Kikötő - Tenger és szigetek
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 103 (2041. - 2045. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása:
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2026-2045
2045. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-08-09 05:44:49
Üzenet elküldve: 2024-08-09 05:44:49
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 370
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 370
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*A házikó otthonossága kiteljesül vendégei békéjével. Az illatok, a színek, minden egyes tárgy kedves, kellemes formája azt súgja: itt le lehetne élni egy életet. Marasztaló harmóniája viszont nem tudja meggyőzni a kettőst, hogy valóban fontolóra vegyék a vízen túli világ maguk mögött hagyását. Senkinek nem jut eszébe ez az opció. Érdekes tény, de talán így van rendjén. Ez a sziget sehol sincs. A dolgok közti űr különös visszhangjai gyűltek meg itt. Ilyen közegbe nehezen horgonyoz le egy élet. Kivéve a Csontvetőét. Talán már el sem tudná hagyni e helyet, olyannyira egybeforrt vele. Lehet, hogy sosem derül ki, hiszen eszébe se jutna elmenni innen.
A reggel hűvöse friss illatú. Épp csak lengedez a szél. Még a víz felszínét se fodrozza igazán. A hullámzás szinte abbamaradt, s a kis öböl karéjában végtelenül csendes, feszített víztükör várja a kettőst és a sokat látott lélekvesztőt. Csak egy-egy madár távoli hangja töri meg a reggel kissé nyirkos hallgatását.
A kenu hang nélkül siklik velük. Orra egyenesen szeli a tökéletes tükröződést, s a hajótest mellett, mögött szép, szabályos fodrokat indít a jellegzetes V alakot kirajzolva, melynek egyre távolodó csúcsában a szerzetes és a szürkebőrű indul vissza a víz túlpartján hagyott élete felé. Hogy mit kezdenek azzal, amit a sziget adott nekik, az rajtuk áll. Mindenesetre a visszaút sokkal békésebb, mint az idefelé vezető. A kenu tudja a dolgát; egyenletes tempóban tart nyílegyenesen a barlang felé, még csak evezniük se kell. Ahogy a sziget sziluettje lassan eltűnik a látóhatáron, már csak a víz van, s ők rajta, ahogy szinte belevesznek a végtelenbe apró lélekvesztőjükön. Néhány napba beletelik, míg ismét szárazföldet látnak, s végre feltűnik előttük a Kikötő sirályoktól hangos partvonala.*
*A házikó otthonossága kiteljesül vendégei békéjével. Az illatok, a színek, minden egyes tárgy kedves, kellemes formája azt súgja: itt le lehetne élni egy életet. Marasztaló harmóniája viszont nem tudja meggyőzni a kettőst, hogy valóban fontolóra vegyék a vízen túli világ maguk mögött hagyását. Senkinek nem jut eszébe ez az opció. Érdekes tény, de talán így van rendjén. Ez a sziget sehol sincs. A dolgok közti űr különös visszhangjai gyűltek meg itt. Ilyen közegbe nehezen horgonyoz le egy élet. Kivéve a Csontvetőét. Talán már el sem tudná hagyni e helyet, olyannyira egybeforrt vele. Lehet, hogy sosem derül ki, hiszen eszébe se jutna elmenni innen.
A reggel hűvöse friss illatú. Épp csak lengedez a szél. Még a víz felszínét se fodrozza igazán. A hullámzás szinte abbamaradt, s a kis öböl karéjában végtelenül csendes, feszített víztükör várja a kettőst és a sokat látott lélekvesztőt. Csak egy-egy madár távoli hangja töri meg a reggel kissé nyirkos hallgatását.
A kenu hang nélkül siklik velük. Orra egyenesen szeli a tökéletes tükröződést, s a hajótest mellett, mögött szép, szabályos fodrokat indít a jellegzetes V alakot kirajzolva, melynek egyre távolodó csúcsában a szerzetes és a szürkebőrű indul vissza a víz túlpartján hagyott élete felé. Hogy mit kezdenek azzal, amit a sziget adott nekik, az rajtuk áll. Mindenesetre a visszaút sokkal békésebb, mint az idefelé vezető. A kenu tudja a dolgát; egyenletes tempóban tart nyílegyenesen a barlang felé, még csak evezniük se kell. Ahogy a sziget sziluettje lassan eltűnik a látóhatáron, már csak a víz van, s ők rajta, ahogy szinte belevesznek a végtelenbe apró lélekvesztőjükön. Néhány napba beletelik, míg ismét szárazföldet látnak, s végre feltűnik előttük a Kikötő sirályoktól hangos partvonala.*
2044. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-08-07 09:19:39
Üzenet elküldve: 2024-08-07 09:19:39
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 482
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 482
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*Nos, annak örül hogy azt tudja legalább, hogy nem kell aggódnia amiatt hogy a legközelebbi útonálló ilyen trükköket próbálhat használni ellene. A szerzetes szavaiból kiszűrve ez az álomszövés nem hangzik olyan dolognak, amit az orknak lehetetlen lenne elsajátítani, bár gondolja hogy a követelt évek, türelem és a mentális hajlékonyság jóval az hajlandóságán túl helyezkedhetnek el. Ezzel ő mondjuk meg tud békélni, így is elégedett magával.
Természetesen lennének még szavai Nawanthirihoz - a kis kóstolgatás után úgy véli hogy az előző napokat (na meg a következőket) jobban meg tudják vitatni egymás között, mint magukban - De a hajnal nem marad hajnal örökké, és lesz erre idejük a csónakban is, még rémlik neki hogy nem egy órát kellett eveznie. Gyorsan elpusztítja a több halat, mint bármi mást tartalmazó tányérját, majd maga is végez az utolsó előkészületeivel is; gyanúsan gyorsan megszáradt ruháit elpakolja, hátizsákját átnézi, elnyom egy ásítást, s hogy ne legyen útban Nawanthiri házi rendbetételei közben, kimegy a partra várni. Olyan elhagyatottnak néz ki a sziget külső rétege, mintha soha nem járt volna ott senki, ha leszámítja a lehetetlenül jó állapotban lévő kenut; Armarkhtur nem panaszkodhat. Szélcsend van, az ég egy rossz felhővel sem fenyegeti őket. Szinte fáj elmennie neki is.*
~ Egy picit több ideig tartott, de megvagyunk végre. Mind a ketten. ~ *Nem kell sokat várni óriásnevelt barátjára sem, és szó nélkül a hideg tengerbe kezdik tolni a kis hajót. Még ha nem is fogják a szigetnek a megjelenései a valóságban kísérteni őt a nagyvilágban, szinte meg tudja jósolni hogy nem fognak egyhamar eltűnni álmaiból, legyen ez jó vagy rossz hír számára.*
*Nos, annak örül hogy azt tudja legalább, hogy nem kell aggódnia amiatt hogy a legközelebbi útonálló ilyen trükköket próbálhat használni ellene. A szerzetes szavaiból kiszűrve ez az álomszövés nem hangzik olyan dolognak, amit az orknak lehetetlen lenne elsajátítani, bár gondolja hogy a követelt évek, türelem és a mentális hajlékonyság jóval az hajlandóságán túl helyezkedhetnek el. Ezzel ő mondjuk meg tud békélni, így is elégedett magával.
Természetesen lennének még szavai Nawanthirihoz - a kis kóstolgatás után úgy véli hogy az előző napokat (na meg a következőket) jobban meg tudják vitatni egymás között, mint magukban - De a hajnal nem marad hajnal örökké, és lesz erre idejük a csónakban is, még rémlik neki hogy nem egy órát kellett eveznie. Gyorsan elpusztítja a több halat, mint bármi mást tartalmazó tányérját, majd maga is végez az utolsó előkészületeivel is; gyanúsan gyorsan megszáradt ruháit elpakolja, hátizsákját átnézi, elnyom egy ásítást, s hogy ne legyen útban Nawanthiri házi rendbetételei közben, kimegy a partra várni. Olyan elhagyatottnak néz ki a sziget külső rétege, mintha soha nem járt volna ott senki, ha leszámítja a lehetetlenül jó állapotban lévő kenut; Armarkhtur nem panaszkodhat. Szélcsend van, az ég egy rossz felhővel sem fenyegeti őket. Szinte fáj elmennie neki is.*
~ Egy picit több ideig tartott, de megvagyunk végre. Mind a ketten. ~ *Nem kell sokat várni óriásnevelt barátjára sem, és szó nélkül a hideg tengerbe kezdik tolni a kis hajót. Még ha nem is fogják a szigetnek a megjelenései a valóságban kísérteni őt a nagyvilágban, szinte meg tudja jósolni hogy nem fognak egyhamar eltűnni álmaiból, legyen ez jó vagy rossz hír számára.*
2043. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-08-06 09:16:40
Üzenet elküldve: 2024-08-06 09:16:40
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*A történtek után nagyon jólesik leszállni a földre. Csinálni valami kétkezi dolgot, és közben hallgatni, ahogy a szürkebőrű tesz-vesz. Kibírná még néhány napig. Ebben a csendességben hamar hónapokká lennének.
Ukromnak azért reggelre megjön a hangja. A szerzetes szívesen eljátszadozna vele, mi is számít varázslatnak, de inkább nem boldogítja paradoxonokkal a barátját. Megrázza a fejét.*
- Nem mágia. Itt a szigeten vékony a hártya az álom és a valóság között. *tör magának a kenyérből* Otthon megtanítottak irányítani az álmaim. Ez egy lelkigyakorlat, a meditálásra hasonlít. Azt hiszem, ezt csinálja a Csontvető is, csak sokkal jobban.
*Abba már nem megy bele, hogy számára amúgy sem válik el élesen az álom és a józan ébrenlét. Keresztül-kasul vezetnek köztük a búvópatakok. Így tudta meg, hogy a tenger szívében lakik az a mester, akihez tanácsért kell forduljon.
A reggelivel gyorsan végez, utána összepakol maga is. Nem tart soká: igazából ki se pakolta a málháit. Kicsit rendbe szedi a házat, hogy tisztán fogadja a következő vendégeket, fejébe nyomja a kalapját, és ha Ukrom is készen áll, vízre teszik a kenut.
Indulhatnak vissza. A Világítótoronyhoz. A Kikötőbe. A nappali világba.*
*A történtek után nagyon jólesik leszállni a földre. Csinálni valami kétkezi dolgot, és közben hallgatni, ahogy a szürkebőrű tesz-vesz. Kibírná még néhány napig. Ebben a csendességben hamar hónapokká lennének.
Ukromnak azért reggelre megjön a hangja. A szerzetes szívesen eljátszadozna vele, mi is számít varázslatnak, de inkább nem boldogítja paradoxonokkal a barátját. Megrázza a fejét.*
- Nem mágia. Itt a szigeten vékony a hártya az álom és a valóság között. *tör magának a kenyérből* Otthon megtanítottak irányítani az álmaim. Ez egy lelkigyakorlat, a meditálásra hasonlít. Azt hiszem, ezt csinálja a Csontvető is, csak sokkal jobban.
*Abba már nem megy bele, hogy számára amúgy sem válik el élesen az álom és a józan ébrenlét. Keresztül-kasul vezetnek köztük a búvópatakok. Így tudta meg, hogy a tenger szívében lakik az a mester, akihez tanácsért kell forduljon.
A reggelivel gyorsan végez, utána összepakol maga is. Nem tart soká: igazából ki se pakolta a málháit. Kicsit rendbe szedi a házat, hogy tisztán fogadja a következő vendégeket, fejébe nyomja a kalapját, és ha Ukrom is készen áll, vízre teszik a kenut.
Indulhatnak vissza. A Világítótoronyhoz. A Kikötőbe. A nappali világba.*
2042. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-08-04 21:45:04
Üzenet elküldve: 2024-08-04 21:45:04
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 482
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 482
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*Azon kevés alkalmak egyike, amikor a sámán nem olyasmit mond, amivel nem tud mit kezdeni. Lenne egy elképzelése, mit tudna csinálni önmaga megbékésítésére, de még magát az elhatározást is nagy feladat lesz számára előkeríteni, nemhogy végrehajtani.
Érdeklődően, bár értetlenül forgatja kezében a búcsúajándékként kaphatott érmét; látszólag különbözik azoktól az aranylapoktól, amit pénznemként használnak. "Az útra?" Talán valami nagyobb értékű pénzem? Akármi is legyen a válasz, egy hálás bólintást köszönetként így is megad az ork, és egy tiszta pislogással veszi tudomásul, hogy idejük végére értek ezen a szigeten, mínusz egy pár óra hajnalig.*
- Viszlát. *Köszön el saját tömör módján a Csontvetőtől, tudva hogy megvan rá az esély hogy többet nem fogja látni, ami nem tudni, jó vagy rossz dolog lenne ha a mostani körülményekből indulnak ki. Lopva kidugja a fejét az ajtón hogy kövesse tekintetével a remetét, de hamar elveszti a sziluettjét az artheniori fényesség után érezhetőbben szurokfeketébb éjszakában. Enigmatikus figura marad a végletekig.
Ukrom már elég időt üldögélt egymagában ahhoz, hogy proaktív énje újra bekapcsoljon, így az utazási előkészületekkel foglalja el magát, miközben Nawanthiri rajzol. Tengerben járt rongyait még erre a pár órára kiteszi, felszerelését összepakolja, tovább ürítgeti a az ivóvízkészletet, s végre valahára rendesen megmossa az arcát. Kosz, vér, és a kettő közötti mocsok után bőrének jól esik hogy nem egy rétegnyi traumán kell éreznie a tengeri levegőt. Még egyszer utoljára felemeli a tükröt, hogy jól belenézzen. Nem tudja, csalódjon e vagy megkönnyebbüljön, mikor csak saját magát látja vissza benne.*
~ És veled mit kezdjek? ~ *Akkor tér vissza a szerzeteshez, amikor ő végez művével. Kíváncsian hajol a rajz fölé, elismerően, sőt, büszkén bólint, majdnem megkéri barátját hogy a nagyobb figura ajkát görbítse felfelé. Majd egy idő után elhelyezi a kézitükröt a papír fölé. Még ha nagy is rá az esély hogy ők nem fognak visszatérni, megkérdőjelezhetetlennek gondolja, hogy mások útja még fogja őket ide elhozni. És ahogy egy kis önelemezgetés sem fájdult meg az orknak, az úgy nekik se fog, talán. Nawanthirihez pedig még nincsenek szavai. Vagyis lennének, de még nem érzi úgy, hogy stabil párbeszédet tudna most tartani a szerzetessel, bármiről. Be kell érnie a jelenlétével. Mindent tudó csöndben teszik el magukat a rövid éjszakára.
Bár az óriásnevelt valóban leelőzte kelésben, nem kell sokat unszolgatni hogy felkeljen, fejében a hajnali ébredés kötelességével aludt el. Körülnéz, egy olyan házban találja magát, amiben el tudná képzelni az életét. Az ajtó egy veteményeshez nyílna, vagy az artheniori földek egyikére. Talán egy nap.*
- Hmm. *Elgondolkodik, ahogy elpakol. Ha nem is beszélgetős, legalább érdeklődő kedvében van, amíg a tikkasztó meleg és a vakító nap meg nem jön.* - Ez valóban nem mágia, ugye? Amit csináltok, amit látok. Alm'zar-ban ezt délibábnak hívnánk, de azok nem tapinthatóak. Igaz e, amit itt látok? *Ha igaz, ha nem, a létfontosságú reggelit nem fogja elutasítani, ugyanolyan modorral fogyasztja azt, mintha valódi lenne. Bár nem éppen veszti el magát az ízekben sem, hogy az ajánlott időpontnak megfelelően elinduljanak.*
*Azon kevés alkalmak egyike, amikor a sámán nem olyasmit mond, amivel nem tud mit kezdeni. Lenne egy elképzelése, mit tudna csinálni önmaga megbékésítésére, de még magát az elhatározást is nagy feladat lesz számára előkeríteni, nemhogy végrehajtani.
Érdeklődően, bár értetlenül forgatja kezében a búcsúajándékként kaphatott érmét; látszólag különbözik azoktól az aranylapoktól, amit pénznemként használnak. "Az útra?" Talán valami nagyobb értékű pénzem? Akármi is legyen a válasz, egy hálás bólintást köszönetként így is megad az ork, és egy tiszta pislogással veszi tudomásul, hogy idejük végére értek ezen a szigeten, mínusz egy pár óra hajnalig.*
- Viszlát. *Köszön el saját tömör módján a Csontvetőtől, tudva hogy megvan rá az esély hogy többet nem fogja látni, ami nem tudni, jó vagy rossz dolog lenne ha a mostani körülményekből indulnak ki. Lopva kidugja a fejét az ajtón hogy kövesse tekintetével a remetét, de hamar elveszti a sziluettjét az artheniori fényesség után érezhetőbben szurokfeketébb éjszakában. Enigmatikus figura marad a végletekig.
Ukrom már elég időt üldögélt egymagában ahhoz, hogy proaktív énje újra bekapcsoljon, így az utazási előkészületekkel foglalja el magát, miközben Nawanthiri rajzol. Tengerben járt rongyait még erre a pár órára kiteszi, felszerelését összepakolja, tovább ürítgeti a az ivóvízkészletet, s végre valahára rendesen megmossa az arcát. Kosz, vér, és a kettő közötti mocsok után bőrének jól esik hogy nem egy rétegnyi traumán kell éreznie a tengeri levegőt. Még egyszer utoljára felemeli a tükröt, hogy jól belenézzen. Nem tudja, csalódjon e vagy megkönnyebbüljön, mikor csak saját magát látja vissza benne.*
~ És veled mit kezdjek? ~ *Akkor tér vissza a szerzeteshez, amikor ő végez művével. Kíváncsian hajol a rajz fölé, elismerően, sőt, büszkén bólint, majdnem megkéri barátját hogy a nagyobb figura ajkát görbítse felfelé. Majd egy idő után elhelyezi a kézitükröt a papír fölé. Még ha nagy is rá az esély hogy ők nem fognak visszatérni, megkérdőjelezhetetlennek gondolja, hogy mások útja még fogja őket ide elhozni. És ahogy egy kis önelemezgetés sem fájdult meg az orknak, az úgy nekik se fog, talán. Nawanthirihez pedig még nincsenek szavai. Vagyis lennének, de még nem érzi úgy, hogy stabil párbeszédet tudna most tartani a szerzetessel, bármiről. Be kell érnie a jelenlétével. Mindent tudó csöndben teszik el magukat a rövid éjszakára.
Bár az óriásnevelt valóban leelőzte kelésben, nem kell sokat unszolgatni hogy felkeljen, fejében a hajnali ébredés kötelességével aludt el. Körülnéz, egy olyan házban találja magát, amiben el tudná képzelni az életét. Az ajtó egy veteményeshez nyílna, vagy az artheniori földek egyikére. Talán egy nap.*
- Hmm. *Elgondolkodik, ahogy elpakol. Ha nem is beszélgetős, legalább érdeklődő kedvében van, amíg a tikkasztó meleg és a vakító nap meg nem jön.* - Ez valóban nem mágia, ugye? Amit csináltok, amit látok. Alm'zar-ban ezt délibábnak hívnánk, de azok nem tapinthatóak. Igaz e, amit itt látok? *Ha igaz, ha nem, a létfontosságú reggelit nem fogja elutasítani, ugyanolyan modorral fogyasztja azt, mintha valódi lenne. Bár nem éppen veszti el magát az ízekben sem, hogy az ajánlott időpontnak megfelelően elinduljanak.*
2041. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-08-03 09:49:07
Üzenet elküldve: 2024-08-03 09:49:07
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*A Csontvető messzebbre lát hőseinknél, és ráérezhet olyan összefüggésekre, amikre az egyszerű halandók utólag sem fognak. Nawanthiri most csak annyit tud, hogy a vándorútja véget ért. Be kell számolnia "Feledés Félelmetes Istenének" a távollét négy hosszú évéről, ami után idővel új beavatást és új nevet kaphat. Az új név pedig ki tudja, hová vezeti majd.
A sámán ajándékát a korábban mutatott, mestereknek járó meghajlással köszöni meg. A háló természetesen a csónakba kerül, mikor elindulnak. Nawanthiri tisztelettudóan búcsút vesz a mentorától, aztán magára marad Ukrommal meg a gondolataival.*
- Valamit azért hagyok itt neki… *dünnyögi félhangosan. Néhány ív papírt kerít, meg a rajzszenet, amit tegnap a füzethez használt. Több vázlatot készít, mielőtt az igazi képnek nekivágna. Öreg este lesz, mire egy lámpás imbolygó fényénél befejezi. Két alakot ábrázol, deréktól felfelé. A hegynyi orkból még úgy is sugárzik az erő, hogy sziklavállait, gerendányi karjait a zekéje elfedi. Arca viharvert, ezernyi apró heg borítja. Bal füle csonka. Agyarai hiányoznak. Bizonyára sok harcon és nyomorúságon küzdötte át magát, tintafekete szemeiben mégis félszeg jóindulat bujkál.
Az előtte álló emberlány nem sokkal kisebb nála. Élőben kész vasgyúró lehet, de ez jobbára az inge kidomborodásain, esésén érhető csak tetten. Sörénye a válláig ér. Mandulaszemei, mint a feneketlen tavak. Halványan mosolyog, és aki ránéz, hirtelen nem tudja, hogy megborzongjon vagy elmosolyodjon maga is.
Ukrom a képen Nawanthiri vállán nyugtatja az egyik mancsát, a lány pedig a maga nagy, erős kezével ezt a mancsot fogja, megejtően finoman.
Ha a szürkebőrű beszélgetne a rajzolás alatt, a lány szívesen lesz a társasága, de magától nem kezdeményez. Az elmúlt két napban több történt velük, mint máskor hónapok alatt. Van mit megemészteni. A képet a vázlatokkal együtt az egyik ládán hagyja a Csontvetőnek.*
*Madárhangokra ébred. Kettő felelget egymásnak valahol a ház körül, olyan vibráló harmóniákat, amilyenek a világon sincsenek. Kint minden bársonykék. Még nem jött el a hajnal.
Csendben fölkel, és megterít maguknak. Nem sokat, csak amit épp talál: füstölt hal, puha kis lepénykenyerek, olajbogyó, szárított füge és paradicsom. Korsóban forrásvíz. Minden ablak nyitva van. A házban halk léptű szél jár, idehozza nekik a tenger mormolását. Ha Ukrom a motozásra nem rezzenne föl, gyengéden felébreszti. A szerzetes a reggeli mellé sem beszél sokat. Megértik egymást a hallgatásból is.*
*A Csontvető messzebbre lát hőseinknél, és ráérezhet olyan összefüggésekre, amikre az egyszerű halandók utólag sem fognak. Nawanthiri most csak annyit tud, hogy a vándorútja véget ért. Be kell számolnia "Feledés Félelmetes Istenének" a távollét négy hosszú évéről, ami után idővel új beavatást és új nevet kaphat. Az új név pedig ki tudja, hová vezeti majd.
A sámán ajándékát a korábban mutatott, mestereknek járó meghajlással köszöni meg. A háló természetesen a csónakba kerül, mikor elindulnak. Nawanthiri tisztelettudóan búcsút vesz a mentorától, aztán magára marad Ukrommal meg a gondolataival.*
- Valamit azért hagyok itt neki… *dünnyögi félhangosan. Néhány ív papírt kerít, meg a rajzszenet, amit tegnap a füzethez használt. Több vázlatot készít, mielőtt az igazi képnek nekivágna. Öreg este lesz, mire egy lámpás imbolygó fényénél befejezi. Két alakot ábrázol, deréktól felfelé. A hegynyi orkból még úgy is sugárzik az erő, hogy sziklavállait, gerendányi karjait a zekéje elfedi. Arca viharvert, ezernyi apró heg borítja. Bal füle csonka. Agyarai hiányoznak. Bizonyára sok harcon és nyomorúságon küzdötte át magát, tintafekete szemeiben mégis félszeg jóindulat bujkál.
Az előtte álló emberlány nem sokkal kisebb nála. Élőben kész vasgyúró lehet, de ez jobbára az inge kidomborodásain, esésén érhető csak tetten. Sörénye a válláig ér. Mandulaszemei, mint a feneketlen tavak. Halványan mosolyog, és aki ránéz, hirtelen nem tudja, hogy megborzongjon vagy elmosolyodjon maga is.
Ukrom a képen Nawanthiri vállán nyugtatja az egyik mancsát, a lány pedig a maga nagy, erős kezével ezt a mancsot fogja, megejtően finoman.
Ha a szürkebőrű beszélgetne a rajzolás alatt, a lány szívesen lesz a társasága, de magától nem kezdeményez. Az elmúlt két napban több történt velük, mint máskor hónapok alatt. Van mit megemészteni. A képet a vázlatokkal együtt az egyik ládán hagyja a Csontvetőnek.*
*Madárhangokra ébred. Kettő felelget egymásnak valahol a ház körül, olyan vibráló harmóniákat, amilyenek a világon sincsenek. Kint minden bársonykék. Még nem jött el a hajnal.
Csendben fölkel, és megterít maguknak. Nem sokat, csak amit épp talál: füstölt hal, puha kis lepénykenyerek, olajbogyó, szárított füge és paradicsom. Korsóban forrásvíz. Minden ablak nyitva van. A házban halk léptű szél jár, idehozza nekik a tenger mormolását. Ha Ukrom a motozásra nem rezzenne föl, gyengéden felébreszti. A szerzetes a reggeli mellé sem beszél sokat. Megértik egymást a hallgatásból is.*
2040. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-08-02 06:57:31
Üzenet elküldve: 2024-08-02 06:57:31
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 370
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 370
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*Nem tudja miként értékelje a szerzetes elhatározását. Motoszkál benne egy furcsa érzés, egy kellemetlen érzés, mint egy nyomasztó álom visszhangja, amit az ember ébredés után már nem tud felidézni.
A szigeten túli világ alakulása olyasmi, amit nem tiszte befolyásolni. Ő maga csak egy kő ennek a pataknak a sodrásában. Olyan, melyet az ár már rég nem mozdított, s talán nem is fog soha többé. Bólint a mandulaszeműnek, s Ukromra pillant.*
- A dühöd mindig veled volt, és veled is marad *feleli szelíden.* - De formálhatod. Ez csak rajtad múlik.
*Hogy a szürkebőrű miként birkózik meg a múltjával, s azokkal a sebekkel, melyeket azok az évek hagytak benne, még a jövő zenéje.*
- Hajnalban induljatok. Akkor a legbékésebb a tenger. *Szavai nyomában kinyitja a tenyereit a vendégek felé. Egy-egy fénylő érme van benne.*
- Tessék. Az útra. *Úgy nyújtja, hogy igazán nagy modortalanságnak hatna visszautasítani.* - Ezt pedig Armarkht Úrnak küldöm. *Leoldja a rögzítéseket, s összehajtja a hálót, amin eddig dolgozott.* - Csak hagyjátok a csónakban. Meg fogja találni *mosolyodik.*
- Nincs adósságotok felém. *Fölkel ültéből és lesimítja a ruháját.* - Ide csak az jön, akinek ide kell találnia.
*A levegő még mindig meleg, de a szél már hűvöset hoz kintről. Az ég fekete, s rajta a csillagok mint apró rések, melyeken átszüremlik az éj sötét szövete takarta vakító napsütés. A holdak nem látszanak, s ezen az estén egyáltalán nem is kelnek fel. A Csontvető elköszön a vendégektől, s ha nincs más, hagyja őket pihenni. Ő maga nem marad a házban. Dolgára hivatkozva búcsúzik, s lámpás nélkül indul el a sziget belseje felé, mintha a vaksötét egyáltalán nem zavarná. Hogy csak ilyen jól ismeri a járást már a helyen vagy az ezüstösen derengő hályogos szeme mutatja neki az utat, nem tudni. Kabócák hangja tölti meg az estét és a tenger hullámainak hangja hajnalra valóban egészen elcsendesedik.*
*Nem tudja miként értékelje a szerzetes elhatározását. Motoszkál benne egy furcsa érzés, egy kellemetlen érzés, mint egy nyomasztó álom visszhangja, amit az ember ébredés után már nem tud felidézni.
A szigeten túli világ alakulása olyasmi, amit nem tiszte befolyásolni. Ő maga csak egy kő ennek a pataknak a sodrásában. Olyan, melyet az ár már rég nem mozdított, s talán nem is fog soha többé. Bólint a mandulaszeműnek, s Ukromra pillant.*
- A dühöd mindig veled volt, és veled is marad *feleli szelíden.* - De formálhatod. Ez csak rajtad múlik.
*Hogy a szürkebőrű miként birkózik meg a múltjával, s azokkal a sebekkel, melyeket azok az évek hagytak benne, még a jövő zenéje.*
- Hajnalban induljatok. Akkor a legbékésebb a tenger. *Szavai nyomában kinyitja a tenyereit a vendégek felé. Egy-egy fénylő érme van benne.*
- Tessék. Az útra. *Úgy nyújtja, hogy igazán nagy modortalanságnak hatna visszautasítani.* - Ezt pedig Armarkht Úrnak küldöm. *Leoldja a rögzítéseket, s összehajtja a hálót, amin eddig dolgozott.* - Csak hagyjátok a csónakban. Meg fogja találni *mosolyodik.*
- Nincs adósságotok felém. *Fölkel ültéből és lesimítja a ruháját.* - Ide csak az jön, akinek ide kell találnia.
*A levegő még mindig meleg, de a szél már hűvöset hoz kintről. Az ég fekete, s rajta a csillagok mint apró rések, melyeken átszüremlik az éj sötét szövete takarta vakító napsütés. A holdak nem látszanak, s ezen az estén egyáltalán nem is kelnek fel. A Csontvető elköszön a vendégektől, s ha nincs más, hagyja őket pihenni. Ő maga nem marad a házban. Dolgára hivatkozva búcsúzik, s lámpás nélkül indul el a sziget belseje felé, mintha a vaksötét egyáltalán nem zavarná. Hogy csak ilyen jól ismeri a járást már a helyen vagy az ezüstösen derengő hályogos szeme mutatja neki az utat, nem tudni. Kabócák hangja tölti meg az estét és a tenger hullámainak hangja hajnalra valóban egészen elcsendesedik.*
2039. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-07-29 19:54:28
Üzenet elküldve: 2024-07-29 19:54:28
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 482
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 482
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
- Nem tudom... *Folyamatos tempóban törli fejét, miközben gondolatai visszafordulnak a körülötte lévő világhoz. Az eddig figyelmén kívül hagyott megfázás ígéretét most már a bőrét nedves ruháin át vakaró hideg is kezdi hirdetni, úgyhogy nem sokat teketóriázik. Feláll, megfogja új göngyeit, és csendben kimegy az erkélyre, hogy beléjük bújjon. Meglepődik, hogy mennyire hasonlít eddigi öltözékére, és azon még inkább, hogy milyen kényelmes: milyen mágia áldása ez? Van ideje közben rágódni a Csontvető tanain, és Nawanthiri döntésén. Bizony, lennének kérdései ehhez az egyedülálló szigetet kimondatlanul birtokló figurához, és könyörögne is mandulaszemű barátjának, hogy maradjon. Ugyanis rájött, hogy szereti; nem a romantikus fajtájú, szemét ködösítő vágyakozást érez, hanem valami mást, amit még magának sem tud megfogalmazni.
De már a sziget is megmutatta neki, ki ő, hogy az elkerülhetetlen ellen tárja ki karjait, mint egy hurrikán előtt büszkén kiegyenesedő tölgy? Ha most valóban úgy néz ki, sikerült az alig pár órája még lehetetlenek érződő feladat, hogy békét tudjanak lelni a szerzetesnek, akkor ezt az örömhírt otthon is illik megosztania. Otthon: a fogalom legyökerezi magát gondolatmenete patakjában. Igen, valóban nem árt egyszer-kétszer visszatérni a szülői földre.
Visszalépve a házba, megáll a Csontvető előtt. Szeméből tisztelet sugárzik, ahogy megszólal.*
- Elértük amiért jöttünk. *Szálfaegyenesen marad, hangja pedig majdnem szertartásos.* - Az én kihívásom pedig máshol vár, egy másik nap. Csak azt kell tudnom, ez a dühöm megtestesítése, követni fog e vissza. Teljesült a kérelmünk, és ezért hálás vagyok: ha egy nap vissza tudom fizetni ezt az adósságot, amit az erőmmel meg tudok tenni, azt haladéktalanul megteszem. Köszönöm.
- Nem tudom... *Folyamatos tempóban törli fejét, miközben gondolatai visszafordulnak a körülötte lévő világhoz. Az eddig figyelmén kívül hagyott megfázás ígéretét most már a bőrét nedves ruháin át vakaró hideg is kezdi hirdetni, úgyhogy nem sokat teketóriázik. Feláll, megfogja új göngyeit, és csendben kimegy az erkélyre, hogy beléjük bújjon. Meglepődik, hogy mennyire hasonlít eddigi öltözékére, és azon még inkább, hogy milyen kényelmes: milyen mágia áldása ez? Van ideje közben rágódni a Csontvető tanain, és Nawanthiri döntésén. Bizony, lennének kérdései ehhez az egyedülálló szigetet kimondatlanul birtokló figurához, és könyörögne is mandulaszemű barátjának, hogy maradjon. Ugyanis rájött, hogy szereti; nem a romantikus fajtájú, szemét ködösítő vágyakozást érez, hanem valami mást, amit még magának sem tud megfogalmazni.
De már a sziget is megmutatta neki, ki ő, hogy az elkerülhetetlen ellen tárja ki karjait, mint egy hurrikán előtt büszkén kiegyenesedő tölgy? Ha most valóban úgy néz ki, sikerült az alig pár órája még lehetetlenek érződő feladat, hogy békét tudjanak lelni a szerzetesnek, akkor ezt az örömhírt otthon is illik megosztania. Otthon: a fogalom legyökerezi magát gondolatmenete patakjában. Igen, valóban nem árt egyszer-kétszer visszatérni a szülői földre.
Visszalépve a házba, megáll a Csontvető előtt. Szeméből tisztelet sugárzik, ahogy megszólal.*
- Elértük amiért jöttünk. *Szálfaegyenesen marad, hangja pedig majdnem szertartásos.* - Az én kihívásom pedig máshol vár, egy másik nap. Csak azt kell tudnom, ez a dühöm megtestesítése, követni fog e vissza. Teljesült a kérelmünk, és ezért hálás vagyok: ha egy nap vissza tudom fizetni ezt az adósságot, amit az erőmmel meg tudok tenni, azt haladéktalanul megteszem. Köszönöm.
2038. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-07-29 10:32:06
Üzenet elküldve: 2024-07-29 10:32:06
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*Nagyon szeretné megnyugtatni a barátját, de nem hiszi, hogy lenne olyan válasz, amivel sikerülhet. Ukromnak magának kell ráébrednie, hogy nincs vele semmi baj, a szerzetes legfeljebb rávezetni tudja. Kijelentés helyett ezért inkább kérdez, a szürkebőrű meg majd átgondolja a többit. A válaszából úgy tűnik, egy lépéssel azért közelebb jutott, hogy elfogadja magát. Nawanthiri nem szól rá semmit, csak a mosolyából tűnik el a sötétség.*
- Nekem haza kell mennem a testvéreimhez. *feleli aztán a Csontvetőnek* A Kikötőben majd fogok egy hajót Wegtorenbe. Nálad mi a terv, Ukrom?
*Nagyon szeretné megnyugtatni a barátját, de nem hiszi, hogy lenne olyan válasz, amivel sikerülhet. Ukromnak magának kell ráébrednie, hogy nincs vele semmi baj, a szerzetes legfeljebb rávezetni tudja. Kijelentés helyett ezért inkább kérdez, a szürkebőrű meg majd átgondolja a többit. A válaszából úgy tűnik, egy lépéssel azért közelebb jutott, hogy elfogadja magát. Nawanthiri nem szól rá semmit, csak a mosolyából tűnik el a sötétség.*
- Nekem haza kell mennem a testvéreimhez. *feleli aztán a Csontvetőnek* A Kikötőben majd fogok egy hajót Wegtorenbe. Nálad mi a terv, Ukrom?
2037. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-07-26 11:14:35
Üzenet elküldve: 2024-07-26 11:14:35
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 370
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 370
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*Távoli szemlélőként követi a jelenetet, mintha láthatatlan entitásként figyelné az élet szörnyű és szépséges csodáit. Tettel nem, csupán gondolatban simít végig az oldalán függő erszényként, melyben a jóscsontok pihennek.
Hallgat, bár ő nem tudna egyértelmű határt húzni a szörnyetegek és a szörnyű dolgokon átment nyomorult lelkek között. A két dolog nem zárja ki egymást. Hogy kit tekintünk szörnyetegnek, az inkább rajtunk múlik, mint magán a "szörnyetegen".
A szürkebőrű kérdésére elmerengve mosolyodik. Vonásai lágyak és talányosak, mint általában.*
- Azt senki sem tudhatja. De a barátodnak igaza van. A sebeid begyógyulása lenne a békédhez vezető út, nem az elfelejtésük. *Felemás pillantása megkeresi az orkét, majd a szerzetesét is.* - Ha úgy érzitek, megkaptátok a válaszaitokat, a csónakotok visszavisz benneteket. De maradhattok még. Ha még kérdeznétek, ha átgondolnátok, ha nem akarjátok elsietni. De akkor munkát kell, hogy adjak nektek. *Az utolsó mondata úgy hangzik, mintha a szigetnek valamiféle íratlan szabálya lenne.*
*Távoli szemlélőként követi a jelenetet, mintha láthatatlan entitásként figyelné az élet szörnyű és szépséges csodáit. Tettel nem, csupán gondolatban simít végig az oldalán függő erszényként, melyben a jóscsontok pihennek.
Hallgat, bár ő nem tudna egyértelmű határt húzni a szörnyetegek és a szörnyű dolgokon átment nyomorult lelkek között. A két dolog nem zárja ki egymást. Hogy kit tekintünk szörnyetegnek, az inkább rajtunk múlik, mint magán a "szörnyetegen".
A szürkebőrű kérdésére elmerengve mosolyodik. Vonásai lágyak és talányosak, mint általában.*
- Azt senki sem tudhatja. De a barátodnak igaza van. A sebeid begyógyulása lenne a békédhez vezető út, nem az elfelejtésük. *Felemás pillantása megkeresi az orkét, majd a szerzetesét is.* - Ha úgy érzitek, megkaptátok a válaszaitokat, a csónakotok visszavisz benneteket. De maradhattok még. Ha még kérdeznétek, ha átgondolnátok, ha nem akarjátok elsietni. De akkor munkát kell, hogy adjak nektek. *Az utolsó mondata úgy hangzik, mintha a szigetnek valamiféle íratlan szabálya lenne.*
2036. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-07-25 20:09:32
Üzenet elküldve: 2024-07-25 20:09:32
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 482
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 482
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*Az ork kezéből lassan megszűnik az erő, ahogy hallja barátja szavait. Figyel, odakap, és rajtuk lóg, utolsónak megmaradt deszkákként használva őket, kapaszkodik ebben a tengernyi kételyben minden erejével. Régmúlt, közelmúlt és jelen eseményei megformázza őt mint mindenki más, ez vajon meddig takarhatja el azt, amit eddig elkerült az idő vasfoga? De így is, nem csak naiv jóakarat rejlik Nawanthiri elveiben, ahogy ez saját ajkainak behúzásaiból külső szemmel nézve sem kerülhették el a szürkebőrű figyelmét.
Igaza van? Csak a rajta és körülötte történtek hozták magukkal ezeket a gondolatokat? Ezek és más kimondatlan kérdések sokaságától feszül Ukrom állkapcsa, szinte kitörni készül belőle a kételkedés. Ahogy látja cselekedetét, fejét szó nélkül a szerzetesének hajtja; lehet érezni a szürkebőrű csapzott haján a még meg nem száradt vízcseppeket. Csukott szemmel igyekszik megnyugodni.
Akkor várnia fog kelleni? Meddig? Artheniorban kell kucorognia addig, hogy ne kapjon vérszomjat? Látni fogja addig Nawanthirit? És vele mi lesz? Ez vajon egyáltalán a helyes válasz? De ha ezt ő sem tudja magáról, hogyan tudhatná akkor bárki más? vagy csak egyszerűen felejtse el? Alm'zart, Ta'gát, Bart? A bosszút? Lanawinig vezető életét, és a vele járó fájdalmakat? Képes lenne rá?
Van egyáltalán helyes válasz?
Ahogy lassan visszahajtja a fejét, még ott turkál agyában a kicsi, de szőrszálhasogató érzés, hogy nem lett kérdése egyenesen megválaszolva. Talán túl sokat kért egyszerre, hogy ennyi minden után még belső énjét is tudni akarja; túl Nawanthirishardipandrán, és túl az elszigetelt külvilági kolostorban, óriások nevelte Kabócán. Talán egyszer, ha mindennek vége*
- Többet segít a jelenléted mint amennyit én valaha is segítettem neked. Ezt nem felejtem el. *Kezeivel hátranyúl és kiköti fekete haját, hogy elkezdje törölni azt a megnőtt részt is, mielőtt még kikezdi a hideg. Sokat gondolkodott róla, hogy egyszerűen levágja a copfba kötött darabot, de egyszerűen sose volt kedve megtenni. Most kissé bánja is.*
- Mi fog most velünk történni, Csontvető? *Kérdezi munka közben az egeken túli türelemmel rendelkező sámánt.*
*Az ork kezéből lassan megszűnik az erő, ahogy hallja barátja szavait. Figyel, odakap, és rajtuk lóg, utolsónak megmaradt deszkákként használva őket, kapaszkodik ebben a tengernyi kételyben minden erejével. Régmúlt, közelmúlt és jelen eseményei megformázza őt mint mindenki más, ez vajon meddig takarhatja el azt, amit eddig elkerült az idő vasfoga? De így is, nem csak naiv jóakarat rejlik Nawanthiri elveiben, ahogy ez saját ajkainak behúzásaiból külső szemmel nézve sem kerülhették el a szürkebőrű figyelmét.
Igaza van? Csak a rajta és körülötte történtek hozták magukkal ezeket a gondolatokat? Ezek és más kimondatlan kérdések sokaságától feszül Ukrom állkapcsa, szinte kitörni készül belőle a kételkedés. Ahogy látja cselekedetét, fejét szó nélkül a szerzetesének hajtja; lehet érezni a szürkebőrű csapzott haján a még meg nem száradt vízcseppeket. Csukott szemmel igyekszik megnyugodni.
Akkor várnia fog kelleni? Meddig? Artheniorban kell kucorognia addig, hogy ne kapjon vérszomjat? Látni fogja addig Nawanthirit? És vele mi lesz? Ez vajon egyáltalán a helyes válasz? De ha ezt ő sem tudja magáról, hogyan tudhatná akkor bárki más? vagy csak egyszerűen felejtse el? Alm'zart, Ta'gát, Bart? A bosszút? Lanawinig vezető életét, és a vele járó fájdalmakat? Képes lenne rá?
Van egyáltalán helyes válasz?
Ahogy lassan visszahajtja a fejét, még ott turkál agyában a kicsi, de szőrszálhasogató érzés, hogy nem lett kérdése egyenesen megválaszolva. Talán túl sokat kért egyszerre, hogy ennyi minden után még belső énjét is tudni akarja; túl Nawanthirishardipandrán, és túl az elszigetelt külvilági kolostorban, óriások nevelte Kabócán. Talán egyszer, ha mindennek vége*
- Többet segít a jelenléted mint amennyit én valaha is segítettem neked. Ezt nem felejtem el. *Kezeivel hátranyúl és kiköti fekete haját, hogy elkezdje törölni azt a megnőtt részt is, mielőtt még kikezdi a hideg. Sokat gondolkodott róla, hogy egyszerűen levágja a copfba kötött darabot, de egyszerűen sose volt kedve megtenni. Most kissé bánja is.*
- Mi fog most velünk történni, Csontvető? *Kérdezi munka közben az egeken túli türelemmel rendelkező sámánt.*
2035. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-07-25 11:21:00
Üzenet elküldve: 2024-07-25 11:21:00
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*A szerzetes lesütött szemmel megcsóválja a fejét. Mosolyában a sötétség megmarad, de a gúny szeretetté változik benne. Ukromra emeli a tekintetét.*
- Egy szörny mit csinált volna egy magányos lánnyal az erdő közepén? Vagy Lilyvel, hm? Vagy egy anyával, akinek rabszolgakereskedők rabolták el a gyerekeit?
*Félrebillenti a fejét.*
- Eljött volna velem a tenger szívébe, csak azért, mert féltett?
*Finoman viszonozza a kézszorítást.*
- Nem vagy szörnyeteg, Ukrom. Csak szörnyű dolgokon mentél keresztül.
*Amennyiben eléri, a szürkebőrűéhez érinti a homlokát.*
- És ha igazán akarod, meg fognak gyógyulni a sebeid…
*Addig marad így, amíg a férfi el nem húzódik tőle. A mandulaszemekből kiolvashatni a mondat másik felét: a gyógyulásnak ára van. Szembenézés, elfogadás, elengedés, de mindenek előtt idő. "Feledés Félelmetes Istene" nem véletlen küldte világgá Nawanthirit. Pusztán köldöknézéssel a lány aligha ébredt volna rá az árnyék természetére. Kellettek a külső benyomások, az összevetések, és az örök emlékeztető: "az én nevem Nawanthirishardipandra". Ahogy a hónapok teltek, úgy mosódott el a határ az árnyék és az ember között. Lehet így Ukrommal és Ta'gával is. Azzal a Ta'gával, aki mindent kibírt, és sem a jókedve, sem a bajtársiassága nem hagyta el soha.*
*A szerzetes lesütött szemmel megcsóválja a fejét. Mosolyában a sötétség megmarad, de a gúny szeretetté változik benne. Ukromra emeli a tekintetét.*
- Egy szörny mit csinált volna egy magányos lánnyal az erdő közepén? Vagy Lilyvel, hm? Vagy egy anyával, akinek rabszolgakereskedők rabolták el a gyerekeit?
*Félrebillenti a fejét.*
- Eljött volna velem a tenger szívébe, csak azért, mert féltett?
*Finoman viszonozza a kézszorítást.*
- Nem vagy szörnyeteg, Ukrom. Csak szörnyű dolgokon mentél keresztül.
*Amennyiben eléri, a szürkebőrűéhez érinti a homlokát.*
- És ha igazán akarod, meg fognak gyógyulni a sebeid…
*Addig marad így, amíg a férfi el nem húzódik tőle. A mandulaszemekből kiolvashatni a mondat másik felét: a gyógyulásnak ára van. Szembenézés, elfogadás, elengedés, de mindenek előtt idő. "Feledés Félelmetes Istene" nem véletlen küldte világgá Nawanthirit. Pusztán köldöknézéssel a lány aligha ébredt volna rá az árnyék természetére. Kellettek a külső benyomások, az összevetések, és az örök emlékeztető: "az én nevem Nawanthirishardipandra". Ahogy a hónapok teltek, úgy mosódott el a határ az árnyék és az ember között. Lehet így Ukrommal és Ta'gával is. Azzal a Ta'gával, aki mindent kibírt, és sem a jókedve, sem a bajtársiassága nem hagyta el soha.*
2034. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-07-25 09:08:29
Üzenet elküldve: 2024-07-25 09:08:29
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 370
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 370
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*Némán, a neheztelés bárminemű jele nélkül bólint a szerzetes kijelentésére, csak mintegy formálisan megerősítve a tényt. Felemás pillantását közben Ukromon tartja. Nem mindennapi viharok dúlnak az ork tudatában. Nem is csoda. Szolgalelkű, engedelmes és meghunyászkodó létre nevelték, ami minden ízében ellentétes fajtája eredendő természetével.
A bosszú sajnos olyasvalami, ami eleinte csak csendesen suttog, aztán ha befészkeli magát a lélekbe, már üvölt, míg végül új tengelyévé nem lesz a megmételyezett világának, hogy csak e gondolat körül forogjanak a napjai.
Kaiykót is megérintette egyszer. Hallotta a suttogását a fülébe duruzsolni, amikor ott fent a Vashegyen elvették a szabadságát, aztán halálra ítélték. Az igazságtalanság elevenen nyúzza meg az embert, de ő nem ment tovább azon az úton. Lerázta magáról, kilélegezte, nem engedte megkapaszkodni. Talán csak a neveltetése miatt történt így. Ukromnak viszont nem igazán volt ilyen kapaszkodója.*
- Felelj neki *szól csendesen, s a szerzetesre pillant.* - Hadd hallja.
*Némán, a neheztelés bárminemű jele nélkül bólint a szerzetes kijelentésére, csak mintegy formálisan megerősítve a tényt. Felemás pillantását közben Ukromon tartja. Nem mindennapi viharok dúlnak az ork tudatában. Nem is csoda. Szolgalelkű, engedelmes és meghunyászkodó létre nevelték, ami minden ízében ellentétes fajtája eredendő természetével.
A bosszú sajnos olyasvalami, ami eleinte csak csendesen suttog, aztán ha befészkeli magát a lélekbe, már üvölt, míg végül új tengelyévé nem lesz a megmételyezett világának, hogy csak e gondolat körül forogjanak a napjai.
Kaiykót is megérintette egyszer. Hallotta a suttogását a fülébe duruzsolni, amikor ott fent a Vashegyen elvették a szabadságát, aztán halálra ítélték. Az igazságtalanság elevenen nyúzza meg az embert, de ő nem ment tovább azon az úton. Lerázta magáról, kilélegezte, nem engedte megkapaszkodni. Talán csak a neveltetése miatt történt így. Ukromnak viszont nem igazán volt ilyen kapaszkodója.*
- Felelj neki *szól csendesen, s a szerzetesre pillant.* - Hadd hallja.
2033. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-07-23 16:43:29
Üzenet elküldve: 2024-07-23 16:43:29
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 482
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 482
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*A sziget másik oldaláról is lehet érezni, milyen idegesen várja a választ. Tisztában akar, nem, tisztában KELL lennie vele, hogy ezek a gondolatok nem visszafordíthatatlan ösztönök része e, nincsen e egyedül ezzel. Bárcsak lenne ereje felsorolni mindent, ami ide vezetett, egész életének összes megkérdőjelezhető pillanatát, szabadsága előtt és után. Megmutatni neki az összes porszemcsét a sivatagnak, elmenni vele a táborba, ha valaha újra megtalálja...
Nawanthiri arckifejezésének csekély, de nagyon is észrevehető változása egy megnyugtató válasznak az ellenkezőjével ér fel Ukromnak; Érzi ahogy felkúszik hátán a libabőr a törülközőn túl. Feszülten tartja meg a szemkontaktust*
- Persze hogy gyűlölted. *Egy életen át tartó alvásmegvonás és rémálmok ígérgette személyiségtolvajlás közepette nem hinné, hogy ő bármivel is kíméletesebb lett volna.*
- Tudnom kell hogy nem vagyok egyedül. *Suttogja. Érezhetően megerősödik a szürkebőrű szorítása.* - Nem vagyok egy szörny.
*A sziget másik oldaláról is lehet érezni, milyen idegesen várja a választ. Tisztában akar, nem, tisztában KELL lennie vele, hogy ezek a gondolatok nem visszafordíthatatlan ösztönök része e, nincsen e egyedül ezzel. Bárcsak lenne ereje felsorolni mindent, ami ide vezetett, egész életének összes megkérdőjelezhető pillanatát, szabadsága előtt és után. Megmutatni neki az összes porszemcsét a sivatagnak, elmenni vele a táborba, ha valaha újra megtalálja...
Nawanthiri arckifejezésének csekély, de nagyon is észrevehető változása egy megnyugtató válasznak az ellenkezőjével ér fel Ukromnak; Érzi ahogy felkúszik hátán a libabőr a törülközőn túl. Feszülten tartja meg a szemkontaktust*
- Persze hogy gyűlölted. *Egy életen át tartó alvásmegvonás és rémálmok ígérgette személyiségtolvajlás közepette nem hinné, hogy ő bármivel is kíméletesebb lett volna.*
- Tudnom kell hogy nem vagyok egyedül. *Suttogja. Érezhetően megerősödik a szürkebőrű szorítása.* - Nem vagyok egy szörny.
2032. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-07-23 10:06:49
Üzenet elküldve: 2024-07-23 10:06:49
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*Eltűnődik a mestere szavain. A szörny mindent tudott, amit a szerzetes. Értenie kellett az álomszövéshez is, de rejtély, hogy ez miben volt több vagy más, mint amire Ukrom árnyéka képes. Ta'ga hét láb lángoló, fekete harag. Nawanthirishardipandra egy feneketlen tó jéghideg vize. Mi bennük a közös?
Megfogja a feléje nyújtott kezet. Nagy és kérges mind a kettejüké, a fogás most mégis gyengéd. Amikor Ukrom megkérdezi, akarta-e már felgyújtani a világot, halványan elmosolyodik. Ahogy sorjáznak a kérdések, úgy ölt ez a mosoly egyre határozottabb formát. Elfogódott, gunyoros, sötét kis mosoly ez. Ha a férfi nem vigyáz, belehullhat a fekete mandulaszemekbe.*
- Ha a mesterem tegnap hagyja elkapni magát, megölöm.
*Kaiykóra pillant, aztán lassan visszafordítja a tekintetét Ukromra.*
- Ahogy Nawanthirishardipandrát megöltem, számtalanszor. Mert gyűlöltem, de féltem is. És álomszövéssel nem csak a hátát lehet ám eltörni valakinek…
*Ijesztő belegondolni, hogy ez a szörnyű leleményesség mindig megvolt benne. Ki tudja, mi történt volna a Kereskedőház néhány tagjával és üzletfelével, ha nem kel idejében útra.*
- Miért akarod tudni?
*Eltűnődik a mestere szavain. A szörny mindent tudott, amit a szerzetes. Értenie kellett az álomszövéshez is, de rejtély, hogy ez miben volt több vagy más, mint amire Ukrom árnyéka képes. Ta'ga hét láb lángoló, fekete harag. Nawanthirishardipandra egy feneketlen tó jéghideg vize. Mi bennük a közös?
Megfogja a feléje nyújtott kezet. Nagy és kérges mind a kettejüké, a fogás most mégis gyengéd. Amikor Ukrom megkérdezi, akarta-e már felgyújtani a világot, halványan elmosolyodik. Ahogy sorjáznak a kérdések, úgy ölt ez a mosoly egyre határozottabb formát. Elfogódott, gunyoros, sötét kis mosoly ez. Ha a férfi nem vigyáz, belehullhat a fekete mandulaszemekbe.*
- Ha a mesterem tegnap hagyja elkapni magát, megölöm.
*Kaiykóra pillant, aztán lassan visszafordítja a tekintetét Ukromra.*
- Ahogy Nawanthirishardipandrát megöltem, számtalanszor. Mert gyűlöltem, de féltem is. És álomszövéssel nem csak a hátát lehet ám eltörni valakinek…
*Ijesztő belegondolni, hogy ez a szörnyű leleményesség mindig megvolt benne. Ki tudja, mi történt volna a Kereskedőház néhány tagjával és üzletfelével, ha nem kel idejében útra.*
- Miért akarod tudni?
2031. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-07-23 07:01:28
Üzenet elküldve: 2024-07-23 07:01:28
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 370
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 370
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*A szerzetes szavaira csak megnedvesíti az ajkát, de végül nem szólal meg. Nem tudhatja, melyiküknek van igaza, de minden alkalommal furcsán hat a számára, amikor Nawanthirishardipandrát démonnak nevezi. Az árnyék már találóbb szó rá, de maga se biztos benne, hogy kellene igazán nevezni.*
- Nem, nem fogja *vág az óriásnevelt mondatába.* - Legalábbis úgy nem. Te álomjáró vagy, szerzetes. Ez nagyobb szabadságot adott az árnyékodnak is. Ta'ga belülről rágja a barátodat. Mint egy régi seb a múltból, ami elmérgedt és nem tud begyógyulni.
*A tükör, bár nehezen jön ki a vizes nadrágzsebből, sértetlenül megúszta a kalandot.
A Csontvető elhallgat a szürkebőrű komoly monológjára, s ismét háttérbe húzódik, s ujjai visszatérnek a hálócsomózás gyakorlott mozdulatsorához, de továbbra is szelíd kíváncsisággal figyeli a dolgok alakulását.*
*A szerzetes szavaira csak megnedvesíti az ajkát, de végül nem szólal meg. Nem tudhatja, melyiküknek van igaza, de minden alkalommal furcsán hat a számára, amikor Nawanthirishardipandrát démonnak nevezi. Az árnyék már találóbb szó rá, de maga se biztos benne, hogy kellene igazán nevezni.*
- Nem, nem fogja *vág az óriásnevelt mondatába.* - Legalábbis úgy nem. Te álomjáró vagy, szerzetes. Ez nagyobb szabadságot adott az árnyékodnak is. Ta'ga belülről rágja a barátodat. Mint egy régi seb a múltból, ami elmérgedt és nem tud begyógyulni.
*A tükör, bár nehezen jön ki a vizes nadrágzsebből, sértetlenül megúszta a kalandot.
A Csontvető elhallgat a szürkebőrű komoly monológjára, s ismét háttérbe húzódik, s ujjai visszatérnek a hálócsomózás gyakorlott mozdulatsorához, de továbbra is szelíd kíváncsisággal figyeli a dolgok alakulását.*
2030. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-07-22 20:12:20
Üzenet elküldve: 2024-07-22 20:12:20
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 482
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 482
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*Egy nagyon hosszú idő után végre úgy érzi, mintha jobban tudna lélegezni. Nagyobbakat, és sűrűbbeket. Kinyitja a száját, de nem jön ki semmi se belőle. Pislog Nawanthirire és a Csontvetőre, mint most látja először a világot. Nem tudja, mi ez az érzés. Most, hogy ezt mind elmondta, úgy érzi magát, mintha valamit durván kirántottak volna belőle, ami ereket és légutakat nyomott el, és csak irtózatos fájdalom fogta el minden alkalommal, mikor hozzáért, így maga nem tudott, nem mert vele mit kezdeni.*
- A saját dühömet... *Ismétli a sámán szavait, a jelentést még bőven igyekezve a helyére rakni agyában. Igen, ölt. Ölt, mert sarokba volt szorítva. De ölt is már kevesebbért, többért is.
Hozzáér csonka füléhez, mintegy vizsgálva, hol éri fájdalom. Hirtelen eszébe jut a tükör, és belenyúl a zsebébe; ha jól emlékszik, nála volt, mielőtt a vízbe ugrott volna. Nem sok esélye van hogy mindezek után megmaradt, de hátha...*
- Nawanthiri, valamit meg szeretnék kérdezni tőled. *Ha valahogy mégis nála van a kézi tükör, megnézi szürke arcát rajta. látni akarja a vonásokat, a ráncokat, amik őt Ukrommá teszik.* - És nagyon fontos nekem, hogy őszinte legyél velem. Most jobban, mint bármikor. Hogy ezt a békét elérjem. *Bal karját előre nyújtja nyitott kézzel, bele invitálja az óriásneveltjét. A vigasztaló kezet, bár nem erős a fogása, nem engedi el. Az ork hüvelykujja a lány kézfején nyugszik.*
- Érezted már valaha, hogy az egész világot égve akarod látni? *Olyan halkan mondja ki ezeket a szavakat, mintha félné kimondani őket.* - Saját magadtól? Amikor nem kapsz levegőt és úgy érzed, ki tudnád tépni a saját szíved? Amikor eleged van a téged ért ártalomból, és bosszút akarsz állni minden és mindenki ellen, aki ellened tett, bármi áron?
*Egy nagyon hosszú idő után végre úgy érzi, mintha jobban tudna lélegezni. Nagyobbakat, és sűrűbbeket. Kinyitja a száját, de nem jön ki semmi se belőle. Pislog Nawanthirire és a Csontvetőre, mint most látja először a világot. Nem tudja, mi ez az érzés. Most, hogy ezt mind elmondta, úgy érzi magát, mintha valamit durván kirántottak volna belőle, ami ereket és légutakat nyomott el, és csak irtózatos fájdalom fogta el minden alkalommal, mikor hozzáért, így maga nem tudott, nem mert vele mit kezdeni.*
- A saját dühömet... *Ismétli a sámán szavait, a jelentést még bőven igyekezve a helyére rakni agyában. Igen, ölt. Ölt, mert sarokba volt szorítva. De ölt is már kevesebbért, többért is.
Hozzáér csonka füléhez, mintegy vizsgálva, hol éri fájdalom. Hirtelen eszébe jut a tükör, és belenyúl a zsebébe; ha jól emlékszik, nála volt, mielőtt a vízbe ugrott volna. Nem sok esélye van hogy mindezek után megmaradt, de hátha...*
- Nawanthiri, valamit meg szeretnék kérdezni tőled. *Ha valahogy mégis nála van a kézi tükör, megnézi szürke arcát rajta. látni akarja a vonásokat, a ráncokat, amik őt Ukrommá teszik.* - És nagyon fontos nekem, hogy őszinte legyél velem. Most jobban, mint bármikor. Hogy ezt a békét elérjem. *Bal karját előre nyújtja nyitott kézzel, bele invitálja az óriásneveltjét. A vigasztaló kezet, bár nem erős a fogása, nem engedi el. Az ork hüvelykujja a lány kézfején nyugszik.*
- Érezted már valaha, hogy az egész világot égve akarod látni? *Olyan halkan mondja ki ezeket a szavakat, mintha félné kimondani őket.* - Saját magadtól? Amikor nem kapsz levegőt és úgy érzed, ki tudnád tépni a saját szíved? Amikor eleged van a téged ért ártalomból, és bosszút akarsz állni minden és mindenki ellen, aki ellened tett, bármi áron?
2029. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-07-22 10:34:14
Üzenet elküldve: 2024-07-22 10:34:14
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*A szerzetes komolyan gondolja, amit mond, látszik a szemén. A rabszolgaság évei persze nem múltak el nyomtalanul, de Nawanthirinek nem ez számít, hanem hogy Ukromot nem törték meg.
A szürkebőrű története egyre szörnyűbb fordulatokat vesz. A ketrecbe dobásnál a szerzetes finoman megpróbálja megfogni a kezét. Ugyanannyira a barátja, mint a saját maga támogatására, mert ami utána jön, bizony nem viráglelkűeknek való. Nawanthiri arcán iszonyat keveredik az undorral és a felháborodással. Kezdi érteni, miért gyűlöli annyira az ork mindenféle szolgáját a törvénynek.
Nem jut szóhoz az elhangzottaktól. Miért csinálnak eszes, érző lények ilyet egymással? Nem fájnak a kínzóknak a sikolyok? Nem látják meg magukat az orkokban? Két kéz, két láb, egy fej, egy szív - mi a különbség?
A körben forgó gondolataiból a mestere hangja zökkenti ki. Kirázza a fejéből a borzadályt, és megpróbál arra koncentrálni, amiért végül is Ukrom elmondta ezt az egészet. Elengedi a szürke mancsot, de a lábai továbbra is a barátjáéhoz érnek.*
- A démonnal… mi már egyek vagyunk. *úgy kell minden szót összekeresnie* Nawanthirishardipandra nem fog bántani se téged, se engem. De ha Ta'gából is… árnyék lett… *a Csontvetőre pillant megerősítésért* …akkor békét kell vele kötnöd valahogy. Különben ugyanúgy gyötörni fog, mint a saját árnyékom tette velem. *jobboldalt önkéntelenül a füle mögé simítja a haját, pedig varkocsban van* El akarsz te indulni ezen az úton?
*Tudja, hogy nem egyszerű, és azt is, hogy az út végén váró jutalom olyasvalaki számára, aki nem önmaga megismerésére tette fel az életét, kétséges. Könnyebb tagadni. Könnyebb menekülni. Amíg lehet. Az elmúlt két napban kiderült, hogy nincs bevált recept az árnyakkal való megbékélésre. Annyi csak a biztos, hogy harcolni lehet ugyan ellenük, de győzni nem…*
*A szerzetes komolyan gondolja, amit mond, látszik a szemén. A rabszolgaság évei persze nem múltak el nyomtalanul, de Nawanthirinek nem ez számít, hanem hogy Ukromot nem törték meg.
A szürkebőrű története egyre szörnyűbb fordulatokat vesz. A ketrecbe dobásnál a szerzetes finoman megpróbálja megfogni a kezét. Ugyanannyira a barátja, mint a saját maga támogatására, mert ami utána jön, bizony nem viráglelkűeknek való. Nawanthiri arcán iszonyat keveredik az undorral és a felháborodással. Kezdi érteni, miért gyűlöli annyira az ork mindenféle szolgáját a törvénynek.
Nem jut szóhoz az elhangzottaktól. Miért csinálnak eszes, érző lények ilyet egymással? Nem fájnak a kínzóknak a sikolyok? Nem látják meg magukat az orkokban? Két kéz, két láb, egy fej, egy szív - mi a különbség?
A körben forgó gondolataiból a mestere hangja zökkenti ki. Kirázza a fejéből a borzadályt, és megpróbál arra koncentrálni, amiért végül is Ukrom elmondta ezt az egészet. Elengedi a szürke mancsot, de a lábai továbbra is a barátjáéhoz érnek.*
- A démonnal… mi már egyek vagyunk. *úgy kell minden szót összekeresnie* Nawanthirishardipandra nem fog bántani se téged, se engem. De ha Ta'gából is… árnyék lett… *a Csontvetőre pillant megerősítésért* …akkor békét kell vele kötnöd valahogy. Különben ugyanúgy gyötörni fog, mint a saját árnyékom tette velem. *jobboldalt önkéntelenül a füle mögé simítja a haját, pedig varkocsban van* El akarsz te indulni ezen az úton?
*Tudja, hogy nem egyszerű, és azt is, hogy az út végén váró jutalom olyasvalaki számára, aki nem önmaga megismerésére tette fel az életét, kétséges. Könnyebb tagadni. Könnyebb menekülni. Amíg lehet. Az elmúlt két napban kiderült, hogy nincs bevált recept az árnyakkal való megbékélésre. Annyi csak a biztos, hogy harcolni lehet ugyan ellenük, de győzni nem…*
2028. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-07-19 06:57:19
Üzenet elküldve: 2024-07-19 06:57:19
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 370
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 370
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*Nem ismeri igazán az orkokat, így Ukrom belső világára se lát rá túl tisztán. A beszámolót hallgatva viszont egyre inkább hajlik afelé, hogy népe kifejezetten gazdag hiedelemvilága dacára, az agyaras túlságosan is földhözragadtan szemléli a világot ahhoz, hogy Ta'ga csupán az elméjében létezzen. Szilárd talajra, egy meghatározó emlékre építkezik, ami a tükörből visszaköszönt.
A szerzetessel ellentétben ő egy kicsit másképp érzi. Ha nem is a bilincs, de annak a húsba mélyedt nyoma ott van a szürkebőrűn. Lélekbe tépőn sajdul, ha a múlt felsejlik. Hisz már csak a szó: Alm'zar, csaknem ledöntötte a lábáról a behemótot.*
- Nem Őt láttad *szól szelíden, épp csak felpillant a csomózásból.* - A saját dühödet láttad. Azt láttad, amit a kikötői bajnok látott, amikor... *Nem fejezi be a mondatot, csak finoman a csonka fül felé bök az állával.*
- Öltél *mondja bármiféle ítélkezés nélkül, súlyosan visszhangzó tényszerűséggel.* - Úgy, ahogyan Ő. *Az az "úgy" mély, felkavaró zöngét kap. A felszínre hozza az alm'zari pince áporodott emlékeit.
A szerzetesre pillant. Meghagyja neki a további szavakat, bár van rá esély, hogy a szürkebőrű inkább neki róná fel az imént kimondott megállapításokat, mint hogy kivárja, van-e számára tanácsa a barátnak.*
*Nem ismeri igazán az orkokat, így Ukrom belső világára se lát rá túl tisztán. A beszámolót hallgatva viszont egyre inkább hajlik afelé, hogy népe kifejezetten gazdag hiedelemvilága dacára, az agyaras túlságosan is földhözragadtan szemléli a világot ahhoz, hogy Ta'ga csupán az elméjében létezzen. Szilárd talajra, egy meghatározó emlékre építkezik, ami a tükörből visszaköszönt.
A szerzetessel ellentétben ő egy kicsit másképp érzi. Ha nem is a bilincs, de annak a húsba mélyedt nyoma ott van a szürkebőrűn. Lélekbe tépőn sajdul, ha a múlt felsejlik. Hisz már csak a szó: Alm'zar, csaknem ledöntötte a lábáról a behemótot.*
- Nem Őt láttad *szól szelíden, épp csak felpillant a csomózásból.* - A saját dühödet láttad. Azt láttad, amit a kikötői bajnok látott, amikor... *Nem fejezi be a mondatot, csak finoman a csonka fül felé bök az állával.*
- Öltél *mondja bármiféle ítélkezés nélkül, súlyosan visszhangzó tényszerűséggel.* - Úgy, ahogyan Ő. *Az az "úgy" mély, felkavaró zöngét kap. A felszínre hozza az alm'zari pince áporodott emlékeit.
A szerzetesre pillant. Meghagyja neki a további szavakat, bár van rá esély, hogy a szürkebőrű inkább neki róná fel az imént kimondott megállapításokat, mint hogy kivárja, van-e számára tanácsa a barátnak.*
2027. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-07-18 20:48:41
Üzenet elküldve: 2024-07-18 20:48:41
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 482
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 482
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*Az ork, lefelé konyuló fejét megtartva, tekintetét a padlóról Nawanthirire emeli, mintegy megkérdezve, biztos e szavaiban. Először hallja másvalaki gondolatait magáról, ami nem meglepő, tekintve hogy eddig senki másnak nem mesélt ennyit. Nem tudja megfogalmazni, pontosan mit érez most. Talán meghatja a szavai.
Lassan kihal az a kevés derű szemében, mikor elkezdi a folytatást, kobakja vissza vállai fölé. Ökölbe szoruló kezében körmei tenyerébe hatolnak.* - Lázadni kezdtem. Köveket dobáltam az őrökre, és tegnap tanult szólamokkal buzdítottam a felnőtteket, fegyverekkel botok és sziklák formájában. Eleinte hagyták, mert kicsi voltam, de Ta'ga nem bátorított; megmondta hogy ne provokáljam a katonákat, ne adjak nekik okot hogy többet bántsanak. Elloptam az egyik tiszt fegyverét, és ekkor fogyott el az ő türelmük. Kis híján megfojtott: Ta'ga rántotta el őt tőlem, és összeverte a pillanat hevében. *Itt elhalkul, hogy a szerzetes mandulaszemeibe nézzen.* - Egy felügyelőtisztet támadott meg, akiktől még az őrök is féltek. Mindenki tudta, hogy eldobta az életét, csak én nem. Annál az oázisnál ahol táboroztunk, fehér épületeket, barakkokat húztak fel a magasrangúaknak. Engem és Ta'gát az egyiknek a pincéjébe vittek. *Lassan a Csontvető felé fordul, saját szempárjai egyenesen a sámánját hívják ki: Ő jól tudja már, hogyan néz ki. Mi történt.*
- Bedobtak egy ketrecbe, amiben haszonállatokat tartanak. Őt pedig kínozni kezdték. Órákig nem hagyták abba, utána köröket váltottak. Erre aludtam el, és erre keltem fel. És néztem... néztem, ahogy leépül. Ordítástól sikolyokig. Nyüszítésig. Hörgésekig. Majd csendig. *Ukromnak be kell csuknia a szemeit, ahogy eddigi érzelemmentes arca hirtelen érzelemmel, leginkább fájdalommal lesz teli. Nagyot kell sóhajtania, hogy újra beszélni tudjon.* - Végül Nem mozdult. Nem mozdult semmilyen vágásra sem. Azt hittem, meghalt, ahogy ők is. Sajnálatért esedeztem senkinek. Egy embert hagytak hátra, a tisztet, aki lekötötte a székről. És ekkor Ta'ga rávetette magát. Amit tett... nem fogom elmondani. Semmi nem volt abból, aki kenyeret tört velem. Nem volt emberség, vagy lélek. Amit láttam, leírhatatlanabb volt bármely bűnözőnél, bestiánál, akár szörnynél is. Egy egész élet fájdalma tört ki, és megölte azt az orkot már azelőtt, mielőtt lándzsák sora állt volna ki a hátából, miközben puszta kezével végezte el azt, amit ők a világ összes ártani képes eszközével együtt tettek. Ezt a lényt láttam ott lent, Nawanthiri. A lényt, akit a világra segítettem, és akaratomon kívül odadobtam a démonnak.
*Az ork, lefelé konyuló fejét megtartva, tekintetét a padlóról Nawanthirire emeli, mintegy megkérdezve, biztos e szavaiban. Először hallja másvalaki gondolatait magáról, ami nem meglepő, tekintve hogy eddig senki másnak nem mesélt ennyit. Nem tudja megfogalmazni, pontosan mit érez most. Talán meghatja a szavai.
Lassan kihal az a kevés derű szemében, mikor elkezdi a folytatást, kobakja vissza vállai fölé. Ökölbe szoruló kezében körmei tenyerébe hatolnak.* - Lázadni kezdtem. Köveket dobáltam az őrökre, és tegnap tanult szólamokkal buzdítottam a felnőtteket, fegyverekkel botok és sziklák formájában. Eleinte hagyták, mert kicsi voltam, de Ta'ga nem bátorított; megmondta hogy ne provokáljam a katonákat, ne adjak nekik okot hogy többet bántsanak. Elloptam az egyik tiszt fegyverét, és ekkor fogyott el az ő türelmük. Kis híján megfojtott: Ta'ga rántotta el őt tőlem, és összeverte a pillanat hevében. *Itt elhalkul, hogy a szerzetes mandulaszemeibe nézzen.* - Egy felügyelőtisztet támadott meg, akiktől még az őrök is féltek. Mindenki tudta, hogy eldobta az életét, csak én nem. Annál az oázisnál ahol táboroztunk, fehér épületeket, barakkokat húztak fel a magasrangúaknak. Engem és Ta'gát az egyiknek a pincéjébe vittek. *Lassan a Csontvető felé fordul, saját szempárjai egyenesen a sámánját hívják ki: Ő jól tudja már, hogyan néz ki. Mi történt.*
- Bedobtak egy ketrecbe, amiben haszonállatokat tartanak. Őt pedig kínozni kezdték. Órákig nem hagyták abba, utána köröket váltottak. Erre aludtam el, és erre keltem fel. És néztem... néztem, ahogy leépül. Ordítástól sikolyokig. Nyüszítésig. Hörgésekig. Majd csendig. *Ukromnak be kell csuknia a szemeit, ahogy eddigi érzelemmentes arca hirtelen érzelemmel, leginkább fájdalommal lesz teli. Nagyot kell sóhajtania, hogy újra beszélni tudjon.* - Végül Nem mozdult. Nem mozdult semmilyen vágásra sem. Azt hittem, meghalt, ahogy ők is. Sajnálatért esedeztem senkinek. Egy embert hagytak hátra, a tisztet, aki lekötötte a székről. És ekkor Ta'ga rávetette magát. Amit tett... nem fogom elmondani. Semmi nem volt abból, aki kenyeret tört velem. Nem volt emberség, vagy lélek. Amit láttam, leírhatatlanabb volt bármely bűnözőnél, bestiánál, akár szörnynél is. Egy egész élet fájdalma tört ki, és megölte azt az orkot már azelőtt, mielőtt lándzsák sora állt volna ki a hátából, miközben puszta kezével végezte el azt, amit ők a világ összes ártani képes eszközével együtt tettek. Ezt a lényt láttam ott lent, Nawanthiri. A lényt, akit a világra segítettem, és akaratomon kívül odadobtam a démonnak.
2026. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-07-18 11:37:52
Üzenet elküldve: 2024-07-18 11:37:52
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*Nem békíti meg a barátját a válasszal, de elgondolkodtatnia talán sikerült. Megérti, ha zaklatott. Kis Kabócát, aki csupán viselte a démon nevét, örökre elveszítette. A démon, akinek a legyőzésében segíteni jött, túlélt, és hármójuk közül igazából egyikük sem tudja, mi jön ezután. Csak annyi biztos, hogy a lány már nem az a kedves, szelíd teremtés, aki volt, a változás pedig - legyen bár jó vagy rossz - mindig félelmetes.
Érző és mély odafigyeléssel hallgatja Ukromot. Tudja, mennyire zárkózott, milyen mélyre temette magában a múltját, és hogy most is a féltés hajtja.
Az elmondottakból olyan hős bontakozik ki, amilyen nem sok akad a világon. Ta'ga mindent, de mindent kibírt. Sem a jókedve, sem bajtársiassága nem hagyta el soha. Kis Kabóca csodálattal adózott volna a szívósságának és nemes szívének. Nawanthirishardipandra feje hátuljába viszont befészkeli magát a kétely.*
~Mi van, ha csak a te hősöd?~
*Ta'ga ettől nem lesz kevésbé fontos. Mandulaszem neki köszönheti, hogy a szürkebőrű kijutott Alm'zarból, és talán azt is, hogy most itt van vele. Biztos nem a rabszolgatelep volt az egyetlen kutyaszorító, ahol erőt adott a barátjának.*
- Akinek a lelke szabad, azon nem marad meg a bilincs.
*Elnyomja a késztetést, hogy a kezével újra megcirógassa az ork lehajtott fejét. Megteszi a hangjával.*
- Rajtad nem maradt meg. Mi lett Ta'gával?
*Nem békíti meg a barátját a válasszal, de elgondolkodtatnia talán sikerült. Megérti, ha zaklatott. Kis Kabócát, aki csupán viselte a démon nevét, örökre elveszítette. A démon, akinek a legyőzésében segíteni jött, túlélt, és hármójuk közül igazából egyikük sem tudja, mi jön ezután. Csak annyi biztos, hogy a lány már nem az a kedves, szelíd teremtés, aki volt, a változás pedig - legyen bár jó vagy rossz - mindig félelmetes.
Érző és mély odafigyeléssel hallgatja Ukromot. Tudja, mennyire zárkózott, milyen mélyre temette magában a múltját, és hogy most is a féltés hajtja.
Az elmondottakból olyan hős bontakozik ki, amilyen nem sok akad a világon. Ta'ga mindent, de mindent kibírt. Sem a jókedve, sem bajtársiassága nem hagyta el soha. Kis Kabóca csodálattal adózott volna a szívósságának és nemes szívének. Nawanthirishardipandra feje hátuljába viszont befészkeli magát a kétely.*
~Mi van, ha csak a te hősöd?~
*Ta'ga ettől nem lesz kevésbé fontos. Mandulaszem neki köszönheti, hogy a szürkebőrű kijutott Alm'zarból, és talán azt is, hogy most itt van vele. Biztos nem a rabszolgatelep volt az egyetlen kutyaszorító, ahol erőt adott a barátjának.*
- Akinek a lelke szabad, azon nem marad meg a bilincs.
*Elnyomja a késztetést, hogy a kezével újra megcirógassa az ork lehajtott fejét. Megteszi a hangjával.*
- Rajtad nem maradt meg. Mi lett Ta'gával?
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2026-2045