Arthenior - Pegazus fogadó
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 959 (19161. - 19180. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
19180. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2024-09-10 19:10:45
Üzenet elküldve: 2024-09-10 19:10:45
Rang: Játékos
IC üzenetek: 93
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 93
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Merre tovább?//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Vicces az egész valahogy, az eddigi este, ami eddig történt vele és velük, vagyis vele, Zeekxel, meg Adival, kicsit, mintha nem is vele történt volna, de hát hát vele történt és történik még mindig, hiába küldi egyre inkább kifelé őt a pálinka és a sör az érzékelhető időből, pedig még nem is ivott túl sokat.
Mégis, munka és viszonylag kevés étel után, jó társaságban, hat az, aminek hatnia kell, főleg, hogyha eleve az volt saját maga által saját maga elől sem titkolt célja is, hogy hasson. Vagyis szeret inni, főleg, hogyha éppen nincsen más komolyabb és ennél élvezetesebb szórakozása. Az eddig városban töltött idő Zeekx utáni részére nézve pedig ez igaz, már nem is érti, hogy hogyan történhetett mindez így.
Ezek után csak egy-egy pillanatig képzeli bele magát Adi, vagy akár Zeekx helyzetébe, aki pedig a szeretője volt, és úgy tűnik, hogy hamarosan az lesz megint, mert hát találkoztak egymással, úgymond véletlenül, ami jó eséllyel nem is annyira véletlen.
Nem mintha azért jött volna ide ma este inni unalmában az otthoni tyúkszar takarítása helyett, mert a pap feltűnésére számított volna, de az a leginkább egérszerű forma, ami az általa kidobott jóscsontokból kijött nem hazudhat, mert valamennyire mind a kettőjükre illik, és nem csak azért, mert az életük fel-le rohangálás és lehetőségek keresése, morzsák felcsipegetése.
Egy egér nem pocok, nem halmoz fel. Zeekx biztosan nem, ha éppen egy fogadóban lévő bérelt szoba választja el attól, hogy az utcán éljen, de ő sem különbözik nagyon tőle, mert őt pedig puszta szeszélye tartja egy helyben, hiába vágyott egész életében arra, hogy legyen saját, mozdíthatatlan otthona egy világ szinte bármely pontjára leverhető sátor helyett.*
- Figyelj, szerintem ne akarj növény lenni, de tényleg! *rázná meg a fejét ha az nem az övéhez képest csontos, csenevész, és még csak nem is egészségesen zöld, hanem hófehér vállon nyugodna éppen. Sőt, ha a fiú hagyja neki, akkor meg is csókolja, hogyha nem is szerelemmel, vagy elsöprő szenvedéllyel, de olyan csókkal, ami éppen elég a nem is olyan régen történt "régi idők" felidézéséhez.*
- De jól hangzik, értelek, amiért így gondolod, azt hiszem. Mindig szerettem benned, ezeket a fura gondolatokat. De egy növény nem csak akkor nem mehet sehová, ha akar, hanem akkor sem, ha muszáj lenne neki, bármilyen jó is lehet örökké csak úgy lenni, és napfényt enni, vagy inni. *mondja ezek után, de úgy érzi, hogy csak ismétli önmagát.*
- Az állatok pedig persze, hogy arra születnek, hogy megegyük őket. Még akkor is, ha a mese szerint a farkasok boldogabbak, mint mi valaha is lehetünk.
*Teljesen egyértelmű ez is, nem is érti, hogy a pap miért pont itt ragadt le, ha egyszer ő is eszi a húst, sőt, élete egyik legfinomabb füstölt szalonnáját éppen tőle kapta, amikor annak idején éppen a közeli tisztáson megismerkedtek.*
- De ez csak álmodozás sajnos. Nam ez igazi történet, hanem, ami most van. Itt és most, emberként te mit szeretnél, de tényleg? A saját életedben. Nem csak a ma estére gondolok! *akarja tudni egy hirtelen váltással a választ, ami minden bizonnyal csak annak köszönhető, hogy annál jobban hatott rá a szesz, mint szerette volna, és ez nem csak abban nyilvánul meg, hogy hamarosan a mellékhelység felé kell vennie az irányt, mert húgyhólyagja már eléggé feszül a harmadik sör, meg az eleve vizet hajtó harmadik pálinka után.*
- Én nem tudom.
*Még saját tökéletes tanácstalanságát sem tartja méltóságon alulinak bevallani, igazából, ha annak értékelné sem érdekelné. Pont azért, illetve azért is lépett meg otthonról, mert elege lett a túlértékeléséből annak, amire hímek és nőstények is imádnak büszkeségként hivatkozni.
Ha arról van szó, hogy kimondja, hogy most és éppen mire vágyik, akkor úgy dönt, hogy ő és most nem lesz büszke és kész.*
- Lerajzolsz, megbeszéltük. Ennek is örülnék. *mondja, úgy érezve, hogy már túl vannak ezen is.*
- De utána, tényleg, mi lesz, vagy szerinted mit kéne csinálnom?
*Inkább kiissza a maradék sörét. Talán ennek köszönhető a hirtelen jött őszinteség, talán ezért halkítja le hangját, mintha valamiféle nemes kisasszony lenne, aki jó társaságban fél kimondani a rosszat, de szinte suttogja utolsó mondatait.*
- Leléptem a törzsemtől, mert elegem volt belőlük, és nem akartam, hogy előre megmondják, hogy éljek tovább. Itt meg most annyira szabad vagyok, amennyire csak akarok, és az is vagyok, de fogalmam sincs, hogy cél nélkül mit kezdjek magammal. Ott volt cél, szabadság nélkül, itt meg szabadság van, cél nélkül.
*Maga is meglepődik azon, hogy ezt így és ebben a formában, ennyire összeszedetten megfogalmazva éppen Zeekxnek mondja el, vagyis annyira nem is teljesen lepődik meg.
Ki mást is kérdezhetne hasonlóról, ha nem pont őt?
Valahogyan úgy sejti, hogy a szellemeknek és a jóscsontoknak nincsen válasza hasonlóra, legalábbis ma este biztosan nincsen, márpedig benne,ha bármilyen létkérdésnek érzett kérdés felmerül, arra természetesen mindig a lehető leggyorsabban szeretné megkapni a legegyértelműbb válszt.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Vicces az egész valahogy, az eddigi este, ami eddig történt vele és velük, vagyis vele, Zeekxel, meg Adival, kicsit, mintha nem is vele történt volna, de hát hát vele történt és történik még mindig, hiába küldi egyre inkább kifelé őt a pálinka és a sör az érzékelhető időből, pedig még nem is ivott túl sokat.
Mégis, munka és viszonylag kevés étel után, jó társaságban, hat az, aminek hatnia kell, főleg, hogyha eleve az volt saját maga által saját maga elől sem titkolt célja is, hogy hasson. Vagyis szeret inni, főleg, hogyha éppen nincsen más komolyabb és ennél élvezetesebb szórakozása. Az eddig városban töltött idő Zeekx utáni részére nézve pedig ez igaz, már nem is érti, hogy hogyan történhetett mindez így.
Ezek után csak egy-egy pillanatig képzeli bele magát Adi, vagy akár Zeekx helyzetébe, aki pedig a szeretője volt, és úgy tűnik, hogy hamarosan az lesz megint, mert hát találkoztak egymással, úgymond véletlenül, ami jó eséllyel nem is annyira véletlen.
Nem mintha azért jött volna ide ma este inni unalmában az otthoni tyúkszar takarítása helyett, mert a pap feltűnésére számított volna, de az a leginkább egérszerű forma, ami az általa kidobott jóscsontokból kijött nem hazudhat, mert valamennyire mind a kettőjükre illik, és nem csak azért, mert az életük fel-le rohangálás és lehetőségek keresése, morzsák felcsipegetése.
Egy egér nem pocok, nem halmoz fel. Zeekx biztosan nem, ha éppen egy fogadóban lévő bérelt szoba választja el attól, hogy az utcán éljen, de ő sem különbözik nagyon tőle, mert őt pedig puszta szeszélye tartja egy helyben, hiába vágyott egész életében arra, hogy legyen saját, mozdíthatatlan otthona egy világ szinte bármely pontjára leverhető sátor helyett.*
- Figyelj, szerintem ne akarj növény lenni, de tényleg! *rázná meg a fejét ha az nem az övéhez képest csontos, csenevész, és még csak nem is egészségesen zöld, hanem hófehér vállon nyugodna éppen. Sőt, ha a fiú hagyja neki, akkor meg is csókolja, hogyha nem is szerelemmel, vagy elsöprő szenvedéllyel, de olyan csókkal, ami éppen elég a nem is olyan régen történt "régi idők" felidézéséhez.*
- De jól hangzik, értelek, amiért így gondolod, azt hiszem. Mindig szerettem benned, ezeket a fura gondolatokat. De egy növény nem csak akkor nem mehet sehová, ha akar, hanem akkor sem, ha muszáj lenne neki, bármilyen jó is lehet örökké csak úgy lenni, és napfényt enni, vagy inni. *mondja ezek után, de úgy érzi, hogy csak ismétli önmagát.*
- Az állatok pedig persze, hogy arra születnek, hogy megegyük őket. Még akkor is, ha a mese szerint a farkasok boldogabbak, mint mi valaha is lehetünk.
*Teljesen egyértelmű ez is, nem is érti, hogy a pap miért pont itt ragadt le, ha egyszer ő is eszi a húst, sőt, élete egyik legfinomabb füstölt szalonnáját éppen tőle kapta, amikor annak idején éppen a közeli tisztáson megismerkedtek.*
- De ez csak álmodozás sajnos. Nam ez igazi történet, hanem, ami most van. Itt és most, emberként te mit szeretnél, de tényleg? A saját életedben. Nem csak a ma estére gondolok! *akarja tudni egy hirtelen váltással a választ, ami minden bizonnyal csak annak köszönhető, hogy annál jobban hatott rá a szesz, mint szerette volna, és ez nem csak abban nyilvánul meg, hogy hamarosan a mellékhelység felé kell vennie az irányt, mert húgyhólyagja már eléggé feszül a harmadik sör, meg az eleve vizet hajtó harmadik pálinka után.*
- Én nem tudom.
*Még saját tökéletes tanácstalanságát sem tartja méltóságon alulinak bevallani, igazából, ha annak értékelné sem érdekelné. Pont azért, illetve azért is lépett meg otthonról, mert elege lett a túlértékeléséből annak, amire hímek és nőstények is imádnak büszkeségként hivatkozni.
Ha arról van szó, hogy kimondja, hogy most és éppen mire vágyik, akkor úgy dönt, hogy ő és most nem lesz büszke és kész.*
- Lerajzolsz, megbeszéltük. Ennek is örülnék. *mondja, úgy érezve, hogy már túl vannak ezen is.*
- De utána, tényleg, mi lesz, vagy szerinted mit kéne csinálnom?
*Inkább kiissza a maradék sörét. Talán ennek köszönhető a hirtelen jött őszinteség, talán ezért halkítja le hangját, mintha valamiféle nemes kisasszony lenne, aki jó társaságban fél kimondani a rosszat, de szinte suttogja utolsó mondatait.*
- Leléptem a törzsemtől, mert elegem volt belőlük, és nem akartam, hogy előre megmondják, hogy éljek tovább. Itt meg most annyira szabad vagyok, amennyire csak akarok, és az is vagyok, de fogalmam sincs, hogy cél nélkül mit kezdjek magammal. Ott volt cél, szabadság nélkül, itt meg szabadság van, cél nélkül.
*Maga is meglepődik azon, hogy ezt így és ebben a formában, ennyire összeszedetten megfogalmazva éppen Zeekxnek mondja el, vagyis annyira nem is teljesen lepődik meg.
Ki mást is kérdezhetne hasonlóról, ha nem pont őt?
Valahogyan úgy sejti, hogy a szellemeknek és a jóscsontoknak nincsen válasza hasonlóra, legalábbis ma este biztosan nincsen, márpedig benne,ha bármilyen létkérdésnek érzett kérdés felmerül, arra természetesen mindig a lehető leggyorsabban szeretné megkapni a legegyértelműbb válszt.*
19179. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2024-09-10 18:59:59
Üzenet elküldve: 2024-09-10 18:59:59
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1505
OOC üzenetek: 247
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1505
OOC üzenetek: 247
Játékstílus: Megfontolt
//Várt váratlan//
*Figyeli a másik szavait és vonásait. Valószínűleg a félvér számára se meglepő, hogy a férfi oldalát már a kikötő óta fúrja mi van közte és aközött az eszement szektás közt. Most érzi úgy, hogy eljött az ideje ezt kibeszélni. Főleg mert eléggé úgy néz ki, hogy kapcsolatuk a rezidencia miatt szorosabb lesz mint két egyszerű szemérmetlen fiatal akikre ha rájön a vágy akkor mint a vadállatok esnek egymásnak. Ugyanis emellett a rezidenciára is vigyázni kell majd és elérni hogy az jó kezekbe kerüljön. Ami, a lányokét jelenti. Ennek szól hát az ártatlannak tűnő kérdése.*
-Észrevettem igen. Nem is értem, hogy ti ketten, hogy futottatok össze?
*A varjúban ha jól emlékszik akkor nem józanul. A sellőben Rien össze is esett. Vagy valami önveszélyes lányok találkozóján vagy Satereth misén. Végül is utóbbi elég hihetően is hangzik. A mágustorony dolgára egy elég izgalmas, de jelentőségteljesen tömör választ kap.*
-Értem. Kár beszélni is róla?
*Nem erőltetné a dolgot. Főleg, hogy nem is azért vannak itt. Ezt a kékek csillogása és a másik pontos megállapítása is alátámasztja.*
-Abban biztos lehetsz.
*Hajol a lányhoz lopni tőle egy csókot. Arra, hogy kicsit kikapcsolódjanak arra könnyen rá lehet venni az elfet. Főleg ha a rezidencia feletti szürke felhők is elvonulnak majd egyszer. A kis kékvérű picsa ágyán is le fogja, majd teperni Mai-t. Főleg ha tényleg segít majd neki. Az otthoni dolgok kapcsán viszont, azt hallja a doki amire számított. Hétköznapi mese. És igen. Félvérnek se egyszerű ezt is sejti. Főleg egy olyan pozícióban amiben egyetlen dolga az lenne, hogy szüljön egy örököst.*
-Szar lehetett az biztos. Ezek a Sayqueves-ek az egyetlen nemes elfek akiket ismerek, de ha mind ilyen akkor az ég óvjon tőlük.
*A nők nem rosszak. Mármint ránézésre. Meg lehet az ágyban se ha a doki kisasszonyokkal kapcsolatos tapasztalatai rájuk is igazak. De a férfiak... Ennyi hisztis, bunkó, egoista barmot egy rakáson. Nem csoda, hogy olyan régi család. Kelhetett az idő mire ilyen nemes ganét sikerült kitenyészteni. Viszont a téma most az elf felé irányul. A doki mosolya és zöldjeinek villanása jelzi, hogy ő is hasonlóképp gondolja. Aztán jönnek a kérdések. Amiket annak ellenére, hogy a férfi nem szeret, de arca ezt nem árulja el. Szavai se.*
-Igen mesélhetek szépségem. Mondjuk a hajó története nem túl izgalmas. Leégett a kikötőben és kereshettem új munkahelyet itt a városban. Szerencse, hogy a műszereim nem voltak a fedélzeten.~Mert azokkal együtt menekültem le.~
*Viszont mielőtt bármilyen mesébe belemennének kényelmesebb és privátabb helyszínt keresnének. Alkohollal. Oda is megy a pulthoz.*
-Napot. Két bor lesz. Egy Almabor*Teszi le már megszokásból a 9 aranyat érte.*
nekem meg egy vörösBor lesz majd.*Megy azért is a 9 arany a pultra.*
*Az öreg biccentve markába söpri az aranyakat és tapasztalt mozdulatokkal teletölt két kupát és kíván egészséget hozzá. A doki biccent és adja az almát a lány kezébe a sajátját meg fogja ő. Ezzel indulhatnak is a fürdőbe.*
*Figyeli a másik szavait és vonásait. Valószínűleg a félvér számára se meglepő, hogy a férfi oldalát már a kikötő óta fúrja mi van közte és aközött az eszement szektás közt. Most érzi úgy, hogy eljött az ideje ezt kibeszélni. Főleg mert eléggé úgy néz ki, hogy kapcsolatuk a rezidencia miatt szorosabb lesz mint két egyszerű szemérmetlen fiatal akikre ha rájön a vágy akkor mint a vadállatok esnek egymásnak. Ugyanis emellett a rezidenciára is vigyázni kell majd és elérni hogy az jó kezekbe kerüljön. Ami, a lányokét jelenti. Ennek szól hát az ártatlannak tűnő kérdése.*
-Észrevettem igen. Nem is értem, hogy ti ketten, hogy futottatok össze?
*A varjúban ha jól emlékszik akkor nem józanul. A sellőben Rien össze is esett. Vagy valami önveszélyes lányok találkozóján vagy Satereth misén. Végül is utóbbi elég hihetően is hangzik. A mágustorony dolgára egy elég izgalmas, de jelentőségteljesen tömör választ kap.*
-Értem. Kár beszélni is róla?
*Nem erőltetné a dolgot. Főleg, hogy nem is azért vannak itt. Ezt a kékek csillogása és a másik pontos megállapítása is alátámasztja.*
-Abban biztos lehetsz.
*Hajol a lányhoz lopni tőle egy csókot. Arra, hogy kicsit kikapcsolódjanak arra könnyen rá lehet venni az elfet. Főleg ha a rezidencia feletti szürke felhők is elvonulnak majd egyszer. A kis kékvérű picsa ágyán is le fogja, majd teperni Mai-t. Főleg ha tényleg segít majd neki. Az otthoni dolgok kapcsán viszont, azt hallja a doki amire számított. Hétköznapi mese. És igen. Félvérnek se egyszerű ezt is sejti. Főleg egy olyan pozícióban amiben egyetlen dolga az lenne, hogy szüljön egy örököst.*
-Szar lehetett az biztos. Ezek a Sayqueves-ek az egyetlen nemes elfek akiket ismerek, de ha mind ilyen akkor az ég óvjon tőlük.
*A nők nem rosszak. Mármint ránézésre. Meg lehet az ágyban se ha a doki kisasszonyokkal kapcsolatos tapasztalatai rájuk is igazak. De a férfiak... Ennyi hisztis, bunkó, egoista barmot egy rakáson. Nem csoda, hogy olyan régi család. Kelhetett az idő mire ilyen nemes ganét sikerült kitenyészteni. Viszont a téma most az elf felé irányul. A doki mosolya és zöldjeinek villanása jelzi, hogy ő is hasonlóképp gondolja. Aztán jönnek a kérdések. Amiket annak ellenére, hogy a férfi nem szeret, de arca ezt nem árulja el. Szavai se.*
-Igen mesélhetek szépségem. Mondjuk a hajó története nem túl izgalmas. Leégett a kikötőben és kereshettem új munkahelyet itt a városban. Szerencse, hogy a műszereim nem voltak a fedélzeten.~Mert azokkal együtt menekültem le.~
*Viszont mielőtt bármilyen mesébe belemennének kényelmesebb és privátabb helyszínt keresnének. Alkohollal. Oda is megy a pulthoz.*
-Napot. Két bor lesz. Egy Almabor*Teszi le már megszokásból a 9 aranyat érte.*
nekem meg egy vörösBor lesz majd.*Megy azért is a 9 arany a pultra.* *Az öreg biccentve markába söpri az aranyakat és tapasztalt mozdulatokkal teletölt két kupát és kíván egészséget hozzá. A doki biccent és adja az almát a lány kezébe a sajátját meg fogja ő. Ezzel indulhatnak is a fürdőbe.*
19178. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2024-09-09 17:09:54
Üzenet elküldve: 2024-09-09 17:09:54
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 955
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 955
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Várt váratlan//
*Az, hogy mivel játszadozik, egy dolog. Szereti feszegetni azokat a határokat, de a mélyén van persze más is. Érdekli az elf. Persze, hogy érdekli, túl jól lát át dolgokat és azt a fajta gondolkodást igencsak szereti. Ritkán fogja meg valami, s ha mégis, akkor az az ész. Amiből minden bizonnyal elég sok jutott a másiknak, ezt már az első pillanatban sejtette. És ha bevallaná magának, az a fajta veszély, amit rá jelentenek a zöldek, igen csak vonzza. Nem is beszélne máskülönben szívesen magáról. Az, amit a jövőben szeretne, olyasfajta dolog, amit szívesen hirdet, de Nori például más tészta. Mégis szívesen nyílik az ajka arra az egy szóra is.*
- Igen, de már nincs annyit velem. Nem sokat láttál belőle, de jobb rá odafigyelni, azt észrevehetted.
*Mosolyában azért rejtőzik valami halvány szomorúság. Van, amit még neki sem árulhat el, pedig feszíti. Talán nem lenne rossz helyen az a titok, de erre még nem kész, ennyire nem ismeri. Pedig ha valaki, ő ki tudná belőle szedni, ha nem is az utcán sétálva.*
- Ó, csak az anyám. *Zárja rövidre, de valójában ha azt vesszük tényleg azért kellett mennie, nem másért. Sok a kérdése az elfnek, de nem bánja. Hogy vigyázzon magára... kellene. De még ez mindennek az eleje, nem most fog leállni. Csak erre a napra. Kissé közelebb is vonja magát a másikhoz, s oldalvást néz rá, egészen a zöldekig.*
- Épp te vigyázol rám, hogy ez ne történhessen meg.
*Ami így is van. Elrablás ide, vagy oda. Tényleg szükség van néhanapján elszakadni és ezért hálás annak a nemlétező véletlennek, és a hosszúéletűnek is.
Jól látja, legalábbis egy részét biztosan.*
- Leláncol? Le. Kit nem? Csak van aki ezt élvezi. De ez volt a legkevesebb, megoldottam. *Vonja meg a vállát. Azt már láthatja a másik, hogy nem kell őt túlságosan félteni, ha akar valamit.* - De egy elf családban vagyok félvér. Egy nemes elf családban. *Szerinte ezzel mindent el is mondott, nem fejtegeti, teljesen felesleges. Sehol nem egy leányálom, de egy ilyen helyen... jobb tőlük távol. Még ha a másik nem is a saját bőrén tapasztalja, fogalma lehet róla, hogy ha azok családdal, fajtársakkal, hasonlóakkal is úgy viselkednek ahogy, akkor vele sem lesznek elfogadóbbak, vagy kevésbé kegyetlenek. Sőt. De ez nem fogja kedvét szegni. *
- Most nagyon is jó helyre sodort. *Néz rajta végig, még mielőtt megbeszélhetnék a továbbiakat. Kérdése neki is van, lenne is ezer.* - Miért hagytad ott a hajót? Ugye mesélsz te is magadról egy kicsit? *Tudja, hogy nem a pult előtt szokás mindent kitárgyalni. Talán jobb is lesz újra kettesben, ezért sem szeretne leülni a fogadótérben.*
- Legyen alma.
*Az, hogy mivel játszadozik, egy dolog. Szereti feszegetni azokat a határokat, de a mélyén van persze más is. Érdekli az elf. Persze, hogy érdekli, túl jól lát át dolgokat és azt a fajta gondolkodást igencsak szereti. Ritkán fogja meg valami, s ha mégis, akkor az az ész. Amiből minden bizonnyal elég sok jutott a másiknak, ezt már az első pillanatban sejtette. És ha bevallaná magának, az a fajta veszély, amit rá jelentenek a zöldek, igen csak vonzza. Nem is beszélne máskülönben szívesen magáról. Az, amit a jövőben szeretne, olyasfajta dolog, amit szívesen hirdet, de Nori például más tészta. Mégis szívesen nyílik az ajka arra az egy szóra is.*
- Igen, de már nincs annyit velem. Nem sokat láttál belőle, de jobb rá odafigyelni, azt észrevehetted.
*Mosolyában azért rejtőzik valami halvány szomorúság. Van, amit még neki sem árulhat el, pedig feszíti. Talán nem lenne rossz helyen az a titok, de erre még nem kész, ennyire nem ismeri. Pedig ha valaki, ő ki tudná belőle szedni, ha nem is az utcán sétálva.*
- Ó, csak az anyám. *Zárja rövidre, de valójában ha azt vesszük tényleg azért kellett mennie, nem másért. Sok a kérdése az elfnek, de nem bánja. Hogy vigyázzon magára... kellene. De még ez mindennek az eleje, nem most fog leállni. Csak erre a napra. Kissé közelebb is vonja magát a másikhoz, s oldalvást néz rá, egészen a zöldekig.*
- Épp te vigyázol rám, hogy ez ne történhessen meg.
*Ami így is van. Elrablás ide, vagy oda. Tényleg szükség van néhanapján elszakadni és ezért hálás annak a nemlétező véletlennek, és a hosszúéletűnek is.
Jól látja, legalábbis egy részét biztosan.*
- Leláncol? Le. Kit nem? Csak van aki ezt élvezi. De ez volt a legkevesebb, megoldottam. *Vonja meg a vállát. Azt már láthatja a másik, hogy nem kell őt túlságosan félteni, ha akar valamit.* - De egy elf családban vagyok félvér. Egy nemes elf családban. *Szerinte ezzel mindent el is mondott, nem fejtegeti, teljesen felesleges. Sehol nem egy leányálom, de egy ilyen helyen... jobb tőlük távol. Még ha a másik nem is a saját bőrén tapasztalja, fogalma lehet róla, hogy ha azok családdal, fajtársakkal, hasonlóakkal is úgy viselkednek ahogy, akkor vele sem lesznek elfogadóbbak, vagy kevésbé kegyetlenek. Sőt. De ez nem fogja kedvét szegni. *
- Most nagyon is jó helyre sodort. *Néz rajta végig, még mielőtt megbeszélhetnék a továbbiakat. Kérdése neki is van, lenne is ezer.* - Miért hagytad ott a hajót? Ugye mesélsz te is magadról egy kicsit? *Tudja, hogy nem a pult előtt szokás mindent kitárgyalni. Talán jobb is lesz újra kettesben, ezért sem szeretne leülni a fogadótérben.*
- Legyen alma.
19177. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2024-09-08 22:46:07
Üzenet elküldve: 2024-09-08 22:46:07
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1505
OOC üzenetek: 247
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1505
OOC üzenetek: 247
Játékstílus: Megfontolt
//Várt váratlan//
*Játék. Az elf számára nagyon sok minden annak számít, ami másoknak talán túlmegy már azon. A rezidencián az idegen is csak játszott, a kikötőben a kapitány is csak játszott, a zöld szemű is csak játszott vele és most a kékszemű is játssza a játékát bár ezt nagyobb élvezettel hagyja neki. A vágyakozás fokozása és a tetszelgés. Tudja az elf mire megy ki a dolog. És meg is adja amit a másik szeretne. Neki is eljön majd az ideje, hogy játszhat a másikkal. A kérdésére kapott választ figyelmesen hallgatja. Emlékszik rá, hogy a lány a lélek szakértője szeretne lenni.*
-Lefoglalt.
*Ismétli meg a szót. Úgy hangzik van mögötte valami. Ha Mai nem akarja kifejteni akkor nem erőlteti.*
-A mágustoronyba? Az eléggé a semmi közepén van. Mi dolgod volt arrafelé?
*Az ingovány és annak idején a banditák se könnyítették meg az arra járók életét. Nem csoda, hogy átlagos emberek nem is járnak arra. Maradnak a fogjuk rá biztonságos utakon.*
-Ez tényleg eléggé fáradalmasnak hangzik. Azért vigyázz magadra! Kár lenne érted ha kiégnél.
*A következő kérdésével pedig sikerül belelépnie valamibe. Abból ítélve, hogy a kékszemű próbálja elviccelni a dolgot úgy néz ki nem olyan fájó inkább idegesítő számára a helyzet.*
-Azt, azért nem mondanám. Mi bajod volt a nemesi levegővel? Úgy érezted kicsit leláncol vagy másról van szó.
*A legtöbb kisasszonyka azért szökik el mert anyuci, apuci gonosz és nem engedik ez vagy azt akarják tőle, hogy... A doki is erre gondol. Főleg mivel a félvér első dolga az volt, hogy belevesse magát a könyvekbe és a munkába. Persze lehet tévedni fog.*
-Én? Egy kisvároskából az egyik szigetről. De a tengeren hajóorvosként többet tanultam a világról. Az volt az élet. Azóta meg sodor a szél ahova akar. Most épp errefelé.
*Mert csak ideiglenes ez, hogy itt van. Ha a lányok ráunnak vagy történik valami akkor állhat majd tovább. Fel van rá készülve. A fogadóba érkezve a doki viselkedése nem változik. Megmarad a közvetlensége. Ha ez nem is az a hely ahol a félvér alá nyúl, még, de nem fogja játszani magát. A válaszra bólint.*
-Meg is beszéltük. Milyen bort? Sima, alma vagy ez a vadak vére?
*Játék. Az elf számára nagyon sok minden annak számít, ami másoknak talán túlmegy már azon. A rezidencián az idegen is csak játszott, a kikötőben a kapitány is csak játszott, a zöld szemű is csak játszott vele és most a kékszemű is játssza a játékát bár ezt nagyobb élvezettel hagyja neki. A vágyakozás fokozása és a tetszelgés. Tudja az elf mire megy ki a dolog. És meg is adja amit a másik szeretne. Neki is eljön majd az ideje, hogy játszhat a másikkal. A kérdésére kapott választ figyelmesen hallgatja. Emlékszik rá, hogy a lány a lélek szakértője szeretne lenni.*
-Lefoglalt.
*Ismétli meg a szót. Úgy hangzik van mögötte valami. Ha Mai nem akarja kifejteni akkor nem erőlteti.*
-A mágustoronyba? Az eléggé a semmi közepén van. Mi dolgod volt arrafelé?
*Az ingovány és annak idején a banditák se könnyítették meg az arra járók életét. Nem csoda, hogy átlagos emberek nem is járnak arra. Maradnak a fogjuk rá biztonságos utakon.*
-Ez tényleg eléggé fáradalmasnak hangzik. Azért vigyázz magadra! Kár lenne érted ha kiégnél.
*A következő kérdésével pedig sikerül belelépnie valamibe. Abból ítélve, hogy a kékszemű próbálja elviccelni a dolgot úgy néz ki nem olyan fájó inkább idegesítő számára a helyzet.*
-Azt, azért nem mondanám. Mi bajod volt a nemesi levegővel? Úgy érezted kicsit leláncol vagy másról van szó.
*A legtöbb kisasszonyka azért szökik el mert anyuci, apuci gonosz és nem engedik ez vagy azt akarják tőle, hogy... A doki is erre gondol. Főleg mivel a félvér első dolga az volt, hogy belevesse magát a könyvekbe és a munkába. Persze lehet tévedni fog.*
-Én? Egy kisvároskából az egyik szigetről. De a tengeren hajóorvosként többet tanultam a világról. Az volt az élet. Azóta meg sodor a szél ahova akar. Most épp errefelé.
*Mert csak ideiglenes ez, hogy itt van. Ha a lányok ráunnak vagy történik valami akkor állhat majd tovább. Fel van rá készülve. A fogadóba érkezve a doki viselkedése nem változik. Megmarad a közvetlensége. Ha ez nem is az a hely ahol a félvér alá nyúl, még, de nem fogja játszani magát. A válaszra bólint.*
-Meg is beszéltük. Milyen bort? Sima, alma vagy ez a vadak vére?
19176. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2024-09-08 22:11:58
Üzenet elküldve: 2024-09-08 22:11:58
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 955
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 955
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Várt váratlan//
*Mindketten tudják, hogy mi lesz a vége, de miért is ne nyújthatná el, még a végén túl hamar unnak egymásra, már ha az lehetséges. Valójában csak szeret kicsit játszani, feszegetni a határokat és az sem utolsó szempont, ahogy ránéz a másik, amikor akarja. Kiélvezi és annál jobb lesz, amikor végre újra utat találnak egymáshoz. Ami rájuk nézve akármelyik félreeső bokorban is megtörténhet, ha azon a vékony kis határon, amin táncolni próbál átesik. Nem lenne meglepő.
Jobb viszont, hogy elhagyják a rezidenciát és a fürdőház gondolata is tetszik neki, miért is ne gondolnának egyre. Csak lehetőség egymásra. *
- Nézzük, estig még sok időnk van. *A mosoly persze sejtelmes, mintha nem lenne egyértelmű, hogy mire is kellene szánni azokat az órákat.
Azért a séta közben ő is kezd rendeződni, az utcán, még ha nem is szégyenlős fajta, viselkedni próbál. A kérdés viszont tetszik neki, szereti, ha valaki figyelmes és kihall dolgokat.*
- Tudod, a könyveim. *Mosolyodik el halványan, ez az első amit elárult magáról a Sellőben is, és ma is feljött már.* - Nem sokkal azelőtt érkeztem, hogy találkoztunk a Kikötőben. Nori-val töltöttem a legtöbbet, eléggé... lefoglalt. *Tudja jól, hogy neki Rien, de nem fogja így nevezni.* - A Sellőház után a Mágustoronyba kellett mennem. *A szavai pontosan úgy csengenek, mint akinek ahhoz a világon semmi kedve nem volt, és ez nem is lenne hazugság.* - Szóval tényleg kevés idő jutott arra, hogy igazán szétnézzek, amióta pedig a rezidencián vagyok nem sok más jutott a tervezésen és a munkán kívül.
*Emiatt is örül annyira ennek a jelenlétnek. A hétköznapok ugyan nem szürkék, de ez színez csak igazán.*
- Hm, érdekes egy hely, de még nincs sok tapasztalatom. Eljöttem, hogy ne kelljen nemesi levegőt szívnom, oda, ahol nincsenek. Jól sikerült.
*Nevet fel halkan, de inkább keserűen, arra gondolva, hogy hol kötött ki és hogy mindössze négyezer aranyért bárki magára aggathatja a címet. Ezt nem kezdi el fejtegetni, juthat még idő rá ha éppen nem máshogy vannak egymásban elmerülve.* - Te honnan jöttél? *Néz a másik zöldjeibe, még mielőtt beléphetnének a fogadóba. Őt is érdekli ám a másik, s bár mesélt már néhány dolgot, az még semmi.
A fogadó ismerős számára, de már rég lépte át a küszöböt. Arcára itt nem engedi azt a nagy vágyakozást, szeret hideg és tartózkodó lenni, de azért az elf csak kiolvashatja a valóságot a kékekből.*
- Bort, azt hiszem... de, azt akár a fürdőbe is magunkkal vihetjük. *Bár nem siet oda sem, valahogy jobb lenne kettesben lenni a másikkal. Persze elrablójánál az igazi döntés.*
A hozzászólás írója (Mai Faensa) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.09.08 22:13:28
*Mindketten tudják, hogy mi lesz a vége, de miért is ne nyújthatná el, még a végén túl hamar unnak egymásra, már ha az lehetséges. Valójában csak szeret kicsit játszani, feszegetni a határokat és az sem utolsó szempont, ahogy ránéz a másik, amikor akarja. Kiélvezi és annál jobb lesz, amikor végre újra utat találnak egymáshoz. Ami rájuk nézve akármelyik félreeső bokorban is megtörténhet, ha azon a vékony kis határon, amin táncolni próbál átesik. Nem lenne meglepő.
Jobb viszont, hogy elhagyják a rezidenciát és a fürdőház gondolata is tetszik neki, miért is ne gondolnának egyre. Csak lehetőség egymásra. *
- Nézzük, estig még sok időnk van. *A mosoly persze sejtelmes, mintha nem lenne egyértelmű, hogy mire is kellene szánni azokat az órákat.
Azért a séta közben ő is kezd rendeződni, az utcán, még ha nem is szégyenlős fajta, viselkedni próbál. A kérdés viszont tetszik neki, szereti, ha valaki figyelmes és kihall dolgokat.*
- Tudod, a könyveim. *Mosolyodik el halványan, ez az első amit elárult magáról a Sellőben is, és ma is feljött már.* - Nem sokkal azelőtt érkeztem, hogy találkoztunk a Kikötőben. Nori-val töltöttem a legtöbbet, eléggé... lefoglalt. *Tudja jól, hogy neki Rien, de nem fogja így nevezni.* - A Sellőház után a Mágustoronyba kellett mennem. *A szavai pontosan úgy csengenek, mint akinek ahhoz a világon semmi kedve nem volt, és ez nem is lenne hazugság.* - Szóval tényleg kevés idő jutott arra, hogy igazán szétnézzek, amióta pedig a rezidencián vagyok nem sok más jutott a tervezésen és a munkán kívül.
*Emiatt is örül annyira ennek a jelenlétnek. A hétköznapok ugyan nem szürkék, de ez színez csak igazán.*
- Hm, érdekes egy hely, de még nincs sok tapasztalatom. Eljöttem, hogy ne kelljen nemesi levegőt szívnom, oda, ahol nincsenek. Jól sikerült.
*Nevet fel halkan, de inkább keserűen, arra gondolva, hogy hol kötött ki és hogy mindössze négyezer aranyért bárki magára aggathatja a címet. Ezt nem kezdi el fejtegetni, juthat még idő rá ha éppen nem máshogy vannak egymásban elmerülve.* - Te honnan jöttél? *Néz a másik zöldjeibe, még mielőtt beléphetnének a fogadóba. Őt is érdekli ám a másik, s bár mesélt már néhány dolgot, az még semmi.
A fogadó ismerős számára, de már rég lépte át a küszöböt. Arcára itt nem engedi azt a nagy vágyakozást, szeret hideg és tartózkodó lenni, de azért az elf csak kiolvashatja a valóságot a kékekből.*
- Bort, azt hiszem... de, azt akár a fürdőbe is magunkkal vihetjük. *Bár nem siet oda sem, valahogy jobb lenne kettesben lenni a másikkal. Persze elrablójánál az igazi döntés.*
A hozzászólás írója (Mai Faensa) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.09.08 22:13:28
19175. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2024-09-08 21:19:55
Üzenet elküldve: 2024-09-08 21:19:55
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1505
OOC üzenetek: 247
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1505
OOC üzenetek: 247
Játékstílus: Megfontolt
//Várt váratlan//
*Nincs rosszabb, mint az önmegtartóztatás. A férfi ezt vallja és úgy néz ki jelen helyzetben mindketten így gondolják. Komoly tudósfőkhöz méltatlanul, mint két felhevült kamasz falják egymást minden pillanatban mikor van lehetőségük. És még nem is szégyellik magukat. A doki annyira nem, hogy ha rajta múlna akkor a rezidencia kertre néző ablakaival se törődve egyenesen nekidöntené a lányt egy fának egy olyan tevékenységhez, ami elég népszerű az elfek között. Csak sokan nő nélkül a fával oldják meg állítólag. A doki maradna a félvérnél. Aki viszont húzza még az időt. Nyújtja a pillanatot. Az elf pedig hagyja. Mindketten tudják mi lesz a vége mindig mikor egymást kínozzák ilyesmivel.*
-Akkor majd most szakítunk rá időt.
~Két kamaty között. Vagy közben.~
*A következő szavakon elmosolyodik.*
-Ez lett volna a következő kérdésem. Úgy gondoltam ha már helyben vagyunk akkor, azt is megnézhetnénk.
*Mindkettejük első gondolata arra irányul, hogy vetkőztethetnék le a másikat. Szörnyűek. A fogadóba menet mikor kicsit sikerült valóban lehiggadnia a férfinek akkor folytatja a beszélgetést.*
-Amúgy, hogyhogy nem volt időd drága? Mi foglalt le ennyire?
*Az ilyen elejtett információmorzsákat bizony fel kell venni. Lehet hasznos, de legrosszabb esetben is legalább látszódik belőle, hogy minden ezt akadályozó tényező ellenére figyel a lány szavaira is.*
-Egyébként mi a véleményed a városról? Lihanech-ben még nem jártam, de hallottam róla sokat. Eléggé másnak hangzott mint Arthenior.
*Míg ezeket és az egyéb feljövő témákat kitárgyalják valószínűleg át is jutnak a polgárnegyeden és a főtéren már ott is a pegazus. Ahhoz képest, hogy a doki eredetileg úgy tervezte, hogy a piac után majd ott még megáll egy pálinkára és megy a ligetbe eléggé megváltoztak a dolgok.*
~Bolondokháza.~
*Egy kicsit bosszantja az azóta megváltozott helyzet, de a jövőbeni kékvérű fenékrugdosásra kár lenne most gondolni. Most mikor egy csinos félvér van belé karolva akinek a fenekével izgalmasabb dolgokat lehetne tenni. Kinyitja neki az ajtót ezzel is előre engedve.*
-Mit innál? Vagy mihez lenne kedved?
*Nincs rosszabb, mint az önmegtartóztatás. A férfi ezt vallja és úgy néz ki jelen helyzetben mindketten így gondolják. Komoly tudósfőkhöz méltatlanul, mint két felhevült kamasz falják egymást minden pillanatban mikor van lehetőségük. És még nem is szégyellik magukat. A doki annyira nem, hogy ha rajta múlna akkor a rezidencia kertre néző ablakaival se törődve egyenesen nekidöntené a lányt egy fának egy olyan tevékenységhez, ami elég népszerű az elfek között. Csak sokan nő nélkül a fával oldják meg állítólag. A doki maradna a félvérnél. Aki viszont húzza még az időt. Nyújtja a pillanatot. Az elf pedig hagyja. Mindketten tudják mi lesz a vége mindig mikor egymást kínozzák ilyesmivel.*
-Akkor majd most szakítunk rá időt.
~Két kamaty között. Vagy közben.~
*A következő szavakon elmosolyodik.*
-Ez lett volna a következő kérdésem. Úgy gondoltam ha már helyben vagyunk akkor, azt is megnézhetnénk.
*Mindkettejük első gondolata arra irányul, hogy vetkőztethetnék le a másikat. Szörnyűek. A fogadóba menet mikor kicsit sikerült valóban lehiggadnia a férfinek akkor folytatja a beszélgetést.*
-Amúgy, hogyhogy nem volt időd drága? Mi foglalt le ennyire?
*Az ilyen elejtett információmorzsákat bizony fel kell venni. Lehet hasznos, de legrosszabb esetben is legalább látszódik belőle, hogy minden ezt akadályozó tényező ellenére figyel a lány szavaira is.*
-Egyébként mi a véleményed a városról? Lihanech-ben még nem jártam, de hallottam róla sokat. Eléggé másnak hangzott mint Arthenior.
*Míg ezeket és az egyéb feljövő témákat kitárgyalják valószínűleg át is jutnak a polgárnegyeden és a főtéren már ott is a pegazus. Ahhoz képest, hogy a doki eredetileg úgy tervezte, hogy a piac után majd ott még megáll egy pálinkára és megy a ligetbe eléggé megváltoztak a dolgok.*
~Bolondokháza.~
*Egy kicsit bosszantja az azóta megváltozott helyzet, de a jövőbeni kékvérű fenékrugdosásra kár lenne most gondolni. Most mikor egy csinos félvér van belé karolva akinek a fenekével izgalmasabb dolgokat lehetne tenni. Kinyitja neki az ajtót ezzel is előre engedve.*
-Mit innál? Vagy mihez lenne kedved?
19174. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2024-09-08 19:38:17
Üzenet elküldve: 2024-09-08 19:38:17
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 391
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 391
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Fehér csönd//
*A kulcs halkan csörrenve ér földet a lába előtt. Nem is nyúlt érte, hogy elkapja, mert nem számított rá, hogy érkezik. Hosszú másodpercekig bámulja azt a földön, míg végül lehajol érte, hogy felvegye. Addigra a páros már messze jár, ő pedig azon kezd gondolkozni, hogy mekkora baromságot csinált már megint. Minek provokálta a nőt? Minek keresi a bajt mindig? Ő már majdnem el is felejtette az elfet, de most mégis itt volt. Itt volt, és őt kereste. A miatta érzett félelme is majdnem megszűnt már, de most újraéledt. Remek. Csodálatos.
Sietős léptekkel indul a Pegazus fogadó irányába, belép, és rögtön az emelet felé veszi az irányt, de most először nem a saját szobájába megy be. Azt a szobát nézi meg, aminek a kulcsát kis túlzással az előbb vágták hozzá odakint. Óvatosan nyit be a halkan nyikorgó ajtón, körbenéz, de semmi különöset nem lát. Az ágy még pontosan úgy van megvetve, ahogy azt a dolgozók szokták, mikor előkészítik a szobákat a vendégeknek, mintha nem is használta volna azt senki. Megnézi az asztalt, az éjjeliszekrényt, a fiókokat, még az ablakot is, de semmi. Mind üres. Semmi olyan nincs itt, ami egy kicsit is hasznos lehetne, vagy megnyugtathatná arról, hogy az aranyszemű esetleg mégsem őt kereste, hanem azzal a fura fickóval volt dolga a városban. Az is ki lehetett? Rejtély.
Gondosan visszazárja a szobát, majd a folyosó végén elhelyezkedő saját lakrészébe vonul át, paranoiásan bezárja maga mögött az ajtót, ledobja magát a székre, és levelet kezd írni. A levél természetesen Orthus Morthimer-nek szól, melyben tudatja, hogy visszatért a kikötőből, és szeretne beszélni vele az ott történtekről. Hogy neki az igazat mondja-e majd, azt még maga sem tudja. Mindenesetre a levélhez hozzáteszi, hogy szerinte nem maradhat már sokáig a Pegazusban. Ez a mondat persze a kereskedőt arra engedheti következtetni, hogy csak próbálja beédesgetni magát a Morthimer házba, de ennél sokkal többről van szó.
Miután a levelet aláírta és megcímezte, fogja azt és az idegen szoba kulcsát, lemegy a fogadóba, és mindkettőt átadja a pultosnak. Ő tudni fogja, hogy a levelet kinek kell adnia, arról pedig nem mond semmit, hogy a másik szoba kulcsa hogyan került hozzá.*
- Jó éjszakát! *Mond csupán ennyit, hátat fordít a férfinek, és visszamegy az emeletre, ismét gondosan bezárja a szobája ajtaját, és most az ablakot is. Aztán levetkőzik, megmosakszik, majd ágyba bújik, de nem jön álom a szemére. Ahhoz túlságosan is fél megint, hogy el tudjon aludni…*
*A kulcs halkan csörrenve ér földet a lába előtt. Nem is nyúlt érte, hogy elkapja, mert nem számított rá, hogy érkezik. Hosszú másodpercekig bámulja azt a földön, míg végül lehajol érte, hogy felvegye. Addigra a páros már messze jár, ő pedig azon kezd gondolkozni, hogy mekkora baromságot csinált már megint. Minek provokálta a nőt? Minek keresi a bajt mindig? Ő már majdnem el is felejtette az elfet, de most mégis itt volt. Itt volt, és őt kereste. A miatta érzett félelme is majdnem megszűnt már, de most újraéledt. Remek. Csodálatos.
Sietős léptekkel indul a Pegazus fogadó irányába, belép, és rögtön az emelet felé veszi az irányt, de most először nem a saját szobájába megy be. Azt a szobát nézi meg, aminek a kulcsát kis túlzással az előbb vágták hozzá odakint. Óvatosan nyit be a halkan nyikorgó ajtón, körbenéz, de semmi különöset nem lát. Az ágy még pontosan úgy van megvetve, ahogy azt a dolgozók szokták, mikor előkészítik a szobákat a vendégeknek, mintha nem is használta volna azt senki. Megnézi az asztalt, az éjjeliszekrényt, a fiókokat, még az ablakot is, de semmi. Mind üres. Semmi olyan nincs itt, ami egy kicsit is hasznos lehetne, vagy megnyugtathatná arról, hogy az aranyszemű esetleg mégsem őt kereste, hanem azzal a fura fickóval volt dolga a városban. Az is ki lehetett? Rejtély.
Gondosan visszazárja a szobát, majd a folyosó végén elhelyezkedő saját lakrészébe vonul át, paranoiásan bezárja maga mögött az ajtót, ledobja magát a székre, és levelet kezd írni. A levél természetesen Orthus Morthimer-nek szól, melyben tudatja, hogy visszatért a kikötőből, és szeretne beszélni vele az ott történtekről. Hogy neki az igazat mondja-e majd, azt még maga sem tudja. Mindenesetre a levélhez hozzáteszi, hogy szerinte nem maradhat már sokáig a Pegazusban. Ez a mondat persze a kereskedőt arra engedheti következtetni, hogy csak próbálja beédesgetni magát a Morthimer házba, de ennél sokkal többről van szó.
Miután a levelet aláírta és megcímezte, fogja azt és az idegen szoba kulcsát, lemegy a fogadóba, és mindkettőt átadja a pultosnak. Ő tudni fogja, hogy a levelet kinek kell adnia, arról pedig nem mond semmit, hogy a másik szoba kulcsa hogyan került hozzá.*
- Jó éjszakát! *Mond csupán ennyit, hátat fordít a férfinek, és visszamegy az emeletre, ismét gondosan bezárja a szobája ajtaját, és most az ablakot is. Aztán levetkőzik, megmosakszik, majd ágyba bújik, de nem jön álom a szemére. Ahhoz túlságosan is fél megint, hogy el tudjon aludni…*
19173. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2024-09-02 18:59:54
Üzenet elküldve: 2024-09-02 18:59:54
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 396
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 396
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Fehér csönd//
*Kellett az az ütközés. Szinte semmi nem volt, de épp abban a vállában szaladt végig villámként az elfeledett fájdalom, amelyiket az a szőke is érte. Hogy józanító lett volna, az nem fedné a valóságot, mert kavarogni kezd körülötte a levegő, a világ. Más módon hatott, valahogy úgy, mint egy pofon. Nem a félvér szavai azok, amik előbb elérték, hanem az ütközés. Bűntudat nem ébredne, nem ismeri. Ha valamit jó, hogy megtanult, az az, hogy ezt nélkülözni tudja. Magányra nem feltétlenül vágyik, ez már kiderült számára, nem ő akarja elküldeni a másikat, aki a nyomába szegődött, aki beéri, akit amúgy is marasztalna, mégis megy előle, ha nem is menekül. De itt nem jó, hiába a fáradtság, levegő kell. De nem olyan levegő, amit azok szívnak, akiknek olyan fene jókedvük van. Már este van, talán a túloldalon sem lézengenek, talán a téren tud egy mélyebbet venni, mert mintha most elzáródott volna az útja. Terhes a hely, a város, a saját gondolatai. Terhes, hogy olyan ostoba, hogy a másikra haragszik, aki jött, mert hívta. Ennyinek kellene elégnek lennie, nem akarhat túl sokat abból, amit nem is ismer, de valamiért fel akarja fedezni. Kavarog minden, megállíthatatlanul. Kikérte volna magának a kunyhónál, ha hallja Kyr gondolatait, miszerint unatkozik. Meglettek volna rá a megfelelő szavai. De valójában igaz lehet. Nem kapta még hazugságon. Nem úgy, mint magát. Nem tud jót, nem tud semlegest sem feltételezni, mert egyet ismer, az aljasságot és most, hogy nélkülözné, visszatalál hozzá, megtalálja magának, másban feltételezve. Levegő kell. A léptek megváltoznak, amint kinyitja azt a hátsó ajtót, amit olyan nagy kedvvel lépett át nem is olyan régen. A tartása is nélkülözi, hogy mintha keresni akarná a bajt. Tudna még őrjöngeni, támadni, ordítana ha kell. De nem vezet sehová. A ködön át is érzi, hogy nem veszítheti el így a hidegvérét, még ha szét is feszíti a tombolni vágyás. Talán hozzájárul, hogy minden szemet a hátában érez, ahogy a pult felé igyekszik. Nem mintha érdekelné, ki mit gondol, de az érdekli, hogy ő mit gondol saját magáról. Próbálja elernyeszteni az összeszorított fogait. Muszáj lesz, mert a pultoshoz intézi a szavait, miszerint majd visszajön, pedig még csak nem is biztos, hogy várni kell. Talán jobb ötlet visszamenni a kikötőbe, legyen bármilyen messze. De nyitva hagyja a lehetőségét annak is, hogy a fogadóban alszik. Mindegy, csak jusson levegőhöz. Nem mozog gyorsan, de határozott, ahogy elkapja az asztalról a mozsarat, és magához szorítva lép ki a fogadó elé. Csak néhány lépés előre, mintha mindegyikkel közelebb jutna ahhoz, hogy ismét megtelhessen a tüdeje. Nem tudja, mit kéne mondani, talán semmit. Mégis várja, hogy beérje a félvér, aki aludni küldte, aki valószínű most sem mondana mást, ha egyáltalán még érdekli. Nem hazudik, csak azt mondja, amit először gondol. Amit éppen.*
- Csak kell egy kis levegő, azok nélkül. *Biccent alig láthatóan az ajtó irányába.* - Menj, megleszek.
*Csak ne forogna minden. Pedig vajmi kevés ital volt ez. Ha egyáltalán ez annak köszönhető. De nem tart itt olyat, aki nem akar itt lenni. Ma már nem akar ezzel elszámolni. Semmivel. Csak levegő kell.*
*Kellett az az ütközés. Szinte semmi nem volt, de épp abban a vállában szaladt végig villámként az elfeledett fájdalom, amelyiket az a szőke is érte. Hogy józanító lett volna, az nem fedné a valóságot, mert kavarogni kezd körülötte a levegő, a világ. Más módon hatott, valahogy úgy, mint egy pofon. Nem a félvér szavai azok, amik előbb elérték, hanem az ütközés. Bűntudat nem ébredne, nem ismeri. Ha valamit jó, hogy megtanult, az az, hogy ezt nélkülözni tudja. Magányra nem feltétlenül vágyik, ez már kiderült számára, nem ő akarja elküldeni a másikat, aki a nyomába szegődött, aki beéri, akit amúgy is marasztalna, mégis megy előle, ha nem is menekül. De itt nem jó, hiába a fáradtság, levegő kell. De nem olyan levegő, amit azok szívnak, akiknek olyan fene jókedvük van. Már este van, talán a túloldalon sem lézengenek, talán a téren tud egy mélyebbet venni, mert mintha most elzáródott volna az útja. Terhes a hely, a város, a saját gondolatai. Terhes, hogy olyan ostoba, hogy a másikra haragszik, aki jött, mert hívta. Ennyinek kellene elégnek lennie, nem akarhat túl sokat abból, amit nem is ismer, de valamiért fel akarja fedezni. Kavarog minden, megállíthatatlanul. Kikérte volna magának a kunyhónál, ha hallja Kyr gondolatait, miszerint unatkozik. Meglettek volna rá a megfelelő szavai. De valójában igaz lehet. Nem kapta még hazugságon. Nem úgy, mint magát. Nem tud jót, nem tud semlegest sem feltételezni, mert egyet ismer, az aljasságot és most, hogy nélkülözné, visszatalál hozzá, megtalálja magának, másban feltételezve. Levegő kell. A léptek megváltoznak, amint kinyitja azt a hátsó ajtót, amit olyan nagy kedvvel lépett át nem is olyan régen. A tartása is nélkülözi, hogy mintha keresni akarná a bajt. Tudna még őrjöngeni, támadni, ordítana ha kell. De nem vezet sehová. A ködön át is érzi, hogy nem veszítheti el így a hidegvérét, még ha szét is feszíti a tombolni vágyás. Talán hozzájárul, hogy minden szemet a hátában érez, ahogy a pult felé igyekszik. Nem mintha érdekelné, ki mit gondol, de az érdekli, hogy ő mit gondol saját magáról. Próbálja elernyeszteni az összeszorított fogait. Muszáj lesz, mert a pultoshoz intézi a szavait, miszerint majd visszajön, pedig még csak nem is biztos, hogy várni kell. Talán jobb ötlet visszamenni a kikötőbe, legyen bármilyen messze. De nyitva hagyja a lehetőségét annak is, hogy a fogadóban alszik. Mindegy, csak jusson levegőhöz. Nem mozog gyorsan, de határozott, ahogy elkapja az asztalról a mozsarat, és magához szorítva lép ki a fogadó elé. Csak néhány lépés előre, mintha mindegyikkel közelebb jutna ahhoz, hogy ismét megtelhessen a tüdeje. Nem tudja, mit kéne mondani, talán semmit. Mégis várja, hogy beérje a félvér, aki aludni küldte, aki valószínű most sem mondana mást, ha egyáltalán még érdekli. Nem hazudik, csak azt mondja, amit először gondol. Amit éppen.*
- Csak kell egy kis levegő, azok nélkül. *Biccent alig láthatóan az ajtó irányába.* - Menj, megleszek.
*Csak ne forogna minden. Pedig vajmi kevés ital volt ez. Ha egyáltalán ez annak köszönhető. De nem tart itt olyat, aki nem akar itt lenni. Ma már nem akar ezzel elszámolni. Semmivel. Csak levegő kell.*
19172. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2024-09-02 17:46:00
Üzenet elküldve: 2024-09-02 17:46:00
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
//Fehér csönd//
//Holdudvar//
*Nem érti. Mikor mondhatta, hogy marad. Mivel utalhatott arra, hogy marad. Mit érthetett félre a nő, hogy azt gondolta, marad..? Hiába gondolkozik; el is feledi inkább. Nem érdekli. A helyzet adott, bármit is tett, mondott, vagy mutatott kifele, ami félrevezető lehetett, a múltat megváltoztatni nem tudja. Ha tudná, nem itt lenne. Messze nem itt, nem ennek a koszlott fogadónak az udvarán, nem is ebben a városban, még csak a környékén sem, nem egy vadászviskóban a földek széli erdőben, mint egy nincstelen, soha egészen be nem fogadott, idegen.. Az egyetlen, amit tehet, hogy a jelenben olyan döntést hoz, azt teszi, amit helyesnek ítél. Az pedig nyilvánvalóvá tenni a hosszúéletű számára is, most, hogy nem marad itt. Ha eddig félre is értették, ideje tisztába tenni a dolgot. A szigorú elhatározás, ami a gondolatait uralja szilárdítja kővé a vonásait is a holdak halvány fénye alatt.
Nem állja a másik tekintetét, mert hangosabban röhögnek fel mögötte. Nem azért fordítja rá hátra az arcát, mert érdekesebb lenne, mint az elf, de több ismeretlent rejthetnek az idegenek a háta mögött mint az az egy vele szemben. Az egyik irányból számít a támadásra, a másikból kevésbé, de onnan sem érné már soha meglepetésként. Régen tanult lecke. Ezért nem is rezdül, ahogy visszafordulva látja, hogy a nő közelebb lép hozzá. Ha kényelmetlen is a hirtelen-közel, amit ezzel okoz az elf, nem látszik az egykedvű arcon, amivel lepillant rá. A feltett kérdésen ebből a közelségből érzi a bor ízét. Mozdulatlan a tekintet, amivel válaszol:*
- Mert hívtál.
*Lehet ezt csűrni.. De talán a nő is belátja, hogy nem érdemes. Ha hűvösek is a szavak, ezúttal sem hazugok. A másik földön hagyott poharáért nyúl, ahogy az elmegy mellette, a bejárat felé indulva. Ha lenne még ital a kupa alján, azt egyetlen mozdulattal fröccsentené ki a fűre. Gyűlöli, az alkoholt, a szagát.. A léptei mégis nyugodtak maradnak, csak hosszabbak a szokásosnál, hogy utolérje a nőt, bár szinte azonnal indul utána, ahogy felvette a poharát és bármit, amit még az ott hagyott volna maga után a padon. De az elnyújtott lépések sem érik időben a mozdulatot, amivel a hosszúéletű az egyik idegennek ütközik. Hogyha annak lenne is szava rá, az már lehet nem az elfet magát, hanem a nyomába lépő félvért érné, de szavakkal vagy azok híján is csak egy hideg, józan pillantás, amivel felméri, hogy nem esett-e nagyobb baja a korábban röhögcsélőnek. Az nem érdekli, ha el is esett, meg is botlott; a nő után fordul a tekintete. Csak a pohár körül lesznek fehérebbek a bőr alatt az ízületek, ahogy felzárkózik mögé.*
//Holdudvar//
*Nem érti. Mikor mondhatta, hogy marad. Mivel utalhatott arra, hogy marad. Mit érthetett félre a nő, hogy azt gondolta, marad..? Hiába gondolkozik; el is feledi inkább. Nem érdekli. A helyzet adott, bármit is tett, mondott, vagy mutatott kifele, ami félrevezető lehetett, a múltat megváltoztatni nem tudja. Ha tudná, nem itt lenne. Messze nem itt, nem ennek a koszlott fogadónak az udvarán, nem is ebben a városban, még csak a környékén sem, nem egy vadászviskóban a földek széli erdőben, mint egy nincstelen, soha egészen be nem fogadott, idegen.. Az egyetlen, amit tehet, hogy a jelenben olyan döntést hoz, azt teszi, amit helyesnek ítél. Az pedig nyilvánvalóvá tenni a hosszúéletű számára is, most, hogy nem marad itt. Ha eddig félre is értették, ideje tisztába tenni a dolgot. A szigorú elhatározás, ami a gondolatait uralja szilárdítja kővé a vonásait is a holdak halvány fénye alatt.
Nem állja a másik tekintetét, mert hangosabban röhögnek fel mögötte. Nem azért fordítja rá hátra az arcát, mert érdekesebb lenne, mint az elf, de több ismeretlent rejthetnek az idegenek a háta mögött mint az az egy vele szemben. Az egyik irányból számít a támadásra, a másikból kevésbé, de onnan sem érné már soha meglepetésként. Régen tanult lecke. Ezért nem is rezdül, ahogy visszafordulva látja, hogy a nő közelebb lép hozzá. Ha kényelmetlen is a hirtelen-közel, amit ezzel okoz az elf, nem látszik az egykedvű arcon, amivel lepillant rá. A feltett kérdésen ebből a közelségből érzi a bor ízét. Mozdulatlan a tekintet, amivel válaszol:*
- Mert hívtál.
*Lehet ezt csűrni.. De talán a nő is belátja, hogy nem érdemes. Ha hűvösek is a szavak, ezúttal sem hazugok. A másik földön hagyott poharáért nyúl, ahogy az elmegy mellette, a bejárat felé indulva. Ha lenne még ital a kupa alján, azt egyetlen mozdulattal fröccsentené ki a fűre. Gyűlöli, az alkoholt, a szagát.. A léptei mégis nyugodtak maradnak, csak hosszabbak a szokásosnál, hogy utolérje a nőt, bár szinte azonnal indul utána, ahogy felvette a poharát és bármit, amit még az ott hagyott volna maga után a padon. De az elnyújtott lépések sem érik időben a mozdulatot, amivel a hosszúéletű az egyik idegennek ütközik. Hogyha annak lenne is szava rá, az már lehet nem az elfet magát, hanem a nyomába lépő félvért érné, de szavakkal vagy azok híján is csak egy hideg, józan pillantás, amivel felméri, hogy nem esett-e nagyobb baja a korábban röhögcsélőnek. Az nem érdekli, ha el is esett, meg is botlott; a nő után fordul a tekintete. Csak a pohár körül lesznek fehérebbek a bőr alatt az ízületek, ahogy felzárkózik mögé.*
19171. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2024-09-02 16:30:41
Üzenet elküldve: 2024-09-02 16:30:41
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 396
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 396
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Fehér csönd//
//Holdudvar//
*Nem érti. A hangos nevetés nem hagyja, hogy a gondolatait összefűzze, hogy a teljesen nyilvánvalót befogadja. Meg kell erőltetnie magát. Valami félrement. Nem maguk a szavak, amik félreértésre adtak okot, az a legkevesebb. Volt már ilyen, még ha nem is mindről tud. Olyan csúszott el, ami amúgy sem volt soha a helyén. Nincsen rendjén az, hogy valaki mellette van. Nincsen rendjén az sem, hogy ő van valaki mellett. Mindvégig egyedül oldott meg mindent, s soha nem kellett hozzá egy félvér sem, aki elkíséri a piacra, aki viszi a mozsarát. Soha nem kellett senki, aki befogadja az eső elől, ő pedig végképp nem akart kelleni ahhoz, hogy egy sérült láb gazdáját az életterébe hívjon. Senki nem törődött vele, ő meg mással pláne. Most mégis visszhangzanak a szavak. Mind. Egymás után, sorban, azzal a jelentéssel, ami. Mégsem érti. Nem ostoba, a szavak jelentésével elbír, annak minden mellékzöngéjével már kevésbé. Akkor mit keres itt? Miért kellett addig jönnie, hogy utána a megmagyarázhatatlant hagyja maga után? Nincsen értelme. Egyetlen lépésének sincs semmi, de semmi értelme, annak lett volna csupán, ha azonnal elküldi, amikor a lánytól megszabadultak. Az tiszta játék, az egyértelmű. Felegyenesedik. Először nem néz a félvérre. A szavak csengenek a fülekben, élesen, fájdalmasan, s aztán amikor a hang elmúlik, keresi a forrását. A sötétre festett földet bámulja, majd lassan emeli fel az aranyakat, egészen belemélyesztve a szürkékbe, amik sosem tudják jókor állni a tekintetet. Mert amikor kellene elfordul róla.
Nem tudja megnevezni az egészet, még mindig nem. Idegesíti a hangzavar, szorít a mellkasa, és annyira, de annyira szeretné azt a szobor ábrázatot, ami a másiké, amivel olyan jól él, és amivel Ril is olyan jól létezik, ha nincs amaz a közelében. De már nem a meg nem értés csillan benne, nyoma sincs. Talán csak a csalódás, hogy magában, vagy a félelfben, ki tudja? Egészen közel lép hozzá, annyira, amennyire közel alig volt még, amikor nem kellett összedolgozni. Hátrálhat is, akkor is tenni fog egy lépést. Be akarja szívni a vonásokat, amik mindent szétkuszáltak és azt, ami fogja magát és mindennek ellenére itt hagyja. Mint mindenki. Ha valami, ennek az érzete ül ki rá. Ezért nem kell érezni. Ezt minek? *
- Minek jöttél el egyáltalán?
*Meg sem tudná magyarázni, ezt az egészet, csak elönti. Azok meg még mindig röhögnek. Olyan végtelenül egyszerű kérdés, mégis, ha válaszolni tudna rá a másik, ha csak magában is, legalább egyikőjüknek lenne tiszta képe. Végül a bejárat felé fordul, mit érdekli őt, hogy mellette haladnak el azok. Túl jó kedvük van. Éppen tökéletes alkalom, hogy egészen véletlenül félrelökje vállával az egyik idegent, és még ő legyen felháborodva, amit az aranyak hűen jeleznek. Nem is intéz felé szavakat senki. Egy valakinek kéne, az is elküldi. Aludni. *
//Holdudvar//
*Nem érti. A hangos nevetés nem hagyja, hogy a gondolatait összefűzze, hogy a teljesen nyilvánvalót befogadja. Meg kell erőltetnie magát. Valami félrement. Nem maguk a szavak, amik félreértésre adtak okot, az a legkevesebb. Volt már ilyen, még ha nem is mindről tud. Olyan csúszott el, ami amúgy sem volt soha a helyén. Nincsen rendjén az, hogy valaki mellette van. Nincsen rendjén az sem, hogy ő van valaki mellett. Mindvégig egyedül oldott meg mindent, s soha nem kellett hozzá egy félvér sem, aki elkíséri a piacra, aki viszi a mozsarát. Soha nem kellett senki, aki befogadja az eső elől, ő pedig végképp nem akart kelleni ahhoz, hogy egy sérült láb gazdáját az életterébe hívjon. Senki nem törődött vele, ő meg mással pláne. Most mégis visszhangzanak a szavak. Mind. Egymás után, sorban, azzal a jelentéssel, ami. Mégsem érti. Nem ostoba, a szavak jelentésével elbír, annak minden mellékzöngéjével már kevésbé. Akkor mit keres itt? Miért kellett addig jönnie, hogy utána a megmagyarázhatatlant hagyja maga után? Nincsen értelme. Egyetlen lépésének sincs semmi, de semmi értelme, annak lett volna csupán, ha azonnal elküldi, amikor a lánytól megszabadultak. Az tiszta játék, az egyértelmű. Felegyenesedik. Először nem néz a félvérre. A szavak csengenek a fülekben, élesen, fájdalmasan, s aztán amikor a hang elmúlik, keresi a forrását. A sötétre festett földet bámulja, majd lassan emeli fel az aranyakat, egészen belemélyesztve a szürkékbe, amik sosem tudják jókor állni a tekintetet. Mert amikor kellene elfordul róla.
Nem tudja megnevezni az egészet, még mindig nem. Idegesíti a hangzavar, szorít a mellkasa, és annyira, de annyira szeretné azt a szobor ábrázatot, ami a másiké, amivel olyan jól él, és amivel Ril is olyan jól létezik, ha nincs amaz a közelében. De már nem a meg nem értés csillan benne, nyoma sincs. Talán csak a csalódás, hogy magában, vagy a félelfben, ki tudja? Egészen közel lép hozzá, annyira, amennyire közel alig volt még, amikor nem kellett összedolgozni. Hátrálhat is, akkor is tenni fog egy lépést. Be akarja szívni a vonásokat, amik mindent szétkuszáltak és azt, ami fogja magát és mindennek ellenére itt hagyja. Mint mindenki. Ha valami, ennek az érzete ül ki rá. Ezért nem kell érezni. Ezt minek? *
- Minek jöttél el egyáltalán?
*Meg sem tudná magyarázni, ezt az egészet, csak elönti. Azok meg még mindig röhögnek. Olyan végtelenül egyszerű kérdés, mégis, ha válaszolni tudna rá a másik, ha csak magában is, legalább egyikőjüknek lenne tiszta képe. Végül a bejárat felé fordul, mit érdekli őt, hogy mellette haladnak el azok. Túl jó kedvük van. Éppen tökéletes alkalom, hogy egészen véletlenül félrelökje vállával az egyik idegent, és még ő legyen felháborodva, amit az aranyak hűen jeleznek. Nem is intéz felé szavakat senki. Egy valakinek kéne, az is elküldi. Aludni. *
19170. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2024-09-02 12:50:51
Üzenet elküldve: 2024-09-02 12:50:51
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
//Fehér csönd//
//Holdudvar//
*Szívesebben maradna itt, a fűben fekve. Csend van, ha nem is álmos, ha hűvös is lesz, s idővel nyirkosodni is kezd majd is a talaj, most még kényelmes. A sötét, a levelek sistergése, a friss levegő, a csillagok halvány fénye az egész nap zaja és nyüzsgése után. Talán még annál is szívesebben feküdne itt tovább, hogy hazamenjen. De az, hogy a fogadóban maradjon éjszakára, az fel sem merül benne. Nem is kért szobát sem. Hogy az elf miből gondolhatta, hogy így lesz, nem biztos benne. Hogy mit értett félre. Hogy mikor mondott volna egyáltalán ilyesmit.. A pad mellé lépve nézi a másikat. A szavai végeztével felé forduló arany szemekben azonban nem azt látja, amire számítana; idegennek tűnik bennük a meg nem értés. Nem szól azonban érte. Nyugodtan marad a helyén, a pad mellett állva, amíg a nő felül rajta. Hogy mögötte közben nevetgélnek, akik kijöttek, csak futólag fordítja az idegenek felé a szürkéket. Nem figyel rá, mit beszélnek, nem is biztos, hogy értené őket, de így nem tudja, min mulatnak annyira. Amíg nem rajtuk, addig nem érdekli, legfeljebb csak zavarja a jelenlétük. De tudja, hogy nyilvános helyen vannak, így még csak nem is lenne jogos a haragja. A hosszúéletű kérdésére viszont már vissza is fordul az arca annak alakja felé. Mostanra felült a padon. De a szavai csak ugyanazt erősítik meg a félvérben, amit már a korábbi tekintet is sejtetett. Félreértették egymást. Csak tudná mikor..*
- Nem.
*Akaratlanul is összébb vonja a szemöldökét, ahogy válaszol. Kutat az emlékei között, de nem találja, mikor mondhatott olyasmit, amiből a másik ezt feltételezte egyáltalán. Mert sosem tervezett maradni. Ha a tejét meg is itta, és meg is várta, amíg a nő eszik, az is csak azért volt, mert az elf azt mondta utálja ezt a helyet, haza akarna menni, s ezt meg is érti. Talán csak megsajnálta. Nem keres azonban okokat magának. Nem marad, ennek pontosan olyan világosnak kellene lennie a hosszúéletű számára, mint a férfinek. Ahogyan annak is, hogy neki viszont aludnia kell valahol, és ha a kikötőig nem jut el, akkor meg kell elégednie a fogadó ágyaival. Reggelig.*
- Visszamegyek Vadászlakba.
*Teszi még hozzá ugyanolyan rezzenéstelenül, mint szokása, ezúttal már inkább csak azért, hogy biztosan eljusson a másik hegyes füleibe az információ. A kertbe kijjebb lépő alakok közeledő röhögését hallgatja, a nő feléjük villanó szemeit figyeli, de maga már nem fordul hátra feléjük. Szorosabbra húzza a kezében tartott tegez szíját.*
- Menjünk. *A fejével int csak a fogadó ajtaja felé. A kövezett út a két idegen mellett vezet vissza az ivóba.* - Bekísérlek.
//Holdudvar//
*Szívesebben maradna itt, a fűben fekve. Csend van, ha nem is álmos, ha hűvös is lesz, s idővel nyirkosodni is kezd majd is a talaj, most még kényelmes. A sötét, a levelek sistergése, a friss levegő, a csillagok halvány fénye az egész nap zaja és nyüzsgése után. Talán még annál is szívesebben feküdne itt tovább, hogy hazamenjen. De az, hogy a fogadóban maradjon éjszakára, az fel sem merül benne. Nem is kért szobát sem. Hogy az elf miből gondolhatta, hogy így lesz, nem biztos benne. Hogy mit értett félre. Hogy mikor mondott volna egyáltalán ilyesmit.. A pad mellé lépve nézi a másikat. A szavai végeztével felé forduló arany szemekben azonban nem azt látja, amire számítana; idegennek tűnik bennük a meg nem értés. Nem szól azonban érte. Nyugodtan marad a helyén, a pad mellett állva, amíg a nő felül rajta. Hogy mögötte közben nevetgélnek, akik kijöttek, csak futólag fordítja az idegenek felé a szürkéket. Nem figyel rá, mit beszélnek, nem is biztos, hogy értené őket, de így nem tudja, min mulatnak annyira. Amíg nem rajtuk, addig nem érdekli, legfeljebb csak zavarja a jelenlétük. De tudja, hogy nyilvános helyen vannak, így még csak nem is lenne jogos a haragja. A hosszúéletű kérdésére viszont már vissza is fordul az arca annak alakja felé. Mostanra felült a padon. De a szavai csak ugyanazt erősítik meg a félvérben, amit már a korábbi tekintet is sejtetett. Félreértették egymást. Csak tudná mikor..*
- Nem.
*Akaratlanul is összébb vonja a szemöldökét, ahogy válaszol. Kutat az emlékei között, de nem találja, mikor mondhatott olyasmit, amiből a másik ezt feltételezte egyáltalán. Mert sosem tervezett maradni. Ha a tejét meg is itta, és meg is várta, amíg a nő eszik, az is csak azért volt, mert az elf azt mondta utálja ezt a helyet, haza akarna menni, s ezt meg is érti. Talán csak megsajnálta. Nem keres azonban okokat magának. Nem marad, ennek pontosan olyan világosnak kellene lennie a hosszúéletű számára, mint a férfinek. Ahogyan annak is, hogy neki viszont aludnia kell valahol, és ha a kikötőig nem jut el, akkor meg kell elégednie a fogadó ágyaival. Reggelig.*
- Visszamegyek Vadászlakba.
*Teszi még hozzá ugyanolyan rezzenéstelenül, mint szokása, ezúttal már inkább csak azért, hogy biztosan eljusson a másik hegyes füleibe az információ. A kertbe kijjebb lépő alakok közeledő röhögését hallgatja, a nő feléjük villanó szemeit figyeli, de maga már nem fordul hátra feléjük. Szorosabbra húzza a kezében tartott tegez szíját.*
- Menjünk. *A fejével int csak a fogadó ajtaja felé. A kövezett út a két idegen mellett vezet vissza az ivóba.* - Bekísérlek.
19169. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2024-09-01 21:27:17
Üzenet elküldve: 2024-09-01 21:27:17
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 396
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 396
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Fehér csönd//
//Holdudvar//
*Mindig meg kell törni, ha valami jó. Ha nem saját maga teszi meg, akkor Kyr. Ha ő sem, akkor az idegenek. Mintha nem járna hosszabb távon, hiába is kívánta volna a hullócsillagtól... mit is várjon az, aki mástól nem csak nyugalmat vett el, hanem mindent? Milyen távoli... nem csak a reggel van fényévnyire, nem csak az agonizáló kislány, a düh, a piac. Az is végtelenbe veszik, amikor tudta mellőzni a gondolatokat, s csak telt az idő, belső hangok nélkül. Nem kellett átvészelni, mert nem rótt terhet rá semmi. Nem zaklatta fel mások esetleges rosszallása, a vonások puszta sorvezetők voltak, és nem akadályozták meg abban, hogy normálisan vegye a levegőt, akkor sem, ha lekerült az ing. Milyen könnyed volt. De abban a könnyű létben nem volt meg a szép sem. Az, ami most a feje fölött van, ami az aranyakba ezüst pontokat fest, amit úgy tud vizsgálni, mintha új lenne. Utoljára akkor érzett valamit, amikor feleszmélt rá, hogy nem kell. Nem tudja kinek, de annak biztos nem kellett. Az évek elteltek a világ legnagyobb sötétségében, amiben sem fény nincs, sem pedig hang, mégis megtalálta benne azt, ami tovább mélyítette a színét, csakhogy nem zavarta a látásban.
Most pedig a sötét égbolt a maga holdfényével, nem mélyül, színt kapott. Csakhogy megint vége. És nem várja még a gondolattalanság sem. A rátörő morcosság egy meg nem élt gyermekiség egésze. Hogy zavarják. Hogy érzi, hogy nem maradhat, ahol akar. Sosem maradhat. Akkor minek a fény? Nincsenek rá szavai, csak a molyt simítja végig a karján, amiről még csak fogalma sincs miért karcolta oda, és azt sem, hogy most miért tapintja. A félvér már a látóterében, s a szavai cseppet sem zengenek jobban, mint ahogy mögötte nevetnek az idegenek.
Több minden fut át. Igen, akar aludni, de majd azt ő eldönti, hogy mikor. Nem tenne másként, kijöttek mások, nem időzött volna velük. Indult volna. Magától. Annak pedig meg kell mondani, hogy menjen fel, mint, ahogy a piacon is egy mozdulattal lökte ki abból, amit tenni akar. Mit érdekli? Talán fáradt a félvér is. Az jó, azt érti. A megfogalmazás jut csak el későn hozzá, talán a bor sem segít annak gyors ütemű feldolgozásában, de részegnek így sem mondható. Fejét fordítja a másik felé, tekintetéből látható, hogy nem egészen ért valamit. Felül, nem inog meg, nincsenek látható jelei az üres poháron kívül annak, ami azért megviselte fáradt szervezetét. *
- Miért, te nem jössz?
*Úgy marad. De nem akar, fel kell állni, de az most mintha szembesítené valamivel, amit nem akar hallani. Nem mintha egyetlen póz segítene betömni az amúgy is igen jó füleit. Csak félreértés. Ne mondja meg mit tegyen, de bármit mondott, nem akarja, hogy menjen. De csak félreértés. Nem bánik jól a szavakkal. Ennyi lehet az egész. A szemek kutatnak, maga sem érti miért viseli meg a tény, hogy talán mégsem félreért. A bor. Csak az lehet. Mérgesen kapja a fejét a röhögés irányába. Mi lehet olyan vicces? Ha tehetné azonnal beléjük fojtaná.*
//Holdudvar//
*Mindig meg kell törni, ha valami jó. Ha nem saját maga teszi meg, akkor Kyr. Ha ő sem, akkor az idegenek. Mintha nem járna hosszabb távon, hiába is kívánta volna a hullócsillagtól... mit is várjon az, aki mástól nem csak nyugalmat vett el, hanem mindent? Milyen távoli... nem csak a reggel van fényévnyire, nem csak az agonizáló kislány, a düh, a piac. Az is végtelenbe veszik, amikor tudta mellőzni a gondolatokat, s csak telt az idő, belső hangok nélkül. Nem kellett átvészelni, mert nem rótt terhet rá semmi. Nem zaklatta fel mások esetleges rosszallása, a vonások puszta sorvezetők voltak, és nem akadályozták meg abban, hogy normálisan vegye a levegőt, akkor sem, ha lekerült az ing. Milyen könnyed volt. De abban a könnyű létben nem volt meg a szép sem. Az, ami most a feje fölött van, ami az aranyakba ezüst pontokat fest, amit úgy tud vizsgálni, mintha új lenne. Utoljára akkor érzett valamit, amikor feleszmélt rá, hogy nem kell. Nem tudja kinek, de annak biztos nem kellett. Az évek elteltek a világ legnagyobb sötétségében, amiben sem fény nincs, sem pedig hang, mégis megtalálta benne azt, ami tovább mélyítette a színét, csakhogy nem zavarta a látásban.
Most pedig a sötét égbolt a maga holdfényével, nem mélyül, színt kapott. Csakhogy megint vége. És nem várja még a gondolattalanság sem. A rátörő morcosság egy meg nem élt gyermekiség egésze. Hogy zavarják. Hogy érzi, hogy nem maradhat, ahol akar. Sosem maradhat. Akkor minek a fény? Nincsenek rá szavai, csak a molyt simítja végig a karján, amiről még csak fogalma sincs miért karcolta oda, és azt sem, hogy most miért tapintja. A félvér már a látóterében, s a szavai cseppet sem zengenek jobban, mint ahogy mögötte nevetnek az idegenek.
Több minden fut át. Igen, akar aludni, de majd azt ő eldönti, hogy mikor. Nem tenne másként, kijöttek mások, nem időzött volna velük. Indult volna. Magától. Annak pedig meg kell mondani, hogy menjen fel, mint, ahogy a piacon is egy mozdulattal lökte ki abból, amit tenni akar. Mit érdekli? Talán fáradt a félvér is. Az jó, azt érti. A megfogalmazás jut csak el későn hozzá, talán a bor sem segít annak gyors ütemű feldolgozásában, de részegnek így sem mondható. Fejét fordítja a másik felé, tekintetéből látható, hogy nem egészen ért valamit. Felül, nem inog meg, nincsenek látható jelei az üres poháron kívül annak, ami azért megviselte fáradt szervezetét. *
- Miért, te nem jössz?
*Úgy marad. De nem akar, fel kell állni, de az most mintha szembesítené valamivel, amit nem akar hallani. Nem mintha egyetlen póz segítene betömni az amúgy is igen jó füleit. Csak félreértés. Ne mondja meg mit tegyen, de bármit mondott, nem akarja, hogy menjen. De csak félreértés. Nem bánik jól a szavakkal. Ennyi lehet az egész. A szemek kutatnak, maga sem érti miért viseli meg a tény, hogy talán mégsem félreért. A bor. Csak az lehet. Mérgesen kapja a fejét a röhögés irányába. Mi lehet olyan vicces? Ha tehetné azonnal beléjük fojtaná.*
19168. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2024-09-01 20:35:31
Üzenet elküldve: 2024-09-01 20:35:31
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
//Fehér csönd//
//Holdudvar//
*Ha távolabb is az elftől, de ugyanúgy lefoglalják a csillagok félvért is, a fent látott sötét mélység, mint őt. Megszámolni nem jutna eszébe őket, s ő maga nem a borba, hanem a súlyba szédül bele, a mértéktelen távolságokba ami ránehezül a fűben fekve. A levegőnek nincs súlya, de mégis érzi, ahogy a bordáira ül, a tüdejét nyomja. Lassul a légzés, a hűvös levegő jólesik az egész napos meleg után. Még nem fázik, kellemes az is, ahogy olykor kirázza a hideg a ruhák alatt. Nem akar mozdulni, pedig indulnia kellene. Így is sötétben fog sétálni, visszaérni. Nem gond, amíg nem tervez semmit holnapra. Csak a favágóhoz kell majd visszamennie, elmondania, hogy kutya volt az, nem farkas. Valamelyik elkóborolt házőrző a környékről. Mintha évek teltek volna el azóta, hogy felébredt ma reggel. Hogy azt a lányt találták. Hogy hogyan került végül ide, a városi fogadó udvarára, talán fel sem tudná teljesen idézni. Az elméje felejtené a részleteket, amikről nem akar tudni. Amik valamiért kényelmetlenek, vagy rosszat jelezhetnek. Mert ha a gyereknek baja lesz, és ő volt az, aki visszavitte Szántóvégre.. Nem akar gondolkozni. Rezzenéstelen az arc, amivel az eget figyeli maga fölött, s ha a tudata nem is képes megnyugodni, eltereli a figyelmét egy lehulló csillag felfénylő vonala. Ha kívánhatna.. Belesajdul a gondolatba a mellkasa.
Hallja, hogy a nő mozgolódik a padon, vár egy darabon, de nem befelé indul még. A hangokból ítélve, a perifériáján látott sötét foltból, ami az elf alakját takarja azt feltételezi, hogy talán lefekhetett rajta, de nem fordítja felé a fejét, hogy megbizonyosodjon róla. Mennie kellene, megy az idő is. Most már mégis szinte mindegy, mikor indul. Ha úgyis éjszaka kell kutyagolnia a földeken..
Kelletlen a tudat, amit a megnyikorduló ajtó okoz. Tudja azonnal mit jelent a zaj, és az már olyasmi, amire nem teheti meg, hogy nem reagál. Mert nem biztos, hogy nem jelent veszélyt, kellemetlenséget, bármit. S különben is mennie kell. A vihogva kilépő páros felé fordítja a fejét; annyit biztosan felismer a holdak sápadt fénye alatt, hogy ugyanazok lehetnek, akik korábban be is mentek. Valamivel ittasabban. Itt nincs csata, amit megnyerjen, hiába is morgolódik a nő.
Egykedvűen ül föl a helyén, egy lendülettel állva a lábára. Mintha nem egy nap vége lenne, mintha nem lenne ébren hajnal óta, mintha nem lenne mögötte az összes kisebb-nagyobb történés, úgy áll fel, és nyúl a tegezéért. Csak az egyik vállára emeli a szíját, a kezével markolva rá a bőrre, hogy ne csússzon le róla, ahogy elindul a hosszúéletű felé. Kitakarva az ajtó mellett falnak támaszkodó párt áll meg a pad mellett, lenézne a rajta fekvőre.*
- Azt hiszem jobb lesz, ha mész aludni.
*Szólal meg végül nyugodtan, miután felmérte a helyzetet; az elfet, a kardot, a földre tett poharat. Semmivel sem hangosabb a szava az eddigieknél. Türelmesen figyeli egy darabon a nő arcát, mielőtt hátrapillantana a válla fölött; a háta mögött tovább röhögnek valamin az ismeretlen alakok, a hangok alapján kijjebb is lépve a kertbe.*
A hozzászólás írója (Kyr q'Naviel) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.09.01 20:38:06
//Holdudvar//
*Ha távolabb is az elftől, de ugyanúgy lefoglalják a csillagok félvért is, a fent látott sötét mélység, mint őt. Megszámolni nem jutna eszébe őket, s ő maga nem a borba, hanem a súlyba szédül bele, a mértéktelen távolságokba ami ránehezül a fűben fekve. A levegőnek nincs súlya, de mégis érzi, ahogy a bordáira ül, a tüdejét nyomja. Lassul a légzés, a hűvös levegő jólesik az egész napos meleg után. Még nem fázik, kellemes az is, ahogy olykor kirázza a hideg a ruhák alatt. Nem akar mozdulni, pedig indulnia kellene. Így is sötétben fog sétálni, visszaérni. Nem gond, amíg nem tervez semmit holnapra. Csak a favágóhoz kell majd visszamennie, elmondania, hogy kutya volt az, nem farkas. Valamelyik elkóborolt házőrző a környékről. Mintha évek teltek volna el azóta, hogy felébredt ma reggel. Hogy azt a lányt találták. Hogy hogyan került végül ide, a városi fogadó udvarára, talán fel sem tudná teljesen idézni. Az elméje felejtené a részleteket, amikről nem akar tudni. Amik valamiért kényelmetlenek, vagy rosszat jelezhetnek. Mert ha a gyereknek baja lesz, és ő volt az, aki visszavitte Szántóvégre.. Nem akar gondolkozni. Rezzenéstelen az arc, amivel az eget figyeli maga fölött, s ha a tudata nem is képes megnyugodni, eltereli a figyelmét egy lehulló csillag felfénylő vonala. Ha kívánhatna.. Belesajdul a gondolatba a mellkasa.
Hallja, hogy a nő mozgolódik a padon, vár egy darabon, de nem befelé indul még. A hangokból ítélve, a perifériáján látott sötét foltból, ami az elf alakját takarja azt feltételezi, hogy talán lefekhetett rajta, de nem fordítja felé a fejét, hogy megbizonyosodjon róla. Mennie kellene, megy az idő is. Most már mégis szinte mindegy, mikor indul. Ha úgyis éjszaka kell kutyagolnia a földeken..
Kelletlen a tudat, amit a megnyikorduló ajtó okoz. Tudja azonnal mit jelent a zaj, és az már olyasmi, amire nem teheti meg, hogy nem reagál. Mert nem biztos, hogy nem jelent veszélyt, kellemetlenséget, bármit. S különben is mennie kell. A vihogva kilépő páros felé fordítja a fejét; annyit biztosan felismer a holdak sápadt fénye alatt, hogy ugyanazok lehetnek, akik korábban be is mentek. Valamivel ittasabban. Itt nincs csata, amit megnyerjen, hiába is morgolódik a nő.
Egykedvűen ül föl a helyén, egy lendülettel állva a lábára. Mintha nem egy nap vége lenne, mintha nem lenne ébren hajnal óta, mintha nem lenne mögötte az összes kisebb-nagyobb történés, úgy áll fel, és nyúl a tegezéért. Csak az egyik vállára emeli a szíját, a kezével markolva rá a bőrre, hogy ne csússzon le róla, ahogy elindul a hosszúéletű felé. Kitakarva az ajtó mellett falnak támaszkodó párt áll meg a pad mellett, lenézne a rajta fekvőre.*
- Azt hiszem jobb lesz, ha mész aludni.
*Szólal meg végül nyugodtan, miután felmérte a helyzetet; az elfet, a kardot, a földre tett poharat. Semmivel sem hangosabb a szava az eddigieknél. Türelmesen figyeli egy darabon a nő arcát, mielőtt hátrapillantana a válla fölött; a háta mögött tovább röhögnek valamin az ismeretlen alakok, a hangok alapján kijjebb is lépve a kertbe.*
A hozzászólás írója (Kyr q'Naviel) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.09.01 20:38:06
19167. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2024-09-01 19:00:53
Üzenet elküldve: 2024-09-01 19:00:53
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 396
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 396
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Fehér csönd//
//Holdudvar//
*A bor jótékony hatása még igencsak tart, vagy csak most kezdődik igazán, a vele járó kellemetlen szédüléssel együtt. Nem vészes, ülve pedig mégannyira sem érdekli, a kedve jó, csak a csillagok kicsit másabbak, mint szoktak. Ettől még éppen olyan szép mindegyik, bárcsak megtudná őket számolni. Hosszadalmas elfoglaltság lenne, de még talán így is a kedvérevaló. Neki pont jó a pad támláján ülve. Elveszik az égben, abban az ismeretlen világban, amit mégannyira sem lehet megfejteni, mint őt magát. Vagy a másikat. Valahol megnyugtató, még úgy is, hogy nem vesződik káros gondolatokkal. Most nem hiányzik a hang, elég az éjjel sajátos zúgása. Lenyúl a két bakancsa közé állított pohárért, s lassan kezdi el azt is eltüntetni. Álmos. A levegő mégsem hagyja, hogy nyugovóra térjen, s bár eltereli a figyelmét minden szépség, ami rátelepszik, tudja jól, hogy a fogadó vendégei számára ez nyitott és más is szeretné majd élvezni a kinti létet. Ha kívánhatna attól a csillagtól, ami éppen előtte hullik le és nézi a csillogó szemeivel, akkor az az lenne, hogy hadd maradjon mindig minden ennyire egyszerű. Mint most. Ami illékony, törékeny, de most mégis az övé. Vagy az övék. Mert a szemei egy pillanatra elkalandoznak a fűben elhelyezkedő félvéren is, hiába van távolabb tőle, hiába alig hallja azt az amúgy is ritkán előcsalt baritont, most nem is hiányzik, nem is kell, hogy máshogy legyen.
Az ital fogy, az idő telik, a pad éle pedig igen kényelmetlenné válik. Nem akar megválni a kardjától, hogy elfeküdjön és valójában Kyr békéjét sem kívánja megtörni azzal, hogy oda megy. Mégis mozdul, s maga elé veszi a fegyverét, leoldva magáról, s lejjebb ereszkedik oda, ahol egyébként ülni szokás. A poharat a földre teszi óvatosan. De ahelyett, hogy kényelmesebben ülne, inkább lefekszik rá mégis, felhúzva egyik térdét, a másik lábát pedig egyszerűen csak annak támláján átvetve lógatja ki oldalra. Csak ahogy szokott mindig létezni: kényelmesen. A pengét nem engedi, biztonságot ad, nem is érti, hogyan válhatott meg tőle arra a rövid időre, míg azt képzelte, hogy nincs szüksége arra, hogy láthatóvá tegye. Magán fekteti el, s kémleli tovább az eget, egészen addig, amíg végül nem nyílik az ajtó. Nem akar felnézni. Nem akarja, hogy bárki kijöjjön rajta. Csak a véletlenben reménykedik és, hogy visszazárja valaki, mert meggondolta magát. Csak egy halk morgással vegyült nyögés fut ki ajkán, jelezve a világnak, hogy ezt ne.*
//Holdudvar//
*A bor jótékony hatása még igencsak tart, vagy csak most kezdődik igazán, a vele járó kellemetlen szédüléssel együtt. Nem vészes, ülve pedig mégannyira sem érdekli, a kedve jó, csak a csillagok kicsit másabbak, mint szoktak. Ettől még éppen olyan szép mindegyik, bárcsak megtudná őket számolni. Hosszadalmas elfoglaltság lenne, de még talán így is a kedvérevaló. Neki pont jó a pad támláján ülve. Elveszik az égben, abban az ismeretlen világban, amit mégannyira sem lehet megfejteni, mint őt magát. Vagy a másikat. Valahol megnyugtató, még úgy is, hogy nem vesződik káros gondolatokkal. Most nem hiányzik a hang, elég az éjjel sajátos zúgása. Lenyúl a két bakancsa közé állított pohárért, s lassan kezdi el azt is eltüntetni. Álmos. A levegő mégsem hagyja, hogy nyugovóra térjen, s bár eltereli a figyelmét minden szépség, ami rátelepszik, tudja jól, hogy a fogadó vendégei számára ez nyitott és más is szeretné majd élvezni a kinti létet. Ha kívánhatna attól a csillagtól, ami éppen előtte hullik le és nézi a csillogó szemeivel, akkor az az lenne, hogy hadd maradjon mindig minden ennyire egyszerű. Mint most. Ami illékony, törékeny, de most mégis az övé. Vagy az övék. Mert a szemei egy pillanatra elkalandoznak a fűben elhelyezkedő félvéren is, hiába van távolabb tőle, hiába alig hallja azt az amúgy is ritkán előcsalt baritont, most nem is hiányzik, nem is kell, hogy máshogy legyen.
Az ital fogy, az idő telik, a pad éle pedig igen kényelmetlenné válik. Nem akar megválni a kardjától, hogy elfeküdjön és valójában Kyr békéjét sem kívánja megtörni azzal, hogy oda megy. Mégis mozdul, s maga elé veszi a fegyverét, leoldva magáról, s lejjebb ereszkedik oda, ahol egyébként ülni szokás. A poharat a földre teszi óvatosan. De ahelyett, hogy kényelmesebben ülne, inkább lefekszik rá mégis, felhúzva egyik térdét, a másik lábát pedig egyszerűen csak annak támláján átvetve lógatja ki oldalra. Csak ahogy szokott mindig létezni: kényelmesen. A pengét nem engedi, biztonságot ad, nem is érti, hogyan válhatott meg tőle arra a rövid időre, míg azt képzelte, hogy nincs szüksége arra, hogy láthatóvá tegye. Magán fekteti el, s kémleli tovább az eget, egészen addig, amíg végül nem nyílik az ajtó. Nem akar felnézni. Nem akarja, hogy bárki kijöjjön rajta. Csak a véletlenben reménykedik és, hogy visszazárja valaki, mert meggondolta magát. Csak egy halk morgással vegyült nyögés fut ki ajkán, jelezve a világnak, hogy ezt ne.*
19166. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2024-09-01 17:34:48
Üzenet elküldve: 2024-09-01 17:34:48
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
//Fehér csönd//
//Holdudvar//
*Figyel.*
- Mh..
*Nem teszi hozzá, hogy hogyan tűnt számára. Lehet, hogy ő nem figyelt eléggé. Mindenre, csak a hosszúéletűre nem. Nézelődőkre, kötözködőkre, mindenre számítva, mindent várva. Lehet, hogy mégis csak az kerülte el a figyelmét, ami fontos lenne. Nem gondolkozik sokat a nő válaszán. Nem tud, vagy nem akar; az eget bámulja a feje felett. Itt mindig olyan más, mint amilyennek megismerte. Súlyos itt is, de mégsem ugyanaz. Mozdul, mielőtt beleveszne a mélyébe. Lelép a kövezett útról a fűbe, úgy helyezkedve, hogy a holdak visszavert fénye ne zavarja, hogy a lombok se takarjanak sokat a csillagokból. Megszédül, ahogy újra felpillant közéjük. Nincs fókuszpontja a tekintetnek közöttük.
Hallja, hogy a nő is leül közben, nem nézi hova, hogyan pontosan, de nem lepné meg, ha látná, hogy a padot sem úgy használja, ahogy azt szokás. Elbambul a helyén állva. A csendet megtörő szavakra morran csak fel halkan, ezúttal azonban sokkal inkább szórakozottságában, mint korábban, a fogadó ajtajában, amikor rosszkedvűen tette. Hóbortos nőszemély..
Szótlanul nyúl csak a tegeze oldalsó szíjáért, szinte oda sem figyelve oldva ki a csatot rajta. Hogy elinduljon hazafelé hirtelen olyasmi lett idekint, ami már fel sem merül gondolatként. Leemeli a válláról a tegezt, a lába mellé fektetve, mielőtt maga is leülne a földre, hátradőlve a hűvös fűbe. Nem megy a másik után a padra.
Csend. Ha nem tudná hol van, ha nem lenne benne egészen biztos, hogy előbb vagy utóbb valami megzavarja majd a nyugalmát tényleg el is feledhetné, hogy hol van. De talán meg is teszi néhány pillanatra, ahogy a tarkója alá tolja az összekulcsolt ujjait. Hajnalban biztosan nedves lesz a fű, most csak hűvös. Le kellene ajzani az íját, sötétben amúgy sem sok hasznát venné a földeken, de csak halványan figyelmezteti az agya. Nem nyúl érte, nem mozdul fektében. A mellkasára feszül az este, a számolatlan fényponttal a feje felett. Nem álmos, még a nő ásítása sem zavarja ezúttal. Ha magának nem kell küzdenie azért, hogy ébren maradjon, kevésbé tűnik bűnös dolognak ásítani. Nem szól érte, nem is kérdez rá a másik fáradtságára. Felnőtt elf. Megoldja. Ő meg majd elindul visszafele. Az erdő, amit innen lát.. biztos lenne ösvény benne Vadászlak felé. Csak fel kéne fedezni. Ha pedig nincs, akkor csinálni egyet. Nem mintha vissza tervezne oly gyakran járni ide. A mostani nyugalmat is csak a véletlen együtt állasának tudja be, nem a helyhez magához köti. A holdakat sem tudja, hogy innen mindig láthatná. Különben sem bánja, ha olykor eltűnnek az égről. Lassan kúszik át a vérten a föld hidege. Csendben vet libabőrt az inge alatt. Nem mozdul, hogy tegyen ellene.*
//Holdudvar//
*Figyel.*
- Mh..
*Nem teszi hozzá, hogy hogyan tűnt számára. Lehet, hogy ő nem figyelt eléggé. Mindenre, csak a hosszúéletűre nem. Nézelődőkre, kötözködőkre, mindenre számítva, mindent várva. Lehet, hogy mégis csak az kerülte el a figyelmét, ami fontos lenne. Nem gondolkozik sokat a nő válaszán. Nem tud, vagy nem akar; az eget bámulja a feje felett. Itt mindig olyan más, mint amilyennek megismerte. Súlyos itt is, de mégsem ugyanaz. Mozdul, mielőtt beleveszne a mélyébe. Lelép a kövezett útról a fűbe, úgy helyezkedve, hogy a holdak visszavert fénye ne zavarja, hogy a lombok se takarjanak sokat a csillagokból. Megszédül, ahogy újra felpillant közéjük. Nincs fókuszpontja a tekintetnek közöttük.
Hallja, hogy a nő is leül közben, nem nézi hova, hogyan pontosan, de nem lepné meg, ha látná, hogy a padot sem úgy használja, ahogy azt szokás. Elbambul a helyén állva. A csendet megtörő szavakra morran csak fel halkan, ezúttal azonban sokkal inkább szórakozottságában, mint korábban, a fogadó ajtajában, amikor rosszkedvűen tette. Hóbortos nőszemély..
Szótlanul nyúl csak a tegeze oldalsó szíjáért, szinte oda sem figyelve oldva ki a csatot rajta. Hogy elinduljon hazafelé hirtelen olyasmi lett idekint, ami már fel sem merül gondolatként. Leemeli a válláról a tegezt, a lába mellé fektetve, mielőtt maga is leülne a földre, hátradőlve a hűvös fűbe. Nem megy a másik után a padra.
Csend. Ha nem tudná hol van, ha nem lenne benne egészen biztos, hogy előbb vagy utóbb valami megzavarja majd a nyugalmát tényleg el is feledhetné, hogy hol van. De talán meg is teszi néhány pillanatra, ahogy a tarkója alá tolja az összekulcsolt ujjait. Hajnalban biztosan nedves lesz a fű, most csak hűvös. Le kellene ajzani az íját, sötétben amúgy sem sok hasznát venné a földeken, de csak halványan figyelmezteti az agya. Nem nyúl érte, nem mozdul fektében. A mellkasára feszül az este, a számolatlan fényponttal a feje felett. Nem álmos, még a nő ásítása sem zavarja ezúttal. Ha magának nem kell küzdenie azért, hogy ébren maradjon, kevésbé tűnik bűnös dolognak ásítani. Nem szól érte, nem is kérdez rá a másik fáradtságára. Felnőtt elf. Megoldja. Ő meg majd elindul visszafele. Az erdő, amit innen lát.. biztos lenne ösvény benne Vadászlak felé. Csak fel kéne fedezni. Ha pedig nincs, akkor csinálni egyet. Nem mintha vissza tervezne oly gyakran járni ide. A mostani nyugalmat is csak a véletlen együtt állasának tudja be, nem a helyhez magához köti. A holdakat sem tudja, hogy innen mindig láthatná. Különben sem bánja, ha olykor eltűnnek az égről. Lassan kúszik át a vérten a föld hidege. Csendben vet libabőrt az inge alatt. Nem mozdul, hogy tegyen ellene.*
19165. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2024-09-01 16:13:58
Üzenet elküldve: 2024-09-01 16:13:58
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 396
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 396
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Fehér csönd//
//Holdudvar//
*Van, hogy valami mindenért kárpótolni tud, még ha nem is örökre szól a pillanat, vagy az elhúzódó percek, órák. Van, hogy el lehet hinni, vagy inkább csak elfelejteni, hogy mi nehezedik rá, miben kergetőzik, hogy az árnyak, amik az egész életét körbevonják, egy kis időre szertefoszlanak és csak az van, amit épp most lát. Azoknak a sötét fellegeknek a hiánya is csak akkor tűnik fel, ha éppen nincsenek ott.
Csak sejthette... csak akarta hinni, hogy jó lesz itt kint, olyan szépen hangzott a széke mögötti alakok leírása, de azt nem feltételezte volna, hogy ennyire el tudja varázsolni az ég, ahol mintha minden pont, minden apró csillag segítené abban, hogy letörölje az egész napos koszt róla. Tényleg lehet fürdeni a fényekben.
A másik arca sosem árul el sokat, de most nem keresne a csöndben semmit, azt is ott hagyta bent, kár lenne mérgezni azt, ami az egyetlen, ami tud valamit nyújtani. Még csak az öröm sem tölti el, hogy megmutathatta, csak átéli, és nem tudja nem az ég felé küldeni a saját aranyait. Nem illenek a fények közé, de mégis úgy érzi, hogy azok pislákolása, a hűvös szellő, a holdak erős világa befogadja. Szavakkal illetni nem tudná, csak érzi. Most jó. Kellett. Ez is elmúlik majd, de legalább ennyi jut.
A szavak nem törik meg túlzottan a hangtalanságot, nem is hat vádlónak, talán nem azonnal érti meg, hogy mit szeretne ezzel, de másodpercek alatt esik le. A mosoly felszívódik végül, de a vonásokon ebben a fényben még az éktelenkedő fekete foltok sem látszódnak a szemei alatt.*
- Nem jártam, csak... figyelek.
*Ami talán nem tűnt úgy az elmúlt időszakban, de tényleg figyel. Amire kell, feleslegesség nélkül. Némán járja be aztán a teret, a félvér alakjáról a sírkő felé pillant, aztán tovasiklik a bokrok felé, hogy aztán megállapodhasson ez egyik padon. Ácsoroghatna is, de még a fűvel körbevont alkalmatosság is hívogatja. Felmászik hát rá, merthogy nem ő lenne, ha azt rendeltetésszerűen használná, fellép az ülőrészre, majd a támláján foglal helyet, lába közé eresztve le a pohár bort a falapra, majd két kezével markolja maga mellett a fa élét. Hallja az éjjeli bogarak neszét, a lombok duruzsolását, ez a hely nem tűnik a város részének, hiányzik belőle minden mocska, nyűgje, még a folyótól is sokkal élettel telibbnek hat most a maga nyugalmával. *
- Most mégsem utálom annyira.
*Ejti csak el, talán beszélni sem kívánt, csak egy finom megerősítése annak, hogy lehetne rosszabb is. Volt rosszabb is. Ha lehetne ez a szobája éjjelre... de túl sokat ő sem akarhat. Amíg nem zavarja meg őket egyetlen kitévedő lélek sem, addig csak ezt a képet akarja. A fáradtsága nem múlt el, de itt egészen más még az is. Mégis ásításba torkollik a bámészkodás.*
//Holdudvar//
*Van, hogy valami mindenért kárpótolni tud, még ha nem is örökre szól a pillanat, vagy az elhúzódó percek, órák. Van, hogy el lehet hinni, vagy inkább csak elfelejteni, hogy mi nehezedik rá, miben kergetőzik, hogy az árnyak, amik az egész életét körbevonják, egy kis időre szertefoszlanak és csak az van, amit épp most lát. Azoknak a sötét fellegeknek a hiánya is csak akkor tűnik fel, ha éppen nincsenek ott.
Csak sejthette... csak akarta hinni, hogy jó lesz itt kint, olyan szépen hangzott a széke mögötti alakok leírása, de azt nem feltételezte volna, hogy ennyire el tudja varázsolni az ég, ahol mintha minden pont, minden apró csillag segítené abban, hogy letörölje az egész napos koszt róla. Tényleg lehet fürdeni a fényekben.
A másik arca sosem árul el sokat, de most nem keresne a csöndben semmit, azt is ott hagyta bent, kár lenne mérgezni azt, ami az egyetlen, ami tud valamit nyújtani. Még csak az öröm sem tölti el, hogy megmutathatta, csak átéli, és nem tudja nem az ég felé küldeni a saját aranyait. Nem illenek a fények közé, de mégis úgy érzi, hogy azok pislákolása, a hűvös szellő, a holdak erős világa befogadja. Szavakkal illetni nem tudná, csak érzi. Most jó. Kellett. Ez is elmúlik majd, de legalább ennyi jut.
A szavak nem törik meg túlzottan a hangtalanságot, nem is hat vádlónak, talán nem azonnal érti meg, hogy mit szeretne ezzel, de másodpercek alatt esik le. A mosoly felszívódik végül, de a vonásokon ebben a fényben még az éktelenkedő fekete foltok sem látszódnak a szemei alatt.*
- Nem jártam, csak... figyelek.
*Ami talán nem tűnt úgy az elmúlt időszakban, de tényleg figyel. Amire kell, feleslegesség nélkül. Némán járja be aztán a teret, a félvér alakjáról a sírkő felé pillant, aztán tovasiklik a bokrok felé, hogy aztán megállapodhasson ez egyik padon. Ácsoroghatna is, de még a fűvel körbevont alkalmatosság is hívogatja. Felmászik hát rá, merthogy nem ő lenne, ha azt rendeltetésszerűen használná, fellép az ülőrészre, majd a támláján foglal helyet, lába közé eresztve le a pohár bort a falapra, majd két kezével markolja maga mellett a fa élét. Hallja az éjjeli bogarak neszét, a lombok duruzsolását, ez a hely nem tűnik a város részének, hiányzik belőle minden mocska, nyűgje, még a folyótól is sokkal élettel telibbnek hat most a maga nyugalmával. *
- Most mégsem utálom annyira.
*Ejti csak el, talán beszélni sem kívánt, csak egy finom megerősítése annak, hogy lehetne rosszabb is. Volt rosszabb is. Ha lehetne ez a szobája éjjelre... de túl sokat ő sem akarhat. Amíg nem zavarja meg őket egyetlen kitévedő lélek sem, addig csak ezt a képet akarja. A fáradtsága nem múlt el, de itt egészen más még az is. Mégis ásításba torkollik a bámészkodás.*
19164. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2024-09-01 15:04:13
Üzenet elküldve: 2024-09-01 15:04:13
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
//Fehér csönd//
//Holdudvar//
*Az elf mosolyára már nincs több kérdése, úgysem kapna rá rendes választ. Szótlanul követi inkább, ahogy az átvág a hátsó ajtó felé. Hogy mit keres ott, vagy mit tud, mit akar, sejtelme sincs róla a férfinak. Hogy kimenniük ott egyáltalán szabad azt is csak abból sejti, hogy korábban ott jöttek be mások. De mégsem hagyja, hogy egyedül menjen a nő, ha nem lenne szabad, ha nem hívta volna, talán akkor sem. A pillantása elfordul annak hátáról menet közben, még mindig bizalmatlanul fürkészve a helységet, a járkálással, a kibomló tincsekkel, a mosollyal, az arany szemekkel magukra vont figyelmet. Nem siet azonban előre menni, korábban sem azért tette, mert muszáj lenne neki elsőnek lennie, de jobb szereti felmérni a helyet, ahova belép, főleg ha egy fogadóról van szó. Hogy maga elé engedje egy ilyen helyzetben a nőt lehet bevetettebb, udvariasnak tűnő gesztus lenne, de ostoba dolog is.
Nem árul el érzelmet az arca továbbra sem, ahogy visszapillant végül az elfre maga előtt, amikor elérik az ajtót. Csak sejti, hogy az valószínűleg kifele vezethet, de azt nem tudja, hogy egy kertbe. A szeme egyből az új környezetet kezdi felmérni maga körül, így elveszik számára a mozdulat, amivel a másik talán érte nyúlt volna, mikor kilépnek az udvarra. A hátra fordulást veszi csak észre, futólag pillantva a nő arcára a fal melletti bokrok, a padok, a fák fürkészéséből. Az égre emeli a tekintetét, amikor aztán az előre fordulva tovább indul. Nem lép egyből utána. A mostanra sötét mennyboltot figyeli a feje felett, tétlenül lógatva maga mellett a karjait. A kigyúló csillagokat nézi, az apró, éppen pislákoló fényűeket, mintha valaki csak odaszórta volna őket az égre a többi, nagyobb pont mellé. Agyon tudná nyomni a súlyuk. Az arca után a tüdejét is eléri az est hűvöse, bekúszva a korábban melegnek ítélt vért alá. Alig leng valami szellő. Éjjeli szél. Olyan, mintha más nyelven beszélne, mint a nappali.. Szótlanul engedi elveszni az égen a pillantását, mintha meg tudná becsülni, fel tudná fogni annak távolságát a földtől.*
- Azt hittem nem jártál még a városban.
*Szólal meg végül nyugodtan, csak a fejét fordítva a hosszúéletű alakja felé. Nem vádol. De ő a pultnál nem hallotta, amit ő az asztaloknál igen. Helyismeret nélkül viszont legfeljebb megérezhette a másik, hogy mi vár rájuk idekint.
A szeme nem akarja elengedni, amit odafent lát; afelé fordul vissza, akár kap választ, akár nem. Néhány lépést tesz csak a nő után, néhány lépést le az útról, el a padok közeléből, amiken szinte zavaróan élesnek hat a holdak fénye. Hogy induljon, most a legutolsó gondolat az elméjében.*
//Holdudvar//
*Az elf mosolyára már nincs több kérdése, úgysem kapna rá rendes választ. Szótlanul követi inkább, ahogy az átvág a hátsó ajtó felé. Hogy mit keres ott, vagy mit tud, mit akar, sejtelme sincs róla a férfinak. Hogy kimenniük ott egyáltalán szabad azt is csak abból sejti, hogy korábban ott jöttek be mások. De mégsem hagyja, hogy egyedül menjen a nő, ha nem lenne szabad, ha nem hívta volna, talán akkor sem. A pillantása elfordul annak hátáról menet közben, még mindig bizalmatlanul fürkészve a helységet, a járkálással, a kibomló tincsekkel, a mosollyal, az arany szemekkel magukra vont figyelmet. Nem siet azonban előre menni, korábban sem azért tette, mert muszáj lenne neki elsőnek lennie, de jobb szereti felmérni a helyet, ahova belép, főleg ha egy fogadóról van szó. Hogy maga elé engedje egy ilyen helyzetben a nőt lehet bevetettebb, udvariasnak tűnő gesztus lenne, de ostoba dolog is.
Nem árul el érzelmet az arca továbbra sem, ahogy visszapillant végül az elfre maga előtt, amikor elérik az ajtót. Csak sejti, hogy az valószínűleg kifele vezethet, de azt nem tudja, hogy egy kertbe. A szeme egyből az új környezetet kezdi felmérni maga körül, így elveszik számára a mozdulat, amivel a másik talán érte nyúlt volna, mikor kilépnek az udvarra. A hátra fordulást veszi csak észre, futólag pillantva a nő arcára a fal melletti bokrok, a padok, a fák fürkészéséből. Az égre emeli a tekintetét, amikor aztán az előre fordulva tovább indul. Nem lép egyből utána. A mostanra sötét mennyboltot figyeli a feje felett, tétlenül lógatva maga mellett a karjait. A kigyúló csillagokat nézi, az apró, éppen pislákoló fényűeket, mintha valaki csak odaszórta volna őket az égre a többi, nagyobb pont mellé. Agyon tudná nyomni a súlyuk. Az arca után a tüdejét is eléri az est hűvöse, bekúszva a korábban melegnek ítélt vért alá. Alig leng valami szellő. Éjjeli szél. Olyan, mintha más nyelven beszélne, mint a nappali.. Szótlanul engedi elveszni az égen a pillantását, mintha meg tudná becsülni, fel tudná fogni annak távolságát a földtől.*
- Azt hittem nem jártál még a városban.
*Szólal meg végül nyugodtan, csak a fejét fordítva a hosszúéletű alakja felé. Nem vádol. De ő a pultnál nem hallotta, amit ő az asztaloknál igen. Helyismeret nélkül viszont legfeljebb megérezhette a másik, hogy mi vár rájuk idekint.
A szeme nem akarja elengedni, amit odafent lát; afelé fordul vissza, akár kap választ, akár nem. Néhány lépést tesz csak a nő után, néhány lépést le az útról, el a padok közeléből, amiken szinte zavaróan élesnek hat a holdak fénye. Hogy induljon, most a legutolsó gondolat az elméjében.*
19163. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2024-09-01 13:58:17
Üzenet elküldve: 2024-09-01 13:58:17
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 396
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 396
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Fehér csönd//
//Holdudvar//
*Hogy mire készül a félvér nem tudja, így el sem mélázik rajta, hiszen marad. Ő így vette, erről nem árulkodott, hogy nem az a terve. Lett volna lehetősége. Neki pedig szöget ütött a fejébe egy kis kitekintés ebből az egész megzavarodott világból. A páros beszélgetésének minden szavára odafigyelt, mert fontosnak tűnt. Megüti a hosszú füleit, ha valami érdekes számára, legyen az bármi, vesszen el a hangzavarban bárhogy. Úgy figyel a környezetére, hogy néha maga sem tud róla, beleivódott, nem mindig szükséges hozzá egy árva megfeszült izom sem. Ebben élt, mindent át kellett látni. Rosszabb, ha kényszeresen űzi és kedve sem lenne hozzá, így is megannyi gondolat van már benne, amit ideje volt lecsendesíteni.
A tekintet, ahogy nézi a férfit, most tényleg egészen más. Mint amikor felértek a toronyhoz, s tudta, hogy néhány lépés választja el őket attól, hogy mutathasson valami igazán szépet. Keveset tud adni, nem a szavak embere, egyáltalán nincs birtokában a gesztusok által okozott örömök tudásának, ösztönös minden, mint a védelmező haragja a másikkal szemben, mikor úgy tűnik, hogy vele van a baja. Ugyanúgy nem tud vele mit kezdeni, csak előtör, hogy meg akarja mutatni. Azt, amit még ő sem tud, de hallotta. Hallotta, hogy szép. Szép és kint van, ahol Kyr is jobban szokta érezni magát. Vele egyetemben.*
- Csak gyere.
*Villannak a fogak a mosoly kinyílt zárjából, majd fordul is meg, s az időközben szétbomlott fonat kíséri a heves mozdulat útját, ahogy megindul a hátsó kijárat felé. Nem tudja mire számítson, mert másoknak lehet szép egyetlen fenyő is, de többre számít. A holdakra. Valami különlegesre. Nagy szüksége volna rá, hogy a számításai bejöjjenek.
Itt nincs tere Kyr-nek, hogy előre menjen, mert határozott léptei előbb vezetik a kapuhoz, amit, mikor kinyit, tudatosul, hogy a nap egyetlen jó döntése volt. Nem torpan meg viszont, csak a keze nyúlna hátra, mintha vonni akarná maga után a másikat, de a mozdulat elhal, azért annyi józan esze még akad, hogy tudja, nem a kedvence az ilyesmi. Néhány lépés a kövezett úton, majd megáll. Nem hunyja be a szemét, de mélyet szív a kinti levegőből, úgy érzi, hogy hátrahagytak mindent. Muszáj ezt éreznie, mert már nem tudott volna hosszabban megbirkózni a most bezárt, hátrahagyott valósággal. Hátrafordul, de csak a fejével, az aranyak fényét töri meg az arcát beborító ezüst, majd indul tovább, hogy a néhány kisebb fa mellett állapodjon meg, s csak szívja be azt, ami eléjük tárul. A kerítés nem kéne, talán az egyetlen, ami körbevonja őket és zavaró, de ha akarna, kijuthatna a másik kapun, viszont még nem tervezi. A padokat nézné, a sírt, de nem most, még éreznie kell, ahogy feltölti végre valami, ami annyira hiányzott, pedig nem is ismert. *
//Holdudvar//
*Hogy mire készül a félvér nem tudja, így el sem mélázik rajta, hiszen marad. Ő így vette, erről nem árulkodott, hogy nem az a terve. Lett volna lehetősége. Neki pedig szöget ütött a fejébe egy kis kitekintés ebből az egész megzavarodott világból. A páros beszélgetésének minden szavára odafigyelt, mert fontosnak tűnt. Megüti a hosszú füleit, ha valami érdekes számára, legyen az bármi, vesszen el a hangzavarban bárhogy. Úgy figyel a környezetére, hogy néha maga sem tud róla, beleivódott, nem mindig szükséges hozzá egy árva megfeszült izom sem. Ebben élt, mindent át kellett látni. Rosszabb, ha kényszeresen űzi és kedve sem lenne hozzá, így is megannyi gondolat van már benne, amit ideje volt lecsendesíteni.
A tekintet, ahogy nézi a férfit, most tényleg egészen más. Mint amikor felértek a toronyhoz, s tudta, hogy néhány lépés választja el őket attól, hogy mutathasson valami igazán szépet. Keveset tud adni, nem a szavak embere, egyáltalán nincs birtokában a gesztusok által okozott örömök tudásának, ösztönös minden, mint a védelmező haragja a másikkal szemben, mikor úgy tűnik, hogy vele van a baja. Ugyanúgy nem tud vele mit kezdeni, csak előtör, hogy meg akarja mutatni. Azt, amit még ő sem tud, de hallotta. Hallotta, hogy szép. Szép és kint van, ahol Kyr is jobban szokta érezni magát. Vele egyetemben.*
- Csak gyere.
*Villannak a fogak a mosoly kinyílt zárjából, majd fordul is meg, s az időközben szétbomlott fonat kíséri a heves mozdulat útját, ahogy megindul a hátsó kijárat felé. Nem tudja mire számítson, mert másoknak lehet szép egyetlen fenyő is, de többre számít. A holdakra. Valami különlegesre. Nagy szüksége volna rá, hogy a számításai bejöjjenek.
Itt nincs tere Kyr-nek, hogy előre menjen, mert határozott léptei előbb vezetik a kapuhoz, amit, mikor kinyit, tudatosul, hogy a nap egyetlen jó döntése volt. Nem torpan meg viszont, csak a keze nyúlna hátra, mintha vonni akarná maga után a másikat, de a mozdulat elhal, azért annyi józan esze még akad, hogy tudja, nem a kedvence az ilyesmi. Néhány lépés a kövezett úton, majd megáll. Nem hunyja be a szemét, de mélyet szív a kinti levegőből, úgy érzi, hogy hátrahagytak mindent. Muszáj ezt éreznie, mert már nem tudott volna hosszabban megbirkózni a most bezárt, hátrahagyott valósággal. Hátrafordul, de csak a fejével, az aranyak fényét töri meg az arcát beborító ezüst, majd indul tovább, hogy a néhány kisebb fa mellett állapodjon meg, s csak szívja be azt, ami eléjük tárul. A kerítés nem kéne, talán az egyetlen, ami körbevonja őket és zavaró, de ha akarna, kijuthatna a másik kapun, viszont még nem tervezi. A padokat nézné, a sírt, de nem most, még éreznie kell, ahogy feltölti végre valami, ami annyira hiányzott, pedig nem is ismert. *
19162. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2024-09-01 12:45:12
Üzenet elküldve: 2024-09-01 12:45:12
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
//Fehér csönd//
*Nem érkezik egyéb válasz, csupán egy biccentés a nőtől. Jobb is így. Nem lenne több, amit mondani tudna, vagy akarna egyáltalán a témáról. Hogy az elf megérti-e belőle, amit a félvér akart, hogy értsen, vagy megint csak elbeszéltek egymás mellett nem érdekli, amíg nincsen belőle nagyobb baj. Félre is érthetné a másik most is, talán sosem derülne ki.
A fogadó terét figyeli a térdére dőlve maga körül. Hátha valakinek még kedve volna a hosszúéletűre nézni, akárcsak az asztaluk felé fordulni, hogy legyen akinek állja a tekintetét, talán tényleg csak arra vár, hogy valaki egy rossz pillantást vessen feléjük, hogy legyen oka ráterelni a feszültsége egy részét. De valójában már azóta unja, hogy egy helyben van, amióta leült. Nincs mit csinálni, ha valaki nem éhes, szomjas vagy fáradt. A test örömei és kényszerei között azonban sosem érezte otthon magát. Az az egy korsó tej is jólesett, amíg tartott, de nem kívánna újabbat. Az étel sem vonzza, nem annyira, hogy valójában foglalkozzon vele. Lassan viszont indulnia kellene, ha vissza akar érni Vadászlakba. Közelebb van a kikötőnél, de mégsem a szomszéd. Talán ez is közrejátszik, hogy felkel végül, tessék-lássék feladatként fogva a bögréjére, hogy visszavigye a pulthoz, bár senki sem kérte rá. Az asztalon is hagyhatná, nem történne semmi. A legtöbben valószínűleg így is tesznek. Azért mégis megkérdezi közben a nőt is, hogy kér-e valamit, ha már úgyis arrafelé megy. Ha számít is azonban bármilyen kérésre, az elf nemleges választ ad. Apró biccentéssel veszi csak tudomásul, inkább csak leengedve az állát, s felemelve fordultában, mint valójában bólintva a szavakra.
A szeme a korábban a hátsó helységébe lépett fogadóst kutatja. Ő maga nem kér már semmit, mégis húzná az időt, hogy közvetlen annak kezébe adja a poharat, meg is köszönve akár az italt, s ne csak úgy szó nélkül hagyja neki az üres poharat a pulton. Mintha számítana. Nem kerüli el közben a figyelmét a hátul nyíló ajtó. Amíg a pult mellett álldogál érkeznek ketten. Szótlanul, mintha csak nézelődne, mintha a rendelésére várna, követi az útjukat az elf melletti asztalhoz. Onnan nem hallja miről beszélnek, a székén hintázó hosszúéletű pedig nem olyasmi, amit szívesen nézne. Mint odafent a toronynál a sziklák között. Ott sem értette. Kihívni a sorsot. Mintha a nevén szólítaná a bajt a nő.. Elfordítja róla a tekintetét, felbukkanó fogadós felé fordulva.
Üres a keze, ahogy visszalép az asztalhoz. A tányéron még mindig ugyanannyi az étel. Hallja, ahogy a felemelt széklábak földet érnek végül, amikor a másik közelébe ér. Már jelezné, hogy elindul, amikor amaz megszólal. Összevonja a szemöldökét a váratlan kijelentésre.*
- Hova?
*Kérdezi a kifele induló elftől, utána fordulva. A bor persze elmaradhatatlan annak kezéből.. Visszapillant az ételre, az otthagyott mozsárra. Csak egy futó gondolat a fogadós tekintetét keresni, s az asztal felé billenteni az állát, hogy jelezze, figyeljen rá, amíg visszajönnek. Egy törlőronggyal felé intézett intés a válasz. Talán megteszi. A legutolsó, amit szeretne, egy mozsár miatt visszamenni a piacra. Szótlanul indul a hosszúéletű után.*
*Nem érkezik egyéb válasz, csupán egy biccentés a nőtől. Jobb is így. Nem lenne több, amit mondani tudna, vagy akarna egyáltalán a témáról. Hogy az elf megérti-e belőle, amit a félvér akart, hogy értsen, vagy megint csak elbeszéltek egymás mellett nem érdekli, amíg nincsen belőle nagyobb baj. Félre is érthetné a másik most is, talán sosem derülne ki.
A fogadó terét figyeli a térdére dőlve maga körül. Hátha valakinek még kedve volna a hosszúéletűre nézni, akárcsak az asztaluk felé fordulni, hogy legyen akinek állja a tekintetét, talán tényleg csak arra vár, hogy valaki egy rossz pillantást vessen feléjük, hogy legyen oka ráterelni a feszültsége egy részét. De valójában már azóta unja, hogy egy helyben van, amióta leült. Nincs mit csinálni, ha valaki nem éhes, szomjas vagy fáradt. A test örömei és kényszerei között azonban sosem érezte otthon magát. Az az egy korsó tej is jólesett, amíg tartott, de nem kívánna újabbat. Az étel sem vonzza, nem annyira, hogy valójában foglalkozzon vele. Lassan viszont indulnia kellene, ha vissza akar érni Vadászlakba. Közelebb van a kikötőnél, de mégsem a szomszéd. Talán ez is közrejátszik, hogy felkel végül, tessék-lássék feladatként fogva a bögréjére, hogy visszavigye a pulthoz, bár senki sem kérte rá. Az asztalon is hagyhatná, nem történne semmi. A legtöbben valószínűleg így is tesznek. Azért mégis megkérdezi közben a nőt is, hogy kér-e valamit, ha már úgyis arrafelé megy. Ha számít is azonban bármilyen kérésre, az elf nemleges választ ad. Apró biccentéssel veszi csak tudomásul, inkább csak leengedve az állát, s felemelve fordultában, mint valójában bólintva a szavakra.
A szeme a korábban a hátsó helységébe lépett fogadóst kutatja. Ő maga nem kér már semmit, mégis húzná az időt, hogy közvetlen annak kezébe adja a poharat, meg is köszönve akár az italt, s ne csak úgy szó nélkül hagyja neki az üres poharat a pulton. Mintha számítana. Nem kerüli el közben a figyelmét a hátul nyíló ajtó. Amíg a pult mellett álldogál érkeznek ketten. Szótlanul, mintha csak nézelődne, mintha a rendelésére várna, követi az útjukat az elf melletti asztalhoz. Onnan nem hallja miről beszélnek, a székén hintázó hosszúéletű pedig nem olyasmi, amit szívesen nézne. Mint odafent a toronynál a sziklák között. Ott sem értette. Kihívni a sorsot. Mintha a nevén szólítaná a bajt a nő.. Elfordítja róla a tekintetét, felbukkanó fogadós felé fordulva.
Üres a keze, ahogy visszalép az asztalhoz. A tányéron még mindig ugyanannyi az étel. Hallja, ahogy a felemelt széklábak földet érnek végül, amikor a másik közelébe ér. Már jelezné, hogy elindul, amikor amaz megszólal. Összevonja a szemöldökét a váratlan kijelentésre.*
- Hova?
*Kérdezi a kifele induló elftől, utána fordulva. A bor persze elmaradhatatlan annak kezéből.. Visszapillant az ételre, az otthagyott mozsárra. Csak egy futó gondolat a fogadós tekintetét keresni, s az asztal felé billenteni az állát, hogy jelezze, figyeljen rá, amíg visszajönnek. Egy törlőronggyal felé intézett intés a válasz. Talán megteszi. A legutolsó, amit szeretne, egy mozsár miatt visszamenni a piacra. Szótlanul indul a hosszúéletű után.*
19161. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2024-09-01 11:16:54
Üzenet elküldve: 2024-09-01 11:16:54
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 396
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 396
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Fehér csönd//
*Nem olyan éles már benne a tombolni vágyás, de bármi könnyen kizökkentené a látszólagos nyugalomból. Leginkább a félvér érezheti, ha valami más benne, máshogy cseng le, s az sem mindig annak köszönhető, hogy kiül rá a bizonyosságot adó vonás. Ironikus, hogy ő mégis abban látta a másik ellenszenvét saját irányába. Annál többet vannak egymás mellett, hogy feltűnhessen, ha valami megváltozik... viszont mégis túl keveset, hogy ő maga a rosszalló arckifejezésekből szimplán csak tudja, hogy a hellyel, helyzettel van a gond, nem feltétlenül vele. Olyan kényelmetlennek tűnő érzet ez, amit hamar kell felednie. Mérgező, jobban, mint a legaljasabb tulajdonsággal rendelkező növényeiből kisajtolt anyag. Mert ez nem ismeretes még mindig, de most annyi mégis elindult benne az egyszerű válasz nyomán, hogy helyretegyen a kirakósából kihullott darabokból egyet.
Figyeli a másikat, a szürke útját, de már nem mond semmit, csak biccent határozottan. Túlbeszélték. Talán érti, még ha azt von csak le belőle, amit le tud. Ha vele lenne baja, menne. Tegyen úgy. Hiába nem szeretné. Azt is értené, ha valaki pusztán a hely miatt fordulna sarkon. Ezt nem kell összekötni. Két külön dolog. Így tiszta. Talán.
Látja, az ételre vetült pillantást is, de nem tolja közelebb a tányért. Neki túl természetes az, hogy ami itt van előtte, abból a félvér akkor vesz, amikor akar. Nem tudja hogyan jutott oda, hogy ne védjen mindent, ami az övé. Legyen az apróság, vagy a kardja, élete. Nem is érdekli, ott van.
Amaz feláll és a pulthoz igyekszik, miközben lenéz a pohárra a kezében, ami benne ragadt. Megrázza a fejét, van még benne elég, úgyis a csapos feladata figyelnie annak kiürülését. Talán jobb is lenne befejezni az italozást, de most túlságosan élvezi, hogy mintha jobb irányba terelődtek volna a gondolatok. Lehet ezt az alkohol éppen még jótékony hatásainak is betudni. Könnyen fordulhat ez át viszont. *
- Nem, kösz.
*Mondja végül, de már nem is odafigyelve igazán annak alakjára, mert egy nyíló, majd záródó ajtó hangját hallja, de az nem fentről jön a szobák felől és nem is a bejárat. Érzékei élesednek, halk nevetés, diskurzus hangjait próbálja kiszálazni az amúgy is bent honoló katyvaszból. Az a páros a mellettük lévő asztalhoz ül le, ami most igencsak idegesítené, ha nem hallana ki belőle érdekességet. Székében szórakozottan dől hátra, kissé igazítva a hátán meghúzódó kardhüvelyen, hogy ne törje a gerincét, majd, mintha csak rendkívül unalmas lenne az ittlét, egyensúlyozásba kezd a szék két lábán, ahogy megdönti azt testsúlyával. Apró mozdulat elég lenne, hogy hátrazuhanjon, de bármennyit ivott is, nem erről híres. Így hát csak a hegyes fülekkel hallgatja, ami érdekli. Csak akkor fejezi be, amikor a periférián látja, hogy Kyr visszatér, de bármi is legyen nála, ő feláll és egy régen látott, de most arcára visszaköltözött vigyorral néz felé.*
- Gyere.
*Fogja kezébe a talpas poharát, majd megindul egy hátsó kijárat felé.*
*Nem olyan éles már benne a tombolni vágyás, de bármi könnyen kizökkentené a látszólagos nyugalomból. Leginkább a félvér érezheti, ha valami más benne, máshogy cseng le, s az sem mindig annak köszönhető, hogy kiül rá a bizonyosságot adó vonás. Ironikus, hogy ő mégis abban látta a másik ellenszenvét saját irányába. Annál többet vannak egymás mellett, hogy feltűnhessen, ha valami megváltozik... viszont mégis túl keveset, hogy ő maga a rosszalló arckifejezésekből szimplán csak tudja, hogy a hellyel, helyzettel van a gond, nem feltétlenül vele. Olyan kényelmetlennek tűnő érzet ez, amit hamar kell felednie. Mérgező, jobban, mint a legaljasabb tulajdonsággal rendelkező növényeiből kisajtolt anyag. Mert ez nem ismeretes még mindig, de most annyi mégis elindult benne az egyszerű válasz nyomán, hogy helyretegyen a kirakósából kihullott darabokból egyet.
Figyeli a másikat, a szürke útját, de már nem mond semmit, csak biccent határozottan. Túlbeszélték. Talán érti, még ha azt von csak le belőle, amit le tud. Ha vele lenne baja, menne. Tegyen úgy. Hiába nem szeretné. Azt is értené, ha valaki pusztán a hely miatt fordulna sarkon. Ezt nem kell összekötni. Két külön dolog. Így tiszta. Talán.
Látja, az ételre vetült pillantást is, de nem tolja közelebb a tányért. Neki túl természetes az, hogy ami itt van előtte, abból a félvér akkor vesz, amikor akar. Nem tudja hogyan jutott oda, hogy ne védjen mindent, ami az övé. Legyen az apróság, vagy a kardja, élete. Nem is érdekli, ott van.
Amaz feláll és a pulthoz igyekszik, miközben lenéz a pohárra a kezében, ami benne ragadt. Megrázza a fejét, van még benne elég, úgyis a csapos feladata figyelnie annak kiürülését. Talán jobb is lenne befejezni az italozást, de most túlságosan élvezi, hogy mintha jobb irányba terelődtek volna a gondolatok. Lehet ezt az alkohol éppen még jótékony hatásainak is betudni. Könnyen fordulhat ez át viszont. *
- Nem, kösz.
*Mondja végül, de már nem is odafigyelve igazán annak alakjára, mert egy nyíló, majd záródó ajtó hangját hallja, de az nem fentről jön a szobák felől és nem is a bejárat. Érzékei élesednek, halk nevetés, diskurzus hangjait próbálja kiszálazni az amúgy is bent honoló katyvaszból. Az a páros a mellettük lévő asztalhoz ül le, ami most igencsak idegesítené, ha nem hallana ki belőle érdekességet. Székében szórakozottan dől hátra, kissé igazítva a hátán meghúzódó kardhüvelyen, hogy ne törje a gerincét, majd, mintha csak rendkívül unalmas lenne az ittlét, egyensúlyozásba kezd a szék két lábán, ahogy megdönti azt testsúlyával. Apró mozdulat elég lenne, hogy hátrazuhanjon, de bármennyit ivott is, nem erről híres. Így hát csak a hegyes fülekkel hallgatja, ami érdekli. Csak akkor fejezi be, amikor a periférián látja, hogy Kyr visszatér, de bármi is legyen nála, ő feláll és egy régen látott, de most arcára visszaköltözött vigyorral néz felé.*
- Gyere.
*Fogja kezébe a talpas poharát, majd megindul egy hátsó kijárat felé.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5561-5580 , 5581-5600 , 5601-5620 , 5621-5640 , 5641-5660 , 5661-5680 , 5681-5700 , 5701-5720 , 5721-5740 , 5741-5760 , 5761-5780 , 5781-5800 , 5801-5820 , 5821-5840 , 5841-5860 , 5861-5880 , 5881-5900 , 5901-5920 , 5921-5940 , 5941-5960 , 5961-5980 , 5981-6000 , 6001-6020 , 6021-6040 , 6041-6060 , 6061-6080 , 6081-6100 , 6101-6120 , 6121-6140 , 6141-6160 , 6161-6180 , 6181-6200 , 6201-6220 , 6221-6240 , 6241-6260 , 6261-6280 , 6281-6300 , 6301-6320 , 6321-6340 , 6341-6360 , 6361-6380 , 6381-6400 , 6401-6420 , 6421-6440 , 6441-6460 , 6461-6480 , 6481-6500 , 6501-6520 , 6521-6540 , 6541-6560 , 6561-6580 , 6581-6600 , 6601-6620 , 6621-6640 , 6641-6660 , 6661-6680 , 6681-6700 , 6701-6720 , 6721-6740 , 6741-6760 , 6761-6780 , 6781-6800 , 6801-6820 , 6821-6840 , 6841-6860 , 6861-6880 , 6881-6900 , 6901-6920 , 6921-6940 , 6941-6960 , 6961-6980 , 6981-7000 , 7001-7020 , 7021-7040 , 7041-7060 , 7061-7080 , 7081-7100 , 7101-7120 , 7121-7140 , 7141-7160 , 7161-7180 , 7181-7200 , 7201-7220 , 7221-7240 , 7241-7260 , 7261-7280 , 7281-7300 , 7301-7320 , 7321-7340 , 7341-7360 , 7361-7380 , 7381-7400 , 7401-7420 , 7421-7440 , 7441-7460 , 7461-7480 , 7481-7500 , 7501-7520 , 7521-7540 , 7541-7560 , 7561-7580 , 7581-7600 , 7601-7620 , 7621-7640 , 7641-7660 , 7661-7680 , 7681-7700 , 7701-7720 , 7721-7740 , 7741-7760 , 7761-7780 , 7781-7800 , 7801-7820 , 7821-7840 , 7841-7860 , 7861-7880 , 7881-7900 , 7901-7920 , 7921-7940 , 7941-7960 , 7961-7980 , 7981-8000 , 8001-8020 , 8021-8040 , 8041-8060 , 8061-8080 , 8081-8100 , 8101-8120 , 8121-8140 , 8141-8160 , 8161-8180 , 8181-8200 , 8201-8220 , 8221-8240 , 8241-8260 , 8261-8280 , 8281-8300 , 8301-8320 , 8321-8340 , 8341-8360 , 8361-8380 , 8381-8400 , 8401-8420 , 8421-8440 , 8441-8460 , 8461-8480 , 8481-8500 , 8501-8520 , 8521-8540 , 8541-8560 , 8561-8580 , 8581-8600 , 8601-8620 , 8621-8640 , 8641-8660 , 8661-8680 , 8681-8700 , 8701-8720 , 8721-8740 , 8741-8760 , 8761-8780 , 8781-8800 , 8801-8820 , 8821-8840 , 8841-8860 , 8861-8880 , 8881-8900 , 8901-8920 , 8921-8940 , 8941-8960 , 8961-8980 , 8981-9000 , 9001-9020 , 9021-9040 , 9041-9060 , 9061-9080 , 9081-9100 , 9101-9120 , 9121-9140 , 9141-9160 , 9161-9180 , 9181-9200 , 9201-9220 , 9221-9240 , 9241-9260 , 9261-9280 , 9281-9300 , 9301-9320 , 9321-9340 , 9341-9360 , 9361-9380 , 9381-9400 , 9401-9420 , 9421-9440 , 9441-9460 , 9461-9480 , 9481-9500 , 9501-9520 , 9521-9540 , 9541-9560 , 9561-9580 , 9581-9600 , 9601-9620 , 9621-9640 , 9641-9660 , 9661-9680 , 9681-9700 , 9701-9720 , 9721-9740 , 9741-9760 , 9761-9780 , 9781-9800 , 9801-9820 , 9821-9840 , 9841-9860 , 9861-9880 , 9881-9900 , 9901-9920 , 9921-9940 , 9941-9960 , 9961-9980 , 9981-10000 , 10001-10020 , 10021-10040 , 10041-10060 , 10061-10080 , 10081-10100 , 10101-10120 , 10121-10140 , 10141-10160 , 10161-10180 , 10181-10200 , 10201-10220 , 10221-10240 , 10241-10260 , 10261-10280 , 10281-10300 , 10301-10320 , 10321-10340 , 10341-10360 , 10361-10380 , 10381-10400 , 10401-10420 , 10421-10440 , 10441-10460 , 10461-10480 , 10481-10500 , 10501-10520 , 10521-10540 , 10541-10560 , 10561-10580 , 10581-10600 , 10601-10620 , 10621-10640 , 10641-10660 , 10661-10680 , 10681-10700 , 10701-10720 , 10721-10740 , 10741-10760 , 10761-10780 , 10781-10800 , 10801-10820 , 10821-10840 , 10841-10860 , 10861-10880 , 10881-10900 , 10901-10920 , 10921-10940 , 10941-10960 , 10961-10980 , 10981-11000 , 11001-11020 , 11021-11040 , 11041-11060 , 11061-11080 , 11081-11100 , 11101-11120 , 11121-11140 , 11141-11160 , 11161-11180 , 11181-11200 , 11201-11220 , 11221-11240 , 11241-11260 , 11261-11280 , 11281-11300 , 11301-11320 , 11321-11340 , 11341-11360 , 11361-11380 , 11381-11400 , 11401-11420 , 11421-11440 , 11441-11460 , 11461-11480 , 11481-11500 , 11501-11520 , 11521-11540 , 11541-11560 , 11561-11580 , 11581-11600 , 11601-11620 , 11621-11640 , 11641-11660 , 11661-11680 , 11681-11700 , 11701-11720 , 11721-11740 , 11741-11760 , 11761-11780 , 11781-11800 , 11801-11820 , 11821-11840 , 11841-11860 , 11861-11880 , 11881-11900 , 11901-11920 , 11921-11940 , 11941-11960 , 11961-11980 , 11981-12000 , 12001-12020 , 12021-12040 , 12041-12060 , 12061-12080 , 12081-12100 , 12101-12120 , 12121-12140 , 12141-12160 , 12161-12180 , 12181-12200 , 12201-12220 , 12221-12240 , 12241-12260 , 12261-12280 , 12281-12300 , 12301-12320 , 12321-12340 , 12341-12360 , 12361-12380 , 12381-12400 , 12401-12420 , 12421-12440 , 12441-12460 , 12461-12480 , 12481-12500 , 12501-12520 , 12521-12540 , 12541-12560 , 12561-12580 , 12581-12600 , 12601-12620 , 12621-12640 , 12641-12660 , 12661-12680 , 12681-12700 , 12701-12720 , 12721-12740 , 12741-12760 , 12761-12780 , 12781-12800 , 12801-12820 , 12821-12840 , 12841-12860 , 12861-12880 , 12881-12900 , 12901-12920 , 12921-12940 , 12941-12960 , 12961-12980 , 12981-13000 , 13001-13020 , 13021-13040 , 13041-13060 , 13061-13080 , 13081-13100 , 13101-13120 , 13121-13140 , 13141-13160 , 13161-13180 , 13181-13200 , 13201-13220 , 13221-13240 , 13241-13260 , 13261-13280 , 13281-13300 , 13301-13320 , 13321-13340 , 13341-13360 , 13361-13380 , 13381-13400 , 13401-13420 , 13421-13440 , 13441-13460 , 13461-13480 , 13481-13500 , 13501-13520 , 13521-13540 , 13541-13560 , 13561-13580 , 13581-13600 , 13601-13620 , 13621-13640 , 13641-13660 , 13661-13680 , 13681-13700 , 13701-13720 , 13721-13740 , 13741-13760 , 13761-13780 , 13781-13800 , 13801-13820 , 13821-13840 , 13841-13860 , 13861-13880 , 13881-13900 , 13901-13920 , 13921-13940 , 13941-13960 , 13961-13980 , 13981-14000 , 14001-14020 , 14021-14040 , 14041-14060 , 14061-14080 , 14081-14100 , 14101-14120 , 14121-14140 , 14141-14160 , 14161-14180 , 14181-14200 , 14201-14220 , 14221-14240 , 14241-14260 , 14261-14280 , 14281-14300 , 14301-14320 , 14321-14340 , 14341-14360 , 14361-14380 , 14381-14400 , 14401-14420 , 14421-14440 , 14441-14460 , 14461-14480 , 14481-14500 , 14501-14520 , 14521-14540 , 14541-14560 , 14561-14580 , 14581-14600 , 14601-14620 , 14621-14640 , 14641-14660 , 14661-14680 , 14681-14700 , 14701-14720 , 14721-14740 , 14741-14760 , 14761-14780 , 14781-14800 , 14801-14820 , 14821-14840 , 14841-14860 , 14861-14880 , 14881-14900 , 14901-14920 , 14921-14940 , 14941-14960 , 14961-14980 , 14981-15000 , 15001-15020 , 15021-15040 , 15041-15060 , 15061-15080 , 15081-15100 , 15101-15120 , 15121-15140 , 15141-15160 , 15161-15180 , 15181-15200 , 15201-15220 , 15221-15240 , 15241-15260 , 15261-15280 , 15281-15300 , 15301-15320 , 15321-15340 , 15341-15360 , 15361-15380 , 15381-15400 , 15401-15420 , 15421-15440 , 15441-15460 , 15461-15480 , 15481-15500 , 15501-15520 , 15521-15540 , 15541-15560 , 15561-15580 , 15581-15600 , 15601-15620 , 15621-15640 , 15641-15660 , 15661-15680 , 15681-15700 , 15701-15720 , 15721-15740 , 15741-15760 , 15761-15780 , 15781-15800 , 15801-15820 , 15821-15840 , 15841-15860 , 15861-15880 , 15881-15900 , 15901-15920 , 15921-15940 , 15941-15960 , 15961-15980 , 15981-16000 , 16001-16020 , 16021-16040 , 16041-16060 , 16061-16080 , 16081-16100 , 16101-16120 , 16121-16140 , 16141-16160 , 16161-16180 , 16181-16200 , 16201-16220 , 16221-16240 , 16241-16260 , 16261-16280 , 16281-16300 , 16301-16320 , 16321-16340 , 16341-16360 , 16361-16380 , 16381-16400 , 16401-16420 , 16421-16440 , 16441-16460 , 16461-16480 , 16481-16500 , 16501-16520 , 16521-16540 , 16541-16560 , 16561-16580 , 16581-16600 , 16601-16620 , 16621-16640 , 16641-16660 , 16661-16680 , 16681-16700 , 16701-16720 , 16721-16740 , 16741-16760 , 16761-16780 , 16781-16800 , 16801-16820 , 16821-16840 , 16841-16860 , 16861-16880 , 16881-16900 , 16901-16920 , 16921-16940 , 16941-16960 , 16961-16980 , 16981-17000 , 17001-17020 , 17021-17040 , 17041-17060 , 17061-17080 , 17081-17100 , 17101-17120 , 17121-17140 , 17141-17160 , 17161-17180 , 17181-17200 , 17201-17220 , 17221-17240 , 17241-17260 , 17261-17280 , 17281-17300 , 17301-17320 , 17321-17340 , 17341-17360 , 17361-17380 , 17381-17400 , 17401-17420 , 17421-17440 , 17441-17460 , 17461-17480 , 17481-17500 , 17501-17520 , 17521-17540 , 17541-17560 , 17561-17580 , 17581-17600 , 17601-17620 , 17621-17640 , 17641-17660 , 17661-17680 , 17681-17700 , 17701-17720 , 17721-17740 , 17741-17760 , 17761-17780 , 17781-17800 , 17801-17820 , 17821-17840 , 17841-17860 , 17861-17880 , 17881-17900 , 17901-17920 , 17921-17940 , 17941-17960 , 17961-17980 , 17981-18000 , 18001-18020 , 18021-18040 , 18041-18060 , 18061-18080 , 18081-18100 , 18101-18120 , 18121-18140 , 18141-18160 , 18161-18180 , 18181-18200 , 18201-18220 , 18221-18240 , 18241-18260 , 18261-18280 , 18281-18300 , 18301-18320 , 18321-18340 , 18341-18360 , 18361-18380 , 18381-18400 , 18401-18420 , 18421-18440 , 18441-18460 , 18461-18480 , 18481-18500 , 18501-18520 , 18521-18540 , 18541-18560 , 18561-18580 , 18581-18600 , 18601-18620 , 18621-18640 , 18641-18660 , 18661-18680 , 18681-18700 , 18701-18720 , 18721-18740 , 18741-18760 , 18761-18780 , 18781-18800 , 18801-18820 , 18821-18840 , 18841-18860 , 18861-18880 , 18881-18900 , 18901-18920 , 18921-18940 , 18941-18960 , 18961-18980 , 18981-19000 , 19001-19020 , 19021-19040 , 19041-19060 , 19061-19080 , 19081-19100 , 19101-19120 , 19121-19140 , 19141-19160 , 19161-19180 , 19181-19200 , 19201-19220 , 19221-19240 , 19241-19260 , 19261-19280 , 19281-19300 , 19301-19320 , 19321-19340 , 19341-19360 , 19361-19380 , 19381-19400 , 19401-19420 , 19421-19440 , 19441-19460 , 19461-19480 , 19481-19500 , 19501-19520 , 19521-19540 , 19541-19560 , 19561-19580 , 19581-19600 , 19601-19620 , 19621-19640 , 19641-19660 , 19661-19680 , 19681-19700 , 19701-19720 , 19721-19740 , 19741-19760 , 19761-19780 , 19781-19800 , 19801-19820 , 19821-19840 , 19841-19860 , 19861-19880 , 19881-19900 , 19901-19920 , 19921-19940 , 19941-19960 , 19954-19973