csukva tartotta sajátjait, ám most már kinyitotta. Ahelyett, hogy a másik esetleges hiányosságait hánytorgatná, inkább bemutatkozik. *
– Egyébként Dänkijinkilinkilinkilinkij vagyok. Nem, nem dadogok, csak ilyen hosszú a nevem! * Széles mosolyog Vanellaryára, aki ebből mit sem lát, de hangján is érezheti, hogy milyen jó hangulatban van a tündérlány. Kezét nem nyújtja a bemutatkozáshoz, mert kezd egyre biztosabb lenni abban, hogy fajtársa nem véletlenül tartja csukva szemeit. Ismert már korábban vakokat, habár ők mind olyanok voltak, akik csak öregségükre vesztették el szemük világát. A sötét hajú tündérlány viszont jobban megnézve is legfeljebb a nővére lehetne, nem az anyja. De még abban sem egész biztos, hogy nem ő az idősebb kettejük közül. *
– Téged hogy hívnak? És mi járatban vagy erre? * Az ölelés jó volt, amíg tartott, és talán még szeretné megismételni a jövőben, de most már egy kis távolságra vágyik. Meg aztán legalább látja, hogy kivel is beszélget. Igaz, a másik nem látja őt. De majd, ha szeretné, elmondja neki, hogy néz ki. Gondolatban már gyűjti is össze a legfontosabb külső tulajdonságait, hogy meg tudjon szólalni, ha erre kerülne a sor. Bár, hogy miért kerülne erre a sor, arról fogalma sincs. *
* Egészen belekényelmesedik ebbe a helyzetbe. Mintha csak az édesanyja cirógatná aranyszőke tincseit. Habár Vanellaryát inkább a nem létező nővérének képzelné, de nem fogja most elereszteni őt, csak hogy jobban megvizsgálhassa a ráncait. A lényeg, hogy teljesen otthonosan érzi magát a másik ölelésében.
A felajánlott ital a pulton marad, mivel se a másik tündérlány, se ő nem kéri. Dänkijinkilinkilinkilinkij nem ivott még jobbat, viszont rosszabbat sem. A kérdésre vállát megvonva válaszol. *
– Nem mondta senki. Eddig még csak sört ittam, de megkínált az a furcsa alak. * Elnéz a múmia felé Vanellarya válla felett. Roth még mindig az asztallal támasztja fejét, mozdulatlanul. Talán meg kéne nézniük, hogy nincs-e semmi baja. De rögvest el is felejti ezt a gondolatát, mikor szóba kerülnek kalandozásai.
Rendkívül örül Vanellarya következő kérdésének. Már alig várta, hogy valaki megkérdezze tőle, mitől mentette meg Artheniort. Tulajdonképpen azért is jött a kocsmába, hogy a rendkívüli kalandjáról meséljen bárkinek, akivel csak találkozik. Ehhez az ital csak eszköz. *
– Hááát… * Kezd bele sejtelmesen, mintha szándékosan húzná az időt, hogy feszültséget keltsen. *
– Nem tudom, mesélhetek-e róla, mert szigorúan titkos akció volt, amit a városi őrség szervezett. * Pár másodpercet vár, hátha a lány elkezd neki könyörögni, hogy csak azért is mesélje el a történetét. Akár így történik, akár nem, Dänkijinkilinkilinkilinkij aztán bele is csap a közepébe. *
– Sárvárosban volt egy gonosz ork, aki az egész alvilágot a markában tartotta. Én, és még néhány társam kinyomoztuk, és fáradtságos, de dicsőséges győzelemmel legyőztük. És megmentettük Sárvárost. Illetve egész Artheniort, azt hiszem. Egy fülcimpa kis ár ezért a dicsőségért. * Nagyon büszkén meséli, csak a végén halkul el kicsit a hangja, amikor megemlíti a kaland során szerzett sérülését. Nem, mintha arra nem lenne büszke – hiszen ez élete első harci sérülése; de most, hogy már megvan, jobban örülne, ha inkább egy esztétikusabb vágást szerzett volna a szeme alá. Így sosem fog tudni fülbevalót hordani. Persze még mindig jobb, mintha valamelyik ujját vesztette volna el.
Amennyiben a másik nem dönt másképp, eddig a pontig végig szorosan hozzábújik, úgy beszélgetnek. Ellenben a mézsör hallatán felkapja a fejét. *
– A méz finom. Méhek szorgos munkájával készül és édes, mint… Mint a méz! * Hangzik el rendkívül színvonalas megállapítása. A sör ellenben keserű, többnyire olyan növényekből készül, amiknek Dänkijinkilinkilinkilinkij még sosem jegyezte meg a nevét, nemhogy az elkészítési módját. És nem finom. Viszont a mézsör, na az! Bizonyára. Alighogy a másik felajánlja, már nyúl is a korsóért és gondolkodás nélkül beleiszik a mézsörbe. Úgy képzeli, olyan íze lesz, mint a szörpnek – ha már mézből készült, legyen is finom, nem? Lelkesedése a kóstoló első pillanatában alábbhagy. A sör mégiscsak sör ízű, még ha van is némi édeskés aromája. *
– Eww. * Fintorog, de nem akar faragatlan lenni, így lenyeli azt a keveset, ami már a szájában van. *
– Nagyon… Érdekes. * A méz és a sör különös kombinációja talán sokaknak bejön, de nem neki. Ő még mindig inkább a sört érzi rajta. Hogy fog így beilleszkedni a "nagyokhoz"? Hiszen még Vanellarya is azt issza, pedig ő tündér – csakúgy, mint Dänkijinkilinkilinkilinkij. Kicsit eltávolodik a másiktól, hogy jobban szemügyre vegye. Most tűnik fel neki, hogy a másik folyton csukva tartja a szemét. Egyelőre nem mond rá semmit, bár idővel kezdi pedzegetni, hogy miért. Az ölelkezés ideje alatt többnyire ő is csukva tartotta sajátjait, ám most már kinyitotta. Ahelyett, hogy a másik esetleges hiányosságait hánytorgatná, inkább bemutatkozik. *
– Egyébként Dänkijinkilinkilinkilinkij vagyok. Nem, nem dadogok, csak ilyen hosszú a nevem! * Széles mosolyog Vanellaryára, aki ebből mit sem lát, de hangján is érezheti, hogy milyen jó hangulatban van a tündérlány. Kezét nem nyújtja a bemutatkozáshoz, mert kezd egyre biztosabb lenni abban, hogy fajtársa nem véletlenül tartja csukva szemeit. Ismert már korábban vakokat, habár ők mind olyanok voltak, akik csak öregségükre vesztették el szemük világát. A sötét hajú tündérlány viszont jobban megnézve is legfeljebb a nővére lehetne, nem az anyja. De még abban sem egész biztos, hogy nem ő az idősebb kettejük közül. *
– Téged hogy hívnak? És mi járatban vagy erre? * Az ölelés jó volt, amíg tartott, és talán még szeretné megismételni a jövőben, de most már egy kis távolságra vágyik. Meg aztán legalább látja, hogy kivel is beszélget. Igaz, a másik nem látja őt. De majd, ha szeretné, elmondja neki, hogy néz ki. Gondolatban már gyűjti is össze a legfontosabb külső tulajdonságait, hogy meg tudjon szólalni, ha erre kerülne a sor. Bár, hogy miért kerülne erre a sor, arról fogalma sincs. *
6448. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-08-14 07:41:36
Üzenet elküldve: 2025-08-14 07:41:36
Rang: Játékos
IC üzenetek: 50
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 50
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Árnyak a napvilágban//
*Alig láthatóan biccent egyet a nő szavaira. Ha olykor a szolgák meg is sínylik Elireya frusztráltságát, ettől még képes meglátni bennük, hogy ki mire alkalmas. Naren nem véletlen választás, s nem Vhorossi tévedése. A nőstényben és ítélőképességében valóban bízik ezt hivatott mutatni - ha nem is szándékosan -, a mozdulat is, mely oly' ritka tőle mások felé.
Egészen észrevétlenül szűkül össze a szeme, miközben valamiféle finom elégedett mosoly suhan át ében ajkain. Tudta, hogy a vére felkészült, de nálánál látványosan jobban ért az efféle üzletekhez. Nem hiába mesélte, amit. Igazi veszélyforrás, na de nem Elireya számára aki nem tör a legmagasabbik pozícióra. Igazi mester számára a nőstény. Ő viszont éretlen még ehhez, habár az intrika világa már igen kedves játéktere. Ha meg is akarná osztani a gondolatait, már nem tudja, hiszen kopogás szakítja félbe. Most nem bánja, mert rettentően kíváncsi arra, hogy mire lelt a fattyú. De hiába várnak érzelmet kiülni az arcára, csupán újfent átnézve Narenen hallgatja annak történetét. Nem tart ki hosszan Elireya hatalom-mámora. A sebek látványa már aligha okoz bármit, sok hasonló kép van mögötte.*
*Alig láthatóan biccent egyet a nő szavaira. Ha olykor a szolgák meg is sínylik Elireya frusztráltságát, ettől még képes meglátni bennük, hogy ki mire alkalmas. Naren nem véletlen választás, s nem Vhorossi tévedése. A nőstényben és ítélőképességében valóban bízik ezt hivatott mutatni - ha nem is szándékosan -, a mozdulat is, mely oly' ritka tőle mások felé.
Egészen észrevétlenül szűkül össze a szeme, miközben valamiféle finom elégedett mosoly suhan át ében ajkain. Tudta, hogy a vére felkészült, de nálánál látványosan jobban ért az efféle üzletekhez. Nem hiába mesélte, amit. Igazi veszélyforrás, na de nem Elireya számára aki nem tör a legmagasabbik pozícióra. Igazi mester számára a nőstény. Ő viszont éretlen még ehhez, habár az intrika világa már igen kedves játéktere. Ha meg is akarná osztani a gondolatait, már nem tudja, hiszen kopogás szakítja félbe. Most nem bánja, mert rettentően kíváncsi arra, hogy mire lelt a fattyú. De hiába várnak érzelmet kiülni az arcára, csupán újfent átnézve Narenen hallgatja annak történetét. Nem tart ki hosszan Elireya hatalom-mámora. A sebek látványa már aligha okoz bármit, sok hasonló kép van mögötte.*
6447. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-08-14 07:26:25
Üzenet elküldve: 2025-08-14 07:26:25
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 565
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 565
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
//Öreg barát nem vén barát//
//Napváltás//
*Naesala lassan kinyitja a szemét, és a következő pillanatban enyhe, tompa nyomást érez a halántékán, mintha valaki egy kiadósat lekevert volna neki az előző este. Nem fáj igazán, inkább csak zavaró, és egyáltalán nem indokolja az a pár söröcske, amit tegnap este megivott. Hiába, úgy tűnik nem bírja már úgy az italt, mint régen. A Pegazus fogadó emeleti szobájának félhomályát a függöny résein beszökő napfény hasítja ketté. A fénycsík könyörtelenül az arcába süt, kénytelen hunyorítani, orra alatt elmorog valami káromkodást, s a kis méreg erőt ad ahhoz, hogy felüljön az ágyon. A szoba levegője meleg és kissé állott, a nyári hajnal édeskés illata csak halványan szűrődik be az ablaknyíláson. Odakintről távoli beszédfoszlányok, egy kocsi nyikorgása és a piac felé tartók léptei hallatszanak. Naesala sóhajtva áll fel, nagyot nyújtózik, a takaró lustán csúszik le róla.
Gyors mozdulatokkal felöltözik, majd kilép a folyosóra. A lépcsőn lefelé tartva a Pegazus fogadótér nyári fénnyel telt, tágas belseje fogadja: a falakon a fáklyák most pihennek, csak a nyitott ablakokon át beszűrődő napfény világítja meg a kerek asztalokat és a kopott, díszes szőnyeget. A levegőben dohány és friss kenyér illata keveredik.
Az egyik asztalnál Bredoc ül, nyugodtan pöfékelve a pipáját, mintha a világ összes ideje az övé lenne. Naesala felé veszi az irányt, s biccent egyet, ahogy közelebb ér.*
- 'Reggelt! *hangja rekedtes még az ébredéstől, kék szemei még mélyen ülnek a fáradtságtól.* - Hogy a búsba bírtál felkelni?
*A volt parancsok azért nála bőven jobban el volt ázva... Mégis mintha semmi baja nem lenne.
Ahogy a kocsmáros megpillantja az elfet, rögvest szól neki, s hamarosan az asztalhoz hoz egy számára címzett papírost, ahogy helyet foglal nyomban olvasni is kezdi. Az alkimista végre hírt adott magáról, megadta a kúriája címét, ha esetleg a volt városőrnek nem lenne hol megszállnia. Az indulásról azonban nem ír, Naeből feltör egy kissé türelmetlen sóhaj, majd elteszi a papírost és felkönyököl az asztalra.*
- Denjaar még nem került elő?
//Napváltás//
*Naesala lassan kinyitja a szemét, és a következő pillanatban enyhe, tompa nyomást érez a halántékán, mintha valaki egy kiadósat lekevert volna neki az előző este. Nem fáj igazán, inkább csak zavaró, és egyáltalán nem indokolja az a pár söröcske, amit tegnap este megivott. Hiába, úgy tűnik nem bírja már úgy az italt, mint régen. A Pegazus fogadó emeleti szobájának félhomályát a függöny résein beszökő napfény hasítja ketté. A fénycsík könyörtelenül az arcába süt, kénytelen hunyorítani, orra alatt elmorog valami káromkodást, s a kis méreg erőt ad ahhoz, hogy felüljön az ágyon. A szoba levegője meleg és kissé állott, a nyári hajnal édeskés illata csak halványan szűrődik be az ablaknyíláson. Odakintről távoli beszédfoszlányok, egy kocsi nyikorgása és a piac felé tartók léptei hallatszanak. Naesala sóhajtva áll fel, nagyot nyújtózik, a takaró lustán csúszik le róla.
Gyors mozdulatokkal felöltözik, majd kilép a folyosóra. A lépcsőn lefelé tartva a Pegazus fogadótér nyári fénnyel telt, tágas belseje fogadja: a falakon a fáklyák most pihennek, csak a nyitott ablakokon át beszűrődő napfény világítja meg a kerek asztalokat és a kopott, díszes szőnyeget. A levegőben dohány és friss kenyér illata keveredik.
Az egyik asztalnál Bredoc ül, nyugodtan pöfékelve a pipáját, mintha a világ összes ideje az övé lenne. Naesala felé veszi az irányt, s biccent egyet, ahogy közelebb ér.*
- 'Reggelt! *hangja rekedtes még az ébredéstől, kék szemei még mélyen ülnek a fáradtságtól.* - Hogy a búsba bírtál felkelni?
*A volt parancsok azért nála bőven jobban el volt ázva... Mégis mintha semmi baja nem lenne.
Ahogy a kocsmáros megpillantja az elfet, rögvest szól neki, s hamarosan az asztalhoz hoz egy számára címzett papírost, ahogy helyet foglal nyomban olvasni is kezdi. Az alkimista végre hírt adott magáról, megadta a kúriája címét, ha esetleg a volt városőrnek nem lenne hol megszállnia. Az indulásról azonban nem ír, Naeből feltör egy kissé türelmetlen sóhaj, majd elteszi a papírost és felkönyököl az asztalra.*
- Denjaar még nem került elő?
6446. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-08-13 23:35:28
Üzenet elküldve: 2025-08-13 23:35:28
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 297
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 297
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Haldrian//
*Alissäna meglepődik magán, mert érzi, hogy feldúlja a helyzet, amibe keverték őt. Az évek során tökéletesen jól ment számára, hogy felhúzza maga köré falait, és képes legyen másokat távoltartani magától. Az utóbbi időben viszont érzelmesebbé vált, éppen emiatt Agin valószínűsíthető halálhíre meglehetősen nyomottá teszi. Furcsa lenne ha a vöröske többet nem bukanna fel a fogadóban.
Letörten lép be a fogadótérbe, körbe sem néz, hogy esetleg Haldriant ott leli, hanem egyenest a szobák irányába indul. Nem kopog, csupán benyit, mit sem törődve azzal, hogy Haldriant esetleg arcpirító helyzetben találhatja.*
- Megérkeztem.
*Sóhajtja egy fakó mosollyal arcán. Kibújik topánkájából, és fáradtan, mintha egész napos munkából tért volna vissza leveti magát az ágyra.*
- Sajnos nincsenek jó híreim, és éhes is vagyok, de mégsem.
*Furcsa állapot ez számára, szokatlan, melyet éppen emiatt nem is tud a helyén kezelni. Haldrian számára fel is tűnhet a kis pillangó nyugtalan kedélyállapota.*
*Alissäna meglepődik magán, mert érzi, hogy feldúlja a helyzet, amibe keverték őt. Az évek során tökéletesen jól ment számára, hogy felhúzza maga köré falait, és képes legyen másokat távoltartani magától. Az utóbbi időben viszont érzelmesebbé vált, éppen emiatt Agin valószínűsíthető halálhíre meglehetősen nyomottá teszi. Furcsa lenne ha a vöröske többet nem bukanna fel a fogadóban.
Letörten lép be a fogadótérbe, körbe sem néz, hogy esetleg Haldriant ott leli, hanem egyenest a szobák irányába indul. Nem kopog, csupán benyit, mit sem törődve azzal, hogy Haldriant esetleg arcpirító helyzetben találhatja.*
- Megérkeztem.
*Sóhajtja egy fakó mosollyal arcán. Kibújik topánkájából, és fáradtan, mintha egész napos munkából tért volna vissza leveti magát az ágyra.*
- Sajnos nincsenek jó híreim, és éhes is vagyok, de mégsem.
*Furcsa állapot ez számára, szokatlan, melyet éppen emiatt nem is tud a helyén kezelni. Haldrian számára fel is tűnhet a kis pillangó nyugtalan kedélyállapota.*
6445. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-08-13 22:32:22
Üzenet elküldve: 2025-08-13 22:32:22
Rang: Játékos
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Árnyak a napvilágban//
-Bizonyára jó idő, mire megleli ebben az oly idegen városban a családi kúriát. *Hagyja, hogy Elireya a helyére igazgassa a vállán eltévedt tincset. Az ő világukban ritka az érintés, s bizalmas viszonyra utal. Valahol megnyugtatja a tudat, hogy vére kimutatja kötődését. Még akkor is, ha tisztában vele, mily törékeny is egy effajta kapcsolat a mélységiek között.*
-Ha megtértünk a kúriába, rögtön írok a Tanácsnak. Bizonyára meglesznek tisztelve, hogy a Dwirinthalenek visszatértek városukba. Talán egy vaskosabb erszény is gazdát talál majd valamelyik ostoba hím zsebében. Tudod, hogy mennek erre a dolgok. *Természetesen Pirtianes sem sokkal különb. Annyi a különbség, hogy senki sem beszél e dolgokról, s ha kiderül hasonló, mindenki, ki részt vett benne hatalmasat bukik.
Váratlanul kopogás üti meg hegyes fülét.*
-Nem váratott magára sokáig. *Szól vontatottan, s még egy halovány mosoly is arcára költözik.*
-Gyere! *Amennyiben Naren így tesz, szenvtelen pillantással méri végig a szolgálót. Jól kivehetőek rajta az elmúlt nap szerzett sérülései, most talán még inkább. Lopva Elireyára pillant. Kíváncsi, mi ül ki arcára, mi ül ki tekintetére.*
-Nos? A kúria? *Hamar a tárgyra tér, miközben jobbját csípőjére helyezve teszi át súlypontját a másik lábára. Szemmel láthatóan készen állnak az indulásra és a poggyásza is szépen össze van csomagolva. Nem várta meg vele Narent.*
-Bizonyára jó idő, mire megleli ebben az oly idegen városban a családi kúriát. *Hagyja, hogy Elireya a helyére igazgassa a vállán eltévedt tincset. Az ő világukban ritka az érintés, s bizalmas viszonyra utal. Valahol megnyugtatja a tudat, hogy vére kimutatja kötődését. Még akkor is, ha tisztában vele, mily törékeny is egy effajta kapcsolat a mélységiek között.*
-Ha megtértünk a kúriába, rögtön írok a Tanácsnak. Bizonyára meglesznek tisztelve, hogy a Dwirinthalenek visszatértek városukba. Talán egy vaskosabb erszény is gazdát talál majd valamelyik ostoba hím zsebében. Tudod, hogy mennek erre a dolgok. *Természetesen Pirtianes sem sokkal különb. Annyi a különbség, hogy senki sem beszél e dolgokról, s ha kiderül hasonló, mindenki, ki részt vett benne hatalmasat bukik.
Váratlanul kopogás üti meg hegyes fülét.*
-Nem váratott magára sokáig. *Szól vontatottan, s még egy halovány mosoly is arcára költözik.*
-Gyere! *Amennyiben Naren így tesz, szenvtelen pillantással méri végig a szolgálót. Jól kivehetőek rajta az elmúlt nap szerzett sérülései, most talán még inkább. Lopva Elireyára pillant. Kíváncsi, mi ül ki arcára, mi ül ki tekintetére.*
-Nos? A kúria? *Hamar a tárgyra tér, miközben jobbját csípőjére helyezve teszi át súlypontját a másik lábára. Szemmel láthatóan készen állnak az indulásra és a poggyásza is szépen össze van csomagolva. Nem várta meg vele Narent.*
6444. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-08-13 22:30:26
Üzenet elküldve: 2025-08-13 22:30:26
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 561
OOC üzenetek: 161
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 561
OOC üzenetek: 161
Játékstílus: Vakmerő
//Régi adósságok//
* A mélységi tudja, hogy talán ez lesz a legnehezebb az egész estében, nehezebb, mint bármelyik dal, amit ismer. Eddig minden eltűnését meg tudta magyarázni vagy a helyzeti körülményekre hivatkozva, vagy negédes hazugságokkal, Eeyr viszont gondoskodott róla, hogy többet ilyet ne tehessen. Ahogy közeledik, egyre jobban látja a tolvajt, és a hidegnek tűnő viselkedését. *
- Régi dal, az egyik első, amit igazán magaménak éreztem. Mindig azt reméltem, hogy megtalálom a saját holdamat, akivel többé nem leszek magányos. * Magyarázza a férfi, és elégedetten fogadja el a fogadóstól a bort, amit az énekért fizettek neki, maga sem tudja, hogy kicsoda, de nem is érdekli. Elégedetten kortyol az italba, kerülve Ysanee pillantását, úgy ül ott mellette, mintha nem is vele beszélne. *
- Hiszen ismered a történetem, tudod, hogy milyen magányos voltam mindig. Talán ezért vagyok olyan, amilyen. Csak a magányt ismerem, és az ismeretlentől megijedek. Azt hiszem azért tűnök el mindig, mert félek, hogy mi lenne velem, ha te tűnnél el. Hiszen egyszer úgyis el fogsz tűnni. * Az utolsó mondatot szinte már csak suttogja. Nem csak azért mondja ezeket a szavakat, hogy a másiknak magyarázkodjon, magának is beszél, mert tudja, hogy ami az ajkát elhagyja, az igaz. Kénytelen szembesíteni magát ezzel az igazsággal, hiszen ha a lánynak nem is, magának bármikor hazudhat, és szokott is. Most viszont mindketten hideg vízként kapják a nyakukba az igazságot. *
- Az a legrosszabb az egészben, hogy tudom, hogy mennyire önző vagyok.
* A mélységi tudja, hogy talán ez lesz a legnehezebb az egész estében, nehezebb, mint bármelyik dal, amit ismer. Eddig minden eltűnését meg tudta magyarázni vagy a helyzeti körülményekre hivatkozva, vagy negédes hazugságokkal, Eeyr viszont gondoskodott róla, hogy többet ilyet ne tehessen. Ahogy közeledik, egyre jobban látja a tolvajt, és a hidegnek tűnő viselkedését. *
- Régi dal, az egyik első, amit igazán magaménak éreztem. Mindig azt reméltem, hogy megtalálom a saját holdamat, akivel többé nem leszek magányos. * Magyarázza a férfi, és elégedetten fogadja el a fogadóstól a bort, amit az énekért fizettek neki, maga sem tudja, hogy kicsoda, de nem is érdekli. Elégedetten kortyol az italba, kerülve Ysanee pillantását, úgy ül ott mellette, mintha nem is vele beszélne. *
- Hiszen ismered a történetem, tudod, hogy milyen magányos voltam mindig. Talán ezért vagyok olyan, amilyen. Csak a magányt ismerem, és az ismeretlentől megijedek. Azt hiszem azért tűnök el mindig, mert félek, hogy mi lenne velem, ha te tűnnél el. Hiszen egyszer úgyis el fogsz tűnni. * Az utolsó mondatot szinte már csak suttogja. Nem csak azért mondja ezeket a szavakat, hogy a másiknak magyarázkodjon, magának is beszél, mert tudja, hogy ami az ajkát elhagyja, az igaz. Kénytelen szembesíteni magát ezzel az igazsággal, hiszen ha a lánynak nem is, magának bármikor hazudhat, és szokott is. Most viszont mindketten hideg vízként kapják a nyakukba az igazságot. *
- Az a legrosszabb az egészben, hogy tudom, hogy mennyire önző vagyok.
6443. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-08-13 21:25:43
Üzenet elküldve: 2025-08-13 21:25:43
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 472
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 472
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Régi adósságok//
*A taps még a fülében cseng, amikor újra a csaposhoz fordul, aki már fél szavakból is tudja, hogy egy újabb kupa Bort kér, amit még mindig 10 aranyért vesztegetnek. Ujjai azonnal a pohár köré fonódnak mintha csak valami biztos kapaszkodót találna most a szeszben. Nem először esik ilyen a történelemben, noha inkább a bódultságban talált eddig mindig fogódzót. Nagyot kortyol, a frissen töltött bor melege gyorsan szétárad benne, érzi, ennyi száraz hat után nem kell majd sok, hogy bátorra igya magát.
Nem ül háttal az előadásnak, bár szíve szerint úgy tenne, könyökét a bárpult szélére támasztja, és onnan figyeli a férfit. Nem próbálja leplezni, hogy végigméri az ujjak mozgását a húrokon, a testtartását, a szavakhoz illeszkedő apró gesztusokat. A következő dal hangjai tétován kúsznak a levegőbe, az első sorok még valahogy leperegnek róla, de gondolataiban ott visszhangzik a korábbi ének, mint egy szálka, amit nem tud vagy talán nem is akar kihúzni. A szavak azonban apránként kúsznak a bőre alá, mint a lassan csepegtetett méreg, ahogy a sorok között felsejlik a szándék: nem csupán egy régi történetet mond el, hanem valamit, amit csak ők ketten érthetnek igazán.
Kortyonként fogy az ital, minden falatnyi szünetnél újabb hajtás következik, de nem tompít olyan gyorsan, mint ahogy azt elvárná. Elvégre nem tudhatja mennyi ideje van, talán még egy-két dalnyi, talán egy versszaknyi? Nem kell sokat várnia rá, míg kiderül, a dal ugyanis hamarosan véget ér, a mélységi pedig lantját szorítva megindul felé. A tolvaj nem mozdul, tekintetével merészen keresi a szürke pillantásokat, pedig egy része bizony sürgetőn fel akar állni, még mielőtt a bárd ideér.
A kék szempár követi a férfi minden lépését, s mikor végül megáll előtte végigméri tetőtől talpig. Tekintete nem siet, időt szán minden részletre: az arcára, az ismerős szürke tincsekre, az ujjak szorítására a hangszer nyakán. Csak miután a pillanat elnyúlik, és a csend kezdett túlságosan terhes lenni, akkor szólal meg.*
- Igazán megható dal. Netán valami pirtianesi sirató? *kérdezi bársonyosan lágy hangon, de szavai valahogy pengeélesek. A poharat újra kézbe veszi, kortyol, és csak a bor mögül engedi, hogy arcán a mosoly egy árnyalattal szélesebbre húzódjon. Már előre látja, hogy milyen hervasztó lesz, hogy Cale kénytelen igaz feleletet adni pimaszkodására.*
*A taps még a fülében cseng, amikor újra a csaposhoz fordul, aki már fél szavakból is tudja, hogy egy újabb kupa Bort kér, amit még mindig 10 aranyért vesztegetnek.
Ujjai azonnal a pohár köré fonódnak mintha csak valami biztos kapaszkodót találna most a szeszben. Nem először esik ilyen a történelemben, noha inkább a bódultságban talált eddig mindig fogódzót. Nagyot kortyol, a frissen töltött bor melege gyorsan szétárad benne, érzi, ennyi száraz hat után nem kell majd sok, hogy bátorra igya magát. Nem ül háttal az előadásnak, bár szíve szerint úgy tenne, könyökét a bárpult szélére támasztja, és onnan figyeli a férfit. Nem próbálja leplezni, hogy végigméri az ujjak mozgását a húrokon, a testtartását, a szavakhoz illeszkedő apró gesztusokat. A következő dal hangjai tétován kúsznak a levegőbe, az első sorok még valahogy leperegnek róla, de gondolataiban ott visszhangzik a korábbi ének, mint egy szálka, amit nem tud vagy talán nem is akar kihúzni. A szavak azonban apránként kúsznak a bőre alá, mint a lassan csepegtetett méreg, ahogy a sorok között felsejlik a szándék: nem csupán egy régi történetet mond el, hanem valamit, amit csak ők ketten érthetnek igazán.
Kortyonként fogy az ital, minden falatnyi szünetnél újabb hajtás következik, de nem tompít olyan gyorsan, mint ahogy azt elvárná. Elvégre nem tudhatja mennyi ideje van, talán még egy-két dalnyi, talán egy versszaknyi? Nem kell sokat várnia rá, míg kiderül, a dal ugyanis hamarosan véget ér, a mélységi pedig lantját szorítva megindul felé. A tolvaj nem mozdul, tekintetével merészen keresi a szürke pillantásokat, pedig egy része bizony sürgetőn fel akar állni, még mielőtt a bárd ideér.
A kék szempár követi a férfi minden lépését, s mikor végül megáll előtte végigméri tetőtől talpig. Tekintete nem siet, időt szán minden részletre: az arcára, az ismerős szürke tincsekre, az ujjak szorítására a hangszer nyakán. Csak miután a pillanat elnyúlik, és a csend kezdett túlságosan terhes lenni, akkor szólal meg.*
- Igazán megható dal. Netán valami pirtianesi sirató? *kérdezi bársonyosan lágy hangon, de szavai valahogy pengeélesek. A poharat újra kézbe veszi, kortyol, és csak a bor mögül engedi, hogy arcán a mosoly egy árnyalattal szélesebbre húzódjon. Már előre látja, hogy milyen hervasztó lesz, hogy Cale kénytelen igaz feleletet adni pimaszkodására.*
6442. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-08-13 20:02:37
Üzenet elküldve: 2025-08-13 20:02:37
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 98
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 98
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
//Nincs ki mind a négy szárnyunk//
*Hogy nem veszik észre rajta, valójában vak, nem egyedi eset lenne. Mivel se kendő nincs a szemén, se bottal nem jár, se nem hajlandó nyitott szemmel járni, hogy mások is láthassák, milyen állapotban van a szeme, így igazából talán még gyakrabb is, hogy nem veszik észre az emberek rajta. De ezt nem is várja el senkitől. Sőt, nem is tartja számon, kinek mikor esik le - ha egyáltalán leesik. Egyébként sem szereti, ha nagyon sokat lovagolnak ezen a témán. Részéről ez a természetes állapot, így ezt nem emeli ki soha. Bár vannak hátrányai, de alapvetően egyenlőnek gondolja magát, ezért annak örül a legjobban, ha egyenlőként is kezelik.
Gond nélkül engedi, hogy Dänkijinkilinkilinkilinkij közelebb bújjon hozzá, közben pedig továbbra is óvatosan simogatja a szőke hajkoronát. Kérdése után mintha érzékelne egy kis ficánkolást, de ezzel nem törődik, tovább csitítgatja a "kóbor jószágot". ~ Aha, szóval egy pálinka, és fél pohár bor. Az még nem is olyan vészes. ~ összegzi magában.*
- Nem, köszönöm.
*Veti közbe a felajánlásra kurtán és udvariasan, míg a másik pillanatnyi szusszanót tart. Nem sok kedve van most borozni. Elvégre direkt sört kért.
Ezek után Kijii újabb részletet oszt meg vele a saját ízléséről. Az elejtett megjegyzések alapján Ryának támad egy olyan érzete, mintha nem rutinos ivóval állna szemben. Bár, a fene tudja, előfordulhat, hogy csak az itteni italok íze szokatlan neki - hiszen épp az imént mondta, hogy lihanechi. Mindenesetre annyit megállapít, hogy ha nem is olyan ittas a másik, azért már eléggé rendben van.*
- Ki mondta neked, hogy ilyen vackokat igyál?
*Háborog játékosan, még mindig azt a hangját használva, amit apró, elesett állatkáknak tartogat. Azután hagyja Kijiit tovább beszélni.
Ajkain a megértő mosoly csak még szélesebbé válik, mikor hallja, mekkora hőstettet vitt véghez ez a becsípett lány, aki éppen olyan szelíden bújik hozzá. Nem nagyon hisz neki, sőt, inkább az alkohol rovására írja fel ezt a színes történetet, de ezt nem adja a másik tudtára. Helyette csodálkozva kérdezi.*
- Nahát! És mitől?
*Mintha egy csepp rajongás lenne a szavaiban, de ez is csak a részeg tündéreknek fenntartott tutujgatás részét képezi. A cirógatást közben továbbra is folytatja, hacsak ellenállásba nem ütközik.*
- Olyat kell inni, amit szeretsz. Főleg, ha épp ünnepelsz. Ha gondolod, kóstold meg a mézsörömet, az biztosan sokkal finomabb, mint amit eddig ittál.
*Ajánlja fel kedvesen. Ugyan nem biztos, hogy különösebben jó ötlet tovább keverni az alkoholt kapatos kis barátjában, de egy kis sör még talán nem a világ vége.*
*Hogy nem veszik észre rajta, valójában vak, nem egyedi eset lenne. Mivel se kendő nincs a szemén, se bottal nem jár, se nem hajlandó nyitott szemmel járni, hogy mások is láthassák, milyen állapotban van a szeme, így igazából talán még gyakrabb is, hogy nem veszik észre az emberek rajta. De ezt nem is várja el senkitől. Sőt, nem is tartja számon, kinek mikor esik le - ha egyáltalán leesik. Egyébként sem szereti, ha nagyon sokat lovagolnak ezen a témán. Részéről ez a természetes állapot, így ezt nem emeli ki soha. Bár vannak hátrányai, de alapvetően egyenlőnek gondolja magát, ezért annak örül a legjobban, ha egyenlőként is kezelik.
Gond nélkül engedi, hogy Dänkijinkilinkilinkilinkij közelebb bújjon hozzá, közben pedig továbbra is óvatosan simogatja a szőke hajkoronát. Kérdése után mintha érzékelne egy kis ficánkolást, de ezzel nem törődik, tovább csitítgatja a "kóbor jószágot". ~ Aha, szóval egy pálinka, és fél pohár bor. Az még nem is olyan vészes. ~ összegzi magában.*
- Nem, köszönöm.
*Veti közbe a felajánlásra kurtán és udvariasan, míg a másik pillanatnyi szusszanót tart. Nem sok kedve van most borozni. Elvégre direkt sört kért.
Ezek után Kijii újabb részletet oszt meg vele a saját ízléséről. Az elejtett megjegyzések alapján Ryának támad egy olyan érzete, mintha nem rutinos ivóval állna szemben. Bár, a fene tudja, előfordulhat, hogy csak az itteni italok íze szokatlan neki - hiszen épp az imént mondta, hogy lihanechi. Mindenesetre annyit megállapít, hogy ha nem is olyan ittas a másik, azért már eléggé rendben van.*
- Ki mondta neked, hogy ilyen vackokat igyál?
*Háborog játékosan, még mindig azt a hangját használva, amit apró, elesett állatkáknak tartogat. Azután hagyja Kijiit tovább beszélni.
Ajkain a megértő mosoly csak még szélesebbé válik, mikor hallja, mekkora hőstettet vitt véghez ez a becsípett lány, aki éppen olyan szelíden bújik hozzá. Nem nagyon hisz neki, sőt, inkább az alkohol rovására írja fel ezt a színes történetet, de ezt nem adja a másik tudtára. Helyette csodálkozva kérdezi.*
- Nahát! És mitől?
*Mintha egy csepp rajongás lenne a szavaiban, de ez is csak a részeg tündéreknek fenntartott tutujgatás részét képezi. A cirógatást közben továbbra is folytatja, hacsak ellenállásba nem ütközik.*
- Olyat kell inni, amit szeretsz. Főleg, ha épp ünnepelsz. Ha gondolod, kóstold meg a mézsörömet, az biztosan sokkal finomabb, mint amit eddig ittál.
*Ajánlja fel kedvesen. Ugyan nem biztos, hogy különösebben jó ötlet tovább keverni az alkoholt kapatos kis barátjában, de egy kis sör még talán nem a világ vége.*
6441. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-08-13 14:19:06
Üzenet elküldve: 2025-08-13 14:19:06
Rang: Játékos
IC üzenetek: 85
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 85
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Árnyak a napvilágban//
*Szinte berobban a Pegazus ajtaján, nagy lendülettel és lábdobogással. A lópokróc denevérszárnyként libeg körülötte, vad mozdulattal kap utána és húzza azt arcába, hogy eltakarja vele zúzódásait, sebeit, bevérzett szemét. Az ajtóban úgy áll meg, mint aki falba rohant – nem lenne méltó állat módjára végig vágtázni a helyen, túl sok szemet vonna vele magára, többet, mint eddig, többet, mint kéne.
Megpróbálja nyugodt mozdulattal berakni maga mögött a Pegazus ajtaját, majd rákényszeríti magát, hogy iménti, szinte rohanó léptei helyett simán csak sétáljon. Talán ez a legnehezebb. Legszívesebben felrohanna a lépcsőn, ahelyett, hogy kényelmes-lusta-ráérős tempóval haladjon végig rajta. Ez nem is sikerül amúgy, mozgása leginkább a besózott macskáéra emlékeztet.
Ahogy felér az emeletre, gondolkozás nélkül vágódik előre. Nem kell gondolkoznia rajta hogy tudja, melyik ajtó Vhorossi Úrnőé, és most az az ajtó a célja. Mikor odaér megáll, mélyre szívja a levegőt, hogy tüdeje zihálásán enyhítsen, de torkában ugyanúgy érzi szívének vad lüktetését. És nem csak ott – összevert arca is erre a ritmusra sajog.
Felemeli a kezét, és halkan megkoppintja az ajtó fáját. Nem lép be, nem, amíg nem engedik azt meg a számára.*
*Szinte berobban a Pegazus ajtaján, nagy lendülettel és lábdobogással. A lópokróc denevérszárnyként libeg körülötte, vad mozdulattal kap utána és húzza azt arcába, hogy eltakarja vele zúzódásait, sebeit, bevérzett szemét. Az ajtóban úgy áll meg, mint aki falba rohant – nem lenne méltó állat módjára végig vágtázni a helyen, túl sok szemet vonna vele magára, többet, mint eddig, többet, mint kéne.
Megpróbálja nyugodt mozdulattal berakni maga mögött a Pegazus ajtaját, majd rákényszeríti magát, hogy iménti, szinte rohanó léptei helyett simán csak sétáljon. Talán ez a legnehezebb. Legszívesebben felrohanna a lépcsőn, ahelyett, hogy kényelmes-lusta-ráérős tempóval haladjon végig rajta. Ez nem is sikerül amúgy, mozgása leginkább a besózott macskáéra emlékeztet.
Ahogy felér az emeletre, gondolkozás nélkül vágódik előre. Nem kell gondolkoznia rajta hogy tudja, melyik ajtó Vhorossi Úrnőé, és most az az ajtó a célja. Mikor odaér megáll, mélyre szívja a levegőt, hogy tüdeje zihálásán enyhítsen, de torkában ugyanúgy érzi szívének vad lüktetését. És nem csak ott – összevert arca is erre a ritmusra sajog.
Felemeli a kezét, és halkan megkoppintja az ajtó fáját. Nem lép be, nem, amíg nem engedik azt meg a számára.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5561-5580 , 5581-5600 , 5601-5620 , 5621-5640 , 5641-5660 , 5661-5680 , 5681-5700 , 5701-5720 , 5721-5740 , 5741-5760 , 5761-5780 , 5781-5800 , 5801-5820 , 5821-5840 , 5841-5860 , 5861-5880 , 5881-5900 , 5901-5920 , 5921-5940 , 5941-5960 , 5961-5980 , 5981-6000 , 6001-6020 , 6021-6040 , 6041-6060 , 6061-6080 , 6081-6100 , 6101-6120 , 6121-6140 , 6141-6160 , 6161-6180 , 6181-6200 , 6201-6220 , 6221-6240 , 6241-6260 , 6261-6280 , 6281-6300 , 6301-6320 , 6321-6340 , 6341-6360 , 6361-6380 , 6381-6400 , 6401-6420 , 6421-6440 , 6441-6460 , 6461-6480 , 6481-6500 , 6501-6520 , 6521-6540 , 6541-6560 , 6561-6580 , 6581-6600 , 6601-6620 , 6621-6640 , 6641-6660 , 6661-6680 , 6681-6700 , 6701-6720 , 6721-6740 , 6741-6760 , 6761-6780 , 6781-6800 , 6801-6820 , 6821-6840 , 6841-6860 , 6861-6880 , 6881-6900 , 6901-6920 , 6921-6940 , 6941-6960 , 6961-6980 , 6981-7000 , 7001-7020 , 7021-7040 , 7041-7060 , 7061-7080 , 7081-7100 , 7101-7120 , 7121-7140 , 7141-7160 , 7161-7180 , 7181-7200 , 7201-7220 , 7221-7240 , 7241-7260 , 7261-7280 , 7281-7300 , 7301-7320 , 7321-7340 , 7341-7360 , 7361-7380 , 7381-7400 , 7401-7420 , 7417-7436