Arthenior - Pegazus fogadó
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 299 (5961. - 5980. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
5980. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-22 11:08:32
Üzenet elküldve: 2025-06-22 11:08:32
Rang: Játékos
IC üzenetek: 175
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 175
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A szépség és a tolvaj//
*Gyermeki naivsága, lehetséges veszélybe sodorja Nimot. De Ő ebből még mit sem sejt. Az óvó anyai intelmek, az idegenekre vonatkoztak. Azonban a férfi már majdnem egy teljes napját csak azzal töltötte, hogy ő biztonságban ide érjen. Puszta jó szándékból? Nimo jóhiszeműen így gondolja. Lehetett volna csalétek is akár az ingoványban egy fenevaddal szemben, amíg a férfi könnyedén meglóg. És ez csak az egyik rossz, a sok közül.
Vezeti hát a férfi, ő pedig követi töretlenül. A város újdonsága felperzselte izgatottságát, már most tűkön ül, hogy másnap felfedezze a várost, és annak apró titkait.
Ám az első lépés ehhez a fogadó, és annak hívogató illata, amit már messziről lehet érezni. Finom italok és ételek, ínycsiklandó aromája tölti érzékszerveit, ahogy közeledik az ajtó felé.*
- Hatalmas.
*Mondja ámuldozva. Elvégre egy tündér falucskában a házak tán fele akkorák se mint amiket itt lát. Végül is logikusnak gondolja, amennyi más fajú alak itt megfordul, muszáj ekkorának lennie, hogy mindenki kényelmesen elférjen.
Mikor belép az ajtón, az ámulat csak fokozódik. Ez szemei csillogásában is látható. Ekkor azonban megérzi a férfi kezét a vállán, amitől, csak egy pillanatra de megrezzen. Nem mintha most még tartana a férfitől, pusztán nem szokott hozzá, hogy bárki hozzáérjen és meglepte. Ettől függetlenül hagyja magát továbbra is, vezesse őt amerre jónak látja. Ő biztosan jobban tudja, hol szabad leülni. A végén még szabadkoznia kellene, hogy egy törzsvendég kedvenc helyét foglalta el. Amit most mindenképp elszeretne kerülni. Az ingovány épp elég izgalom volt számára a mai nap folyamán. Szeretné magát kipihenni, hogy másnap újult erővel vethesse bele magát a város forgatagába.
Felpattan hát a székre, szárnyai segítségével még ad magának egy kis löketet. Utána kényelmesen megállapodva elhelyezkedik.*
- Szép estét magának is.
*Köszön vissza illedelmesen a fogadósnak, a papír lapokat pedig pár pillantással fogadja, majd kezébe is vesz egyet. Zavarában először fejjel lefelé tartja, de rögtön rájön a hibájára, és egy zavart nevetéssel kísérve, gyorsan orvosolja is a problémát.*
- Hogy tessék?
*Nyílnak hatalmasra az apró kékek. Értetlenül nézi csak a férfit és hebeg-habog.*
- De hát maga volt az aki elkísért. Kérem! Legalább ennyivel hagyj háláljam meg.
*Mondja szinte könyörögve. Mert rettentően hálás a férfinek azért, mert elkísérte őt az útján. Mit sem sejtve arról, annak lenne bármi hátsó szándéka vele.*
*Gyermeki naivsága, lehetséges veszélybe sodorja Nimot. De Ő ebből még mit sem sejt. Az óvó anyai intelmek, az idegenekre vonatkoztak. Azonban a férfi már majdnem egy teljes napját csak azzal töltötte, hogy ő biztonságban ide érjen. Puszta jó szándékból? Nimo jóhiszeműen így gondolja. Lehetett volna csalétek is akár az ingoványban egy fenevaddal szemben, amíg a férfi könnyedén meglóg. És ez csak az egyik rossz, a sok közül.
Vezeti hát a férfi, ő pedig követi töretlenül. A város újdonsága felperzselte izgatottságát, már most tűkön ül, hogy másnap felfedezze a várost, és annak apró titkait.
Ám az első lépés ehhez a fogadó, és annak hívogató illata, amit már messziről lehet érezni. Finom italok és ételek, ínycsiklandó aromája tölti érzékszerveit, ahogy közeledik az ajtó felé.*
- Hatalmas.
*Mondja ámuldozva. Elvégre egy tündér falucskában a házak tán fele akkorák se mint amiket itt lát. Végül is logikusnak gondolja, amennyi más fajú alak itt megfordul, muszáj ekkorának lennie, hogy mindenki kényelmesen elférjen.
Mikor belép az ajtón, az ámulat csak fokozódik. Ez szemei csillogásában is látható. Ekkor azonban megérzi a férfi kezét a vállán, amitől, csak egy pillanatra de megrezzen. Nem mintha most még tartana a férfitől, pusztán nem szokott hozzá, hogy bárki hozzáérjen és meglepte. Ettől függetlenül hagyja magát továbbra is, vezesse őt amerre jónak látja. Ő biztosan jobban tudja, hol szabad leülni. A végén még szabadkoznia kellene, hogy egy törzsvendég kedvenc helyét foglalta el. Amit most mindenképp elszeretne kerülni. Az ingovány épp elég izgalom volt számára a mai nap folyamán. Szeretné magát kipihenni, hogy másnap újult erővel vethesse bele magát a város forgatagába.
Felpattan hát a székre, szárnyai segítségével még ad magának egy kis löketet. Utána kényelmesen megállapodva elhelyezkedik.*
- Szép estét magának is.
*Köszön vissza illedelmesen a fogadósnak, a papír lapokat pedig pár pillantással fogadja, majd kezébe is vesz egyet. Zavarában először fejjel lefelé tartja, de rögtön rájön a hibájára, és egy zavart nevetéssel kísérve, gyorsan orvosolja is a problémát.*
- Hogy tessék?
*Nyílnak hatalmasra az apró kékek. Értetlenül nézi csak a férfit és hebeg-habog.*
- De hát maga volt az aki elkísért. Kérem! Legalább ennyivel hagyj háláljam meg.
*Mondja szinte könyörögve. Mert rettentően hálás a férfinek azért, mert elkísérte őt az útján. Mit sem sejtve arról, annak lenne bármi hátsó szándéka vele.*
5979. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-21 18:52:50
Üzenet elküldve: 2025-06-21 18:52:50
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 717
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 717
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
//Hamiskás dallamok//
*Leleményesség és a lehetőségek megragadása a lényeg. Meg az, amit Sa'Tereth mond arról, hogy használja ki mások képességeit a saját céljainak elérésére. Persze, az elmúlt időszakban azt is megtanulta, hogy vannak nála sokkal jobbak, sokkal okosabbak, akik képesek őt megszégyeníteni és akár pár jól kigondolt szóval tönkretenni, de ez jelenleg mellékes, most kiélvezi, hogy ő ülhet a magas lovon.*
- Miután nem figyelsz arra, hogy tudatosan zárd el előlem azt a bizonyos könyvet, igen. De ez tanulható. *Válaszolja meg a kérdést tényszerű hidegséggel, de utána fel is áll, hogy a kényeztetésével egy kis melegséget csempésszen a fagyos hangulatba, melyet elsőre úgy tűnik, hogy szívesen is fogad a másik, miközben megfontolja a lány pofátlanul magas ajánlatát. Nem sokáig tart azonban az idill, még bele sem tud merülni a mámoros dúdolgatásba, az elf máris lehámozza magáról a kígyóként rátekeredő kezeit. Merlana egy egészen apró pillanatig, mikor Lazziar még nem láthatja a tekintetét, sértődött arcot vág, de mire újra őt figyelik a topázsárga íriszek, már rendezi a vonalait.*
- Én már nem vagyok elég neked. *Jegyzi meg azért fellelhető, sértett éllel a hangjában. Követi a másikat, ahogy az asztalhoz lép, majd mikor a súlyos erszény az asztalára kerül, ő is kíváncsian megy közelebb, kibontja a zsákot, és számolgatni kezdi a benne található aranyakat. A műveletet hosszabb csend övezi, majd a végén játékosan, de elégedetten mosolyodik el.*
- Alkudozni lefelé szokás, nem felfelé *mondja viccesen. Nem volt elég gerinctelen az árat illetően, pedig az volt a célja, hogy Lazziar visszautasítsa, és megtarthassa a tudását magának, de így most beszélnie kell. Az üzlet az üzlet, ahogy erre fel is hívják a figyelmét.
Hosszan sóhajt, majd a tükörhöz lép, hogy néhány tincset elől szabadon hagyva összekösse a most még szabadon lógó, hosszú hajkoronáját. Persze, ez most csak arra szolgál, hogy valamiféle cselekvéssel elnyomja a stresszt, ami elkezd eluralkodni a történések hatására. Hisz mégiscsak vékony jégen táncol most.*
- Kezdjük a legvégén. Ha azt akarod, hogy bármire is tanítsalak, azért külön fizetsz. Nem ennyit, pár arannyal beérem alkalmanként *kezd bele a válaszaiba, ahogy elkészült a haja. Ekkor már újra Lazziart fürkészi kékjeivel.*
- Ami a nemesi címet illeti, ahogy már mondtam, bárki megkaphatta a címet, aki elég gazdag hozzá, de már nem. A Tanács visszavonta a lehetőséget, ám azokat, akik valamilyen módon bizonyítani tudják nemesi származásukat, azoknak örökké él az ajánlat. A nem artheniori nemesek kérdése jó, én sem tudok rá válaszolni, de ha érdekel, kiderítem neked, mi a helyzet. Csak nem kapóra jönne a lehetőség? *Gyanakodva mosolyodik el, majd újra a tükör felé pillant, hogy igazgassa még egy kicsit az egyik rakoncátlan hajtincset, de aztán újra komoly tekintettel fordul Lazziar felé.*
- És akkor a nevek… Ne is menjünk rögtön túl messzire. Ennek a kócerájnak a tulajdonosa Gatoriel Bogozus. Legalább negyven éve birtokolja ezt a helyet, így mocskosul gazdag lehet, ráadásul szavazati joggal rendelkezik a Népek Tanácsában, szóval befolyásos ember. Az övé a taverna, a fogadó és a fürdőház is. Egyszerű embernek tűnik, sokszor még dolgozni is beáll. Láthattad már a söntés mögött, köpcös, kopaszodó öreg. Azt magam sem tudom eldönteni, hogy a jókedve csak álca csupán, vagy valóban ennyire élvezi-e az életet. Bár annyi pénzzel, amennyi neki lehet, én is csak nevetgélnék. *Itt rövid időre elhallgat, kíváncsian várja kuncsaftja véleményét, elégedettségét és a jeleket, hogy érdemes-e így folytatnia a beszédet, vagy taktikát kell-e váltania.*
*Leleményesség és a lehetőségek megragadása a lényeg. Meg az, amit Sa'Tereth mond arról, hogy használja ki mások képességeit a saját céljainak elérésére. Persze, az elmúlt időszakban azt is megtanulta, hogy vannak nála sokkal jobbak, sokkal okosabbak, akik képesek őt megszégyeníteni és akár pár jól kigondolt szóval tönkretenni, de ez jelenleg mellékes, most kiélvezi, hogy ő ülhet a magas lovon.*
- Miután nem figyelsz arra, hogy tudatosan zárd el előlem azt a bizonyos könyvet, igen. De ez tanulható. *Válaszolja meg a kérdést tényszerű hidegséggel, de utána fel is áll, hogy a kényeztetésével egy kis melegséget csempésszen a fagyos hangulatba, melyet elsőre úgy tűnik, hogy szívesen is fogad a másik, miközben megfontolja a lány pofátlanul magas ajánlatát. Nem sokáig tart azonban az idill, még bele sem tud merülni a mámoros dúdolgatásba, az elf máris lehámozza magáról a kígyóként rátekeredő kezeit. Merlana egy egészen apró pillanatig, mikor Lazziar még nem láthatja a tekintetét, sértődött arcot vág, de mire újra őt figyelik a topázsárga íriszek, már rendezi a vonalait.*
- Én már nem vagyok elég neked. *Jegyzi meg azért fellelhető, sértett éllel a hangjában. Követi a másikat, ahogy az asztalhoz lép, majd mikor a súlyos erszény az asztalára kerül, ő is kíváncsian megy közelebb, kibontja a zsákot, és számolgatni kezdi a benne található aranyakat. A műveletet hosszabb csend övezi, majd a végén játékosan, de elégedetten mosolyodik el.*
- Alkudozni lefelé szokás, nem felfelé *mondja viccesen. Nem volt elég gerinctelen az árat illetően, pedig az volt a célja, hogy Lazziar visszautasítsa, és megtarthassa a tudását magának, de így most beszélnie kell. Az üzlet az üzlet, ahogy erre fel is hívják a figyelmét.
Hosszan sóhajt, majd a tükörhöz lép, hogy néhány tincset elől szabadon hagyva összekösse a most még szabadon lógó, hosszú hajkoronáját. Persze, ez most csak arra szolgál, hogy valamiféle cselekvéssel elnyomja a stresszt, ami elkezd eluralkodni a történések hatására. Hisz mégiscsak vékony jégen táncol most.*
- Kezdjük a legvégén. Ha azt akarod, hogy bármire is tanítsalak, azért külön fizetsz. Nem ennyit, pár arannyal beérem alkalmanként *kezd bele a válaszaiba, ahogy elkészült a haja. Ekkor már újra Lazziart fürkészi kékjeivel.*
- Ami a nemesi címet illeti, ahogy már mondtam, bárki megkaphatta a címet, aki elég gazdag hozzá, de már nem. A Tanács visszavonta a lehetőséget, ám azokat, akik valamilyen módon bizonyítani tudják nemesi származásukat, azoknak örökké él az ajánlat. A nem artheniori nemesek kérdése jó, én sem tudok rá válaszolni, de ha érdekel, kiderítem neked, mi a helyzet. Csak nem kapóra jönne a lehetőség? *Gyanakodva mosolyodik el, majd újra a tükör felé pillant, hogy igazgassa még egy kicsit az egyik rakoncátlan hajtincset, de aztán újra komoly tekintettel fordul Lazziar felé.*
- És akkor a nevek… Ne is menjünk rögtön túl messzire. Ennek a kócerájnak a tulajdonosa Gatoriel Bogozus. Legalább negyven éve birtokolja ezt a helyet, így mocskosul gazdag lehet, ráadásul szavazati joggal rendelkezik a Népek Tanácsában, szóval befolyásos ember. Az övé a taverna, a fogadó és a fürdőház is. Egyszerű embernek tűnik, sokszor még dolgozni is beáll. Láthattad már a söntés mögött, köpcös, kopaszodó öreg. Azt magam sem tudom eldönteni, hogy a jókedve csak álca csupán, vagy valóban ennyire élvezi-e az életet. Bár annyi pénzzel, amennyi neki lehet, én is csak nevetgélnék. *Itt rövid időre elhallgat, kíváncsian várja kuncsaftja véleményét, elégedettségét és a jeleket, hogy érdemes-e így folytatnia a beszédet, vagy taktikát kell-e váltania.*
5978. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-21 17:19:10
Üzenet elküldve: 2025-06-21 17:19:10
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//A szépség és a tolvaj//
*Annimon rábízza a vezetést. Ki másra is bízhatná? Szegény lánykának most csak Mherydyc az egyetlen támasza és még messze vannak attól, hogy a lány megismerhesse a várost. A fogadó felé veszi az irányt. Az ajtót kinyitja a lány előtt, ahogy az egy úriemberhez illik.*
-Ez itt a Pegazus fogadó.
*Mondja a lánynak. Kezét a lány vállára helyezi, majd elvezeti egy üres asztalhoz, ami az egyik távoli falnál pihen. Csakhamar a fogadós is megjelenik, kezében egy ócska lappal, ami az italokat és ételeket tartalmazza.*
-Jó estét kívánok.
*Mondja a nagydarab fogadós, mély dörmögő, de kedves hangszínnel és átnyújtja nekik a papírlapokat.*
-Válasszák ki mit akarnak enni, majd visszajövök.
*Azzal tovább is áll.*
-Válassz amit csak akarsz, a vendégem vagy.
*Még mielőtt a lány ellenkezhetne gyorsan hozzáteszi.*
-És nem akarok semmi ellenkezést hallani.
*Mosolyog Annimon felé kedvesen.*
*Annimon rábízza a vezetést. Ki másra is bízhatná? Szegény lánykának most csak Mherydyc az egyetlen támasza és még messze vannak attól, hogy a lány megismerhesse a várost. A fogadó felé veszi az irányt. Az ajtót kinyitja a lány előtt, ahogy az egy úriemberhez illik.*
-Ez itt a Pegazus fogadó.
*Mondja a lánynak. Kezét a lány vállára helyezi, majd elvezeti egy üres asztalhoz, ami az egyik távoli falnál pihen. Csakhamar a fogadós is megjelenik, kezében egy ócska lappal, ami az italokat és ételeket tartalmazza.*
-Jó estét kívánok.
*Mondja a nagydarab fogadós, mély dörmögő, de kedves hangszínnel és átnyújtja nekik a papírlapokat.*
-Válasszák ki mit akarnak enni, majd visszajövök.
*Azzal tovább is áll.*
-Válassz amit csak akarsz, a vendégem vagy.
*Még mielőtt a lány ellenkezhetne gyorsan hozzáteszi.*
-És nem akarok semmi ellenkezést hallani.
*Mosolyog Annimon felé kedvesen.*
5977. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-21 10:49:12
Üzenet elküldve: 2025-06-21 10:49:12
Rang: Játékos
IC üzenetek: 300
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 300
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Hamiskás dallamok//
*Merlana, ezért is kedveli ezt az ember nőt. Vagy mondhatni inkább piszkálja kíváncsiságát. Elképesztőnek tartja, hogy a sok esendőbb ember között, akiknek a mindennapi körforgáson kívül más nem jár eszében, Ő, hogy tudott ebből felemelkedni. Bizalmát a nőnek még nem vívta ki annyira, hogy a múltjának a részleteit megossza vele, bár ez kölcsönös. Ez a kapcsolat egyszerű és őszinte igényeken, tán ösztönökön alapul. Pénz gazdát cserél, az élvezeteket pedig megosszák. Legalább is Lazziar sosem volt önző Merlanával, lehet ezért is szakított rá több időt néhány kellemetlenebb vendéggel kapcsolatban. Hogy ő lenne a legnagyobb rajongója talán túlzás, de elismeri sőt tiszteli a nőt. Ami hatalmas szó a férfinál. Ki hitte volna azok a, sokak számára úgy hitt elvesztegetett arany tallérok, most talán megtérülni látszanak.
Persze nincsen üzlet befektetések nélkül. Arany szerzéshez is arany kell, és az szerencsét próbáló alak csak bízhat abban, hogy több fog majd érkezni mint amennyit eldobált.
Abban biztos Merlana megéri a pénzét, ha azokról a szolgáltatásokról van szó, amik a régi ösztönöket elégítik ki. Vajon többre is képes a nő? Tud annyira jól játszani a kártyákkal, hogy egy olyan vadkártyát mint Lazziar is képes megtartani a kezében? Ez majd idővel kiderül.*
- Kérlek.
*Zárja rövidre szarkasztikus hangon. Mindketten pontosan tudják, Merlalának a dicsfény többet ér, mint milyen örömöt okoz a hallgatóknak, vagy kuncsaftjainak. Bár az utóbbiól nem tudja eldönteni, azt ő maga mennyire is élvezi? Vagy pusztán a hatalom érzet az, hogy a férfiakat úgy csavarja az ujjai köré, ahogy neki tetszik? Mindig is érdekes szakmának tartotta nőét.*
- Megfogtál. De pontosan ezért jöttem. Hozzád.
*Viszonozza a gúnyos mosolyt, bár arc rezzenéstelen. Valóban nem tudja milyenek az itteni körök a magaslatban, ebben sejtése Merlanának lehet. Ezért is jött hozzá.*
- Meglepődnél, bár tetszik, hogy ennyire jól ismersz már azóta. Ennyire egy nyitott könyv lennék számodra?
*Szegezi a nőnek a kérdést, továbbra is játékosan, szarkazmussal fűszerezve. Ez számára egy játék, amiben vannak győztesek és vesztesek. Sok érték az életében nincsen amit féltett elveszteni, neki nem az arany a lényeg, az csupán egy eszköz arra, hogy valaki képes legyen beszállni a játékba. Fülét csak az üti meg sértődötten, mikor saját szójáték használja maga ellen a nő. Ekkor tűnik elő szemében, új Lazziarből, a régi, az a kellemetlenebb alak akik az árnyakban lévőkkel tivornyál.*
- Milyen jó, hogy ilyen nagylelkűek vagyunk egymással.
*Jegyzi meg, finoman, mert nem engedheti meg, hogy az új képet amit majd mutatnia kell a nemesek irányába, ha beakar szállni a játékba, az ilyen szófordulatok lerombolják "álcáját".*
- Kétszázötven. Hm.
*Gondolkodik el, játszadozva az összeget említve. Fél szemmel pillant a felé közeledő nőre, és hagyja, hogy a karjait lassan maga köré fonja.*
- Miattam ne aggódj. Térjünk a tárgyra.
* Nyúl a nő kezéhez, hogy azt leemelve nyakából, szájához emelje és udvariasan egy apró csókot lehel rá. Utána lefejti magáról a nő karjait. Mint az előbb is mutatta, nincs szüksége most Merlana érintésére, és lehetséges nem is fog kelleni soha többé. Bár a dallam hiányozni fog neki, azt be kell, hogy vallja saját magának.
Miután kibújik a a nő karjaiból, és kezét lágyan engedi el. Oda lép Merlana asztalához. Matatni kezd utazóköpenyében. Egy súlyos erszényt húz elő, amiben tán több van mint a kívánt összeg. 300 arany talán, ez még borravalóra is elég lesz, Merlana Naerice számára.
. Két kezét pedig előre dőlve letámasztja azt az asztallapra, és nézi az erszényt meredten.*
- Az üzlet az üzlet. És most beszélj. Tudni akarok mindent. Nevek. Kik azok akik a legnagyobb részt szerzik meg a piacon, a tanácsházán. Miben utaznak. Oh ha már a házaikat is említetted. Hol laknak?
*A legvészjóslóbb talán maguk a lakásuk helyének kérdése. Ha minden kötél szakad, szeretné tudni azok az illetők, hol hunyják le a szemüket éjszakára.*
- Illetve nemesi cím, csak az Artheniori nemesek kaphatták vissza a címüket? Más városból érkezők, megvethetik a lábukat itt is egy birtokkal?
*Hangja most mindvégig meglehetősen rideg, határozott volt. Mint aki pontosan tudja mit akar. Feszültnek egyáltalán nem látszik. Céltudatosnak annál inkább.*
- Oh és hajlandó vagyok pár leckét is venni, az illem tanom kissé be van rozsdásodva, de ez nem hiszem meglep.
*Ekkor egyenesedik fel ismét az asztaltól, és a nőhöz fordul egy elégedett mosollyal az arcán.*
*Merlana, ezért is kedveli ezt az ember nőt. Vagy mondhatni inkább piszkálja kíváncsiságát. Elképesztőnek tartja, hogy a sok esendőbb ember között, akiknek a mindennapi körforgáson kívül más nem jár eszében, Ő, hogy tudott ebből felemelkedni. Bizalmát a nőnek még nem vívta ki annyira, hogy a múltjának a részleteit megossza vele, bár ez kölcsönös. Ez a kapcsolat egyszerű és őszinte igényeken, tán ösztönökön alapul. Pénz gazdát cserél, az élvezeteket pedig megosszák. Legalább is Lazziar sosem volt önző Merlanával, lehet ezért is szakított rá több időt néhány kellemetlenebb vendéggel kapcsolatban. Hogy ő lenne a legnagyobb rajongója talán túlzás, de elismeri sőt tiszteli a nőt. Ami hatalmas szó a férfinál. Ki hitte volna azok a, sokak számára úgy hitt elvesztegetett arany tallérok, most talán megtérülni látszanak.
Persze nincsen üzlet befektetések nélkül. Arany szerzéshez is arany kell, és az szerencsét próbáló alak csak bízhat abban, hogy több fog majd érkezni mint amennyit eldobált.
Abban biztos Merlana megéri a pénzét, ha azokról a szolgáltatásokról van szó, amik a régi ösztönöket elégítik ki. Vajon többre is képes a nő? Tud annyira jól játszani a kártyákkal, hogy egy olyan vadkártyát mint Lazziar is képes megtartani a kezében? Ez majd idővel kiderül.*
- Kérlek.
*Zárja rövidre szarkasztikus hangon. Mindketten pontosan tudják, Merlalának a dicsfény többet ér, mint milyen örömöt okoz a hallgatóknak, vagy kuncsaftjainak. Bár az utóbbiól nem tudja eldönteni, azt ő maga mennyire is élvezi? Vagy pusztán a hatalom érzet az, hogy a férfiakat úgy csavarja az ujjai köré, ahogy neki tetszik? Mindig is érdekes szakmának tartotta nőét.*
- Megfogtál. De pontosan ezért jöttem. Hozzád.
*Viszonozza a gúnyos mosolyt, bár arc rezzenéstelen. Valóban nem tudja milyenek az itteni körök a magaslatban, ebben sejtése Merlanának lehet. Ezért is jött hozzá.*
- Meglepődnél, bár tetszik, hogy ennyire jól ismersz már azóta. Ennyire egy nyitott könyv lennék számodra?
*Szegezi a nőnek a kérdést, továbbra is játékosan, szarkazmussal fűszerezve. Ez számára egy játék, amiben vannak győztesek és vesztesek. Sok érték az életében nincsen amit féltett elveszteni, neki nem az arany a lényeg, az csupán egy eszköz arra, hogy valaki képes legyen beszállni a játékba. Fülét csak az üti meg sértődötten, mikor saját szójáték használja maga ellen a nő. Ekkor tűnik elő szemében, új Lazziarből, a régi, az a kellemetlenebb alak akik az árnyakban lévőkkel tivornyál.*
- Milyen jó, hogy ilyen nagylelkűek vagyunk egymással.
*Jegyzi meg, finoman, mert nem engedheti meg, hogy az új képet amit majd mutatnia kell a nemesek irányába, ha beakar szállni a játékba, az ilyen szófordulatok lerombolják "álcáját".*
- Kétszázötven. Hm.
*Gondolkodik el, játszadozva az összeget említve. Fél szemmel pillant a felé közeledő nőre, és hagyja, hogy a karjait lassan maga köré fonja.*
- Miattam ne aggódj. Térjünk a tárgyra.
* Nyúl a nő kezéhez, hogy azt leemelve nyakából, szájához emelje és udvariasan egy apró csókot lehel rá. Utána lefejti magáról a nő karjait. Mint az előbb is mutatta, nincs szüksége most Merlana érintésére, és lehetséges nem is fog kelleni soha többé. Bár a dallam hiányozni fog neki, azt be kell, hogy vallja saját magának.
Miután kibújik a a nő karjaiból, és kezét lágyan engedi el. Oda lép Merlana asztalához. Matatni kezd utazóköpenyében. Egy súlyos erszényt húz elő, amiben tán több van mint a kívánt összeg. 300 arany talán, ez még borravalóra is elég lesz, Merlana Naerice számára.
. Két kezét pedig előre dőlve letámasztja azt az asztallapra, és nézi az erszényt meredten.*- Az üzlet az üzlet. És most beszélj. Tudni akarok mindent. Nevek. Kik azok akik a legnagyobb részt szerzik meg a piacon, a tanácsházán. Miben utaznak. Oh ha már a házaikat is említetted. Hol laknak?
*A legvészjóslóbb talán maguk a lakásuk helyének kérdése. Ha minden kötél szakad, szeretné tudni azok az illetők, hol hunyják le a szemüket éjszakára.*
- Illetve nemesi cím, csak az Artheniori nemesek kaphatták vissza a címüket? Más városból érkezők, megvethetik a lábukat itt is egy birtokkal?
*Hangja most mindvégig meglehetősen rideg, határozott volt. Mint aki pontosan tudja mit akar. Feszültnek egyáltalán nem látszik. Céltudatosnak annál inkább.*
- Oh és hajlandó vagyok pár leckét is venni, az illem tanom kissé be van rozsdásodva, de ez nem hiszem meglep.
*Ekkor egyenesedik fel ismét az asztaltól, és a nőhöz fordul egy elégedett mosollyal az arcán.*
5976. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-21 08:07:29
Üzenet elküldve: 2025-06-21 08:07:29
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 717
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 717
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
//Hamiskás dallamok//
*Lágy mosolyt ejt Lazziar megállapítására, s közben meg sem rezdül, mikor a férfi kezét hirtelen a combjain érzi. Megszokta már az érintéseket, és nem szokása elhúzódni előlük, függetlenül attól, hogy épp jól esik-e neki vagy a hideg rázza tőle. Most sem derül ki, hogy éppen melyik az igaz.*
- Ugyan, édesem, miket nem gondolsz…? Én csupán egy dalnok vagyok, aki azért él, hogy élményt szerezzen a közönségének. *Szerénykedik hamiskásan. Lazziar előtt sosem volt titok, hogy ő mindenben és mindenkiben első sorban a hasznot keresi, és valójában senki és semmi nem fontosabb számára saját magánál. Talán pont ezért kedvelik egymást.
Nem követi tekintetével az elfet, mikor az feláll, és az ablakhoz lép. Látja rajta, hogy nem örül neki, hogy az információért mélyen a zsebébe kell nyúlnia, de ez koránt sem meglepő. Ő inkább a hajával babrál és festett körmeit nézegeti, mintha érdektelen volna a számára, hogy mit gagyarászik neki a másik, de valójában persze nyitott fülekkel figyel minden egyes szavára. Mikor Lazziar eljut a konklúzióig, akkor pillant fel egy gúnyos mosoly kíséretében.*
- Szóval fogalmad sincs, hogy mennyit ér manapság az információ, igaz? Egyébként meglepődnél, hogy mennyi házba be tudnálak juttatni, de annak az árát nem tudnád megfizetni, hogy újra a szabadságomat és a méltóságomat kockáztassam a törvények határainak feszegetésével. *Valahol blöfföl, mert ő is még csak a szárnyait próbálgatja a nemesek között, de ezt elég, ha csak ő tudja.*
- Tulajdonképp mi is az „új Lazziar” a terve? „Szeretnéd megvetni köztük a lábad”, hm? Tudom, hogy jól érzed magad az árnyak között, de a nagykutyák vagy inkább farkasok között fényes nappal, a szemük előtt kell majd elrejtőznöd. Menni fog? *Nem kíváncsi valójában a válaszra, csak el akarja bizonytalanítani a férfit, hisz azok, kikből hiányzik a magabiztosság, könnyebben hajlandóak többet fizetni.*
- Kezdjük magasan a mércét! Kettőszázötven arany, és akárhány kérdésedre válaszolok. *Tényleg nevetségesen elrugaszkodott árral rukkol elő, de egy próbát megér. Nem hinné, hogy Lazziar volna olyan bolond, hogy kifizessen ennyit, de ha mégis, akkor máris pozitív mérleggel távozhat a szobából úgy, hogy az előbb ő fizetett a kalóznak.*
- De, hogy lásd, milyen nagylelkű vagyok, alkuképes az ár. *Végül feláll ő is az ágyról, lágy léptekkel Lazziar mögé somfordál, és ismét a nyakába fonja a karjait, mely érintés kellemes, finom érzést nyújt.*
- Csak előtte nyugodj meg! Feszült vagy, úgy nem lehet üzletelni… *Elmosolyodik, majd egy lágy dallamot kezd halkan dúdolni, ajkait egészen közel tartva a másik hosszú, elf füléhez. Ez a második lépése annak, hogy megpróbálja teljesen összezavarni szegényt.*
*Lágy mosolyt ejt Lazziar megállapítására, s közben meg sem rezdül, mikor a férfi kezét hirtelen a combjain érzi. Megszokta már az érintéseket, és nem szokása elhúzódni előlük, függetlenül attól, hogy épp jól esik-e neki vagy a hideg rázza tőle. Most sem derül ki, hogy éppen melyik az igaz.*
- Ugyan, édesem, miket nem gondolsz…? Én csupán egy dalnok vagyok, aki azért él, hogy élményt szerezzen a közönségének. *Szerénykedik hamiskásan. Lazziar előtt sosem volt titok, hogy ő mindenben és mindenkiben első sorban a hasznot keresi, és valójában senki és semmi nem fontosabb számára saját magánál. Talán pont ezért kedvelik egymást.
Nem követi tekintetével az elfet, mikor az feláll, és az ablakhoz lép. Látja rajta, hogy nem örül neki, hogy az információért mélyen a zsebébe kell nyúlnia, de ez koránt sem meglepő. Ő inkább a hajával babrál és festett körmeit nézegeti, mintha érdektelen volna a számára, hogy mit gagyarászik neki a másik, de valójában persze nyitott fülekkel figyel minden egyes szavára. Mikor Lazziar eljut a konklúzióig, akkor pillant fel egy gúnyos mosoly kíséretében.*
- Szóval fogalmad sincs, hogy mennyit ér manapság az információ, igaz? Egyébként meglepődnél, hogy mennyi házba be tudnálak juttatni, de annak az árát nem tudnád megfizetni, hogy újra a szabadságomat és a méltóságomat kockáztassam a törvények határainak feszegetésével. *Valahol blöfföl, mert ő is még csak a szárnyait próbálgatja a nemesek között, de ezt elég, ha csak ő tudja.*
- Tulajdonképp mi is az „új Lazziar” a terve? „Szeretnéd megvetni köztük a lábad”, hm? Tudom, hogy jól érzed magad az árnyak között, de a nagykutyák vagy inkább farkasok között fényes nappal, a szemük előtt kell majd elrejtőznöd. Menni fog? *Nem kíváncsi valójában a válaszra, csak el akarja bizonytalanítani a férfit, hisz azok, kikből hiányzik a magabiztosság, könnyebben hajlandóak többet fizetni.*
- Kezdjük magasan a mércét! Kettőszázötven arany, és akárhány kérdésedre válaszolok. *Tényleg nevetségesen elrugaszkodott árral rukkol elő, de egy próbát megér. Nem hinné, hogy Lazziar volna olyan bolond, hogy kifizessen ennyit, de ha mégis, akkor máris pozitív mérleggel távozhat a szobából úgy, hogy az előbb ő fizetett a kalóznak.*
- De, hogy lásd, milyen nagylelkű vagyok, alkuképes az ár. *Végül feláll ő is az ágyról, lágy léptekkel Lazziar mögé somfordál, és ismét a nyakába fonja a karjait, mely érintés kellemes, finom érzést nyújt.*
- Csak előtte nyugodj meg! Feszült vagy, úgy nem lehet üzletelni… *Elmosolyodik, majd egy lágy dallamot kezd halkan dúdolni, ajkait egészen közel tartva a másik hosszú, elf füléhez. Ez a második lépése annak, hogy megpróbálja teljesen összezavarni szegényt.*
5975. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-21 00:08:30
Üzenet elküldve: 2025-06-21 00:08:30
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Füst és liliom//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Norennar már mozdítaná a gyújtóeszközt, ujjai rutinosan simulnak a pipára, mikor a nő határozott lendülettel mozdul. Megszokott, de sosem megszokható könnyedséggel veti át egyik lábát a csípője felett, s mire a férfi feleszmél, már ott ül vele szemben, ölében, úgy, hogy testük összeér minden lehetséges ponton. Norennar ösztönösen kissé hátradől, könyökét megfeszíti a hátuk mögötti párnákon, pillantása pedig akaratlanul is végigsimul a nő arcán, nyakán, mellkasán, mintha minden apró részlet újra meg újra rácáfolna arra, hogy valaha is el tudja unni a látványt.
Ahogy a nő két tenyerébe fogja az arcát, ő ösztönösen elmosolyodik. A játékosság a másik tekintetében kiszámíthatatlan, mint a szél, és most is úgy csap le rá, mint egy hirtelen, puha, de elszánt hullám. A közelség annyira szűk, hogy Norennar szinte a saját légzését hallja visszaverődni a nő ajkairól.
Amikor végül odasúgja a maga kis szemtelen megjegyzését, Norennar ajkai enyhén megrezzennek. Már épp formálódna a válasz, már épp a nyelve hegyére ér egy száraz, de szeretetteli visszavágás, amikor az ajkak puhán, gyorsan lezárják. Csók, pecsét, menekülés, egyetlen lendületes mozdulatban. Mire észbe kapna, a nő már ott sincs, már nyújtózik, már elindul a víztál felé.
Norennar egy darabig csak nézi. A pipát újra megemeli, ezúttal komolyabban. Norennar ujjai lassan mozognak a gyújtón, óvatos mozdulattal csihol lángot, majd ráhajol a pipára, hogy életet leheljen a dohányba. Kicsit nehezebb, mint máskor. Talán mert most figyelme nem csak a parázsra koncentrál, hanem arra a látványra is, ahogy a nő bőre megrezzen a vízcseppek alatt. Tekintete végig követő a nő minden mozdulatát, azt a természetes, meztelen eleganciát, ahogyan végigsétál a szobán, mintha a saját birodalmában lenne. Valami furcsán egyszerű derű árad szét a mellkasában. Olyasmi, amit túl sokáig nélkülözött. Nem eufória. Nem is béke. Csak egy ritka, csendes jelenlét.
A pipa füstje lassan telíti meg a szobát, a levegő súlyosabbá válik, mint az előbb. De nem kellemetlenül, inkább megnyugtatóan. Egy-egy pillanatra becsukja a szemét, élvezi a dohány ízét, ahogy keveredik a nő illatával, az ágynemű melegével, a bor szagaival.
Aztán elhangzik a kérdés. Egyszerű. Egyetlen mondat, de olyan, amit eddig egyikük sem ejtett ki hangosan. Norennar tekintete nem fordul rögtön a nő felé. A pipa a szájában marad, de már nem szív bele. A gondolat, amit felidéz a kérdés, túl súlyos ahhoz, hogy a mozdulat rutinszerűen végbemenjen. Néhány másodpercig csak bámul maga elé, a semmibe, a padló repedéseire, az árnyékok lassú változására. Mintha ott keresne választ.
A csönd, ami közéjük ereszkedik, nem kínos. Nem is feszül. Csak várakozik. Olyan, mint az a csend, amit a vihar előtt érez az ember, még nem dördült meg az ég, de már érződik a feszültség a levegőben.
A nő hangja aztán ismét megszólal, ezúttal könnyedebben, valami lezáró gesztusféleként. Norennar csak ekkor vesz egy mélyebb levegőt, lassan kifújja, s a füst szinte kísértetiesen úszik el előtte.*
- Nem tudom *Mondja végül, alig hallhatóan.* - És igazából… engem sem érdekel.
*A hangja semleges, már-már tárgyilagos, de érezni mögötte a letett súlyt. Azt a sok évet, azt a sok döntést, azt a távolságot, amit nemcsak kilométerek, hanem némaság és büszkeség is mélyítettek. Ismét szív egyet a pipából. A füst ezúttal forróbb, kicsit kaparja a torkát, de nem köhög. Inkább csak lehunyja a szemét, és hagyja, hogy az íz, a hő és a csend együtt dolgozzanak benne.
Néhány lélegzetvételnyi szünet után halkabban, de mégis valamivel személyesebben folytatja:*
- Egyedül a húgom… de vele sem tudom, mi lehet.
*A mondat végén megtorpan. Nem akar többet mondani. Nem tud. Nem most. Nem így. A tekintete ezúttal a nő felé fordul, aki közben visszabújt mellé, fejét a hasára hajtva, karjával lágyan öleli körbe. Norennar pillantása végig siklik rajta, megpihen a fejtetőjén, a váll görbületén, a kéz halk mozdulatán.
A pipa lassan lejjebb süllyed a kezében, már nem figyel rá. Az illat továbbra is ott lebeg a levegőben, összekeveredve az éjszakával. A férfi másik keze ösztönösen a nő hajába siklik, lassú, hanyag mozdulattal.
Norennar pár lélegzetvételnyi csend után oldalra fordítja a fejét, kissé elhúzódik, hogy rálásson. Szemei végig pásztázzak a nő arcát, aztán minden különösebb szó vagy gesztus nélkül lassan, de nem kérdőn, inkább természetesen nyújtja felé a pipát. Mintha ez is a közös pillanat része lenne, egy apró ajánlat abból, amit ő épp élvez.
Ha Thea elvenné, nem tesz hozzá semmit. Csak figyeli, ahogy a füst rövid ideig a nő ajkai között táncol, majd elszáll, mintha ezzel is egy újabb közös emléket fújna bele a szobába. Ha nem él vele, csak finoman megvonja a vállát, visszahúzza a pipát és beleszív. A füst ezúttal már nem éget, csak simogat, és lassan beleolvad a lassú, álomszerű éjszakába.
Az ablakon túl már sötétebb a világ, de a szobában még ott dereng a meleg. Nem a mécsesektől, hanem két egymásnak simuló testből és abból a furcsa, törékeny békéből, ami most hosszú idő után először nem csak elképzelhetőnek, hanem valóban létezőnek tűnik.
Norennar válláról lassan ereszkedik le a páncél nélküli figyelem súlya. A füst megül az ajkán, majd újabb, vékony szálban emelkedik fel a mennyezet irányába, mintha ott keresné helyét a már rég elillant szavak között. Szemét lehunyja egy pillanatra, csak annyira, hogy megérezze, mennyire mély a csönd. Aztán a pipa újra ujjai közé simul, és bár az arcán semmi nem változik, a hangja megtöri a sűrű, gondolatokkal telített levegőt.*
- Tudod… *Kezdi, rekedtesen, halkan, aztán oldalra fordítja a fejét, hogy szeme sarkából lássa a nőt.* - Ez lehet, hogy nem a legjobb posztkoitális téma.
*A szája sarka enyhén felfelé mozdul, nem egészen mosoly az, inkább valami fintor és derű közti játékos árnyalat.*
- Még én is tudom. Pedig én vagyok a szociális analfabéta kettőnk közül.
*A hangjában nincs él, csak finoman szőtt gúny, amit inkább magára irányít. A pipa újra az ajkához kerül, de most már nem sürgeti. Élvezi a saját szavait is, mint valami ritka poént, amit nem mások, hanem végre maga is képes értékelni. Egy pillanatra tényleg könnyebb minden, mintha az a mondat, amit kimondott, lehántotta volna a helyzetről a felesleges súlyt, hogy maradhasson csak az, ami még ott lebeg közöttük: valami meleg, puha és bizonytalanul örömteli.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Norennar már mozdítaná a gyújtóeszközt, ujjai rutinosan simulnak a pipára, mikor a nő határozott lendülettel mozdul. Megszokott, de sosem megszokható könnyedséggel veti át egyik lábát a csípője felett, s mire a férfi feleszmél, már ott ül vele szemben, ölében, úgy, hogy testük összeér minden lehetséges ponton. Norennar ösztönösen kissé hátradől, könyökét megfeszíti a hátuk mögötti párnákon, pillantása pedig akaratlanul is végigsimul a nő arcán, nyakán, mellkasán, mintha minden apró részlet újra meg újra rácáfolna arra, hogy valaha is el tudja unni a látványt.
Ahogy a nő két tenyerébe fogja az arcát, ő ösztönösen elmosolyodik. A játékosság a másik tekintetében kiszámíthatatlan, mint a szél, és most is úgy csap le rá, mint egy hirtelen, puha, de elszánt hullám. A közelség annyira szűk, hogy Norennar szinte a saját légzését hallja visszaverődni a nő ajkairól.
Amikor végül odasúgja a maga kis szemtelen megjegyzését, Norennar ajkai enyhén megrezzennek. Már épp formálódna a válasz, már épp a nyelve hegyére ér egy száraz, de szeretetteli visszavágás, amikor az ajkak puhán, gyorsan lezárják. Csók, pecsét, menekülés, egyetlen lendületes mozdulatban. Mire észbe kapna, a nő már ott sincs, már nyújtózik, már elindul a víztál felé.
Norennar egy darabig csak nézi. A pipát újra megemeli, ezúttal komolyabban. Norennar ujjai lassan mozognak a gyújtón, óvatos mozdulattal csihol lángot, majd ráhajol a pipára, hogy életet leheljen a dohányba. Kicsit nehezebb, mint máskor. Talán mert most figyelme nem csak a parázsra koncentrál, hanem arra a látványra is, ahogy a nő bőre megrezzen a vízcseppek alatt. Tekintete végig követő a nő minden mozdulatát, azt a természetes, meztelen eleganciát, ahogyan végigsétál a szobán, mintha a saját birodalmában lenne. Valami furcsán egyszerű derű árad szét a mellkasában. Olyasmi, amit túl sokáig nélkülözött. Nem eufória. Nem is béke. Csak egy ritka, csendes jelenlét.
A pipa füstje lassan telíti meg a szobát, a levegő súlyosabbá válik, mint az előbb. De nem kellemetlenül, inkább megnyugtatóan. Egy-egy pillanatra becsukja a szemét, élvezi a dohány ízét, ahogy keveredik a nő illatával, az ágynemű melegével, a bor szagaival.
Aztán elhangzik a kérdés. Egyszerű. Egyetlen mondat, de olyan, amit eddig egyikük sem ejtett ki hangosan. Norennar tekintete nem fordul rögtön a nő felé. A pipa a szájában marad, de már nem szív bele. A gondolat, amit felidéz a kérdés, túl súlyos ahhoz, hogy a mozdulat rutinszerűen végbemenjen. Néhány másodpercig csak bámul maga elé, a semmibe, a padló repedéseire, az árnyékok lassú változására. Mintha ott keresne választ.
A csönd, ami közéjük ereszkedik, nem kínos. Nem is feszül. Csak várakozik. Olyan, mint az a csend, amit a vihar előtt érez az ember, még nem dördült meg az ég, de már érződik a feszültség a levegőben.
A nő hangja aztán ismét megszólal, ezúttal könnyedebben, valami lezáró gesztusféleként. Norennar csak ekkor vesz egy mélyebb levegőt, lassan kifújja, s a füst szinte kísértetiesen úszik el előtte.*
- Nem tudom *Mondja végül, alig hallhatóan.* - És igazából… engem sem érdekel.
*A hangja semleges, már-már tárgyilagos, de érezni mögötte a letett súlyt. Azt a sok évet, azt a sok döntést, azt a távolságot, amit nemcsak kilométerek, hanem némaság és büszkeség is mélyítettek. Ismét szív egyet a pipából. A füst ezúttal forróbb, kicsit kaparja a torkát, de nem köhög. Inkább csak lehunyja a szemét, és hagyja, hogy az íz, a hő és a csend együtt dolgozzanak benne.
Néhány lélegzetvételnyi szünet után halkabban, de mégis valamivel személyesebben folytatja:*
- Egyedül a húgom… de vele sem tudom, mi lehet.
*A mondat végén megtorpan. Nem akar többet mondani. Nem tud. Nem most. Nem így. A tekintete ezúttal a nő felé fordul, aki közben visszabújt mellé, fejét a hasára hajtva, karjával lágyan öleli körbe. Norennar pillantása végig siklik rajta, megpihen a fejtetőjén, a váll görbületén, a kéz halk mozdulatán.
A pipa lassan lejjebb süllyed a kezében, már nem figyel rá. Az illat továbbra is ott lebeg a levegőben, összekeveredve az éjszakával. A férfi másik keze ösztönösen a nő hajába siklik, lassú, hanyag mozdulattal.
Norennar pár lélegzetvételnyi csend után oldalra fordítja a fejét, kissé elhúzódik, hogy rálásson. Szemei végig pásztázzak a nő arcát, aztán minden különösebb szó vagy gesztus nélkül lassan, de nem kérdőn, inkább természetesen nyújtja felé a pipát. Mintha ez is a közös pillanat része lenne, egy apró ajánlat abból, amit ő épp élvez.
Ha Thea elvenné, nem tesz hozzá semmit. Csak figyeli, ahogy a füst rövid ideig a nő ajkai között táncol, majd elszáll, mintha ezzel is egy újabb közös emléket fújna bele a szobába. Ha nem él vele, csak finoman megvonja a vállát, visszahúzza a pipát és beleszív. A füst ezúttal már nem éget, csak simogat, és lassan beleolvad a lassú, álomszerű éjszakába.
Az ablakon túl már sötétebb a világ, de a szobában még ott dereng a meleg. Nem a mécsesektől, hanem két egymásnak simuló testből és abból a furcsa, törékeny békéből, ami most hosszú idő után először nem csak elképzelhetőnek, hanem valóban létezőnek tűnik.
Norennar válláról lassan ereszkedik le a páncél nélküli figyelem súlya. A füst megül az ajkán, majd újabb, vékony szálban emelkedik fel a mennyezet irányába, mintha ott keresné helyét a már rég elillant szavak között. Szemét lehunyja egy pillanatra, csak annyira, hogy megérezze, mennyire mély a csönd. Aztán a pipa újra ujjai közé simul, és bár az arcán semmi nem változik, a hangja megtöri a sűrű, gondolatokkal telített levegőt.*
- Tudod… *Kezdi, rekedtesen, halkan, aztán oldalra fordítja a fejét, hogy szeme sarkából lássa a nőt.* - Ez lehet, hogy nem a legjobb posztkoitális téma.
*A szája sarka enyhén felfelé mozdul, nem egészen mosoly az, inkább valami fintor és derű közti játékos árnyalat.*
- Még én is tudom. Pedig én vagyok a szociális analfabéta kettőnk közül.
*A hangjában nincs él, csak finoman szőtt gúny, amit inkább magára irányít. A pipa újra az ajkához kerül, de most már nem sürgeti. Élvezi a saját szavait is, mint valami ritka poént, amit nem mások, hanem végre maga is képes értékelni. Egy pillanatra tényleg könnyebb minden, mintha az a mondat, amit kimondott, lehántotta volna a helyzetről a felesleges súlyt, hogy maradhasson csak az, ami még ott lebeg közöttük: valami meleg, puha és bizonytalanul örömteli.*
5974. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-20 19:52:10
Üzenet elküldve: 2025-06-20 19:52:10
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Füst és liliom//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Nem mozdul. Nem is akar. Most, hogy minden elcsendesült, ahogy az ereiben visszalassul a vér, a fülében megszűnik az a dörömbölés, teste végre megpihen, ezt most csak ki akarja élvezni. Biztos benne, hogy csak pár pillanat lesz az egész, de igyekszik nyújtani, amíg lehet. Ahogy a férfi mellé kerül az ujjak újból cirógatnak, de már nem felfedezve, hanem ismerősen járva be a meleg, izzadtságtól nedves bőrt. Mélyen magába szívja ezt az új illatot, amit magán hordoz a saját bőre is. Ez a megélt gyönyör illata, a felszabadulásé. A szemeit lehunyva emeli meg a fejét, hogy apró csókot leheljen a férfi állára. Mikor végül eljön a perc, hogy teljesen elszakadjanak egymástól kelletlenül sóhajt fel, de enged. Lomha mozdulatokkal könyököl fel az ágyon, szemei közben a hátára szegeződnek. Elmosolyodik, majd alsó ajkába harapva zuhan vissza a meggyűrt lepedőre. Elnyúlik, akár a macska, aki az ablakpárkányon hasalva élvezi ki a napsütést. De az ő melengető napja most az obszidián bőrű férfi, aki most képes volt végre meghozni a békét. Legközelebb már csak a víz halk hangjára nyitja fel szemeit. Lustán oldalra fordul, ismét felkönyököl, fejét pedig öklén támasztja meg. Minden szemérmet nélkülözve pillant végig a férfin, egészen az ezüst szín hajtól a talpáig. Lassan, mintha arra készülne, hogy a kép örökké bele égjen.
Ahogy Norennar visszatér a poharakkal együtt, végül ráveszi magát, hogy felüljön. A poharat elveszi, de pár pillanatig csak a benne kavargó vörös italt figyeli, amiről újból a férfira siklanak a sárga szemek. Látja a mozdulataiban a megtartott feszültséget, azt a jól ismert tartást, amiből mindig is szerette volna időnként kiszakítani. Tudja, mindig is tudta, hogy ez szinte lehetetlen küldetés, de az akarat jól érezhetően bujkál benne a mai napig is. De nem mozdul felé, csak egyet kortyol a borból, amit azután kitesz a másik pohár mellé.
A kérdést hallva elmosolyodik, majd kissé megingatja a fejét.*
- Tudod, hogy nem. Szeretem az illatát.
*Azzal végre mozdul. Most határozottan és lendülettel, ahogy feltérdelve veti át egyik lábát a férfi csípője felett, ölében úgy helyezkedve el, hogy szemben legyen vele. A szemeit játékosan húzza össze, ahogy arcát a kezei közé fogja, majd olyan közel hajol, hogy ajkaik között szinte a leheletük sem fér már meg.*
- Amikor pipázol, akkor legalább nem vagy olyan karót nyelt.
*Jegyzi meg pimaszul, majd egy rövid csókot hint az ajkaira, mielőtt ugyan olyan lendülettel távozna, mint amivel érkezett. Le az ágyról, hogy azután egy nyújtózással szerezzen örömet kellemesen megfáradt tagjainak. Azzal maga is a tálhoz sétál, hogy hasonló szertartásos mozdulatokkal mártsa a vízbe a rongyot és frissítse fel vele verejtékes bőrét. Amint végzett, nem tér vissza azonnal a férfihoz. Először a poharat ragadja újra magához, majd a résnyire nyitott ablakhoz sétál. Oldalával a falnak dől és csendben figyeli az égen tündöklő apró, fényes pontokat. Mintha gondolkodna, járna újból az elméje, pedig végre, hosszú idő óta először az majdhogynem üres. Csak a csend zúg jótékonyan benne, amit kiélvez amíg nem köszön rá újból a valóság árnyaltabb oldala. Az, amivel újból rászáll az aggodalom, előbukkannak kérdések, születik némi félsz. Halk sóhaj jelzi, hogy ez az idő lassan ráköszönt, de mielőtt újból szólna szemeit lehunyva kortyol ismét, de most határozottabbat. Mintha csak a szájában gyűlő keserű íztől készülne megszabadulni. Talán nem most kéne, talán hagyni kéne magukat a békében, de túl erősen lüktet benne megannyi kérdés.*
- A családoddal... velük mi van?
*Teszi végül fel az egyszerű kérdést, de az újból előbukkanó sárgák beszédesebbek. Emlékezhetnek mindketten arra, hogy egy ilyen éjszaka évekkel ezelőtt szinte lehetetlen volt. Minden találkozást titokként őriztek, ügyesség kellett hozzá és mérhetetlen ravaszság, akár hazugságok. Emlékszik még a megvető pillantásokra, a szidalmakra, amit akkor kapott, ha mégis lebuktak, ami megerősítette abban, hogy valóban nem való a férfihoz. Elhitették vele, ez pedig ahhoz vezetett, hogy maga mögött hagyjon mindent, ami egykor fontos volt, az egyetlen személyt, aki jelentett valamit.
Az emlék haloványan éleszti fel benne a dühöt, amit akkor érzett, az este pedig túl szép ahhoz, hogy ilyen badarságokkal rontsa el. Így inkább sóhajtva löki el magát az ablaktól, kortyol egy újabbat a borból mielőtt visszatenné az asztalkára, majd a férfin keresztül mászva találja meg újból helyét mellette.*
- Igazából nem is érdekel.
*Zárja inkább le magában a dolgot, ahogy a férfi felé fordulva hajtja fejét a hasára, kezét pedig átveti a csípőjén, gyengéden cirógatva azt.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Nem mozdul. Nem is akar. Most, hogy minden elcsendesült, ahogy az ereiben visszalassul a vér, a fülében megszűnik az a dörömbölés, teste végre megpihen, ezt most csak ki akarja élvezni. Biztos benne, hogy csak pár pillanat lesz az egész, de igyekszik nyújtani, amíg lehet. Ahogy a férfi mellé kerül az ujjak újból cirógatnak, de már nem felfedezve, hanem ismerősen járva be a meleg, izzadtságtól nedves bőrt. Mélyen magába szívja ezt az új illatot, amit magán hordoz a saját bőre is. Ez a megélt gyönyör illata, a felszabadulásé. A szemeit lehunyva emeli meg a fejét, hogy apró csókot leheljen a férfi állára. Mikor végül eljön a perc, hogy teljesen elszakadjanak egymástól kelletlenül sóhajt fel, de enged. Lomha mozdulatokkal könyököl fel az ágyon, szemei közben a hátára szegeződnek. Elmosolyodik, majd alsó ajkába harapva zuhan vissza a meggyűrt lepedőre. Elnyúlik, akár a macska, aki az ablakpárkányon hasalva élvezi ki a napsütést. De az ő melengető napja most az obszidián bőrű férfi, aki most képes volt végre meghozni a békét. Legközelebb már csak a víz halk hangjára nyitja fel szemeit. Lustán oldalra fordul, ismét felkönyököl, fejét pedig öklén támasztja meg. Minden szemérmet nélkülözve pillant végig a férfin, egészen az ezüst szín hajtól a talpáig. Lassan, mintha arra készülne, hogy a kép örökké bele égjen.
Ahogy Norennar visszatér a poharakkal együtt, végül ráveszi magát, hogy felüljön. A poharat elveszi, de pár pillanatig csak a benne kavargó vörös italt figyeli, amiről újból a férfira siklanak a sárga szemek. Látja a mozdulataiban a megtartott feszültséget, azt a jól ismert tartást, amiből mindig is szerette volna időnként kiszakítani. Tudja, mindig is tudta, hogy ez szinte lehetetlen küldetés, de az akarat jól érezhetően bujkál benne a mai napig is. De nem mozdul felé, csak egyet kortyol a borból, amit azután kitesz a másik pohár mellé.
A kérdést hallva elmosolyodik, majd kissé megingatja a fejét.*
- Tudod, hogy nem. Szeretem az illatát.
*Azzal végre mozdul. Most határozottan és lendülettel, ahogy feltérdelve veti át egyik lábát a férfi csípője felett, ölében úgy helyezkedve el, hogy szemben legyen vele. A szemeit játékosan húzza össze, ahogy arcát a kezei közé fogja, majd olyan közel hajol, hogy ajkaik között szinte a leheletük sem fér már meg.*
- Amikor pipázol, akkor legalább nem vagy olyan karót nyelt.
*Jegyzi meg pimaszul, majd egy rövid csókot hint az ajkaira, mielőtt ugyan olyan lendülettel távozna, mint amivel érkezett. Le az ágyról, hogy azután egy nyújtózással szerezzen örömet kellemesen megfáradt tagjainak. Azzal maga is a tálhoz sétál, hogy hasonló szertartásos mozdulatokkal mártsa a vízbe a rongyot és frissítse fel vele verejtékes bőrét. Amint végzett, nem tér vissza azonnal a férfihoz. Először a poharat ragadja újra magához, majd a résnyire nyitott ablakhoz sétál. Oldalával a falnak dől és csendben figyeli az égen tündöklő apró, fényes pontokat. Mintha gondolkodna, járna újból az elméje, pedig végre, hosszú idő óta először az majdhogynem üres. Csak a csend zúg jótékonyan benne, amit kiélvez amíg nem köszön rá újból a valóság árnyaltabb oldala. Az, amivel újból rászáll az aggodalom, előbukkannak kérdések, születik némi félsz. Halk sóhaj jelzi, hogy ez az idő lassan ráköszönt, de mielőtt újból szólna szemeit lehunyva kortyol ismét, de most határozottabbat. Mintha csak a szájában gyűlő keserű íztől készülne megszabadulni. Talán nem most kéne, talán hagyni kéne magukat a békében, de túl erősen lüktet benne megannyi kérdés.*
- A családoddal... velük mi van?
*Teszi végül fel az egyszerű kérdést, de az újból előbukkanó sárgák beszédesebbek. Emlékezhetnek mindketten arra, hogy egy ilyen éjszaka évekkel ezelőtt szinte lehetetlen volt. Minden találkozást titokként őriztek, ügyesség kellett hozzá és mérhetetlen ravaszság, akár hazugságok. Emlékszik még a megvető pillantásokra, a szidalmakra, amit akkor kapott, ha mégis lebuktak, ami megerősítette abban, hogy valóban nem való a férfihoz. Elhitették vele, ez pedig ahhoz vezetett, hogy maga mögött hagyjon mindent, ami egykor fontos volt, az egyetlen személyt, aki jelentett valamit.
Az emlék haloványan éleszti fel benne a dühöt, amit akkor érzett, az este pedig túl szép ahhoz, hogy ilyen badarságokkal rontsa el. Így inkább sóhajtva löki el magát az ablaktól, kortyol egy újabbat a borból mielőtt visszatenné az asztalkára, majd a férfin keresztül mászva találja meg újból helyét mellette.*
- Igazából nem is érdekel.
*Zárja inkább le magában a dolgot, ahogy a férfi felé fordulva hajtja fejét a hasára, kezét pedig átveti a csípőjén, gyengéden cirógatva azt.*
5973. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-20 18:57:34
Üzenet elküldve: 2025-06-20 18:57:34
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Füst és liliom//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Ahogy Norennar végül megmozdul benne, s testük valóban eggyé válik, mintha valami mélyről fakadó csend nyílna ki benne. Nem a hallgatás fajtája ez, amit a kimondatlan szavak hagynak maguk után, hanem az a fajta, ami a békéből születik. A mozdulat nem kérdés, nem bizonytalanság, nem uralkodás, egyszerű, őszinte válasz. Válasz egy kérdésre, amit talán soha nem is mondtak ki, mégis mindig ott volt kettőjük közt, mint az ajtó résében megálló fény.
Érzi, hogyan illeszkedik hozzá, és ahogy mozdul, nem csupán elfogadva, hanem akarva, keresve őt. Norennarban valami megremeg. A test ismeri ezt a közelséget, a régi emlékezet még mindig ott lüktet az izmaiban, de most nem csak a test válaszol. Minden benne rejlő érzés, amit évekkel ezelőtt eltemetett, most puhán, lángnyelvekként bontakozik ki újra. Még sosem volt ennyire világos, hogy Thea jelenléte nem egy másik éjszaka ígérete, hanem annak a pillanatnak a beteljesülése, amelyért túl sokáig tartotta vissza a lélegzetét.
Amikor meghallja a nő sóvárgó hangját, az valahogy mélyebbre hatol, mint amire számított. Nemcsak a vágy, nemcsak a gyönyör, benne van minden eddigi hiány, minden magányos éjjel, minden pillanat, amit elszalasztottak. És ez most nem bosszú az idő ellen, hanem kiengesztelés. Azt a tüzet, amit most érez, nem egyedül gyújtotta meg, ketten építették, türelemmel, vággyal. Amikor a nő hozzá simul, karjai köré fonódnak, ajkai a nyakába rejtenek egy lélegzetet, Norennar úgy érzi, már nem tartozik a kinti világba. Itt van otthon. A meztelen bőrön, a verejtékben, a hajtincsekbe akadt ujjakban.
A pillanat, amikor testük együtt mozdul, nem egyetlen pontba sűrűsödik, hanem folyammá tágul. Ahogy mélyül a ritmus, nem a cél, hanem az út válik fontossá, a közös építkezés, az egymáshoz igazodó ösztönök, a belső egyensúly, amit nem lehet tanítani, csak felismerni, ha egyszer már érezték. És ők érezték. Egyszer régen, aztán elveszítették. Most újra megvan.
Amikor elérkezik az a finom, megremegő végpont, Norennar nem szól. Nem lenne hozzá illő szó. Csak tartja őt, szorosan, minden izmával, minden lélegzetével, úgy, mintha abban az ölelésben képes volna megtartani nemcsak a testet, de mindazt, ami már szavakon túl létezik.
A mozdulat végén Norennar még néhány lélegzetvételnyi ideig mozdulatlan marad. Érzi, ahogy szívverése lassan csillapodik, ahogy bőrén szárad a verejték, s ahogy a nő teste még mindig ott simul alá, meleg, puha és élő. Egy cseppnyi mosoly fut át az arcán, valami belső, zavart öröm nyoma. Majd finoman kifújja a levegőt, és kézfejével letörli a homlokára gyűlt izzadtságot. Lassan, puhán mozdul, hogy ne szakítsa meg a pillanatot. Még mielőtt elhúzódna, odahajol, hogy egy leheletfinom csókot nyomjon a nő vállára.
A következő pillanatban már mellette fekszik, egyik karját óvatosan a nő köré fonja, mellkasát az övéhez simítva. Nem szorítja, inkább csak ott van, jelenlétével, lélegzetével, testének maradék vibrálásával. Egy ideig ő sem mond semmit. Csak piheg, hagyja, hogy minden leülepedjen. Közben keze mintha magától kelne életre, újra felfedező útra indul, de most már nem vággyal, nem céllal. Csak a mozdulat kedvéért. A tenyere fel-alá jár a nő oldalán, combján, hátán, hol az ujjai hegyével, hol teljes kézfejjel. Nem akar ingerelni. Csak élvezni a bőrt, a melegséget, a csendet, és mindazt, amit most végre megérinthet.
A percek így múlnak. Lomhán, puhán, mintha az idő maga is belesüppedt volna az ágy gyűrött lepedőibe. Norennar egyszer csak odahajol, csókot lehel a nő homlokára, majd csendesen, minden különösebb gesztus nélkül kibontakozik az ölelésből. Felül, s a még egyik lábára csúszva maradt nadrágot, ami mostanra inkább jelentéktelen darabként lóg rajta, egy ügyetlen mozdulattal lerugdalja magáról.
Felpillant, majd mezítelen talppal hangtalanul indul meg az asztal irányába. Amikor odaér, szeme egy pillanatra megakad a vizestálban úszkáló borfoltokon. Egy árnyalatnyi fintor jelenik meg arcán, de végül egy vállrándítással nyugtázza a problémát. Ennél fontosabb dolgok is eláztak ma este. Fogja a rongyot, belemártja, majd halkan csavarja ki és áttörli vele mellkasát, nyakát, karját, mintha csak egy szertartás volna, amivel lezárja a test harcát.
Eztán a boroskancsóért nyúl, megtölti a két poharat, majd visszafordul az ágyhoz. Az egyik kupát átnyújtja Theának, a másikkal pedig leül az ágy szélére. Óvatosan emeli a szájához, csak kortyol egyet, majd engedi, hogy a bor végig csorogjon torkán. Elégedetten sóhajt, s a poharat az ágy melletti kis asztalkára helyezi.
Reflexből nyúl a pipájáért – olyan természetességgel, mintha ezzel zárna le minden fontos pillanatot. A mozdulatban van valami békés, mindennapi, mintha a testében őrződne a szokás, de mégis félúton megakad. Lenéz magára, majd sóhajtva áll fel, tekintete a földön heverő nadrágot keresi. Lehajol érte, mozdulata egy pillanatra túlságosan is kiszolgáltatottnak bizonyul. Nem siet, nem szégyenkezik, talán csak a vállán átsuhanó feszültség jelzi, hogy még mindig van benne valami tartás, amit nem tud levetkőzni.
A nadrágból előhalássza a pipát és a gyújtóeszközt, aztán visszatér az ágyra. Ezúttal nem fekszik le teljesen, csak felkönyökölve helyezkedik el úgy, hogy a hátát az ágy támlájának döntse. A pipát kezében forgatja, aztán oldalra pillant, a nőre, még mindig meztelenül, még mindig gyönyörűen.
Nem szívesen töri meg a csendet, de valahol muszáj. Túl sokáig tartották benne a gondolatot, és most már nem akar tovább latolgatni. A pipa a kezében, a nő a karjai mellett, az este még nem múlt el, de valahogy más lett, mint volt. Egyik szemöldökét kissé felvonja, mintha a saját habozását is megmosolyogná, majd végül oldalra pillant, és halkan, mintha csak a levegőbe beszélne.*
- Zavarna, ha most meggyújtanám?
*Kérdezi halkan. Hangja nem tolakodó, nem akar kilépni a közelségből. Csak annyira szólal meg, amennyire muszáj. Mert a csend, ami most körülöleli őket, túl értékes ahhoz, hogy bármi zaj megbontsa.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Ahogy Norennar végül megmozdul benne, s testük valóban eggyé válik, mintha valami mélyről fakadó csend nyílna ki benne. Nem a hallgatás fajtája ez, amit a kimondatlan szavak hagynak maguk után, hanem az a fajta, ami a békéből születik. A mozdulat nem kérdés, nem bizonytalanság, nem uralkodás, egyszerű, őszinte válasz. Válasz egy kérdésre, amit talán soha nem is mondtak ki, mégis mindig ott volt kettőjük közt, mint az ajtó résében megálló fény.
Érzi, hogyan illeszkedik hozzá, és ahogy mozdul, nem csupán elfogadva, hanem akarva, keresve őt. Norennarban valami megremeg. A test ismeri ezt a közelséget, a régi emlékezet még mindig ott lüktet az izmaiban, de most nem csak a test válaszol. Minden benne rejlő érzés, amit évekkel ezelőtt eltemetett, most puhán, lángnyelvekként bontakozik ki újra. Még sosem volt ennyire világos, hogy Thea jelenléte nem egy másik éjszaka ígérete, hanem annak a pillanatnak a beteljesülése, amelyért túl sokáig tartotta vissza a lélegzetét.
Amikor meghallja a nő sóvárgó hangját, az valahogy mélyebbre hatol, mint amire számított. Nemcsak a vágy, nemcsak a gyönyör, benne van minden eddigi hiány, minden magányos éjjel, minden pillanat, amit elszalasztottak. És ez most nem bosszú az idő ellen, hanem kiengesztelés. Azt a tüzet, amit most érez, nem egyedül gyújtotta meg, ketten építették, türelemmel, vággyal. Amikor a nő hozzá simul, karjai köré fonódnak, ajkai a nyakába rejtenek egy lélegzetet, Norennar úgy érzi, már nem tartozik a kinti világba. Itt van otthon. A meztelen bőrön, a verejtékben, a hajtincsekbe akadt ujjakban.
A pillanat, amikor testük együtt mozdul, nem egyetlen pontba sűrűsödik, hanem folyammá tágul. Ahogy mélyül a ritmus, nem a cél, hanem az út válik fontossá, a közös építkezés, az egymáshoz igazodó ösztönök, a belső egyensúly, amit nem lehet tanítani, csak felismerni, ha egyszer már érezték. És ők érezték. Egyszer régen, aztán elveszítették. Most újra megvan.
Amikor elérkezik az a finom, megremegő végpont, Norennar nem szól. Nem lenne hozzá illő szó. Csak tartja őt, szorosan, minden izmával, minden lélegzetével, úgy, mintha abban az ölelésben képes volna megtartani nemcsak a testet, de mindazt, ami már szavakon túl létezik.
A mozdulat végén Norennar még néhány lélegzetvételnyi ideig mozdulatlan marad. Érzi, ahogy szívverése lassan csillapodik, ahogy bőrén szárad a verejték, s ahogy a nő teste még mindig ott simul alá, meleg, puha és élő. Egy cseppnyi mosoly fut át az arcán, valami belső, zavart öröm nyoma. Majd finoman kifújja a levegőt, és kézfejével letörli a homlokára gyűlt izzadtságot. Lassan, puhán mozdul, hogy ne szakítsa meg a pillanatot. Még mielőtt elhúzódna, odahajol, hogy egy leheletfinom csókot nyomjon a nő vállára.
A következő pillanatban már mellette fekszik, egyik karját óvatosan a nő köré fonja, mellkasát az övéhez simítva. Nem szorítja, inkább csak ott van, jelenlétével, lélegzetével, testének maradék vibrálásával. Egy ideig ő sem mond semmit. Csak piheg, hagyja, hogy minden leülepedjen. Közben keze mintha magától kelne életre, újra felfedező útra indul, de most már nem vággyal, nem céllal. Csak a mozdulat kedvéért. A tenyere fel-alá jár a nő oldalán, combján, hátán, hol az ujjai hegyével, hol teljes kézfejjel. Nem akar ingerelni. Csak élvezni a bőrt, a melegséget, a csendet, és mindazt, amit most végre megérinthet.
A percek így múlnak. Lomhán, puhán, mintha az idő maga is belesüppedt volna az ágy gyűrött lepedőibe. Norennar egyszer csak odahajol, csókot lehel a nő homlokára, majd csendesen, minden különösebb gesztus nélkül kibontakozik az ölelésből. Felül, s a még egyik lábára csúszva maradt nadrágot, ami mostanra inkább jelentéktelen darabként lóg rajta, egy ügyetlen mozdulattal lerugdalja magáról.
Felpillant, majd mezítelen talppal hangtalanul indul meg az asztal irányába. Amikor odaér, szeme egy pillanatra megakad a vizestálban úszkáló borfoltokon. Egy árnyalatnyi fintor jelenik meg arcán, de végül egy vállrándítással nyugtázza a problémát. Ennél fontosabb dolgok is eláztak ma este. Fogja a rongyot, belemártja, majd halkan csavarja ki és áttörli vele mellkasát, nyakát, karját, mintha csak egy szertartás volna, amivel lezárja a test harcát.
Eztán a boroskancsóért nyúl, megtölti a két poharat, majd visszafordul az ágyhoz. Az egyik kupát átnyújtja Theának, a másikkal pedig leül az ágy szélére. Óvatosan emeli a szájához, csak kortyol egyet, majd engedi, hogy a bor végig csorogjon torkán. Elégedetten sóhajt, s a poharat az ágy melletti kis asztalkára helyezi.
Reflexből nyúl a pipájáért – olyan természetességgel, mintha ezzel zárna le minden fontos pillanatot. A mozdulatban van valami békés, mindennapi, mintha a testében őrződne a szokás, de mégis félúton megakad. Lenéz magára, majd sóhajtva áll fel, tekintete a földön heverő nadrágot keresi. Lehajol érte, mozdulata egy pillanatra túlságosan is kiszolgáltatottnak bizonyul. Nem siet, nem szégyenkezik, talán csak a vállán átsuhanó feszültség jelzi, hogy még mindig van benne valami tartás, amit nem tud levetkőzni.
A nadrágból előhalássza a pipát és a gyújtóeszközt, aztán visszatér az ágyra. Ezúttal nem fekszik le teljesen, csak felkönyökölve helyezkedik el úgy, hogy a hátát az ágy támlájának döntse. A pipát kezében forgatja, aztán oldalra pillant, a nőre, még mindig meztelenül, még mindig gyönyörűen.
Nem szívesen töri meg a csendet, de valahol muszáj. Túl sokáig tartották benne a gondolatot, és most már nem akar tovább latolgatni. A pipa a kezében, a nő a karjai mellett, az este még nem múlt el, de valahogy más lett, mint volt. Egyik szemöldökét kissé felvonja, mintha a saját habozását is megmosolyogná, majd végül oldalra pillant, és halkan, mintha csak a levegőbe beszélne.*
- Zavarna, ha most meggyújtanám?
*Kérdezi halkan. Hangja nem tolakodó, nem akar kilépni a közelségből. Csak annyira szólal meg, amennyire muszáj. Mert a csend, ami most körülöleli őket, túl értékes ahhoz, hogy bármi zaj megbontsa.*
5972. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-20 18:10:24
Üzenet elküldve: 2025-06-20 18:10:24
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Füst és liliom//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A szobában még nem történt semmi végérvényesen, de már minden eldőlt. Testük egymáshoz simul, az érintések, csókok folytatódnak. Már nem csak felfedeznek, hanem élvezik azt, amit adnak és kapnak is cserébe. Ahogy a férfi ujjai elindulnak a bőrön, az nem csak érintés, hanem egy emlékeztetés egy olyan érzésre, amit már ismer régről, csak az eltelt idő elfelejttette vele. Halk, vágytól izzó sóhajai törik meg a szoba csendjét. Izmai hol megfeszülnek, hol engednek, teste finoman hullámzik a férfi keze alatt. Eddig képes volt uralni az elméjét, irányítani a testét, de azok egy pillanat alatt megadták magukat annak a régen vágyott érzésnek. Annak a férfinak, akiről minden magányosan töltött percben ábrándozott, aki után áhítozott, akiről azt gondolta, hogy sosem kaphatja vissza, s csak múló emlék marad. Akár valami értékes emléktárgy, amit egyszer a polcra tett fel, hogy szem előtt legyen, de az idő végül porral lepte be. Talán éppen így íródott meg a sorsuk, hogy végül rendet tegyenek a polcon és leporolják azt az értékes dolgot.
Combjai egy pillanatra sem ellenkeznek, elválnak egymástól, hogy helyet adjanak a közeledésnek, amiben nem a test hajol meg, hanem a bizalom nyílik ki lassan. Az érintések pedig utat találnak oda, ahol már a vágy rég nem parázslik, hanem vérvörös lángokkal emésztik fel a rá dobott száraz fát. A hangja már nem félszeg sóhajokban tör utat, elégedett, hangos és sóvárgó, amiből érezni lehet, hogy valóban sok idő telt már el azóta, hogy utoljára része lehetett ilyenben. Nem az együttlétben, hanem abban, hogy valaki igazán törődjön vele és valakivel ő maga is szívből akarjon foglalkozni. Éppen ez vezeti ahhoz, hogy maga is cselekedjen. Hogy érintsen, csókoljon. Az ujjak egyszerűen találnak utat a nadrág anyaga alá, hogy ráfonódjanak a férfi vágyának jelenlétére. Nem önzőn, sem sietősen, hanem tisztelve a pillanatot, amelyben ez az ősi, ösztönös nyelv szólal meg. Érintése finom, gyengéd, de igyekszik még jobban szítani a tüzet, ha ez még egyáltalán lehetséges. Már most is fülledtnek érzi a levegőt, a testüket forrónak, szinte izzónak, akár a tűz alján megbújó, hevült széndarab.
Egy pillanatra találkozik tekintetük, s szavak továbbra sem kellenek ahhoz, hogy tudja mi a dolga. Kezét lassan húzza el, gyengéden felcirógatva a mellkasán, hogy végül mindkettőt a férfi nyaka köré fonja. Teste önként, magától nyílik meg előtte. Már nincs semmi, ami arra késztetné, hogy egy kicsit még fogja magát vissza. Ahogy testük egybeér egy pillanatra elakad a lélegzete, ami mögött egy cseppnyi meglepettség bujkál. Nem a mozdulattól, hanem az érzés váltja ki belőle, ahogy a férfi teljesen kitölti. Testük olyan, akár egy kirakós tökéletesen egymásba illő darabja.
A mozdulat amellyel újra és újra belé merül egyszerre súlyos és óvatos, a teste pedig egy pillanatra sem feszül ellene. Lágyul és idomul hozzá. Minden mozdulat a helyén van, mindegyik új réteget hív elő a gyönyörből, amit eszében sincs siettetni, csupán csak engedni. Arcát a férfi nyakába temeti, miközben karjai szorosabban ölelik magához. Saját mozdulatai ráhangolódnak, majd egyé válnak a férfi testével, tudatosan, testből fakadó ösztönnel. A gyönyör nem rántja magával, hanem mélyen növekszik, mint egy mély levegővétel, ami addig feszít belül, még talál magának helyet, amíg nem fér már el többé és utat tör magának. Egy pillanatban, egy remegésben, egy szabadjára engedett nyögésben. Átsuhan a test összes pontján, kiűzve minden maradék feszültséget, mintha egy láthatatlan kéz simítaná ki belőle a múlt apró, megbújó csomóit.
Utána pedig nem marad más, mint a lassan lecsendesülő test, a halk, szabálytalan, kissé kapkodó légzés. Minden, ami eddig feszült benne, most lágyan elterül. Miután pedig készségesen bújik az ölelésbe, már csak a mozdulatlan, levegőt kapkodó test marad. De most nem is kell mozdulni, továbbra sem kell szólni. Csak létezni, benne maradni abban, ami volt, ami még most is ott van. A csendben. A bőrén. A testében. Kettejük között.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A szobában még nem történt semmi végérvényesen, de már minden eldőlt. Testük egymáshoz simul, az érintések, csókok folytatódnak. Már nem csak felfedeznek, hanem élvezik azt, amit adnak és kapnak is cserébe. Ahogy a férfi ujjai elindulnak a bőrön, az nem csak érintés, hanem egy emlékeztetés egy olyan érzésre, amit már ismer régről, csak az eltelt idő elfelejttette vele. Halk, vágytól izzó sóhajai törik meg a szoba csendjét. Izmai hol megfeszülnek, hol engednek, teste finoman hullámzik a férfi keze alatt. Eddig képes volt uralni az elméjét, irányítani a testét, de azok egy pillanat alatt megadták magukat annak a régen vágyott érzésnek. Annak a férfinak, akiről minden magányosan töltött percben ábrándozott, aki után áhítozott, akiről azt gondolta, hogy sosem kaphatja vissza, s csak múló emlék marad. Akár valami értékes emléktárgy, amit egyszer a polcra tett fel, hogy szem előtt legyen, de az idő végül porral lepte be. Talán éppen így íródott meg a sorsuk, hogy végül rendet tegyenek a polcon és leporolják azt az értékes dolgot.
Combjai egy pillanatra sem ellenkeznek, elválnak egymástól, hogy helyet adjanak a közeledésnek, amiben nem a test hajol meg, hanem a bizalom nyílik ki lassan. Az érintések pedig utat találnak oda, ahol már a vágy rég nem parázslik, hanem vérvörös lángokkal emésztik fel a rá dobott száraz fát. A hangja már nem félszeg sóhajokban tör utat, elégedett, hangos és sóvárgó, amiből érezni lehet, hogy valóban sok idő telt már el azóta, hogy utoljára része lehetett ilyenben. Nem az együttlétben, hanem abban, hogy valaki igazán törődjön vele és valakivel ő maga is szívből akarjon foglalkozni. Éppen ez vezeti ahhoz, hogy maga is cselekedjen. Hogy érintsen, csókoljon. Az ujjak egyszerűen találnak utat a nadrág anyaga alá, hogy ráfonódjanak a férfi vágyának jelenlétére. Nem önzőn, sem sietősen, hanem tisztelve a pillanatot, amelyben ez az ősi, ösztönös nyelv szólal meg. Érintése finom, gyengéd, de igyekszik még jobban szítani a tüzet, ha ez még egyáltalán lehetséges. Már most is fülledtnek érzi a levegőt, a testüket forrónak, szinte izzónak, akár a tűz alján megbújó, hevült széndarab.
Egy pillanatra találkozik tekintetük, s szavak továbbra sem kellenek ahhoz, hogy tudja mi a dolga. Kezét lassan húzza el, gyengéden felcirógatva a mellkasán, hogy végül mindkettőt a férfi nyaka köré fonja. Teste önként, magától nyílik meg előtte. Már nincs semmi, ami arra késztetné, hogy egy kicsit még fogja magát vissza. Ahogy testük egybeér egy pillanatra elakad a lélegzete, ami mögött egy cseppnyi meglepettség bujkál. Nem a mozdulattól, hanem az érzés váltja ki belőle, ahogy a férfi teljesen kitölti. Testük olyan, akár egy kirakós tökéletesen egymásba illő darabja.
A mozdulat amellyel újra és újra belé merül egyszerre súlyos és óvatos, a teste pedig egy pillanatra sem feszül ellene. Lágyul és idomul hozzá. Minden mozdulat a helyén van, mindegyik új réteget hív elő a gyönyörből, amit eszében sincs siettetni, csupán csak engedni. Arcát a férfi nyakába temeti, miközben karjai szorosabban ölelik magához. Saját mozdulatai ráhangolódnak, majd egyé válnak a férfi testével, tudatosan, testből fakadó ösztönnel. A gyönyör nem rántja magával, hanem mélyen növekszik, mint egy mély levegővétel, ami addig feszít belül, még talál magának helyet, amíg nem fér már el többé és utat tör magának. Egy pillanatban, egy remegésben, egy szabadjára engedett nyögésben. Átsuhan a test összes pontján, kiűzve minden maradék feszültséget, mintha egy láthatatlan kéz simítaná ki belőle a múlt apró, megbújó csomóit.
Utána pedig nem marad más, mint a lassan lecsendesülő test, a halk, szabálytalan, kissé kapkodó légzés. Minden, ami eddig feszült benne, most lágyan elterül. Miután pedig készségesen bújik az ölelésbe, már csak a mozdulatlan, levegőt kapkodó test marad. De most nem is kell mozdulni, továbbra sem kell szólni. Csak létezni, benne maradni abban, ami volt, ami még most is ott van. A csendben. A bőrén. A testében. Kettejük között.*
5971. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-20 16:47:26
Üzenet elküldve: 2025-06-20 16:47:26
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Füst és liliom//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Ahogy Thea alatta elhelyezkedik, Norennar mozdulatai újra lelassulnak. Nem a habozás, hanem a súly érzete miatt. Mert érzi, milyen törékeny ez a pillanat, és mégis milyen felfoghatatlanul erős. A nő teste alatta, körülötte, és benne is ott van, minden gondolatában, minden kimondatlan vágyban. Szeme a nő arcán időzik, s csak miután megbizonyosodik róla, hogy nincs ellenállás, hogy nincs kétség, hajol le ismét, hogy egy halk csókot leheljen a nyak hajlatába.
Ujjai finoman siklanak a nő testén, könnyedén, mint a szél, ami óvatosan érinti meg a víz tükrét. A bőr alatt izom mozdul, egy alig észlelhető rezdülés, melyből Norennar tudja, hogy jó helyen jár. Keze lassan eléri az utolsó akadályt, a nő fehérneműjének szegélyét. Egy pillanatra megpihen ott, mintha engedélyt kérne, de választ már kapott korábban, a csókban, az ujjakban, a lélegzetek közé rejtett bizalomban.
Lassan, türelmesen húzza le a vékony anyagot, mintha minden centiméter egy külön ünnep volna. A látvány nem zúdul rá, nem ragadja el, inkább szinte áhítattal fogadja, mintha egy álomból felrémlő képet pillantana meg, valamit, amit mindig ismert, de sosem érhetett el eddig. A nő vonalai, a bőrön játszó fény, a mozdulatlanságban rejlő feszültség mind olyan részletek, amelyeket nem birtokolni, csak megérteni lehet és ő most figyelni akar, minden rezdülésben ott lenni.
A férfi tenyerével finoman siklik végig a comb belső oldalán, egészen addig a pontig, ahol a vágy már rég túlfeszítette a türelmet. De még most sem rohan. Hüvelykujjával, majd ujjbegyeivel gyengéd, lassan köröző mozdulatokat végez, alig érintve, inkább csak súrolva a forróságot, ami alóla árad. A nő bőre alatt élet remeg, és ő minden rezdülést érez, mintha a világ e pillanatban csak ebből állna: csöndből, bőrből, sóhajból.
Ujjai időnként beljebb siklanak, de nem mélyen, inkább csak kóstolgatva, kutatva azt a pontot, ahol a test már nem tűrheti tovább az éhséget. A mozdulatok olyanok, mint egy szelíd dallam: ismétlődnek, változnak, majd újra visszatérnek egy ismerős ritmushoz. Néha csak a tenyér melege fedi be a nő ölének meztelenségét, néha az ujjak finom, tétova játékba kezdenek, mint akik már ismerik a választ, de mégis újra fel akarják tenni a kérdést.
Persze eközben a nő sem tétlenkedik. Norennar szinte belesimul az érintésbe, mintha az ujjakat, melyek lassan végig siklanak a bőrén, már régóta ismerné. A nő mozdulatai nem követelőznek, mégis határozottan formálják a jelenlétét, és minden apró simítás nyomán melegség terül szét a testében halk, lassú tűz, ami nem éget, csak puhán átöleli. Ott, ahol a tenyerek megállnak, majd tovább haladnak, valami mélyről jövő borzongás rezdül végig rajta, gerince mentén szinte észrevétlenül. Nem kell szólnia, nem kell mozdulnia; csak hagyja, hogy a figyelmes érintések elmondják helyette mindazt, amit a teste már nem tud elrejteni. Minden újabb mozdulatban ott bujkál a megkönnyebbülés is, mintha valami régen feszülő szorítás enyhülne most, csupán attól, hogy valaki valóban ott van vele, valóban figyel rá. És ez az érzés lassan nemcsak a bőrét, hanem az izmokat, a gondolatokat, sőt még a lélegzetet is megtölti.
Figyel, ahogy a testeik közt áramló feszültség sűrűsödik. A bőr alatti rezdülések, a légzés apróbb változásai, az izmok finom válaszai olyan jelek, amiket nem lehet félreérteni, de nem is akar megfejteni semmit teljes bizonyossággal. Csak jelen van, és engedi, hogy minden mozdulat, minden rezgés a maga idejében bontakozzon ki. Nem sürgeti a választ, nem kér többet, csak hagyja, hogy a közelség önmagáért beszéljen. Az érintései finomodnak, ujjai még időznek a meleg bőrön, mint aki pontosan tudja, hogy a vágy néha épp attól mélyül, ha nem azonnal kap választ, hanem ha ki kell várni, mikor és hogyan nyílik meg az ajtó, amely mögött annyi mindent őriznek.
Szája újra a nő testét keresi, csókokkal hintve be a kulcscsont ívét, majd lejjebb haladva a mellkas vonalán. Egyik karja tartja őt, a másikkal tovább simítja az útvonalat, míg a tenyerével végül újra körbe öleli Thea csípőjét. A pillantása ekkor találkozik újra a nőével. Mély, meleg, és határozott.
Nem kérdez. A csend többet mondana bárminél. És most vagy úgy is mondhatnánk, hogy még mindig nincs szükség a felesleges szavakra.
Teste mozdul, előre hajlik, és amikor végül összeérnek, az nem robbanás, nem vihar. Inkább egy hosszú, kitartott dallam első hangja. Olyan természetességgel simulnak egymásba, mintha mindig is így lettek volna. A férfi mozdulata lassú, mély és figyelmes. Belép egy közös térbe, ahol nincsenek határok. Csak érzések.
A csípője ritmusra mozdul, de ez a ritmus nem az övé, nem is Theáé, hanem valami közös, valami meg nem beszélt, mégis tökéletesen értett zene. Keze a nő hajába siklik, mintha ezzel is tartani akarná, miközben ajkai újra a nyakához érnek, majd a füléhez, halkan, mintha nem lenne szabad túl hangosnak lenni ebben a szentségben.
A testük minden egyes mozdulattal újra és újra megtalálja egymást. Mint két vízfelszín, melyeket ugyanaz a hullám mozgat. A belső feszültség, amelyet eddig csak őriztek, most utat talál, és lassan, rétegenként oldódik fel bennük. Minden egyes lökés egy lépéssel közelebb visz ahhoz a határhoz, ahol már nem lehet különbséget tenni férfi és nő, vágy és szeretet, múlt és jelen között.
Mikor a test végül megfeszül, amikor az utolsó rezdülés már nem is mozdulat, csak egyetlen hosszúra nyúlt pillanat, akkor a férfi csak annyit tesz: magához húzza őt, szorosan, minden gondolat, minden kérdés nélkül. Mintha ebben az egy ölelésben elférne az egész világ.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Ahogy Thea alatta elhelyezkedik, Norennar mozdulatai újra lelassulnak. Nem a habozás, hanem a súly érzete miatt. Mert érzi, milyen törékeny ez a pillanat, és mégis milyen felfoghatatlanul erős. A nő teste alatta, körülötte, és benne is ott van, minden gondolatában, minden kimondatlan vágyban. Szeme a nő arcán időzik, s csak miután megbizonyosodik róla, hogy nincs ellenállás, hogy nincs kétség, hajol le ismét, hogy egy halk csókot leheljen a nyak hajlatába.
Ujjai finoman siklanak a nő testén, könnyedén, mint a szél, ami óvatosan érinti meg a víz tükrét. A bőr alatt izom mozdul, egy alig észlelhető rezdülés, melyből Norennar tudja, hogy jó helyen jár. Keze lassan eléri az utolsó akadályt, a nő fehérneműjének szegélyét. Egy pillanatra megpihen ott, mintha engedélyt kérne, de választ már kapott korábban, a csókban, az ujjakban, a lélegzetek közé rejtett bizalomban.
Lassan, türelmesen húzza le a vékony anyagot, mintha minden centiméter egy külön ünnep volna. A látvány nem zúdul rá, nem ragadja el, inkább szinte áhítattal fogadja, mintha egy álomból felrémlő képet pillantana meg, valamit, amit mindig ismert, de sosem érhetett el eddig. A nő vonalai, a bőrön játszó fény, a mozdulatlanságban rejlő feszültség mind olyan részletek, amelyeket nem birtokolni, csak megérteni lehet és ő most figyelni akar, minden rezdülésben ott lenni.
A férfi tenyerével finoman siklik végig a comb belső oldalán, egészen addig a pontig, ahol a vágy már rég túlfeszítette a türelmet. De még most sem rohan. Hüvelykujjával, majd ujjbegyeivel gyengéd, lassan köröző mozdulatokat végez, alig érintve, inkább csak súrolva a forróságot, ami alóla árad. A nő bőre alatt élet remeg, és ő minden rezdülést érez, mintha a világ e pillanatban csak ebből állna: csöndből, bőrből, sóhajból.
Ujjai időnként beljebb siklanak, de nem mélyen, inkább csak kóstolgatva, kutatva azt a pontot, ahol a test már nem tűrheti tovább az éhséget. A mozdulatok olyanok, mint egy szelíd dallam: ismétlődnek, változnak, majd újra visszatérnek egy ismerős ritmushoz. Néha csak a tenyér melege fedi be a nő ölének meztelenségét, néha az ujjak finom, tétova játékba kezdenek, mint akik már ismerik a választ, de mégis újra fel akarják tenni a kérdést.
Persze eközben a nő sem tétlenkedik. Norennar szinte belesimul az érintésbe, mintha az ujjakat, melyek lassan végig siklanak a bőrén, már régóta ismerné. A nő mozdulatai nem követelőznek, mégis határozottan formálják a jelenlétét, és minden apró simítás nyomán melegség terül szét a testében halk, lassú tűz, ami nem éget, csak puhán átöleli. Ott, ahol a tenyerek megállnak, majd tovább haladnak, valami mélyről jövő borzongás rezdül végig rajta, gerince mentén szinte észrevétlenül. Nem kell szólnia, nem kell mozdulnia; csak hagyja, hogy a figyelmes érintések elmondják helyette mindazt, amit a teste már nem tud elrejteni. Minden újabb mozdulatban ott bujkál a megkönnyebbülés is, mintha valami régen feszülő szorítás enyhülne most, csupán attól, hogy valaki valóban ott van vele, valóban figyel rá. És ez az érzés lassan nemcsak a bőrét, hanem az izmokat, a gondolatokat, sőt még a lélegzetet is megtölti.
Figyel, ahogy a testeik közt áramló feszültség sűrűsödik. A bőr alatti rezdülések, a légzés apróbb változásai, az izmok finom válaszai olyan jelek, amiket nem lehet félreérteni, de nem is akar megfejteni semmit teljes bizonyossággal. Csak jelen van, és engedi, hogy minden mozdulat, minden rezgés a maga idejében bontakozzon ki. Nem sürgeti a választ, nem kér többet, csak hagyja, hogy a közelség önmagáért beszéljen. Az érintései finomodnak, ujjai még időznek a meleg bőrön, mint aki pontosan tudja, hogy a vágy néha épp attól mélyül, ha nem azonnal kap választ, hanem ha ki kell várni, mikor és hogyan nyílik meg az ajtó, amely mögött annyi mindent őriznek.
Szája újra a nő testét keresi, csókokkal hintve be a kulcscsont ívét, majd lejjebb haladva a mellkas vonalán. Egyik karja tartja őt, a másikkal tovább simítja az útvonalat, míg a tenyerével végül újra körbe öleli Thea csípőjét. A pillantása ekkor találkozik újra a nőével. Mély, meleg, és határozott.
Nem kérdez. A csend többet mondana bárminél. És most vagy úgy is mondhatnánk, hogy még mindig nincs szükség a felesleges szavakra.
Teste mozdul, előre hajlik, és amikor végül összeérnek, az nem robbanás, nem vihar. Inkább egy hosszú, kitartott dallam első hangja. Olyan természetességgel simulnak egymásba, mintha mindig is így lettek volna. A férfi mozdulata lassú, mély és figyelmes. Belép egy közös térbe, ahol nincsenek határok. Csak érzések.
A csípője ritmusra mozdul, de ez a ritmus nem az övé, nem is Theáé, hanem valami közös, valami meg nem beszélt, mégis tökéletesen értett zene. Keze a nő hajába siklik, mintha ezzel is tartani akarná, miközben ajkai újra a nyakához érnek, majd a füléhez, halkan, mintha nem lenne szabad túl hangosnak lenni ebben a szentségben.
A testük minden egyes mozdulattal újra és újra megtalálja egymást. Mint két vízfelszín, melyeket ugyanaz a hullám mozgat. A belső feszültség, amelyet eddig csak őriztek, most utat talál, és lassan, rétegenként oldódik fel bennük. Minden egyes lökés egy lépéssel közelebb visz ahhoz a határhoz, ahol már nem lehet különbséget tenni férfi és nő, vágy és szeretet, múlt és jelen között.
Mikor a test végül megfeszül, amikor az utolsó rezdülés már nem is mozdulat, csak egyetlen hosszúra nyúlt pillanat, akkor a férfi csak annyit tesz: magához húzza őt, szorosan, minden gondolat, minden kérdés nélkül. Mintha ebben az egy ölelésben elférne az egész világ.*
5970. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-20 15:07:54
Üzenet elküldve: 2025-06-20 15:07:54
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Füst és liliom//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Kíváncsi, hogy meddig tudják még feszíteni a saját határaikat, lassú, visszafogott érintésekkel, puha csókokkal. Világos a kettejük között gyúlt szenvedély, az is, hogy egymás társaságával készülnek elveszni benne. Szinte vakon is eltalálnak a célig, hisz bejárták már ezt az utat, mégis óvatosak, ha már nem is bizonytalanok. Megerősítést adtak és kaptak is arról, hogy ugyan úgy vágynak a másikra, az érintésekre, mégsem készek egyenesen ugrani bele.
A selyem is enged, ahogy annak gazdája is. Eszében sincs, hogy most bármit is félbeszakítson. Belesimul a férfi kezeibe, ahogy a sajátjai is tovább térképeznek fel. Bejárja a jól ismert vonásokat, a meleg bőrt, kicsit elidőzik a még mindig idegen tetoválásokon. Azokat most nem csak a szemek pillantják, hanem ujjai is lassan járják be. Ahogyan az idegen hegekkel is ismerkedik. Az új varázsa valami jól ismert régiben. Izgalmat ad és kérdéseket vet fel, de nincs most itt az ideje, hogy kíváncsiskodjon. Pillantása visszakerül a világos szemekhez, amiben egy pillanat alatt képes elveszni. Érzi, ahogy zavarba jön attól, amit bennük lát. Attól az ősi ösztöntől, ami rajta is uralkodik, aminek hatására egyszerűen csak átadná magát, hogy közben ő is elvegyen. De ahogy a sajátjaiban is, úgy a férfiéban ott van a türelem, az óvatos gondoskodás. Megérdemlik, hogy igazán kiélvezzék azt, amiről azt hitték örökre elveszett. Visszataláltak egymáshoz egy olyan időben, ahol ezért nem jár szidás, büntetés. Ahol, ha nem is egy a rang, de már nincs érdekeltsége, már nem számít. Ahol most csak ketten számítanak és ez az éjszaka, amiben végre igazán átélhetik mindezt.
Nem hátrál meg az érintésektől, csupán csak aprókat rezdül a teste. A selyem is engedelmeskedik a kéznek, a nő pedig hamarosan kibújik belőle. Más esetben a szíve szakadna meg, hogy az csak ilyen barbár mód végezte be a földön. De az sem érdekelte, hogy borfoltos lesz-e, így most ez sem foglalkoztatja. Norennar mellett ez is csak egy darab anyag, ami nem számít, aminek most elveszett az értéke, mert van valami, valaki, aki sokkal fontosabb az egyszerű anyagisakodásnál.
A férfi tekintetét most nem tudja állni. Ahogy érzi egész testén a pillantásokat, kénytelen lesütni a szemeit, s ahogy az elmúlt időben azt már többször látta a férfitól, ugyan azzal a zavarral tűri először egyik füle mögé fehér tincseit, majd az ujjak tovább siklanak egészen tarkójáig. Most mondana valamit. Bármit, ami egy kicsit megkönnyíti a szívét vagy legalább a ránehezedő zavartságot. De először jött el a mai estén az a pillanat, hogy nem csak nem akar szólni, megtörni a csendet, hanem egyszerűen képtelen rá. Most még egy zavart zagyvaság sem tud felszökni a torkából. Noha ajkai elnyílnak, mintha valóban kész lenne bármit szavakba önteni, de hang végül nem kúszik elő belőle. A próbálkozásra pedig időt sem kap. Újra megérzi magán Norennar érintését, ajkai közül pedig kiszökik egy halk, vágyakozó sóhaj. Mire pedig végre összeszedné a bátorságát a férfi könnyedén veszi karjaiba. Egy pillanatnyi meglepettség csupán, elég ahhoz, hogy a levegő egy pillanatra megakadjon benne. Karjait lazán fonja a nyaka köré, miközben ajkain most újból helyet kap egy halvány mosoly. A szemeiben észrevett tűz, az, ahogy ilyen könnyedén a karjaiba emelte, most még inkább megerősíti benne, hogy mennyire veszélyesen vonzó férfival van dolga. A sóvárgás ettől erősödik, bekúszik minden porcikájába, egyé válik az ereiben tomboló vérrel. Gyengéden simul a férfihoz, a pár lépés alatt pedig akad ideje, hogy kihasználja az utat. Ajkai puhán csókolnak végig az arcán, a fül ívén, majd le a nyak vonalára, míg egyik keze újból az ezüstös hajba simít. Most az elválást sem érzi kegyetlennek, mikor az ágyra ér. Hisz tudja, hogy pillanatok kérdése csak, hogy a férfi visszatérjen hozzá. Arcát a tenyerébe simítja, rövid, finom csókot hint a hüvelykujjra. A másik kéz érintésére jól eső borzongás fut végig a bőrén, minek hatására halk sóhaj szakad fel a tüdejéből. Amikor a gyengéd simítást megfékezi az utolsó darab ruhánál a sárgák újból felkeresik Norennar tekintetét. Továbbra sem szól, de nem is vár a válasszal, ami csupán csak egy alig észrevehető bólintásban ölt testet. Az ugyan úgy fölösleges ronggyá válik, ahogy a fekete ing, a selyem és az előbb a padlón koppanó bakancs is. Ahogy a nadrág is, amitől még nem fosztotta meg a férfit, de a finom ujjak igyekeznek ezt is hamar megoldani. Noha az önuralom szikrája még izzik benne, a türelmetlenség egyre inkább szétterjed az ereiben. Kapni akar és adni. Élvezni és maga is élvezetet nyújtani. Feleleveníteni azt, amit már ismer, és megismerni azt, ami még új a számára.
Kezei finoman cirógatnak a vállaira, majd gyengéden simítanak le a mellkason, újból a nadrág széléhez találva le. Ő most egy pillantással sem kér engedélyt, nem várnak a mozdulatai. Egyszerűen, s most valamivel határozottabban, gyorsabban oldja szét teljesen a nadrágot, hogy az végleg ellazuljon a férfi bőrétől.
Forró ajkai közben újra felkutatják a férfiét, most viszont hosszabban tapadva rá. Érzi a benne feszülő éhséget, amit ebben a csókban meg is akar mutatni kedvesének, hogy megadja az utolsó biztosítékot arra, hogy nincs szükség már kérdésekre, felesleges engedélykérésekre.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Kíváncsi, hogy meddig tudják még feszíteni a saját határaikat, lassú, visszafogott érintésekkel, puha csókokkal. Világos a kettejük között gyúlt szenvedély, az is, hogy egymás társaságával készülnek elveszni benne. Szinte vakon is eltalálnak a célig, hisz bejárták már ezt az utat, mégis óvatosak, ha már nem is bizonytalanok. Megerősítést adtak és kaptak is arról, hogy ugyan úgy vágynak a másikra, az érintésekre, mégsem készek egyenesen ugrani bele.
A selyem is enged, ahogy annak gazdája is. Eszében sincs, hogy most bármit is félbeszakítson. Belesimul a férfi kezeibe, ahogy a sajátjai is tovább térképeznek fel. Bejárja a jól ismert vonásokat, a meleg bőrt, kicsit elidőzik a még mindig idegen tetoválásokon. Azokat most nem csak a szemek pillantják, hanem ujjai is lassan járják be. Ahogyan az idegen hegekkel is ismerkedik. Az új varázsa valami jól ismert régiben. Izgalmat ad és kérdéseket vet fel, de nincs most itt az ideje, hogy kíváncsiskodjon. Pillantása visszakerül a világos szemekhez, amiben egy pillanat alatt képes elveszni. Érzi, ahogy zavarba jön attól, amit bennük lát. Attól az ősi ösztöntől, ami rajta is uralkodik, aminek hatására egyszerűen csak átadná magát, hogy közben ő is elvegyen. De ahogy a sajátjaiban is, úgy a férfiéban ott van a türelem, az óvatos gondoskodás. Megérdemlik, hogy igazán kiélvezzék azt, amiről azt hitték örökre elveszett. Visszataláltak egymáshoz egy olyan időben, ahol ezért nem jár szidás, büntetés. Ahol, ha nem is egy a rang, de már nincs érdekeltsége, már nem számít. Ahol most csak ketten számítanak és ez az éjszaka, amiben végre igazán átélhetik mindezt.
Nem hátrál meg az érintésektől, csupán csak aprókat rezdül a teste. A selyem is engedelmeskedik a kéznek, a nő pedig hamarosan kibújik belőle. Más esetben a szíve szakadna meg, hogy az csak ilyen barbár mód végezte be a földön. De az sem érdekelte, hogy borfoltos lesz-e, így most ez sem foglalkoztatja. Norennar mellett ez is csak egy darab anyag, ami nem számít, aminek most elveszett az értéke, mert van valami, valaki, aki sokkal fontosabb az egyszerű anyagisakodásnál.
A férfi tekintetét most nem tudja állni. Ahogy érzi egész testén a pillantásokat, kénytelen lesütni a szemeit, s ahogy az elmúlt időben azt már többször látta a férfitól, ugyan azzal a zavarral tűri először egyik füle mögé fehér tincseit, majd az ujjak tovább siklanak egészen tarkójáig. Most mondana valamit. Bármit, ami egy kicsit megkönnyíti a szívét vagy legalább a ránehezedő zavartságot. De először jött el a mai estén az a pillanat, hogy nem csak nem akar szólni, megtörni a csendet, hanem egyszerűen képtelen rá. Most még egy zavart zagyvaság sem tud felszökni a torkából. Noha ajkai elnyílnak, mintha valóban kész lenne bármit szavakba önteni, de hang végül nem kúszik elő belőle. A próbálkozásra pedig időt sem kap. Újra megérzi magán Norennar érintését, ajkai közül pedig kiszökik egy halk, vágyakozó sóhaj. Mire pedig végre összeszedné a bátorságát a férfi könnyedén veszi karjaiba. Egy pillanatnyi meglepettség csupán, elég ahhoz, hogy a levegő egy pillanatra megakadjon benne. Karjait lazán fonja a nyaka köré, miközben ajkain most újból helyet kap egy halvány mosoly. A szemeiben észrevett tűz, az, ahogy ilyen könnyedén a karjaiba emelte, most még inkább megerősíti benne, hogy mennyire veszélyesen vonzó férfival van dolga. A sóvárgás ettől erősödik, bekúszik minden porcikájába, egyé válik az ereiben tomboló vérrel. Gyengéden simul a férfihoz, a pár lépés alatt pedig akad ideje, hogy kihasználja az utat. Ajkai puhán csókolnak végig az arcán, a fül ívén, majd le a nyak vonalára, míg egyik keze újból az ezüstös hajba simít. Most az elválást sem érzi kegyetlennek, mikor az ágyra ér. Hisz tudja, hogy pillanatok kérdése csak, hogy a férfi visszatérjen hozzá. Arcát a tenyerébe simítja, rövid, finom csókot hint a hüvelykujjra. A másik kéz érintésére jól eső borzongás fut végig a bőrén, minek hatására halk sóhaj szakad fel a tüdejéből. Amikor a gyengéd simítást megfékezi az utolsó darab ruhánál a sárgák újból felkeresik Norennar tekintetét. Továbbra sem szól, de nem is vár a válasszal, ami csupán csak egy alig észrevehető bólintásban ölt testet. Az ugyan úgy fölösleges ronggyá válik, ahogy a fekete ing, a selyem és az előbb a padlón koppanó bakancs is. Ahogy a nadrág is, amitől még nem fosztotta meg a férfit, de a finom ujjak igyekeznek ezt is hamar megoldani. Noha az önuralom szikrája még izzik benne, a türelmetlenség egyre inkább szétterjed az ereiben. Kapni akar és adni. Élvezni és maga is élvezetet nyújtani. Feleleveníteni azt, amit már ismer, és megismerni azt, ami még új a számára.
Kezei finoman cirógatnak a vállaira, majd gyengéden simítanak le a mellkason, újból a nadrág széléhez találva le. Ő most egy pillantással sem kér engedélyt, nem várnak a mozdulatai. Egyszerűen, s most valamivel határozottabban, gyorsabban oldja szét teljesen a nadrágot, hogy az végleg ellazuljon a férfi bőrétől.
Forró ajkai közben újra felkutatják a férfiét, most viszont hosszabban tapadva rá. Érzi a benne feszülő éhséget, amit ebben a csókban meg is akar mutatni kedvesének, hogy megadja az utolsó biztosítékot arra, hogy nincs szükség már kérdésekre, felesleges engedélykérésekre.*
5969. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-20 13:41:59
Üzenet elküldve: 2025-06-20 13:41:59
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Füst és liliom//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Norennar nem mozdul, amikor Thea ujjai hozzáérnek. Az érintés puhasága, a nedvesség nyoma a szakállán úgy hat rá, mint egy emlék, ami túl hirtelen tér vissza, nem fájón, inkább megmagyarázhatatlan gyengédséggel. Csak nézi a nőt. A mozdulatlanság nem tétlenség: feszültség van benne, figyelem, egyfajta szinte áhítatos készenlét. Nem szól semmit. A szó most túl kicsi lenne, jelentéktelen s túl durva ehhez a finomsághoz.
Amikor Thea végül szembe fordul, Norennar tekintete nem kerüli az övét. A világos szempár nyugodtan és nyíltan tartja a nőét, de benne van valami nehezen körülírható rezgés, nem bizonytalanság, hanem a vágy elemi, ősi sodrása. Ahogy a nő kezei végigsiklanak a mellkasán, a testében megfeszül valami, de nem védekezően. Csak figyel. Engedi, hogy a másik keze megismerje újra azt, ami valaha már az övé volt. Nem sürgeti,csak hagyja, hogy a nő térképet rajzoljon belőle, újból, máshogy.
Mikor a csók a mellkasára ér, a légzése megbicsaklik. Mélyebbre húzza a levegőt, mintha azt remélné, így tovább tart ez az egyetlen mozdulat. Egyik keze a nő oldalára simul, hüvelykujja finoman követi a bordák ívét, a másik keze a lapockánál áll meg. Nem szorítja, nem húzza, csak tartja. Mintha ez volna az a kapaszkodó, ami most nem engedheti, hogy ez a pillanat kihulljon közülük.
Ahogy Thea kezei egyre lejjebb siklanak, Norennar teste követi a mozdulatokat egy leheletnyi előrehajlással, mintha ezzel is közelebb akarna kerülni, de még mindig csak a türelem határain belül. Amikor a nő ujjai a nadrág gombjához érnek, a férfi lélegzete elnehezül, mégsem mozdul. Csak a tekintete válik mélyebbé, figyelmesebbé. Kezei szinte egyszerre mozdulnak. Az egyik lassan a nő hátára siklik, az anyagot követve a lapockától lefelé, míg a másik előbb a karján keresztül csúszik, majd a pántot veszi célba.
Nem siet. A selyem anyag úgy siklik le a nő válláról, mintha magától döntött volna úgy, hogy már nincs dolga ott. Norennar nem néz el, nem habozik. Csak figyel, gyönyörködve, hangtalanul. A szeme sarkában ott bujkál valami halvány, meleg derű.
Amikor lehajol, ajkai újból a nő vállát találják meg. A csók lassú, óvatos, és bár hosszabban időzik a bőrön, mint előzőleg, nagyobb felületet fed le újabb és újabb csókok özönével. Mint aki nem akar elszakadni tőle. A keze finoman megemelkedik, hogy hüvelykujjával kövesse a ajkai útját, az érintés alig érezhető, mégis teljes figyelemmel teli.
A teste most már szinte teljesen a nőéhez simul, de még mindig van benne valami visszafogott önuralom. A mellkasa lassan emelkedik és süllyed, a lélegzete összesimul Theáéval. A keze a hasára siklik, aztán oldalról körbeöleli, mintha most már nem csak jelen akarna lenni, hanem emlékezni is.
A másik kéz eközben újra a nő vállára téved, ahol a pánt már nincs jelen. Hüvelykujjával a kulcscsont ívén időzik, mielőtt a nyak vonalán felfelé indulna, végig a hajtő mentén. Egyetlen ujj mozdulata az egész, mégis olyan, mintha egész gondolatsorokat írná le vele.
Ahogy a nő elidőzik az arcánál, az érintés nem tüzeli, inkább megnyitja benne azt a mély, hangtalan érzést, amit már régen eltemetett. A tenyerének melege a nő oldalán tartja őt a jelenben, míg a másik keze lassan újra lejjebb siklik, most már a combon át, az anyagon keresztül érzékelve az izom játékát, a mozdulat apró remegését. Amikor a nő újra csókolja, csak egy rövid, alig érezhető sóhaj szakad fel belőle, amit csak azok hallanak, akik egészen közel vannak.
Ha Thea nem ellenkezik, Norennar keze finom mozdulatokkal továbbindul. A comb ívét követve óvatosan gyűri az anyagot, míg végül lesegíti a selyemruhát a nőről. Nem kapkod, minden mozdulatában ott a figyelem. Amikor a ruha végleg a padlóra hull, hátrébb lép fél lépést, és csak nézi őt. A szemében nincs sem mohóság, sem követelőzés, csak egy szinte áhítatos csend.
A tekintete végigsiklik a nő testén, felfedezve azt, amit már egyszer ismert, de most újra felfedezhet. A fény megcsillan a bőrön, az árnyék megrajzolja az íveket, és Norennar pillantása lassan, türelmesen időzik el minden vonalon. Nem csak a szépséget látja, azt is, de több ennél. A törékenységet, a bizalmat, az emléket, amit most a test hordoz.
Lassan nyúl előre, hogy ujjbegyével végigsimítson a nő oldalán, a bordák ívén át a csípő felé, majd onnan vissza. Mintha csak emlékezne a bőr alatti térképre, amit valaha már bejárt. És mikor újra közelebb lép, mozdulatai nem válnak sürgetővé, inkább egyre mélyebben gyökereznek a pillanatban. A vágy már nem parázs, hanem tűz, de még mindig nem perzsel. Csak melegít. Ott ég kettejük között, halk, egyenletes lobogással, és minden mozdulatban ott lüktet: most már nincsenek kérdések. Csak válaszok.
Egyetlen pillanat alatt változik meg minden. Norennar tekintetében hirtelen lobban fel valami ősi, ösztönös tűz. A gyengédség nem szűnik meg, de átvált, mélyül, sűrűsödik. Mielőtt a nő bármit is mondhatna, a férfi már mozdul. Megfeszülnek az izmai, és karjaiba zárja Theát, mintha súlya nem is létezne. Nem erőből teszi, inkább egyfajta elszánt, ösztönös természetességgel, ahogy valaki egy rég áhított álmot zár magához.
Léptei halkak, de határozottak. A nadrágja közben kissé lejjebb csusszan, de tekintve, hogy a nő gondoskodott arról, hogy legyen ami még megfogja, nem zavartatja magát. A mozgásában van valami fojtott sűrű indulat, ami most nem enged a zavarnak vagy a hiúságnak helyet. Mintha a teste minden részlete a nő jelenlétére válaszolna, ösztönösen, megállíthatatlanul. Az ágyhoz érve lassan, szinte áhítattal teszi le Theát. Nem dobja, nem ejti, inkább úgy helyezi el, mint valami becses kincset, amit meg kell őrizni. A pillantása még mindig a nő testén időzik. Lerugdalja elnyűtt csizmáit. Gyors, egyszerű mozdulat, mintha a testének már nem volna türelme a felesleges időpocsékolásokhoz. Ezt követően követi kedvesét s maga is felmászik az ágyra. Nem kerekedik a másik fölé hirtelen, inkább egy lassú, biztos közeledéssel jut el oda, ahol lenni akar.
Fölé hajol, tenyere finoman simul a nő arcára. A hüvelykujja az ajkakon időzik egy kicsit, azokon az édes ajkakon... Érzi a melegséget, a lehelet apró rezdüléseit. A tekintete eközben sem rebben el, figyeli Theát, mintha minden apró mozdulatban olvasni próbálna.
A keze ezután lassan elindul lefelé, először a nyakat követi, majd lejjebb csúszik a kulcscsonton át, végig a mellek közti vonalon. A mozdulat nem tolakodó, de nem is határozatlan. Nem enged teret kételynek vagy bizonytalanságnak. A tenyér követi a test ívét, a has lágy vonalát, mígnem megáll a fehérnemű szegélyénél. Itt egy pillanatra megpihen, mintha végül mégis csak engedélyt kérne. Nem szavakkal, nem tekintettel, hanem pusztán azzal, hogy vár, tovább füllesztve az amúgy sem könnyű pillanatot. A csend ismét beszél helyettük, és minden érintés válaszként szolgál arra, amit nem kell kimondani.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Norennar nem mozdul, amikor Thea ujjai hozzáérnek. Az érintés puhasága, a nedvesség nyoma a szakállán úgy hat rá, mint egy emlék, ami túl hirtelen tér vissza, nem fájón, inkább megmagyarázhatatlan gyengédséggel. Csak nézi a nőt. A mozdulatlanság nem tétlenség: feszültség van benne, figyelem, egyfajta szinte áhítatos készenlét. Nem szól semmit. A szó most túl kicsi lenne, jelentéktelen s túl durva ehhez a finomsághoz.
Amikor Thea végül szembe fordul, Norennar tekintete nem kerüli az övét. A világos szempár nyugodtan és nyíltan tartja a nőét, de benne van valami nehezen körülírható rezgés, nem bizonytalanság, hanem a vágy elemi, ősi sodrása. Ahogy a nő kezei végigsiklanak a mellkasán, a testében megfeszül valami, de nem védekezően. Csak figyel. Engedi, hogy a másik keze megismerje újra azt, ami valaha már az övé volt. Nem sürgeti,csak hagyja, hogy a nő térképet rajzoljon belőle, újból, máshogy.
Mikor a csók a mellkasára ér, a légzése megbicsaklik. Mélyebbre húzza a levegőt, mintha azt remélné, így tovább tart ez az egyetlen mozdulat. Egyik keze a nő oldalára simul, hüvelykujja finoman követi a bordák ívét, a másik keze a lapockánál áll meg. Nem szorítja, nem húzza, csak tartja. Mintha ez volna az a kapaszkodó, ami most nem engedheti, hogy ez a pillanat kihulljon közülük.
Ahogy Thea kezei egyre lejjebb siklanak, Norennar teste követi a mozdulatokat egy leheletnyi előrehajlással, mintha ezzel is közelebb akarna kerülni, de még mindig csak a türelem határain belül. Amikor a nő ujjai a nadrág gombjához érnek, a férfi lélegzete elnehezül, mégsem mozdul. Csak a tekintete válik mélyebbé, figyelmesebbé. Kezei szinte egyszerre mozdulnak. Az egyik lassan a nő hátára siklik, az anyagot követve a lapockától lefelé, míg a másik előbb a karján keresztül csúszik, majd a pántot veszi célba.
Nem siet. A selyem anyag úgy siklik le a nő válláról, mintha magától döntött volna úgy, hogy már nincs dolga ott. Norennar nem néz el, nem habozik. Csak figyel, gyönyörködve, hangtalanul. A szeme sarkában ott bujkál valami halvány, meleg derű.
Amikor lehajol, ajkai újból a nő vállát találják meg. A csók lassú, óvatos, és bár hosszabban időzik a bőrön, mint előzőleg, nagyobb felületet fed le újabb és újabb csókok özönével. Mint aki nem akar elszakadni tőle. A keze finoman megemelkedik, hogy hüvelykujjával kövesse a ajkai útját, az érintés alig érezhető, mégis teljes figyelemmel teli.
A teste most már szinte teljesen a nőéhez simul, de még mindig van benne valami visszafogott önuralom. A mellkasa lassan emelkedik és süllyed, a lélegzete összesimul Theáéval. A keze a hasára siklik, aztán oldalról körbeöleli, mintha most már nem csak jelen akarna lenni, hanem emlékezni is.
A másik kéz eközben újra a nő vállára téved, ahol a pánt már nincs jelen. Hüvelykujjával a kulcscsont ívén időzik, mielőtt a nyak vonalán felfelé indulna, végig a hajtő mentén. Egyetlen ujj mozdulata az egész, mégis olyan, mintha egész gondolatsorokat írná le vele.
Ahogy a nő elidőzik az arcánál, az érintés nem tüzeli, inkább megnyitja benne azt a mély, hangtalan érzést, amit már régen eltemetett. A tenyerének melege a nő oldalán tartja őt a jelenben, míg a másik keze lassan újra lejjebb siklik, most már a combon át, az anyagon keresztül érzékelve az izom játékát, a mozdulat apró remegését. Amikor a nő újra csókolja, csak egy rövid, alig érezhető sóhaj szakad fel belőle, amit csak azok hallanak, akik egészen közel vannak.
Ha Thea nem ellenkezik, Norennar keze finom mozdulatokkal továbbindul. A comb ívét követve óvatosan gyűri az anyagot, míg végül lesegíti a selyemruhát a nőről. Nem kapkod, minden mozdulatában ott a figyelem. Amikor a ruha végleg a padlóra hull, hátrébb lép fél lépést, és csak nézi őt. A szemében nincs sem mohóság, sem követelőzés, csak egy szinte áhítatos csend.
A tekintete végigsiklik a nő testén, felfedezve azt, amit már egyszer ismert, de most újra felfedezhet. A fény megcsillan a bőrön, az árnyék megrajzolja az íveket, és Norennar pillantása lassan, türelmesen időzik el minden vonalon. Nem csak a szépséget látja, azt is, de több ennél. A törékenységet, a bizalmat, az emléket, amit most a test hordoz.
Lassan nyúl előre, hogy ujjbegyével végigsimítson a nő oldalán, a bordák ívén át a csípő felé, majd onnan vissza. Mintha csak emlékezne a bőr alatti térképre, amit valaha már bejárt. És mikor újra közelebb lép, mozdulatai nem válnak sürgetővé, inkább egyre mélyebben gyökereznek a pillanatban. A vágy már nem parázs, hanem tűz, de még mindig nem perzsel. Csak melegít. Ott ég kettejük között, halk, egyenletes lobogással, és minden mozdulatban ott lüktet: most már nincsenek kérdések. Csak válaszok.
Egyetlen pillanat alatt változik meg minden. Norennar tekintetében hirtelen lobban fel valami ősi, ösztönös tűz. A gyengédség nem szűnik meg, de átvált, mélyül, sűrűsödik. Mielőtt a nő bármit is mondhatna, a férfi már mozdul. Megfeszülnek az izmai, és karjaiba zárja Theát, mintha súlya nem is létezne. Nem erőből teszi, inkább egyfajta elszánt, ösztönös természetességgel, ahogy valaki egy rég áhított álmot zár magához.
Léptei halkak, de határozottak. A nadrágja közben kissé lejjebb csusszan, de tekintve, hogy a nő gondoskodott arról, hogy legyen ami még megfogja, nem zavartatja magát. A mozgásában van valami fojtott sűrű indulat, ami most nem enged a zavarnak vagy a hiúságnak helyet. Mintha a teste minden részlete a nő jelenlétére válaszolna, ösztönösen, megállíthatatlanul. Az ágyhoz érve lassan, szinte áhítattal teszi le Theát. Nem dobja, nem ejti, inkább úgy helyezi el, mint valami becses kincset, amit meg kell őrizni. A pillantása még mindig a nő testén időzik. Lerugdalja elnyűtt csizmáit. Gyors, egyszerű mozdulat, mintha a testének már nem volna türelme a felesleges időpocsékolásokhoz. Ezt követően követi kedvesét s maga is felmászik az ágyra. Nem kerekedik a másik fölé hirtelen, inkább egy lassú, biztos közeledéssel jut el oda, ahol lenni akar.
Fölé hajol, tenyere finoman simul a nő arcára. A hüvelykujja az ajkakon időzik egy kicsit, azokon az édes ajkakon... Érzi a melegséget, a lehelet apró rezdüléseit. A tekintete eközben sem rebben el, figyeli Theát, mintha minden apró mozdulatban olvasni próbálna.
A keze ezután lassan elindul lefelé, először a nyakat követi, majd lejjebb csúszik a kulcscsonton át, végig a mellek közti vonalon. A mozdulat nem tolakodó, de nem is határozatlan. Nem enged teret kételynek vagy bizonytalanságnak. A tenyér követi a test ívét, a has lágy vonalát, mígnem megáll a fehérnemű szegélyénél. Itt egy pillanatra megpihen, mintha végül mégis csak engedélyt kérne. Nem szavakkal, nem tekintettel, hanem pusztán azzal, hogy vár, tovább füllesztve az amúgy sem könnyű pillanatot. A csend ismét beszél helyettük, és minden érintés válaszként szolgál arra, amit nem kell kimondani.*
5968. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-20 13:00:30
Üzenet elküldve: 2025-06-20 13:00:30
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 276
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 276
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A tőr törvénye//
*Henadryna egy fura alak. Kevés dologtól fél, talán inkább a tart szó lenne a találó. Félelmei fő forrása saját maga és múltja. Tudja hogy vérében van a gyilkolás, ezért is magabiztos, főbb félelme inkább abban rejlik, hogy mi van ha egyszer belekóstol abba az érzésbe, hogy valakinek az élete a kezében van és még többet akar majd. Ezt a félelmét le kell győzni, ha tényleg komolyan akarja folytatni az életnek nevezett játszmát. A mágia tanulása elég tapasztalatot adott már neki az önkontrollra, most lehet ez egy újabb mérföld kővé fog válni. Feszülten figyel a férfire, várva a választ, de az nem akar gyorsan válaszolni. A türelmetlenség helyett kérdő arckifejezés ül Hena arcára. Kisvártatva Ettvallder csak megszólal. Csak szavak, azokat ismétli magában.
~Holnap, kaszárnya.~
Ennél több neki nem is kell. Biccent a férfi felé. Hátradől székében, onnan nézi végig, ahogy a férfi távozik. Örül, hogy sikerült találni egy tanárt. Ettvallder nem mondta, hogy ő lesz az aki tanítja, de Henának így jött le, ezért őt is fogja várni, holnap a kaszárnyánál. Henadryna is befejezi vacsoráját. A pultnál kivesz egy Szobát, 15 aranyért. Felgyalogol a lépcsőn, kinyitja a szobája ajtaját és belép a szobába. Az ajtót becsukva bezárja azt és hamar pihenőre tér, hogy holnap kipihenten érjen a Kaszárnyához.*
//A tőr törvénye//
*Henadryna egy fura alak. Kevés dologtól fél, talán inkább a tart szó lenne a találó. Félelmei fő forrása saját maga és múltja. Tudja hogy vérében van a gyilkolás, ezért is magabiztos, főbb félelme inkább abban rejlik, hogy mi van ha egyszer belekóstol abba az érzésbe, hogy valakinek az élete a kezében van és még többet akar majd. Ezt a félelmét le kell győzni, ha tényleg komolyan akarja folytatni az életnek nevezett játszmát. A mágia tanulása elég tapasztalatot adott már neki az önkontrollra, most lehet ez egy újabb mérföld kővé fog válni. Feszülten figyel a férfire, várva a választ, de az nem akar gyorsan válaszolni. A türelmetlenség helyett kérdő arckifejezés ül Hena arcára. Kisvártatva Ettvallder csak megszólal. Csak szavak, azokat ismétli magában.
~Holnap, kaszárnya.~
Ennél több neki nem is kell. Biccent a férfi felé. Hátradől székében, onnan nézi végig, ahogy a férfi távozik. Örül, hogy sikerült találni egy tanárt. Ettvallder nem mondta, hogy ő lesz az aki tanítja, de Henának így jött le, ezért őt is fogja várni, holnap a kaszárnyánál. Henadryna is befejezi vacsoráját. A pultnál kivesz egy Szobát, 15 aranyért.
Felgyalogol a lépcsőn, kinyitja a szobája ajtaját és belép a szobába. Az ajtót becsukva bezárja azt és hamar pihenőre tér, hogy holnap kipihenten érjen a Kaszárnyához.*
5967. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-20 12:07:34
Üzenet elküldve: 2025-06-20 12:07:34
Rang: Játékos
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Zárás//
- Akkor ezentúl még jobban szét kell néznem az árusok portékái között.
*Nevet fel halkan. Egyre inkább érdekli a képnek a sorsa, de kevésnek látja annak valószínűségét, hogy valaha is rá fog bukkanni.
Ahogyan annak gondolata is csábító, hogy a saját képét lássa viszont, de valóban nem igazán vágyik arra, hogy az egy matróz karján történjen.
A férfi kezére fog, hogy óvatosan szálljon ki a medencéből. Ahogy a a törölközőért hajol és megérzi a finom simítást, elégedett mosollyal sandít a férfira. Ám lassan elbújtatja pőre bőrét a férfi szemei elől. Az öltözőben visszabújik a ruháiba, majd a férfit követve indul fel az emeletre. Az ajtó előtt állva pillant először arra, majd a férfira. Végül kis tétovázás után végig simít annak karján.*
- Azt hiszem azt a rajzot talán bölcsebb későbbre halasztani.
*Ahogy kimondja a szavakat valahol már bánja is, de most tényleg okosabb gondolat, ha inkább nyugovóra tér, még, ha ezzel növeli annak a veszélyét, hogy Mykael megorrol rá.*
- Jó éjt.
*Nyújtózik annyit, hogy ajkaival elérje a férfi arcát, majd egy puha csók után tovább lép a saját szobájához, aminek ajtaja mögött csakhamar el is tűnik.*
- Akkor ezentúl még jobban szét kell néznem az árusok portékái között.
*Nevet fel halkan. Egyre inkább érdekli a képnek a sorsa, de kevésnek látja annak valószínűségét, hogy valaha is rá fog bukkanni.
Ahogyan annak gondolata is csábító, hogy a saját képét lássa viszont, de valóban nem igazán vágyik arra, hogy az egy matróz karján történjen.
A férfi kezére fog, hogy óvatosan szálljon ki a medencéből. Ahogy a a törölközőért hajol és megérzi a finom simítást, elégedett mosollyal sandít a férfira. Ám lassan elbújtatja pőre bőrét a férfi szemei elől. Az öltözőben visszabújik a ruháiba, majd a férfit követve indul fel az emeletre. Az ajtó előtt állva pillant először arra, majd a férfira. Végül kis tétovázás után végig simít annak karján.*
- Azt hiszem azt a rajzot talán bölcsebb későbbre halasztani.
*Ahogy kimondja a szavakat valahol már bánja is, de most tényleg okosabb gondolat, ha inkább nyugovóra tér, még, ha ezzel növeli annak a veszélyét, hogy Mykael megorrol rá.*
- Jó éjt.
*Nyújtózik annyit, hogy ajkaival elérje a férfi arcát, majd egy puha csók után tovább lép a saját szobájához, aminek ajtaja mögött csakhamar el is tűnik.*
5966. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-20 11:03:11
Üzenet elküldve: 2025-06-20 11:03:11
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 364
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 364
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A tőr törvénye//
* Elhinni magunkról, hogy képesek vagyunk gyilkolni és valóban nekiállni gyilkolni, két különb dolog. A legtöbben csak áltatják magukat arról, hogy mégis mennyire fel vannak készülve, holott közük sincsen a témához. Ám Hena szemei nem arról árulkodnak, hogy ez így lenne, ám közel sem olyan jó emberismerő, hogy ezt innen megmondja. Az félvér szemei harcedzettek, neki szüksége van arra, hogy lássa a lányt akcióban.
Nem mond semmit válaszként. Sokszor annyi is elég már, hogy magunk elhiggyük, hogy készen állunk, ám ez sokszor hátrányos, mintsem előnyös. *
- Ami azt illeti, tudok valakit, aki mutathat néhány dolgot.
* Tart egy drámai hatásszünetet, közben falatozik az ételéből, nehogy kihűljön. Amint látja, hogy társát kellően felcsigázta, csak utána folytatja. *
- Holnap. Kaszárnya. Addig döntsd el, hogy valóban ez lenne az az út, ami valójában illik hozzád.
* Mondata végén felhörpinti a maradék italát és feláll az asztaltól. Biccent egyet majd kardját felkarolva elhagyja a fogadót. Nem áll meg, ha a nő hívná. Másnap úgyis találkozni fognak, ha komolyan gondolja, még akkor is, ha nem mondta ki nyíltan, hogy ő lesz az, aki várni fog rá. Magára húzza csuklyáját és az éj leple alatt köddé válik. *
//A tőr törvénye//
* Elhinni magunkról, hogy képesek vagyunk gyilkolni és valóban nekiállni gyilkolni, két különb dolog. A legtöbben csak áltatják magukat arról, hogy mégis mennyire fel vannak készülve, holott közük sincsen a témához. Ám Hena szemei nem arról árulkodnak, hogy ez így lenne, ám közel sem olyan jó emberismerő, hogy ezt innen megmondja. Az félvér szemei harcedzettek, neki szüksége van arra, hogy lássa a lányt akcióban.
Nem mond semmit válaszként. Sokszor annyi is elég már, hogy magunk elhiggyük, hogy készen állunk, ám ez sokszor hátrányos, mintsem előnyös. *
- Ami azt illeti, tudok valakit, aki mutathat néhány dolgot.
* Tart egy drámai hatásszünetet, közben falatozik az ételéből, nehogy kihűljön. Amint látja, hogy társát kellően felcsigázta, csak utána folytatja. *
- Holnap. Kaszárnya. Addig döntsd el, hogy valóban ez lenne az az út, ami valójában illik hozzád.
* Mondata végén felhörpinti a maradék italát és feláll az asztaltól. Biccent egyet majd kardját felkarolva elhagyja a fogadót. Nem áll meg, ha a nő hívná. Másnap úgyis találkozni fognak, ha komolyan gondolja, még akkor is, ha nem mondta ki nyíltan, hogy ő lesz az, aki várni fog rá. Magára húzza csuklyáját és az éj leple alatt köddé válik. *
5965. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-20 09:56:50
Üzenet elküldve: 2025-06-20 09:56:50
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Füst és liliom//
*Keze úgy mozog az anyaggal, mintha kötelessége lenne most a folttól megszabadulni. Pedig most a leginkább ahhoz van hangulata, hogy egy inget szabadítson meg a nem kívánt foltjától. Mégis időt húz, talán zavarból, talán okkal. Talán azért, hogy a várakozás jobban megédesítse az egymásra találás ízét. Az ujjaiban ott a szándék, hogy alapos munkát végezzen a ruhadarabbal, a mozdulataiban benne van a rutin, hisz akadt bőven alkalma arra, hogy a makacs bor foltjától kellett megszabadulnia. A gondolatai mégsem a munka körül járnak, hanem hátrébb, ott ahol Norennar áll, ahol jelen van, ahol egy vágy, egy álom képe végre magára ölti a valóságot. A levegő sűrűbbé válik, melegebbé, mint maga a szoba. A tér betelítődik a várakozással, hiába a rongy, hiába a tisztogatás imitálása, ezek most csak ürügyek. Tudja jól. Valószínűleg mindketten tudják.
A férfi közelsége eleinte csak óvatos érzés, egy illatfoszlány, a meleg levegő tovább emelkedése. Óvatos, türelmes, mégis határozott. Megérzi a derekán a kezet, ami nem követel és nem is kényszerít, csak tudja belőle, hogy valóban ott van, ez pedig épp elég ahhoz, hogy a légzése egy pillanatra kihagyjon. De továbbra sem mozdul, pedig érzi már, hogy a véges türelmének peremén áll és egyenesen pillant le a mélységbe, amibe most készül ugrani. A bőrére érkező csókra lehunyja a szemeit, s szinte hallja testének válaszát. Ahogy a kellemes borzongás végigfut a bőrén, libabőrt hagyva maga után, ahogy az ujjak erősebben szorítanak az anyagra egy pillanatra, mintha abba kapaszkodna még, hogy ne zuhanjon ideje korán a mélybe. Végül visszapillant a tálra és a benne ázó ruhadarabra. Fogalma sincs, hogy valóban tiszta-e, igazából nem is érdekli. Eddig sem az foglalkoztatta, hogy a férfi ruháját rendbe tegye. A szavakra csak kurtán rábólint, végül pedig kihúzza a tálból az inget és egyszerűen csak mellé teszi az asztalra. A víz lassan csordogál ki belőle az asztal lapjára, ami megindul a szélére, hogy onnan halk cseppekkel koppanjon a padlón. Mégis most ott a férfi karjai között, a csendben, a nyugalomban olyan zajt alkot füleiben, mintha kalapáccsal, monoton tempóban vernének szeget a falba. Ahogy Norennar keze a hasára siklik, a másik pedig felfelé indul, Thea teste megmozdul. Nem látványosan, inkább csak a légzése mélyül, a csípője alig észrevehetően a férfi érintése felé billen, mint aki akarja ezt a közelséget, de még nem meri magának sem bevallani. Az óvatos érintésekből, a ruha gyűréséből érzi, hogy ez nem a sietségről, hanem a felfedezésről szól. Épp úgy, ahogy az ujjai is kutakodva simítottak fel a mellkason, mikor épp az ingtől szabadította meg a férfit. Minden mozdulatban ott a felismerés, még abban is, ahogy a saját bőrén érzi Norennar érintését, csókjait. Egyszer már ezt megismerte, de most mégis más, valahol mégis új, más fényben történik, más bőr alatt, más szívveréssel.
Amikor a selyem pántja lassan lecsúszik a válláról eszében sincs, hogy megállítsa. Nem szól, csak engedi, hogy megtörténjen, hiszen ebben a mozdulatban sincs követelőzés. Áhítat, vágy, sóvárgás. Minden, ami most saját gondolataiban és testében is egyaránt forr. Érzi a vállán a férfi tekintetét, aminek szinte súlya van. De most nem a vágy nyomja, hanem az emlékeké, mintha ez a pillanat súlyosabb lenne, mint minden, amit eddig átélt. Talán az is, hisz ők ketten most nem csak testükkel, hanem múltjukkal is közelednek egymáshoz.
Mikor az ajkak a vállára simulnak a teste újból beleremeg. Nem a félelem, nem is a vágy okozza, hanem az a mély felismerés, hogy ez most valóban a valóság. Nem az elmúlt éveket kísértő álom, nem is egy emlék, nem a múlt folytatása. Újrakezdés. Talán valami olyan, aminek nincs is neve, hisz nem attól lesz valódi, hogy elnevezik.
Ahogy a férfi a nyakához hajol és a csók lassan, hosszan elnyúlik bőrén, szinte észrevétlenül billenti kissé félre a fejét. Egyetlen mozdulat, egy hajszálnyi engedés, ami most éppen elég. Nem kellenek szavak, már nem kell megerősítenie az engedélyt, hisz a teste érthetően válaszol helyette. Minden szavakba nem öntött kérdésre felel azzal, hogy nem lép el, nem tolja el, nem állítja meg, csak hagyja. Minden idegszálával figyel a férfira.
Szeme sarkából a férfira pillant, majd a keze óvatosan mozdul. Nem törődik most azzal, hogy ujjainak vége még nedves a mímelt tisztogatástól. Finoman, puhán, szinte csak ismerkedve simít a férfi arcára. Először a szakállat érintve, majd feljebb az arcán, míg az ujjak végül puhán végzik be a hószín szálak között. Hüvelykujjával gyengéden cirógat, majd a teste lassan mozdul. Elhúzódik, de éppen csak annyira, hogy arra helyet csináljon magának, hogy szembe fordulhasson a férfival. Szemei végig pásztázzák Norennar arcát, amire újból rácirógat. Halvány mosollyal fúrja tekintetét a világos szemekbe, miközben belül ismét változik valami. Már nem csak hagyja, hogy megérintsék, most ő is akar. Nem csupán ösztönből, nem csábítani akar. Emlékezni és újra tanulni. Lassan a másik keze is megemelkedik, az ujjak először a férfi mellkasát érik. Ott feszül alattuk az ismerős melegség. A tenyere finoman siklik végig rajta, nem kutatva, nem sietve, csak követve a légzés, az izmok megfeszülésének ritmusát. Tenyere egy pillanatra elidőzik a szíve fölött, ahol annak ismerős dobbanása él. Az, amit valaha már megismert.
A keze lassan elszakad az arcától, hogy a nyak vonalán keresztül, a vállain át az is helyet találjon a mellkason, miközben tekintetét továbbra sem szakítja el a másikétól. Az óvatos simítások végül megindulnak lefelé, gyengéden újra bejárva azt, amit már jól kéne ismernie, most mégis újként hat rá. Végül maga is mozdul, a benne tomboló vágy ellenére óvatosan. Ajkai gyengéden érintik a meleg bőrt. Apró sóhaj szakad fel belőle, halkan, de abból már minden kétséget kizárva kihallatszik a sóvárgás a férfi után. Végül megáll a csípőnél, miközben újból felpillant Norennar arcára. Kezei ott pihennek a nadrág szélénél. Csupán csak pár szívdobbanásnyi időt vár, mintha maga is azt kérdezné, hogy lehet-e, de érzi, hogy elmúlt már az az idő, hogy engedélyre kelljen várnia. A nő ujjai végül finoman oldják a nadrág gombját, kezei lassan dolgoznak, miközben tekintete végig a férfi arcán pihen. Ahogy az anyag enged és a nadrág lejjebb csúszik nem mozdul azonnal. Ujjai most a medencecsont ívét követik végig, majd gyengéden cirógatnak át a hasára. Ekkor újból előre hajol, szemeit pedig most elzárja a férfi elől. Ajkai újból csókot hintenek a fedetlen mellkasra, amiben keveredik a tartózkodó figyelem és a férfi iránt lángoló éhség.*
*Keze úgy mozog az anyaggal, mintha kötelessége lenne most a folttól megszabadulni. Pedig most a leginkább ahhoz van hangulata, hogy egy inget szabadítson meg a nem kívánt foltjától. Mégis időt húz, talán zavarból, talán okkal. Talán azért, hogy a várakozás jobban megédesítse az egymásra találás ízét. Az ujjaiban ott a szándék, hogy alapos munkát végezzen a ruhadarabbal, a mozdulataiban benne van a rutin, hisz akadt bőven alkalma arra, hogy a makacs bor foltjától kellett megszabadulnia. A gondolatai mégsem a munka körül járnak, hanem hátrébb, ott ahol Norennar áll, ahol jelen van, ahol egy vágy, egy álom képe végre magára ölti a valóságot. A levegő sűrűbbé válik, melegebbé, mint maga a szoba. A tér betelítődik a várakozással, hiába a rongy, hiába a tisztogatás imitálása, ezek most csak ürügyek. Tudja jól. Valószínűleg mindketten tudják.
A férfi közelsége eleinte csak óvatos érzés, egy illatfoszlány, a meleg levegő tovább emelkedése. Óvatos, türelmes, mégis határozott. Megérzi a derekán a kezet, ami nem követel és nem is kényszerít, csak tudja belőle, hogy valóban ott van, ez pedig épp elég ahhoz, hogy a légzése egy pillanatra kihagyjon. De továbbra sem mozdul, pedig érzi már, hogy a véges türelmének peremén áll és egyenesen pillant le a mélységbe, amibe most készül ugrani. A bőrére érkező csókra lehunyja a szemeit, s szinte hallja testének válaszát. Ahogy a kellemes borzongás végigfut a bőrén, libabőrt hagyva maga után, ahogy az ujjak erősebben szorítanak az anyagra egy pillanatra, mintha abba kapaszkodna még, hogy ne zuhanjon ideje korán a mélybe. Végül visszapillant a tálra és a benne ázó ruhadarabra. Fogalma sincs, hogy valóban tiszta-e, igazából nem is érdekli. Eddig sem az foglalkoztatta, hogy a férfi ruháját rendbe tegye. A szavakra csak kurtán rábólint, végül pedig kihúzza a tálból az inget és egyszerűen csak mellé teszi az asztalra. A víz lassan csordogál ki belőle az asztal lapjára, ami megindul a szélére, hogy onnan halk cseppekkel koppanjon a padlón. Mégis most ott a férfi karjai között, a csendben, a nyugalomban olyan zajt alkot füleiben, mintha kalapáccsal, monoton tempóban vernének szeget a falba. Ahogy Norennar keze a hasára siklik, a másik pedig felfelé indul, Thea teste megmozdul. Nem látványosan, inkább csak a légzése mélyül, a csípője alig észrevehetően a férfi érintése felé billen, mint aki akarja ezt a közelséget, de még nem meri magának sem bevallani. Az óvatos érintésekből, a ruha gyűréséből érzi, hogy ez nem a sietségről, hanem a felfedezésről szól. Épp úgy, ahogy az ujjai is kutakodva simítottak fel a mellkason, mikor épp az ingtől szabadította meg a férfit. Minden mozdulatban ott a felismerés, még abban is, ahogy a saját bőrén érzi Norennar érintését, csókjait. Egyszer már ezt megismerte, de most mégis más, valahol mégis új, más fényben történik, más bőr alatt, más szívveréssel.
Amikor a selyem pántja lassan lecsúszik a válláról eszében sincs, hogy megállítsa. Nem szól, csak engedi, hogy megtörténjen, hiszen ebben a mozdulatban sincs követelőzés. Áhítat, vágy, sóvárgás. Minden, ami most saját gondolataiban és testében is egyaránt forr. Érzi a vállán a férfi tekintetét, aminek szinte súlya van. De most nem a vágy nyomja, hanem az emlékeké, mintha ez a pillanat súlyosabb lenne, mint minden, amit eddig átélt. Talán az is, hisz ők ketten most nem csak testükkel, hanem múltjukkal is közelednek egymáshoz.
Mikor az ajkak a vállára simulnak a teste újból beleremeg. Nem a félelem, nem is a vágy okozza, hanem az a mély felismerés, hogy ez most valóban a valóság. Nem az elmúlt éveket kísértő álom, nem is egy emlék, nem a múlt folytatása. Újrakezdés. Talán valami olyan, aminek nincs is neve, hisz nem attól lesz valódi, hogy elnevezik.
Ahogy a férfi a nyakához hajol és a csók lassan, hosszan elnyúlik bőrén, szinte észrevétlenül billenti kissé félre a fejét. Egyetlen mozdulat, egy hajszálnyi engedés, ami most éppen elég. Nem kellenek szavak, már nem kell megerősítenie az engedélyt, hisz a teste érthetően válaszol helyette. Minden szavakba nem öntött kérdésre felel azzal, hogy nem lép el, nem tolja el, nem állítja meg, csak hagyja. Minden idegszálával figyel a férfira.
Szeme sarkából a férfira pillant, majd a keze óvatosan mozdul. Nem törődik most azzal, hogy ujjainak vége még nedves a mímelt tisztogatástól. Finoman, puhán, szinte csak ismerkedve simít a férfi arcára. Először a szakállat érintve, majd feljebb az arcán, míg az ujjak végül puhán végzik be a hószín szálak között. Hüvelykujjával gyengéden cirógat, majd a teste lassan mozdul. Elhúzódik, de éppen csak annyira, hogy arra helyet csináljon magának, hogy szembe fordulhasson a férfival. Szemei végig pásztázzák Norennar arcát, amire újból rácirógat. Halvány mosollyal fúrja tekintetét a világos szemekbe, miközben belül ismét változik valami. Már nem csak hagyja, hogy megérintsék, most ő is akar. Nem csupán ösztönből, nem csábítani akar. Emlékezni és újra tanulni. Lassan a másik keze is megemelkedik, az ujjak először a férfi mellkasát érik. Ott feszül alattuk az ismerős melegség. A tenyere finoman siklik végig rajta, nem kutatva, nem sietve, csak követve a légzés, az izmok megfeszülésének ritmusát. Tenyere egy pillanatra elidőzik a szíve fölött, ahol annak ismerős dobbanása él. Az, amit valaha már megismert.
A keze lassan elszakad az arcától, hogy a nyak vonalán keresztül, a vállain át az is helyet találjon a mellkason, miközben tekintetét továbbra sem szakítja el a másikétól. Az óvatos simítások végül megindulnak lefelé, gyengéden újra bejárva azt, amit már jól kéne ismernie, most mégis újként hat rá. Végül maga is mozdul, a benne tomboló vágy ellenére óvatosan. Ajkai gyengéden érintik a meleg bőrt. Apró sóhaj szakad fel belőle, halkan, de abból már minden kétséget kizárva kihallatszik a sóvárgás a férfi után. Végül megáll a csípőnél, miközben újból felpillant Norennar arcára. Kezei ott pihennek a nadrág szélénél. Csupán csak pár szívdobbanásnyi időt vár, mintha maga is azt kérdezné, hogy lehet-e, de érzi, hogy elmúlt már az az idő, hogy engedélyre kelljen várnia. A nő ujjai végül finoman oldják a nadrág gombját, kezei lassan dolgoznak, miközben tekintete végig a férfi arcán pihen. Ahogy az anyag enged és a nadrág lejjebb csúszik nem mozdul azonnal. Ujjai most a medencecsont ívét követik végig, majd gyengéden cirógatnak át a hasára. Ekkor újból előre hajol, szemeit pedig most elzárja a férfi elől. Ajkai újból csókot hintenek a fedetlen mellkasra, amiben keveredik a tartózkodó figyelem és a férfi iránt lángoló éhség.*
5964. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-20 09:03:57
Üzenet elküldve: 2025-06-20 09:03:57
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 276
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 276
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A tőr törvénye//
*Ettvallder láthatja a nő arcán, hogy a gyilkosság említésére meg sem rezzen arca. Nem ismeri, ezért nem is tudhatja, hogy a gyilkosság, bár eddig még nem volt hozzá szerencséje, attól nem fél tőle. Sőt, mintha már várná, hogy ki lehetne első áldozata. Azért válaszol. Ő is közelebb hajol a férfihoz és suttogva válaszol.*
-Hidd el készen állok.
*Henadryna szemében nem elszántság tükröződik a szemeiben, mint általában azokéban, akik azért oltják vagy szeretnék kioltani más életét, mert bosszúra vágynak. Szemeiben egyfajta rideg nemtörődömség van, melyben a gyilkosság megemlítése semmilyen hatást nem tesz. Olyan hétköznapi dolog mint az evés vagy ivás.*
-Teljesen igazad van. A gyakorlás nélkülözhetetlen lesz majd a továbbiakban. A testemnek tudnia kell, hogy mire hogyan reagáljon és a veszélyek ne blokkolják a cselekvő képességemet. Mindenre készen kell állnom, nagyon jól tudom.
*Beletúr hajába a mondata közben. A férfinak csak egy egyszerű mozdulatnak tűnhet, de Henadrynának inkább az a gondolata támad, hogy ez a hosszú haj nem-e akadályozza őt? A mozgás miatt szabadon lengedező haja szeme elé kerülhet, ami a látását fogja nehezíteni. Ahogy Ettvallder úgy ő is belekezd vacsorájába.*
-Abban is igazad van, hogy a meglepetés ereje is az oldalamon van, amit hidd csak el, ki fogok használni.
*Bolond is lenne ha nem.*
-A legtöbb esetben a kezdetek a nehezek. Nekem is erre van szükségem, hogy valaki elindítson ezen az úton. Utána már magam is boldogulok. Tehát ismersz valakit?
*A kérdés inkább formalitás. Ettvallder konkrétan még nem ajánlotta fel segítségét, csak következtetni tud Henadryan, hogy valószínűleg segítene neki, de ezt szeretné a férfi szájából hallani. Sokan mondják, hogy a szó elszáll, az írás megmarad, de a szavaknak is van erejük, melyeket őrültség lenne tagadni.*
//A tőr törvénye//
*Ettvallder láthatja a nő arcán, hogy a gyilkosság említésére meg sem rezzen arca. Nem ismeri, ezért nem is tudhatja, hogy a gyilkosság, bár eddig még nem volt hozzá szerencséje, attól nem fél tőle. Sőt, mintha már várná, hogy ki lehetne első áldozata. Azért válaszol. Ő is közelebb hajol a férfihoz és suttogva válaszol.*
-Hidd el készen állok.
*Henadryna szemében nem elszántság tükröződik a szemeiben, mint általában azokéban, akik azért oltják vagy szeretnék kioltani más életét, mert bosszúra vágynak. Szemeiben egyfajta rideg nemtörődömség van, melyben a gyilkosság megemlítése semmilyen hatást nem tesz. Olyan hétköznapi dolog mint az evés vagy ivás.*
-Teljesen igazad van. A gyakorlás nélkülözhetetlen lesz majd a továbbiakban. A testemnek tudnia kell, hogy mire hogyan reagáljon és a veszélyek ne blokkolják a cselekvő képességemet. Mindenre készen kell állnom, nagyon jól tudom.
*Beletúr hajába a mondata közben. A férfinak csak egy egyszerű mozdulatnak tűnhet, de Henadrynának inkább az a gondolata támad, hogy ez a hosszú haj nem-e akadályozza őt? A mozgás miatt szabadon lengedező haja szeme elé kerülhet, ami a látását fogja nehezíteni. Ahogy Ettvallder úgy ő is belekezd vacsorájába.*
-Abban is igazad van, hogy a meglepetés ereje is az oldalamon van, amit hidd csak el, ki fogok használni.
*Bolond is lenne ha nem.*
-A legtöbb esetben a kezdetek a nehezek. Nekem is erre van szükségem, hogy valaki elindítson ezen az úton. Utána már magam is boldogulok. Tehát ismersz valakit?
*A kérdés inkább formalitás. Ettvallder konkrétan még nem ajánlotta fel segítségét, csak következtetni tud Henadryan, hogy valószínűleg segítene neki, de ezt szeretné a férfi szájából hallani. Sokan mondják, hogy a szó elszáll, az írás megmarad, de a szavaknak is van erejük, melyeket őrültség lenne tagadni.*
5963. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-19 23:13:58
Üzenet elküldve: 2025-06-19 23:13:58
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Füst és liliom//
*Norennar mozdulatlanul áll, amikor a nő ujjai sorra oldják az ing gombjait. A légzése lelassul, de csak a felszín alatt. A mellkasa emelkedik és süllyed, mintha egy mély, belső harcban próbálna rendet tenni önmaga felett, a vágy, a régi emlékek és a jelen remegő bizonyossága között. A keze oldalt marad, ujjaival az inge redőit szorítja meg, épp csak annyira, hogy ne mozduljon. Nem a bizonytalanság tartja vissza, hanem a pillanat tisztelete. Úgy figyeli Thea mozdulatait, mintha azok valamiféle rituálé részei lennének. Lassú, gondosan kimért lépések egy határvonal felé, amelyet már egyszer átléptek, de most új értelmet nyer.
Ahogy a nő keze eléri a mellkasát, ahogy a tenyér melege a bőrén pihen, valami megtörik benne. Nem úgy, ahogy a fékek engednek, hanem ahogy egy gátat már nem tartanak a régi kövek. A vágy, amit eddig gondosan befalazott, nem tagadott, csak uralt, most átalakul. Már nem tombol, nem követel. Csak ott van, lüktet benne, mint egy mélyről jövő hívás, amely nem engedi feledni, mit is jelent embernek lenni. Megérintettnek. Vágyottnak. Szeretettnek.
Lassan, óvatosan emeli meg a kezét. A mozdulata még kissé tétova, nem mert fél, hanem mert nem akarja megtörni a nő finom, feszült koncentrációját. Ujjaival a nő vállához ér, épp ott, ahol a selyem pántja feszül a bőrre. A hüvelykujja lágyan siklik végig a kulcscsont ívén, mintha csak emlékezne rá, hogy merre vezetett már ez az út. Nem tolakodó az érintés, sokkal inkább bizalmi. Egy kérdés, amit nem kell kimondani.
A másik keze lejjebb siklik. Előbb a nő oldalát követi, aztán a derekánál áll meg. Itt már nemcsak érint, hanem tart is, nem fogva, csak úgy, ahogy a kéz egy kedves tárgyat őriz, amit hosszú idő után talált újra. A hüvelykujja ott pihen a gerinc vonalán, ahol az ív legmélyebb pontja húzódik, a többi ujja a selyemredőkön pihen, amelyek az alakot követik.
Közelebb hajol, nem sokkal, csak annyira, hogy a lehelete szinte súrolja a nő vállát. A teste még mindig visszafogott, de minden porcikája a nő jelenlétét fürkészi. A szempillái lejjebb ereszkednek, a tekintete végig simul a szelíd íveken, a mozdulatok ritmusán. Nem siet, nem kívánja megtörni a pillanatot. Csak él benne. És ez most többet ér, mint bármilyen rohanó, kielégíthetetlen vágy.*
- Az efféle varázslat valahogy mindig is meggyőzőbbnek tűnt, mint az „igazi”.
*Mormolja, és bár a hangja mély, az utolsó szavaknál ott bujkál benne egy árnyalatnyi gúny, nem bántó, inkább az a fajta, amivel az ember a saját érzéseinek súlyát próbálja leplezni. Vagy nevetségessé tenni, mert túl valóságosak.
Ahogy Thea elfordul tőle, Norennar mozdulatlanul marad. Nézi, ahogy a nő a tál fölé hajol, ujjaival a vásznon matat, mintha tényleg a borfolt volna most a legnagyobb problémájuk. Egy pillanatra még el is hiszi, hogy ez a kis rituálé komoly. Hogy a folt, a víz meg az a fránya rongy többek lettek annál, mint amik és hogy a nő most tényleg csak ezt akarja megoldani. És ez valahol nevetséges. Megható, de nevetséges.
Aztán rájön, hogy nem is Thea lenne, ha nem keveredne ebbe is valami fondorlat. Ha nem játszana vele egy kicsit még most is, nem távolságtartásból, nem is bosszúból, csak mert ez a természete. És ha volt is benne egy kis hit, hogy tényleg számít a ruha, az gyorsan elcsitítja magában. Az inge csak egy ürügy volt. Az a kifogás, amivel még egy kicsit halogatni lehetett a lényeget, vagy épp előjátékká alakítani a pillanatot.
De most már nem akar ürügyeket. Csak őt akarja. A nőt, aki a háta vonalában feszülő selyem alatt nem a tisztaságot fürkészi, hanem a közeledés súlyát méri. A nő vállát, ami úgy vonzza a pillantását, mintha sosem látta volna még. A haját, amit legszívesebben félresimítana. A lélegzetét, amit a víz halk loccsanása közé keverne.
És ahogy kilép ebből az egy helyben toporgó szemlélődésből, már mozdul is. Mert bár tudja, hogy a játék része, az elodázás és a mímelt figyelem is csak egy újabb rétege annak, amit kettejük között újraírnak, most nem akar több réteget. Csak őt. Így aztán megindul, hangtalanul, a szoba hűvöséből bele a nő melegébe.
Egyetlen lépés elég, de még azt is úgy teszi meg, mint aki nem akar riadalmat kelteni. A cipője talpa puhán simul a fapadlóra, a lélegzete nem szakad meg, csak a teste húzódik közelebb, hangtalanul, de határozottan. A karja először csak óvatosan fonódik a nő derekára, mintha engedélyt remélne, aztán a másik keze is megindul, a vállra simulva. Az ujjai melege az érintés határán táncol, sem nem birtokló, sem nem óvatoskodó. Inkább csak jelen van. Egy erős, puha ígéret formájában.
A mellkasának hője lassan átszivárog a nő hátán, a lélegzete halkan suhan el a nyaka mentén, nem a fülébe, csak a bőr közelébe, épp eléggé ahhoz, hogy a hajszálakat mozgásra bírja. Nem szorítja, nem húzza közelebb, és mégis: az egész testtartása azt üzeni, hogy most már nem állnak külön egymástól.
A fejét kicsit oldalra dönti, csak annyira, hogy belássa a váll felett. A szemei félhomályban csillannak meg, nem keresik a nő tekintetét, csak követik a mozdulatait. A víz fodrozódását, a rongy körkörös mozdulatait, a vállizmok finom játékát. Minden apró részletet, amit csak ilyen közelségből lehet igazán látni.
A szája végül kinyílik, de még nem szól. Először csak egy apró, gyengéd csókot lehel a nő nyakára, ott, ahol a kulcscsont íve találkozik a vállal. Az ajkai alig érintik a bőrt, de a szándék egyértelmű: nem csábítani akar, csak maradni. Ráhangolódni. Ott lenni, ahol lennie kell.
A hangja halkan szólal meg, suttogásként, de nem bizonytalanul. Mély, lágy, mintha valami rég elfeledett dallam törne fel a torkából:*
- Szerintem már elég tiszta.
*A suttogott mondat után Norennar nem húzódik el. A kaján mosoly ott bujkál az arcán, épp csak annyira, hogy az ne legyen hivalkodó, de mégis elég ahhoz, hogy az egész jelenet új színt kapjon. Nem nevet, nem szórakozik, de van benne valami ördögi játékosság, valami mélyről jövő, férfias pimaszság, ami pont attól lesz vonzó, hogy nem harsány, hanem mértéktartó. Mint amikor egy vadász pontosan tudja, hogy nem kell zajt csapnia, ha a préda már maga is őt keresi.
A kezei mozdulnak. Előbb lassan, mint aki még mindig hagy egy utolsó esélyt az elállásra, aztán biztosabban. Az ujjai hátulról simítanak végig a nő testén, a bordák ívén, a derék karcsúságán, aztán még lejjebb, egészen addig, ahol a ruha ráfeszül a csípő ívére. Nem siet. Nem rohan. Inkább csak bejárja a terepet, amit már ismer, és mégis, minden mozdulatban ott a felfedezés áhítata. A selyem alatt érezni a bőrt, a meleg, élő reakciót, amit a nő teste ad minden érintésre válaszul.
A bal keze végig simít a has vonalán, majd megáll a ruha redőinél, és finoman gyűrni kezdi az anyagot, nem durván, de határozottan. Nem tép, nem húz, csak felhalmozza, mintha ösztönösen keresne valamit a gyűrődések között. A másik kéz még mindig a nő oldalán pihen, de lassan elindul felfelé, előbb a bordákon át, majd a váll irányába. A mozdulat olyan, mintha emlékezne minden korábbi érintésre, de most újra meg akarná tanulni őket, más fényben, más időben, új jelentéssel.
A pánthoz ér. Ott megtorpan egy pillanatra, ujjaival finoman követi végig az anyagot, ahol a selyem a bőrre simul. Érezni a nő légzését, az apró változásokat, amik elárulják, hogy minden centiméter számít. Aztán lassan, de biztosan a hüvelykujjával és mutatóujjával megfogja a pántot, és lehúzza. Nem egyetlen mozdulattal, s már-már kínzó lassúsággal.
A selyem lomhán csúszik le a nő válláról, előbb csak egy félujjnyit, aztán egészen le, ahol a váll gödre találkozik a kar kezdetével. Norennar nem siet a másik pánttal. Csak nézi a vállat, a fényes ívet, amit a gyertyaláng puha fénye aranyra fest. A száját alig észrevehető mosolyra húzza, nem a diadalé, hanem a gyönyörködésé. Mintha egy festményt látna, amit sosem hitte volna, hogy újra szemlélhet. Tekintete hosszan időzik a nő vállán, azon a puha, világos íven, ahol a bőr és a fény találkozik. A férfi pillantása végig simít az apró pihéken, a bőr alatti finom feszültségen, amit a közelség teremt. A szája sarka megrezdül. És ekkor nem bírja tovább. Az ajkai lassan, szinte kérés nélkül hajolnak újra a nőhöz, a szabaddá vált vállra. Egyetlen, hosszú csókot hint rá, mélyet és puhát.
A keze visszasiklik a nő derekára, és csak ott tartja, szilárdan, melegen. A fejét lehajtja, az ajkai újra a nő nyakához közelítenek. Ezúttal nem suttog, most csak egy csókot ad. Lassút, hosszút, olyan mozdulatot, ami nem ígér semmit, és mégis többet mond a szavaknál. Aztán megáll, egyetlen lélegzetvételnyi távolságra tőle.
Egy pillanatig nem mozdul. Csak ott áll mögötte, a csók után, szinte mozdulatlanul, mintha a világ egy lélegzetvételnyi időre megdermedt volna. Nem próbál beszélni, nem akar semmit elrontani a szóval. Ebben a közelségben nincs szükség rá. A csend is beszél, sőt ebben a pillanatban talán csak az tud igazat mondani. A szemeit lehunyja, a mellkasa lassan emelkedik és süllyed, olyan ritmusban, ami már nemcsak a sajátja. A nő illata, a selyem, a bőr, a bor és valami nehezen körülírható, tisztán rá valló jegy, halkan szivárog át rajta. Nem tolakodó, nem bódító, inkább megnyugtató. Mint egy régi hely illata, ahová hazatérsz, és bár tudod, hogy megváltozott azóta minden, a szíved mégis felismeri.
A keze még mindig a nő derekán pihen, de lassan, alig észrevehetően mozdul. Nem határozottan, nem céltudatosan, inkább ösztönösen, mintha a bőr alatt lüktető emlékek és vágyak vezetnék. Ujjai felfelé siklanak a selyem alá, a bordák ívét követve, de nem érintik még azt a pontot, ahová a test ösztöne hívná őt. Csak köröz, finoman, mintha előbb bejárná a határmezsgyét, mielőtt beljebb lépne.
Nem kapkod. Ez nem egy diadalmas mozdulat, nem is egy követelő érintés. Inkább figyelmes, kutató. Ott lebeg benne valami ősi vonzalom, de most nem engedi, hogy elragadja. Minden apró simítás egy kérdés, nem kijelentés. Egy hangtalan „szabad?”, amit nem kell kimondani, mert a bőr válaszol helyette.
A mozdulatban még mindig ott a tisztelet, az óvatosság, de már keveredik bele valami más is, valami sűrűbb, sötétebb és őszintébb. Nemcsak a test kívánja, hanem a közelség folytatását. Az intimitás mélyülését. Hogy ne csak látni, ne csak emlékezni lehessen a másikra, hanem érezni, újra és újra.
A feje még mindig közel a nő nyakához, a lélegzete meleg és egyre mélyebb. Abban a csendben, amit nem mernek vagy nem akarnak megszakítani, már nem csupán a testük, de a vágyuk is párbeszédet folytat, halkat, forrót, lassút.*
*Norennar mozdulatlanul áll, amikor a nő ujjai sorra oldják az ing gombjait. A légzése lelassul, de csak a felszín alatt. A mellkasa emelkedik és süllyed, mintha egy mély, belső harcban próbálna rendet tenni önmaga felett, a vágy, a régi emlékek és a jelen remegő bizonyossága között. A keze oldalt marad, ujjaival az inge redőit szorítja meg, épp csak annyira, hogy ne mozduljon. Nem a bizonytalanság tartja vissza, hanem a pillanat tisztelete. Úgy figyeli Thea mozdulatait, mintha azok valamiféle rituálé részei lennének. Lassú, gondosan kimért lépések egy határvonal felé, amelyet már egyszer átléptek, de most új értelmet nyer.
Ahogy a nő keze eléri a mellkasát, ahogy a tenyér melege a bőrén pihen, valami megtörik benne. Nem úgy, ahogy a fékek engednek, hanem ahogy egy gátat már nem tartanak a régi kövek. A vágy, amit eddig gondosan befalazott, nem tagadott, csak uralt, most átalakul. Már nem tombol, nem követel. Csak ott van, lüktet benne, mint egy mélyről jövő hívás, amely nem engedi feledni, mit is jelent embernek lenni. Megérintettnek. Vágyottnak. Szeretettnek.
Lassan, óvatosan emeli meg a kezét. A mozdulata még kissé tétova, nem mert fél, hanem mert nem akarja megtörni a nő finom, feszült koncentrációját. Ujjaival a nő vállához ér, épp ott, ahol a selyem pántja feszül a bőrre. A hüvelykujja lágyan siklik végig a kulcscsont ívén, mintha csak emlékezne rá, hogy merre vezetett már ez az út. Nem tolakodó az érintés, sokkal inkább bizalmi. Egy kérdés, amit nem kell kimondani.
A másik keze lejjebb siklik. Előbb a nő oldalát követi, aztán a derekánál áll meg. Itt már nemcsak érint, hanem tart is, nem fogva, csak úgy, ahogy a kéz egy kedves tárgyat őriz, amit hosszú idő után talált újra. A hüvelykujja ott pihen a gerinc vonalán, ahol az ív legmélyebb pontja húzódik, a többi ujja a selyemredőkön pihen, amelyek az alakot követik.
Közelebb hajol, nem sokkal, csak annyira, hogy a lehelete szinte súrolja a nő vállát. A teste még mindig visszafogott, de minden porcikája a nő jelenlétét fürkészi. A szempillái lejjebb ereszkednek, a tekintete végig simul a szelíd íveken, a mozdulatok ritmusán. Nem siet, nem kívánja megtörni a pillanatot. Csak él benne. És ez most többet ér, mint bármilyen rohanó, kielégíthetetlen vágy.*
- Az efféle varázslat valahogy mindig is meggyőzőbbnek tűnt, mint az „igazi”.
*Mormolja, és bár a hangja mély, az utolsó szavaknál ott bujkál benne egy árnyalatnyi gúny, nem bántó, inkább az a fajta, amivel az ember a saját érzéseinek súlyát próbálja leplezni. Vagy nevetségessé tenni, mert túl valóságosak.
Ahogy Thea elfordul tőle, Norennar mozdulatlanul marad. Nézi, ahogy a nő a tál fölé hajol, ujjaival a vásznon matat, mintha tényleg a borfolt volna most a legnagyobb problémájuk. Egy pillanatra még el is hiszi, hogy ez a kis rituálé komoly. Hogy a folt, a víz meg az a fránya rongy többek lettek annál, mint amik és hogy a nő most tényleg csak ezt akarja megoldani. És ez valahol nevetséges. Megható, de nevetséges.
Aztán rájön, hogy nem is Thea lenne, ha nem keveredne ebbe is valami fondorlat. Ha nem játszana vele egy kicsit még most is, nem távolságtartásból, nem is bosszúból, csak mert ez a természete. És ha volt is benne egy kis hit, hogy tényleg számít a ruha, az gyorsan elcsitítja magában. Az inge csak egy ürügy volt. Az a kifogás, amivel még egy kicsit halogatni lehetett a lényeget, vagy épp előjátékká alakítani a pillanatot.
De most már nem akar ürügyeket. Csak őt akarja. A nőt, aki a háta vonalában feszülő selyem alatt nem a tisztaságot fürkészi, hanem a közeledés súlyát méri. A nő vállát, ami úgy vonzza a pillantását, mintha sosem látta volna még. A haját, amit legszívesebben félresimítana. A lélegzetét, amit a víz halk loccsanása közé keverne.
És ahogy kilép ebből az egy helyben toporgó szemlélődésből, már mozdul is. Mert bár tudja, hogy a játék része, az elodázás és a mímelt figyelem is csak egy újabb rétege annak, amit kettejük között újraírnak, most nem akar több réteget. Csak őt. Így aztán megindul, hangtalanul, a szoba hűvöséből bele a nő melegébe.
Egyetlen lépés elég, de még azt is úgy teszi meg, mint aki nem akar riadalmat kelteni. A cipője talpa puhán simul a fapadlóra, a lélegzete nem szakad meg, csak a teste húzódik közelebb, hangtalanul, de határozottan. A karja először csak óvatosan fonódik a nő derekára, mintha engedélyt remélne, aztán a másik keze is megindul, a vállra simulva. Az ujjai melege az érintés határán táncol, sem nem birtokló, sem nem óvatoskodó. Inkább csak jelen van. Egy erős, puha ígéret formájában.
A mellkasának hője lassan átszivárog a nő hátán, a lélegzete halkan suhan el a nyaka mentén, nem a fülébe, csak a bőr közelébe, épp eléggé ahhoz, hogy a hajszálakat mozgásra bírja. Nem szorítja, nem húzza közelebb, és mégis: az egész testtartása azt üzeni, hogy most már nem állnak külön egymástól.
A fejét kicsit oldalra dönti, csak annyira, hogy belássa a váll felett. A szemei félhomályban csillannak meg, nem keresik a nő tekintetét, csak követik a mozdulatait. A víz fodrozódását, a rongy körkörös mozdulatait, a vállizmok finom játékát. Minden apró részletet, amit csak ilyen közelségből lehet igazán látni.
A szája végül kinyílik, de még nem szól. Először csak egy apró, gyengéd csókot lehel a nő nyakára, ott, ahol a kulcscsont íve találkozik a vállal. Az ajkai alig érintik a bőrt, de a szándék egyértelmű: nem csábítani akar, csak maradni. Ráhangolódni. Ott lenni, ahol lennie kell.
A hangja halkan szólal meg, suttogásként, de nem bizonytalanul. Mély, lágy, mintha valami rég elfeledett dallam törne fel a torkából:*
- Szerintem már elég tiszta.
*A suttogott mondat után Norennar nem húzódik el. A kaján mosoly ott bujkál az arcán, épp csak annyira, hogy az ne legyen hivalkodó, de mégis elég ahhoz, hogy az egész jelenet új színt kapjon. Nem nevet, nem szórakozik, de van benne valami ördögi játékosság, valami mélyről jövő, férfias pimaszság, ami pont attól lesz vonzó, hogy nem harsány, hanem mértéktartó. Mint amikor egy vadász pontosan tudja, hogy nem kell zajt csapnia, ha a préda már maga is őt keresi.
A kezei mozdulnak. Előbb lassan, mint aki még mindig hagy egy utolsó esélyt az elállásra, aztán biztosabban. Az ujjai hátulról simítanak végig a nő testén, a bordák ívén, a derék karcsúságán, aztán még lejjebb, egészen addig, ahol a ruha ráfeszül a csípő ívére. Nem siet. Nem rohan. Inkább csak bejárja a terepet, amit már ismer, és mégis, minden mozdulatban ott a felfedezés áhítata. A selyem alatt érezni a bőrt, a meleg, élő reakciót, amit a nő teste ad minden érintésre válaszul.
A bal keze végig simít a has vonalán, majd megáll a ruha redőinél, és finoman gyűrni kezdi az anyagot, nem durván, de határozottan. Nem tép, nem húz, csak felhalmozza, mintha ösztönösen keresne valamit a gyűrődések között. A másik kéz még mindig a nő oldalán pihen, de lassan elindul felfelé, előbb a bordákon át, majd a váll irányába. A mozdulat olyan, mintha emlékezne minden korábbi érintésre, de most újra meg akarná tanulni őket, más fényben, más időben, új jelentéssel.
A pánthoz ér. Ott megtorpan egy pillanatra, ujjaival finoman követi végig az anyagot, ahol a selyem a bőrre simul. Érezni a nő légzését, az apró változásokat, amik elárulják, hogy minden centiméter számít. Aztán lassan, de biztosan a hüvelykujjával és mutatóujjával megfogja a pántot, és lehúzza. Nem egyetlen mozdulattal, s már-már kínzó lassúsággal.
A selyem lomhán csúszik le a nő válláról, előbb csak egy félujjnyit, aztán egészen le, ahol a váll gödre találkozik a kar kezdetével. Norennar nem siet a másik pánttal. Csak nézi a vállat, a fényes ívet, amit a gyertyaláng puha fénye aranyra fest. A száját alig észrevehető mosolyra húzza, nem a diadalé, hanem a gyönyörködésé. Mintha egy festményt látna, amit sosem hitte volna, hogy újra szemlélhet. Tekintete hosszan időzik a nő vállán, azon a puha, világos íven, ahol a bőr és a fény találkozik. A férfi pillantása végig simít az apró pihéken, a bőr alatti finom feszültségen, amit a közelség teremt. A szája sarka megrezdül. És ekkor nem bírja tovább. Az ajkai lassan, szinte kérés nélkül hajolnak újra a nőhöz, a szabaddá vált vállra. Egyetlen, hosszú csókot hint rá, mélyet és puhát.
A keze visszasiklik a nő derekára, és csak ott tartja, szilárdan, melegen. A fejét lehajtja, az ajkai újra a nő nyakához közelítenek. Ezúttal nem suttog, most csak egy csókot ad. Lassút, hosszút, olyan mozdulatot, ami nem ígér semmit, és mégis többet mond a szavaknál. Aztán megáll, egyetlen lélegzetvételnyi távolságra tőle.
Egy pillanatig nem mozdul. Csak ott áll mögötte, a csók után, szinte mozdulatlanul, mintha a világ egy lélegzetvételnyi időre megdermedt volna. Nem próbál beszélni, nem akar semmit elrontani a szóval. Ebben a közelségben nincs szükség rá. A csend is beszél, sőt ebben a pillanatban talán csak az tud igazat mondani. A szemeit lehunyja, a mellkasa lassan emelkedik és süllyed, olyan ritmusban, ami már nemcsak a sajátja. A nő illata, a selyem, a bőr, a bor és valami nehezen körülírható, tisztán rá valló jegy, halkan szivárog át rajta. Nem tolakodó, nem bódító, inkább megnyugtató. Mint egy régi hely illata, ahová hazatérsz, és bár tudod, hogy megváltozott azóta minden, a szíved mégis felismeri.
A keze még mindig a nő derekán pihen, de lassan, alig észrevehetően mozdul. Nem határozottan, nem céltudatosan, inkább ösztönösen, mintha a bőr alatt lüktető emlékek és vágyak vezetnék. Ujjai felfelé siklanak a selyem alá, a bordák ívét követve, de nem érintik még azt a pontot, ahová a test ösztöne hívná őt. Csak köröz, finoman, mintha előbb bejárná a határmezsgyét, mielőtt beljebb lépne.
Nem kapkod. Ez nem egy diadalmas mozdulat, nem is egy követelő érintés. Inkább figyelmes, kutató. Ott lebeg benne valami ősi vonzalom, de most nem engedi, hogy elragadja. Minden apró simítás egy kérdés, nem kijelentés. Egy hangtalan „szabad?”, amit nem kell kimondani, mert a bőr válaszol helyette.
A mozdulatban még mindig ott a tisztelet, az óvatosság, de már keveredik bele valami más is, valami sűrűbb, sötétebb és őszintébb. Nemcsak a test kívánja, hanem a közelség folytatását. Az intimitás mélyülését. Hogy ne csak látni, ne csak emlékezni lehessen a másikra, hanem érezni, újra és újra.
A feje még mindig közel a nő nyakához, a lélegzete meleg és egyre mélyebb. Abban a csendben, amit nem mernek vagy nem akarnak megszakítani, már nem csupán a testük, de a vágyuk is párbeszédet folytat, halkat, forrót, lassút.*
5962. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-19 22:40:07
Üzenet elküldve: 2025-06-19 22:40:07
Rang: Játékos
IC üzenetek: 300
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 300
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Hamiskás dallamok//
*Azt el kell ismernie, hogy Merlana rövidke életéhez képest egész szép tapasztalatot szerzett már. Sejtheti csupán, hogy a test a lepedő akrobatikán kívül, mi mást is rejthet, ha épp más kerülne a lány kezébe. Ügyes keze van, látta a hárfán és mi máson is. Egy szép tőrrel a kezében, biztosra veszi, könnyen kivesézne egy óvatlan alakot, sőt akár azt is aki nem lenne az.
Figyeli, ahogy a lány örömittasan kényelembe helyezi magát. Bekapta a horgot, ebben biztos. Viszont tudja a játszmát sajnos elveszíti. Hisz a lányról csupán annyit tud, amennyit. Az pedig szinte a látszat, amit szinte minden második részeg, vagy józan alak is megmondana róla bármelyik sarkon. Egy tehetséges előadó színpadon és a négy fal között. Ebben nincs szégyenkezni való, már ha esetleg nem házasodni készülne a lány. De tudtával ez még nincs a lány tervezi közt.*
- Tudom szépségem, és ki lenne ha nem te, aki rögtön azt nézné, hogy gazdagodhatna meg ebből.
*Emeli fel kezét, hogy megpaskolja finoman a lány combját. Majd fel áll az ágyból és elsétál az ablakig. Mérlegel vajon mennyit érthetne meg ez neki. Egyáltalán mit kaphatna tőle? Egy szaros nevet? Azt egy piaci kufártól megtudná kérdezni potom összegekért. Neki több kell ennél. És ezt nem is rest a másik orra alá dörgölni.*
- Eleget, úgy hiszem. Elvégre, nem azt kérem tőled, hogy a házuk kulcsának fogait, hanem azt mit művelnek, kik ők, és mibe mélyesztették bele fogaikat. Megadom a lehetőséget, hogy lásd nagylelkű vagyok. Te mond meg az árad, úgy mint akkor amikor a hárfán játszottál nekem.
*Mosolyog vészjósló negédességgel, amíg visszafordul a lány arcát nézve válaszával. Viszont annak következő kérdésére nem válaszol. Pusztán a mosolya szélesebbre húzódik. Vissza is fordul csupán, hogy a lassan lebukó napnak a fényét csodálja. Ahogy a lány mondta, minden információnak ára van. Lehet megtudnak egyezni ebben vagy abban. Vannak ötletei, kíváncsi a lány vevő lenne e rá.*
*Azt el kell ismernie, hogy Merlana rövidke életéhez képest egész szép tapasztalatot szerzett már. Sejtheti csupán, hogy a test a lepedő akrobatikán kívül, mi mást is rejthet, ha épp más kerülne a lány kezébe. Ügyes keze van, látta a hárfán és mi máson is. Egy szép tőrrel a kezében, biztosra veszi, könnyen kivesézne egy óvatlan alakot, sőt akár azt is aki nem lenne az.
Figyeli, ahogy a lány örömittasan kényelembe helyezi magát. Bekapta a horgot, ebben biztos. Viszont tudja a játszmát sajnos elveszíti. Hisz a lányról csupán annyit tud, amennyit. Az pedig szinte a látszat, amit szinte minden második részeg, vagy józan alak is megmondana róla bármelyik sarkon. Egy tehetséges előadó színpadon és a négy fal között. Ebben nincs szégyenkezni való, már ha esetleg nem házasodni készülne a lány. De tudtával ez még nincs a lány tervezi közt.*
- Tudom szépségem, és ki lenne ha nem te, aki rögtön azt nézné, hogy gazdagodhatna meg ebből.
*Emeli fel kezét, hogy megpaskolja finoman a lány combját. Majd fel áll az ágyból és elsétál az ablakig. Mérlegel vajon mennyit érthetne meg ez neki. Egyáltalán mit kaphatna tőle? Egy szaros nevet? Azt egy piaci kufártól megtudná kérdezni potom összegekért. Neki több kell ennél. És ezt nem is rest a másik orra alá dörgölni.*
- Eleget, úgy hiszem. Elvégre, nem azt kérem tőled, hogy a házuk kulcsának fogait, hanem azt mit művelnek, kik ők, és mibe mélyesztették bele fogaikat. Megadom a lehetőséget, hogy lásd nagylelkű vagyok. Te mond meg az árad, úgy mint akkor amikor a hárfán játszottál nekem.
*Mosolyog vészjósló negédességgel, amíg visszafordul a lány arcát nézve válaszával. Viszont annak következő kérdésére nem válaszol. Pusztán a mosolya szélesebbre húzódik. Vissza is fordul csupán, hogy a lassan lebukó napnak a fényét csodálja. Ahogy a lány mondta, minden információnak ára van. Lehet megtudnak egyezni ebben vagy abban. Vannak ötletei, kíváncsi a lány vevő lenne e rá.*
5961. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-19 22:39:27
Üzenet elküldve: 2025-06-19 22:39:27
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 717
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 717
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Ügyes-bajos ügyek//
- Jó, beszélni azt tudok, az menni fog *kuncogja halkan. Szívesen kimagyarázza ő Nestart is a pácból, ha megfelelő fizetséget kap érte, például egy fél kúriát, amit kedvére használhat, és részesedést a folyami kereskedésből szerzett profitból.*
- Az egész nagyon fura. Én nem tudok semmiféle kötelezettségről vagy vállalásról, amit tenni kell ahhoz, hogy megkaphasd a házat. Csak az ezer arany, és a múltbéli nemesi cím kell hozzá. Mintha nem is egy gesztus volna, hanem a városnak szüksége lenne rájuk. Hogy változott-e a nemesség jelentése? Nem hiszem, de ha logikusan gondolom végig, akkor azok után, hogy bárki fia-borja kiválthatta magának, ha eleget fizetett érte, szerintem csak elértéktelenedni fog. A Tanács valóban úgy hirdette, hogy a „nemes” szó, mint olyan, új jelentésben fog tündökölni, de én nem hinném. *Arra konkrét választ már nem is ad, hogy Nestart magát miért látná szívesen nemesként a város, hisz az elmondottak alapján szerinte egyértelmű. Mert szükségük van rá, vagy a pénzére, amit a bájital bizniszből meg tud keresni. Míg Nestar elfordulna a politikától, ő szívesen belefolyna, de természetesen attól még nagyon messze áll, hogy akár csak fontolóra vegyék a véleményét a nagyok.*
- Ha szükséged van rám, megoldom, Nestar úr, emiatt ne fájjon a fejed. Bár, ahogy a Tharg piacon már megmutattad, nem gondolnám, hogy bármiféle segítségre szorulnál olyan témában, ami az alkukötésről és a pénzről szól. Bizonyítani pedig én nem tudom a nemesi mivoltodat, de az esetedben azt hiszem, hogy erre nincs is szükség. *Az egyetlen, amit ő adhat az ügy érdekében, az valóban az aranyérmékben mérhető tőke, amiből elképzelhető, hogy nála jelenleg amúgy is több van, lévén Nestar az elmúlt időszakban többet fektethetett be a készülődő üzletbe, mint amennyit nyert vele.*
//Ügyes-bajos ügyek//
- Jó, beszélni azt tudok, az menni fog *kuncogja halkan. Szívesen kimagyarázza ő Nestart is a pácból, ha megfelelő fizetséget kap érte, például egy fél kúriát, amit kedvére használhat, és részesedést a folyami kereskedésből szerzett profitból.*
- Az egész nagyon fura. Én nem tudok semmiféle kötelezettségről vagy vállalásról, amit tenni kell ahhoz, hogy megkaphasd a házat. Csak az ezer arany, és a múltbéli nemesi cím kell hozzá. Mintha nem is egy gesztus volna, hanem a városnak szüksége lenne rájuk. Hogy változott-e a nemesség jelentése? Nem hiszem, de ha logikusan gondolom végig, akkor azok után, hogy bárki fia-borja kiválthatta magának, ha eleget fizetett érte, szerintem csak elértéktelenedni fog. A Tanács valóban úgy hirdette, hogy a „nemes” szó, mint olyan, új jelentésben fog tündökölni, de én nem hinném. *Arra konkrét választ már nem is ad, hogy Nestart magát miért látná szívesen nemesként a város, hisz az elmondottak alapján szerinte egyértelmű. Mert szükségük van rá, vagy a pénzére, amit a bájital bizniszből meg tud keresni. Míg Nestar elfordulna a politikától, ő szívesen belefolyna, de természetesen attól még nagyon messze áll, hogy akár csak fontolóra vegyék a véleményét a nagyok.*
- Ha szükséged van rám, megoldom, Nestar úr, emiatt ne fájjon a fejed. Bár, ahogy a Tharg piacon már megmutattad, nem gondolnám, hogy bármiféle segítségre szorulnál olyan témában, ami az alkukötésről és a pénzről szól. Bizonyítani pedig én nem tudom a nemesi mivoltodat, de az esetedben azt hiszem, hogy erre nincs is szükség. *Az egyetlen, amit ő adhat az ügy érdekében, az valóban az aranyérmékben mérhető tőke, amiből elképzelhető, hogy nála jelenleg amúgy is több van, lévén Nestar az elmúlt időszakban többet fektethetett be a készülődő üzletbe, mint amennyit nyert vele.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5561-5580 , 5581-5600 , 5601-5620 , 5621-5640 , 5641-5660 , 5661-5680 , 5681-5700 , 5701-5720 , 5721-5740 , 5741-5760 , 5761-5780 , 5781-5800 , 5801-5820 , 5821-5840 , 5841-5860 , 5861-5880 , 5881-5900 , 5901-5920 , 5921-5940 , 5941-5960 , 5961-5980 , 5981-6000 , 6001-6020 , 6021-6040 , 6041-6060 , 6061-6080 , 6081-6100 , 6101-6120 , 6121-6140 , 6141-6160 , 6161-6180 , 6181-6200 , 6201-6220 , 6221-6240 , 6241-6260 , 6261-6280 , 6281-6300 , 6301-6320 , 6321-6340 , 6341-6360 , 6361-6380 , 6381-6400 , 6401-6420 , 6421-6440 , 6441-6460 , 6461-6480 , 6481-6500 , 6501-6520 , 6521-6540 , 6541-6560 , 6561-6580 , 6581-6600 , 6601-6620 , 6621-6640 , 6641-6660 , 6661-6680 , 6681-6700 , 6701-6720 , 6721-6740 , 6741-6760 , 6761-6780 , 6781-6800 , 6801-6820 , 6821-6840 , 6841-6860 , 6861-6880 , 6881-6900 , 6901-6920 , 6921-6940 , 6941-6960 , 6961-6980 , 6981-7000 , 7001-7020 , 7021-7040 , 7041-7060 , 7061-7080 , 7081-7100 , 7101-7120 , 7121-7140 , 7141-7160 , 7161-7180 , 7181-7200 , 7201-7220 , 7221-7240 , 7241-7260 , 7261-7280 , 7281-7300 , 7301-7320 , 7321-7340 , 7341-7360 , 7361-7380 , 7381-7400 , 7401-7420 , 7417-7436