//Egy új kezdet kezdete//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Kezdi azt hinni, hogy az istenektől eredeztethető az a képessége, hogy a de Wyggio társaságában viszonylagosan hosszú ideig képes megőrizni a nyugalmát. Csupán csak testének apró rezzenései mutathatják azt, hogy időnként már átnyúlna az asztalon, hogy azt a csirkét csontostól nyomja le a torkán, hogy hamarabb végezzen az evéssel. Meg az élettel. Csábító egy gondolat, szinte már látja a szemei előtt, ahogy át nyúl az asztalon, megragadja a férfit és már tuszkolja is le akár tányérral együtt azt a megsütött állatot. Ez a képzelgés pedig annyit segít a kedélyállapotának, hogy éteri nyugalmat tükröző és emellett még igen kaján mosolyt csal az arcára, miközben hallgatja a férfit.*
- Sok mindent próbáltak a fejedbe verni. Látom van, ami hatástalan volt. Szinte veszteséges vállalkozás. Mint a frappáns szövegek. Mert ez elég béna volt még visszavágásnak is.
*Ezzel pedig visszagörnyed az asztal fölé, hogy rákönyökölve támassza meg állát az öklein. Mivel még nincs abban az idegállapotban, hogy ahhoz a tőrhöz akarjon kapni. Egyébként is kinek hiányzik, hogy kitegyék a szűrét a fogadóból? Vagy esetleg elvigyék az őrök? Egyelőre az idegbajoskodást meghagyja a férfinak, remélve, hogy ő előbb kijön a béketűrésből. Ami nehéz feladat lesz, tekintve a nő vérmérsékletét. Főleg nehéz a dolga, mikor időnként előkerül az az undorítóan gúnyos vigyor, ami miatt legszívesebben orrba könyökölné. De tűr és kivár. Meg bosszant amennyire a lehetőségei engedik. Bár elég nehéz nyugodt mosollyal fürkészni a másikat, miközben továbbra is inkább a tányért nyomná le a torkán.*
- Ne aggódj. Azt a karót hamarabb fogom beléd bökni, mint ahogy azt te gondolod.
*Mosolyodik el a külső szemlélőknek esetlegesen ártatlanul bájosnak tűnően. Viszont a de Wyggio talán még emlékszik arra, hogy ez a mosoly jóval több undokságot és vészt tartogat.
Ezzel készül lezárni ezt a témát, ahogy szerencsére a lerobbant szó definiálása sem kell, hogy tovább folytatódjon. Elég élvezettel elmerülni abban az értetlen pofában, amivel a másik megajándékozza.
Olyan szívesen fürdőzne benne tovább, de a nagydarab képes még ezt a pillanatot is ádázul elorozni előle. Mindezt azért, hogy egy egyszerűen szürreális képtelenséggel álljon elő. Minek hatására meg kell adnia azt az örömöt a másiknak, hogy teljes elképedéssel bámul rá, miközben még ajkai is elnyílnak meghökkenésében. ~A faszt.~ Fut át agyán a tiltakozás, de olyannyira nem tud sem köpni, sem pedig nyelni, hogy sajnos ez már hangosan nem bukik ki belőle. Azt is csak tátott szájjal meredve követi nyomon, ahogy amaz küzd a bor gyilkos lépése ellen. Meg amúgy sem mer még közbe szólni. Előbb inkább megvárja, hátha az ital nyer. Addig legalább van ideje magát és a gondolatait is összeszedni. Közben pedig mondaná, hogy nyugalmat erőltet magára, de az a nevetés és a vérlázítóan pofátlan megjegyzés csak egyre inkább provokálja ki belőle a rideg némbert, akinek már szíve szerint rég eljárt volna a keze. Így hirtelen pattan fel a székéről, két tenyérrel az asztal lapjára csapva. Az is csoda, hogy a szék csak hátrébb csúszik, de nem borul fel a lendülettől. A türkiz szemek most szikrákat szórva merednek a férfira, ajkai pedig már nyílnak el, hogy szórják a válogatás nélküli szitokszavakat. De végül fejét lehajtva hunyja le a szemeit, s egy mély levegővétellel erőltet magára nyugalmat. Ahogy pedig elengedi a fojtogatás iránti vágyát lassan újra a nagydarabra tekint.*
- Még egy ork nőstényt is előbb megkívánnék, minthogy irigységet érezzek olyan lotyók miatt, akik megkívánnak téged... Wyggio.
*Válaszolja végül veszélyesen nyugodt hangon. A hatás kedvéért még pár hosszúnak ható másodpercig kémleli a másik idegesítően tűrhető képét, azután a széket visszahúzva ül végül vissza.*
- Azt a baszást pedig szívesen elintézem neked.
*Dől hátra a karjait összefonva a mellkasa előtt. Közben pedig félszemű kis barátja kidugja az orrát a barna tincsek alól, amire gazdája halk sóhajjal cirógat rá.*
- Bújj vissza.
*Suttogja halkan, mire a szőrgombóc szót fogadva tűnik el nyomban. Más pedig nem marad hátra, mint hogy magában forrongjon, mert nem akarja még egyszer megadni azt az örömöt, hogy látványosan kapja fel a vizet.*