//Raken Doral//
*Tekintete az eddigieknél talán hosszabban pihen meg Raken arcán, amikor az a pénz hatalmáról tart rögtönzött kiselőadást, megtoldva a végén egy kisebb vallomással. Vajon miért ismeri ezt be neki? Hiszen csak most ismerkedtek meg, semmit nem tudnak még jóformán egymásról, a férfi mégis kiadja egyik gyengeségét.*
-Miért mondod ezt el nekem?
*Mintha nem is az a szeleburdi leányzó kérdezne most, akivel a férfi eddig beszélgetett, hangja komolyabb, pillantása fürkésző. Figyelmeztetni akarja, hogy ne nagyon ringassa magát hiú ábrándokba? Már megint ostobán viselkedett ezek szerint, ha a férfi szükségét érzi, hogy idő előtt kiábrándítsa.*
-Azok közé, akik a saját útjukat járják.
*Válaszolja egyszerűen és őszintén. Talán azért engedheti meg magának, hogy a pénz ne érdekelje, mert igazán még sosem kellett nélkülöznie se neki, se a családjának.*
-Igen, persze, csak néha nem vagyok valami ügyes.
*Nehéz róla elhinni, hogy tud komoly is lenni, amikor néha úgy tűnik, hogy a puszta létezése jelenti önmagára nézve a legnagyobb veszélyt. Szerencsére most nem esik el, elég volt a kéretlen pancsolás a főtéren, itt bent már minden nagyobb gond nélkül ülhet le, így biztosítva be mind magát, mind a környezetét, hogy nem készül újabb, önveszélyes akcióra.*
-Köszönöm.
*Hálás mosollyal fogadja a teát, hideg ujjait máris a csésze oldalára fonja, élvezve a melegséget, amit áraszt magából. Persze arra nem gondol, hogy még túl forró, így hamarosan fájdalmas grimasszal kell kezeit visszahúznia. Még hogy nem lesz önveszélyes, ha ül... Kelletlenül fúj párat vöröslő tenyereire, nem égette meg igazán, csak kicsit tovább érintkezett a forró felülettel, mint egészséges lett volna.*
-Mit szeretnél tudni? Szívesen mesélek, de nem hiszem, hogy sok érdekességgel szolgálhatnék. Nem vagyok elrabolt királylány, sem titokban bujkáló grófné, csak egy egyszerű vadász, aki ebben a városban él.
*Sajnálkozva mosolyog, miközben ujjai önkéntelenül találnak meg egy nedves tincset, hogy azzal játszadozzanak. Nem olyan izgalmas és kalandos az élete, hogy érdemes legyen sokat mesélni róla. Ha valami történik is, az többnyire saját ügyetlenségének tudható be, így ezek még annyira sem említésre méltók, mint a semmi.*