//Egy új kezdet kezdete//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Szó mi szó, nem egyszerű feladat az ember számára csillapítani saját kedélyét, mikor egy ily élesnyelvű némberrel akad össze, így a mély sóhajból hamar heves, ám ehhez mérten halk fogcsikorgatás válik a hősünk által nyugalmat előidézni kívánó preferált módszerré. Arcára keserű, mosoly ül, mely pillanatok alatt változik át egyfajta önelégült, kaján vigyorrá.*
- Te pedig állítólag a nadrágodban hordod azt a bizonyos barackot, nem pedig az eszed helyén, de valahogy mégis mintha fordítva lenne.
*Böki oda frappánsnak vélt válaszát a nőnek, némileg közelebb hajolva, majd elégedetten hátra dőlve, igyekszik nem megfojtani magát azzal az átkozott csirkesülttel. A nehézségek ellenére azért örömmel konstatálja, hogy jutott a húsra némi fűszernövény, melyek kellemes összhangot képeznek a sült csirke jellegzetes ízével, mindenesetre nem könnyű ezt értékelni, ha az embernek minden egyes falatot le kell öblítenie, ha nem szeretne belepusztulni a kulináris élvezetekbe. Ami a további szópárbajt illeti. Hősünket egyre inkább kezdi foglalkoztatni a kérdés, hogy kettejük közül ezúttal vajon melyikük fog előbb tőrt rántani. Ha ezen szólást kiemelnék a képletességből, áthelyezve a szó szerinti értelmezésbe, akkor egyértelműen a nő az esélyes, ugyanis hősies daliánk saját pengéjét kénytelen volt egy hárpia jobb mellkasába hajítani mintegy búcsúajándék gyanánt, egy jól kivitelezett taktikai visszavonulás során. Ennek örömére, egy-egy megjegyzése előtt óvakodva pillant asztaltársa kezére, a biztonság kedvéért. Pláne szópárbajuk ezt következő, reá eső körét figyelembe véve.*
- Ha ez kell ahhoz, hogy ne vágj ilyen savanyú képet, akkor ne totojázz, told le a nadrágod, húzd elő és essünk túl rajta.
*Feleli válaszul undorítóan gúnyos vigyorral, kivillantva közel hibátlan, bár a fehértől tán egy árnyalattal sárgább fogsorát, melyet mindössze egy a fogára felragadt kiszáradt fűszerlevél rondít el.
Asztaltársa lelegyintése ismételten felpaprikázza hősünk, ám ezúttal az ezzel kapcsolatos megjegyzéseit s nem csupán a nőre, de a környezetére is veszélyes gesztusait igyekszik megtartani magának. Ebből a mozdulatból s a nő mimikájából kiolvasható maga a gondolata is, mely előtt hősünk értetlenül áll, pláne a szó magyarázata kapcsán. *
~Mégis, hogy a fenébe menne tönkre egy ló attól, hogy egy istentelenül nagyot szellent? Aztán még komolyan engem néz ostobának?~
*Teszi fel magának saját felháborodott kérdéseit, belső hangján, s bár ugyan ezek már ott vannak a nyelve hegyén, a jó öreg ösztönei mégiscsak arra intik, hogy talán jobb lenne, ha ezúttal csendben maradna. Hogy tényleg jobban járt-e, azt valószínűleg sosem fogja megtudni egyikőjük sem, viszont nem is töri sokáig az eszét ezen, ugyanis amint szóba kerül hősünk küldetése, a nő tőle meglehetőst karakteridegennek számító érdeklődést mutat. Ez alapjáraton némi gyanakvást von maga után hősünk részéről, azonban ami igazán felrakja a pontot arra a bizonyos i-re az a folyamatos farkasszem nézés régi „barátja” részéről, melytől a férfi minden egyes szőrszála az égnek mered. Persze ez az állapot sem tart sokáig, ugyanis az újabb gúnyos megjegyzés, újabb magabiztossággal s ahhoz járó gúnyos vigyorral vértezi fel délceg daliánkat, s úgy dönt tovább csökkenti a mai napra jutó túlélési esélyének lehetőségét.*
- Olyannyira furdal a kíváncsiság, hogy kénytelen vagyok szemet hunyni ezen aljas és egyben alaptalan rágalmak felett. Wyvinere Berowyus, egész Lanawin tán legfrigidebb elf leányzója irigykedik a nemlétező szeretőimre?
*Hősünk torkából hangos s önfeledt kacaj tör elő.*
- Hát basszanak meg egy balta dolgosabbik végével! Sose hittem, hogy ez a nap is eljő.
*Jegyzi meg félig még kacagva, közben kitörölgetve a könnycseppeket szeméből, majd naiv módon belekortyol italába. Túl korán, ugyanis önfeledt nevetésének hála a bor rossz útra téved s végeredményben okoz némi örömöt a szemben ülőnek, ahogy fuldoklásra emlékeztető küzdelemmel próbálja felköhögni a tiltott utakon járó italt.*