//Második szál//
// Naty - Soreyl //
*Soreyl érzi a lány pillanatnyi lekeseredését. Ugyan a történtek érdeklik, de egyáltalán nem akarja, hogy a lány visszaessen abba a stádiumba mint fent a szobában. Megpróbálná terelni a témát szíve szerint. Még pár szomorkás mondattal megtoldja a magyarázatot, amire Soreyl bólogat, és kortyolgatja az italát. Már épp gondolkodik valamin, amivel kicsit feldobhatná a lány kedvét, de mire venné rá a levegőt, a lány egy keserédes mondattal félresöpri.*
-Tényleg élveztem.
*Válaszolja a lovag mély hangja őszintén.*
-Tudod, én az elmúlt két évben egy erdei kis faházban éltem. Remeteként. Meg kellett küzdenem a démonjaimmal.
*Perchipfell közbe vág.*
~Démonjaiddal. Azzal persze.~
*Megszokottan cinikus hangjára, a lovag nem reagál.*
-Nem nagyon volt alkalmam senkivel sem beszélgetni.
*A mesterkard itt sem tudja türtőztetni magát.*
~Meg az anyádat azt. Én szórakoztattalak, hogy ne őrülj meg teljesen.~
*Tekintve, hogy ezt a kardjának megtestesített, képzeletbeli szelleme, tehát Soreyl devianciája mondta a fejében... Nem végzett jó munkát.*
-Örülök, hogy éppen beléd botlottam most. Kicsit visszaráz az életbe.
*Mosolyog a lányra kedvesen. Majd át térnek a jövőre. Ez talán rózsásabb beszédtémákkal kecsegtet mint az előbbi. Soreyl hátra dőlve elnyúlik a kis padon, és lassan kiissza poharát.*
-Jó terv. Egy régi barátnak segíteni mindig jó dolog.
*Mosolyodik el.*
-És talán veszélytelenebb, mint a közelmúlt eseményei.
*Utal vissza ezzel a lázadásra.*
-Viszont eléggé rövid távú.
*Mondja kedves hangján. Ő kicsit hosszabb távra gondolt.*
~Bár van aki csak él a mának.~
*Gondolja, de a lány azonnal válaszol. Hosszabb tervei nincsenek. A lapok tiszták, és annyi szó kerülhetne rájuk, hogy a bőség zavarában, ő sem tudja mit kezdjen rávetni. Ekkor felkerül az ő tiszta lapjára az első szó.*
-Gyógyító.
*Ismétli vissza a lovag, bólogatva. Igaz, hogy egyelőre a lány lapjának tetején az egyetlen szó is kérdőjellel került fel.*
-És már nem lehetsz? Egy nagyon nemes, és tiszteletreméltó foglalkozás.
*Mosolyodik el.*
-A templom, ami neked köszönheti, hogy még áll... *Kacsint oda a lánynak.* Biztosan tárt kapukkal várja a tanulni vágyókat.
*Mondja, majd megköszörüli a torkát. A lány kérdésére, elsőre egy sóhajtással válaszol. Aztán gondolkodóba esik.*
-Magam is a tanulás felé kacsingatok. A lovagi iskolában megtanultam amit kard-kard ellen megtanulhat az ember. Vadvédben, megtanultam amit kard-szörnyek, és átkok ellen meg lehet tanulni. Most azt hiszem a mágia az ami érdekel.
*Mondja, de kicsit el is hessegetve az ötletet.*
-De nagyon kicsi az én fejem ahhoz amit a mágia könyvek bele akarnak tömni. Talán nem is sikerül.
*Mondja, majd témát vált, kicsit fellelkesülve.*
-De most a Városi Őrséget keresem. Szerintem beállok a kötelékbe. Koszt, kvártély...
*Mondja, majd bele legyint a levegőbe.*
-Noha még vagyonom lenne is rá, de egy katona munka nélkül, olyan mint egy gyógyító egy olyan világban, ahol nincsenek katonák, és betegségek.
*Hümmög egyet melegen.*
-Még az is lehet, hogy összefutunk majd a templomban.
*Mondja kedvesen majd felnéz az égre. Nagyon rég nem járt ennyit a szája, és élvezi. Ezt nem is titkolja. Szeme. Szája. Arca minden vonása szinte egy nagy lélegzet vétel, sok hatnyi visszatartott levegő után. Odasandít a lányra.*
-Tudod Naty... Bármit is tettél korábban. Az hogyha bánod, és az hogy betegeken, sérülteken, és gyermekeken szeretnél segíteni... Az én szememben te egy remek személyiség vagy.
*Mondja őszintén csillogó szemekkel.*
-Tudom, hogy ez nem ment fel a lelkiismereted alól, csak szeretném ha tudnád.
*Barna szemei a másikéba fúródnak, és mély hangja őszintébben még nem szólt soha.*