Arthenior - Pegazus fogadó
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 316 (6301. - 6320. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
6320. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-08-05 21:03:50
Üzenet elküldve: 2025-08-05 21:03:50
Rang: Játékos
IC üzenetek: 40
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 40
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Feketerigók, varjak és egyéb árnyak//
*A sötét hölgy magas termete ellenére hangtalanul lépdel, a pultnál pedig a férfira hunyorít. ~ Mintha egy macska volna. ~ gondolja, miközben játékosan visszahunyorít rá. Ezután érkezik az ajánlata egy italra. Igazából még önmagát is meglepi a felajánlással. Nem sokszor szokott mások helyett fizetni. Most mégis mi sem tűnik természetesebbnek. Felvetődik benne egy kósza gondolat, rendesen megdöbbenni sincs ereje, olyan hamar elaltatja a rossz érzések halvány árnyékát is kettejük különös összhangjának nyugalma.
~ Tea? ~ szalad fel Krell szemöldöke, megtörve arcán a szokásos taktikai nyugalmat, és az iménti cinkosságot. ~ Valóban. Ráérünk még. ~ nyugszik meg mégis hamar, és engedi el az alkohol ötletét olyan könnyedén, amilyenre talán utoljára gyerekkorában volt példa. Átveszi a másik ritmusát, és úgy dönt, ő is csatlakozik hozzá a teázásban.*
- Két gyümölcsteát, legyen szíves.
*Szól a fogadósnak, majd a pultra helyezi a szükséges arany mennyiséget. Gyümölcsteát talán még életében nem vett fogadóban. Az érte járó 10 arany viszont jóval kevesebb, mint amennyit ilyen intézményekben költeni szokott. Még a végén rászokik.
Közben a kis rigó ide-oda tekintget. Ez meglehetősen imponál a kalaposnak. ~ Résen van. Odafigyel mindenre. Ez tetszik. ~ vigyorog halványan magában, mintha valami olyan kincsre bukkant volna, amiről rajta kívül senki más sem tud. Ekkor hirtelen a lány szemei rátalálnak, és gazdájuk egy igen érdekes kérdést intéz hozzá.*
- Igen.
*Feleli kertelés nélkül. Krell nem bízik holmi istenek szeszélyes kegyeiben, és a kezük munkáját sem véli felfedezni a világban (egy-két idegesítően szenteskedő alakot leszámítva). A legfőbb irányelv, amiben bízik, az tulajdon szerencséje. De valóban, többször fordult már elő, hogy olyasmit látott, olyan események sorozatát, amik valószínűtlenül törvényszerűen történtek. Különös dolgokat, amik máshogy nem történhettek volna, csak ha létezik egy rejtélyes vezérfonál, egy láthatatlan szövevény, ami nem lehet más, mint maga a sors.
A zöld szemek nem rejtőznek többé a kalap alatt, szokatlanul nyíltan néznek a nőre.*
- Hiszek.
*Mondja nyomatékosítás gyanánt. Hangsúlya komoly, de nem drámai. Szavain érezhető a visszafogottság, mint aki szívesebben fűzne többet is hozzá, de addig nem akar, míg mások is fültanúi lehetnek. Szerencsére a teák hamar elkészülnek. Egyszerű biccentéssel köszöni meg őket a fogadósnak, majd megragadja az egyiket. Két keze nyilván nincs, hogy mindkettőt vinni tudja. Nem is lehet, hiszen elválaszthatatlan kelléke, a sétapálca máris ott pihen a jobbjában. Kíváncsian pillant Lumarelith felé.*
- Nos, melyik asztal a legszimpatikusabb? Mostanra bizonyára betéve tudod, melyiknek milyen előnyei vannak.
*Adja a másik tudtára csipkelődve, bizony neki is feltűnt, mennyire nézelődött az imént.*
*A sötét hölgy magas termete ellenére hangtalanul lépdel, a pultnál pedig a férfira hunyorít. ~ Mintha egy macska volna. ~ gondolja, miközben játékosan visszahunyorít rá. Ezután érkezik az ajánlata egy italra. Igazából még önmagát is meglepi a felajánlással. Nem sokszor szokott mások helyett fizetni. Most mégis mi sem tűnik természetesebbnek. Felvetődik benne egy kósza gondolat, rendesen megdöbbenni sincs ereje, olyan hamar elaltatja a rossz érzések halvány árnyékát is kettejük különös összhangjának nyugalma.
~ Tea? ~ szalad fel Krell szemöldöke, megtörve arcán a szokásos taktikai nyugalmat, és az iménti cinkosságot. ~ Valóban. Ráérünk még. ~ nyugszik meg mégis hamar, és engedi el az alkohol ötletét olyan könnyedén, amilyenre talán utoljára gyerekkorában volt példa. Átveszi a másik ritmusát, és úgy dönt, ő is csatlakozik hozzá a teázásban.*
- Két gyümölcsteát, legyen szíves.
*Szól a fogadósnak, majd a pultra helyezi a szükséges arany mennyiséget. Gyümölcsteát talán még életében nem vett fogadóban. Az érte járó 10 arany viszont jóval kevesebb, mint amennyit ilyen intézményekben költeni szokott. Még a végén rászokik.
Közben a kis rigó ide-oda tekintget. Ez meglehetősen imponál a kalaposnak. ~ Résen van. Odafigyel mindenre. Ez tetszik. ~ vigyorog halványan magában, mintha valami olyan kincsre bukkant volna, amiről rajta kívül senki más sem tud. Ekkor hirtelen a lány szemei rátalálnak, és gazdájuk egy igen érdekes kérdést intéz hozzá.*
- Igen.
*Feleli kertelés nélkül. Krell nem bízik holmi istenek szeszélyes kegyeiben, és a kezük munkáját sem véli felfedezni a világban (egy-két idegesítően szenteskedő alakot leszámítva). A legfőbb irányelv, amiben bízik, az tulajdon szerencséje. De valóban, többször fordult már elő, hogy olyasmit látott, olyan események sorozatát, amik valószínűtlenül törvényszerűen történtek. Különös dolgokat, amik máshogy nem történhettek volna, csak ha létezik egy rejtélyes vezérfonál, egy láthatatlan szövevény, ami nem lehet más, mint maga a sors.
A zöld szemek nem rejtőznek többé a kalap alatt, szokatlanul nyíltan néznek a nőre.*
- Hiszek.
*Mondja nyomatékosítás gyanánt. Hangsúlya komoly, de nem drámai. Szavain érezhető a visszafogottság, mint aki szívesebben fűzne többet is hozzá, de addig nem akar, míg mások is fültanúi lehetnek. Szerencsére a teák hamar elkészülnek. Egyszerű biccentéssel köszöni meg őket a fogadósnak, majd megragadja az egyiket. Két keze nyilván nincs, hogy mindkettőt vinni tudja. Nem is lehet, hiszen elválaszthatatlan kelléke, a sétapálca máris ott pihen a jobbjában. Kíváncsian pillant Lumarelith felé.*
- Nos, melyik asztal a legszimpatikusabb? Mostanra bizonyára betéve tudod, melyiknek milyen előnyei vannak.
*Adja a másik tudtára csipkelődve, bizony neki is feltűnt, mennyire nézelődött az imént.*
6319. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-08-05 20:55:40
Üzenet elküldve: 2025-08-05 20:55:40
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 297
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 297
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Haldrian//
*Őszintén úgy véli, hogy Haldrian nem is sejti, hogy valójában képes megvédeni magát, de ezt éppenséggel nem bánja. Szereti ha képességei rejtve maradnak, így a meglepetés ereje javíthat esélyein.*
- Én vigyáztam magamra. Mindenki magára vigyáz.
*Nem egészen érti mi olyan lehetetlen elképzelés ebben.*
- Miért, ha téged megkéseltek volna a Kikötőben bárki vigyázott volna rád? Bárkit érdekelt volna? Ott sem véd törvény.
*Hirtelen felindulásból megpöcköli Haldrian orrát, hogy végre térjen észhez.*
- De persze a gazdám is odafigyelt valamennyire rám, hiszen engem bántani feláras szolgáltatás. A kifizetett összegnek fedeznie kell a felépülésemig tartó kiesést is.
*Könnyedén beszél ezekről a súlyos emlékekről is, de gyomra megfeszül tőle. Elméje sok mindent jótékonyan törölt, azt viszont sosem feledi mennyire ingatagnak érezte mindennap a lába alatt a talajt, s azt sem, hogy mennyire félt folyamatosan.*
- Igen?
*Kicsit kétkedve fogadja a hallottakat. Még nem volt szerencséje a kígyóhoz, de talán nem is bánja. Nem szeret semmit, ami könnyedén összeroppanthatja és felfalhatja. Éppen ezért nem üzletel orkokkal és óriásokkal sem.*
- Ahhoz túl bonyolult a kapcsolatuk. A vak is láthatja, hogy inkább belehalnának, mint hogy segítséget kérjenek egymástól. Magányos a hatalmasok élete.
*Jót vidul azon, hogy valójában azzal, hogy emberek piedesztálra emeltetnek, ezzel szeparálják el magukat másoktól. Nem kárhoztatja őket a döntéseikért, de valamelyest megnyugtatja magát saját gondolatmenetével. Egy kis vigasz a sok évtizednyi küszködés után.*
- Oh, persze. Nem probléma.
*Szavait követően bátorkodik a takaró alá bújni, amit ezúttal orráig felhúz, s némi körülményeskedést követően a félvérhez bújik, fejét pedig annak mellkasára hajtja.*
- Elmegyek majd egyedül.
*Dünnyögi. Már szemhéjait is lehunyja, de Haldrian megjegyzésére még felfigyel.*
- Ki hitte volna? Olyan, mintha egy láthatatlan kötél lenne a lábukon, és nem tudnának túl messzire kerülni egymástól.
*Egyáltalán nem lepi meg a hír, az is felmerül benne, hogy Relael csak Denjaar miatt jött el idáig. Vagy ha nem is, de erősen motiválhatta, ha tudott Krultos jelenlétéről a fogadóban.*
- Lihanechben van is egy ilyen hiedelem a szerelmesekről, hogy egy kis fonál köti össze őket. Az esküvőkön ezért is kötik össze kezeiket az eskü kimondásáig.
*Őszintén úgy véli, hogy Haldrian nem is sejti, hogy valójában képes megvédeni magát, de ezt éppenséggel nem bánja. Szereti ha képességei rejtve maradnak, így a meglepetés ereje javíthat esélyein.*
- Én vigyáztam magamra. Mindenki magára vigyáz.
*Nem egészen érti mi olyan lehetetlen elképzelés ebben.*
- Miért, ha téged megkéseltek volna a Kikötőben bárki vigyázott volna rád? Bárkit érdekelt volna? Ott sem véd törvény.
*Hirtelen felindulásból megpöcköli Haldrian orrát, hogy végre térjen észhez.*
- De persze a gazdám is odafigyelt valamennyire rám, hiszen engem bántani feláras szolgáltatás. A kifizetett összegnek fedeznie kell a felépülésemig tartó kiesést is.
*Könnyedén beszél ezekről a súlyos emlékekről is, de gyomra megfeszül tőle. Elméje sok mindent jótékonyan törölt, azt viszont sosem feledi mennyire ingatagnak érezte mindennap a lába alatt a talajt, s azt sem, hogy mennyire félt folyamatosan.*
- Igen?
*Kicsit kétkedve fogadja a hallottakat. Még nem volt szerencséje a kígyóhoz, de talán nem is bánja. Nem szeret semmit, ami könnyedén összeroppanthatja és felfalhatja. Éppen ezért nem üzletel orkokkal és óriásokkal sem.*
- Ahhoz túl bonyolult a kapcsolatuk. A vak is láthatja, hogy inkább belehalnának, mint hogy segítséget kérjenek egymástól. Magányos a hatalmasok élete.
*Jót vidul azon, hogy valójában azzal, hogy emberek piedesztálra emeltetnek, ezzel szeparálják el magukat másoktól. Nem kárhoztatja őket a döntéseikért, de valamelyest megnyugtatja magát saját gondolatmenetével. Egy kis vigasz a sok évtizednyi küszködés után.*
- Oh, persze. Nem probléma.
*Szavait követően bátorkodik a takaró alá bújni, amit ezúttal orráig felhúz, s némi körülményeskedést követően a félvérhez bújik, fejét pedig annak mellkasára hajtja.*
- Elmegyek majd egyedül.
*Dünnyögi. Már szemhéjait is lehunyja, de Haldrian megjegyzésére még felfigyel.*
- Ki hitte volna? Olyan, mintha egy láthatatlan kötél lenne a lábukon, és nem tudnának túl messzire kerülni egymástól.
*Egyáltalán nem lepi meg a hír, az is felmerül benne, hogy Relael csak Denjaar miatt jött el idáig. Vagy ha nem is, de erősen motiválhatta, ha tudott Krultos jelenlétéről a fogadóban.*
- Lihanechben van is egy ilyen hiedelem a szerelmesekről, hogy egy kis fonál köti össze őket. Az esküvőkön ezért is kötik össze kezeiket az eskü kimondásáig.
6318. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-08-05 18:52:19
Üzenet elküldve: 2025-08-05 18:52:19
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1218
OOC üzenetek: 118
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1218
OOC üzenetek: 118
Játékstílus: Megfontolt
//Az alkímia határai//
//Zárás//
*Valamennyire jól esik a számára, hogy végre lesz egy stabil szállása és ahol kevergethet nyugodalommal.*
- Örülök, hogy segíthettem. A jövőbeli beszélgetést illetően, bár nem tudom, mikor fogok ott tartózkodni, de azt megejthetjük akkor majd a rezidenciámon, hogy viszonozzam a meghívásodat.
*Még nem merészkedik olyasmikre, hogy felajánlja a laborját, hiszen még maga sem tudja, hogy képes lesz-e felszerelni egy újabb létesítményt fogyatkozó pénzéből. Vagy, hogy szükség lesz-e rá a következő hónapokban és nem a törzs környékén fog kevergetni. De a felajánlást a látogatásra mindenképpen be akarta illeszteni a távozás előtt és Merlanának is szólni fog, hogy ne feltétlenül lepődjön meg, ha egy öltönyös orkot lát a távoli jövőben.*
- További kellemes napot!
*Gömböcöt egy gyors kézmozdulattal magához csalogatja és jó viselkedése nyomán kékes fénye felélénkül kissé, ahogy Nestar tenyere fölé kerül. Felfele még sikerült tolnia az apró fényecskét, de lefele már hosszasabb dolga lesz. De ezzel jár, amit vállalt és remélhetőleg ritkásan kell emeleteket másznia.*
//Zárás//
*Valamennyire jól esik a számára, hogy végre lesz egy stabil szállása és ahol kevergethet nyugodalommal.*
- Örülök, hogy segíthettem. A jövőbeli beszélgetést illetően, bár nem tudom, mikor fogok ott tartózkodni, de azt megejthetjük akkor majd a rezidenciámon, hogy viszonozzam a meghívásodat.
*Még nem merészkedik olyasmikre, hogy felajánlja a laborját, hiszen még maga sem tudja, hogy képes lesz-e felszerelni egy újabb létesítményt fogyatkozó pénzéből. Vagy, hogy szükség lesz-e rá a következő hónapokban és nem a törzs környékén fog kevergetni. De a felajánlást a látogatásra mindenképpen be akarta illeszteni a távozás előtt és Merlanának is szólni fog, hogy ne feltétlenül lepődjön meg, ha egy öltönyös orkot lát a távoli jövőben.*
- További kellemes napot!
*Gömböcöt egy gyors kézmozdulattal magához csalogatja és jó viselkedése nyomán kékes fénye felélénkül kissé, ahogy Nestar tenyere fölé kerül. Felfele még sikerült tolnia az apró fényecskét, de lefele már hosszasabb dolga lesz. De ezzel jár, amit vállalt és remélhetőleg ritkásan kell emeleteket másznia.*
6317. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-08-05 18:49:33
Üzenet elküldve: 2025-08-05 18:49:33
Rang: Játékos
IC üzenetek: 14
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 14
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Tullus//
*Biccent. Igen, tud vigyázni az íjára, sőt egészen más dolgokat is tud csinálni az íjával, de most nem ez a kérdés. És persze, esze-ágában sem lenne egy ilyen szűk helyen íjat használni. Nyilat talán igen, azt is inkább csak marokra fogva, hogy döfhessen vele, de erre most nincs igazán szükség. Sőt egyáltalán nincs szükség, hiszen nem harcolni, verekedni jött. Csupán szomját oltaná. S teszi is, egyidőben a férfival, maga is belekortyol kupájába. A víz friss és kellemesen oltja a szomját.*
-Akiért.
*Szúrja közbe halkan a kedvesen csengő, üdvözlő szavakra. Nem valami miatt jött, hanem valaki miatt, de hát ugye erről a másik még nem tudhat.
Aztán persze jön a csodálkozás.*
-Sellőház? *Döbbent a hangja.* Hát... Artheniorban sellők is élnek?
*Fogalma nincs ugyan, hogy mit takar a Sellőház elnevezés, és hogy mi is történik ott igazából. Mindenesetre az elszomorító, hogy két aranyért még mosolyt sem kapna egy sellőtől. Hát miféle sellők azok, hogy még egy mosoly sem fér bele ennyiért?
De azért...*
-Köszönöm.
*Mondja halkan végül, és erszényébe rejti a két aranyat, miközben gondolatai már a következő dolgon járnak. Szállást kéne találnia éjszakára, lehetőleg nem túl drágát, de azért viszonylag tisztát és biztonságosat. Másnap pedig... de hát az még odébb van, a másnap, az még messze.*
*Biccent. Igen, tud vigyázni az íjára, sőt egészen más dolgokat is tud csinálni az íjával, de most nem ez a kérdés. És persze, esze-ágában sem lenne egy ilyen szűk helyen íjat használni. Nyilat talán igen, azt is inkább csak marokra fogva, hogy döfhessen vele, de erre most nincs igazán szükség. Sőt egyáltalán nincs szükség, hiszen nem harcolni, verekedni jött. Csupán szomját oltaná. S teszi is, egyidőben a férfival, maga is belekortyol kupájába. A víz friss és kellemesen oltja a szomját.*
-Akiért.
*Szúrja közbe halkan a kedvesen csengő, üdvözlő szavakra. Nem valami miatt jött, hanem valaki miatt, de hát ugye erről a másik még nem tudhat.
Aztán persze jön a csodálkozás.*
-Sellőház? *Döbbent a hangja.* Hát... Artheniorban sellők is élnek?
*Fogalma nincs ugyan, hogy mit takar a Sellőház elnevezés, és hogy mi is történik ott igazából. Mindenesetre az elszomorító, hogy két aranyért még mosolyt sem kapna egy sellőtől. Hát miféle sellők azok, hogy még egy mosoly sem fér bele ennyiért?
De azért...*
-Köszönöm.
*Mondja halkan végül, és erszényébe rejti a két aranyat, miközben gondolatai már a következő dolgon járnak. Szállást kéne találnia éjszakára, lehetőleg nem túl drágát, de azért viszonylag tisztát és biztonságosat. Másnap pedig... de hát az még odébb van, a másnap, az még messze.*
6316. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-08-05 16:25:09
Üzenet elküldve: 2025-08-05 16:25:09
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Új utakon//
*Finom a bőr a tenyere alatt, őt is kellemes érzések kerítik hatalmába, ahogy érinti. Arra éppen elég, hogy a sajátos bosszúkísérleteit némileg mérsékelje, még akkor is, ha ki lett mondva, hogy nem szükséges. Bár akkor is ennyire uralkodott volna felette ez a tompa, dühöt lefojtó bizsergés, mikor rá találta gyújtani a hátat Tianra. Megbánta, még akkor is, ha amaz túlélte. Az pedig tett róla, hogy a bűntudata erősebb legyen, mint az a fajta vágy, amit most éppen Relaelben fedez fel. Nem kell ettől jobban elmagyaráznia, teljességgel érti. Csakhogy a drasztikus lépéseken túl Nelira szeret játszani is. Mint a macska az egérrel.*
- Tudom miről beszélsz. *Hangjában hallani az emléke lenyomatát, noha nem mesélte el hangosan. De aztán a masszírozó keze átsiklik a nő nyakára, majd arcélét simítja végig. Nem látja a tekintetét, de a keze most is épp olyan óvó, mint ami talán neki is jól esett volna néhányszor egy adott pillanatban. Hamar vissza is tér a vállakhoz.*
- De… néha egy nyomorultat még nagyobb nyomorba taszítani rosszabb, mint a halál. És igen sokáig hirdeti. Mint a bárdok dalai, fennmaradnak. Bárki, aki ránéz, tudhatja, hogy mivel játszik. Nem feledik el, mint a rokonok a temetőbejárást. *Megingatja a fejét, de aztán köhint egyet halkan.* - Persze, veszélyes is. Azt éri meg hirdetni, amiről tudatni akarod, hogy te voltál. Némi Halálos Yrtasyn megoldaná a problémád, na meg valaki, aki kedélyesen felszolgálja neki. A te kezed túl kellemesen tapint ahhoz, hogy az te legyél.
*Ha elég ideje ismerné Relaelt, lenne az a valaki. De ilyen tettre még ő sem szánná el magát valaki kedvéért, akit csekély ideje ismer, valamint aki láthatóan képes volna neki is zokszó nélkül ártani, amennyiben borsot tör az orra alá. Persze nem hibáztatja. Ő sem cselekedne másként.*
- Jobb. De ha tovább elmélkednél rajta, csak szólj.
*Abbahagyja egy időre a kényeztetést és az asztalhoz lép. Az azon álló egyszem kupát elveszi, s kortyol belőle, majd a nő felé nyújtja. *
- Nem volt még szerencsém hozzájuk. *Kérdően néz, nem tudja mire vélni a hirtelen jött érdeklődést. De azt már sejti, hogy nem csupán fecseg a hosszúéletű.*
*Finom a bőr a tenyere alatt, őt is kellemes érzések kerítik hatalmába, ahogy érinti. Arra éppen elég, hogy a sajátos bosszúkísérleteit némileg mérsékelje, még akkor is, ha ki lett mondva, hogy nem szükséges. Bár akkor is ennyire uralkodott volna felette ez a tompa, dühöt lefojtó bizsergés, mikor rá találta gyújtani a hátat Tianra. Megbánta, még akkor is, ha amaz túlélte. Az pedig tett róla, hogy a bűntudata erősebb legyen, mint az a fajta vágy, amit most éppen Relaelben fedez fel. Nem kell ettől jobban elmagyaráznia, teljességgel érti. Csakhogy a drasztikus lépéseken túl Nelira szeret játszani is. Mint a macska az egérrel.*
- Tudom miről beszélsz. *Hangjában hallani az emléke lenyomatát, noha nem mesélte el hangosan. De aztán a masszírozó keze átsiklik a nő nyakára, majd arcélét simítja végig. Nem látja a tekintetét, de a keze most is épp olyan óvó, mint ami talán neki is jól esett volna néhányszor egy adott pillanatban. Hamar vissza is tér a vállakhoz.*
- De… néha egy nyomorultat még nagyobb nyomorba taszítani rosszabb, mint a halál. És igen sokáig hirdeti. Mint a bárdok dalai, fennmaradnak. Bárki, aki ránéz, tudhatja, hogy mivel játszik. Nem feledik el, mint a rokonok a temetőbejárást. *Megingatja a fejét, de aztán köhint egyet halkan.* - Persze, veszélyes is. Azt éri meg hirdetni, amiről tudatni akarod, hogy te voltál. Némi Halálos Yrtasyn megoldaná a problémád, na meg valaki, aki kedélyesen felszolgálja neki. A te kezed túl kellemesen tapint ahhoz, hogy az te legyél.
*Ha elég ideje ismerné Relaelt, lenne az a valaki. De ilyen tettre még ő sem szánná el magát valaki kedvéért, akit csekély ideje ismer, valamint aki láthatóan képes volna neki is zokszó nélkül ártani, amennyiben borsot tör az orra alá. Persze nem hibáztatja. Ő sem cselekedne másként.*
- Jobb. De ha tovább elmélkednél rajta, csak szólj.
*Abbahagyja egy időre a kényeztetést és az asztalhoz lép. Az azon álló egyszem kupát elveszi, s kortyol belőle, majd a nő felé nyújtja. *
- Nem volt még szerencsém hozzájuk. *Kérdően néz, nem tudja mire vélni a hirtelen jött érdeklődést. De azt már sejti, hogy nem csupán fecseg a hosszúéletű.*
6315. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-08-05 15:01:00
Üzenet elküldve: 2025-08-05 15:01:00
Rang: Játékos
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Bizalom//
*Mérgében a kád peremére markol, de ahelyett, hogy könyökével lendületet véve vágná gyomorba, most tűri és kivárja a paskolást. Pedig egy pillanatra elkalandozik elméje ott, ahol bosszúból megetet vele egy nagy kanál égő parazsat, hogy az ő teste is úgy lángoljon, mint ahogy azt most a sajátja teszi. De, ha most kakaskodni kezd, akkor biztos, hogy hoppon marad, és már így is éppen elég ideje sanyargatják egymást és magukat. Csupán csak félig-meddig sértett horkantással sandít hátra a válla fölött, hogy tovább tudja magát hergelni azzal a gyomorforgatóan idegesítő és mégis francosan tetszetős vigyor látványával. Már épp szóra nyitná az ajkait, hogy oda köpjön azért egy kéretlen sértést, de az ujjak hamarabb előzik meg és fojtják bele a szót. A teste azonnal az ujjak köré feszül.*
- Te mennyire szeretnéd folytatni?
*Mormogja dacosan. Nem. Nem vallja be, hogy ezért talán a hajóját is odaadná, ha még az meglenne. Vagy legalábbis az egyik vitorlát. Inkább csak azt. De még annyi élvezetet sem hagy neki Norhelt, hogy legalább az ujjakat kiélvezze, amik körül öle érezhető türelmetlenséggel lüktet. Kelletlenül felnyög, a kérdés pedig azonnal belé hasít, akár egy éles tőr.*
- Varázsszó?
*Kapja hátra tekintetét, majd szemeit összehúzva még ajkait is összepréseli. Ó, jut eszébe bőséggel varázsszó, mi az hogy. Szíve szerint fenyegetőzni is elkezdene, hogy az a becses hímtag nem fogja most már megélni, hogy még egyszer elmerüljön a nő ölében, vagy akár bármelyik ölben valaha. De Norhelt ágyékának játéka a mérget fokozatosan alakítja át azzá a sóvárgássá, ami most újból végig forrázza a testét. Újabb elfojtottabb nyögés szakad ki ajkai közül, ahogy az ajkába harapva még küzd pár szívdobbanásnyi ideig. De végül egy hosszú sóhaj után, a csípőjét a férfinak feszítve lehunyja a szemeit.*
- Már régen nem szeretném, hanem akarom.
*Dünnyögi maga elé halkan. Most úgy érzi, mintha a fogát húznák pálinkás érzéstelenítés nélkül. Szinte valós fájdalomként hasít bele az az egy szó, ami talán éppen elegendő lesz a férfi számára. Érzi, ahogy kesernyés ízt hagy a szájában a szándék, hogy végre kibökje.*
- Kérlek Norhelt.
*Szinte suttogja a párába. Az ujjai türelmetlenül feszülnek a kádra, de ha minden isten egyszerre meg is jelenik itt a fürdőben, megismétleni akkor sem lesz hajlandó. Ha kell inkább sértetten elvonul a szobájába, hogy befejezze a félbemaradt dolgait. Még akkor is, ha egyáltalán nem lesz ugyan az, de még csak hasonló sem, és semmire sem vágyik jobban annál, minthogy ez a férfi töltse ki.*
*Mérgében a kád peremére markol, de ahelyett, hogy könyökével lendületet véve vágná gyomorba, most tűri és kivárja a paskolást. Pedig egy pillanatra elkalandozik elméje ott, ahol bosszúból megetet vele egy nagy kanál égő parazsat, hogy az ő teste is úgy lángoljon, mint ahogy azt most a sajátja teszi. De, ha most kakaskodni kezd, akkor biztos, hogy hoppon marad, és már így is éppen elég ideje sanyargatják egymást és magukat. Csupán csak félig-meddig sértett horkantással sandít hátra a válla fölött, hogy tovább tudja magát hergelni azzal a gyomorforgatóan idegesítő és mégis francosan tetszetős vigyor látványával. Már épp szóra nyitná az ajkait, hogy oda köpjön azért egy kéretlen sértést, de az ujjak hamarabb előzik meg és fojtják bele a szót. A teste azonnal az ujjak köré feszül.*
- Te mennyire szeretnéd folytatni?
*Mormogja dacosan. Nem. Nem vallja be, hogy ezért talán a hajóját is odaadná, ha még az meglenne. Vagy legalábbis az egyik vitorlát. Inkább csak azt. De még annyi élvezetet sem hagy neki Norhelt, hogy legalább az ujjakat kiélvezze, amik körül öle érezhető türelmetlenséggel lüktet. Kelletlenül felnyög, a kérdés pedig azonnal belé hasít, akár egy éles tőr.*
- Varázsszó?
*Kapja hátra tekintetét, majd szemeit összehúzva még ajkait is összepréseli. Ó, jut eszébe bőséggel varázsszó, mi az hogy. Szíve szerint fenyegetőzni is elkezdene, hogy az a becses hímtag nem fogja most már megélni, hogy még egyszer elmerüljön a nő ölében, vagy akár bármelyik ölben valaha. De Norhelt ágyékának játéka a mérget fokozatosan alakítja át azzá a sóvárgássá, ami most újból végig forrázza a testét. Újabb elfojtottabb nyögés szakad ki ajkai közül, ahogy az ajkába harapva még küzd pár szívdobbanásnyi ideig. De végül egy hosszú sóhaj után, a csípőjét a férfinak feszítve lehunyja a szemeit.*
- Már régen nem szeretném, hanem akarom.
*Dünnyögi maga elé halkan. Most úgy érzi, mintha a fogát húznák pálinkás érzéstelenítés nélkül. Szinte valós fájdalomként hasít bele az az egy szó, ami talán éppen elegendő lesz a férfi számára. Érzi, ahogy kesernyés ízt hagy a szájában a szándék, hogy végre kibökje.*
- Kérlek Norhelt.
*Szinte suttogja a párába. Az ujjai türelmetlenül feszülnek a kádra, de ha minden isten egyszerre meg is jelenik itt a fürdőben, megismétleni akkor sem lesz hajlandó. Ha kell inkább sértetten elvonul a szobájába, hogy befejezze a félbemaradt dolgait. Még akkor is, ha egyáltalán nem lesz ugyan az, de még csak hasonló sem, és semmire sem vágyik jobban annál, minthogy ez a férfi töltse ki.*
6314. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-08-05 14:21:51
Üzenet elküldve: 2025-08-05 14:21:51
Rang: Játékos
IC üzenetek: 79
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 79
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Bizalom//
*Norhelt nem mond semmit. Csak ül ott, csuromvízen, még mindig egy fél fokkal az égő pokol és a kéjes mennyország között billegve. A tekintete végigpásztázza Ravikot, és valami mélyen, nagyon mélyen el van foglalva azzal, hogy örüljön magának. Mert hát… ki gondolta volna, hogy ez nem egy pofonnal végződik majd? A nő végül csak beadja a derekát. Szó szerint. Még ha a tekintetéből ítélve közben egy-két varázsital recept is lefutott benne arról, hogyan robbantsa szét a férfi nemzőaparátusait egy pukkanással.
De most nem robban semmi. Annak is eljön majd az ideje és remélhetőleg a jó értelemben. A vörös haj előrehullik, a nő megtámaszkodik a peremen, és Norhelt egyszerre elönti valami fojtott elégedettség. Na, nem az a diadalittas fajta. Inkább az a mély, jóleső, mikor az ember rájön, hogy a reggelinél véletlenül dupla adag szalonna került a tányérjára.
Egy ideig csak nézi, mint elégedett szobrász a mesterművét. A remegő combokat. A pattanásig feszülő hátat. A feneket, amit legszívesebben feljegyeztetne valami kódexbe, mint stratégiai fontosságú területet. Még a bokája is feledésbe merül. Mintha az sem fájna már. Feláll. Oda sétál Ravik mögé. A mozdulataiban van némi szándékos hezitálás. Tudja csak a némber, hogy ki a főnök a háznál. Legalábbis amíg ki nem józanodik...*
- Jó kislány.
*Morogja halkan, és rápaskol a nő fenekére. A tenyere ott is marad, elidőzik, aztán lassan továbbcsúszik, míg el nem éri a legérzékenyebb pontot. Ujjai finoman, de pontosan játszanak, egyre mélyebben. Lassan, játékosan, minden kis rezdülésre figyelve.*
- Ennyire szeretnéd, hogy folytassam?
*A hangja bársonyosan mély, de ott bujkál benne az a jól ismert játékosság is. Aztán megint csak elhúzza az ujjait. Mindkét kezével határozottan ráfog Ravik csípőjére. Nem engedi el.*
- Mi a varázsszó?
*A vigyora kiszélesedik, miközben a teste közelebb mozdul. Hímtagját finoman a nő ágyékához illeszti, de még nem hatol be. Csak ingerli. Lassan mozog, csak épp annyira, hogy a feszültség újra felépüljön, de a beteljesülés még odébb legyen. A keze szorosan tartja Ravikot, de nem durván. Csak határozottan.*
*Norhelt nem mond semmit. Csak ül ott, csuromvízen, még mindig egy fél fokkal az égő pokol és a kéjes mennyország között billegve. A tekintete végigpásztázza Ravikot, és valami mélyen, nagyon mélyen el van foglalva azzal, hogy örüljön magának. Mert hát… ki gondolta volna, hogy ez nem egy pofonnal végződik majd? A nő végül csak beadja a derekát. Szó szerint. Még ha a tekintetéből ítélve közben egy-két varázsital recept is lefutott benne arról, hogyan robbantsa szét a férfi nemzőaparátusait egy pukkanással.
De most nem robban semmi. Annak is eljön majd az ideje és remélhetőleg a jó értelemben. A vörös haj előrehullik, a nő megtámaszkodik a peremen, és Norhelt egyszerre elönti valami fojtott elégedettség. Na, nem az a diadalittas fajta. Inkább az a mély, jóleső, mikor az ember rájön, hogy a reggelinél véletlenül dupla adag szalonna került a tányérjára.
Egy ideig csak nézi, mint elégedett szobrász a mesterművét. A remegő combokat. A pattanásig feszülő hátat. A feneket, amit legszívesebben feljegyeztetne valami kódexbe, mint stratégiai fontosságú területet. Még a bokája is feledésbe merül. Mintha az sem fájna már. Feláll. Oda sétál Ravik mögé. A mozdulataiban van némi szándékos hezitálás. Tudja csak a némber, hogy ki a főnök a háznál. Legalábbis amíg ki nem józanodik...*
- Jó kislány.
*Morogja halkan, és rápaskol a nő fenekére. A tenyere ott is marad, elidőzik, aztán lassan továbbcsúszik, míg el nem éri a legérzékenyebb pontot. Ujjai finoman, de pontosan játszanak, egyre mélyebben. Lassan, játékosan, minden kis rezdülésre figyelve.*
- Ennyire szeretnéd, hogy folytassam?
*A hangja bársonyosan mély, de ott bujkál benne az a jól ismert játékosság is. Aztán megint csak elhúzza az ujjait. Mindkét kezével határozottan ráfog Ravik csípőjére. Nem engedi el.*
- Mi a varázsszó?
*A vigyora kiszélesedik, miközben a teste közelebb mozdul. Hímtagját finoman a nő ágyékához illeszti, de még nem hatol be. Csak ingerli. Lassan mozog, csak épp annyira, hogy a feszültség újra felépüljön, de a beteljesülés még odébb legyen. A keze szorosan tartja Ravikot, de nem durván. Csak határozottan.*
6313. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-08-05 13:55:49
Üzenet elküldve: 2025-08-05 13:55:49
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 561
OOC üzenetek: 161
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 561
OOC üzenetek: 161
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Öreg ember, nem vén ember//
* A férfi tekintetét vizsgálja, ahogy amaz a történeteket sorolja. Próbálja kiszúrni és megkülönböztetni az érzelmeket, valami olyan után ácsingózik, ami megragadja a figyelmét. Nem a legjobb emberismerők egyike, de valahogy a jó történetekhez van szimata. Persze nem csak ebből táplálkozik, azt is mérlegeli, amit hall. *
- A tündér és a thargok. * Dönt végül, mert ez hangzik olyan történetnek, amit a legszélesebb közönségnek adhat elő. Ráadásul megvannak benne a kellő mesei elemek, a gonosz, a jó, és a balek, akinek a képébe bármilyen pékfiú beleképzelheti magát, ahogy a fehérnép is beleláthatja élete szerelmét. *
- Ha kell egy kis segítség az emlékezésben. * Int a pálinkáspohár felé, és egy laza mozdulattal meglöki az asztalon az öreg harcos felé. Bízik benne, hogy még megvannak a reflexei ahhoz, hogy elkapja, és nem a padlón végzi a finom barack. Persze nem garantálja, hogy a történet nem csak inspiráció lesz egy olyan költeményhez, amiben szinte minden részletet felcserél. Kezébe is veszi a lantot, de persze nem játszik rajta, ujjai csak úgy pihennek a húrokon, ahogy felkészül, hogy magában már költse is tovább azt, amit hall. *
- Ha gondolod, kezdheted.
//Öreg ember, nem vén ember//
* A férfi tekintetét vizsgálja, ahogy amaz a történeteket sorolja. Próbálja kiszúrni és megkülönböztetni az érzelmeket, valami olyan után ácsingózik, ami megragadja a figyelmét. Nem a legjobb emberismerők egyike, de valahogy a jó történetekhez van szimata. Persze nem csak ebből táplálkozik, azt is mérlegeli, amit hall. *
- A tündér és a thargok. * Dönt végül, mert ez hangzik olyan történetnek, amit a legszélesebb közönségnek adhat elő. Ráadásul megvannak benne a kellő mesei elemek, a gonosz, a jó, és a balek, akinek a képébe bármilyen pékfiú beleképzelheti magát, ahogy a fehérnép is beleláthatja élete szerelmét. *
- Ha kell egy kis segítség az emlékezésben. * Int a pálinkáspohár felé, és egy laza mozdulattal meglöki az asztalon az öreg harcos felé. Bízik benne, hogy még megvannak a reflexei ahhoz, hogy elkapja, és nem a padlón végzi a finom barack. Persze nem garantálja, hogy a történet nem csak inspiráció lesz egy olyan költeményhez, amiben szinte minden részletet felcserél. Kezébe is veszi a lantot, de persze nem játszik rajta, ujjai csak úgy pihennek a húrokon, ahogy felkészül, hogy magában már költse is tovább azt, amit hall. *
- Ha gondolod, kezdheted.
6312. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-08-05 13:33:39
Üzenet elküldve: 2025-08-05 13:33:39
Rang: Játékos
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Bizalom//
*Valóban Norhelt volt fölényben. Volt. Most viszont Ravik élvezi, hogy ez a mérleg átbillen és ennek minden árnyalatát élvezettel ízlelgeti. Mintha csöndes, de makacs versenyt játszanának, hogy kinek van nagyobb mersze leuralni a másikat, ő pedig egy pillanatra sem kívánja feladni a sajátját. Nem lesz egy a sok közül, aki csak meghunyászkodik, készségesen engedelmeskedik, és némán szétfeszíti a lábait. Nem. A nő ezt máshogy játssza. A kezét visszahúzza, de úgy, mint aki most nagy kegyet gyakorol. Mintha még szívességet is tenne azzal, hogy idő előtt elengedi a férfit, és ezt a látványosan túljátszott mozdulatot csak tetézi, ahogy a szimatolás után szemét forgatva visszacsúsztatja a kezét a víz alá. Csak hogy világos legyen, hogy a döntés az övé volt. Még ha nem is teljesen.
A játék azonban lassan elcsitul benne. Már nem akar csipkelődni. Nem akar szurkálni. Csak őt akarja. A pillantása találkozik Norheltéval, ahogy a zöldjei belenéznek azokba a makacs szemekbe a tekintete ellágyul. Ujjai végig simítanak a férfi arcán, azután a szemeit lehunyva engedi, hogy a gyönyör végre magával sodorja. Ütemről ütemre, mozdulatról mozdulatra fogadja magába teljesen, és végre a teste is elcsitul, végre elkezd betelni. Az ujjai ösztönösen kapaszkodnak Norhelt vállába, szinte görcsösen, mintha ezzel is próbálná késleltetni azt a pillanatot, amikor elveszti az irányítást. A gyönyör már nemcsak ígéret, hanem valóság. Ott lüktet a bőre alatt, a levegőben, az ágyékában. Minden gondolata Norhelt köré fonódik, mint egy kínzó felismerés, hogy talán csak ez a bolond fajankó képes így hatni rá, akinek néhány órája még könnyedén ki tudta volna kaparni a szemét. És amikor már csak néhány mozdulat hiányzik, hogy az élvezet végleg átbillenjen, hirtelen minden megszakad. A test megáll, a lendület elveszik. Mintha jéghideg víz zúdulna a gerince mentén végig. Egy hangos, csalódott nyögéssel reagál, az egész teste tiltakozik. A pillantása kérdő és rideg egyszerre, zöld szemeiben villanásnyi értetlenség csillan. Vagy talán kétségbeesés? Zihálva próbálja összeszedni magát, de a döbbenet első hulláma után jön a düh is. A hangja szinte csak suttogás, de a száraz elégedetlenség élesen kirajzolódik benne.*
- Te most... komolyan...?
*Lehunyja a szemeit, mélyet sóhajt. Mérlegel. A teljes vérontás és a dacos, teljes testtel történő elégtétel közt valahol félúton. Aztán megmozdítja a csípőjét, először csak próbálkozásképp, aztán újra, kissé türelmetlenebbül. De a férfi nem reagál. Nem úgy, ahogy ő szeretné. És akármennyire is erőlködik, a ritmus már nem ugyanaz. A varázs megbicsaklott.*
- Francba veled...
*Morranja halkan, inkább magának, mint neki. Végül mégis lassan, némán támaszkodik meg a vállain, és felkel az öléből. A teste zihál, a combjai remegnek, a bőre lángol, és mégis, csak csendben fordul meg. A vörös haját előrefésüli, kezei a kád peremén támaszkodnak meg, és bár a pillantása még mindig dühösen villan, nem szól. Nem könyörög, nem kér, nem esdekel. Mégis ott vibrál benne minden elfojtott vágy, minden mozdulatlanul hagyott gyönyör, és az a csendes ígéret, hogy ő bizony kivár. Mert bár a teste remegve követel, az akarata nem görnyed meg, még akkor sem, ha a teste másra sem vágyik, minthogy újra végig gázoljon rajta a gyönyör.*
*Valóban Norhelt volt fölényben. Volt. Most viszont Ravik élvezi, hogy ez a mérleg átbillen és ennek minden árnyalatát élvezettel ízlelgeti. Mintha csöndes, de makacs versenyt játszanának, hogy kinek van nagyobb mersze leuralni a másikat, ő pedig egy pillanatra sem kívánja feladni a sajátját. Nem lesz egy a sok közül, aki csak meghunyászkodik, készségesen engedelmeskedik, és némán szétfeszíti a lábait. Nem. A nő ezt máshogy játssza. A kezét visszahúzza, de úgy, mint aki most nagy kegyet gyakorol. Mintha még szívességet is tenne azzal, hogy idő előtt elengedi a férfit, és ezt a látványosan túljátszott mozdulatot csak tetézi, ahogy a szimatolás után szemét forgatva visszacsúsztatja a kezét a víz alá. Csak hogy világos legyen, hogy a döntés az övé volt. Még ha nem is teljesen.
A játék azonban lassan elcsitul benne. Már nem akar csipkelődni. Nem akar szurkálni. Csak őt akarja. A pillantása találkozik Norheltéval, ahogy a zöldjei belenéznek azokba a makacs szemekbe a tekintete ellágyul. Ujjai végig simítanak a férfi arcán, azután a szemeit lehunyva engedi, hogy a gyönyör végre magával sodorja. Ütemről ütemre, mozdulatról mozdulatra fogadja magába teljesen, és végre a teste is elcsitul, végre elkezd betelni. Az ujjai ösztönösen kapaszkodnak Norhelt vállába, szinte görcsösen, mintha ezzel is próbálná késleltetni azt a pillanatot, amikor elveszti az irányítást. A gyönyör már nemcsak ígéret, hanem valóság. Ott lüktet a bőre alatt, a levegőben, az ágyékában. Minden gondolata Norhelt köré fonódik, mint egy kínzó felismerés, hogy talán csak ez a bolond fajankó képes így hatni rá, akinek néhány órája még könnyedén ki tudta volna kaparni a szemét. És amikor már csak néhány mozdulat hiányzik, hogy az élvezet végleg átbillenjen, hirtelen minden megszakad. A test megáll, a lendület elveszik. Mintha jéghideg víz zúdulna a gerince mentén végig. Egy hangos, csalódott nyögéssel reagál, az egész teste tiltakozik. A pillantása kérdő és rideg egyszerre, zöld szemeiben villanásnyi értetlenség csillan. Vagy talán kétségbeesés? Zihálva próbálja összeszedni magát, de a döbbenet első hulláma után jön a düh is. A hangja szinte csak suttogás, de a száraz elégedetlenség élesen kirajzolódik benne.*
- Te most... komolyan...?
*Lehunyja a szemeit, mélyet sóhajt. Mérlegel. A teljes vérontás és a dacos, teljes testtel történő elégtétel közt valahol félúton. Aztán megmozdítja a csípőjét, először csak próbálkozásképp, aztán újra, kissé türelmetlenebbül. De a férfi nem reagál. Nem úgy, ahogy ő szeretné. És akármennyire is erőlködik, a ritmus már nem ugyanaz. A varázs megbicsaklott.*
- Francba veled...
*Morranja halkan, inkább magának, mint neki. Végül mégis lassan, némán támaszkodik meg a vállain, és felkel az öléből. A teste zihál, a combjai remegnek, a bőre lángol, és mégis, csak csendben fordul meg. A vörös haját előrefésüli, kezei a kád peremén támaszkodnak meg, és bár a pillantása még mindig dühösen villan, nem szól. Nem könyörög, nem kér, nem esdekel. Mégis ott vibrál benne minden elfojtott vágy, minden mozdulatlanul hagyott gyönyör, és az a csendes ígéret, hogy ő bizony kivár. Mert bár a teste remegve követel, az akarata nem görnyed meg, még akkor sem, ha a teste másra sem vágyik, minthogy újra végig gázoljon rajta a gyönyör.*
6311. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-08-05 13:01:35
Üzenet elküldve: 2025-08-05 13:01:35
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 308
OOC üzenetek: 172
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 308
OOC üzenetek: 172
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Öreg ember, nem vén ember//
*Jó ideig csak a poharába nézett morcosan, valószínűleg ezért kerülte el a figyelmét a lant, de mindegy is, most már látja.
Figyelmesen meghallgatja a másik mondandóját. Először nagyon ellenzi az ötletet, nem akar magáról ennyit beszélni. Sokszor megtette már, sokszor hoppon is maradt, önnön önteltsége és arroganciája miatt.
Aztán ahogy átrágja a dolgot, talán mégsem hangzik annyira rosszul. Kis szerencsével talán hagy valamit maga után, és az utókor valahogy, de emlékezni fog rá. Van pár ötlete őszintén szólva, bár nem tudja, mivel kezdje.*
- Hmm. Válassz.
*Gyorsan összeszedi a fejében a legnagyobb őrültségeket, amik történtek vele.*
- A nemesi fiú útonállónak áll, elkapják, megmentik a hóhér kardjától, majd évek múltán a városban elkezdik az Igaztalan néven illetni? *Talán ezt a beszélőnevet hallhatta is, ha ismerős Artheniorban a mélységi.*
- A tündér, aki egymaga megostromolta ThargArod erődjét, és a bolond fiú, aki egyedül próbálta megállítani, míg a nagy és ijesztő hegyi barbárok csak nézték tisztes távolból?
*Egyre jobban tetszik neki az ötlet, emlékei kellemes melegséggel töltve törnek fel, bármekkora kín is volt őket akkoriban átélni.*
- Erdőmélye romjai, és egy szedett-vedett csapat, akik szekérméretű pókokkal harcoltak egy kincsért, ami nincs?
*Nagyjából ennyi, a Vörös Vércsékkel való kavarodása nem volt akkora szám, hogy elbeszélésre méltónak hívhassa.*
//Öreg ember, nem vén ember//
*Jó ideig csak a poharába nézett morcosan, valószínűleg ezért kerülte el a figyelmét a lant, de mindegy is, most már látja.
Figyelmesen meghallgatja a másik mondandóját. Először nagyon ellenzi az ötletet, nem akar magáról ennyit beszélni. Sokszor megtette már, sokszor hoppon is maradt, önnön önteltsége és arroganciája miatt.
Aztán ahogy átrágja a dolgot, talán mégsem hangzik annyira rosszul. Kis szerencsével talán hagy valamit maga után, és az utókor valahogy, de emlékezni fog rá. Van pár ötlete őszintén szólva, bár nem tudja, mivel kezdje.*
- Hmm. Válassz.
*Gyorsan összeszedi a fejében a legnagyobb őrültségeket, amik történtek vele.*
- A nemesi fiú útonállónak áll, elkapják, megmentik a hóhér kardjától, majd évek múltán a városban elkezdik az Igaztalan néven illetni? *Talán ezt a beszélőnevet hallhatta is, ha ismerős Artheniorban a mélységi.*
- A tündér, aki egymaga megostromolta ThargArod erődjét, és a bolond fiú, aki egyedül próbálta megállítani, míg a nagy és ijesztő hegyi barbárok csak nézték tisztes távolból?
*Egyre jobban tetszik neki az ötlet, emlékei kellemes melegséggel töltve törnek fel, bármekkora kín is volt őket akkoriban átélni.*
- Erdőmélye romjai, és egy szedett-vedett csapat, akik szekérméretű pókokkal harcoltak egy kincsért, ami nincs?
*Nagyjából ennyi, a Vörös Vércsékkel való kavarodása nem volt akkora szám, hogy elbeszélésre méltónak hívhassa.*
6310. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-08-05 12:15:49
Üzenet elküldve: 2025-08-05 12:15:49
Rang: Játékos
IC üzenetek: 79
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 79
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Bizalom//
*Norheltnek már rég elege van abból, hogy mindig őt lepi meg ez a nő. Pedig esküdni mert volna rá, hogy most épp ő van fölényben, comb alatt, ölelésben, ritmusban. Erre Ravik fogja magát, és megint rátapint, de ezúttal szó szerint, egy pontra, amit még a legjobb barátai sem ismernek. Se látásból, se tapintásból.
Amikor a nő elrebegi, hogy bízzon benne, Norhelt épp egy olyan kéjes sóhajt próbál visszanyelni. Csakhogy a mondat hallatán felmordul, a rekeszizmai még mindig a sokkból próbálnak kilábalni, miközben ujjai Ravik hátán újra végigsiklanak.*
- Hát így, hogy ott matatsz, ahol a madár se jár, nem maradt túl sok alternatívám…
*Morogja, bár a hangja inkább panaszos, mint haragos. Egy sóhaj kiszökik közben a száján, olyan őszinte meglepetéssel fűszerezve, mintha valaki derékszíjjal vakarta volna meg a hátát, amiről eddig nem is tudta, hogy viszket.
És ha ez nem lenne elég, Ravik következő megjegyzése már végképp eléri, hogy Norhelt elnyekkenjen. Nem dühből. Inkább olyan fajta kétségbeesésből, amikor az ember tudja, hogy valami készül ellenállhatatlanul történni, és az egyetlen dolga mostantól annyi, hogy bírja tüdővel.*
- Meg egy nagy büdös hogyne! *Nyögi, kicsit szaggatottan, ahogy a csípője újra előremozdul.* - Azér… azért nehogy már a krumpli hámozza a pucolót...
*Próbál valami következetes ritmust visszahozni a mozdulataiba, de Ravik karja közben a nyaka köré fonódik. Norhelt orra megremeg, mint egy szimatoló kutyáé. Fél pillanatra fintorog, még körbe is szaglászik, de nem érez semmi különöset. Így hát újra visszatér a nő tekintetéhez, és azt látja benne, amitől egyébként mindig kicsit ideges lesz. Azt a határozott, csendes kihívást. Amitől valahogy mindig azt érzi, hogy már megint játszmába került, csak elfelejtették szólni róla.
Egy mély sóhajjal dönti homlokát Ravik homlokának. A mozdulatai most már gyorsabbak. Határozottabbak. Nem azért, mert vissza akar vágni, hanem mert tudja, hogy a nő is ezt akarja. Hogy most már nem csipkelődni kell, hanem csinálni.
A jobb keze újra a nő csípőjére simul, az ujjak keményebben feszülnek a bőrre. A balja viszont lassan siklik fel Ravik hátán, a tarkójához. Ott megtorpan, majd gyengéden beletúr a tincsek közé, ezzel húzva közelebb magához. Csókot váltanak.
A víz újra körbefodrozódik, ahogy Norhelt mozdul. Nem beszél. Megvárja míg a nő már elég hangos, amikor a legnagyobb szüksége van Norheltre, utána pedig hirtelen megáll, majd elvigyorodik.*
- Mi lenne, ha megfordulnál kedves és előre hajolnál?
*S bár hiába a vágy, Norhelt biza addig nem is mozdul amíg ez meg nem történik.*
*Norheltnek már rég elege van abból, hogy mindig őt lepi meg ez a nő. Pedig esküdni mert volna rá, hogy most épp ő van fölényben, comb alatt, ölelésben, ritmusban. Erre Ravik fogja magát, és megint rátapint, de ezúttal szó szerint, egy pontra, amit még a legjobb barátai sem ismernek. Se látásból, se tapintásból.
Amikor a nő elrebegi, hogy bízzon benne, Norhelt épp egy olyan kéjes sóhajt próbál visszanyelni. Csakhogy a mondat hallatán felmordul, a rekeszizmai még mindig a sokkból próbálnak kilábalni, miközben ujjai Ravik hátán újra végigsiklanak.*
- Hát így, hogy ott matatsz, ahol a madár se jár, nem maradt túl sok alternatívám…
*Morogja, bár a hangja inkább panaszos, mint haragos. Egy sóhaj kiszökik közben a száján, olyan őszinte meglepetéssel fűszerezve, mintha valaki derékszíjjal vakarta volna meg a hátát, amiről eddig nem is tudta, hogy viszket.
És ha ez nem lenne elég, Ravik következő megjegyzése már végképp eléri, hogy Norhelt elnyekkenjen. Nem dühből. Inkább olyan fajta kétségbeesésből, amikor az ember tudja, hogy valami készül ellenállhatatlanul történni, és az egyetlen dolga mostantól annyi, hogy bírja tüdővel.*
- Meg egy nagy büdös hogyne! *Nyögi, kicsit szaggatottan, ahogy a csípője újra előremozdul.* - Azér… azért nehogy már a krumpli hámozza a pucolót...
*Próbál valami következetes ritmust visszahozni a mozdulataiba, de Ravik karja közben a nyaka köré fonódik. Norhelt orra megremeg, mint egy szimatoló kutyáé. Fél pillanatra fintorog, még körbe is szaglászik, de nem érez semmi különöset. Így hát újra visszatér a nő tekintetéhez, és azt látja benne, amitől egyébként mindig kicsit ideges lesz. Azt a határozott, csendes kihívást. Amitől valahogy mindig azt érzi, hogy már megint játszmába került, csak elfelejtették szólni róla.
Egy mély sóhajjal dönti homlokát Ravik homlokának. A mozdulatai most már gyorsabbak. Határozottabbak. Nem azért, mert vissza akar vágni, hanem mert tudja, hogy a nő is ezt akarja. Hogy most már nem csipkelődni kell, hanem csinálni.
A jobb keze újra a nő csípőjére simul, az ujjak keményebben feszülnek a bőrre. A balja viszont lassan siklik fel Ravik hátán, a tarkójához. Ott megtorpan, majd gyengéden beletúr a tincsek közé, ezzel húzva közelebb magához. Csókot váltanak.
A víz újra körbefodrozódik, ahogy Norhelt mozdul. Nem beszél. Megvárja míg a nő már elég hangos, amikor a legnagyobb szüksége van Norheltre, utána pedig hirtelen megáll, majd elvigyorodik.*
- Mi lenne, ha megfordulnál kedves és előre hajolnál?
*S bár hiába a vágy, Norhelt biza addig nem is mozdul amíg ez meg nem történik.*
6309. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-08-05 11:57:08
Üzenet elküldve: 2025-08-05 11:57:08
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 561
OOC üzenetek: 161
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 561
OOC üzenetek: 161
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Öreg ember, nem vén ember//
* A mélységi meglepve néz le maga mellé, a míves lantra. Talán az öregnek már rossz a szeme, azért nem látta, vagy nem kötötte össze a hangszert és a szakmát. Mindenesetre ezen nem fog most megakadni a beszélgetésük. *
- Nincs is azzal baj. Mindannyian azok vagyunk, ezért vagyunk itt. * Mosolyog, mert a második pálinka már elkezdi kicsit javítani a közérzetét. Gyorsan le is csapja a harmadikat, mert megjött hozzá a kedve. *
- Ahh, jó kis barack... * motyogja maga elé elégedetten, és asztaltársa felé néz. *
- Azért csak van valami kis történet, amit kicsit kiszínezve, kicsit átköltve meg lehetne komponálni. Mindig van ilyen. Az se baj, ha nem veled történt meg, öreg. Az se gond, ha gyerekkorodban hallottad, úgyis elfelejtette már mindenki rajtad kívül. El lehet adni újnak. * Noszogatja kicsit, mert enm akarja elfogadni, hogy az idejét és pénzét feleslegesen vesztegette. Bizonyos esetekben befektetésként fogná fel, és az este végén visszalopná azt, ami jogos tulajdona, de a kivénhedt harcos nem úgy néz ki, mintha aranytól dagadó erszényt rejtegetne. Na persze a kardja nem rossz, de ahhoz túl sokat kellene igyanak, hogy meglovasítsa. Bár bízik a képességeiben, hogy könnyen az asztal alá issza a másikat, mégis túl sokan vannak itt a Pegazusban, és jó pár hatig nem jöhetne vissza a városba, mert nyílt titok lenne, hogy ő fújta meg a fegyvert. A kikötőbe meg nem mehet, most nem. *
A hozzászólás írója (Salwar Caleihaisan) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.08.05 11:57:30
//Öreg ember, nem vén ember//
* A mélységi meglepve néz le maga mellé, a míves lantra. Talán az öregnek már rossz a szeme, azért nem látta, vagy nem kötötte össze a hangszert és a szakmát. Mindenesetre ezen nem fog most megakadni a beszélgetésük. *
- Nincs is azzal baj. Mindannyian azok vagyunk, ezért vagyunk itt. * Mosolyog, mert a második pálinka már elkezdi kicsit javítani a közérzetét. Gyorsan le is csapja a harmadikat, mert megjött hozzá a kedve. *
- Ahh, jó kis barack... * motyogja maga elé elégedetten, és asztaltársa felé néz. *
- Azért csak van valami kis történet, amit kicsit kiszínezve, kicsit átköltve meg lehetne komponálni. Mindig van ilyen. Az se baj, ha nem veled történt meg, öreg. Az se gond, ha gyerekkorodban hallottad, úgyis elfelejtette már mindenki rajtad kívül. El lehet adni újnak. * Noszogatja kicsit, mert enm akarja elfogadni, hogy az idejét és pénzét feleslegesen vesztegette. Bizonyos esetekben befektetésként fogná fel, és az este végén visszalopná azt, ami jogos tulajdona, de a kivénhedt harcos nem úgy néz ki, mintha aranytól dagadó erszényt rejtegetne. Na persze a kardja nem rossz, de ahhoz túl sokat kellene igyanak, hogy meglovasítsa. Bár bízik a képességeiben, hogy könnyen az asztal alá issza a másikat, mégis túl sokan vannak itt a Pegazusban, és jó pár hatig nem jöhetne vissza a városba, mert nyílt titok lenne, hogy ő fújta meg a fegyvert. A kikötőbe meg nem mehet, most nem. *
A hozzászólás írója (Salwar Caleihaisan) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.08.05 11:57:30
6308. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-08-05 11:16:02
Üzenet elküldve: 2025-08-05 11:16:02
Rang: Játékos
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Bizalom//
*Szemeit résnyire szűkíti, mint egy sunyi róka, akinek ma nincs kedve vérre menni, csak cirógatni az ösztönt. Norhelt reakciója nem lepi meg, sőt, épp erre várt. Épp ezt akarta. A diadal ott ül a szája szegletében. Egy sóhajt lehel a bőrére, aztán újabb csókkal tér lejjebb, a vállon át a kulcscsont ívére. A keze megáll, amikor a férfi izmai megfeszülnek alatta. Nem hátrál, csak kivár. Figyel. Mint aki tudja, hogy ez a mozdulat határvonal. Nem a tiltakozásé, hanem a tűrésé. Ezt tiszteletben tartja, de nem szeppen meg tőle. Lassan, érzékkel mozdul beljebb, ujjai puhán, pontosan találnak rá arra az egyetlen pontra, amely már nem fáj, nem szorít, csak igyekszik a gyönyört fokozni. Az ajkait visszavezeti Norhelt ajkára, finoman, mégis birtoklóan. A tekintetében nincs kérdés, nem vár engedélyre. Mégis, az ajkai sarkában ott bujkál egy halvány, meleg mosoly, mint egy játékos ígéret.*
- Bízz bennem.
*A szavak puhán csúsznak át a csókban. A nő arcán már nem a diadal ül meg, hanem a teljes elégedettség. Mert most újra nála van az irányítás. Talán ez is bosszú. Egy egészen finom, testbe fojtott bosszú azokért az eltékozolt évekért, azokért a szajhákért. De nem. Most nem a múltat akarja piszkálgatni. Csak a gyönyört akarja széthúzni, feszíteni.
A csípőjét lassan kezdi mozgatni, az ujjával pedig pontosan, de nem tolakodóan simul rá a férfi legérzékenyebb pontjára. Ajkai újra Norhelt szájára tapadnak, de ez már nem csók. Ez birtokba vétel. Már nem gyengéden, hanem forrón és hevesen.*
- A végén én teszlek téged az asszonyommá.
*Súgja bele, vigyorral, ami egyszerre merészen pajzán és meglepően gyöngéd. Bár a szavaiba belekúszik valami huncut, túlzó erőfitogtatás, tudja, hogy ez nem valódi uralom. Ez csak egy villanásnyi fordulat, amiben egyszer végre ő is lehet az, akinek a kezében a gyeplő. De a keze végül lassan visszahúzódik. Mindkét karját a férfi nyaka köré fonja, és ott marad. Nem néz bűnbánóan, sőt. A pillantásában nincs megbánás, csak csendes kihívás. Most ebben a pillanatban még mindig úgy érzi, hogy igen nehéz lesz letörni a szarvát, ha egyáltalán az még lehetséges.*
*Szemeit résnyire szűkíti, mint egy sunyi róka, akinek ma nincs kedve vérre menni, csak cirógatni az ösztönt. Norhelt reakciója nem lepi meg, sőt, épp erre várt. Épp ezt akarta. A diadal ott ül a szája szegletében. Egy sóhajt lehel a bőrére, aztán újabb csókkal tér lejjebb, a vállon át a kulcscsont ívére. A keze megáll, amikor a férfi izmai megfeszülnek alatta. Nem hátrál, csak kivár. Figyel. Mint aki tudja, hogy ez a mozdulat határvonal. Nem a tiltakozásé, hanem a tűrésé. Ezt tiszteletben tartja, de nem szeppen meg tőle. Lassan, érzékkel mozdul beljebb, ujjai puhán, pontosan találnak rá arra az egyetlen pontra, amely már nem fáj, nem szorít, csak igyekszik a gyönyört fokozni. Az ajkait visszavezeti Norhelt ajkára, finoman, mégis birtoklóan. A tekintetében nincs kérdés, nem vár engedélyre. Mégis, az ajkai sarkában ott bujkál egy halvány, meleg mosoly, mint egy játékos ígéret.*
- Bízz bennem.
*A szavak puhán csúsznak át a csókban. A nő arcán már nem a diadal ül meg, hanem a teljes elégedettség. Mert most újra nála van az irányítás. Talán ez is bosszú. Egy egészen finom, testbe fojtott bosszú azokért az eltékozolt évekért, azokért a szajhákért. De nem. Most nem a múltat akarja piszkálgatni. Csak a gyönyört akarja széthúzni, feszíteni.
A csípőjét lassan kezdi mozgatni, az ujjával pedig pontosan, de nem tolakodóan simul rá a férfi legérzékenyebb pontjára. Ajkai újra Norhelt szájára tapadnak, de ez már nem csók. Ez birtokba vétel. Már nem gyengéden, hanem forrón és hevesen.*
- A végén én teszlek téged az asszonyommá.
*Súgja bele, vigyorral, ami egyszerre merészen pajzán és meglepően gyöngéd. Bár a szavaiba belekúszik valami huncut, túlzó erőfitogtatás, tudja, hogy ez nem valódi uralom. Ez csak egy villanásnyi fordulat, amiben egyszer végre ő is lehet az, akinek a kezében a gyeplő. De a keze végül lassan visszahúzódik. Mindkét karját a férfi nyaka köré fonja, és ott marad. Nem néz bűnbánóan, sőt. A pillantásában nincs megbánás, csak csendes kihívás. Most ebben a pillanatban még mindig úgy érzi, hogy igen nehéz lesz letörni a szarvát, ha egyáltalán az még lehetséges.*
6307. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-08-05 11:03:50
Üzenet elküldve: 2025-08-05 11:03:50
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 413
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 413
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Az alkímia határai//
//Zárás//
* Hogy kinek mennyi ideje van, az valóban emberfüggő. Talán az orknak annyi lehet, mint a tenger, ám a másik nevében aligha beszélhet. Jobban belegondolva az ő ideje is kérdéses, talán most soknak tűnik, de holnap? Holnap lehet minden a feje tetejére áll. *
- Beljebb nem merészkednék megfelelő kíséret nélkül, de nem szükséges beljebb menni, ha a cél néhány növény begyűjtése. Azok már a peremen is találhatók, ám való igaz, hogy beljebb nagyobb szerencséje lehet valakinek. Persze csak ha kész vállalni a kockázatot.
* Talán jobb lenne jobban felkészülni és beraktározni nehezebb időkre. A jó italokat megfizetik, krízishelyzetben pedig istenítik. Nem kételkedik abban, ha beüt a baj, akkor látni fogja még Nestart is a pódiumon, de ezúttal, ha látnia kell, jobb szeretne hasonlóan a magaslaton állni, mintsem lentről nézve őt. *
- Nem, azt hiszem mindent átbeszéltünk. Legalábbis az én főcélomat elértem. Nem szeretném tovább feltartani, biztos nagyobb stresszel jár a költözés, mint az hinné valaki.
* Azzal felhörpinti a maradék teáját, majd feláll. *
- Remélem, legközelebb több információval szolgálhatok. Minden jót.
* S ha nem tiltakozik, úgy elsétál az ajtóig és kinyitja a mester előtt, majd egy rövid búcsút követve becsukja az ajtót. Amint egyedül van, vár néhány percet, majd megkönnyebbülten sóhajt, miközben leveti magát az ágyára. A kapott levelet a magasba emelve nézi, majd elsüllyeszti az egyik záras fiókba. *
- Ezzel is megvolnánk.
* Feláll, majd egy másik asztal fiókjából elővesz egy második jegyzetfüzetet, egy bizonyos oldalszámhoz érve több név is szerepel. Többek között Nestar neve is rajta van, amit most áthúz egy vékony vonallal. Sok név nemigen maradt, de ami igen, nos, azt talán az egyik legnehezebb lesz megszerezni. Újabb tiszta papírt fog, majd újfent elkezd írni. Ez a levél is egy igencsak nagyra tartott emberhez fog kerülni, már ha nem vész el az út során, s az sem biztos, hogy e levél válaszra talál, de ezzel nem rontja saját kedvét. Ha kap választ minden bizonnyal sokkal boldogabb lesz, mintha nem, de sokat nem változtat a helyzeten. *
//Zárás//
* Hogy kinek mennyi ideje van, az valóban emberfüggő. Talán az orknak annyi lehet, mint a tenger, ám a másik nevében aligha beszélhet. Jobban belegondolva az ő ideje is kérdéses, talán most soknak tűnik, de holnap? Holnap lehet minden a feje tetejére áll. *
- Beljebb nem merészkednék megfelelő kíséret nélkül, de nem szükséges beljebb menni, ha a cél néhány növény begyűjtése. Azok már a peremen is találhatók, ám való igaz, hogy beljebb nagyobb szerencséje lehet valakinek. Persze csak ha kész vállalni a kockázatot.
* Talán jobb lenne jobban felkészülni és beraktározni nehezebb időkre. A jó italokat megfizetik, krízishelyzetben pedig istenítik. Nem kételkedik abban, ha beüt a baj, akkor látni fogja még Nestart is a pódiumon, de ezúttal, ha látnia kell, jobb szeretne hasonlóan a magaslaton állni, mintsem lentről nézve őt. *
- Nem, azt hiszem mindent átbeszéltünk. Legalábbis az én főcélomat elértem. Nem szeretném tovább feltartani, biztos nagyobb stresszel jár a költözés, mint az hinné valaki.
* Azzal felhörpinti a maradék teáját, majd feláll. *
- Remélem, legközelebb több információval szolgálhatok. Minden jót.
* S ha nem tiltakozik, úgy elsétál az ajtóig és kinyitja a mester előtt, majd egy rövid búcsút követve becsukja az ajtót. Amint egyedül van, vár néhány percet, majd megkönnyebbülten sóhajt, miközben leveti magát az ágyára. A kapott levelet a magasba emelve nézi, majd elsüllyeszti az egyik záras fiókba. *
- Ezzel is megvolnánk.
* Feláll, majd egy másik asztal fiókjából elővesz egy második jegyzetfüzetet, egy bizonyos oldalszámhoz érve több név is szerepel. Többek között Nestar neve is rajta van, amit most áthúz egy vékony vonallal. Sok név nemigen maradt, de ami igen, nos, azt talán az egyik legnehezebb lesz megszerezni. Újabb tiszta papírt fog, majd újfent elkezd írni. Ez a levél is egy igencsak nagyra tartott emberhez fog kerülni, már ha nem vész el az út során, s az sem biztos, hogy e levél válaszra talál, de ezzel nem rontja saját kedvét. Ha kap választ minden bizonnyal sokkal boldogabb lesz, mintha nem, de sokat nem változtat a helyzeten. *
6306. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-08-05 10:54:02
Üzenet elküldve: 2025-08-05 10:54:02
Rang: Játékos
IC üzenetek: 85
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 85
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Árnyak a napvilágban//
*Ha az Úrnők nem kérdezik valamiről, magától egészen biztosan nem fog megszólalni. Hiszen nem társalkodóként szolgálja őket -különben sem hiszi, hogy elég szórakoztató tudna lenni ehhez a nőstények számára-, hanem általános szolgaként. Éppen ezért tartja most is a három lépés távolságot az Úrnőktől, a holmikkal megpakolva. Ebből a távolságból követi őket a fogadóba is.
Az ajtón belépve körbe pislant és felméri a helyet. Nem felel az Úrnők személyes biztonságáért, azt ők maguk sokkal jobban biztosítják maguk számára, de szereti tudni, hogy mi vár rájuk. Amit lát, az nem különösebben nyeri el a tetszését. Úgy fest, hogy túlságosan is megszokta azt, ami Pirtianesben veszi körbe, és most mindent kissé szinte visszataszítónak lát.
Amikor Vhorossi Úrnő megszólítja, egy pillanatra meglepi a kapott utasítás, de nem hagyja, hogy ez kiüljön az arcára. Inkább csak lejjebb hajtja a fejét kicsit, és az Úrnő csizmaorrát nézve hallgatja a továbbiakat.*
„ (…) Pirtianes városában a szolgák helyzete összetett, nem olyan egyszerű, mint azt egy külső szemlélő gondolná. Hiszen a gyakorlatlan szem csupán annyit lát, hogy a sötételf családok szolgálatában több szolgáló is áll, nem ritkán akár tucatnyi is, ha a matróna megfelelő hatalommal rendelkezik, vagy a család elég régi és gazdag hozzá. A külső megfigyelő számára látható szokásos viselkedésformák a sötételf úrnők és urak, illetve szolgáik között viszont csak egy részét képezik a teljes valóságnak. Mert ugyan az igaz, hogy egy szolgának teljes hűséggel, engedelmességgel és megadással kell viszonyulnia azon család tagjaihoz amelynek szolgálatában áll -erre szolgál az is, hogy a szolgákat a megfelelő betanításuk érdekében már egészen gyermekkoruk óta készítik elő és képzik a megfelelő módon-, ez az alázat viszont elfogy, amint a szolga túllép a képletes küszöbön. Hiszen amíg a család, vagy annak egyes tagjai számára olykor csupán bármikor lecserélhető vagyontárgynak minősül, és az az elvárás az irányukba, hogy minden kérésüket azonnal és maradéktalanul teljesítsék; addig kifelé, a többi család vagy a külvilág más elemei számára egyben hatalmuk és befolyásuk szimbólumaként is működnek, s a család erejét büszkén hirdetniük kell. Ez más viselkedésformát ír elő a szolgák számára mikor nem az alkalmazó család előtt állnak, ami természetesen tovább fokozza a Pirtianes-i nemesi házak közötti hatalmi villongásokat. Emellett fontos megjegyezni azt, hogy míg a sötételfek és a szolgák között egyértelműen megállapított szerepek kerültek kiosztásra, addig a szolgák egymás között ugyancsak egyfajta kasztrendszer kialakítására törekednek. Ezt a szolgák közötti belső feszültséget a tulajdonos családok nem támogatják nyíltan, viszont aktívan nem is tesznek ellene, emiatt (…)”
'Pirtianes – a Titkok Városa', írta: Sanguary Elra Roben du Perrec-Rimorte.
- Ahogy az Úrnő kívánja. *-hangja halk, nem szánja másnak a szavait, mint Vhorossi Úrnőnek. Elireya Úrnő felé engedelmesen meghajtja magát, majd a pult felé fordulva elindul.
Mire odaér, az engedelmesen meghajló tartásból szálfaegyenesre kihúzott hát és büszkén tartott áll lesz. Még így, a nyeregtáskákkal a vállán és karján sem tűnik jobban szolgálónak, mint a két Úrnő.*
- Jó reggelt! *-hangja is másként cseng: nyoma sincs benne az alázatnak és megalkuvásnak. Határozottan szólal meg, mint aki ahhoz van szokva, hogy mondandóját komolyan veszik, kéréseit teljesítik. Büszkén képviseli a Dwirinthalen házat, még ha a pult mögött álmosan pislogó alaknak fogalma sincs erről.-* Az imént érkezett a városba a két ~Úrnőm~ nemes hölgy, akiknek én ~a szolgája vagyok~ a segítségére vagyok. A nemes hölgyek úgy döntöttek, hogy ebben a ~szarfészekben~ fogadóban szállnak meg. Két szobát kérnék a számukra, ha lehetséges, egymással szomszédosokat. Kezdésként két éjszakára. Később ez lehet, hogy meghosszabbításra kerül. A kisasszonyok az út után szeretnének visszavonulni, hogy ~ne ezeket a bűzös pofákat bámulják~ kipihenhessék magukat. Kérem, vitessen fel számukra bőséges meleg ételt a szobájukba, és a legjobb borukból egy-egy kancsóval. Emellett a kisasszonyok birtokában van három ló is, engedelmével ~amit nem kértem~ ezeket már bekötöttem az istállóba. A további ellátásukról majd én gondoskodom. Különlegesen képzett állatok, nem tűrnék meg az idegen kezet. ~Az Úrnők lovai úgy rúgnák halálra az istállószolgád, hogy a teste felett tanakodnál, hogy mi lehet a keze, és mi a lába.~ Hogy a felügyeletük biztosítva legyen, jómagam az istállóban óhajtok maradni. Mást nem kérek egyelőre. Előre fizetnék.
*Jobb kezét kiszabadítja a karjaiban tartott nyeregtáska alól, és belenyúlva abba előhúz egy erszényt. Ez az útra szánt költőpénz egy része, amihez normális körülmények között hozzányúlnia sem volna szabad. Vhorossi Úrnő viszont arra utasította hogy intézkedjen, így most a pénz kezelése is az ő feladata.
A fogadó pultja mögött álló alak először csak értetlenül néz rá, de aztán ahogy kipislogja szeméből a még ott ragadt álmot, rájön, hogy jelentős mennyiségű pénz fog állni a házhoz. Nem is rest felsorolni, hogy miért mennyi pénzt kér: 64 aranyért adja a két Szobát két éjszakára, 40 aranyat a két Csirkesültért, és további 22 aranyat a két Borért. Úgy fest, hogy az istálló ingyen van -vagy beleszámította a szoba árába- így arra nem számol fel semmit. Arra vonatkozóan, hogy harmadik szobára nincs szükség, csupán a fogát szívogatva bólint rá.
Mire mindent kifizet és elrakja az erszényt, már előtte, a pulton van a két kulcs.*
- Köszönöm, *-veszi fel azokat-* a többit pedig, ahogy megegyeztünk, a szobákba kérem.
*Sarkon fordul és visszatér a két Úrnőhöz, ahogy a közöttük lévő távolság csökken, úgy megy szinte össze közben. Mire odaér a nőstényekhez, már ismét engedelmesen lehajtott fejjel áll meg. Felemeli tenyerét, azon ott ül a két kulcs.*
- Mindenről gondoskodtam, Úrnőm. *-mondja.*
*Ha az Úrnők nem kérdezik valamiről, magától egészen biztosan nem fog megszólalni. Hiszen nem társalkodóként szolgálja őket -különben sem hiszi, hogy elég szórakoztató tudna lenni ehhez a nőstények számára-, hanem általános szolgaként. Éppen ezért tartja most is a három lépés távolságot az Úrnőktől, a holmikkal megpakolva. Ebből a távolságból követi őket a fogadóba is.
Az ajtón belépve körbe pislant és felméri a helyet. Nem felel az Úrnők személyes biztonságáért, azt ők maguk sokkal jobban biztosítják maguk számára, de szereti tudni, hogy mi vár rájuk. Amit lát, az nem különösebben nyeri el a tetszését. Úgy fest, hogy túlságosan is megszokta azt, ami Pirtianesben veszi körbe, és most mindent kissé szinte visszataszítónak lát.
Amikor Vhorossi Úrnő megszólítja, egy pillanatra meglepi a kapott utasítás, de nem hagyja, hogy ez kiüljön az arcára. Inkább csak lejjebb hajtja a fejét kicsit, és az Úrnő csizmaorrát nézve hallgatja a továbbiakat.*
„ (…) Pirtianes városában a szolgák helyzete összetett, nem olyan egyszerű, mint azt egy külső szemlélő gondolná. Hiszen a gyakorlatlan szem csupán annyit lát, hogy a sötételf családok szolgálatában több szolgáló is áll, nem ritkán akár tucatnyi is, ha a matróna megfelelő hatalommal rendelkezik, vagy a család elég régi és gazdag hozzá. A külső megfigyelő számára látható szokásos viselkedésformák a sötételf úrnők és urak, illetve szolgáik között viszont csak egy részét képezik a teljes valóságnak. Mert ugyan az igaz, hogy egy szolgának teljes hűséggel, engedelmességgel és megadással kell viszonyulnia azon család tagjaihoz amelynek szolgálatában áll -erre szolgál az is, hogy a szolgákat a megfelelő betanításuk érdekében már egészen gyermekkoruk óta készítik elő és képzik a megfelelő módon-, ez az alázat viszont elfogy, amint a szolga túllép a képletes küszöbön. Hiszen amíg a család, vagy annak egyes tagjai számára olykor csupán bármikor lecserélhető vagyontárgynak minősül, és az az elvárás az irányukba, hogy minden kérésüket azonnal és maradéktalanul teljesítsék; addig kifelé, a többi család vagy a külvilág más elemei számára egyben hatalmuk és befolyásuk szimbólumaként is működnek, s a család erejét büszkén hirdetniük kell. Ez más viselkedésformát ír elő a szolgák számára mikor nem az alkalmazó család előtt állnak, ami természetesen tovább fokozza a Pirtianes-i nemesi házak közötti hatalmi villongásokat. Emellett fontos megjegyezni azt, hogy míg a sötételfek és a szolgák között egyértelműen megállapított szerepek kerültek kiosztásra, addig a szolgák egymás között ugyancsak egyfajta kasztrendszer kialakítására törekednek. Ezt a szolgák közötti belső feszültséget a tulajdonos családok nem támogatják nyíltan, viszont aktívan nem is tesznek ellene, emiatt (…)”
'Pirtianes – a Titkok Városa', írta: Sanguary Elra Roben du Perrec-Rimorte.
- Ahogy az Úrnő kívánja. *-hangja halk, nem szánja másnak a szavait, mint Vhorossi Úrnőnek. Elireya Úrnő felé engedelmesen meghajtja magát, majd a pult felé fordulva elindul.
Mire odaér, az engedelmesen meghajló tartásból szálfaegyenesre kihúzott hát és büszkén tartott áll lesz. Még így, a nyeregtáskákkal a vállán és karján sem tűnik jobban szolgálónak, mint a két Úrnő.*
- Jó reggelt! *-hangja is másként cseng: nyoma sincs benne az alázatnak és megalkuvásnak. Határozottan szólal meg, mint aki ahhoz van szokva, hogy mondandóját komolyan veszik, kéréseit teljesítik. Büszkén képviseli a Dwirinthalen házat, még ha a pult mögött álmosan pislogó alaknak fogalma sincs erről.-* Az imént érkezett a városba a két ~Úrnőm~ nemes hölgy, akiknek én ~a szolgája vagyok~ a segítségére vagyok. A nemes hölgyek úgy döntöttek, hogy ebben a ~szarfészekben~ fogadóban szállnak meg. Két szobát kérnék a számukra, ha lehetséges, egymással szomszédosokat. Kezdésként két éjszakára. Később ez lehet, hogy meghosszabbításra kerül. A kisasszonyok az út után szeretnének visszavonulni, hogy ~ne ezeket a bűzös pofákat bámulják~ kipihenhessék magukat. Kérem, vitessen fel számukra bőséges meleg ételt a szobájukba, és a legjobb borukból egy-egy kancsóval. Emellett a kisasszonyok birtokában van három ló is, engedelmével ~amit nem kértem~ ezeket már bekötöttem az istállóba. A további ellátásukról majd én gondoskodom. Különlegesen képzett állatok, nem tűrnék meg az idegen kezet. ~Az Úrnők lovai úgy rúgnák halálra az istállószolgád, hogy a teste felett tanakodnál, hogy mi lehet a keze, és mi a lába.~ Hogy a felügyeletük biztosítva legyen, jómagam az istállóban óhajtok maradni. Mást nem kérek egyelőre. Előre fizetnék.
*Jobb kezét kiszabadítja a karjaiban tartott nyeregtáska alól, és belenyúlva abba előhúz egy erszényt. Ez az útra szánt költőpénz egy része, amihez normális körülmények között hozzányúlnia sem volna szabad. Vhorossi Úrnő viszont arra utasította hogy intézkedjen, így most a pénz kezelése is az ő feladata.
A fogadó pultja mögött álló alak először csak értetlenül néz rá, de aztán ahogy kipislogja szeméből a még ott ragadt álmot, rájön, hogy jelentős mennyiségű pénz fog állni a házhoz. Nem is rest felsorolni, hogy miért mennyi pénzt kér: 64 aranyért adja a két Szobát két éjszakára,
40 aranyat a két Csirkesültért, és további 22 aranyat a két Borért. Úgy fest, hogy az istálló ingyen van -vagy beleszámította a szoba árába- így arra nem számol fel semmit. Arra vonatkozóan, hogy harmadik szobára nincs szükség, csupán a fogát szívogatva bólint rá.Mire mindent kifizet és elrakja az erszényt, már előtte, a pulton van a két kulcs.*
- Köszönöm, *-veszi fel azokat-* a többit pedig, ahogy megegyeztünk, a szobákba kérem.
*Sarkon fordul és visszatér a két Úrnőhöz, ahogy a közöttük lévő távolság csökken, úgy megy szinte össze közben. Mire odaér a nőstényekhez, már ismét engedelmesen lehajtott fejjel áll meg. Felemeli tenyerét, azon ott ül a két kulcs.*
- Mindenről gondoskodtam, Úrnőm. *-mondja.*
6305. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-08-05 09:35:55
Üzenet elküldve: 2025-08-05 09:35:55
Rang: Játékos
IC üzenetek: 79
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 79
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Bizalom//
*A víz szüntelenül fodrozódik körülöttük, és mostanra úgy érzi, az egész világ abból az egyetlen kádnyi medencéből áll. És abból a nőből, aki úgy csavarodik köré, mint valami forró, bosszúálló ördögszőlő.
Épp egy kéjes sóhajt próbál kilréselni ajkai közt, amikor Ravik mozdul. Előbb csak a csókok változnak, más ívet rajzolnak, más ritmust vernek. Norhelt résnyire nyitja a szemét, gyanakodva. Amikor a kéz is mozdul lefelé, lassan, egyre céltudatosabban, először csak elhúzza a száját. „Jó, jó, játssz csak, kedvesem,” gondolja, és hagyja. Nem is számít igazán arra ami rá vár...
Aztán a kéz tovább megy. Comb, csípő, comb alá. Eddig még rendben. Majd… tovább.
Egy röpke pillanatig még azt hiszi, talán valamit eltévesztett. Talán ez csak valami kikötői masszázs. Talán Ravik csak el akarja terelni a figyelmét. Talán ő paranoiás. Aztán a nő ujja eléri azt a pontot, amit eddig Norhelt csak mint elméleti veszélyzónát tartott számon.*
- Kedves, te mégis mi a fe...
*Eddig jut, ugyanis az alulról jövő éles fájdalom belé fojtja még a gondolatokat is. Mire a kérdés befejezné önmagát, az ujj már benn is van, addigra meg már rég feleslegessé válik a zárás.
Norhelt teste megugrik és megfeszül, mint egy hátulról bottal meglepett öszvéré, ami nem teszi számára könnyebbé az őt illetéktelenül meggyalázó testrész jelenlétét. Felkiált, s sok férfiasság nincs a hangjában. Cserébe hang az nagyon is...*
- Basszanak meg egy balta dolgosabbik végével, asszony!
*Az egyik keze ösztönösen markol a kád peremébe, a másik Ravik csípőjére tapad. A fejét hátraveti, aztán újra előre, és végül ráemeli tekintetét a nőre. Szemöldöke egészen a homloka közepéig vándorol.*
- Hát szólni ki fog?
*A hangja nem haragos. Inkább... sértett és döbbent. Mint aki véletlenül megevett egy roppanós gyűszűvirágot, de azért nem akarja elrontani az ebéd hangulatát. Aztán megvillan rajta valami. Az a tipikus, Norhelt-féle, nehezen besorolható, féloldalas mosoly. Az, amit a baj kezdete előtt szokott viselni. Mozdulni nem mer. Sőt mi több egész tanácstalanul néz a nőre.*
*A víz szüntelenül fodrozódik körülöttük, és mostanra úgy érzi, az egész világ abból az egyetlen kádnyi medencéből áll. És abból a nőből, aki úgy csavarodik köré, mint valami forró, bosszúálló ördögszőlő.
Épp egy kéjes sóhajt próbál kilréselni ajkai közt, amikor Ravik mozdul. Előbb csak a csókok változnak, más ívet rajzolnak, más ritmust vernek. Norhelt résnyire nyitja a szemét, gyanakodva. Amikor a kéz is mozdul lefelé, lassan, egyre céltudatosabban, először csak elhúzza a száját. „Jó, jó, játssz csak, kedvesem,” gondolja, és hagyja. Nem is számít igazán arra ami rá vár...
Aztán a kéz tovább megy. Comb, csípő, comb alá. Eddig még rendben. Majd… tovább.
Egy röpke pillanatig még azt hiszi, talán valamit eltévesztett. Talán ez csak valami kikötői masszázs. Talán Ravik csak el akarja terelni a figyelmét. Talán ő paranoiás. Aztán a nő ujja eléri azt a pontot, amit eddig Norhelt csak mint elméleti veszélyzónát tartott számon.*
- Kedves, te mégis mi a fe...
*Eddig jut, ugyanis az alulról jövő éles fájdalom belé fojtja még a gondolatokat is. Mire a kérdés befejezné önmagát, az ujj már benn is van, addigra meg már rég feleslegessé válik a zárás.
Norhelt teste megugrik és megfeszül, mint egy hátulról bottal meglepett öszvéré, ami nem teszi számára könnyebbé az őt illetéktelenül meggyalázó testrész jelenlétét. Felkiált, s sok férfiasság nincs a hangjában. Cserébe hang az nagyon is...*
- Basszanak meg egy balta dolgosabbik végével, asszony!
*Az egyik keze ösztönösen markol a kád peremébe, a másik Ravik csípőjére tapad. A fejét hátraveti, aztán újra előre, és végül ráemeli tekintetét a nőre. Szemöldöke egészen a homloka közepéig vándorol.*
- Hát szólni ki fog?
*A hangja nem haragos. Inkább... sértett és döbbent. Mint aki véletlenül megevett egy roppanós gyűszűvirágot, de azért nem akarja elrontani az ebéd hangulatát. Aztán megvillan rajta valami. Az a tipikus, Norhelt-féle, nehezen besorolható, féloldalas mosoly. Az, amit a baj kezdete előtt szokott viselni. Mozdulni nem mer. Sőt mi több egész tanácstalanul néz a nőre.*
6304. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-08-05 00:22:24
Üzenet elküldve: 2025-08-05 00:22:24
Rang: Játékos
IC üzenetek: 50
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 50
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Annottah//
//Nyílt//
* Az árnyékból figyeli a gyanús alakot, és ebben még az sem zavarja túlzottan, hogy a Pegazusban nem igazán van árnyékos hely. Rändoer sok éves gyakorlással, és elszánt nyugalommal képes az árnyékban várakozni akkor is, ha teljesen megvilágított a hely. Legalábbis ő szentül meg van erről győződve. *
- Kérem szépen, mi ez a rendbontás? * Lép oda a mélységihez, és anélkül, hogy lehetőséget adna a reagálásra, már a nő fölé is tornyosul. *
- Orkokkal ebédelünk, hüm? Szeretett városkánk ellen tervezgetünk valamit? Ez kérem több rendbeli rend... öhm... szóval na, sokszoros rendbeli alkalmatlankodás, bizony. Kevesebbért is ültek már. Arról már nem is mondok semmit, hogy közszemérem sértés ez a bőrszín. Na ki vele, hol van a főhadiszállásuk, hányan vannak, egyet se féljen, mindenről tudok! * Teszi hozzá, és kezével a szék háttámlájára támaszt, hogy a cselszövő ne tudjon egyszerűen meglógni. *
- Remélem nem gondolja, hogy olyan nagy elmék, hüm? Tudok mindenről, úgyhogy ki vele, mondja csak el. * Közben elővenné a kis papírosát, amire felírná a vélt és valós rendszegéseket, de akkor el kellene engedje a széket. Igazi huszonnégyes csapdája ez, ahogy apja mondta mindig. Mert hogy huszonnégy percig kell gondolkodni, mire rájön az ember, hogy mit csináljon. *
//Nyílt//
* Az árnyékból figyeli a gyanús alakot, és ebben még az sem zavarja túlzottan, hogy a Pegazusban nem igazán van árnyékos hely. Rändoer sok éves gyakorlással, és elszánt nyugalommal képes az árnyékban várakozni akkor is, ha teljesen megvilágított a hely. Legalábbis ő szentül meg van erről győződve. *
- Kérem szépen, mi ez a rendbontás? * Lép oda a mélységihez, és anélkül, hogy lehetőséget adna a reagálásra, már a nő fölé is tornyosul. *
- Orkokkal ebédelünk, hüm? Szeretett városkánk ellen tervezgetünk valamit? Ez kérem több rendbeli rend... öhm... szóval na, sokszoros rendbeli alkalmatlankodás, bizony. Kevesebbért is ültek már. Arról már nem is mondok semmit, hogy közszemérem sértés ez a bőrszín. Na ki vele, hol van a főhadiszállásuk, hányan vannak, egyet se féljen, mindenről tudok! * Teszi hozzá, és kezével a szék háttámlájára támaszt, hogy a cselszövő ne tudjon egyszerűen meglógni. *
- Remélem nem gondolja, hogy olyan nagy elmék, hüm? Tudok mindenről, úgyhogy ki vele, mondja csak el. * Közben elővenné a kis papírosát, amire felírná a vélt és valós rendszegéseket, de akkor el kellene engedje a széket. Igazi huszonnégyes csapdája ez, ahogy apja mondta mindig. Mert hogy huszonnégy percig kell gondolkodni, mire rájön az ember, hogy mit csináljon. *
6303. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-08-04 22:41:37
Üzenet elküldve: 2025-08-04 22:41:37
Rang: Játékos
IC üzenetek: 6
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 6
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Vas és füst//
*Jót röhög a sünös hasonlaton, mintha a gondolatait találta volna ki a másik.
Aztán a kürtszónál hirtelen elkomorodik, és beigazolódik, amitől Dverggar félt; nem holmi apróság a dolog, sőt. Az ő arca is hirtelen olyan merev lesz, mint egy szobornak, akár sziklából is kifaraghatták volna az arcát.*
- Szóval a helyzet szarabb, mint azt gondoltam...
*Iszik egy kortyot.*
- Orkok?! A bánat fúrja ki a sárga agyarukat. Nem értem, annak idején keletről gyüttek, most meg nyugatról? Ez a kis körömpiszok birodalom orkokkal van körbe véve, vagy mi a tökszőröm van?
*Igaz, eddig balhét keresett, no de azért nem ekkorát. Az orkok szívósak, erősek, ha sokan vannak, az pedig még nagyobb baj. Itt már nem olyan kicsi a tét, mint egy jó leszámolásnál vagy kocsmai bunyónál, itt egyenesen a városok vannak veszélyben.*
- Ó, hogy Wylnurana vágja bele a kőóriás faszát...
*Jót röhög a sünös hasonlaton, mintha a gondolatait találta volna ki a másik.
Aztán a kürtszónál hirtelen elkomorodik, és beigazolódik, amitől Dverggar félt; nem holmi apróság a dolog, sőt. Az ő arca is hirtelen olyan merev lesz, mint egy szobornak, akár sziklából is kifaraghatták volna az arcát.*
- Szóval a helyzet szarabb, mint azt gondoltam...
*Iszik egy kortyot.*
- Orkok?! A bánat fúrja ki a sárga agyarukat. Nem értem, annak idején keletről gyüttek, most meg nyugatról? Ez a kis körömpiszok birodalom orkokkal van körbe véve, vagy mi a tökszőröm van?
*Igaz, eddig balhét keresett, no de azért nem ekkorát. Az orkok szívósak, erősek, ha sokan vannak, az pedig még nagyobb baj. Itt már nem olyan kicsi a tét, mint egy jó leszámolásnál vagy kocsmai bunyónál, itt egyenesen a városok vannak veszélyben.*
- Ó, hogy Wylnurana vágja bele a kőóriás faszát...
6302. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-08-04 22:06:31
Üzenet elküldve: 2025-08-04 22:06:31
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 308
OOC üzenetek: 172
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 308
OOC üzenetek: 172
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Öreg ember, nem vén ember//
*A mélységi szavaira csak újfent mosolyog. Öreg és tapasztalt, meg egy frászt, ott van még a tojáshéj a fenekén. Bár, már közel a harminchoz talán mégsem, ki tudja?*
- Áhá, bárd vagy.
*Jelenti ki eltúlzott hanglejtéssel. Nem veti meg a szakmát, félreértés ne essék, bár jól tudja, legtöbbjük egyszerű lókötő, akik néha dalra fakadnak. Sok ilyet látott annak idején apja udvarában, gyakran pengették lantjaik húrját, azt hirtelen nem, mert lopás vétsége miatt le lett csapva a kezük.
Felthys híresen rossz emberismerő, így nem tudja eldönteni egyelőre, hogy milyenfajta zenésszel van dolga, de tekintve, hogy mélységi, a fokozott óvatosságot választja.
Arca felderül a másik öröm-rohamára. Szórakoztató látvány, no meg meggyőző is. Ha ennyire tud örülni annak a pálinkának, talán nem is olyan rossz.*
- A jó dalokra, s a részeg károgásokra!
*Lehúzza a nedűt, torkát kellemesen elönti a meleg. A poharat óvatosan, de erélyesen az asztalhoz csapja.*
- Csak hogy tudd, nincsenek történeteim dicső csatákról, hullahegyekről, meg szörnyekről. Mondjuk, szörnyekről van. *Mutat ezzel hegére, és megvakult szemére.* - Csak egy hülyegyerek vagyok, aki mindig a lehető legrosszabb döntéseket hozta.
*Kuncog fel kicsit keserédesen, majd megnyalja szája szélét.
~ Tényleg finom ez a barack. ~*
//Öreg ember, nem vén ember//
*A mélységi szavaira csak újfent mosolyog. Öreg és tapasztalt, meg egy frászt, ott van még a tojáshéj a fenekén. Bár, már közel a harminchoz talán mégsem, ki tudja?*
- Áhá, bárd vagy.
*Jelenti ki eltúlzott hanglejtéssel. Nem veti meg a szakmát, félreértés ne essék, bár jól tudja, legtöbbjük egyszerű lókötő, akik néha dalra fakadnak. Sok ilyet látott annak idején apja udvarában, gyakran pengették lantjaik húrját, azt hirtelen nem, mert lopás vétsége miatt le lett csapva a kezük.
Felthys híresen rossz emberismerő, így nem tudja eldönteni egyelőre, hogy milyenfajta zenésszel van dolga, de tekintve, hogy mélységi, a fokozott óvatosságot választja.
Arca felderül a másik öröm-rohamára. Szórakoztató látvány, no meg meggyőző is. Ha ennyire tud örülni annak a pálinkának, talán nem is olyan rossz.*
- A jó dalokra, s a részeg károgásokra!
*Lehúzza a nedűt, torkát kellemesen elönti a meleg. A poharat óvatosan, de erélyesen az asztalhoz csapja.*
- Csak hogy tudd, nincsenek történeteim dicső csatákról, hullahegyekről, meg szörnyekről. Mondjuk, szörnyekről van. *Mutat ezzel hegére, és megvakult szemére.* - Csak egy hülyegyerek vagyok, aki mindig a lehető legrosszabb döntéseket hozta.
*Kuncog fel kicsit keserédesen, majd megnyalja szája szélét.
~ Tényleg finom ez a barack. ~*
6301. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-08-04 21:47:00
Üzenet elküldve: 2025-08-04 21:47:00
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 946
OOC üzenetek: 287
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 946
OOC üzenetek: 287
Játékstílus: Vakmerő
//Új utakon//
*Miután jó alaposan kifecsegte magát egy kicsit bánja, hogy ennyire eljárt a szája, hiszen Nelirát jóformán nem is ismeri, az ilyen óvatlanságok pedig akár az életébe is kerülhetnek. De már nem tudja meg nem történtté tenni csacsogását, így azon kezd el töprengeni, hogy mivel láncolja magához Nelirát, hogy eszébe se jusson esetleg elpártolni tőle egy napon és értékes információit továbbadni.*
- Igen, minden a kis büszkeségük körül forog, és ajaj annak aki meg meri sérteni a törékeny önérzetüket.
*Lopva Denjaar felé pillant, aki látszólag békésen szundikál tovább, ami azért valamelyest megnyugtatja. Denjaar sem kivétel ez alól, de Relael azt is tudja, hogy nagyon hasonlóvá vált ő is. Nem csoda persze, aki a férfiak világában akar érvényesülni, az az ő játékszabályaihoz kell igazodjon.
A masszírozó kezek kellemesen hatnak rá, s ekkor ébred rá arra is, hogy izmai mennyire becsomósodtak a folyamatos aggodalomtól, valamint a tehertől, mely törékeny vállait nyomja.*
- Hüm, ez könnyen lehet.
*Elgondolkodtatja az amit Nelira mond, s ha felidézi Intath szavait valamelyest egybe is vág velük. Ennek ellenére úgy véli a lehetséges sérelem nem lehetett komoly, hiszen embereit informálta arról, hogy az elf gyógyító különleges vendég. Arra a megállapításra jut, mint szépséges vendége, hogy egy apró félreértésből fakadhat a sérelem, melyet a megsebzett férfi büszkeség nagyobb jelentőségűvé duzzasztott. Relael végül arra jut, hogy ez sem magyarázza Intath felé irányuló kritikán aluli modorát, amit az elf nemes továbbra is úgy gondol, hogy nem érdemelt meg, különösen nem magyarázat nélkül.*
- Utána kérdezek majd, de valójában talán nem is számít az oka, hiszen ahogy mondtad is, ez nem menti fel semmi alól.
*Nagyot sóhajt. Túl sok megoldandó problémája van, s bosszantja, hogy egyelőre nem tehet semmit, csak várhat.*
- De hát nem tehetek mást.
*Feleli egyszersmind fáradtan és értetlenül, hiszen Relael számára magától értetődő miért tökélte el magát ilyen drasztikus lépésre.*
- Hiszen megsértett. A létezése is gúny rám nézve. Már bánom, hogy nem cselekedtem rögvest, így nehezebb dolgom lesz.
*Nem tudja felmérni, hogy Nelira érti-e pontosan miről beszél. Relaelnek itt valójában nincs választási lehetősége. Egyrészt az egykori nemes obszesszív módon képes haragot tartani, mely egészen addig nem hagyja nyugodni egyébként is zaklatott elméjét, míg azt a szálat sikeresen le nem zárja. Másfelől Relael csak annak köszönheti azt, amit elért, mert tisztelik őt. Amint tekintélye meginog, úgy fog kártyavára is összedőlni. Legalábbis az elf szentül hiszi ezt.*
- De talán jobb nem ennyire előre szaladni.
*Továbbra is tanácstalan mi legyen a következő lépése. Legegyszerűbb az volna ha Denjaart sikerülne megkérnie erre, de a férfi nem biztos, hogy bepiszkolná kezét ilyen aljas tettel, valamint kölcsönös tiszetelre épülő kapcsolatuk kárára is mehetne. Felvillan benne egy ötlet, hogy talán Tharasyt talán meg tudná kérni erre.*
- Mondd csak Nelira, jártál már a thargoknál?
*Miután jó alaposan kifecsegte magát egy kicsit bánja, hogy ennyire eljárt a szája, hiszen Nelirát jóformán nem is ismeri, az ilyen óvatlanságok pedig akár az életébe is kerülhetnek. De már nem tudja meg nem történtté tenni csacsogását, így azon kezd el töprengeni, hogy mivel láncolja magához Nelirát, hogy eszébe se jusson esetleg elpártolni tőle egy napon és értékes információit továbbadni.*
- Igen, minden a kis büszkeségük körül forog, és ajaj annak aki meg meri sérteni a törékeny önérzetüket.
*Lopva Denjaar felé pillant, aki látszólag békésen szundikál tovább, ami azért valamelyest megnyugtatja. Denjaar sem kivétel ez alól, de Relael azt is tudja, hogy nagyon hasonlóvá vált ő is. Nem csoda persze, aki a férfiak világában akar érvényesülni, az az ő játékszabályaihoz kell igazodjon.
A masszírozó kezek kellemesen hatnak rá, s ekkor ébred rá arra is, hogy izmai mennyire becsomósodtak a folyamatos aggodalomtól, valamint a tehertől, mely törékeny vállait nyomja.*
- Hüm, ez könnyen lehet.
*Elgondolkodtatja az amit Nelira mond, s ha felidézi Intath szavait valamelyest egybe is vág velük. Ennek ellenére úgy véli a lehetséges sérelem nem lehetett komoly, hiszen embereit informálta arról, hogy az elf gyógyító különleges vendég. Arra a megállapításra jut, mint szépséges vendége, hogy egy apró félreértésből fakadhat a sérelem, melyet a megsebzett férfi büszkeség nagyobb jelentőségűvé duzzasztott. Relael végül arra jut, hogy ez sem magyarázza Intath felé irányuló kritikán aluli modorát, amit az elf nemes továbbra is úgy gondol, hogy nem érdemelt meg, különösen nem magyarázat nélkül.*
- Utána kérdezek majd, de valójában talán nem is számít az oka, hiszen ahogy mondtad is, ez nem menti fel semmi alól.
*Nagyot sóhajt. Túl sok megoldandó problémája van, s bosszantja, hogy egyelőre nem tehet semmit, csak várhat.*
- De hát nem tehetek mást.
*Feleli egyszersmind fáradtan és értetlenül, hiszen Relael számára magától értetődő miért tökélte el magát ilyen drasztikus lépésre.*
- Hiszen megsértett. A létezése is gúny rám nézve. Már bánom, hogy nem cselekedtem rögvest, így nehezebb dolgom lesz.
*Nem tudja felmérni, hogy Nelira érti-e pontosan miről beszél. Relaelnek itt valójában nincs választási lehetősége. Egyrészt az egykori nemes obszesszív módon képes haragot tartani, mely egészen addig nem hagyja nyugodni egyébként is zaklatott elméjét, míg azt a szálat sikeresen le nem zárja. Másfelől Relael csak annak köszönheti azt, amit elért, mert tisztelik őt. Amint tekintélye meginog, úgy fog kártyavára is összedőlni. Legalábbis az elf szentül hiszi ezt.*
- De talán jobb nem ennyire előre szaladni.
*Továbbra is tanácstalan mi legyen a következő lépése. Legegyszerűbb az volna ha Denjaart sikerülne megkérnie erre, de a férfi nem biztos, hogy bepiszkolná kezét ilyen aljas tettel, valamint kölcsönös tiszetelre épülő kapcsolatuk kárára is mehetne. Felvillan benne egy ötlet, hogy talán Tharasyt talán meg tudná kérni erre.*
- Mondd csak Nelira, jártál már a thargoknál?
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5561-5580 , 5581-5600 , 5601-5620 , 5621-5640 , 5641-5660 , 5661-5680 , 5681-5700 , 5701-5720 , 5721-5740 , 5741-5760 , 5761-5780 , 5781-5800 , 5801-5820 , 5821-5840 , 5841-5860 , 5861-5880 , 5881-5900 , 5901-5920 , 5921-5940 , 5941-5960 , 5961-5980 , 5981-6000 , 6001-6020 , 6021-6040 , 6041-6060 , 6061-6080 , 6081-6100 , 6101-6120 , 6121-6140 , 6141-6160 , 6161-6180 , 6181-6200 , 6201-6220 , 6221-6240 , 6241-6260 , 6261-6280 , 6281-6300 , 6301-6320 , 6321-6340 , 6341-6360 , 6361-6380 , 6381-6400 , 6401-6420 , 6421-6440 , 6441-6460 , 6461-6480 , 6481-6500 , 6501-6520 , 6521-6540 , 6541-6560 , 6561-6580 , 6581-6600 , 6601-6620 , 6621-6640 , 6641-6660 , 6661-6680 , 6681-6700 , 6701-6720 , 6721-6740 , 6741-6760 , 6761-6780 , 6781-6800 , 6801-6820 , 6821-6840 , 6841-6860 , 6861-6880 , 6881-6900 , 6901-6920 , 6921-6940 , 6941-6960 , 6961-6980 , 6981-7000 , 7001-7020 , 7021-7040 , 7041-7060 , 7061-7080 , 7081-7100 , 7101-7120 , 7121-7140 , 7141-7160 , 7161-7180 , 7181-7200 , 7201-7220 , 7221-7240 , 7241-7260 , 7261-7280 , 7281-7300 , 7301-7320 , 7321-7340 , 7341-7360 , 7361-7380 , 7381-7400 , 7401-7420 , 7417-7436