Kikötő - Tenger és szigetek
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 69 (1361. - 1364. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása:
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1345-1364
1364. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2019-07-08 17:08:14
Üzenet elküldve: 2019-07-08 17:08:14
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 17
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 17
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Az ismeretlen sziget//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
* Mivel a hely elég védet és közel is van a vízhez, ezért úgy dönt itt fog letáborozni egyelőre. Először is felderíti a környéket. Egy viszonylag nagy körben elkezdi körbejárni a kis tavat. Egy jó óra mászkálás után, mivel nem talált eddig semmilyen kirívó dolgot, úgy határoz visszatér a pihenőjéhez és majd csak később folytatja a felderítést. Túlságosan is a fejébe szált a biztonság érzet, ezért is lehetett az, hogy óvatlanul lépet ki a fák közül. A partra érve két indiánt pillant meg akik fúvócsövükkel rá céloznak. Egyből hasra vágja magát, így a rá kilőtt kis nyilacskák célt tévesztenek. Gyorsan begurul a biztonságos dzsungelbe. Normál esetben még a menekülést is megkockáztatná, de mivel látott a két bennszülöttel egy gúzsba kötött foglyot, elgondolkodik a kiszabadításán. ~ Még az is lehet, hogy van itt valahol egy hajó. Talán ha együtt mennek vissza elvinnének a következő kikötőbe. ~ Az egyetlen szerencséje, hogy az erdő takarja. Óvatosan pillant ki, hogy meghatározza ellenfelei helyzetét. Eközben azok sem tétováznak. Hátrahagyják a foglyukat és kettéválva próbálják bekeríteni a kalózt. Svornt felkap egy követ és a jobboldali felé hajítja. Hangos ordítás a válasz a becsapódó kőre. A másik lándzsával a kezében tart felé. A kalóz a kardjával ront a már az erdőben lévő ellenfelére. Nem sikerül egyből levágnia az őslakost, de elég közel kerül hozzá, hogy ne legyen hátrányban a lándzsával szemben. Akárhogy is próbálják nem tudnak felülkerekedni egymáson. Eközben a kővel eltalált is talpra áll és elindul felé, hogy pontot tegyen az ügy végére. Svornt eközben a földre kerül és birkózni kezd az indiánnal. Mivel neki hiányzik az egyik keze, így hátrányban van. Már majdnem felül kerekedik rajta az ellenfele, mikor sikerül neki elérnie azt a csont kést amit a parton zsákmányolt. Az ellenfele oldalába döfi, mire az nyikkan egyet és lazít a szorításán. Ordítva rohan felé vérző fejel egy buzogányt lengetve az amelyiket eltalálta a kővel. A kalóznak az utolsó pillanatban sikerül felkapnia a másik lándzsáját és az ép beledöfni a támadójába. Ez elég, hogy megállítsa az őslakost, de így is ráesik az a férfira. Nagy nehezen kimászik alóla és lábra áll. Ezután veszi észre, hogy a másik még mindig életben van. Megszabadítja hát kínjaitól a szerencsétlent. A csontkést elteszi mert még jól jöhet a későbbiekben. Kilép a tópartra ahol a madara egyből a vállára telepedik. Szegény nem tudott segíteni neki az erdőben, így biztonságos távolból figyelte az eseményeket. Ezután fordul a megkötözött fogolyhoz. Levágja róla a köteleket és egyből elkezdi faggatni.*
– Honnan kerültél ide? Remélem vannak társaid meg egy hajó is ami elvisz erről az átkozott szigetről.
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
* Mivel a hely elég védet és közel is van a vízhez, ezért úgy dönt itt fog letáborozni egyelőre. Először is felderíti a környéket. Egy viszonylag nagy körben elkezdi körbejárni a kis tavat. Egy jó óra mászkálás után, mivel nem talált eddig semmilyen kirívó dolgot, úgy határoz visszatér a pihenőjéhez és majd csak később folytatja a felderítést. Túlságosan is a fejébe szált a biztonság érzet, ezért is lehetett az, hogy óvatlanul lépet ki a fák közül. A partra érve két indiánt pillant meg akik fúvócsövükkel rá céloznak. Egyből hasra vágja magát, így a rá kilőtt kis nyilacskák célt tévesztenek. Gyorsan begurul a biztonságos dzsungelbe. Normál esetben még a menekülést is megkockáztatná, de mivel látott a két bennszülöttel egy gúzsba kötött foglyot, elgondolkodik a kiszabadításán. ~ Még az is lehet, hogy van itt valahol egy hajó. Talán ha együtt mennek vissza elvinnének a következő kikötőbe. ~ Az egyetlen szerencséje, hogy az erdő takarja. Óvatosan pillant ki, hogy meghatározza ellenfelei helyzetét. Eközben azok sem tétováznak. Hátrahagyják a foglyukat és kettéválva próbálják bekeríteni a kalózt. Svornt felkap egy követ és a jobboldali felé hajítja. Hangos ordítás a válasz a becsapódó kőre. A másik lándzsával a kezében tart felé. A kalóz a kardjával ront a már az erdőben lévő ellenfelére. Nem sikerül egyből levágnia az őslakost, de elég közel kerül hozzá, hogy ne legyen hátrányban a lándzsával szemben. Akárhogy is próbálják nem tudnak felülkerekedni egymáson. Eközben a kővel eltalált is talpra áll és elindul felé, hogy pontot tegyen az ügy végére. Svornt eközben a földre kerül és birkózni kezd az indiánnal. Mivel neki hiányzik az egyik keze, így hátrányban van. Már majdnem felül kerekedik rajta az ellenfele, mikor sikerül neki elérnie azt a csont kést amit a parton zsákmányolt. Az ellenfele oldalába döfi, mire az nyikkan egyet és lazít a szorításán. Ordítva rohan felé vérző fejel egy buzogányt lengetve az amelyiket eltalálta a kővel. A kalóznak az utolsó pillanatban sikerül felkapnia a másik lándzsáját és az ép beledöfni a támadójába. Ez elég, hogy megállítsa az őslakost, de így is ráesik az a férfira. Nagy nehezen kimászik alóla és lábra áll. Ezután veszi észre, hogy a másik még mindig életben van. Megszabadítja hát kínjaitól a szerencsétlent. A csontkést elteszi mert még jól jöhet a későbbiekben. Kilép a tópartra ahol a madara egyből a vállára telepedik. Szegény nem tudott segíteni neki az erdőben, így biztonságos távolból figyelte az eseményeket. Ezután fordul a megkötözött fogolyhoz. Levágja róla a köteleket és egyből elkezdi faggatni.*
– Honnan kerültél ide? Remélem vannak társaid meg egy hajó is ami elvisz erről az átkozott szigetről.
1363. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2019-07-02 18:35:43
Üzenet elküldve: 2019-07-02 18:35:43
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 3
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 3
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
//Az ismeretlen sziget//
* Lewis hosszan menetel az erdőben az őslakosokkal. A hőség elviselhetetlen. A dzsungel hangoskodik, mintha nem ismerné a csendet. Az indiánok szótlanok. Mindketten alacsonyabbak, mint ő, de a fegyverzetükkel egy nála kétszer nagyobb embert is le tudnának teríteni. Látszólag össze vissza mennek, de mintha mégis tudatos lenne a haladás iránya. Egyszer csak elkezdenek beszélni. Először a saját törzsi nyelvüket használják, majd átváltanak olyan beszédre, melyet Lewis is ért.
- Mi az, hogy nincs vizünk?
- A kulacsot az erdőben hagytam, ahol elkaptuk az elfet.
- Úristen, hogy lehetsz ilyen ostoba? Itt egy tó a közelben. Siess!
- Te is tudod, hogy nem szeretek egyedül járkálni.
- Jó, veled megyek, de akkor az elfet is hozom. Még a végén elszökik itt nekem.
Megindulnak egy szélesebb ösvényen, és egy kristálytiszta vizű tóhoz érnek. A haragosabb indián letép egy pálmalevelet, és szakszerű mozdulatokkal ivóalkalmatosságot készít belőle. Éppen belemeríti a levelet a vízbe, amikor reccsenés és léptek zaja hallatszik a tó túlpartjáról.
- Társaságunk akadt! - kiáltja a Lewisre vigyázó őslakos. Mindketten megtöltik fúvócsövüket, és foglyukat rángatva elindulnak a zaj irányába*
* Lewis hosszan menetel az erdőben az őslakosokkal. A hőség elviselhetetlen. A dzsungel hangoskodik, mintha nem ismerné a csendet. Az indiánok szótlanok. Mindketten alacsonyabbak, mint ő, de a fegyverzetükkel egy nála kétszer nagyobb embert is le tudnának teríteni. Látszólag össze vissza mennek, de mintha mégis tudatos lenne a haladás iránya. Egyszer csak elkezdenek beszélni. Először a saját törzsi nyelvüket használják, majd átváltanak olyan beszédre, melyet Lewis is ért.
- Mi az, hogy nincs vizünk?
- A kulacsot az erdőben hagytam, ahol elkaptuk az elfet.
- Úristen, hogy lehetsz ilyen ostoba? Itt egy tó a közelben. Siess!
- Te is tudod, hogy nem szeretek egyedül járkálni.
- Jó, veled megyek, de akkor az elfet is hozom. Még a végén elszökik itt nekem.
Megindulnak egy szélesebb ösvényen, és egy kristálytiszta vizű tóhoz érnek. A haragosabb indián letép egy pálmalevelet, és szakszerű mozdulatokkal ivóalkalmatosságot készít belőle. Éppen belemeríti a levelet a vízbe, amikor reccsenés és léptek zaja hallatszik a tó túlpartjáról.
- Társaságunk akadt! - kiáltja a Lewisre vigyázó őslakos. Mindketten megtöltik fúvócsövüket, és foglyukat rángatva elindulnak a zaj irányába*
1362. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2019-07-02 18:12:17
Üzenet elküldve: 2019-07-02 18:12:17
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 17
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 17
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Megtépázva, de életben.//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
* Nem zavarja meg semmi a pihenését. Arra ébred fel, hogy farkas éhes. Feltápászkodik és az erdő felé igyekszik. Normál esetben biztos, hogy nem maradt volna a parton azok után ami történt. Pestissel a vállán lép be az erdőbe. Nagyon óvatosan halad nehogy csapdába vagy még több helyibe ütközzék. Nem kell sokat mennie, hogy gyümölcsöktől roskadozó fákhoz érjen. Csillapítja velük az éhségét és a szomjúságát. Ezután számba veszi a lehetőségeit és úgy dönt, hogy legfőképpen most vizet kell találnia mert csak azzal tudja igazán csillapítani a szomját. Ezen feladatott hűséges társára bízza.*
– Menj és keress nekem vizet! Édes vizet keress oké. Elmondom még egyszer édes víz kell.
– Kár! Édes víz. Kár! * Válaszol a madár és elrepül a fák lombkoronája fölé. Úgy körülbelül egy jó óráig oda van a madár mire visszatér. Addig Svornt megvizsgálja a zsákmányolt felszereléseit meg a környezettét. A madár visszatértekor két szót mondogat.*
– Édes víz. Édes víz. * Majd elkezdi vezetni a kalózt úgy, hogy bizonyos távolságonként ráül egy fára. Elég lassan haladnak mivel a férfinak ügyelnie kell arra is, hogy eltüntesse a nyomait is. Nem szeretné ha a parton lévő halottaknak a társai a nyomában lennének. Ahogy haladnak a sziget belseje felé úgy kezd egyre meredekebb lenni a talaj is. Végül egy kis tóhoz érnek ahol lehetősége van Svorntnak kifújnia magát. Jóízűen iszik a tiszta vízből aztán meg nekilát kimosni a sebeit. Miután ezzel végzett tűzgyújtásra alkalmas követ és fát kerít. Ez eltart egy kis ideig, de sikerrel jár. Egy aprócska tüzet rak aminek nagyon kicsi csak a füstje nehogy felhívja magára a kíváncsi tekintetteket. Szájába vesz egy fadarabot és egy másik parázsló bottal kiégeti ellőszőr a szemét aztán meg a kezét is. Roppant fájdalmas, de szükséges művelet ez. Ha végzett vissza teszi rájuk a kötéseket aztán egy viszonylag védett helyre húzódva kezd el tervezgetni, hogy mit kezdjen ezután.*
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
* Nem zavarja meg semmi a pihenését. Arra ébred fel, hogy farkas éhes. Feltápászkodik és az erdő felé igyekszik. Normál esetben biztos, hogy nem maradt volna a parton azok után ami történt. Pestissel a vállán lép be az erdőbe. Nagyon óvatosan halad nehogy csapdába vagy még több helyibe ütközzék. Nem kell sokat mennie, hogy gyümölcsöktől roskadozó fákhoz érjen. Csillapítja velük az éhségét és a szomjúságát. Ezután számba veszi a lehetőségeit és úgy dönt, hogy legfőképpen most vizet kell találnia mert csak azzal tudja igazán csillapítani a szomját. Ezen feladatott hűséges társára bízza.*
– Menj és keress nekem vizet! Édes vizet keress oké. Elmondom még egyszer édes víz kell.
– Kár! Édes víz. Kár! * Válaszol a madár és elrepül a fák lombkoronája fölé. Úgy körülbelül egy jó óráig oda van a madár mire visszatér. Addig Svornt megvizsgálja a zsákmányolt felszereléseit meg a környezettét. A madár visszatértekor két szót mondogat.*
– Édes víz. Édes víz. * Majd elkezdi vezetni a kalózt úgy, hogy bizonyos távolságonként ráül egy fára. Elég lassan haladnak mivel a férfinak ügyelnie kell arra is, hogy eltüntesse a nyomait is. Nem szeretné ha a parton lévő halottaknak a társai a nyomában lennének. Ahogy haladnak a sziget belseje felé úgy kezd egyre meredekebb lenni a talaj is. Végül egy kis tóhoz érnek ahol lehetősége van Svorntnak kifújnia magát. Jóízűen iszik a tiszta vízből aztán meg nekilát kimosni a sebeit. Miután ezzel végzett tűzgyújtásra alkalmas követ és fát kerít. Ez eltart egy kis ideig, de sikerrel jár. Egy aprócska tüzet rak aminek nagyon kicsi csak a füstje nehogy felhívja magára a kíváncsi tekintetteket. Szájába vesz egy fadarabot és egy másik parázsló bottal kiégeti ellőszőr a szemét aztán meg a kezét is. Roppant fájdalmas, de szükséges művelet ez. Ha végzett vissza teszi rájuk a kötéseket aztán egy viszonylag védett helyre húzódva kezd el tervezgetni, hogy mit kezdjen ezután.*
1361. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2019-07-01 16:22:31
Üzenet elküldve: 2019-07-01 16:22:31
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 17
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 17
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Megtépázva, de életben.//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
* Kinyitja a megmaradt szemét, de csak homokot lát. ~ Hol vagyok ~ Testét a hideg hullámok nyaldossák. Felemeli a fejét, hogy körbe nézzen, de a feje zsongva tiltakozik. Három alakot pillant meg közeledni felé. A három alak helyi őslakos félének tűnik. Csont lándzsákat bunkókat és fúvócsöveket lát náluk. Az egyiküknél egy tengerész szablya is van. Testükön emberi csontocskákat és testrészeket vél felfedezni. Megpróbál felállni mielőtt ideérnek, de mikor feltápászkodna a bal kezébe belenyilall a fájdalom. Ránéz a kezére és csak egy csonkot lát a kézfeje helyén amiből gyöngén szivárog a vér. Ekkor megrohanják az emlékek és szörnyű harag tölti el. A bennszülöttek eközben odaérnek hozzá és az egyikük meg is böki a lándzsájával. A vezetőjük az lehet amelyiknek a kardja van. Az le is guggol mellé és a hátára fordítja, majd hátra fordul és fura nyelven kezd el beszélni a másik kettővel. Svornt ez használja ki és egy hirtelen mozdulattal kirántja az őslakos csont tőrét. A meglepetés a bennszülött arcára fagy mikor belevágja a kést. A másik kettő is meglepődhetett mivel nem reagálnak csak késve. Ez az idő elég arra, hogy a kalóz minden erejét felhasználva felálljon. A közelebb lévő ellenfele egy csontbuzogányt lengetve és ordítva rohan felé. Felkap egy marék homokot és az érkező arcába hajítja kihasználja az alkalmat és megragadja a felé száguldó bunkót tartó kezet. A harmadik őslakos is ideér eközben és lándzsájával készül átszúrni a kalózt. Harci üvöltése fájdalmas ordításba csap át mikor egy fekete madár vágódik arcába és kezdi el karmolni. Svornt nem tétlenkedik többször is lefejeli a bunkósat mire az elengedi a fegyverét és a földre esik. Egyből szétzúzza a primitív fegyverrel a fejét. A harmadik felé fordul aki még mindig ordítva próbál megszabadulni a madártól. Mikor beszakad a mellkasa rögtön elnémul. Svornt is lerogy a holtest mellé, hátát egy sziklának támasztva pihen.*
– Gyere Pestis! * Kiált oda a madárnak, mire az engedelmesen a férfi combjára repül. A kalóz az ép kezével elkezdi simogatni a madarat és közben dicséri.*
– Hát te meg, hogy találtál rám ebben a viharban? Nem baj az fő, hogy életben vagyunk még. Nem gondoltam volna, hogy te fogod megmenteni az irhám.
– Megmenteni az irhám, megmenteni az irhám. * Válaszol a madár. A férfi nevet egyet a madáron aztán nekilát bekötözni a sajgó sebeit. A derekán lévő vörös kendővel a kezét, majd egy kis darab vászonnal amit az ingéből tép ki az üres szemgödrét tömi ki. Az egyik halott nyakláncát letépi és a zsineggel a fejéhez rögzíti, hogy ne essen ki. Magához veszi még az egyik vadász csontkését és az egyetlen kardot is. Ha ezzel megvan behúzódik egy árnyékos szikla tövébe és alszik egyet, mert még mindig nem érzi túl jól magát. Előtte megbízza a madarát, hogy őrködjön.*
– Ha jön valaki kelts fel!
– Kelts fel, kelts fel. * Rikácsol a holló, majd felül egy sziklára és onnan nézelődik amíg a gazdája alszik.*
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
* Kinyitja a megmaradt szemét, de csak homokot lát. ~ Hol vagyok ~ Testét a hideg hullámok nyaldossák. Felemeli a fejét, hogy körbe nézzen, de a feje zsongva tiltakozik. Három alakot pillant meg közeledni felé. A három alak helyi őslakos félének tűnik. Csont lándzsákat bunkókat és fúvócsöveket lát náluk. Az egyiküknél egy tengerész szablya is van. Testükön emberi csontocskákat és testrészeket vél felfedezni. Megpróbál felállni mielőtt ideérnek, de mikor feltápászkodna a bal kezébe belenyilall a fájdalom. Ránéz a kezére és csak egy csonkot lát a kézfeje helyén amiből gyöngén szivárog a vér. Ekkor megrohanják az emlékek és szörnyű harag tölti el. A bennszülöttek eközben odaérnek hozzá és az egyikük meg is böki a lándzsájával. A vezetőjük az lehet amelyiknek a kardja van. Az le is guggol mellé és a hátára fordítja, majd hátra fordul és fura nyelven kezd el beszélni a másik kettővel. Svornt ez használja ki és egy hirtelen mozdulattal kirántja az őslakos csont tőrét. A meglepetés a bennszülött arcára fagy mikor belevágja a kést. A másik kettő is meglepődhetett mivel nem reagálnak csak késve. Ez az idő elég arra, hogy a kalóz minden erejét felhasználva felálljon. A közelebb lévő ellenfele egy csontbuzogányt lengetve és ordítva rohan felé. Felkap egy marék homokot és az érkező arcába hajítja kihasználja az alkalmat és megragadja a felé száguldó bunkót tartó kezet. A harmadik őslakos is ideér eközben és lándzsájával készül átszúrni a kalózt. Harci üvöltése fájdalmas ordításba csap át mikor egy fekete madár vágódik arcába és kezdi el karmolni. Svornt nem tétlenkedik többször is lefejeli a bunkósat mire az elengedi a fegyverét és a földre esik. Egyből szétzúzza a primitív fegyverrel a fejét. A harmadik felé fordul aki még mindig ordítva próbál megszabadulni a madártól. Mikor beszakad a mellkasa rögtön elnémul. Svornt is lerogy a holtest mellé, hátát egy sziklának támasztva pihen.*
– Gyere Pestis! * Kiált oda a madárnak, mire az engedelmesen a férfi combjára repül. A kalóz az ép kezével elkezdi simogatni a madarat és közben dicséri.*
– Hát te meg, hogy találtál rám ebben a viharban? Nem baj az fő, hogy életben vagyunk még. Nem gondoltam volna, hogy te fogod megmenteni az irhám.
– Megmenteni az irhám, megmenteni az irhám. * Válaszol a madár. A férfi nevet egyet a madáron aztán nekilát bekötözni a sajgó sebeit. A derekán lévő vörös kendővel a kezét, majd egy kis darab vászonnal amit az ingéből tép ki az üres szemgödrét tömi ki. Az egyik halott nyakláncát letépi és a zsineggel a fejéhez rögzíti, hogy ne essen ki. Magához veszi még az egyik vadász csontkését és az egyetlen kardot is. Ha ezzel megvan behúzódik egy árnyékos szikla tövébe és alszik egyet, mert még mindig nem érzi túl jól magát. Előtte megbízza a madarát, hogy őrködjön.*
– Ha jön valaki kelts fel!
– Kelts fel, kelts fel. * Rikácsol a holló, majd felül egy sziklára és onnan nézelődik amíg a gazdája alszik.*
1360. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2019-06-27 09:05:53
Üzenet elküldve: 2019-06-27 09:05:53
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 3
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 3
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
//Az ismeretlen sziget//
*Lewis lassan két órája járja a dzsungelt. Civilizációnak semmi nyoma. Szomját a mangó szerű gyümölccsel csillapítja, melytől csak úgy roskadoznak a fák errefelé. Zekéjét leveti, hiszen majdnem negyven fokos meleg uralkodik a fák között. Számos új állattal és növénnyel találkozik.* Például egy zöldtollú, sárga fejű leginkább a rigóhoz hasonlatos madárral, amelynek fuvolázó énekétől hangos az erdő. Papagájok, és tukánok is surrannak a lombok között. A virágok minden létező színben, és formában virítanak, az gyümölcsökről nem is beszélve. *Lewis megpihen, és elfogyaszt egy újabb gyümölcsöt, amikor lépteket hall a fák közül. Mintha egy nagyobb fajta lény járna arra. Felajzza íját, és csendben vár. Az újabb lépésekkel kilövi a vesszőt, abba az irányba, amerre a lényt sejti.* Hatalmas robaj hallatszik, mintha egy kő zuhanna az aljnövényzetre. *Lewis áttör minden növényt, és megtalálja, amit lelőtt.* Egy férfi az. Ruházatából ítélve matróz lehet. A nyílvessző a mellkasába hatolt. *Lewistrosit elgondolkozik, és rájön, hogy a férfi valószínűleg egy itt kikötő hajóról vetődhetett ide. Elindulna a part felé, ám ekkor megcsúszik valamin. Felveszi, és hirtelen sokkoló dolgot fedez fel: ez az ő nyílvesszője. A lövése mellé ment.* Viszont akkor a férfit valaki más lőtte le. * Hősünk fülel. Megint léptek. De most több. Sokkal több. Valami fura törzsi beszéd hangjai*
~ Indiánok! ~- hasít a gondolat Lewisbe.
* Valahogy el kell menekülnie, ám mire eszébe jut, már késő.* A lombokból két harcos ugrik le. Íját barbár módon lerángatják Lewis hátáról, kezét hátra kötözik, és viszik egy titkos ösvényen
- Kik maguk? Mit csinálnak velem?
- Azt majd a főnök eldönti - mondja az egyik, és már viszik is falujuk felé.
*Lewis lassan két órája járja a dzsungelt. Civilizációnak semmi nyoma. Szomját a mangó szerű gyümölccsel csillapítja, melytől csak úgy roskadoznak a fák errefelé. Zekéjét leveti, hiszen majdnem negyven fokos meleg uralkodik a fák között. Számos új állattal és növénnyel találkozik.* Például egy zöldtollú, sárga fejű leginkább a rigóhoz hasonlatos madárral, amelynek fuvolázó énekétől hangos az erdő. Papagájok, és tukánok is surrannak a lombok között. A virágok minden létező színben, és formában virítanak, az gyümölcsökről nem is beszélve. *Lewis megpihen, és elfogyaszt egy újabb gyümölcsöt, amikor lépteket hall a fák közül. Mintha egy nagyobb fajta lény járna arra. Felajzza íját, és csendben vár. Az újabb lépésekkel kilövi a vesszőt, abba az irányba, amerre a lényt sejti.* Hatalmas robaj hallatszik, mintha egy kő zuhanna az aljnövényzetre. *Lewis áttör minden növényt, és megtalálja, amit lelőtt.* Egy férfi az. Ruházatából ítélve matróz lehet. A nyílvessző a mellkasába hatolt. *Lewistrosit elgondolkozik, és rájön, hogy a férfi valószínűleg egy itt kikötő hajóról vetődhetett ide. Elindulna a part felé, ám ekkor megcsúszik valamin. Felveszi, és hirtelen sokkoló dolgot fedez fel: ez az ő nyílvesszője. A lövése mellé ment.* Viszont akkor a férfit valaki más lőtte le. * Hősünk fülel. Megint léptek. De most több. Sokkal több. Valami fura törzsi beszéd hangjai*
~ Indiánok! ~- hasít a gondolat Lewisbe.
* Valahogy el kell menekülnie, ám mire eszébe jut, már késő.* A lombokból két harcos ugrik le. Íját barbár módon lerángatják Lewis hátáról, kezét hátra kötözik, és viszik egy titkos ösvényen
- Kik maguk? Mit csinálnak velem?
- Azt majd a főnök eldönti - mondja az egyik, és már viszik is falujuk felé.
1359. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2019-06-26 15:03:03
Üzenet elküldve: 2019-06-26 15:03:03
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 3
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 3
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
//Az ismeretlen sziget//
Lewistrosit Jishossan, barátainak csak Lewis először azt se tudja, hol van. *Bérelt vitorlásának roncsai között fekszik a homokban, a nap a szemébe tűz.* *Megtapogatja zekéje zsebeit: az értékeit nem nyelte el a tenger*. *Nagy nehezen feláll*, és *körül néz*, hogy hol is vetette partra a víz. Nagynak tűnő dzsungel állja útját. Mindenhonnan trópusi virágillatot hoz a szél, és megannyi ismeretlen állat hangoskodik a fák között. Lewis *leszakít egy piros, almának vagy mangónak tűnő gyümölcsöt az egyik fáról*. *Beleharap*. Az íze rendkívül édes volt, sárgás leve lecsorog a csizmájára. *Előszedi nyílvesszőit, hiszen íját mindig a hátán hordja*. *Elindult az ismeretlen erdő közepe felé, nem tudja, mi vár rá.*
A hozzászólás írója (Lewistrosit Jishossan) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.06.26 15:23:52
Lewistrosit Jishossan, barátainak csak Lewis először azt se tudja, hol van. *Bérelt vitorlásának roncsai között fekszik a homokban, a nap a szemébe tűz.* *Megtapogatja zekéje zsebeit: az értékeit nem nyelte el a tenger*. *Nagy nehezen feláll*, és *körül néz*, hogy hol is vetette partra a víz. Nagynak tűnő dzsungel állja útját. Mindenhonnan trópusi virágillatot hoz a szél, és megannyi ismeretlen állat hangoskodik a fák között. Lewis *leszakít egy piros, almának vagy mangónak tűnő gyümölcsöt az egyik fáról*. *Beleharap*. Az íze rendkívül édes volt, sárgás leve lecsorog a csizmájára. *Előszedi nyílvesszőit, hiszen íját mindig a hátán hordja*. *Elindult az ismeretlen erdő közepe felé, nem tudja, mi vár rá.*
A hozzászólás írója (Lewistrosit Jishossan) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.06.26 15:23:52
1358. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2019-03-10 12:15:28
Üzenet elküldve: 2019-03-10 12:15:28
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 101
OOC üzenetek: 22
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 101
OOC üzenetek: 22
Játékstílus: Vakmerő
//Megérkezett//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
- Jól van már baszd meg, most mit vagy úgy oda? *Méltatlankodva rázza fejét, miközben széttört korsójából folyik szét a hajópadlón az értékes nedű.* Van takarítód nem? Te egyébként is annak nézel ki, majd feltakarítod. Különben is tüsszentenem kellett, olyankor nem tudok parancsolni magamnak, megfejeltem. Faszom. *Idegesen törli homlokát, miközben kisujja kecsesen eláll a kezében tartott korsó fülétől. Csak attól, mert az maradt nála, a többi a földön landolt.*
- Persze. Nagyanyádnak nézel? Nem... nem pisáltam be közben. *Szemei már villognak, persze aztán őt is elkapja a röhögés.*
- Még csak az kellett volna. *Röhög tovább, majd lábával tessék lássék egy kupacba rakja össze.*
- Szólj Triknek, szerintem a nyelvével szalad végig rajta, amilyen alkesz. *Vonja meg a vállát, majd a közeledő szárazföld felé néz.*
- Egyébként is megérkeztem, én itt kiszállok! Na add azt a rongyot. ~ Gyökér. ~ *Sóhajtozva nekihajol, aztán feltörli, vigyázva ujjaira. Nagyjából sikerül a művelet, majd ismét a föld felé néz, kezével a hajó orrának peremében kapaszkodva meg. Egyik lábát kényelmesen felteszi, térdben hajlítva kezét szemellenzőnek használva nézi a tájat.*
- Ez lesz az én helyem. Itt majd megcsinálom a szerencsém. *Bólint, s szája azonnal vigyorra húzódik, majd egy ábrándos szemkörzést követően kiáltozásra fordul hátra.*
- De megcsináltam, baszki, hát mi akarsz még? *Üvölti vissza. Ez a néhány méter különösen hosszú lesz.*
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
- Jól van már baszd meg, most mit vagy úgy oda? *Méltatlankodva rázza fejét, miközben széttört korsójából folyik szét a hajópadlón az értékes nedű.* Van takarítód nem? Te egyébként is annak nézel ki, majd feltakarítod. Különben is tüsszentenem kellett, olyankor nem tudok parancsolni magamnak, megfejeltem. Faszom. *Idegesen törli homlokát, miközben kisujja kecsesen eláll a kezében tartott korsó fülétől. Csak attól, mert az maradt nála, a többi a földön landolt.*
- Persze. Nagyanyádnak nézel? Nem... nem pisáltam be közben. *Szemei már villognak, persze aztán őt is elkapja a röhögés.*
- Még csak az kellett volna. *Röhög tovább, majd lábával tessék lássék egy kupacba rakja össze.*
- Szólj Triknek, szerintem a nyelvével szalad végig rajta, amilyen alkesz. *Vonja meg a vállát, majd a közeledő szárazföld felé néz.*
- Egyébként is megérkeztem, én itt kiszállok! Na add azt a rongyot. ~ Gyökér. ~ *Sóhajtozva nekihajol, aztán feltörli, vigyázva ujjaira. Nagyjából sikerül a művelet, majd ismét a föld felé néz, kezével a hajó orrának peremében kapaszkodva meg. Egyik lábát kényelmesen felteszi, térdben hajlítva kezét szemellenzőnek használva nézi a tájat.*
- Ez lesz az én helyem. Itt majd megcsinálom a szerencsém. *Bólint, s szája azonnal vigyorra húzódik, majd egy ábrándos szemkörzést követően kiáltozásra fordul hátra.*
- De megcsináltam, baszki, hát mi akarsz még? *Üvölti vissza. Ez a néhány méter különösen hosszú lesz.*
1357. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2018-11-18 10:51:47
Üzenet elküldve: 2018-11-18 10:51:47
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 435
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 435
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Kiút//
//Elefántcsonttorony//
//Ahol a part szakad//
*Vizslató tekintete akkor sem lankad, mikor a lány is ránéz. Szokásaitól nem tud elszakadni, ez a kis kitérő, ami sétájuk közben alakult így persze jó érzéssel tölti el. A lány többet kihozott belőle, mint, amire számított, pedig csak egy gúnyos megjegyzésből indult. De Ralas visszatért, persze legalább az öngyilkosságot elfelejthette.*
- Nekem nem volt még soha állatkám. *Jegyzi meg, csak úgy mellékesen.* Így ajándékkal sem halmoztak el, bár volt, aki hozott olykor egy üveg italt, de szerintem azt csak azért, hogy oldódjon a feszültség. *Nem látja a lány gondolatait, bár látja, a megtorpanását. A láb kisöprésének gondolatára vélhetően felnevetne. Nem ma jött le ő sem a falvédőről, az ilyen típusú férfiakba kevesebb erkölcs szorult, mint azt bárki gondolná. Nem is érzi, hogy szavai ilyen hatást váltottak volna ki, ő már elfogadta saját sorsát, csak alkalmasint vannak kilengések, mint azt az írott és tapasztalt példa mutatja.*
- Hálás vagyok érte. *Mondja és így is gondolja.* Annyira végül is, nem olyan rossz az életem. Élvezem, amit csinálok. *Villan meg régi ragadozó tekintete.* Olykor egész jól keresek vele. *Vonja meg a vállát, majd a lány ecsetelését hallgatja. A folyóirat kifejezést még soha nem hallotta, de feltételezi, hogy valami pergamen lehetett, amin több tudományos munka is szerepelt.*
- Igen, tudtam. Bár ehhez nem is kellett elolvasnom semmit. *Mondja, majd ismét elindul, így séta közben tudnak tovább beszélgetni.* Az én hajam még az eredeti színnel bír. *Kuncog fel magában, majd a lány ciccegésére maga is körbenéz, hátha meglátja, amint a macska visszaérkezik, persze hasonlót nem tapasztal, Pepita nyilván távolabbra ment. A lány előre siet, így alkalma nyílik hátulról is megfigyelni. A bő ruha ellenére nyugtázza magában a látottakat. Így hirtelen elgondolása alapján kapna kedvezményt, persze véleményét nem teszi szóvá. A lélekvándorlással kapcsolatos szavakra összehúzza szemöldökét, s töprengeni kezd.*
- Én nem gondolnám ezt. *Mondja végül, ő soha nem érzett hasonlót a lány társaságában, egy véletlennek köszönhető, hogy találkoztak és gyakorlatilag mindenben különböznek, hasonlóságot sem sejt.* Én sem gondolnám, hogy összegabalyodnánk. *Nevet fel.* Bár ínyemre lenne, de elfáradtam. Testileg és lelkileg is, így nyugovóra térek. *Azt már nem tudja meg, hogy mihez kezdjen magával, de talán erre nincs is szüksége. Pontosan tudja. Elegendő pénzt kell összeszednie ahhoz, hogy lakását kicsinosítsa. Emellett támogatók kellenek. Több helyszínt kell látogatnia, még az is lehet, hogy Artheniorba is benéz olykor egy-egy légyottra. Közben Pepita is megérkezik, melyet nyugodt mosollyal konstatál. A felé nyújtott páncélosra először meghökkenten tekint, aztán elvigyorodva veszi át.*
- Akkor lehet, hogy megvan a vacsorám. *Villan meg gonosz tekintete, persze aztán elneveti magát.* Visszateszem a homokba. *Megvárja, míg Pepita kellő távolságra kerül, majd elengedi a rákot. Némán sétál a lány után.*
//Elefántcsonttorony//
//Ahol a part szakad//
*Vizslató tekintete akkor sem lankad, mikor a lány is ránéz. Szokásaitól nem tud elszakadni, ez a kis kitérő, ami sétájuk közben alakult így persze jó érzéssel tölti el. A lány többet kihozott belőle, mint, amire számított, pedig csak egy gúnyos megjegyzésből indult. De Ralas visszatért, persze legalább az öngyilkosságot elfelejthette.*
- Nekem nem volt még soha állatkám. *Jegyzi meg, csak úgy mellékesen.* Így ajándékkal sem halmoztak el, bár volt, aki hozott olykor egy üveg italt, de szerintem azt csak azért, hogy oldódjon a feszültség. *Nem látja a lány gondolatait, bár látja, a megtorpanását. A láb kisöprésének gondolatára vélhetően felnevetne. Nem ma jött le ő sem a falvédőről, az ilyen típusú férfiakba kevesebb erkölcs szorult, mint azt bárki gondolná. Nem is érzi, hogy szavai ilyen hatást váltottak volna ki, ő már elfogadta saját sorsát, csak alkalmasint vannak kilengések, mint azt az írott és tapasztalt példa mutatja.*
- Hálás vagyok érte. *Mondja és így is gondolja.* Annyira végül is, nem olyan rossz az életem. Élvezem, amit csinálok. *Villan meg régi ragadozó tekintete.* Olykor egész jól keresek vele. *Vonja meg a vállát, majd a lány ecsetelését hallgatja. A folyóirat kifejezést még soha nem hallotta, de feltételezi, hogy valami pergamen lehetett, amin több tudományos munka is szerepelt.*
- Igen, tudtam. Bár ehhez nem is kellett elolvasnom semmit. *Mondja, majd ismét elindul, így séta közben tudnak tovább beszélgetni.* Az én hajam még az eredeti színnel bír. *Kuncog fel magában, majd a lány ciccegésére maga is körbenéz, hátha meglátja, amint a macska visszaérkezik, persze hasonlót nem tapasztal, Pepita nyilván távolabbra ment. A lány előre siet, így alkalma nyílik hátulról is megfigyelni. A bő ruha ellenére nyugtázza magában a látottakat. Így hirtelen elgondolása alapján kapna kedvezményt, persze véleményét nem teszi szóvá. A lélekvándorlással kapcsolatos szavakra összehúzza szemöldökét, s töprengeni kezd.*
- Én nem gondolnám ezt. *Mondja végül, ő soha nem érzett hasonlót a lány társaságában, egy véletlennek köszönhető, hogy találkoztak és gyakorlatilag mindenben különböznek, hasonlóságot sem sejt.* Én sem gondolnám, hogy összegabalyodnánk. *Nevet fel.* Bár ínyemre lenne, de elfáradtam. Testileg és lelkileg is, így nyugovóra térek. *Azt már nem tudja meg, hogy mihez kezdjen magával, de talán erre nincs is szüksége. Pontosan tudja. Elegendő pénzt kell összeszednie ahhoz, hogy lakását kicsinosítsa. Emellett támogatók kellenek. Több helyszínt kell látogatnia, még az is lehet, hogy Artheniorba is benéz olykor egy-egy légyottra. Közben Pepita is megérkezik, melyet nyugodt mosollyal konstatál. A felé nyújtott páncélosra először meghökkenten tekint, aztán elvigyorodva veszi át.*
- Akkor lehet, hogy megvan a vacsorám. *Villan meg gonosz tekintete, persze aztán elneveti magát.* Visszateszem a homokba. *Megvárja, míg Pepita kellő távolságra kerül, majd elengedi a rákot. Némán sétál a lány után.*
1356. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2018-11-17 00:48:12
Üzenet elküldve: 2018-11-17 00:48:12
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Kiút//
//Elefántcsonttorony//
//Ahol a part szakad//
*A férfiú megjegyzésére, hogy a tarka macska mennyire kedvelheti gazdasszonyát, Nella helyeslően bólint.*
- Igen, de ez kölcsönös. Volt néhány jószágom, de számomra a legkedvesebb mind közül Pepita. Sokan nem szeretik a macskákat. Önző, makacs, független, hűtlen és öntörvényű állatoknak vélik őket, akik csak a maguk haszna, az étel, a meleg fedél miatt dörgölőznek oda bárkihez is. Azonban, erre a tökéletes cáfolat Pepita viselkedése. Kóbor állat, megvan magában is, képes egyedül boldogulni, igazából nincs is szüksége rám, de mégis a közelemben marad és keresi a társaságom. Sőt, olykor még ő szokott nekem hozni… hát, kisebb ajándékokat. Pókot, egeret, patkányt, verebet, vízi siklót, meg ilyenek.
*Ecseteli a félvér leány lelkesen macskája jellemzését, és közben olykor Ralasra is pillant. Észre is veszi, ahogy a jöttment alak szemében is gonosz fény csillan és, hogy hasonló mosoly húzódik meg szája szegletében, mint az övében. Persze, a leányzó erre nem tesz megjegyzést, csak sejtelmesen somolyog tovább fitos orra alatt, miközben lassan közelednek a világítótoronyhoz. Aztán, Ralasnak a tettek és szavak aspektusára vonatkozó kijelentésére, a 'mélybehatás' függvényében, Nella satufékkel megtorpan. A fél-elf teremtés nagyon is érti, mindegyik megközelítésben, hogy miről beszél a férfiú, ezért is tör rá hirtelen erősen a késztetés, hogy oldalra kisöpörje a sehonnai alak lábait, amit talán a meglepetés erejével élve és a meredek ösvény lejtésszögét kihasználva, lehet meg is tudna tenni, de fizikumát tekintve, valószínűbb, hogy csak egy erősebb bokán rúgás lenne belőle. Arról már nem is beszélve, hogy a könnyű kis félcipős lábfeje is mennyire megfájdulna a rúgástól. Szóval, elveti magában a dolgot, amúgy sem lenne hozzá méltó ilyen viselkedés, helyette ekképpen szól: *
- Ha módomban áll segíteni, én igyekszem nem tétlenkedni. Persze, nem vagyok szeretet-szolgálat. Nem segítek akárkinek. A torony tetejéről, igazán nem esett nehezemre azt az egy szót lekiáltani neked. Igen, a tettek és a körülmények hatnak egymásra. Ok-okozat, hatás-kölcsönhatás.
*Itt elhallgat egy pillanatra, majd ismeretterjesztőn megjegyzi.*
- Tudtad? Természet által belénk írt tulajdonságokat, a környezeti behatások, ha olyan mértékűek és olyan időintervallumúak, akkor képesek átírni. Komolyan mondom, olvastam erről egy tudományos folyóiratban. Pl. a gyermek megőszül, ha olyan stressznek van kitéve, meg ilyenek.
*Nellát amúgy nem zavarja, ha valaki nem ért egyet vele valamiben, vagy ha megvan a saját véleménye, a maga szemszögéből, és ennek még hangot is mer adni. Annál jobb, hiszen akkor már megvan a társalgás alapja. A visszhangjával senki nem diskurálna sokáig, mert az igen hamar unalmassá válna. Természetesen, itt is fontos a mérték és az, hogy ennek a más véleménynek, hogyan ad a másik hangot. A félvér lányt Ralas mivolta sem zavarja, inkább valamiféle szánakozó ürességgel néz rá. A férfi élete, a saját bőre, neki kell magával együtt élnie, ha így szeretni tudja magát, akkor rendben van, bár Ralas öngyilkos mozzanata nem erről tanúskodik. Ha arról van szó, néhány egy éjszakás kaland még belefér, aztán mindenki megy a saját dolgára, de ezt életvitelszerűen űzni, pénzért, hát az minden bizonnyal lélekölő lehet. Hiszen, egy ilyen valaki kinek is kéne komolyabb társaságnak, mivel itt már lehet nem néhány lelki sérülésekről van szó, hanem csonkolódott vagy teljesen elhalt lélekről. Nella azonban, nem tudja bizonyosan, hogy Ralas miféle, csak sejti, hogy ilyen életet él, az általa korábban elmondottakból és a megjelenéséből.
A félvér teremtés ezekre nem sokra rá furcsán magán érzi a férfi kajtató tekintetét, ami szintén nem zavarja, sőt mint minden nőnek, így az ő hiúságát is legyezgeti az ilyesmi, de nem tudja hova tenni, hogy Ralas most így néz rá. A leány már a toronyból szemrevételezte így férfiút, és meg is állapította magában, hogy megérne egy pár ajtócsapkodást. Jó, nyilván egy öngyilkossági kísérlet után nem ez az első, amit eszébe jut valakinek. Mondjuk, nem is Nella szándékozott végezni magával. Viszont, már társalognak egy ideje, sőt a leányzó korábban még jelezte is a férfiúnak, hogy kedély javító és szórakozási indíttatásból nincs ellenére belemenni ilyen közvetlen testi foglalatoskodásba, mivel úgy gondolta, hogy a kikötői kurafit leginkább csak ezek a dolgok mozgatják. Aztán, persze kiderült, hogy Nella társaságában ez valahogy nem így van, Ralas más miatt folytat vele társalgást, amit a fél-elf teremtés hálásán meg is köszönt, és most is így gondolja. Hiszen, minden nőnek jólesik, ha nem csak egy darab húsként tekintenek rá. Természetesen, ahogy azt ilyenkor a játék szerint illik, Nella sem szóban, sem testbeszéddel nem adja tanú jelét, hogy észre vette volna, hogy a férfi végigmérte a bő szabású ruhában alig látható bájait. Úgy tesz, mintha semmi se történt volna, de közben alig bírja elrejteni a somolygást fitos orra alatt, ezért is szaporázza meg egy kicsit a lépteit, hogy a jöttment alak elé kerüljön. Úgy gondolja, Ralas még mindig nem tud kiigazodni rajta és rájönni, hogy pontosan mi is jár a fejében, de ez most már valahogy már egyáltalán nem zavarja, sőt élvezi a helyzetet. Tetszik neki, hogy ha nem akar kiismerhetetlen lenni, akkor is az marad. Persze, ez érthető, hiszen alig néhány órája ismerik egymást, de a lánynak van egy erős megérzése, hogy ha bármi olyan kapcsolat alakulna ki közöttük Ralassal, ez idővel sem változna. Ettől a felismeréstől egészen nevethetnékje támad, amit persze most friss ismeretség lévén elfojt, de amúgy sem a férfit nevetné ki, hanem ezt az egész helyzetet, de jó értelemben.
Hogy egy kicsit elterelje nevetős, de elégedett gondolatait megállva ismét Pepitáért cicceg. Aztán Ralasra pillant, aki magáról kezd beszélni, megerősítve Nella korábbi feltételezését a férfiú kurafi mivoltáról és életviteléről. A félvér teremtés arcán, korábbi gondolatait tükrözve, nem látszik lenézés, megvetés, de szemeiben az az együtt-érző szánakozó csillanás, igen. De még nem szól közbe, csendesen hallgatja végig, amit Ralas mond neki, és tűnődve sétál mellette. Ahogy hallgatja a kikötői kurafit, valahogy az az érzése támad, mintha a férfiú tőle várna valamiféle választ, talán valami irány- vagy útmutatást. Főleg, ahogy az 'új világról' és arról beszél, hogy 'önmagát nem tudja megtagadni'. Mintha Ralas sem tudná, a hogyan tovább-ot, és hogy pontosan mit is akar. Nella valahogy megint okosabbnak érzi magát, nem is ez a helyes kifejezés, hanem inkább egy újabb megvilágosodással gazdagabbnak. Pedig lehet friss ismeretség lévén elhamarkodottan következtet ilyesmire, eddig az ilyen viselkedést csupán előzékeny udvariasságnak vélte, és pont azért nem foglalt egyértelműen állást, hogy ne befolyásolja és ne erőltessen semmit rá a másikra, hanem az illető döntsön úgy, ahogy neki jó. A többi meg majd jön magától. Nella megáll és Ralas felé fordul.*
- Én soha nem várnám el senkitől, hogy megtagadja önmagát, akkor nincs értelme semmilyen kapcsolatnak, legyen az baráti vagy attól mélyebb kapcsolat. Korábban is pontosan erről beszéltem neked a változást illetően. Amúgy én se tudom magam megtagadni, mondjuk ki nyugodtan, nyíltan. Egyéniségek vagyunk, nincs ebben semmi rossz, főleg hogy szerintem valahol hasonszőrűek, egy kicsit.
*Nella itt már felnevet, mert ez a kijelentés egyértelmű ellentmondást hordoz magában, mert ha valaki egyéniség, az nem lehet hasonlatos egy másik személlyel, de a lány tudja, hogy furcsa mód valahogy ez a csúf igazság.*
- Figyelj, most olyan egyértelmű leszek, amennyire csak tőlem telik. Nagyon, nagyon igyekszem. Hiszel a lélekvándorlásban? Furcsán fog hangzani, amit most mondok, és ne vedd személyeskedésnek. Nem akarom bekötni a fejed és a családi sírboltot sem tervezem, ezek a dolgok engem nem érdekkelnek. Én maradok bonyolultan kiismerhetetlen, és neked sem kell megtagadnod önmagad. Rendben? De szerintem mi már találkoztunk olykor előző életeinkben, és mérget mernék rá venni, hogy azok mindegyikében is mindig ez volt a felállás, akarva-akaratlanul is, ha találkoztunk, ha nem. Ez nem baj, mert szerintem pont ezért, soha nem is voltunk, és soha nem is leszünk unalmasak. De én a magam részéről merem állítani, hogy bárhogy is van, és lesz is, bízhatsz bennem. Viszont, itt és most, avagy ma, nem fogunk egymásba gabalyodni. Ha pedig a véleményem érdekkel, hogy mihez kezdj magaddal, nos hát…
*Nella nem tudja befejezni a világmegváltóan átszellemült, katartikus, lelki fejtágítást, mert enyhe húzást érez ruhája alján.*
- Prrh-murr!
*Pepita áll két lábon, mellső mancsai karmaival gazdasszonya ruhájába csimpaszkodva. Szájában pedig nem más, mint a tarisznyarák ficereg lábaival és ollóival kalimpálva.*
- Aj, te macska! Hol voltál? Én meg itt halálra aggódom magam.
*Nella lehajol és felveszi cicáját, megsimogatja annak selymes fejét, majd hozzálát, hogy kiszabadítsa a páncélos ízeltlábút a tarka jószág apró, tűhegyes fogai közül, amik láthatóan még nem tettek kárt a rákban.*
- Hát, nem megmondtam, hogy hagyjad békén?! Szegény pára. Jól van, nagyon ügyes vagy.
*A cicus ráfog mancsaival a szájában tartott tarisznyás ollósra.*
- Ereszd! Hát, most nekem hoztad, vagy mi lesz?
*A tengeri ízeltlábú ekkor csíp rá az egyik ollójával Pepita egyik mancsára, aki erre felnyarvintva azonnal elengedi, de még rá is fúj a kis kalimpáló páncélosra, és a másik mancsával oda is csap egyet, mire a rák is elengedi a mancsát. Látható is, ahogy macska farka vége mérgesen jár.*
- Na, nesze neked. Úgy kellett, mondtam, hogy hagyd békén és ereszd.
*A félvér leányzó Ralas felé nyújtja a tarisznyás páncélost.*
- Ezt az apróságot rád bízom. Hajítsad vissza a tengerbe vagy, ide le a homokba, vagy ahogy gondolod.
*Nekem most ezt a vérengző fenevadat kell féken tartanom, mert ha most elslisszol megint bottal üthetjük a nyomát. Nella ennyivel fogja magát és macskáját, és egyszerűen sétál tovább, persze érdeklődve hallgatja meg Ralas véleményét is az elhangzottakkal kapcsolatban.*
A hozzászólás írója (Bar'Nella Terkida) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.11.17 01:11:16
//Elefántcsonttorony//
//Ahol a part szakad//
*A férfiú megjegyzésére, hogy a tarka macska mennyire kedvelheti gazdasszonyát, Nella helyeslően bólint.*
- Igen, de ez kölcsönös. Volt néhány jószágom, de számomra a legkedvesebb mind közül Pepita. Sokan nem szeretik a macskákat. Önző, makacs, független, hűtlen és öntörvényű állatoknak vélik őket, akik csak a maguk haszna, az étel, a meleg fedél miatt dörgölőznek oda bárkihez is. Azonban, erre a tökéletes cáfolat Pepita viselkedése. Kóbor állat, megvan magában is, képes egyedül boldogulni, igazából nincs is szüksége rám, de mégis a közelemben marad és keresi a társaságom. Sőt, olykor még ő szokott nekem hozni… hát, kisebb ajándékokat. Pókot, egeret, patkányt, verebet, vízi siklót, meg ilyenek.
*Ecseteli a félvér leány lelkesen macskája jellemzését, és közben olykor Ralasra is pillant. Észre is veszi, ahogy a jöttment alak szemében is gonosz fény csillan és, hogy hasonló mosoly húzódik meg szája szegletében, mint az övében. Persze, a leányzó erre nem tesz megjegyzést, csak sejtelmesen somolyog tovább fitos orra alatt, miközben lassan közelednek a világítótoronyhoz. Aztán, Ralasnak a tettek és szavak aspektusára vonatkozó kijelentésére, a 'mélybehatás' függvényében, Nella satufékkel megtorpan. A fél-elf teremtés nagyon is érti, mindegyik megközelítésben, hogy miről beszél a férfiú, ezért is tör rá hirtelen erősen a késztetés, hogy oldalra kisöpörje a sehonnai alak lábait, amit talán a meglepetés erejével élve és a meredek ösvény lejtésszögét kihasználva, lehet meg is tudna tenni, de fizikumát tekintve, valószínűbb, hogy csak egy erősebb bokán rúgás lenne belőle. Arról már nem is beszélve, hogy a könnyű kis félcipős lábfeje is mennyire megfájdulna a rúgástól. Szóval, elveti magában a dolgot, amúgy sem lenne hozzá méltó ilyen viselkedés, helyette ekképpen szól: *
- Ha módomban áll segíteni, én igyekszem nem tétlenkedni. Persze, nem vagyok szeretet-szolgálat. Nem segítek akárkinek. A torony tetejéről, igazán nem esett nehezemre azt az egy szót lekiáltani neked. Igen, a tettek és a körülmények hatnak egymásra. Ok-okozat, hatás-kölcsönhatás.
*Itt elhallgat egy pillanatra, majd ismeretterjesztőn megjegyzi.*
- Tudtad? Természet által belénk írt tulajdonságokat, a környezeti behatások, ha olyan mértékűek és olyan időintervallumúak, akkor képesek átírni. Komolyan mondom, olvastam erről egy tudományos folyóiratban. Pl. a gyermek megőszül, ha olyan stressznek van kitéve, meg ilyenek.
*Nellát amúgy nem zavarja, ha valaki nem ért egyet vele valamiben, vagy ha megvan a saját véleménye, a maga szemszögéből, és ennek még hangot is mer adni. Annál jobb, hiszen akkor már megvan a társalgás alapja. A visszhangjával senki nem diskurálna sokáig, mert az igen hamar unalmassá válna. Természetesen, itt is fontos a mérték és az, hogy ennek a más véleménynek, hogyan ad a másik hangot. A félvér lányt Ralas mivolta sem zavarja, inkább valamiféle szánakozó ürességgel néz rá. A férfi élete, a saját bőre, neki kell magával együtt élnie, ha így szeretni tudja magát, akkor rendben van, bár Ralas öngyilkos mozzanata nem erről tanúskodik. Ha arról van szó, néhány egy éjszakás kaland még belefér, aztán mindenki megy a saját dolgára, de ezt életvitelszerűen űzni, pénzért, hát az minden bizonnyal lélekölő lehet. Hiszen, egy ilyen valaki kinek is kéne komolyabb társaságnak, mivel itt már lehet nem néhány lelki sérülésekről van szó, hanem csonkolódott vagy teljesen elhalt lélekről. Nella azonban, nem tudja bizonyosan, hogy Ralas miféle, csak sejti, hogy ilyen életet él, az általa korábban elmondottakból és a megjelenéséből.
A félvér teremtés ezekre nem sokra rá furcsán magán érzi a férfi kajtató tekintetét, ami szintén nem zavarja, sőt mint minden nőnek, így az ő hiúságát is legyezgeti az ilyesmi, de nem tudja hova tenni, hogy Ralas most így néz rá. A leány már a toronyból szemrevételezte így férfiút, és meg is állapította magában, hogy megérne egy pár ajtócsapkodást. Jó, nyilván egy öngyilkossági kísérlet után nem ez az első, amit eszébe jut valakinek. Mondjuk, nem is Nella szándékozott végezni magával. Viszont, már társalognak egy ideje, sőt a leányzó korábban még jelezte is a férfiúnak, hogy kedély javító és szórakozási indíttatásból nincs ellenére belemenni ilyen közvetlen testi foglalatoskodásba, mivel úgy gondolta, hogy a kikötői kurafit leginkább csak ezek a dolgok mozgatják. Aztán, persze kiderült, hogy Nella társaságában ez valahogy nem így van, Ralas más miatt folytat vele társalgást, amit a fél-elf teremtés hálásán meg is köszönt, és most is így gondolja. Hiszen, minden nőnek jólesik, ha nem csak egy darab húsként tekintenek rá. Természetesen, ahogy azt ilyenkor a játék szerint illik, Nella sem szóban, sem testbeszéddel nem adja tanú jelét, hogy észre vette volna, hogy a férfi végigmérte a bő szabású ruhában alig látható bájait. Úgy tesz, mintha semmi se történt volna, de közben alig bírja elrejteni a somolygást fitos orra alatt, ezért is szaporázza meg egy kicsit a lépteit, hogy a jöttment alak elé kerüljön. Úgy gondolja, Ralas még mindig nem tud kiigazodni rajta és rájönni, hogy pontosan mi is jár a fejében, de ez most már valahogy már egyáltalán nem zavarja, sőt élvezi a helyzetet. Tetszik neki, hogy ha nem akar kiismerhetetlen lenni, akkor is az marad. Persze, ez érthető, hiszen alig néhány órája ismerik egymást, de a lánynak van egy erős megérzése, hogy ha bármi olyan kapcsolat alakulna ki közöttük Ralassal, ez idővel sem változna. Ettől a felismeréstől egészen nevethetnékje támad, amit persze most friss ismeretség lévén elfojt, de amúgy sem a férfit nevetné ki, hanem ezt az egész helyzetet, de jó értelemben.
Hogy egy kicsit elterelje nevetős, de elégedett gondolatait megállva ismét Pepitáért cicceg. Aztán Ralasra pillant, aki magáról kezd beszélni, megerősítve Nella korábbi feltételezését a férfiú kurafi mivoltáról és életviteléről. A félvér teremtés arcán, korábbi gondolatait tükrözve, nem látszik lenézés, megvetés, de szemeiben az az együtt-érző szánakozó csillanás, igen. De még nem szól közbe, csendesen hallgatja végig, amit Ralas mond neki, és tűnődve sétál mellette. Ahogy hallgatja a kikötői kurafit, valahogy az az érzése támad, mintha a férfiú tőle várna valamiféle választ, talán valami irány- vagy útmutatást. Főleg, ahogy az 'új világról' és arról beszél, hogy 'önmagát nem tudja megtagadni'. Mintha Ralas sem tudná, a hogyan tovább-ot, és hogy pontosan mit is akar. Nella valahogy megint okosabbnak érzi magát, nem is ez a helyes kifejezés, hanem inkább egy újabb megvilágosodással gazdagabbnak. Pedig lehet friss ismeretség lévén elhamarkodottan következtet ilyesmire, eddig az ilyen viselkedést csupán előzékeny udvariasságnak vélte, és pont azért nem foglalt egyértelműen állást, hogy ne befolyásolja és ne erőltessen semmit rá a másikra, hanem az illető döntsön úgy, ahogy neki jó. A többi meg majd jön magától. Nella megáll és Ralas felé fordul.*
- Én soha nem várnám el senkitől, hogy megtagadja önmagát, akkor nincs értelme semmilyen kapcsolatnak, legyen az baráti vagy attól mélyebb kapcsolat. Korábban is pontosan erről beszéltem neked a változást illetően. Amúgy én se tudom magam megtagadni, mondjuk ki nyugodtan, nyíltan. Egyéniségek vagyunk, nincs ebben semmi rossz, főleg hogy szerintem valahol hasonszőrűek, egy kicsit.
*Nella itt már felnevet, mert ez a kijelentés egyértelmű ellentmondást hordoz magában, mert ha valaki egyéniség, az nem lehet hasonlatos egy másik személlyel, de a lány tudja, hogy furcsa mód valahogy ez a csúf igazság.*
- Figyelj, most olyan egyértelmű leszek, amennyire csak tőlem telik. Nagyon, nagyon igyekszem. Hiszel a lélekvándorlásban? Furcsán fog hangzani, amit most mondok, és ne vedd személyeskedésnek. Nem akarom bekötni a fejed és a családi sírboltot sem tervezem, ezek a dolgok engem nem érdekkelnek. Én maradok bonyolultan kiismerhetetlen, és neked sem kell megtagadnod önmagad. Rendben? De szerintem mi már találkoztunk olykor előző életeinkben, és mérget mernék rá venni, hogy azok mindegyikében is mindig ez volt a felállás, akarva-akaratlanul is, ha találkoztunk, ha nem. Ez nem baj, mert szerintem pont ezért, soha nem is voltunk, és soha nem is leszünk unalmasak. De én a magam részéről merem állítani, hogy bárhogy is van, és lesz is, bízhatsz bennem. Viszont, itt és most, avagy ma, nem fogunk egymásba gabalyodni. Ha pedig a véleményem érdekkel, hogy mihez kezdj magaddal, nos hát…
*Nella nem tudja befejezni a világmegváltóan átszellemült, katartikus, lelki fejtágítást, mert enyhe húzást érez ruhája alján.*
- Prrh-murr!
*Pepita áll két lábon, mellső mancsai karmaival gazdasszonya ruhájába csimpaszkodva. Szájában pedig nem más, mint a tarisznyarák ficereg lábaival és ollóival kalimpálva.*
- Aj, te macska! Hol voltál? Én meg itt halálra aggódom magam.
*Nella lehajol és felveszi cicáját, megsimogatja annak selymes fejét, majd hozzálát, hogy kiszabadítsa a páncélos ízeltlábút a tarka jószág apró, tűhegyes fogai közül, amik láthatóan még nem tettek kárt a rákban.*
- Hát, nem megmondtam, hogy hagyjad békén?! Szegény pára. Jól van, nagyon ügyes vagy.
*A cicus ráfog mancsaival a szájában tartott tarisznyás ollósra.*
- Ereszd! Hát, most nekem hoztad, vagy mi lesz?
*A tengeri ízeltlábú ekkor csíp rá az egyik ollójával Pepita egyik mancsára, aki erre felnyarvintva azonnal elengedi, de még rá is fúj a kis kalimpáló páncélosra, és a másik mancsával oda is csap egyet, mire a rák is elengedi a mancsát. Látható is, ahogy macska farka vége mérgesen jár.*
- Na, nesze neked. Úgy kellett, mondtam, hogy hagyd békén és ereszd.
*A félvér leányzó Ralas felé nyújtja a tarisznyás páncélost.*
- Ezt az apróságot rád bízom. Hajítsad vissza a tengerbe vagy, ide le a homokba, vagy ahogy gondolod.
*Nekem most ezt a vérengző fenevadat kell féken tartanom, mert ha most elslisszol megint bottal üthetjük a nyomát. Nella ennyivel fogja magát és macskáját, és egyszerűen sétál tovább, persze érdeklődve hallgatja meg Ralas véleményét is az elhangzottakkal kapcsolatban.*
A hozzászólás írója (Bar'Nella Terkida) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.11.17 01:11:16
1355. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2018-11-16 12:59:20
Üzenet elküldve: 2018-11-16 12:59:20
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 435
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 435
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Kiút//
//Elefántcsonttorony//
//Ahol a part szakad//
*Csendesen követi a lányt, de lopva fürkészi is, amint az állatot hívja. Sok minden rejtezhet a makulátlan szépség és a kimondott szavak mögött, Ralas úgy sejti sok még a kimondatlan, persze ekkor még nem gondolja, hogy a későbbiek során ezekből is bőséggel kap. Talán úgy tűnhet, hogy Ralas kevésbé élvezi a társaságot, vagy húzódozik bármitől, holott ez nem így van. A mai nap egész egyszerűen nem erre lett kitalálva, mindazonáltal korántsem bánja, hogy így alakult. Olykor-olykor ő is felccicceg, csak úgy tessék-lássék segíteni próbál, egész megkedvelte azt a kis jószágot, s miközben beszélgetnek, olykor a lányra, olykor a környező tájra tekint. Ugyan az út nem hosszú, Ralas emellett nyújtani próbálja. Jó neki a társaság, jó neki a lány bonyolultsága, érdekesnek találja, összegészében ez a nap nem arra termett, hogy nekifutásból ugorjon le egy szirtről. Ezek szerint a sors más szánt neki. A mai napra Nellát.*
- Ha hatok után visszatért, akkor nagyon megkedvelhetett téged. *Fűzi hozzá csendesen.* Reméljük, az a kilenc élet még jó sokáig kitart. *A közhelyes megjegyzés inkább időhúzó, mint komoly, hisz a nyilvánvaló dolgokat nem feltétlenül kell kimondani.* És azt is reméljük, hogy ilyenre nem kerül sor. *Néz a gonoszan mosolygó szempárba oldalról, s az ő szája sarkában is mosoly játszik. Elgondolkodva hallgatja a lányt az ismertségről és az ismeretségről, no meg a másik megismeréséről, megítéléséről. Van abban valami, amit a lány mond, de a körülmények olykor befolyásolják a történteket. S tekintve, hogy Ralas sem az a magába húzódó fajta, ennek a véleményének hangot is ad.*
- Én pedig a tettekkel tudok _mélyrehatóan_ hatni általában másokra. *Mosolyodik el huncutul, nyilvánvalóan biztos benne, hogy a lány is tudja, miről beszél.* A tettekre pedig, olykor kihatnak a körülmények is, lásd, néhány órával ezelőtt még a szirtnek szaladtam, mégis szóltál, holott egy egyszerű sültbolondnak titulálva végignézhetted volna. De nem hagytad, s a tetteket máris megváltoztatták a körülmények.
*Ettől többet nem akar hozzáfűzni, hisz ezzel sem ellenkezett a lány véleményével, csupán rávilágított néhány olyan eshetőségre, mik befolyásolhatják, a tettek alapján történő egyszerű megismerést. Ráadásul, ha tettek alapján ítélné meg Ralast valószínűleg nem itt beszélgetnének, hanem a lány rá sem nézne. Hacsak valójában nem az a célja, hogy… Hirtelen villan fel a tekintete, s a lány meztelen vállát, kecses alakját kezdi fürkészni. A látvány nem rossz, sőt tulajdonképpen messzemenőkig kielégítené minden igényét, igazából a ruha alatt felsejlő alak, talán több is, mint ideális. Ebből a szempontból még nem figyelte meg, s magát átkozza, hogy kiesett a szerepéből kissé, persze ez is csak eshetőség, nem pedig lehetőség. Arra is gondol, ha valóban így van és most ennek megfelelően váltana, hát hová tűnne a köszönet, mellyel a lány díjazta, hogy nem teperte maga alá azonnal. ~ Pedig megtehetted volna... ~ Visszahangzik vissza fejében, miközben már az árvaházra és a lány történetére figyel. Valóban távoli emlék az öngyilkosság, mert sértő, vagy nem sértő egy rövid mustra után vonja le a következtetést: ~ Piszok jó a segge is. ~ Más esetben talán még csettintene is, de ez a lány annyira más. Nem tűnik vadócnak, jóllehet az általa elmesélt élet annak nevelte, kis cserfesnek és határozottnak képzeli el gyermekkorában. Vajon ily vadóc felnőttkorában is, s a szende látkép pusztán álca csupán?*
- Új világot... *Mormogja tűnődve.* Hát az nekem sem ártana. *Vonja meg vállát, miközben a lány felé fordul.* Az én életem sem sokban különbözik a tiédtől. Nekem sem volt semmim, csak én nem árvaházban, hanem az utcán nőttem fel. Van egy lepukkant lakásom, egy szalmaággyal és néhány könyvvel. Pénzért szerzek örömet másoknak, naponta olykor öt, vagy hat nőnek is. *Mondja el saját történetét.* Én nem az életből, hanem magamból ábrándultam ki, de önmagam sem tagadhatom meg. Ezért tűnt logikus választásnak az ugrás. *Figyeli a lány tekintetét, miként reagál a hallottakra, ebből sok mindent le tud szűrni, talán valódi célját is. Lehet az oly közönséges, mire korábban gondolt vajon? Bár, miért is lenne közönséges, hisz egyedül a toronyban, csupán ő és a könyve, meg egy macska, nem igazán kifinomult társaság. Ralas kezd visszatérni önmagához, ez nyilvánvaló. Nem vallja be, de azért a csalódások mellett okoznak olykor neki is örömet az életnek eme egyszerű oldalán.*
- Én választottam az életet, mehettem volna én is takarítani. Az én felelősségem. *Fűzi hozzá, s a lány gesztusait, mozdulatait, szemének ugrását figyeli meg, nem akar eltéveszteni egyetlen árulkodó momentumot sem. Ha oly árulkodó, hátha igaz ez a testére is.*
//Elefántcsonttorony//
//Ahol a part szakad//
*Csendesen követi a lányt, de lopva fürkészi is, amint az állatot hívja. Sok minden rejtezhet a makulátlan szépség és a kimondott szavak mögött, Ralas úgy sejti sok még a kimondatlan, persze ekkor még nem gondolja, hogy a későbbiek során ezekből is bőséggel kap. Talán úgy tűnhet, hogy Ralas kevésbé élvezi a társaságot, vagy húzódozik bármitől, holott ez nem így van. A mai nap egész egyszerűen nem erre lett kitalálva, mindazonáltal korántsem bánja, hogy így alakult. Olykor-olykor ő is felccicceg, csak úgy tessék-lássék segíteni próbál, egész megkedvelte azt a kis jószágot, s miközben beszélgetnek, olykor a lányra, olykor a környező tájra tekint. Ugyan az út nem hosszú, Ralas emellett nyújtani próbálja. Jó neki a társaság, jó neki a lány bonyolultsága, érdekesnek találja, összegészében ez a nap nem arra termett, hogy nekifutásból ugorjon le egy szirtről. Ezek szerint a sors más szánt neki. A mai napra Nellát.*
- Ha hatok után visszatért, akkor nagyon megkedvelhetett téged. *Fűzi hozzá csendesen.* Reméljük, az a kilenc élet még jó sokáig kitart. *A közhelyes megjegyzés inkább időhúzó, mint komoly, hisz a nyilvánvaló dolgokat nem feltétlenül kell kimondani.* És azt is reméljük, hogy ilyenre nem kerül sor. *Néz a gonoszan mosolygó szempárba oldalról, s az ő szája sarkában is mosoly játszik. Elgondolkodva hallgatja a lányt az ismertségről és az ismeretségről, no meg a másik megismeréséről, megítéléséről. Van abban valami, amit a lány mond, de a körülmények olykor befolyásolják a történteket. S tekintve, hogy Ralas sem az a magába húzódó fajta, ennek a véleményének hangot is ad.*
- Én pedig a tettekkel tudok _mélyrehatóan_ hatni általában másokra. *Mosolyodik el huncutul, nyilvánvalóan biztos benne, hogy a lány is tudja, miről beszél.* A tettekre pedig, olykor kihatnak a körülmények is, lásd, néhány órával ezelőtt még a szirtnek szaladtam, mégis szóltál, holott egy egyszerű sültbolondnak titulálva végignézhetted volna. De nem hagytad, s a tetteket máris megváltoztatták a körülmények.
*Ettől többet nem akar hozzáfűzni, hisz ezzel sem ellenkezett a lány véleményével, csupán rávilágított néhány olyan eshetőségre, mik befolyásolhatják, a tettek alapján történő egyszerű megismerést. Ráadásul, ha tettek alapján ítélné meg Ralast valószínűleg nem itt beszélgetnének, hanem a lány rá sem nézne. Hacsak valójában nem az a célja, hogy… Hirtelen villan fel a tekintete, s a lány meztelen vállát, kecses alakját kezdi fürkészni. A látvány nem rossz, sőt tulajdonképpen messzemenőkig kielégítené minden igényét, igazából a ruha alatt felsejlő alak, talán több is, mint ideális. Ebből a szempontból még nem figyelte meg, s magát átkozza, hogy kiesett a szerepéből kissé, persze ez is csak eshetőség, nem pedig lehetőség. Arra is gondol, ha valóban így van és most ennek megfelelően váltana, hát hová tűnne a köszönet, mellyel a lány díjazta, hogy nem teperte maga alá azonnal. ~ Pedig megtehetted volna... ~ Visszahangzik vissza fejében, miközben már az árvaházra és a lány történetére figyel. Valóban távoli emlék az öngyilkosság, mert sértő, vagy nem sértő egy rövid mustra után vonja le a következtetést: ~ Piszok jó a segge is. ~ Más esetben talán még csettintene is, de ez a lány annyira más. Nem tűnik vadócnak, jóllehet az általa elmesélt élet annak nevelte, kis cserfesnek és határozottnak képzeli el gyermekkorában. Vajon ily vadóc felnőttkorában is, s a szende látkép pusztán álca csupán?*
- Új világot... *Mormogja tűnődve.* Hát az nekem sem ártana. *Vonja meg vállát, miközben a lány felé fordul.* Az én életem sem sokban különbözik a tiédtől. Nekem sem volt semmim, csak én nem árvaházban, hanem az utcán nőttem fel. Van egy lepukkant lakásom, egy szalmaággyal és néhány könyvvel. Pénzért szerzek örömet másoknak, naponta olykor öt, vagy hat nőnek is. *Mondja el saját történetét.* Én nem az életből, hanem magamból ábrándultam ki, de önmagam sem tagadhatom meg. Ezért tűnt logikus választásnak az ugrás. *Figyeli a lány tekintetét, miként reagál a hallottakra, ebből sok mindent le tud szűrni, talán valódi célját is. Lehet az oly közönséges, mire korábban gondolt vajon? Bár, miért is lenne közönséges, hisz egyedül a toronyban, csupán ő és a könyve, meg egy macska, nem igazán kifinomult társaság. Ralas kezd visszatérni önmagához, ez nyilvánvaló. Nem vallja be, de azért a csalódások mellett okoznak olykor neki is örömet az életnek eme egyszerű oldalán.*
- Én választottam az életet, mehettem volna én is takarítani. Az én felelősségem. *Fűzi hozzá, s a lány gesztusait, mozdulatait, szemének ugrását figyeli meg, nem akar eltéveszteni egyetlen árulkodó momentumot sem. Ha oly árulkodó, hátha igaz ez a testére is.*
1354. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2018-11-15 02:30:02
Üzenet elküldve: 2018-11-15 02:30:02
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Kiút//
//Elefántcsonttorony//
//Ahol a part szakad//
*Nella némán sétál a homokos, sziklák által szegélyezett, kacskaringós ösvényen, vissza a világítótornyoz. Néha megáll forgolódva nézdegélni Pepita után, és olykor elciccegi magát, egy kicsit aggódik a macskáért, bár tisztában van vele, hogy talpra esett egy jószág.*
- Volt nem egyszer, hogy hatokra is eltűnt, de aztán mindig előkerült. Persze, azért csak egy macska, és pajkos botorságában előbb utóbb az a kilenc élete is el fog fogyni, amiből ki tudja mennyi van még meg.
*A félvér teremtés, akár még ölni és képes lenne, ha valaki bántaná a kiscicáját, vagy bármelyik jószágát. Bár a csenevész nőszemély nem rendelkezik olyan fizikummal, se mágikus hatalommal, hogy bárkiben csak úgy kárt tudjon tenni, vagy akár a szemét kikaparja valakinek, de más adottságai megvannak, hogy ezt máshogy megtegye. Mondjuk, csak akkor használja eme képességeit, ha kényszerítik rá, ha védekeznie kell. Élvezetből sose engedi ki teljesen a „karmait”, olyankor csak egy leheletnyit, bár néha őt is elragadja a hév, és néha jobban odamar, mint szándékában állt.
Ralas kacagására és magyarázatára, a „beste” jelzőről, a lány zordan összevonja szemöldökeit, de nevetős mosoly bujkál az arcán.*
- Talán. De, ha nem kerül elő, akkor _már soha_ nem tudod meg. *Ezután már a mosoly árnyéka sem látszik ajkain.* Viszont van, amivel bölcsebb nem játszani. Főleg, ami a gyenge-pontokat illeti, mert könnyen úgy járhatunk, mint a _héják az őszi avaron_.
*A férfiú meglepett, sőt szinte cinikusan sértett visszakérdezésére, miszerint máris kiismerte volna, Nella is megvonja a vállait, persze ennek a mozdulatnak, az ő esetében, a fedetlen bal válla nagyobb nyomatékot ad.*
- Tudod. Én a tettekből szoktam megítélni másokat. Tudom, hogy pár sorral, néhány szóval, hogyan kell nagy hatást keletein, de ezt a kiváltott hatást fent is kell tartani, ahhoz pedig már nem elegendőek csak az ilyen szavak, sőt idővel fellengzős hazugsággá válnak. Szóval, amennyire szeretek a szavakkal játszani, pont annyira képes is vagyok átlátni rajtuk. Főleg, ha a tettek ellentmondanak nekik.
*Ralas következő kérdésére, az otthont illetően, Nella megállva fordul felé.*
- Árvaházban nevelkedtem és nincs otthonom. Csak szobát szoktam bérelni, hol itt, hol ott, vagy ha nincs elég aranyam rá, akkor olykor ledolgozom a lakbért. Mosok, takarítok, rendet rakok.
*A fattyú leány tovább sétálva folytatja.*
- Amúgy megszoktam, hogy egyedül vagyok, meg elég bizalmatlanul is állok már másokhoz, mert már túl sokszor játszották el a bizalmam. De aki akart, az eddig mindig megtalált.
*A fél-elf leány tűnődve elhallgat, azon gondolkozik, hogy tovább magyarázza-e Ralasnak, mert nem tudja eldönteni, hogy csak felszínesen érdeklődik, vagy tényleg ennyire nem érti a dolgot. Aztán, nagyot sóhajtva belefog, de nem fűz hozzá sok reményt, hogy lesz a dolognak foganatja, vagy ha lesz is biztos negatív felhanggal, mert megint személyeskedésnek vagy érthetetlen hablatyak lesznek elkönyvelve szavai. Meg valahol úgy érzi, amit ennyit kell magyarázni, az már értelmetlen is, és csak erőltetés. Az író leányzó pedig nem szereti az elcsépelt és erőltetett dolgokat, csak akkor, ha ironizálni, vagy valamire utalni áll a szándékában.*
- A lelencházban is, már említettem, hogy mindig megszidtak, mert árulkodós voltam. Én nem éreztem rossz dolognak, csak egyszerűen tisztán egyenesnek, a félreértések elkerülése miatt. Azonban, mindig csak engem vettek elő emiatt, pedig a többi gyerek is csinálta, sőt hajjaj. Akinek nem inge nem veszi magára. Nekem nem szabad, másoknak meg igen? Akkor az milyen szabály? Érted, én meg nem bírom, ha a hátam mögött keverik a fekáliát. Volt, hogy megérzésből még rá is kérdeztem valakinél valamire, majd később kiderül, hogy a képembe hazudott. Na, az ilyentől berágok. Sokszor még loptak is tőlem, bár az árvaházakban gyakran megesik az ilyesmi. Ezek miatt vagyok csalódott és kiábrándult, már nagyon rég. Pedig rengeteg tervem és célom volt, párat elvettek tőlem, néhányat szívesen és önzetlenül adtam másoknak, sok soha nem jött össze, és vannak, amiket nélkülem valósítottak meg. Szóval, ezért vagyok inkább el magamban, a magam kis világában, az elefántcsonttornyomban, de ha elkap az ihlet, akkor képes vagyok akár egészen új világokat is teremteni.
*Nella éppen megáll, hogy ismét Pepitát hívja, majd Ralasra néz fürkészően.*
//Elefántcsonttorony//
//Ahol a part szakad//
*Nella némán sétál a homokos, sziklák által szegélyezett, kacskaringós ösvényen, vissza a világítótornyoz. Néha megáll forgolódva nézdegélni Pepita után, és olykor elciccegi magát, egy kicsit aggódik a macskáért, bár tisztában van vele, hogy talpra esett egy jószág.*
- Volt nem egyszer, hogy hatokra is eltűnt, de aztán mindig előkerült. Persze, azért csak egy macska, és pajkos botorságában előbb utóbb az a kilenc élete is el fog fogyni, amiből ki tudja mennyi van még meg.
*A félvér teremtés, akár még ölni és képes lenne, ha valaki bántaná a kiscicáját, vagy bármelyik jószágát. Bár a csenevész nőszemély nem rendelkezik olyan fizikummal, se mágikus hatalommal, hogy bárkiben csak úgy kárt tudjon tenni, vagy akár a szemét kikaparja valakinek, de más adottságai megvannak, hogy ezt máshogy megtegye. Mondjuk, csak akkor használja eme képességeit, ha kényszerítik rá, ha védekeznie kell. Élvezetből sose engedi ki teljesen a „karmait”, olyankor csak egy leheletnyit, bár néha őt is elragadja a hév, és néha jobban odamar, mint szándékában állt.
Ralas kacagására és magyarázatára, a „beste” jelzőről, a lány zordan összevonja szemöldökeit, de nevetős mosoly bujkál az arcán.*
- Talán. De, ha nem kerül elő, akkor _már soha_ nem tudod meg. *Ezután már a mosoly árnyéka sem látszik ajkain.* Viszont van, amivel bölcsebb nem játszani. Főleg, ami a gyenge-pontokat illeti, mert könnyen úgy járhatunk, mint a _héják az őszi avaron_.
*A férfiú meglepett, sőt szinte cinikusan sértett visszakérdezésére, miszerint máris kiismerte volna, Nella is megvonja a vállait, persze ennek a mozdulatnak, az ő esetében, a fedetlen bal válla nagyobb nyomatékot ad.*
- Tudod. Én a tettekből szoktam megítélni másokat. Tudom, hogy pár sorral, néhány szóval, hogyan kell nagy hatást keletein, de ezt a kiváltott hatást fent is kell tartani, ahhoz pedig már nem elegendőek csak az ilyen szavak, sőt idővel fellengzős hazugsággá válnak. Szóval, amennyire szeretek a szavakkal játszani, pont annyira képes is vagyok átlátni rajtuk. Főleg, ha a tettek ellentmondanak nekik.
*Ralas következő kérdésére, az otthont illetően, Nella megállva fordul felé.*
- Árvaházban nevelkedtem és nincs otthonom. Csak szobát szoktam bérelni, hol itt, hol ott, vagy ha nincs elég aranyam rá, akkor olykor ledolgozom a lakbért. Mosok, takarítok, rendet rakok.
*A fattyú leány tovább sétálva folytatja.*
- Amúgy megszoktam, hogy egyedül vagyok, meg elég bizalmatlanul is állok már másokhoz, mert már túl sokszor játszották el a bizalmam. De aki akart, az eddig mindig megtalált.
*A fél-elf leány tűnődve elhallgat, azon gondolkozik, hogy tovább magyarázza-e Ralasnak, mert nem tudja eldönteni, hogy csak felszínesen érdeklődik, vagy tényleg ennyire nem érti a dolgot. Aztán, nagyot sóhajtva belefog, de nem fűz hozzá sok reményt, hogy lesz a dolognak foganatja, vagy ha lesz is biztos negatív felhanggal, mert megint személyeskedésnek vagy érthetetlen hablatyak lesznek elkönyvelve szavai. Meg valahol úgy érzi, amit ennyit kell magyarázni, az már értelmetlen is, és csak erőltetés. Az író leányzó pedig nem szereti az elcsépelt és erőltetett dolgokat, csak akkor, ha ironizálni, vagy valamire utalni áll a szándékában.*
- A lelencházban is, már említettem, hogy mindig megszidtak, mert árulkodós voltam. Én nem éreztem rossz dolognak, csak egyszerűen tisztán egyenesnek, a félreértések elkerülése miatt. Azonban, mindig csak engem vettek elő emiatt, pedig a többi gyerek is csinálta, sőt hajjaj. Akinek nem inge nem veszi magára. Nekem nem szabad, másoknak meg igen? Akkor az milyen szabály? Érted, én meg nem bírom, ha a hátam mögött keverik a fekáliát. Volt, hogy megérzésből még rá is kérdeztem valakinél valamire, majd később kiderül, hogy a képembe hazudott. Na, az ilyentől berágok. Sokszor még loptak is tőlem, bár az árvaházakban gyakran megesik az ilyesmi. Ezek miatt vagyok csalódott és kiábrándult, már nagyon rég. Pedig rengeteg tervem és célom volt, párat elvettek tőlem, néhányat szívesen és önzetlenül adtam másoknak, sok soha nem jött össze, és vannak, amiket nélkülem valósítottak meg. Szóval, ezért vagyok inkább el magamban, a magam kis világában, az elefántcsonttornyomban, de ha elkap az ihlet, akkor képes vagyok akár egészen új világokat is teremteni.
*Nella éppen megáll, hogy ismét Pepitát hívja, majd Ralasra néz fürkészően.*
1353. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2018-11-14 15:01:11
Üzenet elküldve: 2018-11-14 15:01:11
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 435
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 435
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Kiút//
//Elefántcsonttorony//
//Ahol a part szakad//
*Kacagva pillant a lányra, mikor olyannyira megrökönyödik a szótól.*
- Hát beste teremtés, nem igaz? Részemről ez nem bántó, mintsem inkább játékos. *Kacag tovább.* Talán engem is ezért kedvelt meg ennyire. *Bólint immár mosolyogva a lány és a macska kapcsolatára. A beszélgetés további részében immár komolyabb vizekre eveznek, s Ralasban ismét felvetődik a múlt. Az utca, a banda, a másik banda, s az élet sodrával való viaskodás. Apa és anya nélkül nehezebb az élet még akkor is, ha sokszor a szülőkkel tűnik nehezebbnek. Olykor hiányzott a kontroll, hogy lefogják, mikor ugrani készül. Némiképp Nella hasonló szerepet töltött be adott pillanatban, de Ralas az elköteleződést sem ismeri. Általában száll virágról virágra, egyedül talán csak kis lakása volt eddig életében az állandó. No meg az a háromszög, melyet lakása, a Sellő és a Vaskorsó között leírt. Megvonja a vállát.*
- Nocsak, hát ily könnyen kiismertél volna? *Néz rá cinikusan kissé, mert a lány annyira határozottan tudja a választ saját kérdésére. Jó lenne, ha néha ő is ilyen biztos lenne a dolgában, egy kissé talán még irigyli is Nellát, látszólag élete gondtalan és érzelmekkel telt. Vagy legalábbis betűkkel. Azonban nem tud elmenni amellett, ahogyan a lány a haza szót kiejti száján, egy pillanatra a férfi szemöldöke is összeszalad, mert többet sejt a háttérben, mint amennyit eddig látott, mintha csupán csak a felszínt kapargatta volna.*
- Mi van abban az otthonban, mi ennyire taszító lehet? *Kérdezi csendesen Nella tekintetét fürkészve, miközben ő a cicáját hívja. A macska nem érkezik, viszont a lány elindul, így tekintve, hogy az engedélyt megkapja, engedelmesen szegődik mellé.*
- Szóval? *Kérdezi kíváncsian és egy kissé töprengőn.* Miért van az, hogy látszólag a világítótoronyban töltöd a napod jó részét? Nem gondolnám, hogy oda költöztél be, hogy öngyilkos jelölteket beszélj le tettükről és kóbor macskákat gyűjts magad köré. *Mosolyog, miközben kezét hátul, derekánál összefonva sétál.*
//Elefántcsonttorony//
//Ahol a part szakad//
*Kacagva pillant a lányra, mikor olyannyira megrökönyödik a szótól.*
- Hát beste teremtés, nem igaz? Részemről ez nem bántó, mintsem inkább játékos. *Kacag tovább.* Talán engem is ezért kedvelt meg ennyire. *Bólint immár mosolyogva a lány és a macska kapcsolatára. A beszélgetés további részében immár komolyabb vizekre eveznek, s Ralasban ismét felvetődik a múlt. Az utca, a banda, a másik banda, s az élet sodrával való viaskodás. Apa és anya nélkül nehezebb az élet még akkor is, ha sokszor a szülőkkel tűnik nehezebbnek. Olykor hiányzott a kontroll, hogy lefogják, mikor ugrani készül. Némiképp Nella hasonló szerepet töltött be adott pillanatban, de Ralas az elköteleződést sem ismeri. Általában száll virágról virágra, egyedül talán csak kis lakása volt eddig életében az állandó. No meg az a háromszög, melyet lakása, a Sellő és a Vaskorsó között leírt. Megvonja a vállát.*
- Nocsak, hát ily könnyen kiismertél volna? *Néz rá cinikusan kissé, mert a lány annyira határozottan tudja a választ saját kérdésére. Jó lenne, ha néha ő is ilyen biztos lenne a dolgában, egy kissé talán még irigyli is Nellát, látszólag élete gondtalan és érzelmekkel telt. Vagy legalábbis betűkkel. Azonban nem tud elmenni amellett, ahogyan a lány a haza szót kiejti száján, egy pillanatra a férfi szemöldöke is összeszalad, mert többet sejt a háttérben, mint amennyit eddig látott, mintha csupán csak a felszínt kapargatta volna.*
- Mi van abban az otthonban, mi ennyire taszító lehet? *Kérdezi csendesen Nella tekintetét fürkészve, miközben ő a cicáját hívja. A macska nem érkezik, viszont a lány elindul, így tekintve, hogy az engedélyt megkapja, engedelmesen szegődik mellé.*
- Szóval? *Kérdezi kíváncsian és egy kissé töprengőn.* Miért van az, hogy látszólag a világítótoronyban töltöd a napod jó részét? Nem gondolnám, hogy oda költöztél be, hogy öngyilkos jelölteket beszélj le tettükről és kóbor macskákat gyűjts magad köré. *Mosolyog, miközben kezét hátul, derekánál összefonva sétál.*
1352. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2018-11-12 00:56:28
Üzenet elküldve: 2018-11-12 00:56:28
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Kiút//
//Elefántcsonttorony//
//Ahol a part szakad//
*Ralas megjegyzésére, ahogy Pepitát nézik, Nella értetlenül pillant a férfiúra, és megint azt érzi, amit már mindannyiszor lanawini élete során. Mérhetetlen meg nem értettséget.*
- Beste? De hát csak _játszik_. Persze, ezt nem szokták látni rajta. Gondolom, nem véletlenül lett kóbor macska. Talán ezért is értjük meg egymást olyan jól, mármint Pepitával. Engem se, őt se értik meg, vagy folyton félreértenek minket, és talán ebbe fáradtunk bele mindketten, ezért vagyunk olyan magunknak valók.
*A félvér teremtés egyebet ezzel kapcsolatban már nem mond, mert úgy érzi már bőven eleget mondott. Közbeszólás nélkül hallgatja Ralas további magyarázatait, de csak arra felel, amire látja még valami értelmét.*
- Költői, bizony. Nem várok rá, mert ismerem a választ.
*Amíg a férfiú kavicsot hajigál, addig Nella a félcipőiért sétál. A leányzó nem okoskodik tovább, mert a tett halála az okoskodás. Belebújik a láblelkibe, majd Ralashoz fordul.*
- Nem zavartál, ez szükséges volt. Elhagyni az elefántcsontornyot. Számomra, már rég.
*Amikor a férfiú, megemlíti, hogy hazamegy, Nella lassan bólint.*
- Haza... én is.
*Hagyja el elhalón a fattyú leány száját, majd mély levegőt vesz.*
- Cic-cic-cic! Pepita!
*Nella a napmeleg szikla felé néz, ahol még az imént a tarka jószág heverészett, de már nincs ott az állat, a lány felvonja szemöldökeit, majd egy halvány mosoly suhan át ajkain. Ez a mosoly árny akkor is Nella arcán marad, amikor Ralas felajánlkozik, hogy ha szeretné elkíséri.*
- Innen csak egy út vezet vissza. Ha szeretnél, gyere!
*Nella mást nem is mond, csak elindul az úton. Lesz, ami lesz.*
//Elefántcsonttorony//
//Ahol a part szakad//
*Ralas megjegyzésére, ahogy Pepitát nézik, Nella értetlenül pillant a férfiúra, és megint azt érzi, amit már mindannyiszor lanawini élete során. Mérhetetlen meg nem értettséget.*
- Beste? De hát csak _játszik_. Persze, ezt nem szokták látni rajta. Gondolom, nem véletlenül lett kóbor macska. Talán ezért is értjük meg egymást olyan jól, mármint Pepitával. Engem se, őt se értik meg, vagy folyton félreértenek minket, és talán ebbe fáradtunk bele mindketten, ezért vagyunk olyan magunknak valók.
*A félvér teremtés egyebet ezzel kapcsolatban már nem mond, mert úgy érzi már bőven eleget mondott. Közbeszólás nélkül hallgatja Ralas további magyarázatait, de csak arra felel, amire látja még valami értelmét.*
- Költői, bizony. Nem várok rá, mert ismerem a választ.
*Amíg a férfiú kavicsot hajigál, addig Nella a félcipőiért sétál. A leányzó nem okoskodik tovább, mert a tett halála az okoskodás. Belebújik a láblelkibe, majd Ralashoz fordul.*
- Nem zavartál, ez szükséges volt. Elhagyni az elefántcsontornyot. Számomra, már rég.
*Amikor a férfiú, megemlíti, hogy hazamegy, Nella lassan bólint.*
- Haza... én is.
*Hagyja el elhalón a fattyú leány száját, majd mély levegőt vesz.*
- Cic-cic-cic! Pepita!
*Nella a napmeleg szikla felé néz, ahol még az imént a tarka jószág heverészett, de már nincs ott az állat, a lány felvonja szemöldökeit, majd egy halvány mosoly suhan át ajkain. Ez a mosoly árny akkor is Nella arcán marad, amikor Ralas felajánlkozik, hogy ha szeretné elkíséri.*
- Innen csak egy út vezet vissza. Ha szeretnél, gyere!
*Nella mást nem is mond, csak elindul az úton. Lesz, ami lesz.*
1351. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2018-11-11 19:36:51
Üzenet elküldve: 2018-11-11 19:36:51
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 435
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 435
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Kiút//
//Elefántcsonttorony//
*Lágyan mosolyodik el, miközben a macskát símogatja. Kedves jószág, élvezi a kényeztetést, s közelebb tolja magát, hogy még többet kaphasson, míg végül elmegy. Ralas lassan feláll, s a távozó Pepita után néz:*
- Nem tanul a beste! *Kuncog fel, miközben visszafordul Nella felé, aki immár leengedett ruhával álldogál.*
- Jól van. Nem hiszem, hogy megértem volna bármiféle változásra és nem akartam, hogy félreértsd, bár ez bizonyára inkább akkor az én félreértésem lesz. *Mondja halkan, miközben az okítást hallgatja. Egy pillanatra összeszorul a gyomra, hisz nyilvánvalóan az elhangzott szavakkal tisztában van ő is. Persze ezt nem dörgöli a lány orra alá, hisz ő csak jót akar. Legalábbis jelenleg úgy tűnik. Megint lehajol, hogy egy apróbb kavicsot dobjon céltalanul a víz felé. A feltett kérdésre ismét mosolyra húzódik a szája, s szemöldöke is megugrik egy pillanatra, úgy néz Nella felé:*
- Ha költői, akkor nem is vársz választ, igaz? *Kérdezi, majd kinyújtóztatja elmacskásodott tagjait.* Egyébiránt attól, hogy ezzel keresem a kenyerem még nem fogok minden lányt magam alá teperni. Általában kérni szokták. *Vonja meg a vállát, de az elhangzottak alatt hangsúlya semleges, nem nagyképű és nem büszkélkedik. Pusztán a rideg valóság bukik ki belőle, csak a tisztánlátás érdekében.*
- Részemről még nem tudom hogyan tovább. *Néz fel.* Ami azt illeti a terveim szerint ez az utolsó napom lett volna és az utolsó célom. *Nevet fel kissé talán szomorúan.* De most azt hiszem hazamegyek. *Ismét megvonja a vállát.* Nem akarlak zavarni a munkádban, bizonyára lassan megjön az ihlet. *Mosolyog, aztán lassan elindul, bár egyelőre nem tudja, hogy merre. Azért még megcsodálja Pepitát, ahogyan a rákkal küzd. Tétován fordul vissza.*
- Ha szeretnéd, elkísérlek. *Igazából ideje az van, ötlete meg nincs. Hiszen azért is jött el ide a világítótoronyhoz.*
//Elefántcsonttorony//
*Lágyan mosolyodik el, miközben a macskát símogatja. Kedves jószág, élvezi a kényeztetést, s közelebb tolja magát, hogy még többet kaphasson, míg végül elmegy. Ralas lassan feláll, s a távozó Pepita után néz:*
- Nem tanul a beste! *Kuncog fel, miközben visszafordul Nella felé, aki immár leengedett ruhával álldogál.*
- Jól van. Nem hiszem, hogy megértem volna bármiféle változásra és nem akartam, hogy félreértsd, bár ez bizonyára inkább akkor az én félreértésem lesz. *Mondja halkan, miközben az okítást hallgatja. Egy pillanatra összeszorul a gyomra, hisz nyilvánvalóan az elhangzott szavakkal tisztában van ő is. Persze ezt nem dörgöli a lány orra alá, hisz ő csak jót akar. Legalábbis jelenleg úgy tűnik. Megint lehajol, hogy egy apróbb kavicsot dobjon céltalanul a víz felé. A feltett kérdésre ismét mosolyra húzódik a szája, s szemöldöke is megugrik egy pillanatra, úgy néz Nella felé:*
- Ha költői, akkor nem is vársz választ, igaz? *Kérdezi, majd kinyújtóztatja elmacskásodott tagjait.* Egyébiránt attól, hogy ezzel keresem a kenyerem még nem fogok minden lányt magam alá teperni. Általában kérni szokták. *Vonja meg a vállát, de az elhangzottak alatt hangsúlya semleges, nem nagyképű és nem büszkélkedik. Pusztán a rideg valóság bukik ki belőle, csak a tisztánlátás érdekében.*
- Részemről még nem tudom hogyan tovább. *Néz fel.* Ami azt illeti a terveim szerint ez az utolsó napom lett volna és az utolsó célom. *Nevet fel kissé talán szomorúan.* De most azt hiszem hazamegyek. *Ismét megvonja a vállát.* Nem akarlak zavarni a munkádban, bizonyára lassan megjön az ihlet. *Mosolyog, aztán lassan elindul, bár egyelőre nem tudja, hogy merre. Azért még megcsodálja Pepitát, ahogyan a rákkal küzd. Tétován fordul vissza.*
- Ha szeretnéd, elkísérlek. *Igazából ideje az van, ötlete meg nincs. Hiszen azért is jött el ide a világítótoronyhoz.*
1350. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2018-11-10 00:52:31
Üzenet elküldve: 2018-11-10 00:52:31
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Kiút//
//Elefántcsonttorony//
*Ahogy Ralas fellelkesül a jól sikerült dobásától, Nella felnevet, mert most egészen olyan, mint valami kölyök, ahogy ökölben szorított kézzel, a könyökét az oldalához rántva örül.*
- Nincs mit. Ökölpumpa nem lesz? *Kérdi a félvér leányzó kissé piszkálódva, persze közben mosolyog.
A naplementés és fürdős témához nem fűz már egyebet, csak egy bólintással hagyja helyben a férfiú által elmondottakat. Aztán, amikor már a toronylakó teremtés azt gondolná, hogy az előbbiek, de főleg a megvilágosodó gondolatmenete után, már kezdenek egy hullámhosszra vergődni a neves vadidegennel, akkor kiderül, hogy még mindig nem.
Látja, ahogy Ralas a homlokát ráncolja, és lövése sincs, hogy mi járhat a leányzó fejében. Nella legszívesebben a homlokon csapná magát, ahogy elnézi a férfiú értetlen ábrázatát, persze nem tesz így, mert sértő gesztus lenne egy néhány órája halni készülő ismeretlennel szemben. El is kapja, megint az árulkodhatnék, amiért annyiszor megszidták kislány korában, mert annyival egyszerűbb lenne, de nem, megállja.*
- Nem kell mondanod semmit. Talán bölcsebb, ha mindketten csak hallgatunk egy kicsit.
*Így ácsorognak csendesen a térdig érő hullámzó habok között, hogy mindenki kicsit elmerüljön a gondolataiban. Megint nagy szerencse, hogy Nella nem tudja, hogy Ralas mire gondol, mert a leányzónak semmi esetre sem jutna eszébe, és pláne nem érezné úgy, hogy a férfiúval való viszonyára, bármilyen körülmények között is, egyszer illene az idill szó. A lecsúszott írónő és a megkeseredett kurafi, talán ezt a címet adná, ha írna erről egy történetet. Mondjuk Nella történetíróként nem is az a nagy idill párti, mert konfliktus nélkül nincs történet, de ez most nem tartozik ide. A toronylakó teremtésnek valóban volt egy olyan megérzése, hogy milyen cukik mindketten, de abban a mélyebb értelemben, hogy úgy érezte, mintha egy kicsit mindketten a másik kedvére próbálnának tenni, annak ellenére, hogy teljesen vadidegenek egymásnak. A csendet aztán Ralas töri meg, egy érdekes kijelentéssel, mire Nella csak ismételni tudja önmagát, de nem bánja, mert ismétlés a tudás anyja.*
- Változtatni rajtad? Nem is akarok. Senkin se akarnék. Mint korábban is mondtam, változz úgy, hogy szeretni tudd önmagad, ha elégedetlen vagy az életeddel. Változni csak Te tudsz, ha akarsz, én maximum csak támogatni tudnálak benne, ha szándékomban állna… meg minden.
*Nella, mint írónő, de mint lanawini is, hisz a jellemfejlődésben. Nem gondolta sose úgy, hogy történeteiben az általa megalkotott karaktereknek a történet elejétől a végéig egysíkúnak kell lenniük, hiszen pont az a lényege minden mesének, hogy legalább a főhős jelleme fejlődjön az általa átélt kalandok alatt, ha nem így lenne, az már megint nem lenne se logikus, se hiteles, hiszen az életben is változik a lanawini, ahogy az életét éli és a környezete hatást gyakorol rá. Meg aztán a mesének mindig kell, hogy tanulsága is legyen. Persze, Nella az általa megformált szereplőinek a jellemfejlődés leírásánál is mindig figyel a következetességre, a kronológiára, és úgy gondolja, hogy minden történetben mindennek meg van a maga ideje és helye.
A fél-elf teremtés eme gondolatai közül nem oszt meg semmit a jöttment férfiúval, nem látja értelmét, persze azért nem tudja megállni, hogy pikírten mosolyogva oda ne marjon egy kicsit, mert valahol, tán Ralas sem látja, de van némi ellentmondás az állítása és a viselkedése között. Valamiért Nellának déjá vu érzése is támad.*
- Lehet az vagy aki, és nem tudok változtatni rajtad, de azért lenne egy költői kérdésem. Ha az vagy, akinek látlak, egy kikötői kurafi, és ezt te is megerősítetted, akkor miért van az, hogy nem másztál rám? Most vagy én vagyok egy fertelmesen ocsmány nőszemély, vagy hatást gyakoroltam rád, amiért máris változtál, csak nem vetted észre.
*Az izgis csevej, ekkor félbeszakad, mert elősomfordál a lábait rázogató, nyávogó Pepita. A macskanyávogásra Nella rögöt aggódva a jószága felé fordul, és már gázol is ki a tengerből, de Ralas közelebb van és előbb ér oda.*
- Kiscicám, mi van? Ki bántott? Letépem a fejét!
*Szólal fel kicsit kikelve magából a félvér leányzó, és mintha ruháján lévő tollszerűségeket is jobban borzolná a szél. Aztán persze megnyugszik, mert látja, hogy kutyabaja Pepitának, csak egy kicsit vizes lett.*
- Aj, te bolond macska!
*A férfiú leguggolva kedvesen megcirógatja tarka jószágot, amit az örömmel fogad. Tolja a fejét Ralas kezébe, és a keze alatt eltipegve domborítja a hátát is. Nella lehajol érte, hogy felvegye. Egy mozdulattal kibontja combjánál megcsomózott ruháját, ami lágyan omlik lábaira. A leány fél karjában fogva egerész-társát, a ruhája aljával törölgeti meg az állat vizes mancsait. Aztán Pepita ismét kiszúrja a tarisznya rákot, mire már megint mozgolódni kezd gazdasszonya karjában. Nella végez a törölgetéssel és leteszi a cicát.*
- Jól van, kész. Mi van?
*A fél-elf lány megkeresi tekintetével, hogy mit néz ennyire a tarka jószág, aki ekkor már egy sziklához somfordál, és onnan oldalra kilesve nézi a páncélos ízeltlábút.*
- Aj, nem volt még elég? Hagyd már azt a rákot. Majd jövünk még a partra, aztán ha itt lesz, felőlem még játszhatsz vele. Pepita! Ne mondjam, hogy sicc!
*A fekete-fehér macska hátra nézve Nellára függeszti sárgászöld szemeit, nyarvint egyet, majd felugrik a napmeleg sziklára, amin elhenteredve nyalogatni kezdi homokos, nyirkos mancsait, és így süteti magát a napon.*
- Jó cica!
*Aztán Ralashoz fordul érdeklődve.*
- Na, most én kérdem, a hogyan tovább-ot. Nekem lassan vissza kéne mennem a világítótoronyba, meg kéne olvasnom néhány irományt, hogy egy kis inspirációt merítsek, mert nem tudom mi a helyzet mostanság a környéken, és folytatnám azt, amit éppen írok. Persze, ha van még mondandód, hallgatlak, vagy ha van még valami ötleted, elüthetjük még közben is az időt.
//Elefántcsonttorony//
*Ahogy Ralas fellelkesül a jól sikerült dobásától, Nella felnevet, mert most egészen olyan, mint valami kölyök, ahogy ökölben szorított kézzel, a könyökét az oldalához rántva örül.*
- Nincs mit. Ökölpumpa nem lesz? *Kérdi a félvér leányzó kissé piszkálódva, persze közben mosolyog.
A naplementés és fürdős témához nem fűz már egyebet, csak egy bólintással hagyja helyben a férfiú által elmondottakat. Aztán, amikor már a toronylakó teremtés azt gondolná, hogy az előbbiek, de főleg a megvilágosodó gondolatmenete után, már kezdenek egy hullámhosszra vergődni a neves vadidegennel, akkor kiderül, hogy még mindig nem.
Látja, ahogy Ralas a homlokát ráncolja, és lövése sincs, hogy mi járhat a leányzó fejében. Nella legszívesebben a homlokon csapná magát, ahogy elnézi a férfiú értetlen ábrázatát, persze nem tesz így, mert sértő gesztus lenne egy néhány órája halni készülő ismeretlennel szemben. El is kapja, megint az árulkodhatnék, amiért annyiszor megszidták kislány korában, mert annyival egyszerűbb lenne, de nem, megállja.*
- Nem kell mondanod semmit. Talán bölcsebb, ha mindketten csak hallgatunk egy kicsit.
*Így ácsorognak csendesen a térdig érő hullámzó habok között, hogy mindenki kicsit elmerüljön a gondolataiban. Megint nagy szerencse, hogy Nella nem tudja, hogy Ralas mire gondol, mert a leányzónak semmi esetre sem jutna eszébe, és pláne nem érezné úgy, hogy a férfiúval való viszonyára, bármilyen körülmények között is, egyszer illene az idill szó. A lecsúszott írónő és a megkeseredett kurafi, talán ezt a címet adná, ha írna erről egy történetet. Mondjuk Nella történetíróként nem is az a nagy idill párti, mert konfliktus nélkül nincs történet, de ez most nem tartozik ide. A toronylakó teremtésnek valóban volt egy olyan megérzése, hogy milyen cukik mindketten, de abban a mélyebb értelemben, hogy úgy érezte, mintha egy kicsit mindketten a másik kedvére próbálnának tenni, annak ellenére, hogy teljesen vadidegenek egymásnak. A csendet aztán Ralas töri meg, egy érdekes kijelentéssel, mire Nella csak ismételni tudja önmagát, de nem bánja, mert ismétlés a tudás anyja.*
- Változtatni rajtad? Nem is akarok. Senkin se akarnék. Mint korábban is mondtam, változz úgy, hogy szeretni tudd önmagad, ha elégedetlen vagy az életeddel. Változni csak Te tudsz, ha akarsz, én maximum csak támogatni tudnálak benne, ha szándékomban állna… meg minden.
*Nella, mint írónő, de mint lanawini is, hisz a jellemfejlődésben. Nem gondolta sose úgy, hogy történeteiben az általa megalkotott karaktereknek a történet elejétől a végéig egysíkúnak kell lenniük, hiszen pont az a lényege minden mesének, hogy legalább a főhős jelleme fejlődjön az általa átélt kalandok alatt, ha nem így lenne, az már megint nem lenne se logikus, se hiteles, hiszen az életben is változik a lanawini, ahogy az életét éli és a környezete hatást gyakorol rá. Meg aztán a mesének mindig kell, hogy tanulsága is legyen. Persze, Nella az általa megformált szereplőinek a jellemfejlődés leírásánál is mindig figyel a következetességre, a kronológiára, és úgy gondolja, hogy minden történetben mindennek meg van a maga ideje és helye.
A fél-elf teremtés eme gondolatai közül nem oszt meg semmit a jöttment férfiúval, nem látja értelmét, persze azért nem tudja megállni, hogy pikírten mosolyogva oda ne marjon egy kicsit, mert valahol, tán Ralas sem látja, de van némi ellentmondás az állítása és a viselkedése között. Valamiért Nellának déjá vu érzése is támad.*
- Lehet az vagy aki, és nem tudok változtatni rajtad, de azért lenne egy költői kérdésem. Ha az vagy, akinek látlak, egy kikötői kurafi, és ezt te is megerősítetted, akkor miért van az, hogy nem másztál rám? Most vagy én vagyok egy fertelmesen ocsmány nőszemély, vagy hatást gyakoroltam rád, amiért máris változtál, csak nem vetted észre.
*Az izgis csevej, ekkor félbeszakad, mert elősomfordál a lábait rázogató, nyávogó Pepita. A macskanyávogásra Nella rögöt aggódva a jószága felé fordul, és már gázol is ki a tengerből, de Ralas közelebb van és előbb ér oda.*
- Kiscicám, mi van? Ki bántott? Letépem a fejét!
*Szólal fel kicsit kikelve magából a félvér leányzó, és mintha ruháján lévő tollszerűségeket is jobban borzolná a szél. Aztán persze megnyugszik, mert látja, hogy kutyabaja Pepitának, csak egy kicsit vizes lett.*
- Aj, te bolond macska!
*A férfiú leguggolva kedvesen megcirógatja tarka jószágot, amit az örömmel fogad. Tolja a fejét Ralas kezébe, és a keze alatt eltipegve domborítja a hátát is. Nella lehajol érte, hogy felvegye. Egy mozdulattal kibontja combjánál megcsomózott ruháját, ami lágyan omlik lábaira. A leány fél karjában fogva egerész-társát, a ruhája aljával törölgeti meg az állat vizes mancsait. Aztán Pepita ismét kiszúrja a tarisznya rákot, mire már megint mozgolódni kezd gazdasszonya karjában. Nella végez a törölgetéssel és leteszi a cicát.*
- Jól van, kész. Mi van?
*A fél-elf lány megkeresi tekintetével, hogy mit néz ennyire a tarka jószág, aki ekkor már egy sziklához somfordál, és onnan oldalra kilesve nézi a páncélos ízeltlábút.*
- Aj, nem volt még elég? Hagyd már azt a rákot. Majd jövünk még a partra, aztán ha itt lesz, felőlem még játszhatsz vele. Pepita! Ne mondjam, hogy sicc!
*A fekete-fehér macska hátra nézve Nellára függeszti sárgászöld szemeit, nyarvint egyet, majd felugrik a napmeleg sziklára, amin elhenteredve nyalogatni kezdi homokos, nyirkos mancsait, és így süteti magát a napon.*
- Jó cica!
*Aztán Ralashoz fordul érdeklődve.*
- Na, most én kérdem, a hogyan tovább-ot. Nekem lassan vissza kéne mennem a világítótoronyba, meg kéne olvasnom néhány irományt, hogy egy kis inspirációt merítsek, mert nem tudom mi a helyzet mostanság a környéken, és folytatnám azt, amit éppen írok. Persze, ha van még mondandód, hallgatlak, vagy ha van még valami ötleted, elüthetjük még közben is az időt.
1349. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2018-11-08 23:00:34
Üzenet elküldve: 2018-11-08 23:00:34
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 435
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 435
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Kiút//
//Elefántcsonttorony//
*A szigorú állattartásról más véleményen vannak, Ralas egy ujjal sem tudna bántani egyetlen állatot sem. Mindentől függetlenül gondolatait most inkább véka alá rejti, s nem tárja fel, hiszen egész kellemes a pillanat egy ismételt vitához. Persze Ralasnak nincs egyetlen állata sem, valójában soha nem is volt, így fogalma sincs a helyes nevelésről, vagy különböző szisztémákról. Ő csak egyszerűen kedveli őket. Pepitáról közben elfordul a tekintete, hiszen a dobáshoz készülődik és nem is akar szégyent vallani, szóval koncentrálnia kell. Nella állítása szerint jól sikerült, legalább annyira, mint a lányé, így könyökét maga oldal mellé feszítve, s hátrarántva örül:*
- Ezazzz! *Aztán persze felnevet, majd a lány felé fordul.* Köszönöm. *Bólint mosolyogva.*
- Valójában egész egyszerűen nem jártam itt kint, illetve, amikor igen, akkor már vagy éjjel volt, vagy napközben. Szóval semmi különleges oka nincs. *Vonja meg a vállát. Valójában soha nem gondolkodott azon, hogy kijöjjön a naplementét megnézni. Egyedül nem volt értelme, amúgy meg fürdeni jött. Azt pedig jobban szeret inkább sötétben. Persze a bioritmusa is ezt diktálta. A következő témán először meglepődik, homlokát ráncolja közben, mert fogalma sincs, hogy Nella mire akar kilyukadni. A szája kinyílik, majd becsukódik, fogalma sincs, hogy erre mit kellene mondani. Őszintén meg sem fordult a fejében, hogy rámásszon a lányra, ezért is éri váratlanul, hogy még meg is köszönik neki. Egy pillanatra végigtekint magán, ami alapján erre a következtetésre lehetne jutni, bár arra is gondol, hogy a szakmája miatt már önmagában beleivódott a tekintet a képébe, ami alapján azt a következtetést lehet levonni, hogy nőcsábász.*
- A beszédhez értek valamicskét. *Mosolyog halványan, aztán megvonja a vállát.* Nem tudom erre mit kellene mondanom. De azért nem állsz olyan távol a valóságtól. *Ismeri be, mert ha be kéne skatulyáznia magát, minden bizonnyal a kéjenc kurafi kategóriába sorolná be magát.*
- Nem akartam rád mászni. Most sem akarok. *Folytatja, mert függetlenül saját gondolataitól, azért némiképp bántó kicsit, ha szemébe vágják az igazságot, persze ezúttal amit állít az valós. Nem tekintett úgy a lányra, mint egy tárgyra, amit maga alá teperhet. Az életét kioltani érkezett, aztán egy beszélgetés része lett.*
- Ugye tudod, hogy nem tudsz változtatni rajtam? *Kérdezi, miközben lábával a maga alatt hullámzó tenger habjait piszkálja. Némiképp azt gondolja, hogy a kép valóban idilli lehetne, de az élete jelenleg jóval kevesebb, egy romantikusan megfestett képtől, ami a falon lóg.*
- Jót beszélgetünk, meg minden, de attól még az vagyok, aki. S, mint mondtam, nem állsz túl messze a valóságtól. *Lassan kisétál a vízből, s a rákkal játszó Pepita felé indul, ha teheti leguggol mellé, s kedves szavak kíséretében cirógatja meg a fejét.*
//Elefántcsonttorony//
*A szigorú állattartásról más véleményen vannak, Ralas egy ujjal sem tudna bántani egyetlen állatot sem. Mindentől függetlenül gondolatait most inkább véka alá rejti, s nem tárja fel, hiszen egész kellemes a pillanat egy ismételt vitához. Persze Ralasnak nincs egyetlen állata sem, valójában soha nem is volt, így fogalma sincs a helyes nevelésről, vagy különböző szisztémákról. Ő csak egyszerűen kedveli őket. Pepitáról közben elfordul a tekintete, hiszen a dobáshoz készülődik és nem is akar szégyent vallani, szóval koncentrálnia kell. Nella állítása szerint jól sikerült, legalább annyira, mint a lányé, így könyökét maga oldal mellé feszítve, s hátrarántva örül:*
- Ezazzz! *Aztán persze felnevet, majd a lány felé fordul.* Köszönöm. *Bólint mosolyogva.*
- Valójában egész egyszerűen nem jártam itt kint, illetve, amikor igen, akkor már vagy éjjel volt, vagy napközben. Szóval semmi különleges oka nincs. *Vonja meg a vállát. Valójában soha nem gondolkodott azon, hogy kijöjjön a naplementét megnézni. Egyedül nem volt értelme, amúgy meg fürdeni jött. Azt pedig jobban szeret inkább sötétben. Persze a bioritmusa is ezt diktálta. A következő témán először meglepődik, homlokát ráncolja közben, mert fogalma sincs, hogy Nella mire akar kilyukadni. A szája kinyílik, majd becsukódik, fogalma sincs, hogy erre mit kellene mondani. Őszintén meg sem fordult a fejében, hogy rámásszon a lányra, ezért is éri váratlanul, hogy még meg is köszönik neki. Egy pillanatra végigtekint magán, ami alapján erre a következtetésre lehetne jutni, bár arra is gondol, hogy a szakmája miatt már önmagában beleivódott a tekintet a képébe, ami alapján azt a következtetést lehet levonni, hogy nőcsábász.*
- A beszédhez értek valamicskét. *Mosolyog halványan, aztán megvonja a vállát.* Nem tudom erre mit kellene mondanom. De azért nem állsz olyan távol a valóságtól. *Ismeri be, mert ha be kéne skatulyáznia magát, minden bizonnyal a kéjenc kurafi kategóriába sorolná be magát.*
- Nem akartam rád mászni. Most sem akarok. *Folytatja, mert függetlenül saját gondolataitól, azért némiképp bántó kicsit, ha szemébe vágják az igazságot, persze ezúttal amit állít az valós. Nem tekintett úgy a lányra, mint egy tárgyra, amit maga alá teperhet. Az életét kioltani érkezett, aztán egy beszélgetés része lett.*
- Ugye tudod, hogy nem tudsz változtatni rajtam? *Kérdezi, miközben lábával a maga alatt hullámzó tenger habjait piszkálja. Némiképp azt gondolja, hogy a kép valóban idilli lehetne, de az élete jelenleg jóval kevesebb, egy romantikusan megfestett képtől, ami a falon lóg.*
- Jót beszélgetünk, meg minden, de attól még az vagyok, aki. S, mint mondtam, nem állsz túl messze a valóságtól. *Lassan kisétál a vízből, s a rákkal játszó Pepita felé indul, ha teheti leguggol mellé, s kedves szavak kíséretében cirógatja meg a fejét.*
1348. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2018-11-08 21:40:58
Üzenet elküldve: 2018-11-08 21:40:58
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Kiút//
//Elefántcsonttorony//
*Nella meglepetten néz Ralasra az állatnevelést illetően, és komolyan, egészen átszellemülten válaszol.*
- Rá bizony, ha nem veszi észre magát, hogy túl szemtelen! Szigorú állattartó vagyok, persze csak annyira, hogy a természetes pajkosságot, vadságot ne öljem ki a jószágaimból. Pepita is lehet magától szegődött hozzám, és mint mondtam nem az enyém, hanem inkább a társállatom, de ettől még elvárom tőle, hogy együtt működjön velem, ahogy én számíthatok rá, úgy számíthat ő is rám. Persze, mint korábban is mondtam, nem parancsolok neki. Odamegy, és azt csinál, amit akar. Csak ahogy én a kedvében próbálok járni, ő is próbáljon az enyémben.
*A férfiú az időjárást méltatja, mintha csak Nella fejében olvasna, persze a leányzó tudja, hogy nem kell túlgondolni és többet belelátni Ralas kijelentésébe, mint amennyit valójában takar, hiszen az időjárást mindketten ugyan úgy érzékelik, érzik bőrükön a nap melegét, a langyos szél játékát.*
- Igen, egy kandalló mellett sokkal komfortosabb lehet.
*Feleli Nella különösen elmosolyodva, de nem is azon mosolyog, amit a férfiúnak mondott, hanem azon a gondolaton, amiről hallgat. Ebben a mosolyban most nincs egy fikarcnyi pimaszság, se gúny, se kacérság, se gőg, se szánakozás, inkább valamiféle értelmi szikrát sugárzó mosoly ez, mint amikor valaki rájön valamire, de jó értelemben. Nella, pont ezért nem is kívánja Ralas orrára kötni, akit jelenleg leginkább egy elkényelmesedett városi ficsúrnak néz, hogy a természet lágy ölén nincs szükség aranyra, csupán a megfelelő tudásra és hozzávalókra, hogy saját természetes kandallója lehessen.
Pepita eközben még mindig a rákkal bíbelődik. A tarka macska lapulva hasal, fejét lesunyva, szemeit meresztve figyeli az eloldalazó páncélos ízeltlábút. Sárgászöld íriszében a függőleges pupilla hirtelenjében pajkosan elkerekedik. Farka vége töprengőn jár, hátsó lábaival ide-oda kezd ficeregni. Majd a cicus kilő és támad. Selymes fekete-fehér bundája csak úgy tündököl a napfényben, melynek minden egyes szőrszálát a szél cirógatja. Azonban a kiszemelt prédájához érve, nem ugrik rá az ollós páncélosra, hanem a rák előtt a két hátsó lábára ágaskodik, és pamacsos mancsaival belekalimpál párat a levegőbe, majd egy nagyot szökken oldalra, és mint akit bolha csípet meg, sebesen elskerázik a közeli sziklák közé.
Ralas és Nella ez alatt köveket hajigálnak kacsáztatva a vízen. A férfiú, ahogy állította, valóban ismeri a módját a dolognak, mert mint a félvér leányzónak, neki is hármat pattan a lapos kő a habok között, mielőtt elnyelnék a hullámok.*
- Ez egy nagyon jó dobás volt.
*Dicséri meg elismerően a férfiút. Aztán, ahogy Ralas a naplementéről beszél, Nella mosolya ismét előtűnik.*
- Gyönyörű… hmm… csak egyszer láttál? Vajon miért? Hiszen te is itt élsz a kikötőben.
*Nella tűnődve nézi a távolba, talán a múltján mereng, ahogy a szürkéskék horizontot fürkészi, majd a mellette álló Ralasra pillantva, elismerő, természetes nyíltsággal szól.*
- Látom, tudod mi az a gyönyörodázás. Bevallom, kellemesen csalódtam benned. Azt hittem, hogy te valami kéjenc kurafi vagy. Nem akarlak megsérteni, de a megjelenésed erre utal. Aztán én se vagyok, olyan elérhetetlen szendeség, mint amilyennek a külsőm miatt tűnhetek. Szóval, gondoltam mivel már nem akarsz végezni magaddal, miért ne szórakozunk egy kicsit úgy el egymáson. De nem próbáltál rám mászni, pedig megteheted volna. Köszönöm.
*Nellának, valahogy az a gondolata támad, hogy milyen cukik most így együtt, és ennek a gondolatnak nagyon is örül.
Ekkor jön ki Pepita a sziklák közül, és minden lépésnél megrázza külön-külön a lábait, pont úgy, mint ahogy szólás is tartja, miszerint a macska rúgja meg. A cica mancsai vizesek lettek, ahogy pajkosan beszaladt a part menti sziklák közé, most pedig mancsrázósan, egyet-egyet nyávogva tipeg elő.*
//Elefántcsonttorony//
*Nella meglepetten néz Ralasra az állatnevelést illetően, és komolyan, egészen átszellemülten válaszol.*
- Rá bizony, ha nem veszi észre magát, hogy túl szemtelen! Szigorú állattartó vagyok, persze csak annyira, hogy a természetes pajkosságot, vadságot ne öljem ki a jószágaimból. Pepita is lehet magától szegődött hozzám, és mint mondtam nem az enyém, hanem inkább a társállatom, de ettől még elvárom tőle, hogy együtt működjön velem, ahogy én számíthatok rá, úgy számíthat ő is rám. Persze, mint korábban is mondtam, nem parancsolok neki. Odamegy, és azt csinál, amit akar. Csak ahogy én a kedvében próbálok járni, ő is próbáljon az enyémben.
*A férfiú az időjárást méltatja, mintha csak Nella fejében olvasna, persze a leányzó tudja, hogy nem kell túlgondolni és többet belelátni Ralas kijelentésébe, mint amennyit valójában takar, hiszen az időjárást mindketten ugyan úgy érzékelik, érzik bőrükön a nap melegét, a langyos szél játékát.*
- Igen, egy kandalló mellett sokkal komfortosabb lehet.
*Feleli Nella különösen elmosolyodva, de nem is azon mosolyog, amit a férfiúnak mondott, hanem azon a gondolaton, amiről hallgat. Ebben a mosolyban most nincs egy fikarcnyi pimaszság, se gúny, se kacérság, se gőg, se szánakozás, inkább valamiféle értelmi szikrát sugárzó mosoly ez, mint amikor valaki rájön valamire, de jó értelemben. Nella, pont ezért nem is kívánja Ralas orrára kötni, akit jelenleg leginkább egy elkényelmesedett városi ficsúrnak néz, hogy a természet lágy ölén nincs szükség aranyra, csupán a megfelelő tudásra és hozzávalókra, hogy saját természetes kandallója lehessen.
Pepita eközben még mindig a rákkal bíbelődik. A tarka macska lapulva hasal, fejét lesunyva, szemeit meresztve figyeli az eloldalazó páncélos ízeltlábút. Sárgászöld íriszében a függőleges pupilla hirtelenjében pajkosan elkerekedik. Farka vége töprengőn jár, hátsó lábaival ide-oda kezd ficeregni. Majd a cicus kilő és támad. Selymes fekete-fehér bundája csak úgy tündököl a napfényben, melynek minden egyes szőrszálát a szél cirógatja. Azonban a kiszemelt prédájához érve, nem ugrik rá az ollós páncélosra, hanem a rák előtt a két hátsó lábára ágaskodik, és pamacsos mancsaival belekalimpál párat a levegőbe, majd egy nagyot szökken oldalra, és mint akit bolha csípet meg, sebesen elskerázik a közeli sziklák közé.
Ralas és Nella ez alatt köveket hajigálnak kacsáztatva a vízen. A férfiú, ahogy állította, valóban ismeri a módját a dolognak, mert mint a félvér leányzónak, neki is hármat pattan a lapos kő a habok között, mielőtt elnyelnék a hullámok.*
- Ez egy nagyon jó dobás volt.
*Dicséri meg elismerően a férfiút. Aztán, ahogy Ralas a naplementéről beszél, Nella mosolya ismét előtűnik.*
- Gyönyörű… hmm… csak egyszer láttál? Vajon miért? Hiszen te is itt élsz a kikötőben.
*Nella tűnődve nézi a távolba, talán a múltján mereng, ahogy a szürkéskék horizontot fürkészi, majd a mellette álló Ralasra pillantva, elismerő, természetes nyíltsággal szól.*
- Látom, tudod mi az a gyönyörodázás. Bevallom, kellemesen csalódtam benned. Azt hittem, hogy te valami kéjenc kurafi vagy. Nem akarlak megsérteni, de a megjelenésed erre utal. Aztán én se vagyok, olyan elérhetetlen szendeség, mint amilyennek a külsőm miatt tűnhetek. Szóval, gondoltam mivel már nem akarsz végezni magaddal, miért ne szórakozunk egy kicsit úgy el egymáson. De nem próbáltál rám mászni, pedig megteheted volna. Köszönöm.
*Nellának, valahogy az a gondolata támad, hogy milyen cukik most így együtt, és ennek a gondolatnak nagyon is örül.
Ekkor jön ki Pepita a sziklák közül, és minden lépésnél megrázza külön-külön a lábait, pont úgy, mint ahogy szólás is tartja, miszerint a macska rúgja meg. A cica mancsai vizesek lettek, ahogy pajkosan beszaladt a part menti sziklák közé, most pedig mancsrázósan, egyet-egyet nyávogva tipeg elő.*
1347. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2018-11-08 07:50:10
Üzenet elküldve: 2018-11-08 07:50:10
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 435
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 435
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Kiút//
//Elefántcsonttorony//
- Rácsapni? Hát szoktad bántani ezt a helyes jószágot? *Kérdezi tettetett felháborodással. Persze nem komolyan gondolja, hiszen nem tudja elképzelni Nelláról, hogy bármely állatot bántani, az is igaz ugyan, hogy szinte még egyáltalán nem ismeri. Nem veszi észre, hogy arcát figyelik, olyannyira elgondolkodva halad, s a habos ábrándok elterelik figyelmét. Ha látná, vagy találkozna Nellával tekintete, valószínűleg csak zavartan sütné le szemét és gyorsan másra terelné a témát. Így azonban Nella kedvére szemlélődhet. A lány mintájára ismét megpróbálkozik egy vízbe gázolással, persze csak óvatosan, tekintve azonban, hogy már az imént érintette lábfejét a víz, másodjára már nem is annyira kellemetlen, sőt, mintha még némiképp langyosnak is érezné, ami nyilván túlzás.*
- Ahhoz képest, hogy milyen évszakban járunk elég szép az idő! *Mondja ki hangosan a lány gondolatait.* Nem nevezném kimondottan fázós alkatnak magamat, de egy kandalló melletti prémre kuporodva azért más az érzet. *Bólint mosolyogva.* Igaz, hogy nincs kandallóm. *Nevetve vonja meg a vállát, ez számára csak illúzió, soha nem volt annyi pénze, hogy kandallót, vagy legalább egy nagyobb kályhát építtessen. A lány megáll, felé fordul, hát így tesz ő is, hiszen ismét egy szeletet tudhat meg róla, bár még most sem tudja pontosan hogyan jutottak el idáig, mindenesetre kedvére való a dolog, legfeljebb a szomorkodó leányanyák, elfelejtett feleségek várakoznak. Aztán eszébe jut, hogy gyakorlatilag végleg akarta elfelejteni őket, aztán egy pillanatra el is mosolyodik.*
- Egyszer láttam itt a naplementét. Gyönyörű volt. Túlságosan gyakran nem járok ide ki, csak, ha itt van kedvem megfürdeni. *Vonja meg a vállát. Olykor nem találja elegendőnek a dézsát és a szivacsot, nagyobb mennyiségű vízre és varászlatra vágyik, hogy teste tisztaságát érezze. Akkor a tengerhez jön, hogy a habokban mártózzon meg. Érdeklődve figyeli, ahogy a lány trükköket mutat neki a kavicsokkal. Azonnal megemeli állát és büszkén kihúzza magát.*
- Természetesen tudok! *Majd el is neveti. Inkább nadrágját tűri fel ő is, ameddig csak tudja, mert nem túl bő szárú, így tulajdonképpen csak lábszárközépig sikerül. Előbb keres egy hasonszőrű lapos kavicsot, majd követve Nellát a vízbe, a lány mellett megállva hajítja el kezéből. Néhányat kacsázik a kő is, de hirtelen nem is számolja, majd Nella eldönti, hogy pontosan mennyi volt. Kissé felszisszen, mert természetesen nadrágja alja vizet ér. Nem kerüli el figyelmét, hogy Nella milyen ügyesen kötötte fel ruháját, persze neki erre lehetősége nem nyílik. Így a nadrág csak vizesebb lesz. Persze különösebben nem bánja, majd megszárad.*
//Elefántcsonttorony//
- Rácsapni? Hát szoktad bántani ezt a helyes jószágot? *Kérdezi tettetett felháborodással. Persze nem komolyan gondolja, hiszen nem tudja elképzelni Nelláról, hogy bármely állatot bántani, az is igaz ugyan, hogy szinte még egyáltalán nem ismeri. Nem veszi észre, hogy arcát figyelik, olyannyira elgondolkodva halad, s a habos ábrándok elterelik figyelmét. Ha látná, vagy találkozna Nellával tekintete, valószínűleg csak zavartan sütné le szemét és gyorsan másra terelné a témát. Így azonban Nella kedvére szemlélődhet. A lány mintájára ismét megpróbálkozik egy vízbe gázolással, persze csak óvatosan, tekintve azonban, hogy már az imént érintette lábfejét a víz, másodjára már nem is annyira kellemetlen, sőt, mintha még némiképp langyosnak is érezné, ami nyilván túlzás.*
- Ahhoz képest, hogy milyen évszakban járunk elég szép az idő! *Mondja ki hangosan a lány gondolatait.* Nem nevezném kimondottan fázós alkatnak magamat, de egy kandalló melletti prémre kuporodva azért más az érzet. *Bólint mosolyogva.* Igaz, hogy nincs kandallóm. *Nevetve vonja meg a vállát, ez számára csak illúzió, soha nem volt annyi pénze, hogy kandallót, vagy legalább egy nagyobb kályhát építtessen. A lány megáll, felé fordul, hát így tesz ő is, hiszen ismét egy szeletet tudhat meg róla, bár még most sem tudja pontosan hogyan jutottak el idáig, mindenesetre kedvére való a dolog, legfeljebb a szomorkodó leányanyák, elfelejtett feleségek várakoznak. Aztán eszébe jut, hogy gyakorlatilag végleg akarta elfelejteni őket, aztán egy pillanatra el is mosolyodik.*
- Egyszer láttam itt a naplementét. Gyönyörű volt. Túlságosan gyakran nem járok ide ki, csak, ha itt van kedvem megfürdeni. *Vonja meg a vállát. Olykor nem találja elegendőnek a dézsát és a szivacsot, nagyobb mennyiségű vízre és varászlatra vágyik, hogy teste tisztaságát érezze. Akkor a tengerhez jön, hogy a habokban mártózzon meg. Érdeklődve figyeli, ahogy a lány trükköket mutat neki a kavicsokkal. Azonnal megemeli állát és büszkén kihúzza magát.*
- Természetesen tudok! *Majd el is neveti. Inkább nadrágját tűri fel ő is, ameddig csak tudja, mert nem túl bő szárú, így tulajdonképpen csak lábszárközépig sikerül. Előbb keres egy hasonszőrű lapos kavicsot, majd követve Nellát a vízbe, a lány mellett megállva hajítja el kezéből. Néhányat kacsázik a kő is, de hirtelen nem is számolja, majd Nella eldönti, hogy pontosan mennyi volt. Kissé felszisszen, mert természetesen nadrágja alja vizet ér. Nem kerüli el figyelmét, hogy Nella milyen ügyesen kötötte fel ruháját, persze neki erre lehetősége nem nyílik. Így a nadrág csak vizesebb lesz. Persze különösebben nem bánja, majd megszárad.*
1346. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2018-11-07 23:36:25
Üzenet elküldve: 2018-11-07 23:36:25
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Kiút//
//Elefántcsonttorony//
*A fejvakargatásra a tarka macska ismét kurrog egyet, még oda is tolja a fejét Ralas járó ujjaihoz. Az állatra vonatkozó szóbeli dicséretre, már Nella felel.*
- Még a végén a fejébe száll, amúgy is olyan dölyfös tud lenni, aztán nekem kell rácsapnom, amikor elszemtelenedik.
*A parton sétálva a férfiú merengő ábrázatát fürkészi, de még jó, hogy a félvér teremtés nem tudja, hogy milyen gondolatok járnak Ralas fejében, mert alighanem tarkón vágná a férfiút. Persze nem tettlegesen, legfeljebb egy suhintás erejéig, mert az nem Nella stílusa, főleg nem egy olyas valakivel szemben, akit alig pár órája ismer. Szóval, inkább csak úgy szóban marna oda Ralasnak, de ettől most nem kell tartani, mert a fél-elf lánynak eszébe se jut, hogy egy ilyen helyen bárkiben is felmerülne az öngyilkosság gondolata. A férfiú aztán különös megjegyzést tesz, ami a leányt el is gondolkoztatja.
- Másik világban? Érdekes meglátás. Való igaz, itt valahogy más. Ez a züllött kikötő szebbik oldala, amit bizonyára kevesen látnak meg.
A hullámok nyaldosta fövenyen sétálgatva, Nella egyik kézével feljebb húzza ruháját, amit a hossza miatt az elázás fenyeget. Nagyon is kellemes az idő az őszi évszakhoz képest, de nem annyira, hogy felázott ruhában flangáljon. Ralas követi a mezítlábas példáját, majd ahogy a hideg víz miatt sopánkodik, mint valami kényes ficsúr, a félvér leányzó kicsit kikacagja.*
- Csak nem fázós típus vagy?
*Pepita ez alatt a tarisznya rákot szemrevételezi, ami természetesen a tengeri ízeltlábúnak nincs ínyére. Amikor már elég közel ért a rákhoz, a lelapult somfordálás után hirtelen megáll, majd pár kúszásnyit tovább sompolyog, majd megint meg áll. A macska sárgászöld szemeit villantva, szegezi penge vékony, függőleges pupilláit az ollós páncélosra, szaglászik egy párat felé, majd óvatosan felmérően oda-odacsap egyet pamacsos mancsaival. A tarisznya rák tovább oldalazik, de fenyegetően feltartja mindkét ollóját, és felváltva csattogtat velük egyet-egyet. Pepita lapulva lehasal.
A vele sétálgató Ralas érdeklődésére és elbeszélésére, hogy mennyit szokott időzni a parton, Nella megállva felé fordul.*
- Nem járok ide sokat, de jó rálátásom nyílik rá a toronyból. Olykor azért le szoktam jönni ide, csak úgy sétálgatni, gondolkozni. Megnézek egy naplementét vagy egy napfelkeltét. Kagylóhéjat gyűjtök, vagy a hullámok által érdekesre csiszolt köveket.
*A férfiú ekkor lehajol, hogy egy kavicsot vegyen föl, amit a tengerbe hajít, aminek útját Nella is leköveti tekintetével, ami egyet loccsanva elmerül. A félvér teremtés elmosolyodva néz Ralasra, majd maga is hasonlóan tesz. Felvesz egy kavicsot, de nem akármilyent, hanem egy vékonyabb, laposat. Az okos leányzó nem szól semmit, csak jobban felhúzza ruháját, melyen csavarva egyet, combja oldalán megköti, hogy a keze, amivel eddig fogta, felszabaduljon. Aztán Nella csak fogja magát, és fehér, pipaszár lábaival térdig belegázol a tengerbe, majd kicsit oldalra hajolva, egy kecses karlendítéssel elhajítja a maga módján a kavicsot. A lapos kő hármat pattan előre a vízen, majd egy hullámba pattanva elsüllyed. Nella pimasz mosollyal megkérdi.*
- Tudsz kővel kacsázni? Egy kis tavon ideálisabb lenne, de így több benne a kihívás.
//Elefántcsonttorony//
*A fejvakargatásra a tarka macska ismét kurrog egyet, még oda is tolja a fejét Ralas járó ujjaihoz. Az állatra vonatkozó szóbeli dicséretre, már Nella felel.*
- Még a végén a fejébe száll, amúgy is olyan dölyfös tud lenni, aztán nekem kell rácsapnom, amikor elszemtelenedik.
*A parton sétálva a férfiú merengő ábrázatát fürkészi, de még jó, hogy a félvér teremtés nem tudja, hogy milyen gondolatok járnak Ralas fejében, mert alighanem tarkón vágná a férfiút. Persze nem tettlegesen, legfeljebb egy suhintás erejéig, mert az nem Nella stílusa, főleg nem egy olyas valakivel szemben, akit alig pár órája ismer. Szóval, inkább csak úgy szóban marna oda Ralasnak, de ettől most nem kell tartani, mert a fél-elf lánynak eszébe se jut, hogy egy ilyen helyen bárkiben is felmerülne az öngyilkosság gondolata. A férfiú aztán különös megjegyzést tesz, ami a leányt el is gondolkoztatja.
- Másik világban? Érdekes meglátás. Való igaz, itt valahogy más. Ez a züllött kikötő szebbik oldala, amit bizonyára kevesen látnak meg.
A hullámok nyaldosta fövenyen sétálgatva, Nella egyik kézével feljebb húzza ruháját, amit a hossza miatt az elázás fenyeget. Nagyon is kellemes az idő az őszi évszakhoz képest, de nem annyira, hogy felázott ruhában flangáljon. Ralas követi a mezítlábas példáját, majd ahogy a hideg víz miatt sopánkodik, mint valami kényes ficsúr, a félvér leányzó kicsit kikacagja.*
- Csak nem fázós típus vagy?
*Pepita ez alatt a tarisznya rákot szemrevételezi, ami természetesen a tengeri ízeltlábúnak nincs ínyére. Amikor már elég közel ért a rákhoz, a lelapult somfordálás után hirtelen megáll, majd pár kúszásnyit tovább sompolyog, majd megint meg áll. A macska sárgászöld szemeit villantva, szegezi penge vékony, függőleges pupilláit az ollós páncélosra, szaglászik egy párat felé, majd óvatosan felmérően oda-odacsap egyet pamacsos mancsaival. A tarisznya rák tovább oldalazik, de fenyegetően feltartja mindkét ollóját, és felváltva csattogtat velük egyet-egyet. Pepita lapulva lehasal.
A vele sétálgató Ralas érdeklődésére és elbeszélésére, hogy mennyit szokott időzni a parton, Nella megállva felé fordul.*
- Nem járok ide sokat, de jó rálátásom nyílik rá a toronyból. Olykor azért le szoktam jönni ide, csak úgy sétálgatni, gondolkozni. Megnézek egy naplementét vagy egy napfelkeltét. Kagylóhéjat gyűjtök, vagy a hullámok által érdekesre csiszolt köveket.
*A férfiú ekkor lehajol, hogy egy kavicsot vegyen föl, amit a tengerbe hajít, aminek útját Nella is leköveti tekintetével, ami egyet loccsanva elmerül. A félvér teremtés elmosolyodva néz Ralasra, majd maga is hasonlóan tesz. Felvesz egy kavicsot, de nem akármilyent, hanem egy vékonyabb, laposat. Az okos leányzó nem szól semmit, csak jobban felhúzza ruháját, melyen csavarva egyet, combja oldalán megköti, hogy a keze, amivel eddig fogta, felszabaduljon. Aztán Nella csak fogja magát, és fehér, pipaszár lábaival térdig belegázol a tengerbe, majd kicsit oldalra hajolva, egy kecses karlendítéssel elhajítja a maga módján a kavicsot. A lapos kő hármat pattan előre a vízen, majd egy hullámba pattanva elsüllyed. Nella pimasz mosollyal megkérdi.*
- Tudsz kővel kacsázni? Egy kis tavon ideálisabb lenne, de így több benne a kihívás.
1345. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2018-11-07 06:20:04
Üzenet elküldve: 2018-11-07 06:20:04
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 435
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 435
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Kiút//
//Elefántcsonttorony//
*Hihetetlen, hogy itt van nem messze tőle, mégis oly ritkán fordul meg itt a parton, pedig a habzó és tajtékos, ritmikusan érkező hullámok bizony csodálatos látvány, most is lenyűgözi. Ahogyan a lánnyal és cicájával közelednek, valóban érdekes egyveleget alkothatnak, főleg, hogy a hely most kihalt, kevéssé fordulnak meg a hajók, vagy akár csak a dokkmunkások. Nem baj, tudnak legalább beszélgetni. Szerencsére Nella sem sértődik meg a kis piszkálódáson, a szende perszóna, amúgy sem egy kifejezetten durva sértés, bár, Ralas, amúgy sem gondolta komolyan, talán csak a szende részét, de az is inkább a lány arcára jellemző. A kurrogó macskára ismét elmosolyodik, egész jól kijön Pepitával, s a lány karjában kedvesen megvakargatja a cica fejét.*
- Okos vagy, Pepita. *Dicséri meg, nehogy már ez a kedves jószág is kimaradjon.*
- Szép... valóban szép. *Bólint, mikor már a part menti homokfövenyen sétálnak, merengőn nézi a hullámzást, nem is érti, hogy miért nem itt akart csak úgy belegyalogolni a vízbe, sokkal csodásabb véget ért volna, bár az is tény, hogy jóval hosszabbat.*
- Ilyenkor egy kicsit olyan, mintha másik világban élnénk. *Néz a lányra, miközben ő elengedi a cicát, hogy járőrözhessen, s az rögtön kiszúrja magának a kis tarisznyarákot. Ralas felnevet, mikor Pepita előbb csak apró orrával, majd mancsaival is óvatosan piszkálgatni kezdi. Nella cipőjét is leveszi, egy pillanatnyi gondolkodás után Ralas is így tesz, miért ne? Azonban ő nadrágszárát is feltűri a térdéig, majd a lánnyal együtt kissé közelebb sétál.*
- Kissé?! *Nevet fel, játékosan hátraugorva az érkező hullámoktól.* Lefagytak a lábujjaim! *Kiált fel, persze ne gondolja komolyan, majd miután megszokta egy kicsit, ismét visszasétál, s hagyja, hogy a sós víz lábait áztassa.*
- De szokható. *Bólint.* Sokat vagy a parton? Én megvallom ritkán járok ide ki, fogalmam sincs, hogy miért. *Vonja meg a vállát, majd elgondolkodva hajol le egy kavicsért, hogy egy lendülettel a vízbe hajítsa. Aprót csobbanva érkezik meg, hogy aztán lagymatagon süllyedjen el. Kellemes itt.*
//Elefántcsonttorony//
*Hihetetlen, hogy itt van nem messze tőle, mégis oly ritkán fordul meg itt a parton, pedig a habzó és tajtékos, ritmikusan érkező hullámok bizony csodálatos látvány, most is lenyűgözi. Ahogyan a lánnyal és cicájával közelednek, valóban érdekes egyveleget alkothatnak, főleg, hogy a hely most kihalt, kevéssé fordulnak meg a hajók, vagy akár csak a dokkmunkások. Nem baj, tudnak legalább beszélgetni. Szerencsére Nella sem sértődik meg a kis piszkálódáson, a szende perszóna, amúgy sem egy kifejezetten durva sértés, bár, Ralas, amúgy sem gondolta komolyan, talán csak a szende részét, de az is inkább a lány arcára jellemző. A kurrogó macskára ismét elmosolyodik, egész jól kijön Pepitával, s a lány karjában kedvesen megvakargatja a cica fejét.*
- Okos vagy, Pepita. *Dicséri meg, nehogy már ez a kedves jószág is kimaradjon.*
- Szép... valóban szép. *Bólint, mikor már a part menti homokfövenyen sétálnak, merengőn nézi a hullámzást, nem is érti, hogy miért nem itt akart csak úgy belegyalogolni a vízbe, sokkal csodásabb véget ért volna, bár az is tény, hogy jóval hosszabbat.*
- Ilyenkor egy kicsit olyan, mintha másik világban élnénk. *Néz a lányra, miközben ő elengedi a cicát, hogy járőrözhessen, s az rögtön kiszúrja magának a kis tarisznyarákot. Ralas felnevet, mikor Pepita előbb csak apró orrával, majd mancsaival is óvatosan piszkálgatni kezdi. Nella cipőjét is leveszi, egy pillanatnyi gondolkodás után Ralas is így tesz, miért ne? Azonban ő nadrágszárát is feltűri a térdéig, majd a lánnyal együtt kissé közelebb sétál.*
- Kissé?! *Nevet fel, játékosan hátraugorva az érkező hullámoktól.* Lefagytak a lábujjaim! *Kiált fel, persze ne gondolja komolyan, majd miután megszokta egy kicsit, ismét visszasétál, s hagyja, hogy a sós víz lábait áztassa.*
- De szokható. *Bólint.* Sokat vagy a parton? Én megvallom ritkán járok ide ki, fogalmam sincs, hogy miért. *Vonja meg a vállát, majd elgondolkodva hajol le egy kavicsért, hogy egy lendülettel a vízbe hajítsa. Aprót csobbanva érkezik meg, hogy aztán lagymatagon süllyedjen el. Kellemes itt.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1345-1364