//Senwir Norierr//
-Ahogy óhajtja.
*Vonja meg a vállát, mintegy válaszképpen. Nem szokott ilyen közömbös, mondhatni flegma lenni, viszont a másik stílusával nem tud mit kezdeni, de úgy gondolja, hogy nem is erőlteti rá a saját, kissé idegesítő, szeleburdi viselkedését.
Ujjaival halkan dobol a pohár oldalán, majd a szájához emeli s lassan beleiszik. Örömmel veszi tudomásul, hogy a tea kellemesen langyosra hűlt, s aprókat kortyolva lassan elfogyasztja. Néhány perc múlva már csak az üres pohár áll előtte, melyről le sem veszi a szemét. Nem tudja miért ült ide a fiú, de kellemetlenül zavarban érzi magát mellette. Mintha ő lenne az udvariatlan azért, mert nem beszélgetnek, nem mutatkoznak be, és a többi szokásos formalitás hiánya miatt.*
-Nem, nem haragszom.
*Mondja még mindig maga elé bámulva, ám tekintete lassan felsiklik az idegen alakjára. Nem tehet róla, a kíváncsiság nagy úr. Ám szemei szinte rögtön el is kerekednek -persze nem feltűnően.*
~Vörös, megint vörös.~ *Úgy tűnik vonzza az ilyen hajszínnel megáldott hímeket, két nap alatt ő a harmadik, akinek élvezheti a társaságát, bár ez a társaság most egyáltalán nincs ínyére.* ~Először egy elf, aztán egy ember, most meg egy...~ *Itt elakad a gondolat. Alaposabban is megnézi magának az arcot, ami elég fiatalnak tűnik, de nem tudja eldönteni, melyik fajt képviselheti. Úgy néz ki, mint egy serdülő fiú, valahogy mégis más, ám a lány nem tudja eldönteni, hogy pontosan miért is.
A nagy mélázás közben tekintetét a vörösön felejti, így nem tudja nem észrevenni, hogy közben asztaltársa sikeresen leforrázta magát, ami miatt muszáj megeresztenie egy halovány mosolyt, majd fordítja is el tekintetét, mintha mi sem történt volna.*