Külső területek - Kikötői erdőség
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Szántóföldek (új) Dokkok és kikötő (új) | Kikötői erdőség | Tharg birtokok (új) Krenkataur barlangrendszer (új) |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 76 (1501. - 1519. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása:
1519. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-06-05 01:03:58
Üzenet elküldve: 2026-06-05 01:03:58
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 578
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 578
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*A kitérés jól sikerül, talán túlságosan is jól. A kemény kobak nagyot koppan a kulcscsontján, amit bizony ő is megérez, de a kiképzés alatt tapasztalt már rosszabbat is, úgyhogy méltósággal viseli a "harci sérülést".
Ügyesen befejezi a mozdulatot és kicsusszan a lány alól-mellől, aki most már az ő arca helyett a tulajdon sebét nyalogatja, ha csak képletesen is.
Legalábbis nagyon bízik benne, hogy nem éppen valami varázsigét vagy átkot mormol a vöröske a maga nyelvén, hanem pusztán káromkodik.
Mikor végre a számára is érthetően szól a lány, csak somolyog rajta.*
- Ugyan-ugyan! Majd eszel te is egy kis gbolist, Ziisu biztosan hagy neked is! Attól majd elmúlik a bibikéd! - *"Vigasztalja" a kis boszorkányt, közben odasandítva a picire is, egyrészt mert véletlen megint kimondta a nevét, másrészt, hogy lássa, a kis csetepaté mennyire zavarta meg az álmát.
Figyelme azonban javarészt Thalyssáé, mert sejti ő is, hogy a lány ennyivel nem adhatta föl.
Bizonytalan akkor lesz, mikor a könnybe lábadt szemeket is meglátja, majd pedig a remegő ajkakat.
Homlokát ráncolja, hunyorog, megfigyel, de az előadás túlságosan meggyőző... Főleg, hogy a pirosodó kis foltot is kiszúrja a lány homlokán. Sóhajtva a fejét rázza, majd föltápászkodik, és így, már álltából hajol le, hogy egy gyors "gyógypuszit" adjon a kislány fejére, egyik kezével közben meg is simogatva.*
- Tessék! Ez gyógypuszi. Jobb, mint a csigapuszi. - *Mondja, már fölegyenesedve. Hacsak nem volt a lány kellően gyors és elszánt, hogy megakadályozza.
Szó mi szó, a kis jelenet kellően előhozta belőle a nővéri, vagy épp anyai szerepet, de a puszilkodós hangulaton is akart csavarni egyet, azért vállalkozott e feltehetően váratlan tettre. Mégis, ha a lány felnéz, most egy egészen kedves arcát láthatja.*
*A kitérés jól sikerül, talán túlságosan is jól. A kemény kobak nagyot koppan a kulcscsontján, amit bizony ő is megérez, de a kiképzés alatt tapasztalt már rosszabbat is, úgyhogy méltósággal viseli a "harci sérülést".
Ügyesen befejezi a mozdulatot és kicsusszan a lány alól-mellől, aki most már az ő arca helyett a tulajdon sebét nyalogatja, ha csak képletesen is.
Legalábbis nagyon bízik benne, hogy nem éppen valami varázsigét vagy átkot mormol a vöröske a maga nyelvén, hanem pusztán káromkodik.
Mikor végre a számára is érthetően szól a lány, csak somolyog rajta.*
- Ugyan-ugyan! Majd eszel te is egy kis gbolist, Ziisu biztosan hagy neked is! Attól majd elmúlik a bibikéd! - *"Vigasztalja" a kis boszorkányt, közben odasandítva a picire is, egyrészt mert véletlen megint kimondta a nevét, másrészt, hogy lássa, a kis csetepaté mennyire zavarta meg az álmát.
Figyelme azonban javarészt Thalyssáé, mert sejti ő is, hogy a lány ennyivel nem adhatta föl.
Bizonytalan akkor lesz, mikor a könnybe lábadt szemeket is meglátja, majd pedig a remegő ajkakat.
Homlokát ráncolja, hunyorog, megfigyel, de az előadás túlságosan meggyőző... Főleg, hogy a pirosodó kis foltot is kiszúrja a lány homlokán. Sóhajtva a fejét rázza, majd föltápászkodik, és így, már álltából hajol le, hogy egy gyors "gyógypuszit" adjon a kislány fejére, egyik kezével közben meg is simogatva.*
- Tessék! Ez gyógypuszi. Jobb, mint a csigapuszi. - *Mondja, már fölegyenesedve. Hacsak nem volt a lány kellően gyors és elszánt, hogy megakadályozza.
Szó mi szó, a kis jelenet kellően előhozta belőle a nővéri, vagy épp anyai szerepet, de a puszilkodós hangulaton is akart csavarni egyet, azért vállalkozott e feltehetően váratlan tettre. Mégis, ha a lány felnéz, most egy egészen kedves arcát láthatja.*
1518. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-06-05 00:10:17
Üzenet elküldve: 2026-06-05 00:10:17
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 71
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 71
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Megválaszolna ő minden kérdést és megjegyzést, amit mondanak, van is róla véleménye, meg aztán szívesen meg is osztja, de egyelőre minden figyelmét és erőfeszítését leköti a magaslat meghódítása. A vékonyka test egészen nekifeszül a másikénak, Garsin érezheti, ahogy az izmocskák szinte reszketnek a kifejtett erőfeszítésben. Halkan nyög,fél kezével igyekszik az elé tartott kezet eltolni, másikkal a megtámaszkodó csuklóra fogni, hogy afelől a kéz felől már ne érhesse támadás.*
-Ez nem bántalom, csak szeretet! Kapsz egy puszit, hogy megvigasztalódjál! CSIGAHPU…-*de a mondat végét már nem tudja befejezni, a levegővel együtt bent szakad, ahogy Garsin úgy dönt, nem küzd vele többé.
Ahogy a másik nem tart ellen, ő is kibillen az eddig tartott egyensúlyból, ám ahelyett, hogy oldalra hullana, előre esik, így jócskán megbólintva ellenfele kulcscsontját. Az, hogy Garsinnak ezzel fájdalmat okozott-e az adott pillanatban számára irreleváns. Nyekkenve szisszen cifrán, dallamosan anyanyelvén, méltatva a kikötői kardforgatót és felmenőit hat generációra visszamenően, míg lefordul róla. Tompa puffanással érkezik a puha fűbe, tenyerével a homlokát markolja.*
-Minek vagy ilyen csontos, betörted a fejem! Most púpos lesz a homlokom! Szerintem kilökődött az agyam a helyéről!-*nyöszörög drámaian, kurta ujjaival egészen befedi az említett területet.*-Aaahhh nagyon fáááááj!
*A szemei megtelnek könnyekkel, a lehető leggyámoltalanabb, legsajnálatraméltóbb képet nyújtja, amit alakítani lehet. Thalyssa kifejezetten jó eszű kölyök, aki kiváló megfigyelő. Az első nekiveselkedés után tisztává vált számára, Garsint nem tudja legyűrni. Testi erővel nem. Így egészen más jellegű hadviselést választ.
Az empátiájára, kedvességére alapoz. Arra, ahogy a nála gyengébbekhez áll. Az alapvető emberségére. Félig kifordul törzsből, kézfejeivel sűrű szemdörzsölgetésbe kezd, mintha csak a sírást akarná elodázni, ajkai, akár csak álla remegnek. Persze az egész testtartás pontosan úgy van megkomponálva, hogy Garsin remekül rálásson, hiszen mi értelme lenne a színháznak, nézők nélkül.
Szó se róla, tényleg beütötte a fejét és a bőre típusából fakadóan valószínűleg nyoma is marad az elkövetkező pár napban, ám Thalyssa az a típus, akit minden áron nyerni akar, ennek érdekében pedig képes akármit megtenni. A győzelem a legfontosabb számára, minden más, legyen szó becsületről, érzelmekről, vagy akár a fájdalomról is, másodlagos. Hiszen bármi, ami nem győz, az veszít, ő pedig nem marad alul, sosem!
A számításai igazak, és Garsin valóban veszi a fáradtságot, hogy megvizsgálja, mekkora kárt okozhatott a birkózásban, Thalyssa hagyja neki. Kifejezetten közel engedi magához, elaltatva minden gyanakvását és figyelmét, Kivárja, míg közel hajolnak hozzá, gyámoltalanul elnyöszörög egy „ott”-ot, jelezve, hol is fáj a feje, ám a pillanatban, ahogy Garsin közelebb hajol, igyekszik mindkét kezével a másik arcára fogni, szorosan ott tartani, maga előtt, hogy aztán kárörvendő, ördögi nevetés közepette kísérelhesse meg ismét végbe vinni mesteri tervét.
Ha nem dől be a trükknek a kardforgató, hát azt sem bánja, akkor kihasználva a pillanatnyi értetlenséget és zavart indítja meg támadásának második hullámát. Bárhogy is, nem rest élni a meglepetés adta előnnyel.*
-Itt van az első leckéd, kardforgató! Sose becsüld alá az ellenséged! HÁÁÁHÁÁ! -*rikácsol diadalmasan, bár magához képest egészen halkan, mert a gyereket felébreszteni semmiképp sem akarja.*-Add meg magad, előbb szabadulsz!
*Megválaszolna ő minden kérdést és megjegyzést, amit mondanak, van is róla véleménye, meg aztán szívesen meg is osztja, de egyelőre minden figyelmét és erőfeszítését leköti a magaslat meghódítása. A vékonyka test egészen nekifeszül a másikénak, Garsin érezheti, ahogy az izmocskák szinte reszketnek a kifejtett erőfeszítésben. Halkan nyög,fél kezével igyekszik az elé tartott kezet eltolni, másikkal a megtámaszkodó csuklóra fogni, hogy afelől a kéz felől már ne érhesse támadás.*
-Ez nem bántalom, csak szeretet! Kapsz egy puszit, hogy megvigasztalódjál! CSIGAHPU…-*de a mondat végét már nem tudja befejezni, a levegővel együtt bent szakad, ahogy Garsin úgy dönt, nem küzd vele többé.
Ahogy a másik nem tart ellen, ő is kibillen az eddig tartott egyensúlyból, ám ahelyett, hogy oldalra hullana, előre esik, így jócskán megbólintva ellenfele kulcscsontját. Az, hogy Garsinnak ezzel fájdalmat okozott-e az adott pillanatban számára irreleváns. Nyekkenve szisszen cifrán, dallamosan anyanyelvén, méltatva a kikötői kardforgatót és felmenőit hat generációra visszamenően, míg lefordul róla. Tompa puffanással érkezik a puha fűbe, tenyerével a homlokát markolja.*
-Minek vagy ilyen csontos, betörted a fejem! Most púpos lesz a homlokom! Szerintem kilökődött az agyam a helyéről!-*nyöszörög drámaian, kurta ujjaival egészen befedi az említett területet.*-Aaahhh nagyon fáááááj!
*A szemei megtelnek könnyekkel, a lehető leggyámoltalanabb, legsajnálatraméltóbb képet nyújtja, amit alakítani lehet. Thalyssa kifejezetten jó eszű kölyök, aki kiváló megfigyelő. Az első nekiveselkedés után tisztává vált számára, Garsint nem tudja legyűrni. Testi erővel nem. Így egészen más jellegű hadviselést választ.
Az empátiájára, kedvességére alapoz. Arra, ahogy a nála gyengébbekhez áll. Az alapvető emberségére. Félig kifordul törzsből, kézfejeivel sűrű szemdörzsölgetésbe kezd, mintha csak a sírást akarná elodázni, ajkai, akár csak álla remegnek. Persze az egész testtartás pontosan úgy van megkomponálva, hogy Garsin remekül rálásson, hiszen mi értelme lenne a színháznak, nézők nélkül.
Szó se róla, tényleg beütötte a fejét és a bőre típusából fakadóan valószínűleg nyoma is marad az elkövetkező pár napban, ám Thalyssa az a típus, akit minden áron nyerni akar, ennek érdekében pedig képes akármit megtenni. A győzelem a legfontosabb számára, minden más, legyen szó becsületről, érzelmekről, vagy akár a fájdalomról is, másodlagos. Hiszen bármi, ami nem győz, az veszít, ő pedig nem marad alul, sosem!
A számításai igazak, és Garsin valóban veszi a fáradtságot, hogy megvizsgálja, mekkora kárt okozhatott a birkózásban, Thalyssa hagyja neki. Kifejezetten közel engedi magához, elaltatva minden gyanakvását és figyelmét, Kivárja, míg közel hajolnak hozzá, gyámoltalanul elnyöszörög egy „ott”-ot, jelezve, hol is fáj a feje, ám a pillanatban, ahogy Garsin közelebb hajol, igyekszik mindkét kezével a másik arcára fogni, szorosan ott tartani, maga előtt, hogy aztán kárörvendő, ördögi nevetés közepette kísérelhesse meg ismét végbe vinni mesteri tervét.
Ha nem dől be a trükknek a kardforgató, hát azt sem bánja, akkor kihasználva a pillanatnyi értetlenséget és zavart indítja meg támadásának második hullámát. Bárhogy is, nem rest élni a meglepetés adta előnnyel.*
-Itt van az első leckéd, kardforgató! Sose becsüld alá az ellenséged! HÁÁÁHÁÁ! -*rikácsol diadalmasan, bár magához képest egészen halkan, mert a gyereket felébreszteni semmiképp sem akarja.*-Add meg magad, előbb szabadulsz!
1517. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-06-04 22:25:42
Üzenet elküldve: 2026-06-04 22:25:42
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 578
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 578
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Kíváncsian figyeli az ismerős mozdulatot, amit korábban is látott már Thalyssától, még a parton. Nem egészen tudja hova tenni a lány megbotránkozását. Vért és életet áldoz, az övéi föl szoktak támadni, de épp egy ilyen varázslatot találna furcsának és félelmetesnek?
Értetlen hunyorgással nézi a vöröskét, de nem kérdez, mert a lány amúgy is megelőzi.*
- Igen, köztük volt. - *Biccent.* - És nem tudom... Gondolom követni kell az elveit, elköteleződni felé... Az élet tisztelete, mások önzetlen megsegítése, könyörületesség, szeretet... Ilyenekről szoktak a papjai beszélni. - *Von vállat, mert ugyan a rokonszenvesebb entitások között van ezen elvek alapján Eeyr, de Garsin lelke nem tűnik túl fogékonynak a vallásosságra. Vagy inkább nem érzi úgy, hogy bármelyik istennek nevezett entitásra szüksége volna ahhoz, hogy úgy élje az életét, ahogy azt ő helyesnek látja.*
- Viszont, ha jól rémlik, ez amúgy is egy elemi ágból származó varázslat. A varázsláshoz nem kell istenek közbenjárása, a saját erődből is megtanulhatsz varázsolni. - *Jut eszébe, hogy talán e tény is ismeretlen Thalyssa előtt. Így kíváncsian lesi, mit szól ehhez a lány. Ez is megbotránkoztatja, vagy lehetőséget lát benne?
Később, elbeszélése után, kétségeit kifejtve kérdéseire azért választ is várna, hiszen rettentően éhezne valami megnyugtató feleletre, hogy bízni tudjon.
Szerencsére - vagy épp sem, de - nem tudja olvasni Thalyssa gondolatait, belső világának alakulását az ő története nyomán. Különben rá kellene ébrednie, hogy veszélyesen sok mindenben ért vele egyet, ez a felismerés pedig nem tenne jót egyébként is sérült lelkivilágának. Még úgy sem, hogy egyébként biztos benne, hogy nem tenne ilyesmit, mert még ebben a sötét fertőben is vannak pislákoló fények, amiket bűn volna kioltani.
Végül mégis kap valamiféle választ, csak ez éppen nem válaszol meg semmit.*
- Nem mintha kétségbe akarnám ezt vonni, de ezzel most mit akarsz mondani, vagy miért mondod ezt éppen most? - *Kérdi, sóhaj helyett mélyen beszívva a levegőt.
Bezzeg aztán a Thalyssa és a gyermekek viszonyát firtató, piszkálódó kérdésére egészen hosszú feleletet kap. Bár teljesen még ez sem tiszta a számára. Elsőre gondolná rendkívül felületesnek a lányt, de aztán meg arról beszél, hogy a szép is csúnyává tud válni a szemében bizonyos tettek láttán. Ami persze végső soron megint arról szól és oda fut ki, hogy ezzel az ő fenyegető magatartása kerül fölemlegetésre.
Nem is tudja, mit mondjon erre az egészre. Csak az ajkai széle rándul meg egy pillanatra, hogy ezzel sajnálatát, vagy kényelmetlenségét fejezi ki, vagy valami egészen mást, azt talán még ő sem tudja. Inkább harap még az ebédjéből, ha tele van a szája, nem is kell beszélnie.
Sokáig azonban nem marad szótlan, mert meg kell vitatniuk a verés dolgát, hogy ki is érdemelné meg azt és miért...
Azért az ő megfigyelőkészsége és következtető képessége sem annyira borzalmas, hogy ne vegye észre, hogy Thalyssa készül valamire, és sejtse, hogy mi is volna az.
Ha más nem, legalább az, ahogy immár a fülbevalóktól is megszabadul a lány, elárulja a szándékát. Garsin mégis kissé lomhán és értetlenül követi le az eseményeket, mert nem érti, miért határozott úgy a vöröske, hogy mégis itt, a húga mellett is neki esne már.
Ennek ellenére egyértelmű lehet, hogy felfogja a helyzetet, mert az öléből félreteszi a kendőt, benne az étellel, és nagyjából ez az utolsó tette, mielőtt a lány rá ugrana.
Ez akár ostoba tett is lehet(ne), de rábízza magát az ítélőképességére, ami azt súgja, hogy a vöröske szemeiben játékosság van és nem gyilkos szándék. Így az ő védekezése sem lesz durva, noha lefogni azért nem hagyja magát, bár kétséges, hogy egyáltalán sikerülhetne-e a másiknak ez, ha ő nem működik együtt.
Fél karjával megtámasztja magát, a másikat meg maga elé kapta, mikor a lány rá ugrott, így most alkarját vízszintesen maga előtt tartva próbálja meg Thalyssát távol tartani és erővel elnyomni magától. A "csigapuszi" kifejezésből pedig elég egyértelmű elképzelései vannak arról, hogy mit is próbál éppen megakadályozni.*
- Mi van azzal, hogy az arcomat békén hagyod? - *Kérdi, miután végre meg tud szólalni. Ugyanis a még a szájában lévő falatot is le kellett előbb küzdenie. Kínjában vigyorog az abszurd helyzeten. Majd belátja, hogy fél kézzel ez nem fog menni, úgyhogy hirtelen elengedi magát és szándéka szerint kihasználná, hogy a vöröske feltehetően neki van feszülve, így pedig remélhetőleg ha kifordul oldalra, akkor esetleg felé tudhat kerekedni, vagy legalább lebillentheti magáról.*
*Kíváncsian figyeli az ismerős mozdulatot, amit korábban is látott már Thalyssától, még a parton. Nem egészen tudja hova tenni a lány megbotránkozását. Vért és életet áldoz, az övéi föl szoktak támadni, de épp egy ilyen varázslatot találna furcsának és félelmetesnek?
Értetlen hunyorgással nézi a vöröskét, de nem kérdez, mert a lány amúgy is megelőzi.*
- Igen, köztük volt. - *Biccent.* - És nem tudom... Gondolom követni kell az elveit, elköteleződni felé... Az élet tisztelete, mások önzetlen megsegítése, könyörületesség, szeretet... Ilyenekről szoktak a papjai beszélni. - *Von vállat, mert ugyan a rokonszenvesebb entitások között van ezen elvek alapján Eeyr, de Garsin lelke nem tűnik túl fogékonynak a vallásosságra. Vagy inkább nem érzi úgy, hogy bármelyik istennek nevezett entitásra szüksége volna ahhoz, hogy úgy élje az életét, ahogy azt ő helyesnek látja.*
- Viszont, ha jól rémlik, ez amúgy is egy elemi ágból származó varázslat. A varázsláshoz nem kell istenek közbenjárása, a saját erődből is megtanulhatsz varázsolni. - *Jut eszébe, hogy talán e tény is ismeretlen Thalyssa előtt. Így kíváncsian lesi, mit szól ehhez a lány. Ez is megbotránkoztatja, vagy lehetőséget lát benne?
Később, elbeszélése után, kétségeit kifejtve kérdéseire azért választ is várna, hiszen rettentően éhezne valami megnyugtató feleletre, hogy bízni tudjon.
Szerencsére - vagy épp sem, de - nem tudja olvasni Thalyssa gondolatait, belső világának alakulását az ő története nyomán. Különben rá kellene ébrednie, hogy veszélyesen sok mindenben ért vele egyet, ez a felismerés pedig nem tenne jót egyébként is sérült lelkivilágának. Még úgy sem, hogy egyébként biztos benne, hogy nem tenne ilyesmit, mert még ebben a sötét fertőben is vannak pislákoló fények, amiket bűn volna kioltani.
Végül mégis kap valamiféle választ, csak ez éppen nem válaszol meg semmit.*
- Nem mintha kétségbe akarnám ezt vonni, de ezzel most mit akarsz mondani, vagy miért mondod ezt éppen most? - *Kérdi, sóhaj helyett mélyen beszívva a levegőt.
Bezzeg aztán a Thalyssa és a gyermekek viszonyát firtató, piszkálódó kérdésére egészen hosszú feleletet kap. Bár teljesen még ez sem tiszta a számára. Elsőre gondolná rendkívül felületesnek a lányt, de aztán meg arról beszél, hogy a szép is csúnyává tud válni a szemében bizonyos tettek láttán. Ami persze végső soron megint arról szól és oda fut ki, hogy ezzel az ő fenyegető magatartása kerül fölemlegetésre.
Nem is tudja, mit mondjon erre az egészre. Csak az ajkai széle rándul meg egy pillanatra, hogy ezzel sajnálatát, vagy kényelmetlenségét fejezi ki, vagy valami egészen mást, azt talán még ő sem tudja. Inkább harap még az ebédjéből, ha tele van a szája, nem is kell beszélnie.
Sokáig azonban nem marad szótlan, mert meg kell vitatniuk a verés dolgát, hogy ki is érdemelné meg azt és miért...
Azért az ő megfigyelőkészsége és következtető képessége sem annyira borzalmas, hogy ne vegye észre, hogy Thalyssa készül valamire, és sejtse, hogy mi is volna az.
Ha más nem, legalább az, ahogy immár a fülbevalóktól is megszabadul a lány, elárulja a szándékát. Garsin mégis kissé lomhán és értetlenül követi le az eseményeket, mert nem érti, miért határozott úgy a vöröske, hogy mégis itt, a húga mellett is neki esne már.
Ennek ellenére egyértelmű lehet, hogy felfogja a helyzetet, mert az öléből félreteszi a kendőt, benne az étellel, és nagyjából ez az utolsó tette, mielőtt a lány rá ugrana.
Ez akár ostoba tett is lehet(ne), de rábízza magát az ítélőképességére, ami azt súgja, hogy a vöröske szemeiben játékosság van és nem gyilkos szándék. Így az ő védekezése sem lesz durva, noha lefogni azért nem hagyja magát, bár kétséges, hogy egyáltalán sikerülhetne-e a másiknak ez, ha ő nem működik együtt.
Fél karjával megtámasztja magát, a másikat meg maga elé kapta, mikor a lány rá ugrott, így most alkarját vízszintesen maga előtt tartva próbálja meg Thalyssát távol tartani és erővel elnyomni magától. A "csigapuszi" kifejezésből pedig elég egyértelmű elképzelései vannak arról, hogy mit is próbál éppen megakadályozni.*
- Mi van azzal, hogy az arcomat békén hagyod? - *Kérdi, miután végre meg tud szólalni. Ugyanis a még a szájában lévő falatot is le kellett előbb küzdenie. Kínjában vigyorog az abszurd helyzeten. Majd belátja, hogy fél kézzel ez nem fog menni, úgyhogy hirtelen elengedi magát és szándéka szerint kihasználná, hogy a vöröske feltehetően neki van feszülve, így pedig remélhetőleg ha kifordul oldalra, akkor esetleg felé tudhat kerekedni, vagy legalább lebillentheti magáról.*
1516. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-06-04 20:06:49
Üzenet elküldve: 2026-06-04 20:06:49
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 71
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 71
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Hitetlenkedve horkant a kijelentésre, miszerint Garsinnak nincsenek istenei. Egyszerűen elgondolni sem tudja a tényt, hogy valaki ne higgyen senkiben és semmiben sem, hiszen maga az emberi természet is ebből fakad. Hisznek, mert szeretnek hinni és tartoznak, mert szeretnek valahová tartozni.
Elnyíló ajkakkal hallgatja mire képesek ezek a papok. Sosem volt idegen számára a vérrel való áldozás, életet ajándékozni azért, hogy életet kapjon, vagy ajándékot kapni a kedves, éltető gesztusért, melyet az istenének mutatott be, ám az, hogy istentől fakadó erővel felruházva holmi papok visszanövesszék emberek végtagjait…
Semmit sem adnak ingyen ebben a világban, Thalyssa pedig elképzelni nem tudja, mit fizethet az a szolga az urának, aki ekkora kegyet, hatalmat ad neki. Húst és vért teremteni a meddő csonkból. A lány alig észrevehetően megrázkódik, hüvelykjével holdas félkörívet ír le a homlokán, hosszú körmét függőlegesen húzza le ajkain, majd szegycsontja tájékán kört ír le, melybe fürge, homlokára festett félholdhoz hasonló motívumot kanyarít, csak fejjel lefelé. A vallásokban jártas ember könnyen felismerheti, vallási mozdulatsort mímelt a lány, olyat, amelyhez a védelem reményét társítja. Merthogy biztos abban, végtagot visszanöveszteni bármi, de természetes és normális nem lehet. Istentelen üzelkedés az olyasmi.*
-És…miből merítik ezt a sok….gyógyító mágiát? -*a gyógyítót erősen kétkedve, már-már szarkasztikusan ejti.*-miféle isten ez az Eeyr? Mivel fizetnek neki, hogy ekkora ajándékot ad a szolgáinak? Ez is egy volt az istenségeitek közül, amelyikek leszédültek az égből nagy mulatságukban?
*Most rajta a sor, hogy megértő türelemmel hallgassa Garsint. Olvassa a tartását, az arcát, a hangjának hordozását, a tekintetét. Mikor néz rá, mikor pillant másfelé. Rá kell jönnie, szereti hallgatni azt, hogy mit mond a másik, mert addig is csöndben lehet. Garsin pedig mesél, többről is, mint gondolja. Thalyssa általa ismeri meg igazán a közeget, amibe belecsöppent és az embereket, akik élik ezt a… fertőt. Mert máshogy nem tudná leírni, azt, amit a másik felvázol számára. Hallva a bűnbandákról, a zálogról, melyet egy nála, akkor nem sokkal – talán épp, hogy semmivel sem- idősebb leányka jelent, a kínzásokról, gyötrésekről Thalyssa csak arra tud gondolni, ha kompletten kigyulladna az egész Kikötő és annak minden kerülete, azért sem lenne kár.
A gondolatra lebiggyeszti alsó ajkát, elgondolkodva simít végig hüvelykjével rajta. A tűz talán túlságosan is drasztikus lenne és nem egészen effektív, nem elég pusztító. Egy járvány, az viszont egészen más volna. Nem válogatna, nem kímélne, nem lehetne kijátszani. Elpusztítana mindent és mindenkit, mert egy olyan népért, aki a leányait zálogba adja, ahol a férfiak őket gyermekfeleségként elfogadják, ahol egyik a másikat gyötri aranyért, kelméért és földért, nem kár.
Garsin is ebből a nemzetből van, foggal-körömmel tiltakozva az övé ellen. Nem hibáztatja Thalyssa, hiszen ebben nőtt fel. Megmételyezte a fertő. Talán gyógyíthatatlanul. Talán érte sem lenne kár.
Tekintete végül a gyermek arcára siklik.
Vajon érte sem lenne kár?
A szemöldöke összeszalad, a gondolatra -és a belé nyilalló felismerésre egycsapásra elszégyelli magát.
Annak idején soha nem lettek volna ilyen gondolatai, de ez a hely, ez a közeg, a sós levegő és éber álmok a legrosszabbat hozzák ki belőle. Olyan gondolatokat ébresztenek benne, olyan felismerésekkel gyötrik, amiért a törzse kitagadná. Száműzné, mint a legendáikban élő Vérhold Bajadért. Törzsük egyik legkiválóbb boszorkánya és második papnője volt, azonban a vérszomj, féltékenység, irigység és gyűlölet felülkerekedett rajta. Förtelmes, kimondhatatlan tette után a mocsárba száműzték. Távol a törzstől, távol az emberektől. Talán ő is olyan lett, mint Durga, talán maga is megőrült. Vagy meg fog… *
-Igazad lehet Garsin… talán valóban nem vagy közénk való.
*A lány hangja jóval halkabb, már-már elgyötört. Még mindig bántja a korábbi néma gondolatmenet felismerése. Talán meg is riasztja, lévén sosem hitte, hogy ilyesmi lappanghat benne. Hogy…egyáltalán megfogalmazódhat bármi ehhez hasonló az ő elméjében. Tudja, valami gyökeret vert benne, aminek soha nem lett volna szabad. És sejti, ez a valami ki fog csírázni, szárba fog szökkenni, s a pillanat, mikor virágot bont lesz a nap, mikor Thalyssa Lwyd megszűnik Thalyssa lenni, hogy átforduljon valami egészen másba. Valamibe, amivel senki nem értene egyet, akit valaha tisztelt és akire felnézett. Mély levegőt vesz, élesen fújja ki az orrán, mintha ezzel együtt megpróbálna minden negativitást és aggodalmat is eltávolítani. Mélyen szívja be a következőt, hagyja, hogy tüdeje kitáguljon, megteljen a földes, erdei illattal. Az arcvonásai ellazulnak, a vállát leengedi. A sötét gondolatokat és felismerést agyának leghátsó, legrejtettebb zugainak egyikébe söpri és letakarja. Hiszen… ami nincs szem előtt, az nincs ott.*
-Nem szeretem az újszülött csecsemőket. És a gyermeksírást sem. -*javítja ki az állítást.*-Az újszülött csecsemők egészen rútak. Ráncosak, kékek-lilák vagy fehérek és istentelenül hangosak. És akkor még örülhetsz, ha hangosak… mert a nagyobb baj az van, ha csöndesek. Mert, ha a megszült fióka csöndes, akkor hamarosan az anyja lesz hangos. Vagy az apja. Házfüggő. De valaki mindenképp sírni fog, vagy ordítani. Nem szeretem a csúnya dolgokat, Garsin. Ezért tetszel nekem, mert te nem vagy csúnya. Ziisu sem az. Jó érzés nézni titeket. De mikor Ziisu vinnyogni kezd, megcsúnyul. Hasonlóan, mint te, mikor pengével fenyegetsz. Mert ilyenkor már nem látom benned a szépséget és csalódom a szemeimben, mert megcsaltak. De még fiatal vagyok, még megcsalatkozhatnak.
*A kijelentésre, miszerint fájdalmat és félelmet okozott, emiatt akár ő is megérdemelhetné a verést sunyin, laposakat pislog. Pontosan úgy, mint ahogy bármelyik macska tenné, aki pillanatokon belül játékos támadásba fog lendülni. Ajkait összepréseli, az alvó kislánytól elfordul, térdel odébb araszol, egyre közelebb Garsinhoz.*
-Szóval fájdalmat és félelmet okoztam neked. -*vonja fel a szemöldökét, egyetértően bólogat öblöseket, miközben gondosan húzza ki a fülébe akasztott hosszú fülbevalókat, Ziisu mellé ejtve a fészekbe.*-Nagyon sajnálom… hadd tegyem jóvá!
*Nem kérdez, nem figyelmeztet. Hirtelen mozdul, ültében próbálja a földre sodorni a másikat, egész súlyát igyekezve belevinni a manőverbe. Kezeivel próbál gyors modulattal Garsin kezeire fogni, minél inkább felé kerekedni, a hasára ülni, hogy a térdei alá birkózhassa a másik kezét, így próbálva megelőzni minden tiltakozást, vagy védekezést. A mozdulatai rutinosak, bár eddigi „ellenfelei” általában vele egymagasak vagy kisebbek, és súlyban hasonlóak voltak, lévén mind a testvére és játszótársa volt.*
-Csigapuszi! -*préseli ki magából elszántan, a küzdelem hevében, egyre csak igyekezve lenyomni a kardforgatót, kidugott nyelvével minél közelebb kerülni a másikhoz, hogy álltól-halántékig képen nyalhassa.*
A hozzászólás írója (Thalyssa Lwyd) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.06.04 20:08:24
*Hitetlenkedve horkant a kijelentésre, miszerint Garsinnak nincsenek istenei. Egyszerűen elgondolni sem tudja a tényt, hogy valaki ne higgyen senkiben és semmiben sem, hiszen maga az emberi természet is ebből fakad. Hisznek, mert szeretnek hinni és tartoznak, mert szeretnek valahová tartozni.
Elnyíló ajkakkal hallgatja mire képesek ezek a papok. Sosem volt idegen számára a vérrel való áldozás, életet ajándékozni azért, hogy életet kapjon, vagy ajándékot kapni a kedves, éltető gesztusért, melyet az istenének mutatott be, ám az, hogy istentől fakadó erővel felruházva holmi papok visszanövesszék emberek végtagjait…
Semmit sem adnak ingyen ebben a világban, Thalyssa pedig elképzelni nem tudja, mit fizethet az a szolga az urának, aki ekkora kegyet, hatalmat ad neki. Húst és vért teremteni a meddő csonkból. A lány alig észrevehetően megrázkódik, hüvelykjével holdas félkörívet ír le a homlokán, hosszú körmét függőlegesen húzza le ajkain, majd szegycsontja tájékán kört ír le, melybe fürge, homlokára festett félholdhoz hasonló motívumot kanyarít, csak fejjel lefelé. A vallásokban jártas ember könnyen felismerheti, vallási mozdulatsort mímelt a lány, olyat, amelyhez a védelem reményét társítja. Merthogy biztos abban, végtagot visszanöveszteni bármi, de természetes és normális nem lehet. Istentelen üzelkedés az olyasmi.*
-És…miből merítik ezt a sok….gyógyító mágiát? -*a gyógyítót erősen kétkedve, már-már szarkasztikusan ejti.*-miféle isten ez az Eeyr? Mivel fizetnek neki, hogy ekkora ajándékot ad a szolgáinak? Ez is egy volt az istenségeitek közül, amelyikek leszédültek az égből nagy mulatságukban?
*Most rajta a sor, hogy megértő türelemmel hallgassa Garsint. Olvassa a tartását, az arcát, a hangjának hordozását, a tekintetét. Mikor néz rá, mikor pillant másfelé. Rá kell jönnie, szereti hallgatni azt, hogy mit mond a másik, mert addig is csöndben lehet. Garsin pedig mesél, többről is, mint gondolja. Thalyssa általa ismeri meg igazán a közeget, amibe belecsöppent és az embereket, akik élik ezt a… fertőt. Mert máshogy nem tudná leírni, azt, amit a másik felvázol számára. Hallva a bűnbandákról, a zálogról, melyet egy nála, akkor nem sokkal – talán épp, hogy semmivel sem- idősebb leányka jelent, a kínzásokról, gyötrésekről Thalyssa csak arra tud gondolni, ha kompletten kigyulladna az egész Kikötő és annak minden kerülete, azért sem lenne kár.
A gondolatra lebiggyeszti alsó ajkát, elgondolkodva simít végig hüvelykjével rajta. A tűz talán túlságosan is drasztikus lenne és nem egészen effektív, nem elég pusztító. Egy járvány, az viszont egészen más volna. Nem válogatna, nem kímélne, nem lehetne kijátszani. Elpusztítana mindent és mindenkit, mert egy olyan népért, aki a leányait zálogba adja, ahol a férfiak őket gyermekfeleségként elfogadják, ahol egyik a másikat gyötri aranyért, kelméért és földért, nem kár.
Garsin is ebből a nemzetből van, foggal-körömmel tiltakozva az övé ellen. Nem hibáztatja Thalyssa, hiszen ebben nőtt fel. Megmételyezte a fertő. Talán gyógyíthatatlanul. Talán érte sem lenne kár.
Tekintete végül a gyermek arcára siklik.
Vajon érte sem lenne kár?
A szemöldöke összeszalad, a gondolatra -és a belé nyilalló felismerésre egycsapásra elszégyelli magát.
Annak idején soha nem lettek volna ilyen gondolatai, de ez a hely, ez a közeg, a sós levegő és éber álmok a legrosszabbat hozzák ki belőle. Olyan gondolatokat ébresztenek benne, olyan felismerésekkel gyötrik, amiért a törzse kitagadná. Száműzné, mint a legendáikban élő Vérhold Bajadért. Törzsük egyik legkiválóbb boszorkánya és második papnője volt, azonban a vérszomj, féltékenység, irigység és gyűlölet felülkerekedett rajta. Förtelmes, kimondhatatlan tette után a mocsárba száműzték. Távol a törzstől, távol az emberektől. Talán ő is olyan lett, mint Durga, talán maga is megőrült. Vagy meg fog… *
-Igazad lehet Garsin… talán valóban nem vagy közénk való.
*A lány hangja jóval halkabb, már-már elgyötört. Még mindig bántja a korábbi néma gondolatmenet felismerése. Talán meg is riasztja, lévén sosem hitte, hogy ilyesmi lappanghat benne. Hogy…egyáltalán megfogalmazódhat bármi ehhez hasonló az ő elméjében. Tudja, valami gyökeret vert benne, aminek soha nem lett volna szabad. És sejti, ez a valami ki fog csírázni, szárba fog szökkenni, s a pillanat, mikor virágot bont lesz a nap, mikor Thalyssa Lwyd megszűnik Thalyssa lenni, hogy átforduljon valami egészen másba. Valamibe, amivel senki nem értene egyet, akit valaha tisztelt és akire felnézett. Mély levegőt vesz, élesen fújja ki az orrán, mintha ezzel együtt megpróbálna minden negativitást és aggodalmat is eltávolítani. Mélyen szívja be a következőt, hagyja, hogy tüdeje kitáguljon, megteljen a földes, erdei illattal. Az arcvonásai ellazulnak, a vállát leengedi. A sötét gondolatokat és felismerést agyának leghátsó, legrejtettebb zugainak egyikébe söpri és letakarja. Hiszen… ami nincs szem előtt, az nincs ott.*
-Nem szeretem az újszülött csecsemőket. És a gyermeksírást sem. -*javítja ki az állítást.*-Az újszülött csecsemők egészen rútak. Ráncosak, kékek-lilák vagy fehérek és istentelenül hangosak. És akkor még örülhetsz, ha hangosak… mert a nagyobb baj az van, ha csöndesek. Mert, ha a megszült fióka csöndes, akkor hamarosan az anyja lesz hangos. Vagy az apja. Házfüggő. De valaki mindenképp sírni fog, vagy ordítani. Nem szeretem a csúnya dolgokat, Garsin. Ezért tetszel nekem, mert te nem vagy csúnya. Ziisu sem az. Jó érzés nézni titeket. De mikor Ziisu vinnyogni kezd, megcsúnyul. Hasonlóan, mint te, mikor pengével fenyegetsz. Mert ilyenkor már nem látom benned a szépséget és csalódom a szemeimben, mert megcsaltak. De még fiatal vagyok, még megcsalatkozhatnak.
*A kijelentésre, miszerint fájdalmat és félelmet okozott, emiatt akár ő is megérdemelhetné a verést sunyin, laposakat pislog. Pontosan úgy, mint ahogy bármelyik macska tenné, aki pillanatokon belül játékos támadásba fog lendülni. Ajkait összepréseli, az alvó kislánytól elfordul, térdel odébb araszol, egyre közelebb Garsinhoz.*
-Szóval fájdalmat és félelmet okoztam neked. -*vonja fel a szemöldökét, egyetértően bólogat öblöseket, miközben gondosan húzza ki a fülébe akasztott hosszú fülbevalókat, Ziisu mellé ejtve a fészekbe.*-Nagyon sajnálom… hadd tegyem jóvá!
*Nem kérdez, nem figyelmeztet. Hirtelen mozdul, ültében próbálja a földre sodorni a másikat, egész súlyát igyekezve belevinni a manőverbe. Kezeivel próbál gyors modulattal Garsin kezeire fogni, minél inkább felé kerekedni, a hasára ülni, hogy a térdei alá birkózhassa a másik kezét, így próbálva megelőzni minden tiltakozást, vagy védekezést. A mozdulatai rutinosak, bár eddigi „ellenfelei” általában vele egymagasak vagy kisebbek, és súlyban hasonlóak voltak, lévén mind a testvére és játszótársa volt.*
-Csigapuszi! -*préseli ki magából elszántan, a küzdelem hevében, egyre csak igyekezve lenyomni a kardforgatót, kidugott nyelvével minél közelebb kerülni a másikhoz, hogy álltól-halántékig képen nyalhassa.*
A hozzászólás írója (Thalyssa Lwyd) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.06.04 20:08:24
1515. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-06-01 01:30:53
Üzenet elküldve: 2026-06-01 01:30:53
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 578
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 578
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Megzavarodva néz a lányra, hogy most vajon mit mondott, amivel kiérdemelte a haragját? Talán szemtelen még maga a feltételezés is, hogy ilyesmire _ne_ volna képes az ő Apácskája? Csak erre tud gondolni, mert az ellenkező esetben véleménye szerint csak hízelgő lehetne a felvetése...
Hogy az a bizonyos Rigó nála nagyobb és erősebb volna, azt kétkedve fogadja. Nem azért mintha magát annyira felülmúlhatatlannak tartaná, csak emlékei szerint a nő tündér, azok meg nem szoktak olyan nagyra nőni. Na, de nem is a tények itt a lényeg, hanem a fenyegető szándék, bár ez utóbbi szerencsére elég gyermeteg természetű. Mint mikor kölykök veszekednek rajta, hogy kinek az apja a nagyobb és erősebb.
Meglepetésére azonban az egész mondandó végkicsengése mégis az, hogy azon van fölháborodva a lány, hogy egy ilyen képességet feltételezett az ő Apácskájáról és nem azon, hogy kétségbe vonásra utalt a kérdése.*
- Mint már mondtam, nekem nincsenek isteneim. - *Javítja ki a vöröskét futólag.*
- Akiket errefelé akként emlegetnek, azok közül Eeyr mágusai képesek visszanöveszteni végtagokat is, egyéb gyógyító mágiák mellett. - *Biccent.*
- Talán a többi vallás mágusai is, de erről tudok. - *Vonja vállát, mert a vallásokban nem mélyedt el komolyabban a szükségesnél, viszont Artheniorban akaratlan is hall az ember ezt-azt Eeyr híveiről, hiszen még a könyvtár is a templomban van.
Később úgy tűnik, mégsem sikerül elülni hagynia a témát a kis boszorkány bosszúvágyával kapcsolatban. És alighanem az érzései egy része is kiülhetett az arcára, mert látszólag az ő testbeszéde ösztönzi arra a lányt, hogy beszédbe kezdjen.
Végighallgatja őt, figyelemmel, türelmesen. Nem szól közbe, holott olykor volnának ellenvetései, megjegyzései, de kivárja, hogy Thalyssa elmondja, amit szeretne, mert érteni kívánja őt. Meg kifürkészni, hogy mennyi a színjáték és mennyi a valóság a másik szavaiban, hol gabalyodik bele, de a lány végig olyan természetességgel és hittel beszél, hogy Garsin szemében őszintének tűnik. Ami talán még jobban zavarja, mintha végre jelét látná annak, hogy átverni igyekeznek őt.
A hosszabb szünetnél már nyitja a száját, de a lány végül még folytatja, hagyja hát. Utána meg ő hallgat egy darabig, mert nem is tudja, hol kezdje a választ.*
- Én inkább mondanám, hogy főleg itt, a Kikötőben nem sokan hitegetik magukat azzal, hogy szabadok volnának. Én sem tettem soha. A szüleim sem...
Nem fogom mentegetni őket, mert nem bocsájtottam meg nekik, de tudom, hogy nem teljesen önszántukból adtak oda az uramnak. Nem csak az volt a bűne, hogy rám feküdt. Válogatott módokon szerette gyötörni az embereket. És egy-egy emberrel talán még szembe lehet szállni, de itt bűnbandák vannak, neki is voltak emberei. Cserébe nincsenek törvények, legfeljebb amit az egyes bűnbandák maguk között kikiáltanak. Semmi nem véd meg, ha egy ilyen banda fenyeget... Úgy alkudozol, ahogy tudsz. Abban az alkuban én lettem a zálog, a menekvés. A családomnak. Nekem meg az uram mellett kellett meghoznom a magam alkujait, hogy túléljek. - *Tart egy kis hatásszünetet, mielőtt váltana.*
- Szeretnék bízni benned, de amit te kínálsz, az számomra egészen hasonló. Nem úgy hangzik, mintha választást hagynál és szabadságot. Mert mi van, ha hiszek neked, de nemet mondok? Milyen következményei lehetnek? Milyen megalkuvásokra lesz szükségem, hogy ne kelljen fenyegetéstől tartanom? - *Mondja ki, mitől is fél igazából. Azt, hogy valójában egészen biztos benne, hogy ő semmiféle oltárhoz nem fog vonulni ezzel a kislánnyal, főleg nem "házasulási" szándékkal - mert amellett, hogy nevetséges, taszító is az elgondolás -, nem mondja, a már említett félelem miatt.
Ha ezt sikerül megbeszélniük és egyikük sem hagyja faképnél a másikat a végén, akkor valószínű, a közeledést is engedi maga és a húga felé. Bár tekintetéből nem múlik a gyanakvás és a készenlét, igyekszik nyugalmat erőltetni magára. Ami valamivel könnyebben megy, miután Thalyssa viselkedését és pillantását, amivel a picihez fordul, egészen gyengédnek találja. A lány testbeszéde, ellágyuló vonásai számára többet számítanak, mint a szavai. De azért tagadhatatlan, hogy a kedves megjegyzések, az ajándék ígérete, na meg a tréfás hangvétel is sokat vet a latba.
Garsin hosszan kilélegez és nehezen, de leengedi képzeletbeli pajzsát.*
- Azt hittem, nem szereted a gyerekeket. - *Jegyzi meg pimasz vigyorral, mintha ez ugratásra adhatna okot. De hát a vöröske sem tagadhatná, hogy nem úgy néz ki, mint aki irtózik a babáktól.
Következő kérdésére aztán nem várt választ kap. Meg mellé még egy vallomást is. De amúgy sem számított szokványos feleletre, így csak félig sikerül őt letaglózni. Helyette emészti az elhangzottakat egy-két pillanatig.
Hogy a lány azt gondolja, szereti őt, az még úgy is meglepi, hogy tudja, amúgy milyen jövőről képzeleg. Ettől még a jelenben nem kellene ilyeneket mondania... gondolnia...
Hogy a szeretetet ilyen elvekkel köti össze, az pedig aggasztó.*
- Te is fájdalmat és félelmet okoztál nekem. És én nem csak magamat féltettem. Innen nézve még neked járna az a verés. - *Dönt úgy, hogy belemegy a másik életszemléletébe, szabályaiba. Szívesebben verne belé értelmet szavakkal, mint ököllel. Nem mintha utóbbit tervezné, különben nem igyekezne így kikerülni a kihívást.*
*Megzavarodva néz a lányra, hogy most vajon mit mondott, amivel kiérdemelte a haragját? Talán szemtelen még maga a feltételezés is, hogy ilyesmire _ne_ volna képes az ő Apácskája? Csak erre tud gondolni, mert az ellenkező esetben véleménye szerint csak hízelgő lehetne a felvetése...
Hogy az a bizonyos Rigó nála nagyobb és erősebb volna, azt kétkedve fogadja. Nem azért mintha magát annyira felülmúlhatatlannak tartaná, csak emlékei szerint a nő tündér, azok meg nem szoktak olyan nagyra nőni. Na, de nem is a tények itt a lényeg, hanem a fenyegető szándék, bár ez utóbbi szerencsére elég gyermeteg természetű. Mint mikor kölykök veszekednek rajta, hogy kinek az apja a nagyobb és erősebb.
Meglepetésére azonban az egész mondandó végkicsengése mégis az, hogy azon van fölháborodva a lány, hogy egy ilyen képességet feltételezett az ő Apácskájáról és nem azon, hogy kétségbe vonásra utalt a kérdése.*
- Mint már mondtam, nekem nincsenek isteneim. - *Javítja ki a vöröskét futólag.*
- Akiket errefelé akként emlegetnek, azok közül Eeyr mágusai képesek visszanöveszteni végtagokat is, egyéb gyógyító mágiák mellett. - *Biccent.*
- Talán a többi vallás mágusai is, de erről tudok. - *Vonja vállát, mert a vallásokban nem mélyedt el komolyabban a szükségesnél, viszont Artheniorban akaratlan is hall az ember ezt-azt Eeyr híveiről, hiszen még a könyvtár is a templomban van.
Később úgy tűnik, mégsem sikerül elülni hagynia a témát a kis boszorkány bosszúvágyával kapcsolatban. És alighanem az érzései egy része is kiülhetett az arcára, mert látszólag az ő testbeszéde ösztönzi arra a lányt, hogy beszédbe kezdjen.
Végighallgatja őt, figyelemmel, türelmesen. Nem szól közbe, holott olykor volnának ellenvetései, megjegyzései, de kivárja, hogy Thalyssa elmondja, amit szeretne, mert érteni kívánja őt. Meg kifürkészni, hogy mennyi a színjáték és mennyi a valóság a másik szavaiban, hol gabalyodik bele, de a lány végig olyan természetességgel és hittel beszél, hogy Garsin szemében őszintének tűnik. Ami talán még jobban zavarja, mintha végre jelét látná annak, hogy átverni igyekeznek őt.
A hosszabb szünetnél már nyitja a száját, de a lány végül még folytatja, hagyja hát. Utána meg ő hallgat egy darabig, mert nem is tudja, hol kezdje a választ.*
- Én inkább mondanám, hogy főleg itt, a Kikötőben nem sokan hitegetik magukat azzal, hogy szabadok volnának. Én sem tettem soha. A szüleim sem...
Nem fogom mentegetni őket, mert nem bocsájtottam meg nekik, de tudom, hogy nem teljesen önszántukból adtak oda az uramnak. Nem csak az volt a bűne, hogy rám feküdt. Válogatott módokon szerette gyötörni az embereket. És egy-egy emberrel talán még szembe lehet szállni, de itt bűnbandák vannak, neki is voltak emberei. Cserébe nincsenek törvények, legfeljebb amit az egyes bűnbandák maguk között kikiáltanak. Semmi nem véd meg, ha egy ilyen banda fenyeget... Úgy alkudozol, ahogy tudsz. Abban az alkuban én lettem a zálog, a menekvés. A családomnak. Nekem meg az uram mellett kellett meghoznom a magam alkujait, hogy túléljek. - *Tart egy kis hatásszünetet, mielőtt váltana.*
- Szeretnék bízni benned, de amit te kínálsz, az számomra egészen hasonló. Nem úgy hangzik, mintha választást hagynál és szabadságot. Mert mi van, ha hiszek neked, de nemet mondok? Milyen következményei lehetnek? Milyen megalkuvásokra lesz szükségem, hogy ne kelljen fenyegetéstől tartanom? - *Mondja ki, mitől is fél igazából. Azt, hogy valójában egészen biztos benne, hogy ő semmiféle oltárhoz nem fog vonulni ezzel a kislánnyal, főleg nem "házasulási" szándékkal - mert amellett, hogy nevetséges, taszító is az elgondolás -, nem mondja, a már említett félelem miatt.
Ha ezt sikerül megbeszélniük és egyikük sem hagyja faképnél a másikat a végén, akkor valószínű, a közeledést is engedi maga és a húga felé. Bár tekintetéből nem múlik a gyanakvás és a készenlét, igyekszik nyugalmat erőltetni magára. Ami valamivel könnyebben megy, miután Thalyssa viselkedését és pillantását, amivel a picihez fordul, egészen gyengédnek találja. A lány testbeszéde, ellágyuló vonásai számára többet számítanak, mint a szavai. De azért tagadhatatlan, hogy a kedves megjegyzések, az ajándék ígérete, na meg a tréfás hangvétel is sokat vet a latba.
Garsin hosszan kilélegez és nehezen, de leengedi képzeletbeli pajzsát.*
- Azt hittem, nem szereted a gyerekeket. - *Jegyzi meg pimasz vigyorral, mintha ez ugratásra adhatna okot. De hát a vöröske sem tagadhatná, hogy nem úgy néz ki, mint aki irtózik a babáktól.
Következő kérdésére aztán nem várt választ kap. Meg mellé még egy vallomást is. De amúgy sem számított szokványos feleletre, így csak félig sikerül őt letaglózni. Helyette emészti az elhangzottakat egy-két pillanatig.
Hogy a lány azt gondolja, szereti őt, az még úgy is meglepi, hogy tudja, amúgy milyen jövőről képzeleg. Ettől még a jelenben nem kellene ilyeneket mondania... gondolnia...
Hogy a szeretetet ilyen elvekkel köti össze, az pedig aggasztó.*
- Te is fájdalmat és félelmet okoztál nekem. És én nem csak magamat féltettem. Innen nézve még neked járna az a verés. - *Dönt úgy, hogy belemegy a másik életszemléletébe, szabályaiba. Szívesebben verne belé értelmet szavakkal, mint ököllel. Nem mintha utóbbit tervezné, különben nem igyekezne így kikerülni a kihívást.*
1514. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-05-31 19:30:11
Üzenet elküldve: 2026-05-31 19:30:11
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 71
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 71
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Garsin nem veszi őt komolyan. Thalyssa szentül meg van róla győződve a lány csak bolondját járatja vele. Még hogy ha levágja valaki ujját, visszanövesszék neki! Hát mi az ő Apácskája, gyíkfi?! Nem áll tőle távol, hogy odacsapjon a másiknak, lévén igazi sértésként éli meg az ő mestere képességének firtatását, fel sem merül benne, a kardforgató kérdései komolyak is lehetnek, hova tovább, őszinték!*
-Nagyon vigyázz magadra Garsin Elthur, mert még egy ilyen szemtelen kérdés és Ziisu szeme láttára leszel elverve! Engem nem érdekel, hogy a nyakadban kezdődik a combod, vertem meg már nálad nagyobbat is! Egyszer még Rigóval is megverekedtem, pedig aztán az nagyobb, meg erősebb is, mint te!
*Mondjuk, azt már nem teszi hozzá, hogy a verekedésnek csúnya vége lett, majd egy holdfordulót bicegett mankóval a hóna alatt, dehát Garsinnak nem kell tudnia mindenről! *
-Apácska nem bazári majom és nem is gyíkfi, hanem egy nagytudású gyógyító agg! Hogy növeszthetne vissza végtagokat?! Még az istenek sem képesek ilyesmire. Vagy a tieid igen?
*Így a csonttörés kérdésére sem kap már választ a nő. Helyette kétkedő, kutató, olvasó tekintet a jussa. A lány ajkai megrándulnak, két alkarját a kosár peremére helyezi, úgy lógatja le, megpihentetve őket. Fejét enyhén oldalra billenti.*
-Nézd, én tudom, hogy te félsz. -*valamivel közelebb hajol, szemeit összeszűkíti. Arra már nem tér ki mitől is félhet Garsin.*- De ez nem egy rossz dolog. Ez a legjobb dolog, ami veled történhet. A magad fajták -*kézfejével apró kört ír le, mintha képzeletbeli malmot hajtana*- máshogy élik meg azt, ha valakiké, mert ti a gazdáitok szabadságában éltek. Az uraitokéban, a királyaitokéban, gazdagokéban. Olyanok vagytok, mint az énekesmadarak, akik hálóval fedett kertben éltek. Daloltok, mert boldogok vagytok és boldogok vagytok, mert azt hiszitek szabadok is. De nem vagytok azok. Nálunk nincs háló. Szabadon repülsz, a kert pedig a mi istenünk, akihez mindig hazatérhetsz. Nekünk nincs gazdánk, csak otthonunk. Ha pedig az enyém vagy, nem azért vagy az enyém, mert én vagyok a háló, ami nem enged szabadnak lenni. Azért vagy az enyém, hogy soha ne feszíthessenek feléd hálót vagy zárjanak kalitkába. Te pedig ugyan ezt teszed velem. Vigyázol rám, hogy vigyázhassak rád. Ezért leszek dühös, mikor arra gondolok, hogy bántottak téged, érted? Mert a ti nagy szabadságotokban nem tudom elgondolni sem, hogy lehet az, hogy bántottak téged és ezt a tieid hagyták. Mert a tieid...neki adtak téged annak az embernek, igaz-e? Mint egy jószágot. Talán még aranyat is kaptak érted. Így csinálják a "civilizált világban". Hagyták, hogy megtörténjen veled, ami megtörtént. A mieink -*int maga felé*- Nem ilyenek. Mi vigyázunk a leányainkra.
*A lány lehajtja a fejét, nem beszél tovább. Hosszú pillanatra hallgat el. Nem meséli el, mit tett azzal a katonával a nénéje, amelyik egyszer megpróbált az egyik, erdőben játszó tanoncra feküdni. Irrelevánsnak tartja és tudja Garsin megrémülne. Nem célja megriasztani őt. Thalyssa megszívja az orrát, megrántja a vállait.*
-Tudod, sok mindenben nem értek egyet a nénémmel, Yayaval. De azzal, hogy mindig megvédte a leányait igen. Ezt nem fogom elfelejteni sosem és ha másban nem is, ebben ő lesz a mintám. Megálmodtalak. Legénynek álmodtalak, ezért nem hibáztathatsz, hisz nézz magadra. De így, hogy tudom, leány vagy, más megítélés alá esel. Az álmomban oltárhoz vittelek, így az enyém lettél. És lány vagy. Tehát az én leányom. Yaya nem hagyja, hogy a leányait bántsák. Én sem fogom hagyni. Így már talán megérted. Nem kell elhinned az álmom és a szavaim sem. A magadfajták nem hisznek. Elfogadnod sem kell. De ez nem fog változtatni a sorson. Egyszer oltárhoz foglak vinni.
*A végén pillant csak fel. Elengedi a kosarat, visszapakol belé, majd finom mozdulattal csusszan a páros mellé, figyelmét inkább a csecsemőre fordítja. Nem érinti meg, mindössze mellé tenyerel, valamivel felé hajol, hogy jobban lássa.*
-Odahaza ismertem, de itt más növények nőnek. Még tanulom őket, ki kell tapasztalnom, mit hol találok és mire jók. De a többségével már találkoztam. -*vallja meg*- Szép ez a fióka, bájos lesz, ha túléli a teleiteket. Mikor legközelebb találkozunk, adok neki a talizmánjaimból. Most nincs olyanom, amit csecsemő is viselhet, de addigra faragok neki egyet. Neked nem. Rád vigyázzon aki akar, amilyen makacs, nyakas vagy a halál sem vinne el, de ő más még. -*a vonásai valamivel lágyabbak lesznek, ahogy a kezecskékre téved a tekintete.*- Bár amilyen hangosan vinnyog úgy hiszem őt sem kell félteni.
*A kérdésre, miszerint miért akarja megverni Garsint elnyílnak az ajkai. Felpillant a nőre, orra fintorgó ráncba szalad.*
- Egyértelmű, nem? Mert szeretlek téged. Te pedig fájdalmat okoztál nekem azzal, hogy csúnyán viselkedtél. Én is fájdalmat akarok okozni neked, hogy kvittek legyünk. Így vagyunk egyensúlyban. Meg ha nem verlek meg alaposan, hogyan tanulod meg, hogy nem ránthatsz rám pengét? Sosem vennél komolyan. Így ma meg kell verődjél. Semmi érzelem nincs ebben, csak színtiszta logika!
*Garsin nem veszi őt komolyan. Thalyssa szentül meg van róla győződve a lány csak bolondját járatja vele. Még hogy ha levágja valaki ujját, visszanövesszék neki! Hát mi az ő Apácskája, gyíkfi?! Nem áll tőle távol, hogy odacsapjon a másiknak, lévén igazi sértésként éli meg az ő mestere képességének firtatását, fel sem merül benne, a kardforgató kérdései komolyak is lehetnek, hova tovább, őszinték!*
-Nagyon vigyázz magadra Garsin Elthur, mert még egy ilyen szemtelen kérdés és Ziisu szeme láttára leszel elverve! Engem nem érdekel, hogy a nyakadban kezdődik a combod, vertem meg már nálad nagyobbat is! Egyszer még Rigóval is megverekedtem, pedig aztán az nagyobb, meg erősebb is, mint te!
*Mondjuk, azt már nem teszi hozzá, hogy a verekedésnek csúnya vége lett, majd egy holdfordulót bicegett mankóval a hóna alatt, dehát Garsinnak nem kell tudnia mindenről! *
-Apácska nem bazári majom és nem is gyíkfi, hanem egy nagytudású gyógyító agg! Hogy növeszthetne vissza végtagokat?! Még az istenek sem képesek ilyesmire. Vagy a tieid igen?
*Így a csonttörés kérdésére sem kap már választ a nő. Helyette kétkedő, kutató, olvasó tekintet a jussa. A lány ajkai megrándulnak, két alkarját a kosár peremére helyezi, úgy lógatja le, megpihentetve őket. Fejét enyhén oldalra billenti.*
-Nézd, én tudom, hogy te félsz. -*valamivel közelebb hajol, szemeit összeszűkíti. Arra már nem tér ki mitől is félhet Garsin.*- De ez nem egy rossz dolog. Ez a legjobb dolog, ami veled történhet. A magad fajták -*kézfejével apró kört ír le, mintha képzeletbeli malmot hajtana*- máshogy élik meg azt, ha valakiké, mert ti a gazdáitok szabadságában éltek. Az uraitokéban, a királyaitokéban, gazdagokéban. Olyanok vagytok, mint az énekesmadarak, akik hálóval fedett kertben éltek. Daloltok, mert boldogok vagytok és boldogok vagytok, mert azt hiszitek szabadok is. De nem vagytok azok. Nálunk nincs háló. Szabadon repülsz, a kert pedig a mi istenünk, akihez mindig hazatérhetsz. Nekünk nincs gazdánk, csak otthonunk. Ha pedig az enyém vagy, nem azért vagy az enyém, mert én vagyok a háló, ami nem enged szabadnak lenni. Azért vagy az enyém, hogy soha ne feszíthessenek feléd hálót vagy zárjanak kalitkába. Te pedig ugyan ezt teszed velem. Vigyázol rám, hogy vigyázhassak rád. Ezért leszek dühös, mikor arra gondolok, hogy bántottak téged, érted? Mert a ti nagy szabadságotokban nem tudom elgondolni sem, hogy lehet az, hogy bántottak téged és ezt a tieid hagyták. Mert a tieid...neki adtak téged annak az embernek, igaz-e? Mint egy jószágot. Talán még aranyat is kaptak érted. Így csinálják a "civilizált világban". Hagyták, hogy megtörténjen veled, ami megtörtént. A mieink -*int maga felé*- Nem ilyenek. Mi vigyázunk a leányainkra.
*A lány lehajtja a fejét, nem beszél tovább. Hosszú pillanatra hallgat el. Nem meséli el, mit tett azzal a katonával a nénéje, amelyik egyszer megpróbált az egyik, erdőben játszó tanoncra feküdni. Irrelevánsnak tartja és tudja Garsin megrémülne. Nem célja megriasztani őt. Thalyssa megszívja az orrát, megrántja a vállait.*
-Tudod, sok mindenben nem értek egyet a nénémmel, Yayaval. De azzal, hogy mindig megvédte a leányait igen. Ezt nem fogom elfelejteni sosem és ha másban nem is, ebben ő lesz a mintám. Megálmodtalak. Legénynek álmodtalak, ezért nem hibáztathatsz, hisz nézz magadra. De így, hogy tudom, leány vagy, más megítélés alá esel. Az álmomban oltárhoz vittelek, így az enyém lettél. És lány vagy. Tehát az én leányom. Yaya nem hagyja, hogy a leányait bántsák. Én sem fogom hagyni. Így már talán megérted. Nem kell elhinned az álmom és a szavaim sem. A magadfajták nem hisznek. Elfogadnod sem kell. De ez nem fog változtatni a sorson. Egyszer oltárhoz foglak vinni.
*A végén pillant csak fel. Elengedi a kosarat, visszapakol belé, majd finom mozdulattal csusszan a páros mellé, figyelmét inkább a csecsemőre fordítja. Nem érinti meg, mindössze mellé tenyerel, valamivel felé hajol, hogy jobban lássa.*
-Odahaza ismertem, de itt más növények nőnek. Még tanulom őket, ki kell tapasztalnom, mit hol találok és mire jók. De a többségével már találkoztam. -*vallja meg*- Szép ez a fióka, bájos lesz, ha túléli a teleiteket. Mikor legközelebb találkozunk, adok neki a talizmánjaimból. Most nincs olyanom, amit csecsemő is viselhet, de addigra faragok neki egyet. Neked nem. Rád vigyázzon aki akar, amilyen makacs, nyakas vagy a halál sem vinne el, de ő más még. -*a vonásai valamivel lágyabbak lesznek, ahogy a kezecskékre téved a tekintete.*- Bár amilyen hangosan vinnyog úgy hiszem őt sem kell félteni.
*A kérdésre, miszerint miért akarja megverni Garsint elnyílnak az ajkai. Felpillant a nőre, orra fintorgó ráncba szalad.*
- Egyértelmű, nem? Mert szeretlek téged. Te pedig fájdalmat okoztál nekem azzal, hogy csúnyán viselkedtél. Én is fájdalmat akarok okozni neked, hogy kvittek legyünk. Így vagyunk egyensúlyban. Meg ha nem verlek meg alaposan, hogyan tanulod meg, hogy nem ránthatsz rám pengét? Sosem vennél komolyan. Így ma meg kell verődjél. Semmi érzelem nincs ebben, csak színtiszta logika!
1513. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-05-29 17:09:24
Üzenet elküldve: 2026-05-29 17:09:24
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 2
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 2
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
// A favágó //
*Malfrul gallyaz, aminek hangja messze száll, a többi favágó baltájának csattogásával együtt. Kezdetben a favágók még hangosak, pajkosak és kötekedők, de mostanra alábbhagyott a jókedv. Minden munkánál megvan az a pillanat, amikor szinte mindenki elcsöndesedik és csak a munkaeszközök neszeit lehet hallani. Az elme ilyenkor messze jár, miközben a test, mint egy engedelmes gólem végzi a begyakorolt mozdulatokat. Malfrul gyenge elméje is elkalandozik. Képzeletében fényes páncélban feszítve hadakozik a rosszakkal. Ő a hős lovag, akire mindenki felnéz. Minden levágott ág egy gonosztevő, ki felett igazságot szolgáltatott. Ezek a dolgok a fejében eléggé le vannak egyszerűsítve. Jó a rossz ellen, igazság a hamissággal szemben. Pont nem ezt várnák egy olyantól, aki a kikötőben él, de ő Malfrul. Az idő telik, és a munkások elkezdenek újra beszélgetni. Közeleg a jól megérdemelt ebéd ideje.*
- Gyere enni melák!* Kiáltanak oda neki.*
- Malfrul megy, Malfrul éhes.* Csillan meg boldogan a szeme. Hamar beletörli ragacsos kezét a nadrágjába és döngő léptekkel szalad oda a gyülekezőkhöz. Ma szárazat esznek, amik kis batyukban vannak elcsomagolva. Az óriásnak ez egy egész cipó egy rúd szalámival, amit boldogan rágcsál el. Bor nincs hozzá ilyenkor, csak víz, de este majd pótolják. Mások sokáig ennék ezt a mennyiséget, de az ő hatalmas szájában pik-pak eltűnik ez a mennyiség is. Sokkal, de sokkal több is eltűnne, de ennyivel kell most beérnie. Az evés általában jó hangulatban telik, sokszor ugratják a melákot, aki nagy bamba, értetlen arcot vág hozzá, főleg, hogy sokszor a felét sem érti annak, amit mondanak neki.*
*Malfrul gallyaz, aminek hangja messze száll, a többi favágó baltájának csattogásával együtt. Kezdetben a favágók még hangosak, pajkosak és kötekedők, de mostanra alábbhagyott a jókedv. Minden munkánál megvan az a pillanat, amikor szinte mindenki elcsöndesedik és csak a munkaeszközök neszeit lehet hallani. Az elme ilyenkor messze jár, miközben a test, mint egy engedelmes gólem végzi a begyakorolt mozdulatokat. Malfrul gyenge elméje is elkalandozik. Képzeletében fényes páncélban feszítve hadakozik a rosszakkal. Ő a hős lovag, akire mindenki felnéz. Minden levágott ág egy gonosztevő, ki felett igazságot szolgáltatott. Ezek a dolgok a fejében eléggé le vannak egyszerűsítve. Jó a rossz ellen, igazság a hamissággal szemben. Pont nem ezt várnák egy olyantól, aki a kikötőben él, de ő Malfrul. Az idő telik, és a munkások elkezdenek újra beszélgetni. Közeleg a jól megérdemelt ebéd ideje.*
- Gyere enni melák!* Kiáltanak oda neki.*
- Malfrul megy, Malfrul éhes.* Csillan meg boldogan a szeme. Hamar beletörli ragacsos kezét a nadrágjába és döngő léptekkel szalad oda a gyülekezőkhöz. Ma szárazat esznek, amik kis batyukban vannak elcsomagolva. Az óriásnak ez egy egész cipó egy rúd szalámival, amit boldogan rágcsál el. Bor nincs hozzá ilyenkor, csak víz, de este majd pótolják. Mások sokáig ennék ezt a mennyiséget, de az ő hatalmas szájában pik-pak eltűnik ez a mennyiség is. Sokkal, de sokkal több is eltűnne, de ennyivel kell most beérnie. Az evés általában jó hangulatban telik, sokszor ugratják a melákot, aki nagy bamba, értetlen arcot vág hozzá, főleg, hogy sokszor a felét sem érti annak, amit mondanak neki.*
1512. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-05-28 23:06:50
Üzenet elküldve: 2026-05-28 23:06:50
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 578
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 578
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
- Hm. - *Hümmög. Hogy töpreng, vagy egyetért, nehéz volna megmondani. Igazából talán maga sem tudja. Azzal nyilván egyetért, hogy tehetséget elpazarolni nagy veszteség, de hogy mennyire egészséges egy olyan utat követni, ami ennyire taszítja a lányt, az már kérdéses.
Az meg már inkább csak a személyes véleménye, hogy ő még ismeretlenül sem látná szívesen maga mellett Thalyssát, ha szülne. Hacsak a korral nem növeszt némi együttérzést és támogató hajlamot. Bár az is lehet, hogy a lány szidalmazó és megsemmisítő megjegyzései csak rá záporoznak ilyen hévvel... Meg aztán: akadhat olyan helyzet, amiben valószínű mégis tudna örülni egy ügyes kezű, nagy tudású bábának, még ha közben a földbe tiporják is.
Érdeklődve hallgatja aztán, miként is gyógyít az a bizonyos Apácska. A varázslat leírása nem hasonlít arra, amiről ő olvasott az elementális mágiák között.*
- Értem. Akkor ezzel beforrasztani tud egy sebet, de ha mondjuk egy ujjadat levágják, azt nem növeszti vissza vele... - *Kérdez még vissza, és nem veszi észre, hogy szavai mennyire gyanúsan hangozhatnak, mert elég szerencsétlenül fogalmazott.*
- Hát egy csonttörést? - *Érdeklődik még efelől is.
Később, a szabadkozására adott válasz már ismerősen cseng a fülének. És nem hagyja teljesen hidegen az, amit elsőre együttérzésnek vél, másodikra viszont már inkább sértettséget azonosít benne, és ez kellemetlenül érinti. Emlékszik még, mit pedzegetett Thalyssa, mit tenne az egykori urával. Ahogy arra is, hogy a lányt egyáltalán nem érdekli, ő hogyan érez ezzel kapcsolatban.
Ő pedig nagyon kényelmetlenül érzi magát attól a gondolattól is, hogy ez miért van így: feltételezi, hogy ha a lány tényleg hiszi, amit mond erről az álomról, akkor őt meg a saját birtokának tekinti. És ezt a birtoksértést szeretné megtorolni.
Ami számára több okból is visszataszító.
Nem is mond semmit, mert értelmetlennek látja és tart tőle, hogy csak rontana a helyzeten. Hagyja a témát elülni.
A váltás pedig nem hoz azonnali enyhülést a hangulatban, de mikor a kis boszorka személyiségének egy vonzóbb oldalát csillogtatja meg, az határozottan kizökkenti Garsint a távolságtartó, vagy épp védekező helyzetéből.
Annyira, hogy a fölnevetés mellett még incselkedésre is jut a derűből. A lány "visszatámadását" jóformán föl sem veszi, s éppen így a másik bosszankodását és karjának fájlalását is csak erős túlzásnak véli. Hisz ő épp csak vicceskedett, nem létezik, hogy már ezzel fájdalmat okozott!
Úgyhogy orra alatt somolyogva túr a zsákjába a kulacs után, majd pedig ismét fölszusszan nevetősen, mikor Thalyssa közli, hogy ha a csípéstől bedagad a karja, akkor legalább nagyobbnak fog tűnni az a kis izomdudor.
A szabályokat aztán figyeli és elég átgondoltnak találja őket, úgyhogy biccent. Arra nem kérdez rá, hogy varázslat megengedett-e, mert azt a "fegyver" kategóriába sorolja, meg az alapelvek amúgy is arra engednek következtetni, hogy a lány "tiszta küzdelmet" kíván.*
- Senki és mindenki. Csak az ismertebbeket tudom megkülönböztetni, meg megtalálni, amit errefelé a gyerekek is hamar megtanulnak, ha kihozzák őket ide gyűjtögetni. Úgyhogy főleg azokat ismerem, amiket meg lehet enni... Most is főleg gbolisért jöttem, van itt a közelben néhány, arrafelé. Ziisunak jó lesz főzeléknek. - *Magyarázza, de aztán halkabbra is veszi utóbbi mondata végét, mert a kislány mintha álmában is meghallotta volna a nevét: mocorog, meg húzogatja az orrát. De aztán alszik tovább.
Garsin nem állítja meg a vöröskét a kotorászásban, csak figyeli őt. Meg eszik. Kisebb kenyérdarabokat, meg sózott halat. Pusztán egy intéssel hozza közben a lány tudomására, hogy ha akar, vehet belőle.*
- Gondolom, te mindet ismered... - *Teszi fel, még a kosár tartalmára utalva.*
- Amúgy miért is akarsz megverni? - *Sejtése van, de kíváncsi volna, hogyan fogalmazza meg a másik.*
A hozzászólás írója (Garsin Elthur) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.05.28 23:15:50
- Hm. - *Hümmög. Hogy töpreng, vagy egyetért, nehéz volna megmondani. Igazából talán maga sem tudja. Azzal nyilván egyetért, hogy tehetséget elpazarolni nagy veszteség, de hogy mennyire egészséges egy olyan utat követni, ami ennyire taszítja a lányt, az már kérdéses.
Az meg már inkább csak a személyes véleménye, hogy ő még ismeretlenül sem látná szívesen maga mellett Thalyssát, ha szülne. Hacsak a korral nem növeszt némi együttérzést és támogató hajlamot. Bár az is lehet, hogy a lány szidalmazó és megsemmisítő megjegyzései csak rá záporoznak ilyen hévvel... Meg aztán: akadhat olyan helyzet, amiben valószínű mégis tudna örülni egy ügyes kezű, nagy tudású bábának, még ha közben a földbe tiporják is.
Érdeklődve hallgatja aztán, miként is gyógyít az a bizonyos Apácska. A varázslat leírása nem hasonlít arra, amiről ő olvasott az elementális mágiák között.*
- Értem. Akkor ezzel beforrasztani tud egy sebet, de ha mondjuk egy ujjadat levágják, azt nem növeszti vissza vele... - *Kérdez még vissza, és nem veszi észre, hogy szavai mennyire gyanúsan hangozhatnak, mert elég szerencsétlenül fogalmazott.*
- Hát egy csonttörést? - *Érdeklődik még efelől is.
Később, a szabadkozására adott válasz már ismerősen cseng a fülének. És nem hagyja teljesen hidegen az, amit elsőre együttérzésnek vél, másodikra viszont már inkább sértettséget azonosít benne, és ez kellemetlenül érinti. Emlékszik még, mit pedzegetett Thalyssa, mit tenne az egykori urával. Ahogy arra is, hogy a lányt egyáltalán nem érdekli, ő hogyan érez ezzel kapcsolatban.
Ő pedig nagyon kényelmetlenül érzi magát attól a gondolattól is, hogy ez miért van így: feltételezi, hogy ha a lány tényleg hiszi, amit mond erről az álomról, akkor őt meg a saját birtokának tekinti. És ezt a birtoksértést szeretné megtorolni.
Ami számára több okból is visszataszító.
Nem is mond semmit, mert értelmetlennek látja és tart tőle, hogy csak rontana a helyzeten. Hagyja a témát elülni.
A váltás pedig nem hoz azonnali enyhülést a hangulatban, de mikor a kis boszorka személyiségének egy vonzóbb oldalát csillogtatja meg, az határozottan kizökkenti Garsint a távolságtartó, vagy épp védekező helyzetéből.
Annyira, hogy a fölnevetés mellett még incselkedésre is jut a derűből. A lány "visszatámadását" jóformán föl sem veszi, s éppen így a másik bosszankodását és karjának fájlalását is csak erős túlzásnak véli. Hisz ő épp csak vicceskedett, nem létezik, hogy már ezzel fájdalmat okozott!
Úgyhogy orra alatt somolyogva túr a zsákjába a kulacs után, majd pedig ismét fölszusszan nevetősen, mikor Thalyssa közli, hogy ha a csípéstől bedagad a karja, akkor legalább nagyobbnak fog tűnni az a kis izomdudor.
A szabályokat aztán figyeli és elég átgondoltnak találja őket, úgyhogy biccent. Arra nem kérdez rá, hogy varázslat megengedett-e, mert azt a "fegyver" kategóriába sorolja, meg az alapelvek amúgy is arra engednek következtetni, hogy a lány "tiszta küzdelmet" kíván.*
- Senki és mindenki. Csak az ismertebbeket tudom megkülönböztetni, meg megtalálni, amit errefelé a gyerekek is hamar megtanulnak, ha kihozzák őket ide gyűjtögetni. Úgyhogy főleg azokat ismerem, amiket meg lehet enni... Most is főleg gbolisért jöttem, van itt a közelben néhány, arrafelé. Ziisunak jó lesz főzeléknek. - *Magyarázza, de aztán halkabbra is veszi utóbbi mondata végét, mert a kislány mintha álmában is meghallotta volna a nevét: mocorog, meg húzogatja az orrát. De aztán alszik tovább.
Garsin nem állítja meg a vöröskét a kotorászásban, csak figyeli őt. Meg eszik. Kisebb kenyérdarabokat, meg sózott halat. Pusztán egy intéssel hozza közben a lány tudomására, hogy ha akar, vehet belőle.*
- Gondolom, te mindet ismered... - *Teszi fel, még a kosár tartalmára utalva.*
- Amúgy miért is akarsz megverni? - *Sejtése van, de kíváncsi volna, hogyan fogalmazza meg a másik.*
A hozzászólás írója (Garsin Elthur) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.05.28 23:15:50
1511. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-05-28 20:25:14
Üzenet elküldve: 2026-05-28 20:25:14
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 71
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 71
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*A kérdésre, miszerint muszáj-e segédkeznie a szüléseknél, ha ennyire taszítja a folyamat, megvonja a vállát, majd biccent, ám arra már nem tér ki, miért. Apácska túlságosan is jól ismeri a leánygyermekeket és a bennük rejtőző hajlamokat, potenciálokat, Thalyssában pedig meglátta azt, amit annak idején Rigóban is felfedezett. Kísértetiesen emlékeztette a vörös saját, vérszerinti lányára, ezért is lett inasnak fogadva, ezért tanulta ki a bábaságot -már amennyire korából és fogékonyságából fakadóan ezt meg lehetett tanítani és ezért kényszerítette, hogy segítsen világra hozni nem egy fiókát.
Törzsük egyik alap pillérje az élet tisztelete. A törzs soha sem vehet el életet, ám ha mégis megteszi, ugyanannyit kell visszaadnia, amennyit elvett. Apácska idős férfi, több száz gyermeket segített már világra az évtizedek során, ám tartozásának törlesztésével még messze sem végzett. Thalyssa jelleméből kiindulva pedig bölcs emberként úgy ítélte meg, itt az ideje az előtörlesztésnek.*
-Apácska szerint nincs választásom. Azért ismerjük az élet titkait, hogy segítsünk vele. Ha nem tennénk, az a képességeink elpazarlása lenne és kivívnánk vele az istenség haragját. Nyilván senki sem akarja, hogy egy istenség haragudjon rá. -*hunyorít jelentőségteljesen.*
- Úgy, ahogy mondom. Forraszt. Olyan, mintha tűz égetne téged. Egyszer megforrasztott, mikor leestem az egyik fáról játék közben. Van neki egy tíz gyöngyből álló fűzére, azt odaadja, azt mondja neked, számold meg a gyöngyöket. Szép gyöngyök, alabástrom mind! Mindegy…ahogy elkezded számolni, ő rád teszi a kezét. Aztán ő is számol, de…az ősi nyelven. Mire eljutsz az utolsó gyöngyszemig, az égető érzés kibírhatatlan, a fájdalom is, de a sebed elmúlik. -*hirtelen összecsapja a tenyereit*-mintha sosem lett volna! Még nyoma sem marad, de ezt csak azokkal a sérülésekkel tudja megcsinálni, amit nem varázslat okozott. Az olyanokat nem tudja gyógyítani.
*Garsin szabadkozására megingatja a fejét.*
-Nem szomorítottál el. Nem azért sírnék, mert szomorú vagyok, hanem azért, mert mérges. Nagyon….nagyon mérges. Sajnálom, hogy rád feküdtek. És hogy fájdalmaid voltak És azt is, hogy bántottak téged. És el tudom gondolni mennyire fájt ez neked. Mennyire féltél. Dühít, mert úgy hiszem, nem védtek meg téged. Azt akarom, hogy annak is ugyan úgy fájjon, aki téged bántott, hogy ő is ugyan úgy féljen, mint ahogy te féltél. -*kezeivel mérleget formál, a két tenyere a két serpenyő, melyet rövid „inogás” után egyvonalba emel.*- csak így lenne teljes az egyensúly. Azt akarom, hogy megfizessék neked a tartozásukat. A halál pedig…nem elég erre. Ha féltucatszor halna meg, még az sem.
*De mélyebben nem megy bele a témába, mert azzal felfedné ki nem mondott fogadalmát és korábbról emlékszik már, Garsin nem tartozik azok közé, akik a mágia fogékonyabb, sötétebb vonalát kultiválnák. Hogy egészen őszinték legyünk, nem nézi ki a nőlegényből, hogy bármi nemű mágiát pártolna vagy kedvelne, azt inkább, hogy vallásosan babonás személyről van szó, aki fél tőle. Meglepődne, ha elbeszélgetne erről a kardforgatóval. De talán sosem fog… mostanában bizonyosan nem.*
*A fürdőzés kérdésére csak felhorkant, szorgalmasan tartja a kezét, várva, hogy megfogják, ám a csípést már nem tolerálja. Sértetten nyikkan, kézfejével fonákból csap jókorát a másik felkarjára, hátrébb is lépked. Diszkréten dörzsölget a sajgó területre, persze úgy tesz, mintha csak aktuálisan ott keresne-és találna fogást.*
-Majd én begörcsöltetlek tégedet, hát ne nevesssél! -*háborog teljes sértettségben, orrát magasra húzza.*-Jól megcsíptél dili, még mindig sajog a karocskám! -*vall színt, ám hangjában neheztelés nincs, rosszallás annál inkább. Megnézi az említett területet, végül megvonja a vállát.*-Nem baj, ha bedagad majd legalább nagyobbnak tűnik!
*Mivel Garsin nem jön, hogy megverje, így úgy dönt, technikai pihenőt tart. Lehuppan a földre, széles terpeszbe nyitja a lábait, azok közé húzza a nő kosarát, hogy aztán kíváncsi macska módjára bukjon bele és kezdje túrni. Sorra emeli ki a zsákmányt, nézegeti őket.*
-A szabály az, hogy ha megkarmolod vagy megütöd az arcom, kitalpalom a fogadat. Nem érdekel milyen magas vagy, egyszer még feküdni fogsz, én pedig nem felejtek. Az arcom sérthetetlen. Cserébe én sem fogom bántani a te arcodat. És nem használhatsz szereket sem. Se bénítót, se gyorsítót. Cserébe én sem fogok. Más fegyver sem megengedett, csak kézzel verekszünk. Testvériesen. -*a kikötések sok mindent elárulhatnak az avatott szemnek, ahogy arról is árulkodnak, mi mindent rejthetnek azok a zsebek, és a bennük lapuló tasakocskák a szoknyán, kötényben. Kiemeli az aktuálisan kezébe akadó gyökeret, elmélyülten nézegeti.*
-Honnan ismered a füveket? Ki tanított meg rájuk?
*A kérdésre, miszerint muszáj-e segédkeznie a szüléseknél, ha ennyire taszítja a folyamat, megvonja a vállát, majd biccent, ám arra már nem tér ki, miért. Apácska túlságosan is jól ismeri a leánygyermekeket és a bennük rejtőző hajlamokat, potenciálokat, Thalyssában pedig meglátta azt, amit annak idején Rigóban is felfedezett. Kísértetiesen emlékeztette a vörös saját, vérszerinti lányára, ezért is lett inasnak fogadva, ezért tanulta ki a bábaságot -már amennyire korából és fogékonyságából fakadóan ezt meg lehetett tanítani és ezért kényszerítette, hogy segítsen világra hozni nem egy fiókát.
Törzsük egyik alap pillérje az élet tisztelete. A törzs soha sem vehet el életet, ám ha mégis megteszi, ugyanannyit kell visszaadnia, amennyit elvett. Apácska idős férfi, több száz gyermeket segített már világra az évtizedek során, ám tartozásának törlesztésével még messze sem végzett. Thalyssa jelleméből kiindulva pedig bölcs emberként úgy ítélte meg, itt az ideje az előtörlesztésnek.*
-Apácska szerint nincs választásom. Azért ismerjük az élet titkait, hogy segítsünk vele. Ha nem tennénk, az a képességeink elpazarlása lenne és kivívnánk vele az istenség haragját. Nyilván senki sem akarja, hogy egy istenség haragudjon rá. -*hunyorít jelentőségteljesen.*
- Úgy, ahogy mondom. Forraszt. Olyan, mintha tűz égetne téged. Egyszer megforrasztott, mikor leestem az egyik fáról játék közben. Van neki egy tíz gyöngyből álló fűzére, azt odaadja, azt mondja neked, számold meg a gyöngyöket. Szép gyöngyök, alabástrom mind! Mindegy…ahogy elkezded számolni, ő rád teszi a kezét. Aztán ő is számol, de…az ősi nyelven. Mire eljutsz az utolsó gyöngyszemig, az égető érzés kibírhatatlan, a fájdalom is, de a sebed elmúlik. -*hirtelen összecsapja a tenyereit*-mintha sosem lett volna! Még nyoma sem marad, de ezt csak azokkal a sérülésekkel tudja megcsinálni, amit nem varázslat okozott. Az olyanokat nem tudja gyógyítani.
*Garsin szabadkozására megingatja a fejét.*
-Nem szomorítottál el. Nem azért sírnék, mert szomorú vagyok, hanem azért, mert mérges. Nagyon….nagyon mérges. Sajnálom, hogy rád feküdtek. És hogy fájdalmaid voltak És azt is, hogy bántottak téged. És el tudom gondolni mennyire fájt ez neked. Mennyire féltél. Dühít, mert úgy hiszem, nem védtek meg téged. Azt akarom, hogy annak is ugyan úgy fájjon, aki téged bántott, hogy ő is ugyan úgy féljen, mint ahogy te féltél. -*kezeivel mérleget formál, a két tenyere a két serpenyő, melyet rövid „inogás” után egyvonalba emel.*- csak így lenne teljes az egyensúly. Azt akarom, hogy megfizessék neked a tartozásukat. A halál pedig…nem elég erre. Ha féltucatszor halna meg, még az sem.
*De mélyebben nem megy bele a témába, mert azzal felfedné ki nem mondott fogadalmát és korábbról emlékszik már, Garsin nem tartozik azok közé, akik a mágia fogékonyabb, sötétebb vonalát kultiválnák. Hogy egészen őszinték legyünk, nem nézi ki a nőlegényből, hogy bármi nemű mágiát pártolna vagy kedvelne, azt inkább, hogy vallásosan babonás személyről van szó, aki fél tőle. Meglepődne, ha elbeszélgetne erről a kardforgatóval. De talán sosem fog… mostanában bizonyosan nem.*
*A fürdőzés kérdésére csak felhorkant, szorgalmasan tartja a kezét, várva, hogy megfogják, ám a csípést már nem tolerálja. Sértetten nyikkan, kézfejével fonákból csap jókorát a másik felkarjára, hátrébb is lépked. Diszkréten dörzsölget a sajgó területre, persze úgy tesz, mintha csak aktuálisan ott keresne-és találna fogást.*
-Majd én begörcsöltetlek tégedet, hát ne nevesssél! -*háborog teljes sértettségben, orrát magasra húzza.*-Jól megcsíptél dili, még mindig sajog a karocskám! -*vall színt, ám hangjában neheztelés nincs, rosszallás annál inkább. Megnézi az említett területet, végül megvonja a vállát.*-Nem baj, ha bedagad majd legalább nagyobbnak tűnik!
*Mivel Garsin nem jön, hogy megverje, így úgy dönt, technikai pihenőt tart. Lehuppan a földre, széles terpeszbe nyitja a lábait, azok közé húzza a nő kosarát, hogy aztán kíváncsi macska módjára bukjon bele és kezdje túrni. Sorra emeli ki a zsákmányt, nézegeti őket.*
-A szabály az, hogy ha megkarmolod vagy megütöd az arcom, kitalpalom a fogadat. Nem érdekel milyen magas vagy, egyszer még feküdni fogsz, én pedig nem felejtek. Az arcom sérthetetlen. Cserébe én sem fogom bántani a te arcodat. És nem használhatsz szereket sem. Se bénítót, se gyorsítót. Cserébe én sem fogok. Más fegyver sem megengedett, csak kézzel verekszünk. Testvériesen. -*a kikötések sok mindent elárulhatnak az avatott szemnek, ahogy arról is árulkodnak, mi mindent rejthetnek azok a zsebek, és a bennük lapuló tasakocskák a szoknyán, kötényben. Kiemeli az aktuálisan kezébe akadó gyökeret, elmélyülten nézegeti.*
-Honnan ismered a füveket? Ki tanított meg rájuk?
1510. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-05-27 22:42:44
Üzenet elküldve: 2026-05-27 22:42:44
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 578
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 578
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Komoran, pusztán magában borzadva hallgatja végig a művelet leírását, amivel Thalyssa elmondása alapján a gyermeküket szokták kivágni azokból az anyákból, akik valamiért nem tudják maguktól világra hozni azt.
A kérdésre, hogy az ő bábáik szoktak-e ilyet tenni, a fejét rázza, majd vállát vonja bizonytalanul. Szerencséjére ilyesmit még nem látott, meg nem is hallott még róla, de nem tartja elképzelhetetlennek. Olyanról van emléke, hogy mesélték egyszer egymás között az asszonyok, hogy valakinek fogóval vették ki az elakadt gyerekét, de úgy, hogy közben össze is törték a pici fejét, meg vállait, amit az nyilván nem élt túl. Abban viszonylag biztos, hogy errefelé nem a gyermeket részesítik előnyben, hanem az anyát. Valakinek a hasát fölvágni meg határozottan életveszélyes, ha egyáltalán túl lehet élni mágia vagy varázsitalok nélkül. Feltételezné, hogy ilyesmit legfeljebb egy már amúgy is halott asszonyon vinnének végbe, ha egyáltalán... Azért az sem ritkaság, hogy még bába sincs. Az ő anyja is egyedül csinálta végig a legtöbbször, legfeljebb képzetlen női segítség volt mellette. A bábát inkább akkor szokták hívni, ha már baj van. Az ő környezetében legalábbis mindenki ott takarékoskodott, ahol lehetett, nem volt pénz csak úgy "indokolatlanul" segítséget hívni, jó volt arra egy-egy rokon, vagy szomszédasszony is.
Hogy Apácskája megtanította Thalyssának is ezt a "kimetszést", azt valahol furcsállja. Vajon ők ilyen gyakran alkalmaznák? Mikor meg a lány a gyermekekkel, főleg az újszülöttekkel kapcsolatos érzéseiről vall színt, és utána mintha körülnézne... Követi a tekintetét, de igyekszik nem visszaesni a paranoiába.*
- Ez érthető. - *Mond csak ennyit, de nem fejti ki.*
- Muszáj segédkezned épp a szüléseknél, ha ennyire taszít?
*A választ meghallgatja, aztán egy időre csöndben marad, mintha eltöprengene az utóbbi percekben elhangzottak egészén, kissé hosszabban is az indokoltnál. Aztán mikor felocsúdik, a lányra néz, s mintha ez lett volna a nagy merengés témája, kérdez.*
- Hogy néz ki, ez a sebforrasztása Apácskádnak? Maga a varázslat... - *Érdeklődik, de elég szórakozottan, mintha még kérdezés közben is kicsit máshol járna.
Később aztán, mikor elmeséli a saját "fiókái" történetét, úgy tűnik, mégis túl sokat zúdított a lányra. Ő legalábbis így értelmezi azt a zaklatottságot, amit fölfedezni vél a másik arcán és testbeszédén.
Nem tudja, hogy ez együttérzés, vagy csak a téma volt túl sok, de bánja már, hogy így leterhelte a gyermeket.*
- Bocsánat. Ez már nagyon régen volt... Nem akartalak elszomorítani. - *Próbálja sután elvenni a szavak és a korábbi téma súlyát, de kicsit zavarba is jön, hogy ilyen érzelmekkel találkozik a lány arcán.*
- Fürödni készülsz? - *Tesz aztán egy kísérletet még a téma terelésére is, de valahol abszurdnak érzi, hogy a korábbiak után, ahol még ellenségekként álltak egymással szemben, most meg a vöröske érzéseit igyekszik istápolni. Igazából egyenesen helytelennek tűnik beleengednie magát egy nyugodtabb állapotba, ahol nem tekinti veszélynek a lányt, vagy a körülöttük "figyelő" erdőt.
De aztán Thalyssa maga is gondoskodik róla, hogy ne feledkezzen meg a közelmúltról. Hamar kiderül ugyanis, hogy verekedéshez vetkőzött így neki.
Bár még ez után az emlékeztető után is nehéz őt, vagy a helyzetet komolyan vennie. Egy kísérletet még tesz, hogy óvatos távolságtartását fenntartsa, ám mikor a vöröske közelebb araszol, befeszített karját mutogatva, végül annyira meglepődik rajta, hogy tétlenül hagyja neki. Aztán az említett karra pillant, mire elhangzik Thalyssa utóbbi megjegyzése a begörcsölő izom(helyről), és ez végül a "sírba teszi" Garsint, remélhetőleg csak képletesen.
Mintha minden feszültség most oldana fel benne, kitör belőle a levegő és röviden, de fölnevet. Eszébe jut, hogy mintha az elején pont ez fogta volna meg a lányban annyira, hogy elfogadta a kagylószedő "küldetését" is. Csak azóta annyi minden történt, hogy már el is felejtette, hogy a vöröskének van egy rokonszenves oldala is.*
- Ha ennyitől begörcsölsz, jobban járok, ha hagylak még kicsit pózolni, nemde? - *Komisz félvigyor, amit még egy laza csippentéssel is megtold a lány befeszített karján.
De egyébiránt nem úgy tűnik, mintha hajlandóságot mutatna félrevonulni és megverekedni a vöröskével. Vagy legalábbis nem sieti el a dolgot.*
- Szabályok vannak-e? - *Érdeklődik nemtörődömül, s míg a választ várja, iszik néhány kortyot a kulacsából.*
*Komoran, pusztán magában borzadva hallgatja végig a művelet leírását, amivel Thalyssa elmondása alapján a gyermeküket szokták kivágni azokból az anyákból, akik valamiért nem tudják maguktól világra hozni azt.
A kérdésre, hogy az ő bábáik szoktak-e ilyet tenni, a fejét rázza, majd vállát vonja bizonytalanul. Szerencséjére ilyesmit még nem látott, meg nem is hallott még róla, de nem tartja elképzelhetetlennek. Olyanról van emléke, hogy mesélték egyszer egymás között az asszonyok, hogy valakinek fogóval vették ki az elakadt gyerekét, de úgy, hogy közben össze is törték a pici fejét, meg vállait, amit az nyilván nem élt túl. Abban viszonylag biztos, hogy errefelé nem a gyermeket részesítik előnyben, hanem az anyát. Valakinek a hasát fölvágni meg határozottan életveszélyes, ha egyáltalán túl lehet élni mágia vagy varázsitalok nélkül. Feltételezné, hogy ilyesmit legfeljebb egy már amúgy is halott asszonyon vinnének végbe, ha egyáltalán... Azért az sem ritkaság, hogy még bába sincs. Az ő anyja is egyedül csinálta végig a legtöbbször, legfeljebb képzetlen női segítség volt mellette. A bábát inkább akkor szokták hívni, ha már baj van. Az ő környezetében legalábbis mindenki ott takarékoskodott, ahol lehetett, nem volt pénz csak úgy "indokolatlanul" segítséget hívni, jó volt arra egy-egy rokon, vagy szomszédasszony is.
Hogy Apácskája megtanította Thalyssának is ezt a "kimetszést", azt valahol furcsállja. Vajon ők ilyen gyakran alkalmaznák? Mikor meg a lány a gyermekekkel, főleg az újszülöttekkel kapcsolatos érzéseiről vall színt, és utána mintha körülnézne... Követi a tekintetét, de igyekszik nem visszaesni a paranoiába.*
- Ez érthető. - *Mond csak ennyit, de nem fejti ki.*
- Muszáj segédkezned épp a szüléseknél, ha ennyire taszít?
*A választ meghallgatja, aztán egy időre csöndben marad, mintha eltöprengene az utóbbi percekben elhangzottak egészén, kissé hosszabban is az indokoltnál. Aztán mikor felocsúdik, a lányra néz, s mintha ez lett volna a nagy merengés témája, kérdez.*
- Hogy néz ki, ez a sebforrasztása Apácskádnak? Maga a varázslat... - *Érdeklődik, de elég szórakozottan, mintha még kérdezés közben is kicsit máshol járna.
Később aztán, mikor elmeséli a saját "fiókái" történetét, úgy tűnik, mégis túl sokat zúdított a lányra. Ő legalábbis így értelmezi azt a zaklatottságot, amit fölfedezni vél a másik arcán és testbeszédén.
Nem tudja, hogy ez együttérzés, vagy csak a téma volt túl sok, de bánja már, hogy így leterhelte a gyermeket.*
- Bocsánat. Ez már nagyon régen volt... Nem akartalak elszomorítani. - *Próbálja sután elvenni a szavak és a korábbi téma súlyát, de kicsit zavarba is jön, hogy ilyen érzelmekkel találkozik a lány arcán.*
- Fürödni készülsz? - *Tesz aztán egy kísérletet még a téma terelésére is, de valahol abszurdnak érzi, hogy a korábbiak után, ahol még ellenségekként álltak egymással szemben, most meg a vöröske érzéseit igyekszik istápolni. Igazából egyenesen helytelennek tűnik beleengednie magát egy nyugodtabb állapotba, ahol nem tekinti veszélynek a lányt, vagy a körülöttük "figyelő" erdőt.
De aztán Thalyssa maga is gondoskodik róla, hogy ne feledkezzen meg a közelmúltról. Hamar kiderül ugyanis, hogy verekedéshez vetkőzött így neki.
Bár még ez után az emlékeztető után is nehéz őt, vagy a helyzetet komolyan vennie. Egy kísérletet még tesz, hogy óvatos távolságtartását fenntartsa, ám mikor a vöröske közelebb araszol, befeszített karját mutogatva, végül annyira meglepődik rajta, hogy tétlenül hagyja neki. Aztán az említett karra pillant, mire elhangzik Thalyssa utóbbi megjegyzése a begörcsölő izom(helyről), és ez végül a "sírba teszi" Garsint, remélhetőleg csak képletesen.
Mintha minden feszültség most oldana fel benne, kitör belőle a levegő és röviden, de fölnevet. Eszébe jut, hogy mintha az elején pont ez fogta volna meg a lányban annyira, hogy elfogadta a kagylószedő "küldetését" is. Csak azóta annyi minden történt, hogy már el is felejtette, hogy a vöröskének van egy rokonszenves oldala is.*
- Ha ennyitől begörcsölsz, jobban járok, ha hagylak még kicsit pózolni, nemde? - *Komisz félvigyor, amit még egy laza csippentéssel is megtold a lány befeszített karján.
De egyébiránt nem úgy tűnik, mintha hajlandóságot mutatna félrevonulni és megverekedni a vöröskével. Vagy legalábbis nem sieti el a dolgot.*
- Szabályok vannak-e? - *Érdeklődik nemtörődömül, s míg a választ várja, iszik néhány kortyot a kulacsából.*
1509. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-05-27 20:48:27
Üzenet elküldve: 2026-05-27 20:48:27
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 2
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 2
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
// A favágó //
*A hajnal első fényeivel együtt érkeznek a favágók is. A kis csoportból egy valaki emelkedik ki igazán, akinek a neve Malfrul. A hatalmas termetű óriás a minden alkalommal itt van, hogy ritkítsa az erdő faállományát. Persze csak azokat a fákat, amiket ki kell vágni, hogy szép nagy hajók épülhessenek belőle.*
- Malfrul az a nagy a tiéd ott ni.* Kiáltanak neki oda.*
- Hahaha! Malfrul meg. Malfrul kivágja nagy fát.* Feleli és máris akasztja le a hátáról Csattogtató Uraságot, az ő hű társát. Malfrul nem okos, de erős. Hatalmas csapásokkal esik neki az aggastyán fenyőnek, mint ahogyan a harcosok is teszik, amikor csatába vonulnak. Ádáz ellenfélnek bizonyul ez is. Hamarosan a gyanta illata teljesen átjárja az óriást. Ez már nem az a kellemes lágy illat, ennek már töménysége van, mint jó pálinkának. De, ahogy a jó pálinkát is bírja, úgy ez sem jelent neki akadályt. Csapást csapásra halmoz, miközben a fenyő törzsét hajkolja. Az ilyen nagy fákat legtöbbször ketten vágják, de ő nála ez nem opció, mert ő egyedül jobban dolgozik. A bárd csattog, a forgás, pattog a rés pedig egyre növekszik a masszív törzsön. Aztán csere, ideje átmenni a túlsó oldalra és ott elkezdeni vágni. Előtte meghúzza a vizes tömlőjét és újult erővel vág neki a vágásnak. Messze még a nap vége, az aranyakért pedig meg kell dolgoznia. Bőrkeményedéses kezébe veszi az ismerős nyelet, ami szinte bele simul a hatalmas tenyérbe és folytatja a vágást. Gondolatai közben folyamat elkalandoznak. Tegnap látott egy kiskutyát és a szomszéd néninek meg van egy pöttyös bögréje, amit újonnan vett. Ezek olyasmik, amin el lehet tűnődni, sőt el is kell. Aztán megreccsen a nagy fa. Ilyenkor már észnél kell lenni, koncentrálni kell. Koncentrál hát. Minden ütését figyeli és gondosan csapja oda.*
- Vigyázni! Itten dől a faaa!* Kiáltja és odacsap még párat, majd megtaszítja a nagy törzset, de ezzel egy időben már lép is oldalra, hogy minél távolabb kerüljön a fától. Nyikorgás, recsegés aztán egy súlyos puffanás és még több reccsenés. Malfrul győzött, de a munka még nem érhet véget. Le kell gallyazni a fát, de az már a könnyebbik része, főleg a fenyőnél, aminek olyan szépen szabályosan nőnek az oldalsó ágai. Sok munka és már az ágakat is el kell hordani. A tenyere hamarosan ragad a gyantától, ahogyan a ruhája is. Mégis szereti ezt az illatot, a kivágott fa illatát, amit nem cserélne el semmiért.*
*A hajnal első fényeivel együtt érkeznek a favágók is. A kis csoportból egy valaki emelkedik ki igazán, akinek a neve Malfrul. A hatalmas termetű óriás a minden alkalommal itt van, hogy ritkítsa az erdő faállományát. Persze csak azokat a fákat, amiket ki kell vágni, hogy szép nagy hajók épülhessenek belőle.*
- Malfrul az a nagy a tiéd ott ni.* Kiáltanak neki oda.*
- Hahaha! Malfrul meg. Malfrul kivágja nagy fát.* Feleli és máris akasztja le a hátáról Csattogtató Uraságot, az ő hű társát. Malfrul nem okos, de erős. Hatalmas csapásokkal esik neki az aggastyán fenyőnek, mint ahogyan a harcosok is teszik, amikor csatába vonulnak. Ádáz ellenfélnek bizonyul ez is. Hamarosan a gyanta illata teljesen átjárja az óriást. Ez már nem az a kellemes lágy illat, ennek már töménysége van, mint jó pálinkának. De, ahogy a jó pálinkát is bírja, úgy ez sem jelent neki akadályt. Csapást csapásra halmoz, miközben a fenyő törzsét hajkolja. Az ilyen nagy fákat legtöbbször ketten vágják, de ő nála ez nem opció, mert ő egyedül jobban dolgozik. A bárd csattog, a forgás, pattog a rés pedig egyre növekszik a masszív törzsön. Aztán csere, ideje átmenni a túlsó oldalra és ott elkezdeni vágni. Előtte meghúzza a vizes tömlőjét és újult erővel vág neki a vágásnak. Messze még a nap vége, az aranyakért pedig meg kell dolgoznia. Bőrkeményedéses kezébe veszi az ismerős nyelet, ami szinte bele simul a hatalmas tenyérbe és folytatja a vágást. Gondolatai közben folyamat elkalandoznak. Tegnap látott egy kiskutyát és a szomszéd néninek meg van egy pöttyös bögréje, amit újonnan vett. Ezek olyasmik, amin el lehet tűnődni, sőt el is kell. Aztán megreccsen a nagy fa. Ilyenkor már észnél kell lenni, koncentrálni kell. Koncentrál hát. Minden ütését figyeli és gondosan csapja oda.*
- Vigyázni! Itten dől a faaa!* Kiáltja és odacsap még párat, majd megtaszítja a nagy törzset, de ezzel egy időben már lép is oldalra, hogy minél távolabb kerüljön a fától. Nyikorgás, recsegés aztán egy súlyos puffanás és még több reccsenés. Malfrul győzött, de a munka még nem érhet véget. Le kell gallyazni a fát, de az már a könnyebbik része, főleg a fenyőnél, aminek olyan szépen szabályosan nőnek az oldalsó ágai. Sok munka és már az ágakat is el kell hordani. A tenyere hamarosan ragad a gyantától, ahogyan a ruhája is. Mégis szereti ezt az illatot, a kivágott fa illatát, amit nem cserélne el semmiért.*
1508. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-05-27 20:18:11
Üzenet elküldve: 2026-05-27 20:18:11
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 71
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 71
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
* Azt mondja Garsin, nagyjából húszat. Thalyssa vonásain megül a töprengés, bár az nem látszik rajta, min is gondolkodik annyira. Valószínűleg azon, hogy sokkal idősebbnek és mégis túlságosan fiatalnak nézte a másikat. Az arca fiatal, a tekintete öreg. Ha elég közel lépne hozzá, szinte biztosra veszi, még ősz hajszálakat is látna. De nem lép közel. Az istenek kegyelmezzenek meg neki, ha közelebb lép!
Kimért mozdulatokkal, türelmesen lát neki ingujjai feltűrésének.*
-Kimetszeni hát. Nem hallottál még olyanról? A ti mestereitek nem csinálnak ilyesmit? A bába lefertőtleníti a pengét, aztán megnyitja az asszonyt, itt -*mutatóujjával finom vonalat húz saját alhasán, keresztbe.*-Aztán nagyon gyorsan dolgozik, mert ha tétovázik, az asszony elvérzik. A legtöbbnél elvérzik. De Apácskánál nem, mert…neki nem csak a szeme arany, a kezei is. Ő ezt kapta az istenünktől, a Végső Áldozásán. Forrasztani tud, megforraszt minden sebet, amihez hozzáér.
*Vagyis hát..csak forrasztott, mert pontosan ugyan úgy járt, mint Thalyssa. A pillanatban, ahogy elszakadtak az általuk szolgált démontól, az aktív erejük legjava elveszett. A druida így is érti a főzetek és női test titkait, ismeri a születés és fogantatás fortélyait, mégsem képes arra, hogy teljesen elvégezze a számára kiszabott hivatást. Pontosabban, nem képes rá olyan minőségben, mint régen.*
-Apácska megtanította nekem is, de én nem tudok forrasztani, akkora gyakorlatom sincs a fiókák kiszedésében és nem is igazán szeretem őket. Van valami rút bennük, mikor a világra jönnek, és…hát… hangosak. Gyűlölöm a gyereksírást.
*A vallomása ő magát is meglepi, sosem gondolta, hogy be fogja ezt vallani magának, nem pláne hangosan. Egy pillanatra megfeledkezik magáról, lopva pillant körbe, keresve idős mesterét a rengetegben, félve tőle, tán meghallhatja. Aztán pillanatokkal később rádöbben, maguk vannak – de még ha nem is, hát az idős boszorka akkor sem fog nyugalmukra törni.
Megáll egy pillanatra az ingujj hajtásban. Csöndesen merd Garsinra. Aztán látványosan, erősen rándul össze, fintorogva dörzsölget felrúnázott karjaira, így próbálva lemorzsolni a rájuk szökő libabőrt. A gondolat, hogy ráfeküdjön egy férfi mérhetetlen undorral tölti el, bújtatott rettegéssel, mely pillanatokon belül haragba fordul át. A gyomra nagyot bukfencezik, mikor arra gondol, Garsin annyi idős lehetett, mint ő, mikor meghasasodott, tehát talán még fiatalabb is, mikor ráfeküdtek. Ő pedig kifejezetten fiatalnak tartja magát, pláne ha arra gondol, a törzsében akár három emberöltőt is megélnek a mágiával bírók. Az orrlyukai kitágulnak, ahogy élesen szívja be a levegőt, majd egész reszketegen fújja ki. Az apró kezek ökölbe szorulnak, hüvelykjével sorra ropogtatja az ujjait, melyek minden egyes húzásnál úgy recsegnek-ropognak, mint a száraz gally.
Feltételezi, hogy Garsinra az feküdt rá, amelyiknek a torkát is elvágta. Az ura halott. A falusi-városi népeknél meg még jellemző az, hogy az uruk legyen az, amelyik ráfekszik a leányokra, ha uruk van.
Az álla finom remegésbe kezd, de csak egy szívdobbanásnyi időre. A tehetetlen düh, amit érez sírásra készteti, de könnyet nem látni tőle. Ajkait megfeszíti, erősen szív az orrára, szép fejét lomhán rázza meg. Az információt megjegyezte, ám nem ossza meg véleményét a kardforgatóval. Nem mondja el neki, úgy hiszi, az, amelyik ilyet csinál, nem érdemli meg, hogy nyugalomra találjon a halálban. Ahogyan azt sem, ha egyszer módjában fog állni, tenni fog róla, hogy ne találjon még halálában sem nyugalomra. Nem találhat, mert bántotta azt, amire Thalyssa a sajátjaként tekint. Garsinra pedig… úgy tekint, legalább is egyelőre.
Az ingujj után a kötény jön. Leköti magáról, gondosan hajtja úgy, hogy ne hulljon ki belőle semmi. Végül a szoknyarengeteget is lehúzza, azt is összehajtja, így térd alá érő gyapjú alsónadrágjában és ingében marad. Az inget betűri a nadrágba, a nadrágot jócskán összehúzza, meg is köti a derekán. A tengernyi ruharéteg híján látszik csak igazán milyen csenevész is a kölyök. Bár… őt ez nem zavarja, sőt.*
-Ó, hát ott nem lesz verekvés! Verés lesz! -*siet kijavítani, leszögezni*- De engem nem hagyhatsz nyerni, meg hagyni magad megverni, miről beszélsz? -*horkant valamivel vidámabban, szemöldökét magasra emeli.*- Nem! Összecsapunk és jól megverlek! Nyilvánvalóan. Hát én nagyon erős vagyok, nézzél már rám!
*Mellkasát előre dülleszti, ökölbe szorított kezeit csípőre vágja, úgy áll ott válltávolságra nyitott kisterpeszben, mint tündöklő lovag a fényes páncélban.*
-A karom is nagyon izmos, szerintem izmosabb, mint a tiéd amúgy. Figyelj, fogd meg! -*közelebb araszol, be is feszíti az említett területet. A keze alig láthatóan remeg, egész arca feszült figyelmet tükröz, még levegőt sem vesz, annyira koncentrál, hogy megfeszüljön az az izmocska.*-Na, fogjad meg, de siessél, mert be fog görcsölni! -*sürgeti vékonyka hangon.*
* Azt mondja Garsin, nagyjából húszat. Thalyssa vonásain megül a töprengés, bár az nem látszik rajta, min is gondolkodik annyira. Valószínűleg azon, hogy sokkal idősebbnek és mégis túlságosan fiatalnak nézte a másikat. Az arca fiatal, a tekintete öreg. Ha elég közel lépne hozzá, szinte biztosra veszi, még ősz hajszálakat is látna. De nem lép közel. Az istenek kegyelmezzenek meg neki, ha közelebb lép!
Kimért mozdulatokkal, türelmesen lát neki ingujjai feltűrésének.*
-Kimetszeni hát. Nem hallottál még olyanról? A ti mestereitek nem csinálnak ilyesmit? A bába lefertőtleníti a pengét, aztán megnyitja az asszonyt, itt -*mutatóujjával finom vonalat húz saját alhasán, keresztbe.*-Aztán nagyon gyorsan dolgozik, mert ha tétovázik, az asszony elvérzik. A legtöbbnél elvérzik. De Apácskánál nem, mert…neki nem csak a szeme arany, a kezei is. Ő ezt kapta az istenünktől, a Végső Áldozásán. Forrasztani tud, megforraszt minden sebet, amihez hozzáér.
*Vagyis hát..csak forrasztott, mert pontosan ugyan úgy járt, mint Thalyssa. A pillanatban, ahogy elszakadtak az általuk szolgált démontól, az aktív erejük legjava elveszett. A druida így is érti a főzetek és női test titkait, ismeri a születés és fogantatás fortélyait, mégsem képes arra, hogy teljesen elvégezze a számára kiszabott hivatást. Pontosabban, nem képes rá olyan minőségben, mint régen.*
-Apácska megtanította nekem is, de én nem tudok forrasztani, akkora gyakorlatom sincs a fiókák kiszedésében és nem is igazán szeretem őket. Van valami rút bennük, mikor a világra jönnek, és…hát… hangosak. Gyűlölöm a gyereksírást.
*A vallomása ő magát is meglepi, sosem gondolta, hogy be fogja ezt vallani magának, nem pláne hangosan. Egy pillanatra megfeledkezik magáról, lopva pillant körbe, keresve idős mesterét a rengetegben, félve tőle, tán meghallhatja. Aztán pillanatokkal később rádöbben, maguk vannak – de még ha nem is, hát az idős boszorka akkor sem fog nyugalmukra törni.
Megáll egy pillanatra az ingujj hajtásban. Csöndesen merd Garsinra. Aztán látványosan, erősen rándul össze, fintorogva dörzsölget felrúnázott karjaira, így próbálva lemorzsolni a rájuk szökő libabőrt. A gondolat, hogy ráfeküdjön egy férfi mérhetetlen undorral tölti el, bújtatott rettegéssel, mely pillanatokon belül haragba fordul át. A gyomra nagyot bukfencezik, mikor arra gondol, Garsin annyi idős lehetett, mint ő, mikor meghasasodott, tehát talán még fiatalabb is, mikor ráfeküdtek. Ő pedig kifejezetten fiatalnak tartja magát, pláne ha arra gondol, a törzsében akár három emberöltőt is megélnek a mágiával bírók. Az orrlyukai kitágulnak, ahogy élesen szívja be a levegőt, majd egész reszketegen fújja ki. Az apró kezek ökölbe szorulnak, hüvelykjével sorra ropogtatja az ujjait, melyek minden egyes húzásnál úgy recsegnek-ropognak, mint a száraz gally.
Feltételezi, hogy Garsinra az feküdt rá, amelyiknek a torkát is elvágta. Az ura halott. A falusi-városi népeknél meg még jellemző az, hogy az uruk legyen az, amelyik ráfekszik a leányokra, ha uruk van.
Az álla finom remegésbe kezd, de csak egy szívdobbanásnyi időre. A tehetetlen düh, amit érez sírásra készteti, de könnyet nem látni tőle. Ajkait megfeszíti, erősen szív az orrára, szép fejét lomhán rázza meg. Az információt megjegyezte, ám nem ossza meg véleményét a kardforgatóval. Nem mondja el neki, úgy hiszi, az, amelyik ilyet csinál, nem érdemli meg, hogy nyugalomra találjon a halálban. Ahogyan azt sem, ha egyszer módjában fog állni, tenni fog róla, hogy ne találjon még halálában sem nyugalomra. Nem találhat, mert bántotta azt, amire Thalyssa a sajátjaként tekint. Garsinra pedig… úgy tekint, legalább is egyelőre.
Az ingujj után a kötény jön. Leköti magáról, gondosan hajtja úgy, hogy ne hulljon ki belőle semmi. Végül a szoknyarengeteget is lehúzza, azt is összehajtja, így térd alá érő gyapjú alsónadrágjában és ingében marad. Az inget betűri a nadrágba, a nadrágot jócskán összehúzza, meg is köti a derekán. A tengernyi ruharéteg híján látszik csak igazán milyen csenevész is a kölyök. Bár… őt ez nem zavarja, sőt.*
-Ó, hát ott nem lesz verekvés! Verés lesz! -*siet kijavítani, leszögezni*- De engem nem hagyhatsz nyerni, meg hagyni magad megverni, miről beszélsz? -*horkant valamivel vidámabban, szemöldökét magasra emeli.*- Nem! Összecsapunk és jól megverlek! Nyilvánvalóan. Hát én nagyon erős vagyok, nézzél már rám!
*Mellkasát előre dülleszti, ökölbe szorított kezeit csípőre vágja, úgy áll ott válltávolságra nyitott kisterpeszben, mint tündöklő lovag a fényes páncélban.*
-A karom is nagyon izmos, szerintem izmosabb, mint a tiéd amúgy. Figyelj, fogd meg! -*közelebb araszol, be is feszíti az említett területet. A keze alig láthatóan remeg, egész arca feszült figyelmet tükröz, még levegőt sem vesz, annyira koncentrál, hogy megfeszüljön az az izmocska.*-Na, fogjad meg, de siessél, mert be fog görcsölni! -*sürgeti vékonyka hangon.*
1507. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-05-26 23:31:45
Üzenet elküldve: 2026-05-26 23:31:45
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 578
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 578
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Nincs kedve jobban belemenni, mi minden fordult meg a fejében, így azt sem magyarázza a lánynak, hogy miként értette azt, hogy attól tartott, nem lesz már családja, mire hazaér. Valahányszor arra gondol, hogy a múltja utolérheti, még mindig az a kép van előtte, amit az akkori körülményei, na meg a férje plántáltak belé: hogy a bosszú előbb a családját érné el. Így, vagy úgy.
Márpedig a dokkoknál nem csak a "fészket kiraboló" boszorkát látta a lányban, hanem a lehetséges bosszúállót is, aki csak megvezette őt a maga történeteivel. A régi neve említése ugyanis mindenképpen a múlt visszatértét sugallta... Az ő elmeállapotának pedig egyébként sem tesz túl jót, hogy ezen a helyen - a Kikötőben - kényszerül időzni. Annak ellenére sem, hogy minden jel arra utal, hogy egyébként senki sem ismeri már fel, vagy egyáltalán emlékszik rá, hogy ő valaha létezett. Ő maga emlékszik, s ez épp elég.
A lány mondandóját végighallgatja, amivel magyarázni igyekszik, miért is nem kellene nekik az ő húga. A bokor alatt reszketős rész némileg sérti a büszkeségét, de ezt a békát kénytelen beismerőn lenyelni, meg egyébként sem az a szájalós fajta.
Egyébként van abban értelem, amit a vöröske előad. Feltéve, hogy elhiszi a történetét.
Aztán mikor Thalyssa odáig ér, hogy ő voltaképpen azért lépett csak úgy mellé, mert megörült neki... Garsin világa egy pillanatra a feje tetejére áll.
Talán most először igyekszik úgy igazán a lány szemszögéből nézni a történtekre. Nehezére esik, szó se róla. Elképzelni, hogy ő Thalyssa, a boszorkány, aki csak úgy könnyedén sugdossa búcsúzóul mások titkát a fülükbe. Aztán gondtalanul elsomfordál... És a részéről ez egy boldog találkozás volt, némi bosszúsággal a végén, mikor nem engedelmeskedtek az akaratának.
Aztán most a viszont látás is ugyanilyen boldog, mert a részéről nem történt semmi különös, semmi gyanús, semmi fenyegető annál a búcsúnál... Miért is ne libbenne könnyedén a rég látott ismerős mellé, hogy gondtalanul üdvözölje?
Kétkedőn néz a közben már játékról beszélő vöröskére, akit éppen gyermekibbnek lát ebből az új szemszögből. Végtére is, neki lehet, tényleg csak játszadozás, szórakozás volt ez az egész a dokkoknál is. Vakon volt a következményekre, akár egy gyermek.
Nem fűz semmit az elhangzottakhoz, helyette ő válaszol a felmerülő kérdésekre. Amire viszont a lánynak akad mondandója.
Garsin szemében azonban Thalyssa kifejtett véleménye is csak azt mutatja, mennyire gyermek még. És ezzel talán nincs is gond.*
- Gyerek vagy még, nem is kell ilyesmikkel törődnöd. - *Mond csak ennyit, vitába nem megy most bele.
Persze, neki sem volt könnyű ráállnia erre az útra. Szült ugyan már, de akkor a tej elapasztása volt a gondja, mert élő gyermeke még nem volt, akiről így kellett volna gondoskodnia. Most az élő gyermekkel bíró friss anyák világába kellett belépnie, annak minden furcsaságával, így természetesen eleinte ő is idegenkedett ettől, de nem holmi természettől és valóságtól elrugaszkodott moralizálás miatt. Garsin ennél gyakorlatiasabb szemléletű, ezért is fogadta el és teljesítette az anyja javaslatát. Ha már megvannak hozzá az adottságai és lehet egyébként is nagyon hamar rá marad a gyermek, miért is ne vigasztalná úgy, ahogy a legkézenfekvőbb? Főleg, ha van egy halvány esély, hogy ezzel a táplálását is meg tudja oldani a legolcsóbb és a gyermek túlélése szempontjából legbiztatóbb módon?
Mikor a lány az alkatát kezdi kielemezni, meg hogy mennyire alkalmas az egy gyermek kihordására, emlékezteti rá magát, hogy Thalyssa Apácskája bába, ha emlékei nem csalnak. A folytatás pedig aztán rá is erősít erre.
Garsin nem hagyja magát elmerülni a múltjának ebben a szeletében, legalábbis az érzéseket távol tartja magától. Pedig Thalyssa nem is tudja, mennyire fején találta a szöget.*
- Kimetszeni? - *Kérdez vissza, ez iránt a részlet iránt mintha mégis érdeklődést mutatna.*
- Nagyjából húszat. - *Feleli aztán szórakozottan, vállát vonva.
A lány sokat kérdez, és olyanokat, amiket nem szokás. Garsin igyekszik továbbra is tényszerű maradni.*
- Elmentek maguktól. Talán annyi lehettem, mint te most, túl éretlen volt még a testem, meg a körülményeim sem voltak jók. Az elsővel még félidős sem voltam, a másodikat majdnem időre hordtam, de ő is túl korán indult el. Még be sem fordult a hasamban, vele majdnem én is elmentem. - *Közli, és csak azért ilyen részletes, mert a kislánynak úgy tűnik, nem idegen vagy riasztó a téma.
Figyeli aztán a nagy készülődést, bár ekkor még nem tudja mire vélni. Ő a gyermekkel foglalja le magát, pontosabban azzal, hogy megpróbálja lerakni.
Úgy dönt, hagyja egy kicsit aludni így, mielőtt felkötné magára, úgy legalább ő is kényelmesebben tud enni valamit, mielőtt folytatná a gyűjtögetést.
A hordozáshoz használt kendőből hajtogat fészket a picinek fél kézzel, aztán arra ügyeskedi rá... Sikerrel.
Épp feltérdelne mellőle, a szabadságot kihasználva a ruháját rendezve vissza most már rendesen, mikor Thalyssa megtalálja a kihívással.
Előbb hitetlenkedőn néz rá, mintha tréfát sejtene, majd komolyra, bizalmatlanra vált, de leginkább a zavar látszódhat rajta.*
- Bár nagyon vonzó az ajánlat, én inkább maradnék. És Ziisu is marad velem. - *Szögezi le, ami utalhat rá, hogy gyanúja még korántsem oszlott el teljesen. Vagy csak az erdő lényeitől félti a kislányt...*
- Egyébként hogy képzelted? Hogy megverekszünk, vagy hogy én hagyom magamat megverni? - *Beszéd közben rendbe szedi magát, meg a holmiját is elkezdi visszaszedni.*
*Nincs kedve jobban belemenni, mi minden fordult meg a fejében, így azt sem magyarázza a lánynak, hogy miként értette azt, hogy attól tartott, nem lesz már családja, mire hazaér. Valahányszor arra gondol, hogy a múltja utolérheti, még mindig az a kép van előtte, amit az akkori körülményei, na meg a férje plántáltak belé: hogy a bosszú előbb a családját érné el. Így, vagy úgy.
Márpedig a dokkoknál nem csak a "fészket kiraboló" boszorkát látta a lányban, hanem a lehetséges bosszúállót is, aki csak megvezette őt a maga történeteivel. A régi neve említése ugyanis mindenképpen a múlt visszatértét sugallta... Az ő elmeállapotának pedig egyébként sem tesz túl jót, hogy ezen a helyen - a Kikötőben - kényszerül időzni. Annak ellenére sem, hogy minden jel arra utal, hogy egyébként senki sem ismeri már fel, vagy egyáltalán emlékszik rá, hogy ő valaha létezett. Ő maga emlékszik, s ez épp elég.
A lány mondandóját végighallgatja, amivel magyarázni igyekszik, miért is nem kellene nekik az ő húga. A bokor alatt reszketős rész némileg sérti a büszkeségét, de ezt a békát kénytelen beismerőn lenyelni, meg egyébként sem az a szájalós fajta.
Egyébként van abban értelem, amit a vöröske előad. Feltéve, hogy elhiszi a történetét.
Aztán mikor Thalyssa odáig ér, hogy ő voltaképpen azért lépett csak úgy mellé, mert megörült neki... Garsin világa egy pillanatra a feje tetejére áll.
Talán most először igyekszik úgy igazán a lány szemszögéből nézni a történtekre. Nehezére esik, szó se róla. Elképzelni, hogy ő Thalyssa, a boszorkány, aki csak úgy könnyedén sugdossa búcsúzóul mások titkát a fülükbe. Aztán gondtalanul elsomfordál... És a részéről ez egy boldog találkozás volt, némi bosszúsággal a végén, mikor nem engedelmeskedtek az akaratának.
Aztán most a viszont látás is ugyanilyen boldog, mert a részéről nem történt semmi különös, semmi gyanús, semmi fenyegető annál a búcsúnál... Miért is ne libbenne könnyedén a rég látott ismerős mellé, hogy gondtalanul üdvözölje?
Kétkedőn néz a közben már játékról beszélő vöröskére, akit éppen gyermekibbnek lát ebből az új szemszögből. Végtére is, neki lehet, tényleg csak játszadozás, szórakozás volt ez az egész a dokkoknál is. Vakon volt a következményekre, akár egy gyermek.
Nem fűz semmit az elhangzottakhoz, helyette ő válaszol a felmerülő kérdésekre. Amire viszont a lánynak akad mondandója.
Garsin szemében azonban Thalyssa kifejtett véleménye is csak azt mutatja, mennyire gyermek még. És ezzel talán nincs is gond.*
- Gyerek vagy még, nem is kell ilyesmikkel törődnöd. - *Mond csak ennyit, vitába nem megy most bele.
Persze, neki sem volt könnyű ráállnia erre az útra. Szült ugyan már, de akkor a tej elapasztása volt a gondja, mert élő gyermeke még nem volt, akiről így kellett volna gondoskodnia. Most az élő gyermekkel bíró friss anyák világába kellett belépnie, annak minden furcsaságával, így természetesen eleinte ő is idegenkedett ettől, de nem holmi természettől és valóságtól elrugaszkodott moralizálás miatt. Garsin ennél gyakorlatiasabb szemléletű, ezért is fogadta el és teljesítette az anyja javaslatát. Ha már megvannak hozzá az adottságai és lehet egyébként is nagyon hamar rá marad a gyermek, miért is ne vigasztalná úgy, ahogy a legkézenfekvőbb? Főleg, ha van egy halvány esély, hogy ezzel a táplálását is meg tudja oldani a legolcsóbb és a gyermek túlélése szempontjából legbiztatóbb módon?
Mikor a lány az alkatát kezdi kielemezni, meg hogy mennyire alkalmas az egy gyermek kihordására, emlékezteti rá magát, hogy Thalyssa Apácskája bába, ha emlékei nem csalnak. A folytatás pedig aztán rá is erősít erre.
Garsin nem hagyja magát elmerülni a múltjának ebben a szeletében, legalábbis az érzéseket távol tartja magától. Pedig Thalyssa nem is tudja, mennyire fején találta a szöget.*
- Kimetszeni? - *Kérdez vissza, ez iránt a részlet iránt mintha mégis érdeklődést mutatna.*
- Nagyjából húszat. - *Feleli aztán szórakozottan, vállát vonva.
A lány sokat kérdez, és olyanokat, amiket nem szokás. Garsin igyekszik továbbra is tényszerű maradni.*
- Elmentek maguktól. Talán annyi lehettem, mint te most, túl éretlen volt még a testem, meg a körülményeim sem voltak jók. Az elsővel még félidős sem voltam, a másodikat majdnem időre hordtam, de ő is túl korán indult el. Még be sem fordult a hasamban, vele majdnem én is elmentem. - *Közli, és csak azért ilyen részletes, mert a kislánynak úgy tűnik, nem idegen vagy riasztó a téma.
Figyeli aztán a nagy készülődést, bár ekkor még nem tudja mire vélni. Ő a gyermekkel foglalja le magát, pontosabban azzal, hogy megpróbálja lerakni.
Úgy dönt, hagyja egy kicsit aludni így, mielőtt felkötné magára, úgy legalább ő is kényelmesebben tud enni valamit, mielőtt folytatná a gyűjtögetést.
A hordozáshoz használt kendőből hajtogat fészket a picinek fél kézzel, aztán arra ügyeskedi rá... Sikerrel.
Épp feltérdelne mellőle, a szabadságot kihasználva a ruháját rendezve vissza most már rendesen, mikor Thalyssa megtalálja a kihívással.
Előbb hitetlenkedőn néz rá, mintha tréfát sejtene, majd komolyra, bizalmatlanra vált, de leginkább a zavar látszódhat rajta.*
- Bár nagyon vonzó az ajánlat, én inkább maradnék. És Ziisu is marad velem. - *Szögezi le, ami utalhat rá, hogy gyanúja még korántsem oszlott el teljesen. Vagy csak az erdő lényeitől félti a kislányt...*
- Egyébként hogy képzelted? Hogy megverekszünk, vagy hogy én hagyom magamat megverni? - *Beszéd közben rendbe szedi magát, meg a holmiját is elkezdi visszaszedni.*
1506. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-05-26 20:57:30
Üzenet elküldve: 2026-05-26 20:57:30
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 71
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 71
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Nem tagadja.
A lány rosszallóan ciccent fel, ám van abban a rosszallásban némi szórakozottság is. Persze, hogy nem tagadja, nem is tudná! Aztán elismeri, hogy nem volt jó ötlet – már hogy tőrt rántani rá. Mert az, hogy esetleg arra helyesel, hogy Thalyssa hibázott, meg sem fordul a lány fejében. Merne ilyesmivel egyetérteni Garsin! Így is megmondta, hogy kitépi a szempilláját, hát még akkor, ha így tenne! *
-Egészen ostoba dolgokat beszélsz. Minek kéne nekem a családod, van sajátom. -*vonja össze a szemöldökét.*-És egyébként is, a törzsünknek nincs szüksége csecsemőkre hacsak nem a boszorkánynemzetünk boszorkáinak a fiókái. Anyád nem tartozik a mieink közé úgy hiszem, ha így lenne, te sem reszketnél az erdei bokrok alatt és a rúnáim sem nyűgöztek volna le annyira. A csecsszopókkal csak a gond van. Figyelni kell rájuk, törékenyek, betegeskedőek és sosem tudhatja az ember biztosra, hogy túlélik-e a telet. Az enyéim az idősebb leányokat viszik el. Azokat, amelyikek már járnak, beszélnek, vannak gondolataik és önálló akaratuk. Hogy szolgálhatna, ha még magát sem tudja szolgálni, Garsin? -*int fejével a húg irányába*- Azért léptem feléd, mert megörültem neked. De nem én jöttem hozzád. Te jöttél hozzám. Én otthon vagyok. -*céloz az erdőre*-és ha tudni kívánod, Ziisu megzavarta a játékom. Pont azt játszottam, hogy nyitott szemmel szundítok. De ha valaki teli tüdőből nyivákol, akkor nem tudok!
*Itt jelentőségteljes pillantást vet az elpilledő gyermekre. Kedve lenne közel hajolni hozzá és megfizetve az adósságát most maga belekezdeni az eszeveszett nyivákolásba, de nem teszi. Valószínűleg kezd felnőni.,.. már az élet bizonyos területein.
A történetre elfintorodik. A felemás tekintetek addig a gyermeket firtatták, csak aztán vándorolnak fel Garsinra, ám megállnak nagyjából annak mellkasa környékén.*
-Beteg egy anyád van neked. És nem csak a teste beteg. -*mutatóujjával saját halántékára kopogtat.*-Ha nekem ilyet mondott volna Yaya, öregsége ide, tapasztalata oda, magam löktem volna bele a kemencébe. Nem kéne senkinek sem a nedvesdadája lenned. Nempláne neki -*bök a gyermek felé most azzal az ujjal, amivel eddig Garsin anyjának beszámíthatóságát méltatta.*
*Ismét végigméri a nőt. Tüzetesen, alaposan.*
-Távol áll tőled az asszonyság, hát olyan lapos vagy, mint egy lepény! Azon a csípőn nem fér ki egy fióka. Egy normális méretű bizonyosan nem. -*biccent fejével a másik ölének irányába.*- A magadfajta mind megreped, vagy egyszerűen ki sem jön belőle a gyermek. Apácskának egész sok hasonlóból kell kimetszenie a fiókát. Elgondolni sem tudnád mennyiből. Bár… a legtöbbje korban közelebb van hozzám, mint te hozzád. Tényleg, hány nyarat éltél te meg?
*Megtippelni nem meri, bár ha visszakérdezne Garsin, a szám Thalyssa szerint inkább húzna a hármasok felé, mint a kettesek irányába. *
-És… ha voltál gyermekkel. Mi lett a fiókáddal? Elhajtottad?
*Nem lepődne meg, ha úgy lenne. Ha meglepődne ilyesmin, az ő üzlete sem pörögne annyira. Egyvalamit megtapasztalt rövid élete alatt: a nők két dologért hajlandóak mindent és bármit megtenni: azért, hogy fiókájuk legyen, és azért, hogy ne.
Míg Apácska abban segít, hogy előbbi maradéktalanul abszolválva legyen, addig Thalyssa főzetei abban segítenek, hogy semmiképp se realizálódjon a gyermekáldás.
Kivárja, hogy egészen elaludjon a gyermek, csak aztán fészkelődik kicsit. A korábbi, festett kendőt gondosan bontja szét, nagyra nyitja, arra kezdi el pakolni az ékszereit. A fülbevalókat, karkötőket, csontgyűrűket. Végül meghajtva a fejét kezd bele a hajfonásba. Bonyolult fonatokat mutat be, egyre csavarva a tincseket. Hosszú, halszálkára emlékeztető, vékony csonttűk kerülnek elő a ruhából, azokkal tűzi fel a fonatokat, így végül szoros, magas kontyot kap, mely a fejéhez tapad. Az ékszerek lekerülnek, a haj meg fel. Kiropogtatja a nyakát, majd az ujjait, végül feltolja magát állásba.*
-Elfogadom a bocsánatkérésed. Tedd le Ziisut, megpihen majd itt. Mi meg elmegyünk oda -*int fejével valamivel odébb, a pár órával ezelőtti képzeletbeli csatatérre. Tökéletes rálátásuk van a kis tisztásra, így a tisztásról is tökéletes rálátás van a fára és az alatta heverő holmikra.*- Azért jöttem vissza, hogy jól megverjelek, szóval jól meg foglak verni. Aztán ha megvertelek majd visszajöhetsz. Na, induljunk! Ígérem nem fogok csalni, csak tisztességesen megverlek. Amolyan lányosan, testvériesen!
*Fejével határozottan biccent a füves terület irányába. A magabiztosságában van valami, ami az embert egyszerre hozza zavarba, fakasztja mosolyra és tölti el kétségekkel a lány ép elméjével kapcsolatban, hiszen a vak is láthatja, Thalyssa nagyjából a válláig ér Garsinnak, ráadásul fizikailag jóval gyengébb is. Ettől függetlenül magabiztossága kipótolja testi hiányosságait, annyi szent.*
*Nem tagadja.
A lány rosszallóan ciccent fel, ám van abban a rosszallásban némi szórakozottság is. Persze, hogy nem tagadja, nem is tudná! Aztán elismeri, hogy nem volt jó ötlet – már hogy tőrt rántani rá. Mert az, hogy esetleg arra helyesel, hogy Thalyssa hibázott, meg sem fordul a lány fejében. Merne ilyesmivel egyetérteni Garsin! Így is megmondta, hogy kitépi a szempilláját, hát még akkor, ha így tenne! *
-Egészen ostoba dolgokat beszélsz. Minek kéne nekem a családod, van sajátom. -*vonja össze a szemöldökét.*-És egyébként is, a törzsünknek nincs szüksége csecsemőkre hacsak nem a boszorkánynemzetünk boszorkáinak a fiókái. Anyád nem tartozik a mieink közé úgy hiszem, ha így lenne, te sem reszketnél az erdei bokrok alatt és a rúnáim sem nyűgöztek volna le annyira. A csecsszopókkal csak a gond van. Figyelni kell rájuk, törékenyek, betegeskedőek és sosem tudhatja az ember biztosra, hogy túlélik-e a telet. Az enyéim az idősebb leányokat viszik el. Azokat, amelyikek már járnak, beszélnek, vannak gondolataik és önálló akaratuk. Hogy szolgálhatna, ha még magát sem tudja szolgálni, Garsin? -*int fejével a húg irányába*- Azért léptem feléd, mert megörültem neked. De nem én jöttem hozzád. Te jöttél hozzám. Én otthon vagyok. -*céloz az erdőre*-és ha tudni kívánod, Ziisu megzavarta a játékom. Pont azt játszottam, hogy nyitott szemmel szundítok. De ha valaki teli tüdőből nyivákol, akkor nem tudok!
*Itt jelentőségteljes pillantást vet az elpilledő gyermekre. Kedve lenne közel hajolni hozzá és megfizetve az adósságát most maga belekezdeni az eszeveszett nyivákolásba, de nem teszi. Valószínűleg kezd felnőni.,.. már az élet bizonyos területein.
A történetre elfintorodik. A felemás tekintetek addig a gyermeket firtatták, csak aztán vándorolnak fel Garsinra, ám megállnak nagyjából annak mellkasa környékén.*
-Beteg egy anyád van neked. És nem csak a teste beteg. -*mutatóujjával saját halántékára kopogtat.*-Ha nekem ilyet mondott volna Yaya, öregsége ide, tapasztalata oda, magam löktem volna bele a kemencébe. Nem kéne senkinek sem a nedvesdadája lenned. Nempláne neki -*bök a gyermek felé most azzal az ujjal, amivel eddig Garsin anyjának beszámíthatóságát méltatta.*
*Ismét végigméri a nőt. Tüzetesen, alaposan.*
-Távol áll tőled az asszonyság, hát olyan lapos vagy, mint egy lepény! Azon a csípőn nem fér ki egy fióka. Egy normális méretű bizonyosan nem. -*biccent fejével a másik ölének irányába.*- A magadfajta mind megreped, vagy egyszerűen ki sem jön belőle a gyermek. Apácskának egész sok hasonlóból kell kimetszenie a fiókát. Elgondolni sem tudnád mennyiből. Bár… a legtöbbje korban közelebb van hozzám, mint te hozzád. Tényleg, hány nyarat éltél te meg?
*Megtippelni nem meri, bár ha visszakérdezne Garsin, a szám Thalyssa szerint inkább húzna a hármasok felé, mint a kettesek irányába. *
-És… ha voltál gyermekkel. Mi lett a fiókáddal? Elhajtottad?
*Nem lepődne meg, ha úgy lenne. Ha meglepődne ilyesmin, az ő üzlete sem pörögne annyira. Egyvalamit megtapasztalt rövid élete alatt: a nők két dologért hajlandóak mindent és bármit megtenni: azért, hogy fiókájuk legyen, és azért, hogy ne.
Míg Apácska abban segít, hogy előbbi maradéktalanul abszolválva legyen, addig Thalyssa főzetei abban segítenek, hogy semmiképp se realizálódjon a gyermekáldás.
Kivárja, hogy egészen elaludjon a gyermek, csak aztán fészkelődik kicsit. A korábbi, festett kendőt gondosan bontja szét, nagyra nyitja, arra kezdi el pakolni az ékszereit. A fülbevalókat, karkötőket, csontgyűrűket. Végül meghajtva a fejét kezd bele a hajfonásba. Bonyolult fonatokat mutat be, egyre csavarva a tincseket. Hosszú, halszálkára emlékeztető, vékony csonttűk kerülnek elő a ruhából, azokkal tűzi fel a fonatokat, így végül szoros, magas kontyot kap, mely a fejéhez tapad. Az ékszerek lekerülnek, a haj meg fel. Kiropogtatja a nyakát, majd az ujjait, végül feltolja magát állásba.*
-Elfogadom a bocsánatkérésed. Tedd le Ziisut, megpihen majd itt. Mi meg elmegyünk oda -*int fejével valamivel odébb, a pár órával ezelőtti képzeletbeli csatatérre. Tökéletes rálátásuk van a kis tisztásra, így a tisztásról is tökéletes rálátás van a fára és az alatta heverő holmikra.*- Azért jöttem vissza, hogy jól megverjelek, szóval jól meg foglak verni. Aztán ha megvertelek majd visszajöhetsz. Na, induljunk! Ígérem nem fogok csalni, csak tisztességesen megverlek. Amolyan lányosan, testvériesen!
*Fejével határozottan biccent a füves terület irányába. A magabiztosságában van valami, ami az embert egyszerre hozza zavarba, fakasztja mosolyra és tölti el kétségekkel a lány ép elméjével kapcsolatban, hiszen a vak is láthatja, Thalyssa nagyjából a válláig ér Garsinnak, ráadásul fizikailag jóval gyengébb is. Ettől függetlenül magabiztossága kipótolja testi hiányosságait, annyi szent.*
1505. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-05-25 23:19:19
Üzenet elküldve: 2026-05-25 23:19:19
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 578
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 578
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*A lány csalódottsággal töltött válasza talán nem kellene, hogy hatással legyen rá, mégis így történik.
Meglehet azért, mert kezd elbizonytalanodni. Azon túl, hogy Thalyssa még mindig nem támad, ahogyan mások sem törtek még felé az erdőből, a lány csalódottsága, a dühe, a kérdései... mind őszintének tűnnek. Most vagy nagyon jó színész ez a kislány, vagy ő él tévedésben és mégis létezik, hogy a gyermek boszorkány az álmain keresztül hozzá tud férni a titkaihoz! Mágia ismerőjeként láthatna valóságalapot a lehetőségben, de nehezére esik elhinni. Nem szeretné elhinni.
Thalyssa nyögése és szenvedése értetlen pillantásokat vált ki belőle, noha kezd már hozzászokni a lány túlzó megnyilvánulásaihoz.*
- Nem tagadom. - *Sóhajtja, válaszul a kiigazításra. Hozzátenné, hogy "és még így sem hallgattál rám", de nem akar még több olajat locsolni a tűzre.
A maga válaszai után kicsit váratlanul éri, ahogy Thalyssa visszakanyarodik az ő kérdéséhez, de az első pár szó után veszi az akadályt és megérti, hogy valóban úgy történik, ahogy remélte: választ kap a válaszáért. És milyen választ!? Thalyssásat...
Jól jön a lány lassú tempója, mert bőven van mit emészteni. A maga módján észszerűnek tűnik, amit a vöröske előad, de ehhez el kell fogadnia igaznak az egész "történet" alapját. Azt az álmot... De ha ezt elfogadja, akkor annak is fejet kellene hajtania, hogy ő valaha ezé a kislányé lesz. Amit egyszerre talál émelyítőnek és nevetségesnek.
Mi van, ha épp ez a mesteri terv? Ha azért figyelte és derítette ki Thalyssa a titkát, hogy valami igazit csepegtethessen a történetébe, amivel meggyőzhetné őt arról, hogy valóban képes megálmodni a jövőt?
Ezzel az elmélettel mondjuk csak annyi a bökkenő (többek között), hogy ehhez már alapból tudnia kellett volna, hogy ő nem az, akinek nevezi magát. Vagy ez csak egy a megfigyelései közül és éppen kapóra jött, hogy talált valamit, ahol megfoghatja? Ezért kezdett vele beszélgetésbe, hogy megismerje és találjon valami ilyesmit, ahol aztán eljátszhatja, hogy "véletlenül", az állítólagos álma által többet tud, mint kellene?
Pörögnek a fogaskerekek Garsin fejében, átverést sejtve. Közben pedig azt is keresi, mi célja lehetne az ilyen átverésnek? A lánynak valamiért szüksége volna rá hosszabb távon és ilyen manipulatív módon próbálná őt behálózni? Mit lát benne? A fegyveres erőt? Miért épp ő?
Hogy Thalyssa igazat is beszélhet, azt sem zárja ki, de nagyon-nagyon mélyen tartja a lehetséges megfejtések között.*
- Valóban nem volt jó ötlet. - *Jegyzi meg. Hogy ezt a lány hibájára érti, vagy a saját tőrt rántó tettére, azt csak a folytatás teszi világossá. Talán.*
- Ott, abban a pillanatban a dokkoknál, mikor ott hagytál... azt gondoltam, hogy mire hazaérek, már vagy nem lesz családom, vagy legalábbis a húgomat elvittétek. Ez nem így történt, de azóta is nagyon nyugtalanított, hogy ki voltál te valójában, honnan tudod a titkomat és mit akarsz tőlem. Erre ma egyszer csak mellém lépsz az erdőben...
Ha ártatlan vagy és nincs benned ártó szándék felénk... akkor bocsánatodat kérem. - *Nyögi ki végre. Továbbra sem hisz maradéktalanul Thalyssának, meg már ezt a birtoklási vágyát is elég ártalmasnak tartja és veszélyesnek, de továbbra is igyekszik rátalálni az együttműködésre, hátha akkor a lány maga vall színt.
Meg van a bocsánatkérésben egy adag őszinteség is azért. Hiszen akár az is lehet, hogy a kislány épp a védelmét szeretné ilyen kacifántos úton elnyerni, erre épp ő ránt tőrt rá. Egy gyerekre...
De nem akarja azért elaltatni a gyanakvását Thalyssával kapcsolatban.
Mikor a kérdések visszatérnek hozzá és a húgához, úgy dönt, engedékeny lesz és valódi feleletet ad.*
- Ziisu-nak hívják. - *Mondja, Zíszu-ként ejtve a gyermek nevét.* - És nem én szültem. Mondom, a húgom. - *Feleli egyszerűen, de nem csinál úgy, mintha ne értené, honnan ered a félreértés.*
- Mivel anyánk ilyen gyenge, ezért sokszor én gondoskodtam Ziisuról is. Előbb csak a vigaszért tettem mellre anyám biztatására, de volt benne szándék arra is, hátha később etetni is tudom, ha kellően gyakran van rajtam. Voltam már gyermekkel. És a testünk emlékszik... És tényleg bevált. Bár kellett néhány hat hozzá, meg még néhány, hogy akár egészen is átvehessem anyámtól. - *Gondol itt az etetésre. És a magyarázat után, mintegy varázsütésre, talán a hosszú duruzsolás hatására, vagy csak mert végzett, végül a csöppség is elengedi őt. Mint az ilyenkor a legtöbbször lenni szokott, bealudt evés közben...
Garsin óvatos mozdulatokkal rendezi vissza a ruházatát, amennyire fél kézzel lehet, de a gombok maradnak akkorra, mikor már szabad lesz a keze.*
*A lány csalódottsággal töltött válasza talán nem kellene, hogy hatással legyen rá, mégis így történik.
Meglehet azért, mert kezd elbizonytalanodni. Azon túl, hogy Thalyssa még mindig nem támad, ahogyan mások sem törtek még felé az erdőből, a lány csalódottsága, a dühe, a kérdései... mind őszintének tűnnek. Most vagy nagyon jó színész ez a kislány, vagy ő él tévedésben és mégis létezik, hogy a gyermek boszorkány az álmain keresztül hozzá tud férni a titkaihoz! Mágia ismerőjeként láthatna valóságalapot a lehetőségben, de nehezére esik elhinni. Nem szeretné elhinni.
Thalyssa nyögése és szenvedése értetlen pillantásokat vált ki belőle, noha kezd már hozzászokni a lány túlzó megnyilvánulásaihoz.*
- Nem tagadom. - *Sóhajtja, válaszul a kiigazításra. Hozzátenné, hogy "és még így sem hallgattál rám", de nem akar még több olajat locsolni a tűzre.
A maga válaszai után kicsit váratlanul éri, ahogy Thalyssa visszakanyarodik az ő kérdéséhez, de az első pár szó után veszi az akadályt és megérti, hogy valóban úgy történik, ahogy remélte: választ kap a válaszáért. És milyen választ!? Thalyssásat...
Jól jön a lány lassú tempója, mert bőven van mit emészteni. A maga módján észszerűnek tűnik, amit a vöröske előad, de ehhez el kell fogadnia igaznak az egész "történet" alapját. Azt az álmot... De ha ezt elfogadja, akkor annak is fejet kellene hajtania, hogy ő valaha ezé a kislányé lesz. Amit egyszerre talál émelyítőnek és nevetségesnek.
Mi van, ha épp ez a mesteri terv? Ha azért figyelte és derítette ki Thalyssa a titkát, hogy valami igazit csepegtethessen a történetébe, amivel meggyőzhetné őt arról, hogy valóban képes megálmodni a jövőt?
Ezzel az elmélettel mondjuk csak annyi a bökkenő (többek között), hogy ehhez már alapból tudnia kellett volna, hogy ő nem az, akinek nevezi magát. Vagy ez csak egy a megfigyelései közül és éppen kapóra jött, hogy talált valamit, ahol megfoghatja? Ezért kezdett vele beszélgetésbe, hogy megismerje és találjon valami ilyesmit, ahol aztán eljátszhatja, hogy "véletlenül", az állítólagos álma által többet tud, mint kellene?
Pörögnek a fogaskerekek Garsin fejében, átverést sejtve. Közben pedig azt is keresi, mi célja lehetne az ilyen átverésnek? A lánynak valamiért szüksége volna rá hosszabb távon és ilyen manipulatív módon próbálná őt behálózni? Mit lát benne? A fegyveres erőt? Miért épp ő?
Hogy Thalyssa igazat is beszélhet, azt sem zárja ki, de nagyon-nagyon mélyen tartja a lehetséges megfejtések között.*
- Valóban nem volt jó ötlet. - *Jegyzi meg. Hogy ezt a lány hibájára érti, vagy a saját tőrt rántó tettére, azt csak a folytatás teszi világossá. Talán.*
- Ott, abban a pillanatban a dokkoknál, mikor ott hagytál... azt gondoltam, hogy mire hazaérek, már vagy nem lesz családom, vagy legalábbis a húgomat elvittétek. Ez nem így történt, de azóta is nagyon nyugtalanított, hogy ki voltál te valójában, honnan tudod a titkomat és mit akarsz tőlem. Erre ma egyszer csak mellém lépsz az erdőben...
Ha ártatlan vagy és nincs benned ártó szándék felénk... akkor bocsánatodat kérem. - *Nyögi ki végre. Továbbra sem hisz maradéktalanul Thalyssának, meg már ezt a birtoklási vágyát is elég ártalmasnak tartja és veszélyesnek, de továbbra is igyekszik rátalálni az együttműködésre, hátha akkor a lány maga vall színt.
Meg van a bocsánatkérésben egy adag őszinteség is azért. Hiszen akár az is lehet, hogy a kislány épp a védelmét szeretné ilyen kacifántos úton elnyerni, erre épp ő ránt tőrt rá. Egy gyerekre...
De nem akarja azért elaltatni a gyanakvását Thalyssával kapcsolatban.
Mikor a kérdések visszatérnek hozzá és a húgához, úgy dönt, engedékeny lesz és valódi feleletet ad.*
- Ziisu-nak hívják. - *Mondja, Zíszu-ként ejtve a gyermek nevét.* - És nem én szültem. Mondom, a húgom. - *Feleli egyszerűen, de nem csinál úgy, mintha ne értené, honnan ered a félreértés.*
- Mivel anyánk ilyen gyenge, ezért sokszor én gondoskodtam Ziisuról is. Előbb csak a vigaszért tettem mellre anyám biztatására, de volt benne szándék arra is, hátha később etetni is tudom, ha kellően gyakran van rajtam. Voltam már gyermekkel. És a testünk emlékszik... És tényleg bevált. Bár kellett néhány hat hozzá, meg még néhány, hogy akár egészen is átvehessem anyámtól. - *Gondol itt az etetésre. És a magyarázat után, mintegy varázsütésre, talán a hosszú duruzsolás hatására, vagy csak mert végzett, végül a csöppség is elengedi őt. Mint az ilyenkor a legtöbbször lenni szokott, bealudt evés közben...
Garsin óvatos mozdulatokkal rendezi vissza a ruházatát, amennyire fél kézzel lehet, de a gombok maradnak akkorra, mikor már szabad lesz a keze.*
1504. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-05-25 21:46:07
Üzenet elküldve: 2026-05-25 21:46:07
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 71
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 71
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
- Nagyon is kiváló szemem van az emberekhez, Garsin. Jó szemem van, de nem tévedhetetlen. Még csak tizennégy nyarat éltem meg, megesik hogy többet látok az emberekbe, mint amik.
*Árnyalatnyi csalódottságot lehet felfedezni a lány hangjában? Talán igen. Ha úgy is van, inkább magában csalódott, mint a másikban. Mert vélhetően, valóban többet látott bele, mint ami. Legalább is az eltelt percek ezt engedik alátámasztani neki, s ahogy telik az idő, ez csak egyre rosszabb lesz.
Garsin elvakította őt a szépségével, az istene pedig az álmával. Még hogy egybekötő rituálé. Hogyan köthetné magát bárkihez, aki ilyen. Aki elvette valaki életét. Aki hazudik neki, aki elvenné az övét is. Miféle rituálé lenne az ilyen? Mi haszna lenne egyáltalán az istenségnek abból, ha…
Aztán valami kattan. A lány arca láthatóan, egész fájdalmasan rándul meg, ahogy ismét, életében talán először, egészen tüzetesen méri végig Garsin Elthurt. Rádöbben, rituálét látott, ám nem azt, amelyiket hitte. Gyakran választott az ő istene a hű hívei mellé olyat, aki képes volt mások életét elvenni, csak azért, hogy híveinek ne kelljen. Így kapta meg Apácska a „Szellemet”, így jutott Rigónak az „Elmebaszó”, Daryanak meg az a rút zsoldos, akinek a boszorka csók helyett a szájába köpött. Ilyet adna neki a sors? Ez lenne neki való? Egy nyakigláb nőlegény, aki az erdő közepén reszket, veszélyt látva minden bokorban? Ezt áldozza ő fel az istenének, hogy örökre őt és az ügyét szolgálja?!
Életében először szinte biztos abban, az álom, amit látott tévedés volt, lázálom, az istene pedig megbolondult. Más magyarázat nincs. Nehézkesen, elcsigázottan nyög, öklével durván, türelmetlenül dörgöl a homlokára, a szemei közé, így próbálva elsimítani a ráncokat. Mintha így igyekezne elodázni a fájdalmas felismerést.*
- Nem kértél. Felszólítottál. -*leheli maga elé, ingatja a fejét.*
*A válasz további részét türelemmel várja, elfogadja. Legalább is úgy tűnik, hogy elfogadja, mivel biccent rá egyet. Aztán maga is hajlandó megadni a feltett kérdésekre a választ.*
-Azért kérdeztem meg, mert így szokták az emberek a ti civilizációtokban. Te nem ismersz engem én pedig nem ismerlek téged. Megálmodtam, hogy az enyém leszel. Kivárhatnám, hogy elég idős legyek ahhoz, hogy az enyém legyél és megpróbálhatnálak elrabolni, de nem igazán látom értelmét. Akkor gyűlölnél, te nem szolgálnál engem, én pedig nem tudnálak kellően téged szolgálni. Egyszerűbb, ha megismerjük egymást, ahhoz pedig valahol el kell kezdeni a megismerkedést! És jól tettem, hogy megkérdeztem, mert egészen más nevet választottál magadnak. Az emberek maszkot viselnek, én pedig tudni akartam, mi a tiédnek a neve. Mert hát, az is te vagy, nem igaz? De azt akartam, hogy tudd, tudom, hogy maszkot viselsz. Azt hiszem ez hiba volt, mert már tudod, és most félsz. Nem kéne félned. Aki fél, sok butaságot tesz. Például tőrt ránt egy erdeire, az erdőben. -*hanyagul int körbe, így célozva a rengetegre.*
*Lassan beszél, mintha gyerekhez tenné, mivel így próbálja elérni, hogy eljussanak a szavak Garsin tudatáig. Az etetési manővert öklendezés nélkül tudja tolerálni, ám tekintete makacsul a másik arcára szegeződik, nem kalandozik el.*
- Mi a neve a fiókádnak? És mikor szülted meg? Nem tűnsz úgy, mint aki hasas volt, de…mégis az voltál. -*mutatóujjaival saját mellkasa felé hadonászik diszkréten.*- Ez az uradtól van még, vagy…más legény adta neked?
*Az igazi kérdés az, van-e jelenleg valaki még a képben, akivel számolnia kell, bár a kérdés maga bújtatott.*
A hozzászólás írója (Thalyssa Lwyd) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.05.25 22:21:16
- Nagyon is kiváló szemem van az emberekhez, Garsin. Jó szemem van, de nem tévedhetetlen. Még csak tizennégy nyarat éltem meg, megesik hogy többet látok az emberekbe, mint amik.
*Árnyalatnyi csalódottságot lehet felfedezni a lány hangjában? Talán igen. Ha úgy is van, inkább magában csalódott, mint a másikban. Mert vélhetően, valóban többet látott bele, mint ami. Legalább is az eltelt percek ezt engedik alátámasztani neki, s ahogy telik az idő, ez csak egyre rosszabb lesz.
Garsin elvakította őt a szépségével, az istene pedig az álmával. Még hogy egybekötő rituálé. Hogyan köthetné magát bárkihez, aki ilyen. Aki elvette valaki életét. Aki hazudik neki, aki elvenné az övét is. Miféle rituálé lenne az ilyen? Mi haszna lenne egyáltalán az istenségnek abból, ha…
Aztán valami kattan. A lány arca láthatóan, egész fájdalmasan rándul meg, ahogy ismét, életében talán először, egészen tüzetesen méri végig Garsin Elthurt. Rádöbben, rituálét látott, ám nem azt, amelyiket hitte. Gyakran választott az ő istene a hű hívei mellé olyat, aki képes volt mások életét elvenni, csak azért, hogy híveinek ne kelljen. Így kapta meg Apácska a „Szellemet”, így jutott Rigónak az „Elmebaszó”, Daryanak meg az a rút zsoldos, akinek a boszorka csók helyett a szájába köpött. Ilyet adna neki a sors? Ez lenne neki való? Egy nyakigláb nőlegény, aki az erdő közepén reszket, veszélyt látva minden bokorban? Ezt áldozza ő fel az istenének, hogy örökre őt és az ügyét szolgálja?!
Életében először szinte biztos abban, az álom, amit látott tévedés volt, lázálom, az istene pedig megbolondult. Más magyarázat nincs. Nehézkesen, elcsigázottan nyög, öklével durván, türelmetlenül dörgöl a homlokára, a szemei közé, így próbálva elsimítani a ráncokat. Mintha így igyekezne elodázni a fájdalmas felismerést.*
- Nem kértél. Felszólítottál. -*leheli maga elé, ingatja a fejét.*
*A válasz további részét türelemmel várja, elfogadja. Legalább is úgy tűnik, hogy elfogadja, mivel biccent rá egyet. Aztán maga is hajlandó megadni a feltett kérdésekre a választ.*
-Azért kérdeztem meg, mert így szokták az emberek a ti civilizációtokban. Te nem ismersz engem én pedig nem ismerlek téged. Megálmodtam, hogy az enyém leszel. Kivárhatnám, hogy elég idős legyek ahhoz, hogy az enyém legyél és megpróbálhatnálak elrabolni, de nem igazán látom értelmét. Akkor gyűlölnél, te nem szolgálnál engem, én pedig nem tudnálak kellően téged szolgálni. Egyszerűbb, ha megismerjük egymást, ahhoz pedig valahol el kell kezdeni a megismerkedést! És jól tettem, hogy megkérdeztem, mert egészen más nevet választottál magadnak. Az emberek maszkot viselnek, én pedig tudni akartam, mi a tiédnek a neve. Mert hát, az is te vagy, nem igaz? De azt akartam, hogy tudd, tudom, hogy maszkot viselsz. Azt hiszem ez hiba volt, mert már tudod, és most félsz. Nem kéne félned. Aki fél, sok butaságot tesz. Például tőrt ránt egy erdeire, az erdőben. -*hanyagul int körbe, így célozva a rengetegre.*
*Lassan beszél, mintha gyerekhez tenné, mivel így próbálja elérni, hogy eljussanak a szavak Garsin tudatáig. Az etetési manővert öklendezés nélkül tudja tolerálni, ám tekintete makacsul a másik arcára szegeződik, nem kalandozik el.*
- Mi a neve a fiókádnak? És mikor szülted meg? Nem tűnsz úgy, mint aki hasas volt, de…mégis az voltál. -*mutatóujjaival saját mellkasa felé hadonászik diszkréten.*- Ez az uradtól van még, vagy…más legény adta neked?
*Az igazi kérdés az, van-e jelenleg valaki még a képben, akivel számolnia kell, bár a kérdés maga bújtatott.*
A hozzászólás írója (Thalyssa Lwyd) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.05.25 22:21:16
1503. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-05-25 13:14:41
Üzenet elküldve: 2026-05-25 13:14:41
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 578
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 578
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Az ártatlan, semmitmondó kis válaszban is talál valami nyugtalanítót. Talán mert a lányt nem olyannak ismerte meg, mint aki meghagyja neki a vita "győzelmét". Feltehetően most sem tette. De lehet csak túlzásokba esik, hogy már ebben is fenyegetőzést lát...
Mikor Thalyssa azzal vádolja, hogy magát védte a pengével, abban talál némi igazságot, de mikor már azt pedzegeti, hogy a húgát pajzsként vette magához...*
- Azt hittem, jobb szemed van hozzá, hogy olvasd az embereket. - *Feleli, s egyszerre igyekszik odaszúrni, és belátásra késztetni. Korábban még a lány dicsekedett vele, hogy milyen egyszerűen olvassa az arcokat és a szándékokat. Azt feltételezné, hogy az, ahogyan ő a húgát félretette és beállt elé, nehezen hagyhatna kétségeket arról, hogy nem mögé bújt, hanem védelmezte. De mire a gondolata végére jut, elméjébe kúszik az is, hogy talán tényleg nagyon ráijeszthetett Thalyssára, s azért nem látta tisztán a helyzetet.
Nem visszakozik, mert a vöröske ismét megszólal, és szavai pontosan betalálnak lelkébe, az épp csak az imént belehasított, bűntudattal vegyes kétség mellé.
Annyira azonban nem gyötri meg a dolog, mert a lány utóbbi szavaiból úgy érzi, ő is pontosan tudja magáról, hogy se nem fegyvertelen, se nem ártalmatlan. Erre a részre hát nem is válaszol, csak egy hosszabb pillantással időzik el a felemás szempáron, sugallva, hogy értette a célzást, vagy legalábbis azt, amit ő annak vélt.*
- Nem ölök, ha nem muszáj. Fenyegettelek, igen. De hátrálásra kértelek, nem rád támadtam. A semmiből termettél mellettem és nem tudtam a szándékaidat, vagy hogy egyedül vagy-e... - *Magyaráz, magára nyugalmat erőltetve. Bocsánatot kérni még mindig nem akar, szeretné, ha fenyegető maradna a másik szemében, mert ő maga még mindig nem kapott válaszokat. Megadását részben a baba jelentette kényszer szülte, részleges nyugalmát pedig Thalyssa távolságtartása adja. Na meg az, hogy legalább a dühe őszintének tűnik, meg most már részben az az állítás is, hogy nem a húga kell neki.
És úgy tűnik, a válaszok továbbra is váratnak magukra. Garsin nem egy heves jellem, ha épp nem fenyegetik őt, vagy az övéit, most mégis rendkívül bosszantónak találja a vöröske utasítgató, kivagyi személyiségét.
Kedve volna őt elintézni annyival, hogy semmi köze hozzá, meg hogy kérdezze meg tőle álmában, de nagy nehezen visszanyeli a dühét. Szeretne ugyanis rálátást kapni a másik szándékaira, s ezzel remélhetőleg nyugalmat találni. Nem viseli jól ezt az állapotot, ahol veszélytől kell tartania bárhol és bármikor. Bízik benne, hogy készségességért készségességet kap. Úgyhogy vesz egy mély levegőt és nem túl lelkesen, de végre válaszol.*
- Az uram halott, az anyám még él, bár a napokban megint gyengébb. Ezért jött velem a pici a gyűjtögetésre. - *Tömör és egyenes. Egy füst alatt igyekszik megválaszolni mindent, majd kicsit visszatér figyelme az említett gyermekre, míg átigazítja a másik oldalára. Thalyssának nem kell tőle tartania, hogy bármit is igazán látna, a gyermek teste és Garsin épp csak szétnyitott inge mindent eltakar, bár a tény maga, hogy mi történik, az nyilván fedetlen marad.*
*Az ártatlan, semmitmondó kis válaszban is talál valami nyugtalanítót. Talán mert a lányt nem olyannak ismerte meg, mint aki meghagyja neki a vita "győzelmét". Feltehetően most sem tette. De lehet csak túlzásokba esik, hogy már ebben is fenyegetőzést lát...
Mikor Thalyssa azzal vádolja, hogy magát védte a pengével, abban talál némi igazságot, de mikor már azt pedzegeti, hogy a húgát pajzsként vette magához...*
- Azt hittem, jobb szemed van hozzá, hogy olvasd az embereket. - *Feleli, s egyszerre igyekszik odaszúrni, és belátásra késztetni. Korábban még a lány dicsekedett vele, hogy milyen egyszerűen olvassa az arcokat és a szándékokat. Azt feltételezné, hogy az, ahogyan ő a húgát félretette és beállt elé, nehezen hagyhatna kétségeket arról, hogy nem mögé bújt, hanem védelmezte. De mire a gondolata végére jut, elméjébe kúszik az is, hogy talán tényleg nagyon ráijeszthetett Thalyssára, s azért nem látta tisztán a helyzetet.
Nem visszakozik, mert a vöröske ismét megszólal, és szavai pontosan betalálnak lelkébe, az épp csak az imént belehasított, bűntudattal vegyes kétség mellé.
Annyira azonban nem gyötri meg a dolog, mert a lány utóbbi szavaiból úgy érzi, ő is pontosan tudja magáról, hogy se nem fegyvertelen, se nem ártalmatlan. Erre a részre hát nem is válaszol, csak egy hosszabb pillantással időzik el a felemás szempáron, sugallva, hogy értette a célzást, vagy legalábbis azt, amit ő annak vélt.*
- Nem ölök, ha nem muszáj. Fenyegettelek, igen. De hátrálásra kértelek, nem rád támadtam. A semmiből termettél mellettem és nem tudtam a szándékaidat, vagy hogy egyedül vagy-e... - *Magyaráz, magára nyugalmat erőltetve. Bocsánatot kérni még mindig nem akar, szeretné, ha fenyegető maradna a másik szemében, mert ő maga még mindig nem kapott válaszokat. Megadását részben a baba jelentette kényszer szülte, részleges nyugalmát pedig Thalyssa távolságtartása adja. Na meg az, hogy legalább a dühe őszintének tűnik, meg most már részben az az állítás is, hogy nem a húga kell neki.
És úgy tűnik, a válaszok továbbra is váratnak magukra. Garsin nem egy heves jellem, ha épp nem fenyegetik őt, vagy az övéit, most mégis rendkívül bosszantónak találja a vöröske utasítgató, kivagyi személyiségét.
Kedve volna őt elintézni annyival, hogy semmi köze hozzá, meg hogy kérdezze meg tőle álmában, de nagy nehezen visszanyeli a dühét. Szeretne ugyanis rálátást kapni a másik szándékaira, s ezzel remélhetőleg nyugalmat találni. Nem viseli jól ezt az állapotot, ahol veszélytől kell tartania bárhol és bármikor. Bízik benne, hogy készségességért készségességet kap. Úgyhogy vesz egy mély levegőt és nem túl lelkesen, de végre válaszol.*
- Az uram halott, az anyám még él, bár a napokban megint gyengébb. Ezért jött velem a pici a gyűjtögetésre. - *Tömör és egyenes. Egy füst alatt igyekszik megválaszolni mindent, majd kicsit visszatér figyelme az említett gyermekre, míg átigazítja a másik oldalára. Thalyssának nem kell tőle tartania, hogy bármit is igazán látna, a gyermek teste és Garsin épp csak szétnyitott inge mindent eltakar, bár a tény maga, hogy mi történik, az nyilván fedetlen marad.*
1502. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-05-25 02:29:13
Üzenet elküldve: 2026-05-25 02:29:13
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 71
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 71
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Garsin felveti, miszerint a mérgezés során a csecsemőnek is kijutott volna az ártásból. A lány szórakozottan rántja meg csontos vállait, vékony szemöldöke a magasba rándul.*
-Talán. Úgy hiszem sosem tudjuk meg.
*Nem tér ki rá, a tehetséges főzetkészítő csak olyan mérget főz, aminek az ellenszerét is ismeri, ahogy arra sem, a mérgek fortélyai közé tartozik az időzítés és az adagolás. Nem bízik meg Garsinban ahhoz, hogy mélyebben beavassa esetleges szakértelmébe.
Megint a kérdések, megint a titkolózás. Thalyssa térdre rendezi magát, lábujjait megtámasztja maga alatt, így biztosítva gyorsabb távozás lehetőségét. Úgy dönt, nem könnyíti meg a nőlegény feladatát, ma nem ő az, akinek tiszte kérdéseket feltenni.*
-Honnan tudhatnám, hogy a fióka életét véded a pengéddel, nem pedig a magadét. A gyermeket ép úgy szoríthatod magadhoz, hogy óvd, mintahogy pajzsként is. Hiszen ki támadna egy csecsemőre.
*A hangjának tónusa kétkedéssel teli, egészen szkeptikus. Hideg racionalitással érvel, rámutatva az emberi természet legrosszabbjára.*
-Hiszen engem is készen lettél volna megölni, és én is csak egy kislány vagyok, nem igaz? Egy fegyvertelen, védtelen kislány.
*A fejét lentebb szegi, a sűrű sötétre festett pillák alól néz fel a felemás szempár. Hiába a kis test, az ádtatlan arc, Garsin érezheti, márpedig egészen jól, a vele szemben térdelő erdei minden, csak nem védtelen. Képes lett volna leszúrni a kikötőben a matrózokat, hajlandó lenne akár egy egész családot megmérgezni, ha amaz az ügyét szolgálja, pillanatokkal ezelőtt pedig még biztos volt benne, ha közelharcra kerül a sor, fegyver híján a festett selyemkendővel fojtja meg a kardforgatót. Ezek azonban mind csak feltételezések. A látszat szerint Thalyssa az öt láb magasságot is csak lábujjhegyen éri el, madárcsontú, széparcú, cincogó teremtés, akit ha fellöknek valószínűleg előbb kezd el sírni, mint szitkozódni.
A kosár tartalmát nem nézte meg, így nem is tudja, hogy Garsin gyűjtögetni jött. Mikor kijelenti, hogy itt van dolga, a lány sokatmondóan int felé nyitott tenyérrel. Nyilván, hát hol máshol hagyna egy csecsemőt?! Ezzel is őt igazolja!*
- Te itt nem kérdezel. Én kérdezek, te pedig válaszolsz. Feltettem a kérdéseim, várom a válaszod.
*A hangja hűvös, a tekintete jeges, neheztelő. Valószínűleg a válasz tükrében várható a rejtélyre szóló megoldás is, ám az még várat magára.*
*Garsin felveti, miszerint a mérgezés során a csecsemőnek is kijutott volna az ártásból. A lány szórakozottan rántja meg csontos vállait, vékony szemöldöke a magasba rándul.*
-Talán. Úgy hiszem sosem tudjuk meg.
*Nem tér ki rá, a tehetséges főzetkészítő csak olyan mérget főz, aminek az ellenszerét is ismeri, ahogy arra sem, a mérgek fortélyai közé tartozik az időzítés és az adagolás. Nem bízik meg Garsinban ahhoz, hogy mélyebben beavassa esetleges szakértelmébe.
Megint a kérdések, megint a titkolózás. Thalyssa térdre rendezi magát, lábujjait megtámasztja maga alatt, így biztosítva gyorsabb távozás lehetőségét. Úgy dönt, nem könnyíti meg a nőlegény feladatát, ma nem ő az, akinek tiszte kérdéseket feltenni.*
-Honnan tudhatnám, hogy a fióka életét véded a pengéddel, nem pedig a magadét. A gyermeket ép úgy szoríthatod magadhoz, hogy óvd, mintahogy pajzsként is. Hiszen ki támadna egy csecsemőre.
*A hangjának tónusa kétkedéssel teli, egészen szkeptikus. Hideg racionalitással érvel, rámutatva az emberi természet legrosszabbjára.*
-Hiszen engem is készen lettél volna megölni, és én is csak egy kislány vagyok, nem igaz? Egy fegyvertelen, védtelen kislány.
*A fejét lentebb szegi, a sűrű sötétre festett pillák alól néz fel a felemás szempár. Hiába a kis test, az ádtatlan arc, Garsin érezheti, márpedig egészen jól, a vele szemben térdelő erdei minden, csak nem védtelen. Képes lett volna leszúrni a kikötőben a matrózokat, hajlandó lenne akár egy egész családot megmérgezni, ha amaz az ügyét szolgálja, pillanatokkal ezelőtt pedig még biztos volt benne, ha közelharcra kerül a sor, fegyver híján a festett selyemkendővel fojtja meg a kardforgatót. Ezek azonban mind csak feltételezések. A látszat szerint Thalyssa az öt láb magasságot is csak lábujjhegyen éri el, madárcsontú, széparcú, cincogó teremtés, akit ha fellöknek valószínűleg előbb kezd el sírni, mint szitkozódni.
A kosár tartalmát nem nézte meg, így nem is tudja, hogy Garsin gyűjtögetni jött. Mikor kijelenti, hogy itt van dolga, a lány sokatmondóan int felé nyitott tenyérrel. Nyilván, hát hol máshol hagyna egy csecsemőt?! Ezzel is őt igazolja!*
- Te itt nem kérdezel. Én kérdezek, te pedig válaszolsz. Feltettem a kérdéseim, várom a válaszod.
*A hangja hűvös, a tekintete jeges, neheztelő. Valószínűleg a válasz tükrében várható a rejtélyre szóló megoldás is, ám az még várat magára.*
1501. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-05-24 22:32:31
Üzenet elküldve: 2026-05-24 22:32:31
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 578
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 578
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Gyanakvón követi tekintetével a lányt és ténykedését, mert jelenleg azon túl, hogy a tulajdon légzésére, annak lelassítására figyel, mást nem is igazán tud csinálni.
Az étkezésben elmerült pici könnyes szemeit, taknyos orrocskáját már megtörölte a kézfejével, most a kis fejét simogatja szórakozottan, vigasz gyanánt és hogy saját bűntudatát csökkentse, amiért ennyire kiakadt rá az előbb, amikor a gyermek még üvöltött.
Tevékeny figyelmére azonban nincs szükség az etetéshez, így a szemei Thalyssát kísérik minden mozdulatában.
Így pedig a lány rosszulléte sem kerüli el figyelmét, de nem igazán tudja mire vélni. Valójában még azt sem tudná megmondani, hogy ténylegesen baja van-e, vagy csak megjátssza magát, esetleg a köpködéshez hasonlóan ez is egy módja annak, hogy kifejezze a felé érzett megvetését.
Hogy épp a szoptatás látványa zavarja a vöröskét, az az utolsók között jutna eszébe, talán mert a számára kicsi kora óta teljesen természetes ez, már csak az anyja által is, de persze nem csak őt látta így. Elképzelni sem tudja, hogy valakit ez zavarba hozna, főleg nem egy lányt.*
- Azzal őt is megmérgezhetnéd... - *Veti ellen az említett példának, de elég nemtörődömül teszi, mert közben még mindig azon gondolkodik, hogy mi oka is lehet Thalyssának, hogy így színészkedjen?
Vagy tényleg nem a húga kell neki? De hát akkor mi? Mit akar tőle?
Hogy a lány igazából megálmodta volna a találkozásukat, és hogy ebből az álomból ismeri a nevét, meg az anyjáét... ez annyira abszurd és hihetetlen, hogy egyszerűen nem akarja elfogadni a lehetőségét.
Az biztos, hogy Thalyssa haragja és megvetése őszintének tűnik, ami jogos is volna, ha ártatlanul rántott rá pengét. Bár azt akár a lány is elismerhetné, hogy jócskán adott rá okot, hogy gyanúsnak találtassék.
Újabb köpés, majd kérdések sora, és a feszült figyelem, fürkésző szempár szegeződik neki.
Garsin néma marad, viszonozza a pillantást, mert ő meg épp a vöröskét igyekszik olvasni. Tényleg nem tudja? Vagy csak így akarja vele elhitetni, hogy nem tudja? Meg egyáltalán... miért érdekli? Mi köze hozzá?
A következő két kérdésre azonban már elfintorodik, gunyoros kis grimasszal néz a lányra.*
- Mit gondolsz, kést rántanék a védelmére, ha a sorsára akarnám hagyni? - *Mutat rá a véleménye szerint nyilvánvalóra.*
- Velem van, mert szüksége van rám. Nekem meg itt van dolgom. - *Teszi hozzá, s ha Thalyssa netán jobban is megnézte a holmijait, miközben rendezgette őket, akár föl is fedezhette a kosárban, hogy miért van itt Garsin: gyűjtögetni. Gombák, ehető bogyók, gyökerek, gyógynövények... Gyér még a gyűjtemény, de nincs is kint régóta.*
- De mondd akkor, ha megálmodtad a nevemet is, miért kérdeztél rá korábban? És miért gondoltad jó ötletnek, hogy később mégis tudasd velem, hogy ismered az igazit?
*Gyanakvón követi tekintetével a lányt és ténykedését, mert jelenleg azon túl, hogy a tulajdon légzésére, annak lelassítására figyel, mást nem is igazán tud csinálni.
Az étkezésben elmerült pici könnyes szemeit, taknyos orrocskáját már megtörölte a kézfejével, most a kis fejét simogatja szórakozottan, vigasz gyanánt és hogy saját bűntudatát csökkentse, amiért ennyire kiakadt rá az előbb, amikor a gyermek még üvöltött.
Tevékeny figyelmére azonban nincs szükség az etetéshez, így a szemei Thalyssát kísérik minden mozdulatában.
Így pedig a lány rosszulléte sem kerüli el figyelmét, de nem igazán tudja mire vélni. Valójában még azt sem tudná megmondani, hogy ténylegesen baja van-e, vagy csak megjátssza magát, esetleg a köpködéshez hasonlóan ez is egy módja annak, hogy kifejezze a felé érzett megvetését.
Hogy épp a szoptatás látványa zavarja a vöröskét, az az utolsók között jutna eszébe, talán mert a számára kicsi kora óta teljesen természetes ez, már csak az anyja által is, de persze nem csak őt látta így. Elképzelni sem tudja, hogy valakit ez zavarba hozna, főleg nem egy lányt.*
- Azzal őt is megmérgezhetnéd... - *Veti ellen az említett példának, de elég nemtörődömül teszi, mert közben még mindig azon gondolkodik, hogy mi oka is lehet Thalyssának, hogy így színészkedjen?
Vagy tényleg nem a húga kell neki? De hát akkor mi? Mit akar tőle?
Hogy a lány igazából megálmodta volna a találkozásukat, és hogy ebből az álomból ismeri a nevét, meg az anyjáét... ez annyira abszurd és hihetetlen, hogy egyszerűen nem akarja elfogadni a lehetőségét.
Az biztos, hogy Thalyssa haragja és megvetése őszintének tűnik, ami jogos is volna, ha ártatlanul rántott rá pengét. Bár azt akár a lány is elismerhetné, hogy jócskán adott rá okot, hogy gyanúsnak találtassék.
Újabb köpés, majd kérdések sora, és a feszült figyelem, fürkésző szempár szegeződik neki.
Garsin néma marad, viszonozza a pillantást, mert ő meg épp a vöröskét igyekszik olvasni. Tényleg nem tudja? Vagy csak így akarja vele elhitetni, hogy nem tudja? Meg egyáltalán... miért érdekli? Mi köze hozzá?
A következő két kérdésre azonban már elfintorodik, gunyoros kis grimasszal néz a lányra.*
- Mit gondolsz, kést rántanék a védelmére, ha a sorsára akarnám hagyni? - *Mutat rá a véleménye szerint nyilvánvalóra.*
- Velem van, mert szüksége van rám. Nekem meg itt van dolgom. - *Teszi hozzá, s ha Thalyssa netán jobban is megnézte a holmijait, miközben rendezgette őket, akár föl is fedezhette a kosárban, hogy miért van itt Garsin: gyűjtögetni. Gombák, ehető bogyók, gyökerek, gyógynövények... Gyér még a gyűjtemény, de nincs is kint régóta.*
- De mondd akkor, ha megálmodtad a nevemet is, miért kérdeztél rá korábban? És miért gondoltad jó ötletnek, hogy később mégis tudasd velem, hogy ismered az igazit?
1500. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2026-05-24 19:57:16
Üzenet elküldve: 2026-05-24 19:57:16
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 71
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 71
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Felmarkolva a botját, úgy követi a másikat és a bömbölő gyermeket. Tisztes távolságban guggol le tőlük. Arra elég, hogy hallja, arra azonban már nem hogy Garsin el is érje őt. Karonülővel semmiképp. A kérdésre összeszalad a szemöldöke, ám egyre csak az anyai gondoskodást figyeli. Rá kell jönnie, a cselekedet a lehető legtávolabb áll tőle. A látványra bukfencezik egyet a gyomra, valamivel elfordítja a fejét, festett kézfejét az ajkaihoz szorítja, úgy nyeli vissza az ingert. Megrándul, nyikkanásra emlékeztető öklendező hangot ad ki, végül talpra is löki magát, hogy megadja a párosnak azt a privát teret, amire szükségük lehet, míg az aktus lezajlik. Addig a saját holmijait szedi össze.
A fonott kosárkáját, a "süvegét", a "varázs botját", no meg Garsin szétszórt dolgait. Visszahordani csak akkor teszi meg, ha a lány visszaöltözött. A gyerek legalább elhallgatott, ez már fél siker! *
- Onnan hogy még élsz. Nem vagy ostoba. Pontosan tudod, ha a húgod kellene, már az enyém lenne. Ugyanannyiba telne megmérgezni a kutat, amiből húztok, mint leskelődni és hallgatózni utánatok. Te viszont eleven vagy, gondolom anyád is.
*Jelentőségteljes pillantást vet rá, a pillanatban jóval idősebbnek tűnik a koránál. A gyermeket lapos pislogással fixírozza, a korábbi esetleges érdeklődése teljesen elhalt, helyét átvette a megfogalmazatlan undor, távolságtartás. Nem csecsemőt lát a lány combján feküdni, sokkal inkább hazugságot, árulást.
Merthogy fel sem merül benne, a Garsin combján fekvő gyermek a húga nem a lánya, és ennél a pontnál biztosra veszi azt is, ha már magára tette a gyermeket a lánynak teje is van. Azzal pedig csak azok rendelkeznek, akik szültek. Tehát a legényke nem hogy nem legény, már még csak leány sem...ez itt előtte egy asszony.
A gondolatra félreköp.*
-És az urad...? Az is eleven? Vagy az hever otthon, nem anyád? Arról kell gondoskodnod?
*A hangja jóval halkabb, feszültebb, figyelőbb. A nő mimikáját fürkészi a hanglejtést, a viselkedését, reakcióit. Olvasni igyekszik belőle. *
-Minek hoztad a fiókát az erdőbe? A sorsára hagyni?
*Felmarkolva a botját, úgy követi a másikat és a bömbölő gyermeket. Tisztes távolságban guggol le tőlük. Arra elég, hogy hallja, arra azonban már nem hogy Garsin el is érje őt. Karonülővel semmiképp. A kérdésre összeszalad a szemöldöke, ám egyre csak az anyai gondoskodást figyeli. Rá kell jönnie, a cselekedet a lehető legtávolabb áll tőle. A látványra bukfencezik egyet a gyomra, valamivel elfordítja a fejét, festett kézfejét az ajkaihoz szorítja, úgy nyeli vissza az ingert. Megrándul, nyikkanásra emlékeztető öklendező hangot ad ki, végül talpra is löki magát, hogy megadja a párosnak azt a privát teret, amire szükségük lehet, míg az aktus lezajlik. Addig a saját holmijait szedi össze.
A fonott kosárkáját, a "süvegét", a "varázs botját", no meg Garsin szétszórt dolgait. Visszahordani csak akkor teszi meg, ha a lány visszaöltözött. A gyerek legalább elhallgatott, ez már fél siker! *
- Onnan hogy még élsz. Nem vagy ostoba. Pontosan tudod, ha a húgod kellene, már az enyém lenne. Ugyanannyiba telne megmérgezni a kutat, amiből húztok, mint leskelődni és hallgatózni utánatok. Te viszont eleven vagy, gondolom anyád is.
*Jelentőségteljes pillantást vet rá, a pillanatban jóval idősebbnek tűnik a koránál. A gyermeket lapos pislogással fixírozza, a korábbi esetleges érdeklődése teljesen elhalt, helyét átvette a megfogalmazatlan undor, távolságtartás. Nem csecsemőt lát a lány combján feküdni, sokkal inkább hazugságot, árulást.
Merthogy fel sem merül benne, a Garsin combján fekvő gyermek a húga nem a lánya, és ennél a pontnál biztosra veszi azt is, ha már magára tette a gyermeket a lánynak teje is van. Azzal pedig csak azok rendelkeznek, akik szültek. Tehát a legényke nem hogy nem legény, már még csak leány sem...ez itt előtte egy asszony.
A gondolatra félreköp.*
-És az urad...? Az is eleven? Vagy az hever otthon, nem anyád? Arról kell gondoskodnod?
*A hangja jóval halkabb, feszültebb, figyelőbb. A nő mimikáját fürkészi a hanglejtést, a viselkedését, reakcióit. Olvasni igyekszik belőle. *
-Minek hoztad a fiókát az erdőbe? A sorsára hagyni?
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1500-1519