Arthenior - Pegazus fogadó
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 298 (5941. - 5960. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
5960. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-19 22:25:11
Üzenet elküldve: 2025-06-19 22:25:11
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 717
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 717
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
//Hamiskás dallamok//
*Az évek és a rutin, lehetne mondani. Persze, Merlana alig több, mint két évtizede tartó élete mögött oly sok ideje nem volt még tapasztalatot szerezni, főleg úgy, hogy abból hármat rácsok mögött töltött, de a Lazziarhoz hasonló alakok társaságában épp elég időt cseszett el ahhoz, hogy ne csak szócsatát tudjon velük vívni, hanem ha úgy alakulnak a dolgok, a veséjükbe lásson, már amikor ez sikerül.
A feltett kérdésre tartalmas, a lényeget teljes mértékben összefoglaló választ ad, de mellőzve mindenféle részletet, hisz a kérdés maga sem tartalmazott konkrétumokat, egészen eddig.*
- Igen, ezért. *Erősíti meg az elf feltételezését, majd hallgatja az azt követő magyarázatot, melyre kirúzsozott ajkai egyre inkább kiszélesednek. A lány, hogy ezzel is érdeklődését fejezze ki, kissé jobban Lazziar felé fordul, majd lábait keresztbe veti egymáson, megigazgatja ruhájának lenge, térdig érő szoknya részét és saját, harisnyás lábait kezdi ujjaival gyengéden simogatni, miközben magában már a válaszát fogalmazgatja, de végül megszólal.*
- Ugye tudod, hogy az információ, hatalmas kincs, kedvesem? Nekem talán van belőle, talán nincs, de mit ér az élet kockáztatás nélkül, nem igaz? *Mosolyogva a plafonra pillant, és csak a hatás kedvéért tart egy rövid kis szünetet a mondandójában, utána már újra a sárgás szemeket fürkészi.*
- Mondd csak, mennyit vagy hajlandó fizetni azért, hogy válaszoljak erre a kérdésre? *Már csak azért is, hogy mérlegelni tudja, érdemes-e keresztbe tennie Orthus Morthimernek vagy megemlítenie Nestar Erefiz nevét. Ahhoz, hogy a válasz igen legyen, Lazziarnak többet kell ajánlania náluk, még akkor is, ha az említett személyek nem feltétlenül pénzben fizetik meg őt.
Kíváncsian várja hát, mit szól ehhez a mellette ülő.*
- Egyébként arról már lecsúsztál, hogy nemes legyél… hacsak nem voltál már régen is az. *Fűzi még hozzá csak úgy mellkékesen. Nem nézné ki Lazz-ből, hogy kékvérű volna.*
*Az évek és a rutin, lehetne mondani. Persze, Merlana alig több, mint két évtizede tartó élete mögött oly sok ideje nem volt még tapasztalatot szerezni, főleg úgy, hogy abból hármat rácsok mögött töltött, de a Lazziarhoz hasonló alakok társaságában épp elég időt cseszett el ahhoz, hogy ne csak szócsatát tudjon velük vívni, hanem ha úgy alakulnak a dolgok, a veséjükbe lásson, már amikor ez sikerül.
A feltett kérdésre tartalmas, a lényeget teljes mértékben összefoglaló választ ad, de mellőzve mindenféle részletet, hisz a kérdés maga sem tartalmazott konkrétumokat, egészen eddig.*
- Igen, ezért. *Erősíti meg az elf feltételezését, majd hallgatja az azt követő magyarázatot, melyre kirúzsozott ajkai egyre inkább kiszélesednek. A lány, hogy ezzel is érdeklődését fejezze ki, kissé jobban Lazziar felé fordul, majd lábait keresztbe veti egymáson, megigazgatja ruhájának lenge, térdig érő szoknya részét és saját, harisnyás lábait kezdi ujjaival gyengéden simogatni, miközben magában már a válaszát fogalmazgatja, de végül megszólal.*
- Ugye tudod, hogy az információ, hatalmas kincs, kedvesem? Nekem talán van belőle, talán nincs, de mit ér az élet kockáztatás nélkül, nem igaz? *Mosolyogva a plafonra pillant, és csak a hatás kedvéért tart egy rövid kis szünetet a mondandójában, utána már újra a sárgás szemeket fürkészi.*
- Mondd csak, mennyit vagy hajlandó fizetni azért, hogy válaszoljak erre a kérdésre? *Már csak azért is, hogy mérlegelni tudja, érdemes-e keresztbe tennie Orthus Morthimernek vagy megemlítenie Nestar Erefiz nevét. Ahhoz, hogy a válasz igen legyen, Lazziarnak többet kell ajánlania náluk, még akkor is, ha az említett személyek nem feltétlenül pénzben fizetik meg őt.
Kíváncsian várja hát, mit szól ehhez a mellette ülő.*
- Egyébként arról már lecsúsztál, hogy nemes legyél… hacsak nem voltál már régen is az. *Fűzi még hozzá csak úgy mellkékesen. Nem nézné ki Lazz-ből, hogy kékvérű volna.*
5959. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-19 22:06:18
Üzenet elküldve: 2025-06-19 22:06:18
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1218
OOC üzenetek: 118
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1218
OOC üzenetek: 118
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Ügyes-bajos ügyek//
- Emiatt ne aggódj, a robbanást magamra fogom, de az őröknek megmagyaráznod neked kell.
*Erről eszébe jut, hogy igazából nem tudja, mi lesz a sorsa a kúriának, ha az alkimista már csak vörös kenetként létezik a falába préselve. Egyelőre nem is fog erre gondolni, még meg sincs és annyira nem értékeli az épületet, hogy érdekelje is.*
- Igen, meglepően olcsó, majd megérdeklődöm, hogy mit is kapunk érte vagy milyen vállalásokkal jár... Még mindig kicsit furcsa, hogy miért látnának viszont, mint nemest. Változott bármit a nemesség jelentése a közelmúltban?
*Ez Nestar számára fél évtizedet jelent, de ilyen apróságokon szerinte nem fognak fennakadni, bár meglátja. Gyanakvását nem fogja túlzásba vinni, mert annyira nem fog ragaszkodni ahhoz az épülethez, hogy ne áldozza fel, ha politikába rángatnák. Egyszer elég volt belőle és teljesen kiábrándult a papírtologatásból a közhaszonra.*
- Hát, gondolom minél előbb kellene menni, de ha nem érnél rá, az se baj, ha kell megoldom egyedül. Nem hiszem, hogy sok érdekesség fog érni téged ott. Aztán majd a pénzügyeket elintézzük, hogy ne érezd továbbra is rosszul magad miatta.
//Ügyes-bajos ügyek//
- Emiatt ne aggódj, a robbanást magamra fogom, de az őröknek megmagyaráznod neked kell.
*Erről eszébe jut, hogy igazából nem tudja, mi lesz a sorsa a kúriának, ha az alkimista már csak vörös kenetként létezik a falába préselve. Egyelőre nem is fog erre gondolni, még meg sincs és annyira nem értékeli az épületet, hogy érdekelje is.*
- Igen, meglepően olcsó, majd megérdeklődöm, hogy mit is kapunk érte vagy milyen vállalásokkal jár... Még mindig kicsit furcsa, hogy miért látnának viszont, mint nemest. Változott bármit a nemesség jelentése a közelmúltban?
*Ez Nestar számára fél évtizedet jelent, de ilyen apróságokon szerinte nem fognak fennakadni, bár meglátja. Gyanakvását nem fogja túlzásba vinni, mert annyira nem fog ragaszkodni ahhoz az épülethez, hogy ne áldozza fel, ha politikába rángatnák. Egyszer elég volt belőle és teljesen kiábrándult a papírtologatásból a közhaszonra.*
- Hát, gondolom minél előbb kellene menni, de ha nem érnél rá, az se baj, ha kell megoldom egyedül. Nem hiszem, hogy sok érdekesség fog érni téged ott. Aztán majd a pénzügyeket elintézzük, hogy ne érezd továbbra is rosszul magad miatta.
5958. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-19 21:36:47
Üzenet elküldve: 2025-06-19 21:36:47
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Füst és liliom//
*Nem engedik könnyen a távozást. Hogy bánja? Szó sincs róla. Továbbra is azon igyekszik, hogy ne sürgessen semmit, ne siesse el a dolgokat. Engedelmesen lép vissza, mikor úgy húzzák. Az ajkakra pedig ugyan azzal a gyengédséggel tapad, amilyennel a csókot kapja. De benne mégis megbújik az a sóvárgás, ami egyre inkább hatalmasodik el rajta. Rövid csók, de beszédesebb most bármilyen szónál. Épp elég ahhoz, hogy biztosan érezze, hogy itt van a férfi, a rég eltemetett álom pedig valósággá válik. Egy pillanatra most még sem akar megindulni. Még ezt a kamaszos romantikát is szívesebben választja annál, hogy akár egy percre is eltávolodjon a férfitól. Ahogy a homloka az övéhez ér egy röpke időre lehunyja a szemeit, a hallott szavakat pedig akaratlanul is megmosolyogja.*
- Azt hiszem annyi időnk van, hogy kiélvezzünk egy kis türelmetlenkedést.
*Suttogja halkan. Még egy pár pillanatig kiélvezi a közelséget, mielőtt összeszedi a megmaradt akaraterejét és végül valóban eltávolodik.
Sosem volt a meleg időszak nagy rajongója. Persze könnyebben érvényesült mindig is benne, hisz télidőben nehezebb a ledér ruhákhoz nyúlni, mint egy eszközhöz, amivel talán könnyedebben érhette el a kitűzött célokat. Most mégis vágyja már, hogy újra a Pegazus falain belül legyenek. A megannyi illat keverékében, a zajban, a tömegben, mert tudja, hogy az már félút ahhoz, hogy végre újra elhalkuljon a világ és csak maguk legyenek. Mielőtt belépne azért futólag hátra pillant, mintha biztosítékot akarna, hogy valóban nem egyedül tér vissza. Pedig ennél biztosabb nem is lehetne a férfiban. A szemeiben ugyan azt a szenvedélyt látta, mint ami a sajátjában is lángol. A szíve szinte ugyan azzal a heves tempóval verdes a mellkasában. A csókok, az óvatos, de mégis határozott érintések mind biztosítékai annak, hogy a múltban befejezettnek hitt történetük végül folytatódni látszik. Szélesen elmosolyodik, ahogy benyit és újra körbe öleli a nehéz, meleg levegő. Noha a fejének jót tett a hűvösben töltött rövid idő, most mégis kellemesebbnek érzi idebent. Nem a meleg hiányzott, nem is a nagyobb társaság, hanem maga a cél, ami felé most tartanak. Ahhoz pedig ezen keresztül vezet az út.
A pultnál még azelőtt átveszi az irányítást a férfi, hogy ő csak épp szóra nyitná az ajkait. Hát hallgat, de ajkain elégedett mosoly éled fel. Hogy azért, mert imponál neki a hirtelen gyúlt határozottság, vagy az újból csípőjére tévedő kéz érte a felelős? Leginkább mindkettő, és egy cseppet sem bánja, hogy végre engedhet és nem neki kell a gyeplőt szorongatni. Hisz most nincs benne hátsó szándék, nincs benne megfelelési kényszer, hogy egy erőltetett szerepet jól játsszon. Most önmaga van egy új, régi ismerősével, aki múltjának legfontosabb pontja volt egykor, a jelenében pedig visszaút önmagához, egy biztos kapaszkodó. A kulcs és a kancsó csakhamar megérkezik, indultában viszont megtorpan a fogadósra. Alig tesz egy lépést, de lábait nyomban megfékezi, először kissé értetlenül visszapillantva, de végül elmosolyodva nyúl a poharakért. Óvatosan simul a férfihoz miközben megindulnak. Gondosan ügyel arra, hogy ne legyen túlságosan útban, nehogy a bor kilötykölődjön és aztán majd küzdhetnek a nagyobb folttal odafent. Bár a nagyobb folt több időt takar.
Noha a szíve sürgeti mégis kényelmes tempóban halad. Ráérnek, hiszen Norennar is azt mondta, hogy van még idejük. Minden pillanatot ki akar élvezni és bele sem készül gondolni abba, hogy talán ennek is vége szakad, mint legutóbb. De most érettebbek, tapasztaltabbak és tudják, hogy az az elválás mivel járt. Talán az épp elég lecke volt, hogy megtanulják mennyit veszíthetnek és azt milyen nehezen, szinte csoda árán nyerhetik vissza. Talán ezt írta meg a sors, hogy így tapasztalják meg azt, hogy mennyire értékes az egymásba vetett bizalom, a vonzódás, és mennyire nagyon tud hiányozni neki a férfi. Az, akit igyekezett magában mélyre száműzni, de mégis minden napjának minden percében jelen volt. Egy pipa füstjében, egy pohár borban, egy sötét színű anyag látványában.
A gondolataiból a zár kattanása rántja vissza. A fejét felkapva pislog először az ajtóra, majd egy talán hangosabbra sikeredett, megkönnyebbült sóhajjal biccent aprót.*
- Milyen lovagias.
*Sandít komiszan a férfira, de a pillantások, amik végig mérik szinte megperzselik bőrét. Az alsó ajkát beharapva szusszan egy nagyot, majd inkább belép a szobába mielőtt még a küszöb rossz oldalán szakadna el önuralmának utolsó cérnaszála is.
Odabent jól ismert berendezés fogadja. Az elején sokat fordult meg itt, amíg nem telt arra a kis házra, amiben most él. Mégis most először találja ennyire kellemesnek a szobát. Pár lépéssel körbejárja, mielőtt megállna az asztalnál, hogy a poharakat letegye. Azután ujjai finoman a mosott rongyokra simítanak, majd át a vizes tál peremére. Most még ez is olyan értékesnek tűnik, hisz ez a kapocs, ami végül idevezette őket, hogy ketten legyenek a félhomályban, a csendben.
Csak akkor pillant fel róla, mikor a páncél darabjainak zörgését meghallja. Először a levetett köpenyre pillant, majd át az alkarvédőkre, a vállvasra, végül a sárgák feljebb emelkednek egészen a fekete ingig, bevégezve a férfi arcán. A játékos megjegyzésre kissé megemelkednek a szemöldökei, végül pedig halkan kuncogva tesz egy lépést felé.*
- Megtiszteltetés? Valóban az volna?
*Most játszik kicsit, a kíváncsit miközben a világos szemeket fürkészi. De ez távol áll attól a szereptől, amit még magán viselt a viszontlátás elején. Ez most csak élcelődés, komisz játék, felpiszkálás. Nevezze bárki annak, aminek akarja. A lényeg, hogy továbbra is ő most Thea, saját valójában, amit talán tényleg csak ez az egyetlen férfi ismer igazán.*
- Lehet, hogy meg is sértődtem volna, ha megfosztasz tőle.
*Újabb lépéseket tesz egészen addig, amíg a távolság szinte teljesen lecsökken kettejük között. Csupán csak annyi helyet hagy, hogy kezei kényelmesen simíthassanak fel az ing anyagán, amíg el nem éri a legfelső gombot. Lassan oldja ki az elsőt és a másodikat sem kapkodva. Szemei pedig végig követik az összes többit, amíg az ing végül engedelmesen nyílik szét, hogy kezei besimíthassanak alá. Felfedezve ismét és valahol most mégis először.*
- Szerencse, hogy időben jöttünk. A bor makacs foltot hagy.
*Suttogja maga elé, ahogy a kezek elindulnak óvatosan felfelé a mezítelen mellkason, egészen a válláig, hogy onnan már egyszerűen gyűrhesse le az anyagot. Amit azután nem hagy a földre hullni. Ujjai közé fogja, majd a szemeit lesütve szorítja a mellkasára. Szinte érzi a belőle áradó füst illatát. A szíve újból hatalmasat dobban, ahogy a légzése is ismét szaporává válik. Egy pár pillanatig csak némán áll, végül nagyot nyelve pillant először a fedetlen mellkasra, majd lassan Norennar arcára.*
- Figyeld a varázslatot.
*Kacsint játékosan rá, de a hangjából kiveszett a határozottság, a szavak újból megremegnek kissé. Éppen ezért kell ez a kis szünet, amíg ellép, hogy az asztal velé fordulva sétáljon a tálhoz, amibe belemártja az inget, épp azon a részen, ahol az anyag viseli magán a foltot. Elszántan figyeli, ahogy körülötte halovány rózsaszín árnyalatot ölt a víz, de gondolatai képtelenek a tisztítás körül ragadni. Egy-egy lopott pillantással igencsak sűrűn sandít vissza a férfi irányába.*
*Nem engedik könnyen a távozást. Hogy bánja? Szó sincs róla. Továbbra is azon igyekszik, hogy ne sürgessen semmit, ne siesse el a dolgokat. Engedelmesen lép vissza, mikor úgy húzzák. Az ajkakra pedig ugyan azzal a gyengédséggel tapad, amilyennel a csókot kapja. De benne mégis megbújik az a sóvárgás, ami egyre inkább hatalmasodik el rajta. Rövid csók, de beszédesebb most bármilyen szónál. Épp elég ahhoz, hogy biztosan érezze, hogy itt van a férfi, a rég eltemetett álom pedig valósággá válik. Egy pillanatra most még sem akar megindulni. Még ezt a kamaszos romantikát is szívesebben választja annál, hogy akár egy percre is eltávolodjon a férfitól. Ahogy a homloka az övéhez ér egy röpke időre lehunyja a szemeit, a hallott szavakat pedig akaratlanul is megmosolyogja.*
- Azt hiszem annyi időnk van, hogy kiélvezzünk egy kis türelmetlenkedést.
*Suttogja halkan. Még egy pár pillanatig kiélvezi a közelséget, mielőtt összeszedi a megmaradt akaraterejét és végül valóban eltávolodik.
Sosem volt a meleg időszak nagy rajongója. Persze könnyebben érvényesült mindig is benne, hisz télidőben nehezebb a ledér ruhákhoz nyúlni, mint egy eszközhöz, amivel talán könnyedebben érhette el a kitűzött célokat. Most mégis vágyja már, hogy újra a Pegazus falain belül legyenek. A megannyi illat keverékében, a zajban, a tömegben, mert tudja, hogy az már félút ahhoz, hogy végre újra elhalkuljon a világ és csak maguk legyenek. Mielőtt belépne azért futólag hátra pillant, mintha biztosítékot akarna, hogy valóban nem egyedül tér vissza. Pedig ennél biztosabb nem is lehetne a férfiban. A szemeiben ugyan azt a szenvedélyt látta, mint ami a sajátjában is lángol. A szíve szinte ugyan azzal a heves tempóval verdes a mellkasában. A csókok, az óvatos, de mégis határozott érintések mind biztosítékai annak, hogy a múltban befejezettnek hitt történetük végül folytatódni látszik. Szélesen elmosolyodik, ahogy benyit és újra körbe öleli a nehéz, meleg levegő. Noha a fejének jót tett a hűvösben töltött rövid idő, most mégis kellemesebbnek érzi idebent. Nem a meleg hiányzott, nem is a nagyobb társaság, hanem maga a cél, ami felé most tartanak. Ahhoz pedig ezen keresztül vezet az út.
A pultnál még azelőtt átveszi az irányítást a férfi, hogy ő csak épp szóra nyitná az ajkait. Hát hallgat, de ajkain elégedett mosoly éled fel. Hogy azért, mert imponál neki a hirtelen gyúlt határozottság, vagy az újból csípőjére tévedő kéz érte a felelős? Leginkább mindkettő, és egy cseppet sem bánja, hogy végre engedhet és nem neki kell a gyeplőt szorongatni. Hisz most nincs benne hátsó szándék, nincs benne megfelelési kényszer, hogy egy erőltetett szerepet jól játsszon. Most önmaga van egy új, régi ismerősével, aki múltjának legfontosabb pontja volt egykor, a jelenében pedig visszaút önmagához, egy biztos kapaszkodó. A kulcs és a kancsó csakhamar megérkezik, indultában viszont megtorpan a fogadósra. Alig tesz egy lépést, de lábait nyomban megfékezi, először kissé értetlenül visszapillantva, de végül elmosolyodva nyúl a poharakért. Óvatosan simul a férfihoz miközben megindulnak. Gondosan ügyel arra, hogy ne legyen túlságosan útban, nehogy a bor kilötykölődjön és aztán majd küzdhetnek a nagyobb folttal odafent. Bár a nagyobb folt több időt takar.
Noha a szíve sürgeti mégis kényelmes tempóban halad. Ráérnek, hiszen Norennar is azt mondta, hogy van még idejük. Minden pillanatot ki akar élvezni és bele sem készül gondolni abba, hogy talán ennek is vége szakad, mint legutóbb. De most érettebbek, tapasztaltabbak és tudják, hogy az az elválás mivel járt. Talán az épp elég lecke volt, hogy megtanulják mennyit veszíthetnek és azt milyen nehezen, szinte csoda árán nyerhetik vissza. Talán ezt írta meg a sors, hogy így tapasztalják meg azt, hogy mennyire értékes az egymásba vetett bizalom, a vonzódás, és mennyire nagyon tud hiányozni neki a férfi. Az, akit igyekezett magában mélyre száműzni, de mégis minden napjának minden percében jelen volt. Egy pipa füstjében, egy pohár borban, egy sötét színű anyag látványában.
A gondolataiból a zár kattanása rántja vissza. A fejét felkapva pislog először az ajtóra, majd egy talán hangosabbra sikeredett, megkönnyebbült sóhajjal biccent aprót.*
- Milyen lovagias.
*Sandít komiszan a férfira, de a pillantások, amik végig mérik szinte megperzselik bőrét. Az alsó ajkát beharapva szusszan egy nagyot, majd inkább belép a szobába mielőtt még a küszöb rossz oldalán szakadna el önuralmának utolsó cérnaszála is.
Odabent jól ismert berendezés fogadja. Az elején sokat fordult meg itt, amíg nem telt arra a kis házra, amiben most él. Mégis most először találja ennyire kellemesnek a szobát. Pár lépéssel körbejárja, mielőtt megállna az asztalnál, hogy a poharakat letegye. Azután ujjai finoman a mosott rongyokra simítanak, majd át a vizes tál peremére. Most még ez is olyan értékesnek tűnik, hisz ez a kapocs, ami végül idevezette őket, hogy ketten legyenek a félhomályban, a csendben.
Csak akkor pillant fel róla, mikor a páncél darabjainak zörgését meghallja. Először a levetett köpenyre pillant, majd át az alkarvédőkre, a vállvasra, végül a sárgák feljebb emelkednek egészen a fekete ingig, bevégezve a férfi arcán. A játékos megjegyzésre kissé megemelkednek a szemöldökei, végül pedig halkan kuncogva tesz egy lépést felé.*
- Megtiszteltetés? Valóban az volna?
*Most játszik kicsit, a kíváncsit miközben a világos szemeket fürkészi. De ez távol áll attól a szereptől, amit még magán viselt a viszontlátás elején. Ez most csak élcelődés, komisz játék, felpiszkálás. Nevezze bárki annak, aminek akarja. A lényeg, hogy továbbra is ő most Thea, saját valójában, amit talán tényleg csak ez az egyetlen férfi ismer igazán.*
- Lehet, hogy meg is sértődtem volna, ha megfosztasz tőle.
*Újabb lépéseket tesz egészen addig, amíg a távolság szinte teljesen lecsökken kettejük között. Csupán csak annyi helyet hagy, hogy kezei kényelmesen simíthassanak fel az ing anyagán, amíg el nem éri a legfelső gombot. Lassan oldja ki az elsőt és a másodikat sem kapkodva. Szemei pedig végig követik az összes többit, amíg az ing végül engedelmesen nyílik szét, hogy kezei besimíthassanak alá. Felfedezve ismét és valahol most mégis először.*
- Szerencse, hogy időben jöttünk. A bor makacs foltot hagy.
*Suttogja maga elé, ahogy a kezek elindulnak óvatosan felfelé a mezítelen mellkason, egészen a válláig, hogy onnan már egyszerűen gyűrhesse le az anyagot. Amit azután nem hagy a földre hullni. Ujjai közé fogja, majd a szemeit lesütve szorítja a mellkasára. Szinte érzi a belőle áradó füst illatát. A szíve újból hatalmasat dobban, ahogy a légzése is ismét szaporává válik. Egy pár pillanatig csak némán áll, végül nagyot nyelve pillant először a fedetlen mellkasra, majd lassan Norennar arcára.*
- Figyeld a varázslatot.
*Kacsint játékosan rá, de a hangjából kiveszett a határozottság, a szavak újból megremegnek kissé. Éppen ezért kell ez a kis szünet, amíg ellép, hogy az asztal velé fordulva sétáljon a tálhoz, amibe belemártja az inget, épp azon a részen, ahol az anyag viseli magán a foltot. Elszántan figyeli, ahogy körülötte halovány rózsaszín árnyalatot ölt a víz, de gondolatai képtelenek a tisztítás körül ragadni. Egy-egy lopott pillantással igencsak sűrűn sandít vissza a férfi irányába.*
5957. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-19 21:20:48
Üzenet elküldve: 2025-06-19 21:20:48
Rang: Játékos
IC üzenetek: 300
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 300
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Hamiskás dallamok//
*Nem gondolta át teljesen a helyzetet. Sülhetett volna el ez rosszabbul is. De miért is érdekelné, hisz Merlana húzta volna ebből a rövidebbet a két tűz között. Ő csak figyelmeztetni akarta a kalózt, hogy jelenlétét ne vegye fél várról. Ami annyira be is vált, hogy elsétáljon végre. Bár ennek az oka inkább az arany amit Merlana adott neki, mintsem az, hogy egy ócska tőrtől megijedt volna a jártas kalóz.
Sebaj, a kicsire nem adunk a nagy meg nem számít, mondta egyszer neki valami részeges bolond egy ivászata alatt. Bármit is jelentsen.
Merlana állja a sarat, az általa árasztott szarkazmustól. Többek között ezért is kedveli ezt a tompa fülű nőszemélyt. Mert vele bizony jókat lehet szó csatázni.
Szemmel kíséri a ringatózó csípőt, ahogy leül mellé az ágyra. Azért a szépséget még megcsodálja, ha most az érintésre nem is vágyik a nőtől. Hamar rá is tér a tárgyra, elvégre, az idő pénz. És most az övét húzza rendesen, amiért jelenleg még nem is fizetett.
Kérdésére egy egész kerek magyarázatot kapott, ami jelen esetben a városban történik. Szép köret, de neki ennél többet kell. A lényeg. Mondjuk lehetett volna konkrétabb, de nem tudja még mennyire bízhat meg a nőben. Elvégre most volt szemtanúja annak, hogy amaz is szeret több vasat a tűzben tartani. Nem is illik igazán össze a nemesasszonnyal ez a kalóz. Valamiben bizony sántikál a lány, és most nem feltétlen érti a magassarkú cipőt, amit sokszor látott nyaka körül.*
-Áhh, szóval ezért van az a nagy felhajtás Selyemrévben.
*Továbbra is játssza azt, aki nem sokat tud a helyzetről. Persze nem él egy kő alatt, az ő fülébe is eljutott egy s mást a pornéptől. Viszont az ördög a részletekben bújik meg, ha épp nem Merlanában.*
- Érdekes. Tudod, szeretném én is megvetni a lábam köztük. És szeretném tudni merre nyújtózhatok. Hogy jobban érts, egy üzletben gondolkodom. És szeretnék tudni a riválisokról. Kik a nagy kutyák akiket jobb szemmel tartani, és előttünk lenni pár lépéssel.
*Nézi firtatva a másik szemét. Persze azért, hogy figyelje a vonásokat. Mennyire is lesz a nő vele őszinte. Persze nem lesz vele túlzottan szőrös szívű. Kitalál majd a nőnek valami jutalmat.*
*Nem gondolta át teljesen a helyzetet. Sülhetett volna el ez rosszabbul is. De miért is érdekelné, hisz Merlana húzta volna ebből a rövidebbet a két tűz között. Ő csak figyelmeztetni akarta a kalózt, hogy jelenlétét ne vegye fél várról. Ami annyira be is vált, hogy elsétáljon végre. Bár ennek az oka inkább az arany amit Merlana adott neki, mintsem az, hogy egy ócska tőrtől megijedt volna a jártas kalóz.
Sebaj, a kicsire nem adunk a nagy meg nem számít, mondta egyszer neki valami részeges bolond egy ivászata alatt. Bármit is jelentsen.
Merlana állja a sarat, az általa árasztott szarkazmustól. Többek között ezért is kedveli ezt a tompa fülű nőszemélyt. Mert vele bizony jókat lehet szó csatázni.
Szemmel kíséri a ringatózó csípőt, ahogy leül mellé az ágyra. Azért a szépséget még megcsodálja, ha most az érintésre nem is vágyik a nőtől. Hamar rá is tér a tárgyra, elvégre, az idő pénz. És most az övét húzza rendesen, amiért jelenleg még nem is fizetett.
Kérdésére egy egész kerek magyarázatot kapott, ami jelen esetben a városban történik. Szép köret, de neki ennél többet kell. A lényeg. Mondjuk lehetett volna konkrétabb, de nem tudja még mennyire bízhat meg a nőben. Elvégre most volt szemtanúja annak, hogy amaz is szeret több vasat a tűzben tartani. Nem is illik igazán össze a nemesasszonnyal ez a kalóz. Valamiben bizony sántikál a lány, és most nem feltétlen érti a magassarkú cipőt, amit sokszor látott nyaka körül.*
-Áhh, szóval ezért van az a nagy felhajtás Selyemrévben.
*Továbbra is játssza azt, aki nem sokat tud a helyzetről. Persze nem él egy kő alatt, az ő fülébe is eljutott egy s mást a pornéptől. Viszont az ördög a részletekben bújik meg, ha épp nem Merlanában.*
- Érdekes. Tudod, szeretném én is megvetni a lábam köztük. És szeretném tudni merre nyújtózhatok. Hogy jobban érts, egy üzletben gondolkodom. És szeretnék tudni a riválisokról. Kik a nagy kutyák akiket jobb szemmel tartani, és előttünk lenni pár lépéssel.
*Nézi firtatva a másik szemét. Persze azért, hogy figyelje a vonásokat. Mennyire is lesz a nő vele őszinte. Persze nem lesz vele túlzottan szőrös szívű. Kitalál majd a nőnek valami jutalmat.*
5956. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-19 20:56:47
Üzenet elküldve: 2025-06-19 20:56:47
Rang: Játékos
IC üzenetek: 26
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 26
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Cralan Sley//
*Noredric villan egyet a szeme sarkából, ahogy meghallja Cralan felelős, szinte sztoikus hangszínét. A lovag megmozdítja a korsót az asztalon, egyik ujját a fülébe akasztja, majd egy apró körívet ír le a sörhabban, mielőtt felemelné a poharat. A csípős visszavágásra színpadiasan felnevet, olyan harsányan, hogy néhány közeli asztalnál is feléjük fordulnak a kíváncsi fejek.*
- Öt vagy hat korsó után? Hm… *Hümment, mintha elgondolkodna rajta, majd komolytalanul folytatja.* - Az a határ, ahol az izzadság, a sör és az isteni gondviselés elmosódik. Ott már nem én mozgok, csak a világ körülöttem.
*Könnyed mosolya lassan lecsillapodik, és ahogy Cralan a ringó csípő helyett a harcosok veszélyeire hívja fel a figyelmet, Noredric kissé bólint. Nem gúnyosan, nem is túl komolyan, csupán elismeri a mondat súlyát.*
- Na igen. A legcsinosabb teremtés is hordhat tőrt a harisnyájában. És néha az szúr a legmélyebbre…
*Jegyzi meg, miközben a kenyér héját letördeli, majd a szaftos rántottába mártja.
Cralan komolyabb hangvételű szavai viszont megállásra késztetik. Noredric leteszi a kenyeret, ránéz a másikra, és egy pillanatig nem mond semmit. Az a furcsa villanás a félvér szemében, a múlt árnyai, amik átsejlenek a szavak mögött – ezek már nem gyakorlati tanítások vagy harci módszerek, hanem valami mélyebb, valami, amit az ember magával hord, akárhová megy is.*
- Szóval nemesi ház testőre… Kezdek rájönni, miért táncol úgy az a szablya a kezedben. *Jegyzi meg halkan, félmosollyal, de a hangjában ott lapul az a fajta tisztelet, amit az egyszerű szavak nem tudnak teljesen kifejezni. Nem akar kíváncsiskodni, tudja, mikor kell hallgatni.*
- Nekem nem adatott meg, hogy az erényt tanító lovagokat lássak. Csak olyanokat, akik a családi címert és birtokokat többre tartják, mint az érdemeket. A józan észről már nem is beszélve.
*Teszi hozzá csendesen, miközben a korsó sör felé nyúl. Megemeli, nem koccintásra, nem hivalkodásból, csak mintha magában biccentene az emlékek felé. Aztán meghúzza.
A félvér elismerésére egy széles vigyorral válaszol. Nem pökhendi, nem túlzó, csupán az a fajta mosoly, amit az ember olyankor villant meg, amikor egy nála bölcsebb elismeri, hogy van benne valami, amit érdemes figyelni.*
- Igazán köszönöm. Nagyra értékelem az elismerést, ha egy ilyen harcostól kapom… Mert egy dolog, amit ritkán osztogatok könnyelműen, az a tiszteletem.
*Aztán újra a reggelijéhez fordul. A rántotta kihűlt kissé, de a fűszerek, a zsír és az éhség még mindig épp elég ízt adnak neki. Ahogy eszik, fél szemmel Cralant figyeli. Ez a félvér nem csupán egy szerzetes, és nem is csak egy edzőpartner, talán az első olyan ember, aki nem a nevére, a páncéljára vagy a múltjára kíváncsi, hanem arra, hogy mi van mindezek alatt. És ez több, mint amit az elmúlt években bárkitől kapott.*
*Noredric villan egyet a szeme sarkából, ahogy meghallja Cralan felelős, szinte sztoikus hangszínét. A lovag megmozdítja a korsót az asztalon, egyik ujját a fülébe akasztja, majd egy apró körívet ír le a sörhabban, mielőtt felemelné a poharat. A csípős visszavágásra színpadiasan felnevet, olyan harsányan, hogy néhány közeli asztalnál is feléjük fordulnak a kíváncsi fejek.*
- Öt vagy hat korsó után? Hm… *Hümment, mintha elgondolkodna rajta, majd komolytalanul folytatja.* - Az a határ, ahol az izzadság, a sör és az isteni gondviselés elmosódik. Ott már nem én mozgok, csak a világ körülöttem.
*Könnyed mosolya lassan lecsillapodik, és ahogy Cralan a ringó csípő helyett a harcosok veszélyeire hívja fel a figyelmet, Noredric kissé bólint. Nem gúnyosan, nem is túl komolyan, csupán elismeri a mondat súlyát.*
- Na igen. A legcsinosabb teremtés is hordhat tőrt a harisnyájában. És néha az szúr a legmélyebbre…
*Jegyzi meg, miközben a kenyér héját letördeli, majd a szaftos rántottába mártja.
Cralan komolyabb hangvételű szavai viszont megállásra késztetik. Noredric leteszi a kenyeret, ránéz a másikra, és egy pillanatig nem mond semmit. Az a furcsa villanás a félvér szemében, a múlt árnyai, amik átsejlenek a szavak mögött – ezek már nem gyakorlati tanítások vagy harci módszerek, hanem valami mélyebb, valami, amit az ember magával hord, akárhová megy is.*
- Szóval nemesi ház testőre… Kezdek rájönni, miért táncol úgy az a szablya a kezedben. *Jegyzi meg halkan, félmosollyal, de a hangjában ott lapul az a fajta tisztelet, amit az egyszerű szavak nem tudnak teljesen kifejezni. Nem akar kíváncsiskodni, tudja, mikor kell hallgatni.*
- Nekem nem adatott meg, hogy az erényt tanító lovagokat lássak. Csak olyanokat, akik a családi címert és birtokokat többre tartják, mint az érdemeket. A józan észről már nem is beszélve.
*Teszi hozzá csendesen, miközben a korsó sör felé nyúl. Megemeli, nem koccintásra, nem hivalkodásból, csak mintha magában biccentene az emlékek felé. Aztán meghúzza.
A félvér elismerésére egy széles vigyorral válaszol. Nem pökhendi, nem túlzó, csupán az a fajta mosoly, amit az ember olyankor villant meg, amikor egy nála bölcsebb elismeri, hogy van benne valami, amit érdemes figyelni.*
- Igazán köszönöm. Nagyra értékelem az elismerést, ha egy ilyen harcostól kapom… Mert egy dolog, amit ritkán osztogatok könnyelműen, az a tiszteletem.
*Aztán újra a reggelijéhez fordul. A rántotta kihűlt kissé, de a fűszerek, a zsír és az éhség még mindig épp elég ízt adnak neki. Ahogy eszik, fél szemmel Cralant figyeli. Ez a félvér nem csupán egy szerzetes, és nem is csak egy edzőpartner, talán az első olyan ember, aki nem a nevére, a páncéljára vagy a múltjára kíváncsi, hanem arra, hogy mi van mindezek alatt. És ez több, mint amit az elmúlt években bárkitől kapott.*
5955. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-19 20:24:18
Üzenet elküldve: 2025-06-19 20:24:18
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Füst és liliom//
*Norennar hallja a nő szavait, de nem harap rájuk. Nem reagál gyors, odavetett mosollyal, sem egy újabb csípős megjegyzéssel. Ehelyett figyel. Minden kis rezdülésre. A sóhajra, amely mélyebb lett, mint az előző, a szinte észrevehetetlen remegésre a nő ujjai végén, arra, ahogy a test hője és közelsége végképp szétmállasztja azt a vékony, láthatatlan határt, amit eddig oly gondosan tartottak. A vágy lassan mindkettőjükön eluralkodik, ezen a ponton ez már csupán idő kérdése.
A szavaira adott első válasz még könnyed, még játszik, de Norennar érzi, hogy már nincs benne az a határozott távolságtartás, amit korábban oly gyakran tapasztalt. A tekintete az ajkaira siklik, majd a szeme sarkából a halovány mosolyra, ami ott bujkál, míg végül elolvad, mint a dér a reggeli napfényben. A kezek, melyek a karját simítják, már nem csak barátságot sugallnak, hanem valami régebbit, valami mélyebbet. Egy bizalmat, amit egyszer már elvettek egymástól, és most talán újra kezdhetik visszaadni.
Ahogy a nő hátrébb lép, Norennar keze mégis utána mozdul. Nem habozik sokáig, ujjaival finoman a derekára simít, és egy határozott, mégis gyengéd mozdulattal húzza vissza magához. Nem erővel, inkább azzal a halk, de egyértelmű vággyal, amit már túl régóta temetett magában. A csók nem kér engedélyt, mégis puha, meleg és őszinte. Benne van az újratalálás feszültsége, a pillanat súlya, és az a nehezen leplezett izzás, amit eddig csak a tekintetük árult el.
Mikor elválik tőle, homlokát egy pillanatra a nőének dönti, szinte nevetős sóhajjal fújja ki a levegőt.*
- Nem vagyok benne biztos, hogy kibírtam volna a szobáig.
*Hacsak a másik másképp nem dönt, hősünk csak nézi, ahogy Thea megfordul, és visszalép a Pegazus ajtaján. Figyeli a mozdulatait, a hófehér ruha alig észrevehető ringását, azt, ahogy az ujja a kilincsre fonódik. A férfi torka kiszárad, de nem a bor miatt. Egyik keze még mindig a levegőben lebeg, mintha ottmaradt volna az utolsó érintés emléke. A másikkal a tarkójához nyúl, lassan végig dörzsöli a nyakát, miközben nagyot fúj ki.
A szívében valami bizsergésként kavarog az este ígérete, de most nem hagyja, hogy ez csak emlék maradjon. Nem várakozik a hűvös levegőben, nem engedi el a pillanatot, amit az előbbi csók már visszahozott neki. Megigazítja borfoltos ingét, most már nem csak egy ruha, hanem a történetük egyik első jele, majd határozott léptekkel indul a nő után. Nem sietve, de szorosan a nyomában, mintha minden távolság, ami eddig köztük feszült, most végre megszűnhetne. Nem vadászik, nem követ. Halad mellette, vagy legalábbis oda tart, ahová a nő. A közös este reményében. Egy döntéssel, ami már nem csak szándék, hanem cselekvés.
Odabent a meleg azonnal köréjük fonódik, füsttel és régi borral fűszerezett, kissé fojtó, de mégis otthonos rétegként. Norennar nem késlekedik ahelyett, hogy hagyná, hogy a nő egyedül intézze a dolgokat, mellé lép, és egyenesen a pulthoz kíséri. Tekintete röviden találkozik a fogadóséval, és anélkül, hogy sok szót pazarolna, határozott hangon szólal meg:*
- Egy szobát kérnénk éjszakára. Meg egy kancsóval abból a vörösből is, amit korábban töltöttek.
*A hangja nyugodt, magabiztos, nem kér, hanem kijelent. Miközben beszél, egyik keze óhatatlanul is a nő csípőjére siklik. Nem birtoklóan, inkább csak ösztönből, mintha újra meg akarna bizonyosodni arról, hogy valóban itt van vele. Az érintés természetesnek hat, puha és meleg, mégis mélyebbre húz annál, mint amit egy pillanat megengedne. Ott van benne a gondoskodás, a jelenlét és valami csendes, mély vágy is. Nem néz rá közben, de érezni lehet, hogy minden szava és mozdulata most már hozzá igazodik.
A fogadós végül bólint, és átad egy kulcsot. Norennar veszi el, nem kérkedve vele, csak ujjai közé zárja. Cserébe 17 aranyat húz elő erszényéből a Szoba árát
és a fogadós elé csúsztatja, amit újabb 66 tallér követ a kancsó Borért cserébe . A kulcsot zsebre vágja, s az ezáltal felszabadult kezével nyúl az italukért. Már indulna is tovább mikor a fogadós még a torkát köszörülve hívja fel magára a figyelmet, majd nyújt feléjük még két üres poharat. Norennar kérdőn pillant Theára, bízva abban, hogy ezt a terhet már leveszi hősünk válláról, s ha a komplikációk megoldódnak, hősünk finoman vezeti a lépcsők felé kedvesét.
A járásuk csendes, de nem feszült. A lépcső minden egyes fokával mélyül valami. Nem a vágy, az már ott izzik régóta, hanem az a különös, lassan növekvő bizalom, amit már egyszer eltemettek. Most újraéled, mint a tavaszi növény, amely a fagyos földből tör elő alulról, mélyről, hajtva újra életet.
Norennar végül kelletlen sóhajjal engedi el a nő derekát, mintha a mozdulatban ott bujkálna valami gyermeteg duzzogás. Ujja még utoljára végig siklik a selymen, aztán beletúr a zsebébe. Előkerül a kulcs, kopott, régi darab, amit úgy markol, mintha egy pillanatra komolyabb jelentősége lenne annál, mint amit szolgál. A zár halk kattanással enged, ő pedig félreáll, és félig meghajolva, játékos udvariassággal mutat előre.*
- Csak tessék, hölgyem.
*Búgja, hangjában ott a mosoly, de a tekintetében valami egészen más: egy pillanatnyi áhítat, ahogy végignéz rajta.
A szoba ajtaja halk nyikorgással tárul fel. Egyszerű, de tiszta helyiség. Egy mosdótál, egy ágy, egy karfa nélküli szék, egy kis komód. Az ablak résnyire nyitva, és a hold fénye lassan végig siklik a fapadlón.
Nem beszélnek azonnal. A férfi nem sürget. A borfoltra pillant, aztán a tálra. Két rongy is van mellette, frissen mosva. Leteszi a kulcsot az asztalra, megáll az ágy szélénél. A gyertyát meggyújtja, a láng halvány narancssárgára festi a nő arcát. És ez elég.
Norennar lassan lecsatolja a köpenyét, válláról puhán csúszik le a nehéz vászon, majd a székre fekteti. Aztán következnek a páncéldarabok: a vállvas, az alkarvédők halk kattanással oldódik, mint egy nap lezárása, amitől nem sajnálja a terhet. Amikor végül az ingujjait kezdi feltűrni, a mozdulat természetes és céltudatos – egészen addig, míg a tekintete el nem akad a nőn. Megáll a keze, féloldalt a lányra néz, és szinte azonnal elmosolyodik. Az a fajta mosoly ez, amit már nem a füst, nem a bor, nem a nosztalgia idéz elő, hanem valami sokkal jelenvalóbb, sokkal igazabb.*
- Azt hiszem, ettől a megtiszteltetéstől már nem fosztalak meg.
*Mondja halkan, mégis szikrányi játékkal a hangjában, és félig felé fordulva vár. Nem parancs, nem felajánlkozás. Csak egy lehetőség, amit most már ketten dönthetnek el.*
*Norennar hallja a nő szavait, de nem harap rájuk. Nem reagál gyors, odavetett mosollyal, sem egy újabb csípős megjegyzéssel. Ehelyett figyel. Minden kis rezdülésre. A sóhajra, amely mélyebb lett, mint az előző, a szinte észrevehetetlen remegésre a nő ujjai végén, arra, ahogy a test hője és közelsége végképp szétmállasztja azt a vékony, láthatatlan határt, amit eddig oly gondosan tartottak. A vágy lassan mindkettőjükön eluralkodik, ezen a ponton ez már csupán idő kérdése.
A szavaira adott első válasz még könnyed, még játszik, de Norennar érzi, hogy már nincs benne az a határozott távolságtartás, amit korábban oly gyakran tapasztalt. A tekintete az ajkaira siklik, majd a szeme sarkából a halovány mosolyra, ami ott bujkál, míg végül elolvad, mint a dér a reggeli napfényben. A kezek, melyek a karját simítják, már nem csak barátságot sugallnak, hanem valami régebbit, valami mélyebbet. Egy bizalmat, amit egyszer már elvettek egymástól, és most talán újra kezdhetik visszaadni.
Ahogy a nő hátrébb lép, Norennar keze mégis utána mozdul. Nem habozik sokáig, ujjaival finoman a derekára simít, és egy határozott, mégis gyengéd mozdulattal húzza vissza magához. Nem erővel, inkább azzal a halk, de egyértelmű vággyal, amit már túl régóta temetett magában. A csók nem kér engedélyt, mégis puha, meleg és őszinte. Benne van az újratalálás feszültsége, a pillanat súlya, és az a nehezen leplezett izzás, amit eddig csak a tekintetük árult el.
Mikor elválik tőle, homlokát egy pillanatra a nőének dönti, szinte nevetős sóhajjal fújja ki a levegőt.*
- Nem vagyok benne biztos, hogy kibírtam volna a szobáig.
*Hacsak a másik másképp nem dönt, hősünk csak nézi, ahogy Thea megfordul, és visszalép a Pegazus ajtaján. Figyeli a mozdulatait, a hófehér ruha alig észrevehető ringását, azt, ahogy az ujja a kilincsre fonódik. A férfi torka kiszárad, de nem a bor miatt. Egyik keze még mindig a levegőben lebeg, mintha ottmaradt volna az utolsó érintés emléke. A másikkal a tarkójához nyúl, lassan végig dörzsöli a nyakát, miközben nagyot fúj ki.
A szívében valami bizsergésként kavarog az este ígérete, de most nem hagyja, hogy ez csak emlék maradjon. Nem várakozik a hűvös levegőben, nem engedi el a pillanatot, amit az előbbi csók már visszahozott neki. Megigazítja borfoltos ingét, most már nem csak egy ruha, hanem a történetük egyik első jele, majd határozott léptekkel indul a nő után. Nem sietve, de szorosan a nyomában, mintha minden távolság, ami eddig köztük feszült, most végre megszűnhetne. Nem vadászik, nem követ. Halad mellette, vagy legalábbis oda tart, ahová a nő. A közös este reményében. Egy döntéssel, ami már nem csak szándék, hanem cselekvés.
Odabent a meleg azonnal köréjük fonódik, füsttel és régi borral fűszerezett, kissé fojtó, de mégis otthonos rétegként. Norennar nem késlekedik ahelyett, hogy hagyná, hogy a nő egyedül intézze a dolgokat, mellé lép, és egyenesen a pulthoz kíséri. Tekintete röviden találkozik a fogadóséval, és anélkül, hogy sok szót pazarolna, határozott hangon szólal meg:*
- Egy szobát kérnénk éjszakára. Meg egy kancsóval abból a vörösből is, amit korábban töltöttek.
*A hangja nyugodt, magabiztos, nem kér, hanem kijelent. Miközben beszél, egyik keze óhatatlanul is a nő csípőjére siklik. Nem birtoklóan, inkább csak ösztönből, mintha újra meg akarna bizonyosodni arról, hogy valóban itt van vele. Az érintés természetesnek hat, puha és meleg, mégis mélyebbre húz annál, mint amit egy pillanat megengedne. Ott van benne a gondoskodás, a jelenlét és valami csendes, mély vágy is. Nem néz rá közben, de érezni lehet, hogy minden szava és mozdulata most már hozzá igazodik.
A fogadós végül bólint, és átad egy kulcsot. Norennar veszi el, nem kérkedve vele, csak ujjai közé zárja. Cserébe 17 aranyat húz elő erszényéből a Szoba árát
és a fogadós elé csúsztatja, amit újabb 66 tallér követ a kancsó Borért cserébe . A kulcsot zsebre vágja, s az ezáltal felszabadult kezével nyúl az italukért. Már indulna is tovább mikor a fogadós még a torkát köszörülve hívja fel magára a figyelmet, majd nyújt feléjük még két üres poharat. Norennar kérdőn pillant Theára, bízva abban, hogy ezt a terhet már leveszi hősünk válláról, s ha a komplikációk megoldódnak, hősünk finoman vezeti a lépcsők felé kedvesét.A járásuk csendes, de nem feszült. A lépcső minden egyes fokával mélyül valami. Nem a vágy, az már ott izzik régóta, hanem az a különös, lassan növekvő bizalom, amit már egyszer eltemettek. Most újraéled, mint a tavaszi növény, amely a fagyos földből tör elő alulról, mélyről, hajtva újra életet.
Norennar végül kelletlen sóhajjal engedi el a nő derekát, mintha a mozdulatban ott bujkálna valami gyermeteg duzzogás. Ujja még utoljára végig siklik a selymen, aztán beletúr a zsebébe. Előkerül a kulcs, kopott, régi darab, amit úgy markol, mintha egy pillanatra komolyabb jelentősége lenne annál, mint amit szolgál. A zár halk kattanással enged, ő pedig félreáll, és félig meghajolva, játékos udvariassággal mutat előre.*
- Csak tessék, hölgyem.
*Búgja, hangjában ott a mosoly, de a tekintetében valami egészen más: egy pillanatnyi áhítat, ahogy végignéz rajta.
A szoba ajtaja halk nyikorgással tárul fel. Egyszerű, de tiszta helyiség. Egy mosdótál, egy ágy, egy karfa nélküli szék, egy kis komód. Az ablak résnyire nyitva, és a hold fénye lassan végig siklik a fapadlón.
Nem beszélnek azonnal. A férfi nem sürget. A borfoltra pillant, aztán a tálra. Két rongy is van mellette, frissen mosva. Leteszi a kulcsot az asztalra, megáll az ágy szélénél. A gyertyát meggyújtja, a láng halvány narancssárgára festi a nő arcát. És ez elég.
Norennar lassan lecsatolja a köpenyét, válláról puhán csúszik le a nehéz vászon, majd a székre fekteti. Aztán következnek a páncéldarabok: a vállvas, az alkarvédők halk kattanással oldódik, mint egy nap lezárása, amitől nem sajnálja a terhet. Amikor végül az ingujjait kezdi feltűrni, a mozdulat természetes és céltudatos – egészen addig, míg a tekintete el nem akad a nőn. Megáll a keze, féloldalt a lányra néz, és szinte azonnal elmosolyodik. Az a fajta mosoly ez, amit már nem a füst, nem a bor, nem a nosztalgia idéz elő, hanem valami sokkal jelenvalóbb, sokkal igazabb.*
- Azt hiszem, ettől a megtiszteltetéstől már nem fosztalak meg.
*Mondja halkan, mégis szikrányi játékkal a hangjában, és félig felé fordulva vár. Nem parancs, nem felajánlkozás. Csak egy lehetőség, amit most már ketten dönthetnek el.*
5954. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-19 19:40:22
Üzenet elküldve: 2025-06-19 19:40:22
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 717
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 717
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
//Hamiskás dallamok//
*Még szerencse, hogy Lazziar dobálózása nem húzza ki a gyufát Svorntnál annyira, hogy a helyzet eldurvuljon, és egy zacskó arannyal még elhallgattatnia is sikerül a kalózt egy kis időre. Ha jól forgatja a lapjait, talán nem is az ő költségére, de ez legyen most még a jövő zenéje. Mostanában annyi minden történik körülötte, hogy időre van szüksége, míg ki tudja bogozni a feje felett összegabalyodó szálakat.
Hogy Lazziar új elf volna, arról nem tud nyilatkozni, de tény, hogy most kissé másnak tűnik, de nem csak ő. Azokon a bizonyos szálakon talán még sok a csomó, de mind-mind hozzásegítik a lányt ahhoz, hogy lassan és nehezen ugyan, de egyre feljebb lépkedjen a hírnevet és elismerést jelentő ranglétrán, mellyel párhuzamosan jön a szépség, a kényelem és a jólét is.*
- Ezt bóknak veszem. Köszönöm szépen, kedvesem. *Mondja mosolyogva, de ismeri már annyira ezt a játékot, hogy ne dőljön be neki. Az elf egyértelműen akar tőle valamit, ő pedig nem is rest kihúzni belőle. Az első válaszra felnevet, számított rá, hogy ennek ellenére a férfi nem fogja könnyen adni az információt. Nem is kell, majd kivár. Ha szüksége van tőle valamire, előbb-utóbb úgyis kénytelen lesz kinyögni. Ezúttal sem téved, bár a kérdés számára kissé homályos. Kékjeit kíváncsian fordítja Lazzair felé, majd az ágyhoz lépve leül mellé, de nem bújik hozzá. Diszkréció. Ez volt az első dolog, amit megtanult, és ha vendége nem kívánja oly' módon a társaságát, akkor ő diszkrét is fog maradni, és nem erőlteti magát a másikra.*
- Mit szeretnél tudni? A város vezetése rájött, hogy nemesek nélkül az ő vagyonuk sem fog duzzadni, így az együttérzés és kártérítés hazugsága mögé bújva visszahívták a lázadás túlélőit, szinte ingyen ajánlva nekik kúriákat a Sárvárost felszámoló Selyemrévben. Ott már el is kezdődött az ünneplés és a pénzszórás. De nem ez a leggerinctelenebb húzás, amit meglépett a Tanács. Most már ugyan nem, de egy ideig az is vásárolhatott magának aranyért tekintélyt, rangot és egzisztenciát, kinek származása és történelme legkevésbé sem indokolná. Röviden, minden utolsó pojáca nemessé válhatott Artheniorban, ha képes dézsából önteni az aranyat a pénzéhes nagykutyák elé. *Nem tudja, hogy válasza kielégítő lesz-e Lazziar számára, de a városban most talán ez a legnagyobb hír, melyről mindenki beszél, ki hasonló véleménnyel, mint ő, míg mások üdvözlik a Városi Tanács gesztusát.*
*Még szerencse, hogy Lazziar dobálózása nem húzza ki a gyufát Svorntnál annyira, hogy a helyzet eldurvuljon, és egy zacskó arannyal még elhallgattatnia is sikerül a kalózt egy kis időre. Ha jól forgatja a lapjait, talán nem is az ő költségére, de ez legyen most még a jövő zenéje. Mostanában annyi minden történik körülötte, hogy időre van szüksége, míg ki tudja bogozni a feje felett összegabalyodó szálakat.
Hogy Lazziar új elf volna, arról nem tud nyilatkozni, de tény, hogy most kissé másnak tűnik, de nem csak ő. Azokon a bizonyos szálakon talán még sok a csomó, de mind-mind hozzásegítik a lányt ahhoz, hogy lassan és nehezen ugyan, de egyre feljebb lépkedjen a hírnevet és elismerést jelentő ranglétrán, mellyel párhuzamosan jön a szépség, a kényelem és a jólét is.*
- Ezt bóknak veszem. Köszönöm szépen, kedvesem. *Mondja mosolyogva, de ismeri már annyira ezt a játékot, hogy ne dőljön be neki. Az elf egyértelműen akar tőle valamit, ő pedig nem is rest kihúzni belőle. Az első válaszra felnevet, számított rá, hogy ennek ellenére a férfi nem fogja könnyen adni az információt. Nem is kell, majd kivár. Ha szüksége van tőle valamire, előbb-utóbb úgyis kénytelen lesz kinyögni. Ezúttal sem téved, bár a kérdés számára kissé homályos. Kékjeit kíváncsian fordítja Lazzair felé, majd az ágyhoz lépve leül mellé, de nem bújik hozzá. Diszkréció. Ez volt az első dolog, amit megtanult, és ha vendége nem kívánja oly' módon a társaságát, akkor ő diszkrét is fog maradni, és nem erőlteti magát a másikra.*
- Mit szeretnél tudni? A város vezetése rájött, hogy nemesek nélkül az ő vagyonuk sem fog duzzadni, így az együttérzés és kártérítés hazugsága mögé bújva visszahívták a lázadás túlélőit, szinte ingyen ajánlva nekik kúriákat a Sárvárost felszámoló Selyemrévben. Ott már el is kezdődött az ünneplés és a pénzszórás. De nem ez a leggerinctelenebb húzás, amit meglépett a Tanács. Most már ugyan nem, de egy ideig az is vásárolhatott magának aranyért tekintélyt, rangot és egzisztenciát, kinek származása és történelme legkevésbé sem indokolná. Röviden, minden utolsó pojáca nemessé válhatott Artheniorban, ha képes dézsából önteni az aranyat a pénzéhes nagykutyák elé. *Nem tudja, hogy válasza kielégítő lesz-e Lazziar számára, de a városban most talán ez a legnagyobb hír, melyről mindenki beszél, ki hasonló véleménnyel, mint ő, míg mások üdvözlik a Városi Tanács gesztusát.*
5953. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-19 19:25:20
Üzenet elküldve: 2025-06-19 19:25:20
Rang: Játékos
IC üzenetek: 535
OOC üzenetek: 31
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 535
OOC üzenetek: 31
Játékstílus: Megfontolt
//Noredric Juled Oswbold de Wyggio//
* Nagyon úgy tűnik, hogy a kaszárnya porában megesett találkozó egy leendőbeli barátság kezdete, mert a két férfi, bár teljesen más formában járja a harcosok ösvényét, jól elvannak egymás társaságában. *
- Erre fogadni is mernél? Legközelebb kiállhatsz ellenem öt, vagy hat korsó után is. Ha olyan frissítő, nincs mitől tartanod.
* Vág vissza, de arca olyan, akár egy maszk, csupán a hangja sejteti, hogy nem egy véresen komoly gondolat ez a részéről. Persze a lovag figyelme hamar elterelődik, s bár Cralan számára soha nem volt elég egy szépen ringó csípő, nem hibáztatja Noredricet az elkalandozás miatt. *
- Kezeld tényként, hogy legalább olyan ügyes, és nem érhet meglepetés. Az igazi harcos soha nem becsül le senkit, mert a látszat könnyen megcsalhat.
* Szinte minden erdőjáró és vadász tudja, hogy a fészkét védő borzot érdemes messziről elkerülni. *
- Volt alkalmam szolgálni lovaggal. Valamikor egy nemesi ház testőre voltam.
* A komolyság úgy telepedik rá a félvér hangjára, akár egy nehéz takaró, szemében valami furcsa villanással. *
- Volt olyan, akiben megfért az erény és a magabiztosság is, nélkülözve a beképzeltséget.
* Egy pillanatra elhallgat, mint az el akarja űzni az árnyékot, mi közeledik, majd sokkal kellemesebb hangszínnel folytatja. *
- Az őszinteséged azonban elismerésre méltó.
* Teszi hozzá, miközben maga is visszafordul a reggelije felé. Ez a találkozás egyre érdekesebbnek ígérkezik. *
* Nagyon úgy tűnik, hogy a kaszárnya porában megesett találkozó egy leendőbeli barátság kezdete, mert a két férfi, bár teljesen más formában járja a harcosok ösvényét, jól elvannak egymás társaságában. *
- Erre fogadni is mernél? Legközelebb kiállhatsz ellenem öt, vagy hat korsó után is. Ha olyan frissítő, nincs mitől tartanod.
* Vág vissza, de arca olyan, akár egy maszk, csupán a hangja sejteti, hogy nem egy véresen komoly gondolat ez a részéről. Persze a lovag figyelme hamar elterelődik, s bár Cralan számára soha nem volt elég egy szépen ringó csípő, nem hibáztatja Noredricet az elkalandozás miatt. *
- Kezeld tényként, hogy legalább olyan ügyes, és nem érhet meglepetés. Az igazi harcos soha nem becsül le senkit, mert a látszat könnyen megcsalhat.
* Szinte minden erdőjáró és vadász tudja, hogy a fészkét védő borzot érdemes messziről elkerülni. *
- Volt alkalmam szolgálni lovaggal. Valamikor egy nemesi ház testőre voltam.
* A komolyság úgy telepedik rá a félvér hangjára, akár egy nehéz takaró, szemében valami furcsa villanással. *
- Volt olyan, akiben megfért az erény és a magabiztosság is, nélkülözve a beképzeltséget.
* Egy pillanatra elhallgat, mint az el akarja űzni az árnyékot, mi közeledik, majd sokkal kellemesebb hangszínnel folytatja. *
- Az őszinteséged azonban elismerésre méltó.
* Teszi hozzá, miközben maga is visszafordul a reggelije felé. Ez a találkozás egyre érdekesebbnek ígérkezik. *
5952. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-19 19:20:48
Üzenet elküldve: 2025-06-19 19:20:48
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Füst és liliom//
*Ahogy ott áll Norennar karjaiban, ahogy érzi a kezét magán, a teste mintha nem a sajátja lenne. Ösztönből reagál, még ha csak apró jelekben is. Egy gyorsabb levegővétel, egy leheletnyi remegés az ujjai végén, egy alig észrevehető mozdulat, ahogy közelebb hajol, mintha csak az illatát akarná jobban érezni. De ezek még csak előjelei annak, ami már rég tombol legbelül.
A férfi hangja, a szemeiből tükröződő vágy és gyengédség kifelé terelik abból a gondosan felépített önuralmából, amit oly sokáig hordott magán páncélként. Már nem tud visszaemlékezni, hogy hol volt az a pillanat, ahol elveszítette ezt a küzdelmet. Testének válaszai túl ösztönösek, túl gyorsak ahhoz, hogy tovább rejteni tudja őket. Mellkasa szaporán emelkedik és süllyed, az arcáról a pír már nem tud eltűnni. Bőre szinte követeli az érintést. Mégis igyekszik még megőrizni a józanságát, amin az érkező kérdés inkább ront, mintsem segítene.*
- Például azt, hogy milyen édesen szemérmes vagy?
*Vigyorodik el halványan, mintha könnyed szórakozás lenne a válasz. Pedig nem szaladnak ki a szavak olyan egyszerűen a száján. A sóhaja mélyebbé, vágyakozóbbá válik, amint a szemei előtt felvillan a meztelen férfi látványa a kútnál. Amennyire szórakoztatónak tűnik a kép, sajnos a testére olyannyira van hatással. A szíve szaporábban verdes bordái alatt, már képtelen lecsillapítani. Az agya próbál még kapaszkodni az óvatosságba, de a derekára érkező kéz olyan, akár szikra a száraz erdőben.
Valóban felajánlotta, hogy akár magához is elvezethetné, ott pedig senki szemét nem szúrná, ha az ing kevésbé zavaró helyre érkezne. Például abba a tál vízbe. De maga sem akar sietni. Ha a szívére hallgatna bizony már megragadta volna a kezét, hogy a negyed felé induljon vele, abba a kicsi, bérelt házba, amit még csak a sajátjának sem nevezhet. De az esze azt diktálja, hogy ne siessen, ne rontson el mindent, ne veszítse el most ezt itt újra. Talán az ötlet nem volt a legjobb, de mégsem futamodik meg tőle. Talán éppen ezért szerencsés fordulat, hogy Norennar nem kap erre a lehetőségre. Éppen ezért nem is érez csalódást, inkább némi megkönnyebbülést.*
- Kár azt a szép, mágikus vizet bekoszolni a borral.
*Halovány mosollyal rázza meg a fejét. A mosoly viszont zavarttá válik, a végén pedig le is foszlik róla, mikor Norennar is ötletekkel áll elő. Újabb lehetőségek, amiket olyan szívesen megragadna. Most, ebben a pillanatban. Nem húzódik el, marad. A hátára simító kéz most olaj a tűzre. Gyengéden simít a karjára. Nem visszatartani akar, hanem megerősítést adni, hogy ez így jó, most a helyén van.
Norennarnak igaza van. Mindegy a hol, hiszen a lényeg az, hogy a férfival legyen. Ami biztos, hogy most nem vágyik zajra, tömegre, fürkész szemekre. Ha a fürdőbe lépnek be, ha megszabadul a selyemtől, akkor majdnem biztos abban, hogy az ész fölött diadalmat aratnak az érzések.*
- A szoba jól hangzik. A folt nem fog megsértődni, ha ott tisztítjuk ki.
*Választja végül az egyszerűbb utat, ahol még talán képes lesz uralkodni az érzései felett.
Ekkor elhátrál egy lépést, az ujjai még egyszer utoljára simítanak a sötét anyagra a szíve fölött. Az ajkába harapva még az arcára pillant, mielőtt végül visszaindul a Pegazusba. A kilincset most nem nehéz szívvel ragadja meg. Újból megcsapja a meleg, az alkohol és dohány illata. Lábai egyenesen a pult irányába viszik.*
*Ahogy ott áll Norennar karjaiban, ahogy érzi a kezét magán, a teste mintha nem a sajátja lenne. Ösztönből reagál, még ha csak apró jelekben is. Egy gyorsabb levegővétel, egy leheletnyi remegés az ujjai végén, egy alig észrevehető mozdulat, ahogy közelebb hajol, mintha csak az illatát akarná jobban érezni. De ezek még csak előjelei annak, ami már rég tombol legbelül.
A férfi hangja, a szemeiből tükröződő vágy és gyengédség kifelé terelik abból a gondosan felépített önuralmából, amit oly sokáig hordott magán páncélként. Már nem tud visszaemlékezni, hogy hol volt az a pillanat, ahol elveszítette ezt a küzdelmet. Testének válaszai túl ösztönösek, túl gyorsak ahhoz, hogy tovább rejteni tudja őket. Mellkasa szaporán emelkedik és süllyed, az arcáról a pír már nem tud eltűnni. Bőre szinte követeli az érintést. Mégis igyekszik még megőrizni a józanságát, amin az érkező kérdés inkább ront, mintsem segítene.*
- Például azt, hogy milyen édesen szemérmes vagy?
*Vigyorodik el halványan, mintha könnyed szórakozás lenne a válasz. Pedig nem szaladnak ki a szavak olyan egyszerűen a száján. A sóhaja mélyebbé, vágyakozóbbá válik, amint a szemei előtt felvillan a meztelen férfi látványa a kútnál. Amennyire szórakoztatónak tűnik a kép, sajnos a testére olyannyira van hatással. A szíve szaporábban verdes bordái alatt, már képtelen lecsillapítani. Az agya próbál még kapaszkodni az óvatosságba, de a derekára érkező kéz olyan, akár szikra a száraz erdőben.
Valóban felajánlotta, hogy akár magához is elvezethetné, ott pedig senki szemét nem szúrná, ha az ing kevésbé zavaró helyre érkezne. Például abba a tál vízbe. De maga sem akar sietni. Ha a szívére hallgatna bizony már megragadta volna a kezét, hogy a negyed felé induljon vele, abba a kicsi, bérelt házba, amit még csak a sajátjának sem nevezhet. De az esze azt diktálja, hogy ne siessen, ne rontson el mindent, ne veszítse el most ezt itt újra. Talán az ötlet nem volt a legjobb, de mégsem futamodik meg tőle. Talán éppen ezért szerencsés fordulat, hogy Norennar nem kap erre a lehetőségre. Éppen ezért nem is érez csalódást, inkább némi megkönnyebbülést.*
- Kár azt a szép, mágikus vizet bekoszolni a borral.
*Halovány mosollyal rázza meg a fejét. A mosoly viszont zavarttá válik, a végén pedig le is foszlik róla, mikor Norennar is ötletekkel áll elő. Újabb lehetőségek, amiket olyan szívesen megragadna. Most, ebben a pillanatban. Nem húzódik el, marad. A hátára simító kéz most olaj a tűzre. Gyengéden simít a karjára. Nem visszatartani akar, hanem megerősítést adni, hogy ez így jó, most a helyén van.
Norennarnak igaza van. Mindegy a hol, hiszen a lényeg az, hogy a férfival legyen. Ami biztos, hogy most nem vágyik zajra, tömegre, fürkész szemekre. Ha a fürdőbe lépnek be, ha megszabadul a selyemtől, akkor majdnem biztos abban, hogy az ész fölött diadalmat aratnak az érzések.*
- A szoba jól hangzik. A folt nem fog megsértődni, ha ott tisztítjuk ki.
*Választja végül az egyszerűbb utat, ahol még talán képes lesz uralkodni az érzései felett.
Ekkor elhátrál egy lépést, az ujjai még egyszer utoljára simítanak a sötét anyagra a szíve fölött. Az ajkába harapva még az arcára pillant, mielőtt végül visszaindul a Pegazusba. A kilincset most nem nehéz szívvel ragadja meg. Újból megcsapja a meleg, az alkohol és dohány illata. Lábai egyenesen a pult irányába viszik.*
5951. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-19 18:15:47
Üzenet elküldve: 2025-06-19 18:15:47
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Füst és liliom//
*Norennar nem tudja levenni róla a szemét. Még akkor sem, amikor a nő tekintete lesiklik a mellkasára, és ujjai a borfoltot kezdenék simítani, inkább akkor figyel csak igazán. Minden érintésre reagál a teste: a selyem érintésére, a meleg tenyér közeledésére, a leheletnyi közelségre. Nem durván vagy mohón, inkább úgy, mint aki hosszú évek után most először érzi, hogy valami valóban életre kel benne.
Mélyen, tompán, mint a visszatérő szívverés egy hosszú dermedt állapot után. A nő nevetése ismerős, a mozdulatai is azok, de most mást jelentenek. Többet. Most már nem az emlékből élnek, hanem újra a jelenben vannak. Itt, ebben a pillanatban.
A játékos szavak hallatán halkan felsóhajt. Egy részről, mert jól esik, más részről, mert nem tudja teljesen palástolni, mennyire vágyja azt a közelséget. A borfolt, a nevetés, a szökőkút említése, ezek mind csak ürügyek, hogy kicsit tovább maradhassanak ebben a lassan, óvatosan felépített intimitásban.*
- Ha azt mondom, hogy inkább nem közszemlére fürdetném magam, az túl sokat árulna el, igaz?
*Kérdezi végül félig nevetve, félig tétován. Egyik keze óvatosan megindul, hogy a nő derekára simuljon, ujjai puhán siklanak végig az anyagon. Nem rántja magához, nem is szorítja, csak ott tartja, mintha ezzel is megerősítené, hogy még itt van. Hogy nem ment el. Hogy nem fog most csak úgy megint eltűnni.*
- Egy tál víz nálad...
*Ismétli el halkan, elnyújtva, mint aki ízlelgeti a gondolatot. A szavai mögött most több van, mint játék vagy csipkelődés. Ott van benne a gondolat, hogy vajon tényleg készen áll-e erre. Ő. Ők. Most.
A szeme sarkából letekint az ujjaira, amelyek még mindig a borfolttal bíbelődnek. Megérzi a nő testének melegét, a lélegzete ritmusát, a szívének halkan verdeső ütemét. És közben önmagával viaskodik. Mert a vágya tagadhatatlan. Érzi minden porcikájában, minden pillantásában, minden apró rezdülésében. De ott van benne a másik is: a tiszta, visszafogott érzés. Az, ami nem kapkodni akar, hanem megmaradni. Ami nem követel, csak kér.
Egy pillanatra lehunyja a szemét. Nem menekülésből. Inkább, hogy belül rendet tegyen. Hogy megtartsa azt az egyensúlyt, amit a nő közelsége úgy borít fel benne, mint szélvihar a gyertyát: egyszerre fenyegetve és élesztve a lángot.
Végül újra kinyitja a szemét, és halvány mosoly jelenik meg az arcán. Nem szemtelen, nem zavart, inkább az a fajta mosoly, amit akkor visel az ember, amikor úgy döntött, hogy most kivételesen hagyja, hogy az érzések vezessék.*
- Viszont, ha ragaszkodsz a szökőkúthoz, kénytelen leszek alávetni magam az akaratodnak.
*Mondja szárazon, mintha valóban kétségbeesetten elfogadná a sorsát, de a hangja sarkában ott mocorog a jól ismert, kaján irónia. A tekintete viszont puha marad, meleg és figyelmes, mintha valami egészen másról szólna ez az apró szópárbaj, mint a vízről.*
- Bár kivehetünk egy szobát a fogadóban. Vagy akár a fürdőbe is benézhetünk. Rengeteg lehetőségünk van. A lényeg... *Egy pillanatra megáll.* A lényeg az, hogy veled legyek.
*Ha a nő nem húzódik el, a férfi keze feljebb vándorol, ujjai lassan járnak a hátán, mintha csak emlékeket simítana végig a gerince mentén. A mozdulat puha és türelmes, de ahogy az ujjak a lapockák vonalát követve egyre lejjebb érnek, egy apró, kísértő gondolat bújik be a férfi fejébe. Aztán még egy. Egy röpke pillanatig mérlegel. Innen már csak egy fél tenyérnyi távolság. Ennyi lenne az egész. Egy alig észrevehető csuklómozdulat.
De a tekintete a nő arcára vándorol, és nem kér több engedélyt, csak marad ott, ahol van. Legalábbis még. Talán majd később. Talán, ha nem nevetné ki magát gondolatban is azért, hogy ilyen kamaszosan dilemmázik. A keze végül újra felfelé indul, mintha meg sem fordult volna más a fejében, de a mosoly a szája sarkában lebuktatja.*
*Norennar nem tudja levenni róla a szemét. Még akkor sem, amikor a nő tekintete lesiklik a mellkasára, és ujjai a borfoltot kezdenék simítani, inkább akkor figyel csak igazán. Minden érintésre reagál a teste: a selyem érintésére, a meleg tenyér közeledésére, a leheletnyi közelségre. Nem durván vagy mohón, inkább úgy, mint aki hosszú évek után most először érzi, hogy valami valóban életre kel benne.
Mélyen, tompán, mint a visszatérő szívverés egy hosszú dermedt állapot után. A nő nevetése ismerős, a mozdulatai is azok, de most mást jelentenek. Többet. Most már nem az emlékből élnek, hanem újra a jelenben vannak. Itt, ebben a pillanatban.
A játékos szavak hallatán halkan felsóhajt. Egy részről, mert jól esik, más részről, mert nem tudja teljesen palástolni, mennyire vágyja azt a közelséget. A borfolt, a nevetés, a szökőkút említése, ezek mind csak ürügyek, hogy kicsit tovább maradhassanak ebben a lassan, óvatosan felépített intimitásban.*
- Ha azt mondom, hogy inkább nem közszemlére fürdetném magam, az túl sokat árulna el, igaz?
*Kérdezi végül félig nevetve, félig tétován. Egyik keze óvatosan megindul, hogy a nő derekára simuljon, ujjai puhán siklanak végig az anyagon. Nem rántja magához, nem is szorítja, csak ott tartja, mintha ezzel is megerősítené, hogy még itt van. Hogy nem ment el. Hogy nem fog most csak úgy megint eltűnni.*
- Egy tál víz nálad...
*Ismétli el halkan, elnyújtva, mint aki ízlelgeti a gondolatot. A szavai mögött most több van, mint játék vagy csipkelődés. Ott van benne a gondolat, hogy vajon tényleg készen áll-e erre. Ő. Ők. Most.
A szeme sarkából letekint az ujjaira, amelyek még mindig a borfolttal bíbelődnek. Megérzi a nő testének melegét, a lélegzete ritmusát, a szívének halkan verdeső ütemét. És közben önmagával viaskodik. Mert a vágya tagadhatatlan. Érzi minden porcikájában, minden pillantásában, minden apró rezdülésében. De ott van benne a másik is: a tiszta, visszafogott érzés. Az, ami nem kapkodni akar, hanem megmaradni. Ami nem követel, csak kér.
Egy pillanatra lehunyja a szemét. Nem menekülésből. Inkább, hogy belül rendet tegyen. Hogy megtartsa azt az egyensúlyt, amit a nő közelsége úgy borít fel benne, mint szélvihar a gyertyát: egyszerre fenyegetve és élesztve a lángot.
Végül újra kinyitja a szemét, és halvány mosoly jelenik meg az arcán. Nem szemtelen, nem zavart, inkább az a fajta mosoly, amit akkor visel az ember, amikor úgy döntött, hogy most kivételesen hagyja, hogy az érzések vezessék.*
- Viszont, ha ragaszkodsz a szökőkúthoz, kénytelen leszek alávetni magam az akaratodnak.
*Mondja szárazon, mintha valóban kétségbeesetten elfogadná a sorsát, de a hangja sarkában ott mocorog a jól ismert, kaján irónia. A tekintete viszont puha marad, meleg és figyelmes, mintha valami egészen másról szólna ez az apró szópárbaj, mint a vízről.*
- Bár kivehetünk egy szobát a fogadóban. Vagy akár a fürdőbe is benézhetünk. Rengeteg lehetőségünk van. A lényeg... *Egy pillanatra megáll.* A lényeg az, hogy veled legyek.
*Ha a nő nem húzódik el, a férfi keze feljebb vándorol, ujjai lassan járnak a hátán, mintha csak emlékeket simítana végig a gerince mentén. A mozdulat puha és türelmes, de ahogy az ujjak a lapockák vonalát követve egyre lejjebb érnek, egy apró, kísértő gondolat bújik be a férfi fejébe. Aztán még egy. Egy röpke pillanatig mérlegel. Innen már csak egy fél tenyérnyi távolság. Ennyi lenne az egész. Egy alig észrevehető csuklómozdulat.
De a tekintete a nő arcára vándorol, és nem kér több engedélyt, csak marad ott, ahol van. Legalábbis még. Talán majd később. Talán, ha nem nevetné ki magát gondolatban is azért, hogy ilyen kamaszosan dilemmázik. A keze végül újra felfelé indul, mintha meg sem fordult volna más a fejében, de a mosoly a szája sarkában lebuktatja.*
5950. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-19 17:45:14
Üzenet elküldve: 2025-06-19 17:45:14
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Füst és liliom//
*Norennar ajkainak melege még ott ég a sajátjain, de a forróság nem csak a bőrén van. Valahol mélyen, belül terjed szét lassan. Az érzés már ismerős, noha túlságosan rég érezte ezt. Akkor talán még ennyire fontosnak sem gondolta, hisz nem hitte volna, hogy egyszer elmúlik. Most nagyobbnak érzi a súlyát, fontosabbnak, s hiába a belül egyre inkább feszitő vágy, nem merészkedik messzebb. Már nem olyan naivan bátor, hogy merje sürgetni az időt. Ismeri a múlást, a hiányt, ezeket pedig most nem akarja megtapasztalni újra. A dolga nehéz úgy, hogy érzi a férfi testéből áradó meleget, az ujjai alatt verdeső szívet, amire szinte ugyan úgy válaszol a sajátja. A sóvárgás nem izzik fel hirtelen, sem vadul, inkább olyan, akár a parázs, ami óvatosan éled fel újra egyetlen jól időzített fújástól. Érzi ahogy a teste reagál. Az apró feszültséget a gyomrában, ahogy a vér gyorsabb tempóban indul meg az ereiben, a gerince mentén végig futó kellemes bizsergést. Mintha egész lénye igazodna a férfihoz, és már nem csak a szíve, hanem minden porcikája jól tudja, hogy vágyik rá. Mindig is vágyott. Nem csak az érintésére, a hangjára, az illatára, hanem, hogy valóban vele legyen, abban a csendes közelségben, ahol már csak ők vannak ketten.
A férfi szavai rántják ki a gondolataiból, ami hamar a zavarához vezet. Ahhoz a meggondolatlan, összeszedetlen fecsegéshez. A kuncogást hallva félszegen pillant fel, majd kissé bosszúsan fújtat. Nem azon, hogy úgy tűnik a férfi igen jól szórakozik rajta, hanem azon, hogy elveszítette a kontrollt saját maga felett. Igen, zavarban van, valahol pedig egy kicsit fél is, mert most valóban úgy érzi, hogy most igazán önmaga. Szerep nélkül, maszk nélkül. Ez nem egy színdarab, ahol a legtökéletesebb formáját kell hozza, akár hazugságok árán. Ez most egy olyan valóság, amit mindig is élni akart.*
- Nem gondoltam, hogy valaha még képes lesz valaki zavarba hozni.
*Válaszolja egy kissé erőltetett mosollyal, ahogy lassan felpillant a férfira. Látja ahogy emelkedik a karja, teste pedig aprót rezzen, ahogy a mozdulat végül nem fejeződik be. Kissé értetlenül fürkészi először az arcát, végül követi a pillantásait a foltra. Most az ő ideje jött el, hogy halkan felkuncogjon. Az eddig szorongatott anyagról ujjai tovább siklanak, gyengéden simítva a felköhögött bor maradékára. Pillantásuk most ismét találkozik, ajkaira pedig hiába varázsol ismét játékos, komisz mosolyt, arcán újból megjelenik a halovány pír.*
- Nincs mese, ezt be kell áztatni.
*Billenti kissé oldalra a fejét. A férfi nem mozdul, de ő bizony igen. Nincs közöttük nagy távolság, így egy fél lépést sem kell tennie, hogy teste a másikénak simuljon. Mert őt nem érdekli a bor foltja, sem az, hogy a selyemmel mi lesz. Őt egyedül a férfi érdekli folttal vagy anélkül, nem számít, mindenhogy. Hüvelyk és mutatóujja közé fogja a nedves anyagot, amit finoman megdörzsölget.*
- Szóval kell egy tál víz. Nálam otthon éppen akad egy, ha valóban kezdeni akarsz vele valamit.
*Búgja lágy hangon a szemtelen, de finom ajánlatot.*
- Vagy akár ott az a szép szökőkút a főtéren.
*Húzza össze a szemeit pimasz mosollyal. Kiélvezi, hogy egy kicsit visszatért a bátorsága, legalábbis igyekszik azt magára erőltetni. De az ujjai időnként újra és újra a sötét anyaggal bíbelődnek.*
*Norennar ajkainak melege még ott ég a sajátjain, de a forróság nem csak a bőrén van. Valahol mélyen, belül terjed szét lassan. Az érzés már ismerős, noha túlságosan rég érezte ezt. Akkor talán még ennyire fontosnak sem gondolta, hisz nem hitte volna, hogy egyszer elmúlik. Most nagyobbnak érzi a súlyát, fontosabbnak, s hiába a belül egyre inkább feszitő vágy, nem merészkedik messzebb. Már nem olyan naivan bátor, hogy merje sürgetni az időt. Ismeri a múlást, a hiányt, ezeket pedig most nem akarja megtapasztalni újra. A dolga nehéz úgy, hogy érzi a férfi testéből áradó meleget, az ujjai alatt verdeső szívet, amire szinte ugyan úgy válaszol a sajátja. A sóvárgás nem izzik fel hirtelen, sem vadul, inkább olyan, akár a parázs, ami óvatosan éled fel újra egyetlen jól időzített fújástól. Érzi ahogy a teste reagál. Az apró feszültséget a gyomrában, ahogy a vér gyorsabb tempóban indul meg az ereiben, a gerince mentén végig futó kellemes bizsergést. Mintha egész lénye igazodna a férfihoz, és már nem csak a szíve, hanem minden porcikája jól tudja, hogy vágyik rá. Mindig is vágyott. Nem csak az érintésére, a hangjára, az illatára, hanem, hogy valóban vele legyen, abban a csendes közelségben, ahol már csak ők vannak ketten.
A férfi szavai rántják ki a gondolataiból, ami hamar a zavarához vezet. Ahhoz a meggondolatlan, összeszedetlen fecsegéshez. A kuncogást hallva félszegen pillant fel, majd kissé bosszúsan fújtat. Nem azon, hogy úgy tűnik a férfi igen jól szórakozik rajta, hanem azon, hogy elveszítette a kontrollt saját maga felett. Igen, zavarban van, valahol pedig egy kicsit fél is, mert most valóban úgy érzi, hogy most igazán önmaga. Szerep nélkül, maszk nélkül. Ez nem egy színdarab, ahol a legtökéletesebb formáját kell hozza, akár hazugságok árán. Ez most egy olyan valóság, amit mindig is élni akart.*
- Nem gondoltam, hogy valaha még képes lesz valaki zavarba hozni.
*Válaszolja egy kissé erőltetett mosollyal, ahogy lassan felpillant a férfira. Látja ahogy emelkedik a karja, teste pedig aprót rezzen, ahogy a mozdulat végül nem fejeződik be. Kissé értetlenül fürkészi először az arcát, végül követi a pillantásait a foltra. Most az ő ideje jött el, hogy halkan felkuncogjon. Az eddig szorongatott anyagról ujjai tovább siklanak, gyengéden simítva a felköhögött bor maradékára. Pillantásuk most ismét találkozik, ajkaira pedig hiába varázsol ismét játékos, komisz mosolyt, arcán újból megjelenik a halovány pír.*
- Nincs mese, ezt be kell áztatni.
*Billenti kissé oldalra a fejét. A férfi nem mozdul, de ő bizony igen. Nincs közöttük nagy távolság, így egy fél lépést sem kell tennie, hogy teste a másikénak simuljon. Mert őt nem érdekli a bor foltja, sem az, hogy a selyemmel mi lesz. Őt egyedül a férfi érdekli folttal vagy anélkül, nem számít, mindenhogy. Hüvelyk és mutatóujja közé fogja a nedves anyagot, amit finoman megdörzsölget.*
- Szóval kell egy tál víz. Nálam otthon éppen akad egy, ha valóban kezdeni akarsz vele valamit.
*Búgja lágy hangon a szemtelen, de finom ajánlatot.*
- Vagy akár ott az a szép szökőkút a főtéren.
*Húzza össze a szemeit pimasz mosollyal. Kiélvezi, hogy egy kicsit visszatért a bátorsága, legalábbis igyekszik azt magára erőltetni. De az ujjai időnként újra és újra a sötét anyaggal bíbelődnek.*
5949. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-19 16:18:15
Üzenet elküldve: 2025-06-19 16:18:15
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Füst és liliom//
*A csók nem tolakodó és nem is teátrális. Nem a hirtelen fellángolás ereje hajtja, hanem a visszafogott, mégis tisztán érzett vágy, ami hosszú időn át érlelődött bennük. Olyan, mint egy régóta várt válasz, csendes, de tagadhatatlanul őszinte. Norennar ajkai finoman simulnak a nőéhez, és ahogy a tenyerét a csípőjén pihenteti, érzi, mennyire valódi minden ebben az érintésben. A szíve nem ver gyorsabban, de dobbanásai határozottabbak, biztosabbak, mint rég. Nem kamaszos lángolás ez, hanem valami idősebben súlyos, amit éveken át hordott magában anélkül, hogy kimondhatta volna. A régi zene újra felcsendül, és ő minden rezdülésében érzi: ezt már hallotta, de újra és újra meg akarja élni.
Ahogy az ajkak elválnak, nem hátrál, nem mozdul. Csak figyeli a nőt, és amikor az végül megszólal, hangjában a régi idők sebezhető árnyalatával, a férfi ajkain egy fanyar mosoly jelenik meg.
Ahogy Thea keze lejjebb siklik, ujjai a fekete ruha anyagával kezdenek babrálni, Norennarban valami megfeszül. Nem kint, hanem belül: a mellkasában, a torkában, talán még mélyebben is. Az apró mozdulat, jelentéktelennek tűnhetne máskor, de most villámgyújtó szikra lesz. Érzi, ahogy a testében fellobban az a jól ismert, mégis rég nem érzett tűz, a vágy, az ösztön, a húsvér férfi vágya a nő után, aki egyszer már megégette őt, most mégis mindennél vonzóbbnak tűnik.
A gondolatai próbálnák lehűteni ezt az érzést, de nehéz higgadtnak maradni, amikor minden porcikája azt súgja, hogy hajoljon közelebb, zárja karjai közé, és feledkezzen meg a múltról, a kételyről, a visszafogottságról. Mégis, a szívében ott dobban valami más is, a tiszta érzések, a valódi törődés, ami nem engedi, hogy puszta vágyként tekintsen arra, ami köztük történik. Ez most több. Lehetőség. Vagy talán kárpótlás. Valami, amit nem szabad elrontani. Szóval nem mozdul. Még nem. Csak figyel, érzi a testében dúló feszültséget, és próbálja megőrizni azt a keskeny határvonalat, ahol a vágy nem mossa el a jelentés súlyát.*
- Én is azt hittem, hogy már lemondtam erről. *Feleli csendesen, nem próbálva elrejteni a hangjában megbújó mélabút. Aztán kicsit félrebiccenti a fejét, mintha saját maga felett is csodálkozna, majd hozzáteszi:* Úgy látszik, ez egy lecke mindkettőnknek arról, hogy megéri reménykedni.
*A nő ezután szinte suttogva bólint rá. A mondatai egyszerre bájosak és zavarba ejtőek, ahogy a levegőről, az estéről, az illatokról beszél, olyan természetességgel, mintha ezek a szavak menekülő utat keresnének, hogy ne kelljen kimondani, amit igazán érez. Norennar hallgatja, és az arcára lassan őszinte, meleg mosoly ül ki. A hangos gondolatai, a tépelődései elcsitulnak. Csak ez a pillanat van.
A nő hadarása végül önmaga előtt is leleplezi őt, és ahogy elakad, Norennar halk, rekedtes kuncogásba kezd. Nem gúnyos, nem bántó, inkább olyan, mint valami régi, gyermeki öröm, amit sokáig nem engedhetett meg magának.*
- Nem gondoltam, hogy valaha látlak még ennyire zavarban.
*Mondja, és ajkain ott játszik az a meleg mosoly, amely már nem a megszokott, fáradt félmosoly, hanem valódi, őszinte visszhangja annak, amit érez.
Lassan emeli a kezét, hogy magához ölelje a nőt. Az első mozdulat már el is indul: a karja félúton, már szinte a nő hátára siklik, mikor a főtér felől érkező hideg fuvallat hirtelen emlékezteti egy apróságra. A szellő hozzásimítja a nedves inget a mellkasához, a sötét folt hidegen tapad a bőrére. Norennar tekintete lehull szegyetájékára, aztán a nő hófehér ruhájára. Az anyag vakítóan tiszta, gyönyörű... kár volna beszennyezni. A férfit gondolatai azonnal visszarántják a múltba.
Látja maga előtt apja dühtől eltorzult arcát, ahogy a bíborszínű bor lassan beissza magát a családi selyemabrosz mintázatába. Az emlék még mindig túl élénk, ahhoz képest, hogy évtizedek teltek el. Akkor csak egy rosszul kiegyensúlyozott kupa volt, most meg... valami, amivel szemben hősünk közel sem annyira közömbös.
Visszapillant a nőre, aztán újra a foltra. Az arcára kiül valami csüggedt, fanyar vonás, mintha csak megadóan elismerné: nem tud elszakadni önmaga túlzott óvatosságától. Végül visszanéz a nő szemébe, és elmosolyodik, fáradtan, kissé tanácstalanul, mégis gyengéden.*
- Ezzel... lehet kezdeni kéne valamit
*Morogja félszegen, miközben ujjbegyeivel a foltot piszkálja, mintha attól bármi változna.
Nem hátrál meg, nem mozdul – egyszerűen csak ott áll előtte, borfoltos ingben, enyhén zavartan, mégis nyitottan. A mozdulatlansága nem tétlenség, hanem valami mélyebb belső tusakodás csendje. Mintha egyszerre húzná vissza valami, amiért vezekelni kéne, és tolja előre az a szelíd vágy, hogy végre ott legyen, ahol mindig is lenni akart.*
*A csók nem tolakodó és nem is teátrális. Nem a hirtelen fellángolás ereje hajtja, hanem a visszafogott, mégis tisztán érzett vágy, ami hosszú időn át érlelődött bennük. Olyan, mint egy régóta várt válasz, csendes, de tagadhatatlanul őszinte. Norennar ajkai finoman simulnak a nőéhez, és ahogy a tenyerét a csípőjén pihenteti, érzi, mennyire valódi minden ebben az érintésben. A szíve nem ver gyorsabban, de dobbanásai határozottabbak, biztosabbak, mint rég. Nem kamaszos lángolás ez, hanem valami idősebben súlyos, amit éveken át hordott magában anélkül, hogy kimondhatta volna. A régi zene újra felcsendül, és ő minden rezdülésében érzi: ezt már hallotta, de újra és újra meg akarja élni.
Ahogy az ajkak elválnak, nem hátrál, nem mozdul. Csak figyeli a nőt, és amikor az végül megszólal, hangjában a régi idők sebezhető árnyalatával, a férfi ajkain egy fanyar mosoly jelenik meg.
Ahogy Thea keze lejjebb siklik, ujjai a fekete ruha anyagával kezdenek babrálni, Norennarban valami megfeszül. Nem kint, hanem belül: a mellkasában, a torkában, talán még mélyebben is. Az apró mozdulat, jelentéktelennek tűnhetne máskor, de most villámgyújtó szikra lesz. Érzi, ahogy a testében fellobban az a jól ismert, mégis rég nem érzett tűz, a vágy, az ösztön, a húsvér férfi vágya a nő után, aki egyszer már megégette őt, most mégis mindennél vonzóbbnak tűnik.
A gondolatai próbálnák lehűteni ezt az érzést, de nehéz higgadtnak maradni, amikor minden porcikája azt súgja, hogy hajoljon közelebb, zárja karjai közé, és feledkezzen meg a múltról, a kételyről, a visszafogottságról. Mégis, a szívében ott dobban valami más is, a tiszta érzések, a valódi törődés, ami nem engedi, hogy puszta vágyként tekintsen arra, ami köztük történik. Ez most több. Lehetőség. Vagy talán kárpótlás. Valami, amit nem szabad elrontani. Szóval nem mozdul. Még nem. Csak figyel, érzi a testében dúló feszültséget, és próbálja megőrizni azt a keskeny határvonalat, ahol a vágy nem mossa el a jelentés súlyát.*
- Én is azt hittem, hogy már lemondtam erről. *Feleli csendesen, nem próbálva elrejteni a hangjában megbújó mélabút. Aztán kicsit félrebiccenti a fejét, mintha saját maga felett is csodálkozna, majd hozzáteszi:* Úgy látszik, ez egy lecke mindkettőnknek arról, hogy megéri reménykedni.
*A nő ezután szinte suttogva bólint rá. A mondatai egyszerre bájosak és zavarba ejtőek, ahogy a levegőről, az estéről, az illatokról beszél, olyan természetességgel, mintha ezek a szavak menekülő utat keresnének, hogy ne kelljen kimondani, amit igazán érez. Norennar hallgatja, és az arcára lassan őszinte, meleg mosoly ül ki. A hangos gondolatai, a tépelődései elcsitulnak. Csak ez a pillanat van.
A nő hadarása végül önmaga előtt is leleplezi őt, és ahogy elakad, Norennar halk, rekedtes kuncogásba kezd. Nem gúnyos, nem bántó, inkább olyan, mint valami régi, gyermeki öröm, amit sokáig nem engedhetett meg magának.*
- Nem gondoltam, hogy valaha látlak még ennyire zavarban.
*Mondja, és ajkain ott játszik az a meleg mosoly, amely már nem a megszokott, fáradt félmosoly, hanem valódi, őszinte visszhangja annak, amit érez.
Lassan emeli a kezét, hogy magához ölelje a nőt. Az első mozdulat már el is indul: a karja félúton, már szinte a nő hátára siklik, mikor a főtér felől érkező hideg fuvallat hirtelen emlékezteti egy apróságra. A szellő hozzásimítja a nedves inget a mellkasához, a sötét folt hidegen tapad a bőrére. Norennar tekintete lehull szegyetájékára, aztán a nő hófehér ruhájára. Az anyag vakítóan tiszta, gyönyörű... kár volna beszennyezni. A férfit gondolatai azonnal visszarántják a múltba.
Látja maga előtt apja dühtől eltorzult arcát, ahogy a bíborszínű bor lassan beissza magát a családi selyemabrosz mintázatába. Az emlék még mindig túl élénk, ahhoz képest, hogy évtizedek teltek el. Akkor csak egy rosszul kiegyensúlyozott kupa volt, most meg... valami, amivel szemben hősünk közel sem annyira közömbös.
Visszapillant a nőre, aztán újra a foltra. Az arcára kiül valami csüggedt, fanyar vonás, mintha csak megadóan elismerné: nem tud elszakadni önmaga túlzott óvatosságától. Végül visszanéz a nő szemébe, és elmosolyodik, fáradtan, kissé tanácstalanul, mégis gyengéden.*
- Ezzel... lehet kezdeni kéne valamit
*Morogja félszegen, miközben ujjbegyeivel a foltot piszkálja, mintha attól bármi változna.
Nem hátrál meg, nem mozdul – egyszerűen csak ott áll előtte, borfoltos ingben, enyhén zavartan, mégis nyitottan. A mozdulatlansága nem tétlenség, hanem valami mélyebb belső tusakodás csendje. Mintha egyszerre húzná vissza valami, amiért vezekelni kéne, és tolja előre az a szelíd vágy, hogy végre ott legyen, ahol mindig is lenni akart.*
5948. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-19 10:22:33
Üzenet elküldve: 2025-06-19 10:22:33
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Füst és liliom//
*Ahogy kilép az ajtón a benti világ zsongása pillanatokon belül tompa lüktetéssé válik a fülében, majd végleg megszűnik. A hűvös levegő azonnal arcon vágja. A bor, a fanyar füst illata még az orrában ül, túl elevenen. Ahogy kint áll a Pegazus falának dőlve ez a világ sokkal tisztább és csendesebb. Most sokkal kegyetlenebb.
A hold halvány derengése végig siklik az utca kövén, a szellő belekap a hófehér ruhájába. A selyem alig hallható susogással súrolja combját, az anyag rásimul, majd elválik tőle újra, ahogy a levegő játszik vele. Lehunyja a szemeit, nem mintha fáradt lenne. Talán még sosem volt ilyen éber. Kiélesedett minden érzéke. Még saját izgatott szívdobbanása is túl hangosnak tűnik most ebben a kinti csendben. Az időérzékét is elveszítette pillanatok alatt. Fogalma sincs mióta lehet kint. Valószínűleg csupán csak percek, órának hatva, talán többnek is.
Ez a csend nem békés, nem nyugtató. A férfi hiánya már most ránehezedik, de felrémlik előtte, ahogy nem mozdult, nem szólt egy szót sem. Kiléphetett úgy az ajtón, hogy egy pillanatra sem marasztalták. Mégsem neheztel rá, nem érez haragot. Igazán meg sem lepődik. Inkább olyan, mint a visszatartott lélegzet, ami kérdéses, hogy egyszerű sóhajként vagy könnyekkel távozik belőle.
Ujjaival végig simít csupasz karján. A hűvös beitta magát a bőre alá, de ez az érintés kiragadja a gondolataiból, biztosítja arról, hogy még itt van, még dönthet. Akár remélhet is. Egy kis része távozásra sarkallja, de nagyobb még bírja a maradásra, ami talán kifizetődőnek is bizonyul.
Meghallja az ajtó nyitódását. Ugyan az az érdes nyikorgás, mint amikor ő is kilépett rajta. Újra felzeng a benti zaj, egy kósza meleg fuvallat, a fanyar illat. Azután újból elhalkul minden. A zár halk kattanása szinte szíven üti.
Először egy mondat be nem fejezett foszlánya üti meg a füleit. Nem mozdul. Fel sem pillant még, csupán csak ajkainak széle rándul valami mosolyszerűbe. Az ő hangja. A teste megfeszül, a gyomra megremeg.
Végül lassan felpillant a férfira, s már nyitná el ajkait, hogy valamit válaszoljon. Bármit. " Valóban szép." "Kissé azért még hűvös." Nem. Nem akar ilyen semmikről beszélgetni, hisz hol érdekli most az, hogy milyen éjszaka köszöntött rájuk? Fogalma sincs, hogy mit mondhatna, de a hirtelen kitörés után azonnal összezárja ajkait. Aprót nyel, mikor a férfi elindul felé. Azután a kéz a csípőjét ragadja meg. Érzi, hogy az érintés nem kér most engedélyt, de nem is követelőzik. Az érintés nem új, de mégis úgy hat rá. A sárga szemek találkoznak a világos pillantásokkal. A sajátjaiban nincs ellenkezés, meghátrálni sem akar. Mindkét keze finoman simít a férfi mellkasára. Szinte érzi tenyerei alatt a szív dobbanásait. Végül pedig a forró ajkakat a sajátjain. Viszont csókol. Gyengéden, de mégis átadva azt a vágyat, ami apró szikraként kezdődött, de mostanra tűzként lobban fel. Az érzés olyan, mint egy régi zene, amit már régen hallott, de azóta is számtalanszor visszhangzott benne.
Amikor elválnak nem mozdul azonnal. A szíve nem ver sokkal hevesebben, nem olyan, mint kamaszként, amikor minden új, minden először történik. Most valami más dobban benne, valami, ami mélyebb, súlyosabb. A csók íze még az ajkán pihen. Lesüti a szemeit. A keze lejjebb csúszik, ujjai a fekete ruha anyagával kezdenek babrálni.*
- Tudod... *Kezd bele halkan, kissé félszegen.* Azt hittem, hogy ezt már sosem kapjuk vissza.
*A hangja nem remeg, de puhább, mint akkor volt, mikor felfedezte a férfit a Pegazusban. A játszott magabiztosság kiveszett belőle, hogy a helyére léphessen az őszinteség. Nehéz súlyként ül a szívére, ijesztő, de mégis sokkal jobban élvezi ezt a pillanatot, mint a különválásuk óta eltelt évek bármelyikét. A szavak után összepréseli az ajkait, mintha valami nagy ostobaságot mondott volna. A fejét is megingatva az ujjak kissé idegesen markolnak a férfi ruhájába, amin most rendületlenül tartja a szemeit is.*
- Igen, szép.
*Válaszolja végül szinte suttogva.*
- A nyári esték kellemesek. A levegő tiszta és langyos. Nem az a bántó meleg, mint nap közben. És ott van a nyár illata a levegőben.
*A szavai most kissé gyorsabban szaladnak ki a száján, néhol meg is akad bennük. Hirtelen pedig most valóban olyanná válik, mint régen az a kamasz lány.*
- A virágok és a fű, meg a város. Igen. Virág és város illat van.
*Zavartan nyög fel, ahogy az ujjai erősebben markolják a fekete anyagot. Észbe kapva harapja be az ajkát. Ideges és fecseg. Most tényleg ostobaságokat.*
*Ahogy kilép az ajtón a benti világ zsongása pillanatokon belül tompa lüktetéssé válik a fülében, majd végleg megszűnik. A hűvös levegő azonnal arcon vágja. A bor, a fanyar füst illata még az orrában ül, túl elevenen. Ahogy kint áll a Pegazus falának dőlve ez a világ sokkal tisztább és csendesebb. Most sokkal kegyetlenebb.
A hold halvány derengése végig siklik az utca kövén, a szellő belekap a hófehér ruhájába. A selyem alig hallható susogással súrolja combját, az anyag rásimul, majd elválik tőle újra, ahogy a levegő játszik vele. Lehunyja a szemeit, nem mintha fáradt lenne. Talán még sosem volt ilyen éber. Kiélesedett minden érzéke. Még saját izgatott szívdobbanása is túl hangosnak tűnik most ebben a kinti csendben. Az időérzékét is elveszítette pillanatok alatt. Fogalma sincs mióta lehet kint. Valószínűleg csupán csak percek, órának hatva, talán többnek is.
Ez a csend nem békés, nem nyugtató. A férfi hiánya már most ránehezedik, de felrémlik előtte, ahogy nem mozdult, nem szólt egy szót sem. Kiléphetett úgy az ajtón, hogy egy pillanatra sem marasztalták. Mégsem neheztel rá, nem érez haragot. Igazán meg sem lepődik. Inkább olyan, mint a visszatartott lélegzet, ami kérdéses, hogy egyszerű sóhajként vagy könnyekkel távozik belőle.
Ujjaival végig simít csupasz karján. A hűvös beitta magát a bőre alá, de ez az érintés kiragadja a gondolataiból, biztosítja arról, hogy még itt van, még dönthet. Akár remélhet is. Egy kis része távozásra sarkallja, de nagyobb még bírja a maradásra, ami talán kifizetődőnek is bizonyul.
Meghallja az ajtó nyitódását. Ugyan az az érdes nyikorgás, mint amikor ő is kilépett rajta. Újra felzeng a benti zaj, egy kósza meleg fuvallat, a fanyar illat. Azután újból elhalkul minden. A zár halk kattanása szinte szíven üti.
Először egy mondat be nem fejezett foszlánya üti meg a füleit. Nem mozdul. Fel sem pillant még, csupán csak ajkainak széle rándul valami mosolyszerűbe. Az ő hangja. A teste megfeszül, a gyomra megremeg.
Végül lassan felpillant a férfira, s már nyitná el ajkait, hogy valamit válaszoljon. Bármit. " Valóban szép." "Kissé azért még hűvös." Nem. Nem akar ilyen semmikről beszélgetni, hisz hol érdekli most az, hogy milyen éjszaka köszöntött rájuk? Fogalma sincs, hogy mit mondhatna, de a hirtelen kitörés után azonnal összezárja ajkait. Aprót nyel, mikor a férfi elindul felé. Azután a kéz a csípőjét ragadja meg. Érzi, hogy az érintés nem kér most engedélyt, de nem is követelőzik. Az érintés nem új, de mégis úgy hat rá. A sárga szemek találkoznak a világos pillantásokkal. A sajátjaiban nincs ellenkezés, meghátrálni sem akar. Mindkét keze finoman simít a férfi mellkasára. Szinte érzi tenyerei alatt a szív dobbanásait. Végül pedig a forró ajkakat a sajátjain. Viszont csókol. Gyengéden, de mégis átadva azt a vágyat, ami apró szikraként kezdődött, de mostanra tűzként lobban fel. Az érzés olyan, mint egy régi zene, amit már régen hallott, de azóta is számtalanszor visszhangzott benne.
Amikor elválnak nem mozdul azonnal. A szíve nem ver sokkal hevesebben, nem olyan, mint kamaszként, amikor minden új, minden először történik. Most valami más dobban benne, valami, ami mélyebb, súlyosabb. A csók íze még az ajkán pihen. Lesüti a szemeit. A keze lejjebb csúszik, ujjai a fekete ruha anyagával kezdenek babrálni.*
- Tudod... *Kezd bele halkan, kissé félszegen.* Azt hittem, hogy ezt már sosem kapjuk vissza.
*A hangja nem remeg, de puhább, mint akkor volt, mikor felfedezte a férfit a Pegazusban. A játszott magabiztosság kiveszett belőle, hogy a helyére léphessen az őszinteség. Nehéz súlyként ül a szívére, ijesztő, de mégis sokkal jobban élvezi ezt a pillanatot, mint a különválásuk óta eltelt évek bármelyikét. A szavak után összepréseli az ajkait, mintha valami nagy ostobaságot mondott volna. A fejét is megingatva az ujjak kissé idegesen markolnak a férfi ruhájába, amin most rendületlenül tartja a szemeit is.*
- Igen, szép.
*Válaszolja végül szinte suttogva.*
- A nyári esték kellemesek. A levegő tiszta és langyos. Nem az a bántó meleg, mint nap közben. És ott van a nyár illata a levegőben.
*A szavai most kissé gyorsabban szaladnak ki a száján, néhol meg is akad bennük. Hirtelen pedig most valóban olyanná válik, mint régen az a kamasz lány.*
- A virágok és a fű, meg a város. Igen. Virág és város illat van.
*Zavartan nyög fel, ahogy az ujjai erősebben markolják a fekete anyagot. Észbe kapva harapja be az ajkát. Ideges és fecseg. Most tényleg ostobaságokat.*
5947. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-19 08:36:46
Üzenet elküldve: 2025-06-19 08:36:46
Rang: Játékos
IC üzenetek: 150
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 150
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Megfontolt
//Hamiskás dallamok//
// Zárás //
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
* Talán komolyabban vette volna a kölyköt, ha nem akkor dobálja a kését, amikor már ott van Merlana is. Ha eldurvult volna a helyzet, akkor élő pajzsnak használhatta volna a lányt. Szerencsére úgy tűnik a vérontás elmarad és aranyakat is kap, ami lényegében életének szinte egyetlen célja. Ha arany van, akkor minden van. Viszont akármilyen haramia az ígéreteket komolyan veszi. Merlana is ígért neki valamit, ahogyan ő is neki. Ezt most még gyengéden a tudtára is adja a kampóval. Ezután távozik, de még gúnyolódva. A lépcsőn már mondhatni elégedetten jön le, de azért ott motoszkál benne, hogy nem megy minden olyan jól, ahogy az el lett tervezve. Már közel sem tűnt olyan lelkesnek Merlana a hajós vállalkozás után, mint lent a kikötőben. Egyelőre kivár, de a türelme csak addig tart, amíg az arany csordogál. Márpedig Merlana úgy tűnik, hogy azért nem szenved hiányt benne. Szóval, amíg van rá lehetőség, addig biztosan fejni fogja a lányt. Most keresni fog egy asztalt és valószínűleg belök valami jó italt, de még ezt sem döntötte el igazából.*
A hozzászólás írója (Svornt Strinton) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.06.19 08:37:08
// Zárás //
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
* Talán komolyabban vette volna a kölyköt, ha nem akkor dobálja a kését, amikor már ott van Merlana is. Ha eldurvult volna a helyzet, akkor élő pajzsnak használhatta volna a lányt. Szerencsére úgy tűnik a vérontás elmarad és aranyakat is kap, ami lényegében életének szinte egyetlen célja. Ha arany van, akkor minden van. Viszont akármilyen haramia az ígéreteket komolyan veszi. Merlana is ígért neki valamit, ahogyan ő is neki. Ezt most még gyengéden a tudtára is adja a kampóval. Ezután távozik, de még gúnyolódva. A lépcsőn már mondhatni elégedetten jön le, de azért ott motoszkál benne, hogy nem megy minden olyan jól, ahogy az el lett tervezve. Már közel sem tűnt olyan lelkesnek Merlana a hajós vállalkozás után, mint lent a kikötőben. Egyelőre kivár, de a türelme csak addig tart, amíg az arany csordogál. Márpedig Merlana úgy tűnik, hogy azért nem szenved hiányt benne. Szóval, amíg van rá lehetőség, addig biztosan fejni fogja a lányt. Most keresni fog egy asztalt és valószínűleg belök valami jó italt, de még ezt sem döntötte el igazából.*
A hozzászólás írója (Svornt Strinton) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.06.19 08:37:08
5946. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-18 22:48:29
Üzenet elküldve: 2025-06-18 22:48:29
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 561
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 561
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
//Új utakon//
-Vörös asszony, hmm? *Nagyot kortyol italából, majd szakálla alatt elmosolyodik.*
-Miféle? Mi a neve? *Van egy sanda gyanúja, habár tudja, nem Yeza az egyetlen, aki e cím alá esik. Mindenesetre sejti a lány zsánerét. Mondjuk a pitesütés nem rá vall. Hacsak nem megmérgezni kívánja az embert.*
-Az. Pofás. *Pillant le maga is az általa viselt pikkelypáncélra.*
-Remélem, van annyira kemény is, mint amilyen pofás. Merthogy könnyű, akár egy bőrvért. *Nincsenek kétségei, de attól még nem fog beleállni önként és dalolva egy lándzsahegybe.*
-Reggel első utunk vezessen a Kaszárnyába. Meglátjuk, szívesen fogadnak-e minket. Hmm? *Szeme sarkából pillant a férfira. Nincsenek kétségei, hogy aligha tennék őket magas polcra, de nem is ezért vannak itt.
Maga is kivesz egy Szobát, de csupán két éjszakáért fizet. Nem kíván sok időt tölteni a városban, így a 32 aranyat elégségesnek véli. De ha már így itt vannak ketten, akkor nem rest rendelni még két Pálinkát is. Nem csekély a 38 arany, amit elkérnek érte, de felveti a pénz, nem bánkódik. A saját adagját sebtiben lehajtja, a másikat Bredoc elé löki.*
-Tudod, ha már szóba került a vörös... Én is ismerek egyet. A wegtoreni báró kis kéjnője. *Nehezen száll fejébe az ital, de a jó társaság, na meg a szesz alaposan megoldja a nyelvét.*
-Olyan, akár egy macska. Dorombol, ha annak érzi idejét, de karmol, ha nem az ő szája íze szerint játszol. Rég láttam már. * Könnyen kiszárad az ember a beszédtől, így 19 aranyért cserébe megvendégeli magát még egy Pálinkaval. *
-De ahonnét én jövök... A Kikötőből, lae'Natar kisasszonytól. Olyat még nem pipáltam. *Röviden elmereng. Természetesen érzéki szálak is fűzik a lányhoz, de a férfitársaság most inkább egyebet hoz felszínre. A szeszélyességébe sem megy bele.*
-Ha láttál már szemet gyönyörködtető kebleket, azt szorozd fel kettővel. Ráadásul egy hosszúfülűtől... *Volt alkalma nem egy asszonynéphez, de valóban adóznia kell Relael bájai előtt. *
-És a Te vöröskéd milyen volt?
-Vörös asszony, hmm? *Nagyot kortyol italából, majd szakálla alatt elmosolyodik.*
-Miféle? Mi a neve? *Van egy sanda gyanúja, habár tudja, nem Yeza az egyetlen, aki e cím alá esik. Mindenesetre sejti a lány zsánerét. Mondjuk a pitesütés nem rá vall. Hacsak nem megmérgezni kívánja az embert.*
-Az. Pofás. *Pillant le maga is az általa viselt pikkelypáncélra.*
-Remélem, van annyira kemény is, mint amilyen pofás. Merthogy könnyű, akár egy bőrvért. *Nincsenek kétségei, de attól még nem fog beleállni önként és dalolva egy lándzsahegybe.*
-Reggel első utunk vezessen a Kaszárnyába. Meglátjuk, szívesen fogadnak-e minket. Hmm? *Szeme sarkából pillant a férfira. Nincsenek kétségei, hogy aligha tennék őket magas polcra, de nem is ezért vannak itt.
Maga is kivesz egy Szobát, de csupán két éjszakáért fizet. Nem kíván sok időt tölteni a városban, így a 32 aranyat elégségesnek véli.
De ha már így itt vannak ketten, akkor nem rest rendelni még két Pálinkát is. Nem csekély a 38 arany, amit elkérnek érte, de felveti a pénz, nem bánkódik. A saját adagját sebtiben lehajtja, a másikat Bredoc elé löki.*-Tudod, ha már szóba került a vörös... Én is ismerek egyet. A wegtoreni báró kis kéjnője. *Nehezen száll fejébe az ital, de a jó társaság, na meg a szesz alaposan megoldja a nyelvét.*
-Olyan, akár egy macska. Dorombol, ha annak érzi idejét, de karmol, ha nem az ő szája íze szerint játszol. Rég láttam már. * Könnyen kiszárad az ember a beszédtől, így 19 aranyért cserébe megvendégeli magát még egy Pálinkaval.
*-De ahonnét én jövök... A Kikötőből, lae'Natar kisasszonytól. Olyat még nem pipáltam. *Röviden elmereng. Természetesen érzéki szálak is fűzik a lányhoz, de a férfitársaság most inkább egyebet hoz felszínre. A szeszélyességébe sem megy bele.*
-Ha láttál már szemet gyönyörködtető kebleket, azt szorozd fel kettővel. Ráadásul egy hosszúfülűtől... *Volt alkalma nem egy asszonynéphez, de valóban adóznia kell Relael bájai előtt. *
-És a Te vöröskéd milyen volt?
5945. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-18 22:14:05
Üzenet elküldve: 2025-06-18 22:14:05
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Füst és liliom//
*Ahogy a nő szavai elhangzanak, Norennar mozdulatlanul ül. Nem válaszol, nem reagál azonnal. Valami azonban láthatóan történik benne, a válla kissé megfeszül, az ujjai elengedik a pohár peremét, amely addig látszólag önkéntelen biztosítékként pihent a kezében. Egyetlen pillanatra még a levegőt is elfelejti kifújni. Ott ül vele szemben, a hang már nem remeg, és mégis... érzi, hogy súlya van. Több, mint amit szavakba lehetne foglalni. Megnyílás, bizalom, egyfajta válasz. Egy lépés előre, és ő csak ül. Nyitná a száját, hogy mondjon valamit. Hogy megfogja, megőrizze ezt a pillanatot. De semmi nem jön. Üres lenne minden szó. A nyelve hegyén ott égnek a magyarázatok, a szép gesztusok, a biztosítékok, mégis lenyeli őket. Csak bólint. Lassan, egyetlen alig észrevehető mozdulattal. Norennar pontosan érzi, hogy semmi, amit most sietve mondhatna, nem tudna többet adni annál, amit már kimondott.
A nő megmozdul. A szék csikordulása szinte túl hangosnak tűnik a hirtelen támadt csendben. Norennar tekintete követi minden mozdulatát. Látja, ahogy kecses kézzel betolja maga mögött a széket, ahogy vállait kihúzva, de mozdulataiban mégis rejtett óvatossággal elindul az asztalok között. És ő csak ül. A háta megfeszül, kezében a kupa elfehéredő ujjakkal. Ahogy a nő kilép az ajtón, a hófehér ruha utolsó rezdülése is eltűnik, Norennar hirtelen úgy érzi, mintha az egész világ elcsendesedett volna és nem a jó értelmében.
A sóhaja mély, de már mozdul is. Szinte túl hirtelen, a szék meglehetőst nagy hanggal megcsikordul mögötte. A pohár utolsó kortya is eltűnik, s mielőtt még elviharzana az ajtó irányába, visszanyúl az asztalhoz. A pipa. Majdnem itt hagyta. Ujjai ösztönösen záródnak köré, majd azonnal zsebre is vágja s máris indul. Léptei gyorsak, de nem zaklatottak, inkább határozottak, mintha nem is lenne más választása. A múltat nem lehet újraírni, de ez a jelen most tőle függ. Nem akarja, hogy megint hátat fordítsanak egymásnak. Nem most.
Az ajtóhoz érve megtorpan. Tenyerét a kilincsre simítja. Egy pillanatra lehunyja a szemét. A légzése mély, határozott. Majd kinyitja.
Az esti hűvös levegő elönti a tüdejét. A benti boros és füstös lüktetésből kiszakadva szinte megtántorodik az ürességtől, de aztán megpillantja. A nő nem ment messzire. A kőfalnak dőlve áll, a szemei lehunyva, haja lágyan borul a vállára. Mintha egy álomkép lenne. Valami gyengéd és veszélyes, amit meg lehet ugyan közelíteni, de nem lehet birtokolni.
Norennar halkan becsukja maga mögött az ajtót. Pár másodpercig csak nézi őt, némán. A félhomályban a ruhája selyme visszafogottan fénylik, a szél alig mozdítja meg a szegélyét. És valami elnehezedik benne. Nem a bor, nem a vágy, nem a múlt. Hanem az érzés, hogy ha most nem tesz semmit, ha most is hagyja elsétálni, akkor megint mindent veszni hagy.
Felnéz az égre. A csillagok hidegen pislákolnak, mint mindig. Majd visszanéz rá, és rekedten kezdi:*
- Szép esténk va...
*De nem tudja végigmondani. Nem, nem ez kell ide. Ez most nem az a pillanat, amikor az emberek megfontolt mondatok mögé bújnak.*
- A francba is!
*Mordul fel, főként magának címezve, majd elindul a nő felé. A mozdulatai már nem tétovák. Nem kérnek engedélyt, de nem is durvák. A nő elő lép, és mielőtt bármit mondhatna, egyik kezét óvatosan a csípőjére csúsztatja. A mozdulat határozott, mégis gyengéd, mint valami emlék. A szemei a nő arcát fürkészik, de nem vár válaszokat. A másik keze megemelkedik, mintha csak azt akarná megkérdezni: most? itt? lehet?
És amikor nem lát ellenállást, nem hall tiltakozást, csak a pillantást, azt a szelíd, mégis hívogató tükröződést a sárga íriszek mélyén, egyszerűen lehajol, és megcsókolja.
Nem kapkodva, nem mohón. Csak úgy, mintha évekig tartogatta volna magában ezt az egyetlen mozdulatot, és most végre megengedheti magának.*
*Ahogy a nő szavai elhangzanak, Norennar mozdulatlanul ül. Nem válaszol, nem reagál azonnal. Valami azonban láthatóan történik benne, a válla kissé megfeszül, az ujjai elengedik a pohár peremét, amely addig látszólag önkéntelen biztosítékként pihent a kezében. Egyetlen pillanatra még a levegőt is elfelejti kifújni. Ott ül vele szemben, a hang már nem remeg, és mégis... érzi, hogy súlya van. Több, mint amit szavakba lehetne foglalni. Megnyílás, bizalom, egyfajta válasz. Egy lépés előre, és ő csak ül. Nyitná a száját, hogy mondjon valamit. Hogy megfogja, megőrizze ezt a pillanatot. De semmi nem jön. Üres lenne minden szó. A nyelve hegyén ott égnek a magyarázatok, a szép gesztusok, a biztosítékok, mégis lenyeli őket. Csak bólint. Lassan, egyetlen alig észrevehető mozdulattal. Norennar pontosan érzi, hogy semmi, amit most sietve mondhatna, nem tudna többet adni annál, amit már kimondott.
A nő megmozdul. A szék csikordulása szinte túl hangosnak tűnik a hirtelen támadt csendben. Norennar tekintete követi minden mozdulatát. Látja, ahogy kecses kézzel betolja maga mögött a széket, ahogy vállait kihúzva, de mozdulataiban mégis rejtett óvatossággal elindul az asztalok között. És ő csak ül. A háta megfeszül, kezében a kupa elfehéredő ujjakkal. Ahogy a nő kilép az ajtón, a hófehér ruha utolsó rezdülése is eltűnik, Norennar hirtelen úgy érzi, mintha az egész világ elcsendesedett volna és nem a jó értelmében.
A sóhaja mély, de már mozdul is. Szinte túl hirtelen, a szék meglehetőst nagy hanggal megcsikordul mögötte. A pohár utolsó kortya is eltűnik, s mielőtt még elviharzana az ajtó irányába, visszanyúl az asztalhoz. A pipa. Majdnem itt hagyta. Ujjai ösztönösen záródnak köré, majd azonnal zsebre is vágja s máris indul. Léptei gyorsak, de nem zaklatottak, inkább határozottak, mintha nem is lenne más választása. A múltat nem lehet újraírni, de ez a jelen most tőle függ. Nem akarja, hogy megint hátat fordítsanak egymásnak. Nem most.
Az ajtóhoz érve megtorpan. Tenyerét a kilincsre simítja. Egy pillanatra lehunyja a szemét. A légzése mély, határozott. Majd kinyitja.
Az esti hűvös levegő elönti a tüdejét. A benti boros és füstös lüktetésből kiszakadva szinte megtántorodik az ürességtől, de aztán megpillantja. A nő nem ment messzire. A kőfalnak dőlve áll, a szemei lehunyva, haja lágyan borul a vállára. Mintha egy álomkép lenne. Valami gyengéd és veszélyes, amit meg lehet ugyan közelíteni, de nem lehet birtokolni.
Norennar halkan becsukja maga mögött az ajtót. Pár másodpercig csak nézi őt, némán. A félhomályban a ruhája selyme visszafogottan fénylik, a szél alig mozdítja meg a szegélyét. És valami elnehezedik benne. Nem a bor, nem a vágy, nem a múlt. Hanem az érzés, hogy ha most nem tesz semmit, ha most is hagyja elsétálni, akkor megint mindent veszni hagy.
Felnéz az égre. A csillagok hidegen pislákolnak, mint mindig. Majd visszanéz rá, és rekedten kezdi:*
- Szép esténk va...
*De nem tudja végigmondani. Nem, nem ez kell ide. Ez most nem az a pillanat, amikor az emberek megfontolt mondatok mögé bújnak.*
- A francba is!
*Mordul fel, főként magának címezve, majd elindul a nő felé. A mozdulatai már nem tétovák. Nem kérnek engedélyt, de nem is durvák. A nő elő lép, és mielőtt bármit mondhatna, egyik kezét óvatosan a csípőjére csúsztatja. A mozdulat határozott, mégis gyengéd, mint valami emlék. A szemei a nő arcát fürkészik, de nem vár válaszokat. A másik keze megemelkedik, mintha csak azt akarná megkérdezni: most? itt? lehet?
És amikor nem lát ellenállást, nem hall tiltakozást, csak a pillantást, azt a szelíd, mégis hívogató tükröződést a sárga íriszek mélyén, egyszerűen lehajol, és megcsókolja.
Nem kapkodva, nem mohón. Csak úgy, mintha évekig tartogatta volna magában ezt az egyetlen mozdulatot, és most végre megengedheti magának.*
5944. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-18 21:29:52
Üzenet elküldve: 2025-06-18 21:29:52
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Füst és liliom//
*Ismét nem válaszol rögtön. Elsőre úgy tűnhet, hogy ezt az a rátörő kislányos zavar okozza. De valójában magában mérlegel. A férfi helyett most az asztal lapját fürkészi ismét, de figyelme nem ragad meg a fában ejtett sérülésen. Pár szívdobbanásnyi idő múltával a sárga, fürkész pillantások végül ismét a férfira vetülnek. Mielőtt a csend túl nehézzé válna megszólal. A hangja nyugodtan cseng, nincs benne az a zavar, ami az előbb még enyhe pírként ült ki az arcára. Újból eluralkodik rajta az a magabiztos könnyedség, amiben végre megengedheti magának, hogy komolyan vegye, amit érez, de mégse váljon tőle kiszolgáltatottá.*
- Rég nem mondott nekem senki ilyet.
*Billenti kissé félre a fejét, ahogy Norennart fürkészi. Minden mozdulatát, azt a zavart tarkó vakarást, a lesütött szemeket.*
- Legalábbis úgy, hogy el is higgyem.
*Újból előre dől, könyökeit az asztal lapján pihenteti, míg állát öklein támasztja meg. Annyi mindent tudna most mondani. Igazán felvállalni azt, ami kavarog benne, azt, amit szeretne. De a mérlegelésével addig jut, hogy talán már így is túlságosan felkavarták az álló vizet. A múlt felszínét eddig csak egy körömmel kaparászták, de mostanra már kezd alakulni egy olyan mély gödör, aminek az aljára fél letekinteni. Ki gondolta volna, hogy ilyen riasztó az, ha önmaga lehet. Ha újra találkozhat egy darab magával a múltból. És ehhez nem kellett más, csak egy véletlen találkozás azzal, aki a múltban billogként égett a bőrébe, hogy magával vigye a mostba és a későbbe is.
A szemeiben most nincs játék, sem félelem. Inkább csak a csendes felismerése annak, hogy késő visszafordulni. Talán ez a vívódás sem igazi, mert valójában nem is akar elmenekülni.
Hosszan kifújja a levegőt, amivel most készül a benne gyűlő feszültségtől végleg megszabadulni. Túl sokáig tartotta bent és most úgy érzi, hogy teljesen felesleges tovább ragaszkodni hozzá.*
- Lehet, hogy a végén elhiszem, hogy komolyan gondolod.
*Feleli végül halkan, ahogy ismét hátra dől, majd pár szívdobbanásnyi idő múlva lassan felkel a székről. A bor elég volt, a gyümölcsöt már nem kívánja. Most sokkalta inkább a gondolatai körül kering az, hogy vajon valóban lehetséges-e, hogy a múlt egy kellemesebb darabját visszahozzák a jelenbe. De addig nem tud engedni, amíg nem biztos abban, hogy valójában mit is akarnak. Túl sok a lehet, ami neki nem elég. Az új életét sosem építette lehetekre. Mindig igyekezett bebiztosítani magát, ahhoz pedig túl makacs, hogy ebből engedjen. Lehetőséget ad.*
- Szóval, ha tényleg nem akarsz nemet hallani, akkor jobb, ha nem csak a szavaiddal vagy itt.
*Mosolyodik el újból, ahogy lepillant a férfira. Tekintetéből nem tűnik el a játékosság, de most már valami lágyabb, mélyebb dolog is ott lüktet benne. Az esély.
Aprót biccent, majd ellép a széktől, amit betol maga után. Azzal sarkon fordul és elindul az asztalok között. Léptei lassúak, de céltudatosak, egészen a Pegazus ajtajáig vezetnek. Ott a kilincsre simítanak ujjai és már csak pár szívdobbanásnyi időt vár, amíg lenyomja azt. A szíve most nehéz és az sem könnyít rajta, hogy Norennar teljesen a gondolataiba itta magát, szinte a bőre alá. Ahogy az ajtó nyílik az este hűvöse kellemes érzéssel simít végig az arcán, de nem hátrál meg, kilép.
Hamarosan pedig a hófehér selyem eltűnik a vaskos faajtó mögött, már csak a liliom halovány illata marad.
De a léptei nem viszik messzire. Az ajtóból félreáll, hátát a hűvös kőfalnak dönti. A tömény szesz és dohány illatból jó érzés kiszabadulni a friss levegőre, még akkor is, ha most a gondolatain ez egy szemernyit sem nyugtat. Lehunyja a szemeit és vár. Izgatottan, mint kamaszként. Megmosolyogja magában, hogy milyen rég is volt, s mégis mennyire ismerős az érzés. Egyszerre izgatott, riadt és reménykedik. Hogy hamarosan újból nyílik az ajtó és az orrába bekúszik a dohányfüst fanyar illata.*
*Ismét nem válaszol rögtön. Elsőre úgy tűnhet, hogy ezt az a rátörő kislányos zavar okozza. De valójában magában mérlegel. A férfi helyett most az asztal lapját fürkészi ismét, de figyelme nem ragad meg a fában ejtett sérülésen. Pár szívdobbanásnyi idő múltával a sárga, fürkész pillantások végül ismét a férfira vetülnek. Mielőtt a csend túl nehézzé válna megszólal. A hangja nyugodtan cseng, nincs benne az a zavar, ami az előbb még enyhe pírként ült ki az arcára. Újból eluralkodik rajta az a magabiztos könnyedség, amiben végre megengedheti magának, hogy komolyan vegye, amit érez, de mégse váljon tőle kiszolgáltatottá.*
- Rég nem mondott nekem senki ilyet.
*Billenti kissé félre a fejét, ahogy Norennart fürkészi. Minden mozdulatát, azt a zavart tarkó vakarást, a lesütött szemeket.*
- Legalábbis úgy, hogy el is higgyem.
*Újból előre dől, könyökeit az asztal lapján pihenteti, míg állát öklein támasztja meg. Annyi mindent tudna most mondani. Igazán felvállalni azt, ami kavarog benne, azt, amit szeretne. De a mérlegelésével addig jut, hogy talán már így is túlságosan felkavarták az álló vizet. A múlt felszínét eddig csak egy körömmel kaparászták, de mostanra már kezd alakulni egy olyan mély gödör, aminek az aljára fél letekinteni. Ki gondolta volna, hogy ilyen riasztó az, ha önmaga lehet. Ha újra találkozhat egy darab magával a múltból. És ehhez nem kellett más, csak egy véletlen találkozás azzal, aki a múltban billogként égett a bőrébe, hogy magával vigye a mostba és a későbbe is.
A szemeiben most nincs játék, sem félelem. Inkább csak a csendes felismerése annak, hogy késő visszafordulni. Talán ez a vívódás sem igazi, mert valójában nem is akar elmenekülni.
Hosszan kifújja a levegőt, amivel most készül a benne gyűlő feszültségtől végleg megszabadulni. Túl sokáig tartotta bent és most úgy érzi, hogy teljesen felesleges tovább ragaszkodni hozzá.*
- Lehet, hogy a végén elhiszem, hogy komolyan gondolod.
*Feleli végül halkan, ahogy ismét hátra dől, majd pár szívdobbanásnyi idő múlva lassan felkel a székről. A bor elég volt, a gyümölcsöt már nem kívánja. Most sokkalta inkább a gondolatai körül kering az, hogy vajon valóban lehetséges-e, hogy a múlt egy kellemesebb darabját visszahozzák a jelenbe. De addig nem tud engedni, amíg nem biztos abban, hogy valójában mit is akarnak. Túl sok a lehet, ami neki nem elég. Az új életét sosem építette lehetekre. Mindig igyekezett bebiztosítani magát, ahhoz pedig túl makacs, hogy ebből engedjen. Lehetőséget ad.*
- Szóval, ha tényleg nem akarsz nemet hallani, akkor jobb, ha nem csak a szavaiddal vagy itt.
*Mosolyodik el újból, ahogy lepillant a férfira. Tekintetéből nem tűnik el a játékosság, de most már valami lágyabb, mélyebb dolog is ott lüktet benne. Az esély.
Aprót biccent, majd ellép a széktől, amit betol maga után. Azzal sarkon fordul és elindul az asztalok között. Léptei lassúak, de céltudatosak, egészen a Pegazus ajtajáig vezetnek. Ott a kilincsre simítanak ujjai és már csak pár szívdobbanásnyi időt vár, amíg lenyomja azt. A szíve most nehéz és az sem könnyít rajta, hogy Norennar teljesen a gondolataiba itta magát, szinte a bőre alá. Ahogy az ajtó nyílik az este hűvöse kellemes érzéssel simít végig az arcán, de nem hátrál meg, kilép.
Hamarosan pedig a hófehér selyem eltűnik a vaskos faajtó mögött, már csak a liliom halovány illata marad.
De a léptei nem viszik messzire. Az ajtóból félreáll, hátát a hűvös kőfalnak dönti. A tömény szesz és dohány illatból jó érzés kiszabadulni a friss levegőre, még akkor is, ha most a gondolatain ez egy szemernyit sem nyugtat. Lehunyja a szemeit és vár. Izgatottan, mint kamaszként. Megmosolyogja magában, hogy milyen rég is volt, s mégis mennyire ismerős az érzés. Egyszerre izgatott, riadt és reménykedik. Hogy hamarosan újból nyílik az ajtó és az orrába bekúszik a dohányfüst fanyar illata.*
5943. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-18 20:44:16
Üzenet elküldve: 2025-06-18 20:44:16
Rang: Játékos
IC üzenetek: 300
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 300
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Hamiskás dallamok//
*Biztos látott már nála sokkalta rosszabb alakot is. Akik pedig hajlandóak megismerni Lazziart, legalább egy sörivásnyi időre. Beláthatják, hogy kétszer olyan rossz néha mint amit kimutat magából. Persze ez is csak rosszabb napjain. Most azonban új elfként érkezett ide, a régi szokásait persze nem hátra hagyva.
Élvezi, hogy Merlana mellett nem kell visszafognia magát, jól kezeli őt és furcsa humorát, már ha lehet annak nevezni.*
- Ebben egyet tudunk érteni, mégis milyen édeskés az élet nemesek között. Nézzenek meg csak téged, szinte virágzol.
*Bókol-e vagy csak rá akar mutatni valamire, ki tudja Merlana majd rájön magának.*
- Hol abban a móka, amíg te a hárfa húrján játszol én az idegeiden.
*Mondja kellemes hangnemben, hogy ezzel jobban fokozzon furcsaságán. Majd el is lép az ajtótól, mostanra már biztosan nem fogja őket meglepetés érni, és ismételten az ágyon ül le. Ami oly sok csodás emléket is tartogat magának. Ha mesélni tudja.
A más hangnem megüti hosszú fülét, és régóta kíváncsi volt, milyen is az igazi Merlana, talán most lesz alkalma kideríteni, mi is rejlik a mögött a gyönyörű vörös rúzs mögött.*
- Csak érdeklődnék. Tudom nagy körökben mozogsz, és szeretném tudni mi történik mostanság a városban. Hajlandó vagy felhomályosítani? Kérlek.
*A negédesség nem hozzávaló, mégsem hajlandó ezt hátra hagyni, a kérlek szó pedig kellően undorítónak hallatszik ajkai közül.*
*Biztos látott már nála sokkalta rosszabb alakot is. Akik pedig hajlandóak megismerni Lazziart, legalább egy sörivásnyi időre. Beláthatják, hogy kétszer olyan rossz néha mint amit kimutat magából. Persze ez is csak rosszabb napjain. Most azonban új elfként érkezett ide, a régi szokásait persze nem hátra hagyva.
Élvezi, hogy Merlana mellett nem kell visszafognia magát, jól kezeli őt és furcsa humorát, már ha lehet annak nevezni.*
- Ebben egyet tudunk érteni, mégis milyen édeskés az élet nemesek között. Nézzenek meg csak téged, szinte virágzol.
*Bókol-e vagy csak rá akar mutatni valamire, ki tudja Merlana majd rájön magának.*
- Hol abban a móka, amíg te a hárfa húrján játszol én az idegeiden.
*Mondja kellemes hangnemben, hogy ezzel jobban fokozzon furcsaságán. Majd el is lép az ajtótól, mostanra már biztosan nem fogja őket meglepetés érni, és ismételten az ágyon ül le. Ami oly sok csodás emléket is tartogat magának. Ha mesélni tudja.
A más hangnem megüti hosszú fülét, és régóta kíváncsi volt, milyen is az igazi Merlana, talán most lesz alkalma kideríteni, mi is rejlik a mögött a gyönyörű vörös rúzs mögött.*
- Csak érdeklődnék. Tudom nagy körökben mozogsz, és szeretném tudni mi történik mostanság a városban. Hajlandó vagy felhomályosítani? Kérlek.
*A negédesség nem hozzávaló, mégsem hajlandó ezt hátra hagyni, a kérlek szó pedig kellően undorítónak hallatszik ajkai közül.*
5942. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-18 19:11:56
Üzenet elküldve: 2025-06-18 19:11:56
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 717
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 717
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
//Hamiskás dallamok//
*Tény, hogy nincs oka bizalmatlannak lennie Lazziart illetően, de őt akkor sem veri át senki egy hamiskás mosollyal. Túl sok ilyet látott már ahhoz, hogy bedőljön a mézesmázas viselkedésnek. Éppen ezért tartja meg azt az egészséges határt kettejük között, melyet az üzletük megkíván.*
- Ó, mily' csodás hír ez, drágám… *nevet fel lágyan. Meg nem ijed attól a furcsa, kissé valóban riogató mosolytól. Azt ugyan tényleg nem tudja eldönteni, hogy a férfi szórakozik-e vele, vagy komolyan gondolja, hogy valami jóra fordult az életében, de ez most talán nem is számít. Az viszont kezdi furdalni a kíváncsiságát, hogy ha nem légyottra jött hozzá az elf, akkor vajon mit akarhat tőle? Azonban, mielőtt a végére járna, a saját részét kezdi ecsetelni, hisz ahogy Teysus is mondja, mindig, minden körülmények között önmaga a legfontosabb.*
- Nem vagyok nemes, sőt, még csak kisasszony sem, de erről másnak nem kell tudnia. Nem szórnám el az aranyat a nemesi címre, hogy azzal a városvezetés zsebét tömjem. A tekintélyt és elismerést jobb érzés kivívni, mint megvásárolni. *Válaszolja diplomatikusan, de persze a háttérben arról van szó, hogy a jó Orthus Morthimer, Selyemrév prefektusa, az ő pártfogója addig győzködte arról, hogy nem jó ötlet kiváltani a rangot, míg kifutott az időből. Persze, az a rafinált kereskedő magának azért kikaparta a gesztenyét, hogy Sa'Tereth látogatná meg éjszaka…*
- Kibököd végre, hogy mit akarsz? *Ha nem lesz szeánsz, nincs szükség a negédes stílusára sem, végre lehet egy kicsit nyers, nem pedig az a mesterkélt hercegnő, akinek a legtöbb, már-már előkelő társaságban mostanában mutatnia kell magát.
Mindeközben sziklaszilárdnak hiszi azt a falat, amit a saját biztonsága és egzisztenciája érdekében felépített maga és Lazzair köré, mert fogalma sincs arról, hogy a férfi látta őt a selyemrévi forgatagban. Persze, ha tudná, hogy ki kéne védekeznie ezt a nyomot, tudna arra támaszkodni, hogy Nixomia nem viselte a Grendaer címert, és csak egy koszos apródnak nézett ki mellette. Ha most tudná, hogy milyen nagyszerű ötlet volt ez a húzás, egész biztosan az égig magasztalná a szőkét.*
*Tény, hogy nincs oka bizalmatlannak lennie Lazziart illetően, de őt akkor sem veri át senki egy hamiskás mosollyal. Túl sok ilyet látott már ahhoz, hogy bedőljön a mézesmázas viselkedésnek. Éppen ezért tartja meg azt az egészséges határt kettejük között, melyet az üzletük megkíván.*
- Ó, mily' csodás hír ez, drágám… *nevet fel lágyan. Meg nem ijed attól a furcsa, kissé valóban riogató mosolytól. Azt ugyan tényleg nem tudja eldönteni, hogy a férfi szórakozik-e vele, vagy komolyan gondolja, hogy valami jóra fordult az életében, de ez most talán nem is számít. Az viszont kezdi furdalni a kíváncsiságát, hogy ha nem légyottra jött hozzá az elf, akkor vajon mit akarhat tőle? Azonban, mielőtt a végére járna, a saját részét kezdi ecsetelni, hisz ahogy Teysus is mondja, mindig, minden körülmények között önmaga a legfontosabb.*
- Nem vagyok nemes, sőt, még csak kisasszony sem, de erről másnak nem kell tudnia. Nem szórnám el az aranyat a nemesi címre, hogy azzal a városvezetés zsebét tömjem. A tekintélyt és elismerést jobb érzés kivívni, mint megvásárolni. *Válaszolja diplomatikusan, de persze a háttérben arról van szó, hogy a jó Orthus Morthimer, Selyemrév prefektusa, az ő pártfogója addig győzködte arról, hogy nem jó ötlet kiváltani a rangot, míg kifutott az időből. Persze, az a rafinált kereskedő magának azért kikaparta a gesztenyét, hogy Sa'Tereth látogatná meg éjszaka…*
- Kibököd végre, hogy mit akarsz? *Ha nem lesz szeánsz, nincs szükség a negédes stílusára sem, végre lehet egy kicsit nyers, nem pedig az a mesterkélt hercegnő, akinek a legtöbb, már-már előkelő társaságban mostanában mutatnia kell magát.
Mindeközben sziklaszilárdnak hiszi azt a falat, amit a saját biztonsága és egzisztenciája érdekében felépített maga és Lazzair köré, mert fogalma sincs arról, hogy a férfi látta őt a selyemrévi forgatagban. Persze, ha tudná, hogy ki kéne védekeznie ezt a nyomot, tudna arra támaszkodni, hogy Nixomia nem viselte a Grendaer címert, és csak egy koszos apródnak nézett ki mellette. Ha most tudná, hogy milyen nagyszerű ötlet volt ez a húzás, egész biztosan az égig magasztalná a szőkét.*
5941. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-18 18:39:21
Üzenet elküldve: 2025-06-18 18:39:21
Rang: Játékos
IC üzenetek: 300
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 300
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Hamiskás dallamok//
*Csak azoknak mutatja meg "kellemesebb" arcát aki valamelyest beköltözött így vagy úgy szőrös szívébe. Merlana is élvezheti ennek a "melegét" mondhatni, csak úgy mint gyerekkori kutyája, aminek sajnos csúfos véget ért élete. De hát az ilyenek előfordulnak.
Lassú kimért léptekkel közelít a másikhoz, hogy zsebre tegye a tőrt. Merlana pedig végre rájött, hogy nem azért jött amiért általában szokott. Viszont még most sem igazán tudja, hogyan is fogalmazza meg azt amit akar a másiktól. Abban biztosabb, hogy valahogy megszerzi.*
- Épp ellenkezőleg, végre úgy érzem, hogy élek.
*A mosolya kissé riogató, nem tudni, hogy most ugratni akarja a másikat, vagy épp tényleg az alkohol beszél belőle. De az igazság az, hogy tényleg elevennek érzi magát. Van egy célja, otthon valaki várja. Mi más kell egy férfi életébe ennél.
Hátra is dől az ajtónak, maga előtt keresztbe rakja karjait, és végig nézi, ahogy Merlana elsétál előtte az ablakig, hogy azt kinyissa. Valahol érzi, hogy ez is csak egy menekülési útvonal számára, ha valami rosszul sülne el. Pedig nem bántaná a nőt, már ha nem muszáj.*
- Csakugyan?
*Kérdezi megjátszott meglepettséggel, persze a mosoly továbbra is látható arcán, ami meglepően furcsának hathat a másik számára.*
- Remek, már kezem lábam törtem volna miattad.
*Ismét a szarkazmus szólal meg belőle. Tudja, hogy nagy lány már a másik, de még mennyire, megoldja ő.*
- De akkor fogadd gratulációmat, nem hittem volna, hogy támogatni foglak abban nemesi címet vegyél.
*Viccelődik azzal hányszor fordult már meg nála. Talán ha játssza a hülyét több információt ki tud belőle szedni, most még meghagyja neki azt az örömöt, hogy semmiről nem tud. De emlékszik, látta azzal a szőke megtermett nővel selyemrévben. Már csak azt kell eldönteni, hogy az vajon ki lehetett? Ha jól emlékszem szép díszes páncélt hordott akkor magán. Csupán sejti azt amit gondol. De jobb megbizonyosodni a helyzetről.*
*Csak azoknak mutatja meg "kellemesebb" arcát aki valamelyest beköltözött így vagy úgy szőrös szívébe. Merlana is élvezheti ennek a "melegét" mondhatni, csak úgy mint gyerekkori kutyája, aminek sajnos csúfos véget ért élete. De hát az ilyenek előfordulnak.
Lassú kimért léptekkel közelít a másikhoz, hogy zsebre tegye a tőrt. Merlana pedig végre rájött, hogy nem azért jött amiért általában szokott. Viszont még most sem igazán tudja, hogyan is fogalmazza meg azt amit akar a másiktól. Abban biztosabb, hogy valahogy megszerzi.*
- Épp ellenkezőleg, végre úgy érzem, hogy élek.
*A mosolya kissé riogató, nem tudni, hogy most ugratni akarja a másikat, vagy épp tényleg az alkohol beszél belőle. De az igazság az, hogy tényleg elevennek érzi magát. Van egy célja, otthon valaki várja. Mi más kell egy férfi életébe ennél.
Hátra is dől az ajtónak, maga előtt keresztbe rakja karjait, és végig nézi, ahogy Merlana elsétál előtte az ablakig, hogy azt kinyissa. Valahol érzi, hogy ez is csak egy menekülési útvonal számára, ha valami rosszul sülne el. Pedig nem bántaná a nőt, már ha nem muszáj.*
- Csakugyan?
*Kérdezi megjátszott meglepettséggel, persze a mosoly továbbra is látható arcán, ami meglepően furcsának hathat a másik számára.*
- Remek, már kezem lábam törtem volna miattad.
*Ismét a szarkazmus szólal meg belőle. Tudja, hogy nagy lány már a másik, de még mennyire, megoldja ő.*
- De akkor fogadd gratulációmat, nem hittem volna, hogy támogatni foglak abban nemesi címet vegyél.
*Viccelődik azzal hányszor fordult már meg nála. Talán ha játssza a hülyét több információt ki tud belőle szedni, most még meghagyja neki azt az örömöt, hogy semmiről nem tud. De emlékszik, látta azzal a szőke megtermett nővel selyemrévben. Már csak azt kell eldönteni, hogy az vajon ki lehetett? Ha jól emlékszem szép díszes páncélt hordott akkor magán. Csupán sejti azt amit gondol. De jobb megbizonyosodni a helyzetről.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5561-5580 , 5581-5600 , 5601-5620 , 5621-5640 , 5641-5660 , 5661-5680 , 5681-5700 , 5701-5720 , 5721-5740 , 5741-5760 , 5761-5780 , 5781-5800 , 5801-5820 , 5821-5840 , 5841-5860 , 5861-5880 , 5881-5900 , 5901-5920 , 5921-5940 , 5941-5960 , 5961-5980 , 5981-6000 , 6001-6020 , 6021-6040 , 6041-6060 , 6061-6080 , 6081-6100 , 6101-6120 , 6121-6140 , 6141-6160 , 6161-6180 , 6181-6200 , 6201-6220 , 6221-6240 , 6241-6260 , 6261-6280 , 6281-6300 , 6301-6320 , 6321-6340 , 6341-6360 , 6361-6380 , 6381-6400 , 6401-6420 , 6421-6440 , 6441-6460 , 6461-6480 , 6481-6500 , 6501-6520 , 6521-6540 , 6541-6560 , 6561-6580 , 6581-6600 , 6601-6620 , 6621-6640 , 6641-6660 , 6661-6680 , 6681-6700 , 6701-6720 , 6721-6740 , 6741-6760 , 6761-6780 , 6781-6800 , 6801-6820 , 6821-6840 , 6841-6860 , 6861-6880 , 6881-6900 , 6901-6920 , 6921-6940 , 6941-6960 , 6961-6980 , 6981-7000 , 7001-7020 , 7021-7040 , 7041-7060 , 7061-7080 , 7081-7100 , 7101-7120 , 7121-7140 , 7141-7160 , 7161-7180 , 7181-7200 , 7201-7220 , 7221-7240 , 7241-7260 , 7261-7280 , 7281-7300 , 7301-7320 , 7321-7340 , 7341-7360 , 7361-7380 , 7381-7400 , 7401-7420 , 7417-7436