Arthenior - Kovácsműhely
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 78 (1541. - 1560. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása:
1560. hozzászólás ezen a helyszínen: Kovácsműhely
Üzenet elküldve: 2026-02-10 18:36:38
Üzenet elküldve: 2026-02-10 18:36:38
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 95
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 95
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
//Öreg néne bőrzekéje//
*A törp átveszi az óriástól kapott érméket, és rutinos mozdulatokkal elkezdi átszámolni őket. Némelyiket a fogához kocogtatja, másokat a tenyerében forgat meg, mintha nemcsak az értéküket, hanem a történetüket is mérlegelné. Közben a gnóm már kihúzza a mérőszalagot, és felpillant Natu mesterre.
A tekintetével lassan végigméri az óriást tetőtől talpig. Szája sarka enyhén elhúzódik, aztán se szó, se beszéd megfordul, és meglepően sebes léptekkel eltűnik a műhely egyik hátsó ajtaján át. Néhány másodperc múlva tér vissza, egy meglehetősen magas székkel a kezeiben. A törp, mikor fél szemmel megpillantja a jelenetet, felhorkan, majd kuncogva megrázza a fejét.
A gnóm odahúzza a széket Natu mellé, majd kissé nehézkesen, de elszántan felmászik rá. Bár a szék neki is túl magas, megoldja. A mérőszalag suhan, a gnóm gyakorlott mozdulatokkal veszi le a méreteket: váll, mellkas, kar, alkar, csípő. Közben egy kis, kopott füzetbe jegyez fel mindent, apró, sűrű betűkkel.
Ekkorra a törp végez a számolással. Az érméket visszacsúsztatja a tenyerébe, majd elégedetten bólint.*
- Egy kicsit több, de jó helyen lesz itt. *Mondja, miközben oldalra pillant.* - Az extra érmék jegyében kitalálunk majd valamit. Kiverjük szögekkel… vagy hasonlóval.
*Amikor szóba kerül az óriás különleges kérése, a törp szeme felcsillan. Elégedett mosollyal simít végig a szakállán, majd lassan bólint.*
- Azt hiszem, máris van rá egy ötletem.
- Csaknem egy páncélkesztyű? *Kérdezi a gnóm, miközben épp az óriás csípőjét méri körbe, a hangjában szakmai kíváncsisággal.*
- Annál kisebb. Elegánsabb. *Feleli a törp.* - Majd meglátod.
*A gnóm még néhány utolsó adatot jegyez fel, majd összecsukja a füzetet. Lemászik a székről, visszahúzza a mérőszalagot.*
- Kész is vagyunk. *Mondja végül.* - Egy hat múlva pedig a rendeléssel is elkészülünk.
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.02.10 18:40:44
*A törp átveszi az óriástól kapott érméket, és rutinos mozdulatokkal elkezdi átszámolni őket. Némelyiket a fogához kocogtatja, másokat a tenyerében forgat meg, mintha nemcsak az értéküket, hanem a történetüket is mérlegelné. Közben a gnóm már kihúzza a mérőszalagot, és felpillant Natu mesterre.
A tekintetével lassan végigméri az óriást tetőtől talpig. Szája sarka enyhén elhúzódik, aztán se szó, se beszéd megfordul, és meglepően sebes léptekkel eltűnik a műhely egyik hátsó ajtaján át. Néhány másodperc múlva tér vissza, egy meglehetősen magas székkel a kezeiben. A törp, mikor fél szemmel megpillantja a jelenetet, felhorkan, majd kuncogva megrázza a fejét.
A gnóm odahúzza a széket Natu mellé, majd kissé nehézkesen, de elszántan felmászik rá. Bár a szék neki is túl magas, megoldja. A mérőszalag suhan, a gnóm gyakorlott mozdulatokkal veszi le a méreteket: váll, mellkas, kar, alkar, csípő. Közben egy kis, kopott füzetbe jegyez fel mindent, apró, sűrű betűkkel.
Ekkorra a törp végez a számolással. Az érméket visszacsúsztatja a tenyerébe, majd elégedetten bólint.*
- Egy kicsit több, de jó helyen lesz itt. *Mondja, miközben oldalra pillant.* - Az extra érmék jegyében kitalálunk majd valamit. Kiverjük szögekkel… vagy hasonlóval.
*Amikor szóba kerül az óriás különleges kérése, a törp szeme felcsillan. Elégedett mosollyal simít végig a szakállán, majd lassan bólint.*
- Azt hiszem, máris van rá egy ötletem.
- Csaknem egy páncélkesztyű? *Kérdezi a gnóm, miközben épp az óriás csípőjét méri körbe, a hangjában szakmai kíváncsisággal.*
- Annál kisebb. Elegánsabb. *Feleli a törp.* - Majd meglátod.
*A gnóm még néhány utolsó adatot jegyez fel, majd összecsukja a füzetet. Lemászik a székről, visszahúzza a mérőszalagot.*
- Kész is vagyunk. *Mondja végül.* - Egy hat múlva pedig a rendeléssel is elkészülünk.
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.02.10 18:40:44
1559. hozzászólás ezen a helyszínen: Kovácsműhely
Üzenet elküldve: 2026-02-08 21:20:27
Üzenet elküldve: 2026-02-08 21:20:27
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 95
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 95
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Öreg néne bőrzekéje//
*A műhely hangulata igazán magával ragadja a mestert, s egy darabig el is képzeli, hogy vajon milyen lenne, hogyha egy ilyen helyen kellene dolgoznia. Biztosan élvezné, főleg ha lenne egy saját kis műhelye, bár meglehet akkor nem ihatna ennyit. Természetesen átadja a gnómnak és a széles vállú törpének az irhát, hogy megnézhessék maguknak, és reméli, hogy nem vált értéktelenné útközben. Szerencsére nem úgy tűnik, hogy ne lehetne felhasználni.*
-Lehet hogy így is volt.
*Mondja vigyorogva az óriás, és közben tovább hallgatja a párost.*
-Nahát ez remek hír! Egy jó alkarvédő se lenne rossz, valóban. Főleg ebben a wargordító hidegben.
*Azt pedig, hogy mennyi munka is van vele csak ámulva hallgatja. Elvégre gondolta ő, hogy nem csak úgy van az, hogy hipp meg hopp kész is van, de igazán nem ért hozzá, viszont így hangosan kimondva logikusnak tűnik. Elvégre nem hordhat az ember véres meg zsíros irhákat. Egy darabig kutakodik a rongyai között, majd előhúzza az erszényét. Át is ad 100 aranyat.
*
-Tessék, ez bizonyára elég lesz. Szeretném ha alapos munka lenne, egy bajtársam lándzsája terítette le.
*Azt nem is fejti ki, hogy miért is nem ő áll most itt, bizonyára könnyen megértik a helyzetet. De nem igazán látszik túlságosan szomorúnak az óriás, inkább csak eltökéltnek. Arra pedig, hogy van-e más amit szeretne egészen felcsillannak a szemei.*
-Nos ami azt illeti...
*Megvakarja fejét zavarában, hisz amennyire a bőrcserzéshez, úgy a kovácsmesteréghez sem igazán ért.*
-Jó lenne valami az öklömre. Valami erős. Valami, amivel nem okoz gondot kemény páncélokat, vagy köveket, vagy bármit püfölni. Nem gond ha nehéz lesz, jó erőben tartanak az istenek.
*Közben persze hagyja, hogy méreteket vegyenek róla, és kíváncsian várja, hogy vajon hallottak-e már efféle kérést a mesterek, és mit szólnak hozzá?*
*A műhely hangulata igazán magával ragadja a mestert, s egy darabig el is képzeli, hogy vajon milyen lenne, hogyha egy ilyen helyen kellene dolgoznia. Biztosan élvezné, főleg ha lenne egy saját kis műhelye, bár meglehet akkor nem ihatna ennyit. Természetesen átadja a gnómnak és a széles vállú törpének az irhát, hogy megnézhessék maguknak, és reméli, hogy nem vált értéktelenné útközben. Szerencsére nem úgy tűnik, hogy ne lehetne felhasználni.*
-Lehet hogy így is volt.
*Mondja vigyorogva az óriás, és közben tovább hallgatja a párost.*
-Nahát ez remek hír! Egy jó alkarvédő se lenne rossz, valóban. Főleg ebben a wargordító hidegben.
*Azt pedig, hogy mennyi munka is van vele csak ámulva hallgatja. Elvégre gondolta ő, hogy nem csak úgy van az, hogy hipp meg hopp kész is van, de igazán nem ért hozzá, viszont így hangosan kimondva logikusnak tűnik. Elvégre nem hordhat az ember véres meg zsíros irhákat. Egy darabig kutakodik a rongyai között, majd előhúzza az erszényét. Át is ad 100 aranyat.
*-Tessék, ez bizonyára elég lesz. Szeretném ha alapos munka lenne, egy bajtársam lándzsája terítette le.
*Azt nem is fejti ki, hogy miért is nem ő áll most itt, bizonyára könnyen megértik a helyzetet. De nem igazán látszik túlságosan szomorúnak az óriás, inkább csak eltökéltnek. Arra pedig, hogy van-e más amit szeretne egészen felcsillannak a szemei.*
-Nos ami azt illeti...
*Megvakarja fejét zavarában, hisz amennyire a bőrcserzéshez, úgy a kovácsmesteréghez sem igazán ért.*
-Jó lenne valami az öklömre. Valami erős. Valami, amivel nem okoz gondot kemény páncélokat, vagy köveket, vagy bármit püfölni. Nem gond ha nehéz lesz, jó erőben tartanak az istenek.
*Közben persze hagyja, hogy méreteket vegyenek róla, és kíváncsian várja, hogy vajon hallottak-e már efféle kérést a mesterek, és mit szólnak hozzá?*
1558. hozzászólás ezen a helyszínen: Kovácsműhely
Üzenet elküldve: 2026-02-07 16:21:17
Üzenet elküldve: 2026-02-07 16:21:17
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 95
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 95
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
//Öreg néne bőrzekéje//
*A kovácsműhely belsejében tompa fémhangok és halk morgás tölti meg a levegőt. Az előtér egyik sarkában két alak áll egymással szemben: egy idősebb, őszes szakállú gnóm, vastag bőrkötényben, és egy fekete hajú, széles vállú törp, akinek karjai még pihentében is úgy feszülnek, mintha kalapács után nyúlnának. Épp élénk vitában vannak, ujjaikkal egy durván rajzolt ércmintára mutogatva, mikor az ajtóban megjelenő óriás árnyéka rájuk vetül.
A szó félbeszakad. Mindketten felnéznek. A gnóm hunyorítva méri végig Natu mestert, a törp csak oldalra billenti a fejét, mintha egy új falrepedést vizsgálna. Amikor azonban az óriás maga elé húzza a wargbundát, a gnóm szeme felcsillan. Gyors mozdulattal előhalássza a látóüvegét, és már lép is közelebb.
Hunyorogva, a fény felé tartva forgatja az irhát már ha az óriás engedi neki. Hümmög egyet. Aztán még egyet.*
- Valóban nem profi munka. *Szólal meg végül száraz, de nem rosszindulatú hangon.* - Mintha a saját pofájából rángattad volna elő a bőrét, cimbora.
*A törp felhorkan, kuncogva közbevág, miközben ő is közelebb lép, és egy vastag ujjával egy pontra bök.*
- Csak néhány extra réteg, ha jól látom. Lehetne rosszabb is. Csak egy ponton üt át rajta a fény.
*A gnóm közelebb hajol, elismerően csettint.*
- Lándzsaszúrás, ha jól látom. Szép tiszta. Ügyes munka.
*Végül a gnóm elteszi a látóüveget, összecsapja a tenyerét, mintha döntés született volna.*
- Nakérem! Használható bizony-bizony. Jó vért lesz belőle. Illetve akár még egy pár alkarvédő is kijön. De még rengeteg munkánk lesz vele.
*Széles mozdulattal a hátsó traktus felé int, miközben sorolni kezdi a teendőket, mintha magának is jegyzetelne.*
- Először is ki kell tisztítani rendesen: zsír, vér, mocsok, minden kifőzve, kikaparva. Aztán jön a sózás és a feszítés, hogy a rostok ne torzuljanak. Utána cserzés – nem holmi parasztmódra, hanem rendes oldatban, kérgekkel, hamuval, idővel. Legalább egy hét munkája. Ha az kész, puhítás: olaj, gyúrás, hajlítás, míg meg nem tanul engedelmeskedni. Csak azután szabjuk, varrjuk, erősítjük meg ott, ahol kell. A wargbőr hálás anyag… ha tisztességgel bánnak vele.
*A törp ekkor előrelép, karjait összefonja, és végigméri Natut tetőtől talpig.*
- Hatvan arany lesz az előleg. A többit majd utána, ha elkészült. *Egy pillanatra elvigyorodik.* - Bármi különleges kérés? Fémlapok a mellrészre? Erősített váll? Esetleg valami más a bőrvérten kívül?
*A gnóm megköszörüli a torkát, és már egy mérőszalagért nyúl.*
- Illetve még méretet is kell vennünk.
*Mindkettejük tekintete várakozón pihen meg az óriáson.*
*A kovácsműhely belsejében tompa fémhangok és halk morgás tölti meg a levegőt. Az előtér egyik sarkában két alak áll egymással szemben: egy idősebb, őszes szakállú gnóm, vastag bőrkötényben, és egy fekete hajú, széles vállú törp, akinek karjai még pihentében is úgy feszülnek, mintha kalapács után nyúlnának. Épp élénk vitában vannak, ujjaikkal egy durván rajzolt ércmintára mutogatva, mikor az ajtóban megjelenő óriás árnyéka rájuk vetül.
A szó félbeszakad. Mindketten felnéznek. A gnóm hunyorítva méri végig Natu mestert, a törp csak oldalra billenti a fejét, mintha egy új falrepedést vizsgálna. Amikor azonban az óriás maga elé húzza a wargbundát, a gnóm szeme felcsillan. Gyors mozdulattal előhalássza a látóüvegét, és már lép is közelebb.
Hunyorogva, a fény felé tartva forgatja az irhát már ha az óriás engedi neki. Hümmög egyet. Aztán még egyet.*
- Valóban nem profi munka. *Szólal meg végül száraz, de nem rosszindulatú hangon.* - Mintha a saját pofájából rángattad volna elő a bőrét, cimbora.
*A törp felhorkan, kuncogva közbevág, miközben ő is közelebb lép, és egy vastag ujjával egy pontra bök.*
- Csak néhány extra réteg, ha jól látom. Lehetne rosszabb is. Csak egy ponton üt át rajta a fény.
*A gnóm közelebb hajol, elismerően csettint.*
- Lándzsaszúrás, ha jól látom. Szép tiszta. Ügyes munka.
*Végül a gnóm elteszi a látóüveget, összecsapja a tenyerét, mintha döntés született volna.*
- Nakérem! Használható bizony-bizony. Jó vért lesz belőle. Illetve akár még egy pár alkarvédő is kijön. De még rengeteg munkánk lesz vele.
*Széles mozdulattal a hátsó traktus felé int, miközben sorolni kezdi a teendőket, mintha magának is jegyzetelne.*
- Először is ki kell tisztítani rendesen: zsír, vér, mocsok, minden kifőzve, kikaparva. Aztán jön a sózás és a feszítés, hogy a rostok ne torzuljanak. Utána cserzés – nem holmi parasztmódra, hanem rendes oldatban, kérgekkel, hamuval, idővel. Legalább egy hét munkája. Ha az kész, puhítás: olaj, gyúrás, hajlítás, míg meg nem tanul engedelmeskedni. Csak azután szabjuk, varrjuk, erősítjük meg ott, ahol kell. A wargbőr hálás anyag… ha tisztességgel bánnak vele.
*A törp ekkor előrelép, karjait összefonja, és végigméri Natut tetőtől talpig.*
- Hatvan arany lesz az előleg. A többit majd utána, ha elkészült. *Egy pillanatra elvigyorodik.* - Bármi különleges kérés? Fémlapok a mellrészre? Erősített váll? Esetleg valami más a bőrvérten kívül?
*A gnóm megköszörüli a torkát, és már egy mérőszalagért nyúl.*
- Illetve még méretet is kell vennünk.
*Mindkettejük tekintete várakozón pihen meg az óriáson.*
1557. hozzászólás ezen a helyszínen: Kovácsműhely
Üzenet elküldve: 2026-02-06 23:25:49
Üzenet elküldve: 2026-02-06 23:25:49
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 95
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 95
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//A kovácsmesterhez//
*Natu mester, miután jól kiadta a benne felgyülemlett feszültséget, haragot és bánatot a kovácshoz indul. Még sosem járt itt, de úgy hallotta, hogy remek mesteremberek dolgoznak itt, úgyhogy abban bízik, hogy neki is fognak tudni segíteni. Természetesen nem ostoba, hogy azt higgye ingyen a hasznára lesznek, úgyhogy tartogat némi aranyat az erszényében. Ha sikerül találnia valakit akivel beszélhet, úgy alaposan meghajtja fejét, és napszaknak megfelelően köszön neki.*
-Adj'isten.
*Majd maga elé veszi a wargbundát, amit az ingoványban nyúzott magának.*
-Mondja kérem, ebből tudna nekem valami bőrvértet, vagy egy szép bundát varázsolni? Magam nyúztam, nem valami szép munka de, gondoltam egy próbát megér.
*Arcára keserű mosoly ül ki, hisz tudja, hogy a társa életével fizetett ezért, meg azért hogy ő itt lehessen.*
-Használható valamire?
*Natu mester, miután jól kiadta a benne felgyülemlett feszültséget, haragot és bánatot a kovácshoz indul. Még sosem járt itt, de úgy hallotta, hogy remek mesteremberek dolgoznak itt, úgyhogy abban bízik, hogy neki is fognak tudni segíteni. Természetesen nem ostoba, hogy azt higgye ingyen a hasznára lesznek, úgyhogy tartogat némi aranyat az erszényében. Ha sikerül találnia valakit akivel beszélhet, úgy alaposan meghajtja fejét, és napszaknak megfelelően köszön neki.*
-Adj'isten.
*Majd maga elé veszi a wargbundát, amit az ingoványban nyúzott magának.*
-Mondja kérem, ebből tudna nekem valami bőrvértet, vagy egy szép bundát varázsolni? Magam nyúztam, nem valami szép munka de, gondoltam egy próbát megér.
*Arcára keserű mosoly ül ki, hisz tudja, hogy a társa életével fizetett ezért, meg azért hogy ő itt lehessen.*
-Használható valamire?
1556. hozzászólás ezen a helyszínen: Kovácsműhely
Üzenet elküldve: 2026-02-05 06:51:27
Üzenet elküldve: 2026-02-05 06:51:27
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 104
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 104
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A nap lement, s felkelt újra//
*Mit sem zavartatva magát az Yvon arcán gyöngyöző izzadtságcseppek miatt, szorosan átöleli őt. Kimutatni talán nem tudja rendesen, de végtelen boldogságot érez most, amikor egyébként még mindig furcsa, hogy nem érzi magán a hideg, nehéz vasakat. A kezeit például meglepően könnyűnek érzi, ahogy felemeli őket az öleléshez. Csupán a sebek maradtak, mik ugyanúgy, enyhe fájdalommal lüktetnek, de nem zavarja, hisz már rég megszokta, együtt él vele.*
- Nem hiányzik! *Vágja rá ijedten, mikor Yvon viccelődni próbál a nyakából hiányzó „ékszerről”. Nem sül el jól. Érezhetően kissé zárkózottá válik, mert nem érti, miért mondja ezt a másik. Mindenesetre igyekszik bízni benne, és remélni, hogy nem kap majd tőle béklyókat.*
- Hüm? *Pillant aztán fel újra, mikor a figyelmét kérik, közben elhúzódik az ölelésből is. Butácskán pislog a zöld löttyre, ami a kezébe kerül.*
- Fujj, de csúnya színe van. *Ad hangot véleményének, mi először az eszébe ötlik, ahogy meglátja a fura itókát. Szemeit Yvon barnáira emeli és fürkészni kezdi a tekintetét, mintha csak az igazságot keresné bennük.*
- Biztos? *Kérdez vissza bizalmatlanul a bájital hatását illetően, majd némi habozás után nekiesik, hogy kiszerencsétlenkedje belőle a dugót. Nehéz dolga van vele, így, ha Yvon megunja a bénázását, akár segíthet is neki, de ha nem teszi, egy idő után magától is sikerül megoldania. Még egy utolsó pillantást vet társára, és ha még mindig a támogatását látja, akkor megissza az italt. Ekkor már biztos lehet benne, hogy nem hazudtak neki, mert a már olyannyira megszokott fájdalom hirtelen megszűnik. Ujjait a nyakához érinti, és meglepetten tapasztalja, hogy a horzsolásoknak, sebeknek nyoma sincs, sőt, egyáltalán nem fáj az érintés.*
- Hű! Ez varázslat! De jó! *Örül meg ismét, mint lelkes gyerek, mikor felfedezheti végre a világot.*
- Köszönöm… *Motyogja végül a kovácsnak, aki láthatóan már nem nagyon akarja őket tovább itt látni. Az üzletük megpecsételődik, ők pedig elmehetnek. Ha Yvon távozik a műhelyből, akkor követi őt a friss levegőre. Bármerre is indulnak, Maavie pár lépés után megszólal.*
- Nem fáznak a kezeim. *Jön rá, hisz míg a hideg vasak rajta voltak, hiába a kopottas, szőrmés kabátja, nem tudtak átmelegedni, ám most már emiatt sem kell tovább szenvednie.*
- Hová megyünk? Vissza a takarómért? *Kérdezi aztán a már-már talán megszokott kíváncsiságával.*
Megivott egy varázsitalt, ami azonnal begyógyítja az első, második és harmadik fokozatú sebesüléseket.
*Mit sem zavartatva magát az Yvon arcán gyöngyöző izzadtságcseppek miatt, szorosan átöleli őt. Kimutatni talán nem tudja rendesen, de végtelen boldogságot érez most, amikor egyébként még mindig furcsa, hogy nem érzi magán a hideg, nehéz vasakat. A kezeit például meglepően könnyűnek érzi, ahogy felemeli őket az öleléshez. Csupán a sebek maradtak, mik ugyanúgy, enyhe fájdalommal lüktetnek, de nem zavarja, hisz már rég megszokta, együtt él vele.*
- Nem hiányzik! *Vágja rá ijedten, mikor Yvon viccelődni próbál a nyakából hiányzó „ékszerről”. Nem sül el jól. Érezhetően kissé zárkózottá válik, mert nem érti, miért mondja ezt a másik. Mindenesetre igyekszik bízni benne, és remélni, hogy nem kap majd tőle béklyókat.*
- Hüm? *Pillant aztán fel újra, mikor a figyelmét kérik, közben elhúzódik az ölelésből is. Butácskán pislog a zöld löttyre, ami a kezébe kerül.*
- Fujj, de csúnya színe van. *Ad hangot véleményének, mi először az eszébe ötlik, ahogy meglátja a fura itókát. Szemeit Yvon barnáira emeli és fürkészni kezdi a tekintetét, mintha csak az igazságot keresné bennük.*
- Biztos? *Kérdez vissza bizalmatlanul a bájital hatását illetően, majd némi habozás után nekiesik, hogy kiszerencsétlenkedje belőle a dugót. Nehéz dolga van vele, így, ha Yvon megunja a bénázását, akár segíthet is neki, de ha nem teszi, egy idő után magától is sikerül megoldania. Még egy utolsó pillantást vet társára, és ha még mindig a támogatását látja, akkor megissza az italt. Ekkor már biztos lehet benne, hogy nem hazudtak neki, mert a már olyannyira megszokott fájdalom hirtelen megszűnik. Ujjait a nyakához érinti, és meglepetten tapasztalja, hogy a horzsolásoknak, sebeknek nyoma sincs, sőt, egyáltalán nem fáj az érintés.*
- Hű! Ez varázslat! De jó! *Örül meg ismét, mint lelkes gyerek, mikor felfedezheti végre a világot.*
- Köszönöm… *Motyogja végül a kovácsnak, aki láthatóan már nem nagyon akarja őket tovább itt látni. Az üzletük megpecsételődik, ők pedig elmehetnek. Ha Yvon távozik a műhelyből, akkor követi őt a friss levegőre. Bármerre is indulnak, Maavie pár lépés után megszólal.*
- Nem fáznak a kezeim. *Jön rá, hisz míg a hideg vasak rajta voltak, hiába a kopottas, szőrmés kabátja, nem tudtak átmelegedni, ám most már emiatt sem kell tovább szenvednie.*
- Hová megyünk? Vissza a takarómért? *Kérdezi aztán a már-már talán megszokott kíváncsiságával.*
Megivott egy varázsitalt, ami azonnal begyógyítja az első, második és harmadik fokozatú sebesüléseket.
1555. hozzászólás ezen a helyszínen: Kovácsműhely
Üzenet elküldve: 2026-02-04 23:41:32
Üzenet elküldve: 2026-02-04 23:41:32
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 111
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 111
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//A nap lement, s felkelt újra//
* Nehezére esik nézni, sőt mi több, segédkezni Maavie kínzásában, de azt gondolja, hogyha nem segítene, sokkal tovább tartana és sokkal fájdalmasabb lenne. Persze látja, hogy a kovácsmester precíz munkát végez, de azt is, hogy neki nem számít annyira, mint Yvonnak vagy Maavienek, hogy a lány csontjai egyben maradnak-e a folyamat végére. Érthető, hiszen ki tudja, hány évtizede űzi már a szakmáját. A kovácsok gondolkodása szerint ami eltörik, az eleve nem volt elég erős. Szerencsére mégsem történik ilyesmi; a vasak elég rozsdásak már ahhoz, hogy mindegyiken találjanak gyengepontot, amit aztán hosszas feszegetés után kihasználhatnak arra, hogy a béklyókat széttörjék. Persze tagadhatatlan, hogy az érdem oroszlán része a kovácsé, de Yvon is rendesen leizzadt a végére.
Az órákig tartó munka végül meghozza a gyümölcsét. A férfi fáradt, de ez a munka most mégsem volt ellenére. Azért nem szeretné megismételni a folyamatot, úgyhogy örülne, ha ezentúl Maavie nem is gondolná a tolvajlásra. A kovácsműhelyben most is melegebb van, mint bárhol máshol, így bár ő nem sírja el magát, de az ő arcáról is folyik a víz. Ez remélhetőleg nem zavarja különösebben a lányt, aki ölelésre tartja a kezeit. Yvon nem szeretné eltúlozni a sikert, de azért örül a lánnyal együtt. Annak is, hogy végre szabad lett, de annak talán még inkább, hogy vége a munkának. *
– Huh. * Megtörli homlokát egy ronggyal, majd közelebb hajol, hogy viszonozza az ölelést. Karjait Maavie nyaka mögött kulcsolja össze, próbálja nem felsérteni a sebeket. Az elmúlt pár órában valószínűleg sok régebbi horzsolás szakadt fel, és még több új keletkezett, így még bele fog telni pár hatba, míg a lány a bilincsek utolsó maradványaitól is megszabadul.
~ Kéne erre valami kenőcsöt találni. Vagy varázsitalt. Várjunk csak, nincs nálam valami? ~ Jut eszébe, de az ráér még egy pár perccel később is. Egyelőre kiélvezi a jól megérdemelt ölelést. Azért viccelődni se szabad elfelejteni. *
– Milyen vékony lett a nyakad! Szinte már hiányzik róla a vas… * Persze csak viccel, de azért megint eszébe jut, hogy majd venni kéne Maavienek valami nyakéket. De nem akarja elsietni. Amíg a sebek nem gyógyulnak be teljesen, addig nem lenne bölcs dolog. *
– Figyelj csak… * Szólal meg, amikor az ölelés enyhülni látszik, legyen az pár másodperc vagy akár pár perc múlva. Habár abban biztosak lehetnek, hogy ha napestig ott akarnak ülni a kovácsműhelyben, akkor ahhoz a mesternek is lesz pár keresetlen szava. Egyelőre hagyja őket, nem rúgja ki őket azonnal, részben talán azért, mert Yvonnak volt egy másik rendelése is, és ki tudja, talán még több is lesz.
Yvon beletúr övtáskájából egy kicsi üvegcsét, benne gyanús, zöld folyadékkal. Átadja az 1 db Világoszöld varázsitalt Maavie Svilanak. *
– Ezt még a piacon vettem valamikor. Idd meg, és begyógyítja a legtöbb sebedet! Hidd el, tényleg használ! * Nem magyarázza túl, de számít rá, hogy Maavie ilyet se látott még. Mondjuk, ő se sokszor, szerencsére. Azt nem teszi hozzá, hogy egy ilyen kis fiola, ami összesen néhány csepp varázsszert tartalmaz, felér jó néhány reggeli árával. Most ez a legkevesebb. Még mindig maradt valami a korábban megkeresett pénzéből. *
– Hálásan köszönjük! * Biccent végül a háttérszerepbe kerülő kovácsnak. *
– Nem láttuk magát, nem jártunk itt. * Bólint a fiatal férfi, mert már előre sejti, hogy mi következik. A kovács is bólint. Mindketten bólintanak. *
– Nos… Azt hiszem, indulhatunk. Gyere, menjünk valami nyugodtabb helyre.
* Nehezére esik nézni, sőt mi több, segédkezni Maavie kínzásában, de azt gondolja, hogyha nem segítene, sokkal tovább tartana és sokkal fájdalmasabb lenne. Persze látja, hogy a kovácsmester precíz munkát végez, de azt is, hogy neki nem számít annyira, mint Yvonnak vagy Maavienek, hogy a lány csontjai egyben maradnak-e a folyamat végére. Érthető, hiszen ki tudja, hány évtizede űzi már a szakmáját. A kovácsok gondolkodása szerint ami eltörik, az eleve nem volt elég erős. Szerencsére mégsem történik ilyesmi; a vasak elég rozsdásak már ahhoz, hogy mindegyiken találjanak gyengepontot, amit aztán hosszas feszegetés után kihasználhatnak arra, hogy a béklyókat széttörjék. Persze tagadhatatlan, hogy az érdem oroszlán része a kovácsé, de Yvon is rendesen leizzadt a végére.
Az órákig tartó munka végül meghozza a gyümölcsét. A férfi fáradt, de ez a munka most mégsem volt ellenére. Azért nem szeretné megismételni a folyamatot, úgyhogy örülne, ha ezentúl Maavie nem is gondolná a tolvajlásra. A kovácsműhelyben most is melegebb van, mint bárhol máshol, így bár ő nem sírja el magát, de az ő arcáról is folyik a víz. Ez remélhetőleg nem zavarja különösebben a lányt, aki ölelésre tartja a kezeit. Yvon nem szeretné eltúlozni a sikert, de azért örül a lánnyal együtt. Annak is, hogy végre szabad lett, de annak talán még inkább, hogy vége a munkának. *
– Huh. * Megtörli homlokát egy ronggyal, majd közelebb hajol, hogy viszonozza az ölelést. Karjait Maavie nyaka mögött kulcsolja össze, próbálja nem felsérteni a sebeket. Az elmúlt pár órában valószínűleg sok régebbi horzsolás szakadt fel, és még több új keletkezett, így még bele fog telni pár hatba, míg a lány a bilincsek utolsó maradványaitól is megszabadul.
~ Kéne erre valami kenőcsöt találni. Vagy varázsitalt. Várjunk csak, nincs nálam valami? ~ Jut eszébe, de az ráér még egy pár perccel később is. Egyelőre kiélvezi a jól megérdemelt ölelést. Azért viccelődni se szabad elfelejteni. *
– Milyen vékony lett a nyakad! Szinte már hiányzik róla a vas… * Persze csak viccel, de azért megint eszébe jut, hogy majd venni kéne Maavienek valami nyakéket. De nem akarja elsietni. Amíg a sebek nem gyógyulnak be teljesen, addig nem lenne bölcs dolog. *
– Figyelj csak… * Szólal meg, amikor az ölelés enyhülni látszik, legyen az pár másodperc vagy akár pár perc múlva. Habár abban biztosak lehetnek, hogy ha napestig ott akarnak ülni a kovácsműhelyben, akkor ahhoz a mesternek is lesz pár keresetlen szava. Egyelőre hagyja őket, nem rúgja ki őket azonnal, részben talán azért, mert Yvonnak volt egy másik rendelése is, és ki tudja, talán még több is lesz.
Yvon beletúr övtáskájából egy kicsi üvegcsét, benne gyanús, zöld folyadékkal. Átadja az 1 db Világoszöld varázsitalt Maavie Svilanak.
*– Ezt még a piacon vettem valamikor. Idd meg, és begyógyítja a legtöbb sebedet! Hidd el, tényleg használ! * Nem magyarázza túl, de számít rá, hogy Maavie ilyet se látott még. Mondjuk, ő se sokszor, szerencsére. Azt nem teszi hozzá, hogy egy ilyen kis fiola, ami összesen néhány csepp varázsszert tartalmaz, felér jó néhány reggeli árával. Most ez a legkevesebb. Még mindig maradt valami a korábban megkeresett pénzéből. *
– Hálásan köszönjük! * Biccent végül a háttérszerepbe kerülő kovácsnak. *
– Nem láttuk magát, nem jártunk itt. * Bólint a fiatal férfi, mert már előre sejti, hogy mi következik. A kovács is bólint. Mindketten bólintanak. *
– Nos… Azt hiszem, indulhatunk. Gyere, menjünk valami nyugodtabb helyre.
1554. hozzászólás ezen a helyszínen: Kovácsműhely
Üzenet elküldve: 2026-02-04 19:05:49
Üzenet elküldve: 2026-02-04 19:05:49
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 104
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 104
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A nap lement, s felkelt újra//
*Tekintete rémült, szólni nem mer. A kovács szavaiból azt már tudja, hogy kínkeserves, hosszú perceknek vagy akár óráknak néz utána, de ha ez az ára, hogy örökre megszabaduljon a láncaitól, már fizikai értelemben, akkor ki kell bírnia. Mikor ráparancsolnak, összerezzen, de bizonytalanul odalépked a székhez és leül rá. Hallgatja, amit a két férfi egymásnak magyaráz, de a szavakból, mintha a hang el tudna mosódni, semmit nem ért. Végül aztán elkezdenek „dolgozni rajta”, ő pedig hősiesen tűri a megpróbáltatásokat. Legalábbis igyekszik.*
- Nyiih! Hideg! *Nyüszít fel, mikor a vizes rongy éri a bőrét. Egy szava sem lehet, hisz egyáltalán nem várhatja el, hogy megmelegítsék neki csak azért, hogy kényelmesebben érezze magát, miközben megszabadítják a béklyóktól, melyek ki tudja, miért voltak rajta. Legalábbis a kovács munka közben végig azon rágódik, hogy vajon jót vagy rosszat tesz-e ezzel az egésszel. Maavie számára sem tűnik veszélyes bűnözőnek, akiket ilyen durva vasakban kellene tartani, talán ezért is ment bele az üzletbe. Kulcsuk nincs, a zár pedig nem enged, így a legkülönfélébb, és szegény lánynak egyre ijesztőbb szerszámokat, kalapácsot, reszelőt, vésőt vet be a mester. A vas hangja szinte visszhangzik, ahogy ráütnek, a művelet persze fájdalmat is okoz eleget, de semmi sem mérhető ahhoz a megkönnyebbüléshez, amit akkor érez, mikor az első kezéről leesik a vaskarika.*
- Ó, ó! Köszönöm! *Könnyei már régóta folynak, de mégis, arra most van ereje, hogy megörüljön a sikernek. Ezt követően már sokkal magabiztosabban tűri a kínzást, mert látja, hogy van értelme. Valóban órák telnek el, de végül Maavie ott ül, bilincsek nélkül. Egyelőre még fel sem tudja fogni azt, amit érez. Olyan üresnek tűnik minden, mintha elérte volna a célját az életben és mindennek vége volna. Szabad lehet.*
- Yvon! *Tartja szipogva a karjait egy ölelésre, miközben a kovács morcosan dobja félre a vasakat az egyik sarokba. Magában morog is valamit, ám azt megint csak nem érthetik.*
*Tekintete rémült, szólni nem mer. A kovács szavaiból azt már tudja, hogy kínkeserves, hosszú perceknek vagy akár óráknak néz utána, de ha ez az ára, hogy örökre megszabaduljon a láncaitól, már fizikai értelemben, akkor ki kell bírnia. Mikor ráparancsolnak, összerezzen, de bizonytalanul odalépked a székhez és leül rá. Hallgatja, amit a két férfi egymásnak magyaráz, de a szavakból, mintha a hang el tudna mosódni, semmit nem ért. Végül aztán elkezdenek „dolgozni rajta”, ő pedig hősiesen tűri a megpróbáltatásokat. Legalábbis igyekszik.*
- Nyiih! Hideg! *Nyüszít fel, mikor a vizes rongy éri a bőrét. Egy szava sem lehet, hisz egyáltalán nem várhatja el, hogy megmelegítsék neki csak azért, hogy kényelmesebben érezze magát, miközben megszabadítják a béklyóktól, melyek ki tudja, miért voltak rajta. Legalábbis a kovács munka közben végig azon rágódik, hogy vajon jót vagy rosszat tesz-e ezzel az egésszel. Maavie számára sem tűnik veszélyes bűnözőnek, akiket ilyen durva vasakban kellene tartani, talán ezért is ment bele az üzletbe. Kulcsuk nincs, a zár pedig nem enged, így a legkülönfélébb, és szegény lánynak egyre ijesztőbb szerszámokat, kalapácsot, reszelőt, vésőt vet be a mester. A vas hangja szinte visszhangzik, ahogy ráütnek, a művelet persze fájdalmat is okoz eleget, de semmi sem mérhető ahhoz a megkönnyebbüléshez, amit akkor érez, mikor az első kezéről leesik a vaskarika.*
- Ó, ó! Köszönöm! *Könnyei már régóta folynak, de mégis, arra most van ereje, hogy megörüljön a sikernek. Ezt követően már sokkal magabiztosabban tűri a kínzást, mert látja, hogy van értelme. Valóban órák telnek el, de végül Maavie ott ül, bilincsek nélkül. Egyelőre még fel sem tudja fogni azt, amit érez. Olyan üresnek tűnik minden, mintha elérte volna a célját az életben és mindennek vége volna. Szabad lehet.*
- Yvon! *Tartja szipogva a karjait egy ölelésre, miközben a kovács morcosan dobja félre a vasakat az egyik sarokba. Magában morog is valamit, ám azt megint csak nem érthetik.*
1553. hozzászólás ezen a helyszínen: Kovácsműhely
Üzenet elküldve: 2026-02-03 23:30:59
Üzenet elküldve: 2026-02-03 23:30:59
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 111
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 111
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//A nap lement, s felkelt újra//
* Amikor nem az ő főszereplésén van a hangsúly, akkor elhallgat és ő húzódik most a háttérbe. Amíg a kovács Maavie vasait nézegeti, addig Yvon meg a kovács vasait. Már csak az ő vasait nem nézegeti senki, merthogy neki nincsenek is. Viszont épp ezért nézi most olyan csodálattal a falra akasztott fegyvereket. Már szinte el is feledkezik arról, hogy miért van most itt, csak akkor néz vissza a másik két ember felé, amikor a kovács elmondja az ítéletet. *
– Öhm… Ja, igen! Legyen akkor úgy, ahogy mondja! Viszont volna még egy kérdésem. Mennyibe fáj egy ilyen szép hosszú, egyenes vívókard? Tudja, csak azért kérdem, mert a Kovács úr munkái messze földön híresek, és úgy hallottam, egészen megfizethetők is… Nagyon szép munka… * Udvarol kicsit. A kovács mond rá egy árat, azt sejtve, hogy Yvon úgysem tudja kifizetni, de a fiatal férfi az 50 arany mellett a kard árát is a kovács kezébe nyomja. Így máris egy kicsit vidámabb lesz a hangulat. *
– Ülj le! * Parancsol rá mogorván a kovács, és egy szék felé mutat. Ezután Yvonnak magyaráz. Szegény azt hitte, hogy a kovács majd egyedül megoldja percek alatt, de tévedett. Őt is befogják a munkára. Odamegy hát Maaviehoz, amikor a kovács arra kéri, vizes rongyot hoz, és Maavie bőrére teszi, hogy ne a bőre sérüljön, ha valami félremegy. Mindvégig a lány mellett marad, hol a kezét fogja, hol a vállára teszi a kezét, néha szép szavakkal próbálja nyugtatni, magát és a lányt is. A kovács hosszú perceken, talán órákon át végzi a dolgát. Sok mindennel próbálkoznak: a legegyszerűbb megoldás az lenne, ha lenne kulcsuk vagy valamivel fel tudnák feszíteni a zárat. Ha nincs zár vagy már elrozsdásodott, akkor máshogy próbálják feszíteni, reszelni, kalapálni, vágni. *
– Könnyebb lenne, ha lehetne hevíteni. * Jegyzi meg egy ponton a kovács, de erre Yvontól olyan szemöldökráncolást kap, hogy el is felejti ezt a lehetőséget. Maavienek nincs semmi félnivalója. Yvon aggódik helyette is. Ha minden jól megy, sorban kerülnek le róla a bilincsek. Előbb a kezeiről, aztán a lábairól, végül pedig a nyakáról. *
* Amikor nem az ő főszereplésén van a hangsúly, akkor elhallgat és ő húzódik most a háttérbe. Amíg a kovács Maavie vasait nézegeti, addig Yvon meg a kovács vasait. Már csak az ő vasait nem nézegeti senki, merthogy neki nincsenek is. Viszont épp ezért nézi most olyan csodálattal a falra akasztott fegyvereket. Már szinte el is feledkezik arról, hogy miért van most itt, csak akkor néz vissza a másik két ember felé, amikor a kovács elmondja az ítéletet. *
– Öhm… Ja, igen! Legyen akkor úgy, ahogy mondja! Viszont volna még egy kérdésem. Mennyibe fáj egy ilyen szép hosszú, egyenes vívókard? Tudja, csak azért kérdem, mert a Kovács úr munkái messze földön híresek, és úgy hallottam, egészen megfizethetők is… Nagyon szép munka… * Udvarol kicsit. A kovács mond rá egy árat, azt sejtve, hogy Yvon úgysem tudja kifizetni, de a fiatal férfi az 50 arany
mellett a kard árát is a kovács kezébe nyomja. Így máris egy kicsit vidámabb lesz a hangulat. *– Ülj le! * Parancsol rá mogorván a kovács, és egy szék felé mutat. Ezután Yvonnak magyaráz. Szegény azt hitte, hogy a kovács majd egyedül megoldja percek alatt, de tévedett. Őt is befogják a munkára. Odamegy hát Maaviehoz, amikor a kovács arra kéri, vizes rongyot hoz, és Maavie bőrére teszi, hogy ne a bőre sérüljön, ha valami félremegy. Mindvégig a lány mellett marad, hol a kezét fogja, hol a vállára teszi a kezét, néha szép szavakkal próbálja nyugtatni, magát és a lányt is. A kovács hosszú perceken, talán órákon át végzi a dolgát. Sok mindennel próbálkoznak: a legegyszerűbb megoldás az lenne, ha lenne kulcsuk vagy valamivel fel tudnák feszíteni a zárat. Ha nincs zár vagy már elrozsdásodott, akkor máshogy próbálják feszíteni, reszelni, kalapálni, vágni. *
– Könnyebb lenne, ha lehetne hevíteni. * Jegyzi meg egy ponton a kovács, de erre Yvontól olyan szemöldökráncolást kap, hogy el is felejti ezt a lehetőséget. Maavienek nincs semmi félnivalója. Yvon aggódik helyette is. Ha minden jól megy, sorban kerülnek le róla a bilincsek. Előbb a kezeiről, aztán a lábairól, végül pedig a nyakáról. *
1552. hozzászólás ezen a helyszínen: Kovácsműhely
Üzenet elküldve: 2026-02-03 21:48:38
Üzenet elküldve: 2026-02-03 21:48:38
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 104
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 104
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A nap lement, s felkelt újra//
*Úton a kovácsműhely felé a mostanra már kibontakozó jókedve ellenére újra csendesebbé válik. Fél. Fél, és még csak el sem tud futni előle, pedig egész eddigi életében menekült valami elől, de az egyetlen, ami elől soha nem tudott elbújni, azok a félelmei. Túl sok a kérdés. Mit fog szólni a kovács a bilincseihez? Mit fog gondolni róla? De, ami a legfontosabb, mit fog tenni? Segít majd vagy netán átadja őt a katonáknak? Hamarosan választ kaphat minderre, de egyáltalán nem biztos benne, hogy felkészült rá.
Mikor belépnek a műhely ajtaján, érzi, innen már nincs visszaút. Nem udvariatlan lány ő, köszön, de olyan halkan, motyogva, hogy talán még a mellett álló Yvon sem hallhatja. Míg ő tálalja, hogy miért jöttek, Maavie feszülten toporog, ide-oda nézelődik, már keresi az utat, hogy merre tud majd elrohanni, ha a sors úgy hozza szükségét. Korábbi kérdéseiből néhányra hamar választ kap. A kovács ugyan mormog magában, míg megfontolja, mit is mondjon, de nem üvölti le a fejüket, nem hívja ki az őrséget és el sem zavarja őket innen. Mikor szólítják, előre lép, és most először szánt szándékkal mutatja meg valakinek rabláncai maradványait, a súlyos vaskarikákat, melyek már egészen felhorzsolták a végtagjait. Szólni most sem mer, csak hagyja, hogy a kovácsmester szemügyre vegye a feladat tárgyait. A férfi felsóhajt, a fejét csóválja, majd Maavie helyett inkább Yvonra néz.*
- Le tudom szedni őket, de nem lesz kellemes érzés neki, és sokáig is fog tartani, mert óvatosnak kell lenni. Egy feltétellel segítek. A fizetségen kívül természetesen. Nem jártatok ma itt, nem ismerlek titeket és végképp nem kértetek tőlem ilyesmit. És akkor én sem kérdezem meg, hogy mégis miért vannak rajta. *Maavie a tekintetét Yvonra kapja, kékjeivel nagyokat pislog. Jól hallotta? Akkor most… tényleg megszabadítják a bilincseitől, és még csak a lelkét sem kell eladnia érte? Csupán az őszinteségét, az igaz, de ezt egyáltalán nem bánja. Eddig se volt őszinte soha, senkivel. Szívesen bólogatna, hogy nem baj, ha sokáig tart, az sem, ha fájni fog, csak kezdjék el végre, de persze a döntés joga, miután az aranyak is nála, Yvonnál van.*
*Úton a kovácsműhely felé a mostanra már kibontakozó jókedve ellenére újra csendesebbé válik. Fél. Fél, és még csak el sem tud futni előle, pedig egész eddigi életében menekült valami elől, de az egyetlen, ami elől soha nem tudott elbújni, azok a félelmei. Túl sok a kérdés. Mit fog szólni a kovács a bilincseihez? Mit fog gondolni róla? De, ami a legfontosabb, mit fog tenni? Segít majd vagy netán átadja őt a katonáknak? Hamarosan választ kaphat minderre, de egyáltalán nem biztos benne, hogy felkészült rá.
Mikor belépnek a műhely ajtaján, érzi, innen már nincs visszaút. Nem udvariatlan lány ő, köszön, de olyan halkan, motyogva, hogy talán még a mellett álló Yvon sem hallhatja. Míg ő tálalja, hogy miért jöttek, Maavie feszülten toporog, ide-oda nézelődik, már keresi az utat, hogy merre tud majd elrohanni, ha a sors úgy hozza szükségét. Korábbi kérdéseiből néhányra hamar választ kap. A kovács ugyan mormog magában, míg megfontolja, mit is mondjon, de nem üvölti le a fejüket, nem hívja ki az őrséget és el sem zavarja őket innen. Mikor szólítják, előre lép, és most először szánt szándékkal mutatja meg valakinek rabláncai maradványait, a súlyos vaskarikákat, melyek már egészen felhorzsolták a végtagjait. Szólni most sem mer, csak hagyja, hogy a kovácsmester szemügyre vegye a feladat tárgyait. A férfi felsóhajt, a fejét csóválja, majd Maavie helyett inkább Yvonra néz.*
- Le tudom szedni őket, de nem lesz kellemes érzés neki, és sokáig is fog tartani, mert óvatosnak kell lenni. Egy feltétellel segítek. A fizetségen kívül természetesen. Nem jártatok ma itt, nem ismerlek titeket és végképp nem kértetek tőlem ilyesmit. És akkor én sem kérdezem meg, hogy mégis miért vannak rajta. *Maavie a tekintetét Yvonra kapja, kékjeivel nagyokat pislog. Jól hallotta? Akkor most… tényleg megszabadítják a bilincseitől, és még csak a lelkét sem kell eladnia érte? Csupán az őszinteségét, az igaz, de ezt egyáltalán nem bánja. Eddig se volt őszinte soha, senkivel. Szívesen bólogatna, hogy nem baj, ha sokáig tart, az sem, ha fájni fog, csak kezdjék el végre, de persze a döntés joga, miután az aranyak is nála, Yvonnál van.*
1551. hozzászólás ezen a helyszínen: Kovácsműhely
Üzenet elküldve: 2026-02-03 18:50:03
Üzenet elküldve: 2026-02-03 18:50:03
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 111
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 111
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//A nap lement, s felkelt újra//
* Felállnak, és rögtön indulásra készen vannak. *
– Tényleg szerencse. * Bólint. Erre még nem is gondolt eddig. Úgy tudja, a bilincsek általában nem csak dísznek vannak a rabokon, hanem, hogy azáltal hozzá is legyenek láncolva valamihez. Vagy valakihez. Maavie elszökött, ezt már tudja. Bizonyára akkor, amikor épp nem volt láncra verve, mert azt azért nem nézné ki a gyengécske kis lányból, hogy maga törte el a láncokat. Arra még egy óriás se biztos, hogy képes lenne, hacsak nem nagyon gyenge minőségű láncokról beszélünk.
Habár Yvon azért nyújtotta kezét, hogy felsegítse az ülő lányt, de az ellen sincs ellenvetése, hogy így induljanak tovább, kézen fogva. Az útközben felmerülő kérdésekre persze nem tud kielégítő válaszokat adni. *
– Azt hiszem, igen, kedves. Úgy rémlik. Nem fog kiabálni. Nem, nem hiszem… De neked meg se kell szólalnod, csak ha kérdez valamit. Én majd beszélek.
* Nem telik el néhány percnél több, máris maguk mögött hagyják a tisztást, és újra a piactérre kerülnek. Ám most nem mennek vissza ugyanazon az úton, ahonnan jöttek, hanem egyből lefordulnak, és a kovácsműhelyhez mennek. A férfi tudja melyik épület az, hiszen sokáig élt a városban és bár csak ritkán, de volt már, hogy a kovácsnál vásárolt. Fegyverek és páncélok készítése mellett gyakorta vállal el kisebb, hétköznapi feladatokat is az öreg vagy valamelyik segédje. Sőt, a kisebb feladatokat általában valamelyik kovácsinasra bízza, hogy ő a lényegesebb megrendelésekkel tudjon foglalkozni. Pontosan ezt szeretné elkerülni Yvon. Az ő gondjuk fontosabb bármilyen mesterkardnál, ennek bizonyítására pedig van jó száz aranya. Akár százötven is, ha nem lesz elég segítőkész a kovács bácsi. *
– Ez az. * Áll meg a bejárat előtt, és egy kicsit erősebben szorítja meg Maavie kezét, miközben felé pillant. Ezt amolyan biztatásnak szánja, és azt akarja éreztetni a lánnyal, hogy „minden rendben lesz”. Ám hacsak Maavie nem tartja vissza, akkor rögtön ezután be is nyit. A benti meleg levegő megcsapja őket. Olyan, mintha kintről egy kazánba lépnének be. *
– Jó napot kívánok! * Mondja erélyesen a fiatal férfi, hogy túlharsogja a fémek csattogásának hangját. Először csak egy sanda pillantást kapnak a kovácstól, aki épp egy páncél-darabot próbál kiegyenesíteni a kalapácsával. Rövidesen azonban feláll, és a fiatal párosra néz. Láthatóan minden vágya, hogy egy újabb pepecselős munkát vállaljon el néhány aranyért. *
– Üdv… A segítségére lenne szükségünk… * Kezd bele Yvon kissé esetlenül, de aztán megköszörüli torkát, kihúzza magát és megembereli magát. *
– A barátnőm kezeiről és lábairól kéne leszedni ezeket a vasakat. * Ha időközben nem szívódott fel a lány, akkor most jelez neki, hogy lépjen kicsit előrébb, és ha még mindig egymás kezét fogják, akkor felemeli a balját, hogy láthatóvá váljon rajta a bilincs. *
– Ja, meg a nyakáról is. * Teszi hozzá, amikor észreveszi, hogy ott is található egy vas. Bár egészen csinos kis nyakék, azért arról se feledkezik meg végül. Majd vesz másikat neki, ha ott tartanak. *
– Meg tudja oldani? Tudnék érte fizetni… Vasanként tíz aranyat! * Beletúr zsebébe, abba, amelyikben összesen van alig több, mint ötven arany. Hadd lássa a kovács, hogy szegényeknek az minden vagyonuk, és azt is erre kell költeniük.
A kovács komoran néz, de Yvon meglepetésére egyelőre legalábbis nem kérdez semmit. Valószínűleg sokkal furább kérésekkel is álltak már elé. Int kezével, hogy jöjjön csak közelebb, hadd nézze meg közelebbről. Csak azután tud pontos választ adni. Yvon kissé oldalra lép, és ha Maavie nem venné az adást, állával jelez, hogy menjen oda a kovácshoz.
~ Ne félj, nem harap. ~ Ő maga nem akar útban lenni. Egy kis mosoly is megjelenik arcán, és eszébe jut, hogy hangosan is kimondja, ami eszébe jut, de nem akarja kínos helyzetbe hozni Maaviet. Kíváncsian várja, hogy mi lesz. Odamegy-e, a kovács mond-e rá valamit, elvállalja-e vagy azt mondja, hogy menjenek vele Pirtianesig vagy vissza a Vashegyig, mert ez olyan erős vas, amit csak a híres Hrothgaar Mester tud kettétörni. Azért csak nem. *
* Felállnak, és rögtön indulásra készen vannak. *
– Tényleg szerencse. * Bólint. Erre még nem is gondolt eddig. Úgy tudja, a bilincsek általában nem csak dísznek vannak a rabokon, hanem, hogy azáltal hozzá is legyenek láncolva valamihez. Vagy valakihez. Maavie elszökött, ezt már tudja. Bizonyára akkor, amikor épp nem volt láncra verve, mert azt azért nem nézné ki a gyengécske kis lányból, hogy maga törte el a láncokat. Arra még egy óriás se biztos, hogy képes lenne, hacsak nem nagyon gyenge minőségű láncokról beszélünk.
Habár Yvon azért nyújtotta kezét, hogy felsegítse az ülő lányt, de az ellen sincs ellenvetése, hogy így induljanak tovább, kézen fogva. Az útközben felmerülő kérdésekre persze nem tud kielégítő válaszokat adni. *
– Azt hiszem, igen, kedves. Úgy rémlik. Nem fog kiabálni. Nem, nem hiszem… De neked meg se kell szólalnod, csak ha kérdez valamit. Én majd beszélek.
* Nem telik el néhány percnél több, máris maguk mögött hagyják a tisztást, és újra a piactérre kerülnek. Ám most nem mennek vissza ugyanazon az úton, ahonnan jöttek, hanem egyből lefordulnak, és a kovácsműhelyhez mennek. A férfi tudja melyik épület az, hiszen sokáig élt a városban és bár csak ritkán, de volt már, hogy a kovácsnál vásárolt. Fegyverek és páncélok készítése mellett gyakorta vállal el kisebb, hétköznapi feladatokat is az öreg vagy valamelyik segédje. Sőt, a kisebb feladatokat általában valamelyik kovácsinasra bízza, hogy ő a lényegesebb megrendelésekkel tudjon foglalkozni. Pontosan ezt szeretné elkerülni Yvon. Az ő gondjuk fontosabb bármilyen mesterkardnál, ennek bizonyítására pedig van jó száz aranya. Akár százötven is, ha nem lesz elég segítőkész a kovács bácsi. *
– Ez az. * Áll meg a bejárat előtt, és egy kicsit erősebben szorítja meg Maavie kezét, miközben felé pillant. Ezt amolyan biztatásnak szánja, és azt akarja éreztetni a lánnyal, hogy „minden rendben lesz”. Ám hacsak Maavie nem tartja vissza, akkor rögtön ezután be is nyit. A benti meleg levegő megcsapja őket. Olyan, mintha kintről egy kazánba lépnének be. *
– Jó napot kívánok! * Mondja erélyesen a fiatal férfi, hogy túlharsogja a fémek csattogásának hangját. Először csak egy sanda pillantást kapnak a kovácstól, aki épp egy páncél-darabot próbál kiegyenesíteni a kalapácsával. Rövidesen azonban feláll, és a fiatal párosra néz. Láthatóan minden vágya, hogy egy újabb pepecselős munkát vállaljon el néhány aranyért. *
– Üdv… A segítségére lenne szükségünk… * Kezd bele Yvon kissé esetlenül, de aztán megköszörüli torkát, kihúzza magát és megembereli magát. *
– A barátnőm kezeiről és lábairól kéne leszedni ezeket a vasakat. * Ha időközben nem szívódott fel a lány, akkor most jelez neki, hogy lépjen kicsit előrébb, és ha még mindig egymás kezét fogják, akkor felemeli a balját, hogy láthatóvá váljon rajta a bilincs. *
– Ja, meg a nyakáról is. * Teszi hozzá, amikor észreveszi, hogy ott is található egy vas. Bár egészen csinos kis nyakék, azért arról se feledkezik meg végül. Majd vesz másikat neki, ha ott tartanak. *
– Meg tudja oldani? Tudnék érte fizetni… Vasanként tíz aranyat! * Beletúr zsebébe, abba, amelyikben összesen van alig több, mint ötven arany. Hadd lássa a kovács, hogy szegényeknek az minden vagyonuk, és azt is erre kell költeniük.
A kovács komoran néz, de Yvon meglepetésére egyelőre legalábbis nem kérdez semmit. Valószínűleg sokkal furább kérésekkel is álltak már elé. Int kezével, hogy jöjjön csak közelebb, hadd nézze meg közelebbről. Csak azután tud pontos választ adni. Yvon kissé oldalra lép, és ha Maavie nem venné az adást, állával jelez, hogy menjen oda a kovácshoz.
~ Ne félj, nem harap. ~ Ő maga nem akar útban lenni. Egy kis mosoly is megjelenik arcán, és eszébe jut, hogy hangosan is kimondja, ami eszébe jut, de nem akarja kínos helyzetbe hozni Maaviet. Kíváncsian várja, hogy mi lesz. Odamegy-e, a kovács mond-e rá valamit, elvállalja-e vagy azt mondja, hogy menjenek vele Pirtianesig vagy vissza a Vashegyig, mert ez olyan erős vas, amit csak a híres Hrothgaar Mester tud kettétörni. Azért csak nem. *
1550. hozzászólás ezen a helyszínen: Kovácsműhely
Üzenet elküldve: 2026-01-30 22:58:14
Üzenet elküldve: 2026-01-30 22:58:14
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 419
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 419
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Keserédes//
*Norennar a piactéren halad tovább, immáron jóval rövidebb hajjal, változatlan tempóban. A standok között lassan ritkul a forgalom, a délután előrehaladtával egyre több árus pakol, mások csak a könyökükre támaszkodva várják a maradék vevőket. A kövezet meleg, a nap még tartja magát. Norennar kerül egy hangosabb alkudozást, majd egy bőrsátrat, végül megáll egy szélesebb homlokzat előtt. Faajtó, két nagy ablak, mögöttük tompán csillanó fémek.
Belépve azonnal megcsapja a langyos, párás levegő. Az olvadt fém jellegzetes szaga keveredik szénnel, izzadt munkaruhával, friss fával. A tér nagyobb, mint kívülről tűnt: az előtér eladótérként is szolgál, magas mennyezettel, vastag gerendákkal. A falakon állványokra függesztve fegyverek és vértek sorakoznak, némelyik díszes, másik egyértelműen használatra készült. Norennar lassan halad végig köztük, nem ér hozzájuk, csak nézi.
A napfény az ablakokon keresztül tompán szűrődik be, megcsillan az acélon. A falon cikornyás, festett írás húzódik végig, ismeretlen nyelven. Norennar megáll előtte egy pillanatra, végigköveti a jeleket a tekintetével, majd feljebb néz. A nyolckarú leviatán címere nehezedik a falra, mintha figyelné a teret.
Valahol beljebb fém csattan, tompa ütés visszhangzik. A hátsó traktus felől melegebb levegő áramlik, a kemence közelsége érezhető. Norennar odapillant a folyosóra nyíló ajtók felé, majd visszatér az eladótérbe. Léptei lassúak, megfontoltak. Egy páncél mellett áll meg, végignézi a szegecselést, a hegesztések nyomait. Egy fegyver súlyát saccolja pusztán szemmel, anélkül, hogy megemelné.
Norennar nem szólít meg senkit. Csak áll, figyel, hagyja, hogy a műhely rendje és zaja körbezárja.*
*Norennar a piactéren halad tovább, immáron jóval rövidebb hajjal, változatlan tempóban. A standok között lassan ritkul a forgalom, a délután előrehaladtával egyre több árus pakol, mások csak a könyökükre támaszkodva várják a maradék vevőket. A kövezet meleg, a nap még tartja magát. Norennar kerül egy hangosabb alkudozást, majd egy bőrsátrat, végül megáll egy szélesebb homlokzat előtt. Faajtó, két nagy ablak, mögöttük tompán csillanó fémek.
Belépve azonnal megcsapja a langyos, párás levegő. Az olvadt fém jellegzetes szaga keveredik szénnel, izzadt munkaruhával, friss fával. A tér nagyobb, mint kívülről tűnt: az előtér eladótérként is szolgál, magas mennyezettel, vastag gerendákkal. A falakon állványokra függesztve fegyverek és vértek sorakoznak, némelyik díszes, másik egyértelműen használatra készült. Norennar lassan halad végig köztük, nem ér hozzájuk, csak nézi.
A napfény az ablakokon keresztül tompán szűrődik be, megcsillan az acélon. A falon cikornyás, festett írás húzódik végig, ismeretlen nyelven. Norennar megáll előtte egy pillanatra, végigköveti a jeleket a tekintetével, majd feljebb néz. A nyolckarú leviatán címere nehezedik a falra, mintha figyelné a teret.
Valahol beljebb fém csattan, tompa ütés visszhangzik. A hátsó traktus felől melegebb levegő áramlik, a kemence közelsége érezhető. Norennar odapillant a folyosóra nyíló ajtók felé, majd visszatér az eladótérbe. Léptei lassúak, megfontoltak. Egy páncél mellett áll meg, végignézi a szegecselést, a hegesztések nyomait. Egy fegyver súlyát saccolja pusztán szemmel, anélkül, hogy megemelné.
Norennar nem szólít meg senkit. Csak áll, figyel, hagyja, hogy a műhely rendje és zaja körbezárja.*
1549. hozzászólás ezen a helyszínen: Kovácsműhely
Üzenet elküldve: 2026-01-09 09:53:15
Üzenet elküldve: 2026-01-09 09:53:15
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 237
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 237
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
* Nagyot ránt a pegazus ajtaján. Na, nem azért, mert szükséges lenne, inkább csak megszokásból, és persze, mert gyorsan távozik. Bár hall még valami motyogást maga mögül, sajnos nem fordul meg, hogy megbizonyosodjon. Csupán hátraint, ezzel jelezve, hogy érti. Persze a valóság egy kicsit más, fogalma sincs, hogy mit mondtak neki. Sisakját már az ajtóban a fejére húzza. Nem feltétlen azért, mert meg szeretné menteni a többi lakos jókedvét ronda pofájától. Ha tudná, hogy hány embernek lesz rossz napja, csak azért, mert ránéznek, akkor nem vesződne ezzel. Kezeit összecsapja és dörzsölni kezdi őket. Eléggé hideg van ahhoz képes, hogy nemrég még mennyire folyt róla az izzadság a szabadlevegőn. Tekintete előbb jobb, majd balra vetül, bizonyára próbálja eldönteni, hogy mégis merre induljon meg. Olyan sok teendője van, mégis oly kevés idővel áldották meg. Végül csak jobbra kezd el menetelni. Kezeit ösztönösen dugja zsebre a hideg ellen, majd meg se áll. Az első megálló közel, s nincs sok ideje gondolkodni. Mindazonáltal a fejében lévő fogaskerekek megállás nélkül dolgoznak, hogy jobbnál jobb ötletekkel lássák el. Végül egy már jól ismert helyre fújja a téli hideg szél. Egyelőre csak a kirakatot figyeli a sisak mögül. Ha lenne kedve bemenni, már rég megragadta volna a kilincset és hátrahagyta volna a hideg utcát. Helyette, mint egy koldus, bambul és néz. *
1548. hozzászólás ezen a helyszínen: Kovácsműhely
Üzenet elküldve: 2026-01-04 12:08:55
Üzenet elküldve: 2026-01-04 12:08:55
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 360
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 360
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
*Bosszús a mozdulat, amivel becsukja maga mögött a kovácsműhely ajtaját, a kinti utca köveire lépve. A piactéren már megindult a nap eleji nyüzsgés, de a megszokott vibrálásba más is vegyül, ha nem is tudja megmondani elsőre, micsoda. Hiába jön korán, itt sosincs csend.
A benti fém ízű pára után mégis jólesik a reggeli levegő a bőrén; apró rándulás az arcán, amikor az orrát megcsapja a vásári egyveleg szaga. Egyetlen hosszabb pillantást vet az árusok között dagadó tömeg felé, kifújva a levegőt, s megfeszítve az állkapcsát. Semmi kedve ehhez..
Oldalt lépve fordul el a tér felől, hogy kiesőbb utcákat keressen magának, gondolat nélkül igazítva helyre a vállán átvetett zsákja szíját.*
A benti fém ízű pára után mégis jólesik a reggeli levegő a bőrén; apró rándulás az arcán, amikor az orrát megcsapja a vásári egyveleg szaga. Egyetlen hosszabb pillantást vet az árusok között dagadó tömeg felé, kifújva a levegőt, s megfeszítve az állkapcsát. Semmi kedve ehhez..
Oldalt lépve fordul el a tér felől, hogy kiesőbb utcákat keressen magának, gondolat nélkül igazítva helyre a vállán átvetett zsákja szíját.*
1547. hozzászólás ezen a helyszínen: Kovácsműhely
Üzenet elküldve: 2025-12-21 00:19:50
Üzenet elküldve: 2025-12-21 00:19:50
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 678
OOC üzenetek: 122
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 678
OOC üzenetek: 122
Játékstílus: Vakmerő
// Forró nyomon //
* Miután a tisztáson végez, a Kovácsnál kezd kérdezősködni. Nincs könnyű dolga, mert a legszebb félelf fekete hajjal leírás egy komoly vitát robbant ki az árus és a vásárlók között, mindenkinek megvan a véleménye arról, hogy ki az. A parázs vita éppen csak elülni látszik, amikor a hóhajú harcos felhozza a bőrpáncél kérdését. Na ez aztán még komolyabb eszmecserét szül, sorakoznak az érvek és az ellenérvek, előkerülnek tőrök, páncélok, valaki egy páncélállványon kiállított bőrpáncélra akar rálőni íjjal, hogy az igazát bizonygassa, és nem Pash az. Ő a kardjával készülne hasonló mutatványra, de be kell lássa, hogy nem tudná kifizetni az okozott kárt, és egyébként is többek szerint a Pirtianesi mesterkard jobban vág, mint a sima acél. Senki nem ad neki egyszerű kardot, hogy azzal bizonyíthassa igazát. Többen is feldúltan, a veszekedéstől kipirult arccal hagyják el az üzlethelyiséget, és köztük van a fiatal Pashthra is. Az egészben a legrosszabb, hogy itt se jár sikerrel, és nem tud meg semmit az Árvaház hollétéről. Talán ha nem Mai után kérdezősködött volna, és nem robbant ki egy kisebb háborút, akkor lett volna olyan, aki útba igazítja. Ezt viszont már sosem tudja meg. Szomorúan, lógó orral indul tovább, bár kezd tanácstalan lenni, hogy merre mehetne még. Egyre jobban bánja azt is, hogy nem adott pénzt a kéregető gyerekeknek, lehet, hogy lett volna köztük olyan, aki tényleg tudja, hogy hol van a kedvese. *
* Miután a tisztáson végez, a Kovácsnál kezd kérdezősködni. Nincs könnyű dolga, mert a legszebb félelf fekete hajjal leírás egy komoly vitát robbant ki az árus és a vásárlók között, mindenkinek megvan a véleménye arról, hogy ki az. A parázs vita éppen csak elülni látszik, amikor a hóhajú harcos felhozza a bőrpáncél kérdését. Na ez aztán még komolyabb eszmecserét szül, sorakoznak az érvek és az ellenérvek, előkerülnek tőrök, páncélok, valaki egy páncélállványon kiállított bőrpáncélra akar rálőni íjjal, hogy az igazát bizonygassa, és nem Pash az. Ő a kardjával készülne hasonló mutatványra, de be kell lássa, hogy nem tudná kifizetni az okozott kárt, és egyébként is többek szerint a Pirtianesi mesterkard jobban vág, mint a sima acél. Senki nem ad neki egyszerű kardot, hogy azzal bizonyíthassa igazát. Többen is feldúltan, a veszekedéstől kipirult arccal hagyják el az üzlethelyiséget, és köztük van a fiatal Pashthra is. Az egészben a legrosszabb, hogy itt se jár sikerrel, és nem tud meg semmit az Árvaház hollétéről. Talán ha nem Mai után kérdezősködött volna, és nem robbant ki egy kisebb háborút, akkor lett volna olyan, aki útba igazítja. Ezt viszont már sosem tudja meg. Szomorúan, lógó orral indul tovább, bár kezd tanácstalan lenni, hogy merre mehetne még. Egyre jobban bánja azt is, hogy nem adott pénzt a kéregető gyerekeknek, lehet, hogy lett volna köztük olyan, aki tényleg tudja, hogy hol van a kedvese. *
1546. hozzászólás ezen a helyszínen: Kovácsműhely
Üzenet elküldve: 2025-11-29 12:56:44
Üzenet elküldve: 2025-11-29 12:56:44
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 82
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 82
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
*A félelf a piactér felől érkezik a kovácsműhelyhez. Benyitva a helységbe egy pillanatra megáll a küszöbön, ahogy megcsapja a bent terjengő, langyos, fémes levegő. Beljebb lép, hangtalanul, s egy rövid köszönést erőltet, csak hogy meg ne szólják. Aranybarna tekintete végigfut a falra függesztett fegyvereken, vérteken, majd megakad a rövidebb pengéken. Nem siet, nyugodt, ráérős mozdulattal közelebb lép az egyik rövidkardhoz. Ujjai a markolat bőrborításán siklanak végig, mintha a súlyát már pusztán érintésből felmérné. Leakasztja a kardot, óvatosan megemeli, kipróbálja a fogását, finoman megforgatja a levegőben. Nem hadonászik, csak egy két határozott vágást imitál, hogy érezze, hogyan követi a kéz mozdulatát a penge. Pár mozdulat után elégedetten néz végig a fegyveren. Majd visszacsúsztatja a kardot a hüvelyébe. Mivel a kard pont megfelelő ezért már a pulthoz is lép vele. Leteszi maga elé a fegyvert, majd kifizeti annak teljes árát. Talán olcsóbban megússza, ha kereskedővel intézi, de arra sajnos most nem volt ideje. Miután rendezi a dolgokat egy apró biccentéssel búcsúzik is. Kifelé menet, még az ajtó előtt megáll egy pillanatra, hogy az övére csatolja az új szerzeményt. A hüvelyt úgy igazítja, hogy ne zavarja majd mozgás közben, se az íj, se a tegez. Amint ezzel végez, kilép az utcára. Csendben, megszokott könnyedséggel halad tovább Arthenior forgatagában.*
1545. hozzászólás ezen a helyszínen: Kovácsműhely
Üzenet elküldve: 2025-11-25 10:27:57
Üzenet elküldve: 2025-11-25 10:27:57
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 237
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 237
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
* Még a napnak sem tetszik ronda pofája. Ahogy felkel, hét ágra süt a nap, de amint elindul, mintha ez lenne a kiváltó ok a mai esőre. Még szerencse, hogy cipőjén a víz nem hatol át, különben kerülné a lent összegyülemlett pocsolyákat. Így viszont gondtalanul lép bele abba, amit elé fúj a szél. Ez persze nem jelenti azt, hogy ruhájának többi része tisztán, szárazon megússza. Bár mindkettőt eléggé összevizezi az eső, addig nadrágja sáros is lesz. *
~ Fergeteges egy nap. ~
* Arcán egyértelműen kiült érzelem figyelmeztet mindenkit, hogy távol áll a jótól ez a nap. Még ha lenne valamilyen, amivel védekezhetne az esőtől, de még szakállát is teljesen átitatja. Lesimult hajáról ne is beszéljünk.
Megáll egy jól fedett ajtó mellett, hogy ott várhassa meg, míg az eső, talán egy kicsivel visszább vesz magából. Közben persze elővesz egy csutkapipát, ami már az utolsókat rúghatja, majd bele is tölt néhány finomságot, amire rá is gyújt. Aprókat szív belőle, míg maga nekitámaszkodik a kirakatnak, közben reménykedik, hogy mire végez, gyengében fog sziporkázni. Így vár néhány percet, ám a dohány gyorsan fogy, az esőnek meg nem látja a végét, így csak csalódottan sóhajt. *
- Ez az én szerencsém, hogy süllyesztenének le a meredély aljára.
* Feleli röviden, majd megfordul. Eddig nem is vette észre, hogy milyen üzletnek támaszkodik, de jobban megnézve nem is csak egy sima épület. Pipájából szív egy utolsót, majd el is dobja az utcára, majd belép az épületbe. Ha már ide fújta a szél, akkor kihasználja a lehetőséget. Nem mintha tudna bármit is csinálni ebben a záporban. Legalább keres magára valami védelmet, esetleg valami fegyvert. Egy biztos, egy darabig itt lesz, legalább míg kitisztul az idő, vagy ameddig nem talál valamit, amit nyomban kipróbálna. *
~ Fergeteges egy nap. ~
* Arcán egyértelműen kiült érzelem figyelmeztet mindenkit, hogy távol áll a jótól ez a nap. Még ha lenne valamilyen, amivel védekezhetne az esőtől, de még szakállát is teljesen átitatja. Lesimult hajáról ne is beszéljünk.
Megáll egy jól fedett ajtó mellett, hogy ott várhassa meg, míg az eső, talán egy kicsivel visszább vesz magából. Közben persze elővesz egy csutkapipát, ami már az utolsókat rúghatja, majd bele is tölt néhány finomságot, amire rá is gyújt. Aprókat szív belőle, míg maga nekitámaszkodik a kirakatnak, közben reménykedik, hogy mire végez, gyengében fog sziporkázni. Így vár néhány percet, ám a dohány gyorsan fogy, az esőnek meg nem látja a végét, így csak csalódottan sóhajt. *
- Ez az én szerencsém, hogy süllyesztenének le a meredély aljára.
* Feleli röviden, majd megfordul. Eddig nem is vette észre, hogy milyen üzletnek támaszkodik, de jobban megnézve nem is csak egy sima épület. Pipájából szív egy utolsót, majd el is dobja az utcára, majd belép az épületbe. Ha már ide fújta a szél, akkor kihasználja a lehetőséget. Nem mintha tudna bármit is csinálni ebben a záporban. Legalább keres magára valami védelmet, esetleg valami fegyvert. Egy biztos, egy darabig itt lesz, legalább míg kitisztul az idő, vagy ameddig nem talál valamit, amit nyomban kipróbálna. *
1544. hozzászólás ezen a helyszínen: Kovácsműhely
Üzenet elküldve: 2025-11-20 10:21:37
Üzenet elküldve: 2025-11-20 10:21:37
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 323
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 323
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Megfontolt
*Úgy dönt, hogy egy kicsit kényelmesebben folytatja útját, ezért egy nagy zsákba beleteszi a nehéz acélvértet, a kétélű csatabárdot, a kis acélpajzsot. Elsődleges fegyvernek pedig felcsatolja a rövidkardot. Mindezen nem használt felszerelését zsákba teszi, majd miután elköszön a kovácstól ezeket kiviszi a lovához, hogy elvigye magával. Talán a későbbiekben ismét foglalkozik majd fegyverek és páncélok kereskedésével, de egyelőre most pihen egy kicsit. Nem rég tért vissza a városba egy hosszú út után, így arra jut, hogy némi pihenés nem fog ártani. Útját ezért a Pegazus fogadó felé folytatja.*
1543. hozzászólás ezen a helyszínen: Kovácsműhely
Üzenet elküldve: 2025-11-19 20:24:34
Üzenet elküldve: 2025-11-19 20:24:34
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 323
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 323
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Megfontolt
*A kovácsműhely rég nem látott vendéget köszönt a magas termetű gnóm személyében. Ganer egy koron sokat járt ide különféle fegyverek készítése ügyében. Az utóbbi időt azonban a tudományoknak és a famegmunkálásnak szentelte. A fő helyiségbe belépve tisztelettel köszönti a kovácsot, aki valahol hátul serénykedik. A kiállítóteremben most is, mint mindig kiváló fegyverek és páncélok sorakoznak. Egy fiolát vesz elő, aminek a tartalmát felhörpintve reméli, hogy ügyesebben forgat majd egy kardot. Egyelőre mesterkardok között nézelődik, s egyet a kezébe is vesz, hogy néhány óvatos gyakorlómozdulatot tegyen. Egy kissé nehezen mozog a nehézvértben, így azon morfondírozik, hogy megválna tőle. Óvatosan ki is bújik a páncélból. Több darabban leveszi magáról és szépen egy helyre rakja a darabjait. Van még nála egy rövidkard és egy kétélű csatabárd, illetve pár apróság, amitől szívesen megválna egy reális áron. Ezeket elő is készíti.*
Megivott egy varázsitalt, ami a hétfokú skálán kettővel növeli az ügyességet a következő két körre.
Megivott egy varázsitalt, ami a hétfokú skálán kettővel növeli az ügyességet a következő két körre.
1542. hozzászólás ezen a helyszínen: Kovácsműhely
Üzenet elküldve: 2025-11-06 19:31:30
Üzenet elküldve: 2025-11-06 19:31:30
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 417
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 417
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
*Vet egy pillantást a pengére, fel is szakad a szemöldöke, de műértően bólogat.*
- Nem rossz. Megfélemlítésre biztos jó. Az én harcmodoromhoz nem lenne jó, de attól még jófajta pengének látszik.
*mondja, majd kérdés nélkül is kifejti a maga beszédes módján.*
- Nekem gyorsnak és mozgékonynak kell maradnom. Gyors vágások, döfések, és nem akadhat be a penge.
*később Ettvallder történetét hallva visszakérdez.*
- Démonnal? Csak nem a Pegazusban? Arról én is hallottam. Persze csak pletykákat. Szóval még akár igaz is lehet, de nekem aztán fogalmam sincs.
*és a jelek szerint Ettvalldernek se nagyon akad konkrét információja a titokzatos démon kapcsán, így vissza is térnek a közelgő felderítő útról. Biccent, majd így szól:*
- Rendben. Táborozásra fel vagyok készülve. Még néhány bájitalom is van szükség esetére. Szóval némi hideg élelem, kötszer, és lényegében útra kész vagyok. Csak kéne egy hely, ahol le tudom tenni addig a cuccomat. A legutolsó hely, ahol hátrahagytam felszerelésemet, szépen lenyúlta. Ha tehetném, nem is hagynék hátra semmit. De túl sok olyan holmim van, amire semmi szükség a vadonban. Mindegy, majd megoldom valahogy.
*mondja, aztán kezet ráz a távozó Ettvallderrel. Nemsokára pedig ő is megy a dolgára.*
*Vet egy pillantást a pengére, fel is szakad a szemöldöke, de műértően bólogat.*
- Nem rossz. Megfélemlítésre biztos jó. Az én harcmodoromhoz nem lenne jó, de attól még jófajta pengének látszik.
*mondja, majd kérdés nélkül is kifejti a maga beszédes módján.*
- Nekem gyorsnak és mozgékonynak kell maradnom. Gyors vágások, döfések, és nem akadhat be a penge.
*később Ettvallder történetét hallva visszakérdez.*
- Démonnal? Csak nem a Pegazusban? Arról én is hallottam. Persze csak pletykákat. Szóval még akár igaz is lehet, de nekem aztán fogalmam sincs.
*és a jelek szerint Ettvalldernek se nagyon akad konkrét információja a titokzatos démon kapcsán, így vissza is térnek a közelgő felderítő útról. Biccent, majd így szól:*
- Rendben. Táborozásra fel vagyok készülve. Még néhány bájitalom is van szükség esetére. Szóval némi hideg élelem, kötszer, és lényegében útra kész vagyok. Csak kéne egy hely, ahol le tudom tenni addig a cuccomat. A legutolsó hely, ahol hátrahagytam felszerelésemet, szépen lenyúlta. Ha tehetném, nem is hagynék hátra semmit. De túl sok olyan holmim van, amire semmi szükség a vadonban. Mindegy, majd megoldom valahogy.
*mondja, aztán kezet ráz a távozó Ettvallderrel. Nemsokára pedig ő is megy a dolgára.*
1541. hozzászólás ezen a helyszínen: Kovácsműhely
Üzenet elküldve: 2025-11-05 09:19:18
Üzenet elküldve: 2025-11-05 09:19:18
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 353
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 353
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
- Ja, története. Ezt például sárvárosból szereztem. Nem pont harcban, de elég tragikus állapotban volt, mikor először megkaparintottam. Aztán nézzél rám, akit ez vág el, annak nem lesz kegyes halála.
* Kardját kicsit előrébb húzza, majd nagyjából félig kiemeli a hüvelyéből, hogy a másik is láthassa a recés felét. Látszik a félvér arcán, hogy nem viccel, mintha a tapasztalat beszélne belőle, de biztos benne, hogy annyira nem érdekli a másikat, így elteszi. Az orkokra meg a pletykákra csak bólogat, de a démonoknál összébb húzza a szemöldökét. *
- Ismerős. Az utóbbi hatokban én is eluntam magam. Ezzel végre lesz valami, amit csinálhatok, ami viszont az utóbbit illeti, hallottam találkoztam valakivel, aki szentül meg van győződve, hogy egy démon áldozata volt.
* Mondja, bár hallani egy kis kételyt a szavai között, mégis rezzenéstelenül mondja a dolgokat. Mint ez mesét, amit hirtelen valósággá változott. *
- Nem is hinnék az alaknak, ám kétszer is hasonló támadás részese volt. Csodálkozom, hogy túlélte. Na, mindegy is. Nem akarlak ezzel untatni. A lényeg, hogy idestova egy hat múlva tervezzük az indulást. A pegazusban gyülekezünk, majd onnan a főtéren fog minket várni egy szekér, ami egyenesen elvisz minket a szántókra. Hagyok egy levelet majd neked a pegazusba, ha nem lennél ott.
* Csak ismételni tudja magát. Mondata közben megérkezik a páncélja is. Láthatólag jól kimunkálták az összes repedést, szakadást, hiányt. Mintha új lenne. Fel is ölti magára, közben monológja végéhez ért. Sajnos nincs több, amit mondhatna, tulajdonképpen már csak az előtörténetét mondhatná el Mykaelnek, de azzal biztos elaltatná, vagy elüldözné, szóval azt megtartja magának. *
- Nos, ennyi lenne a részemről. Remélem, nem jön közbe semmi.
* Azzal, ha nincs több megbeszélnivalójuk, úgy elköszön a félvér. Jobbját nyújtja a másik felé. *
- Nekem is még el kell mennem a piacra felkészülni az utazásra, te se gyere üres kézzel, lehet sokáig el leszünk. Jobb mindenre felkészülni.
* Azzal, ha kezet fognak és nem marasztalják, úgy nincs más hátra, mint elhagyni a kovácsműhelyt. *
- Ja, története. Ezt például sárvárosból szereztem. Nem pont harcban, de elég tragikus állapotban volt, mikor először megkaparintottam. Aztán nézzél rám, akit ez vág el, annak nem lesz kegyes halála.
* Kardját kicsit előrébb húzza, majd nagyjából félig kiemeli a hüvelyéből, hogy a másik is láthassa a recés felét. Látszik a félvér arcán, hogy nem viccel, mintha a tapasztalat beszélne belőle, de biztos benne, hogy annyira nem érdekli a másikat, így elteszi. Az orkokra meg a pletykákra csak bólogat, de a démonoknál összébb húzza a szemöldökét. *
- Ismerős. Az utóbbi hatokban én is eluntam magam. Ezzel végre lesz valami, amit csinálhatok, ami viszont az utóbbit illeti, hallottam találkoztam valakivel, aki szentül meg van győződve, hogy egy démon áldozata volt.
* Mondja, bár hallani egy kis kételyt a szavai között, mégis rezzenéstelenül mondja a dolgokat. Mint ez mesét, amit hirtelen valósággá változott. *
- Nem is hinnék az alaknak, ám kétszer is hasonló támadás részese volt. Csodálkozom, hogy túlélte. Na, mindegy is. Nem akarlak ezzel untatni. A lényeg, hogy idestova egy hat múlva tervezzük az indulást. A pegazusban gyülekezünk, majd onnan a főtéren fog minket várni egy szekér, ami egyenesen elvisz minket a szántókra. Hagyok egy levelet majd neked a pegazusba, ha nem lennél ott.
* Csak ismételni tudja magát. Mondata közben megérkezik a páncélja is. Láthatólag jól kimunkálták az összes repedést, szakadást, hiányt. Mintha új lenne. Fel is ölti magára, közben monológja végéhez ért. Sajnos nincs több, amit mondhatna, tulajdonképpen már csak az előtörténetét mondhatná el Mykaelnek, de azzal biztos elaltatná, vagy elüldözné, szóval azt megtartja magának. *
- Nos, ennyi lenne a részemről. Remélem, nem jön közbe semmi.
* Azzal, ha nincs több megbeszélnivalójuk, úgy elköszön a félvér. Jobbját nyújtja a másik felé. *
- Nekem is még el kell mennem a piacra felkészülni az utazásra, te se gyere üres kézzel, lehet sokáig el leszünk. Jobb mindenre felkészülni.
* Azzal, ha kezet fognak és nem marasztalják, úgy nincs más hátra, mint elhagyni a kovácsműhelyt. *
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560