Külső területek - Kikötői erdőség
Karaktered neve: ---       Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó       Pénzed: --- arany     
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!


Üdvözlünk!

Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.

Vissza a főoldalra!
Szántóföldek (új)
Dokkok és kikötő (új)
Kikötői erdőségTharg birtokok (új)
Krenkataur barlangrendszer (új)
<< Előző oldal - Mostani oldal: 183 (3641. - 3650. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása:

3650. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2024-06-10 20:27:14
 ÚJ
><b style='color:#c03010'>Mesélő (Falánk)</b> avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Mesélő
IC üzenetek: 12
OOC üzenetek: 6

Játékstílus: Szelíd

//Éber álmok//
//Xoumou//

*A remeték élete nem egyszerű. Nem csoda hát, hogy Xoumou teste szinte azonnal átadja magát a fáradtságnak, mikor a megterhelő, de végtére is sikeres nap után végre ágyban találja magát. Végtagjai lassan elernyednek, mígnem egy apró rezzenéssel átkerül a tudattalan tudatba, az álmok birodalmába, hol egyszerre léteznek a múlt bűnei, a jelen kérdései, és a jövő válaszai.
Utazása ebben a világban eleinte kellemesen telik. Olyan magasságokba jut el, ahová ember még soha. Olyan dolgokat lát, mit elmondani nehéz lenne. De valami mintha kiszakítaná őt ebből az idillből. Hirtelen egy sötét, nyirkos lyukban találja magát, hol a levegő szinte marja a torkát. Pupillái fájdalmasan lassan kitágulnak, s kirajzolódnak előtte a csákányt szorongató csuhás alakok. Az arcukat ugyan nem látja, de nincs is rá szüksége. Tudja jól, hogy korábbi gyötrelmeinek forrása elevenedik meg a szeme előtt.
A torz alakok nem tétlenek. A kezükben tartott eszközökkel mély sebeket ejtenek a szikár kőfalban, hogy aztán csilléik a felszínre vigyék az anyatermészettől elorozott értékes érceket. Xoumouról egy alattamos rágcsáló vesz csak tudomást, ki a ruhái alatt, szinte az egész testén végigrohan. A férfi hiába is próbálna szabadulni a gusztustalan jószágtól, az hamarosan a nyakánál bukkan fel, hogy aztán újra a földre ugorjon. Ekkor szúrós tekintetét, mely oly vörös, mint Xoumou csuhája, a gyilkosára emeli. Mert hogy a feje helyén egy emberi arc pislog dühösen. Annak a szerzetesnek az arca, kit a rabságtól meggyötört férfi az utolsó áldozatának nevezhet.*
- Végre ott vagy, ahová tartozol, testvér!
*Az utolsó szót olyan keserűséggel cincogja Xoumou arcába, mintha nem létezne ennél durvább sértés az egész világon. Ezután gyorsan megfordul, és elinal a barlang túlsó végében lévő fénypamacs felé. Az egykori szerzetes úgy rohan utána, mint azon a végzetes napon, mikor végzett vele.
Az emberfejű rágcsáló eltűnik, de Xoumou a vakító fénybe belépve egy egészen más helyen találja magát. Egy hodaril ültetvény kellős közepén. Az egyik irányban a végtelen puszta nyúlik el lustán, míg a másik irányban rozoga, szalmatetős házak sorakoznak. Körötte egyetlen élő lélek sincs, fejében mégis ott visszhangzik egy olyan velőt rázó nevetés, ami nem hagyhatja el halandó ajkait.
Ekkor a csuhás felriad a bizarr álomból. Teste bűzlik az izzadságtól. Ami a legfurcsább, hogy az álom egyetlen apró részlete sem mosódott ki a fejéből az éjszaka elmúltával. Mindenre úgy emlékszik, mintha valóság lett volna. De mind közül az ültetvény égett bele leginkább zavart elméjébe. Egy belső hang azt sugallja neki, hogy ez a hely a valóságban is létezik, és meg kell keresnie.
Ha Xoumou csak elnyomja magában ezt a megmagyarázhatatlan érzést, akkor az álom visszatér, és addig kísérti, míg végre útnak nem indul.*


3649. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2024-06-10 13:24:20
 ÚJ
>Relael Ellerin lae'Natar avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 772
OOC üzenetek: 261

Játékstílus: Vakmerő

*A friss levegő, az idő telése, s a tény, hogy kissé kezd elfáradni valamelyest kimossa belőle a negatív érzéseket. Egyszerre könnyebbül meg és kezdi el unni magát. Nem oly hosszú az út vissza, ám még a szótlan Kyr társaságában is élvezetesebb volt megtenni. A csend és az egyedüllét ami a legrosszabb hatással van pszichéjére, most is viszketni kezd a ténytől, hogy nincs kihez szólnia.*
- Akár barátok is lehetnénk, mit szólsz hozzá, hah?
*Az állat csak füleit mozdítja a hang irányának forrásába, az elf pedig tőle szokatlan módon, tanult kedvességgel simít végig a ragyogó fekete nyakon párszor, hogy ezt követően még gyorsabb tempóra ösztökélje az állatot.*
- Majd valami nevet is kapsz tőlem. Talán.


3648. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2024-06-04 13:21:36
 ÚJ
>Caelril Vaellisalia avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 87
OOC üzenetek: 1

Játékstílus: Vakmerő

*Az erdőségbe érve már egyáltalán nem siet, úgy, mint eddig, s bár sokan intenék óva, hogy éjjelente egyedül bolyongjon egy ilyen terepen, ő az, akit ez hidegen hagy. A kezében lévő csillagot úgy dobálja, hogy azon a holdak ezüstje meg-megcsillanjon, mintha csak játszadozna a fénnyel. A szürkületi és éjjeli világ annyival másabb. Talán mások félelmetesnek is találhatnák a sötétben felsejlő hangokat, neki muzsikaszó.
Bár növényeket figyelni, s gyűjteni ilyenkor nem megy egykönnyen, de az erdő illatát szívni magába, na meg egy kicsit lecsendesedni a csillagokkal tarkított égbolt alatt, van olyan jó, mint egy réten heverészni és úgy kémlelni a felhőket. Csak egy rövid időre pihen meg, amíg a fénylő kis pontokon is alakzatokat keres. Talán ők is felfednek dolgokat, nem csak a kék eget fehérítő fátyolszerű alakok.
Már a hajnal közeleg, indulni kell tovább, s meg is teszi, élvezve minden bőrét simogató hűvös szellőt. Köpenyében nem fázik, bár tempója ezt nem is engedné meg, ahogy begyorsít, amikor egyre csak közeledik a földekhez… *

A hozzászólás írója (Caelril Vaellisalia) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.06.04 13:33:36


3647. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2024-05-30 22:42:33
 ÚJ
>Xoumou Zhuomian avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 71
OOC üzenetek: 2

Játékstílus: Vakmerő

//Éber álmok//

*Xou kellően elfáradt ma is, de a munkájának meg lett a gyümölcse. Mivel néhány bogyót is gyűjtött így ez szó szerint is érthető. Azokat betette a szárítóba. De azokon kívül is sikerült pár halat is fognia. Nem adták magukat könnyen. Meg kellett velük küzdenie. Már ott van saját kézzel emelt félig földbe vájt kis viskójában. Csuhája épp a fölött a tűz fölött szárad aminél a halakat süti. Figyeli a pattogó lángokat. Azok megnyugtatják. Ez az egész helyzet megnyugtatja. A tudat, hogy volt feladata amit elvégzett és holnap is lesz mit tennie mozgásban tartja és célt ad neki. Ilyenkor pedig ez a csend biztonságérzetet nyújt neki. Magáénak érzi ezt a kunyhót pedig tisztában van vele, hogy csak addig maradhat itt míg valaki vagy valamelyik állat rá nem tör egyszer. Mikor a halak megsültek pár szárított gyümölcsöt tesz még melléjük majd türelmesen kivárja, hogy annyira lehűljenek, hogy ehesse őket és csak utána lát neki a falatozásnak. Nem siet vele. Ez is egy folyamat. Nem kell sürgetni. Megnyugtatják ezek a hétköznapi rituáléi. Jól lakott. A szárított gyümölcs jól illett a hal ízéhez. Itt az erdőben sokat tanult a különböző bogyókról, gombákról növényekről. Néha a saját kárán, de most már hiba nélkül tudja megkülönböztetni az ehető és kevésbé ehető, hasznos és haszontalan dolgokat. Evés után lefekvés előtt még az esti testgyakorlatait is elvégzi. Ezek is részét képezik a mindennapi rutinjának amik segítenek higgadtnak és koncentráltnak maradni. Miután végzett akkor ledől kemény fekhelyére magára teríti megszáradt még meleg ruháit és nézi a táncoló lángok által megvilágított plafont. Érzi a fáradtságot. Fejben még összefoglalja a holnapi teendőket és a mai napját. Ezek segítenek neki elaludni.*


3646. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2024-05-27 22:33:01
 ÚJ
>Rasdeher Clion avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 237
OOC üzenetek: 7

Játékstílus: Vakmerő

//A dallamok sohase tiszták//

*Rast váratlanul éri a nyakába akaszkodó kacsók reményvesztett szorítása. Mielőtt eldöntötte volna, hogy ebben a nehéz pillanatban is szilárd támpillérként fogja támogatni a másikat, kétségei voltak ennek a kivitelezését illetően. Nem volt benne biztos, hogy egy vadidegen érintése, hisz jelenleg Rovéna barnáival nézve annak tűnhet, képes lehet elég vigaszt nyújtani.
Testük most mégis úgy fonódik össze, mintha ez nem csak egy hatköznapi ölelés lenne. Ott feszül benne minden együtt töltött perc, minden huncut mosoly, minden éjjel, s nappal, mit közösen éltek túl. Ezek a pillanatok feledésbe merülnek ugyan, ám most mégsem tűnik úgy, hogy nyomtalanul eltűnnének. Rasban makacs gyomként növekszik mindaz, mit az egyetlen embertől kapott, akit valaha is igazán szeretett. Ő az, aki miatt egyáltalán itt lehet ma.
Az alkony ezen komor óráján, ahogy a karjaiban tartja párját, és zavart tekintete eltévelyedik a kopár égboltra, valahogy eszébe jut Norival közös játékuk a csillagokkal. Akkor nem tudott választani magának a ragyogó égitestek közül. Abban a pillanatban ezt saját mohóságával magyarázta. Most viszont úgy érzi, hogy az összes markába zárt fénypontot feláldozná, hogy az ő, már rég kiválasztott csillagja újra ragyoghasson.*
- Ühüm. A városba tartunk, hogy keressünk neked valakit, aki meggyógyít.
*Valódi, kusza érzéseit, mint oly sokszor, most is egy hamiskás félmosoly mögé rejti. Mostanában nehezére esett kontrollálnia magát. Túl sokat foglalkozott saját korcs gondolataival, s szinte belebolondult a paranoiával átitatott önmarcangolásba. De ma éjjel végre eltépi láncait, s felszabadítja magát minden korábbi bűne alól. Holnaptól többé nem fut el.*
- Ne mondj ilyet, Virágszálam! Nélküled csak szenvedés volt az életem! Mielőtt megismertelek semmim sem volt! Azzal, hogy engem választottál máris kárpótoltál minden nehézségért, amit ez a kis közjáték okoz.
*Rezzenés nélkül fogadja az arcáért nyúló kacsót. Érzi, hogy ez még óvatos tapogatózás csak, mely talán azt próbálja bizonyítani, hogy nem egy délibábbal beszél. De Ras nem egy illúzió. Ujjbegyével ő is óvatosan megcirógatja a bőréhez simuló kezet, viszont egyelőre nem feszegeti a határokat, s ennyiben is hagyja az érintkezésüket. Ahelyett, hogy rögtön túl nagy nyomást helyezne a másikra, magára hagyja saját papírba vésett gondolataival.
A csendes fertályórákat a vacsorájuk elkészítésével, és a pihenőhelyük rendbetételével tölti. Egyszer még a víz készletüket is elmegy feltölteni, illetve Éjféllel karöltve egy gyors mosakodást is tartanak. Mindeközben nem érzi magát feszélyezve a rá szegeződő kíváncsi tekintettől. Mosolya mintha letörölhetetlen lenne, minden fáradtsága ellenére ott feszül sunyi pofáján.*
- Ez a harmadik alkalom, amiről én is tudok.
*Feleli kurtán a neki szegezett kérdésre, miután elfogyasztják a fácánt. A következő téma már nem ennyire egyszerű. Most tudatosul benne csak, hogy mindent újra el kell mondania, amit eddigi útjuk során Rovéna elé tárt. Már első alkalommal is nehezére esett úgy csavarni a történeteket, hogy a durvább részeket kihagyja az elbeszélésből. Így másodjára, kevesebb türelemmel pedig igazi kihívás lesz. Végül csak rábólint, s megpróbálja összefoglalni mindazt, amit legutóbb kicsit bő lére eresztett.
Az éjszaka meghagyja Rovénának, hogy aludja ki magát, hisz másnap korán indulnak. Szeretné, ha mielőbb maguk mögött hagynák Amon Ruadh nyomasztó falait, s holnap már Artheniorban éjszakázhatnának. Ő maga nem hajtja fejét álomra. Helyette a tüzet táplálja, s magában az elszakítandó béklyóin dolgozik.*


3645. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2024-05-27 15:29:13
 ÚJ
>Rovéna O'mera Phorwentar avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 50
OOC üzenetek: 1

Játékstílus: Vakmerő

//A dallamok sohase tiszták//

*Arcát a kezeibe temeti, miközben újabb hasztalan kísérletet tesz arra, hogy felidézzen magában valamit. Bármit! Ő is tudja, hogy kétségbeesett próbálkozásai eleve kudarcra vannak ítélve, de képtelen beletörődni sorsába. Akárhogyan is kutat az emlékei után, a múlt egyetlen, aprócska szilánkja sem hajlandó megjelenni előtte. Elméje olyan, mint egy végtelen, kiüresedett tér, amiben még levegő sincs elég, és amiben képtelen bármerre elindulni. Lelkében sem bír kihajtani más érzelem, csak a hiány keltette kínzó fájdalom. Nem egyszerűen magára van utalva a bajban, még önmagát is elveszítette. Hogy találhatna így kiutat bármiből? Talán a tengerek legmélyére is több irányadó fény jut el, mint amit ő most elér tudatának csillagtalanná vált éjszakájában. Egy örökkévalóságnak tűnik, amíg fuldokolva hánykolódik saját kétségbeesésének hullámain, és az istenek se tudják, meddig folytatná, ha meg nem érezné maga körül a férfi karjait. Az óvó mozdulat és a gyengéd szavak felkeltik benne a reményt, hogy nem egyedül kell megoldást találnia lehetetlennek tűnő helyzetére. Nem is érti, miért van vele ez a tengerszemű árny, hisz jelenleg Rovénánál nagyobb csapást keresve sem találhatna. Bármi is vezérli, jelenléte hálával és reménnyel tölti el Rové rémülten verdeső szívét. Noha azt sem tudja, ki öleli át, mégis önző, gyermeki ragaszkodással kapaszkodik belé. Fogalma sincs, mennyi vér mocskolta már azokat a kezeket, amelyekben menedékre lel, de talán ha tudná, hogy egyetlen mentsvára miből épült, jelenleg úgysem érdekelné. Más lehetősége nem lévén muszáj belehelyeznie minden bizalmát. Zokogása lassan csendes pityergéssé szelídül, miközben még mindig úgy kapaszkodik a férfiba, mint aki jól tudja, hogy ő az egyetlen dolog, ami a földön tartja. Meglehet, hogy percek is eltelnek, mire valamennyire sikerül összeszednie magát. Kissé kibontakozik az ölelésből, épp csak annyira távolodva el, hogy könnyáztatta pillái közül a tengerszín íriszekbe nézhessen.*
- Tehát ezért vagyunk most itt? Éppen úton vagyunk, hogy megoldjuk… ezt? *pillant le az ölében fekvő papírokra. Próbálja összerakni a dolgokat, hogy valamennyire megérthesse jelenlegi helyzetüket. A kérdések újfent tolongani kezdenek a fejében, ő azonban azt sem tudja, mivel kellene kezdenie. Vet egy kósza pillantást a nyugodtnak tűnő kis táborra, majd tekintetét visszavezeti Rastira. Néhány pillanatig elidőzik a vonásain, miközben halovány kísérletet tesz arra, hogy elképzelje, vajon mi zajlik le a látszólag határozottan csillogó lélektükrök mögött.*
- Sajnálom, hogy ennyi gondot okozok neked. Talán önző dolog így érezni, mégis örülök, hogy itt vagy velem. *ajka egy keserédes mosolyra húzódik, miközben egyik kezével óvatosan nyúl a férfi arcához. Szeretné megérinteni, tudni hogy milyen megsimítani, ugyanakkor meghagyja a lehetőséget a másiknak, hogy elhúzódjon a közeledése elől. Fáj neki a tudat, hogy bár ismerték egymást, ő még azt sem tudja, mit fog tenni a férfi, ha vékony ujjai az arcához érnek. Kihátrálni azonban nem akar a megkezdett mozdulatból, ha a másiknak nem kellemetlen.*
- Neked biztosan csak szenvedés velem lenni így. *Fürkészve keres bármilyen elsuhanó érzést az akvamarinok csillogásában.* Ha visszaszereztük az emlékeimet, talán arra is rájövök, hogyan tudom meghálálni, hogy mégis mellettem maradtál. Addig meg, ebből talán megtudhatok ezt-azt rólad is! *mutatja fel a combjain várakozó jegyzeteket. Még van mit elolvasnia. Ez a gondolat némi bizakodással tölti el. Szájára halovány mosoly ül ki, ámbár ez épp csak árnyéka a tőle megszokott derűnek. Az érzés, hogy nincs minden végleg elveszve, hogy van kivel és van hova tartania, segít célt találnia elveszett életének ingoványában.
A következő fertályórákat azzal tölti, hogy alaposan átbogarássza saját feljegyzéseit, és igyekszik mindent elraktározni magában. Közben újra megismerkedik Vitézzel, és igyekszik bocsánatot kérni furcsa viselkedéséért Éjféltől. A Rasdeherről összegyűjtött minden morzsányi információ olyannak tűnik, mintha egyúttal a férfi titkaiba is bepillantást nyerne. A sorokat olvasva, és a dalok szövegein elmerengve apránként kezd kirajzolódni előtte, miféle szoros kötelék fűzi őket egymáshoz. Néha belepirul, olykor egészen aprókat kuncog saját szövegein, máskor csak értetlenül bámulja az ominózus sötétségbe forduló dalokat. Hamarosan a vacsorájuk is elkészül, amiből sietősen falatozik, hogy mielőbb visszatérhessen saját írásának tanulmányozásához. Szemeit mégis csak rövid időre veszi le Rasról. Újra és újra felpillant rá, hogy meggyőződjön arról, hogy még mindig itt van, és nem hagyta cserben, köddé válva egyik pillanatról a másikra, ahogy az emlékei. Olvasás közben többször kapja magát rajta, ahogy azon morfondírozik, mihez kellene kezdenie a férfival. Egyszerre akarja közel tudni magához, és mégis biztos távolságban. Talán feleslegesen rágódik ezen, talán egyenesen kegyetlenség tőle így állni a férfihoz. Régi énje már-már rajongással ír róla, amiből lassan úgy tűnik, hogy maga a megtestesült csoda, bármilyen sötét anyagból gyúrták is. Miközben mélybarna szemei tűnődve figyelik Rasdeher mozdulatait rájön, hogy nagyon szeretne hinni magának. Végül felsóhajt, még mindig őt bámulva. Valahogy eddig is eljutottak, talán csak hagynia kellene, hogy a férfi terelje. Ez azonban cseppet sem megy ilyen egyszerűen. Meglehet, hogy régi énje, ami valahol ott alszik legbelül, se rászorulva, se hozzászokva nem volt mások terelgetéséhez.*
- Mondd Rasti, gyakran megtörténik ez velem? *kérdezi inkább, egy időre félrerakva a bonyolultabb kérdéseket. Közben úgy dönt, ideje kiegészíteni a jegyzeteit útjuk jelenlegi állásáról. Így talán Rast is kevesebbet kell traktálnia ugyanazokkal a kérdésekkel. Közelebb húzódik a tűzhöz, hogy az alkony érkező homályát ellensúlyozza fényével, és nekilát, hogy felírja Rasdeher ígéretét kóbor emlékeinek megtalálásáról. Valamiért meglepi, amikor látja, hogy az általa kanyarított betűk épp olyanok, mint a fentebb sorakozó társaik. Egyszerre furcsa és megnyugtató ez a felfedezés.*
- Innen úgy tűnik, odáig vagyok érted. *mondja a lapok fölé hajolva.* Mesélnél magadról? Kérlek! És rólunk is. *Újra felpillant a kékeszöld szemekbe, várakozón és őszinte kíváncsisággal, nem tudván, hogy tegnap ugyanerre kérte.*


3644. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2024-05-25 20:33:25
 ÚJ
>Rasdeher Clion avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 237
OOC üzenetek: 7

Játékstílus: Vakmerő

//A dallamok sohase tiszták//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//

*Mintha egy végtelen spirálban ragadt volna, s bárhogy is próbál kijutni, mindig ugyanoda zuhan vissza, hol minden korábbi erőfeszítése a semmibe vész. A spirál addig forog megállíthatatlanul, amíg a benne élő Rasdeher végleg fel nem hagy a reménytelen szökési kísérleteivel. Mondhatnánk erre, hogy ez az akaratok csatája. De ha valamire, arra már rájött, hogy képtelen szembeszállni a végzetével. Ha a világ összeesküszik ellene, ő egyedül képtelen bármit is tenni.
Ebben a pillanatban Rovénára nézve újra az az érzése támad, hogy mindenki ki akar cseszni vele, s az egész kurva létezése egy rossz vicc. Tébolyultan megrázza a fejét, mintha ezzel egyszerűen elűzhetné a kétségbeesés húsát tépő sakáljait.*
- Dalokat írsz, amiket utána elénekelsz. Az tesz téged boldoggá, hogy megmutathatod másoknak a tehetségedet!
*Meglepő, hogy milyen könnyű a boldogságról beszélni, míg a keserves valóság, hogy a boldogság létezése csak pillanatokban mérhető. Ezek a pillanatok pedig lassan emlékképekké fakulnak, mígnem teljesen köddé válnak. Ras legalábbis alig emlékszik már arra az időszakra, amikor utoljára felhőtlenül boldog volt.
Mégis, jelen helyzetben próbál a tőle telhető legjobb választ adni egy annyira kézenfekvő kérdésre, amin eddig el sem igazán gondolkodott. Neki már jó ideje természetes, hogy a másik mindent versekbe foglal. Enélkül már nem is tudná őt elképzelni.
Kezei úgy zuhannak le a teste mellé, mint az arcon legördülő könnycsepp a száraz talajra, mikor a mindig csicsergős lány magába roskad. A férfi vállai megereszkednek. Egész teste elviselhetetlenül súlyosnak tűnik, míg szíve hangosan zakatol. Egy csapat érzéketlen barbárral nőtt fel, kik mit sem tudtak az emberi érzésekről. Mégis mikor tanulta volna meg tőlük a könnyek felitatását? Még saját érzéseivel is hadilábon áll. Így nem csoda, hogy egy darabig nem is mozdul, csak némán bámulja a remegő vállakat. Fáj neki így látni a párját.
Kétségbeesetten próbál felkapaszkodni az eszeveszettül száguldó gondolataira, amik egymást kergetik, míg a sűrű homályban véletlen bukkan rá arra a képre, ami valahogy átvészelte sanyarú gyermekkorát. Apja szikár sziluettje jelenik meg előtte, ahogy az asztalra boruló, kiengesztelhetetlenül zokogó anyját öleli magához. Az örege ráncai is sokkal mélyebbnek tűnnek, mint egyébként. Szemében ott bujkál a keserűség, mégis… szükség van rá, és ő támaszt nyújt a legnagyobb kilátástalanságban is.
Ras egészen idáig gyűlölettel gondolt arra a napra, amikor mindez megtörtént. A napra, amikor eladták őt, mint egy marhát, s ezzel végérvényesen elpusztították azt a személyt, aki belőle válhatott volna. Egy unalmas, de békességben élő földtúrót, akinek a legnagyobb gondja is kisebb, mint a jelenlegi Rasdeheré.
Most mégis ebből merít erőt ahhoz, hogy Rovéna mellé üljön, és óvatosan átkarolja a hátát. Nem tolakodóan, s a legkevésbé sem úgy, ahogy máskor, egy-egy buja összenézés után teszi. Most úgy borul rá bűnös karja, mint egy pajzs, ami kész mindentől megvédeni.*
- Ne sírj, Madárkám! Minden rendben lesz! Megígértem neked, hogy visszaszerzem neked az emlékeidet!


3643. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2024-05-23 23:53:11
 ÚJ
>Rovéna O'mera Phorwentar avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 50
OOC üzenetek: 1

Játékstílus: Vakmerő

//A dallamok sohase tiszták//

*A közeledő férfi minden akarata ellenére megijeszti az összezavarodott nőt. Szavaiban hiába nincsen semmi, ami okot adna az aggodalomra, Rovéna mégis bizalmatlanul, és teljesen értetlenül méregeti, miközben riadtan távolodik tőle néhány lépést. Semmi fenyegető nincs az idegen mozdulatában, ő mégis legszívesebben futásnak eredne. Mintha egy lázálomba csöppent volna, amiben kiszolgáltatva hánykolódik, miközben hiába próbál felébredni, egyszerűen képtelen rá. Ha elég gyorsan futna, talán kiszakadhatna belőle. De mégis hová mehetne? A válaszok hiánya elől nem tud elmenekülni. Tétován toporog, miközben minden idegszálát arra próbálja használni, hogy valamiféle magyarázatot találjon a helyzetére. Szíve olyan hangosan dübörög, hogy minden mást elnyom a környezetében, miközben gondolatai kétségbeesetten próbálnak fellelni bármilyen apró kis emlékmorzsát kiürült elméjében. Ki ez az alak, és mit csinálnak ők itt ketten? Miért nem emlékszik arra sem, hogy mi történt az elmúlt percekben? Megvadult lovakként rohanó gondolatai nem igazán képesek másra, csak növelni a lelkét dúló pánikot.
“Rové”... Így hívta a másik. Ez tényleg ő lenne? Miért nem tudja még a saját nevét sem?! Megrázza a fejét, megpróbál megálljt parancsolni a nyughatatlanul elméjét ostromló kérdéseknek. Ezzel a mozdulattal egyúttal nemleges választ is ad a férfi korábban feltett kérdésére. Biztos, hogy nincs jól. Vele van valami baj. Ha ez az alak bántani akarná, már megtehette volna. Ha bármi rosszat akarna tőle, nem vette volna le a fegyvereit. Sötét külleme ellenére szavaiban inkább aggodalom van bármiféle rosszindulat vagy fenyegetés helyett. Ezen felfedezések, és az óvatos mozdulatok látványa kissé megnyugtatják a zavarodott nőt. Ha tényleg hatalmában állna a férfinak, hogy az ő fejében turkáljon, most valószínűleg nem kellene így finomkodnia vele.*
- Rasti… Az én Rastim? *ismétli meg az elhangzó szavakat, miközben fürkésző pillantását a tengerszín szemekbe fúrja. Egy újabb név, ami semmit nem mond neki. Tényleg megtörténhet, hogy nem ismer meg valakit, aki ilyen közel áll hozzá? Fájdalom hasít belé a gondolatra, de nem tudja eldönteni, hogy mit higgyen. A szelíden felemelt kezek látványa lassan ráébreszti, hogy éppen úgy viselkedik, mint egy megrettent kisállat, és ettől a szégyenérzet befészkeli magát a bőre alá. Talán tényleg csak segíteni próbál rajta ez a férfi? Képtelen megbízni benne, de elszaladni sem akar már. Épp nem. Nyel egy nagyot, és beleegyezően bólint, még ha nem is tudja, miféle jegyzetekről van szó.*
- Leírtam? Mégis mi mindent? Nem értem. *válaszolja, miközben szemöldökeit ráncolva figyeli, ahogy előkerülnek az említett jegyzetek az egyik táskából. Fogalma sincs, mi derülhet ki papírlapokról, de cseppnyit megnyugtatja annak a lehetősége, hogy létezhet értelmes magyarázat erre a rémálomra. Bizonytalanul kinyújtja egyik kezét a tengerszemű felé.*
- Szeretném látni… Rasti. *igyekszik nevén nevezni a másikat, még ha kétségei az irányába nem is múltak el teljesen. Hiszen bárkinek mondhatja magát. Mégis minden jel azt mutatja, hogy tényleg nem egy vadidegennel beszél, még ha ezt oly nehéz is most elfogadnia.
Átveszi a beígért irományt, és amikor fellapozza, az első oldalon először az egységes sorokba rendezett versszakok tűnnek fel neki.*
- Ezek… versek? Miért írtam le verseket? *vet egy kétkedő pillantást a férfira, majd amint visszatér a lap tanulmányozásához, ugyanazzal a dőlt kézírással megpillant egy önmagában ácsorgó feliratot. “Lapozz, Rové!”, áll ott újra az imént hallott név. Egy pillanatig csak nézi, majd engedelmesen lapozni kezd. Meg sem áll a keze, míg a katonás versszakokban álló szöveget fel nem váltja valami más. “Olvass el!”, kéri az újabb rövid felhívás, s alatta úgy nyújtóznak a mondatok, akár egy levélben. Egy üzenet, saját magának? Sietve átfut az első bekezdésen, s közben megremegnek kezében a feljegyzései. Villámcsapásként éri a kicsírázó felismerés, hogy valóban mindent elfelejtett. Csak így, egyszerűen. Nem akar hinni annak, amit lát, de tisztán, és világosan sorakoznak előtte a szavak. Lábai hirtelen elnehezülnek. Visszabotorkál a farönkhöz, amiről az imént még riadtan ugrott fel, és szinte rogyva ül le rá, miközben még mindig a magának hagyott útmutatót olvassa. Minden ami ott áll, olyan új neki, mintha most látná először. Minden, ami le van írva, mintha valaki más életéről, és valaki másnak szólna. Csak az elveszettség érzése az, ami most is épp olyan, ahogyan egykor lejegyezte. Összepréseli sűrű szempilláit, ám ezzel már nem bírja megállítani az első legördülő könnycseppet. Tompa koppanással terül szét egy apró foltban a papíron, majd rövidesen újabbak követik. Válla csendes remegésbe kezd.*
- Nem felejthettem el mindent… Én, én… nem akarok elfelejteni mindent! *motyogja maga elé reszkető ajkakkal, majd valami végleg eltörik benne, és kitör belőle a zokogás.*


3642. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2024-05-23 19:28:21
 ÚJ
>Rasdeher Clion avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 237
OOC üzenetek: 7

Játékstílus: Vakmerő

//A dallamok sohase tiszták//

*Mintha az egyik föléjük magasodó óriás rikító zöld leveléről egy lágy harmatcsepp csusszanna be hallójárataiba, mikor Rovéna lágy orgánuma megszólal. Először egész teste összerezzen, majd amint elméje végre képes befogadni a fülkagylóját cirógató dallamot, olyan érzés keríti hatalmába, mintha egyenesen állandóan zakatoló agyát masszíroznák a dallamok. Az előre boruló vállai fellazulnak, s mintha teljesen elszállna belőle a fortyogó feszültség. Kezén megtámaszkodva enyhén hátradől. Egész nap tudná ezt hallgatni, s talán tovább is, ha halandó testének nem lenne szüksége pihenésre. De mint minden, ez is túl hamar ér véget.*
- Nekem tetszett. Igaz, én mindig is túl elfogult hallgatóságod voltam.
*Arról nem is beszélve, hogy Rastól milyen távol áll a művészetek ezen formája. Ismeri a bárdok szerepét abban a társadalomban, mely kitaszította őt, de élvezni egyedül csak párja szerzeményeit képes. A többiek csak untatják, vagy rosszabb, undort váltanak ki belőle.*
- Ha vissza…
*Rovéna különös reakciója a holló közeledésére az ajkaira forrasztja a szót. Ismét előre billen, és felvonja egyik szemöldökét. Mégis mi üthetett hirtelen a nőbe? A világítótorony óta szinte elválaszthatatlanok Éjféllel, most pedig egyszerre úgy beszél vele, mint egy idegennel. Láthatóan a madár sem érti a helyzetet, mivel kérdőn fordítja félre okos fejét.
Rasdeher nem várja ki, hogy a nő őzike módjára, óvatosan kihátráljon a helyzetből. Még előtte pattan fel, és óvon kinyújtja társa felé jobbját. Bele sem gondol abba, hogy ezzel megrémisztheti a másikat. Hisz hiába sejti tudatának legmélyén, hogy mi történik, a remény túlságosan forrón ég benne ahhoz, hogy elfogadja a tényeket.*
- Rové, jól vagy? Hisz ismered őt! Ő Éjfél!
*Nehéz megmondani, hogy ki rémül meg jobban a kialakuló helyzettől. Az emlékeit vesztő nő, vagy az, kinek szeme előtt az egész hátborzongató jelenet lejátszódik. Az viszont bizonyos, hogy Ras növekvő reményeit könyörtelenül zúzza össze megrémült énekesmadarának a látványa. A rettegés és a gyűlölet felváltva uralják most gondolatainak folyását. Ebben a növekvő káoszban próbálja az irányítás látszatát fenntartani.*
- Rové… én vagyok az, a te Rastid!
*Végre észreveszi saját fenyegető kiállását, s másik kezét is felemeli, hogy nyugtatólag mindkettőt maga elé tartsa. Ha párja a rémülettől vezérelve az erdő sűrűjében keresne menedéket, az magában hordozná azt a veszélyt, hogy az éjszaka leszálltával végleg elveszítheti őt. Így az elsődleges feladata, hogy valahogy elaltassa zaklatottságát.*
- Várj, tudom! A jegyzeteid! Ide hozom a jegyzeteid, te addig ne mozdulj, oké?
*A férfi most már minden hirtelen mozdulatot mellőz, s ha hagyják neki, akkor Rovéna holmijai közül előtúrja a korábban emlegetett leírásokat, ami alapján kis virágszála őt is megtalálta. Ha megvan, akkor újra a barna őzike szemeket keresi.*
- Ne aggódj, ide minden fontosat leírtál. Felolvassam neked, vagy a saját szemeddel szeretnéd látni?


3641. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2024-05-22 21:59:25
 ÚJ
>Rovéna O'mera Phorwentar avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 50
OOC üzenetek: 1

Játékstílus: Vakmerő

//A dallamok sohase tiszták//

*Már épp feladná, hogy bármit is faragjon az elhangzó dalkezdeményből, amikor a férfi szavainak hatására újra megszállja a lelkesedés.*
- Komolyan így gondolod, Rasti? Tényleg tetszik? *mosolyodik el, miközben ujjaival beletúr hosszú fürtjeibe. Hirtelen sokkal elégedettebbnek érzi magát.*
- Ha tetszik, talán mégis folytatnom kellene. Rád gondoltam, amikor eszembe jutottak az első sorok. Rád és Éjfélre. *árulja el a nyilvánvalót, miközben egyik tincsével játszadozik. A férfi szavai könnyedén elérték, hogy újra foglalkozni kezdjen a szerzeményével. Elgondolkodva csücsörít, miközben hümmögve dúdolni kezdi az iménti dallamot. Rasdeher ominózus beismerése azonban szétkergeti az elméjében összeálló verssorokat. Néhányszor lassan végigméri a férfit, mintha valahol rá lenne írva az, mit is akart mondani valójában. Semmi ilyesmit nem talál rajta, és kételkedik abban, hogy Ras bármi olyat elkövetett volna ellene korábban, amit nem nézne el neki, ha emlékezne rá. Így némi töprengés után azt hiszi, megfejtette a mondatok mögött rejlő talányt.*
- Nem gondolom azt, hogy tökéletes lennél, Rasti. Inkább azt hiszem, számomra vagy tökéletes. *válaszolja egy lágy mosollyal.* Egyszer már téged választottalak. Vagy kétszer. Most is téged akarlak választani. Ez ilyen egyszerű! Te vagy az én Rastim, nem kell semmi másnak lenned.
*Talán nem pont ez volt az, amit párja hallani akart tőle, lévén fogalma sincs, hogy a férfi mi mindenről nem szeretne mesélni neki. Rovéna azonban nem akar semmit erőszakkal kihúzni belőle. Idővel úgyis minden a helyére kerül, hiszen ezért vannak úton. Amint minden a régi lesz, úgysem lesz szükségük kelletlen magyarázkodásra. Könnyelműen rábólint Rasdeher kérésére, és újra dúdolni kezd. Közben fordít a sülő húson, és visszaül a férfival szemközt elfoglalt helyére. Egy ideig csigájuk is hollójuk különös barátságát figyeli. A nyálkás jószágot szemmel láthatólag egyáltalán nem izgatja az erőteljes csőr közelsége. Lassú mozdulattal fordítja csápjait tollas társasága felé, majd komótos helyzetfelmérés után visszatér a gomba majszolásához. Vagy nagyon vakmerő, vagy megszokta már a holló közelségét. Rovéna le sem veszi szemeit a különös jelenetről, míg Éjfél úgy nem dönt, hogy a továbbiakban épp őt tünteti ki a figyelmével. Néhány félretett falattal fogadja a madár közeledését, s közben nem hagy fel az énekelgetéssel sem. A sokadjára megismételt dallamhoz egy idő után ismét szavakat kezd társítani.*

- Madár, madár, hová szálltál
Távoli tengerek partján
Túl, messzi hegyek oromzatán?

Látom e még éjfekete
Tollruhád, s tengerszín szemed?
És benne égve… a szerelmet?

Vajon egy fénylőbb hajnalon,
Mondd, lesz e még egy alkalom?
Rideg szél csókja függ ajkamon

Kihűlt szád forró nyoma
Testemen, mi üres hon a
Reménynek, amely nem száll tova.

Tán más lenne, ha engedném,
Hogy öleljen a feledés?
A sós íz nem csak a tengeré.

*Éneklés közben mélybarna lélektükrei mindvégig a tengerszín íriszeket fürkészik. Érdeklődve figyeli a másik minden reakcióját. A férfi talán ilyesmit szeretett volna hallani, vagy egészen más folytatásra számított? Talán rögtönöznie kellene még néhány boldogabb zárósort. De van valami izgalmas abban, hogy csak ők ketten tudják a történet folytatását.*
- Ez hogy tetszik, Rasti? Valld be, ha utálod! *unszolja a másikat egy játékos mosollyal. Nem gondolja sértődékenynek magát, így talán elbírja az őszinte kritikát. Inkább az, minthogy halálra idegesítse útjuk során párját egy borzalmas dallal.
Miközben Ras válaszára vár, hozzáadja a gombát és a snidlinget a készülő húshoz. Nem kell már sokat várni, hogy végre elkészüljön. Mostanra ő is megéhezett, a sülő hús illata percről percre csábítóbbá válik számára. Kár lenne azonban elkapkodni. Visszahuppan a korábban birtokba vett tönkre, és néhány újabb falattal kedveskedik Éjfélnek. Egy pillanatra csendben elmereng a madár alakján, majd halkan felnevet, amint az még egy kis csemegét igyekszik kuncsorogni tőle.*
- Nahát, milyen különös madár vagy te! Nem is félsz tőlem, hmm? Barátkozni jössz, vagy csak éhes vagy? Hmm… ez furcsa… *csak most ébred rá, hogy mennyire abszurd neki ez a helyzet. A homlokához emeli a kezét és összeszorítja pilláit, miközben megpróbál értelmet keresni ebben az egészben. Szíve egyre hevesebben kezd kalapálni, ahogy kétségbeesetten pillant körül. Csak ekkor veszi észre a tábortűz túloldalán ülő sötétbe öltözött alakot. Végig itt volt? Megfagy az ereiben a vér. Riadt őzként bámulja a két akvamarinként csillogó szemet. A pattogó parázs démoni lobogást kölcsönöz az idegen tekintetnek, és ő csak megfagyva bámul beléjük néhány örökkévalóságnak tűnő pillanatig.*
- Mi… ez az egész? Mégis hogy kerültem ide? *hebegi, miközben tekintete riadt madárként cikázik körbe a táborhely ismeretlennek ható részletein. Kapkodva vesz néhány mély levegőt, miközben bizonytalanul feláll, és hátrál néhány lépést a férfi közeléből. Ujjait közben úgy nyomja a homlokára, mintha erővel meglelhetné a magyarázatot a fejében lévő kuszaságra. Hasztalan. Egyre inkább eluralkodik rajta a pánik. Megpróbál eltávolodni a madártól is, de csak egy pillanatra néz rá, majd ijedt tekintete kétségbeesett gyanakvással fordul vissza az árnyszerű férfialak felé.*
- Ez a te műved? Mit csináltál az emlékeimmel?


3640. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2024-05-20 18:23:47
 ÚJ
>Rasdeher Clion avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 237
OOC üzenetek: 7

Játékstílus: Vakmerő

//A dallamok sohase tiszták//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//

*Az előző, fogadóban töltött éjszakán visszavágyott a természet mostoha, mégis megmagyarázhatatlan nyugalmat árasztó ölelésébe. Akkor azt hitte, hogy ha újra önkéntes száműzetésének a helyszínén lehet, a lelkét rágó bizonytalanság végre magára hagyja. De most, hogy újra itt van, Rovéna, Vitéz és Éjfél társaságában, úgy érzi az éjszakai sötétség nem múlt el. Sőt olyannyira sűrűvé vált, hogy most vakon sétál bele a teljes ismeretlenbe, mit sem sejtve arról, hogy mi vár rá a homály túloldalán.
Tehetetlenül a seggén ülve, s azt várva, hogy elkészüljön a vacsorájuk, elmereng, hogy mégis hányszor érezte életében ezt a teljes kilátástalanságot, ami mostanában uralja a létezését. A válasz, amit az őszinteségéből maradt sáros pocsolyából kell kimernie, végtelenül elkeserítő. Gyerekkorától kezdve minden napját ez a keserű epeíz jellemzi. Talán ezért… talán ezért vágyja olyannyira mások ízét is megismerni. A bűntudat, ami minden egyes falatot megfűszerez, elnyomja azt a kibaszott undorító ízt, ami lényéből fakad.
De mégsem ez az, amiért a nap végén mindig új reményekkel telve hajtja álomra a fejét. Annak az okai az erdő dallamaitól teljesen eltérő, mégis tökéletes harmóniára törekvő énekhangból fakadnak. Rovéna dala, mint mindig, most is utat mutat neki a sötétben, és kirángatja a fel-feltámadó önsajnálatából. Bármi is történik a fényben járva, a nap végén úgyis csak ketten maradnak.*
- Ez tetszik, írhatnál egyszer belőle egy teljes dalt. Szerintem nagy sikered lenne vele.
*Ras miközben hallgatja a lány édes probálkozásait, a gombát falatozó apró csigát, és a felé magasodó fekete madarat figyeli. Régről ismeri már egymást a két teremtmény, így a férfi nem fél attól, hogy Vitéz kárt akar-e tenni a szívéhez nőtt hollóban. Éjfél sem rémül meg már a derék csápostól. Lágyan a csőrébe veszi a házát, s anélkül, hogy bármi kárt tenne az építményben, picit megkapirgatja az oldalát. Egyféle köszöntésnek tűnik ez az emberek szemszögéből. Ezután hamarosan elveszíti érdeklődését kicsi társa iránt. Újra Rovénát veszi célba néhány finom falat reményében.*
- Visszajöttem! De Rové… nem akarlak becsapni téged. Nem vagyok tökéletes. Sok olyan dolgot tettem, amit meg kellett tennem, de nem vagyok rá büszke. Nem akarok róla most beszélni, de arra kérlek, hogy ezt ne felejtsd el.


3639. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2024-05-19 20:13:17
 ÚJ
>Rovéna O'mera Phorwentar avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 50
OOC üzenetek: 1

Játékstílus: Vakmerő

//A dallamok sohase tiszták//

*Kezeivel megtámaszkodik háta mögött a rönk szélén, és kissé oldalra billenti a fejét, miközben Rasdeher útmutatása szerint a víz jellegzetes hangját igyekszik kihallani az erdő zenéjéből. Ajkait enyhén csücsöríti, ahogy a csobogásra koncentrál. Olyasmi ez, mint egy soktagú zenekarban meghallani egy aprócska csengő csilingelő hangját. Végig ott van, de talán észre sem veszed, ha nem figyeled eléggé. Rövidesen ő is kihallja a madárdal és a bogarak neszezése között megbújó ezüstös csörgedezést.*
- Tényleg, már hallom! Nem lehet messze. *mosolyogja lelkesen. Igaza van Rasnak, így könnyedén odatalálhat.
Miután átadja a tőrét párjának, még egy hosszú pillanatig nézi, ahogy a férfi alakja eltűnik az erdőben, majd hozzálát a saját teendőihez. Annyi fát gyűjt, amennyit a későbbi utánpótlásra is elegendőnek ítél, s csak ezután indul el a vízmosás csalogató hangjának irányába. A tűzifa gyűjtéssel egészen gyorsan végzett, így nem siet túlzottan. Kellemes tempóban sétál az árnyas fák alatt. Különös érzés neki ismét Vitézzel kettesben. Ugyan megint egyedül van, ez most egészen más. Bízik abban, hogy nem veszítik el újra egymást Rasdeherrel, ezért már nem terhesek neki a magányos órák. Mindeközben, ahogy saját érzésein tart belső szemlét, azért nem felejt el nyitott szemmel járni. Így akad rá az egyik öreg, mohába öltözött óriás tövében néhány sárgás-fehéres, fodros kalappal nyújtózkodó rókagombára. Előbb csak egy darabot vesz fel, megvizsgálja, s az orrához emeli. Kellemes, kissé barackos illata van, így elégedetten összegyűjti, amit talált. Néhány fával arrébb újabb adagba botlik, ezeket sem hagyja hátra.*
- Ebből neked is jut, Vitéz! Bár te ma már tele etted a pocakodat. *kacarászik, miközben felmutatja szerzeményét csápos társaságának.
Miután elrakta a gombákat az egyetlen táskájába, amit nem hagyott a táborhelyükön, már csak egy rövidke gyalogutat kell megtennie, hogy elérje a patakot. Nem messze a víztől, egy kevés metélőhagymát is gyűjt. Ha már itt van, megmossa a frissen szedett dolgokat, s csak ezután tölti meg vízzel a magával hozott edényt. Dolga végeztével sarkon fordul, hogy sikerével megelégedve térjen vissza ma esti szálláshelyükre. Itt aztán le is pakol mindent, amit összeszedett. A vizet a tűzrakás közelébe helyezi, a többit valamivel távolabb. Kivesz egy kisebb gombát a társai közül, a táska tetejére teszi, és állatkáját mellé ülteti, hogy kedvére csámcsoghasson rajta, ha akar. Rovéna pedig hozzálát a tűzgyújtáshoz. Tőrével mélyedést csinál egy kéreglapra, amit kibélel egy kevés száraz gazzal, majd addig csiholja egy beleillő fadarabbal, míg lassan füstölni nem kezd. Óvatosan ráfújva biztatja, és kisvártatva meg is jelennek az első, aprócska lánggyermekek. További száraz eleséggel táplálja őket, és mikor kellően nagyra híztak, az egész kéregdarabot bedugja a rakás szívébe, ahol helyet hagyott neki. Mire Rasdeherék visszatérnek, már egészen csinos lángnyelvek nyalogatják a gallyakat.*
- Hű, ti vagytok a legjobbak, Rasti! *köszönti őket egy széles mosollyal. Lenyűgözve pillant a férfi egyik kezében lévő dologról a másikra. Kiadós vacsorának ígérkezik.*
- Igen, hoztam. Tényleg könnyű volt megtalálni. Ráadásul gombát is sikerült szednem útközben. *mutat a táskára, aminek tetején Vitéz már javában eszik. Amíg Rasdeher hozzálát a fácán feldolgozásához, ő sem tétlenkedik. Keres egy szabad helyet, és magához veszi az összegyűjtött hozzávalókat. Tőrét használja arra, hogy félbevágja a gombákat. Amint végzett velük, felaprítja a hagymákat is. Közben nem feledkezik meg a tábortűzről sem. Dob rá egy-egy fadarabot, és megpiszkálja kissé, ha úgy látja szükségét. Ha már kellően leégett, és a fácán is készen áll, a parázsra helyezi Ras tábori edényét, benne egy kevés vízzel, és a fácánhússal. Így lecsupaszítva, belsőségeitől megszabadítva már jóval kisebbnek tűnik, de kettejüknek finom vacsoraként fog szolgálni. Már csak várniuk kell, míg sül és párolódik. A gomba és a snidling kellően megízesítik majd. Ténykedéseik közepette Rovéna alig hallható dúdolásba kezd.*
- Madár, madár, hová szálltál
Távoli tengerek partján
Túl, messzi hegyek oromzatán?

Látom e még éjfekete
Tollruhád, és szén szemed?
És benne égve… a szerelmet?
*Az utolsó sor végére érve egészen elhalkul, s elgondolkodva néz fel. Előbb a hollón időzik el tekintete, majd annak gazdájára vándorol. Egy ideig csendben üldögél, csak a sülő hús sercegése, a parázs pattogása és az estéhez készülő erdő hangja hallatszik. Mikor már párja azt hihetné, hogy felhagyott az énekelgetéssel, ismét belefog, ha nem is az elején kezdi.*
- Látom e még éjfekete
Tollruhád, s tengerszín szemed?
És benne égve… a szerelmet?
*Elgondolkodik az apró változtatáson.*
-Hmm…
*Úgy tűnik, nem teljesen elégedett. Talán a dallambeli módosulás az oka. Ras kékeszöld szemei azonban új árnyalatot adhatnának az egésznek. A dalkezdemény egy nem túl távoli hajnalon született meg benne, amikor hiába várt a férfi érkezésére. Akkor Éjfél fekete tollai ihlették a szöveget, mostanra viszont Rasdeher sötét ruhái jutnak róla az eszébe. Végül lemondóan elhúzza a száját, és felsóhajt.*
- Áh, mindegy! *engedi el a dalszerzést egy vállrándítással. Felpillant a férfira, és elmosolyodik.* Már úgyis tudom a választ. Visszajöttél.


3638. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2024-05-19 00:13:41
 ÚJ
>Rasdeher Clion avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 237
OOC üzenetek: 7

Játékstílus: Vakmerő

//A dallamok sohase tiszták//

*Rovéna kijelentése egy bolhányi rándulást idéz elő vékony ajkainak a sarkában. Sokan sokféle szitkot vágtak már a kannibál fejéhez, de egyikük elől sem akarta elrejteni a mosolya mögött rejtőzködő szörnyeteget. De azzal, hogy párja most gonosznak titulálja, egy apró repedés jelenik meg a bőrére rajzolt álarcon. Nem kellene ennyire komolyan vennie, csak egy óvatlan elszólás volt ez a másik részéről, mégis olyan, mintha egy életlen tőrrel hasogatnák a hátán feszülő izmokat.
A vállán csücsülő fekete tollpárna viszont teljesen máshogy éli meg a helyzetet. Gazdájával ellentétben ő végre megkapja azt a figyelmet, amire egész idáig vágyott. A simogatást először egy furcsa, torkából feltörő gurgulázással jutalmazza, majd mikor a démoni hang abbamarad, szárnyaival együtt csőrét is kitárja, és belekezd az ismerős nóta szavalásába.*
- Rovéna gyönyörű!
*Ez akár egyfajta válasz is lehet arra a kérdésre, hogy Éjfél emlékszik-e még a tündérmesékbe illő nőre. Ő határozottan nem felejtette el a maguk mögött hagyott közös bolondozást, a sunyiban átcsúsztatott jutalomfalatokat, s a lány csilingelő kacaját, mikor valamilyen bohózattal szórakoztatta emberi közönségét.
A táborhelyüket ezután hamarosan birtokba veszik, és Ras is lepakolja az összes olyan dolgot, amire most nem lesz szüksége. Egyelőre fegyvereit is lehelyezi Rovéna mellé. A lány szavai arra engednek következtetni, hogy a vacsorájuk becserkészése az ő feladata lesz. Ezzel Ras nem is tud vitába szállni. Éjféllel képesek rövid idő alatt elég nagy területet bejárni ahhoz, hogy eredményesen térjenek vissza.*
- Ez az ösvény közvetlen egy apró vízmosáshoz vezet. Ha egy picit csendben maradunk, akkor hallhatod is a csobogást. Figyeld!
*Mutatóujját a szája elé helyezi, s mosolyogva fülel, hátha meghallják a víz megnyugtató hömpölygését.*
- Ha fülelsz, akkor nem tudod eltéveszteni. A vadászathoz viszont szükségem lesz a dobótőrödre is. Nekem minden nyílvesszőm tönkrement.
*Amint az ujjai között érzi az acél jellegzetes hűvösét, jelez is Éjfélnek. Kezével úgy int neki, mintha elhessegetni akarná a válláról, és hangszálait megrezegtetve kiadja a szükséges vezényszót. A madár tudja mit kell tennie, hezitálás nélkül elszakad gazdájától, s hamarosan eltűnik Rasdeherék látóteréből. Utána a férfi is beveti magát a sűrű rengetegbe.
A szerencse most mellette áll. Alig egy órája kutat préda után, mikor az egyik bokor nem messze tőle zörögni kezd. Lábai rögtön földbe gyökereznek, és csak lassan meri a zaj irányába fordítani a fejét. A levelek takarásából egy fácánkakas dugja ki díszes kobakját. Az állat nem rémül meg a vadász közelségétől. Inkább megmutatja neki barna, pikkelyszerűen elrendezett fedőrétegét, és délcegen helyezi egyik lábát a másik után. Ras kap az alkalmon. Vontatottan a kiszemelt áldozata felé fordul, megemeli a kezében szorongatott dobókést, és kivár.
Éjfél szemében már csak a húsba vágó fém látványa tükröződik vissza, miközben gazdája felett egy magányos ágon állapodik meg. Csőrében egy tojást tart, amit amint lehetősége van rá, átad Rasnak. Így ma kivételesen bő zsákmánnyal térnek vissza Rovénához.*
- Nézd meg mit szereztünk, Rové!
*Jobbjában a fácánt tartja fel kedvesének, míg baljában az összesen három tojás van, amit Éjfél zsákmányolt. Rögtön meg is kezdi a madár lecsupaszítását az egyik tönkre ülve.*
- Neked sikerült vizet hoznod?


3637. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2024-05-17 21:50:47
 ÚJ
>Rovéna O'mera Phorwentar avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 50
OOC üzenetek: 1

Játékstílus: Vakmerő

//A dallamok sohase tiszták//

*Elégedetten figyeli, ahogy Rasdeher arcára mosoly kúszik. Észre sem veszi, hogy ettől a sajátja még szélesebb lesz. Látva a férfi kibontakozó jókedvét, a jövő kérdései és a múlt homálya már kevésbé tűnnek nyomasztónak. Boldogan lépked mellette, s közben issza a szavait. Minden egyes történetet megpróbál a helyére illeszteni, mint egy kirakós megannyi darabkáját, bár még túl sok az üres folt ahhoz, hogy a nagyobb részletek elkezdhessenek kirajzolódni. Gyermeki lelkesedéssel hallgatja a párosukról szóló történeteket, még ha ezek nem is válaszolnak meg minden kérdést. Bízik abban, hogy egyszer összeáll neki a kép, vagy ami még jobb, előbb találnak gyógyírt az elméjét kínzó feledésre. Most, hogy ezúttal nem Rovéna az, aki folytonos beszéddel tölti meg a teret, hálás közönségnek bizonyul. Noha általában bármiről és bármeddig képes beszélni, vagy énekléssel szórakoztatni magát és másokat, hallgatni is tud, ha úgy adódik. Még akkor is, ha az ő csendje izgatott és fürkésző. Talán bármeddig bírna így létezni, ameddig Ras mély hangja simogatja nem csak a füleit, de a lelkét is. Ritkán szól közbe mindaddig, amíg az étkezésre és a táborverésre nem terelődik a téma.*
- Óh Rasti, olyan gonosz vagy! Éjfél egyáltalán nem tűnik ostobának. Ne vedd magadra, Éjfél! Biztos csak morcos, ha éhes. *ujjaival gyengéden megcirógatja a holló fekete fejét. Szerencsére az érdeklődésük egymás iránt a tollassal kölcsönösnek tűnik.*
- Szerinted ő emlékszik rám, Rasti? Vagy ez a csajozós nézése? A tábor jól hangzik! *vágja rá gondolkodás nélkül, szinte csak mellékesen. Megeshet, hogy bárhová vakon követné Ras halálmadárra emlékeztető alakját. Talán másképp lenne, ha tudná, hogy a férfi csak különös szerelmük miatt nem tekint rá a nap főfogásaként. Édes tudatlanságában azonban véletlenül sem jut ilyesmi az eszébe. Hazugság lenne azt mondani, hogy fel sem tűnik neki párja sötét kisugárzása. Hívogatja, mint a csillagos ég fekete mélységei. De lehet, hogy csupán addig akarja elérni, amíg rá nem jön, mi rejtőzik ott, ahová nem jut el már egyetlen csillag árva fénye sem.*
- Nagyon szeretném visszakapni őket. Köszönöm, hogy addig mesélsz. Ahogy rólunk beszélsz, attól csak még jobban ismét a régi Rovéna akarok lenni. *feleli, ajkain egy lágy mosollyal. Rasdeher válasza sokkal kézenfekvőbb, mint amire számított, de nem bánja. Ez kettejük jelenlegi közös célja, és minden később megfogalmazódó terv alapja. Amíg egyedül volt, rengeteget töprengett azon, hogy egyáltalán visszaszerezhetőek -e a köddé vált emlékek. Néha reménytelennek látta az egészet. Mostanra nem tűnik többnek, mint bármilyen leküzdendő akadály. Ahogy elérik ma esti szerény szállásukat, Rovénát egy percig sem kell biztatni, azonnal birtokba veszi a nem különösebben komfortos helyet. Ledobálja a holmiját egy kupacba, és lehuppan egy korhatag rönkre. Karjait az égbe emelve nyújtózkodik ki, végre megszabadulva cuccainak súlyától. Nem mintha túl sok dolog lenne nála, mostanra mégis megunta hurcolni. Pillantásával felméri közvetlen környezetüket. Még látszanak a régi tábortűz nyomai. Sokat nem kell gondolkoznia a továbbiakon, hamar elhatározásra jut.*
- Szerintem tudom, hogyan kell tüzet rakni. Csak ilyet kell csinálni az ágakból! *formáz kezeiből egy gúlához hasonló alakzatot.* Azt hiszem, ez menni fog. Sok növényt is felismerek. Vagy gombát. Addig te megpróbálhatnál valami kiadósabbat is elejteni. Ha itt táboroztál, biztos jó vagy az ilyesmiben, Rasti.
*Hangos tervezése közben már egyúttal feladatokat is oszt. Pár pillanatig töpreng magában, majd folytatja egy újabb ötlettel.*
- A környéket is ismered! Van valahol víz a közelben? Hozhatok azt is, amíg Éjféllel becserkészitek a vacsit.
*Arra ugyan nem emlékszik, legutóbb mikor töltötte az éjjelt a szabad ég alatt, mégis könnyen feltalálja magát. Az időjárás kegyes hozzájuk, így az egész helyzet Ras társaságában inkább tűnik nagyon bensőségesnek, mint kellemetlennek szükséghelyzetnek. Olyanok így, mint egy szokatlan kis család. Rasdeher, a gombszemű Éjfél, és a kicsiny Vitéz. Egészen idillinek tűnik neki, ahogy ők négyen most elrejtve megpihennek az erdő mélyén.
Ha mindent megbeszéltek, egy csókot forraszt a kívánatos ajkakra, majd hozzálát a megfelelő ágak gyűjtögetéséhez. Megtisztítja a korábbi tűz helyét, és korhadt fakéregből meg száraz levelekből rak fészket az új lángoknak. Erre kerülnek az egyre nagyobb ágak a korábban már bemutatott elrendezésben. Amíg készülődik, halkan dúdolgat valami sületlenséget.*
- Mit gondolsz Vitéz? Jónak tűnik, nem? * kérdezi a karján időző nyálkás társaságát, amikor elkészül.* Akkor most hozzunk vizet!


3636. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2024-05-16 21:57:54
 ÚJ
>Rasdeher Clion avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 237
OOC üzenetek: 7

Játékstílus: Vakmerő

//A dallamok sohase tiszták//

*Ahogy Rovéna mesélni kezd a világítótoronynál átélt megpróbáltatásairól, és a törpével való találkozásáról, Ras fejében rögtön groteszk képzettársítások jelennek meg. Elképzeli, ahogy a törpe, teljes sötétbe burkolva testét, mozdulatlanul áll a szirtek peremén. Amikor a lány megszólítja, delejes tekintetét hirtelen reá fordítja. A szürke csuklya alól pedig egy rőt szakállú Rasdeher bukkan fel. A valódi Ras, kit a lázálomszerű képek meggyötörnek, előbb egy fájdalmas grimaszt villant, majd a helyzet teljes abszurditásának a hatása alatt remegni kezd a nevetéstől.*
- Jajj, Rové. Most elképzeltem magam törpeként. Úgy is igen daliás lennék, s minden bizonnyal rögtön belém szeretnél.
*Ez az apró közjáték sokkal könnyebbé teszi a távozásukat. A lombkoronák tengerébe érve már nem is érzi annyira súlyosnak a vállára nehezedő nyomást. Hisz csak ki kell gyógyítaniuk Rovénát, vissza kell térniük a Kikötőbe, össze kell verbuválniuk maguk köré egy nagy rakás szerencsétlent, és már kezdődhet is a valódi móka. Gyerekjátéknak tűnik!*
- Ahhoz eleget, hogy hiányozzon. Nagy terveim vannak ezzel a koszfészekkel, Virágszálam! Együtt újra életet verünk belé!
*Jelenti ki, immár letörölhetetlen vigyorral az arcán. Az útjuk nem telik szótlanul. Ras ugyan megfáradt az éjszakai feladatai után, ám mintha egyszerre életet lehelt volna belé párja közelsége, újra érzi a végtagjaiban hömpölygő vér lüktetését. Valahogy így érezhetik magukat a sírból előmászott holtak is. Így hát folytatja a tegnap félbemaradt történeteit. Mesél első találkozásukról, amikor is Rovéna megmentette a csőcselék haragjától. Beszél korábbi kompániájukról, mely egy darabig a szirteken húzta meg magát. Mesél kettejükről, s arról, hogy mennyire jól kiegészítették egymást. S ki tudja mi mindent mondana még el, ha nem terelődne el a téma előbb a hollóra, majd Ras vágyaira.*
- Most hogy mondod, már jókora távolságot megtettünk. Jobb lenne, ha letáboroznánk és kerítenénk magunknak, na meg Éjfélnek valami élelmet. Nem csak ez az ostoba madár lehet már éhes, én is kezdek az lenni.
*Éjfél, mintha szándékosan nem venne tudomást gazdája őt vizslató tekintetéről. Végig Rovéna kegyeit keresi a fején elhelyezkedő két gombszemével. Úgy tűnik, neki nem teljesen tiszta a kialakuló helyzet, s egész végig arra várt, hogy a nő figyelmét magával ragadhassa.*
- Nem messze van a korábbi táborhelyem. Ott meghúzhatjuk magunkat. Valószínűleg már úgyis csak holnap érnénk a városba.
*Miközben megindulnak az említett helyre, Ras töri egy keveset a fejét Rové váratlan kérdésén. Sok mindenre vágyik. Túl sok mindenre. Először is hatalomra. Hisz nem akarja, hogy újra őt nyomják el. Másrészről pedig Rovénára, kinek a hiánya majdnem belülről emésztette fel. Vágyik nyugalomra is, ám ez jelenleg elérhetetlennek tűnik a számára. Talán egyszer, ha már elég hatalmat szerzett magának. Vágyik a tiltott hús ízére. Ez viszont félő, hogy a jelenlegi Rovénának nem nyerné el a tetszését.*
- Sok mindenre vágyom. Most leginkább arra, hogy minél hamarabb visszanyerd az emlékeidet.
*Mondja ki végül a legegyértelműbb választ. Most ez hajtja leginkább, és emiatt esik az is nehezére, hogy az erdőben várják meg a rájuk boruló éj sötét leplét. De pihenniük és enniük kell.*
- Itt is vagyunk. Pakolj le nyugodtan, a ma éjszakát itt töltjük!
*Mutatja be a táborhelyet kedvesének, ahol korábban Norit is elszállásolta.*


3635. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2024-05-14 21:48:16
 ÚJ
>Rovéna O'mera Phorwentar avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 50
OOC üzenetek: 1

Játékstílus: Vakmerő

//A dallamok sohase tiszták//

- De mégis ott voltam. Bár attól tartottam, te talán sosem jelensz meg, és én csak várok tovább bután, nem emlékezve arra, miért hagytál hátra. *felsóhajt, ahogy visszagondol az elmúlt napok magányára.*
- Helyettetek sokáig csak sirályokkal találkoztam. Meg egy törpével. Noha nem emlékeztem rád, még így sem volt nehéz kitalálni, hogy nem ő az, akire vártam.
*Amíg az eltelt hatokról mesél, lassan eltűnnek a hátuk mögött a kikötő jellegzetes formái. Az árbócok nyújtózkodó sorai és a végtelen kékség lassan elveszik a lombok takarásában, a rakodás zajának helyét pedig átveszi az erdő sajátos zenéje. A fák sokaságában ezernyi kis élőlény ciripelése és csivitelése váltja fel a tenger morajlását. Rovéna figyelmét nem kerüli el a férfi utolsó pillantása, amit a dokkok látképére vet. Búcsúzni látszik.*
- Úgy tűnik, nehezedre esik a távozás. Sok időt töltöttünk itt? *teszi fel a kérdést, amint megfogalmazódik benne. Nincs olyan érzése, hogy bármilyen gondolatot magában kellene tartania Rasdeher előtt. Hiába Ras sötét megjelenése, fel sem ötlik benne, hogy tudna rosszat is kérdezni tőle. Úgy vonzza ez az árny, hogy az mások szemében talán már önmagában is bűn lehetne. Vallomása sem csak holmi játék a sötétséggel. A kapott válasz hallatán felragyognak mélybarna szemei, és boldog mosollyal fonja karjait az őt ölelő férfi nyakába. Sűrű pillái alól néz fel a kékeszöld lélektükrökbe, miközben egyre beljebb botladoznak az erdő kanyargós ösvényén.*
- Rasti, ha ezt csinálod… *idézi a másik reggeli szavait, és az egészet megtoldja egy pimasz mosollyal. Ezúttal őt kapták el. Kicsit kiélvezi a helyzetet, de ha Ras meg nem akadályozza, rövidesen kibontakozik a karjaiból, és meggyorsítja a lépteit.*
- Ha így haladunk, sosem érünk a városba! Ugye, Vitéz? *kuncogja, miközben felnyitja a legapróbb útitársa lakhelyéül szolgáló táskát. Előbb a kezébe veszi az állatot, majd a vállán kínál neki helyet. Majdnem olyan ominózus benyomást kelt, mint Éjfél. Majdnem… Az árnyas ösvény a fák között azonban tökéletes légkört biztosít arra, hogy a csiga végre szabadon csúszkálhasson, ha úgy tartja kedve. Útközben Rovéna néhány húsos levelű gyomot is összegyűjt neki ebéd gyanánt. Ekkor villan csak eszébe, amit korábban Rasdeher madarának ígért az ebédről.*
- Hupsz! Nem hagytam Éjfélnek a pörköltből! Most biztos dühös rám. *pislog felváltva a hollóra és gazdájára.* Bocsáss meg, szívem! *kérleli végül a tollasabbikat. Csak reméli, hogy ez nem ver éket frissen megújult barátságukba. Amint végzett a madár kiengesztelésével, újra megkísérli felvenni tegnapi beszélgetésük fonalát. Míg Artheniorba jutnak, úgyis rengeteg idejük lesz történetekre.*
- Most már tudom, hogy tökéletes szerető vagy. Miben vagy még igazán jó, Rasti? Te tényleg mindent tudsz rólam, én viszont teljesen el vagyok veszve. *kezd bele, majd rövid töprengés után eszébe jut a férfi korábbi elszánt tekintete, és szinte libabőrős lesz, ahogy gondolatban visszaidézi szavait. Ezektől a lángoló lélektükröktől valahogy mindig közelebb érzi magához. Elhiszi nekik, hogy szükségük van egymásra, és bárkik is voltak ők egykoron, együtt tényleg mindenre képesek voltak. S újra azok lehetnek. Talán ha megismeri a férfi céljait, egyúttal rájöhet arra, ami valaha őt is mozgatta. Még egy halk sóhaj is elhagyja az ajkait, amikor rájön, hogy újra látni akarja azokat a tengerszín lángokat.*
- Mi az, amire igazán vágysz? *pillant Rasdeher szemeibe.* Meg akarom neked adni.


3634. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2024-05-13 20:03:46
 ÚJ
>Bíborkéz Dayaneer avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 131
OOC üzenetek: 0

Játékstílus: Vakmerő

*Az erdőben fellibbenő szellőcskék, még ha csak haloványan is, de már magukkal hozzák a tenger jellegzetes sós aromáját. Keveredik némi szúrós halszaggal, de annak, aki ennyi időt tölt vízen vagy annak közelében, már fel sem tűnik. Még ha hajón töltött emlékei mindegyike nem is rózsás, kevés édesebb illatot tud ennél jelenleg elképzelni ennél. Talán még a...
Megáll és ad magának egy határozott, józanító pofont. Kész szerencse, hogy kihalt az út, most bizonyára eszelősnek gondolná egy gyanútlan átutazó, de hát vannak dolgok, amiket kénytelen megtenni az ember. Kénytelen például elhessegetni a gondolatokat egy rohadékról, aki egyik napról a másikra otthagyja. Végigtapogatja batyuját sietve, és ismét megállapítja, hogy butykos azóta sem termett benne. Persze az ember tudja, hogy így van, de úgy van vele néha, mint amikor a biztonság kedvéért kétszer is benyit a kamrába, hátha azóta rejtélyes módon belekerült valami fogára való.
Egy biztos, az első dolga lesz a Kikötőbe érve, hogy lecsap valahol egy kupica rumot.*


3633. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2024-05-12 21:54:42
 ÚJ
>Norileina Vylrien avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 576
OOC üzenetek: 16

Játékstílus: Vakmerő

//Második szál//
//Memento mori - Zárás//

*Valamiféle édes, gyermeki kacaj hagyja el a feketére festett ajkait, mikor Clion elnevezi róla a kiválasztott, kicsi, magányos, de mégis gyönyörűen tündöklő csillagot.*
- A Norileina csillag. Az én csillagom. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer majd egy csillagot kapok tőled ajándékba, ez olyan megható.
*Az ő szájából talán gúnyosnak hangzik a megjegyzés, de ezúttal egyáltalán nem az. Komolyan így gondolja. Ahogy nézi a fényes kis pontot az égen, pontosan ugyanaz jut eszébe, mint barátjának. Onnan fentről fogja majd figyelni őt akkor is, ha épp nincs vele. Merthogy soha többé nem akarja elhagyni őt.
Kíváncsian várja, hogy Clion melyik csillagot választja, de úgy tűnik, nem fogja megtudni. A kapott válasz meglepő ugyan, de nem is lehetne Rasdeher-esebb. Ajkait félrehúzza, és most magába fojtja a nevetést, helyette egy széles vigyor ül ki az arcára.*
- Hát persze! Nem elég neked a világ teteje, hanem még az összes csillagot is akarod mellé. Ehh… végre! Ez már az a Clion, akit én ismerek.
*Kit érdekel, hogy elrontja a játékát? Boldogabb most nem is lehetne. Szokták mondani, hogy minden jó, ha a vége jó, és úgy tűnik, hogy ez a nap ennél jobban már nem is zárulhatna. Visszakapta a barátját, a támaszát. Először testben, és most már lélekben is. Meg még azt is sikerült megállapítania, ahogy a mellkasán pihenget, hogy egyébként párnának is egészen kényelmes.*
- Akkor is megtaláltalak, mikor nem is akartalak, de rendben *kuncogja.* Én azt hiszem, hogy most nem vágyom vissza a kikötőbe. Reggel még elkísérlek oda, de aztán visszamegyek Arthenior-ba. Meg fogom keresni azt a lányt, mert valamiért úgy érzem, dolgom van még vele. Szóval, ha te keresnél engem, akkor a legnagyobb esélyed a városban lesz rá, hogy meg is találsz.
*Vérrel írt ígéret és idő által kovácsolt szövetség az, ami kettőjüké. Jöjjön velük szembe bármekkora hegy, ezt a szövetséget többé nem hagyhatják megtörni. Ők ketten ott voltak, vannak és lesznek is egymásnak, míg világ a világ. Ezekkel a gondolatokkal nyomja el végül az álom, hogy aztán másnap reggel a kikötőbe érve újult erővel búcsúzhassanak el egymástól, és járhassa tovább mindenki külön a maga útját, de most már a lelkük mélyén tudván, hogy még sincsenek egyedül.*


3632. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2024-05-12 20:31:19
 ÚJ
>Rasdeher Clion avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 237
OOC üzenetek: 7

Játékstílus: Vakmerő

//Második szál//
//Memento mori - Zárás//

*Tetszik neki Nori választása. Az apró csillagocska köré kerekített történettel pedig úgy érzi, egy pici bepillantást nyerhet barátja olykor kusza gondolatvilágába. Ezentúl, ha felpillant a végtelen sötétbe, és megpillantja az égbolton tündöklő magányos képződményt, mindig Nori fog az eszébe jutni.*
- A nagyokosok, akiknek nincs jobb dolguk, el is szokták őket nevezni, nem? Én is elnevezem a te csillagod! Legyen a neve… Norileina!
*Így talán mindig emlékezni fog a lány bosszantó szavaira, és sosem veszíti szem elől saját céljait. Viszont, amikor rá kerül a választás sora, egy sokkal nagyobb kihívással kell szembenéznie. Szemgolyói ide-oda cikáznak a hívogató égitestek kavalkádjában, s agyában mindegyikhez társít valamilyen indokot. Az egyik ragyogóbbnak tűnik az összes többinél, de mégis annyira magányos. Egy másikban a társaival alkotott alakzatok ragadják magával a fantáziáját. A harmadiknak mintha a fénye pompázna szokatlan színekben. Akárhogy is, képtelen dönteni.*
- Mi van, ha én az összeset szeretném?
*Óvatosan kinyújtja arca fölé sérült kezét, s ujjait úgy zárja össze, mintha a markában akarná érezni a csillagok súlyát. A művelet nem fájdalommentes, de ajkait összeszorítja és tűri saját döntéseinek hozományát. Nem szándékos, de ezzel ismét tönkreteszi Nori játékát. Ras már csak ilyen.*
- Visszamegyek a Kikötőbe. Nem most. Még szükségem van egy kis időre, hogy mindent elrendezzek magamban. De hamarosan visszatérek oda. Ha szükséged van valamire, vagy csak egyszerűen meg akarsz keresni, akkor ott meg fogsz találni. Talán tényleg meg is mászhatjuk együtt azt a hegyet.
*Arcán most egy régen látott vendég, egy ártatlan mosoly jelenik meg, és ezzel egyidőben az égbe nyújtott kezéről egy karmazsin csepp hullik homlokára. Így válik viszontlátásuk reménye egy vérrel írt ígéretté.*


3631. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2024-05-11 09:47:05
 ÚJ
>Norileina Vylrien avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 576
OOC üzenetek: 16

Játékstílus: Vakmerő

//Második szál//
//Memento mori//

*A kétely Nori életének egyik hű társa. Olyannyira hű, hogy még soha egy pillanatra sem hagyta magára, pedig bármit megadna, hogy szabadulhasson tőle, de amikor már a saját gondolatairól sem képes eldönteni, hogy tényleg a sajátjai-e, akkor szinte lehetetlennek tűnik még elképzelni is azt, hogy ne kételkedjen mindenben, ami vele történik.
Nem, neki sem tetszik a harc végeredménye, de ezúttal a nyers, hideg énje győzött, aki azt vallja, hogy igenis bele kell rúgni még egyet a földön fekvőbe, hogy fájjon neki annyira, hogy végre rájöjjön, nem jó neki, ha kiszolgáltatottan a földön fetreng. Szerencsére az időközben visszaérkező Rasdeher-től kapott válasz valamelyest újra felébreszti az érzéseit is, és a mosolyt is visszacsalja az arcára.*
- Reméltem, hogy ezt mondod, mert én is így gondolom. Egyikünk sem arról híres, hogy képes nyugton maradni.
*Könnyen elképzelhető, hogy a szeszélyes, vándor életmódjuk miatt ismét évekig nem látják egymást, ezért muszáj kihasználniuk minden egyes percet, amit együtt tölthetnek, mert ha nem is vallják be egymásnak, talán mindketten érzik, hogy jó hatással vannak a másikra.
Azt egyáltalán nem gondolta volna, hogy a következő kérdésére madaras barátja annyira megnyílik, hogy a hosszú monológja belé fogja fojtani a szót. Nori nem szól közbe, csak meglepett, figyelő tekintettel hallgatja, ahogy Clion a maga megszokott metaforikus stílusában vall színt.*
- Hümm. *Ennyit reagál csak a végén, és bár a férfi vallomásának utolsó mondata simogatja az önérzetét, ez most valahogy mégsem hatja meg.*
- Örömmel! *Maga is hajlott már arra, hogy barátja mellé feküdjön, így nem kell kétszer kérni, az invitálásra rögtön felpattan a fatörzsről, amin eddig ücsörgött, lehuppan ő is az avarba, majd egyszerűen eldől, és egy jóleső sóhajjal jelzi, hogy mennyire kényelmes most neki úgy.*
- Válasszunk magunknak egy csillagot! *motyogja egy kis idő után.* Az ott az enyém *mutat fel az égbe egy kisebb, távolabbi csillag irányába, aminek a közelében kevés másikat látni.*
- Sokkal kisebb, mint a többi, de mégis ugyanolyan fényes. Azért, mert hiába kicsi, pont olyan hatalmas erő lakozik benne, mint a nagyobb társaiban. Magányos, de tündököl.
*Elmosolyodik kicsit, aztán gondol egyet, először felül a földről, majd elfordul úgy, hogy az ő teste Rasdeher-re merőleges legyen, újra lefekszik, fejét pedig a férfi mellkasán pihenteti tovább.*
- Tudod, amit mondtál, hogy ki tudja, mikor látjuk egymást legközelebb, én azt nem akarom. Nem akarok éveket leélni nélküled. Mindig itt voltál nekem, és azt akarom, hogy ez így is maradjon. Nem érdekel, hogy utálod az istenemet vagy bármi, szükségem van rád. Viszont azt is látom most már, hogy neked is szükséged van rám. Ha kell, én segítek neked felmászni arra a hegyre, és meg sem fogom kérdezni, hogy mit akarsz a tetején. Együtt tényleg feljuthatunk a világ tetejére.
*Ismét elhallgat, és tovább bámulja a csillagokat, elképzeli, hogy ott jár fent közöttük Clion-nal kézenfogva. Merthogy a világ teteje valahol ott lehet, talán még a csillagoknál is messzebb. Nagyon távolinak tűnnek, de biztos benne, ha ők ketten összefognak, akkor nem elérhetetlenek.*
- Amúgy… miért pont akkor kell szétverned a kezed, mikor nincs nálam semmi lötty, amivel segíthetek? Mindegy, így jártál… *kuncog röviden az ő bolond barátja hülyeségén.*

A hozzászólás írója (Norileina Vylrien) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.05.11 09:48:17


1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3631-3650