Arthenior - Pegazus fogadó
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 294 (5861. - 5880. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
5880. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-08 02:08:02
Üzenet elküldve: 2025-06-08 02:08:02
Rang: Játékos
IC üzenetek: 269
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 269
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Nyílt//
* Hanyagul bólint a kérdésre. Felfogta, hogy mit is szeretne, még ha nehéz szülésen is van túl. Talán majd megkéri, hogy tanítsa őt meg az efféle kulcs használatára, hogy a későbbiekben maga is képes legyen ilyen akciókon hasznosítani magát. Bár erejével majd fogja, elvégre ki más fogja elhozni azt a rengetek zsákmány? De akkor is szeretne több hasonló tudást elsajátítani, hogy a jövőben egyedül is képes legyen az ilyen akciókra. A rajzai, amint papírra lesznek véve, egyenértékűek lesznek sok hatalmasabb erejű fegyverrel szemben. Talán még a mesterkardok sem jelentenének neki akadályt, csak ne halljon meg, mielőtt álmai fegyverét megkaphassa. *
- Bizony. De aztán a rajzokat gondosan el kell rejteni, vagy megsemmisíteni. Nem szeretném, ha minden jöttment tudna szerezni magának hasonlókat. De erre ráérünk később is aggódni.
* Bizony ráérnek, ugyanis most nagyobb bajuk is akad. A baj pedig egy közel két métert is meghaladó ork, aki eddig elismerően megtartotta hidegvérét, ahhoz képest, hogy a törp eddig csak hergelte. Talán a hergelés elég nagy szó lenne ide, ám már biztos tudja, hogy hogyan érez a fajtája iránt a páros. *
- Viccelsz velem?
* Fordul vissza az elf felé, ezzel is egy pillanatra figyelmen kívül hagyva az orkot. Bár nem számított túlzott segítségre a kis szócsatájában az ork ellen, ezzel az egy mondattal mégsem a zöldség ellen hergelte. Mérgesen néz ki a törp, bár nem annyira, hogy cselekedjen, bár mégis annyira, hogy egy kis kételyt keltsen a másikban. Talán elgondolkoztatja, hogy jó szavakat használt e. Bár Lazziarból kiindulva még így is képes lenne rátenni egy lapáttal, ám az is lehet, hogy a fiatal elf lesz az esti menün, mintsem az ork. *
- És még hülye is.
* Kontráz egyből amint felhozza a másik rossz fülét. Az ork nőstényekről hallott mondatott elengedi a füle mellett. Nem veszi sértésnek, hogy nem teszik egy pódiumra egy holmi ork nősténnyel, elvégre ízlések és pofonok, azonban, ha kiderülne, hogy Lazziarnak igaza van és valóban csak a szelet csapja neki, amit nem hisz el, akkor valóban lenne oka egy kis levezetésre. Lassan megindul vissza az asztaluk felé. Nem tart sokáig, csak egy-két lépést tett előre. Amint odaér rátámaszkodik az asztalra, közben tartja a szemkontaktus az elfel, de nem szól semmit legalábbis egyelőre. Ahogy eljutnak a füleibe az ork szavai valami olyat érez, amit igen régóta nem tapasztalt. Ahogy az adrenalintól dúsított vér átáramlik teste főbb részein, csak az jár a fejében, hogy képes lenne e legyőzni az orkot egymagában. Ahogy elnézi az önelégült elfet maga előtt, úgy azt látja, hogy ha neki is menne, ő tovább gubbasztana a seggén és inkább élvezné az ellőadást. Lassan nyúl az italáért, majd egy nagyot kortyol belőle. Majd ugyanebben a testtartásban folytatja. *
- Ne bízd el magad ork. Még ha meg is van az erő a kezeidben, hogy egy szempillantás alatt kifacsard a testemből az lelkemet, nehogy azt hidd, hogy szárazon megúszod. Még ha az utolsó leheletemmel is, de elintézem...
* Bár eddig a mondatát végig úgy mondta, hogy Lazziart nézte, az utolsó néhány szóra megfordul, hogy az ork szemébe nézhessen. *
- Hogy kegyesebb legyen a halál, mintsem a további életben maradásod.
* Bár a szúrós tekintete megmaradt, arca valamivel nyugodtabbnak néz ki, ám edzett veteránoknak hamar leeshet, hogy most nem egy üres fenyegetésről van szó, hanem egy ígéretről. Egy olyannak az ígéretéről, aki ölt már embert, és aki nem fél újból bemocskolni a kezeit. Egy olyan gyilkosnak, akinek nincs mit vesztenie. Egy olyan senkiházinak, aki a vérkert kútjából is inna, csak azért, hogy utána ezerszeresével csaphasson le arra, aki jól helyben hagyta. Látván, hogy a kis szócsatájuk következtében sokan őket bámulják, úgy érzi eljött az ideje, hogy civilizáltan pontot tegyenek eme kis nézeteltérés végére. Székét lassan visszatolja a helyére, majd leül. Nem szeretne nagyobb feltűnést, mint amit eddig sikerül kelteni. *
* Hanyagul bólint a kérdésre. Felfogta, hogy mit is szeretne, még ha nehéz szülésen is van túl. Talán majd megkéri, hogy tanítsa őt meg az efféle kulcs használatára, hogy a későbbiekben maga is képes legyen ilyen akciókon hasznosítani magát. Bár erejével majd fogja, elvégre ki más fogja elhozni azt a rengetek zsákmány? De akkor is szeretne több hasonló tudást elsajátítani, hogy a jövőben egyedül is képes legyen az ilyen akciókra. A rajzai, amint papírra lesznek véve, egyenértékűek lesznek sok hatalmasabb erejű fegyverrel szemben. Talán még a mesterkardok sem jelentenének neki akadályt, csak ne halljon meg, mielőtt álmai fegyverét megkaphassa. *
- Bizony. De aztán a rajzokat gondosan el kell rejteni, vagy megsemmisíteni. Nem szeretném, ha minden jöttment tudna szerezni magának hasonlókat. De erre ráérünk később is aggódni.
* Bizony ráérnek, ugyanis most nagyobb bajuk is akad. A baj pedig egy közel két métert is meghaladó ork, aki eddig elismerően megtartotta hidegvérét, ahhoz képest, hogy a törp eddig csak hergelte. Talán a hergelés elég nagy szó lenne ide, ám már biztos tudja, hogy hogyan érez a fajtája iránt a páros. *
- Viccelsz velem?
* Fordul vissza az elf felé, ezzel is egy pillanatra figyelmen kívül hagyva az orkot. Bár nem számított túlzott segítségre a kis szócsatájában az ork ellen, ezzel az egy mondattal mégsem a zöldség ellen hergelte. Mérgesen néz ki a törp, bár nem annyira, hogy cselekedjen, bár mégis annyira, hogy egy kis kételyt keltsen a másikban. Talán elgondolkoztatja, hogy jó szavakat használt e. Bár Lazziarból kiindulva még így is képes lenne rátenni egy lapáttal, ám az is lehet, hogy a fiatal elf lesz az esti menün, mintsem az ork. *
- És még hülye is.
* Kontráz egyből amint felhozza a másik rossz fülét. Az ork nőstényekről hallott mondatott elengedi a füle mellett. Nem veszi sértésnek, hogy nem teszik egy pódiumra egy holmi ork nősténnyel, elvégre ízlések és pofonok, azonban, ha kiderülne, hogy Lazziarnak igaza van és valóban csak a szelet csapja neki, amit nem hisz el, akkor valóban lenne oka egy kis levezetésre. Lassan megindul vissza az asztaluk felé. Nem tart sokáig, csak egy-két lépést tett előre. Amint odaér rátámaszkodik az asztalra, közben tartja a szemkontaktus az elfel, de nem szól semmit legalábbis egyelőre. Ahogy eljutnak a füleibe az ork szavai valami olyat érez, amit igen régóta nem tapasztalt. Ahogy az adrenalintól dúsított vér átáramlik teste főbb részein, csak az jár a fejében, hogy képes lenne e legyőzni az orkot egymagában. Ahogy elnézi az önelégült elfet maga előtt, úgy azt látja, hogy ha neki is menne, ő tovább gubbasztana a seggén és inkább élvezné az ellőadást. Lassan nyúl az italáért, majd egy nagyot kortyol belőle. Majd ugyanebben a testtartásban folytatja. *
- Ne bízd el magad ork. Még ha meg is van az erő a kezeidben, hogy egy szempillantás alatt kifacsard a testemből az lelkemet, nehogy azt hidd, hogy szárazon megúszod. Még ha az utolsó leheletemmel is, de elintézem...
* Bár eddig a mondatát végig úgy mondta, hogy Lazziart nézte, az utolsó néhány szóra megfordul, hogy az ork szemébe nézhessen. *
- Hogy kegyesebb legyen a halál, mintsem a további életben maradásod.
* Bár a szúrós tekintete megmaradt, arca valamivel nyugodtabbnak néz ki, ám edzett veteránoknak hamar leeshet, hogy most nem egy üres fenyegetésről van szó, hanem egy ígéretről. Egy olyannak az ígéretéről, aki ölt már embert, és aki nem fél újból bemocskolni a kezeit. Egy olyan gyilkosnak, akinek nincs mit vesztenie. Egy olyan senkiházinak, aki a vérkert kútjából is inna, csak azért, hogy utána ezerszeresével csaphasson le arra, aki jól helyben hagyta. Látván, hogy a kis szócsatájuk következtében sokan őket bámulják, úgy érzi eljött az ideje, hogy civilizáltan pontot tegyenek eme kis nézeteltérés végére. Székét lassan visszatolja a helyére, majd leül. Nem szeretne nagyobb feltűnést, mint amit eddig sikerül kelteni. *
5879. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-06 21:45:13
Üzenet elküldve: 2025-06-06 21:45:13
Rang: Játékos
IC üzenetek: 356
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 356
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Nyílt//
* Talán erre a helyzetre mondják, hogy csöbörből vödörbe. Egyik vadonból a másikba. Wram ha teheti lehetőségeket és nem kellemetlenségeket jön a városba keresni, most mégis az utóbbiba futott bele. *
~ Ennél még a tudatlan félős parasztok is jobbak. ~
* Nem egy ilyen esetben volt már része, amikor a szájhagyomány miatt alaptalanul zargatták. De az ostobaság megbocsájtható, itt azonban valami teljesen másról, valami mélyebb dologról van szó. *
- Kérj, ne füttyögj.
* Ismétli meg lassabban és tagoltabban, nem törődve a páros megvetéssel teli tekintetével. *
- Mert ez is egy lehetőség, és a jobbak közül.
* Vonja meg a vállát közönyösen, ügyet sem vetve a törpe sértegetésére. Ha minden ilyenre ugrana, már rég egy börtönben aszalódna, vagy ami rosszabb, már nem is élne. Tekintete nem áll meg a törpén, mert már rég megtanulta, hogy ha többen vannak, mindig van egy sunyi, aki kihasználja a legrosszabb pillanatot, és akkor cselekszik, így figyelme megoszlik a páros tagjai között. S ahogyan az várható volt, az elf is kiveszi a részét a játékból, bár ahhoz sem veszi a fáradságot, hogy felálljon. *
- Úgy tűnik, nem csak a cimborádnak rossz a füle, mert senki nem emlegetett táncot. Ami meg az eseteimet illeti, a legkellemetlenebb ork nőstény is köröket ver rátok, pedig az nagy szó.
* Néz végig rajtuk vigyorogva, majd felemeli a kezét. *
- Még mielőtt elhamarkodjátok a dolgot. Ha nem az én vendégeim lesztek, akkor vagy a fogdáé, vagy egy gyógyítóé, esetleg a temetőé, és ahogy elnézlek titeket egyiknek sem örülnétek.
* Wram nem azért érte meg, hogy megőszüljön, mert belerohant minden csetepatéba, főleg nem egy olyan helyen, mint a Pegazus, ahová pillanatok alatt ott terem a városi őrség. *
* Talán erre a helyzetre mondják, hogy csöbörből vödörbe. Egyik vadonból a másikba. Wram ha teheti lehetőségeket és nem kellemetlenségeket jön a városba keresni, most mégis az utóbbiba futott bele. *
~ Ennél még a tudatlan félős parasztok is jobbak. ~
* Nem egy ilyen esetben volt már része, amikor a szájhagyomány miatt alaptalanul zargatták. De az ostobaság megbocsájtható, itt azonban valami teljesen másról, valami mélyebb dologról van szó. *
- Kérj, ne füttyögj.
* Ismétli meg lassabban és tagoltabban, nem törődve a páros megvetéssel teli tekintetével. *
- Mert ez is egy lehetőség, és a jobbak közül.
* Vonja meg a vállát közönyösen, ügyet sem vetve a törpe sértegetésére. Ha minden ilyenre ugrana, már rég egy börtönben aszalódna, vagy ami rosszabb, már nem is élne. Tekintete nem áll meg a törpén, mert már rég megtanulta, hogy ha többen vannak, mindig van egy sunyi, aki kihasználja a legrosszabb pillanatot, és akkor cselekszik, így figyelme megoszlik a páros tagjai között. S ahogyan az várható volt, az elf is kiveszi a részét a játékból, bár ahhoz sem veszi a fáradságot, hogy felálljon. *
- Úgy tűnik, nem csak a cimborádnak rossz a füle, mert senki nem emlegetett táncot. Ami meg az eseteimet illeti, a legkellemetlenebb ork nőstény is köröket ver rátok, pedig az nagy szó.
* Néz végig rajtuk vigyorogva, majd felemeli a kezét. *
- Még mielőtt elhamarkodjátok a dolgot. Ha nem az én vendégeim lesztek, akkor vagy a fogdáé, vagy egy gyógyítóé, esetleg a temetőé, és ahogy elnézlek titeket egyiknek sem örülnétek.
* Wram nem azért érte meg, hogy megőszüljön, mert belerohant minden csetepatéba, főleg nem egy olyan helyen, mint a Pegazus, ahová pillanatok alatt ott terem a városi őrség. *
5878. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-06 17:42:16
Üzenet elküldve: 2025-06-06 17:42:16
Rang: Játékos
IC üzenetek: 300
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 300
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Nyílt//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
*Na, még szerencse nem kellett ennél jobban a másik szájába rágni mire gondolt, még a végén madárnak hinné magát aki a fiókáját eteti badarságokkal.
Rosszallóan megrázza a fejét, mikor meglátja a másik arcán a felismerés, az ő esetében elég halvány, sugarait.*
-Akkor nem csináltatnám, nemdebár?
*Formálódik arcán egy gúnyos kifejezés. Hát miért szaladna ennyi felesleges kört, egy olyan eszközért, amit csak hátvakarásra tudna használni. Egyszer már került a kezébe egy ilyen, sokáig gyakorolt is vele, mert kiváló eszköz volt arra, hogy édesapja szobájából amit amaz gyakran kulcsra zárt, aranyat csenjen magának a tivornyázásaihoz.
Arcán a vékony szemöldöke ismét összekuszálódik a gondolkodástól, ahogy a másikon egy perverznek is mondható vigyor látható a fegyverrel kapcsolatban.
A halál az halál, abban nincs művészet, nincs büszkeség, nincs szépség. Éppen az ellenkező, túl sok mocsokkal jár, és bűzzel a későbbiekben. Hallott róla nem egyszer mi történik a testel miután elszáll belőle a lélek. Nem szép látvány. Ezért is a legjobb, ha valaki elakarja venni más életét, gyorsan és ha lehet fájdalom mentesen tegye. Szerencsétlennek bőven elég az, hogy nem láthatja meg a másvilágot, minek szenvedjen ennél jobban.
Bár azt el kell ismernie, hord a világ olyan mocskot a hátán, aminek a szenvedés sem elég. Ott viszont már más a fekvése a lánykának.*
-Ha te mondod, majd hiszem ha látom.
*Zárja le egy félmosollyal az arcán, ki Ő, hogy letörje a másik lelkesedését, valami fegyverről. Főleg ha végre hátra hagyja azt az otromba rozsdás bökőt, amit eddig is magánál tart. Hajította volna már bele a tengerbe amikor megérkezett a kikötőbe.
Ám beszélgetésüket egy érdekesség kavarja fel, az otromba ork szerepében. Annyi szép látvány nyújt számára a pegazusban, mint egy nyílt lábszár törés.
Ha az ork a szikrát keresi a szemében, nos azt még nem látni, csak a szín tiszta megvetést. Majd egy mondhatni beteg önelégültséget, ahogy a káosz lassan kivirágzik Lazziar szemében. Pont az ilyen pillanatokat éli a legjobban, amikor a pofonfán a gyümölcs lassan de biztosan érik. A kérdés, vajon ki szakít belőle először. A törpe a magasságából ítélve tán jobb ha székre pattan, még akkor is, ha csak szemen akarja köpni az orkot. Többre számított a másiktól, egy barbárabb megfogalmazást, el kell ismernie, hogy az ork tudja kezelni az ilyen helyzeteket. Ez még kihátráló vissza szólás volt, amivel pár igen részeg bajkeverőt levehet a lábáról, és elküldheti két kör után. Viszont most a törpével most rossz lóra tett.
Ki ha nem ő lenne az aki most csak olajat tenne a tűzre azzal, hogy lovat ad Wrojth alá, és úgy szól közbe, hogy lehetőleg mind a két félnek dühöt szítson a lelkében.*
-Abból, hogy táncra kér kedves barátom, nem elég, hogy bőre olyan mint a békáé, de még ferde hajlamú is. Lehet az esete vagy.
*Dől hátra székében elégedetten vigyorogva. Bár ki tudja, lehet ezzel csak azt éri el, hogy a kettő ellene fog össze, ami csak érdekesebbé tenné az egészet. Amíg székben hátra dőlve, de nem hintázva, jobb kezével az asztalnál lévő másik székre teszi. A biztonság kedvéért, jó ha van egy eszköz a kezében amit az esetlegesen rátörő melákra hajíthat, hogy egy másodpercnyi előnyt kovácsoljon magának ha kell.*
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
*Na, még szerencse nem kellett ennél jobban a másik szájába rágni mire gondolt, még a végén madárnak hinné magát aki a fiókáját eteti badarságokkal.
Rosszallóan megrázza a fejét, mikor meglátja a másik arcán a felismerés, az ő esetében elég halvány, sugarait.*
-Akkor nem csináltatnám, nemdebár?
*Formálódik arcán egy gúnyos kifejezés. Hát miért szaladna ennyi felesleges kört, egy olyan eszközért, amit csak hátvakarásra tudna használni. Egyszer már került a kezébe egy ilyen, sokáig gyakorolt is vele, mert kiváló eszköz volt arra, hogy édesapja szobájából amit amaz gyakran kulcsra zárt, aranyat csenjen magának a tivornyázásaihoz.
Arcán a vékony szemöldöke ismét összekuszálódik a gondolkodástól, ahogy a másikon egy perverznek is mondható vigyor látható a fegyverrel kapcsolatban.
A halál az halál, abban nincs művészet, nincs büszkeség, nincs szépség. Éppen az ellenkező, túl sok mocsokkal jár, és bűzzel a későbbiekben. Hallott róla nem egyszer mi történik a testel miután elszáll belőle a lélek. Nem szép látvány. Ezért is a legjobb, ha valaki elakarja venni más életét, gyorsan és ha lehet fájdalom mentesen tegye. Szerencsétlennek bőven elég az, hogy nem láthatja meg a másvilágot, minek szenvedjen ennél jobban.
Bár azt el kell ismernie, hord a világ olyan mocskot a hátán, aminek a szenvedés sem elég. Ott viszont már más a fekvése a lánykának.*
-Ha te mondod, majd hiszem ha látom.
*Zárja le egy félmosollyal az arcán, ki Ő, hogy letörje a másik lelkesedését, valami fegyverről. Főleg ha végre hátra hagyja azt az otromba rozsdás bökőt, amit eddig is magánál tart. Hajította volna már bele a tengerbe amikor megérkezett a kikötőbe.
Ám beszélgetésüket egy érdekesség kavarja fel, az otromba ork szerepében. Annyi szép látvány nyújt számára a pegazusban, mint egy nyílt lábszár törés.
Ha az ork a szikrát keresi a szemében, nos azt még nem látni, csak a szín tiszta megvetést. Majd egy mondhatni beteg önelégültséget, ahogy a káosz lassan kivirágzik Lazziar szemében. Pont az ilyen pillanatokat éli a legjobban, amikor a pofonfán a gyümölcs lassan de biztosan érik. A kérdés, vajon ki szakít belőle először. A törpe a magasságából ítélve tán jobb ha székre pattan, még akkor is, ha csak szemen akarja köpni az orkot. Többre számított a másiktól, egy barbárabb megfogalmazást, el kell ismernie, hogy az ork tudja kezelni az ilyen helyzeteket. Ez még kihátráló vissza szólás volt, amivel pár igen részeg bajkeverőt levehet a lábáról, és elküldheti két kör után. Viszont most a törpével most rossz lóra tett.
Ki ha nem ő lenne az aki most csak olajat tenne a tűzre azzal, hogy lovat ad Wrojth alá, és úgy szól közbe, hogy lehetőleg mind a két félnek dühöt szítson a lelkében.*
-Abból, hogy táncra kér kedves barátom, nem elég, hogy bőre olyan mint a békáé, de még ferde hajlamú is. Lehet az esete vagy.
*Dől hátra székében elégedetten vigyorogva. Bár ki tudja, lehet ezzel csak azt éri el, hogy a kettő ellene fog össze, ami csak érdekesebbé tenné az egészet. Amíg székben hátra dőlve, de nem hintázva, jobb kezével az asztalnál lévő másik székre teszi. A biztonság kedvéért, jó ha van egy eszköz a kezében amit az esetlegesen rátörő melákra hajíthat, hogy egy másodpercnyi előnyt kovácsoljon magának ha kell.*
5877. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-06 12:50:54
Üzenet elküldve: 2025-06-06 12:50:54
Rang: Játékos
IC üzenetek: 269
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 269
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Nyílt//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
* A tolvajkulcs hallatán hamar meglátja a hibát az észjárásában. Bár egy sima kulcs jelenthet bármit is. Igaz, az ő szakmájukban ez a kör drasztikusan leszűkül. *
- Ááá. Hogy úgy! Kezdhetted volna ezzel is.
* Jelenti ki, bár maga is tudja, hogy ilyen szavakkal nem célszerű példálózgatni, de biztos nem fogja beismerni, hogy itt ő volt a nagyobb idióta. *
- Ha tudod használni, akkor az valóban jól jönne. Tudod e?
* Teszi fel egyből a kérdést, mert ha a törpre bízná a zárak feltörését, akkor elég hamar rájönne, hogy számára egyszerűbb lenne csak berúgni az ajtót, mintsem órákig előtte térdepelni.
Mosolyra fordulnak az ajaki, amikor a fegyverekről kérdez. Valóban nem kell neki sokkal több akcióra kész szerszám, de ha egy valamit tud, akkor az az, hogy fegyverekből sosem lehet elég valakinél, aki mások életét készül kiontani. A gyilkolásnak művészete van, még akkor is, ha a legtöbb utcaverte tökkelütött csak a napi betevője miatt cselekszik hasonlóan. Nem, ő máshogy látja a dolgokat, neki a halál nem vég, hanem a kezdet valami felé. *
- Ha kész, megmutatom. Ha találok egy gnómot, aki képes elkészíteni nekem pontosan úgy, ahogyan itt van.
* Bök néhányat a fejére. *
- Akkor fogadni mernék, hogy még te is szeretnél saját példányokat magadnak.
* Bár az ork észjárása valóban helytálló a vadonhoz képest, a kétlábúak nézeteltérései meglehetősen eltérőek a vadonban fellelhető példányokhoz képest. Elvégre nekik van szabad akaratuk, míg azok a dögök ösztönből cselekednek. Bár egy szó, mint száz, sokan nem különböznek az állatoktól. Bizony nem kell sokáig keresni, hogy kitől jöhetett az a bizonyos fütty, ugyanis Wrojth a mondatot követve áll fel, de úgy, hogy még a széke és hátrébb tolódik egy néhány centivel. *
- Micsoda?
* Förmed az ork irányába s, ha társa nem állítja meg úgy egy lépést még tesz is az irányába. Bár sokra nem megy az ilyen faszméregetéssel a törp, elvégre a méretkülönbségből adódóan tökéletes lehetősége nyílik colos barátjuknak, hogy ténylegesen megszopathassa a törpét, ám ezt valahogy mégsem látja. *
- Nagy szavak egy Krenkataur szökevénytől.
* Fonja össze maga előtt a kezeit miközben szúrós szemét az orkon tartja. Mozdulatait figyelve felkészül egy lehetséges összecsapásra. Nem ez lenne az első a pegazus történelmében, hogy a nézeteltéréseket kardcsapások kísérik, ám lehet, hogy ez lesz az első, hogy e két faj egyik képviselője esik egymás torkának. Hangosabban kacag fel az ajánlatra, mint szokta. *
- És azt mégis miből gondolod, hogy elfogadnám a söröd cimbora?
* Az utolsó szót eléggé megtoldja. Tudja ám, hogy az orkok erősek, mint a fene, sőt, valaki még acélt is hajlít közöttük, ám valahogy ez nem jut el a kicsi kobakjához. Jelenleg elhiszi magáról, hogy képes lenne felmosni vele a padlót. Hogy ez pont előnyére válik a továbbiakban, vagy egy elég csúnya megvilágosodás lesz a vége, az hamar kiderül. *
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
* A tolvajkulcs hallatán hamar meglátja a hibát az észjárásában. Bár egy sima kulcs jelenthet bármit is. Igaz, az ő szakmájukban ez a kör drasztikusan leszűkül. *
- Ááá. Hogy úgy! Kezdhetted volna ezzel is.
* Jelenti ki, bár maga is tudja, hogy ilyen szavakkal nem célszerű példálózgatni, de biztos nem fogja beismerni, hogy itt ő volt a nagyobb idióta. *
- Ha tudod használni, akkor az valóban jól jönne. Tudod e?
* Teszi fel egyből a kérdést, mert ha a törpre bízná a zárak feltörését, akkor elég hamar rájönne, hogy számára egyszerűbb lenne csak berúgni az ajtót, mintsem órákig előtte térdepelni.
Mosolyra fordulnak az ajaki, amikor a fegyverekről kérdez. Valóban nem kell neki sokkal több akcióra kész szerszám, de ha egy valamit tud, akkor az az, hogy fegyverekből sosem lehet elég valakinél, aki mások életét készül kiontani. A gyilkolásnak művészete van, még akkor is, ha a legtöbb utcaverte tökkelütött csak a napi betevője miatt cselekszik hasonlóan. Nem, ő máshogy látja a dolgokat, neki a halál nem vég, hanem a kezdet valami felé. *
- Ha kész, megmutatom. Ha találok egy gnómot, aki képes elkészíteni nekem pontosan úgy, ahogyan itt van.
* Bök néhányat a fejére. *
- Akkor fogadni mernék, hogy még te is szeretnél saját példányokat magadnak.
* Bár az ork észjárása valóban helytálló a vadonhoz képest, a kétlábúak nézeteltérései meglehetősen eltérőek a vadonban fellelhető példányokhoz képest. Elvégre nekik van szabad akaratuk, míg azok a dögök ösztönből cselekednek. Bár egy szó, mint száz, sokan nem különböznek az állatoktól. Bizony nem kell sokáig keresni, hogy kitől jöhetett az a bizonyos fütty, ugyanis Wrojth a mondatot követve áll fel, de úgy, hogy még a széke és hátrébb tolódik egy néhány centivel. *
- Micsoda?
* Förmed az ork irányába s, ha társa nem állítja meg úgy egy lépést még tesz is az irányába. Bár sokra nem megy az ilyen faszméregetéssel a törp, elvégre a méretkülönbségből adódóan tökéletes lehetősége nyílik colos barátjuknak, hogy ténylegesen megszopathassa a törpét, ám ezt valahogy mégsem látja. *
- Nagy szavak egy Krenkataur szökevénytől.
* Fonja össze maga előtt a kezeit miközben szúrós szemét az orkon tartja. Mozdulatait figyelve felkészül egy lehetséges összecsapásra. Nem ez lenne az első a pegazus történelmében, hogy a nézeteltéréseket kardcsapások kísérik, ám lehet, hogy ez lesz az első, hogy e két faj egyik képviselője esik egymás torkának. Hangosabban kacag fel az ajánlatra, mint szokta. *
- És azt mégis miből gondolod, hogy elfogadnám a söröd cimbora?
* Az utolsó szót eléggé megtoldja. Tudja ám, hogy az orkok erősek, mint a fene, sőt, valaki még acélt is hajlít közöttük, ám valahogy ez nem jut el a kicsi kobakjához. Jelenleg elhiszi magáról, hogy képes lenne felmosni vele a padlót. Hogy ez pont előnyére válik a továbbiakban, vagy egy elég csúnya megvilágosodás lesz a vége, az hamar kiderül. *
5876. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-06 12:33:45
Üzenet elküldve: 2025-06-06 12:33:45
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 717
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 717
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Ügyes-bajos ügyek//
*Tény, hogy nem a legcélszerűbb egy félvérrel beszélgetni az utódlásról és az utódok sorsáról, ám egy nemessel a nemesi házáról már annál inkább, így Merlana sem bánja, hogy a téma végül ebben a mederben marad. Még mindig meglepi, hogy elméletileg szabad kezet fog kapni Nestar új házának nem használt szárnya felett, de azért a szabályok részét képező kivételekre jókedélyűen nevet fel.*
- Kérem, Nestar úr, hát kinéznéd belőlem, hogy bármikor bajba sodornálak? Nem kell aggódnod, a halott áldozatokat sem nálad fogom elrejteni, és a bérgyilkosokkal sem ott fogom megtárgyalni a mocskos részleteket, illetve igyekszem a véres ruháimat is diszkréten bevinni, hogy senki ne tudjon róla, hogy ott mosom majd ki őket. Ha ennek ellenére valaki mégis törvénytelenséggel vádolna, majd azt felelem, hogy csak félreértettek egy kísérletet, melyet a tudomány nevében végeznénk el. *Alig bírja megállni, hogy ne nevesse el magát, ahogy ezeket a sületlenségeket sorolja, így a felesleges energiáját inkább egy hosszú, macskákat megszégyenítő nyújtózkodásra fecsérli el.
Annak örül, hogy az alkimista semmiféle megjegyzést nem tesz arra, hogy a szép ruhákban parádézó társnőjének valójában még egy normális otthona sincs. Félt a reakciójától, mert ő még csak a második a városban, aki egyáltalán tud erről.*
- Ez így van. *Bólint egyetértően, hogy nem érdemes addig tervezegetni, amíg nem látják, hogy mi áll majd a rendelkezésükre.*
- Tűz- és robbanásállóvá akarod tenni a szobákat, gondolom, és az sem lenne rossz, ha bizonyos hangok nem szűrődnének ki… mármint, például a robbanásé. *Kissé elpirul az arca, de igyekszik tudatosan elnyomni a gondolatokat, melyek következménye majdnem irányíthatatlanul uralkodott el a testén.*
- Én csak azt akarom, hogy letudhassam végre a tartozásom, mert felettébb bánt, hogy talán már megbízhatatlannak hiszel miatta, csak udvariasságból nem mondod. *Valójában persze nem érdekli a tartozása, de egy jó kis hízelgés sose rossz.*
//Ügyes-bajos ügyek//
*Tény, hogy nem a legcélszerűbb egy félvérrel beszélgetni az utódlásról és az utódok sorsáról, ám egy nemessel a nemesi házáról már annál inkább, így Merlana sem bánja, hogy a téma végül ebben a mederben marad. Még mindig meglepi, hogy elméletileg szabad kezet fog kapni Nestar új házának nem használt szárnya felett, de azért a szabályok részét képező kivételekre jókedélyűen nevet fel.*
- Kérem, Nestar úr, hát kinéznéd belőlem, hogy bármikor bajba sodornálak? Nem kell aggódnod, a halott áldozatokat sem nálad fogom elrejteni, és a bérgyilkosokkal sem ott fogom megtárgyalni a mocskos részleteket, illetve igyekszem a véres ruháimat is diszkréten bevinni, hogy senki ne tudjon róla, hogy ott mosom majd ki őket. Ha ennek ellenére valaki mégis törvénytelenséggel vádolna, majd azt felelem, hogy csak félreértettek egy kísérletet, melyet a tudomány nevében végeznénk el. *Alig bírja megállni, hogy ne nevesse el magát, ahogy ezeket a sületlenségeket sorolja, így a felesleges energiáját inkább egy hosszú, macskákat megszégyenítő nyújtózkodásra fecsérli el.
Annak örül, hogy az alkimista semmiféle megjegyzést nem tesz arra, hogy a szép ruhákban parádézó társnőjének valójában még egy normális otthona sincs. Félt a reakciójától, mert ő még csak a második a városban, aki egyáltalán tud erről.*
- Ez így van. *Bólint egyetértően, hogy nem érdemes addig tervezegetni, amíg nem látják, hogy mi áll majd a rendelkezésükre.*
- Tűz- és robbanásállóvá akarod tenni a szobákat, gondolom, és az sem lenne rossz, ha bizonyos hangok nem szűrődnének ki… mármint, például a robbanásé. *Kissé elpirul az arca, de igyekszik tudatosan elnyomni a gondolatokat, melyek következménye majdnem irányíthatatlanul uralkodott el a testén.*
- Én csak azt akarom, hogy letudhassam végre a tartozásom, mert felettébb bánt, hogy talán már megbízhatatlannak hiszel miatta, csak udvariasságból nem mondod. *Valójában persze nem érdekli a tartozása, de egy jó kis hízelgés sose rossz.*
5875. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-06 10:00:52
Üzenet elküldve: 2025-06-06 10:00:52
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Füst és liliom//
*Norennar nem szól közbe. Hallgat. Csak nézi őt – mozdulatlan, már-már túl nyugodt figyelemmel, mint egy vadász, aki nem most tanulta meg, mikor nem szabad még mozdulni. Nem az arcát nézi közvetlenül, inkább a pillantásának peremén tartja a nőt, mintha a tükörképen keresztül olvasná. Az ujjai közé fogott borospoharat lassan, ritmus nélkül forgatja, a mélyrubin folyadék meg-megcsillan a fényben. A mozdulatában van valami nyugtalanító türelem, mintha nem is a válaszokra várna, hanem csak a reakciók réseiben szeretne elidőzni.
A szeme végig követi a nő kezének minden apró mozdulatát. Látja az ujjai közé szorított szőlőszemet, ahogy előbb még habozik, aztán eltűnik a szájban. Ez is egyfajta beszéd – talán őszintébb is annál, amit kimondott. Norennar apró hümmentéssel veszi tudomásul a dolgot, nem cinikusan, inkább csendes megértéssel. Még nem felel. Inkább felemeli a poharat, az ajkához emeli, és belekortyol. Nem siet. A mozdulat pontos, mint aki sokszor ismételte már. A bor ízére egy leheletnyi szünet következik, mintha az emlékek kesernyés lecsengése benne is dolgozna. A szeme egy pillanatra becsukódik, aztán ahogy kinyitja, a pillantása élesebben talál vissza Theára.*
- Cukorból nem…
*Jegyzi meg végül, száraz mosollyal, ami a szája sarkát épp csak egy másodpercig húzza meg.*
- De a jég is törik, ha elég vékony.
*Nincs vád a hangjában, nincs él sem. Inkább tűnik valamiféle távoli emlékeztetőnek, vagy egy önkéntelen gondolatnak, ami nem kér bocsánatot, hogy kimondták. Közben leteszi a poharat az asztalra, puhán, pontosan. A kezei a peremen pihennek egy másodpercig, aztán mint aki elfogadja, hogy nem fog ma nyerni, sem veszíteni, ölbe helyezi őket. Az ujjak keresztezik egymást, nyugalmas rendbe igazodva. A mozdulatban van valami végérvényes.*
*Hátradől. Lassan, ki nem mondott döntéssel. Nem védekezően, nem támadóan csak úgy, mint aki már nem akar beleszólni abba, amit a másik mond. A tekintete továbbra is rajta pihen, de már nem keres. Csak figyel.*
- Hogy mi járatban vagyok?
*Kérdez vissza végül, kissé oldalra dönti a fejét, mintha valóban fontolóra venné, mit mondjon. Hosszú vagy legalábbis annak tűnő pillanatokat tölt el így, szinte teljesen mozdulatlanul, épp csak a mellkasa emelkedik majd húzódik össze, ahogy az állott levegő ki-be áramlik belőle. A szinte örökké tartó megfagyott pillanatot végül egy sóhaj töri meg. Végül széttárja karajit és megvonja vállát.*
- Hazudnék, ha azt mondanám, hogy engem is a munka hozott vissza. Hazudnék és te azonnal észrevennéd. Viszont magam sem tudom mi az oka annak, hogy itt vagyok. Talán az elfojthatatlan vágy a nosztalgiára. Talán a honvágy. Majd kiderül.
*Norennar újra végigméri őt – nem tolakodóan, nem is vágyakozón, sokkal inkább úgy, mint aki leltárt készít. A tekintete végigfut az arcán, megáll a szemeinél, aztán a szájánál, ahol az imént még ott csillogott a bor vöröse, majd lejjebb siklik a váll vonalára, a testtartásában megbúvó feszültségre. Egy apró szemöldökrándulás jelzi csak, hogy észrevett valamit. Mintha számba venné azokat az apró változásokat, amik elárulják, hogy mennyi minden történt azóta, hogy utoljára ilyen közel ültek egymáshoz. Mégis van benne valami szelíd ebben a szemlélődésben – nem ítélkezés, inkább csendes elismerés és figyelem. Mint aki pontosan tudja, hogy amit most lát, az nem a teljes kép, de nem sürgeti, hogy többet mutassanak meg belőle.
Aztán újra a pohárért nyúl. A mozdulatai lassúak, már-már kimértek. Az ujjaival körbezárja a kupa vékony szárát, s egy pillanatig csak tartja a levegőben. A bor sötét tükrében egy pillanatra visszaverődik az asztal fölé hajló gyertyaláng, és talán egy mozdulatnyi ideig Norennar is önmagát látja benne. A vállai csak alig észrevehetően mozdulnak, mintha a súly, amit cipel, most egy pillanatra rendeződne benne.
Ajkához emeli a poharat, és beleiszik. Nem nagy korty – éppen csak annyi, hogy az íz végigfusson a nyelvén, hogy a savanykás fűszeresség felidézzen valamit, ami nem nevesíthető. A kortyot nem sieti el. A szeme közben félig lehunyva, nem azért, mert el akarja rejteni a pillanatot, hanem mert így jobban érzi az ízét. Mikor lenyeli, a torokmozdulat finom, szinte elegáns. Az ajkai szélénél nem marad csepp, de mégis úgy hat, mintha valami ott rekedt volna – egy gondolat, amit nem mond ki, egy érzés, amit nem illik megnevezni.
Végül visszahelyezi a poharat az asztalra, hangtalanul.. Csak a tekintete él tovább, mozdulatlanul a nőn, mint aki még mindig vár valamire. Talán egy szó maradt el. Vagy csak egy pillantás.*
*Norennar nem szól közbe. Hallgat. Csak nézi őt – mozdulatlan, már-már túl nyugodt figyelemmel, mint egy vadász, aki nem most tanulta meg, mikor nem szabad még mozdulni. Nem az arcát nézi közvetlenül, inkább a pillantásának peremén tartja a nőt, mintha a tükörképen keresztül olvasná. Az ujjai közé fogott borospoharat lassan, ritmus nélkül forgatja, a mélyrubin folyadék meg-megcsillan a fényben. A mozdulatában van valami nyugtalanító türelem, mintha nem is a válaszokra várna, hanem csak a reakciók réseiben szeretne elidőzni.
A szeme végig követi a nő kezének minden apró mozdulatát. Látja az ujjai közé szorított szőlőszemet, ahogy előbb még habozik, aztán eltűnik a szájban. Ez is egyfajta beszéd – talán őszintébb is annál, amit kimondott. Norennar apró hümmentéssel veszi tudomásul a dolgot, nem cinikusan, inkább csendes megértéssel. Még nem felel. Inkább felemeli a poharat, az ajkához emeli, és belekortyol. Nem siet. A mozdulat pontos, mint aki sokszor ismételte már. A bor ízére egy leheletnyi szünet következik, mintha az emlékek kesernyés lecsengése benne is dolgozna. A szeme egy pillanatra becsukódik, aztán ahogy kinyitja, a pillantása élesebben talál vissza Theára.*
- Cukorból nem…
*Jegyzi meg végül, száraz mosollyal, ami a szája sarkát épp csak egy másodpercig húzza meg.*
- De a jég is törik, ha elég vékony.
*Nincs vád a hangjában, nincs él sem. Inkább tűnik valamiféle távoli emlékeztetőnek, vagy egy önkéntelen gondolatnak, ami nem kér bocsánatot, hogy kimondták. Közben leteszi a poharat az asztalra, puhán, pontosan. A kezei a peremen pihennek egy másodpercig, aztán mint aki elfogadja, hogy nem fog ma nyerni, sem veszíteni, ölbe helyezi őket. Az ujjak keresztezik egymást, nyugalmas rendbe igazodva. A mozdulatban van valami végérvényes.*
*Hátradől. Lassan, ki nem mondott döntéssel. Nem védekezően, nem támadóan csak úgy, mint aki már nem akar beleszólni abba, amit a másik mond. A tekintete továbbra is rajta pihen, de már nem keres. Csak figyel.*
- Hogy mi járatban vagyok?
*Kérdez vissza végül, kissé oldalra dönti a fejét, mintha valóban fontolóra venné, mit mondjon. Hosszú vagy legalábbis annak tűnő pillanatokat tölt el így, szinte teljesen mozdulatlanul, épp csak a mellkasa emelkedik majd húzódik össze, ahogy az állott levegő ki-be áramlik belőle. A szinte örökké tartó megfagyott pillanatot végül egy sóhaj töri meg. Végül széttárja karajit és megvonja vállát.*
- Hazudnék, ha azt mondanám, hogy engem is a munka hozott vissza. Hazudnék és te azonnal észrevennéd. Viszont magam sem tudom mi az oka annak, hogy itt vagyok. Talán az elfojthatatlan vágy a nosztalgiára. Talán a honvágy. Majd kiderül.
*Norennar újra végigméri őt – nem tolakodóan, nem is vágyakozón, sokkal inkább úgy, mint aki leltárt készít. A tekintete végigfut az arcán, megáll a szemeinél, aztán a szájánál, ahol az imént még ott csillogott a bor vöröse, majd lejjebb siklik a váll vonalára, a testtartásában megbúvó feszültségre. Egy apró szemöldökrándulás jelzi csak, hogy észrevett valamit. Mintha számba venné azokat az apró változásokat, amik elárulják, hogy mennyi minden történt azóta, hogy utoljára ilyen közel ültek egymáshoz. Mégis van benne valami szelíd ebben a szemlélődésben – nem ítélkezés, inkább csendes elismerés és figyelem. Mint aki pontosan tudja, hogy amit most lát, az nem a teljes kép, de nem sürgeti, hogy többet mutassanak meg belőle.
Aztán újra a pohárért nyúl. A mozdulatai lassúak, már-már kimértek. Az ujjaival körbezárja a kupa vékony szárát, s egy pillanatig csak tartja a levegőben. A bor sötét tükrében egy pillanatra visszaverődik az asztal fölé hajló gyertyaláng, és talán egy mozdulatnyi ideig Norennar is önmagát látja benne. A vállai csak alig észrevehetően mozdulnak, mintha a súly, amit cipel, most egy pillanatra rendeződne benne.
Ajkához emeli a poharat, és beleiszik. Nem nagy korty – éppen csak annyi, hogy az íz végigfusson a nyelvén, hogy a savanykás fűszeresség felidézzen valamit, ami nem nevesíthető. A kortyot nem sieti el. A szeme közben félig lehunyva, nem azért, mert el akarja rejteni a pillanatot, hanem mert így jobban érzi az ízét. Mikor lenyeli, a torokmozdulat finom, szinte elegáns. Az ajkai szélénél nem marad csepp, de mégis úgy hat, mintha valami ott rekedt volna – egy gondolat, amit nem mond ki, egy érzés, amit nem illik megnevezni.
Végül visszahelyezi a poharat az asztalra, hangtalanul.. Csak a tekintete él tovább, mozdulatlanul a nőn, mint aki még mindig vár valamire. Talán egy szó maradt el. Vagy csak egy pillantás.*
5874. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-06 02:15:08
Üzenet elküldve: 2025-06-06 02:15:08
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Füst és liliom//
*Az a mozdulat valami, amit a múltból hozott magával. Valami, ami a magabiztos színjátékot megtöri, az álarc pedig biztosan omlik le arca elől. Pedig játszani akar, mert játszania kell. Talán botor gondolat olyan előtt színészkedni, aki jobban ismeri talán bárkinél is, mégis megnyugtató ebbe a naiv képzelgésbe ringatnia magát, hogy biztos kézzel irányítja továbbra is a dolgokat. Mégis egy villanás kellett csak, hogy meginogjon, hogy felfedjen egy darabot önmagából.*
- Ó, Norennar...
*A név puhán hagyja el ajkait, mintha hozna magával még valami gyengédséget, de az inkább már csak egy fáradt emlék. Egy régi hangja önmagának, amit szerencsére már nem hord magával naponta. A szemrehányás pillanatok alatt varázsolja vissza az álarcot, amivel a megfáradt mosolyt magabiztosságba bújtathatja.*
- Te mindig is értettél hozzá, hogyan kell egy nőnek bókolni.
*Újabb színjáték, amit egy újabb mosoly kísér. A poharat kézbe veszi, lassan forgatja ujjai között, mintha a mozgás ritmusa tartaná még össze. A mosoly ellenére mégis ridegnek tűnhet kívülről, reméli is, hogy így látják. Kimért és hűvös, egy olyan nő, akit a magabiztossága vezet. Pedig odabent már régen nincs nyugalom.
Az elhangzott válaszra a pohár megtorpan ujjai között, végül ismét halk koppanással végzi az asztal lapján. A sárgák élesen, szinte metszve pillantanak a férfira. A mosoly ismét fakul egy pillanatra, mintha kezdené elveszíteni az irányítást érzelmei fölött. Érzi a mellkasába költöző feszültséget, de korántsem engedheti, hogy éppen most, mindennek kezdetén hulljon szét. Amikor megpillantotta a férfit, megérezte a fanyar füst illatát ide akart jönni. Nem gondolkodott, nem mérte fel, hogy kivel van dolga. Feleslegesnek tűnt, hisz ismeri. És épp ez az. Egykor ez a férfi engedte, hogy lássa, cserébe pedig ő is mutatott magából. Hogy mennyire volt őszinte az kérdéses. Ami biztos, hogy őszintébb és valóságosabb Thea volt mellette, mint bárki mással eddigi élete alatt.*
- Milyen filozófiai magasságokat vagy képes megütni.
*Most az ő ideje van itt, hogy megforgassa szemeit. Noha az ő fülének sem tűnik vádnak vagy lenézésnek, mégis sejti, hogy a férfi kétkedéssel fogadja ittlétének okát. Bár való igaz, hogy talán kissé túlzásba esett, a férfival pedig óvatosnak kell lennie. Most is úgy érzi, mint aki átlát rajta, aki minden szavából, minden mozdulatából megérzi, hogy az mikor őszinte.
Kérdésére egy legyintésnél többet nem kap válaszul. Homlokán a redők gyűlnek, ahogy kissé összevonja szemöldökeit. Előtte is felrémlik a lugas, a rózsa illata, szemei elé szöknek egy szoba emlékének képe, érzi nyelvén a bor savanykásságát. Megelevenedik előtte egy lopott pillanat a folyosón, ahol akkor éppen rajtuk kívül nem volt senki más. Amit végül megtört a szobalány, ahogy kilépett az egyik hálóból. Annyi lehetőség, annyi adható válasz. Annyi fontos emlék, amiről azt hitte, hogy rég megfakultak, de mégis most elevenen táncolnak előtte. S mindezek ellenére nem kap mást, csupán egy legyintést.
Szinte érzi a bőrén, ahogy a meleg hangulatú fogadó ellenére hűl körülötte a levegő. A kérdés pedig egyenesen fagyossá varázsolja azt. A megjátszott mosoly a múlté, de nem adja fel és játszik tovább. A bor, az alma, az óvatlan csepp a szája szélén. Talán mind ennek a szerepnek a velejárója. Valami, amivel hiányt csalhat ki a férfiból. Nem. Most nem játssza meg magát. Ahogy akkor abban a szobában sem. Ahogy egy idő után a férfi társaságában egy pillanatra sem vállalt szerepet, csakis önmagát. A végére viszont mindenkit hagyott abban a hitben, hogy játszik, méghozzá meglepően jól. Talán most is ezt kéne tennie, mielőtt meggondolatlanul túl őszintévé válik. Kár lenne mindent tönkre tenni régi emlékek feltépésével. A keserű szájíz ellenére megvan a maga szépsége az egésznek.
Mégis kizökkenti újra, a bocsánatkérés, az utána érkező megjegyzés. Az arca enyhülni látszik, de a sárga szemek most kerülik a férfit. Egyenesen a tálra szegeződnek, mintha készülne megszámolni minden darab almát és szem szőlőt.*
- Ne aggódj, nem vagyok cukorból.
*Felei végül, ahogy ismét felpillant rá. A pillantása tiszta, de nem szelíd. Mint jég a patak fölött, amin át lehet látni, hogy mi van alatta, de nem férhetnek hozzá, csak, ha összetörik. Talán ő a jég a víz tetején. Aki hajlandó rápillantani, az ügyeskedve megláthatja mi van benne, ahogyan egykor ennek a férfinak is sikerült. Ő pedig hagyta, hogy hozzá is férjen. De a félelem attól, hogy ezzel csak elront mindent arra kényszerítette, hogy a maszkot visszategye. Hogy színjátéknak hazudja azt, hogy valaha egyszer őszinte volt.*
- Ne legyél gyerek. Nem mondtál sértőt.
*Sóhajtja halkan, majd most egy szem szőlőt vesz el a tálról, amit egyelőre csak ujjai között forgat. Mennyi pótcselekvés, amivel igyekszik nyugtatni magát. Mennyire mókás, hogy most egyik sem használ. Érzi, hogy minden porcikája olyan feszült, akár a felhúzott íj. Talán változna, ha nem ragaszkodna ilyen görcsösen egy olyan képhez, ami igazából nem önmaga. Ami talán szükségtelen is. De végül csak bekapja a szőlőszemet, majd miután elrágódik rajta újból helyet kap arcán a negédes mosoly.*
- Inkább mesélj, hogy te mi járatban.
*A hangja ismét olyan könnyeddé válik, mint pár perce, mikor épp csak friss volt a viszontlátás. Riasztó lehet, hogy ilyen egyszerűen képes erre. De mindenki másként gondolná, ha belátnának bordái alá, ahol izgatottan verdes most a szíve.*
*Az a mozdulat valami, amit a múltból hozott magával. Valami, ami a magabiztos színjátékot megtöri, az álarc pedig biztosan omlik le arca elől. Pedig játszani akar, mert játszania kell. Talán botor gondolat olyan előtt színészkedni, aki jobban ismeri talán bárkinél is, mégis megnyugtató ebbe a naiv képzelgésbe ringatnia magát, hogy biztos kézzel irányítja továbbra is a dolgokat. Mégis egy villanás kellett csak, hogy meginogjon, hogy felfedjen egy darabot önmagából.*
- Ó, Norennar...
*A név puhán hagyja el ajkait, mintha hozna magával még valami gyengédséget, de az inkább már csak egy fáradt emlék. Egy régi hangja önmagának, amit szerencsére már nem hord magával naponta. A szemrehányás pillanatok alatt varázsolja vissza az álarcot, amivel a megfáradt mosolyt magabiztosságba bújtathatja.*
- Te mindig is értettél hozzá, hogyan kell egy nőnek bókolni.
*Újabb színjáték, amit egy újabb mosoly kísér. A poharat kézbe veszi, lassan forgatja ujjai között, mintha a mozgás ritmusa tartaná még össze. A mosoly ellenére mégis ridegnek tűnhet kívülről, reméli is, hogy így látják. Kimért és hűvös, egy olyan nő, akit a magabiztossága vezet. Pedig odabent már régen nincs nyugalom.
Az elhangzott válaszra a pohár megtorpan ujjai között, végül ismét halk koppanással végzi az asztal lapján. A sárgák élesen, szinte metszve pillantanak a férfira. A mosoly ismét fakul egy pillanatra, mintha kezdené elveszíteni az irányítást érzelmei fölött. Érzi a mellkasába költöző feszültséget, de korántsem engedheti, hogy éppen most, mindennek kezdetén hulljon szét. Amikor megpillantotta a férfit, megérezte a fanyar füst illatát ide akart jönni. Nem gondolkodott, nem mérte fel, hogy kivel van dolga. Feleslegesnek tűnt, hisz ismeri. És épp ez az. Egykor ez a férfi engedte, hogy lássa, cserébe pedig ő is mutatott magából. Hogy mennyire volt őszinte az kérdéses. Ami biztos, hogy őszintébb és valóságosabb Thea volt mellette, mint bárki mással eddigi élete alatt.*
- Milyen filozófiai magasságokat vagy képes megütni.
*Most az ő ideje van itt, hogy megforgassa szemeit. Noha az ő fülének sem tűnik vádnak vagy lenézésnek, mégis sejti, hogy a férfi kétkedéssel fogadja ittlétének okát. Bár való igaz, hogy talán kissé túlzásba esett, a férfival pedig óvatosnak kell lennie. Most is úgy érzi, mint aki átlát rajta, aki minden szavából, minden mozdulatából megérzi, hogy az mikor őszinte.
Kérdésére egy legyintésnél többet nem kap válaszul. Homlokán a redők gyűlnek, ahogy kissé összevonja szemöldökeit. Előtte is felrémlik a lugas, a rózsa illata, szemei elé szöknek egy szoba emlékének képe, érzi nyelvén a bor savanykásságát. Megelevenedik előtte egy lopott pillanat a folyosón, ahol akkor éppen rajtuk kívül nem volt senki más. Amit végül megtört a szobalány, ahogy kilépett az egyik hálóból. Annyi lehetőség, annyi adható válasz. Annyi fontos emlék, amiről azt hitte, hogy rég megfakultak, de mégis most elevenen táncolnak előtte. S mindezek ellenére nem kap mást, csupán egy legyintést.
Szinte érzi a bőrén, ahogy a meleg hangulatú fogadó ellenére hűl körülötte a levegő. A kérdés pedig egyenesen fagyossá varázsolja azt. A megjátszott mosoly a múlté, de nem adja fel és játszik tovább. A bor, az alma, az óvatlan csepp a szája szélén. Talán mind ennek a szerepnek a velejárója. Valami, amivel hiányt csalhat ki a férfiból. Nem. Most nem játssza meg magát. Ahogy akkor abban a szobában sem. Ahogy egy idő után a férfi társaságában egy pillanatra sem vállalt szerepet, csakis önmagát. A végére viszont mindenkit hagyott abban a hitben, hogy játszik, méghozzá meglepően jól. Talán most is ezt kéne tennie, mielőtt meggondolatlanul túl őszintévé válik. Kár lenne mindent tönkre tenni régi emlékek feltépésével. A keserű szájíz ellenére megvan a maga szépsége az egésznek.
Mégis kizökkenti újra, a bocsánatkérés, az utána érkező megjegyzés. Az arca enyhülni látszik, de a sárga szemek most kerülik a férfit. Egyenesen a tálra szegeződnek, mintha készülne megszámolni minden darab almát és szem szőlőt.*
- Ne aggódj, nem vagyok cukorból.
*Felei végül, ahogy ismét felpillant rá. A pillantása tiszta, de nem szelíd. Mint jég a patak fölött, amin át lehet látni, hogy mi van alatta, de nem férhetnek hozzá, csak, ha összetörik. Talán ő a jég a víz tetején. Aki hajlandó rápillantani, az ügyeskedve megláthatja mi van benne, ahogyan egykor ennek a férfinak is sikerült. Ő pedig hagyta, hogy hozzá is férjen. De a félelem attól, hogy ezzel csak elront mindent arra kényszerítette, hogy a maszkot visszategye. Hogy színjátéknak hazudja azt, hogy valaha egyszer őszinte volt.*
- Ne legyél gyerek. Nem mondtál sértőt.
*Sóhajtja halkan, majd most egy szem szőlőt vesz el a tálról, amit egyelőre csak ujjai között forgat. Mennyi pótcselekvés, amivel igyekszik nyugtatni magát. Mennyire mókás, hogy most egyik sem használ. Érzi, hogy minden porcikája olyan feszült, akár a felhúzott íj. Talán változna, ha nem ragaszkodna ilyen görcsösen egy olyan képhez, ami igazából nem önmaga. Ami talán szükségtelen is. De végül csak bekapja a szőlőszemet, majd miután elrágódik rajta újból helyet kap arcán a negédes mosoly.*
- Inkább mesélj, hogy te mi járatban.
*A hangja ismét olyan könnyeddé válik, mint pár perce, mikor épp csak friss volt a viszontlátás. Riasztó lehet, hogy ilyen egyszerűen képes erre. De mindenki másként gondolná, ha belátnának bordái alá, ahol izgatottan verdes most a szíve.*
5873. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-06 00:38:01
Üzenet elküldve: 2025-06-06 00:38:01
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Füst és liliom//
*Ahogy a nő ujjai hirtelen mozdulnak, mintha csak ösztönösen nyúlnának valami után, Norennar tekintete rögtön odakap. Látja a mozdulat kezdetét, az irányát, az elhalt szándékot, amit aztán egy jól időzített, tökéletesen felesleges igazítás fed el. Nem tudja nem észrevenni a zavart – azt a pillanatnyi megingást, ami éppen csak egy másodpercig tart, de mégis elég ahhoz, hogy kizökkentse az addig precízen felépített képből. Ez nem illik hozzá. Nem ehhez a nőhöz, aki mindig tudta, mit akar, és hogyan érje el. Norennar szemöldöke egy alig észrevehetően rándul meg – nem értetlenül, inkább töprengve. Valami nem stimmel. Nem a ruha, nem a mosoly, nem a hang. A mozdulat. Az volt túl őszinte. Túl... személyes.
„Többet takar.”
A mondat úgy csúszik ki, könnyedén és őszintén, mint egy hirtelen kisiklott gondolat. Norennar arca meg se rezzen egy pillanatig, csak aztán ahogy a szavak értelme szétterül a hallójárataiban, egy félhangos sóhajjal, kiszámított lassúsággal megforgatja a szemét.*
- Szinte semmit sem változtál.
*Nem kérdés, nem egy lesújtó megállapítás, inkább csak szemrehányás. Olyasféle, amit az ember akkor mond, mikor a múlt kísértete egy ismerős mozdulattal köszön vissza a jelenben. Gúny vagy báj, mindegy. Tudta, hogy ez jön.
A férfi csak egy aprót bólint, mintha megerősítést kapott volna valamire, amit eddig is sejtett. Ahogy a pipa végét ujjaival forgatja, apró reccsenés hallatszik a megszáradt fa testéből. Nem gyújtja újra. A mozdulatnak, mely annyiszor megnyugtatta már, most valahogy nincs értelme. Inkább csak ujjai között pörgeti egy ideig, majd a dohánytól sötét ujjakkal leteszi az asztal szélére. Oda, ahol már nem zavar senkit.
A felelet mely elhangzott, túl könnyedén, túl gördülékenyen ahhoz, hogy teljesen hiteles legyen. Norennar szeme finoman összehúzódik, ajkán halvány, rezignált mosoly suhan át.*
- Tudod... néha elgondolkodom rajta, hogy a legtöbb ember végül nem azért nyer, mert gyorsabb volt... csak azért, mert senki más nem indult el velük együtt.
*Hangjában nincs vád. A mondat puha, akár egy régi takaró, amit az ember a vállára húz, ha fázni kezd. De a mosolya mögött mégis valami csendes kritika bujkál, halvány sajnálat, talán annak az árnyéka, hogy a versenyben néha csak akkor győz az ember, ha egyedül marad.
Találkájuk helyszínét illető megjegyzésére egy olyan kérdést kap válaszul melyre bár titkon nagyon is számított, mégis kiszúrja a gondolatmenetét. Tekintete elhomályosul, egy pillanatra elkalandozik. Nem néz a nőre, nem válaszol azonnal.
Egy kertre gondol. A régire. Ott, ahol egyszer együtt nevettek, még mielőtt a világ megkövetelte volna tőlük a szerepeiket. A kőpadokra, ahol a moha is vastagon megtelepedett, s a rózsalugasra, ami ma már csupán csupasz, elvadult indák zűrzavara lehet, ha még áll egyáltalán. Mára talán a kúria is romhalmaz. A tető beszakadt, az ablakok kormos szemüregekké váltak, a cselédek már régen szétszéledtek. Az emlék viszont makacs. Még mindig ott ül a levegőben, ahogy akkor. Végül a valóságba visszazökkenve csak legyint egyet. Röviden. Mintha nem érné meg a válasz. Talán tényleg nem.
A nő mozdul, és a gesztus... nos, arra nem számított.
Alma. Borba mártva. A mozdulat egyszerre hanyag és szertartásos. Az ízek játékát talán sosem értette igazán, de a látvány, a látvány egy másik régi estét idéz meg, egy másik gyümölcsöt, egy másik mosolyt, és egy másik szobát, ahol nem volt köztük asztal.
Ahogy a csepp bor az ajkán marad, Norennar pillantása megakad. Nem mohón, nem illetlenül. De ott marad. Látja, ahogy a nyelv megmozdul, ahogy az íz rabul ejti a nőt és vele együtt újra az emlékeit is. Nem a test mozdul, hanem valami belül, egy megránduló izom az emlékezet mélyén. A vágy nem ostoba ösztönként jelentkezik, hanem lappangó, finom nosztalgiaként. Mint amikor egy régi dalt hall az ember, és még mielőtt felismerné, már együtt dúdolja. A bor, a mozdulat, a csepp, nem többek apró jeleknél. De neki elég. A követő témánál azonban... nos, az előző közjátéktól túlfűtött hangulat hamar elhidegül. Nincs gúnyos mosoly, sem pedig játékos válasz. Ez megüti, még ha csak verbálisan is. Talán nem is a szavak, hanem az a hangsúly, amiben elmondja. A nő arca most maszk nélkül, vagy legalábbis egy másik maszkot visel. Ridegebbet. Kevésbé csábítót, sokkal veszélyesebbet.
Norennar hosszasan nézi. Aztán mélyen, fájdalmasan felsóhajt. Lassan nyúl a pohara után, de csak ujjait pihenteti meg rajta.*
- Jogos és igazságos észrevétel…
*Mondja végül csendesen, mintha nem akarna zajt kelteni. Nem a nőnek, hanem a köztük maradt csendnek szól.*
- Bocsánatot kérek, ha megsértettelek.
*És csak ezután, halkan, szinte magának mormolva:*
- Ha netalán még találkoznék édesanyámmal ebben az életben, mindenképp a szemére hányom, hogy a világra mert szülni.
*A mosoly, ami ezt követi, keserű. De őszinte. Mert ez most nem játék, nem szurkálás. Csak egy darabka ő maga.*
*Ahogy a nő ujjai hirtelen mozdulnak, mintha csak ösztönösen nyúlnának valami után, Norennar tekintete rögtön odakap. Látja a mozdulat kezdetét, az irányát, az elhalt szándékot, amit aztán egy jól időzített, tökéletesen felesleges igazítás fed el. Nem tudja nem észrevenni a zavart – azt a pillanatnyi megingást, ami éppen csak egy másodpercig tart, de mégis elég ahhoz, hogy kizökkentse az addig precízen felépített képből. Ez nem illik hozzá. Nem ehhez a nőhöz, aki mindig tudta, mit akar, és hogyan érje el. Norennar szemöldöke egy alig észrevehetően rándul meg – nem értetlenül, inkább töprengve. Valami nem stimmel. Nem a ruha, nem a mosoly, nem a hang. A mozdulat. Az volt túl őszinte. Túl... személyes.
„Többet takar.”
A mondat úgy csúszik ki, könnyedén és őszintén, mint egy hirtelen kisiklott gondolat. Norennar arca meg se rezzen egy pillanatig, csak aztán ahogy a szavak értelme szétterül a hallójárataiban, egy félhangos sóhajjal, kiszámított lassúsággal megforgatja a szemét.*
- Szinte semmit sem változtál.
*Nem kérdés, nem egy lesújtó megállapítás, inkább csak szemrehányás. Olyasféle, amit az ember akkor mond, mikor a múlt kísértete egy ismerős mozdulattal köszön vissza a jelenben. Gúny vagy báj, mindegy. Tudta, hogy ez jön.
A férfi csak egy aprót bólint, mintha megerősítést kapott volna valamire, amit eddig is sejtett. Ahogy a pipa végét ujjaival forgatja, apró reccsenés hallatszik a megszáradt fa testéből. Nem gyújtja újra. A mozdulatnak, mely annyiszor megnyugtatta már, most valahogy nincs értelme. Inkább csak ujjai között pörgeti egy ideig, majd a dohánytól sötét ujjakkal leteszi az asztal szélére. Oda, ahol már nem zavar senkit.
A felelet mely elhangzott, túl könnyedén, túl gördülékenyen ahhoz, hogy teljesen hiteles legyen. Norennar szeme finoman összehúzódik, ajkán halvány, rezignált mosoly suhan át.*
- Tudod... néha elgondolkodom rajta, hogy a legtöbb ember végül nem azért nyer, mert gyorsabb volt... csak azért, mert senki más nem indult el velük együtt.
*Hangjában nincs vád. A mondat puha, akár egy régi takaró, amit az ember a vállára húz, ha fázni kezd. De a mosolya mögött mégis valami csendes kritika bujkál, halvány sajnálat, talán annak az árnyéka, hogy a versenyben néha csak akkor győz az ember, ha egyedül marad.
Találkájuk helyszínét illető megjegyzésére egy olyan kérdést kap válaszul melyre bár titkon nagyon is számított, mégis kiszúrja a gondolatmenetét. Tekintete elhomályosul, egy pillanatra elkalandozik. Nem néz a nőre, nem válaszol azonnal.
Egy kertre gondol. A régire. Ott, ahol egyszer együtt nevettek, még mielőtt a világ megkövetelte volna tőlük a szerepeiket. A kőpadokra, ahol a moha is vastagon megtelepedett, s a rózsalugasra, ami ma már csupán csupasz, elvadult indák zűrzavara lehet, ha még áll egyáltalán. Mára talán a kúria is romhalmaz. A tető beszakadt, az ablakok kormos szemüregekké váltak, a cselédek már régen szétszéledtek. Az emlék viszont makacs. Még mindig ott ül a levegőben, ahogy akkor. Végül a valóságba visszazökkenve csak legyint egyet. Röviden. Mintha nem érné meg a válasz. Talán tényleg nem.
A nő mozdul, és a gesztus... nos, arra nem számított.
Alma. Borba mártva. A mozdulat egyszerre hanyag és szertartásos. Az ízek játékát talán sosem értette igazán, de a látvány, a látvány egy másik régi estét idéz meg, egy másik gyümölcsöt, egy másik mosolyt, és egy másik szobát, ahol nem volt köztük asztal.
Ahogy a csepp bor az ajkán marad, Norennar pillantása megakad. Nem mohón, nem illetlenül. De ott marad. Látja, ahogy a nyelv megmozdul, ahogy az íz rabul ejti a nőt és vele együtt újra az emlékeit is. Nem a test mozdul, hanem valami belül, egy megránduló izom az emlékezet mélyén. A vágy nem ostoba ösztönként jelentkezik, hanem lappangó, finom nosztalgiaként. Mint amikor egy régi dalt hall az ember, és még mielőtt felismerné, már együtt dúdolja. A bor, a mozdulat, a csepp, nem többek apró jeleknél. De neki elég. A követő témánál azonban... nos, az előző közjátéktól túlfűtött hangulat hamar elhidegül. Nincs gúnyos mosoly, sem pedig játékos válasz. Ez megüti, még ha csak verbálisan is. Talán nem is a szavak, hanem az a hangsúly, amiben elmondja. A nő arca most maszk nélkül, vagy legalábbis egy másik maszkot visel. Ridegebbet. Kevésbé csábítót, sokkal veszélyesebbet.
Norennar hosszasan nézi. Aztán mélyen, fájdalmasan felsóhajt. Lassan nyúl a pohara után, de csak ujjait pihenteti meg rajta.*
- Jogos és igazságos észrevétel…
*Mondja végül csendesen, mintha nem akarna zajt kelteni. Nem a nőnek, hanem a köztük maradt csendnek szól.*
- Bocsánatot kérek, ha megsértettelek.
*És csak ezután, halkan, szinte magának mormolva:*
- Ha netalán még találkoznék édesanyámmal ebben az életben, mindenképp a szemére hányom, hogy a világra mert szülni.
*A mosoly, ami ezt követi, keserű. De őszinte. Mert ez most nem játék, nem szurkálás. Csak egy darabka ő maga.*
5872. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-05 23:32:58
Üzenet elküldve: 2025-06-05 23:32:58
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Füst és liliom//
*Ahogy leül és az asztal takarásában combjánál a ruha szétnyílik a vágás mentén, szinte érzi, hogy a kesernyés füst végig cirógat a csupasszá vált bőrön. Ismerősen idegen érzés. Mint az étel íze, amit egyszer már evett egy koszos csehóban, ízlett neki, de senki sem tudta ugyan úgy elkészíteni utána és máshol. Amire áhítozott magában, de badarságnak tűnt, hogy elismerje. Amire végre rálelt máskor, később és kicsit máshogy, de az íz, ami megragadta ugyan olyan maradt. Hívogató, csábító, kellemes, mégis riasztó, hogy úgy tűnik valahol magában ragaszkodik hozzá, mert máshol sosem evett ilyen finomat. Botor hasonlat ez, de legalább ilyen balgaságnak tartja ezt a hirtelen jött érzést is, ami a tagjaiba szurkál. Már egészen meg volt elégedve azzal, hogy nem maradt más utána, csak egy árny a múltból, egy ködös emlékfoszlány. De így hirtelen, hogy a múltja egy pillanat alatt változott a jelenévé kissé kizökkenti a jól begyakorolt szerepéből. Mert volt valaki, aki előtt nem játszott, legalábbis nem annyit, mint akárki más előtt. Aki láthatott egy darabot a lényéből. Így pedig nehéz a színjáték, ha a közönsége nem gondolja valóságnak.
Ajkaira most őszinte és szórakozott mosoly költözik, ahogy a szakállba túró ujjakat figyeli. Aprót rándul, ahogy egy ösztönös cselekvést még időben megállít. A teste dőlt volna már előrébb, hogy kezét előre nyújtva saját ujjainak is helyet kérjen a hószín arc szőrzetben. Eszének józanabbik fele viszont időben parancsolt rá, hogy álljon meg, így a mozdulatot azonnal orvosolva nyúl az asztal alá, hogy rásimítson a fehér selyemre, mintha egy gyűrődést akarna eligazgatni. Pedig az anyag hibátlan, de szerencsére erről csak saját maga tud.*
- Jobban, mint a rövidebb.
*Emeli vissza a sárgákat a férfira. Megriad attól, hogy mennyire könnyen és őszintén csúszott ez ki.*
- Többet takar.
*Javít is gyorsan a helyzeten, ami mellé újból villant egy bájmosolyt, amiből szinte szúr a gúny.
A férfi arcát fürkészi, a szavai által kiváltott minden rezdülést látni akar. Elégedett akar lenni, ha a másikat bosszankodni látja. Legalábbis ezt próbálja magával elhitetni, de egyedül talán saját maga előtt kár megjátszani bármit is. Így pillant el inkább a fogadó egy másik asztalához. Mintha érdekesebb lenne azt megfigyelni, hogy ott kik ülik körbe. De igazából olyannyira hidegen hagyja az egész, hogy elméjébe igazán az sem jut el, hogy azok a vendégek miféle szerzetek pontosan. Nem megfigyel, egyszerűen csak a gondolatait igyekszik terelni. A felszolgálólány érkezése a borral nem volt elég sokáig kitartó. Talán majd, ha visszatér a gyümölcsökkel. Addig kénytelen megvárni a pipa szertartásos eloltását, ami közben konstatálja, hogy ugyan olyan unalmas az egész művelet, mint amennyire évekkel ezelőtt is az volt.
Szemeit már csak akkor kapja vissza, mikor meghallja szavainak gúnnyal átitatott ismétlését. Akkor őszinte érzelem ül ki az arcára: bosszúság. Még fel is horkanna, hogy sértettségének hangot is adjon, de végül ugyan azt a negédes mosolyt ölti magára, mint amit érkezése óta magán visel. Még akkor is, ha már kezdi a gyomrát forgatni.*
- Ó, ugyan kedvesem. Ha halogatom a dolgot megelőznek. Minek szálljak versenybe, ha meg tudom oldani minden fáradozás nélkül, hogy első legyek?
*Gondolhatnák, hogy kiesett a szerepéből, de ez közel sincs így. Egyszerűen önként hagyta fel a színjátszást, hiszen van az a pont, ahol felesleges a fáradozás. Norennar ismeri. Engedett neki látni magából. Valahol talán bánnia kéne, de mégis kellemes érzés, ha nem kell a hat minden napjának minden egyes percében egy alternatív önmagát adnia. Még akkor is így érzi, ha most azt az énjét bújtatta ki, aki talán kevésbé kellemes. A számító nőszemélyt, aki szereti a saját íze szerint egymásba fonni a szálakat.*
- Valóban? Hát hol futnánk össze, ha valóban engem akarnál látni?
*Hajol előrébb, hogy az asztalra könyökölhessen. Összekulcsolt ujjain pedig állát pihenteti meg. Még az sem zökkenti most ki, hogy a leány visszaért a gyümölcsökkel. Egy pillantást sem szentel neki, még a szeme sarkából sem. Érzi a karjának simuló tálat, de nem megy odébb, hogy az edény jobban elférjen az asztalon. Így is van elég helye. Most elszántan, kíváncsian fúrja tekintetét a világos szemekbe. Azokba, amikről most is az éjszakai, csillagokkal teli ég izgalma jut az eszébe. Még a borát is háborítatlanul hagyta. Annyi törődést sem adott eddig neki, mint a férfi a saját italának.
A hirtelen érkező kérdés viszont egyszerre zökkenti ki és zavarja össze. Már rég elsiklott ittlétének oka felett. Hirtelen egyenesedik ki, majd hátra dől és mielőtt bármit is válaszolna kikap egy darab almát a tálról. Régi szokás és talán pocsék ízlésre vall, de mielőtt bekapná azt, belemártja a savanykás borba, csak utána emeli ajkai közé. Nem törődik esetleges meghökkenésekkel, rökönyödéssel, így izgalmasak az ízek, akár csak a fanyar füst és liliom illatának összefonódása a levegőben. Azzal sem törődik, hogy a bor egy cseppje ajka szélén ragad. Mielőtt kárba veszne azt gyorsan tudja orvosolni, így nyelve hegyét alsó ajkán végig vezetve el is tűnteti a szökevény cseppet.*
- Nem vagyok én kóbor macska, hogy tető alá fogadjanak. Tisztességes munkát ajánlok, tisztességes bérért.
*Válaszolja végül komoran. A rideg válasz, a hirtelen mosoly nélkül maradt arc talán kissé túlzás így utólag belegondolva, de máskülönben hogyan játszhatná meg magát, hogy ő valóban erkölcsös, tisztes és odaadó, dolgos nő, aki csak arra vágyik, hogy az életét bebiztosítsa. Részben így is van, részben a vágyott tervek sokkal nagyobbra nőttek már a fejében. Talán a férfi előtt ennyi év után mégis újra meg tudja magát játszani.*
A hozzászólás írója (Theazhra Naer'Shavae) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.06.05 23:54:10
*Ahogy leül és az asztal takarásában combjánál a ruha szétnyílik a vágás mentén, szinte érzi, hogy a kesernyés füst végig cirógat a csupasszá vált bőrön. Ismerősen idegen érzés. Mint az étel íze, amit egyszer már evett egy koszos csehóban, ízlett neki, de senki sem tudta ugyan úgy elkészíteni utána és máshol. Amire áhítozott magában, de badarságnak tűnt, hogy elismerje. Amire végre rálelt máskor, később és kicsit máshogy, de az íz, ami megragadta ugyan olyan maradt. Hívogató, csábító, kellemes, mégis riasztó, hogy úgy tűnik valahol magában ragaszkodik hozzá, mert máshol sosem evett ilyen finomat. Botor hasonlat ez, de legalább ilyen balgaságnak tartja ezt a hirtelen jött érzést is, ami a tagjaiba szurkál. Már egészen meg volt elégedve azzal, hogy nem maradt más utána, csak egy árny a múltból, egy ködös emlékfoszlány. De így hirtelen, hogy a múltja egy pillanat alatt változott a jelenévé kissé kizökkenti a jól begyakorolt szerepéből. Mert volt valaki, aki előtt nem játszott, legalábbis nem annyit, mint akárki más előtt. Aki láthatott egy darabot a lényéből. Így pedig nehéz a színjáték, ha a közönsége nem gondolja valóságnak.
Ajkaira most őszinte és szórakozott mosoly költözik, ahogy a szakállba túró ujjakat figyeli. Aprót rándul, ahogy egy ösztönös cselekvést még időben megállít. A teste dőlt volna már előrébb, hogy kezét előre nyújtva saját ujjainak is helyet kérjen a hószín arc szőrzetben. Eszének józanabbik fele viszont időben parancsolt rá, hogy álljon meg, így a mozdulatot azonnal orvosolva nyúl az asztal alá, hogy rásimítson a fehér selyemre, mintha egy gyűrődést akarna eligazgatni. Pedig az anyag hibátlan, de szerencsére erről csak saját maga tud.*
- Jobban, mint a rövidebb.
*Emeli vissza a sárgákat a férfira. Megriad attól, hogy mennyire könnyen és őszintén csúszott ez ki.*
- Többet takar.
*Javít is gyorsan a helyzeten, ami mellé újból villant egy bájmosolyt, amiből szinte szúr a gúny.
A férfi arcát fürkészi, a szavai által kiváltott minden rezdülést látni akar. Elégedett akar lenni, ha a másikat bosszankodni látja. Legalábbis ezt próbálja magával elhitetni, de egyedül talán saját maga előtt kár megjátszani bármit is. Így pillant el inkább a fogadó egy másik asztalához. Mintha érdekesebb lenne azt megfigyelni, hogy ott kik ülik körbe. De igazából olyannyira hidegen hagyja az egész, hogy elméjébe igazán az sem jut el, hogy azok a vendégek miféle szerzetek pontosan. Nem megfigyel, egyszerűen csak a gondolatait igyekszik terelni. A felszolgálólány érkezése a borral nem volt elég sokáig kitartó. Talán majd, ha visszatér a gyümölcsökkel. Addig kénytelen megvárni a pipa szertartásos eloltását, ami közben konstatálja, hogy ugyan olyan unalmas az egész művelet, mint amennyire évekkel ezelőtt is az volt.
Szemeit már csak akkor kapja vissza, mikor meghallja szavainak gúnnyal átitatott ismétlését. Akkor őszinte érzelem ül ki az arcára: bosszúság. Még fel is horkanna, hogy sértettségének hangot is adjon, de végül ugyan azt a negédes mosolyt ölti magára, mint amit érkezése óta magán visel. Még akkor is, ha már kezdi a gyomrát forgatni.*
- Ó, ugyan kedvesem. Ha halogatom a dolgot megelőznek. Minek szálljak versenybe, ha meg tudom oldani minden fáradozás nélkül, hogy első legyek?
*Gondolhatnák, hogy kiesett a szerepéből, de ez közel sincs így. Egyszerűen önként hagyta fel a színjátszást, hiszen van az a pont, ahol felesleges a fáradozás. Norennar ismeri. Engedett neki látni magából. Valahol talán bánnia kéne, de mégis kellemes érzés, ha nem kell a hat minden napjának minden egyes percében egy alternatív önmagát adnia. Még akkor is így érzi, ha most azt az énjét bújtatta ki, aki talán kevésbé kellemes. A számító nőszemélyt, aki szereti a saját íze szerint egymásba fonni a szálakat.*
- Valóban? Hát hol futnánk össze, ha valóban engem akarnál látni?
*Hajol előrébb, hogy az asztalra könyökölhessen. Összekulcsolt ujjain pedig állát pihenteti meg. Még az sem zökkenti most ki, hogy a leány visszaért a gyümölcsökkel. Egy pillantást sem szentel neki, még a szeme sarkából sem. Érzi a karjának simuló tálat, de nem megy odébb, hogy az edény jobban elférjen az asztalon. Így is van elég helye. Most elszántan, kíváncsian fúrja tekintetét a világos szemekbe. Azokba, amikről most is az éjszakai, csillagokkal teli ég izgalma jut az eszébe. Még a borát is háborítatlanul hagyta. Annyi törődést sem adott eddig neki, mint a férfi a saját italának.
A hirtelen érkező kérdés viszont egyszerre zökkenti ki és zavarja össze. Már rég elsiklott ittlétének oka felett. Hirtelen egyenesedik ki, majd hátra dől és mielőtt bármit is válaszolna kikap egy darab almát a tálról. Régi szokás és talán pocsék ízlésre vall, de mielőtt bekapná azt, belemártja a savanykás borba, csak utána emeli ajkai közé. Nem törődik esetleges meghökkenésekkel, rökönyödéssel, így izgalmasak az ízek, akár csak a fanyar füst és liliom illatának összefonódása a levegőben. Azzal sem törődik, hogy a bor egy cseppje ajka szélén ragad. Mielőtt kárba veszne azt gyorsan tudja orvosolni, így nyelve hegyét alsó ajkán végig vezetve el is tűnteti a szökevény cseppet.*
- Nem vagyok én kóbor macska, hogy tető alá fogadjanak. Tisztességes munkát ajánlok, tisztességes bérért.
*Válaszolja végül komoran. A rideg válasz, a hirtelen mosoly nélkül maradt arc talán kissé túlzás így utólag belegondolva, de máskülönben hogyan játszhatná meg magát, hogy ő valóban erkölcsös, tisztes és odaadó, dolgos nő, aki csak arra vágyik, hogy az életét bebiztosítsa. Részben így is van, részben a vágyott tervek sokkal nagyobbra nőttek már a fejében. Talán a férfi előtt ennyi év után mégis újra meg tudja magát játszani.*
A hozzászólás írója (Theazhra Naer'Shavae) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.06.05 23:54:10
5871. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-05 22:38:07
Üzenet elküldve: 2025-06-05 22:38:07
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Füst és liliom//
*Szemöldökei alól les ki, a peremre csorgó füstön át, ahogy egy újabb árny vetül az asztalra. A hang ismerős, de nem azonnal köti össze az emlékkel. Előbb jön a mozdulat, a szék nyikordulása, és csak utána az a mondat, amit hallva Norennar szinte reflexszerűen forgatja meg a szemeit.
Ujjai nesztelenül a kupa széléhez vándorolnak. A hűvös fém peremén játszadozik, ahogy a nő letelepedik, mintha az érintés ritmusával el tudná nyomni a gondolatait. Halvány mosoly bujkál a szája szegletében, mikor a szemben ülő különös tünemény kacaja felcsendül, de a szemei nem árulnak el semmit. A tőle kissé karakteridegen reakció nem a szavaknak, sokkal inkább kellemesen csengő nevetésnek szól. Régi reflex ez, amit még nem sikerült lecsiszolni az évek alatt sem.
„Te viszont szőrösebb lettél, mint legutóbb.”
Erre már kénytelen elmozdulni kissé, ujjaival a szakállába túr, mintha ellenőrizné, mit is hagyott rajta az idő. Az érintésnél azonban valami megakad benne. A mozdulat közepén elcsendesedik. Mikor is látta utoljára a saját arcát tükörben? Nem emlékszik. Talán nem is fontos. A vonásait úgyis mások arcáról olvassa ki, és amúgy is… a tükör sosem mond igazat.*
- Remélem, legalább jól áll…
*Morogja maga elé szárazon, és egy pillanatra tényleg úgy tűnik, mintha meg is engedne magának egy rövid pillantást felé. Aztán mégsem. A kupára néz vissza.
Az ujja megáll a peremen. Egy koccanás hallatszik, aztán megint csend. Az arca komor, mozdulatai lassúak. A pipáját megemeli, még egyszer utoljára szippant belőle, majd ujjai gondosan eloltják a parazsat az asztal peremén tartott kis óntetőn. A füst elhal, csak a kesernyés illat marad, ami most már nem szövi át a levegőt, helyette más illatokkal kell osztoznia. A nő gyümölcsös, édes aromája tolakodóan ismerős, és egy pillanatra megkísérti az emlékezet. De csak egy pillanatra. Ujjai megkopogtatják pipája oldalát, aztán az asztal széléhez ütögeti, míg a hamu ki nem pereg belőle. A mozdulat komótos, szinte szertartásos. Mintha ezzel is csak jelezné: most figyel. Most valóban jelen van.
Amint elhallgat a koppanás, végül leteszi a kiürült pipát maga mellé, és csak akkor szólal meg újra:*
- Azt beszélik, hogy fellendülőben van a nemesség.
*Ismétli meg a mondatot, nem csekély gúnyt csepegtetve a hangjába, mindezt kellően lassan, ízlelgetve a szavakat.*
- Érdekes egy időpontot választottál a visszatérésre. A város épphogy kiheverte az utolsó hatalmi játékokat, és máris új bábszínház épül a romokra. Csak a címerek változnak.
*Ez a fajta filozofálás tőle inkább csak félhangos megjegyzés, nem tanítani akar, inkább csak kiejti magából a gondolatot, mint a füstöt. Aztán megvonja a vállát, mintha a saját szavaira sem akarna súlyt fektetni.
Visszanéz rá. A nőre. Nem úgy, mint valakire, akit régen ismert. Inkább, mint egy... zavaróan szép emlékre, amit túl sokszor idéztek már vissza, és ezért elmosódott a valódi tartalma. És most itt van előtte, hús-vér formában. Hangos, magabiztos, illatos. Még mindig az az idegesítő báj lengi körül, amit annyira gyűlölt, hogy végül megkedvelte.
Egy korty a kupából. A bor fanyar, nem is jó, de nem is kell, hogy az legyen. Inkább csak ok, hogy egy másodperccel később válaszoljon a nő újabb megjegyzésére.*
- Ha valóban így lenne, biztosan nem itt találkoznánk újra.
*Vág vissza halkan, de nem durván. Talán ez az egyetlen dolog, ami árnyalatot visz a hangjába: egyfajta fáradt irónia.*
- Na és találtál már egy szerencsétlen pénzeszsákot, aki örömmel befogad?
*Egy darabig nem szól. A kérdés ott marad a levegőben, mint a füst utóíze, amit hiába kerget el a kéz, újra visszaszivárog. A pohár peremére simuló ujjai megfeszülnek egy pillanatra, aztán elengedik. Nem erőlteti a választ, de abból, ahogy néz, világos: érdekli.*
*Szemöldökei alól les ki, a peremre csorgó füstön át, ahogy egy újabb árny vetül az asztalra. A hang ismerős, de nem azonnal köti össze az emlékkel. Előbb jön a mozdulat, a szék nyikordulása, és csak utána az a mondat, amit hallva Norennar szinte reflexszerűen forgatja meg a szemeit.
Ujjai nesztelenül a kupa széléhez vándorolnak. A hűvös fém peremén játszadozik, ahogy a nő letelepedik, mintha az érintés ritmusával el tudná nyomni a gondolatait. Halvány mosoly bujkál a szája szegletében, mikor a szemben ülő különös tünemény kacaja felcsendül, de a szemei nem árulnak el semmit. A tőle kissé karakteridegen reakció nem a szavaknak, sokkal inkább kellemesen csengő nevetésnek szól. Régi reflex ez, amit még nem sikerült lecsiszolni az évek alatt sem.
„Te viszont szőrösebb lettél, mint legutóbb.”
Erre már kénytelen elmozdulni kissé, ujjaival a szakállába túr, mintha ellenőrizné, mit is hagyott rajta az idő. Az érintésnél azonban valami megakad benne. A mozdulat közepén elcsendesedik. Mikor is látta utoljára a saját arcát tükörben? Nem emlékszik. Talán nem is fontos. A vonásait úgyis mások arcáról olvassa ki, és amúgy is… a tükör sosem mond igazat.*
- Remélem, legalább jól áll…
*Morogja maga elé szárazon, és egy pillanatra tényleg úgy tűnik, mintha meg is engedne magának egy rövid pillantást felé. Aztán mégsem. A kupára néz vissza.
Az ujja megáll a peremen. Egy koccanás hallatszik, aztán megint csend. Az arca komor, mozdulatai lassúak. A pipáját megemeli, még egyszer utoljára szippant belőle, majd ujjai gondosan eloltják a parazsat az asztal peremén tartott kis óntetőn. A füst elhal, csak a kesernyés illat marad, ami most már nem szövi át a levegőt, helyette más illatokkal kell osztoznia. A nő gyümölcsös, édes aromája tolakodóan ismerős, és egy pillanatra megkísérti az emlékezet. De csak egy pillanatra. Ujjai megkopogtatják pipája oldalát, aztán az asztal széléhez ütögeti, míg a hamu ki nem pereg belőle. A mozdulat komótos, szinte szertartásos. Mintha ezzel is csak jelezné: most figyel. Most valóban jelen van.
Amint elhallgat a koppanás, végül leteszi a kiürült pipát maga mellé, és csak akkor szólal meg újra:*
- Azt beszélik, hogy fellendülőben van a nemesség.
*Ismétli meg a mondatot, nem csekély gúnyt csepegtetve a hangjába, mindezt kellően lassan, ízlelgetve a szavakat.*
- Érdekes egy időpontot választottál a visszatérésre. A város épphogy kiheverte az utolsó hatalmi játékokat, és máris új bábszínház épül a romokra. Csak a címerek változnak.
*Ez a fajta filozofálás tőle inkább csak félhangos megjegyzés, nem tanítani akar, inkább csak kiejti magából a gondolatot, mint a füstöt. Aztán megvonja a vállát, mintha a saját szavaira sem akarna súlyt fektetni.
Visszanéz rá. A nőre. Nem úgy, mint valakire, akit régen ismert. Inkább, mint egy... zavaróan szép emlékre, amit túl sokszor idéztek már vissza, és ezért elmosódott a valódi tartalma. És most itt van előtte, hús-vér formában. Hangos, magabiztos, illatos. Még mindig az az idegesítő báj lengi körül, amit annyira gyűlölt, hogy végül megkedvelte.
Egy korty a kupából. A bor fanyar, nem is jó, de nem is kell, hogy az legyen. Inkább csak ok, hogy egy másodperccel később válaszoljon a nő újabb megjegyzésére.*
- Ha valóban így lenne, biztosan nem itt találkoznánk újra.
*Vág vissza halkan, de nem durván. Talán ez az egyetlen dolog, ami árnyalatot visz a hangjába: egyfajta fáradt irónia.*
- Na és találtál már egy szerencsétlen pénzeszsákot, aki örömmel befogad?
*Egy darabig nem szól. A kérdés ott marad a levegőben, mint a füst utóíze, amit hiába kerget el a kéz, újra visszaszivárog. A pohár peremére simuló ujjai megfeszülnek egy pillanatra, aztán elengedik. Nem erőlteti a választ, de abból, ahogy néz, világos: érdekli.*
5870. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-05 21:41:30
Üzenet elküldve: 2025-06-05 21:41:30
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Füst és liliom//
*Ott van. Ugyan az a hanyag tartás. Emlékszik erre az arcra. Olyannyira beleivódott elméjébe, hogy ez a sok idő sem volt elég arra, hogy a homályba vesszen. Egyedül csak annyit tehetett, hogy elővett egy ládát, gondosan elcsomagolta, majd a tetejét ráhajtva zárta kulcsra, hogy ne legyen zavaró. Pedig végtére is nem gondolhat vissza semmire sem nehéz szívvel vagy úgy, mintha egy zavaró, fekélyes kelés lenne a háta közepén. Egyszerűen csak nem tűnt elég fontosnak és mégis megannyit felbukkant az idő alatt. Az pedig már zavaró, ha valahol felüti a fejét a hiány. Egy üres gödör, ami csúfosan tátong a rózsalugas közepén, várva arra, hogy betöltsék.
A sárga szemek egy pillanatra elkalandoznak a felszolgálólány felé, amint az elsiet a pult irányába. Hamvas, fiatal leány, az arcán jól látható kétkedéssel. Az ajkaira szökő mosoly szélesedik, a sárgák pedig hamar visszatalálnak a fekete emlékfoltra, aki most is úgy ül ott, mintha maga lenne az elérhetetlen. Valaki, aki felkelti a kíváncsiságot azzal a francosan hideg eleganciával, azzal a megfáradt tekintettel. Szinte nevetséges, hogy mennyire nem változott semmit. Talán csak ő látja így. Pedig hosszú ideje nem látta már. Szerencsére a szíve nem dobban hevesebben, inkább csak a kíváncsiság ül meg benne.
Valahol mélyen bosszantja, hogy egy pillantást sem kap miközben felé halad. Bár igaz, hogy lépései óvatosak, akár az egérre vadászó macskáé. A saru koppanása halk, a fogadó zaja könnyen eltörli, ahogyan a finom selyem nesze sem furakodik át a füstös levegőn.
Hát akkor megtöri a csendet más módon. Az italok hamar az asztallapra érnek, majd ujjai finoman szorítanak a szék támlájára. A kérdésre kapott válasz hamarabb érkezik, minthogy valóban elfoglalja a helyet. Először megtorpan egy rövid pillanatig, de nem éri meglepetésként a férfi válasza. Inkább az zavarja meg egy kissé, mikor az ismerős, régi hang újból a fülébe mászik, a szíve pedig egy határozottabbat dobban. Ha most nem éppen azon ügyködne, hogy mesteri hozzáértéssel színészkedi el azt, hogy ez a találkozás nem érte váratlanul, bizonyosan elkomorodna egy pillanatra az érzéstől. Mégis halkan felkuncogva legyint a férfi felé, mintha zavarba jött kisasszony tenné magát egy újabb bókért cserébe.*
- Persze, hogy. De ugyan miért is mondanál nemet, ha végre megint láthatsz?
*Billenti félre a fejét tettetett kíváncsisággal, miközben szemeit is összehúzza egy pillanatra. Ravasz pillantás ez, mégis negédesen mosolyog mellé, ahogy a széket jobban kihúzva kerüli meg azt, hogy végre helyet foglaljon. Magában megborzong azon a cinikus hangsúlyon, amibe a férfi a választ csomagolta. Olyan riasztó ez a kézzelfoghatóság, az, hogy a férfi egész lénye olyan, mintha a búcsú csak tegnap lett volna. Egy pillanatnyi könnyedséget csak a felszolgálólány érkezése vág közéjük. Egy újabb ital érkezik, ugyan olyan pohárban, mint ami ő előtte is pihen. Lopott pillantást vet a sör felé, majd a száját kissé elhúzva méregeti ismét a frissen érkezett bort. Még ebben sem tud olyan lenni, mint bármely férfi, akinek hóbort a bor, s inkább az olcsó sört kultiválja. Ez volt már akkor is a legbosszantóbb benne. Más és izgalmas. Muszáj ettől az érzéstől elszakadnia, így mielőtt a leányzó tovalibbenne az asztaltól érte nyúlva fog a csuklójára. Magában jót szórakozik az érkező megilletődésre, de ez nemhogy kizökkentené, inkább jobban szerepbe hozza. Finoman visszahúzza a leányt, annak kezét pedig saját vékony ujjai közé fogja, miközben a ravasz szemek annak meleg barna pillantásaiba fúródnak.*
- Legyél olyan jó aranyom és hozzál kérlek még egy Gyümölcstálat is. Ma úgy döntöttem, hogy ráérek. *Kacsint a leányra, majd elereszti annak kezét, miközben távozása előtt még belerejti a 6 aranyat.*
*Ez a kis szünet éppen elég volt ahhoz, hogy ajkain újból az a magabiztos mosoly húzza meg magát, s szemeiben se tükröződjön az, hogy igencsak meglepte a viszontlátás.*
- Ha nem lennék szerény, bizonyára azt felelném, hogy minden helyhez túl jól nézek ki.
*Kacag fel halkabban, de annál mesterkéltebben.*
- Te viszont szőrösebb lettél, mint legutóbb.
*Viszonozza a maga módján a bókot. Valóban szokatlannak tűnt először, hogy nem simára borotvált az arca, de éppen ezért tette sokkal megkapóbbá, mint az összes többit.*
- Mi más? Munka.
*Feleli egyszerűen, ahogy vállait is megvonja.*
- Azt beszélik, hogy fellendülőben van a nemesség. Egy új háztartásnak pedig jól jöhet egy kis segítség.
*Nem életcélja a szolgálat, ám tudja jól, hogy kifizetődő tud lenni, ha alul, de a tűzhöz közel húzza meg magát. Nem kell sok. Elég, ha munkaadója kegyeibe férkőzik, onnantól pedig kezei sokkal szabadabbak és elérhetnek olyan helyekre is, ami egy idő után igencsak kifizetődő. Ő pedig tud hűséges lenni, ha az a saját malmára hajtja a vizet. Ebben nem változott egy cseppet sem.*
- Vagy csak éreztem, hogy itt vársz rám.
*Szúrja oda végül, miközben szemeit összehúzza, a sárgákba bújt zöldes árnyalat pedig hűen tükrözi azt az epésséget, amivel ez a mondat is felcsendült.*
*Ott van. Ugyan az a hanyag tartás. Emlékszik erre az arcra. Olyannyira beleivódott elméjébe, hogy ez a sok idő sem volt elég arra, hogy a homályba vesszen. Egyedül csak annyit tehetett, hogy elővett egy ládát, gondosan elcsomagolta, majd a tetejét ráhajtva zárta kulcsra, hogy ne legyen zavaró. Pedig végtére is nem gondolhat vissza semmire sem nehéz szívvel vagy úgy, mintha egy zavaró, fekélyes kelés lenne a háta közepén. Egyszerűen csak nem tűnt elég fontosnak és mégis megannyit felbukkant az idő alatt. Az pedig már zavaró, ha valahol felüti a fejét a hiány. Egy üres gödör, ami csúfosan tátong a rózsalugas közepén, várva arra, hogy betöltsék.
A sárga szemek egy pillanatra elkalandoznak a felszolgálólány felé, amint az elsiet a pult irányába. Hamvas, fiatal leány, az arcán jól látható kétkedéssel. Az ajkaira szökő mosoly szélesedik, a sárgák pedig hamar visszatalálnak a fekete emlékfoltra, aki most is úgy ül ott, mintha maga lenne az elérhetetlen. Valaki, aki felkelti a kíváncsiságot azzal a francosan hideg eleganciával, azzal a megfáradt tekintettel. Szinte nevetséges, hogy mennyire nem változott semmit. Talán csak ő látja így. Pedig hosszú ideje nem látta már. Szerencsére a szíve nem dobban hevesebben, inkább csak a kíváncsiság ül meg benne.
Valahol mélyen bosszantja, hogy egy pillantást sem kap miközben felé halad. Bár igaz, hogy lépései óvatosak, akár az egérre vadászó macskáé. A saru koppanása halk, a fogadó zaja könnyen eltörli, ahogyan a finom selyem nesze sem furakodik át a füstös levegőn.
Hát akkor megtöri a csendet más módon. Az italok hamar az asztallapra érnek, majd ujjai finoman szorítanak a szék támlájára. A kérdésre kapott válasz hamarabb érkezik, minthogy valóban elfoglalja a helyet. Először megtorpan egy rövid pillanatig, de nem éri meglepetésként a férfi válasza. Inkább az zavarja meg egy kissé, mikor az ismerős, régi hang újból a fülébe mászik, a szíve pedig egy határozottabbat dobban. Ha most nem éppen azon ügyködne, hogy mesteri hozzáértéssel színészkedi el azt, hogy ez a találkozás nem érte váratlanul, bizonyosan elkomorodna egy pillanatra az érzéstől. Mégis halkan felkuncogva legyint a férfi felé, mintha zavarba jött kisasszony tenné magát egy újabb bókért cserébe.*
- Persze, hogy. De ugyan miért is mondanál nemet, ha végre megint láthatsz?
*Billenti félre a fejét tettetett kíváncsisággal, miközben szemeit is összehúzza egy pillanatra. Ravasz pillantás ez, mégis negédesen mosolyog mellé, ahogy a széket jobban kihúzva kerüli meg azt, hogy végre helyet foglaljon. Magában megborzong azon a cinikus hangsúlyon, amibe a férfi a választ csomagolta. Olyan riasztó ez a kézzelfoghatóság, az, hogy a férfi egész lénye olyan, mintha a búcsú csak tegnap lett volna. Egy pillanatnyi könnyedséget csak a felszolgálólány érkezése vág közéjük. Egy újabb ital érkezik, ugyan olyan pohárban, mint ami ő előtte is pihen. Lopott pillantást vet a sör felé, majd a száját kissé elhúzva méregeti ismét a frissen érkezett bort. Még ebben sem tud olyan lenni, mint bármely férfi, akinek hóbort a bor, s inkább az olcsó sört kultiválja. Ez volt már akkor is a legbosszantóbb benne. Más és izgalmas. Muszáj ettől az érzéstől elszakadnia, így mielőtt a leányzó tovalibbenne az asztaltól érte nyúlva fog a csuklójára. Magában jót szórakozik az érkező megilletődésre, de ez nemhogy kizökkentené, inkább jobban szerepbe hozza. Finoman visszahúzza a leányt, annak kezét pedig saját vékony ujjai közé fogja, miközben a ravasz szemek annak meleg barna pillantásaiba fúródnak.*
- Legyél olyan jó aranyom és hozzál kérlek még egy Gyümölcstálat is. Ma úgy döntöttem, hogy ráérek. *Kacsint a leányra, majd elereszti annak kezét, miközben távozása előtt még belerejti a 6 aranyat.*
*Ez a kis szünet éppen elég volt ahhoz, hogy ajkain újból az a magabiztos mosoly húzza meg magát, s szemeiben se tükröződjön az, hogy igencsak meglepte a viszontlátás.*
- Ha nem lennék szerény, bizonyára azt felelném, hogy minden helyhez túl jól nézek ki.
*Kacag fel halkabban, de annál mesterkéltebben.*
- Te viszont szőrösebb lettél, mint legutóbb.
*Viszonozza a maga módján a bókot. Valóban szokatlannak tűnt először, hogy nem simára borotvált az arca, de éppen ezért tette sokkal megkapóbbá, mint az összes többit.*
- Mi más? Munka.
*Feleli egyszerűen, ahogy vállait is megvonja.*
- Azt beszélik, hogy fellendülőben van a nemesség. Egy új háztartásnak pedig jól jöhet egy kis segítség.
*Nem életcélja a szolgálat, ám tudja jól, hogy kifizetődő tud lenni, ha alul, de a tűzhöz közel húzza meg magát. Nem kell sok. Elég, ha munkaadója kegyeibe férkőzik, onnantól pedig kezei sokkal szabadabbak és elérhetnek olyan helyekre is, ami egy idő után igencsak kifizetődő. Ő pedig tud hűséges lenni, ha az a saját malmára hajtja a vizet. Ebben nem változott egy cseppet sem.*
- Vagy csak éreztem, hogy itt vársz rám.
*Szúrja oda végül, miközben szemeit összehúzza, a sárgákba bújt zöldes árnyalat pedig hűen tükrözi azt az epésséget, amivel ez a mondat is felcsendült.*
5869. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-05 20:18:59
Üzenet elküldve: 2025-06-05 20:18:59
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
*Egy fiatal felszolgálólány lép az asztalok között, tálcája billeg, arcán sietős, feszült mosoly ül. Norennar egy kimért kézmozdulattal int neki. A lány odalép, kissé tétovázva, mintha nem tudná eldönteni, hogy egy kuncsafttal van dolga, vagy valakivel, akitől jobb lenne félni.*
- Egy kupa bort. Ne legyen édes.
*A hangja nyugodt, száraz. Nem kér, csak közöl. A lánynak nincs ellenvetése. Bólint, el is tűnik.
A füst keserű és nehéz, ahogy végig kúszik a Pegazus állott, pállott levegőjén. Norennar hátradől a karfás széken, egyik lábát a másikra veti, a köpenye redői szépen simultak a sötét fa szélére. Pipája kezében pihen, s az inas ujjak között játszik a finoman faragott nyél, mintha az unalom és a fáradtság határán egyensúlyozna. Ritkán engedi meg magának a pihenést, de ma este nem vágyik se vérre, se aranyra. Csak füst kell, meg egy kis csend. Az előbbit megkapja. Az utóbbit… nos.
Ahogy mélyet szív a pipából, a füst lassan kiáramlik az orrán. Érdes, földes illata keveredik a fogadó melegével, a túlfűszerezett ételek és az olcsó sör szagával. Mindennapos mocsok. Ironikus módon már szinte otthonos. Szemhéja félig lecsukva, tekintete üresen bámul a poharakon túlra, ahol a többi vendég zajong. Szavak jönnek-mennek, de nem szűrődik át hozzá semmi jelentős. Kívül marad a világon. Éppen úgy, ahogy szeretné.
Nem hallja meg a lépteket. A selyem suhogása nem hatol át a gondolatain. A pipa és a gondolatok között lebeg, valahol félúton múlt és közöny között. Talán régi nevek járnak a fejében. Vagy életének elszalasztott nagy pillanatai. Bármi is az, fontosabb, mint az ajtón belépő gyönyörű nő.
Csak akkor mozdul, mikor a szék nyikorog. A zaj hirtelen, s megtöri az eleddig nyugodt légkört. A zaj és egy ismerős illat, mely tőrként fúrja át magát a sötételf köré vont füstfelhőn. Lassan fordítja a fejét s közben ismét az ajkaihoz emeli a pipát, mintha ezzel próbálná megvásárolni a jelenleg szükséges néhány pillanatot. A pillantása végül a nőre siklik – az ismerős ruhára, a vörös ajkakra, a szemekre, amelyekkel nem először néz farkasszemet.
A korsó koppanása nem kérdez. Leteszik elé. A bor is megérkezik, kissé távolabb. Ajkai szélén egy gúnyos félmosoly játszik, de nem mutatja meg teljesen.*
- Ha nemet mondanék... *Szólal meg halkan, szinte csak a füstnek.* - Úgy sejtem, úgyis helyet foglalnál.
*Hangjában nincs igazi él, csak a megszokott, hideg cinizmus. Egykori nemesi neveltetéséből már csak a modor maradt meg, de az legalább jól vág. A nő nem vár engedélyre. Soha nem várt. Hősünk nem is szívja fel magát a váratlan vendég modortalanságától, mindössze egy fáradt sóhajjal nyugtázza a dolgot. Csendben figyeli, ahogy a nő elhelyezkedik vele szemben, közben pedig a köpenye alól előbújik 11 aranytallér melyet a korábbihoz hasonló kimért mozdulattal nyom a felszolgáló kezébe a Borért cserébe. Egy színpad lett az asztalból, két régi szereplővel, akik már nem az első közös jeleneten osztoztak.
A pipa ismét a szája sarkába kerül, és ahogy meggyújtja újra a parazsat, a füst immár közös térbe száll. Együtt leng a nő virágos, édeskés illatával. Ismerős illat. Egykor nyomot hagyott. Most újra eljött. Az emlékek kapui azonban zárva maradnak, csak a kulcs koccan halkan.
A kupáért nyúl, ujjai megkerülik a nedves fa nyakát, de nem emeli meg. A pillantása újra a nőre téved. Nincs benne ítélet. Csak kérdés. És egy leheletnyi óvatosság.*
- Jól nézel ki... Talán túl jól egy ilyen helyhez. Mondd csak, mi szél hozott ebbe a porfészekbe?
*A hangja most már kissé lágyabb. Talán nem is a szavak a fontosak, hanem az, hogy elhangzanak. Az, hogy két széttartó élet egy sarokasztalnál újra keresztezi egymást. És valahol mélyen a pipa füstjén és a pohár hideg falán túl, ott bujkál valami, amit már évek óta nem nevezett nevén: a kíváncsiság.*
- Egy kupa bort. Ne legyen édes.
*A hangja nyugodt, száraz. Nem kér, csak közöl. A lánynak nincs ellenvetése. Bólint, el is tűnik.
A füst keserű és nehéz, ahogy végig kúszik a Pegazus állott, pállott levegőjén. Norennar hátradől a karfás széken, egyik lábát a másikra veti, a köpenye redői szépen simultak a sötét fa szélére. Pipája kezében pihen, s az inas ujjak között játszik a finoman faragott nyél, mintha az unalom és a fáradtság határán egyensúlyozna. Ritkán engedi meg magának a pihenést, de ma este nem vágyik se vérre, se aranyra. Csak füst kell, meg egy kis csend. Az előbbit megkapja. Az utóbbit… nos.
Ahogy mélyet szív a pipából, a füst lassan kiáramlik az orrán. Érdes, földes illata keveredik a fogadó melegével, a túlfűszerezett ételek és az olcsó sör szagával. Mindennapos mocsok. Ironikus módon már szinte otthonos. Szemhéja félig lecsukva, tekintete üresen bámul a poharakon túlra, ahol a többi vendég zajong. Szavak jönnek-mennek, de nem szűrődik át hozzá semmi jelentős. Kívül marad a világon. Éppen úgy, ahogy szeretné.
Nem hallja meg a lépteket. A selyem suhogása nem hatol át a gondolatain. A pipa és a gondolatok között lebeg, valahol félúton múlt és közöny között. Talán régi nevek járnak a fejében. Vagy életének elszalasztott nagy pillanatai. Bármi is az, fontosabb, mint az ajtón belépő gyönyörű nő.
Csak akkor mozdul, mikor a szék nyikorog. A zaj hirtelen, s megtöri az eleddig nyugodt légkört. A zaj és egy ismerős illat, mely tőrként fúrja át magát a sötételf köré vont füstfelhőn. Lassan fordítja a fejét s közben ismét az ajkaihoz emeli a pipát, mintha ezzel próbálná megvásárolni a jelenleg szükséges néhány pillanatot. A pillantása végül a nőre siklik – az ismerős ruhára, a vörös ajkakra, a szemekre, amelyekkel nem először néz farkasszemet.
A korsó koppanása nem kérdez. Leteszik elé. A bor is megérkezik, kissé távolabb. Ajkai szélén egy gúnyos félmosoly játszik, de nem mutatja meg teljesen.*
- Ha nemet mondanék... *Szólal meg halkan, szinte csak a füstnek.* - Úgy sejtem, úgyis helyet foglalnál.
*Hangjában nincs igazi él, csak a megszokott, hideg cinizmus. Egykori nemesi neveltetéséből már csak a modor maradt meg, de az legalább jól vág. A nő nem vár engedélyre. Soha nem várt. Hősünk nem is szívja fel magát a váratlan vendég modortalanságától, mindössze egy fáradt sóhajjal nyugtázza a dolgot. Csendben figyeli, ahogy a nő elhelyezkedik vele szemben, közben pedig a köpenye alól előbújik 11 aranytallér melyet a korábbihoz hasonló kimért mozdulattal nyom a felszolgáló kezébe a Borért cserébe.
Egy színpad lett az asztalból, két régi szereplővel, akik már nem az első közös jeleneten osztoztak.A pipa ismét a szája sarkába kerül, és ahogy meggyújtja újra a parazsat, a füst immár közös térbe száll. Együtt leng a nő virágos, édeskés illatával. Ismerős illat. Egykor nyomot hagyott. Most újra eljött. Az emlékek kapui azonban zárva maradnak, csak a kulcs koccan halkan.
A kupáért nyúl, ujjai megkerülik a nedves fa nyakát, de nem emeli meg. A pillantása újra a nőre téved. Nincs benne ítélet. Csak kérdés. És egy leheletnyi óvatosság.*
- Jól nézel ki... Talán túl jól egy ilyen helyhez. Mondd csak, mi szél hozott ebbe a porfészekbe?
*A hangja most már kissé lágyabb. Talán nem is a szavak a fontosak, hanem az, hogy elhangzanak. Az, hogy két széttartó élet egy sarokasztalnál újra keresztezi egymást. És valahol mélyen a pipa füstjén és a pohár hideg falán túl, ott bujkál valami, amit már évek óta nem nevezett nevén: a kíváncsiság.*
5868. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-05 20:16:44
Üzenet elküldve: 2025-06-05 20:16:44
Rang: Játékos
IC üzenetek: 356
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 356
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Nyílt//
* Wram már akkor azon elmélkedett, hogy miért jön a városba, amikor még át sem lépte a kapuit, de választ sem a díszesen öltözött őrök, sem az élettel teli utcák nem adtak neki még. Aztán egy pillanatra megfeledkezve a nagy talányról, szükségletei miatt a Pegazusban kötött ki.
A sör hűvös, a habja kemény. A konyhából szállingózó illatok pedig bekúsznak az orrába és már nem csak szomjas, de éhes is. Szemei a kiírt árakra vándorolnak, amikor egy alig félreérthető füttyentés tör utat a füléhez. Jól ismeri ezt a hangszínt, ez nem a pincérnek szólt. *
~ Végre rájöttem. ~
* Ez kellett, hogy választ kapjon a kérdésre. A vadonban a ragadozó nem provokál. Neki megy az áldozatnak és vagy győz, vagy meghal. Ilyen egyszerű az egész. Nem nézi milyen fajú, nemű vagy színű a préda. *
- Ha rendelni akarsz cimbora, szerintem gyorsabb ha szóval kéred és nem füttyögsz mint egy kismadár.
* Jegyzi meg elég hangosan ahhoz, hogy a dalospacsirta hallja, miközben igyekszik tekintetével meg is találni az illetőt. Nem kell sokáig keresgélnie, csupán két szempár van a közelben, ami őt figyeli. Egy törpe és egy elf. *
~ Milyen szép páros. ~
* Gondolja magában, miközben azt próbálja kitalálni, melyikük nézte a kutyájának. *
- Ha pedig szűkében vagy a pénznek, lásd kivel van dolgod, a vendégem vagy egy sörre.
* Teszi hozzá, először az elf, majd a törpe szemébe fúrva a sajátját, hogy lássa melyiknek villan szikra a szemében. *
* Wram már akkor azon elmélkedett, hogy miért jön a városba, amikor még át sem lépte a kapuit, de választ sem a díszesen öltözött őrök, sem az élettel teli utcák nem adtak neki még. Aztán egy pillanatra megfeledkezve a nagy talányról, szükségletei miatt a Pegazusban kötött ki.
A sör hűvös, a habja kemény. A konyhából szállingózó illatok pedig bekúsznak az orrába és már nem csak szomjas, de éhes is. Szemei a kiírt árakra vándorolnak, amikor egy alig félreérthető füttyentés tör utat a füléhez. Jól ismeri ezt a hangszínt, ez nem a pincérnek szólt. *
~ Végre rájöttem. ~
* Ez kellett, hogy választ kapjon a kérdésre. A vadonban a ragadozó nem provokál. Neki megy az áldozatnak és vagy győz, vagy meghal. Ilyen egyszerű az egész. Nem nézi milyen fajú, nemű vagy színű a préda. *
- Ha rendelni akarsz cimbora, szerintem gyorsabb ha szóval kéred és nem füttyögsz mint egy kismadár.
* Jegyzi meg elég hangosan ahhoz, hogy a dalospacsirta hallja, miközben igyekszik tekintetével meg is találni az illetőt. Nem kell sokáig keresgélnie, csupán két szempár van a közelben, ami őt figyeli. Egy törpe és egy elf. *
~ Milyen szép páros. ~
* Gondolja magában, miközben azt próbálja kitalálni, melyikük nézte a kutyájának. *
- Ha pedig szűkében vagy a pénznek, lásd kivel van dolgod, a vendégem vagy egy sörre.
* Teszi hozzá, először az elf, majd a törpe szemébe fúrva a sajátját, hogy lássa melyiknek villan szikra a szemében. *
5867. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-05 18:45:54
Üzenet elküldve: 2025-06-05 18:45:54
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
*A Pegazus a legújabb színpad. A legújabb, ahol valószínűleg kevésbé kívánatos személyiségével mérgezheti a levegőt. Nem ez lenne az első fogadó és valószínűleg nem is ez lesz az utolsó, ahol talán nem lesz szívesen látott vendég. Ám egy efféle helyen remélhetőleg nagyobb a szava az aranynak, mint bármelyik kelletlen vendégnek, aki esetleg ellenkezne a megérkezésével. Így hamarosan vékony, hegyes körmökben végződő ujjai a kilincsre simítanak, az ajtó pedig hamarosan ismét nyílik, hogy a fehér selyembe csomagolt, formás alakot beengedje a Pegazusba.
A ruha lágy suhogással követi a formás lábak lépteit, amíg a nő beljebb sétál. Először az alkohol gőze, a vendégek sokaságától elnyomott levegő csapja meg, amihez lassan párosul hozzá a frissen készült ételek illata is. Ezekhez hamar hozzá lehet szokni, hisz csak a kínálat az, ami az illatokon változtat. Van ahol fűszeresebb, máshol édeskésebb, ám ez idáig egyetlen hely kínálata sem hordozta magával azt az ismerős fanyar, kesernyés illatot, ami lassan vágja át magát a nőhöz a borgőzös levegőben. Vörös ajkai egy pillanatra mosolyba húzódnak. Hogy ez a mosoly mit hordoz most magában azt nehéz lenne megmondani. Öröm, elégedettség? Még az sem biztos, hogy az a jól ismert fanyarság onnan való, ahonnan ő reméli. Reméli? Még abban sem biztos. Pár múltba vesző, ködös emlékkép felvillan a sárgás szemek előtt, de azt gyorsan elhessegeti, hogy a selyem suhogása a pulthoz haladjon tovább.
Amint elcsípi a a fogadós tekintetét egy bájos mosollyal inti magához. Hamarosan pedig már elé pakolják a 13 aranyas Ullamar sört és egy jó pohár Bort, amiért még 11 aranyat fizet.
Azzal a pultnak hátat is fordít, vele együtt a fogadósnak, s az esetleges ott lebzselő más vendégeknek. A sárga szemek pedig az asztalok között kezdenek kutakodni. Hamarosan pedig meg is pillantja a fekete foltot a fogadó eldugottabb szegletében. A dolgában még mindig nem teljesen biztos, de a gyomrába költöző feszítő érzés, az ereiben felgyorsuló vér lüktetése majdnem biztossá teszi, hogy az a poros köpeny is ugyan olyan jól ismert, amint az orrába kúszó fanyar illat, ami még a saját gyümölcsös, virágos illatát is majdhogynem elnyomja. Nem törődik azzal, hogy óvatosan vegye célba az asztalt. A saru talpa kopogjon csak a fogadó padlóján. Legyen olyan, mint az egyre sürgetőbben közeledő végzet. Vagy akár, mint egy rég nem látott ismerős, akit a véletlen épp ide sodort. Hisz végül is valahol erről szól a történet. A söröskorsó koppan először az asztalon, épp a poros köpeny előtt, míg a bor csak utána érkezik, éppen az asztal túlfelére.*
- Szabad lesz?
*Érkezik a kérdés, ám a szék már halkan felnyikordul, ahogy a nő kihúzza azt.*
A ruha lágy suhogással követi a formás lábak lépteit, amíg a nő beljebb sétál. Először az alkohol gőze, a vendégek sokaságától elnyomott levegő csapja meg, amihez lassan párosul hozzá a frissen készült ételek illata is. Ezekhez hamar hozzá lehet szokni, hisz csak a kínálat az, ami az illatokon változtat. Van ahol fűszeresebb, máshol édeskésebb, ám ez idáig egyetlen hely kínálata sem hordozta magával azt az ismerős fanyar, kesernyés illatot, ami lassan vágja át magát a nőhöz a borgőzös levegőben. Vörös ajkai egy pillanatra mosolyba húzódnak. Hogy ez a mosoly mit hordoz most magában azt nehéz lenne megmondani. Öröm, elégedettség? Még az sem biztos, hogy az a jól ismert fanyarság onnan való, ahonnan ő reméli. Reméli? Még abban sem biztos. Pár múltba vesző, ködös emlékkép felvillan a sárgás szemek előtt, de azt gyorsan elhessegeti, hogy a selyem suhogása a pulthoz haladjon tovább.
Amint elcsípi a a fogadós tekintetét egy bájos mosollyal inti magához. Hamarosan pedig már elé pakolják a 13 aranyas Ullamar sört
és egy jó pohár Bort, amiért még 11 aranyat fizet. Azzal a pultnak hátat is fordít, vele együtt a fogadósnak, s az esetleges ott lebzselő más vendégeknek. A sárga szemek pedig az asztalok között kezdenek kutakodni. Hamarosan pedig meg is pillantja a fekete foltot a fogadó eldugottabb szegletében. A dolgában még mindig nem teljesen biztos, de a gyomrába költöző feszítő érzés, az ereiben felgyorsuló vér lüktetése majdnem biztossá teszi, hogy az a poros köpeny is ugyan olyan jól ismert, amint az orrába kúszó fanyar illat, ami még a saját gyümölcsös, virágos illatát is majdhogynem elnyomja. Nem törődik azzal, hogy óvatosan vegye célba az asztalt. A saru talpa kopogjon csak a fogadó padlóján. Legyen olyan, mint az egyre sürgetőbben közeledő végzet. Vagy akár, mint egy rég nem látott ismerős, akit a véletlen épp ide sodort. Hisz végül is valahol erről szól a történet. A söröskorsó koppan először az asztalon, épp a poros köpeny előtt, míg a bor csak utána érkezik, éppen az asztal túlfelére.*
- Szabad lesz?
*Érkezik a kérdés, ám a szék már halkan felnyikordul, ahogy a nő kihúzza azt.*
5866. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-05 17:43:32
Üzenet elküldve: 2025-06-05 17:43:32
Rang: Játékos
IC üzenetek: 300
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 300
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Nyílt//
*Való igaz, sok dudás nem fér meg egy csárdában. A rivalizálás pedig most nem lenne javukra. Ámbár egy közös megegyezés, egy bandába szegődés annál inkább. Fel kéne rázni végre a városi életet. Túl nyugodtan alszanak a népek. Az olyanok pedig akik azt hiszik, hogy az éjjeli nesz csak a szél okozta, azok lennének csupán a cseresznyék a sütemény tetején.
Most ő forgatja meg a szemét rosszallóan. A másiknak persze megint a rosszan jár az esze. Persze, ezért is állt vele le, az első adandó alkalommal. De ez most nem is lényeges. Közelebb is hajol, és megszólal suttogva.*
-Tolvajkulcs te istencsapása.
*Sziszegi halkan fogai között a szót. Hátha így már megérti a másik mire gondolt pontosan. Vissza is dől a székébe, hogy egy újabb kortyot igyon borából, és átrágja a tervrajzokat amikről barátja beszél.*
-Fegyvert? Mifélét? Egy tőrnél több nem igazán kell torokmetszéshez. Ha meg "tuskókat" akar vágni arra egy nagy balta. A kezedben jól is állna. Autentikus.
*Lassul le a mondata végére, ahogy megpillantja ő is a nagydarab termetet Wrojthal együtt.
Nem hisz a szemének, nem mintha nem látott volna soha életében orkot, de így közelről teljesen másként festenek. Arról nem is beszélve, hogy rossz hírük is messze földön híres. Mit is keres itt egy ilyesfajta alak.
Nem követi Wrojth példáját, bár benne is meg van a megvetés érzése. Végig is méri magának az otromba kinézetet. Agyaros pofák, egyszerű viselet. Kitűnik a tömegből mint valami szálka.*
-Hát ide tényleg mindenkit beengednek.
*Rázza meg a fejét rosszallóan. Bár fejében, már forognak is az ördögi kerekek.
Kíváncsi vajon a szerzet ki lehet, sárgás tekintetét le nem veszi róla. Kíváncsi, mit reagál az ork a füttyszóra, majd aszerint fogja használni felvágott nyelvét.*
*Való igaz, sok dudás nem fér meg egy csárdában. A rivalizálás pedig most nem lenne javukra. Ámbár egy közös megegyezés, egy bandába szegődés annál inkább. Fel kéne rázni végre a városi életet. Túl nyugodtan alszanak a népek. Az olyanok pedig akik azt hiszik, hogy az éjjeli nesz csak a szél okozta, azok lennének csupán a cseresznyék a sütemény tetején.
Most ő forgatja meg a szemét rosszallóan. A másiknak persze megint a rosszan jár az esze. Persze, ezért is állt vele le, az első adandó alkalommal. De ez most nem is lényeges. Közelebb is hajol, és megszólal suttogva.*
-Tolvajkulcs te istencsapása.
*Sziszegi halkan fogai között a szót. Hátha így már megérti a másik mire gondolt pontosan. Vissza is dől a székébe, hogy egy újabb kortyot igyon borából, és átrágja a tervrajzokat amikről barátja beszél.*
-Fegyvert? Mifélét? Egy tőrnél több nem igazán kell torokmetszéshez. Ha meg "tuskókat" akar vágni arra egy nagy balta. A kezedben jól is állna. Autentikus.
*Lassul le a mondata végére, ahogy megpillantja ő is a nagydarab termetet Wrojthal együtt.
Nem hisz a szemének, nem mintha nem látott volna soha életében orkot, de így közelről teljesen másként festenek. Arról nem is beszélve, hogy rossz hírük is messze földön híres. Mit is keres itt egy ilyesfajta alak.
Nem követi Wrojth példáját, bár benne is meg van a megvetés érzése. Végig is méri magának az otromba kinézetet. Agyaros pofák, egyszerű viselet. Kitűnik a tömegből mint valami szálka.*
-Hát ide tényleg mindenkit beengednek.
*Rázza meg a fejét rosszallóan. Bár fejében, már forognak is az ördögi kerekek.
Kíváncsi vajon a szerzet ki lehet, sárgás tekintetét le nem veszi róla. Kíváncsi, mit reagál az ork a füttyszóra, majd aszerint fogja használni felvágott nyelvét.*
5865. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-05 13:12:54
Üzenet elküldve: 2025-06-05 13:12:54
Rang: Játékos
IC üzenetek: 269
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 269
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Nyílt//
* Bárcsak olyan egyszerű lenne minden, mint piálni. Úgy legalább sokkal többen tehetségesek lennének, mint most. Bár minél többen jók valamiben, annál jobban válik átlagossá az a bizonyos dolog. Jobb is a mostani felállás, különben még nagyon hamar kapnának a hátukba egy kést. Jobb helyeken a szeretet jeléül.
A törp semmit nem vesz észre a mélységi keselyűszerű pillantásaiból, ha látná, néhány nem kívánt szóval illetné meg. Mégis mit képzelhet magáról az ilyen? Addig fog bambulni az ismeretlenek arcába, míg az egyik arcon nem vágja. Ja várj, a törp is pont ezt tette az imént. Még jó, hogy nem figyel különben hamar képmutatóvá válna. *
- Kis eszköz? Hát valóban, ők értenek az ilyen aprócska csecsebecsékhez.
* Azonban az utóbbi mondatra nem felel, csak szemöldökét lendíti. Mondani? Mit mondott ő? Már nem is emlékszik a teljes magyarázatára, csak arra, hogy nem készített neki fegyvert, csak élezett. Mindenesetre nem kérdez vissza, mert a kifejtést következtében lehetséges, hogy eszébe jut. *
- Valami kis szerszámnál.
* Kacag fel, mintha másik családi ékszerei lennének a téma. *
- Kulcs?
* Néz másik szemeibe. Azért ennél kicsit jobban ki kell fejtenie. Közben a kérdés felettébb felbosszantja. *
- Szerinted én fogok majd építgetni? Na ugye. Nekem csak azért kellenek a rajzok, hogy továbbadhassam valakinek, aki képes megalkotni álmaim fegyverét.
* Folytatná tovább, de abbahagyja, és egy nagyot szagol a levegőbe. az efféle szagokat bárhol felismeri, orkok. Körbe is néz, hátha orra csak a játszik vele, ám valóban megpillant egy példányt a pult közelében. *
- Hát még mit nem. Azt sasold.
* Fütyül egyet az irányába, ám ez nem egy olyan elismerő fütty, inkább egy olyan megvető, amit ha hallanak, akkor tudhatják, hogy itt nem baráti ivászatnak lesznek szemtanúi. Visszafordul Lazziarhoz egy nagy mosollyal az arcán, ám ez nem a baráti fajta, inkább amolyan gúnyos. *
- És én még azt hittem unalmas lesz az ittlétünk.
* Bárcsak olyan egyszerű lenne minden, mint piálni. Úgy legalább sokkal többen tehetségesek lennének, mint most. Bár minél többen jók valamiben, annál jobban válik átlagossá az a bizonyos dolog. Jobb is a mostani felállás, különben még nagyon hamar kapnának a hátukba egy kést. Jobb helyeken a szeretet jeléül.
A törp semmit nem vesz észre a mélységi keselyűszerű pillantásaiból, ha látná, néhány nem kívánt szóval illetné meg. Mégis mit képzelhet magáról az ilyen? Addig fog bambulni az ismeretlenek arcába, míg az egyik arcon nem vágja. Ja várj, a törp is pont ezt tette az imént. Még jó, hogy nem figyel különben hamar képmutatóvá válna. *
- Kis eszköz? Hát valóban, ők értenek az ilyen aprócska csecsebecsékhez.
* Azonban az utóbbi mondatra nem felel, csak szemöldökét lendíti. Mondani? Mit mondott ő? Már nem is emlékszik a teljes magyarázatára, csak arra, hogy nem készített neki fegyvert, csak élezett. Mindenesetre nem kérdez vissza, mert a kifejtést következtében lehetséges, hogy eszébe jut. *
- Valami kis szerszámnál.
* Kacag fel, mintha másik családi ékszerei lennének a téma. *
- Kulcs?
* Néz másik szemeibe. Azért ennél kicsit jobban ki kell fejtenie. Közben a kérdés felettébb felbosszantja. *
- Szerinted én fogok majd építgetni? Na ugye. Nekem csak azért kellenek a rajzok, hogy továbbadhassam valakinek, aki képes megalkotni álmaim fegyverét.
* Folytatná tovább, de abbahagyja, és egy nagyot szagol a levegőbe. az efféle szagokat bárhol felismeri, orkok. Körbe is néz, hátha orra csak a játszik vele, ám valóban megpillant egy példányt a pult közelében. *
- Hát még mit nem. Azt sasold.
* Fütyül egyet az irányába, ám ez nem egy olyan elismerő fütty, inkább egy olyan megvető, amit ha hallanak, akkor tudhatják, hogy itt nem baráti ivászatnak lesznek szemtanúi. Visszafordul Lazziarhoz egy nagy mosollyal az arcán, ám ez nem a baráti fajta, inkább amolyan gúnyos. *
- És én még azt hittem unalmas lesz az ittlétünk.
5864. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-04 22:11:36
Üzenet elküldve: 2025-06-04 22:11:36
Rang: Játékos
IC üzenetek: 356
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 356
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Nyílt//
* Már talán az idejét sem tudja, mikor járt a városban utoljára. Folyton úton volt, hol itt, hol ott bukkant fel, de a helyét még nem találta meg. Tulajdonképpen sem kedve, sem motivációja nem volt vissuzatérni, most mégis Arthenior köveit tapossa sáros bakancsával, és azon tanakodik, hogy mihez kezdjen itt. Pipáját a szájába véve baktat tovább. Még ugyan nincs este, de nem ártana szállást találnia mihamarabb. *
- A Pegazus.
* Akaratlanul is hangosan ejti ki a nevet amikor megpillantja a cégért. Kezdenek visszatérni a régi emlékek, és tudja jól, hogy kutyagolhatna még eleget, ha máshol akarna éjszakázni. A külseje ugyan hagy némi kivánnivalót maga után, de annyira nem elhanyagolt, hogy ne tűrjék meg. Gondosan elteszi szeretett pipáját, majd egy határozott mozdulattal belöki maga előtt az ajtót. A kellemes illatok rendesen orrba verik, hiszen elszokott az ilyesmitől. Nem sok figyelmet szentel a bent tartozkodókra, egyenesen a pulthoz csörtet. *
- Kérek egy korsó sört!
* Szólítja meg a kocsmárost, aki ugyan alaposan végigméri, de telesíti a kérését. Miután megkapja a kért Ullamar sört, kifizeti érte a 13 aranyat.*
- Köszönöm.
* Böki végül oda, majd nekitámaszkodva a pultnak, nagyot húz az italból. Ez nem az a hely, ahol attól kellene tartania, hogy nekiesnek, hát kényelmesen nézelődik, míg van a korsójában sör. *
* Már talán az idejét sem tudja, mikor járt a városban utoljára. Folyton úton volt, hol itt, hol ott bukkant fel, de a helyét még nem találta meg. Tulajdonképpen sem kedve, sem motivációja nem volt vissuzatérni, most mégis Arthenior köveit tapossa sáros bakancsával, és azon tanakodik, hogy mihez kezdjen itt. Pipáját a szájába véve baktat tovább. Még ugyan nincs este, de nem ártana szállást találnia mihamarabb. *
- A Pegazus.
* Akaratlanul is hangosan ejti ki a nevet amikor megpillantja a cégért. Kezdenek visszatérni a régi emlékek, és tudja jól, hogy kutyagolhatna még eleget, ha máshol akarna éjszakázni. A külseje ugyan hagy némi kivánnivalót maga után, de annyira nem elhanyagolt, hogy ne tűrjék meg. Gondosan elteszi szeretett pipáját, majd egy határozott mozdulattal belöki maga előtt az ajtót. A kellemes illatok rendesen orrba verik, hiszen elszokott az ilyesmitől. Nem sok figyelmet szentel a bent tartozkodókra, egyenesen a pulthoz csörtet. *
- Kérek egy korsó sört!
* Szólítja meg a kocsmárost, aki ugyan alaposan végigméri, de telesíti a kérését. Miután megkapja a kért Ullamar sört, kifizeti érte a 13 aranyat.
*- Köszönöm.
* Böki végül oda, majd nekitámaszkodva a pultnak, nagyot húz az italból. Ez nem az a hely, ahol attól kellene tartania, hogy nekiesnek, hát kényelmesen nézelődik, míg van a korsójában sör. *
5863. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-04 21:00:21
Üzenet elküldve: 2025-06-04 21:00:21
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 561
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 561
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
//Új utakon//
*Nem marad el soká. A kovácsműhelyi kitérő nem tartott soká, ám annál gyümölcsözőbb volt. A mestereknek valóban sikerült kikalapálni az áhított vértet, s az már ott is díszeleg rajta köpenye alatt. Elhelyezi istállóban hátasát, majd belép a takaros tavernába.
A pultnál találja egykori harcostársát, méghozzá egymagában. Noha nem mondja, most valahogy díjazza ezt a tényállást. Hamar le is kopog 20 aranyat egy kiadós Csirkesültért cserébe, majd Bredochoz fordul. *
-Elintéztem mindent. *Mormogja. A pultra támaszkodik, majd szürke tekintete körbevizslatja válla felett a fogadóteret.*
-Nem mondom, hogy örömömre szolgál viszontlátni ezt a helyet, de azért akad kellemes emlék is innét. *Természetesen nem feledte el a tűzről pattant kis wegtorenit. Valószínűsíti, hogy Yeza most is valahol a báró körül illegeti a kis hátsóját. Már ha az igric megkerült azóta.
Mielőtt hozzálátna étkéhez, még kitekint az ablakon. Odakinn már szürkül az ég alja, a napkorong utolsó sugarai pedig narancsszínbe öltöztetik a horizontot.*
-Javallom, holnap térjünk be a Kaszárnyába. "Hor m'aor un dara'al." A későn kopogót bizalmatlanul mérik. Adj abból aVajsörből is! *Utolsó szavait természetesen már nem Bredoc felé intézi, sokkal inkább a fiatal felszolgálólány felé. Hamar ki is pakolja cserébe a14aranyat zsebéből.*
-Kivéve persze, ha dolgod van még itt, a városban. Netalán meglátogatnál valakit. *Nem csodálkozna, ha a férfi szívesen venne maga mellé valami fehérnépet, enyhítve késztetéseit. Fogalma sincs, mennyire is volt magányos a harcos önkéntes száműzetése a Szántóföldeken.
Nekilát vacsorájának, s míg nem végzett, nem is szólal meg újra. Jóízűen fogyaszt, mint aki hatok óta nem jutott ételhez. Valójában nincs így, csupán nagyétkű férfiember. Amennyiben Bredoc magához ragadja a szót, kénytelen kurta hümmentésekben kifejezni egyetértését vagy épp egyet nem értését.*
*Nem marad el soká. A kovácsműhelyi kitérő nem tartott soká, ám annál gyümölcsözőbb volt. A mestereknek valóban sikerült kikalapálni az áhított vértet, s az már ott is díszeleg rajta köpenye alatt. Elhelyezi istállóban hátasát, majd belép a takaros tavernába.
A pultnál találja egykori harcostársát, méghozzá egymagában. Noha nem mondja, most valahogy díjazza ezt a tényállást. Hamar le is kopog 20 aranyat egy kiadós Csirkesültért cserébe, majd Bredochoz fordul.
*-Elintéztem mindent. *Mormogja. A pultra támaszkodik, majd szürke tekintete körbevizslatja válla felett a fogadóteret.*
-Nem mondom, hogy örömömre szolgál viszontlátni ezt a helyet, de azért akad kellemes emlék is innét. *Természetesen nem feledte el a tűzről pattant kis wegtorenit. Valószínűsíti, hogy Yeza most is valahol a báró körül illegeti a kis hátsóját. Már ha az igric megkerült azóta.
Mielőtt hozzálátna étkéhez, még kitekint az ablakon. Odakinn már szürkül az ég alja, a napkorong utolsó sugarai pedig narancsszínbe öltöztetik a horizontot.*
-Javallom, holnap térjünk be a Kaszárnyába. "Hor m'aor un dara'al." A későn kopogót bizalmatlanul mérik. Adj abból aVajsörből is! *Utolsó szavait természetesen már nem Bredoc felé intézi, sokkal inkább a fiatal felszolgálólány felé. Hamar ki is pakolja cserébe a14aranyat zsebéből.*
-Kivéve persze, ha dolgod van még itt, a városban. Netalán meglátogatnál valakit. *Nem csodálkozna, ha a férfi szívesen venne maga mellé valami fehérnépet, enyhítve késztetéseit. Fogalma sincs, mennyire is volt magányos a harcos önkéntes száműzetése a Szántóföldeken.
Nekilát vacsorájának, s míg nem végzett, nem is szólal meg újra. Jóízűen fogyaszt, mint aki hatok óta nem jutott ételhez. Valójában nincs így, csupán nagyétkű férfiember. Amennyiben Bredoc magához ragadja a szót, kénytelen kurta hümmentésekben kifejezni egyetértését vagy épp egyet nem értését.*
5862. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-04 15:59:57
Üzenet elküldve: 2025-06-04 15:59:57
Rang: Játékos
IC üzenetek: 300
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 300
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Nyílt//
*A Pegazusba betérni, bármikor jó ötlet. Egy finom ital, vagy ételre pláne. Viszont arra, hogy itt találjanak olyasfajta embereket akik képesek tervükben segédkezni. Nos erősen kétli. Aki már sötét üzletekben szövögeti hálóit, vajmi kevés eséllyel jár erre. Meg amúgy is, a múltkori esete sem zárult végül pompásan. Attól függetlenül, vak tyúk is talál szemet alapon rájuk mosolyoghat a szerencse.
Az érkezőket ő is szemügyre veszi, a sötételfen különösen megakad a tekintete. Mert úgy vizslatja ő is a pegazusba érkező embereket, vagy már ülőket mint egy keselyű. Arról nem is beszélve, mélységesen megveti fajtájának eme korcsait.*
-Bizony. Meglódult a szekér a fogadósnak.
*Jegyzi meg ő is inkább orra alatt.
Tréfálgat csupán a törpével, elvégre most különösen jó kedvében van a nemrég történtek miatt. De ezt inkább nem köti a másik orrára. Inkább ragad a tervük kidolgozásánál.*
-Szükségem volna egy okos kis eszközre, amiket általában az ilyesfélék készítenek. De az elmondásod szerint lehet más indokkal kell majd megrendelnem.
*Kezdi bele a magyarázatba, de a sok pofázástól őszintén kezd kiszáradni a szája, és a másik látványa, ahogy az italát szürcsöli. Neki is felcsigázta az ízlelő bimbóit.*
-Mindjárt kifejtem.
*Rúgja magát hátra, hanyagul a széken, hogy felpattanjon az asztaltól, és a pult irányába halad lassú ráérős léptekkel.*
-Almabort, egy kupával kérem.
*Szól a kocsmárosnak röviden. Amaz pedig ki is tölti az Almabort miután kiszolgálta az aktuális vendégét. Lazziar pedig leszámolja a 11 aranyat.. Vissza is fordul utána asztalukhoz, kezében a pincehideg almaborral a kezében. Kihúzza lustán a széket, és lehuppan. Ismét enyhén hatra dőlve hintázik a széken. Elégedetten kortyolva, ízlelgetve italát.*
-Hol is tartottunk.
*Szólal fel egy hosszabb szünet után.*
-Oh igen. Nos egy kulcs, már ha érted mire gondolok.
*Vigyorog elégedetten, nem szeretné jobban kifejteni, ennyi fül között. Biztos benne Wrotjh hallott már a tolvajkulcsok létezéséről. Nem lesz számára újdonság.*
-Terv rajzok?
*Kérdezi enyhén fintorogva, ahogy gondolkodik az ötleten. De ezzel most alaposan megfogta őt a törpe.*
-Na ebben kedves barátom, nem tudok segíteni. De! Talán erre a kis daloló pacsirtám választ tud adni.
*Vonja meg a vállát unottan. Bár ekkor neki is szeget üt a fejébe. Minek is a tervrajz?*
-De az meg neked mire kell? Tudsz egyáltalán olvasni?
*Szegezi a másiknak a kérdést, tán egy csipetnyi megvetéssel a hangjában. Na persze most nem ön szántából tette ezt hozzá, inkább ösztönösen csupán.*
*A Pegazusba betérni, bármikor jó ötlet. Egy finom ital, vagy ételre pláne. Viszont arra, hogy itt találjanak olyasfajta embereket akik képesek tervükben segédkezni. Nos erősen kétli. Aki már sötét üzletekben szövögeti hálóit, vajmi kevés eséllyel jár erre. Meg amúgy is, a múltkori esete sem zárult végül pompásan. Attól függetlenül, vak tyúk is talál szemet alapon rájuk mosolyoghat a szerencse.
Az érkezőket ő is szemügyre veszi, a sötételfen különösen megakad a tekintete. Mert úgy vizslatja ő is a pegazusba érkező embereket, vagy már ülőket mint egy keselyű. Arról nem is beszélve, mélységesen megveti fajtájának eme korcsait.*
-Bizony. Meglódult a szekér a fogadósnak.
*Jegyzi meg ő is inkább orra alatt.
Tréfálgat csupán a törpével, elvégre most különösen jó kedvében van a nemrég történtek miatt. De ezt inkább nem köti a másik orrára. Inkább ragad a tervük kidolgozásánál.*
-Szükségem volna egy okos kis eszközre, amiket általában az ilyesfélék készítenek. De az elmondásod szerint lehet más indokkal kell majd megrendelnem.
*Kezdi bele a magyarázatba, de a sok pofázástól őszintén kezd kiszáradni a szája, és a másik látványa, ahogy az italát szürcsöli. Neki is felcsigázta az ízlelő bimbóit.*
-Mindjárt kifejtem.
*Rúgja magát hátra, hanyagul a széken, hogy felpattanjon az asztaltól, és a pult irányába halad lassú ráérős léptekkel.*
-Almabort, egy kupával kérem.
*Szól a kocsmárosnak röviden. Amaz pedig ki is tölti az Almabort miután kiszolgálta az aktuális vendégét. Lazziar pedig leszámolja a 11 aranyat.
. Vissza is fordul utána asztalukhoz, kezében a pincehideg almaborral a kezében. Kihúzza lustán a széket, és lehuppan. Ismét enyhén hatra dőlve hintázik a széken. Elégedetten kortyolva, ízlelgetve italát.*-Hol is tartottunk.
*Szólal fel egy hosszabb szünet után.*
-Oh igen. Nos egy kulcs, már ha érted mire gondolok.
*Vigyorog elégedetten, nem szeretné jobban kifejteni, ennyi fül között. Biztos benne Wrotjh hallott már a tolvajkulcsok létezéséről. Nem lesz számára újdonság.*
-Terv rajzok?
*Kérdezi enyhén fintorogva, ahogy gondolkodik az ötleten. De ezzel most alaposan megfogta őt a törpe.*
-Na ebben kedves barátom, nem tudok segíteni. De! Talán erre a kis daloló pacsirtám választ tud adni.
*Vonja meg a vállát unottan. Bár ekkor neki is szeget üt a fejébe. Minek is a tervrajz?*
-De az meg neked mire kell? Tudsz egyáltalán olvasni?
*Szegezi a másiknak a kérdést, tán egy csipetnyi megvetéssel a hangjában. Na persze most nem ön szántából tette ezt hozzá, inkább ösztönösen csupán.*
5861. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-03 10:48:01
Üzenet elküldve: 2025-06-03 10:48:01
Rang: Játékos
IC üzenetek: 269
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 269
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Nyílt//
* Valóban jó ötletnek bizonyult a pegazus fogadóban történő találkozás. Kifejezetten jó időt választottak, de az is lehet, hogy csupán a vakszerencsének köszönhető, hogy ennyien megfordulnak ezekben az órákban. Bár a felhozatal jobb is lehetne, azért lát valamennyiükben egy hajszálnyi lehetőséget, ami csak arra vár, hogy ki legyen használva a nagyobb jó érdekében. *
- Jó sokan lettünk hirtelen.
* Feleli sörrel a szája előtt, közben szemei az újonnan jövőket szorosan követi. Legbelül feljegyez mindenkit, hátha fel kéne keresnie valamelyiket, majd visszafordul az elf irányába. *
- S lám vak tyúk is találhat szemet.
* Felcsigázta az érdeklődését Lazziar erről az ismerősről, bár szemeit csak forgatni tudja a kapott javaslatra, mégsem csinál semmit, amitől nyíltan visszautasításra adna okot. Bár ez a jövő csalóka még és bármi változhat, így csak félig könyveli el ezt a lehetőséget. *
- A gnóm? Minek az neked egyáltalán?
* Vár néhány pillanatot, hátha elmondja, aztán folytatja. *
- A kovácsműhely közelében volt a kocsija. Ha még a városban van, akkor ott lesz a legjobb lehetőséged megtalálni.
* Ha már gnóm, neki is keresnie kell valakit, aki képes tervrajzokat készíteni hallottak alapján és valakit, aki el is készíti azokat. Ha szerencséje van, talál valakit, aki a kettőt egybe megcsinálja. *
- Ha már ilyen nagy az ismeretséged, van valakid, aki képes különleges felszereléseket készíteni? Akár tervrajzokat hallás alapján?
* Valóban jó ötletnek bizonyult a pegazus fogadóban történő találkozás. Kifejezetten jó időt választottak, de az is lehet, hogy csupán a vakszerencsének köszönhető, hogy ennyien megfordulnak ezekben az órákban. Bár a felhozatal jobb is lehetne, azért lát valamennyiükben egy hajszálnyi lehetőséget, ami csak arra vár, hogy ki legyen használva a nagyobb jó érdekében. *
- Jó sokan lettünk hirtelen.
* Feleli sörrel a szája előtt, közben szemei az újonnan jövőket szorosan követi. Legbelül feljegyez mindenkit, hátha fel kéne keresnie valamelyiket, majd visszafordul az elf irányába. *
- S lám vak tyúk is találhat szemet.
* Felcsigázta az érdeklődését Lazziar erről az ismerősről, bár szemeit csak forgatni tudja a kapott javaslatra, mégsem csinál semmit, amitől nyíltan visszautasításra adna okot. Bár ez a jövő csalóka még és bármi változhat, így csak félig könyveli el ezt a lehetőséget. *
- A gnóm? Minek az neked egyáltalán?
* Vár néhány pillanatot, hátha elmondja, aztán folytatja. *
- A kovácsműhely közelében volt a kocsija. Ha még a városban van, akkor ott lesz a legjobb lehetőséged megtalálni.
* Ha már gnóm, neki is keresnie kell valakit, aki képes tervrajzokat készíteni hallottak alapján és valakit, aki el is készíti azokat. Ha szerencséje van, talál valakit, aki a kettőt egybe megcsinálja. *
- Ha már ilyen nagy az ismeretséged, van valakid, aki képes különleges felszereléseket készíteni? Akár tervrajzokat hallás alapján?
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5561-5580 , 5581-5600 , 5601-5620 , 5621-5640 , 5641-5660 , 5661-5680 , 5681-5700 , 5701-5720 , 5721-5740 , 5741-5760 , 5761-5780 , 5781-5800 , 5801-5820 , 5821-5840 , 5841-5860 , 5861-5880 , 5881-5900 , 5901-5920 , 5921-5940 , 5941-5960 , 5961-5980 , 5981-6000 , 6001-6020 , 6021-6040 , 6041-6060 , 6061-6080 , 6081-6100 , 6101-6120 , 6121-6140 , 6141-6160 , 6161-6180 , 6181-6200 , 6201-6220 , 6221-6240 , 6241-6260 , 6261-6280 , 6281-6300 , 6301-6320 , 6321-6340 , 6341-6360 , 6361-6380 , 6381-6400 , 6401-6420 , 6421-6440 , 6441-6460 , 6461-6480 , 6481-6500 , 6501-6520 , 6521-6540 , 6541-6560 , 6561-6580 , 6581-6600 , 6601-6620 , 6621-6640 , 6641-6660 , 6661-6680 , 6681-6700 , 6701-6720 , 6721-6740 , 6741-6760 , 6761-6780 , 6781-6800 , 6801-6820 , 6821-6840 , 6841-6860 , 6861-6880 , 6881-6900 , 6901-6920 , 6921-6940 , 6941-6960 , 6961-6980 , 6981-7000 , 7001-7020 , 7021-7040 , 7041-7060 , 7061-7080 , 7081-7100 , 7101-7120 , 7121-7140 , 7141-7160 , 7161-7180 , 7181-7200 , 7201-7220 , 7221-7240 , 7241-7260 , 7261-7280 , 7281-7300 , 7301-7320 , 7321-7340 , 7341-7360 , 7361-7380 , 7381-7400 , 7401-7420 , 7417-7436