Külső területek - Kikötői erdőség
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Szántóföldek (új) Dokkok és kikötő (új) | Kikötői erdőség | Tharg birtokok (új) Krenkataur barlangrendszer (új) |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 71 (1401. - 1408. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása:
1408. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-01-18 22:28:30
Üzenet elküldve: 2026-01-18 22:28:30
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 207
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 207
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
*Mire maga mögött hagyja a szántóföldeket és rátér az erdei ösvényre, az iménti nyomott hangulata mintha tovaszállna. Ehhez persze minden kétséget kizáróan hozzájárul, hogy a kétes eredetű átlátszó löttyöt tartalmazó üveg, amit az útra hozott magával, pofátlan mód kiürülni látszik. Az elsőtiszt meg is szaporázza hát lépteit, minél hamarabb önthet magába egy korty rumot, annál jobb. Hazugság lenne azt állítani, hogy Deron fejében korábban nem fordul meg a gondolat, hogy bevegye magát éjszakára az erdőban található megannyi elhagyatott kalyiba valamelyikébe, ám így, hogy fogytán van a pálinkának csúfolt pokoli szíverősítőnek, végül inkább elveti az ötletet.
Dohányt és papírt vesz elő, rutinos mozdulatokkal sodorja pofás kis hengerré, néhány pillanat múlva pedig már elégedetten pöfékeli a füstöt.
Voltak idők, amikor megesküdött volna, hogy életében többet be nem teszi a lábát a kikötőbe, kiváltképp a mágussal történt incidens után. A biztonság kedvéért azért most is minden létező és nem létező istenségre elátkozza az összes varázshasználót, csak úgy a miheztartás végett. Változnak azonban az idők és az elsőtisztnek őszintén hiányzik a tenger illata, egy imbolygó bárka a lába alatt, sötét pincék, kétes ügyletek, elcsattant pofonok, hangosan zengő dalok. Csupa olyan dolog, amiben mostanában hiányt szenvedett. Ezen a ponton már a méltán híres Recefice kalózbandához is örömmel csapódna, bár gyanúja szerint mind odavesztek a tengeren, nem messze attól az elátkozott sziget partjaitól. Na meg egyébként is, miféle kapitány az, aki holmi kalandorokat és mágusokat enged a hajójára...*
Dohányt és papírt vesz elő, rutinos mozdulatokkal sodorja pofás kis hengerré, néhány pillanat múlva pedig már elégedetten pöfékeli a füstöt.
Voltak idők, amikor megesküdött volna, hogy életében többet be nem teszi a lábát a kikötőbe, kiváltképp a mágussal történt incidens után. A biztonság kedvéért azért most is minden létező és nem létező istenségre elátkozza az összes varázshasználót, csak úgy a miheztartás végett. Változnak azonban az idők és az elsőtisztnek őszintén hiányzik a tenger illata, egy imbolygó bárka a lába alatt, sötét pincék, kétes ügyletek, elcsattant pofonok, hangosan zengő dalok. Csupa olyan dolog, amiben mostanában hiányt szenvedett. Ezen a ponton már a méltán híres Recefice kalózbandához is örömmel csapódna, bár gyanúja szerint mind odavesztek a tengeren, nem messze attól az elátkozott sziget partjaitól. Na meg egyébként is, miféle kapitány az, aki holmi kalandorokat és mágusokat enged a hajójára...*
1407. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-01-18 13:05:49
Üzenet elküldve: 2026-01-18 13:05:49
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 336
OOC üzenetek: 43
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 336
OOC üzenetek: 43
Játékstílus: Vakmerő
*Kedvenc Kapitányunk kedélye kiemelkedően kellemes, miközben pipáját tömködve, tele bendővel és csupán félig kiürült kulaccsal, egy régi tengerésznótát dudorászva bandukol az erdei ösvényen a kikötő felé.
Lehetne a Sors Úrnője mostohább szerető is -szerénytelen véleménye szerint, ám mint hogy régóta nem érte már komolyabb csapás eme tekintetben, úgy van vele, hogy nem vizslatja fölöslegesen túl sokat az ajándék ló fogazatát, csak örömmel fogadja, hogy vannak napok, melyek során az ember fiát nem akarják véletlenségből felhúzni a bitófára.
Futott eleget a törvény vasszigora elől, s bár nem tagadván, hogy megvan a sajátos bája annak macska-egér játéknak is, aligha lehet számonkérni, hogy jelen esetben az efféle izgalmakat hiányolná leginkább az életéből.*
-Húzd meg, húzd meg a kötelet, húzd meg, feszítsd meg a szíjat... *dünnyögi egyik régi kedvenc nótáját két pöffentés és egy kortyintás között, jókedélyű füstkarikákat eregetve, melyeket az erdei szellő néhány pillanat alatt magával ragad, s széjjelfoszlanak a semmibe.
Draenon olykor-olykor elrévedve figyeli a jelenséget, elmélázva azon, milyen illékony természetű is a létezés, s milyen váratlan és értelmetlen módon érhet véget egy pillanat alatt.
Ez a gondolat viszont nem illik az egyébiránt oly' kellemes reggelébe, úgyhogy meg is rázza magát, belepislog a kulacsba, keresve annak az alját.*
-Ejjh, már megen baj leszen a részeg tengerésszel... *konstatálja önironikus belenyugvással, majd megázva magát tovább indul, elvégre olyan istenség nincsen, hogy azelőtt elfogyjon az itala, hogy a kikötői kocsmában pótolni tudja a kimeregetett fenékvizet.
Másra sem vágyik, mint egy emberes adag rumra, valami döglött állatra, melyet lassú tűz felett formáltak ínycsiklandozóra, egy forró dézsa vízre, meg egy közepesen kényelmes ágyra. Ha utóbbi kettőt éppen arra érdemes fehérnéppel oszthatná meg, arra sem húzná a száját, de ne legyen telhetetlen az ember fia, ugyebár.*
Lehetne a Sors Úrnője mostohább szerető is -szerénytelen véleménye szerint, ám mint hogy régóta nem érte már komolyabb csapás eme tekintetben, úgy van vele, hogy nem vizslatja fölöslegesen túl sokat az ajándék ló fogazatát, csak örömmel fogadja, hogy vannak napok, melyek során az ember fiát nem akarják véletlenségből felhúzni a bitófára.
Futott eleget a törvény vasszigora elől, s bár nem tagadván, hogy megvan a sajátos bája annak macska-egér játéknak is, aligha lehet számonkérni, hogy jelen esetben az efféle izgalmakat hiányolná leginkább az életéből.*
-Húzd meg, húzd meg a kötelet, húzd meg, feszítsd meg a szíjat... *dünnyögi egyik régi kedvenc nótáját két pöffentés és egy kortyintás között, jókedélyű füstkarikákat eregetve, melyeket az erdei szellő néhány pillanat alatt magával ragad, s széjjelfoszlanak a semmibe.
Draenon olykor-olykor elrévedve figyeli a jelenséget, elmélázva azon, milyen illékony természetű is a létezés, s milyen váratlan és értelmetlen módon érhet véget egy pillanat alatt.
Ez a gondolat viszont nem illik az egyébiránt oly' kellemes reggelébe, úgyhogy meg is rázza magát, belepislog a kulacsba, keresve annak az alját.*
-Ejjh, már megen baj leszen a részeg tengerésszel... *konstatálja önironikus belenyugvással, majd megázva magát tovább indul, elvégre olyan istenség nincsen, hogy azelőtt elfogyjon az itala, hogy a kikötői kocsmában pótolni tudja a kimeregetett fenékvizet.
Másra sem vágyik, mint egy emberes adag rumra, valami döglött állatra, melyet lassú tűz felett formáltak ínycsiklandozóra, egy forró dézsa vízre, meg egy közepesen kényelmes ágyra. Ha utóbbi kettőt éppen arra érdemes fehérnéppel oszthatná meg, arra sem húzná a száját, de ne legyen telhetetlen az ember fia, ugyebár.*
1406. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-01-11 19:33:22
Üzenet elküldve: 2026-01-11 19:33:22
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 83
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 83
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Napfelkelte//
*Talán egyikük sem tehet róla igazán, hogy félreértik egymást. Maavie mindent bántásként él meg, hisz eddigi életében kevésszer tapasztalt még olyat, hogy valaki jó szándékkal forduljon felé, de azt pedig ő nem akarta, hogy szavait Yvon felháborodásnak higgye, habár, az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy nem is gondolkodott semmin, mielőtt megszólalt, csupán mondani kezdte, ami kijött belőle.
Hangját többet és hangosabban hallatja most, mint az együtt töltött órák alatt összesen, de Yvon most már legalább tudhatja, hogy Maavieval tényleg az égvilágon semmi sincs rendben. Az életéhez egyáltalán nem ragaszkodik, ahogy az sem érdekli, hogy más miképp viszonyul hozzá szavai és tettei alapján. Mert mindegy. Nincs benne más, csak szomorúság, letörtség és hideg érdektelenség a saját sorsát illetően. Ilyen az, amikor már minden annyira rossz, hogy tényleg semmi sem számít igazán, mert bármi, tényleg bármi megváltás volna, ami kiszakítja a szenvedését okozó körforgásból, legyen az akár a halál.
A válaszként kapott ígéretre egy szót sem szól, valahogy hinni nem tud benne, de reménykedni igen. Tenyerét bizonytalanul csúsztatja Yvon ujjai közé, majd rászorít, és még egy igen halvány mosoly csírája is megjelenik az ajkain. Másik kezével persze továbbra is a fiú derekába kapaszkodik, majd újra a hátához szorítja magát, ugyanis hiába mennek lassan, így kevésbé érzi magát biztonságban a lovon, de annak örül, hogy végre haladnak, és talán maguk mögött hagyhatják ezt a baljós kinézetű erdőt. Valamiért úgy érzi, ha itt kellene maradnia, egészen biztosan nem élné meg a másnapot.*
*Talán egyikük sem tehet róla igazán, hogy félreértik egymást. Maavie mindent bántásként él meg, hisz eddigi életében kevésszer tapasztalt még olyat, hogy valaki jó szándékkal forduljon felé, de azt pedig ő nem akarta, hogy szavait Yvon felháborodásnak higgye, habár, az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy nem is gondolkodott semmin, mielőtt megszólalt, csupán mondani kezdte, ami kijött belőle.
Hangját többet és hangosabban hallatja most, mint az együtt töltött órák alatt összesen, de Yvon most már legalább tudhatja, hogy Maavieval tényleg az égvilágon semmi sincs rendben. Az életéhez egyáltalán nem ragaszkodik, ahogy az sem érdekli, hogy más miképp viszonyul hozzá szavai és tettei alapján. Mert mindegy. Nincs benne más, csak szomorúság, letörtség és hideg érdektelenség a saját sorsát illetően. Ilyen az, amikor már minden annyira rossz, hogy tényleg semmi sem számít igazán, mert bármi, tényleg bármi megváltás volna, ami kiszakítja a szenvedését okozó körforgásból, legyen az akár a halál.
A válaszként kapott ígéretre egy szót sem szól, valahogy hinni nem tud benne, de reménykedni igen. Tenyerét bizonytalanul csúsztatja Yvon ujjai közé, majd rászorít, és még egy igen halvány mosoly csírája is megjelenik az ajkain. Másik kezével persze továbbra is a fiú derekába kapaszkodik, majd újra a hátához szorítja magát, ugyanis hiába mennek lassan, így kevésbé érzi magát biztonságban a lovon, de annak örül, hogy végre haladnak, és talán maguk mögött hagyhatják ezt a baljós kinézetű erdőt. Valamiért úgy érzi, ha itt kellene maradnia, egészen biztosan nem élné meg a másnapot.*
1405. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-01-11 14:58:49
Üzenet elküldve: 2026-01-11 14:58:49
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 89
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 89
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Napfelkelte//
* Talán túl keményen bánt a lánnyal, mivel az kérdésére – úgy hangzik – meglehetősen ingerülten válaszol. Ő csak jobban meg akarta érteni a másikat, de amaz támadásnak veszi a kérdéseit. Az is igaz, hogy nem ok nélkül, de Yvon nem érzi úgy, hogy túl agresszív lett volna, amíg Maavie ki nem fakad. Hosszú idő óta talán a legemberibb pillanatokban részesül a férfi. Nem kerüli a lány tekintetét; épp azért állt meg, hogy jobban tudjon rá figyelni.
Utálja, hogy mindezt az indulás után kell megbeszélniük, de este már nem volt alkalmuk rá. Túl gyorsan történt minden. Természetesen a szavak súlyát felfogja, és bár továbbra sem ért mindent, nem is kell mindent értenie ahhoz, hogy felfogja: valami nincs rendben a lánnyal. Sőt, mi több, csoda, ha valami rendben van vele kapcsolatban. Ezt persze nem fogalmazza meg ilyen nyersen.
Végighallgatja a lányt, és most ő érzi úgy, hogy hamis vádakkal illetik. Ő aztán nem tervezett senkit sem megölni, de még csak az út szélén hagyni sem, nem olyan ember ő. Mindezt azonban betudja annak, hogy a lány korábbi fogvatartói nem bántak vele jól – bizonyára sokszor fenyegették hasonlóakkal, és némelyik ígéretet talán be is tartották.
Yvon ugyan nem a megbízhatóságáról híres, és a felelősségtől gyakran megriad, de ebben a percben nem lát más módot a lány megnyugtatására, minthogy olyat ígérjen, amit vagy be tud tartani vagy nem. *
– Én nem gyűlöllek. És nem foglak elhagyni. * Hátranyújtja jobb karját, és tenyérrel felfelé próbálja megkeresni Maavie kezét. Ha a lány megérti, mit akar, akkor az út következő szakaszát kézen fogva fogják megtenni, mivel Sárkány ismét mozgásba lendül. *
– Gyiha! * Amíg így mennek, nem tervez gyors ügetésbe kezdeni, nehogy aztán még azzal is gondja legyen, hogy útitársa leesik Sárkány hátáról. Illetve nem is akarja túlzottan megerőltetni a lovat. Eddigi tapasztalatai alapján, ha kíméletes tempóban, az ügetést és a felváltva haladnak, akkor is fél nap alatt elérhetik a várost. Feltéve persze, ha legfeljebb egy-két rövidebb pihenőt tartanak. A nap végére fájni fog a fenekük, ezt szinte biztosra veszi. *
* Talán túl keményen bánt a lánnyal, mivel az kérdésére – úgy hangzik – meglehetősen ingerülten válaszol. Ő csak jobban meg akarta érteni a másikat, de amaz támadásnak veszi a kérdéseit. Az is igaz, hogy nem ok nélkül, de Yvon nem érzi úgy, hogy túl agresszív lett volna, amíg Maavie ki nem fakad. Hosszú idő óta talán a legemberibb pillanatokban részesül a férfi. Nem kerüli a lány tekintetét; épp azért állt meg, hogy jobban tudjon rá figyelni.
Utálja, hogy mindezt az indulás után kell megbeszélniük, de este már nem volt alkalmuk rá. Túl gyorsan történt minden. Természetesen a szavak súlyát felfogja, és bár továbbra sem ért mindent, nem is kell mindent értenie ahhoz, hogy felfogja: valami nincs rendben a lánnyal. Sőt, mi több, csoda, ha valami rendben van vele kapcsolatban. Ezt persze nem fogalmazza meg ilyen nyersen.
Végighallgatja a lányt, és most ő érzi úgy, hogy hamis vádakkal illetik. Ő aztán nem tervezett senkit sem megölni, de még csak az út szélén hagyni sem, nem olyan ember ő. Mindezt azonban betudja annak, hogy a lány korábbi fogvatartói nem bántak vele jól – bizonyára sokszor fenyegették hasonlóakkal, és némelyik ígéretet talán be is tartották.
Yvon ugyan nem a megbízhatóságáról híres, és a felelősségtől gyakran megriad, de ebben a percben nem lát más módot a lány megnyugtatására, minthogy olyat ígérjen, amit vagy be tud tartani vagy nem. *
– Én nem gyűlöllek. És nem foglak elhagyni. * Hátranyújtja jobb karját, és tenyérrel felfelé próbálja megkeresni Maavie kezét. Ha a lány megérti, mit akar, akkor az út következő szakaszát kézen fogva fogják megtenni, mivel Sárkány ismét mozgásba lendül. *
– Gyiha! * Amíg így mennek, nem tervez gyors ügetésbe kezdeni, nehogy aztán még azzal is gondja legyen, hogy útitársa leesik Sárkány hátáról. Illetve nem is akarja túlzottan megerőltetni a lovat. Eddigi tapasztalatai alapján, ha kíméletes tempóban, az ügetést és a felváltva haladnak, akkor is fél nap alatt elérhetik a várost. Feltéve persze, ha legfeljebb egy-két rövidebb pihenőt tartanak. A nap végére fájni fog a fenekük, ezt szinte biztosra veszi. *
1404. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-01-11 13:16:20
Üzenet elküldve: 2026-01-11 13:16:20
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 83
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 83
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Napfelkelte//
*Szeretné, hogy végre a kellemetlen beszélgetés helyett inkább haladjanak, de ehelyett a ló megáll alattuk, Yvon pedig kérdőre vonja őt az őszintesége miatt. Ezúttal elengedi a derekát, és próbál elhúzódni a fiútól annyira, amennyire csak tud a lovon ülve. Felsóhajt, ajkait félrehúzza, majd a talajt kezdi bámulni alattuk, mígnem erőt vesz magán, hogy újra ránézzen a másikra, még akkor is, ha ő nem viszonozza a tekintetét.*
- Mert nincs is mit megértened. Nincsenek okok, Yvon, nincs semmi, mert… mert minden mindegy… *Tőle szokatlanul hangosan kezd bele a magyarázkodásba, na nem azért, mert feldühítették volna a kérdések és az, hogy nem bíznak benne, hanem egyszerűen csak a felszínre buktak azok a belső, elnyomott érzelmek, melyek mindvégig nyomták a lány lelkét, csupán nem akarta, hogy bárki lássa rajta, pont úgy, mint őt magát sem.*
- Nincs okom, nem őszintének lenni veled, mert nem számít, mit teszel velem miatta. Nem számít, hogy itt és most megölsz-e vagy ledobsz a lóról, és hagyod, hogy megfagyjak az erdőben. Nem számít, hogy mi történik velem, mert nekem nincs senkim, nincs otthonom, nincs, aki engem hazavár. Nincs értelme jónak vagy rossznak lennem, sem igazat mondanom, sem hazudnom, mert nincs kiért vagy miért. Akkor is el fog ítélni engem mindenki, ha eltitkolom a múltam, akkor is, ha őszinte vagyok. Látod, hisz legbelül te is gyűlölsz, érzem, pedig épp próbálok jó lenni. *Könnyei hirtelen elerednek, ezért elfordítja a fejét, és igyekszik úgy elbújni a csuklyája alatt, hogy véletlenül se láthassa senki rajta a kínlódást.*
- Nekem nincs más Yvon, csak a szaros, értéktelen életem, és a remény, hogy valakinek egyszer majd így is… kellek… valamire. Vagy… egyszer majd meghalok valahol, egyedül… csendben… Mindegy, Yvon, minden mindegy… *Vesz egy nagy levegőt, majd lassan fújja azt ki, de többet már nem szól. Elhallgat, és síri csöndben várja, hogy ezek után mi lesz a sorsa.*
*Szeretné, hogy végre a kellemetlen beszélgetés helyett inkább haladjanak, de ehelyett a ló megáll alattuk, Yvon pedig kérdőre vonja őt az őszintesége miatt. Ezúttal elengedi a derekát, és próbál elhúzódni a fiútól annyira, amennyire csak tud a lovon ülve. Felsóhajt, ajkait félrehúzza, majd a talajt kezdi bámulni alattuk, mígnem erőt vesz magán, hogy újra ránézzen a másikra, még akkor is, ha ő nem viszonozza a tekintetét.*
- Mert nincs is mit megértened. Nincsenek okok, Yvon, nincs semmi, mert… mert minden mindegy… *Tőle szokatlanul hangosan kezd bele a magyarázkodásba, na nem azért, mert feldühítették volna a kérdések és az, hogy nem bíznak benne, hanem egyszerűen csak a felszínre buktak azok a belső, elnyomott érzelmek, melyek mindvégig nyomták a lány lelkét, csupán nem akarta, hogy bárki lássa rajta, pont úgy, mint őt magát sem.*
- Nincs okom, nem őszintének lenni veled, mert nem számít, mit teszel velem miatta. Nem számít, hogy itt és most megölsz-e vagy ledobsz a lóról, és hagyod, hogy megfagyjak az erdőben. Nem számít, hogy mi történik velem, mert nekem nincs senkim, nincs otthonom, nincs, aki engem hazavár. Nincs értelme jónak vagy rossznak lennem, sem igazat mondanom, sem hazudnom, mert nincs kiért vagy miért. Akkor is el fog ítélni engem mindenki, ha eltitkolom a múltam, akkor is, ha őszinte vagyok. Látod, hisz legbelül te is gyűlölsz, érzem, pedig épp próbálok jó lenni. *Könnyei hirtelen elerednek, ezért elfordítja a fejét, és igyekszik úgy elbújni a csuklyája alatt, hogy véletlenül se láthassa senki rajta a kínlódást.*
- Nekem nincs más Yvon, csak a szaros, értéktelen életem, és a remény, hogy valakinek egyszer majd így is… kellek… valamire. Vagy… egyszer majd meghalok valahol, egyedül… csendben… Mindegy, Yvon, minden mindegy… *Vesz egy nagy levegőt, majd lassan fújja azt ki, de többet már nem szól. Elhallgat, és síri csöndben várja, hogy ezek után mi lesz a sorsa.*
1403. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-01-11 12:25:08
Üzenet elküldve: 2026-01-11 12:25:08
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 89
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 89
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Napfelkelte//
– Várjunk csak… * Mondja elgondolkodva, és bár Maavie a továbbhaladást sürgetni, Yvon épp ellenkezőleg tesz: megállítja Sárkányt. *
– Egyre kevésbé értelek. * Vallja be őszintén. Minél többet tud meg a lányról, annál inkább úgy érzi, mintha az szándékosan maga ellen beszélne; de olyan természetességgel, hogy azt nem hagyhatja szó nélkül a férfi. A lány vagy teljesen bolondnak nézi vagy valami egészen más módon gondolkodik, mint ő. Akárhogy is, szeretné tisztázni a dolgot. Nem száll le a lóról, de oldalra fordul, amennyire tud, hogy lássa Maavie arcát. *
– Tehát azt mondod, hogy nem tudsz olvasni, de elloptad valakinek a könyvét… De még csak nem is valakiét, hanem azét, aki segített neked! És most miért mondod ezt el nekem? Tőlem mit akarsz ellopni? * Ugyan Maavie az imént tett ígéretet, hogy többé nem fog lopni, de az újonnan hallottakkal egybevetve már nem tud hinni neki. *
– De… Miért? * Kérdez rá talán a legfontosabbra. Nem érti a lányt, és bár a hideg téli erdő nem a legalkalmasabb terep ennek megbeszélésére, de túl fontos neki a lány, hogy csak úgy elszállítsa a városba, aztán kidobja a kovácsműhely előtt. Márpedig, ha nem meg róla többet, lehet, hogy mégis ezt fogja tenni, mert nincs kedve egy olyannak segíteni, aki most vallotta be, hogy előző jótevőjét lelkiismeret furdalás nélkül kirabolta. *
– Várjunk csak… * Mondja elgondolkodva, és bár Maavie a továbbhaladást sürgetni, Yvon épp ellenkezőleg tesz: megállítja Sárkányt. *
– Egyre kevésbé értelek. * Vallja be őszintén. Minél többet tud meg a lányról, annál inkább úgy érzi, mintha az szándékosan maga ellen beszélne; de olyan természetességgel, hogy azt nem hagyhatja szó nélkül a férfi. A lány vagy teljesen bolondnak nézi vagy valami egészen más módon gondolkodik, mint ő. Akárhogy is, szeretné tisztázni a dolgot. Nem száll le a lóról, de oldalra fordul, amennyire tud, hogy lássa Maavie arcát. *
– Tehát azt mondod, hogy nem tudsz olvasni, de elloptad valakinek a könyvét… De még csak nem is valakiét, hanem azét, aki segített neked! És most miért mondod ezt el nekem? Tőlem mit akarsz ellopni? * Ugyan Maavie az imént tett ígéretet, hogy többé nem fog lopni, de az újonnan hallottakkal egybevetve már nem tud hinni neki. *
– De… Miért? * Kérdez rá talán a legfontosabbra. Nem érti a lányt, és bár a hideg téli erdő nem a legalkalmasabb terep ennek megbeszélésére, de túl fontos neki a lány, hogy csak úgy elszállítsa a városba, aztán kidobja a kovácsműhely előtt. Márpedig, ha nem meg róla többet, lehet, hogy mégis ezt fogja tenni, mert nincs kedve egy olyannak segíteni, aki most vallotta be, hogy előző jótevőjét lelkiismeret furdalás nélkül kirabolta. *
1402. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-01-11 10:32:48
Üzenet elküldve: 2026-01-11 10:32:48
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 83
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 83
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Napfelkelte//
*Egy egészen kicsit oldalra dől a lovon, hogy ő is láthassa, mit figyel Yvon annyira maguk előtt. Út, fák, messzeség, semmi különleges, ami úgy megragadhatná a figyelmüket. Ami a kérdését illeti, szinte biztos volt benne, hogy Yvon édesanyja már nem él, hisz egy anyáról nem lehet megfeledkezni, még akkor sem, ha már nincs ezen a világon. Végül hamar kiderül, hogy tévedett, de sok mindent, sőt, valójában semmit nem tud meg a fiú családjának ezen részéről. Yvon hosszú ideig egy szót sem szól, Maavie pedig lassan bele is törődik a csendbe, fejét újra a vállának dönti, még a szemeit is lehunyja néhány pillanatra. Talán csak azért nem kerül félálomba, mert ismét megszólalnak előtte.*
- Sajnálom. *Mondja halkan, s most kapaszkodás helyett inkább ölelésnek szánja azt, ahogy a karjait körbefogják a fiú derekát, még ha érzésre neki talán pontosan ugyanolyan maradt.*
- Ha szabad nekem bemenni oda, igen, de én sem tudom elolvasni a könyveket. *Vallja be e furcsa hiányosságát a könyvtár említésekor. Valójában nem azért lopott könyvet, mert akart, hanem mert azt sikerült.*
- Ami nálam volt, azt egy gnómtól loptam el. Ő is segített nekem, úgy, mint te. *Hirtelen meg is feledkezik róla, hogy nem szabadna ezt úgy előadnia, mintha teljesen természetes volna.* Éjszaka átkutattam a táskáját, de nem volt sok időm, így csak azt a könyvet tudtam elvenni. Voltak benne furcsa képek is. Egy emberi alak egy oszlopon, alatta a tenger volt, és az alakról is víz csepegett lefelé. Egy másik pedig úgy nézett ki, mint egy… koponya szakállal, ami nem is szakáll volt, hanem olyan, mint egy polip csápjai. *Elolvasni persze nem tudta, hogy miről szól a könyv, és talán az ábrákat is félreértelmezte itt-ott, de annak, aki ismeri Lanawin isteneinek jelképeit, nem nehéz kitalálnia, hogy mi is állhatott abban a könyvben.*
- De már nincs meg. Menjünk tovább! *Mondja végül, mert a takaró ellenére is egészen fázni kezdett. Szeretné, ha minél előbb elérhetnék a várost, de már nem emlékszik rá, hogy mennyire lehet messze.*
*Egy egészen kicsit oldalra dől a lovon, hogy ő is láthassa, mit figyel Yvon annyira maguk előtt. Út, fák, messzeség, semmi különleges, ami úgy megragadhatná a figyelmüket. Ami a kérdését illeti, szinte biztos volt benne, hogy Yvon édesanyja már nem él, hisz egy anyáról nem lehet megfeledkezni, még akkor sem, ha már nincs ezen a világon. Végül hamar kiderül, hogy tévedett, de sok mindent, sőt, valójában semmit nem tud meg a fiú családjának ezen részéről. Yvon hosszú ideig egy szót sem szól, Maavie pedig lassan bele is törődik a csendbe, fejét újra a vállának dönti, még a szemeit is lehunyja néhány pillanatra. Talán csak azért nem kerül félálomba, mert ismét megszólalnak előtte.*
- Sajnálom. *Mondja halkan, s most kapaszkodás helyett inkább ölelésnek szánja azt, ahogy a karjait körbefogják a fiú derekát, még ha érzésre neki talán pontosan ugyanolyan maradt.*
- Ha szabad nekem bemenni oda, igen, de én sem tudom elolvasni a könyveket. *Vallja be e furcsa hiányosságát a könyvtár említésekor. Valójában nem azért lopott könyvet, mert akart, hanem mert azt sikerült.*
- Ami nálam volt, azt egy gnómtól loptam el. Ő is segített nekem, úgy, mint te. *Hirtelen meg is feledkezik róla, hogy nem szabadna ezt úgy előadnia, mintha teljesen természetes volna.* Éjszaka átkutattam a táskáját, de nem volt sok időm, így csak azt a könyvet tudtam elvenni. Voltak benne furcsa képek is. Egy emberi alak egy oszlopon, alatta a tenger volt, és az alakról is víz csepegett lefelé. Egy másik pedig úgy nézett ki, mint egy… koponya szakállal, ami nem is szakáll volt, hanem olyan, mint egy polip csápjai. *Elolvasni persze nem tudta, hogy miről szól a könyv, és talán az ábrákat is félreértelmezte itt-ott, de annak, aki ismeri Lanawin isteneinek jelképeit, nem nehéz kitalálnia, hogy mi is állhatott abban a könyvben.*
- De már nincs meg. Menjünk tovább! *Mondja végül, mert a takaró ellenére is egészen fázni kezdett. Szeretné, ha minél előbb elérhetnék a várost, de már nem emlékszik rá, hogy mennyire lehet messze.*
1401. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-01-10 23:19:03
Üzenet elküldve: 2026-01-10 23:19:03
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 89
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 89
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Napfelkelte//
* Maavie a kelleténél kicsivel többet gondolkodik az ígéreten. Ezt most megjegyzi, de nem jegyzi most meg. A lényeg, hogy sikerül kicsikarnia belőle egy ígéretet, és ettől máris nyugodtabb a lelke. Ezután következik az ő története, ami szintén nem hibátlanul őszinte.
A lány szavaira bólint. Bizony, jobban ismeri a várost bármi másnál ezen a világon. Még a családjánál is jobban. Bár ő máshogy látja a családi köteléket, és Maavie szavai egyáltalán nem bántják meg, inkább csak meglepődik, hogy így megfeledkezett az édesanyjáról. Bizony, már hosszú idő eltelt azóta, hogy eljött hazulról, de azóta gyakorlatilag semmit se tud az otthon maradottakról. Ahogy testvéreit se említette, pedig van egy pár. *
– Hm. De, volt… * A téli tájat figyeli maga előtt. Először ki akarja egészíteni magát, és elmondani, hogy édesanyja és két húga még mindig ott laknak a régi házban, hacsak nem történt valami változás az elmúlt két évben. Aztán végül mégsem mond semmit róluk. Nem haragszik rájuk, hiszen nem volt egy nagy kiváltó oka annak, hogy eljött otthonról, nem volt nagy veszekedés, nem volt semmi. Csak úgy érezte, mennie kell. Most pedig még véletlenül se akar hazavergődni szegényemberként, egy bilincsbe zárt lány társaságában. Ezt meg sem akarja próbálni kimagyarázni, nem is akar gondolni rá. Ahogy a családjára se. Most leginkább hátráltató tényezőkként látja őket, nem akar lelkiismeretfurdalást kelteni magában, amiért nincs ott velük, és nem segít nekik a megélhetésben. Észreveszi, hogy már jó fél perce az utat bámulja, és nem szól egy szót sem. *
– Ja, igen… Volt két bátyám is, akik szintén a lázadáskor tűntek el. Az egyiküket azóta megtalálták… Mármint a holttestét. * Meséli a nem túl vidám történetet. Nem bánkódik miattuk, csak tényeket mond. Nem érzi úgy, hogy rosszul kéne éreznie magát, amiért ilyen fiatalon ennyi családtagot elvesztett. Lehetne rosszabb is: például van, aki sosem ismerte a szüleit.
A következő mondatával visszautal Maavie történetére. *
– Sosem tanultam meg igazán olvasni, mert nem volt rá szükségem. De ismerem a legtöbb betűt, ha elég ideig nézek egy szöveget, össze tudom rakni a szavakat. Van egy könyvtár is a városban, ha szereted a könyveket. Szeretnél majd benézni oda?
* Maavie a kelleténél kicsivel többet gondolkodik az ígéreten. Ezt most megjegyzi, de nem jegyzi most meg. A lényeg, hogy sikerül kicsikarnia belőle egy ígéretet, és ettől máris nyugodtabb a lelke. Ezután következik az ő története, ami szintén nem hibátlanul őszinte.
A lány szavaira bólint. Bizony, jobban ismeri a várost bármi másnál ezen a világon. Még a családjánál is jobban. Bár ő máshogy látja a családi köteléket, és Maavie szavai egyáltalán nem bántják meg, inkább csak meglepődik, hogy így megfeledkezett az édesanyjáról. Bizony, már hosszú idő eltelt azóta, hogy eljött hazulról, de azóta gyakorlatilag semmit se tud az otthon maradottakról. Ahogy testvéreit se említette, pedig van egy pár. *
– Hm. De, volt… * A téli tájat figyeli maga előtt. Először ki akarja egészíteni magát, és elmondani, hogy édesanyja és két húga még mindig ott laknak a régi házban, hacsak nem történt valami változás az elmúlt két évben. Aztán végül mégsem mond semmit róluk. Nem haragszik rájuk, hiszen nem volt egy nagy kiváltó oka annak, hogy eljött otthonról, nem volt nagy veszekedés, nem volt semmi. Csak úgy érezte, mennie kell. Most pedig még véletlenül se akar hazavergődni szegényemberként, egy bilincsbe zárt lány társaságában. Ezt meg sem akarja próbálni kimagyarázni, nem is akar gondolni rá. Ahogy a családjára se. Most leginkább hátráltató tényezőkként látja őket, nem akar lelkiismeretfurdalást kelteni magában, amiért nincs ott velük, és nem segít nekik a megélhetésben. Észreveszi, hogy már jó fél perce az utat bámulja, és nem szól egy szót sem. *
– Ja, igen… Volt két bátyám is, akik szintén a lázadáskor tűntek el. Az egyiküket azóta megtalálták… Mármint a holttestét. * Meséli a nem túl vidám történetet. Nem bánkódik miattuk, csak tényeket mond. Nem érzi úgy, hogy rosszul kéne éreznie magát, amiért ilyen fiatalon ennyi családtagot elvesztett. Lehetne rosszabb is: például van, aki sosem ismerte a szüleit.
A következő mondatával visszautal Maavie történetére. *
– Sosem tanultam meg igazán olvasni, mert nem volt rá szükségem. De ismerem a legtöbb betűt, ha elég ideig nézek egy szöveget, össze tudom rakni a szavakat. Van egy könyvtár is a városban, ha szereted a könyveket. Szeretnél majd benézni oda?
1400. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-01-10 22:18:57
Üzenet elküldve: 2026-01-10 22:18:57
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 83
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 83
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Napfelkelte//
*Arra számít, hogy válaszát követően Yvon ismét csúnyán megharagszik rá, talán olyannyira, hogy a városig egy szót sem szól majd hozzá, de nem ez történik, hanem valami olyan, ami még ennél is rosszabb. Yvon egy teljesíthetetlen ígéretet vár el tőle. Hosszú másodpercekig nem szól, pedig a szája már nyitva van, de szerencsétlenségére nem repül bele egy sültgalamb sem, pont úgy, ahogy szó sem akaródzik kijönni rajta.*
- Én… *Nyögné már ki végül nagy nehezen, hogy ezt nem tudja megígérni, amikor is Yvon hozzátesz még valamit a kéréséhez, ami neki is ad némi reményt arra, hogy nem kell hazudnia, hanem valamelyest őszintén mondhatja ki azt a választ, amit társa valószínűleg hallani akar.*
- Jó. *Mondja, merthogy Yvon bizony megragadta a lényeget. Maavienak minden egyes percben az élete múlik azon, hogy lop-e vagy sem, legalábbis ő így érzi. Emiatt pedig nyugodtan ígérheti meg, hogy csak akkor fog lopni, ha tényleg muszáj, mert az ő gondolatai alapján mindig muszáj. Ettől meg is nyugszik, így már kíváncsian tudja hallgatni jótevője történetét.*
- Akkor ismered a várost. *Állapítja meg az elhangzottakból.* És sajnálom. *Teszi hozzá, habár erről a lázadásról mit sem tud, de az, hogy meghalt az édesapja, az szörnyű tragédia lehet. Ennél talán még az ő esete is jobb, hisz egyáltalán nem volt lehetősége ismerni az apját.*
- Értem, és umm, igen… Édesanyádat nem említetted. Nem volt? *Nem gondol bele abba, hogy ezt talán tapintatlanság volt megkérdezni, de számára az anya fontosabb mindennél. Soha nem ismerhette meg őt sem igazán, de emlékképei vannak arról, hogy mennyire szerette, még ha meg nem is adhatott neki szinte semmit, amit egy anya adni szeretne a gyermekének.*
*Arra számít, hogy válaszát követően Yvon ismét csúnyán megharagszik rá, talán olyannyira, hogy a városig egy szót sem szól majd hozzá, de nem ez történik, hanem valami olyan, ami még ennél is rosszabb. Yvon egy teljesíthetetlen ígéretet vár el tőle. Hosszú másodpercekig nem szól, pedig a szája már nyitva van, de szerencsétlenségére nem repül bele egy sültgalamb sem, pont úgy, ahogy szó sem akaródzik kijönni rajta.*
- Én… *Nyögné már ki végül nagy nehezen, hogy ezt nem tudja megígérni, amikor is Yvon hozzátesz még valamit a kéréséhez, ami neki is ad némi reményt arra, hogy nem kell hazudnia, hanem valamelyest őszintén mondhatja ki azt a választ, amit társa valószínűleg hallani akar.*
- Jó. *Mondja, merthogy Yvon bizony megragadta a lényeget. Maavienak minden egyes percben az élete múlik azon, hogy lop-e vagy sem, legalábbis ő így érzi. Emiatt pedig nyugodtan ígérheti meg, hogy csak akkor fog lopni, ha tényleg muszáj, mert az ő gondolatai alapján mindig muszáj. Ettől meg is nyugszik, így már kíváncsian tudja hallgatni jótevője történetét.*
- Akkor ismered a várost. *Állapítja meg az elhangzottakból.* És sajnálom. *Teszi hozzá, habár erről a lázadásról mit sem tud, de az, hogy meghalt az édesapja, az szörnyű tragédia lehet. Ennél talán még az ő esete is jobb, hisz egyáltalán nem volt lehetősége ismerni az apját.*
- Értem, és umm, igen… Édesanyádat nem említetted. Nem volt? *Nem gondol bele abba, hogy ezt talán tapintatlanság volt megkérdezni, de számára az anya fontosabb mindennél. Soha nem ismerhette meg őt sem igazán, de emlékképei vannak arról, hogy mennyire szerette, még ha meg nem is adhatott neki szinte semmit, amit egy anya adni szeretne a gyermekének.*
1399. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-01-10 19:53:58
Üzenet elküldve: 2026-01-10 19:53:58
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 89
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 89
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Napfelkelte//
* A hideg szél és Maavie sikítása belesüvít a fülébe. Nem mondhatná, hogy kimondottan kellemes élmény, de amikor válla felett hátrafordul, a lány még mindig a nyeregben ül, nem valahol a ló mögött a földön, így nem áll meg. Az meg, hogy tetszik-e neki az ilyen gyors vágta, ha érdekli is Yvont, nem befolyásolja. Tudja mi a jó Maavienek: az, ha minél gyorsabban a városba érnek.
Aztán mikor lassít, és beszélni kezdenek, felkészül rá, hogy bármit hall is, nem jön ki a sodrából. A lány őszintének tűnő szavain persze nehéz is lenne feldühödni. Valahogy nem erre számított. Ugyan nem látja a másik arcát, de reméli, hogy van annyi esze, hogy az igazat mondja, és nem titkol el fontos részleteket Yvon előtt csak azért, hogy a fiú ne legyen rá mérges.
Sóhajt egyet.
Egy ideig gondolkodik a válaszán, keresi a megfelelő hangnemet és a megfelelő szavakat, végül így szól. *
– Ígérd meg, hogy többé nem lopsz! Lopni nem szabad. Még, ha ételt is… * A mondat közben elhalkul a hangja. Eszébe jut nem egy alkalom, amikor elcsent egy almát vagy zsemlét a piacról, főleg fiatalabb korában. Őt ugyan sosem kapták el, és nem is volt olyan rendszeres, de ahogy ezek a képek eszébe jutnak, helyesbít mondandóján. *
– Ne lopj, hacsak nem az életed múlik rajta! * Foglalja össze végül a lényeget. Persze trükkös kérdés, hogy mi számít annak, hogy az élete múlik rajta, de ezt már Maavie belátására bízza. Kisvártatva újra megszólal, most már cseppet sem kioktató, inkább közeli, barátságos hangnemben. *
– Azt mondtad, te is szeretnél többet tudni rólam. Úgy fair, ha én is mondok magamról pár dolgot… Lássuk csak: Artheniorban nőttem fel, nem a legszegényebb, de azért szegényes családban. Apám meghalt a lázadásban, így még jobban elszegényedtünk, hát az ő nyomdokaiba lépve agyagból edényeket formáztam egy műhelyben… Néhány évig, amíg muszáj volt. Azután eljöttem a kikötőbe, és… * Pár másodperces szünetet tart, végül inkább röviden befejezi a történetet. Talán nem is olyan feltűnő, hogy kihagyott egy-két évet, hiszen nem mondott konkrétumokat. *
– Öhm… És nem is olyan régen érkeztem ide. Aztán találkoztam veled. Érdekel még valami?
* A hideg szél és Maavie sikítása belesüvít a fülébe. Nem mondhatná, hogy kimondottan kellemes élmény, de amikor válla felett hátrafordul, a lány még mindig a nyeregben ül, nem valahol a ló mögött a földön, így nem áll meg. Az meg, hogy tetszik-e neki az ilyen gyors vágta, ha érdekli is Yvont, nem befolyásolja. Tudja mi a jó Maavienek: az, ha minél gyorsabban a városba érnek.
Aztán mikor lassít, és beszélni kezdenek, felkészül rá, hogy bármit hall is, nem jön ki a sodrából. A lány őszintének tűnő szavain persze nehéz is lenne feldühödni. Valahogy nem erre számított. Ugyan nem látja a másik arcát, de reméli, hogy van annyi esze, hogy az igazat mondja, és nem titkol el fontos részleteket Yvon előtt csak azért, hogy a fiú ne legyen rá mérges.
Sóhajt egyet.
Egy ideig gondolkodik a válaszán, keresi a megfelelő hangnemet és a megfelelő szavakat, végül így szól. *
– Ígérd meg, hogy többé nem lopsz! Lopni nem szabad. Még, ha ételt is… * A mondat közben elhalkul a hangja. Eszébe jut nem egy alkalom, amikor elcsent egy almát vagy zsemlét a piacról, főleg fiatalabb korában. Őt ugyan sosem kapták el, és nem is volt olyan rendszeres, de ahogy ezek a képek eszébe jutnak, helyesbít mondandóján. *
– Ne lopj, hacsak nem az életed múlik rajta! * Foglalja össze végül a lényeget. Persze trükkös kérdés, hogy mi számít annak, hogy az élete múlik rajta, de ezt már Maavie belátására bízza. Kisvártatva újra megszólal, most már cseppet sem kioktató, inkább közeli, barátságos hangnemben. *
– Azt mondtad, te is szeretnél többet tudni rólam. Úgy fair, ha én is mondok magamról pár dolgot… Lássuk csak: Artheniorban nőttem fel, nem a legszegényebb, de azért szegényes családban. Apám meghalt a lázadásban, így még jobban elszegényedtünk, hát az ő nyomdokaiba lépve agyagból edényeket formáztam egy műhelyben… Néhány évig, amíg muszáj volt. Azután eljöttem a kikötőbe, és… * Pár másodperces szünetet tart, végül inkább röviden befejezi a történetet. Talán nem is olyan feltűnő, hogy kihagyott egy-két évet, hiszen nem mondott konkrétumokat. *
– Öhm… És nem is olyan régen érkeztem ide. Aztán találkoztam veled. Érdekel még valami?
1398. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-01-10 19:26:57
Üzenet elküldve: 2026-01-10 19:26:57
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 83
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 83
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Napfelkelte//
- Nem mondtam, hogy szeretném. *Helyesbít gyorsan, de úgy tűnik, hogy Yvon gonoszkás vigyorát, amit ő a háta mögött ülve nem láthat, még ez sem törli le az arcáról. A kikötőt maguk mögött hagyva Sárkány patáinak egyenletes dobogása felgyorsul, a fák egyre gyorsabban haladnak el mellettük, Maavie pedig érzi, ahogy a hideg szél az arcába csap, ahogy a ló vágtázásba kezd.*
- JIIIIIIIIHHH! *Hogy a furcsa, sikító hang izgalmában vagy rémületében szakad ki belőle, azt talán még ő maga sem tudná megmondani, de Yvon füléhez legalább elég közel van ahhoz, hogy ő biztosan jó hangosan hallhassa. Mindeközben persze az eddigieknél is szorosabban kapaszkodik Yvonba, még a fejét is erősen a hátának nyomja, mintha ezzel is nagyobb biztonságban érezhetné magát.
A ló pár perccel később lassul, melynek köszönhetően az ő szívverése is hasonló módon áll vissza a normális tartományba, de csak addig, míg el nem hangzik egy rövid kérdés, melyet meghallva Maaviet kirázza a hideg, ám ezúttal nem a természet viszontagságai miatt. Érzi, ahogy egy hatalmas gombóc gördül végig a torkán, feje lüktetni kezd a félelemtől, de most Yvon az, aki a pozíciójuk miatt nem láthatja rajta mindezt.*
- Hát… mindent. Pénzt, ruhát, ételt… könyvet… Azért, mert a börtönben soha nem kaptam semmit. Amikor sikerült megszöknöm, sosem volt semmim. *A felsorolásból talán a könyv lehet a legfurcsább, hisz azt sem megenni nem lehet, sem pedig felvenni, de ennek is megvan a maga története, amit viszont nem fejt ki a lány.*
- Most van nálam egy… nyaklánc. Azt az egyik őrtől loptam el, mikor legutóbb megszöktem. Valamiért úgy éreztem, hogy engem illet. *Ruhája alatt rejtegeti az ezüstékszert, ezért nem láthatta még senki, de a történtek és főleg Yvon korábbi reakciója miatt úgy érzi, jobb, ha neki beszél róla, mielőtt ő maga találja meg nála.*
- Nem mondtam, hogy szeretném. *Helyesbít gyorsan, de úgy tűnik, hogy Yvon gonoszkás vigyorát, amit ő a háta mögött ülve nem láthat, még ez sem törli le az arcáról. A kikötőt maguk mögött hagyva Sárkány patáinak egyenletes dobogása felgyorsul, a fák egyre gyorsabban haladnak el mellettük, Maavie pedig érzi, ahogy a hideg szél az arcába csap, ahogy a ló vágtázásba kezd.*
- JIIIIIIIIHHH! *Hogy a furcsa, sikító hang izgalmában vagy rémületében szakad ki belőle, azt talán még ő maga sem tudná megmondani, de Yvon füléhez legalább elég közel van ahhoz, hogy ő biztosan jó hangosan hallhassa. Mindeközben persze az eddigieknél is szorosabban kapaszkodik Yvonba, még a fejét is erősen a hátának nyomja, mintha ezzel is nagyobb biztonságban érezhetné magát.
A ló pár perccel később lassul, melynek köszönhetően az ő szívverése is hasonló módon áll vissza a normális tartományba, de csak addig, míg el nem hangzik egy rövid kérdés, melyet meghallva Maaviet kirázza a hideg, ám ezúttal nem a természet viszontagságai miatt. Érzi, ahogy egy hatalmas gombóc gördül végig a torkán, feje lüktetni kezd a félelemtől, de most Yvon az, aki a pozíciójuk miatt nem láthatja rajta mindezt.*
- Hát… mindent. Pénzt, ruhát, ételt… könyvet… Azért, mert a börtönben soha nem kaptam semmit. Amikor sikerült megszöknöm, sosem volt semmim. *A felsorolásból talán a könyv lehet a legfurcsább, hisz azt sem megenni nem lehet, sem pedig felvenni, de ennek is megvan a maga története, amit viszont nem fejt ki a lány.*
- Most van nálam egy… nyaklánc. Azt az egyik őrtől loptam el, mikor legutóbb megszöktem. Valamiért úgy éreztem, hogy engem illet. *Ruhája alatt rejtegeti az ezüstékszert, ezért nem láthatta még senki, de a történtek és főleg Yvon korábbi reakciója miatt úgy érzi, jobb, ha neki beszél róla, mielőtt ő maga találja meg nála.*
1397. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-01-10 15:13:02
Üzenet elküldve: 2026-01-10 15:13:02
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 89
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 89
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Napfelkelte//
* Szerencsére nem veszíti el se Sárkányt, se Maaviet. Mikor visszatér, ugyanott találja mindkettőt, ahol hagyta őket. Ennek örül, bár meg nem lepődik rajta. Annak ellenére, hogy tudja, hogy a lány tolvaj, valahogy nem tudja elképzelni, hogy épp tőle akarna lopni. Főleg egy lovat, mikor még megülni is alig tud rajta, és reszket a hidegtől. *
– Nem. * Válaszolja egyszerűen, de aztán hozzáteszi. *
– Majd a városon kívül vágtázhatunk, ha ennyire szeretnéd. * Szerencsére hátát mutatja a lánynak, így az nem láthatja a széles vigyort, ami kiül Yvon arcára. Nem volt a bakancslistáján, hogy halálra rémítsen egy szerencsétlen menekültet; de hacsak Maavie nem ellenkezik nagyon, a kikötő közvetlen közeléből kiérve megfuttatja Sárkányt.
Néhány perc múlva már az erdőben találják magukat, és az erdei ösvényen haladnak északra, Arthenior irányába. A fák között sötétebb és még hűvösebb van, de legalább a szél nem fúj, és a lány teste melegíti hátulról. Persze nem akar végig így menni, hiszen az Sárkánynak és nekik se lenne jó. Néhány perc vágta után a ló léptei lassulnak, patái már nem vernek akkora port. Még mindig az erdőben vannak, de már nem hallják a kikötő zajait. Most, hogy ismét csak ketten vannak, némi töprengés után megszólal. *
– Mit loptál és miért?
* Szerencsére nem veszíti el se Sárkányt, se Maaviet. Mikor visszatér, ugyanott találja mindkettőt, ahol hagyta őket. Ennek örül, bár meg nem lepődik rajta. Annak ellenére, hogy tudja, hogy a lány tolvaj, valahogy nem tudja elképzelni, hogy épp tőle akarna lopni. Főleg egy lovat, mikor még megülni is alig tud rajta, és reszket a hidegtől. *
– Nem. * Válaszolja egyszerűen, de aztán hozzáteszi. *
– Majd a városon kívül vágtázhatunk, ha ennyire szeretnéd. * Szerencsére hátát mutatja a lánynak, így az nem láthatja a széles vigyort, ami kiül Yvon arcára. Nem volt a bakancslistáján, hogy halálra rémítsen egy szerencsétlen menekültet; de hacsak Maavie nem ellenkezik nagyon, a kikötő közvetlen közeléből kiérve megfuttatja Sárkányt.
Néhány perc múlva már az erdőben találják magukat, és az erdei ösvényen haladnak északra, Arthenior irányába. A fák között sötétebb és még hűvösebb van, de legalább a szél nem fúj, és a lány teste melegíti hátulról. Persze nem akar végig így menni, hiszen az Sárkánynak és nekik se lenne jó. Néhány perc vágta után a ló léptei lassulnak, patái már nem vernek akkora port. Még mindig az erdőben vannak, de már nem hallják a kikötő zajait. Most, hogy ismét csak ketten vannak, némi töprengés után megszólal. *
– Mit loptál és miért?
1396. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2025-12-27 21:50:53
Üzenet elküldve: 2025-12-27 21:50:53
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1124
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1124
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Vakmerő
//Vezeklés//
*Nem gyorsít lován azonnal, ahogy már házaknak nyoma sincs a láthatáron, hisz az erdő szélén még ilyenkor, télen is különleges kincsekre bukkanhat az ember, ha elég figyelmesen keresi őket. Az út szélén halad, és végig nyitva tartja a szemét. Amikor megpillant egy hasznosnak tűnő növényt, megállítja a lovát, leugrik a nyeregből, és össze is szedi magának. Gyógynövényekből, na meg persze mérgező társaikból sohasem elég, így egészen sok levél végzi a lány hátizsákjában, mielőtt végleg visszaülne Árnyék hátára, s onnantól már meg sem áll a Kikötőig. Szörnyecske persze már elég nyugtalan a fogságban, aminek éles nyávogással hangot is ad, de a feketeségnek esze ágában sincs kiengedni őt. Még a végén megint elszökne, ő pedig hamar az erdő mélyén találná magát, ahogy egy barlang őrével viaskodik, hogy a végén démonokat szabadíthasson ki és ork hordákat eresszen a világra. Nem, nem. Szörnyecske még egyszer nem fogja ekkora bajba keverni őt.*
*Nem gyorsít lován azonnal, ahogy már házaknak nyoma sincs a láthatáron, hisz az erdő szélén még ilyenkor, télen is különleges kincsekre bukkanhat az ember, ha elég figyelmesen keresi őket. Az út szélén halad, és végig nyitva tartja a szemét. Amikor megpillant egy hasznosnak tűnő növényt, megállítja a lovát, leugrik a nyeregből, és össze is szedi magának. Gyógynövényekből, na meg persze mérgező társaikból sohasem elég, így egészen sok levél végzi a lány hátizsákjában, mielőtt végleg visszaülne Árnyék hátára, s onnantól már meg sem áll a Kikötőig. Szörnyecske persze már elég nyugtalan a fogságban, aminek éles nyávogással hangot is ad, de a feketeségnek esze ágában sincs kiengedni őt. Még a végén megint elszökne, ő pedig hamar az erdő mélyén találná magát, ahogy egy barlang őrével viaskodik, hogy a végén démonokat szabadíthasson ki és ork hordákat eresszen a világra. Nem, nem. Szörnyecske még egyszer nem fogja ekkora bajba keverni őt.*
1395. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2025-12-25 19:04:24
Üzenet elküldve: 2025-12-25 19:04:24
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Bizalom//
*Hallja Norhelt megjegyzését, de csak fél füllel engedi azt magához, nem is válaszol azonnal. Ez itt már más terület, mint a mezők voltak, a szántók, a kunyhó előtt nyújtózó macska. Itt a csendnek súlya van. Mintha a fák nem csak állnának, hanem figyelnének. Így érzi és ennek hatására érzi, ahogy a vállai kissé megfeszülnek, ahogy egyre messzebb viszik a léptei. Közben továbbra sem néz hátra, pontosan tudja, hogy hol van a férfi. Hallja a csizmák ritmusos lépteit, érzi a másik jelenlétét a háta mögött, mintha csak egy megszokott árnyéka volna. A ketrec minden lépésénél finoman billen a kezében, aminek lakója is most szokatlanul csendes, mintha most neki sem volna kedve vagy inkább mersze ujjongani ebben a környezetben. De a levegő itt már sósabb, a szél már kezdi magával hordani a kikötőt. Gyanta, nedves kéreg és távoli víz illata kúszik az orrába. Tekintete végigsiklik az ösvény szélén futó szekérnyomokon, a letört gallyakon, a friss lábnyomokon, amik nem tartoznak hozzájuk. Nem lassít, csak jegyez. Mindent jegyez.*
- Szép.
*Mormogja végül az orra alatt, de inkább csak muszájból, semmint csivitelős jókedvéből.*
- De még mindig nem olyan barátságos. A túlzott nyugalomtól valahogy mindig borsódzik a hátam.
*Egy pillanatra oldalra sandít az egyik elhagyott viskó irányába. A tető beszakadt, az ajtó féloldalra dől, mintha valaha sietősen hagyták volna hátra. Nem szereti az ilyen helyeket. Túl sok történet szokott beléjük ragadni, és valahogy egyik sem éppen a legvidámabb. Megigazítja a fegyverét az övén, a mozdulat rutinos, gondolkodás nélküli. A léptei közben sem törnek meg. Nem akar megállni, nem akar szemlélődni. Az ilyen utaknál a haladás a legbiztosabb védelem.*
- Ha szerencsénk van talán még sötétedés előtt oda is érünk, nem?
*Teszi hozzá most már valamivel határozottabban, végül a lépteit is megfékezi kissé, hogy bevárja Norheltet.*
- Ha még sincs, legalább akkor sem unatkozunk. Szórakoztat a fütyörészésed.
*Nem mosolyog hozzá, de a hangjában ott bujkál az a száraz él, ami nála már majdnem jókedvnek számít. A tekintete újra előre szegeződik a kikötő irányát keresve, ahonnan azóta is érzi szálldogálni a sós levegőt. Még nincs szem előtt, de már érzi egy ideje a vonzását.*
- Vagy az, hogy visszatartsam a késztetést, hogy telibe fossam a bokámat.
*Nem mondaná, hogy be van rezelve, de Artheniorba egyszerűbb volt az út, amíg felkönyörögte magát egy szekérre, ami a város irányába tartott egy ideig. Akkor nem foglalkozott olyannal, hogy megszemlélje az elhagyatott viskókat, mert ki a francot érdekelte? Akkor eszébe sem jutott, hogy akár pengével vagy éles fogakkal is szemben találhatja magát. Akkor még túlzottan forrt benne a kalandvágy. Vagy a düh. Fene tudja. De most a hűvös, nedves levegőnek köszönhető köd, a magas fák sötétsége és az itt-ott felbukkanó, elhagyatott viskók látványa a hidegrázást hozzák rá.*
- Kibaszott szellemtanya.
*Dünnyögi az orra alatt.*
*Hallja Norhelt megjegyzését, de csak fél füllel engedi azt magához, nem is válaszol azonnal. Ez itt már más terület, mint a mezők voltak, a szántók, a kunyhó előtt nyújtózó macska. Itt a csendnek súlya van. Mintha a fák nem csak állnának, hanem figyelnének. Így érzi és ennek hatására érzi, ahogy a vállai kissé megfeszülnek, ahogy egyre messzebb viszik a léptei. Közben továbbra sem néz hátra, pontosan tudja, hogy hol van a férfi. Hallja a csizmák ritmusos lépteit, érzi a másik jelenlétét a háta mögött, mintha csak egy megszokott árnyéka volna. A ketrec minden lépésénél finoman billen a kezében, aminek lakója is most szokatlanul csendes, mintha most neki sem volna kedve vagy inkább mersze ujjongani ebben a környezetben. De a levegő itt már sósabb, a szél már kezdi magával hordani a kikötőt. Gyanta, nedves kéreg és távoli víz illata kúszik az orrába. Tekintete végigsiklik az ösvény szélén futó szekérnyomokon, a letört gallyakon, a friss lábnyomokon, amik nem tartoznak hozzájuk. Nem lassít, csak jegyez. Mindent jegyez.*
- Szép.
*Mormogja végül az orra alatt, de inkább csak muszájból, semmint csivitelős jókedvéből.*
- De még mindig nem olyan barátságos. A túlzott nyugalomtól valahogy mindig borsódzik a hátam.
*Egy pillanatra oldalra sandít az egyik elhagyott viskó irányába. A tető beszakadt, az ajtó féloldalra dől, mintha valaha sietősen hagyták volna hátra. Nem szereti az ilyen helyeket. Túl sok történet szokott beléjük ragadni, és valahogy egyik sem éppen a legvidámabb. Megigazítja a fegyverét az övén, a mozdulat rutinos, gondolkodás nélküli. A léptei közben sem törnek meg. Nem akar megállni, nem akar szemlélődni. Az ilyen utaknál a haladás a legbiztosabb védelem.*
- Ha szerencsénk van talán még sötétedés előtt oda is érünk, nem?
*Teszi hozzá most már valamivel határozottabban, végül a lépteit is megfékezi kissé, hogy bevárja Norheltet.*
- Ha még sincs, legalább akkor sem unatkozunk. Szórakoztat a fütyörészésed.
*Nem mosolyog hozzá, de a hangjában ott bujkál az a száraz él, ami nála már majdnem jókedvnek számít. A tekintete újra előre szegeződik a kikötő irányát keresve, ahonnan azóta is érzi szálldogálni a sós levegőt. Még nincs szem előtt, de már érzi egy ideje a vonzását.*
- Vagy az, hogy visszatartsam a késztetést, hogy telibe fossam a bokámat.
*Nem mondaná, hogy be van rezelve, de Artheniorba egyszerűbb volt az út, amíg felkönyörögte magát egy szekérre, ami a város irányába tartott egy ideig. Akkor nem foglalkozott olyannal, hogy megszemlélje az elhagyatott viskókat, mert ki a francot érdekelte? Akkor eszébe sem jutott, hogy akár pengével vagy éles fogakkal is szemben találhatja magát. Akkor még túlzottan forrt benne a kalandvágy. Vagy a düh. Fene tudja. De most a hűvös, nedves levegőnek köszönhető köd, a magas fák sötétsége és az itt-ott felbukkanó, elhagyatott viskók látványa a hidegrázást hozzák rá.*
- Kibaszott szellemtanya.
*Dünnyögi az orra alatt.*
1394. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2025-12-24 12:16:43
Üzenet elküldve: 2025-12-24 12:16:43
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 79
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 79
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Bizalom//
*Norhelt a nő határozott indulására csak szélesen elmosolyodik. A kezeit zsebre vágja, a vállai lazán gördülnek hátra, és szó nélkül a nyomába szegődik. A bokája még jelzi magát néha, tompa, makacs fájdalommal, de már messze nem az a tegnapi állapot, ami minden lépést külön kihívássá tett. A pihenő megtette a hatását, a csizma ritmusa újra összeáll, és a zsoldos lépéseiben ott bujkál a megszokott könnyedség.
A szántóföldeken nem időznek sokáig. A reggeli levegő hűvös, a föld még nedves, a barázdák közt lassan felszálló pára elnyújtja az árnyékokat. Norhelt fütyörészni kezd, halkan, csak annyira, hogy saját magát szórakoztassa. A tekintete azonban nem alszik: fél szemmel az utat, fél szemmel a környéket méri. Nem szereti a meglepetéseket, főleg azokat nem, amelyeknek foga vagy acélja van.
Ahogy beérnek a kikötői erdőségbe, a világ megváltozik. A Vaserdő sudár fái az eget ostromolják, kérgük sötét és időtálló, mintha eleve hajók gerincének születtek volna. A sűrű aljnövényzet burjánzik, páfrányok és bokrok közt rejtett ösvények futnak, a levegőben gyanta és sós párák keverednek. Norhelt előhúzza a kezeit a zsebéből. A fütyörészés marad, a mosoly is, de a szeme élesebben jár. Figyeli a fatörzsek közét, a magasabb ágakat, az erdei ösvény szekérnyomát, ahol erdőkerülők is felbukkanhatnak bármikor. Tudja, hogy itt rend van, és azt fegyverrel is betartatják.
Időről időre Ravikra pillant. A nő ábrázata zárkózott, a léptei feszesek. Norheltben megmozdul az ismerős kérdés: vajon megint mit rontott el már megint? A válasz mindig ugyanaz, és most sem hagyja cserben. Semmit. Elvégre a modora kifogástalan. Legfeljebb az időjárás a hibás… vagy… A nő egész biztosan a vérzése előtt lehet... vagy után... vagy közben. Ki tudja. Reméli nem az utóbbi, mert az felettébb kellemetlenné teszi majd a Sellőházi látogatást. A gondolatnál elvigyorodik, és gyorsan el is engedi.
A fák között az ösvény Amon Ruadh felé kanyarodik, a kő egyre közelebb lopakodik a zöldhöz, a hegység oldala már sejlik. Norhelt lépést tart, könnyedén, figyelmesen. A mosolya nem kopik le, de a keze ösztönösen közelebb kerül a fegyverhez, amikor egy-egy elhagyott viskó körvonala bukkan fel a sűrűben.*
- Szép út lesz ez.
*Jegyzi meg végül félhangosan, inkább magának, mint bárki másnak, és vidáman folytatja az utat a kikötő felé.*
*Norhelt a nő határozott indulására csak szélesen elmosolyodik. A kezeit zsebre vágja, a vállai lazán gördülnek hátra, és szó nélkül a nyomába szegődik. A bokája még jelzi magát néha, tompa, makacs fájdalommal, de már messze nem az a tegnapi állapot, ami minden lépést külön kihívássá tett. A pihenő megtette a hatását, a csizma ritmusa újra összeáll, és a zsoldos lépéseiben ott bujkál a megszokott könnyedség.
A szántóföldeken nem időznek sokáig. A reggeli levegő hűvös, a föld még nedves, a barázdák közt lassan felszálló pára elnyújtja az árnyékokat. Norhelt fütyörészni kezd, halkan, csak annyira, hogy saját magát szórakoztassa. A tekintete azonban nem alszik: fél szemmel az utat, fél szemmel a környéket méri. Nem szereti a meglepetéseket, főleg azokat nem, amelyeknek foga vagy acélja van.
Ahogy beérnek a kikötői erdőségbe, a világ megváltozik. A Vaserdő sudár fái az eget ostromolják, kérgük sötét és időtálló, mintha eleve hajók gerincének születtek volna. A sűrű aljnövényzet burjánzik, páfrányok és bokrok közt rejtett ösvények futnak, a levegőben gyanta és sós párák keverednek. Norhelt előhúzza a kezeit a zsebéből. A fütyörészés marad, a mosoly is, de a szeme élesebben jár. Figyeli a fatörzsek közét, a magasabb ágakat, az erdei ösvény szekérnyomát, ahol erdőkerülők is felbukkanhatnak bármikor. Tudja, hogy itt rend van, és azt fegyverrel is betartatják.
Időről időre Ravikra pillant. A nő ábrázata zárkózott, a léptei feszesek. Norheltben megmozdul az ismerős kérdés: vajon megint mit rontott el már megint? A válasz mindig ugyanaz, és most sem hagyja cserben. Semmit. Elvégre a modora kifogástalan. Legfeljebb az időjárás a hibás… vagy… A nő egész biztosan a vérzése előtt lehet... vagy után... vagy közben. Ki tudja. Reméli nem az utóbbi, mert az felettébb kellemetlenné teszi majd a Sellőházi látogatást. A gondolatnál elvigyorodik, és gyorsan el is engedi.
A fák között az ösvény Amon Ruadh felé kanyarodik, a kő egyre közelebb lopakodik a zöldhöz, a hegység oldala már sejlik. Norhelt lépést tart, könnyedén, figyelmesen. A mosolya nem kopik le, de a keze ösztönösen közelebb kerül a fegyverhez, amikor egy-egy elhagyott viskó körvonala bukkan fel a sűrűben.*
- Szép út lesz ez.
*Jegyzi meg végül félhangosan, inkább magának, mint bárki másnak, és vidáman folytatja az utat a kikötő felé.*
1393. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2025-12-16 12:02:50
Üzenet elküldve: 2025-12-16 12:02:50
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 476
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 476
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
*Hamar végez a faradtságos munkával, bár ettől még igencsak fáradtságos volt, így indul visaza a szekerén a kikötői erdőségbe. Itt aztán megtörli homlokát a felgyűrt ingujjával, hogy aztán hamar a szántóföldek felé vegye az irányt. Reméli hamar sikerül Nestart megtalálnia és rendezni a mocskos anyagiakat, hogy aztán végre élvezhesse a jól megérdemelt pihenését. Át kell gondolnia sok dplgot, a mágiatanulás is egy ezek közül, bízik benne hogy a gőzben majd jönnek az elmés meglátások, hogy minek is kellene lennie a kővetkező lépésének.*
1392. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2025-12-15 23:16:11
Üzenet elküldve: 2025-12-15 23:16:11
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 476
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 476
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
*A jó öreg erdőség, régi barátja a tündérnek. Bár legtöbbször csak átutazik itt, most szán pár percet arra, hogy felidézze azt a bizonyos éjszakát, mikor a kikötőből indulva pucéron, részegen versenyt kellett futnia három sellővel, és aki elkapta a másikat kénytelen volt rögtön helyben egy fának dönteni. ~Micsoda idők voltak! Azóta is néha mintha szúrna a seggem, de hiába vakarom aztán mintha ott se lett volna. Lehet valami elmelenyomat, vagy mi a bánat. Egyszer majd kikúráltatom valami mágussal. ~*
1391. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2025-11-30 16:52:12
Üzenet elküldve: 2025-11-30 16:52:12
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 22
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 22
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
*A szekér nagyot zökken, Myla arra riad, hogy a feje egy kemény zsáknak ütődik. Nem tudja mennyi ideig aludhatott, kissé ijedten pillant körbe. A kopár, végtelennek tűnő szántóföldeket már felváltotta az erdő.
Sohasem járt még télen errefelé, a Kikötői erdőség egészen más arcát mutatja ilyenkor. A magasra törő fák koronái mostanra lecsupaszodtak, a csontokra emlékeztető kopasz ágak egymásba kapaszkodnak a szürke ég alatt.
A szekér alatt tompán puffan a kemény, fagyott talaj, ahogy folytatják útjukat az erdei ösvényen a kikötő felé.*
Sohasem járt még télen errefelé, a Kikötői erdőség egészen más arcát mutatja ilyenkor. A magasra törő fák koronái mostanra lecsupaszodtak, a csontokra emlékeztető kopasz ágak egymásba kapaszkodnak a szürke ég alatt.
A szekér alatt tompán puffan a kemény, fagyott talaj, ahogy folytatják útjukat az erdei ösvényen a kikötő felé.*
1390. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2025-11-30 01:53:36
Üzenet elküldve: 2025-11-30 01:53:36
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 26
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 26
Játékstílus: Vakmerő
*Az erdőségben már egészen más hangulat uralkodik, mint a földeken ahonnan jobbára csak a csizmájára tapadt port hozza magával. ~Tényleg ideje lenne vennem egy lovat, ez a csizmám is kezd elkopni, érzem hogy vékonyabb a talpa, mint pár hattal ezelőtt. Ez vajon normális? Mért így készítik el őket? Talán el kellene kezdenem kifejleszteni egy varázscsizma varázslatot, hogy aztán mindig kényelmes, frissen kefélt, puha talpú csizmája legyen az embernek ha használja ezt a varázslatot! Igen, azt hiszem ez megoldaná minden problémák egyikét!~ Jót nevet a dolgon, ahogy igyekszik szedni a lábát.*
1389. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2025-10-31 18:15:11
Üzenet elküldve: 2025-10-31 18:15:11
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 17
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 17
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
* A terményeket szállító szekerek megállnak. A kísérők és a hajtók végre pihenhetnek. A hajókapitánya és a kereskedők tanakodnak egy sort, miközben sokak várakoznak, hogy mi is lesz. Amikor pedig az üzlet megkötettet, a rakodásra toborzottak elindulnak és a szekerek sokaságáról a hajó végtelen gyomrába hordja a rakományt. Ekkor engedik útra a kísérő fegyvereseket. Ekkor fejeződik be Markondenten munkája is.
A zsold nem túl sok, az erszénye szinte ki sem dagad. Viszont, az ifjú mégis elégedett. Végre elszabadult otthonról, távol került a végtelen gabona mezőktől. Melyek aranyszínű termései folyamatosan táplálják a város lakóit, vagy távolabbi helyek felé indulnak hajón, ahol hiánycikk a búza.
A legény immár nem csak egy szántóvető fia, hanem egy kardforgató, aki a jövőjét máshol képzeli el. Talán csatákban, vagy nemesek zsoldjában ezt majd a jövő dönti el. *
A zsold nem túl sok, az erszénye szinte ki sem dagad. Viszont, az ifjú mégis elégedett. Végre elszabadult otthonról, távol került a végtelen gabona mezőktől. Melyek aranyszínű termései folyamatosan táplálják a város lakóit, vagy távolabbi helyek felé indulnak hajón, ahol hiánycikk a búza.
A legény immár nem csak egy szántóvető fia, hanem egy kardforgató, aki a jövőjét máshol képzeli el. Talán csatákban, vagy nemesek zsoldjában ezt majd a jövő dönti el. *
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1389-1408