//Ysa//
*Ras éppenséggel pont egy jó meleg, puha ágyra vágyik, mely minden porcikájához tökéletesen idomul, s amiben nyugodtan tudna egy hatalmasat aludni. De ezt a beszélgetést még meg kell ejteni most, nincs mese. Ami pedig a társaságát illeti egyelőre nem is tűnik olyan bosszantónak, mint az ura volt. Hidegvérrel, szinte rezzenéstelen arccal fogadja a megfáradt kannibál néma megjelenését, és mintha régóta jó barátok lennének, szóvá sem teszi az etikett teljesen figyelmen kívül hagyását.
A madaras fickó könyökét megtámasztva az asztalon, egyfajta fekete, mérgező virágként kókadozó fejét érdes tenyerébe hajtja, és onnan mustrálja a lány csinos pofikáját. Nem fél, ez jó, ez tetszik neki. Nem szereti, ha olyanok félnek tőle, akiknek nincs rá oka. Viszont a gyász nem olyan mély, mint a férfi gondolta volna. Sokkal könnyebben fogadja ezt az egész helyzetet, mint azt elvárná egy átlagos embertől, aki épp most vesztette el egy barátját, urát, szeretőjét. Vagy egy szívtelen fruska, vagy nem álltak egymáshoz túl közel az elf íjásszal. Lehet tényleg csak elrabolta. Hiába agyal, képtelen eldönteni, hogy a lány jelleméből fakad ez a visszafogottság, vagy valahol mélyen mégis csak megérintette a hirtelen váratlansággal bekövetkezett haláleset.*
-Köszönöm, így most már kitisztult a kép. Ha nem érdekel, nem untatlak a részletekkel.
*Hamar fény derül az igazságra, és ami azt illeti Rasdehernek még faggatóznia sem kell, ami ebben a pillanatban egyáltalán nem nyugtalanítja. Paranoid képzelgés helyett most inkább a kezébe veszi a felkínált boros kupát, hogy végre leöblítse sivataggá avanzsálódott szikár torkát. A könnyű alkohol kellemesen cirógatja a torkát, és sokkal bódítóbb érzéseket kelt benne, mint a matrózok kedvenc itala, a kikötőben kifogyhatatlan tartalékokkal feltöltött rum.
Alapvetően ínyencnek tartja magát, kár hogy a körülmények ritkán engedik meg, hogy megcsillogtassa kifinomult gasztronómiai ismereteit. Most viszont édesen szopogatja az italt, mielőtt visszaadja azt a tulajdonosának.*
-Jó választás, kifinomult ízlésre vall!
*Újból a tenyerébe temeti az arca egyik felét, miközben megvillantja groteszk mosolyát.*
-A nem urad elvett tőlem valamit, amire továbbra is szükségem lenne. Igaz, miután meghalt én is megszabadítottam pár holmijától, mi akár törlesztésnek is megfelelne, de a kardom értékesebb, mint ezek az apróságok.
*Ujjával a még mindig hátán átvetett íjra mutat, jelezve a másiknak, hogy miről is beszél.*
-Mivel nem találtam meg nála a keresett fegyvert, feltételezem a lován hagyta. Az állatot pedig te vitted el, ami azt jelenti, hogy valahol nálad kell lennie! Én csak ennyit akarok, semmi többet. Ha visszakapom a fegyverem, békén hagylak!