//Második szál//
//Aranyért életet//
*Furcsa érzés, hogy a szavak értő fülekre találnak. Rey nem szokott hozzá az olyan személyekhez, akik megértik az ő sötét és hideg lelkét, s az abban lakozó kietlen pusztaságot, és tisztelik határozott de érzéketlen tekintetét, amellyel a jövő lehetőségeit kémleli. Az oly szerencsétlennek induló éjszaka egész kellemes fordulatot vesz, a maga titokzatos módján. Témák kerülnek elő, amit talán egyikük sem boncolgat túl gyakran magában, olyan dolgok ezek, amelyeket jobb a szürke hétköznapokban jó mélyre elnyomni. Hogy ne lássa a világ a bennük rejtőző szörnyet.
A fiatal gnóm teljesen más, mint Rey. Nem azért találtak egymásra, mert hasonló célok fogalmazódtak meg elméjükben, vagy hasonló életút áll mögöttük. Két teljesen más élet, egymástól távoli, másfelé tartó utak, amelyek egyszer talán összetalálkoztak, hogy aztán újra szétváljanak. A mélységi sosem fogja teljesen megérteni az elfogadás és atyai büszkeség, elismerés utáni éhes vágyódást, vagy az ösztönös ódzkodást a bűntől. Ha tudná, milyen gondolatok és vágyak röpködnek Utrhin fejében, talán csak egy megvető félmosolyra húzná sötét ajkait. De nem tud olvasni magán kívül senkiben, így kénytelen csak a kimondott szavakban hinni, s abban, hogy ezek mögött nem pusztán ügyes színészkedés, hanem nyers őszinteség lapul. S igen, ő is érzi azt a frissen felébredt valamit, azt az ősi erőt, amit kiváltanak belőle az egyszerű, megértést kifejező szavak. Talán a szörny éledezik, mert meghallotta a burkoltan dicsérő mondatokat, s valami eddig ismeretlen elégedettség kezdi átjárni. Mert akárhogy is igyekszik a lélek magát elvágni a világtól, valahol mélyen örökké éhezni fog a megértésre, vagy egy baráti, néma, de mégis oly beszédes pillantásra. S talán pont azt kezdi Rey is érezni, amit oly nagyon megvet mindenkiben. Vágyódás az elfogadásra, s valamilyen szinten az értelmetlen szeretetre. Legalábbis mintha ennek a csírája próbálna kitörni a burokból, de a nő viszonylag hamar észbe kap, s sikeresen eltiporja az életéért küzdő hajtást. Nem engedhet meg magának efféle gyengeségeket, s hogy tisztítsa enyhén zavarodott elméjét, lehúzza a maradékot is a korsójából.*
- Igazad van, a nevem Reyraa. De ez nem ugyanaz, mintha valaki alapból egy becsesebb, ismertebb, vagy rettegettebb névbe születik bele. Ezt én aggattam magamra, nincsen múltja. De azt akarom, hogy jövője legyen.
*Hogyan is érthetné ezt meg egy Laenrick? Fut át agyán a kósza, kétkedő gondolat. Elvégre újdonsült társa aligha érezheti azt a hátrányt, amivel a névtelenek, az ismeretlenek indulnak az élet versenypályáján. Egy szó nem sok, annyit se tudna mondani az őseiről, családjáról, magán kívül tehát senkiről. Nincsenek példaképei a felmenői között, mert nem tudja, miféle szerzetek voltak. Nem tud tanulni a múlt hibáiból, mert nincsen múltja.*
- Jó dolog lehet, ha csak úgy a kezedbe hullik valami. Már életed hajnalától fogva ismered a céljaid, tisztában vagy azzal, mit akarsz elérni.
*Hangja nem gúnyos, vagy szemrehányó, inkább tárgyilagos, mintha egy hideg tényt állapított volna meg. Enyhén hátra is dől, mert egy pillanatra megszédült az italtól, s így jobban meg tudja tartani ezüst tekintetét a gnóm arcán.*