//Nabii és Rodawke//
*Egy matrózforma a madarával, egy füstös fogadó legmélyén. Mintha egy igazi kalózmesébe csöppent volna. Meg is vigyorogja magában a gondolatot, majd ismét a madár felé fordul, aki amúgy is úgy néz ki ügyesen kiharcolta mindegyikőjük figyelmét. Lepcses szájú egy jószág, azt már most megállapította, s úgy néz ki ez már azért gazdáját is bosszantja kissé, így Rod fel is kel, hogy helyre tegye a jószágot. Mikor madarastól visszatér az asztalhoz, ám az állat továbbra sem tudja befogni a csőrét, kénytelen Nabiival együtt felkacagni. Sabriel már meg is állapította, hogy épp ez a pöttöm a társaság középpontja.*
- Kannibálok, mi? Nem kell ahhoz a tengerre menni, hogy hasonló.. hmm.. szépségeket lássunk.
*Pillant is fel a fejére telepedő madárra, majd felkuncogva legyint is, s egyenlőre békén hagyja. Viszont Nabii intelmeire ismét a nőre pillant.*
- Ha a gombjaimra pályázik, majd kisütöm bő zsírban. Hozzá hasonlót még úgy sem ettem.
*Vigyorodik el a számára viccesnek ítélt kijelentésen. Magában persze tart attól, hogy a madár úgy fogja érezni, hogy új húsként az ő zaklatásán van a sor, de akkor egy kis kopasztással majd elintézi a dolgot. Feltéve, ha a madár nem akarja előbb őt megkopasztani. Addig pedig míg kárt nem okoz nem zaklatja az egyébként szimpatikus kis jószágot. Így már Rod kérdésének feltétele után pillant vissza ismét a férfira. Noha fejét nehéz úgy tartani, hogy ne zavarja meg az állat nyugalmát, ezen felül értelmesen is tudjon társalogni, mikor jelen pillanatában úgy néz ki, mint egy udvari bolond.*
- Itt élek a városban és nos, magánvállalkozó vagyok.
*Kuncog fel és ezzel lezártnak is tekinti a témát. Elsőre nem fog azzal kérkedni, hogy csak a szerencsének köszönheti, hogy nem a Szegénynegyed kellős közepén lakik, főleg, hogy nem a nyílt utcán, azt pedig végképp nem reklámozza, hogy fő bevételi forrását mások értékeinek eltulajdonítása jelenti.*
- Hogyan?
*Kap is észbe a férfi kijelentésére. Valóban több időt tölthetett el a keblek szemrevételezésében, mint az normális lenne, de sem a ferde hajlamúság, sem az irigység nem volt vezérlője benne. Egész egyszerűen, csak feltűnőbb jelenség lett tőle. A nő nevetésére pedig ő maga is elvigyorodik kissé.
Óvatosan nyúl fel a tollasért, vigyázva fogja két kezébe, majd ha sikerrel járt az asztalra is helyezi.
Arcára felölti szokásosan pajkos, s egyszeriben sunyi mosolyát, szemeit kissé csintalanul húzza össze, ahogy a székén előrébb dőlve hajol közelebb titokzatosan a férfihoz. Mélyebben dekoltált ruhája így nagyobb belátást enged maga alá, s mintha a nő ezt észre sem venné hangját bizalmasabb színbe ölti.*
- Nos jó uram, elégedett vagyok azzal, amim van, noha tény, hogy megakadnak azon is a szemek, de úgy vélem a magam módján én is a megfelelő kép vagyok ellátva.
*Hangja halk, sejtelmes, szavait próbálja úgy formálni, mintha egy igazi úri hölgy alkotná őket, csak azt az úri csitrit épp démon szállta meg. Rendületlen arcán a bájmosoly, amit egészen addig magán visel, míg ismét nem dől hátra a székén. Akkor poharát felkapva emeli azt ajkaihoz, nagyot kortyol belőle, s mikor az ibirket elemeli a szájától már a hozzá illő gonoszkás vigyor bújik meg ajkain.*
- Ellenben úgy láttam te sem pazaroltad el az idődet arra, hogy a keblek helyett a fogadó plafonját fixírozd. Végül is megértem, neked azért van még mit fejlődni, ha ilyen párt akarsz a magadénak tudni, amivel mi ketten már rendelkezünk.
*Nagyobb kebleket formál saját mellkasa elé, ezzel is mutatva szavai jelentését. Szemtelen feltevésre tőle még szemtelenebb választ fog kapni. Ez az elve. Majd kezeivel ismét az ital felé nyúl, amit nagy kortyokkal tüntet is el belőle. Magában még somolyogva Nabii nevetésén, a madár nagy száján, a férfi szemtelenségén és a saját, most elhangzott szavain. Örömmel veszi, hogy ma sem fog unatkozni, míg ennél az asztalnál foglal helyet.*