Arthenior - Pegazus fogadó
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 312 (6221. - 6240. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
6240. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-07-28 21:06:49
Üzenet elküldve: 2025-07-28 21:06:49
Rang: Játékos
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Naela//
*Bent sikerül helyet vadászniuk maguknak, ugyan vannak páran a fogadóban, de sebaj. Bár valószínú, hogyha Natukoya odacsapna egy asztalra, biztosan teremne rögtön szabad szék.*
-Jaj tényleg, ezer bocsánat. Tudod amíg nem iszom eleget az agyam olyan mint egy szivacs.
*Felnevet, öblösen, hogy az egész hely belezeng.*
-És milyen ott az élet? Sosem jártam arra, egyszer el kéne látogatnom de sose tudtam megéri-e vajon. Vannak ott jóféle sörök meg borok?
*Mert ha igen, akkor annál több okra nincs is szükséges. Pimasz népek mindenhol vannak, és nekik is mindnek van orra amit jól be lehet törni. Naela közelebb hajol, így ösztönsen az óriás is így tesz, és elkapja a lélektükröket, miközben figyelmesen hallgat.*
-Hangyafasznyi. Legalábbis így tűnik, de nem bíznék magamban. Azt mondják a selyemrév nagyon jól védhető a híd és a víz miatt, és a városőrség komolyabb tagjai, no meg a saját zsoldosok és testőrök mind ott vannak.
*Egy darabig elgondolkozik a város többi részén, és akkor jut eszébe valami.*
-Azt pletykálják, bár erről nem sokat tudok, mert nem vagyok járatos a varázslásban, de állítólag valami varázslat védheti a várost, és azért nincs szükség falakra.
*Ő is halkabbra veszi a mondandóját, ami a normálishoz képest még így is egész hangos.*
-De lehet hogy csak hazugság az egész, hogy a városlakókat a biztonság hamisságában tartsák, és ne kelljen falra meg rendes hadseregre költeni.
*Aztán visszadől a székében, s a tanácsnokság dolgára bólogat.*
-Igazad lehet.
*Végül is, nem mindenki olyan épeszű mint ő, az egyszerű emberek könnyen gyűlölködnek.*
-Ó hogyne! Én az őzragut javaslom, abban nem lehet csalódni. A Vadászlaki vadászok hozzák mindig frissen a belevalót.
*Igazából fogalma sincs honnan jön a hús, de a fejében így képzelte, és miért is ne lenne akkor így?*
-
*Bent sikerül helyet vadászniuk maguknak, ugyan vannak páran a fogadóban, de sebaj. Bár valószínú, hogyha Natukoya odacsapna egy asztalra, biztosan teremne rögtön szabad szék.*
-Jaj tényleg, ezer bocsánat. Tudod amíg nem iszom eleget az agyam olyan mint egy szivacs.
*Felnevet, öblösen, hogy az egész hely belezeng.*
-És milyen ott az élet? Sosem jártam arra, egyszer el kéne látogatnom de sose tudtam megéri-e vajon. Vannak ott jóféle sörök meg borok?
*Mert ha igen, akkor annál több okra nincs is szükséges. Pimasz népek mindenhol vannak, és nekik is mindnek van orra amit jól be lehet törni. Naela közelebb hajol, így ösztönsen az óriás is így tesz, és elkapja a lélektükröket, miközben figyelmesen hallgat.*
-Hangyafasznyi. Legalábbis így tűnik, de nem bíznék magamban. Azt mondják a selyemrév nagyon jól védhető a híd és a víz miatt, és a városőrség komolyabb tagjai, no meg a saját zsoldosok és testőrök mind ott vannak.
*Egy darabig elgondolkozik a város többi részén, és akkor jut eszébe valami.*
-Azt pletykálják, bár erről nem sokat tudok, mert nem vagyok járatos a varázslásban, de állítólag valami varázslat védheti a várost, és azért nincs szükség falakra.
*Ő is halkabbra veszi a mondandóját, ami a normálishoz képest még így is egész hangos.*
-De lehet hogy csak hazugság az egész, hogy a városlakókat a biztonság hamisságában tartsák, és ne kelljen falra meg rendes hadseregre költeni.
*Aztán visszadől a székében, s a tanácsnokság dolgára bólogat.*
-Igazad lehet.
*Végül is, nem mindenki olyan épeszű mint ő, az egyszerű emberek könnyen gyűlölködnek.*
-Ó hogyne! Én az őzragut javaslom, abban nem lehet csalódni. A Vadászlaki vadászok hozzák mindig frissen a belevalót.
*Igazából fogalma sincs honnan jön a hús, de a fejében így képzelte, és miért is ne lenne akkor így?*
-
6239. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-07-28 20:17:58
Üzenet elküldve: 2025-07-28 20:17:58
Rang: Játékos
IC üzenetek: 7
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 7
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
//Natukoya//
*Az öreg óriás öles léptekkel lódul neki, hogy keresztülvágjon az utcán. A nősténynek pedig igen csak igyekeznie kell, hogy tudja tartani a lépést a behemóttal.
Belépve a fogadóba alaposan körbenéz, a konyha felől érkező illatok felébresztik éhségét, gyomra hangosan megkordul.
Ő is biccent egyet a pultosnak, aki egy picit meghökkenve nézi kettejüket. Egy óriás és egy sötételf nőstény, csakis rosszban sántikálhatnak.
Miközben helyet foglalnak újabb kérdéssel bombázza őt az öreg.*
- Ahogy mondtam, személy szerint még nem jártam a városban. Eddig csak az északi vidéket és a hegygerinc nyugati oldalán jártam.*hadarja, miközben előre hajol, hogy ne kelljen hangosan beszélnie.
A kék szempár egyenesen az óriás szemébe néz*
- Ha az orkok valóban sokan vannak, szerinted mennyi esélye van a városnak városfal nélkül?! Szerintem nem sok. *suttogja.*
- Ugyan nem ismerem még a városőrséget, de abban egészen biztos vagyok, hogy nem fogják őket tudni feltartani, vagy ha igen, az nagyon sok emberáldozattal fog járni.*mondja már-már szomorúan.*
~Az Arctalannak mekkora áldozat lehetne.~*mélázik el egy gondolatra.*
- Hogy én főtanácsos?!*mosolyodik el gonoszan.* - Kétlem, hogy az itt élők többsége támogatna egy magam fajta nőstényt.*mondja teljes bizonyossággal, továbbra is halkan.
Majd hátra dől, és kezét kényelmesen a combjaira fekteti. Tekintetével a pultost keresi, akivel ha sikerül felvenni a szemkontaktust int neki. Ő bizony éhes, és rendelne.*
- Natukoya mester, te már biztosan többször is ettél itt. Mit ajánlasz egy megfáradt vándornak, mivel kezdje?!* pimaszul néz az óriásra. *
*Az öreg óriás öles léptekkel lódul neki, hogy keresztülvágjon az utcán. A nősténynek pedig igen csak igyekeznie kell, hogy tudja tartani a lépést a behemóttal.
Belépve a fogadóba alaposan körbenéz, a konyha felől érkező illatok felébresztik éhségét, gyomra hangosan megkordul.
Ő is biccent egyet a pultosnak, aki egy picit meghökkenve nézi kettejüket. Egy óriás és egy sötételf nőstény, csakis rosszban sántikálhatnak.
Miközben helyet foglalnak újabb kérdéssel bombázza őt az öreg.*
- Ahogy mondtam, személy szerint még nem jártam a városban. Eddig csak az északi vidéket és a hegygerinc nyugati oldalán jártam.*hadarja, miközben előre hajol, hogy ne kelljen hangosan beszélnie.
A kék szempár egyenesen az óriás szemébe néz*
- Ha az orkok valóban sokan vannak, szerinted mennyi esélye van a városnak városfal nélkül?! Szerintem nem sok. *suttogja.*
- Ugyan nem ismerem még a városőrséget, de abban egészen biztos vagyok, hogy nem fogják őket tudni feltartani, vagy ha igen, az nagyon sok emberáldozattal fog járni.*mondja már-már szomorúan.*
~Az Arctalannak mekkora áldozat lehetne.~*mélázik el egy gondolatra.*
- Hogy én főtanácsos?!*mosolyodik el gonoszan.* - Kétlem, hogy az itt élők többsége támogatna egy magam fajta nőstényt.*mondja teljes bizonyossággal, továbbra is halkan.
Majd hátra dől, és kezét kényelmesen a combjaira fekteti. Tekintetével a pultost keresi, akivel ha sikerül felvenni a szemkontaktust int neki. Ő bizony éhes, és rendelne.*
- Natukoya mester, te már biztosan többször is ettél itt. Mit ajánlasz egy megfáradt vándornak, mivel kezdje?!* pimaszul néz az óriásra. *
6238. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-07-28 15:45:10
Üzenet elküldve: 2025-07-28 15:45:10
Rang: Játékos
IC üzenetek: 37
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 37
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Annottah//
* Nem tetszik neki, ahogy méregeti őt az ork, de már hozzászokott az ilyesmihez. Az ráadásul nem érti a különbséget aközött, hogy vele akar menni a Kikötőbe és aközött, hogy még vele is szívesebben menne, mint a csuklyás belezővel. Elindulnak hát a Pegazusba. *
– Le a kézzel. * Szól rá az orkra, mikor az a vállára teszi a büdös nagy mancsát. Remélhetőleg a szürke bőrű hallgat rá, és nem kell megvernie. *
* A Pegazust a szokásos hangulatában találják. A kandallóban tűz ropog, a kocsma szokásos népei megtalálhatóak odabent. Nincs akkora tömeg, mint este, de azért akadnak egy páran. Újdonsült ork barátja előre engedi, remélhetőleg nem azért, mert hátsó szándékai lennének vele. Mivel ő megy elől, így le is huppan az egyik üres asztalhoz, és lezser testtartással felnéz az orkra. *
– Szóval mit akarsz? * Van egy olyan érzése, hogy még egy ork se lehet annyira ostoba, hogy azt gondolja, egy közös ebéd elég lesz, hogy megenyhítse Annottah szívét. Persze lehet, hogy téved. Lehet az is, hogy Annottah téved, bár erre vajmi kevés az esély. Úgyhogy várja, hátha kap valami magyarázatot az ork viselkedésére. *
* Nem tetszik neki, ahogy méregeti őt az ork, de már hozzászokott az ilyesmihez. Az ráadásul nem érti a különbséget aközött, hogy vele akar menni a Kikötőbe és aközött, hogy még vele is szívesebben menne, mint a csuklyás belezővel. Elindulnak hát a Pegazusba. *
– Le a kézzel. * Szól rá az orkra, mikor az a vállára teszi a büdös nagy mancsát. Remélhetőleg a szürke bőrű hallgat rá, és nem kell megvernie. *
* A Pegazust a szokásos hangulatában találják. A kandallóban tűz ropog, a kocsma szokásos népei megtalálhatóak odabent. Nincs akkora tömeg, mint este, de azért akadnak egy páran. Újdonsült ork barátja előre engedi, remélhetőleg nem azért, mert hátsó szándékai lennének vele. Mivel ő megy elől, így le is huppan az egyik üres asztalhoz, és lezser testtartással felnéz az orkra. *
– Szóval mit akarsz? * Van egy olyan érzése, hogy még egy ork se lehet annyira ostoba, hogy azt gondolja, egy közös ebéd elég lesz, hogy megenyhítse Annottah szívét. Persze lehet, hogy téved. Lehet az is, hogy Annottah téved, bár erre vajmi kevés az esély. Úgyhogy várja, hátha kap valami magyarázatot az ork viselkedésére. *
6237. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-07-28 14:51:21
Üzenet elküldve: 2025-07-28 14:51:21
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
// Pusztai Venthel //
* A fiú nem is olyan hosszas gondolkodás után meglepő válasszal rukkol elő. Norgen hunyorítva néz rá, figyeli az apró jeleket. Nem szeretné, ha a világ megtudná, mi is ő valójában, így most rendkívül óvatosnak kell lennie. Nem akarja csak úgy kiteríteni a lapjait, hiszen amúgy is minek? Tudja jól, hogy a gyilkos szándékot a legtöbben nem értékelik – legfeljebb bizonyos alvilági körökben. S most mégis itt van ez a sokat látott lélek, akit csaknem olyannyira hidegen hagy ez, mint az eredart. Nem csoda hát, hogy a kíváncsisága tovább nő, és talán egy kis szimpátiát is kezd érezni leendő áldozata iránt. Norgen belső harcot vív; nem biztos benne, hogyan folytassa a beszélgetést. Végül úgy dönt, az lesz a legjobb, ha nem nyílik meg, a témát Venthalon tartja. Az elmúlt pár másodpercben a fiú talán érezhette rajta, hogy milyen izgatott lett a gyilkolás és szenvedés említésének hatására – még szíve is hevesebben kezdett el verni. Most viszont újra kimért, érzelemmentes, a témához képest pedig már-már félelmetesen nyugodtan válaszol. *
– Ezek szerint te tényleg ölni akarsz. De még sosem volt szerencséd hozzá, ha jól gondolom? – És ezért szeretnél most tanulni. * Ez eddig csak egy afféle összefoglaló az eddig hallottakból, ezután jön a lényeg, amiben már érezni lehet, hogy Norgent mégiscsak érdekli a téma. *
– Tehát ezért is akarod megtalálni a társaidat! ~ Szép kis bűnbanda lehetnek, ha vannak heten, de az egyikük még fegyvert se fogott. ~ De mondok jobbat neked: gyere velem a negyedbe, bemutatlak valakinek, aki már régóta űzi a szakmát… Ő talán tud kezdeni veled valamit. Számíthatsz a segítségemre. * Széles mosoly ül ki az arcára, ahogy fejét oldalra döntve néz a fiú szemeibe. Alig várja, hogy bemutathassa a fiút annak a valakinek. *
* A fiú nem is olyan hosszas gondolkodás után meglepő válasszal rukkol elő. Norgen hunyorítva néz rá, figyeli az apró jeleket. Nem szeretné, ha a világ megtudná, mi is ő valójában, így most rendkívül óvatosnak kell lennie. Nem akarja csak úgy kiteríteni a lapjait, hiszen amúgy is minek? Tudja jól, hogy a gyilkos szándékot a legtöbben nem értékelik – legfeljebb bizonyos alvilági körökben. S most mégis itt van ez a sokat látott lélek, akit csaknem olyannyira hidegen hagy ez, mint az eredart. Nem csoda hát, hogy a kíváncsisága tovább nő, és talán egy kis szimpátiát is kezd érezni leendő áldozata iránt. Norgen belső harcot vív; nem biztos benne, hogyan folytassa a beszélgetést. Végül úgy dönt, az lesz a legjobb, ha nem nyílik meg, a témát Venthalon tartja. Az elmúlt pár másodpercben a fiú talán érezhette rajta, hogy milyen izgatott lett a gyilkolás és szenvedés említésének hatására – még szíve is hevesebben kezdett el verni. Most viszont újra kimért, érzelemmentes, a témához képest pedig már-már félelmetesen nyugodtan válaszol. *
– Ezek szerint te tényleg ölni akarsz. De még sosem volt szerencséd hozzá, ha jól gondolom? – És ezért szeretnél most tanulni. * Ez eddig csak egy afféle összefoglaló az eddig hallottakból, ezután jön a lényeg, amiben már érezni lehet, hogy Norgent mégiscsak érdekli a téma. *
– Tehát ezért is akarod megtalálni a társaidat! ~ Szép kis bűnbanda lehetnek, ha vannak heten, de az egyikük még fegyvert se fogott. ~ De mondok jobbat neked: gyere velem a negyedbe, bemutatlak valakinek, aki már régóta űzi a szakmát… Ő talán tud kezdeni veled valamit. Számíthatsz a segítségemre. * Széles mosoly ül ki az arcára, ahogy fejét oldalra döntve néz a fiú szemeibe. Alig várja, hogy bemutathassa a fiút annak a valakinek. *
6236. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-07-28 10:03:46
Üzenet elküldve: 2025-07-28 10:03:46
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 413
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 413
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Az alkímia határai//
* Egyetértően bólint. Neki sem a legjobb élményei közé tartozik az erdőmélyén fellelhető növények begyűjtése. Szerencséjére a baj kerüli már egy ideje, s ezáltal teljes erejével tud előretörni, mind kereskedelmileg, mind társadalmilag. *
- Hogy akkor milyen költséges volt, arról nem tudok. Azonban valakinek muszáj más irányból is megközelítenie a témát. Miért is ne tegyem én? Ha pedig kiderül, hogy ez a fajta megközelítés csak kudarcot fog vonni maga után, úgy sokan nem fognak sajnálni egy orkot.
* Bár a kérése ártatlannak tűnik, egyesek megkérdőjeleznék az ork motivációját. Elvégre sokan sok telet tudhatnak maguk mögött, s a megannyi tapasztalattal a hátuk mögött, talán csak néhányan tudnák elmondani, hogy egy olyan orkkal találkoztak, akinek az első lépései nem valaki más arcának az átrendezése lenne.
A következő kérdésére a nagy asztalra pillant, ahol lepárlója és több alkímiához szükséges felszerelés is megtalálható. Kicsit elidőzik rajtuk a tekintete, majd visszafordul. *
- Még nem volt szerencsém ilyen jellegű megbízásokban. Talán az én balszerencsémnek köszönhető, hogy amikor elkezdtem volna fizikai kísérleteket, azzal egy időben kapcsolták le az összes ezzel foglalkozót.
* Gondol itt a sötét italok árusaira. Inkább nem titkolózik az italokkal. Legrosszabb esetben nem kap munkát ha színt vall, azonban ha kiderül, hogy elmélete hibás és képtelen előállítani, úgy az talán rosszabb következményekhez is vezethetne. *
- Eddig csak elmélkedtem az ehhez hasonló dolgok receptjein, de énfelém erre sosem volt kereset.
* Végül Nestar befejezi az ital elemzését. Legalábbis számára ez jön le abból, hogy kiemelkedőnek hívja és, hogy visszaszolgálja. Az ork visszahelyezi a kis dobozába, majd el is teszi. *
- Köszönöm. Lenne egy kérésem, amennyiben nem okoz problémát. A mostani szervezet, akikkel szeretnék üzletelni, azok szívesen fogadnák az italaimat, azonban megfelelő háttértámogatás nélkül nem mehetnek bele ilyenekbe. Támogatás alatt szavakra gondolok. Szavakra, amik alátámasztanák a kínálatom minőségét. Ha megjelennék egy ilyen levéllel magától Nestartól, úgy talán többen néznék el, hogy egy orkkal kell üzletelniük.
A hozzászólás írója (Targhed Cagon) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.07.28 10:04:31
* Egyetértően bólint. Neki sem a legjobb élményei közé tartozik az erdőmélyén fellelhető növények begyűjtése. Szerencséjére a baj kerüli már egy ideje, s ezáltal teljes erejével tud előretörni, mind kereskedelmileg, mind társadalmilag. *
- Hogy akkor milyen költséges volt, arról nem tudok. Azonban valakinek muszáj más irányból is megközelítenie a témát. Miért is ne tegyem én? Ha pedig kiderül, hogy ez a fajta megközelítés csak kudarcot fog vonni maga után, úgy sokan nem fognak sajnálni egy orkot.
* Bár a kérése ártatlannak tűnik, egyesek megkérdőjeleznék az ork motivációját. Elvégre sokan sok telet tudhatnak maguk mögött, s a megannyi tapasztalattal a hátuk mögött, talán csak néhányan tudnák elmondani, hogy egy olyan orkkal találkoztak, akinek az első lépései nem valaki más arcának az átrendezése lenne.
A következő kérdésére a nagy asztalra pillant, ahol lepárlója és több alkímiához szükséges felszerelés is megtalálható. Kicsit elidőzik rajtuk a tekintete, majd visszafordul. *
- Még nem volt szerencsém ilyen jellegű megbízásokban. Talán az én balszerencsémnek köszönhető, hogy amikor elkezdtem volna fizikai kísérleteket, azzal egy időben kapcsolták le az összes ezzel foglalkozót.
* Gondol itt a sötét italok árusaira. Inkább nem titkolózik az italokkal. Legrosszabb esetben nem kap munkát ha színt vall, azonban ha kiderül, hogy elmélete hibás és képtelen előállítani, úgy az talán rosszabb következményekhez is vezethetne. *
- Eddig csak elmélkedtem az ehhez hasonló dolgok receptjein, de énfelém erre sosem volt kereset.
* Végül Nestar befejezi az ital elemzését. Legalábbis számára ez jön le abból, hogy kiemelkedőnek hívja és, hogy visszaszolgálja. Az ork visszahelyezi a kis dobozába, majd el is teszi. *
- Köszönöm. Lenne egy kérésem, amennyiben nem okoz problémát. A mostani szervezet, akikkel szeretnék üzletelni, azok szívesen fogadnák az italaimat, azonban megfelelő háttértámogatás nélkül nem mehetnek bele ilyenekbe. Támogatás alatt szavakra gondolok. Szavakra, amik alátámasztanák a kínálatom minőségét. Ha megjelennék egy ilyen levéllel magától Nestartól, úgy talán többen néznék el, hogy egy orkkal kell üzletelniük.
A hozzászólás írója (Targhed Cagon) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.07.28 10:04:31
6235. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-07-28 09:34:18
Üzenet elküldve: 2025-07-28 09:34:18
Rang: Játékos
IC üzenetek: 79
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 79
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Bizalom//
*Norhelt mélyről jövő, reszelős sóhajt hallat, ahogy Ravik keze lejjebb vándorol. A válla megrezzen, a hasa izmai összehúzódnak, és az arckifejezése... hát az leginkább egy olyan emberé, akinek mostantól minden egyes szívverése hálával teli könyörgés az égnek.
Ameddig a nő dolgozik rajta, ő csukott szemmel pihen a medence szélén, arcán az a fajta idétlen, nyálas félmosoly játszik, amit csak az a férfi visel, akinek a teste szerint épp most nem lenne sürgős meghalni. A sóhajai egyre sűrűbbek, néha már egy-egy halkabb morgás is kicsúszik belőlük. Az érintések olyan jólesőek, hogy még a gondolat is kicsúszik a fejéből, hogy ez a nő alig pár órája még egy korsót vágott volna hozzá, ha akad a keze ügyébe.
A külvilág egy pillanatra megszűnik. Csak Ravik mozdulatai maradnak, a víz illata, és az, ahogy a gerincén végigfut egy újabb borzongás. Az egész helyzet annyira jó, hogy nem is veszi észre azt a hangot.
Csak akkor eszmél, amikor Ravik hirtelen elrántja a kezét, és halkan elkáromkodja magát. A szó olyan, mint egy pofon: nem üt nagyot, de pont akkorát, hogy kinyíljon tőle a szeme. Mire felfogja, mi történt, már hallja is... azt a bizonyos hangot. A női hangot. A hangot. Ami úgy csikordul végig a gerincén, mintha valaki egy rozsdás késsel vágná végig egy régi emlékét.
És valóban: ismerős. Túlzottan is.
A keze, ami a medence szélét markolja, görcsösen rászorul a kőre. Az ujjai kifehérednek. Szinte remeg. A szemei elkerekednek, de már nem a gyönyörtől, hanem attól, hogy rájött: ő ismeri ezt a torokköszörülést. Ez... Ez ugyanaz a vén banya, aki három éve is...
Elenged egy dühös hörgést, mint aki a világ legrosszabb viccét hallotta volna, majd felfakad belőle az ordítás:*
- Nem baszott még ilyet a világ!
*Mire felpattan és megfordul, már vak düh vezeti. Szeme szikrázik, a vigyora megszűnik, helyét egy vicsorgás veszi át, amivel városokat lehetne letarolni.*
- Lefogadom, hogy ugyanaz a kivénhedt, vén kurva vagy, aki három évvel ezelőtt is itt lesett minket, mi?! Nem vagyok Sa'Tereth híve, de kívánom, hogy bassza rád a temetőt ajtóstul, te vén csoroszlya! Hogy száradna le a...
*A mondat közepén azonban hirtelen megakad, mert a nő, akit addig mindkét keze és minden figyelme fogva tartott volna, hirtelen már nincs ott. Mire visszafordul, Ravik épp lendül kifelé a vízből, combján végiggördülnek az utolsó vízcseppek, a bokája megcsillan a párában, és úgy robban ki a gőzből, mint egy megvadult tretil.
Norhelt, a még dühtől lüktető mellkasa ellenére, értetlenül bámul utána. A fejét vakarja.*
- A francba... rájött volna? *Kérdezi magától, bár a hangja inkább nyöszörgés.* - Ejj, a franc vigye a nagy pofámat!
*A következő pillanatban még vicsorogva odafordul a prűd banyához, de már nincs benne a korábbi hév. Csak egy utolsó, kimerült grimasz kíséretében veti oda:*
- Belevertem a vízbe, vén banya!
*A nyelvét is kiölti rá, mint egy duzzogó gyerek, majd megindul kifelé. A mozdulata lendületes, szinte már teátrális. A medence szélén megtámaszkodik, feltérdel, aztán egyetlen határozott mozdulattal kilendíti magát a vízből. Az egyik láb a kőre csattan, a másik követi, és már áll is, vizesen, gőzölgő testtel, mint valami diadalittas hadvezér, aki épp most nyert meg egy csatát egy vén banya ellen. Elindul. Határozottan, lendületesen, úgy, hogy még a csípője is ring egy kicsit, mintha meg akarná mutatni: „nézd, mit veszítettél, kisanyám”.
Aztán megtörténik. Egyik talpa pont a kőre fröccsent vízre csúszik. Egy apró, ártatlan tócsácska, amit talán még ő maga hagyott ott korábban. A lába megcsúszik, térde kibicsaklik, karja szétcsapódik, és egy pillanat alatt úgy néz ki, mint egy eltévedt szárnyas malac, amit hirtelen dobtak ki a levegőbe.*
- A PICS...!
*Ennyit tud kinyögni, mielőtt el nem vágódik. A lába aláfordul, dereka csavarodik, majd egy hatalmas, csattanó placcsanással zuhan vissza a medencébe. A víz körülötte kirobban, mint egy kisebb áradás, és szinte minden irányba permetet vet. Csak az a szerencséje, hogy a banyát már nem éri el, különben az öregasszony valószínűleg már a plafonon lógna.
A víz alól előbukkanva olyan hangokat ad ki, mint akit egyszerre öntöttek le forró levessel és rúgtak bokán. Szitkozódik, prüszköl, egyik keze a bokáját markolja, de már másik karjával húzza ki magát újra a vízből, immár sánta hősként, törött méltósággal, de annál eltökéltebben.*
- VÁRJ, kedvesem!
*Szól utána, immár bicegve, láthatóan vizesen, fájós lábbal, és sértett egóval. Nincs rajta semmi, csak a makacs kitartás. Újra kikászálódik a medencéből, és elindul az öltözők felé, foga között szűrve a káromkodásokat, bokájára fogva, mintha ezzel is gyorsítaná a felépülést.
Ha szerencséje van, ami mostanában nem jellemző, akkor Ravikot utoléri még a folyosón. Meg is teszi. Egyik keze a nő vállára csúszik, hogy megállítsa. Liheg, mintha egy teljes futamot lenyomott volna valami lovagi tornán, közben kissé meghajlik, hogy a bokájába nyilalló fájdalmat átvészelje.*
- Várj... Ne menj!
*Kifújja magát, próbálja rendezni a gondolatait. De a következő mondat már dühösebb, kétségbeesettebb, mint amit tervezett:*
- Mi történt?! Miért rohantál így el?! Mi a tökömet csináltam már megint rosszul?
*Szemei most valóban őszintén keresik a választ. Nincs benne gúny, nincs benne vicc. Csak ott áll, vizesen, fájó bokával, megalázottan és mégis... mintha csak Ravik válasza érdekelné igazán. Az egyetlen dolog, amit most nem próbál elviccelni.*
*Norhelt mélyről jövő, reszelős sóhajt hallat, ahogy Ravik keze lejjebb vándorol. A válla megrezzen, a hasa izmai összehúzódnak, és az arckifejezése... hát az leginkább egy olyan emberé, akinek mostantól minden egyes szívverése hálával teli könyörgés az égnek.
Ameddig a nő dolgozik rajta, ő csukott szemmel pihen a medence szélén, arcán az a fajta idétlen, nyálas félmosoly játszik, amit csak az a férfi visel, akinek a teste szerint épp most nem lenne sürgős meghalni. A sóhajai egyre sűrűbbek, néha már egy-egy halkabb morgás is kicsúszik belőlük. Az érintések olyan jólesőek, hogy még a gondolat is kicsúszik a fejéből, hogy ez a nő alig pár órája még egy korsót vágott volna hozzá, ha akad a keze ügyébe.
A külvilág egy pillanatra megszűnik. Csak Ravik mozdulatai maradnak, a víz illata, és az, ahogy a gerincén végigfut egy újabb borzongás. Az egész helyzet annyira jó, hogy nem is veszi észre azt a hangot.
Csak akkor eszmél, amikor Ravik hirtelen elrántja a kezét, és halkan elkáromkodja magát. A szó olyan, mint egy pofon: nem üt nagyot, de pont akkorát, hogy kinyíljon tőle a szeme. Mire felfogja, mi történt, már hallja is... azt a bizonyos hangot. A női hangot. A hangot. Ami úgy csikordul végig a gerincén, mintha valaki egy rozsdás késsel vágná végig egy régi emlékét.
És valóban: ismerős. Túlzottan is.
A keze, ami a medence szélét markolja, görcsösen rászorul a kőre. Az ujjai kifehérednek. Szinte remeg. A szemei elkerekednek, de már nem a gyönyörtől, hanem attól, hogy rájött: ő ismeri ezt a torokköszörülést. Ez... Ez ugyanaz a vén banya, aki három éve is...
Elenged egy dühös hörgést, mint aki a világ legrosszabb viccét hallotta volna, majd felfakad belőle az ordítás:*
- Nem baszott még ilyet a világ!
*Mire felpattan és megfordul, már vak düh vezeti. Szeme szikrázik, a vigyora megszűnik, helyét egy vicsorgás veszi át, amivel városokat lehetne letarolni.*
- Lefogadom, hogy ugyanaz a kivénhedt, vén kurva vagy, aki három évvel ezelőtt is itt lesett minket, mi?! Nem vagyok Sa'Tereth híve, de kívánom, hogy bassza rád a temetőt ajtóstul, te vén csoroszlya! Hogy száradna le a...
*A mondat közepén azonban hirtelen megakad, mert a nő, akit addig mindkét keze és minden figyelme fogva tartott volna, hirtelen már nincs ott. Mire visszafordul, Ravik épp lendül kifelé a vízből, combján végiggördülnek az utolsó vízcseppek, a bokája megcsillan a párában, és úgy robban ki a gőzből, mint egy megvadult tretil.
Norhelt, a még dühtől lüktető mellkasa ellenére, értetlenül bámul utána. A fejét vakarja.*
- A francba... rájött volna? *Kérdezi magától, bár a hangja inkább nyöszörgés.* - Ejj, a franc vigye a nagy pofámat!
*A következő pillanatban még vicsorogva odafordul a prűd banyához, de már nincs benne a korábbi hév. Csak egy utolsó, kimerült grimasz kíséretében veti oda:*
- Belevertem a vízbe, vén banya!
*A nyelvét is kiölti rá, mint egy duzzogó gyerek, majd megindul kifelé. A mozdulata lendületes, szinte már teátrális. A medence szélén megtámaszkodik, feltérdel, aztán egyetlen határozott mozdulattal kilendíti magát a vízből. Az egyik láb a kőre csattan, a másik követi, és már áll is, vizesen, gőzölgő testtel, mint valami diadalittas hadvezér, aki épp most nyert meg egy csatát egy vén banya ellen. Elindul. Határozottan, lendületesen, úgy, hogy még a csípője is ring egy kicsit, mintha meg akarná mutatni: „nézd, mit veszítettél, kisanyám”.
Aztán megtörténik. Egyik talpa pont a kőre fröccsent vízre csúszik. Egy apró, ártatlan tócsácska, amit talán még ő maga hagyott ott korábban. A lába megcsúszik, térde kibicsaklik, karja szétcsapódik, és egy pillanat alatt úgy néz ki, mint egy eltévedt szárnyas malac, amit hirtelen dobtak ki a levegőbe.*
- A PICS...!
*Ennyit tud kinyögni, mielőtt el nem vágódik. A lába aláfordul, dereka csavarodik, majd egy hatalmas, csattanó placcsanással zuhan vissza a medencébe. A víz körülötte kirobban, mint egy kisebb áradás, és szinte minden irányba permetet vet. Csak az a szerencséje, hogy a banyát már nem éri el, különben az öregasszony valószínűleg már a plafonon lógna.
A víz alól előbukkanva olyan hangokat ad ki, mint akit egyszerre öntöttek le forró levessel és rúgtak bokán. Szitkozódik, prüszköl, egyik keze a bokáját markolja, de már másik karjával húzza ki magát újra a vízből, immár sánta hősként, törött méltósággal, de annál eltökéltebben.*
- VÁRJ, kedvesem!
*Szól utána, immár bicegve, láthatóan vizesen, fájós lábbal, és sértett egóval. Nincs rajta semmi, csak a makacs kitartás. Újra kikászálódik a medencéből, és elindul az öltözők felé, foga között szűrve a káromkodásokat, bokájára fogva, mintha ezzel is gyorsítaná a felépülést.
Ha szerencséje van, ami mostanában nem jellemző, akkor Ravikot utoléri még a folyosón. Meg is teszi. Egyik keze a nő vállára csúszik, hogy megállítsa. Liheg, mintha egy teljes futamot lenyomott volna valami lovagi tornán, közben kissé meghajlik, hogy a bokájába nyilalló fájdalmat átvészelje.*
- Várj... Ne menj!
*Kifújja magát, próbálja rendezni a gondolatait. De a következő mondat már dühösebb, kétségbeesettebb, mint amit tervezett:*
- Mi történt?! Miért rohantál így el?! Mi a tökömet csináltam már megint rosszul?
*Szemei most valóban őszintén keresik a választ. Nincs benne gúny, nincs benne vicc. Csak ott áll, vizesen, fájó bokával, megalázottan és mégis... mintha csak Ravik válasza érdekelné igazán. Az egyetlen dolog, amit most nem próbál elviccelni.*
6234. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-07-27 23:30:59
Üzenet elküldve: 2025-07-27 23:30:59
Rang: Játékos
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Bizalom//
*A kérdésre egy pillanatra megtorpannak a kezei, de túl sokáig nem esik ki a játékból. Halkan, eltűnődve hümment egyet, majd a vállait megvonva vigyorodik el halványan. Bármire. Most valóban úgy érzi, hogy akármit megtehet a jelen helyzetében. Át is fut fején megannyi gondolat. Némelyik érzéki, némelyik mocskosul gonosz, akad, ami csak egyszerű bosszú. De most mindet figyelmen kívül hagyja. Csak az ösztöneire hallgat, engedi, hogy egész testét az hajtsa. Nem akar semmit csak érezni, élvezni, még azt is megkockáztatja, hogy azt sem bánja, ha ő is élvezetet nyújt a férfinak.
Ajkai még mindig ott pihennek a nyak hajlatában, de a harapás gyengéd csókba fordul át. Hallgatja, ahogy a férfi lélegzik és élvezi, hogy most a csend is elég válasznak. Az ujjai szorosabban fonódnak a csípője köré, de most nem mozdulnak tovább az alhason. Csak élvezi a tenyere alatt a meleg bőrt, az izmok húzódását, és azt a lüktetést, ami nem a vér, nem csak az alkohol tombolása, valami más, amit a saját bőre alatt is érez. Valami, ami most mocskosul élő és ismerős. Amit nagyon régóta hiányolt már. Ahogy Norhelt megtalálja a combját nem rezdül meg, nem mozdul, csak a karok fonódnak szorosabbra, mintha maga is azt próbálgatná, hogy akit benne tart az valódi, nem pedig csak egy álomkép, ami azért bújt elő, hogy a benne feszülő hiányt egy rohadt tréfára használja fel. A férfi keze nem áll meg, magában pedig meg is mosolyogja, hogy ő is olyan természetességgel ér hozzá, mintha mindig is tudta volna, hogy hová kell nyúlni és hogyan. Ez pedig így is van, hisz az ő kezei sem ismeretlen helyeket járnak be. Jól ismeri a bőrt, az izmokat, minden heget és forradást. Ahogy egyik keze megindul felfelé a mellkasán tudja mit fog érezni, ahogy a másiknak sem idegen a tapintás, mikor a hasáról tovább vándorol arra a gnómokat megszégyenítő büszkeségre, ami az előbb olyan hősiesen tartotta magán azt a francos törölközőt. A mellkasán az ujjai végigsimítanak a bőrön, lassan, egészen a szíve fölé. Nem kapkod, nem csábít, ez nem csupán törekvés egy ösztönös szükséglet kielégítésére. Inkább birtoklás, mint akinek már nem célja kérdezni, csak elvenni mindent, amit még tud. Mint aki nem szeret, de mégis, ebben a pillanatban úgy ölel, mintha féltékeny lenne rá az egész világgal szemben. Ez pedig veszélyesebb, mintha egyszerű gyerekes szerelem vezérelné. A szemeit lehunyva billenti a homlokát a férfi hátának. Annyi mindent mondana, de ajkait szorosan összepréseli. A mozdulatok így is épp eléggé beszédesek és őszinték helyette. Már nem a bosszú vezeti, nem is indulat, hanem a kíváncsiság, hogy meddig képes elmenni azzal a férfival, akit nem olyan rég még őszintén próbált gyűlölni.
Ért már hozzá más férfihoz. Nem büszkeség, akkor sem érezte nagyobbnak tőle az önbecsülését, amikor ezt kint a fogadóban Norhelttel is közölte. De az mind csak szükség volt, hogy felejteni tudjon. Egy gyenge próbálkozás, mert akkor minden érintés idegen volt, szinte kín. De most minden olyan ismerős és még mindig kirázza a hideg, ha rágondol, hogy ez az, ami jó. Legalább erre az egy rohadt, illuminált éjszakára. Most nem az számít, hogy hányszor vetkőztették már le egymást szavakkal, érintéssel, dühtől reszkető kézzel vagy vágytól reszkető lábbal. Most az számít, hogy Norhelt nem mozdul, nem kér és nem is siettet. Egyszerűen csak van, és ez a nőt jobban izgalomba hozza, mint bármi más. Nekifeszül a férfi hátának, mintha a köztük lévő semmi is túl sok lenne már. Olyan közel vannak, hogy a lélegzetük is keveredik. És a legrosszabb az egészben, hogy már nem játszik. Pedig azt hitte, ez az este is csak valami önbüntető játék lesz. Vagy bosszú. Vagy dac. Ehelyett ott találja magát Norhelt nyakába temetkezve, mint egy nő, aki képes lenne elhinni, hogy ez a pillanat nem csak egyszerű ösztön, hanem valami régi, lassan visszataláló és valóssá váló emlék. Az egyik keze a mellkasba kapaszkodik, míg a másik már finoman veszi birtokba a férfit. A fülében szinte már csak a vér dübörög és a saját, szapora lélegzete visszhangzik, elnyomva szinte minden más zajt a fürdőben. Kivéve azt a torokköszörülést, ami nem érkezik hangosan, mégis úgy vág bele a pillanatba, mint a kés a frissen ejtett vad húsába. Először megdermed, de mikor a hang célba ér, vele pedig a valóság is könyörtelenül belehasít az illatos levegőbe elkapja a kezeit és nyögve hőköl hátra egy lépést.*
- Kurva élet...
*Préseli ki ajkai között a szitkot, ahogy kipirult arccal mered a férfi hátára, ha addigra nem pördül meg ő is a saját tengelye körül. Nem a szégyen keríti hatalmába, sem a harag, amit azért most érez az iránt az istenek verte idióta iránt, aki kirántotta abból a nyugalomból, amit alig volt ideje megízlelni. Az arcára a felismerés költözik, hogy talán ez éppen egy jele volt annak, hogy tényleg irdatlan nagy baromságra készül azzal a férfival, akit szívből gyűlölnie kéne és mégsem tud.*
- A medencét ám...
*Az idegesítően vékony, kissé érdes női hang úgy éri a bőrét, mint ezernyi tű szúrása. Szinte látja maga előtt a vénasszonyt, a sértett, prűd pofájával, amit most talán jobban gyűlöl, mint az egész helyzetet, amibe belesodorta magát, valahol meg mégis hálás miatta. Az ajka megrándul. Kedve támad valami igazán mocskos és vérlázító szitkot szórni a vénasszonyra, de először csak addig jut el, hogy egy jó mély levegőt szívjon magába, miközben elkapja tekintetét a férfiról.*
- Szarom le.
*Mordul fel végül, ahogy a medence szélébe kapaszkodik és egy lendülettel kiszökken a vízből. Nedves talpai idegesen csattognak a kövön, ahogy a törölközőért viharzik, de miután azt felkapja a földről azzal nem bajlódik, hogy belecsomagolja magát. Most nem csendes esőként indul ki, hanem igazi viharként, ami a legedzettebb hajót is egyszerűen borítaná fel a tengeren. A szörnyű az, hogy nem a helyzet dühíti, nem attól menekül. Kit érdekel egy prűd, vén picsa, aki csak féltékeny? Sosem zavartatta magát, hát nem most fog szemérmességet gyakorolni. Ez a düh, talán valahol nevezhető ijedtségnek is, nem a lebukástól van, hanem sokkal inkább attól, amit előtte érzett, amit Norhelt képes volt belőle újra kiemelni.*
*A kérdésre egy pillanatra megtorpannak a kezei, de túl sokáig nem esik ki a játékból. Halkan, eltűnődve hümment egyet, majd a vállait megvonva vigyorodik el halványan. Bármire. Most valóban úgy érzi, hogy akármit megtehet a jelen helyzetében. Át is fut fején megannyi gondolat. Némelyik érzéki, némelyik mocskosul gonosz, akad, ami csak egyszerű bosszú. De most mindet figyelmen kívül hagyja. Csak az ösztöneire hallgat, engedi, hogy egész testét az hajtsa. Nem akar semmit csak érezni, élvezni, még azt is megkockáztatja, hogy azt sem bánja, ha ő is élvezetet nyújt a férfinak.
Ajkai még mindig ott pihennek a nyak hajlatában, de a harapás gyengéd csókba fordul át. Hallgatja, ahogy a férfi lélegzik és élvezi, hogy most a csend is elég válasznak. Az ujjai szorosabban fonódnak a csípője köré, de most nem mozdulnak tovább az alhason. Csak élvezi a tenyere alatt a meleg bőrt, az izmok húzódását, és azt a lüktetést, ami nem a vér, nem csak az alkohol tombolása, valami más, amit a saját bőre alatt is érez. Valami, ami most mocskosul élő és ismerős. Amit nagyon régóta hiányolt már. Ahogy Norhelt megtalálja a combját nem rezdül meg, nem mozdul, csak a karok fonódnak szorosabbra, mintha maga is azt próbálgatná, hogy akit benne tart az valódi, nem pedig csak egy álomkép, ami azért bújt elő, hogy a benne feszülő hiányt egy rohadt tréfára használja fel. A férfi keze nem áll meg, magában pedig meg is mosolyogja, hogy ő is olyan természetességgel ér hozzá, mintha mindig is tudta volna, hogy hová kell nyúlni és hogyan. Ez pedig így is van, hisz az ő kezei sem ismeretlen helyeket járnak be. Jól ismeri a bőrt, az izmokat, minden heget és forradást. Ahogy egyik keze megindul felfelé a mellkasán tudja mit fog érezni, ahogy a másiknak sem idegen a tapintás, mikor a hasáról tovább vándorol arra a gnómokat megszégyenítő büszkeségre, ami az előbb olyan hősiesen tartotta magán azt a francos törölközőt. A mellkasán az ujjai végigsimítanak a bőrön, lassan, egészen a szíve fölé. Nem kapkod, nem csábít, ez nem csupán törekvés egy ösztönös szükséglet kielégítésére. Inkább birtoklás, mint akinek már nem célja kérdezni, csak elvenni mindent, amit még tud. Mint aki nem szeret, de mégis, ebben a pillanatban úgy ölel, mintha féltékeny lenne rá az egész világgal szemben. Ez pedig veszélyesebb, mintha egyszerű gyerekes szerelem vezérelné. A szemeit lehunyva billenti a homlokát a férfi hátának. Annyi mindent mondana, de ajkait szorosan összepréseli. A mozdulatok így is épp eléggé beszédesek és őszinték helyette. Már nem a bosszú vezeti, nem is indulat, hanem a kíváncsiság, hogy meddig képes elmenni azzal a férfival, akit nem olyan rég még őszintén próbált gyűlölni.
Ért már hozzá más férfihoz. Nem büszkeség, akkor sem érezte nagyobbnak tőle az önbecsülését, amikor ezt kint a fogadóban Norhelttel is közölte. De az mind csak szükség volt, hogy felejteni tudjon. Egy gyenge próbálkozás, mert akkor minden érintés idegen volt, szinte kín. De most minden olyan ismerős és még mindig kirázza a hideg, ha rágondol, hogy ez az, ami jó. Legalább erre az egy rohadt, illuminált éjszakára. Most nem az számít, hogy hányszor vetkőztették már le egymást szavakkal, érintéssel, dühtől reszkető kézzel vagy vágytól reszkető lábbal. Most az számít, hogy Norhelt nem mozdul, nem kér és nem is siettet. Egyszerűen csak van, és ez a nőt jobban izgalomba hozza, mint bármi más. Nekifeszül a férfi hátának, mintha a köztük lévő semmi is túl sok lenne már. Olyan közel vannak, hogy a lélegzetük is keveredik. És a legrosszabb az egészben, hogy már nem játszik. Pedig azt hitte, ez az este is csak valami önbüntető játék lesz. Vagy bosszú. Vagy dac. Ehelyett ott találja magát Norhelt nyakába temetkezve, mint egy nő, aki képes lenne elhinni, hogy ez a pillanat nem csak egyszerű ösztön, hanem valami régi, lassan visszataláló és valóssá váló emlék. Az egyik keze a mellkasba kapaszkodik, míg a másik már finoman veszi birtokba a férfit. A fülében szinte már csak a vér dübörög és a saját, szapora lélegzete visszhangzik, elnyomva szinte minden más zajt a fürdőben. Kivéve azt a torokköszörülést, ami nem érkezik hangosan, mégis úgy vág bele a pillanatba, mint a kés a frissen ejtett vad húsába. Először megdermed, de mikor a hang célba ér, vele pedig a valóság is könyörtelenül belehasít az illatos levegőbe elkapja a kezeit és nyögve hőköl hátra egy lépést.*
- Kurva élet...
*Préseli ki ajkai között a szitkot, ahogy kipirult arccal mered a férfi hátára, ha addigra nem pördül meg ő is a saját tengelye körül. Nem a szégyen keríti hatalmába, sem a harag, amit azért most érez az iránt az istenek verte idióta iránt, aki kirántotta abból a nyugalomból, amit alig volt ideje megízlelni. Az arcára a felismerés költözik, hogy talán ez éppen egy jele volt annak, hogy tényleg irdatlan nagy baromságra készül azzal a férfival, akit szívből gyűlölnie kéne és mégsem tud.*
- A medencét ám...
*Az idegesítően vékony, kissé érdes női hang úgy éri a bőrét, mint ezernyi tű szúrása. Szinte látja maga előtt a vénasszonyt, a sértett, prűd pofájával, amit most talán jobban gyűlöl, mint az egész helyzetet, amibe belesodorta magát, valahol meg mégis hálás miatta. Az ajka megrándul. Kedve támad valami igazán mocskos és vérlázító szitkot szórni a vénasszonyra, de először csak addig jut el, hogy egy jó mély levegőt szívjon magába, miközben elkapja tekintetét a férfiról.*
- Szarom le.
*Mordul fel végül, ahogy a medence szélébe kapaszkodik és egy lendülettel kiszökken a vízből. Nedves talpai idegesen csattognak a kövön, ahogy a törölközőért viharzik, de miután azt felkapja a földről azzal nem bajlódik, hogy belecsomagolja magát. Most nem csendes esőként indul ki, hanem igazi viharként, ami a legedzettebb hajót is egyszerűen borítaná fel a tengeren. A szörnyű az, hogy nem a helyzet dühíti, nem attól menekül. Kit érdekel egy prűd, vén picsa, aki csak féltékeny? Sosem zavartatta magát, hát nem most fog szemérmességet gyakorolni. Ez a düh, talán valahol nevezhető ijedtségnek is, nem a lebukástól van, hanem sokkal inkább attól, amit előtte érzett, amit Norhelt képes volt belőle újra kiemelni.*
6233. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-07-27 22:09:20
Üzenet elküldve: 2025-07-27 22:09:20
Rang: Játékos
IC üzenetek: 79
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 79
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Bizalom//
- Ugye? Szerintem is. Amúgy is gyönyörű vagyok profilból...
*Feleli önelégülten, és bár elsőre tréfának szánja, van benne valami komolyság. Vagy legalábbis szereti azt hinni, hogy Ravik nevetése nem csak a hülyeségen csattan, hanem azon is, hogy tényleg jól mutat. Mert most mintha tényleg... mintha tényleg élvezné, amit lát. A nő nevetése úgy cseng a gőzös fürdőben, mint amikor a részeg társaság már pont elérte azt a szintet, ahol minden mindegy. Norhelt pedig csak figyeli, egy pillanattal tovább, mint illene. A vízpára kiemeli Ravik arcának ívét, a mosolya meg... hát, az elviselhetőbbé teszi a világot. Legalábbis ma este.
A következő kérésre, vagy inkább követelésre, sóhajt egyet, és megemeli a szemöldökét.*
- Ígérem. De így kénytelen leszel te belecsavarni nekem.
*Mondja, majd megkuncogja. Nem túl hangosan, csak úgy magának, mint aki saját poénján mulat. Még mindig kissé az előző vihogás utózengése ül benne, de aztán hirtelen ott terem a nő. Megjelenik mellette, mintha csak úgy kúszna elő a vízből. Norhelt pislogva néz rá, aztán összehúzott szemekkel fürkészi az arcát. Próbálja eldönteni, hogy most jön a hátbaszúrás vagy a masszázs. Aztán vállat von, megemeli a kezét, megtámaszkodik a medence peremén, és beadja a derekát. Már ha az még egyáltalán az övé, és nem ezé a nőé.*
- Nem te vagy az első, aki ezzel vádol.
*Szól hátra, ahogy megérzi a kezeket a vállán. Egy pillanat alatt válnak engedékennyé az izmai. Egy kiadós morgással sóhajt fel, amikor Ravik teste az övéhez simul. A gyanakvása még mindig nem tűnt el teljesen, de épp elég csúszós a gőzös levegő és a nő tenyere ahhoz, hogy a figyelme másra terelődjön. A vállaira. A csípőjére. A kurva életbe, bárhová, ahol ez a nő hozzáér.
A következő megjegyzés hallatán csak annyit felel:*
- A sors furcsa fintora, kedvesem.
*És tényleg. Egy órája még pofonban mértek érzelmet, most meg egy közös medencében ülnek, ahol az egyikük mezítelen, a másikuk meg... szintén. A hátához simuló testtől lassan elfogy a levegő, de nem bánja. Csak morran egyet, mikor Ravik újra megszólal, a hangjától megint megfeszül a válla. Már nem tudja eldönteni, hogy ez játék vagy valami más. Az ujjai enyhén megrezzennek a medence szélén.*
- Te mire készülsz?
*Kérdezi rekedten, de a hangja nem igazán követel választ. Talán nem is akarja tudni.
A következő pillanatokban már csak él. A masszírozás, a lehelet, a közelség... mind egyre lassabbá teszi a légzését. Néha halkan felmordul, nem is igazán tudja miért. Csak úgy jön. A víz, a pára, az érintés úgy keveredik benne, mint valami különös főzet, amitől nem lehet eldőlni, hogy nevetni vagy hörögni kellene. Aztán a kezek már elöl vannak, az alhason, a körmök játékosan csiklandoznak, mire Norhelt szeme lecsukódik. A vigyor, amit eddig próbált visszatartani, végre kiszökik a szájára.
És akkor jön az a félmondat, az a sóhaj, amitől hirtelen egy egész gondolatmenet elindulna a nyelvén... de Ravik megelőzi. A harapás meglepi. Felmordul, kicsit mintha meg is rántaná a vállát, aztán elvigyorodik, megint. Halkabban, mint az előbb, de most valami másféle elégedettség ül ki rá. A következő mozdulata reflex. A keze lecsusszan a medence széléről, és a nő combja után nyúl. Ha megtalálja, végigsimít rajta. Lassan, de magabiztosan, mintha keresne valamit, vagy inkább újra megbizonyosodna arról, hogy amit tart, az tényleg ott van, és nem valami fülledt álom. Ujja eléri a combhajlatot, aztán a fenéknél áll meg. Ott pihen meg, tenyérrel, kissé rámarkolva.
Nem szól most semmit. Csak hallgatja a gőz sistergését, a vízcseppek neszét Ravik bőrén. És hagyja, hogy most ő ne mondjon semmit. Csak maradjon így, nyakban harapva, kézben egy combbal, valahol egy nevetségesen szent pillanat peremén.*
- Ugye? Szerintem is. Amúgy is gyönyörű vagyok profilból...
*Feleli önelégülten, és bár elsőre tréfának szánja, van benne valami komolyság. Vagy legalábbis szereti azt hinni, hogy Ravik nevetése nem csak a hülyeségen csattan, hanem azon is, hogy tényleg jól mutat. Mert most mintha tényleg... mintha tényleg élvezné, amit lát. A nő nevetése úgy cseng a gőzös fürdőben, mint amikor a részeg társaság már pont elérte azt a szintet, ahol minden mindegy. Norhelt pedig csak figyeli, egy pillanattal tovább, mint illene. A vízpára kiemeli Ravik arcának ívét, a mosolya meg... hát, az elviselhetőbbé teszi a világot. Legalábbis ma este.
A következő kérésre, vagy inkább követelésre, sóhajt egyet, és megemeli a szemöldökét.*
- Ígérem. De így kénytelen leszel te belecsavarni nekem.
*Mondja, majd megkuncogja. Nem túl hangosan, csak úgy magának, mint aki saját poénján mulat. Még mindig kissé az előző vihogás utózengése ül benne, de aztán hirtelen ott terem a nő. Megjelenik mellette, mintha csak úgy kúszna elő a vízből. Norhelt pislogva néz rá, aztán összehúzott szemekkel fürkészi az arcát. Próbálja eldönteni, hogy most jön a hátbaszúrás vagy a masszázs. Aztán vállat von, megemeli a kezét, megtámaszkodik a medence peremén, és beadja a derekát. Már ha az még egyáltalán az övé, és nem ezé a nőé.*
- Nem te vagy az első, aki ezzel vádol.
*Szól hátra, ahogy megérzi a kezeket a vállán. Egy pillanat alatt válnak engedékennyé az izmai. Egy kiadós morgással sóhajt fel, amikor Ravik teste az övéhez simul. A gyanakvása még mindig nem tűnt el teljesen, de épp elég csúszós a gőzös levegő és a nő tenyere ahhoz, hogy a figyelme másra terelődjön. A vállaira. A csípőjére. A kurva életbe, bárhová, ahol ez a nő hozzáér.
A következő megjegyzés hallatán csak annyit felel:*
- A sors furcsa fintora, kedvesem.
*És tényleg. Egy órája még pofonban mértek érzelmet, most meg egy közös medencében ülnek, ahol az egyikük mezítelen, a másikuk meg... szintén. A hátához simuló testtől lassan elfogy a levegő, de nem bánja. Csak morran egyet, mikor Ravik újra megszólal, a hangjától megint megfeszül a válla. Már nem tudja eldönteni, hogy ez játék vagy valami más. Az ujjai enyhén megrezzennek a medence szélén.*
- Te mire készülsz?
*Kérdezi rekedten, de a hangja nem igazán követel választ. Talán nem is akarja tudni.
A következő pillanatokban már csak él. A masszírozás, a lehelet, a közelség... mind egyre lassabbá teszi a légzését. Néha halkan felmordul, nem is igazán tudja miért. Csak úgy jön. A víz, a pára, az érintés úgy keveredik benne, mint valami különös főzet, amitől nem lehet eldőlni, hogy nevetni vagy hörögni kellene. Aztán a kezek már elöl vannak, az alhason, a körmök játékosan csiklandoznak, mire Norhelt szeme lecsukódik. A vigyor, amit eddig próbált visszatartani, végre kiszökik a szájára.
És akkor jön az a félmondat, az a sóhaj, amitől hirtelen egy egész gondolatmenet elindulna a nyelvén... de Ravik megelőzi. A harapás meglepi. Felmordul, kicsit mintha meg is rántaná a vállát, aztán elvigyorodik, megint. Halkabban, mint az előbb, de most valami másféle elégedettség ül ki rá. A következő mozdulata reflex. A keze lecsusszan a medence széléről, és a nő combja után nyúl. Ha megtalálja, végigsimít rajta. Lassan, de magabiztosan, mintha keresne valamit, vagy inkább újra megbizonyosodna arról, hogy amit tart, az tényleg ott van, és nem valami fülledt álom. Ujja eléri a combhajlatot, aztán a fenéknél áll meg. Ott pihen meg, tenyérrel, kissé rámarkolva.
Nem szól most semmit. Csak hallgatja a gőz sistergését, a vízcseppek neszét Ravik bőrén. És hagyja, hogy most ő ne mondjon semmit. Csak maradjon így, nyakban harapva, kézben egy combbal, valahol egy nevetségesen szent pillanat peremén.*
6232. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-07-27 21:56:06
Üzenet elküldve: 2025-07-27 21:56:06
Rang: Játékos
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Naela//
-Ó én csak megkérdeztem, egyet se félj.
*Cinkos mosolyt villant Naelára, majd csak csöndben figyeli az eseményeket. ~Valami főnök lehet mi? Ez igen. Micsoda szerencsém van! Ha jó barátok leszünk, talán később is ad egy-két hordó bort jó áron. Hehhhe.~*
-Ez egy remek ötlet! Üres hassal nem lehet fontos dolgokat intézni, kevésbé fontosakat pedig végképp nem! Akkor a Pegazusba.
*Azzal öles léptekkel, és botjával kopogtatva el is indul a fogadó felé, nincs messze a főtérről, s ahogy az úriemberekhez illik ki is nyitja előre az ajtót a nőnek.*
-Bolond lennék visszautasítani egy ilyen ajánlatot.
*Teszi azért még hozzá. A sors fintora, hogy egyébként is ide akart jönni. Ha belépnek, jó messziről int a pultosnak, bármelyik is áll most bent.*
-Szervusz komám!
*Ismerhetik itt, mint a rossz pénzt, amennyi aranyat elköltött már itt italra, két vagy három másik Pegazust is nyithattak volna az évtizedek során.*
-Talán csak akartam kérdezni, de jártál már itt a városban, vagy eddig másfelé tevékenykedtél?
*Próbál kicsit ismerkedni, az óvatos udvarias puhatolózás meg nem az ő stílusa. Ahhoz túl öreg már, és túl részeges.*
-Ha igaz a szóbeszéd az orkokról, akkor jobb helyen nem is lehetnél. Szerintem itt biztonságos nagyjából a város, sok a városőr, bár ne kérdezd miért nincsenek falak, sosem értettem. Ostoba döntésnek tűnik, de hát a városvezetés dolgába nehéz beleszólni ugyebár.
*Nem mintha valaha is próbálta volna, ő sem idevalósi konkrétan, csak úgy hallotta.*
-De ki tudja kivel hozott össze a szesz istennője? Lehet, hogy te leszel a következő főtanácsos!
-Ó én csak megkérdeztem, egyet se félj.
*Cinkos mosolyt villant Naelára, majd csak csöndben figyeli az eseményeket. ~Valami főnök lehet mi? Ez igen. Micsoda szerencsém van! Ha jó barátok leszünk, talán később is ad egy-két hordó bort jó áron. Hehhhe.~*
-Ez egy remek ötlet! Üres hassal nem lehet fontos dolgokat intézni, kevésbé fontosakat pedig végképp nem! Akkor a Pegazusba.
*Azzal öles léptekkel, és botjával kopogtatva el is indul a fogadó felé, nincs messze a főtérről, s ahogy az úriemberekhez illik ki is nyitja előre az ajtót a nőnek.*
-Bolond lennék visszautasítani egy ilyen ajánlatot.
*Teszi azért még hozzá. A sors fintora, hogy egyébként is ide akart jönni. Ha belépnek, jó messziről int a pultosnak, bármelyik is áll most bent.*
-Szervusz komám!
*Ismerhetik itt, mint a rossz pénzt, amennyi aranyat elköltött már itt italra, két vagy három másik Pegazust is nyithattak volna az évtizedek során.*
-Talán csak akartam kérdezni, de jártál már itt a városban, vagy eddig másfelé tevékenykedtél?
*Próbál kicsit ismerkedni, az óvatos udvarias puhatolózás meg nem az ő stílusa. Ahhoz túl öreg már, és túl részeges.*
-Ha igaz a szóbeszéd az orkokról, akkor jobb helyen nem is lehetnél. Szerintem itt biztonságos nagyjából a város, sok a városőr, bár ne kérdezd miért nincsenek falak, sosem értettem. Ostoba döntésnek tűnik, de hát a városvezetés dolgába nehéz beleszólni ugyebár.
*Nem mintha valaha is próbálta volna, ő sem idevalósi konkrétan, csak úgy hallotta.*
-De ki tudja kivel hozott össze a szesz istennője? Lehet, hogy te leszel a következő főtanácsos!
6231. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-07-27 20:14:43
Üzenet elküldve: 2025-07-27 20:14:43
Rang: Játékos
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Bizalom//
- Csak nehogy a végén annyira megnőjön a büszkeséged, hogy kiszúrja a szemed véletlenül.
*Legyinti le úgy, mintha igazából valami túlértékelt apróságról beszélnének. És, ha nincs is így, azért a józanabbik fele még értékeli, hogy a nő arra törekszik, hogy azért a látszata meglegyen annak, hogy nem olyan értékes a férfi és a törölköző alatt tartott "fenevad", mint ahogy azt gondolja.
A víz melege közben lassan beköltözik a bőre alá, fokozva, hogy eddig sem mondhatta azt, hogy fázik. Az alkohol és az a francos vágy, amit ez a féleszű felszított benne, már így is éppen eléggé felhevítette. De legalább apránként fellazítja az izmait, amik hosszú ideje megfeszülten tartották benne a dühöt. Van valami szentségtelenül jó ebben a fürdőben. A párás, tompa világban, ahol minden határ egy kicsit elmosódik, ahol az ember bőre felenged, és a lelke is egy picit kevésbé szorít. Itt nem az a nő, akit az élet megrágott és kiköpött. Csak egy test a vízben. Ahogy kiül a szélére még mindig terpeszkedik rajta a gondtalanság, az a kellemes tompaság, ami minden este ül rajta a kocsmai vedelések alkalmával, de ez valahogy jobb. Az alkohol és az illatos, párás levegő egészen jó elegyet alkot ahhoz, hogy teljesen ki tudjon lépni abból a feszengésből, ami árnyként követi, mióta betette a lábát ebbe a rohadt városba. Főleg, amikor megpillantotta azt a férfit, akinek hatására pokollá tette a saját életét és most mégis úgy pancsikol vele, mintha olyan természetes lenne, hogy a gyűlölködést ebben kell eltemetni. De ez sem érdekli, nem nehezíti meg a szívét. Egyszerűen csak igyekszik tanácsként megfogadni egy gondolatot arról, hogy hozza ki a legjobbat ebből a találkozásból, élvezze ki, használja ki a férfit, a többit meg ráér kigondolni holnap is. Aztán érkezik Norhelt. Persze, hogy akkor, amikor a leginkább süppedne bele a nyomorult nyugalomba. A szemei lekövetik az egész akciót a törölközővel, amire a legszívesebben csak lenyomná a víz alá a fejét, amíg az utolsó buborék is feljön onnan, hogy azután ne legyen semmi. És mégis úgy nézi végig a medence szélén ücsörögve, amíg ő is a vízbe sétál, mintha a legértékesebb férfit kaparintotta volna meg.
Ahogy Norhelt beúszik a lábai közé, előbb csak a szemöldökei reagálnak azzal, hogy feljebb szaladnak homlokán. Aztán a férfi keze megtalálja a talpát. Nem kapja el, nem rándul meg, csak figyel. A férfira és sajnos a szavaira is, amiket hallva nyomban elfintorodik.*
- A népért, persze.
*Ismétli meg apró bólintásokkal, egy pillanatig pedig csak nézi. A szemei úgy futnak végig Norhelt arcán, mint aki valamit keres rajta. Talán egy régi emléket. Talán egy jövőbeli pillanatot, amit nem tud, akar-e majd megélni vele holnap is. Talán. Talán igazából csak azt az apró morzsát próbálja felkutatni, ami még észként működhet a férfi fejében. Mindegy is, mert a végére elvigyorodik, majd fel is röhög, ahogy a jelenetet maga elé képzeli.*
- Ilyen önfeláldozásért lehet, hogy érmet kéne veretni rólad.
*Dől kissé hátrébb, miközben megtámaszkodik a kezein.*
- De ígérd meg, hogy ha egyszer eljövünk még ide és hűvös lesz a víz, nem csavarsz bele semmit. A hideg vizet jobban szeretem.
*Egyik kezével előre nyúlva böki meg a homlokát, de a vigyor fáradhatatlanul az arcán ragad. Akkor tűnik csak tova, mikor kissé elgondolkodva félrebillenti a fejét. Az ötlet és az elhatározás hamar megérkezik, így nyomban vissza is csúszik a vízbe, hátát a medence szélének vetve.*
- Gyere ide te mamlasz és fordíts hátat.
*Adja ki a parancsot, és most nehéz megállapítani az arcát nézve, hogy az ember mire számítson. Valami kellemesre, ha már ennyi pia után a benne forrongó méreg elcsitult egy időre, vagy éppen sunyi mód arra várt ez idáig, hogy Norhelt figyelmét egy kicsit elterelje arról, hogy szívesen átküldené a másvilágra és most akkor ezt ki is használja és egyszerűen megfojtja. Ugye ennek kiderítése a férfi bátorságán múlik, de, ha megbízik a nőben és hamarost előtte terem, háttal neki, akkor Ravik keze mozdul is. De ahelyett, hogy mind a tíz ujjával a nyakára szorítana, sőt még a körmeit is beleeresztené, csak finoman felsimít a hátán a tenyereivel.*
- Tudod, hihetetlen vagy, amikor felöntesz a garatra.
*Dünnyögi halkan, miközben a tenyerei tovább simítanak a vállaira. Közben pedig a teste is mozdul, hogy teljesen a férfinak simuljon, a füléhez nyújtózva.*
- Egy tapló pöcs, aki nem is olyan rég majdnem felhúzta a nyúlcipőt. Most meg tessék, pucéran, álló árbóccal fürdőzöl egy nővel, aki ma szívesen kicsinált volna.
*Suttogja bele, miközben az ujjai ugyan azzal a határozott finomsággal keresik fel a váll izmait. A hangja, bár halk, nem lágy. Inkább olyan, mint egy penge, amit a nyakhoz szorítanak, de még nem húznak végig. Játékos, de csak mert úgy tesz, mint aki még nem döntötte el, hogy játszani akar vagy bosszút állni. A tenyerének mozdulata ezzel szemben egészen másról beszél. Ott van benne valami meglepően őszinte gondoskodás.
A váll alatt haladva lassan a lapockákig kúszik az érintés. Az ujjak előbb csak követik az izmok ívét, aztán finoman bele is dolgoznak. Nem durván, nem úgy, mint aki bosszút akar állni egy nyakcsigolyán, inkább mint aki szórakozásból csinálja, de közben már érzi, hogy ez valami többről szól. A lehelete néha súrolja Norhelt fülét, nyakát, miközben közelebb hajol, de nem csókol bele. Az érintések nem terelődnek érzékenyebb helyekre, csak bejárják a hátat, a lapockát, a vállakat. Ajkai is épphogy súrolják a nyak bőrét, miközben a figyelme arra éleződik ki, hogy meddig húzhatja a kezében tartott, képzeletbeli húrt, amíg az végül elpattan. És miért is ne feszítse meg jobban? Ahogy kezei a csípőhöz érnek végül előre simítanak, átkarolva a férfi derekát, körmei hegyével pedig gyengéden cirógatnak az alhasra.*
- Bár lehet, hogy én vagyok az idióta, hogy odamentem hozzád a pultnál, ahelyett, hogy hagytalak volna lelépni.
*Sóhajtja a nyak tövére, majd a szemeit lehunyva csókol bele, a végén kissé erősebben harapva meg a bőrt. Maradjon csak nyoma.*
- Csak nehogy a végén annyira megnőjön a büszkeséged, hogy kiszúrja a szemed véletlenül.
*Legyinti le úgy, mintha igazából valami túlértékelt apróságról beszélnének. És, ha nincs is így, azért a józanabbik fele még értékeli, hogy a nő arra törekszik, hogy azért a látszata meglegyen annak, hogy nem olyan értékes a férfi és a törölköző alatt tartott "fenevad", mint ahogy azt gondolja.
A víz melege közben lassan beköltözik a bőre alá, fokozva, hogy eddig sem mondhatta azt, hogy fázik. Az alkohol és az a francos vágy, amit ez a féleszű felszított benne, már így is éppen eléggé felhevítette. De legalább apránként fellazítja az izmait, amik hosszú ideje megfeszülten tartották benne a dühöt. Van valami szentségtelenül jó ebben a fürdőben. A párás, tompa világban, ahol minden határ egy kicsit elmosódik, ahol az ember bőre felenged, és a lelke is egy picit kevésbé szorít. Itt nem az a nő, akit az élet megrágott és kiköpött. Csak egy test a vízben. Ahogy kiül a szélére még mindig terpeszkedik rajta a gondtalanság, az a kellemes tompaság, ami minden este ül rajta a kocsmai vedelések alkalmával, de ez valahogy jobb. Az alkohol és az illatos, párás levegő egészen jó elegyet alkot ahhoz, hogy teljesen ki tudjon lépni abból a feszengésből, ami árnyként követi, mióta betette a lábát ebbe a rohadt városba. Főleg, amikor megpillantotta azt a férfit, akinek hatására pokollá tette a saját életét és most mégis úgy pancsikol vele, mintha olyan természetes lenne, hogy a gyűlölködést ebben kell eltemetni. De ez sem érdekli, nem nehezíti meg a szívét. Egyszerűen csak igyekszik tanácsként megfogadni egy gondolatot arról, hogy hozza ki a legjobbat ebből a találkozásból, élvezze ki, használja ki a férfit, a többit meg ráér kigondolni holnap is. Aztán érkezik Norhelt. Persze, hogy akkor, amikor a leginkább süppedne bele a nyomorult nyugalomba. A szemei lekövetik az egész akciót a törölközővel, amire a legszívesebben csak lenyomná a víz alá a fejét, amíg az utolsó buborék is feljön onnan, hogy azután ne legyen semmi. És mégis úgy nézi végig a medence szélén ücsörögve, amíg ő is a vízbe sétál, mintha a legértékesebb férfit kaparintotta volna meg.
Ahogy Norhelt beúszik a lábai közé, előbb csak a szemöldökei reagálnak azzal, hogy feljebb szaladnak homlokán. Aztán a férfi keze megtalálja a talpát. Nem kapja el, nem rándul meg, csak figyel. A férfira és sajnos a szavaira is, amiket hallva nyomban elfintorodik.*
- A népért, persze.
*Ismétli meg apró bólintásokkal, egy pillanatig pedig csak nézi. A szemei úgy futnak végig Norhelt arcán, mint aki valamit keres rajta. Talán egy régi emléket. Talán egy jövőbeli pillanatot, amit nem tud, akar-e majd megélni vele holnap is. Talán. Talán igazából csak azt az apró morzsát próbálja felkutatni, ami még észként működhet a férfi fejében. Mindegy is, mert a végére elvigyorodik, majd fel is röhög, ahogy a jelenetet maga elé képzeli.*
- Ilyen önfeláldozásért lehet, hogy érmet kéne veretni rólad.
*Dől kissé hátrébb, miközben megtámaszkodik a kezein.*
- De ígérd meg, hogy ha egyszer eljövünk még ide és hűvös lesz a víz, nem csavarsz bele semmit. A hideg vizet jobban szeretem.
*Egyik kezével előre nyúlva böki meg a homlokát, de a vigyor fáradhatatlanul az arcán ragad. Akkor tűnik csak tova, mikor kissé elgondolkodva félrebillenti a fejét. Az ötlet és az elhatározás hamar megérkezik, így nyomban vissza is csúszik a vízbe, hátát a medence szélének vetve.*
- Gyere ide te mamlasz és fordíts hátat.
*Adja ki a parancsot, és most nehéz megállapítani az arcát nézve, hogy az ember mire számítson. Valami kellemesre, ha már ennyi pia után a benne forrongó méreg elcsitult egy időre, vagy éppen sunyi mód arra várt ez idáig, hogy Norhelt figyelmét egy kicsit elterelje arról, hogy szívesen átküldené a másvilágra és most akkor ezt ki is használja és egyszerűen megfojtja. Ugye ennek kiderítése a férfi bátorságán múlik, de, ha megbízik a nőben és hamarost előtte terem, háttal neki, akkor Ravik keze mozdul is. De ahelyett, hogy mind a tíz ujjával a nyakára szorítana, sőt még a körmeit is beleeresztené, csak finoman felsimít a hátán a tenyereivel.*
- Tudod, hihetetlen vagy, amikor felöntesz a garatra.
*Dünnyögi halkan, miközben a tenyerei tovább simítanak a vállaira. Közben pedig a teste is mozdul, hogy teljesen a férfinak simuljon, a füléhez nyújtózva.*
- Egy tapló pöcs, aki nem is olyan rég majdnem felhúzta a nyúlcipőt. Most meg tessék, pucéran, álló árbóccal fürdőzöl egy nővel, aki ma szívesen kicsinált volna.
*Suttogja bele, miközben az ujjai ugyan azzal a határozott finomsággal keresik fel a váll izmait. A hangja, bár halk, nem lágy. Inkább olyan, mint egy penge, amit a nyakhoz szorítanak, de még nem húznak végig. Játékos, de csak mert úgy tesz, mint aki még nem döntötte el, hogy játszani akar vagy bosszút állni. A tenyerének mozdulata ezzel szemben egészen másról beszél. Ott van benne valami meglepően őszinte gondoskodás.
A váll alatt haladva lassan a lapockákig kúszik az érintés. Az ujjak előbb csak követik az izmok ívét, aztán finoman bele is dolgoznak. Nem durván, nem úgy, mint aki bosszút akar állni egy nyakcsigolyán, inkább mint aki szórakozásból csinálja, de közben már érzi, hogy ez valami többről szól. A lehelete néha súrolja Norhelt fülét, nyakát, miközben közelebb hajol, de nem csókol bele. Az érintések nem terelődnek érzékenyebb helyekre, csak bejárják a hátat, a lapockát, a vállakat. Ajkai is épphogy súrolják a nyak bőrét, miközben a figyelme arra éleződik ki, hogy meddig húzhatja a kezében tartott, képzeletbeli húrt, amíg az végül elpattan. És miért is ne feszítse meg jobban? Ahogy kezei a csípőhöz érnek végül előre simítanak, átkarolva a férfi derekát, körmei hegyével pedig gyengéden cirógatnak az alhasra.*
- Bár lehet, hogy én vagyok az idióta, hogy odamentem hozzád a pultnál, ahelyett, hogy hagytalak volna lelépni.
*Sóhajtja a nyak tövére, majd a szemeit lehunyva csókol bele, a végén kissé erősebben harapva meg a bőrt. Maradjon csak nyoma.*
6230. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-07-27 18:46:00
Üzenet elküldve: 2025-07-27 18:46:00
Rang: Játékos
IC üzenetek: 79
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 79
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Bizalom//
- Badarságokat beszélsz, asszony! *Mordul fel Norhelt, a vigyora viszont egyre szélesebb, ahogy Ravik megjegyzése csattan.* - Egy gnóm se tudott volna ilyet kitalálni. Mondjuk annak nem is ekkora.
*Pillantása lejjebb vándorol, aztán vissza a nő arcára. Úgy beszél, mint aki már beitta az este minden kortyát, és most kicsit részegen, kicsit büszkén, de egyre inkább elégedetten hátradőlne az egész világban. És akkor jön az a félmondat a vízről. Víz, víz, mindegy. Norhelt hallja, és meglepődik. De tényleg. Egy pillanatra olyan fejet vág, mint akit homlokon dobtak egy zsák józansággal.
Valahogy ebben a mondatban benne van minden, ami miatt nem tudja elengedni ezt a nőt. Egyszerű. Nem bután, nem üresen, csak... mentes minden cicomától. És persze utána úgy vetkőzik ki a törölközőből, hogy Norheltnek még levegőt is elfelejt venni. Egyik szemöldöke felszalad, de a vigyor marad. Áll a medence szélén, büszkén, mint egy győztes hódító, aki most nem várost rombolt, csak szerencsésen bejutott egy fürdőházba egy nővel, akinek nem kell hazudnia. Legalábbis nem annyit mint általában.
Ahogy Ravik eltűnik a víz alatt, majd felbukkan, csak ennyi buggyan ki belőle:*
- Teysus punnyadt pöcsére... Mint egy flancos sellő. Teccik!
*Erre persze rögtön meg kell adni a műsor következő elemét. Norhelt körkörösen mozgatni kezdi a csípőjét, mintha valami kikötői táncot adna elő, aztán egy gyors és lendületes csípőmozdulattal hajítja el törölközőt, ami cuppanva csapódik a medence szélén összegyűlt vízbe. Elégedetten sóhajt.*
- Na, ez is megvolt.
*Belép a vízbe, először csak bokáig, majd combig, végül egy hosszabb pillanatig úgy áll ott, mintha vívódna. Aztán inkább letesz arról, hogy vetődjön, se neki, se a víznek nem tenne jót, így csak szépen komótosan alámerül. A víz kellemes, a bőre azonnal bizsereg tőle, és ahogy felbukkan, az ázott haj nagyja az arcára tapad. Úgy néz ki, mint egy pincéből előrángatott puli, de ő csak fúj egyet, és félresimítja.
Lassan Ravik felé úszik, majd megtelepszik előtte, és ha a nő nem rugdalja le, akkor be is csusszan a lábai alá. A vállára simuló combok közé ékelődik, kezeivel pedig a víz alatt megtalálja a nő talpait. Először csak megérinti, aztán hozzá is fog, ujjai finoman, de határozottan dolgoznak a talpakon. Minden egyes nyomásnál figyel, hol csusszan a bőr, hol húzódik meg egy izom.
A kérdés hallatán felnéz. A víz még mindig csillog rajta, de a vigyor nem olvadt le róla.*
- Volt már rá példa… *Biccent, mintha épp azt mérlegelné, mennyire legyen őszinte.* - De nem csak nőkkel járok ide. Néha egyedül is. Csak hogy a poén kedvéért belecsavarjam a répát a medencébe.
*A hangja olyan természetességgel csattan, mint aki épp arról számol be, hogy megigazította a szék párnáját. És aztán csak annyit tesz hozzá:*
- Na jó, nem mindig. Csak ha netán mégis hideg a víz. Ki kell egyenlíteni a hőmérsékletet. Tudod, a népért, Ravik, mindent a népért.
*És ahogy ezt kimondja, felröhög. Nem kuncog, nem vigyorog csak a bajsza alatt, rendesen, szívből, rekedten, hangosan nevet fel, úgy, hogy még a gőz is mintha megremegne körülötte. Megdörzsöli a szemét, kicsit meg is csóválja a fejét, mint aki maga se hiszi el, hogy ezt tényleg kimondta. De jólesik. Az egész. A víz, a gőz, a nő, akinek most a lábát masszírozza, és aki még mindig nem rúgta fejbe.
Ahogy lehiggad a nevetésből, visszacsúszik a vállait a medence pereméhez, nyakig a vízbe. A tenyerét még mindig Ravik talpán pihenteti, de már nem dolgozik rajta. Csak ott van. A pillanatban.*
A hozzászólás írója (Norhelt Dravhen) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.07.27 18:52:25
- Badarságokat beszélsz, asszony! *Mordul fel Norhelt, a vigyora viszont egyre szélesebb, ahogy Ravik megjegyzése csattan.* - Egy gnóm se tudott volna ilyet kitalálni. Mondjuk annak nem is ekkora.
*Pillantása lejjebb vándorol, aztán vissza a nő arcára. Úgy beszél, mint aki már beitta az este minden kortyát, és most kicsit részegen, kicsit büszkén, de egyre inkább elégedetten hátradőlne az egész világban. És akkor jön az a félmondat a vízről. Víz, víz, mindegy. Norhelt hallja, és meglepődik. De tényleg. Egy pillanatra olyan fejet vág, mint akit homlokon dobtak egy zsák józansággal.
Valahogy ebben a mondatban benne van minden, ami miatt nem tudja elengedni ezt a nőt. Egyszerű. Nem bután, nem üresen, csak... mentes minden cicomától. És persze utána úgy vetkőzik ki a törölközőből, hogy Norheltnek még levegőt is elfelejt venni. Egyik szemöldöke felszalad, de a vigyor marad. Áll a medence szélén, büszkén, mint egy győztes hódító, aki most nem várost rombolt, csak szerencsésen bejutott egy fürdőházba egy nővel, akinek nem kell hazudnia. Legalábbis nem annyit mint általában.
Ahogy Ravik eltűnik a víz alatt, majd felbukkan, csak ennyi buggyan ki belőle:*
- Teysus punnyadt pöcsére... Mint egy flancos sellő. Teccik!
*Erre persze rögtön meg kell adni a műsor következő elemét. Norhelt körkörösen mozgatni kezdi a csípőjét, mintha valami kikötői táncot adna elő, aztán egy gyors és lendületes csípőmozdulattal hajítja el törölközőt, ami cuppanva csapódik a medence szélén összegyűlt vízbe. Elégedetten sóhajt.*
- Na, ez is megvolt.
*Belép a vízbe, először csak bokáig, majd combig, végül egy hosszabb pillanatig úgy áll ott, mintha vívódna. Aztán inkább letesz arról, hogy vetődjön, se neki, se a víznek nem tenne jót, így csak szépen komótosan alámerül. A víz kellemes, a bőre azonnal bizsereg tőle, és ahogy felbukkan, az ázott haj nagyja az arcára tapad. Úgy néz ki, mint egy pincéből előrángatott puli, de ő csak fúj egyet, és félresimítja.
Lassan Ravik felé úszik, majd megtelepszik előtte, és ha a nő nem rugdalja le, akkor be is csusszan a lábai alá. A vállára simuló combok közé ékelődik, kezeivel pedig a víz alatt megtalálja a nő talpait. Először csak megérinti, aztán hozzá is fog, ujjai finoman, de határozottan dolgoznak a talpakon. Minden egyes nyomásnál figyel, hol csusszan a bőr, hol húzódik meg egy izom.
A kérdés hallatán felnéz. A víz még mindig csillog rajta, de a vigyor nem olvadt le róla.*
- Volt már rá példa… *Biccent, mintha épp azt mérlegelné, mennyire legyen őszinte.* - De nem csak nőkkel járok ide. Néha egyedül is. Csak hogy a poén kedvéért belecsavarjam a répát a medencébe.
*A hangja olyan természetességgel csattan, mint aki épp arról számol be, hogy megigazította a szék párnáját. És aztán csak annyit tesz hozzá:*
- Na jó, nem mindig. Csak ha netán mégis hideg a víz. Ki kell egyenlíteni a hőmérsékletet. Tudod, a népért, Ravik, mindent a népért.
*És ahogy ezt kimondja, felröhög. Nem kuncog, nem vigyorog csak a bajsza alatt, rendesen, szívből, rekedten, hangosan nevet fel, úgy, hogy még a gőz is mintha megremegne körülötte. Megdörzsöli a szemét, kicsit meg is csóválja a fejét, mint aki maga se hiszi el, hogy ezt tényleg kimondta. De jólesik. Az egész. A víz, a gőz, a nő, akinek most a lábát masszírozza, és aki még mindig nem rúgta fejbe.
Ahogy lehiggad a nevetésből, visszacsúszik a vállait a medence pereméhez, nyakig a vízbe. A tenyerét még mindig Ravik talpán pihenteti, de már nem dolgozik rajta. Csak ott van. A pillanatban.*
A hozzászólás írója (Norhelt Dravhen) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.07.27 18:52:25
6229. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-07-27 17:27:15
Üzenet elküldve: 2025-07-27 17:27:15
Rang: Játékos
IC üzenetek: 7
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 7
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Feketerigók, varjak és egyéb árnyak//
*Miközben sétálnak a Pegazus felé, a szemei időnként felkeresik a férfit. Kíváncsian, kutatva, a pillantásaiban némi megelégedéssel. Szinte minden porcikájával érzékeli. Ujjai alatt a kabát anyagát simítgatja, füleiben zeneként csendül a sétapálca minden egyes koppanása a kövön. Izgatott, és ezt az izgalmat nagyon rég nem érezte már. Régóta úgy érzi, hogy a város már túl kiszámíthatóan működik, túl egyhangú, ezt a szürkeséget épp fontolgatta, hogy egy időre talán itt kéne hagynia. S mintha csak a város akarná bizonyítani, hogy van még rejtett kincse, amiért megéri itt maradni, felharsant a kürtszó, hamarosan pedig ott ált Ő. Mindez pedig teljesen más, mint amit az utóbbi időben átélt. Mintha eddig is itt lett volna a helye. A karja is úgy fonódik a férfiéra. Nem kérdez, nem kér engedélyt. Mintha soha nem lett volna kérdés, hogy így kell történnie. A gesztus egyszerre természetes és végzetes. Mint amikor az ember véletlenül átlép egy vonalat, amiről addig nem tudta, hogy egyáltalán létezett. A kabát alatt érkező meleg tompán simul a karjára, és egy pillanatra valóban úgy érzi, mintha ott, abban a kis zugban valami őt védő helyre talált volna. A férfi nem mozdul el, nem feszül meg, nem csinál semmit, ami kizökkentené ebből a nyugalomból. A mozdulatba egyfajta cinkos beleegyezés vegyül.
A gondolatai nem futnak előre. Nem tervez, nem mérlegel, nem kérdez. Halad csendben előre. A férfiről nem tud semmit, alig szólt, mégis a jelenléte önmagában többet mesél, mint mások hosszú órás beszélgetései. A tekintete elég volt. Az a mosoly, az a félig rejtett arc, a mozdulatai, ahogy megállt előtte. Mintha mindez nem aznap történt volna először, hanem valahányszor, mikor eddig próbált újra és újra élni ebben a városban, újra és újra levegőt venni ebben a kiüresedett létezésben, és mégsem sikerült. Most pedig, hogy talált valamit, ami hozzá hasonló képes mély levegőt venni, képes másfelé haladni, nem csak a padon ülve, amíg ráesteledik.
Így érkeznek meg a Pegazushoz. A jól ismert épülethez, a kis fenyőtábla alá, a vaskos faajtó elé. Keze lassan elengedi a férfit, amint feltárul előtte az ajtó. Nem mozdul egyből, hanem újból az arcát keresi fel. Tekintete a férfiébe kapaszkodik. Nincs benne kérdés. Csak egyfajta kimondatlan megerősítés, egy finom összenézés. Végül pedig egy szélesebbre vált mosollyal belép. A levegő nehéz, fülledt és elhasznált, most mégis olyan otthonosnak tűnik. De az érzés nem abból fakad, hogy ismeri már a pultot, a székeket, a kályhát, hanem abból, amit most magával hozott. Az érzést, mintha mindig is ismerte volna a férfit, vagy legalábbis érezte volna azt, hogy valami, talán a sors, már régen eldöntötte ezt a találkozást. Ahogy bezárul mögöttük az ajtó, lassú, kényelmes léptekkel indul meg a pult felé.*
*Miközben sétálnak a Pegazus felé, a szemei időnként felkeresik a férfit. Kíváncsian, kutatva, a pillantásaiban némi megelégedéssel. Szinte minden porcikájával érzékeli. Ujjai alatt a kabát anyagát simítgatja, füleiben zeneként csendül a sétapálca minden egyes koppanása a kövön. Izgatott, és ezt az izgalmat nagyon rég nem érezte már. Régóta úgy érzi, hogy a város már túl kiszámíthatóan működik, túl egyhangú, ezt a szürkeséget épp fontolgatta, hogy egy időre talán itt kéne hagynia. S mintha csak a város akarná bizonyítani, hogy van még rejtett kincse, amiért megéri itt maradni, felharsant a kürtszó, hamarosan pedig ott ált Ő. Mindez pedig teljesen más, mint amit az utóbbi időben átélt. Mintha eddig is itt lett volna a helye. A karja is úgy fonódik a férfiéra. Nem kérdez, nem kér engedélyt. Mintha soha nem lett volna kérdés, hogy így kell történnie. A gesztus egyszerre természetes és végzetes. Mint amikor az ember véletlenül átlép egy vonalat, amiről addig nem tudta, hogy egyáltalán létezett. A kabát alatt érkező meleg tompán simul a karjára, és egy pillanatra valóban úgy érzi, mintha ott, abban a kis zugban valami őt védő helyre talált volna. A férfi nem mozdul el, nem feszül meg, nem csinál semmit, ami kizökkentené ebből a nyugalomból. A mozdulatba egyfajta cinkos beleegyezés vegyül.
A gondolatai nem futnak előre. Nem tervez, nem mérlegel, nem kérdez. Halad csendben előre. A férfiről nem tud semmit, alig szólt, mégis a jelenléte önmagában többet mesél, mint mások hosszú órás beszélgetései. A tekintete elég volt. Az a mosoly, az a félig rejtett arc, a mozdulatai, ahogy megállt előtte. Mintha mindez nem aznap történt volna először, hanem valahányszor, mikor eddig próbált újra és újra élni ebben a városban, újra és újra levegőt venni ebben a kiüresedett létezésben, és mégsem sikerült. Most pedig, hogy talált valamit, ami hozzá hasonló képes mély levegőt venni, képes másfelé haladni, nem csak a padon ülve, amíg ráesteledik.
Így érkeznek meg a Pegazushoz. A jól ismert épülethez, a kis fenyőtábla alá, a vaskos faajtó elé. Keze lassan elengedi a férfit, amint feltárul előtte az ajtó. Nem mozdul egyből, hanem újból az arcát keresi fel. Tekintete a férfiébe kapaszkodik. Nincs benne kérdés. Csak egyfajta kimondatlan megerősítés, egy finom összenézés. Végül pedig egy szélesebbre vált mosollyal belép. A levegő nehéz, fülledt és elhasznált, most mégis olyan otthonosnak tűnik. De az érzés nem abból fakad, hogy ismeri már a pultot, a székeket, a kályhát, hanem abból, amit most magával hozott. Az érzést, mintha mindig is ismerte volna a férfit, vagy legalábbis érezte volna azt, hogy valami, talán a sors, már régen eldöntötte ezt a találkozást. Ahogy bezárul mögöttük az ajtó, lassú, kényelmes léptekkel indul meg a pult felé.*
6228. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-07-27 14:21:35
Üzenet elküldve: 2025-07-27 14:21:35
Rang: Játékos
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Bizalom//
*Ahogy a combjának ütődik az, aminek most már sokkal másabb és jobb helyet is el tudna képzelni, akaratlanul is elvigyorodik. Valahol büszkén, annak ellenére, hogy nem nagy büszkeség ez. Hiszen valószínűleg Norheltnek már annyi épp elég izgató, ha a partnere nagyobb domborulattal rendelkezik. Ő pedig rendelkezik. Ahogy a felszolgálólány is, mi az hogy. No, meg a két kikötői szajháról már nem is beszélve. Így kétli, hogy ez a hamari haptákban állás nem kimondottan az ő lenyűgöző személyének szól. Hanem az összes nő is ebben a látványban részesülne, ha ugyan így összekerülne a férfival. Milyen szerencse, hogy ennyi benne az alkohol, és így nem hagyja faképnél a férfit. Pedig az lenne most az igazán gyönyörű és jól megérdemelt bosszú. Még annak ellenére is, hogy maga is jól érzi az ágyékának feszülését és a forróságot, ami egész testét végigjárja. Így marad. Legalább nem marad le Norhelt megjegyzéséről. Először csak a szemöldökei szaladnak feljebb. Majd lassan a szemei is tágabbra nyílnak, mint aki nem biztos abban, hogy jól hallotta-e, amit hallott. Végül sikerül egy olyan megfáradt és lesújtó pillantást küldeni a férfi felé, amit még józan állapotában meg is irigyelne. De a csók érkeztével megenyhül annyira, hogy ne akarja tarkón csapni, de a szemeit még lezárásként megforgatja.*
- Legalább egy módon elakadna tőled a lélegzetem.
*Veti oda vigyorogva, miközben minden szégyenlősséget mellőzve pillant le ágyék tájra. Így remek lehetősége nyílik arra, hogy végig figyelje az egész küzdelmet a törölközővel. Egyszeriben mókás, de valahol zavarba ejtő. Tisztában van azzal, hogy a fogadóban becsmérelt és lekicsinyelt tag bizony igencsak távol áll attól, ahogy ő azt az egész vendégsereg és a fogadós előtt előadta. De így látva, még úgy is, hogy jelen pillanatban törölköző akasztónak lett felszentelve, azért megpiszkálja benne azt, hogy talán jobb lenne, ha mégis inkább megmaradnának édes kettesben a szűk kis öltözőben.*
- Azért a zsenitől távolabb állsz, mint gondolod vagy reméled.
*Szúrja oda vigyorogva, mert azért az a francos rózsaszín köd annyira nem szállta meg az elméjét, hogy ne álljon bele a férfiba. Bezzeg azért, amikor magához karolja, ő készségesen simul hozzá.*
- Nem vagyok azért olyan válogatós. Víz, víz. Fürdeni oly mindegy.
*Rándít egyet a vállain, de azért menet közben felméri, hogy miből is élnek. Már amennyire képes odakoncentrálni. Az olajoktól tömény gőz pillanatok alatt elnyomja. Nincs nehéz dolga az alkohollal az ereiben. Az arca kipirult, a bőrén gyöngyöznek az apró vízcseppek, a törölköző pedig egyre idegesítőbb, ahogy a bőréhez tapad. Így a végén szét sem néz komolyabban, találomra indul meg az egyik medencéhez. Tömve nincs, azért az hamar feltűnne, de az a pár mosakodó alak most csak futólag kerül a figyelmébe. A víz szélénél végül megáll és kicsomagolja magát az anyagból, amit azután egyszerűen csak hagy, hogy a földre hulljon. A férfit meg sem várja, óvatosan lép a vízbe, amiben aztán egy elégedett sóhaj kíséretében merül el teljesen. Amikor előbukkan, derékig kiegyenesedik, haját hátrasimítja, a vizet pedig kiprüszköli és a szemeiből is kitörli. A víz valóban meleg, ami még inkább csak bódítja, nem is akaródzik most komolyabb mozgást véghezvinni, csupán csak annyit, hogy kiül a szélére és csak a lábait lógatja vissza a vízbe. Ekkor hajlandó először felkutatni szemeivel Norheltet.*
- Fogadjunk, hogy ide csak nőkkel szoktál járni.
*Vigyorodik el szélesen, enyhén célozgatva arra, hogy nem nagyon nézi ki a zsoldosból, hogy sűrűn és komolyan adózna a fürdés oltárán. Csak abban az esetben, ha a cél az, hogy valami városi csitri szoknyája alá nyúljon.*
*Ahogy a combjának ütődik az, aminek most már sokkal másabb és jobb helyet is el tudna képzelni, akaratlanul is elvigyorodik. Valahol büszkén, annak ellenére, hogy nem nagy büszkeség ez. Hiszen valószínűleg Norheltnek már annyi épp elég izgató, ha a partnere nagyobb domborulattal rendelkezik. Ő pedig rendelkezik. Ahogy a felszolgálólány is, mi az hogy. No, meg a két kikötői szajháról már nem is beszélve. Így kétli, hogy ez a hamari haptákban állás nem kimondottan az ő lenyűgöző személyének szól. Hanem az összes nő is ebben a látványban részesülne, ha ugyan így összekerülne a férfival. Milyen szerencse, hogy ennyi benne az alkohol, és így nem hagyja faképnél a férfit. Pedig az lenne most az igazán gyönyörű és jól megérdemelt bosszú. Még annak ellenére is, hogy maga is jól érzi az ágyékának feszülését és a forróságot, ami egész testét végigjárja. Így marad. Legalább nem marad le Norhelt megjegyzéséről. Először csak a szemöldökei szaladnak feljebb. Majd lassan a szemei is tágabbra nyílnak, mint aki nem biztos abban, hogy jól hallotta-e, amit hallott. Végül sikerül egy olyan megfáradt és lesújtó pillantást küldeni a férfi felé, amit még józan állapotában meg is irigyelne. De a csók érkeztével megenyhül annyira, hogy ne akarja tarkón csapni, de a szemeit még lezárásként megforgatja.*
- Legalább egy módon elakadna tőled a lélegzetem.
*Veti oda vigyorogva, miközben minden szégyenlősséget mellőzve pillant le ágyék tájra. Így remek lehetősége nyílik arra, hogy végig figyelje az egész küzdelmet a törölközővel. Egyszeriben mókás, de valahol zavarba ejtő. Tisztában van azzal, hogy a fogadóban becsmérelt és lekicsinyelt tag bizony igencsak távol áll attól, ahogy ő azt az egész vendégsereg és a fogadós előtt előadta. De így látva, még úgy is, hogy jelen pillanatban törölköző akasztónak lett felszentelve, azért megpiszkálja benne azt, hogy talán jobb lenne, ha mégis inkább megmaradnának édes kettesben a szűk kis öltözőben.*
- Azért a zsenitől távolabb állsz, mint gondolod vagy reméled.
*Szúrja oda vigyorogva, mert azért az a francos rózsaszín köd annyira nem szállta meg az elméjét, hogy ne álljon bele a férfiba. Bezzeg azért, amikor magához karolja, ő készségesen simul hozzá.*
- Nem vagyok azért olyan válogatós. Víz, víz. Fürdeni oly mindegy.
*Rándít egyet a vállain, de azért menet közben felméri, hogy miből is élnek. Már amennyire képes odakoncentrálni. Az olajoktól tömény gőz pillanatok alatt elnyomja. Nincs nehéz dolga az alkohollal az ereiben. Az arca kipirult, a bőrén gyöngyöznek az apró vízcseppek, a törölköző pedig egyre idegesítőbb, ahogy a bőréhez tapad. Így a végén szét sem néz komolyabban, találomra indul meg az egyik medencéhez. Tömve nincs, azért az hamar feltűnne, de az a pár mosakodó alak most csak futólag kerül a figyelmébe. A víz szélénél végül megáll és kicsomagolja magát az anyagból, amit azután egyszerűen csak hagy, hogy a földre hulljon. A férfit meg sem várja, óvatosan lép a vízbe, amiben aztán egy elégedett sóhaj kíséretében merül el teljesen. Amikor előbukkan, derékig kiegyenesedik, haját hátrasimítja, a vizet pedig kiprüszköli és a szemeiből is kitörli. A víz valóban meleg, ami még inkább csak bódítja, nem is akaródzik most komolyabb mozgást véghezvinni, csupán csak annyit, hogy kiül a szélére és csak a lábait lógatja vissza a vízbe. Ekkor hajlandó először felkutatni szemeivel Norheltet.*
- Fogadjunk, hogy ide csak nőkkel szoktál járni.
*Vigyorodik el szélesen, enyhén célozgatva arra, hogy nem nagyon nézi ki a zsoldosból, hogy sűrűn és komolyan adózna a fürdés oltárán. Csak abban az esetben, ha a cél az, hogy valami városi csitri szoknyája alá nyúljon.*
6227. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-07-27 09:30:56
Üzenet elküldve: 2025-07-27 09:30:56
Rang: Játékos
IC üzenetek: 79
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 79
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Bizalom//
*Norhelt elvigyorodik, de nem védekezik. Minek is tenné? Az állítás igaz, és ő sosem szerette tagadni a nyilvánvalót. A vigyorából még az is kiolvasható, hogy büszke rá. Hát persze, hogy az. Az ő szótárában ez egyfajta bók. A nő közelsége, a mozdulatok, az a kis homlokra nyomott csók pedig csak fokozza benne az elégedettséget, amit az előző, már-már szertartásos csókjával nyugtázott.
A nadrágban végződő felszólítástól még szélesebbre húzódik a szája.*
- Ne kelljen kétszer mondani
*Morogja halkan, majd ujjai a madzagra vándorolnak. Legalábbis próbálnak. Mert mire odáig jutna, hogy tényleg megragadja a megfelelő szálat és ne valami teljesen más testrészt, Ravik már ott matat előtte. A férfi egy röpke pillanatra fontolóra veszi, hogy visszaveszi az irányítást, de végül csak széttárja a karját. legalábbis amennyire a szűkös fülke azt engedi.*
- Parancsolj. A megtiszteltetés a tiéd .
*Dünnyögi, és figyeli, ahogy a nő szenved a bonyolult megoldással, amit valami boszorkánytervező varrt rá még tíz éve egy rossz napján. Végül a nadrág enged, de a tartalom makacs. A probléma egyenes, feszes, és nem akar együttműködni. Mikor az anyag végül túljut az akadályon, egy határozott csatt hallatszik, ahogy az említett akadály Ravik combját üdvözli.*
- Nézd csak! Örül, hogy újra lát téged!
*Vigyorog Norhelt, miközben rugdalva szabadul meg a csizmáitól és a nadrágjától.
Mire egyenesen feláll, minden értelemben, a nő már a fülke ajtajával babrál. A férfi csak felvonja a szemöldökét, majd egy kaján pillantás kíséretében két ujja közé fogja a nő állát, és közel hajol hozzá.*
- A víz alatt nem sokat látni. *Jegyzi meg, halkan és bizalmasan.* - Te pedig, kedvesem, tudom, hogy nagyon jól vissza tudod tartani a lélegzetedet.
*A szavaira egy rövid, puha csókot is ad. Nem hosszút, csak olyat, ami épp elég egy sejtéshez. Aztán indulna is, de egy pillantás lefelé megingatja a lendületét.
Áll. Határozottan. Méghozzá a lehető legnyilvánvalóbb módon. Egy dolog, hogy nincs benne szégyenérzet, de a fürdő közönsége talán nem értékelne egy egyenes zászlórúddal végigsétált túrát a gőzös medencék között.
A következő pillanatban egy törölköző csattan az arcában. Pont időben.*
- Szokás szerint olvasol a fejemben, kedvesem.
*Dörmögi, majd nekiáll, hogy maga köré tekerje az anyagot. Azonban az valahogy nem akar úgy viselkedni, ahogy kéne. Csúszik, feszül, és egyre inkább úgy néz ki, mintha egy sátorponyvával próbálná eltakarni a templomtoronyot.*
– Ejj… nagyobb nem volt?
*Némi tekergetés után feladja. Újragondolja a stratégiát. Először oldalra billenti a fejét, aztán hirtelen feltartja az ujját, mintha isteni sugallat érte volna.*
- Nakérem. Egy kibaszott zseni vagyok!
*Kiáltja, miközben a törölközőt egyszerűen ráakasztja a dárdára. Igen, pontosan arra.
És valóban: működik. Lóg, takar, tart. Úgy tűnik, a gravitáció is Norhelt oldalára állt.
Nagybüszkén, mint aki most fedezte fel az örökmozgót, kisétál a fülkéből, egyik karját Ravik dereka köré fonja, és megindul vele a medencék felé. A léptei határozottak, az arca sugárzik a győzelem ízétől, mintha most térne vissza egy különösen kemény csatából, ahol a nadrág volt a csatában legyőzött ellenség. Amikor odaérnek, csak széttárja a karját.*
- Te választasz. Mert amelyikre én bökök rá, az úgyse lesz jó neked!
*És már csurom vízgőzben állnak, Norhelt pedig még mindig vigyorog.*
*Norhelt elvigyorodik, de nem védekezik. Minek is tenné? Az állítás igaz, és ő sosem szerette tagadni a nyilvánvalót. A vigyorából még az is kiolvasható, hogy büszke rá. Hát persze, hogy az. Az ő szótárában ez egyfajta bók. A nő közelsége, a mozdulatok, az a kis homlokra nyomott csók pedig csak fokozza benne az elégedettséget, amit az előző, már-már szertartásos csókjával nyugtázott.
A nadrágban végződő felszólítástól még szélesebbre húzódik a szája.*
- Ne kelljen kétszer mondani
*Morogja halkan, majd ujjai a madzagra vándorolnak. Legalábbis próbálnak. Mert mire odáig jutna, hogy tényleg megragadja a megfelelő szálat és ne valami teljesen más testrészt, Ravik már ott matat előtte. A férfi egy röpke pillanatra fontolóra veszi, hogy visszaveszi az irányítást, de végül csak széttárja a karját. legalábbis amennyire a szűkös fülke azt engedi.*
- Parancsolj. A megtiszteltetés a tiéd .
*Dünnyögi, és figyeli, ahogy a nő szenved a bonyolult megoldással, amit valami boszorkánytervező varrt rá még tíz éve egy rossz napján. Végül a nadrág enged, de a tartalom makacs. A probléma egyenes, feszes, és nem akar együttműködni. Mikor az anyag végül túljut az akadályon, egy határozott csatt hallatszik, ahogy az említett akadály Ravik combját üdvözli.*
- Nézd csak! Örül, hogy újra lát téged!
*Vigyorog Norhelt, miközben rugdalva szabadul meg a csizmáitól és a nadrágjától.
Mire egyenesen feláll, minden értelemben, a nő már a fülke ajtajával babrál. A férfi csak felvonja a szemöldökét, majd egy kaján pillantás kíséretében két ujja közé fogja a nő állát, és közel hajol hozzá.*
- A víz alatt nem sokat látni. *Jegyzi meg, halkan és bizalmasan.* - Te pedig, kedvesem, tudom, hogy nagyon jól vissza tudod tartani a lélegzetedet.
*A szavaira egy rövid, puha csókot is ad. Nem hosszút, csak olyat, ami épp elég egy sejtéshez. Aztán indulna is, de egy pillantás lefelé megingatja a lendületét.
Áll. Határozottan. Méghozzá a lehető legnyilvánvalóbb módon. Egy dolog, hogy nincs benne szégyenérzet, de a fürdő közönsége talán nem értékelne egy egyenes zászlórúddal végigsétált túrát a gőzös medencék között.
A következő pillanatban egy törölköző csattan az arcában. Pont időben.*
- Szokás szerint olvasol a fejemben, kedvesem.
*Dörmögi, majd nekiáll, hogy maga köré tekerje az anyagot. Azonban az valahogy nem akar úgy viselkedni, ahogy kéne. Csúszik, feszül, és egyre inkább úgy néz ki, mintha egy sátorponyvával próbálná eltakarni a templomtoronyot.*
– Ejj… nagyobb nem volt?
*Némi tekergetés után feladja. Újragondolja a stratégiát. Először oldalra billenti a fejét, aztán hirtelen feltartja az ujját, mintha isteni sugallat érte volna.*
- Nakérem. Egy kibaszott zseni vagyok!
*Kiáltja, miközben a törölközőt egyszerűen ráakasztja a dárdára. Igen, pontosan arra.
És valóban: működik. Lóg, takar, tart. Úgy tűnik, a gravitáció is Norhelt oldalára állt.
Nagybüszkén, mint aki most fedezte fel az örökmozgót, kisétál a fülkéből, egyik karját Ravik dereka köré fonja, és megindul vele a medencék felé. A léptei határozottak, az arca sugárzik a győzelem ízétől, mintha most térne vissza egy különösen kemény csatából, ahol a nadrág volt a csatában legyőzött ellenség. Amikor odaérnek, csak széttárja a karját.*
- Te választasz. Mert amelyikre én bökök rá, az úgyse lesz jó neked!
*És már csurom vízgőzben állnak, Norhelt pedig még mindig vigyorog.*
6226. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-07-27 00:15:00
Üzenet elküldve: 2025-07-27 00:15:00
Rang: Játékos
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Bizalom//
*Hát pedig pont ezen elmélkedett. Hogy a reggel vajon mit fog hozni. Mellette lesz-e. Ha igen, az mennyiben fogja megnyugtatni azt a mérget, ami józanul benne forrong? Vagy egyáltalán neki lesz bátorsága maradni, ha előbb ébred nála? Vagy csábítóbb lesz az, hogy tényleg megmártsa benne a tőrét? Most jól hangzik az, hogy együtt ébredjenek, hogy érkezzen a reggeli. De most annyi alkohol van benne, hogy a lábán is alig áll. Minden harag, ami jó sok ideje gyűlt már benne eltompul, tényleg csak a vágy marad, és azok a régi, elnyomott, eddig elhalványult emlékek Norheltről, amik egyszeriben most olyan élénken élnek benne. Szerencsére ezen alig egy pillanatig aggódik csak. Épp addig az ideig, amíg a szűk fülke retesze bezáródik. Amint az halkan kattan, elméjét már csak az tölti ki, hogy újból a férfié legyen. És nem csak egyszerű, egy éjszakát tartó kalandként kezelve, mert arra bármelyik matrózt felcsábíthatná. Kifejezetten ezt a férfit vágyja és nem is akar nála kevesebbel megelégedni. Most, hogy olyan közel áll hozzá, hogy szinte a levegőnek sem marad hely kettejük között.*
- Az gond. A gőztől jobban a fejembe száll a pia.
*Motyogja, ahogy a kezei lassan a prémek alá simítanak. Közben lesandít az ingre, ami lassan, de szerencsére igen biztosan nyílik szét. Szemei csak akkor találnak rá ismét a férfi arcára, amikor a keze megtorpan a munkában. Először értetlenül szaladnak fel a szemöldökei, de a férfi válaszát hallva megenyhülve mosolyodik el.*
- Létezik még olyan tapló, mint én?
*Billenti félre a fejét, egyszeriben kíváncsiságot és némi meglepettséget színlelve. De az előbújni készülő kuncogását Norhelt hamar beléfojtja. Úgy szeretné elhinni a szavait, de tudja jól, hogy ezek a szavak leginkább csak azt szolgálják, hogy minél jobban leegyszerűsítsék az utat a nadrágjába. Ezt megerősíti a mellén megállapodó kéz, ami azonnal le is csap, ahogy az ing szétnyílik. És mégsem bánja, sőt az ajkaira is ugyan azzal az odaadással tapad. Persze addig, amíg a férfi nem vándorol lejjebb az ajkaitól. A keze ösztönösen nyúl is utána, de csak addig, hogy ujjai a sötét tincsek közé fésüljenek. A megjegyzésre viszont elvigyorodva horkan fel halkan, az ujjak pedig bele is markolnak a fekete hajba.*
- Kibaszott tahó.
*Szélesedik a vigyor az ajkain, a keze pedig tovább simít, le az állára, amire finoman ráfogva emeli magára a tekintetét. Lehajol és apró csókot nyom a homlokára. A legszívesebben már most rávenné a férfit, hogy egyszerűen csak kapja fel és tegye a magáévá, de ugye a gyümölcs is akkor a legédesebb, ha nem szakítják le ideje korán a fáról.*
- Szabadulj meg a gatyádtól és nézzük meg azt a fürdőt, nem?
*Suttogja halkan, miközben az orrának hegyével végigcirógat az arcán. Ha Norhelt hallgat rá és talpra áll, akkor először kilép a csizmákból és a nadrágból, majd ujjai rögvest felkeresik a madzagot, amivel a férfié van felkötve. Most ő sem büszkélkedhet azzal, hogy olyan fürgék és rutinosak lennének azok az ujjak. De kit érdekel, ha a célt eléri és a nadrágot már egyszerűen le tudja tűrni a férfiról. Finoman neki simul, rácirógat a mellkasára, finoman le az oldalán, át, egészen a hátáig. De a végén egyszerűen csak kinyitja a fülke ajtaját, majd a férfi mellkasára tenyerelve tolja ki.*
- A szomorú csak az, hogy itt nem szívesen rontanám meg senki lelkivilágát. Pedig, ha sokan lesznek a vízben… hát akkor…
*Kap fel két törölközőt, az egyiket Norhelt arcába dobja, a másikat pedig maga köré tekeri és kilép utána.*
- Na felszolgáló lányok kedvence, mutasd az utat.
*Hát pedig pont ezen elmélkedett. Hogy a reggel vajon mit fog hozni. Mellette lesz-e. Ha igen, az mennyiben fogja megnyugtatni azt a mérget, ami józanul benne forrong? Vagy egyáltalán neki lesz bátorsága maradni, ha előbb ébred nála? Vagy csábítóbb lesz az, hogy tényleg megmártsa benne a tőrét? Most jól hangzik az, hogy együtt ébredjenek, hogy érkezzen a reggeli. De most annyi alkohol van benne, hogy a lábán is alig áll. Minden harag, ami jó sok ideje gyűlt már benne eltompul, tényleg csak a vágy marad, és azok a régi, elnyomott, eddig elhalványult emlékek Norheltről, amik egyszeriben most olyan élénken élnek benne. Szerencsére ezen alig egy pillanatig aggódik csak. Épp addig az ideig, amíg a szűk fülke retesze bezáródik. Amint az halkan kattan, elméjét már csak az tölti ki, hogy újból a férfié legyen. És nem csak egyszerű, egy éjszakát tartó kalandként kezelve, mert arra bármelyik matrózt felcsábíthatná. Kifejezetten ezt a férfit vágyja és nem is akar nála kevesebbel megelégedni. Most, hogy olyan közel áll hozzá, hogy szinte a levegőnek sem marad hely kettejük között.*
- Az gond. A gőztől jobban a fejembe száll a pia.
*Motyogja, ahogy a kezei lassan a prémek alá simítanak. Közben lesandít az ingre, ami lassan, de szerencsére igen biztosan nyílik szét. Szemei csak akkor találnak rá ismét a férfi arcára, amikor a keze megtorpan a munkában. Először értetlenül szaladnak fel a szemöldökei, de a férfi válaszát hallva megenyhülve mosolyodik el.*
- Létezik még olyan tapló, mint én?
*Billenti félre a fejét, egyszeriben kíváncsiságot és némi meglepettséget színlelve. De az előbújni készülő kuncogását Norhelt hamar beléfojtja. Úgy szeretné elhinni a szavait, de tudja jól, hogy ezek a szavak leginkább csak azt szolgálják, hogy minél jobban leegyszerűsítsék az utat a nadrágjába. Ezt megerősíti a mellén megállapodó kéz, ami azonnal le is csap, ahogy az ing szétnyílik. És mégsem bánja, sőt az ajkaira is ugyan azzal az odaadással tapad. Persze addig, amíg a férfi nem vándorol lejjebb az ajkaitól. A keze ösztönösen nyúl is utána, de csak addig, hogy ujjai a sötét tincsek közé fésüljenek. A megjegyzésre viszont elvigyorodva horkan fel halkan, az ujjak pedig bele is markolnak a fekete hajba.*
- Kibaszott tahó.
*Szélesedik a vigyor az ajkain, a keze pedig tovább simít, le az állára, amire finoman ráfogva emeli magára a tekintetét. Lehajol és apró csókot nyom a homlokára. A legszívesebben már most rávenné a férfit, hogy egyszerűen csak kapja fel és tegye a magáévá, de ugye a gyümölcs is akkor a legédesebb, ha nem szakítják le ideje korán a fáról.*
- Szabadulj meg a gatyádtól és nézzük meg azt a fürdőt, nem?
*Suttogja halkan, miközben az orrának hegyével végigcirógat az arcán. Ha Norhelt hallgat rá és talpra áll, akkor először kilép a csizmákból és a nadrágból, majd ujjai rögvest felkeresik a madzagot, amivel a férfié van felkötve. Most ő sem büszkélkedhet azzal, hogy olyan fürgék és rutinosak lennének azok az ujjak. De kit érdekel, ha a célt eléri és a nadrágot már egyszerűen le tudja tűrni a férfiról. Finoman neki simul, rácirógat a mellkasára, finoman le az oldalán, át, egészen a hátáig. De a végén egyszerűen csak kinyitja a fülke ajtaját, majd a férfi mellkasára tenyerelve tolja ki.*
- A szomorú csak az, hogy itt nem szívesen rontanám meg senki lelkivilágát. Pedig, ha sokan lesznek a vízben… hát akkor…
*Kap fel két törölközőt, az egyiket Norhelt arcába dobja, a másikat pedig maga köré tekeri és kilép utána.*
- Na felszolgáló lányok kedvence, mutasd az utat.
6225. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-07-26 12:04:26
Üzenet elküldve: 2025-07-26 12:04:26
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 104
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 104
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Norgen Arisad//
*Egyetértően bólint, ahogy hallgatja a nő hasonlatát. Nem tud vele vitába szállni, így már számára is teljese világos, mit értett a két külön mesterség alatt.
A lélek pusztulására nem reagál. Jelenleg is üresnek érzi magát, hát mennyivel lehetne még üresebb egy kancsó, amiből minden vizet kiöntöttek már? A következő kérdés annál érdekesebb.
Egy darabig nem mond semmit, hanem az asszony szemébe néz. Visszamondja a fejében, amit az imént kérdeztek tőle, elképzeli a felvázolt szcenáriókat, majd mély levegőt vesz.*
- Semmi sem tenne boldogabbá, mint ez a tudat. A tudat, hogy úgy szenvedtek, ahogy én. Nem, jobban szenvedtek mint én! Azt akarom hogy a halál se jelentsen nekik megnyugvást!
*A végére már majdhogynem fogai közül sziszeg, így inkább abbahagyja monológját. Nem akarja megijeszteni az előtte ülő hölgyet, de a kérdés az eddig is égő tűzre most egy jó adag vasvillányi száraz avart tett.*
*Egyetértően bólint, ahogy hallgatja a nő hasonlatát. Nem tud vele vitába szállni, így már számára is teljese világos, mit értett a két külön mesterség alatt.
A lélek pusztulására nem reagál. Jelenleg is üresnek érzi magát, hát mennyivel lehetne még üresebb egy kancsó, amiből minden vizet kiöntöttek már? A következő kérdés annál érdekesebb.
Egy darabig nem mond semmit, hanem az asszony szemébe néz. Visszamondja a fejében, amit az imént kérdeztek tőle, elképzeli a felvázolt szcenáriókat, majd mély levegőt vesz.*
- Semmi sem tenne boldogabbá, mint ez a tudat. A tudat, hogy úgy szenvedtek, ahogy én. Nem, jobban szenvedtek mint én! Azt akarom hogy a halál se jelentsen nekik megnyugvást!
*A végére már majdhogynem fogai közül sziszeg, így inkább abbahagyja monológját. Nem akarja megijeszteni az előtte ülő hölgyet, de a kérdés az eddig is égő tűzre most egy jó adag vasvillányi száraz avart tett.*
6224. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-07-26 11:53:15
Üzenet elküldve: 2025-07-26 11:53:15
Rang: Játékos
IC üzenetek: 79
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 79
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Bizalom//
*Norhelt karja stabilan tartja Ravikot, ahogy megindulnak lefelé. A lépcső nem tűnik különösebben meredegnek, de a nő mozdulatai alapján egyre inkább olyan, mintha egy hegygerincen egyensúlyoznának. Néha kissé jobban megfogja a derekát, mint kéne, na nem mintha bánná, de most tényleg a praktikum hajtja. Legalábbis ezt mondogatja magának. Aztán elhangzik a kérdés, és hirtelen mintha sűrűbb lenne körülöttük a levegő. Nem áll meg, csak pislog kettőt, és közben a szája sarkában megjelenik az a jellegzetes, kissé cinikus, kissé zavart félmosoly.*
- Hát, ha csókot kapok egy kés helyett a hátamba, akkor Teysus a tanúm rá, hogy még reggelit is hozok neked.
*Mondja aztán, egész halkan. Nem hangzatos fogadkozás, inkább csak egy ötletszerű mondat, de mégis olyan, mintha most először engedné ki magából a gondolatot, hogy akár lehetne reggel is.
Ahogy beérnek a fürdőbe, a párás meleg olyan hirtelen csapja meg őt, hogy majdnem felszisszen. A pálinka már így is ködöt húzott az agyára, most meg a gőz csak tovább tolja őt az ismeretlenbe. Az olajok illata kellemes, de nem nyugtató, inkább izgató. Minden érzéke túl éber, vagy épp túl bódult, hogy eldöntse, mi is történik pontosan.
Ravik elhúzódik egy lépéssel, Norhelt pedig azt hiszi, most már a nő hagyja, hadd találjon egy saját helyet magának, ahol megszabadulhat a fölösleges rétegektől. Épp el is fordulna, amikor a másik ráfog a kezére. A férfi meglepve pillant le a kézre, aztán a nő arcára, majd csak ennyit mond:*
- Kiváló ötlet, kedvesem.
*Nem siet, de nem is tiltakozik, ahogy bepréselődnek a szűk kis fülkébe. Jóformán levegőt is alig lehet venni, annyira közel vannak egymáshoz, de Norheltnek ez most cseppet sem okoz gondot. Sőt. Egyik keze lazán a nő derekán pihen, míg a másikkal segít neki lefejteni a páncél rétegeit, amik most már végképp feleslegesnek érződnek.*
- Főleg meleg...
*Kezdi, mikor Ravik a vízről érdeklődik, de aztán félúton elhallgat. Egyértelmű, hogy a kérdés inkább csak ürügy volt, mintsem valódi kíváncsiság.
Ahogy a nő ujjai lejjebb csúsznak, és a prém alatt matatnak, Norhelt is munkához lát. Az ingen sorakozó gombokat támadja meg, és bár most kissé ügyetlenebb, mint máskor, valószínűleg a pálinka is benne van, azért egyiket a másik után kibugyolálja. Bár belül fájlalja, hogy jobb napjain ez fél kézzel is gond nélkül menne.
A megjegyzésre, ami hirtelen a semmiből éri, csak felvonja a szemöldökét. Egy pillanatig még a gombokkal is leáll, majd mikor megérzi a csókokat a nyakán, behunyja a szemeit. A hang, az érintés... ez most valahogy más. Mélyebb. Lassabban lélegzik.*
- Csitriket találni minden sarkon. *Morogja halkan, egészen közel hajolva.* - De olyan nőt, mint te... már nehezebb.
*Nem kell ezt túlmagyarázni. Megcsókolja. Nem kapkodva, nem mohón, csak annyira, hogy abban benne legyen az egész út idáig. Aztán az utolsó gomb is enged, a tenyere pedig elindul lefelé, hogy a nő egyik keblén állapodjon meg. Ezt követően pedig a csókok is elvándorolnak Ravik ajkairól: a nő nyakán át a mellkas közé, majd a has vonalán húzza végig már-már kínzó lassúsággal ajkait, egész a nadrágig. Ott megáll, hunyorít egyet, aztán nekiáll kioldani. A csatok, a szíjak most hirtelen soknak tűnnek, de nem lehetetlennek.*
- Na nézzük, még mindig megy-e a kárpit a függönyhöz...
*Jegyzi meg vigyorogva, miközben lehúzza a nadrágot. És mintha már ez is rítus lenne, hajol is rögtön előre, hogy egy játékos csókot nyomjon Ravik ágyéka fölé.
A keze már a nő combján, szinte ösztönösen simít végig rajta, és bár a fülke szűk, most ez az apró tér a világ közepe. Itt csak ketten vannak.*
*Norhelt karja stabilan tartja Ravikot, ahogy megindulnak lefelé. A lépcső nem tűnik különösebben meredegnek, de a nő mozdulatai alapján egyre inkább olyan, mintha egy hegygerincen egyensúlyoznának. Néha kissé jobban megfogja a derekát, mint kéne, na nem mintha bánná, de most tényleg a praktikum hajtja. Legalábbis ezt mondogatja magának. Aztán elhangzik a kérdés, és hirtelen mintha sűrűbb lenne körülöttük a levegő. Nem áll meg, csak pislog kettőt, és közben a szája sarkában megjelenik az a jellegzetes, kissé cinikus, kissé zavart félmosoly.*
- Hát, ha csókot kapok egy kés helyett a hátamba, akkor Teysus a tanúm rá, hogy még reggelit is hozok neked.
*Mondja aztán, egész halkan. Nem hangzatos fogadkozás, inkább csak egy ötletszerű mondat, de mégis olyan, mintha most először engedné ki magából a gondolatot, hogy akár lehetne reggel is.
Ahogy beérnek a fürdőbe, a párás meleg olyan hirtelen csapja meg őt, hogy majdnem felszisszen. A pálinka már így is ködöt húzott az agyára, most meg a gőz csak tovább tolja őt az ismeretlenbe. Az olajok illata kellemes, de nem nyugtató, inkább izgató. Minden érzéke túl éber, vagy épp túl bódult, hogy eldöntse, mi is történik pontosan.
Ravik elhúzódik egy lépéssel, Norhelt pedig azt hiszi, most már a nő hagyja, hadd találjon egy saját helyet magának, ahol megszabadulhat a fölösleges rétegektől. Épp el is fordulna, amikor a másik ráfog a kezére. A férfi meglepve pillant le a kézre, aztán a nő arcára, majd csak ennyit mond:*
- Kiváló ötlet, kedvesem.
*Nem siet, de nem is tiltakozik, ahogy bepréselődnek a szűk kis fülkébe. Jóformán levegőt is alig lehet venni, annyira közel vannak egymáshoz, de Norheltnek ez most cseppet sem okoz gondot. Sőt. Egyik keze lazán a nő derekán pihen, míg a másikkal segít neki lefejteni a páncél rétegeit, amik most már végképp feleslegesnek érződnek.*
- Főleg meleg...
*Kezdi, mikor Ravik a vízről érdeklődik, de aztán félúton elhallgat. Egyértelmű, hogy a kérdés inkább csak ürügy volt, mintsem valódi kíváncsiság.
Ahogy a nő ujjai lejjebb csúsznak, és a prém alatt matatnak, Norhelt is munkához lát. Az ingen sorakozó gombokat támadja meg, és bár most kissé ügyetlenebb, mint máskor, valószínűleg a pálinka is benne van, azért egyiket a másik után kibugyolálja. Bár belül fájlalja, hogy jobb napjain ez fél kézzel is gond nélkül menne.
A megjegyzésre, ami hirtelen a semmiből éri, csak felvonja a szemöldökét. Egy pillanatig még a gombokkal is leáll, majd mikor megérzi a csókokat a nyakán, behunyja a szemeit. A hang, az érintés... ez most valahogy más. Mélyebb. Lassabban lélegzik.*
- Csitriket találni minden sarkon. *Morogja halkan, egészen közel hajolva.* - De olyan nőt, mint te... már nehezebb.
*Nem kell ezt túlmagyarázni. Megcsókolja. Nem kapkodva, nem mohón, csak annyira, hogy abban benne legyen az egész út idáig. Aztán az utolsó gomb is enged, a tenyere pedig elindul lefelé, hogy a nő egyik keblén állapodjon meg. Ezt követően pedig a csókok is elvándorolnak Ravik ajkairól: a nő nyakán át a mellkas közé, majd a has vonalán húzza végig már-már kínzó lassúsággal ajkait, egész a nadrágig. Ott megáll, hunyorít egyet, aztán nekiáll kioldani. A csatok, a szíjak most hirtelen soknak tűnnek, de nem lehetetlennek.*
- Na nézzük, még mindig megy-e a kárpit a függönyhöz...
*Jegyzi meg vigyorogva, miközben lehúzza a nadrágot. És mintha már ez is rítus lenne, hajol is rögtön előre, hogy egy játékos csókot nyomjon Ravik ágyéka fölé.
A keze már a nő combján, szinte ösztönösen simít végig rajta, és bár a fülke szűk, most ez az apró tér a világ közepe. Itt csak ketten vannak.*
6223. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-07-26 11:45:08
Üzenet elküldve: 2025-07-26 11:45:08
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1218
OOC üzenetek: 118
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1218
OOC üzenetek: 118
Játékstílus: Megfontolt
//Az alkímia határai//
- Nem csak alternatíva, de egyes aspektusaiban jobb is. Viszont a szükséges alapanyagok beszerzése számomra túl veszélyes és felbérelni rá valakit túl költséges... volt, a háború és a lázadás előtt, azóta viszont csak nem gondolkodtam más utakon. Bölcs megfontolásnak tűnik és értékelendő az előrelátásod.
*Számára kényelmetlen gondolat az, hogy egyesével kelljen komponensekre küldenie csapatokat, főleg az Erdőmélyébe, de el kell ismernie Cagon mentalitását és nem tagadja, hogy az idő lehet az orkot fogja ezzel igazolni. Még ha nem is pontosan ezekkel az italokkal, de hatról-hatra egyre abszurdabb messziségekbe utazik az 'olcsó' és 'egyszerű' módszerért és érzékeli a folyamat fenntarthatatlanságát. Ezek után Cagonnak nem sokat kell majd bizonyítania előtte, az elszántsága és alkalmassága számára meggyőző, de nem baj, ha megbizonyosodik arról is, hogy képes előállítani a kedvelt italainak egyikét. Cagon következő kérése a leveléhez hasonló zavartsággal tölti el. Sok információ hangzik el és nincs nehéz dolga elképzelni, hogy Cagon orksága több problémát is okoz a számára. Ellenben a végére egy meglepően ártalmatlan kérés jut el hozzá, meg is lepődik, hogy csak ennyit szeretnének tőle.*
- Természetesen, örömmel. Viszont, előtte egy kicsit felfrissítem az elmém.
*Felkészülésként fel is hörpint egy világoskék italt. Bár tapasztalt az ilyen italok terén, azért magánál tart referenciát és egy szivarostokot vesz elő, azonban abban bármi elszívható helyett négy varázsital és két egy hely található. Egy Zafírkék, egy rozsdabarna, egy bíborlila és az ami neki most kell, egy méregzöld. Habár magában is megbizonyosodik az ital színének konzisztenciájáról és tisztaságáról, komolyabb beleményedések nélkül az összehasonlítás a legegyszerűbb. Habár Cagon ilyet nem kért tőle, ő azért visszakérdez.*
- Habár a költségei túl magasak ahhoz, hogy mindig kéznél legyen, érdeklődnék, hogy a test és szellem képességeit újraformáló italok elkészítésére ajánlhatlak-e esetleg mások számára, főleg amíg nem leszek a városban.
*Itt egyértelműen a kasztváltó italokra gondol.*
- Nem csak azért, hogy képes vagy-e rá, hanem, hogy meg tudod-e oldani a szükséges komponensek beszerzését.
*Bár mindkettő fontos kérdés, nem látja a realisztikus helyzetet arra, hogy valahogy van szabadsága ajánlani egy másik alkimistát, de maga nem lenne képes rá. De ha nem is valósághű, nem kizárt, hogy az elkövetkező eseményekben egy mágusra több szükség lesz, mint egy alkimistára. De azért ilyen messze nem kapaszkodna el a valóságtól.*
- Hasonmód az előbbiekhez, kiemelkedő munka.
*A meggyőzés hiányáért nem aggódik, Cagon elég ideig hallgatta monoton hangját, hogy tudja, ennyit tud csak kicsikarni magából. Ezzel vissza is szolgáltatja Cagon számára a varázsitalát.*
Megivott egy varázsitalt, ami a hétfokú skálán eggyel növeli az intelligenciát a következő két körre.
- Nem csak alternatíva, de egyes aspektusaiban jobb is. Viszont a szükséges alapanyagok beszerzése számomra túl veszélyes és felbérelni rá valakit túl költséges... volt, a háború és a lázadás előtt, azóta viszont csak nem gondolkodtam más utakon. Bölcs megfontolásnak tűnik és értékelendő az előrelátásod.
*Számára kényelmetlen gondolat az, hogy egyesével kelljen komponensekre küldenie csapatokat, főleg az Erdőmélyébe, de el kell ismernie Cagon mentalitását és nem tagadja, hogy az idő lehet az orkot fogja ezzel igazolni. Még ha nem is pontosan ezekkel az italokkal, de hatról-hatra egyre abszurdabb messziségekbe utazik az 'olcsó' és 'egyszerű' módszerért és érzékeli a folyamat fenntarthatatlanságát. Ezek után Cagonnak nem sokat kell majd bizonyítania előtte, az elszántsága és alkalmassága számára meggyőző, de nem baj, ha megbizonyosodik arról is, hogy képes előállítani a kedvelt italainak egyikét. Cagon következő kérése a leveléhez hasonló zavartsággal tölti el. Sok információ hangzik el és nincs nehéz dolga elképzelni, hogy Cagon orksága több problémát is okoz a számára. Ellenben a végére egy meglepően ártalmatlan kérés jut el hozzá, meg is lepődik, hogy csak ennyit szeretnének tőle.*
- Természetesen, örömmel. Viszont, előtte egy kicsit felfrissítem az elmém.
*Felkészülésként fel is hörpint egy világoskék italt. Bár tapasztalt az ilyen italok terén, azért magánál tart referenciát és egy szivarostokot vesz elő, azonban abban bármi elszívható helyett négy varázsital és két egy hely található. Egy Zafírkék, egy rozsdabarna, egy bíborlila és az ami neki most kell, egy méregzöld. Habár magában is megbizonyosodik az ital színének konzisztenciájáról és tisztaságáról, komolyabb beleményedések nélkül az összehasonlítás a legegyszerűbb. Habár Cagon ilyet nem kért tőle, ő azért visszakérdez.*
- Habár a költségei túl magasak ahhoz, hogy mindig kéznél legyen, érdeklődnék, hogy a test és szellem képességeit újraformáló italok elkészítésére ajánlhatlak-e esetleg mások számára, főleg amíg nem leszek a városban.
*Itt egyértelműen a kasztváltó italokra gondol.*
- Nem csak azért, hogy képes vagy-e rá, hanem, hogy meg tudod-e oldani a szükséges komponensek beszerzését.
*Bár mindkettő fontos kérdés, nem látja a realisztikus helyzetet arra, hogy valahogy van szabadsága ajánlani egy másik alkimistát, de maga nem lenne képes rá. De ha nem is valósághű, nem kizárt, hogy az elkövetkező eseményekben egy mágusra több szükség lesz, mint egy alkimistára. De azért ilyen messze nem kapaszkodna el a valóságtól.*
- Hasonmód az előbbiekhez, kiemelkedő munka.
*A meggyőzés hiányáért nem aggódik, Cagon elég ideig hallgatta monoton hangját, hogy tudja, ennyit tud csak kicsikarni magából. Ezzel vissza is szolgáltatja Cagon számára a varázsitalát.*
Megivott egy varázsitalt, ami a hétfokú skálán eggyel növeli az intelligenciát a következő két körre.
6222. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-07-26 02:30:31
Üzenet elküldve: 2025-07-26 02:30:31
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
// Pusztai Venthel //
* Derűsen figyeli Venthelt. Mint valami gyámoltalan kisállat, aminek enni adtak. Aztán győz a belé nevelt megfelelési kényszer. Norgen most az asztalra könyököl, nem épp úri hölgyhöz méltóan (mert hát nem is az) és figyeli szerencsétlen éhenkórászt. Tetszik neki, hogy a fiú ilyen naiv és őszinte. Mint a könnyen formálható agyag. Csak ki ne csússzon a kezei közül! Az hamar lejön, hogy Venthel még nemhogy nem harcolt, de valószínűleg egy az otthonában ólálkodó patkányt is sajnált volna gereblyevégre tűzni. Viszont szavaiból csakhamar kiderül az is, hogy inkább az ölést választaná – eredarunk szemében valami felcsillanni látszik a válasz hallatán.
Norgen valójában épp csak annyira ért a kardforgatáshoz, mint bárki más, aki már fogott fegyvert a kezében: tehát még így is jobban, mint a fiú, de ez nem sokat jelent. A lényeg, hogy ő sem magát ajánlaná tanítónak, ha arról lenne szó. A bocsánatkérésre legyint, majd sorban válaszol a felmerülő kérdésekre. *
– Nem, nem ugyanaz. Nem mindegy, hogy préda vagy vagy ragadozó. A vadkan is fel tud öklelni, de nem azért támad, hogy öljön. Hacsak nem a süldőit védi. * Maga is meglepődik, milyen szép hasonlattal áll elő. Néhány éve még azt sem tudta, mi az a vadkan vagy a süldő. Közelebb hajol, hogy intimebbé váljon a beszélgetés, de nem túl közel, hogy a fiú még ne érezze fenyegetve magát. Kisvártatva folytatja is. *
– Ugyanakkor az ölésnek ára van. Minden kiontott élet elvesz egy kis darabot a lelkedből, míg végül nem marad semmi. Ürességet fogsz érezni, nem lesz más célod az életben, mint ölni, ölni, ölni… * Ugyanolyan mosollyal, mint eddig, ismét hátradől székében. Mikor újra megszólal, semmi fenyegető, semmi borzongató nincs a hangjában. *
– Tudnál így aludni éjszaka? Tudván, hogy akiket megöltél, miattad nem látják már sosem a napfelkeltét vagy a szeretteiket? * Nem mintha őt érintenék az ilyesmik, de kíváncsi a fiú válaszára. *
* Derűsen figyeli Venthelt. Mint valami gyámoltalan kisállat, aminek enni adtak. Aztán győz a belé nevelt megfelelési kényszer. Norgen most az asztalra könyököl, nem épp úri hölgyhöz méltóan (mert hát nem is az) és figyeli szerencsétlen éhenkórászt. Tetszik neki, hogy a fiú ilyen naiv és őszinte. Mint a könnyen formálható agyag. Csak ki ne csússzon a kezei közül! Az hamar lejön, hogy Venthel még nemhogy nem harcolt, de valószínűleg egy az otthonában ólálkodó patkányt is sajnált volna gereblyevégre tűzni. Viszont szavaiból csakhamar kiderül az is, hogy inkább az ölést választaná – eredarunk szemében valami felcsillanni látszik a válasz hallatán.
Norgen valójában épp csak annyira ért a kardforgatáshoz, mint bárki más, aki már fogott fegyvert a kezében: tehát még így is jobban, mint a fiú, de ez nem sokat jelent. A lényeg, hogy ő sem magát ajánlaná tanítónak, ha arról lenne szó. A bocsánatkérésre legyint, majd sorban válaszol a felmerülő kérdésekre. *
– Nem, nem ugyanaz. Nem mindegy, hogy préda vagy vagy ragadozó. A vadkan is fel tud öklelni, de nem azért támad, hogy öljön. Hacsak nem a süldőit védi. * Maga is meglepődik, milyen szép hasonlattal áll elő. Néhány éve még azt sem tudta, mi az a vadkan vagy a süldő. Közelebb hajol, hogy intimebbé váljon a beszélgetés, de nem túl közel, hogy a fiú még ne érezze fenyegetve magát. Kisvártatva folytatja is. *
– Ugyanakkor az ölésnek ára van. Minden kiontott élet elvesz egy kis darabot a lelkedből, míg végül nem marad semmi. Ürességet fogsz érezni, nem lesz más célod az életben, mint ölni, ölni, ölni… * Ugyanolyan mosollyal, mint eddig, ismét hátradől székében. Mikor újra megszólal, semmi fenyegető, semmi borzongató nincs a hangjában. *
– Tudnál így aludni éjszaka? Tudván, hogy akiket megöltél, miattad nem látják már sosem a napfelkeltét vagy a szeretteiket? * Nem mintha őt érintenék az ilyesmik, de kíváncsi a fiú válaszára. *
6221. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-07-26 00:28:24
Üzenet elküldve: 2025-07-26 00:28:24
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 104
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 104
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Norgen Arisad//
*A hölgy gesztusára kissé habozva reagál. Visszaélni egy nemes -pláne egy nemesasszony- kedvességével tiszteletlen, de elutasítani azt úgyszintén az. Szeme egy fél pillanatra közte és a tányér között cikázik, végül enged a kísértésnek, és lesütött szemmel de annál nagyobb vehemenciával esik neki a falatoknak. Hibába, hisz' két napja elfogyott a kenyere, s azt is apró falatokra osztotta, így a gyomra nem igazán volt tele az elmúlt hatokban.
Kicsit igazít is az etikettjén; egy hölgy előtt nem ehet úgy, mint holmi barbár. Lassít az étkezésén, és igyekszik minden porcikájával ellenállni a habzsolási kényszernek.
Aztán mikor amaz megemlíti, hogy bizony ismer kardforgatót, még a falat is majdnem a torkán akad. Szeme gyermekien felvillan, mint mikor az apja mégiscsak megvette azt a gyümölcsöt gyerekkorában, ami az akkori aratás nyereségéből egy jó részt elvett.
Éppen nyelné le az utolsó falatot, hogy felkérdezhesse a nemesi hölgyeményt erről a rejtélyes tanárról, mikor a következő kérdés derült égből villámcsapásként éri. Egy kicsit talán el is mereng a kérdésen, látszólag nem teljesen érti.*
- A kettő más tudás? *kérdezi először is csodálkozva* - Én nem látom a kettő között a különbséget, ha engem kérdezel. Nem is értem.
*Ha valaki ráront valakire, és abból párviadal lesz, úgy nagy valószínűséggel valaki életébe kerül.*
- Nem tudom megvédeni magam ha ölésre tanítom magam? Vagy nem tudok megölni valakit ha önvédelemre akarom használni a tudást?
*Összeráncolt szemöldökkel néz asztaltársára, égett orcája ráncai groteszk módon mozognak arcizmai sziluettjére, és ez hamar meg is teszi hatását; fájdalom nyilall arcába, értetlen tekintetét azonnal felváltja a közömbösség, hogy enyhítse a fájdalmat.
Mintha hangulata is követné, úgy változik meg hangszíne is.*
- Bocsánat, hogy tisztemen kívül szóltam. Ha választanom kell, ám legyen az ölés.
*Természetes a hangszínváltozás. Minden egyes fájdalommal töltött pillanat szörnyű mementója az átélt kínoknak, és sziklaszilárd emlékeztetője, hogy miért is jött ide.*
*A hölgy gesztusára kissé habozva reagál. Visszaélni egy nemes -pláne egy nemesasszony- kedvességével tiszteletlen, de elutasítani azt úgyszintén az. Szeme egy fél pillanatra közte és a tányér között cikázik, végül enged a kísértésnek, és lesütött szemmel de annál nagyobb vehemenciával esik neki a falatoknak. Hibába, hisz' két napja elfogyott a kenyere, s azt is apró falatokra osztotta, így a gyomra nem igazán volt tele az elmúlt hatokban.
Kicsit igazít is az etikettjén; egy hölgy előtt nem ehet úgy, mint holmi barbár. Lassít az étkezésén, és igyekszik minden porcikájával ellenállni a habzsolási kényszernek.
Aztán mikor amaz megemlíti, hogy bizony ismer kardforgatót, még a falat is majdnem a torkán akad. Szeme gyermekien felvillan, mint mikor az apja mégiscsak megvette azt a gyümölcsöt gyerekkorában, ami az akkori aratás nyereségéből egy jó részt elvett.
Éppen nyelné le az utolsó falatot, hogy felkérdezhesse a nemesi hölgyeményt erről a rejtélyes tanárról, mikor a következő kérdés derült égből villámcsapásként éri. Egy kicsit talán el is mereng a kérdésen, látszólag nem teljesen érti.*
- A kettő más tudás? *kérdezi először is csodálkozva* - Én nem látom a kettő között a különbséget, ha engem kérdezel. Nem is értem.
*Ha valaki ráront valakire, és abból párviadal lesz, úgy nagy valószínűséggel valaki életébe kerül.*
- Nem tudom megvédeni magam ha ölésre tanítom magam? Vagy nem tudok megölni valakit ha önvédelemre akarom használni a tudást?
*Összeráncolt szemöldökkel néz asztaltársára, égett orcája ráncai groteszk módon mozognak arcizmai sziluettjére, és ez hamar meg is teszi hatását; fájdalom nyilall arcába, értetlen tekintetét azonnal felváltja a közömbösség, hogy enyhítse a fájdalmat.
Mintha hangulata is követné, úgy változik meg hangszíne is.*
- Bocsánat, hogy tisztemen kívül szóltam. Ha választanom kell, ám legyen az ölés.
*Természetes a hangszínváltozás. Minden egyes fájdalommal töltött pillanat szörnyű mementója az átélt kínoknak, és sziklaszilárd emlékeztetője, hogy miért is jött ide.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5561-5580 , 5581-5600 , 5601-5620 , 5621-5640 , 5641-5660 , 5661-5680 , 5681-5700 , 5701-5720 , 5721-5740 , 5741-5760 , 5761-5780 , 5781-5800 , 5801-5820 , 5821-5840 , 5841-5860 , 5861-5880 , 5881-5900 , 5901-5920 , 5921-5940 , 5941-5960 , 5961-5980 , 5981-6000 , 6001-6020 , 6021-6040 , 6041-6060 , 6061-6080 , 6081-6100 , 6101-6120 , 6121-6140 , 6141-6160 , 6161-6180 , 6181-6200 , 6201-6220 , 6221-6240 , 6241-6260 , 6261-6280 , 6281-6300 , 6301-6320 , 6321-6340 , 6341-6360 , 6361-6380 , 6381-6400 , 6401-6420 , 6421-6440 , 6441-6460 , 6461-6480 , 6481-6500 , 6501-6520 , 6521-6540 , 6541-6560 , 6561-6580 , 6581-6600 , 6601-6620 , 6621-6640 , 6641-6660 , 6661-6680 , 6681-6700 , 6701-6720 , 6721-6740 , 6741-6760 , 6761-6780 , 6781-6800 , 6801-6820 , 6821-6840 , 6841-6860 , 6861-6880 , 6881-6900 , 6901-6920 , 6921-6940 , 6941-6960 , 6961-6980 , 6981-7000 , 7001-7020 , 7021-7040 , 7041-7060 , 7061-7080 , 7081-7100 , 7101-7120 , 7121-7140 , 7141-7160 , 7161-7180 , 7181-7200 , 7201-7220 , 7221-7240 , 7241-7260 , 7261-7280 , 7281-7300 , 7301-7320 , 7321-7340 , 7341-7360 , 7361-7380 , 7381-7400 , 7401-7420 , 7417-7436