*Fejét kérdőn oldalra billenti a fejrázások láttán. Elgondolkozik azon, hogy mi rosszat csinált, de semmiféle válasz nem jut eszébe.*
- Valami gond van? Vagy csak szándékosan szédülni akar azért rázza a fejét? *kérdi érdeklődve. A nő erre eszik még néhány falatot majd eltolja magát az asztaltól és feláll. Umiedia követi példáját, mert úgy véli indulnak, amit a hallottak is megerősítettek. Azt azonban tényleg nem tudja, hogy merre. Az erdő nem arra volt amerről jött, mert az a főtér, ráadásul arrafelé csak a városba be és ki vezető utak vannak. A fákat valamerre a fogadó mögött látta, azt azonban nem tudja, hogy hogy lehetne oda eljutni.*
- V-várjon! Most merre megyünk? Csak nemrég érkeztem, nem tudom, hogy mi hol van ebben a városban. Még egy térképet sem adtak, amivel eligazodhatnék. Lenne szíves elmondani, hogy merre tartunk pontosan? Csakhogy később boldogulhassak. *"Az után, miután... Mégis hogy tudnám én azt megtenni? Szemmel láthatóan tapasztaltabb nálam, nem is beszélve arról, hogy mennyivel idősebb, na meg félelmetesebb" gondolkozik. Ennek ellenére tudja jól, hogy meg kell tennie azt, amivel megbízták. Pontosabban azt a két dolgot, mert ha már őt adták célpontnak, akkor a lányra bíztak egy másik feladatot, mi a már korábban mutogatott levél átadása lenne. Azt viszont Anaie nemigazán érti, hogy mi értelme átadni egy levelet, megvárni míg elolvassa, majd nekiesni. Ez az egész túlságosan bonyolult egyszerű felfogásának, mégis, megteszi, legalábbis igyekszik eleget tenni kötelességének.*
- K-kérem, várjon meg! Nem akarok eltévedni, ráadásul még a visszajárója is nálam van. Azt csak nem akarja nálam hagyni, vagy igen? Mert nem fogadhatom el, egyszerűen nem tehetem! *siet e szavak kíséretében Nabii után, ki már el is tűnik egy ajtó mögött. A lány egy pillanatra megtorpan. A kijáratra emeli tekintetét. A hatalmas ajtó egy lépéssel közelebb viszi céljához, mi most félelmetesen közelinek tűnik. Túlontúl félelmetesnek, ami azt illeti. Felmerül benne a visszafordulás lehetősége, ugyanakkor jól tudja, hogy szó sem lehet róla. Szemeit lecsukja egy pillanatra, nagy levegőt vesz, kileheli azt egy sóhajtás során, aztán tekintetét ismét az ajtóra emeli. Kezének parancsol akaratával, s bár kissé remegve, de eltávolítja az előtte lévő akadályt. Most már látja azt is, hogy mi van előtte, pontosabban ott az ajtó mögött. És nem mellékesen Nabii kisasszony körül, mert legnagyobb megkönnyebbülésére a nő megvárta őt.*